A beteg fel is fordulhat tőlük
Első döbbenet akkor ért, amikor a hölgy közölte, 2017. januárjára tud időpontot adni. Tisztelt Praxis ! Kálváriámat szeretném megosztani ami itt Dunaújvárosban történt velem. Hasi ultrahangra szeretettem volna időpontot kérni, góc kutatás végett, amit a kezelő orvosom irt ki, ezzel a lelettel…
Nem vették észre, hogy haldoklik
A daganatot nem is keresték hol van, mindegy volt. Tisztelt Praxis! Én is elvesztettem a páromat 7 hete! A saját lábán ment az orvoshoz és a mentő vitte a kórházba azonnal! Egy óra múlva a vérvizsgálatokból, laborokból kiderült, hogy utolsó stádiumú rákos! Kit hibáztassak, azt az orvost, aki…
Megalázták a volt nővért az intenzíven
Az osztályos intenzív őrzőben a nővérek többször megalázták és pár órával a műtét után bosszúból elvették tőle az oxigént, mert meg merte kérdezni, nem baj-e, hogy a mellkasából kivezető cső a padlón kúszik. Tisztelt Praxis! Édesanyám nővérként és később asszisztensként nyugdíjazásáig az…
Le a kalappal az egészségügyi dolgozók előtt
Soha ennyi orvos nem kérdezte még tőlem, hogy hogy érzem magam, nagyon figyeltek rám, a nővérek is nagyon kedvesek voltak. Tisztelt Praxis blog! Én kivételesen egy pozitív tapasztalatot szeretnék megosztani. Március 1-jén szültem meg a kisfiamat a székesfehérvári Szent György Kórházban.…
Felesleges hívni a mentőket
Nekem nem jöttek ki, a rendőrségnek igen. Nézzük meg, hogy él-e a bácsi, és ha úgy látjuk, hogy nem, akkor hívjuk megint. Tisztelt Praxis! Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy az alattam lakó néni a nevemet kiabálja,kimentem a folyosóra megnézni mi történt. A néni elmondta, hogy a…
Magyarországon a műfogsor luxusnak számít
Nem nagyobb mű melleket szeretnék, nem ráncfelvarrást, mert talán arra azt mondhatnánk, hogy luxus. De, sajnos a jelenleg úgy tűnik kicsi országunkban a fogsor, szemüveg és meg sorolhatnám, szintén luxus kategóriába tartozik. Tisztelt Praxis! Nem szoktam írogatni soha sehova, de most megosztanám…
Hogyan tett tönkre egyetlen antidepresszáns
Az elmúlt 8 hónapban 4 öngyilkossági kísérletem volt, elveszítettem a barátaimat, megromlott a párkapcsolatom, nem tudok autót vezetni, sem dolgozni, de még csak egy tv műsort sem fog fel az agyam Fiatal, értelmes, életvidám lány voltam. Történetem talán ott kezdődik, hogy 3évvel ezelőtt kaptam…
A szegény embereknek nem telik műfogsorra
Ilyenkor a Hippokratészi eskü jut eszembe, nem tudom, azoknak a magánrendelő tulajdonosoknak eszébe jut-e, akik több 100 százalékos haszonkulccsal dolgoznak? Tisztelt Praxis! Arra lennék kíváncsi, miután több implantátumot forgalmazó cég árait megérdeklődtem/pl.mini implantátum protézis…
Betegalázás a Zalaegerszegi Sürgősségi Osztályon
Tudom, hogy ők fáradtak, kihasználja őket a kórház, de ez a stílus, hangnem nem megengedhető egy sürgősségi osztályon. Már többször is jártam ezen az osztályon, de soha még ilyen alpári hangot egyetlen egy ott dolgozó nem ütött meg a betegekkel. Tisztelt Praxis blog! Név nélkül szeretném…
Nagy ívben tesz a betegekre a háziorvos
Kértük, hogy írjon beutalót kardiológiára, amire annyi volt a válasza, idézem: "Minek?! Úgysem jutnak be!" Emberek, sajnos a magyar egészségügy tényleg rémes állapotban van, és bár ha nem is a teljes sztorit, de a nagyrészét el tudom képzelni a magyar orvosokról, akik itthon maradtak. Lássuk az én…
Tisztességtelen halál a Dél-pesti Kórházban
A Dél-pesti kórházat, déltepsinek hívják, de rá is szolgált a hírére. Édesanyám volt életem központja. Nagyon bánom, hogy bevittem a kórházba. Ha nem viszem be, még mindig itt élne velem. Kedves tisztelt cím, köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok önöknek. Az esetleges segítségüket is kérném levelem…
Bunkók voltak és a betegek idejét rabolták
Csak bízni tudok benne, hogy mindez egy szerencsétlen és egyedi alkalom lehetett, de azt hiszem, legalábbis a megnyilvánulásokból erre lehet következtetni, hogy sajnos ebben az esetben a nagy általánossággal sikerült találkoznom. Kedves Praxis! Az indulás óta figyelemmel követem a blogot, bár…
A magyar egészségügy maga a káosz
Míg az ember mentálisan a helyzet magaslatán van addig tán él, de amint már öregszik és szellemileg sincs a toppon, abban a pillanatban ott a veszély, hogy nálam sokkal egészségesebb emberek jóval kevesebb gonddal banális hibák miatt mennek el! Sajnos sokat voltam kórházban (46x) mivel gyerekkorom…
A kutyáknak is jobb dolguk van, mint a betegeknek a kórházban
A katéter kivétele után azonnal küldték, és arról sem győződtek, meg hogy van-e vizelete. Most itt az este még mindig nincs. Intézkedni kell, hogy a szuper kórházi ellátás után ez a gond megoldódjon. Tisztelt Praxis! A férjemet a mai napon engedték haza a kórházból, ahol életmentő műtétet…
Emberterlen körülmények Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján
Itt nincs orvoshiány, nincs nővérhiány, a folyosón szinte nem lehetett haladni tőlük. Csak nagyfokú szervezetlenség, fejetlenség, és embertelenség. Kedves Praxis blog! Egészen friss a történetem. Húsvét vasárnap reggel Mentő vitt a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájára. Éppen…
Nem törődtek a hatalmas sérvvel
Már gyermekfej nagyságú volt, amikor az általános sebészeten is azt mondta a szakorvos, hogy nem probléma, nem kell operálni. Tisztelt Cím! Röviden leírom a történetemet. Jó magam is egészségügyben dolgozom, sőt, az említett kórház dolgozója voltam (Kecskeméti Kórház). Decemberben derült fény…
Félrekezeltek és megaláztak
13 évig kezelt egy főorvos, aki nem vette észre problémám, illetve megalázott egy mellkassebész főorvos, mondván milyen nő vagyok, ha így elhanyagoltam a testemet? Tisztelt Blog! 13 évig kezelt egy főorvos, aki nem vette észre problémám, felette, illetve áttekintett rajta. 2016 már.17-én…
„Felőlem nyugodtan meghalhat a beteg”
Hiába a szívroham, amíg nincs betegkártya, nincs vizsgálat! Azóta a korrektebb ellátás érdekében agresszívebb beteg lettem és sajnos mérsékeltebb kivitelen már szükség is volt rá. Tisztelt Blog! Nem nekrológ. Amikor valaki bajba kerül, intelligensnek kell lennie és türelmesnek. Akit megvert a…
Nem vették észre a méhszájsebet
Nem szeretném a Honvédkórházat lehúzni, illetve az ottani orvost pellengérre állítani, de szeretném, ha az emberek bátrak lennének orvost változtatni, ha úgy érzik, nem a megfelelő kezelést kapják, vagy kinevetik őket azért, mert esetleg utánaolvasnak tüneteiknek és az nem egyezik az orvos által…
Soha többé Honvédkórház!
Köszönjük szépen Honvédkórház, soha többet nem megyünk feléd - csak ha maga Don Corleone tart pisztolyt a halántékunkhoz! Tisztelt Praxis! Húgom 2016. február 26-án pénteken 13.38- kor borzalmas deréktáji fájdalommal(saját mérce szerint 10-ből 7-es) jobb lábfej és lábszár zsibbadással…
Ha a sürgősségire kerülsz, vigyél magaddal túlélő csomagot is
Tisztelettel kérdezem: miért nem lehet összehangoltan dolgozni, miért kell beteget, hozzátartozót vérig sérteni?! Tudom, hogy mi a helyzet az egészségügyben, de mindennek van határa! Tisztelt Praxis! Tegnap,2016.március 30-án a 82 éves édesanyámmal 5 óra hosszat vártunk a sürgősségi osztályon…
Ez nem kórház, hanem sintértelep
Nagyon sok embertől hallottam, hogy ez a kórház egy "sintér telep", ha az embernek nincs orvos ismerőse itt vagy sok pénze az biztos, hogy nem sok jóra számíthat. Ja és empátia, nulla! Kedves Praxis blog! Több csalódás is ért, amikor nekem vagy családtagomnak "dolga" volt a Bács-Kiskun Megyei…
Édesapám halálára várnak?
Teljesen olyan az egész, mintha csak arra várnának, mikor alszik el örökre, hogy aztán azt lehessen mondani, már nem tudtak tenni érte semmit. Tisztelt Praxis! Teljes kétségbeesésemben fordulok önökhöz. Édesapámról nemrég kiderült, hogy agyi áttétes tüdődaganat támadta meg a szervezetét, minden…
Hamis adatok a zárójelentésben
Kíváncsi vagyok, mennyire jellemző a kórházi osztályokra, hogy meghamisítják a tényeket az adminisztráció során, hogy fedezzék a saját mulasztásaikat - és adott esetben a családtagokra hárítsák a felelősséget. Kedves Praxis Blog, Egy érdekes részletre figyeltem fel anyám kórházi zárójelentésén.…
Félrekezelték a kisfiamat
Kedves Doktornők és Doktor Urak, legyenek szívesek jobban odafigyelni a szülők által felsorolt tünetekre, és nem reflexből visszautasítani minden vizsgálatot. Ha erre a magyar egészségügy mostani, lehetetlen helyzete miatt nincs pénz, legalább javasolják a szülőknek a magánlaborok szolgáltatásait…
Az egészségügyben pénzért adnak életet
Minden ott kezdődik, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy egy bizonyos szakmát, vagy ha úgy jobban tetszik, hivatást válasszon. Ha az egyik napról a másikra dőlt volna romba a magyar egészségügy, természetesen megérteném a folyamatos panaszkodó hangokat, de ez a folyamat jó pár évtizede tart, így…
Ne bántsátok az orvosokat, nővéreket!
Én csak azt tudom mondani, hogy gondoljunk azért ezekre az orvosokra és nővérekre is, ne ítélkezzünk olyan gyorsan, nem tudhatjuk, mi van a dolgok mögött. Lehet, hogy az egészségügyre, ha jobban odafigyelnének, akiknek ez a dolguk valami változást hozna életünkben. Praxis! Lehet, hogy én…
Borzasztó állapotok a Dél-pesti Kórházban
De könyörgöm, miért nem engedik haza, ha nincs rá pénz, vagy ápoló, hogy tisztességesen élje le a hátra levő idejét és ne a szarba, húgyba fetrengve egy pelenkában? Tisztelt Praxis! 91 éves nagymamám 3 hete fekszik Dél-pesti Kórháza Belgyógyászatán. Eredetileg a szívével került be, kisebb…