Az egészségügyben pénzért adnak életet

2016.03.25. 06:18

doctor-and-money.jpgMinden ott kezdődik, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy egy bizonyos szakmát, vagy ha úgy jobban tetszik, hivatást válasszon. Ha az egyik napról a másikra dőlt volna romba a magyar egészségügy, természetesen megérteném a folyamatos panaszkodó hangokat, de ez a folyamat jó pár évtizede tart, így hát senkit sem érhet meglepetésként.

Tisztelt blog!

 

Most olvastam az indexen a „Ne bántsátok az orvosokat, nővéreket” című cikket, ehhez fűznék hozzá néhány gondolatot, ha van rá lehetőség. Lassan az a kép alakul ki Magyarországon belül, hogy az egészségügyi dolgozók kizárólag azért teljesítenek sokszor kritikán alul, mert a betegek, illetve a betegek hozzátartozói túlzott elvárásokat támasztanak feléjük, nem becsülik meg a munkájukat, illetve az anyagi helyzetük és a túlfeszített munkatempó megy az ellátás rovására. Én semmiképp nem szeretném megkérdőjelezni ezeket a szomorú és egyben lehangoló tényeket, ugyanakkor komoly ellenérzéseim is vannak mindezekkel kapcsolatban. Minden ott kezdődik, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy egy bizonyos szakmát, vagy ha úgy jobban tetszik, hivatást válasszon. Ha az egyik napról a másikra dőlt volna romba a magyar egészségügy, természetesen megérteném a folyamatos panaszkodó hangokat, de ez a folyamat jó pár évtizede tart, így hát senkit sem érhet meglepetésként.

 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy úgy gondolnám, teljesen helyénvaló, hogy a mostoha körülményeket zokszó nélkül kellene viselnie a benne élőknek, dolgozóknak, de álságosnak tartom, hogy úgy csinálnak sokan, mintha 15-20 évvel ezelőtt másként lett volna. Aki tehát ebbe az irányba indult el, tudta, mire számíthat, még akkor is, ha most ezt nem hajlandóak elismerni. Nem mellesleg az oktatás szintén hasonló helyzetben van, ahogy a multiknál, a kereskedelemben, a biztonsági szektorban, az egyes fegyveres testületeknél és az általam igen nagyra becsült tűzoltóknál sem rózsásabb a helyzet egy fikarcnyival sem.

 doctor-and-money.jpg

 

A másik fele pedig az, hogy az egészségügyben még mindig jelen van egy bizonyos többletbevétel, amely a többi ágazatban egyáltalán nem található meg. Mégpedig a mindenki által elfogadott, a betegek és eüs dolgozók részéről is napi szinten életben tartott hálapénz. Én a magam részéről eddig egyetlen olyan emberrel találkoztam közel 30 év alatt, aki visszautasította a paraszolvenciát, holott ő sem tartozott az elit, magánpraxist felvirágoztató orvosok közé, így mai napig elismeréssel adózok irányába és gondolatban kalapot emelek előtte az elvei miatt. Ugyanakkor a többi esetben minden egyes alkalommal elfogadták, sőt, olykor kimondva-kimondatlanul követelték is a hálapénzt, amikor alkalom adódott rá. Legutóbb apósom szomorú haláltusájánál kellett minden egyes nap több ezer forinttal megtámogatnunk a nővérek, beteghordók és orvosok munkáját, mert ellenkező esetben utolsó napjait a betegségen kívüli szenvedésekkel is megnehezítettük volna. Nem szándékoztunk pénzt adni, de az első pár nap „furcsaságai” – be nem adott gyógyszerek, elfelejtett étkeztetés, mosdatás és a törődés legkisebb fokának hiánya, stb. – rákényszerített bennünket. Még csak igazándiból szóba sem álltak velünk rendesen, amikor kérdeztünk, levegőnek néztek, vállat vonogattak, flegmán és lekezelően válaszoltak, ha épp nagyon rámenősek voltunk és már nem tudtak kikerülni minket.

 

És láss csodát, az első néhány ezer forint csodákat művelt. Lett gyógyszer, telefonáltak, amikor a papa állapota rosszabbra fordult, megálltak a folyosón is néhány szóra, elkezdett működni a rendszer. Nyilván a higiénia, a berendezések állapota, az étel minősége nem változott meg, de az emberi oldala a dolognak elkezdett működni. érdekes, nem? Miként értékelhetné ezt másként egy hozzátartozó, mint nyílt ultimátumként? Vagy fizetsz és megkapod, ami elméletben alapból megilletne, vagy jön a retorzió és magadra vess! Mindezzel csupán annyi a gond, hogy nincs mindenkinek lehetősége naponta 3-5 ezer forintokat kifizetni az ingyenes (amely ugyebár nem ingyenes, hiszen a TB-t fizetjük többségében) ellátás mellett, hogy a minimális elvárható szolgáltatás megillessen bennünket. Mert nagyon nincs jól, hogy jelenleg pénzért adnak életet, vagy méltósággal teli halált akár.

 

Azért írtam meg ezt a néhány gondolatot, mert úgy vélem, mindenkinek magába kellene szállnia egy hangyányit legalább. Mert bár van igazság abban is, hogy sokszor a betegek is ellenséget látnak az egészségügyi dolgozókban, de fordítva sincs ez másként. A legjobb példa erre a blog hozzászólás részlege. Érkezik egy levél, sokszor szomorú, tragikus történetekkel. Aki beküldi őket, nyilván azért teszi, mert sérelem érte, többször előfordult, hogy országos visszhangot kiváltó esetekről számoltak be a Praxison, ahol igazolható módon mulasztás, vagy mulasztások sora történt. Ennek ellenére a kommentelő orvosok azonnal összezártak, és a mundér becsületét védték. Kérdem én, miért? Az egész orvostársadalom becsületébe gázoltak, akik le merték írni saját kálváriájukat? Nem bizony, hiszen egyedi esetekről emlékeztek meg. Akkor miért is kell a végsőkig védelmezni egy olyan ügyet, amely bizonyítottan hibák, mulasztások sorozatából fakadt? Érthetetlen…

 

Én a magam részéről kívánom, hogy felsőbb szinteken, ahol jelenleg stadionépítésekre és egyéb kevésbé fontos dolgokra költenek milliárdokat, kapjanak észbe és fordítsanak hasznosabb, társadalmileg fontosabb ügyekre kellő mennyiségű pénzt, hogy ezzel elejét vegyék az elégedetlenségnek, panaszáradatnak. Ugyanakkor az is a szívem vágya, hogy akik jelenleg nyakig benne vannak az egészségügyben, fogadják el, hogy a beteg nem ellenség (ahogy az orvos sem persze) és lássanak túl a személyes sértettségen, és ha kell, tudjanak fejet hajtani, esetleg belátni, ha hibát követnek el. És lehetőleg az alapvető, mindenki számára elérhető ellátásban az elvárható minimumot nem ahhoz mérten osztogassák, hogy ki mennyit tud bónuszként a zsebekbe belehelyezni. Mert bizony, ezen is életek múlhatnak.

 

Üdvözlettel,

 P. K. István

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rotoxis 2016.03.25. 07:19:23

Az első bekezdésében megfogalmazott gyurcsányi gondolatához (nem kötelező, elé lehet menni). A magyar ember zsibongottabb tradicionálisan egy életre, de legalábbis igen hosszú időre választ szakmát. Tehát igen rossz duma, hogy tudták , mit vállalnak. Nem, nem tudták, tudtuk. Aki a "középmúltban" lépett be a rendszerbe, abban reménykedett, hogy csak jobb jöhet. Nem jött.
Ha egy szakma helyzete tarthatatlanná válik, megindul az elvándorlás és megszűnik az utánpótlás.
A kedves poszter melyiket nem látja? A szakember hiány orvos-szakmánként változóan 10-95 %, a szakdolgozói hiány kb. 40 %, a kisegítőknél 85-90 % hiányzik. A képzésben részt vevők esetén. A medikusok 75 %-a, a szakdolgozók 85-90 %- a tervezi úgy, hogy be sem lép a magyar rendszerbe.

A szakma társadalmi szintű megbecsülése nulla, anyagi szintén. Röpke adat, felénk egy egészségügyben dolgozó jövedelme alap órán kb. másfélszerese a hasonló képzettségi kategóriába tartozóknak. Az orvos másfélszeresét egy jó mérnöknek, horribile dictu egy informatikusnak. A nővér másfélszeresét kapja egy átlagos irodai dolgozónak, banki ügyintézőnek és dupláját egy plázabéli butik eladójának.

Tessék csak tovább szarozni az egészségügyben dolgozókat. Lesz is eredménye.
A stadionozást meg hagyják már végre! Szar populista duma egy olyan országban, ahol kilóg a dógozó segge a gatyából, de új ájfon az KELL.

Végezetül egy találós kérdés. Egy dolgozót odaállitanak egy sóder hegy mellé, hogy lapátoljon. Egy másolat egy akkora mellé, amivel éppen végez estére. A munkaidő végén hol lesz nagyon a kupac?

Antalbaba 2016.03.25. 08:59:35

Aki manapság egészségügyi pályát választ az vagy szent, vagy milliomos, vagy eleve külföldre készül. Huszon~ éve, ha elvégeztem a képzést, akkor számíthattam BIZONYOS színvonalra. Mondjuk pótlékokkal elfogadható fizetés, munkaruha, kézmosó- és fertőtlenítőszer, működő takarítás, X beteg egy műszakban...
Mi van most: a fizetés kb. a diplomás minimálbér szintjén, ruhád van, ha veszel+mosod+viszed, higiénia kb. ugyanez, beteg min. 2-3 X.
Ha egyszer képtelen vagy ellátni az összes feladatot - mert fizikai képtelenség egyedül ennyi embert ágyazni, mosdatni, öltöztetni, etetni, gyógyszerezni, ÁPOLNI, vizsgálatokra vinni... - akkor valamilyen alapon súlyozol. Ez lehet személyes szimpátia (és igen, a mai interneten kikupált okostojások nem okvatlenül az ember szíve csücskei), vagy akár a boríték is:-( Be lehet menni kipróbálni - az ember a saját hozzátartozójának "ellátásába" is ki tud készülni, próbálja meg ezt teljes szakmai felelősséggel 8-12-24-36 órában mondjuk 50 beteggel, esetleg éjjel egyedül, stb. És akkor még csak a beteggel végzett, hol van a nyomorult adminisztráció!

Ha meg ezt az egészet a túloldalról nézzük: ha folyamatosan emelték volna az ALAPbéreket + ehhez mérten a túlóra- és ügyeleti díjakat, akkor vonzó lenne a szakma, többen lennének és maradnának, ki sem alakult volna a jelen állapot. Ezt már kb. menthetetlenül elkefélték - talán azzal, hogy összetévesztették a nemzet kétféle napszámosait - a tanár nem nagyon tud hová menni a nyelv miatt, de egy eü. dolgozót bárhol megéri megtanítani az adott nyelvre, mert a képzése maga "pótolhatatlan".

Szóval hajrá, üldözzük el a pár maradék megszállottat is - aki kb. semmit sem lát abból a rengeteg befizetett TB-ből:-(((

Dikusz 2016.03.25. 09:15:13

@Rotoxis:
Hadd szóljak ehhez a másik oldalról. Én úgy érzem, hogy minket betegeket, hozzátartozókat ugyanúgy egy kalap alá vesznek az egészségügyben dolgozók, mint ahogy azt nekünk felróják. Miért kell azt gondolni, hogy mindenki az orvosokat, ápolókat hibáztatja a jelenlegi állapotokért? Mindkét oldalnak túl kellene lépni ezen. Igenis a mindenkori politika a felelős érte, nem csak az egyik oldal.
Teljesen felesleges okolni hol az egyik-, hol a másik oldalt kizárólagosan a rossz állapotokért. Mostanában elég gyakran kerültem kapcsolatba orvosokkal/kórházzal, bár egyenlőre csak a hozzátartozóim miatt. Úgy érzem mindig megadtam a kellő tiszteletet mindenkinek. Nem várom azt, hogy körülugráljanak, de az rosszul tud esni ha egy kalap alá vesznek az állandóan csak követelődző betegekkel. Sokkal többször találkoztam erejükön felül teljesítő orvosokkal, nővérekkel, de voltak rossz tapasztalataim is, mégsem általánosítok.

she_wolf 2016.03.25. 09:23:35

"Minden ott kezdődik, hogy senkit sem köteleznek arra, hogy egy bizonyos szakmát, vagy ha úgy jobban tetszik, hivatást válasszon."

Nagyjából itt kezdett buborékozni a szar az agyamban.

"Én a magam részéről eddig egyetlen olyan emberrel találkoztam közel 30 év alatt, aki visszautasította a paraszolvenciát, holott ő sem tartozott az elit, magánpraxist felvirágoztató orvosok közé, így mai napig elismeréssel adózok irányába és gondolatban kalapot emelek előtte az elvei miatt."

Itt elkezdtek nyílni a koponyavarrataim.
A továbbiakat olvasva pedig szét is robbantak, és el is öntött a tartalom rendesen.
Elnyomva magamban a stílust, ami ilyenkor reflexszerű válaszra késztet, decensen a következőket fűzném hozzá:

Meglehetős "éleslátásról" tesz tanúbizonyságot a poszter, amikor leírja, hogy bizony, az egészségügyben tapasztalható körülmények az ellátás rovására mennek. Ezek ugyanis mindenkinek kiverik a szemét.
Da hálás lettem volna, ha az "ellátás rovására" kifejezést legalább olyan hosszasan boncolgatja, mint a hálapénz körüli agymenését.

Hálapénzt adni nem kell! De ha adtam, nem támadok vissza vele. Elvárják, kikövetelik? Ha igen, akkor lehet tenni ellene hivatalosan. Ha kimondva teszik meg, akkor csak szólnék, hogy a zsarolást a Btk. büntetni rendeli!

"Nem szándékoztunk pénzt adni, de az első pár nap „furcsaságai” – be nem adott gyógyszerek, elfelejtett étkeztetés, mosdatás és a törődés legkisebb fokának hiánya, stb. – rákényszerített bennünket."
Ezek nem "furcsaságok, hanem vádak. Bizonyíték? Jelezték valakinek a hiányosságokat?
Miért nem? Könnyebb pénzt adni, és abban a tudatban ott hagyni a szerettünket, hogy innentől minden rendben lesz? Ugye, hogy a hálapénz mindenki életét könnyebbé teszi? Az Önét is, kedves István! Ha ennyire jól jár vele mindenki, akkor miért köpködjük mégis?
Ne értesen félre! Én is adtam, adok, és fogok adni. De nagy valószínűséggel nem fogom az orvostársadalom elleni fegyverként felhasználni, mint ahogy eddig sem tettem.

A blogon író orvosokat pedig bevédeném (noha senki nem kért meg rá!) azzal, hogy egy-egy eset kapcsán bizony még itt, a nagy nyilvánosság előtt is érveket ütköztetnek, quasi rögtönzött konzíliumot tartanak, amely során terápiát, beavatkozást taglalnak nem egyszer igencsak kendőzetlenül odamondogatva egymásnak.
Vagy eddig milyen praxis blogot olvasott, kedves István?

"Akkor miért is kell a végsőkig védelmezni egy olyan ügyet, amely bizonyítottan hibák, mulasztások sorozatából fakadt?"
Ismét kérdezném: Bizonyíték?

"Érthetetlen…"
Valóban....
(A többire most inkább nem, mert akkor én is nagy szavakat, lózungokat, közhelyeket kezdenék el használni, és az nem vezetne jóra.)

she_wolf 2016.03.25. 09:28:44

@Dikusz:
Mi már csak így vagyunk ezzel:) Én kb. egész életem során ezzel sembesülten több okból. Középen lenni a legszarabb:(
Tipikus van kalapja, nincs kalapja...

Rotoxis 2016.03.25. 09:38:52

@Dikusz: A betegeknek azonos kezelés, azonos ápolás, azonos elbánás jár. Függetlenül arról, hogy cuki-aranyos néni, vagy utálatos tűzrevaló boszorkány. Ennyit az egy kalapról.
Nincs egyik, vagy másik oldal. Én csak leírtam a mai helyzetet.

she_wolf 2016.03.25. 09:42:33

"Még csak igazándiból szóba sem álltak velünk rendesen, amikor kérdeztünk, levegőnek néztek, vállat vonogattak, flegmán és lekezelően válaszoltak, ha épp nagyon rámenősek voltunk és már nem tudtak kikerülni minket."

Értetlenkedik a poszter, pedig a panaszában a megoldást is leírja: "rámenősség". Viselkedősebb formában ezt úgy hívják, hogy határozottság. Ugye, hogy eredményre vezet?
Miért van az, hogy már megint nem a hátán ülünk annak a lónak? Vagy berúgjuk az ajtót, vagy nyuszik vagyunk. Olyat miért nem lehet, hogy lakonikusan és határozottan felteszem a kérdéseimet? Vagy ha minden kötél szakad, akkor randi a kezelőorvossal, és a sokat emlegetett boríték nélkül tárgyalunk?
Azt meg már meg sem merem kérdezni (hiszen nem ismerem a körülményeket, mert a poszter nagyvonalúan meg sem említette), hogy más megoldás után esetleg nem nézek?
Bár ez nagyon nem szép tőlem, de az a véleményem, hogy a poszter az egyik oldalon állva -éppen ezért részrehajlóan- ítél.

she_wolf 2016.03.25. 09:48:33

@Rotoxis:
Én is tapasztaltam amit @Dikusz írt. Igaz, nem lepődtem meg rajta, és a második alkalomkor már más volt a leányzó fekvése, ami a kommunikációt illeti.
Én felkészültebb voltam, ő pedig belátóbb. Igazodtunk egymáshoz.

Dikusz 2016.03.25. 11:21:42

@Rotoxis: Így igaz. Nem lehet különbséget tenni, nem is tételeztem fel ezt. Ugyanakkor azt is tudom, ha az ember (cuki néni/bácsi, vagy vén boszorkány/trottli) normális hangnemben kér az élet bármely területén valamit, akkor általában normálisan is állnak hozzá.
Annyit azért hozzá kell tennem, hogy a posztolónak van igazsága, mert az létező jelenség amit leírt a hálapénzről létezik, bár messze nem tükrözi a valóságot. Az esetek nagy többségében nem így van.
Az "egy kalap alá vételt" úgy értettem, hogy minket betegeket, hozzátartozókat sem lehet kizárólag negatívan megítélni, hogy csak követelőzni tudunk, és nekünk minden jár.

apanna 2016.03.25. 11:47:27

@Rotoxis: Németországban egy ápolónő sem engedhet meg magának magánlakást, csak önkormányzati bérleményt. Segédápolót nem lehet alkalmazni EU jogszabályok miatt. Pedig milyen jó lenne.

Kivlov 2016.03.25. 12:13:49

Erre kéne polgári engedetlenséget szervezni: 1 hónapig senki egy árva buznyák hálapénzt ne adjon a dokinak, nővéreknek. Kíváncsi lennék, hányan kezdenének közülük hisztizni.

Muad\\\'Dib 2016.03.25. 12:22:23

@she_wolf:
Na menj a büdös pic*ába! Esetleg nézd meg az elérhető statisztikákat a magyarországi egészségüggyel kapcsolatos perekről. Lényegében ESÉLYTELEN (hacsak az orvos nem nyilvános végez ki), hogy a jelen törvények szerint bármit is sikeresen bizonyítsál. Világviszonylatban is szánalmas, hogy ebben az országban mennyire nincs SEMMI felelőssége egy egészségügyi dolgozónak a tetteiért.

Muad\\\'Dib 2016.03.25. 12:26:02

@she_wolf:
"Értetlenkedik a poszter, pedig a panaszában a megoldást is leírja: "rámenősség". Viselkedősebb formában ezt úgy hívják, hogy határozottság. Ugye, hogy eredményre vezet?..."
Ezért pedig duplaapádfas*át. Legyek rámenős, hogy normális alapszolgáltatást kapjak? Komolyan? Ha nem vagyok rámenős, akkor nekem nem jár az a szolgáltatás, ami mindenkinek KÖTELEZŐEN kijárna?

she_wolf 2016.03.25. 12:40:17

@Muad\\\'Dib:
Elmégy a faszba?
Elmégy!
Műhibaper kell? Nesze baszd meg, ez lehet alapja egy műhibapernek:
index.hu/belfold/2016/03/25/kendot_hagytak_a_noben_csaszar_utan/

Van felelőssége, és a tetteinek van következménye is! Csak azt te és a hozzád hasonlóan csőlátással megáldott faszkalapok nem látják.

Nem rámenősnek kell lenni, hanem kommunikatívnak, kooperációkésznek! Már ha érted a különbséget, és te érted, mert nem vagy akkora hülye, mint amekkorának beállítod magad, faszfej!

(Apám faszát (csillaggal, vagy nélküle) szádra nem, legfeljebb a szádba veheted!
Deal?)

(Nem szeretek így beszélgetni, állíts magadon!)

Muad\\\'Dib 2016.03.25. 12:44:34

@she_wolf:
Nekem ne linkelgess indexes cikkeket aranyom. Pechedre a családi és baráti körömben van néhány jogász - köztük bírók -, sőt olyan bírók, akik írtak tanulmányokat a magyarországi műhibaperekről. Lesújtó, és szánalmas képet festenek a dologról. Biztos ők is mind szemetek, meg csőlátásúak, ugye? Csak a szent eü észlények nem azok. Ugyan a társadalom egészének elege van, de mindenki hülye csak ők helikopterek...

Muad\\\'Dib 2016.03.25. 12:59:26

@she_wolf:
Másrészt pedig, nem, nem érdemel normálisabb hozzáállást tőlem az, aki itt folyamatosan védi a védhetetlent. És igen, szokásommal ellentétben alpári, és agresszív vagyok, mert nekem is - mint szinte mindenkinek - SZEMÉLYES tapasztalatom van arról, hogy minden kb. úgy megy, ahogy ebben a posztban le van írva. És igen, elvesztem a türelmem, ha lényegében mindenkinek az a tömör válasz az itt kommentelgető eü-sök részéről, hogy tebiztoshazucc.

she_wolf 2016.03.25. 13:00:35

@Muad\\\'Dib:
Miért ne linkelgethetnék indexes cikkeket, amikor te is annak kapcsán estél be ide?
Merthogy 10-kor még nem volt címlapos az eset, nemrég lett az.
Kettős mérce? Nálad is, náluk is?

Miért lennék peches azért, mert vannak ilyen jogoskodók az almodban?
Kérdezném: csak tanulmányokat írnak, vagy tárgyalnak, ítélkeznek is ilyen perekben?
Mert nem mindegy, hogy elvben és gyakorlatban mi és hogyan bizonyítható.

"Biztos ők is mind szemetek, meg csőlátásúak, ugye? Csak a szent eü észlények nem azok. Ugyan a társadalom egészének elege van, de mindenki hülye csak ők helikopterek..."
Írtam én, hogy a fent nevezettek ilyenek? Én rólad írtam, hogy csőlátású vagy. Ez tény, nem érdemes vele vitatkoznod!
Mint ahogy az is egy elvetélt gondolat, amit nekem tulajdonítasz, jelesül, hogy minden eüs mindenki fölött való. Ha így lenne, nem linkeltem volna ama indexes cikket. Logikus gondolkodás rulez!
(Ami neked is van amúgy, csak az eüs témák valahogy mindig bekavarnak nálad.)

Ja: aranyomnak majd akkor szólíthatsz, ha megmostad a hátamat! Deal?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.03.25. 13:02:46

@Muad\\\'Dib: jogászok nélkül valahogy csak elvergődne a társadalom. Orvosok nélkül nem nagyon.

A sok értéktelen aktatologató, "szolgáltató", bolti eladó, műkörmös, színész meg miegyéb pedig eldöntheti, hogy mennyi pénzt szeretne áldozni az egészségügyre. Ha az kell, akkor legyen diszkriminált a szolgáltatás és aki nem fizet azt csak dobják ki a dögkútra vagy darálják be kutyatápnak.

Aránytalanul keveset költ az ország egészségügyre, ahhoz képest, hogy ez egy tényleges, lényeges terület. Na nem az idősek ápolása, amit egy az egyben le kellene választani az egészségügyről, nem aktívaknak egy adott kor felett mindenért keményen fizetnie kell, majd ő eldönti, hogy még öt év szenvedésért terheli-e az országot és a gyerekeit/unokáit, én biztosan nem fogom.

Az egészségügy túlterhelt, mert a sok felesleges, álmunkát végző parazita társadalmi hasznossága (a pénz amit zsebre tehetnek) messze túlértékelt. Ne legyenek illúzióink, ha majd nem az állambácsi kötelezi az orvosokat, hogy adott szolgáltatást adott bérért keményen dolgozva, arra sokáig tanulva végezzenek el, hanem az egyes embereknek kell fizetniük az életükért, akkor majd nem verik el hülyeségre a pénzüket.

A probléma, hogy jelenleg egy ostoba és hazug rendszerben élünk, ahol dilettánsok eldöntik, hogy a beszedett pénzből ennyit nyomnak a haveroknak a színházakba, kultúrkörökbe meg mindenféle gittegyletbe, stadionba, sportolók szponzorálásába és ennyit az egészségügybe.

Józan módon az emberek többet tennének, hogy ne dögöljenek meg és kevesebbet vernének el hitványságokra.

Az egészségügy és társadalmi piaci anomália a jelenlegi formájában.

she_wolf 2016.03.25. 13:11:20

@Muad\\\'Dib:
"Másrészt pedig, nem, nem érdemel normálisabb hozzáállást tőlem az, aki itt folyamatosan védi a védhetetlent."

Ez nem igaz! Összekeversz valakivel, de nagyon! Közel 5000 hozzászólásom van a blog.hu-n, két kezemen meg tudom talán számolni, hogy mennyi nem köthető a Praxishoz. Ezekben a hozzászólásokban számtalan alkalommal adtam igazat a poszternek, húztam le a posztban szereplő egészségügyi dolgozót, nemtetszésemnek hangot adva.
Úgyhogy ilyen tekintetben tiszta a lelkiismeretem.
Hazugsággal pedig egyszer sem vádoltam meg posztert (nálam a hazugság főbenjáró bűn, így aztán csínján bánok még az ezzel való gyanúsítással is!).
Úgyhogy az engem leíró jellemzésedet revideáld, ezt joggal kérhetem, úgy gondolom!

2016.03.25. 13:12:54

"Ugyanakkor a többi esetben minden egyes alkalommal elfogadták, sőt, olykor kimondva-kimondatlanul követelték is a hálapénzt, amikor alkalom adódott rá. Legutóbb apósom szomorú haláltusájánál kellett minden egyes nap több ezer forinttal megtámogatnunk a nővérek, beteghordók és orvosok munkáját, mert ellenkező esetben utolsó napjait a betegségen kívüli szenvedésekkel is megnehezítettük volna. "

Ez egy baromság. Apám is rákban szenvedett 2013-ig, amíg meghalt, és az ő kifejezett kérésére nem adtunk senkinek semmit, aputól pedig nem hallottam panaszt az ellátásra.

Ezen kívül saját tapasztalatom is van:

ad1: 2 éve műtötték az orromat. A helyi kórház hírhedten hálapénzvadász orvosa műtött. Én aztán egy kurva vasat sem adtam neki, gondolván az a havi többtízezer forint, amit az egészségügybe fizetek, legyen elég.
Soha nem tapasztaltam semmiféle hátrányos megkülönböztetést.

ad2: két gyerekem született, egyik esetben sem adtam senkinek egy büdös fillért sem. Negatív kivételezést egyik esetben sem tapasztaltam

Konklúzió: a betegek tartják fenn a hálapénz rendszerét, mert azt gondolják, hogy ha pénzt adnak, akkor jobb ellátást kapnak majd. Hát nem kapnak. Az orvos viszont hülye lenne nem elfogadni, amit az orra alá nyomnak. Szóval nem kell adni és kész. Meg van oldva.

qbr 2016.03.25. 13:16:37

@Muad\\\'Dib: A teljesen egyértelmű esetekben az intézmények igyekeznek megegyezni peren kívül.

A nem egyértelműek pedig pont azért nem egyértelműek, mert az adott esetben szólhat szakmai érv a rossz döntés mellett is

jog-ász 2016.03.25. 13:26:37

azért a tb-t az adófizetők fizetik, az egy biztosítás, joggal várunk érte szolgáltatást...nem tudom mikor tűzi zászlóra politikai erő, hogy kér 4 vagy 8 évet hogy totálisan rendbe tegye az egészségügyet, de úgy hogy megérje nyugat európaiakat is kiszolgálni, ne a magyar szakember menjen ausztriába, hanem az osztrák kezeltesse itt magát.
szerintem sok magyar lemondana mindenféle béremelési igényéről és tudomásul venné, hogy ez a cél.
ezzel párhuzamosan mind az orvost, mind a beteget vesztegetésért büntetném akár előre akár utólag ad pénzt.

she_wolf 2016.03.25. 13:28:23

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Jogászt melóban kétszer akarok látni:
1; amikor eladjuk a pecónkat és másikat veszünk,
2; amikor az általa szignózott végrendeletemet elpostázza az örököseimnek:)

2016.03.25. 13:29:58

@jog-ász: Először is el kellene érni, hogy mindenki fizessen rendesen TB-t, mert a kétmillió minimálbéresből meg minimálbéres vállalkozóból a fele vagy még több nem annyit keres, amennyi után járulékokat fizet. Már itt kiesik egy rakás pénzt. Ha ez megvan, el lehetne kezdeni a reformot.

she_wolf 2016.03.25. 13:39:36

@jog-ász:
Ez így okés, de ha utólag adok, az miért vesztegetés?

(Csak mellékesen: a tb. nem biztosítás, hanem hozzájárulás. Éppen ezért nem is ebben a formában szokás már pár éve emlegetni, csak így maradtunk, egyszerűbb, rövidebb. Az elnevezésekkel bajok vannak, és utolsó mentsvárként szokás belekapaszkodni a betű szerinti jelentésbe, értelmezésbe. Az általam befizetett tb-ből ma téged látnak el, következő héten pedig fordíva történik. Kölcsönösségi forma, amiben nem magunkat, hanem egymást "biztosítjuk". És akkor nem beszéltünk azokról az emberekről, akik egy fillért nem fizetnek -a szó összes értelmében!-, de valamilyen okból kórházban köt ki, ahol éppen egy sok fős team menti meg az életüket. Ez mind pénz....)

Biztosítás-szolgáltatás = magánszektor.
Állami ellátásben ez nem játszik.

2016.03.25. 13:42:06

@she_wolf: "Ez így okés, de ha utólag adok, az miért vesztegetés?"

Én jogász nem vagyok, de a faterom 13 évig dolgozott Ausztriában. Tőle tudom (ha nem igaz, akkor ő tévedett), hogy ha ott ilyesmi (pénz vagy értékátadás) történik, az orvos örökre elveszíti a praktizálási jogát.

she_wolf 2016.03.25. 13:45:28

@jog-ász:
Még egy gondolat: a nyugati most is eljövöget ide a szakmai tudásért. Ha olyan baja van, akkor megtervezi, megszervezi magának a magánklinikai orvoslást, és minden tekintetben profitál belőle!
Erre az átlagmagyarnak esélye sincs:(

she_wolf 2016.03.25. 13:52:56

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Most mondjam, hogy az Ausztria? Igazából nem tudok ezzel mit kezdeni.
Azt tudom, hogy előre soha semmit, mert az törvénybe ütközik (és azt is tudom, hogy vannak az orvoslásnak területei, ahol ez előfordul). Sajnos, ez nagy baj:(
De az ajándékozás ilyetén megítélése itt egy kicsit rugalmasabb, mint ott. Ha én utólag hálás vagyok, akkor az életemnek, egészségemnek örülök. És kinek fejezzem ki a hálámat, ha nem a mélyen alulfizetett, nagyon jó szakembereknek. Ha tehetem. Mert nem mindenki és nem mindig teheti meg. Én sem:)
Ennek régi történelmi hagyománya van. Szép hagyomány, csak éppen ilyen jelentéstartalommal ruháztuk fel az évszázadok során.

2016.03.25. 14:01:49

@she_wolf: " És kinek fejezzem ki a hálámat, ha nem a mélyen alulfizetett, nagyon jó szakembereknek. Ha tehetem. Mert nem mindenki és nem mindig teheti meg. Én sem:)2

Ja hát igen. Az hozzá tartozik a dologhoz, hogy rendes fizetést kellene adni az egészségügyben, aztán betiltani a hálapénz minden formáját és vasszigorral betartani.

she_wolf 2016.03.25. 15:10:43

@Singer Varrógépértékesítő és orosz kémhálózat Kft:
Nem csak az egészségügyről van szó, sajnos. Megannyi helyen alulfizetettek az emberek, és a teljesítőképességük maximumát (néha irreális módon még annál is többet)igykeznek belőlü(n)k kifacsarni.
Persze hogy bántja az egyszerű melós embert az, aminek csak a felszínét látja, hiszen belesüpped a mindennapi harcokba, a megélhetés biztosításába.
Az, hogy ezek az emberek zsugáznak a csekkekkel, hogy melyiket tudják most, és melyiket csak később befizetni, hogy gyakran még alapvető dolgokra sem jut, nemhogy egészséges ételre, gyereknek játékra, készségfejlesztőre, egy ruhára....
Nem folytatnám, mert ez napi szinten látható, tapasztalható. Mint ahogy az is, amit tömködnek lefele a torkunkon a híradókban.
Csak az a kérdés, hogy: meddig még?!

Tanácsos úr 2016.03.25. 15:17:14

1974-ben végeztem. Amikor gyakornokként beléptem egy egyetemi klinikára 1300 Ft volt a fizetésem. Ebből még levontak valami "katonaadót", meg valamicske nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot, ami maradt, abból már akkor sem lehetett megélni. Az asszony is dolgozott, valamivel (ahogy ugye illik) nálam is kevesebbet keresett, volt már egy gyerekünk, hamarosan jött a második. Kezdő lévén nem nagyon volt mellékes, mondjuk éppen nem éheztünk, de ez volt minden. Ahogy öregedtem, nőtt a fizetésem is, de inkább az számított, hogy egyre többet operáltam, egyre több lett a hálapénz is. Már jutott erre-arra: szövetkezeti lakás egy panelben, később még egy Zsiguli is került. A hálapénz fontos része volt a megélhetésnek és amit a laikusok nem tudnak, rendes harc is folyt érte a klinikán, ki mennyit szakít magának. Voltak kis sunyiságok is, nem követeltük, de elvártuk, mert értelemszerűne beterveztük a havi bevételeinkbe, ha hosszabb távon kevesebb lett, mint szokásos, máris akadtak problémák otthon.

A rendszerváltáskor, 17 év magyar ténykedés után kimentem Ausztriába (azért a "ki"mentem, mert most éppen egy magyar szállodában dőzsölök), aztán annyira megszerettük egymást a kórházzal, hogy hamarosan főorvos lettem és 25 év működés után épp az imént mentem nyugdíjba. Ott nincs hálapénz, de van privát honorárium (persze [privát]biztosítási alapon) és ezen túl akár direkt is elfogadhatna az ember pénzt a hálás betegektől, elvileg a hálapénz ott sem tilos, de egyszerűen nem szokásos. (Persze a magyar gyakorlattal szemben rendesen adózni kellene utána, mert ha nem, azonnal megbukna a doktor.) Kisebb ajándékokat (egy üveg bor, egy doboz csoki, stb) szoktak nagyritkán adni a betegek. Pénzt (5-20€-t) csak az ápolószemélyzet kap, amit a páciensek a Kaffeekasse-ba fizetnek be.

Ausztriában az első naptól nagyon-nagyon rendesen megfizettek, később meg még annál is jobban kerestem, de a hálapénz még hosszú ideig kísértett. Nem tudom, hogy miért (mint már írtam volt, nem vagyok/voltam psychiáter), de még vagy jó 10-12 évig vissza-visszatérő (rém)álmom volt, hogy ismét itthon(otthon), a klinikán vagyok, de én valamiért nem kapok hálapénzt. Aztán mikor már végleg elöntött a kétségbeesés, mert tudtam, hogy a baksis nélkül bajos lesz kifizetnünk az aktuális számlákat, izzadságban fürödve felébredtem és gyorsan nyugtáztam, hogy hol vagyok. Lehet, hogy más kevésbé vette/veszi a szivére, de a hálapénz az orvosokat is rendesen nyomasztja.

Szóval az orvosokat (és persze másokat is) alapjában rendesen meg kellne fizetni, hogy a maguk szintjén nyugodtan megélhessenek belőle. Ráadásul gondoskodni kellene arról is, hogy a jobb szakembereket ezen túl is valahogy legálisan honorálhassák a betegek. Onnatól, ha nem is egyik napról a másikra, megszűnik a hálapénz magától. Amíg azonban a doktorok (és mások) családi költségvetésének az egyensúlya, attól függ, hogy van-e paraszovencia, hába minden óhaj-sóhaj-tiltás, a hálapénz maradni fog.

neduddki21 2016.03.25. 18:30:17

@she_wolf: Őszintén kívánom, ne is legyen máskor jogászra szükséged, mert az semmiképpen sem jelent jót.:)

neduddki21 2016.03.25. 18:39:12

@Tanácsos úr: Ez a leírás nagyon pontosan tükrözi a jelenleg is fennálló itthoni helyzetet. És hozzáteszem: a posztoló leírása is meglehetősen pontos. Túl drága az ember saját (és gyermekei, hozzátartozói) egészsége, hogy elvi okokból ne adjon hálapénzt (lehetőleg előre), természetesen, ha képes rá. Márpedig az emberek többsége bármit megtesz, hogy képes legyen rá. A rendszer, kár tagadni, így működik, a hálapénz bele van építve. Elhiszem, hogy vannak kivételek, de azok, a dolog természeténél fogva, csak kivételek. Azt is át tudom érezni, hogy mennyire rossz ez az orvosnak is, nem csak a betegnek, mert kénytelen számítani rá a családi büdzsében, hogy elfogadható szinten megéljen, ettől azonban még így van. Miért pont az egészségügyben ne legyen korrupció, hiszen lassan mindenhol intézményesül. Remélem, még megérem, hogy az egész egészségügy átalakul, mert tényleg nagyon jók a magyar orvosok, de a rendszer, amiben dolgozniuk kell, nagyon-nagyon rossz.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2016.03.25. 19:14:26

10 eve is mas volt az egeszsegugy, mint a mostani helyzet. Ebben sajnos nincs igaza a posztolonak. A noverek maguknak veszik a ruhat, papucsot. Fizetjuk a tovabbkepzeseket es az uzemorvosi vizsgalatot (10.000 ft) minden evben, a kamarai tagdijrol pedig mar ne is beszeljunk. Tavaly 11 honap alatt kaptam 4500 forint paraszolvenciat. Barmelyik fodrasszal/taxissal csereltem volna, szerintem egy nap alatt kapnak ennyi jattot. Meg sem tudom mondani mennyit tuloraztam ingyen, egy ido utan nem szamolja az ember. Minek? Novemberben hagytam ott a munkamat. Azota a ferjem szerint kicsereltek.

elemes 2016.03.25. 19:47:18

@Antalbaba:

"ha folyamatosan emelték volna..."

kb 3 millióan fizetnek rendes járulékot.

ellátást meg 10 millióan várnak.

kis pénz, kis foci.

2016.03.25. 21:20:38

Hát, meg lehet oldani ezt a rengeteg kiadást úgy is, ha pölö elvégzünk egy egészségügyi iskolát.Esetleg feleségül veszünk egy nővért.

she_wolf 2016.03.25. 21:28:26

@neduddki21:
Kerülök is minden olyasmit, ami bevonzhatná őket!:) De néha árukapcsoltan szükség van rájuk.

she_wolf 2016.03.25. 21:32:57

@neduddki21:
A korrupciót tekintve valahol nagyon Latin-Amerika környékére saccolom magunkat, és ez viszont az egyéb területekre vonatkoztatva értendő.
Az egészségügyi dolgozóknak utólagosan adott hálapénz csak filléres tétel ahhoz képest, ami az egészségügyön kívül zajlik. Na, az a botrányos!

Greg24 2016.03.25. 23:20:28

Az utolso bekezdest kiveve netto hulyeseg a poszt, gratulalok a poszternek,kivanom nyulkaljon par fenekbe,kosson at nehany gennyes sebet,kohogje le egy tbc-s beteg,majd ho vegen legyen kedves felvenni 132e forintost fizeteset,dr kozbe el ne fogadja a boritekot!!! Azt nem szabad,hiszen tudtuk elore,hogy ez lesz...Maga pedig kerem ne legyen beteg,hiszen TUDJA elore hogy mire beteg lesz ennyi megbecsulesert,az ilyen posztok miatt egy orvos sem marad itthon, ezt mind tudjuk elore...Maga is?!

drontal 2016.03.26. 08:02:33

Soha nem fogom megerteni,hogy miert nem adhatok en annak az orvosnak penzt,aki kezel,operal,utokezel,es a tobbi. Igen,a korhazi koszt ettol jobb nem lesz,az agyam sem lesz kenyelmesebb,a betegsegem sem tunik el ket nap alatt,de van ra remenyem,hogy valahogy tuleljem az adott nyavajamat,es a kezelorovosom eppen nem szarik a fejemre,mert erdeke nem leszarni a beteget. En nem mondom azt,hogy nincs olyan orvos vagy apolo aki semmikeppen nem fogadja el a betegtol a penzt,de lassuk be azt,hogy a tobbseg azert ha titokban is de remenykedik a boritekban. Fekudtem mar en is korhazban ugy,hogy bizony bizony a noverkek sokkal aranyosabbak lettek,a kezelorovosom sokkal baratsagosabb amikor becsusztattam a boritekot a zsebukbe.

she_wolf 2016.03.26. 10:02:10

@drontal:
Magad válaszoltad meg a kérdést.
Ha szigorúan vesszük, akkor a pénzzel jogtalan előnyhöz jutsz másokkal szemben az ellátásod során. Mert veled kedvesek lesznek, velem pedig nem. Te komfortosabban fogod magad érezni -tehát a gyógyulás üteme is felgyorsulhat- én mellőzöttnek -visszavethet a gyógyulásban.
Lehetne az ilyen ellentéteket hosszasan sorolni.
Kölcsönösségi elven működő, állami ellátásban ez mindenképpen visszás.

Amit én nem értek az az, hogy az utólag (vagyis nem előre, és nem az ellátás ideje alatt folyamatosan csurrantva-cseppentve) adott boríték, ajándék miért kérdőjeles.
Azt sem tudom, megfogalmaztak-e valaha olyasmit, hogy a hála utólagos kifejezése tilos, vagy törvénybe ütköző.
Szóval én mindig csak utólag adok annak, akinek úgy gondolom, hogy szeretnék. Teszem mindezt úgy, hogy az adott dolgozó ne is sejtse, mert tudom, hogy az kényelmetlen neki.
Nagy vonalakban tisztában vagyok azzal, hogy mennyit keccsölnek, a fizetésük nem titok, az pedig engem nem érdekel, hogy másoktól mennyi parát kapnak.
És hogy őszinte legyek, engem az sem érdekel, hogy mosolyog rám miközben felhentel, vért vesz, akármit csinál, vagy sem. Engem az érdekel, hogy a tudása legjavát nyújtsa, amikor én vagyok nála terítéken.
Igen, önző vagyok. De nem a te károdra, vagy máséra, és nem az ő önérzetét semmibe véve.

kgaben 2016.03.27. 08:00:38

Rengetegszer visszafogom magam, hogy ne írjam le a véleményem, mert mint a régi jó öreg mondás tartja "a vélemény olyan mint a se..lyuk. Mindenkinek van,csak senki nem kíváncsi a másikéra!" Ha eü dolgozó vagy, meg különösen igaz. Legalább is itt ezen a blogon. Itt minden laikus okosabb, tapasztaltabb, mint bármelyik szakdolgozó. De jól is van ez így. Sokszor elfelejtem, hogy ez a blog kifejezetten arra van, hogy alázza és "bekoszolja" az egész rendszert (ami egyébként sem tiszta, az okait itt úgy is jobban tudják, majd megmonják miért.... ). És kimerültségtől, vagy személyes problémától fűtötten persze az ember így vagy úgy válaszol, reagál. Vagy mert éppen egy olyan "esettel" találkozott, ami érthetetlen... Aztán leülök, pár mély levegő, végiggondolom, hogy még két év elvégzem az államilag finanszírozott szakon a főiskolát, megkapom a megérdemelt diplomámat,és abban a pillanatban lépek is ki és megyek külföldre. És ez aztán megnyugtat. Csak azokat sajnálom, akiknek nincs lehetősége lépni bárhova is. Addig meg ezt a kis időt meg már kibírja az ember. ;-)

she_wolf 2016.03.27. 12:26:06

@kgaben:
Ez szomorú:( Minden tekintetben. És megint rajtunk, a betegeken csapódik le. És jellemzően azokon a betegeken, akiknek ebbe az egészbe legfeljebb 4 évente lehet beleszólásuk.
Én nem kívánom egyetlen egészségügyi dolgozótól sem, hogy feszüljön meg értem, a betegért, és ha eltekintenék (de nem lehet!) a következményektől azt mondanám, hogy minden egészségügyis tegye le a melót ugyanazon a napon. Mondjatok fel, lépjetek ki! Egy hónapig azt se tudjátok, hogy létezik egyáltalán orvosi rendelő, kórház, mentőállomás.
Gondolom, rögtön kiderülne, hogy mi lenne nélkületek. És az is kiderülne a mérlegeléskor, hogy ki találtatik könnyűnek.
Csakhogy épeszű társadalmat alkotó épeszű embernek ilyesmi csak lázálmában, hirtelen felindulásból juthat eszébe, s mint olyat, rögtön el is veti, mert nem éri meg szembesülni a tette esetleges következményével. Sem emberileg, sem (esetleg) jogilag.

Mindezek után ez most hülyén fog hangzani, de ha már itt vagyok:
Kellemes Húsvétot minden betegnek, gyógyítónak. Előbbieknek mértékletességet, utóbbiaknak kevés munkát, és lehetőleg 0 számú részegre itatott gyereket!

rest of boys 2016.03.28. 15:43:52

Megint egy vízfejű poszt, illik a többihez. Ha írnak az orvosok-nővérek érdekében egy méáltató vagy őket kipártoló cikket, azonnal megjelenik az ellencég valami orbitális baromsággal és a hozzárendelt agyament fényképpel (igen, pontosan így tömködik a többszáz dolláros bankjegykötegeket nálunk az orvosok a mellényzsebükbe, oda, a két toll mögé, így, szépen, komótosan a bank címkéjével ellátott, pontosan megszámolt vadiúj ropogós zöldhasúakat...pontosan így, ahogy ezen a képen ábrázolva vagyon...)

Szóval a színvonal nagyot nőtt, mióta utoljára itt jártam. Újabb nagyot.

she_wolf 2016.03.28. 16:35:57

@rest of boys:
Mi történt? Kifutott a tej? Mosolyogj! A holnap rosszabb lesz a mánál:D
Tudhatnád, hogy itt ez van. Éves szinten megjelenik legfeljebb 5 pozitív hangvételű poszt, hogy ne lehessen részrehajlással vádolni a blogszerkesztőt, a többi csak rívás. Meg kell hagyni, egy része jogos rívás, csak éppen nem itt lenne a helye:(
Neked meg úgy kell, ha inkább itt olvasgatsz meg háborogsz az egyre harsányabban ébredő természet csodálása helyett:D

rest of boys 2016.03.28. 21:23:58

@she_wolf: Az emberi természetet csodálom :)

rikitikitévi 2016.03.28. 21:42:45

"Gőgös Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő két műszakot töltött el az egyik budapesti kórház belgyógyászati osztályán, mint önkéntes kórházi segítő. A politikus facebook oldalán úgy fogalmazott: megpróbálta felvenni a ritmusát annak a munkának, amit a kórházi dolgozók, elsősorban az ápolónők nap, mint nap végeznek. Azt tapasztalta, hogy mint fizikailag, mint szellemileg elképesztően megterhelő volt számára a munka.

"Csak csodálni tudom, azt a teljesítményt, amit szinte megalázóan alacsony fizetésért az itt dolgozók, időnként erőn felül produkálnak" - mondta, majd hozzátette: itt mindig 100%-ot kell nyújtani, ugyanis a vénából nem lehet visszaszívni a tévesen beadott injekciót. Gőgös szerint a humán erőforrás helyzet, az alulfinanszírozottság miatt elérte a kritikus állapotot. Úgy véli, azonnali létszámbővítésre, és radikális fizetésemelésre van szükség.

Az országgyűlési képviselő leírta azt is: megemeli a kalapját minden egészségügyi dolgozó, de különösen a nővérek előtt, akik hatalmas energiával segítik az emberek gyógyítását. Azt írja: az ápolók akkor is segítenek, ha igazából már rajtuk is segíteni kellene."

rest of boys 2016.03.28. 23:06:56

@rikitikitévi: Ha az én pártom is a bányászbékát szagolná alulról, mint az övé, akkor én is tudnék ilyen szépeket írni, hátha majd rám szavaz az egészségügyi dolgozók nagy tömege.
Finis sanctificat media - ahogy Macchiavelli mondaná.

she_wolf 2016.03.28. 23:33:07

@rest of boys:
Jellemzően az egészségügy az, amire minden párt igyekszik ráharapni, ha a választásokról, szavazatok gyűjtéséről van szó. Eléggé gusztustalannak tartom, pláne, hogy a hangzatos ígérgetések után a tömegek mögül még mindegyik kihátrált, amikor a megvalósítással kellett volna foglalkozni.
Ha a képvizelő úr komolyan is gondolta amit mondott, akkor is csak amolyan "Nice to meet You" tartalommal bír ez, mint amikor bármelyik urambátyám elmegy üzemlátogatásra.
Kíváncsi lennék, mit mondana nagyon sok év után, testileg, de leginkább lelkileg amortizáltan, romos társas kapcsolatokkal, beszűkült élettérrel a háta mögött.

Nem zokogok én az orvosok miatt, de nekem nem mindegy, kinek a kezei közé kerülök.
Gondolom, másnak sem. És ennek az egésznek köze nincs az empátiához! Nem lehet ugyanis. Ilyen körülmények között nem!
Legalábbis én így látom:(

she_wolf 2016.03.28. 23:35:08

@rest of boys:
Én is csodálom, de sokszor inkább csak csodálkozom rajta. Vagy inkább nem is...
Doktor úr! Ma olyan határozatlan vagyok. Vagy mégsem?
:D

dioda 2016.03.30. 09:03:22

Na igen, a hálapénz mindig olyan "hálás" téma. Én azonban több száz orvost ismerek magam is, aki nem fogadja el (hogy István csak egyet az azt jelenti, hogy túl sokat nem járt orvosnál, legalábbis a fiatalabb korosztály képviselőivel ritkán volt dolga - elnézést kérek az idősebbektől, de nem igaztalan ez a megjegyzésem). A másik: aki 20 éve erre a pályára jött, abban bízott, hogy előbb-utóbb fontosságának megfelelően fogják a kormányok az e.ü. dolgát rendezni. Senki nem számíthatott arra, hogy ilyen rossz morbiditási és mortalitási állandókkal még annyit sem költünk majd 2016-ban e.ü.-re, mint a visegrádi országok GDP arányának a 2/3-a! Tehát 600 milliárd Ft-tal költünk az e.ü. nemzetgazdasági fontosságának szintje alatt. És arra sem számíthattunk, hogy a rendszerváltás óta a minden szektorban végrehajtott általános béremelések szintéhez képest az e.ü. béremelései 50%-kal elmaradnak a nemzetgazdasági átlagtól. Az, hogy bizonyos emberek sértettségeiket hazugsággal bőven megspékelve és önjelölt szakértőnek kikiáltva magukat mindenféle hülyeséget összeirkálnak direkt provokálva a szakmabelieket, hát ne csodálkozzon azon az úr, hogy van aki felveszi a kesztyűt.

Terézágyú 2016.03.30. 09:10:01

@dioda:
"Na igen, a hálapénz mindig olyan "hálás" téma. Én azonban több száz orvost ismerek magam is, aki nem fogadja el"

Több százat???? Ó igen :)
Bisztoss.

Mellesleg akárhány orvos is van, aki valóban nem fogad el, az a dolog rákfenéje, hogy ez benne van a pakliban, hogy azért történt/nem történt meg valami a beteggel, mert adott/nem adott a zsebbe... :-/

Nekem mondta már egészségügyis is, amikor panaszkodtam egy orvosra, hogy "adtál neki?... nem?"...

Szóval ha már egy egészségügyis is kapásból erre gondol, akkor ne csodálkozzunk, ha egy beteg is kapásból erre gondol... és akkor sehová nem vezet az, hogy számháborúzunk, hogy "én x orvost ismerek, aki igen - én meg x-et aki nem!"

dioda 2016.03.30. 09:32:52

@Greg24: Kár hogy nem lehet lájkolni! Big lájk!

dioda 2016.03.30. 09:37:52

@Terézágyú: Nem kell adni és kész. Akkor tiszta lesz a rendszer és a pálya. Aki kikényszeríti, ráutaló magatartást tanúsít az korrupt, bűnöző, fel kell jelenteni. És aki adja, az is korrupt, bűnöző! Rend akkor lesz (szép világ lesz), ha nem csak a nőgyógyászt büntetik meg, hanem amikor a hálapénzt előre zsebbe dugdosó, azért számára teljesen indokolatlan ellátást, vizsgálatokat elváró beteget és is feljelenthetem. De szeretném!

Terézágyú 2016.03.30. 09:44:18

@dioda:

:)
Én is ezt szeretném.
De én azt már nem érem meg.

"Nem kell adni és kész... aki adja, az is korrupt, bűnöző!"

Azért azt vedd figyelembe, hogy az életéhez/egészségéhez mindenki ragaszkodik.

Az orvosok magyarázzák el, tegyék nyilvánvalóvá, hogy SENKI nem fog jobb ellátást kapni hálapénz adásával!... És valóban ne is legyen erre példa (egy darab sem!), hogy az egyik beteggel sokat foglalkozik az orvos, a másikkal meg alig - és mit tesz isten, éppen az első az adott a zsebbe, a másik meg nem...

Terézágyú 2016.03.30. 09:46:55

@dioda:

Egyébként a levélíró éppen erről beszél:

"Nem szándékoztunk pénzt adni, de az első pár nap „furcsaságai” – be nem adott gyógyszerek, elfelejtett étkeztetés, mosdatás és a törődés legkisebb fokának hiánya, stb. – rákényszerített bennünket. Még csak igazándiból szóba sem álltak velünk rendesen, amikor kérdeztünk, levegőnek néztek, vállat vonogattak, flegmán és lekezelően válaszoltak, ha épp nagyon rámenősek voltunk és már nem tudtak kikerülni minket.

És láss csodát, az első néhány ezer forint csodákat művelt. Lett gyógyszer, telefonáltak, amikor a papa állapota rosszabbra fordult, megálltak a folyosón is néhány szóra, elkezdett működni a rendszer. Nyilván a higiénia, a berendezések állapota, az étel minősége nem változott meg, de az emberi oldala a dolognak elkezdett működni. érdekes, nem?"

she_wolf 2016.03.30. 13:52:56

@dioda:
Minden út Rómába vezet....
Magyarázhatsz, érvelhetsz, indokolhatsz, mindig lesz egy plusz kéz, ami az egészségügyis zsebében fog matatni, és nem azéban, akiében kellene!

dioda 2016.03.30. 15:02:40

@Terézágyú: A kormányzatot kellene reformra bírni. Romániában tavaly a legfelsőbb bíróság korrupciónak minősítette a hálapénz elfogadását (a többi kelet-európai országban ez már kihalt). Persze azonnal fel is kellett emelni a béreket 25%-kal, az idén ugyanekkora emelés van nekik beígérve. Ha az meglesz, akkor Bulgária után a magyar orvosok lesznek Európa legrosszabbul fizetettebb szakemberei. Relatíve (az árszintet figyelembe véve) most is úgy van. Szlovákia: 2200 euró szakorvosi bér. Az enyém: 638 euró (15 év munka után, két szakvizsgával). Lengyelország: 5700 zloty a szakirányomban átlagos bér (bruttó, az enyém 3972 zloty - átszámolva - és ott kisebb az elvonás!). Ne vicceljünk már, nincs olyan szakma ma Magyarországon, ahol komoly diplomával a kelet-európai bérek felét lehet csak megkeresni!...én nem fogadok el hálapénzt... és így a bunkót úgy tudom elküldeni a k... anyjába, ahogy nekem tetszik. Nincs előny....mindenki ugyanazt a szart kapja. Állami szart. Erre szavaztunk 2010-ben. Vagy mégsem? Akkor a Fidesz választási ígérete az volt: a e.ü. büdzsét vissza kell emelni a visegrádi országok átlagára, 1 %-kal meg kell emelni (5%-ról 6%-ra). Most ez a különbség 2%.

dioda 2016.03.30. 15:09:13

Én is szeretném a rendőr, bíró, minisztériumi osztályvezető fizetését kiegészíteni - mondjuk ittas vezetés után, szomszéddal per kapcsán a nekem tetsző elbírálás elősegítése céljából stb. Ez mért korrupció?

Terézágyú 2016.03.30. 16:24:55

@dioda:
egyetértünk, mind a hálapénz, mind a kormányzat megítélésének kérdésében.

Lemera 2016.03.31. 13:05:36

Szörnyű dolog elveszíteni egy hozzátartozót, szenvedni látni, megértem. De annyi badarságot nem kellett volna írni, hogy tudja mit választott az eü dolgozó! 30 éve? frászt tudta, hogy ilyen szívatós lesz az állam részéről és betegek részéről. Bár szivem lelkem bele teszem ,nem érte meg itt dolgozni. Becstelenné tesznek minket pedig nem vagyunk azok. És nálunk nincs hálapénz....soha nem is volt , és el sem fogadnám, igaz nem orvos vagyok, de elég fontos a munkám így is. De ki látja ezt rajtam kívül szakdolgozó vagyok! a gyermekápolás és a vizsgálatok a gyerekeknél is nagyon fontosak, sokat dolgozunk , pedig milyen hálátlanok a hozzátartozók! követelőzőek,parancsolóak! Pedig sokszor ők mulasztottak,az én szemszögemből ez látszik,de eddig még nem panaszkodtam.Az eü dolgozók szapulása azonban rosszul esik...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása