Jótékonysági pályázat a sérült gyerekekért
Fotókkal, kisplasztikákkal és iparművészeti tárgyakkal nevezhetnek az érdeklődők október 31-ig a koraszülöttek és születési sérültek terápiájával és fejlesztésével foglalkozó Gézengúz Alapítvány művészeti pályázatára. Az Egy csepp meglepetés című pályázatra…
A skót zuhany
A nagy kánikulában szívesen mondogatjuk, jól jönne most egy skót zuhany, csakhogy a közhiedelemmel ellentétben a skót zuhany épphogy meleg vízzel indít, s csak később vált hidegre – írja az utisugo.hu. A wellness kezelések között egyre nagyobb számban találjuk meg a…
Miért nő meg a fenekünk, ha sokat ülünk?
A Tel Aviv Egyetem tudósai kimutatták, hogy az ülő munkát végző emberek fenékizmai a mozgáshiány következtében szinte teljesen elsorvadnak, sőt az izomszövetek mélyén vastag zsírréteg alakul ki. Miért nő meg a fenekünk, ha sokat ülünk? A Tel Aviv Egyetem tudósai…
Minden az influenzáról
Ez az ősi vírus már 80 millió évvel ezelőtt megjelent bolygónkon. Jellemzője a mutabilitás (változékonyság). Ezért gyakran kell változtatni a védőoltást is. Az influenza kórokozója az influenzavírus. Ez az ősi vírus már 80 millió évvel ezelőtt megjelent bolygónkon.…
Csokoládékrémes-kakaóbabos szelet
Nagyon egyszerű, nagyon csokis, krémes süti. Van benne vaj, de mégis könnyű. Nagyon egyszerű, nagyon csokis, krémes süti. Nem nehéz vajas, pedig van benne vaj, de mégis könnyű. 1 hét alatt háromszor sütöttem meg a férjem kérésére. Hozzávalók: 38*28-as…
Levél - Úgy kivágtak, mint a macskát szarni
Egy gyerekkel nem lehet így bánni, főleg nem egy sérült, vérző fejű gyerekkel. És egy anyával sem. Tisztelt Praxis! A 4 éves kisfiam a múlt héten itthon játszott, amikor nagyon szerencsétlenül beverte a fejét a dohányzóasztal sarkába. Én éppen a konyhában voltam, de…
Tévhitek a tésztáról
Mindegyik elismert táplálkozási ajánlás megegyezik abban, hogy a legnagyobb mennyiségben elfogyasztandó tápanyagcsoportot a szénhidrátoknak kell kitenniük. Mik azok a szénhidrátok? A szénhidrátok a növények fő alkotóelemei, az emberi szervezetben viszonylag kisebb…
A várandós anya magas vérnyomása következtében alacsonyabb lehet a gyerek IQ-ja
Finn kutatók megállapítása szerint fiatal felnőtt és idős korban is alacsonyabb volt az intelligeciahányadosa (IQ) azoknak, akiknek az édesanyja állapotosan magas vérnyomástól szenvedett. Az American Academy of Neurology szakfolyóiratában ismertetett tanulmány adatai egy…
Miért vonzódnak a férfiak a női mellekhez?
A heteroszexuális férfiak női mellek iránt érzett vonzalmának okára kereste a választ Larry Young, az Emory Egyetem pszichiáter professzora, aki szerint a jelenség az emberi evolúcióval magyarázható. A heteroszexuális férfiak női mellek iránt érzett vonzalmának okára kereste a…
Sütötök krémleves
Jöjjön az utóbbi évek legnagyobb kedvence. Bármennyi. Bármikor.Akár pohárból forrón kortyolgatva is. Jöjjön az utóbbi évek legnagyobb kedvence... Bármennyi... Bármikor... Akár pohárból forrón kortyolgatva is. Ebédre jólesett egy forró, krémes sütőtök leves. Melengető,…
Levél - Ne szüljön gyermeket, vetesse el!
Sosem fogom megérteni, hogyan történhetett meg az, hogy egy orvos próbált rábeszélni az abortuszra. Kedves Praxis olvasók! Az utóbbi időben rendszeresen olvasom a blogot és most én is elmesélem a történetemet. A finoman szólva is bunkó nőgyógyászos eset kapcsán jutott…
Pozitív - Ilyen egy jó fogorvos
Azóta is járok ehhez a fiatal orvoshoz, aki a szakmai tudásán kívül egy csupa nagybetűs EMBER. Tisztelt Praxis! Érdeklődve olvasom a sorstársaim történetét, és sajnos maximálisan átérzem, és elhiszem a Velük történteket. A családommal, és velem is történtek borzalmak,…
Aqua-Lux Wellness Hotel - Indiánnyár Cserkeszőlőn
A hotelt nemcsak a minden igényt kielégítő szálláslehetőségekért ajánljuk, hanem az alagsorban kialakított wellness centrum széleskörű szolgáltatásai miatt is. Szállás: Aqua-Lux Wellness Hotel Kategória: Szálloda 3* Helység: Cserkeszőlő Érvényes: 2012 Szeptember 1. és…
Védőoltással elkerülhető a koraszülés?
A Minnesotai Egyetem munkatársai állatkísérletes vizsgálatai felvetik annak lehetőségét, hogy védőoltás segítségével elkerülhető lehet a koraszülés, és az ahhoz kapcsolódó szövődmények. Mivel a fejlődő magzat szövete összetevőinek egy része anyai, más része apai…
Háziállat-allergia – nem csak a szőre okozza
A lakáson belül jelentkező allergiás tüneteket gyakran a háziállat jelenléte okozza. A panaszok rendszerint egész évben jelentkeznek, és az egyetlen megoldást gyakran a kedvencünktől való megválás jelenti. Kutya, macska, papagáj és társai Hétköznapi nyelven…
8 tévhit a kávéfogyasztás egészségkárosító hatásáról
A kávéfogyasztás sokak számára a mindennapok elengedhetetlen eleme. Ezért több kutatás is vizsgálta a kávé és a koffein egészségre gyakorolt hatásait. Vajon egészséges vagy káros a kávé? A kávéfogyasztás sokak számára a mindennapok elengedhetetlen eleme. Ezért több…
Diétázók és cukorbetegek kánaánja - Rozsdás csirkemell rozmaringos sütőtökkel
A www.edesenegeszsegesen.hu szerkesztőjének ajánlásával. Jó étvágyat kívánunk! Az interneten barangolva egy remek és egyben hiánypótló oldalra bukkantam a minap. Az edesenegeszsegesen.hu szerkesztője Béres Andrea, aki az egészséges és ínycsiklandozó ételek barátja, kiváló…
Levél - 18 évesen nem lehet szexuális életem?
Azt mondta, hogy 18 évesen ne foglalkozzak a szexuális élettel.Annyira stresszes lettem, hogy el is sírtam magam. Tisztelt Praxis blog! Nemrég találtam rá az önök oldalára és nagyon örülök neki, hogy itt elmondhatom a velem történteket. Azt szeretném ha a nevem nem kerülne…
Levél - Verekedés a rendelőben
Az egyik férfi egy idő után nem bírta cérnával és elkezdett hőbörögni.A bili akkor ömlött ki, amikor egy kismamát hordott el mindenféle protekciós kurvának, amiért őt előbb megvizsgálják. Tisztelt Praxis blog! Hétfőn olyan rendelői élményben lehetett részem, amiről…
Levél - Gyalázatosan bánnak az idős betegekkel
Ápolónővérke : csak azért vannak itt, mert otthon nem kellenek senkinek, mi meg itt szenvedünk magukkal! Tisztelt Praxis! Felháborítónak tartom, ahogy a Péterfy Sándor utcai Kórház 2. belgyógyászatán az ápolók az idős betegekkel beszélnek! Ezeknek az ápolónőknek nincs…