Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Levél - 18 évesen nem lehet szexuális életem?

2012.10.05. 07:15

phSadTeenGirl.320131825_std.jpgAzt mondta, hogy 18 évesen ne foglalkozzak a szexuális élettel.Annyira stresszes lettem, hogy el is sírtam magam.

Tisztelt Praxis blog!

 

Nemrég találtam rá az önök oldalára és nagyon örülök neki, hogy itt elmondhatom a velem történteket. Azt szeretném ha a nevem nem kerülne ki. Több rossz tapasztalatom is volt már orvosokkal, pedig még csak 18 éves múltam. Alapból nem voltak ezek nagy dolgok, de bizalmatlan lettem. Sajnos legutóbb még jobban ráerősített erre a nőgyógyász, akinél voltam.

 

Másfél éve járunk a párommal és közösen elhatároztuk, hogy a megfelelő védekezéshez fogamzásgátlót íratunk fel. Mivel nőgyógyásznál korábban nem voltak rossz élményeim, ezért egyáltalán nem gondoltam, hogy bármi gond lehet belőle. Nem magánrendelést választottam, hanem az egyik osztálytársam javaslatára a kerületi szakrendelésre mentem el múlt héten. Kicsit féltem, de nem nagyon.

 

Kivártam a sort, sajnos a párom nem tudott velem jönni. Amikor én következtem, akkor még idegesebb lettem picivel, de bementem. Egy középkorú férfi volt a nőgyógyász, pedig a barátnőm egy nőről beszélt, kifejezetten hozzá szerettem volna menni, de aznap nem rendelt,így meg már nem akartam sarkon fordulni. Így bementem. Először kedves volt, így kezdtem megnyugodni. Rövid ismerkedés után elmondtam, miért jöttem hozzá, hogy fogamzásgátlót szeretnék. Ekkor viszont totál megváltozott.

 

Tök bunkó módon kezdett el beszélni velem és kb. 10 percig magyarázott, vagyis inkább sértegetett. Azt mondta, hogy hülye, felelőtlen, naiv kislány vagyok és hogy feleslegesen jöttem hozzá, mert ő nem ír nekem gyógyszert és így meg sem vizsgál. Nagyon ijesztő helyzet volt, főleg, mert szinte szóhoz sem engedett jutni. Azt mondta, hogy 18 évesen ne foglalkozzak a szexuális élettel, és ilyenek. Amikor válaszolni szerettem volna, hogy nekem igenis nagyon fontos a megfelelő védekezés, meg sem hallgatott. Annyira stresszbe lettem, hogy el is sírtam magam. Végül kizavart. Nagyon megalázó volt.

 

Amikor elmeséltem a szüleimnek, ők is nagyon kiakadtak. Anyukám meg is szidott, amiért nem szóltam, hogy nőgyógyászhoz megyek, mert akkor elvitt volna a sajátjához. Én az egészből amúgy azt nem értem, miért nem lehet  megérteni, hogy 18, vagy 20, vagy nem tudom hány évesen az ember igenis szeretne odafigyelni és megelőzni a bajt. Mindig arról beszél mindenki, legyünk felnőttek, meg érettek és védekezzünk, erre amikor valaki megpróbál odafigyelni, elzavarják, mert ugye aki 18 az  még gyerek. Akkor mi a jó megoldás? Egyelőre még nem mentem el anyummal újra a nőgyógyászához, mert ez a tapasztalat eléggé kiakasztott. Remélem legközelebb jobb lesz.

 

Kr.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shopping 2012.10.05. 16:17:05

@Kattrin: annyi közük mások életéhez hogy pl. megmentik. ?

Lotyóbridzsida 2012.10.05. 16:19:00

@don padre:

"ha ennyire fontos a kefélés" - hihetetlen álszent ez a duma, szűzanyám....

Mégis hogyan lehet elfelejteni, hogy valaki volt fiatal??? És akkor milyen érzései voltak??? Egy egészséges, 18 éves NŐ-nek igenis vannak már szexuális késztetései, vágyai, stb. Akkor ismerkedik meg a szexualitással, a saját szexusával.
Nagyon-nagyon korlátoltnak, szűk látókörűnek és nem kevésbé végtelenül rosszindulatúnak - hogy a prűdséged ne is említsem - kell lennie annak, aki erről mást feltételez (=kefélés éjjelnappal, pföjj).

Egyébként pedig, csak nem savanyú a szőlő??:)

town 2012.10.05. 16:21:50

@morcos68:

Ebben a formában a történet életszerűtlen, sokkal könnyebb lett volna az orvosnak gyorsan megvizsgálni, felfirkantani a receptet. Valamit nem írt meg, vagy nem úgy történt.

Nem mintha ezt a sok orvosellenes megnyilvánulást is érteném, abban a helyzetben amikor már alig van orvos, és lassan a 3. világból kell idekönyörögnünk őket.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 16:22:35

@vadöreg:

Megöregszünk, aztán mindenki aki nálunk pár évvel fiatalabb, az még gyerek. A távlatokból nézve igen, de ha nagyon belegondolsz magad sem 30 éves (pedig 18 éves fiataloknak már ez a kor majdnem öreg) korban kezdtél ismerkedni az ellenkező nem testével és a magad határait sem akkor kezdted feszegetni.

Az én koromban, penig émmá' öreganyó vagyok a 18 éves kor feljogosított a felelős szexre, pedig nem volt megfelelő kondom és fogamzásgátló se (utólag ugyan), de többet ártott, mint használt. Igaz AIDS sem volt még, csak a fiúk között terjedő legenda, hogy kinek hányszor volt már trippere.
Ez volt a trófeák fokmérője.
Igaz az én mamám is az ablakon akart kiugrani a házasság előtti sex hallatán. :DDD

xtlight 2012.10.05. 16:22:49

Az orvosnak semmi köze hozzá, hogy hogyan, és miért kíván szexelni a csaj, valamint miért tartja fontosnak pont a tablettát. Lehet elé alternatívákat tárni, de a döntés az övé, és az orvos azt nem bírálhatja. Ő is csak egy kutya közönséges szolgáltató, mint a pék, meg a kozmetikus, aki nem mellesleg abból él, hogy a kiscsaj, meg mások igénybe veszik a szolgáltatását. Sajnos az állami egészségügyben nem olyan közvetlen a visszacsatolás, mint a világ boldogabbik felében a magánintézményekben, ahol az ilyet páros lábbal rúgnák ki, mint a macskát szarni. Jó lenne visszavenni az arcból, és nem játszani a felsőbb hatalmat. A félreértések elkerülése végett közlöm, hogy az én szakmámban rám is pont ez áll, csak nekem nem kell külön magyarázni.

Mille38 2012.10.05. 16:25:16

@Fyall - Separate or superstate!:
Egyáltalán nem értek egyet veled ebben a konkrét kérdésben. Számomra is magától értetődő, hogy a lányomat olyan nőgyógyászhoz viszem, akiben ÉN megbízom. Ez nem feltétlenül az engem kezelő orvos - éppenséggel én egy férfihoz járok, őt meg nőhöz vittem - de én választottam. Velem is úgy alakult, hogy anyukám nőgyógyászához mentem annak idején, éspedig azért, mert bizalmam alapja az volt, hogy ha egyszer anyukám életét megmentette (méhen kívüli terhességben, ügyeletesként), akkor maximálisan bízom a szaktudásában.

@town: Nem ismered a 18 évesek lelkivilágát, írása alapján ez egy értelmes, korának megfelelően magát kifejezni képes lány. Élmény volt olvasni sok-sok nagyon rosszul leírt praxis-történet után. Arányosan hosszú bekezdések, kerek mondatok, összefüggő, logikus, érthető történetvezetés, felesleges kitérők nélkül és még a helyesírása is kifogástalan. (Leszámítva a "totál", "tök bunkó" szavakat, de ez a korosztály már nem is gondol arra, hogy ezeket a kollokviális kifejezéseket nem kellene használni írásban.)

@VaTi: Ne már, ez harmincéves nőknek sem mindig sikerül. Nagyobbik lányom majdnem húszéves, de a posztírónál sokkal "gyermekibb" (azaz érzékenyebb) lelke van, hiába egyetemista :)

Cavalcanti 2012.10.05. 16:26:43

Majd amikor kimentél a rendelőből , megtörten és feldúltan ,a könnyeiddel küszködve , az ipse odabent levetette magáról a fehér köpenyt , visszaakasztotta a fogasra ,a tükör elé lépett , elmosolyodott , megigazította kockás ingének gallérját,sarkon fordult, és folytatta a vízvezeték szerelését a rendelő mosdójában.
:)))

cenzorilla 2012.10.05. 16:36:56

Tiszteljétek már egymást és a posztolót.

Érdemes kihagyni a kefélést, a lotyót, a feltételezést, hogy nem is nagykorú, meg különben is kamasz még.

A probléma maga igenis időszerű. Az orvos oldaláról, ha lelkiismereti és nem szakmai oka van az elutasításnak.
A posztoló oldaláról, hogy nem kap felvilágosítást a veszélyeket illetően.
Maga a tény a stílus pl.

A hozzászólók oldaláról, mert ahogy látszik nem mindenki gondolja, hogy veszélytelen ebben a korban a fogamzásgátló tabletta.

Nyugalom! :))))))

2012.10.05. 16:41:45

@Psyman: Én sem vagyok híve a tabletta szedésnek, de a többi védekezési módszer sem túl jó, nagy a hibaszázalék. Az orvos javasolhat tabletta helyett mást, esetleg meg is indokolhatja, miért, de semmiképpen sem úgy, ahogy az az írásban szerepel.
@town: A te szellemi szintedet sem lehet megítélni az írásodból, ahogy a posztolóét sem. Nem csinált semmi olyat, ami igazzá tenné a véleményed. Ráadásul már nagyon nem tartozom a fiatal korosztályba, de nem kicsit, hanem nagyon is be vagyok szarva, ha nőgyógyászhoz megyek, pedig már szültem is. A fogászatnál ugyanez. Nyilván én is éretlen vagyok :-) Csak ez a gyerek ne lenne! Szegény, éretlen szülőtől származik :-)
@don padre: Ha veszélyes, akkor talán nem kellene alkalmazni, vagy talán tiltani kellene, de ugye erről nincs szó. 19-20 éves embereknek akár már családjuk is lehet, tehát a 18 éves kor már nem olyan korai ezen problémák megoldására. A "kefélés" ebben a korban már normális igény, nem kellene büntetni ezért. És igazad van, javasolhat az orvos másféle védekezést is, de nem tette. Legalábbis a cikk szerint.
@anyadmajma: Lehet hogy igazad van, de a kora a leírásból nem derül ki, még csak következtetés szintjén sem.
Egyébként én is az anyám nőgyógyászánál voltam először, és jó ötlet volt.

2012.10.05. 16:50:48

@Turchi: Amíg írtam a hozzászólásomat, páran leírták ugyanazt, most látom, hogy visszaolvastam, és örülök, hogy többen hasonlóan vélekednek.

egy_mérnök 2012.10.05. 16:54:57

@don padre:
"A kisasszonynak ajánlanám,ha már ennyire fontos a "kefélés",az általánosan ismert condomot!"

..................

Kedves barátom! (igazából nem vagy az, de fontos a barátságos hangnem..)

A mondatodban nekem egy kicsit olyan lekezelőnek hangzik a szó, hogy "kefélés".
Amennyiben így érzed, annak két oka lehet:

1. Gondjaid vannak vele
2. Nem vonz a dolog.

Namost.

1. eset: Vannak erre gyógyszerek.
2. eset: Talán nem a lányokhoz vonzódsz.

Hmmm?

morcos68 2012.10.05. 17:02:25

@kalapompompom:
"... eleve hiba 18 évesen először találkozni a nődoktorral,"

Miért is kellene nődokihoz rohangálnia, ha amúgy kutya baja...?

2012.10.05. 17:04:11

@Dr.laikus PhD: :))) Mondtam, hogy ide is be fogok nézni :)

Valóban nem engedhető meg az ilyen stílus. A mondandó sem. Számomra az a kérdés, hogy egy orvos honnan érzi magát erre feljogosítottnak? Nem az istenkomplexus meg hasonló badarságok. Onnan, hogy nincs a másik ember méltóságának, magánéletének határa tisztelve. Vatival néha szoktunk arról beszélni, hogy milyen durva kampány, milyen tárgyiasítás folyik a családos nők ( és szerepük) ellen. Ezzel körülbelül párhuzamosan történt, hogy egy meglehetősen balkáni építőipari felfogású ember rajtam keresztül úgy akart tárgyalni a német üzleti partnerekkel, hogy hivatalos levélben gyanúsította meg őket csalással. A szerencsétlen német még fel is hívott, és próbálta magyarázni, hogy ez Németország, itt ha nincs alapvető üzleti bizalom, akkor nincs üzlet. Én ekkor felmondtam, mert nem voltam hajlandó ilyenben részt venni.

Ez ugyanaz, ami a posztban történik. A másik embertársunkról - Vatinak teljesen igaza van - alapvetően azt feltételezi az orvos, hogy a nő egy felelőtlen kis taknyos, aki ne akarjon dugni. Pedig pont hogy azzal, hogy elfárad az orvoshoz, és felírat magának fogamzásgátlót, a felelősségteljességét és érettségét mutatja. Különben sem az orvos dolga ítélkezni.

_Ezért_ az anya azt feltételezi, hogy ejnye kislányom, _egyik_orvos_sem_jó,_csak_az,_amelyik_a_barátunk_. A többiben nem lehet megbízni. De ez nem csak az orvosokkal van így, hanem mindenkivel.

Van az emberekben egy olyan előfeltételezés, ami aláássa a bizalmat. És ellehetetleníti a szaktudást. Ezt a bizalmat nagyon nehéz elnyerni. Aki úgymond ismeretlen orvoshoz megy, nagyon fél. Az indokoltnál jobban. Aki ismerőshöz megy, nyugodtabb. Az indokoltnál mindenképpen. Ugyanazt az ellátást egy ismerőstől a beteg sokkal jobbra értékeli. Egy ismeretlen orvosnak sokkal jobban kell teljesítenie, hogy a beteg elégedett legyen. Ugyanez igaz, ha az orvos román. Ukrán. (Szlovák nincs, azok már túl gazdagok ide jönni.) Vagy néger.

***

@Rézvirág: Nem, nincs igazad. A személyeskedő részt hagyjuk. Egy orvos teljesítményének értékelése sok szempontból áll össze. Ezek közül egyik a betegek elégedettsége. Ez a teljes tételnek a töredéke. Ha ez nem így volna, akkor csupa szuperül kommunikáló, de szakmailag nagyon gyatra orvos lenne, amivel mindenki elégedett lenne. Szerencsére ez nem így van.

~~A barátnőd-szülésed kapcsán: én _nem_ azt mondtam, hogy nem így működik az élet. _Nem_ azt mondtam, hogy rosszul döntöttél. Azt mondtam, hogy ez nagyon-nagyon szomorú. Mert van, akinek nem ajánl senki, akinek nincsenek összeköttetései, de becsületes, rendes ember. Velük mi lesz?

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: Sem bölcsész, sem politológus nem vagyok. Nem is tudok mindent, de azt igen, hogy szívemből utálom a korrupciót és a kapcsolati tőkén alapuló rendszert. Ha neked ez jelenti Magyarországot, akkor igen, erre örökké fújni fogok. Nekem nem ezt jelenti. Ezt a betegségének tartom.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 17:04:31

@morcos68:

Azért pl., mert ebben a korban is már fél évente _normális_ a nőgyógyászati vizsgálat.

Több oka is van, de ajánlom az internet használatát a témában.

2012.10.05. 17:07:13

@-JzK-: Én férfiként sem értek egyet veled, a férfihang pedig egy rakás szemét, pedig végigolvastam egyik nap jópár cikket ott.

Néhány férfinak szüksége van arra, hogy a birtoklási vágyát ilyen alacsony felfogási szint mellett élje meg. Itt többnyire értelmes, jószívű, családszerető nőket ismertem meg.

bársonyszemű borbála 2012.10.05. 17:11:48

@VaTi: Szerintem te meg hülye vagy. A dokit igenis megértem és értékelem, hogy nem írt a kicsikének fogamzásgátlót. Senkinek nincs arról fogalma, mennyi kárt tud okozni a női szervezetben??? És csak egészségügyi problémák indokolhatják a korai szedését. A védekezést oldja meg ártalmatlan módon (gumi). Ennyi.

morcos68 2012.10.05. 17:19:10

@Dr.laikus PhD:
Na ne hülyítsük már egymást ezzel a 18 évesen fél évente nődokihoz járással... Ez még az aktív felnőtt nőknél is felesleges.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 17:20:15

@Fyall - Separate or superstate!:

"_Ezért_ az anya azt feltételezi, hogy ejnye kislányom, _egyik_orvos_sem_jó,_csak_az,_amelyik_a_barátunk_. A többiben nem lehet megbízni. De ez nem csak az orvosokkal van így, hanem mindenkivel."

Ez teljesen egyértelmű, ki sem tértem rá. Én vagyok ahogy tudod a bizonyíték, hogy nem kell ahhoz nexus, hogy a legjobbat kapja az ember lánya, ha szükséges.

Mindazonáltal a nőgyógyász egy bizalmi kapcsolat, az első bizony legalább annyira meghatározó, mint minden nő-férfi kapcsolat, kihat még a szexusra is.
Vín vagyok, mint az országút és ma sem szívesen tárulkozom idegen diplomás és nagy tudású ismeretlennek.
Nyilván az állapotom miatt, de ebben is szerencsém van.
Szinte, mint az első kapcsolatnál olyan tapintatosan vizsgáltak meg már legalább háromszor az utóbbi időben.

".......szívemből utálom a korrupciót és a kapcsolati tőkén alapuló rendszert. Ha neked ez jelenti Magyarországot, akkor igen, erre örökké fújni fogok. Nekem nem ezt jelenti. Ezt a betegségének tartom."

Örülök neki, mert én is. Biztató, hogy fiatalon ez a véleményed, talán a jövő más lesz. :))))

[c] 2012.10.05. 17:21:22

@Sz. a Bályos Kiss Lány: Hogy jön ide az abortusz? A posztoló azért ment orvoshoz, hogy ne legyen neki olyan.
Agyameldobom.

egy_mérnök 2012.10.05. 17:22:14

@bársonyszemű borbála:

Kedves Borbála!

Segítek, jó?

1. Azt írod: "A dokit igenis megértem és értékelem, hogy nem írt a kicsikének fogamzásgátlót. Senkinek nincs arról fogalma, mennyi kárt tud okozni a női szervezetben???"

Megoldás: Elmagyarázni, miért nem célszerű ilyen korban. időigény: 35 sec.

2. Azt írod: "A védekezést oldja meg ártalmatlan módon (gumi). Ennyi."

Megoldás: Javaslatot tenni más módszerre. Időigény: 15 sec.

Ezenfelül hozzátenném még, kurvára bosszant az a tény, hogy ilyen nulla kommunikációjú hülyéket az én adómból fizetnek. Az ilyen miért nem az állatkertnek ad tanácsokat a pingvinek nemi életéről?

Úgy látom, hogy a TB egy tök zsákutca a piac tényleges tisztító hatásai nélkül.

[c] 2012.10.05. 17:23:04

@bársonyszemű borbála: "Senkinek nincs arról fogalma, mennyi kárt tud okozni a női szervezetben???"

De. De ha egészségügyi okból ellenezte volna az orvos, akkor ezzel érvel. Ő viszont azzal jött, hogy a posztoló ne szexeljen.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 17:23:59

@bársonyszemű borbála:

Borika Borika!

Nem ez a lényeg, hanem a közlés módja, a viselkedés maga.
Nem derült ki, hogy nagy tudású neveletlenünk mit is akart.
Harapni, vicsorogni, dühöt kiadni, vagy csak mezei tapló a drága.

Szakmaiságról jelen esetben szó sincs.

[c] 2012.10.05. 17:28:23

@don padre: Ha a kollégád csupán a fiatal lányok egészségét óvja, amikor ellenzi a fogamzásgátló tabletta felírását, akkor mondja ezt nekik is. De jelen esetben szó nem esett erről, csak hogy a posztolót ne érdekelje a szex "ebben a korban".
(Megjegyzem, én is óva intem a fiatal lányokat a hormonális fogamzásgátlástól. Az óvszer több szempontból is jobb választás.)
Szerintem egy konzervatív, valószínűleg hívő orvost fogott ki a lányka, ennyi.

morcos68 2012.10.05. 17:32:58

Oké. (De ez a fél éves időköz azért túlzás volt nem?)

egy_mérnök 2012.10.05. 17:33:19

@tea fan: "Szerintem egy konzervatív, valószínűleg hívő orvost fogott ki a lányka, ennyi."

......

Ó, bakker... Miért nem írja ki az ilyen az ajtóra, hogy "hívő vagyok, és Isten utálja a házasság előtt szexelőket?"

Mindenkinek egyszerűbb lenne...

Ferri.HU · http://www.ferri.hu/ 2012.10.05. 17:34:43

Egy nőgyógyásznak talán megengedhető, hogy lelkiismereti okokra való hivatkozással ne végezzen pl. terhességmegszakítást. De ilyen esetben amikor az ember egy állami intézményhez fordul akkor kutya kötelességük biztosítani olyan orvost ahova ilyesmi problémával fordulhat... Természetesen a másik orvosnak is el kell mondani milyen alternatív lehetőségek vannak pl. örökbe adás és milyen egészségügyi kockázatai vannak de mindezeket emberségesen.

A fogamzásgátlás az már egy kicsit más téma... Szerintem az orvosnak itt is lehetnek erkölcsi , és "hitéleti" véleménye, meggyőződése. DE szerintem ez kicsit háttérbe kellene ilyenkor szorítani. Természetesen elmondhatja, SŐT el is kell mondania, hogy bizonyos módszereknek milyen nem kívánt hatásai, lehetnek, vannak, milyen alternatívák, lehetőségek vannak, sőt egy vizsgálat után személyre szólóan kellene mind ezekről beszélni, tájékoztatni, de semmiképpen nem kioktató, számonkérő stílusban. Szerintem egy igazi hívő nem tehet ilyet, nem bánthat meg egy más véleményen lévő embert.

Ilyen esetben, ha egy orvos nem vállalja elvi okokból, hogy fogamzásgátló tablettát írjon fel, megfelelő vizsgálat és tájékoztatás után akkor az ki kellene írni az ajtóra
a rendelési idő mellé és biztosítani kellene egy másik orvost aki elvégzi helyette azt a "munkát" is.

És még egy nagyon fontos dolog. A magyar törvények szerint a 18 évet betöltött személy az már nagykorú. Vagyis választhat, választható, más a büntethetősége, ihat, dohányozhat, szerencsejátékot játszhat, házasodhat és minden joga és kötelezettsége megvan mint más felnőtt magyar állampolgárnak. Ez a törvény!

Az más kérdés, hogy van aki a "felnőttségre" már mondjuk 17 évesem érett van aki meg még 22 évesen sem. De a törvény ez!

És ha a törvény alapján fel lehet írni fogamzásgátló tablettát akkor az orvosnak kérésre
meg kell vizsgálni az illetőt, elmondani, ha orvosi okai vannak annak, hogy nem írhatja fel, tájékoztatni a mellékhatásokról és a kockázatokról. Valamint elmondani milyen más lehetőségek vannak a nem kívánt terhesség megelőzésére. A döntést pedig az őt felkeresőre bízni ezek után.

Szerintem

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 17:36:00

@egy_mérnök:

Az igazán hívő orvos nem tapló és nem goromba.

Normálisan közli, hogy lelkiismereti okokból nem helyesli a fogamzásgátlást és felvilágosítja a kislányt annak minden veszélyéről, kicsit drámaibban, mint akinek ez nem lelkiismereti ok.

egy_mérnök 2012.10.05. 17:38:35

@Dr.laikus PhD:

"Az igazán hívő orvos nem tapló és nem goromba."

Ja, valóban. Csak tudod ebben az országban nincsenek igazán hívők. Ez az ország a párttitkárokból lett divatkeresztények országa.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 17:48:54

@egy_mérnök:

De! Vannak hívők és az orvosok között sok is a hívő és volt is sok hívő orvos.
Legendák keringtek róluk.
Ma már nem titok, de nem is publikus. Magánügy, annak is kezelik.

Nem érdemes általánosítani. Jelen orvos viselkedése nem üt meg semmi mértéket. O.

ottomoll 2012.10.05. 17:51:15

Vegyetek egy karton kotont oszt kész:))))

morcos68 2012.10.05. 17:55:24

Nem azt írtam, hogy nincsenek szűrővizsgálatok, de azért kösz a linket. Én a féléves intervallumot sokallottam, az talán P3 és P4-nél lehet szükséges. Egyébként a linkelt szöveg is egy évet ír. (Halkan jegyzem meg, hogy vajmi kevesen tartják be, tehát van élet a nőgyógyászati rendelőbe rohangálás nélkül is.)

Almandin 2012.10.05. 17:57:55

@don padre: Látom, hasonló a stílusod, mint a posztban szereplő dokinak. Való igaz, hogy egy 18 éves nő még fejlődésben van, de ez már nem a serdülőkort jelenti, hanem az ifjúkort. Ami kb. 24-25 éves korig tart (biológiai szempontból). Ilyen alapon le lehetne beszélni akár a 22-23 éveseket is a nemi életről, mert még egy kicsit fejlődik a szervezetük. Viszont a nemi érés nem az ifjúkor végén történik az emberi fajnál. Sőt, nőknél az orvosilag leginkább javallt kor a 20-25 éves életkor szülés szempontjából.
18 évesen semmi baj nincs azzal, ha valaki nemi életet akar élni. Itt nem feltétlenül a "kefélésen" van a hangsúly, mert akár szerelmes is lehet az illető. A hormonális fogamzásgátlásról én szívem szerint bármilyen korú nőt lebeszélnék, mert sok veszélyes mellékhatása van.
A doki nem engedhette volna meg azt a kirohanást magának. Ha a lány csak 13 éves lett volna, megértettem volna, ha le akarja beszélni a szexelésről, de abban az esetben is tisztelnie kell a betegét és nem megalázni. 40 évvel ezelőtt sok nő 18-20 évesen ment férjhez, tehát nem értem ezt a doktort, mit javasolt volna kezdésre? Várjon 30-40 éves koráig?
Van nő, akit az ellenkezője miatt aláztak meg. Olvastam egy hozzászólásban (lehet, hogy itt a blogon), hogy egy nő 20 évesen, szűzen elment egy hüvelyi ultrahang vizsgálatra. Az eszköztől beszakadt a szűzhártyája, és a vizsgálatot végző orvos, meg az asszisztense röhögve humorizáltak, hogy most vették el a páciens szüzességét, meg ilyennel (20 éves szűzzel )nemigen találkoztak. Szinte azt sugallták a nőnek, hogy aggszűz.
Vannak dolgok, amibe nem szabadna beleszólnia az orvosnak.

egy_mérnök 2012.10.05. 18:03:20

@Dr.laikus PhD:

Nem hiszem ugyan, de talán tényleg vannak ilyenek.

A többi álszentnek meg azt üzenem, hogy legalább arra figyeljenek, amiben most divatból hisznek(?):

Máté Evangéliuma 7. rész

1.
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2.
Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3.
Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4.
Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5.
Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!

Almandin 2012.10.05. 18:04:43

@morcos68: Egy 18 éves már nem kamasz. A serdülőkor nem 10-20 év közt van végig. A természet nem tízes számrendszerben számol. Sok 10-11 éves még nem kezd serdülni, de egy 18-20 éves meg már túl van rajta. A tinikor nem egyenlő a kamaszkorral.

Almandin 2012.10.05. 18:08:15

@bársonyszemű borbála: A fogamzásgátló bármely életkorban veszélyes. Valóban, 18 év alattiaknak még nem ajánlott a fejlődő hormonrendszer miatt, de a posztoló már átlépte ezt az életkort. Negyvenes klimaxoló nőknek amúgy szerintem van olyan káros a tabletta, mint a serdülőknek.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 18:11:50

@egy_mérnök:

És mondd?
Máté Evangéliuma rád nem vonatkozik? :)

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 18:13:59

@Almandin:

Negyvenes klimaxoló? Kicsit korai. Létezik ugyan, de nem általános.

egy_mérnök 2012.10.05. 18:14:23

@Dr.laikus PhD: Én nem vagyok vallásos. Azt mondhatnám tehát, hogy nem - de ez nem lenne igaz.

egy_mérnök 2012.10.05. 18:17:52

ÖÖÖ...

Bocsánat...

Elképzelhető, hogy moderálják a hozzászólásomat?

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 18:17:56

@morcos68:
Oszt aki nem rohangált élt is egy darabig, most meg én beszélgetek velük kezelésre várva... :(((
Meglepően sok közöttük a fiatal.

Fél év, egy év a lényeg és az első hozzászólásodra való válaszként annyira nem túlzó.

Írtam mán, hogy öreg vagyok, az én időmben még volt itthon bőven orvos, akkor ez volt az ajánlott.

cenzorilla 2012.10.05. 18:23:07

@egy_mérnök:

Igen.
Én moderáltalak.

Van megfelelő blog ahová a törölt hozzászólásod illik, de ide nem.

egy_mérnök 2012.10.05. 18:26:31

@cenzorilla: Helló! :)

Ok, már attól féltem, én bénáztam :)

(Egyébként örök hálám neked, ha 15 mp-ben összefoglalod, mi volt a baj, és PRIVÁT üzenetben átdobnád.
Tudod, komolyan érdekelne, hogy mi az amit szabad mondanom, és mi az amit nem - ha már a te blogodon te hozod a szólási szabadság szabályait.)

fizetekmegegysort 2012.10.05. 18:34:41

@morcos68: 16 voltam, amikor a barátnőm anyja - szülésznő - elvitt egy nődokihoz. Hogy tudjam, mi zajlik egy vizsgálat során, kérdezhessek, felvilágosítson a védekezés lehetőségeiről, elmondja, milyen szűrővizsgálatok szükségesek, ha majd nemi életet élek, stb. Nagyon nem volt haszontalan. Pedig semmi problémám nem volt. Szerintem nem árt az, ha az ember lánya először csak így megy nőgyógyászhoz. Ha többen megtennék ezt, meg lehetne előzni egy csomó nőgyógyászati problémát.

cenzorilla 2012.10.05. 18:37:09

@egy_mérnök:

Nem a saját blogom, én csak az egyik moderátor vagyok.

Olvasd el a felhasználási feltételeket.

Ha még így sem érted, akkor kitörlöm azt ami nem ide való.

Almandin 2012.10.05. 18:41:34

@Dr.laikus PhD: Én nem a menopauzára gondoltam, hanem magára a klimaxra, ami több éves folyamat.
Nem hiszem, hogy korai lenne. A régebbi orvosi könyvek már a 45 éves korban bekövetkező menopauzát se tartották korainak, ma érdekes módon annak tartják. Sok nő nem számol vele, hogy 40 felett már jöhet a dolog, de ez tény, inkább el kellene fogadni. Van, aki 60 éves koráig termékeny, más csak 45. Inkább az a gond, hogy ma sok nő tudatosan 40 éves kor körülre tervezi az első gyerek megszülését, aztán csodálkoznak, hogy sokszor már nem megy (míg más 50 évesen gond nélkül teherbe esik).

egy_mérnök 2012.10.05. 18:41:36

@cenzorilla:

"Olvasd el a felhasználási feltételeket."

Légy oly jó, tegyél ie egy linket... - tényleg nem találom... :(

Almandin 2012.10.05. 18:46:10

@fizetekmegegysort: Vannak gyermeknőgyógyászok is. Már egy 5 évesnek is lehet ilyen jellegű problémája (gyulladás pl.).12-13 éveseknél pedig már gyakoriak lehetnek a menstruációs problémák, strandon összeszedett fertőzések. Hüvelygombát pl. úgy is össze lehet szedni, ha valaki antibiotikumot szed, és felborul az egyensúly. Tehát nem feltétlenül függ össze az első nőgyógyászati vizsgálat a nemi élet megkezdésével.

cenzorilla 2012.10.05. 18:49:39

@egy_mérnök:
A kommentek alatt megtalálod.
Privátban annak írsz akinek akarsz, válaszol ha akar.
Az önreklám is tilos.

A téma nem idevaló, ezért ne erőszakoskodj, mert hosszabb időre kitiltalak.

Dr.laikus PhD 2012.10.05. 18:55:22

@Almandin:

Túlzol mindenben.

Van egy mai korunkra vonatkozó statisztikai átlag. Most ezt érdemes megtanulni.
Minden más kivétel.

50 éves korban ma sem esik teherbe könnyen senki, ha mégis besikerül, kihordani nem könnyű és sok komplikációval járhat a gyerekre nézve is.

Ötven éves kor inkább a preklimax időszaka.

egy_mérnök 2012.10.05. 18:56:10

@cenzorilla:

Kedves cenzorilla! Azt, hogy kitiltasz-e vagy sem, kizárólag te döntöd el. Erre semmilyen befolyásoló eszköztáram nincs.

Az azonban meglep, hogy idézek - "A Praxis blog fél évvel indulása után az előkelő 6. helyezést érte el a 2010-es goldenblog versenyen az Egészség-életmód kategóriában, amelyen közel 700-an indultak." - na szóval egy ilyen komoly blogon még magyarázat sincs arra, mi a baj.

panka 2012.10.05. 18:59:31

@zsázsika: Az orvos nem azért nem írta fel a lánynak a fogamzásgátlót, mert veszélyesnek tartotta az egészségére nézve, hanem azért, mert úgy gondolta, hogy most jól odacsap ennek a szerencsétlennek. Ellenkező esetben magyarázott volna a veszélyekről, és ajánlott volna más módszert. Alighanem ez az orvos életében több abortuszt végzett, mint ahány fogamzásgátló tablettát én életemben beszedtem, úgyhogy ne mentegessük már!

Almandin 2012.10.05. 19:02:25

@Dr.laikus PhD: Az igaz, hogy 50 felett már ritka a spontán teherbe esés. Egy esetről tudok, egy ismerősöm rokona 59 évesen természetes úton teherbe esett, és egészséges gyereket szült. Viszont tudom, hogy ez a kivétel.
Miriam Stoppard írt egy könyvet a változás koráról, abban javasolta a nőknek, hogy az utolsó menses után még 1-2 évig alkalmazzanak fogamzásgátlást, mert sok gyerek született abból, hogy valaki azt hitte, túlesett a menopauzán, de még nem teljesen. Aztán pelenkázhatott vagy 50 évesen...

morcos68 2012.10.05. 19:28:17

@Dr.laikus PhD:
Oké, nem akarok én vitát generálni.
Azt még szeretném megkérdezni, hogy nőgyógyász vagy, vagy más eü területen dolgozol?

Irkutszk 2012.10.05. 19:40:31

"az ember igenis szeretne odafigyelni és megelőzni a bajt"

A szerző tényleg egy gyermek fogantatást jelenti a 'baj' szó alatt? A fogantatás egy elkerülendő baj??

Irkutszk 2012.10.05. 19:49:23

@Turchi: Én az Aspirint tartom a legjobb védekezési módszernek. Két térd között szorosan tartva.

egy_mérnök 2012.10.05. 19:51:24

@Irkutszk: "A szerző tényleg egy gyermek fogantatást jelenti a 'baj' szó alatt? A fogantatás egy elkerülendő baj??"

Válaszolok helyette. Ja, a nem tervezett terhesség baj.
Meglep?

morcos68 2012.10.05. 20:02:22

@Irkutszk:
Igen. A nem kívánt terhesség baj.

egy_mérnök 2012.10.05. 20:17:47

Azt gondolom - mintegy zárszóként, mielőtt kitiltanak :) - hogy a TB is egy piac. Attól és ott kell vásárolnunk, aki versenyképes terméket ad el.
Nos. A TB rendszert az állam tartja el (az államot meg az adófizető polgárai).
Meg kell teremteni tehát annak a lehetőségét, hogy az állampolgárok a befizetett adóforintjaikat olyan orvosokra fordítsák, akik képesek a vásárlóerőért cserébe megfelelő szolgáltatást nyújtani.
Erre megoldás lehet például egy értékelési rendszer, ahol a beteg értékeli az orvost.

Akinek nincs meg a megfelelő pontszáma, annak a TB nem fog állami pénzből fizetést adni. Lehet próbálkozni vállalkozói szférában, fizetős magánrendelésen. Ott nyilván tolakodni fognak a mazochista páciensek.

Szerintetek mennyire változna meg a hangnem?

Irkutszk 2012.10.05. 20:45:35

@egy_mérnök: Nagyon nagy felelősség laikus kezébe tenni akármelyik szakma elismertségét. Azzal egyetértek, hogy az orvos (is) viselkedjen emberi módon, azzal azonban nem, hogy csak ez számítana.
Más oldalról megközelítve: ha nincs válogatási alap, teljesen mindegy, hogy a meglévő orvosgárda milyen pontszámot kap.

@morcos68: És szerintetek egyetlen módja van a nemkívánt terhesség megelőzésének, a védekezés?

morcos68 2012.10.05. 20:50:20

@Irkutszk:
Na, ezt most 1. vagy nem értem, vagy 2. igen: a védekezés a nem kívánt terhesség megakadályozásának az egyetlen módja, ha csodát nem számítjuk bele.
Vagy mire gondolsz??

egy_mérnök 2012.10.05. 20:51:43

@morcos68: Gondolom arra gondol, hogy nem szexelnek.

egy_mérnök 2012.10.05. 20:53:21

@Irkutszk: "Nagyon nagy felelősség laikus kezébe tenni akármelyik szakma elismertségét."

.....

Nem nagyobb, mint a monopolhelyzettel és a biztos adófizetői pénzből finanszírozással az alkalmatlanokat is fizetni.

Irkutszk 2012.10.05. 21:19:17

@egy_mérnök: @morcos68: Igen, arra gondolok, hogy a szex egy aktív tevékenység, nem pedig valami, ami csak úgy megtörténik az emberrel. Az csak egy mai társadalmi nyomás, hogy élj a mának, meg hogy élvezd ki minden percedet. Lehet másként is gondolkodni, és azzal együtt is boldognak lenni, csak esetleg rá kellene ébrednünk, hogy mi tesz minket ténylegesen boldoggá. Mert véleményem szerint nem a legújabb iFón, vagy az egyik ágyból a másikba bújás (tudom, hogy jelen posztban erről nincs szó, csak a példa kedvéért hoztam ezt fel).

A monopolhelyzetről:
Nincs teljes monopolhelyzet, mert léteznek magánrendelők.

Semmi gondom nincs azzal, hogy aki nem illik oda, azt nem kell alkalmazni. Csak én azt is tudom, hogy a beteg nem a szakmaiságot értékeli, hanem hogy kedvesen bánnak vele. Tökéletesen megértem a helyzetüket, azonban nem gyógyulnak meg attól, hogy az orvos fogja a kezüket. Attól fognak meggyógyulni, hogy megműti őket, vagy gyógyszert ír fel, vagy elküldi őket fizikoterápiára, stb. Természetesen az a tökéletes orvos, aki kedves is meg okos is. De ha választani kell?

2012.10.05. 21:34:53

@egy_mérnök:

A magyar orvosok között magasan felülreprezentáltak a valódi hívők. Pl.: hu.wikipedia.org/wiki/Szent%C3%A1gothai_J%C3%A1nos

Csodálatos ember volt. A Balatonnál, azt mondják, átszellemült, erkölcsiségét totál ateista tudósok - pl. Csányi Vilmos - is megkérdőjelezhetetlennek tartották.

Van egy sétány róla elnevezve Pécsen.

Végig kell menni rajta.

Irkutszk 2012.10.05. 22:46:04

@egy_mérnök: Dr. Laikus azt mondta, hívők, nem azt, hogy szentek.

minervajamie 2012.10.06. 01:37:26

Nem olvastam végig a kommenteket, de elmondom:
Most leszek 20 éves. 16 évesen kezdtem el szedni a tabit és nem azért mert, hogy is írták? ja igen, "kefélni" akartam, hanem, hogy beállítsa a ciklusomat, mert nem tartottuk normálisnak, hogy 12-14 napig van menstruációm. Vérképet kért a doki, megcsinált minden vizsgálatot, aztán utána meg azért szedtem tovább, mert elértem abba a korba, amikor a párommal védekezni kellett. Két évig voltunk együtt..
Szóval ne csináljátok már, hogy minden tinédzserlány drogos ribanc és minden éjjel mással "kefél". Vannak ilyenek, de nem mindenki...

minervajamie 2012.10.06. 01:42:21

És én is oda mentem először, ahova Anya meg nővérem járt. Aztán magamtól váltottam a magándokiról szakrendelősre, olvastam róla véleményeket különböző fórumokban, hogy a környékemen hol van jó nődoki és azok alapján választottam. Szerintem én nem is ismerek olyat, aki csak úgy bement egy nőgyógyászhoz bármi információ nélkül. Persze biztos vannak ilyenek:)

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 03:01:40

@egy_mérnök:

Értékelés most is van, csak nem vagy beteg és nem tudod.

Választhatsz orvost, de nem ebben a rendszerben. Köss kiegészítő biztosítást.
Tele van vele a piac. Amit ellenzett a kormány ellenzékben az mára már megvalósult.

Ne adja az ég, hogy az életben csak egyszer legyél rossz helyzetben, márpedig ahogy a világ most halad, könnyen előfordul, akkor mit fogsz csinálni szolidaritási rendszer nélkül?

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 03:06:15

@Irkutszk:

A cölibátus sem az egyetlen módszere.
Ez is véglet, a másik is.

A normális védekezést a felkent orvos dolga elmagyarázni, ha a szülő egy más erkölcsi, etikai értékrendben nőtt fel.

Megkísérelni legalább.
De nem módszer az összeszorított térd, az éjszakai zuhany, az ima és a goromba szidalmazó doktor. :(

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 03:21:14

@Irkutszk:

Hát az agykutatásról most ölég sokat olvasok....

Kevés a rideg tudás, nagyon kevés. Sokkal gyorsabb, jobb a gyógyulás, ha a beteg tudja mi történik vele, mennyire volt az _orvos_ vele közreműködő és őszinte.

Iszonyú kínokat, bizonytalanságot és visszaesést okoz a nem laikusnak való közlés (ami ugyi nem azonos a fölvilágosítással), a kevés és nem megfelelő távolságtartó és nem szeretetteljes, csak _barátságos_ viselkedés.

A szavak mágikus ereje. Úgy tagadtam ennek csodatévő erejét.
Pedig egy kedves Hey-ho mára elég volt a vigyorhoz.

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 03:30:21

@egy_mérnök:

Gondolom azért értetted, mert bemásoltad.

Egyetemes értékű és igaz gondolatok.
Alapvetően ma sem akarunk másként élni, vagy nem kéne.

Ha pszichológushoz megy az ember, a nyugalom eléréséhez bőven elég ha alapvető etikai téziseket igyekszünk betartani.
Ha sikerül akkor már elindult valami nyugi felé.
Valószínű nem szentekre fognak hivatkozni akik csak megfigyelték a világot, de nagy különbség nincs.

Szabályokra szükségünk van, ezek viszont - háborúk ide, vagy oda - annyira ősiek és egyetemlegesek, hogy nem érdemes áthágni más rendszert kipróbálni, legalább is kamaszkoron túl.

VaTi 2012.10.06. 04:55:55

@bársonyszemű borbála: az általad nehezményezett kommentem lényege az volt, hogy a posztoló hasonló esetekben ne sírni kezdjen, hanem nyugodtam álljon ki magáért és keressenolyan szakembert, aki normálisan foglalkozik vele. Esetleg ez a normális szakember beszél neki a fogamzásgátlók káros hatásáról is, ez is a _normális_ orvosi kommunikáció lényege. A kommentem lényege nem elsősorban az volt, hogy mindenáron tömje magát tablettával, hanem hogy legyen tudatában, hogy igenis joga van normális orvosi ellátáshoz, és legyen ezt ereje érvényesíteni. Az, hogy te helyesled, hogy egy beteget az orvos lealáz, mert a a te megítélésed szerint a cél jó...Mellegleg az orvos nem azt mondta neki, hogy a tabletta káros lehet, hanem hogy ilyen korban, bla-bla-bla. Tehát nem az orvosi véleményét fejtette ki normális hangnemben, hanem erkölcstanórát tartott a legrosszabb stílusban egy nőnek, aki felelősen kívánt védekezni. Te ezzel egyetértesz...És hirtelen felindulásból lehülyézel engem, mert szerintem a betegnek nem kell sírva tűrnie, hogy valaki lehülyeribancozza.
Hát, én hogyan is minősíthenélek téged? Kultúristennő vagy.

VaTi 2012.10.06. 05:12:07

Egyébként lehet a szemeket becsukni, kezeket a fülekre szorítani, de a 18 évesek jó része (ha lehetősége adódik) fog szexelni. És ehhez nem kell a "drogos tizenéves aki minden nap mással kefél" víziót előadni. Egy 18 évesnek igenis lehet olyan, hosszabb ideje tartó kapcsolata, amelyben úgy érzik, ezáltal még teljesebbé tehető a kapcsolatuk. 18 évesen szerelmesnek lenni és feltérképezni a másik testét lehet nagyon szép és meghitt. Ennél még szebb, ha van is annyi eszük, hogy védekezzenek. Akárhogyan. Na, ha ebben a fázisban leugatjuk, miszerint "a te korodban", attól még nem fog belátó sóhajjal elvonulni és 28 éves koráig szűzességi fogadalmat tenni. Esetleg úgy is szexelni fog, csak akkor védekezés nélkül. Akkor terhes lesz és lehet ismét lehülyepicsázni. És nem fog odamenni megbeszélni a dolgokat a szemforgatókhoz.
Nem, ezzel nem bíztatni szeretném a tizenéveseket a hiperkorai szex elkezdésére. De 18 évesen egyrészt nem tartom borzasztóan korainak, másrészt még mindig jobb, ha nyitott szemmel járunk és megértőek vagyunk, mert ez esetben a lányunk/fiunk majd oda mer jönni megbeszélni ezeket.

Irkutszk 2012.10.06. 05:13:27

@Dr.laikus PhD: Nem mondtam, hogy csak a cölibátus a megoldás, hanem hogy gondolkozzon mielőtt cselekszik. Hogy lehet bajnak titulálni a gyerekét? Akár tervezte, akár nem.

Irkutszk 2012.10.06. 05:28:05

@Dr.laikus PhD: Nagyon nagy különbségek vannak az orvosi szakok között, egyrészt hogy az orvosnak milyen személyiségűnek kell lennie ahhoz, hogy ő maga ép ésszel túlélje a saját mindennapos feladatát, másrészt hogy a betegek mit és mennyit várnak el tőle. Azért említettem egyik példának a sebészt, mert ahhoz, hogy vágjon, ahhoz bizony kemény önbizalomra van szüksége, és nagy nyomást és felelősséget tart a kezében. Úgy oszt életet, hogy közben fájdalmat okoz, roncsol, a beteget az élet és halál mezsgyéjén tartatja (az aneszteziológussal), akár órákon keresztül.

Másik extremitásnak talán a gyerekorvost említeném, aki a betegeiből (nem az anyukából-apukából, hanem az igazi betegeiből) ki sem tudja szedni a panaszokat, ha nincs ott teljes lélekkel.

Persze, hogy szükség van az együttérzésre, de nem lehet csak erre támaszkodva megállapítani egy orvosról, hogy jó orvos-e. Ennyit mondtam csak. Másfelől való igaz, hogy a kedvesen viselkedő orvosokhoz szívesebben járnak a betegek, mint a pokróc stílusúhoz, még akkor is, ha szakmailag sokkal kevésbé van toppon a kedvesdoki. Épp azért, mert ők csak a "külsőséget" látják, a belső tartalmat, a tudás mélységét nem tudják megítélni. Ezért nem lehet csak és kizárólag a betegek kezébe tenni az ítélkezést.

Vegyünk egy extrém példát: a fájdalomcsillapító tablettát kéred vagy a pszichológust? Az első ugye nem fog veled beszélgetni, nem fogja megkérdezni, hogy vagy, nem fog hejhózni sem, azonban legjobb valószínűség szerint megszabadít a fájdalomérzettől, biokémiai úton. A másik elbeszélget veled, megfogja a kezedet, mosolyog, kedves, megkérdezi, hogy vagy; nem állítja meg a fájdalomérzetet, esetleg eltereli róla a figyelmedet.

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 07:09:36

@Irkutszk:

Lába közé Aszpirint szorítani, finoman mi, ha nem cölibátus?

Szerencsére mi nők nagyon jól vagyunk összerakva.
Akkor nem baj egy gyerek, amikor már elég érettek vagyunk a gyermek ellátására és ha szükséges akkor az életben tartására is.
Sőt akkor akár mindegy is kitől, csak gyermeke legyen az ember lányának.
Nagyon össze kell szednie az eszét, hogy mit tesz adott élethelyzetben, mert akkor már igenis a meg nem születettért is felelős.

Úgyhogy bizony éretlenül a gyermek baj.

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 07:26:26

@Irkutszk:

Nem és nem kell, hogy empatikus legyen, sőt nekem nagyon rossz, ha látom hogy kötődik, mert én is empatikus emberből vagyok és idegennek nem akarok kellemetlen perceket. Én ettől feszengek.

Legyen tárgyilagos, barátságos és nem több.
Az orvosom általában nem a barátom, mert az senkinek nem jó.
Most tapasztalom, hogy a szimpátia nekem rossz, mert pont a rosszul felfogott nagytudású miatt kéne valaki akitől tanácsot kérhetek.
Nincs, mert aki lenne kötődik és én azt gondolom van neki is családja, gondja, az enyém már nem hiányzik pro bono....Máshogyan sem persze.

Nem kell pokrócnak lennie, de nem kell a barátomnak lennie sem.
Tárgyilagosan okosnak, jól kérdezőnek (oly sokszor megírtam, hogy tanulható), de nem látványosan elutasítónak.
Akkor tud vigyázni a saját terére, életére idejére, munkabeosztására és elfogadnak tőle mindent.
Pár mondat elég, hogy tisztázni lehet egyéb más gondot is, de nem terhelni pillanatnyi megoldatlan problémákkal, főleg, ha még szakemberrel sem tud segíteni.

Braincellét látom (vannak mások is, olvasom a blogjaik), hogy ilyen lesz. Tiszta szívemből kívánom, hogy sikerüljön neki, nekik. Pedig, mint sok másban ebben sem kapnak segítséget. :(((

Ki kell hangsúlyoznom, hogy ezt nem a betegnek kell megteremteni és nevelni erre otthon anyának kicsi kortól.

Nem volt véletlen a régi távolságtartás, bár az sem jó, ellenben létezik a kettő közötti módszer ami elsősorban az orvosnak, - hisz tragédiát ő lát többet neki van sok-sok feldolgozni valója még akkor is így van, ha a saját bajom mindenki bajságánál fontosabb - de igazán segíteni akkor tud, ha tiszta fejjel néz rám.

karcsibácsi 2012.10.06. 08:26:46

@Fyall - Separate or superstate!:
100%-ig egyetértek. Engem még tanított, az előadásain soha nem kellett katalógust tartani. A hallgatók Szentjánosnak hívták. Nomen est omen.

karcsibácsi 2012.10.06. 08:44:22

A sex nem bűn. 60 évesen természetesen máshogy gondolkozom (erről is), mint 18, vagy 20 évesen. Most úgy látom,nem kell(ene) túl korán kezdeni, akkor szinte megőrültem, hogy felhajtsak 1-1 jó csajt. Amerikában az utóbbi években nagy kultusza van a fiatalok sexmentes életének. Persze, nagy ország, minden van, és mindennek az ellenkezője is. Lehet a posztoló esetét is korainak véleményezni szerintem is ("másfél éve járunk a párommal...", 18 - 1,5 = 16,5), sőt ezt kellő tapintattal és kulturáltan a nőgyógyász meg is mondhatja neki, végül is ez (is) a dolga (betegedukáció).
A hit egyike legbensőbb magánügyünknek, nem tartozik a betegre, hogy az orvosa miben hisz, vagy nem hisz. Nem szabad kérkedni sem a hittel, sem annak hiányával. Ha az ember (orvos) életvitele, viselkedése, stílusa, betegekkel való kapcsolata alapján az ismerősei, páciensei azt gondolják róla, hogy hívőember, az jó.Ha a nyakában(vagy a szobájában) lógó kereszt alapján jutnak erre a következtetésre, az talmi.
Az abortusz megítélésében az orvostársadalom is megosztott. Hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, ebben konszenzus van, az abortuszt mégis sok orvos támogatja (és végzi),sok pedig elutasítja. Ha egy nőgyógyász figyelmezteti a fiatal pácienst a (szerinte) esetleg korai sexuális élet és a fogamzásgátlás veszélyeire, az rendben van. Ha ezt bunkó módon, a hozzá segítségért fordulót megalázva teszi, az elfogadhatatlan.

karcsibácsi 2012.10.06. 09:02:40

Nota bene, komoly szakirodalma van a korai sexuális élet veszélyeinek a pszichiátriában és a pszichológiában. És természetesen a szépirodalomban is:

"Korán vájta belém fogát
a vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet."

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 09:26:21

@karcsibácsi:

Nyári könnyü szellők,
lányok közt szökellők
szoknyákat libbentők -

játsztok a bokorban,
szalmaszállal porban
boldog gyermekkorban.

(Töredék, 1932)
-------------------------------------------

Kritika a Kéjről

cs, 10/13/2011 - 16:27

Zádori Zsolt cikke a HVG-ben a Café Bábel Kéj számáról.

Részletek a cikkből:

Woody Allen örökbecsű mondása szerint semmi disznóság nincs a szexben, kivéve, ha jól csinálják. A Café Bábel legújabb, a kéj témájával foglalkozó számából pedig az is kiderül, hogy a rossz szex is jobb, mint a semmilyen.

Nem szimpla malackodásról van szó, a társadalomtudományi folyóirat olyan írásokat közöl, amelyek a test, a hús, a szexus hatalmas és rejtelmes labirintusában kalandoznak. Az olvasó ide-oda nyitogathat. Az egyik ajtó mögött Jókai Mór csak szereplírájának csak mostanában ismertté vált versére bukkanhatunk. A nagy mesemondó hol egy felhevült („selyembozont kondor faszú”) férfi, hol egy („szűkpinájú, kéjtől vonagló”) nő, a szöveg összefolyik, szereplői éppen bagzanak.

A folyóirat másik cikke éppen azon lamentál, koronként mi számít perverziónak. Thomas Nagel filozófus szerint már csak azért is érdemes a szexuális perverzió határait meghúzni, mert az segít bennünket megismerni valamit magáról a szexről is. Szóval a perverziónak igazából nincs köze a szaporodáshoz, fogalma a társadalmi gyakorlat vagy helytelenítés keretében sem ítélhető meg. A házasságtörést és a paráznaságot például sok kultúra elítéli, de nem tartja természetellenesnek.

Mások szexuális tevékenysége viszont gyakran vált ki belőlünk undort (olykor még sajátunk is). Martha Nussbaum Amerika legismertebb homofób aktivistájának a szövegeit elemzi. Paul Cameron mindent megtesz, hogy nyelvi eszközökkel viszolygást és undort keltsen közönségében. Nála a melegek nem csupán a Föld söpredékének számítanak, de egyenesen a világ, pontosabban Amerika megrontóinak, jelesül megfertőzőinek. Világos, nem csak Cameron folyamodik az undorkeltéshez, hogy elérje politikai céljait, és a mesterkedés áldozatai nem csak melegek lehetnek. Ahogy a chicagói filozófus megállapítja, „az undor olyan, mint a rasszista gyűlölet: udvarias társaságban nem mindig fedi fel magát”.
www.cafebabel.hu/

;-)

morcos68 2012.10.06. 12:57:47

@Dr.laikus PhD:

Tegnap érdeklődtem, hogy eü dolgozó estleg azon belül nőgyógyász vagy-e. Ha nem titok, megosztod velem? (Ha titok, írj e-mail-t)

Irkutszk 2012.10.06. 13:03:30

@Dr.laikus PhD: És éretlenül a szex nem baj? Nekem ez bántja a csőrömet.

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 13:50:30

@Irkutszk:

Ki az éretlen? Ki dönti el?
A szexualitás ösztön, a reprodukció ösztöne.

Nem kell hozzá diploma, magánügy, általában nagykorúnak nyilvánított női személyek általában érettek erre.
Nevelés kérdése nyilván ki hogyan gondolkodik az érettségről.
Megtiltanád és tesztelnéd minden ilyen esetben, hogy egy Y kromoszómával rendelkező érett-e erre vagy nem?

Abszurd nekem a kérdésed, de értem a _te_ hozzáállásod. Ez a tiéd, nem általánosíthatod. :)

A felvilágosítás ugyanakkor mindenkor nagy szerepet kéne kapjon, nem csak hitbéli oktatóktól, hanem humán szakemberektől. Emberien, szakszerűen.

Dr.laikus PhD 2012.10.06. 13:53:20

@morcos68:

Miért fontos?
Fricska a nickem, laikusnak, orvosnak is.

Unom már megírni, annyiszor leírtam már.

zsázsika 2012.10.06. 15:41:46

@panka: ne haragudj, de pontosan melyik mondatomból is jutottál arra a következtetésre, hogy mentegetem a kollégát??? Mert kifejezetten azt írtam, hogy nem fogadható el a viselkedése...
Azt sem nagyon értem, azt honnan tudhatod abszolút biztonsággal, hogy a doktor nem szakmai okból nem akarta felírni a gyógyszert, hanem eleve, előre megfontolt szándékkal meg akarta alázni azt a szegény kislányt... Eleve azt feltételezni egy emberről, hogy tudatosan bántani akart egy másikat, nekem kicsit erős- lehet, naiv vagyok. Elismerem, hogy nagyon sok orvosnak komoly problémái vannak a kommunikáció és az empátia terén, de hogy azzal töltse az idejét, hogy direkt alázzon valakit, ne haragudj, de nekem kicsit sok. Különösen, hogy a kis hölgy azzal kezdte, hogy a doktor először kifejezetten kedves volt. Vs. a doktornak a fogamzásgátló tablettával komoly fenntartásai vannak ilyen vagy olyan okokból, vagy a kislányt nézte jelentősen fiatalabbnak és volt része a tiniszex mindenféle, általában nem előnyös következményeinek kezelésében és ezért le akarta beszélni mind a kettőről, de nagyon rosszul fogott hozzá ( és természetesen semmi köze hozzá, mint orvosnak. Emberi véleménye magánbeszélgetésben lehetne). Mert nem tud kommunikálni. Ami óriási hiba a mi szakmánkban. Sokszor látom, hova vezet, velem is számtalanszor fordult már elő, hogy elbeszéltünk egymás mellett a beteggel és vehemensebb emberek esetében ez pillanatok alatt el tud durvulni. (Én pl. kifejezetten plafonnak tudok ugrani, amikor a beteg az első mondatban, köszönés helyett KÖZLI velem, mint altatóorvossal, hogy ő altatást KÉR, mert az jobb... Nem mindig van kellő empátiakészségem ahhoz, pláne ha fáradt vagyok, hogy higgadtan reagáljak erre egyébként mind a szakmámat, mind az engem, mint szakembert felülbíráló és lekezelő fatális baromságra...)
Szóval nem értem, miért támadtál nekem, mert kivételesen tényleg nem szolgáltam rá... :(((

morcos68 2012.10.06. 16:33:02

@Dr.laikus PhD:
Oké, jól van. Csak mert úgy beszéltél, mint egy orvos.

Irkutszk 2012.10.06. 18:20:05

@Dr.laikus PhD: Én is gondolkodtam, hogy ki és milyen alapon dönti el, hogy ki az érett, ki az éretlen. Az egyetlen magamnak adott válasz az volt, hogy mindenki saját maga képes eldönteni saját magáról, viszont csak utólag tudja meghatározni, hogy igaza volt-e vagy sem. Egy kicsit úgy érzem, mint a vízbe ugrás előtt. Előtte körbejárhatod, megmérheted a mélységét, vagy csak simán beleugorhatsz; csak az ugrás után derül ki, hogy betöröd-e a fejed.

panka 2012.10.06. 22:47:12

@zsázsika: nem is támadtam rád. De ha úgy érzed, akkor bocsánat. Rossz kommunikáció :).
De azért azt gondolom, hogy ha az orvosnak fenntartásai vannak a tablettával kapcsolatban, akkor mondja azt! Javasoljon más módszert, akármit, de ha valaki olyan elszánt rá, hogy szexuális életet él, és olyan felelősen gondolkozik, hogy elfárad az orvoshoz, aminél azért vannak viccesebb programok is, lássuk be, akkor őt nem lebeszélni kell a szexuális életről (úgyse tudja), hanem megoldani a fogamzásgátlás kérdését.

zsázsika 2012.10.07. 00:04:50

@panka: maximális egyetértés... Sajnos, az empátiát és tudatos viselkedést nem okítják még olyan hivatásokban sem, ahol pedig nagyon kéne pl. nálunk az orvosin...

Dr.laikus PhD 2012.10.07. 06:18:16

@Irkutszk:

Önmagában már az is az érettség jele, ha valaki a következményeken elgondolkodik és nem ugrik a semmibe. :))

Általánosságban egyet értünk, mint oly sok mindenben.
Nem mérhető még az érettség sajnos.
Láttam én már 50 éves felelőtlen felnőtt lényt is.

macska69 2012.10.07. 07:28:16

Szülés után soha többé nem tablettáztam, más megoldást választottam a védekezésre. Ám adódott egy olyan nyaralási lehetőség, ami addig anyagiak híján szóba sem jöhetett (és azóta sem), így elmentem nőgyógyászhoz és a segítségét kértem, tudnánk-e befolyásolni, hogy ne akkor legyek "nagylány", amikor épp utazunk. Készségesen átbeszélte velem a kérdést, majd felírt egy fogamzásgátlót, elmondta, hogy az ott leírtakhoz képest miben változtassak a szedésén, stb. a cél érdekében. Megkaptam a receptet, elmentem, kiváltottam, elolvastam és amikor eljutottam odáig a mellékhatások taglalásánál, hogy "ritkán halál", akkor eldobtam a fenébe a méregdrága gyógyszert. És elgondolkodtam, hogy jesszusom, ezt fiatal lányok, nők, hosszú évekig szedik... Talán ezért nem kapott receptet ez a kislány sem, mert ránézésre is igen fejlődő szervezetnek tűnt. Igaz, felfogásban már felnőtt, érett, de még úgy ítélte meg a doki, hogy nem teheti ki ilyen hatásoknak ezt a kislányt, sokat ártana. Az egy másik kérdés, hogy ezt NORMÁLISAN és érthetően kellett volna elmondania és nem ilyen szerencsétlen és udvariatlan, na mit szépítsem, tahó módon.

Almandin 2012.10.07. 18:42:22

@macska69: A probléma nem az, hogy a tablettáról akarta az illetőt lebeszélni, hanem a nemi életről, ami szerinte korai. Ebbe beleavatkozni nem az orvos dolga. Ha pl. 13 éves lett volna a páciens, ott valóban célszerű felhívni a figyelmét, hogy korai még a szex, de akkor is tapintatosan kell ezt megtenni. Egy 18 éves azonban nagykorú. Véleményem szerint már nem korai abban a korban a nemi élet. Akár még házasodhat is az ilyen korú fiatal, ha akar. Az anyakönyvvezetők se szoktak lebeszélni ilyen korú házasulandókat, mert semmi közük hozzá. Egy 18 éves nő pedig biológiailag kifejlett, ivarérett példány, mert a biológiai serdülés nőknél kb. 16-17 éves korig tart. A jogi nagykorúság és a pszichés érettség más tészta. Vannak országok, ahol már a 16 éves is felnőtt jogilag, máshol csak 20-21 évesen lesznek azok a fiatalok. A lelki érettség meg annyira nehezen megfogható dolog, hogy nem lehet egy felületes ismeretség alapján megítélni, hogy az illető mennyire az. A tablettaszedés pedig szerintem minden életkorban egészségtelen, még ha sokan nagyon propagálják is a szedését.
Egy orvosnak nem tiszte foglalkozni a betegei magánéletével, különösen nem ilyen sértő módon. Nekem leégne a pofámról a bőr, ha orvosként idáig merészkednék. (Nem vagyok orvos). Az ellenkezőjéről is olvastam már, hogy huszon-harmincéves szűz nőket egyes nőgyógyászok kioktattak, hogy már rég el kellett volna veszíteniük és már a szülésen kellene gondolkodniuk. Na, ehhez is semmi közük, meg az a szemlélet se tetszik, amit ezzel sugallnak (t.i. minden nőnek kötelessége szülni).
Amúgy sok orvos szerint pont 20 éves kor körül lenne egészséges az első szülés nőknél. Ahhoz pedig a 18 évesen megkezdett nemi élet nem korai. Inkább az a baj, hogy a társadalom elő akarná írni azt is, hogy ki mikor kezdje a szexet. 100 éve falun, ha valaki 20 évesen még hajadon volt, aggszűznek minősítették, mert a korabeli parasztasszonyoknak már nem ritkán több gyerekük volt. A mai fiatalokra kettős, ellentmondásos elvárás nehezedik: a felnőttek a minél későbbi kezdésre próbálják presszionálni őket, a kortársaik meg gyakran már 15-16 évesen cikizik őket, ha szüzek. Szerintem az okos fiatal nem külső nyomásnak enged, hanem megvárja a megfelelő élethelyzetet hozzá.

Almandin 2012.10.07. 19:06:31

@Dr.laikus PhD: Tanulság: ez is egy előnye az óvszernek: meg kell venni a boltban, nem kell hozzá kitenni magát az embernek egy esetleg bunkó, vájkálós dokinak.

Dr.laikus PhD 2012.10.08. 05:54:49

@Almandin:

Nekem fiam van.
Az óvszer - nem a megvásárlása - használata ebben a korban nagyon kényelmetlen.
Kell pár hónap "gyakorlat" és megszokás.

A fiús anya, vagy apa felelőssége, hogy ne presszionálja a szerelmes barátnőt és tolja a védekezés felelősségét a veszélyeztetett félre.
Hozzá itt a posztoló esetében a saját mamája is aki egész életében fogamzásgátlót szedett.

Egy korosztálynyi szülő aki így szocializálódott.
Fiús és lányos egyaránt.

Irkutszk 2012.10.09. 20:48:50

@Dr.laikus PhD: Tudod, nekem tanították a különböző fogamzásgátló szereket, kezdve a kezdeti tényleg irdatlan hormon-tartalmúakkal, egészen a maiakig, amik mikrogrammokat tartalmaznak, és a ciklust is próbálják követni. De azért még mindig úgy gondolom, hogy majd a gyerek egészségén látszik meg, hogy van-e valamilyen hatása, hiszen a hormonháztartásba szól bele, elég alaposan. Nem tudom, hogy jók-e, vagy rosszak. Egyszerűen csak nem tudom a választ.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása