Édesapám szörnyű halála

2012.08.13. 09:45

T. Címzett !



Az alábbi történetemet leírtam, és szeretném, ha megjelentetnék.

Édesapám 2010-től 2011 tavaszáig járt Kardiológiai ambuláns rendelésre, és szépen helyrejött. Ezután többet nem ment el. 2011. december végén rosszul lett, úgy nézett ki, hogy az arca egyik felére lebénult. Azt hittem stroke, levittem az ügyeletre, ahonnan elvitték a kórházba. Ott 10 napot volt, viszonylag jó állapotban. A kórlapján az volt, hogy III. fokú szívelégtelensége és COPD-je van, és felírtak neki gyógyszereket. Érdekes, hogy a kezelőorvosával soha nem találkoztunk, csak odanyomták a kezébe a papírt.

 

bloghg.jpg

 

Elkezdte szedni a gyógyszereket, és nem hogy az adott viszonylag gyengébb fizikai állapot fennmaradott volna, hanem az állapota rohamosan romlott. 1 hét gyógyszerezés után a fényképeken is rosszul nézett ki. A háziorvosnak is feltűnhetett volna, hogy valami nem stimmel, de csak adta a  vérvételi beutalót, ahol csak a prothrombin szintet nézte, semmi mást. Egy ilyen súlyos betegnél !

 

A második héten elment az étvágya, a harmadik héten hasmenése volt, és vizelete nem volt. Gondoltam, valami influenza vagy valami vírusos fertőzés. A háziorvosunk szerint, ahova én mentem el, biztos prosztata megnagyobbodása van, ezért akadozik a vizelet. Egyre rosszabbul lett, megint levittem az ügyeletre.

 

Megint be a kórházba, de most egy másik osztályra. Kiderült, hogy a vese funkciók romlani kezdtek. Itt már IV. fokú volt a szívelégtelenség, tehát a gyógyszerezés hatására másfél hónap alatt az állapota drasztikusan romlott. Gastritis is szerepelt a kórlapján, amire savcsökkentőt kapott. Sajnos Clostridium Difficile fertőzést kapott a kórházban, ezért van ennek jelentősége. A vizeletet megindították, de az infúzió hatására a testén vörös kiütések jelentek meg, a lábszára fekélyesedett, amiről gőzük nem volt, hogy mi az. Gondoltam én, hogy akkor minek jártak az egyetemre. Szerintem ez is egy fertőzés lehetett. Probiotikumot vittem be, pár napig nem volt széklete. Felkerült a kardiológiai rehabilitációra, ott újra elkezdték beállítani a gyógyszereket. Az osztályon olyan alja emberek voltak, akik azért nem álltak vele szóba, mert a COPD miatt sokat köhögött, és azt hitték, hogy tőle elkapnak valamit. Teljesen elszigetelődött. Pár napig meg volt, aztán újra hasmenése lett, de ez senkit nem érdekelt, mondták, szedjen Normaflore-t. A kálium szintet alacsonynak tartották, emeltek rajta, majd kidobták őt, mondván mehet a kórház rehabilitációs épületébe ( elfekvő ). Az állapota itt már borzasztó volt, amikor érte mentem, magát összecsinálva bolyongott az épületben. Pénteken vittem haza, gondoltam hétfőn kijön a háziorvos és ránéz. Hétfőn még visszament anyám a kezelőorvoshoz, hogy a gyógyszereket jól szedi-e, mert a lapon csak a hatóanyagok voltak feltüntetve. Mondta továbbá, hogy étvágytalan, és hasmenése van. Jött a szokásos Normaflore, Smecta kombinációval, és hogy a gyógyszereket jól szedi. Eszükbe sem jutott, hogy ott esetleg komolyabb fertőzést összeszedett, pedig 65 év felett legyengült betegnél, aki protonpumpagátló gyógyszert is kapott, elég nagy a rizikója a Clostridium Difficile fertőzésnek. Sajnos ezt akkor én sem tudtam, mert az interneten csak az MRSA-ról, meg Calici vírusról olvastam. De szerintem nekem ezt nem is kellene tudnom, mert nem orvos vagyok.

 

A hasmenés nem állt el, a háziorvos meg azt mondta a telefonba, hogy 2 hét múlva jön ki, ha gond van, hívjuk az ügyeletet, ami sokat nem ér. Mivel én a kórházban összeszedtem egy bronchitist, ezért naponta mentem hozzá, és mondtam, hogy jöjjön ki, mert apám nagyon rossz állapotban van, és írjon ki antibiotikumot. Mondta nem ír ki, mert hasmenésre nem lehet ezt adni. Nekem enyhe bélbetegségem van, amire már adtak Normyx-ot és Kliont, ezért megkérdeztem ezt sem lehet ? Ekkor azt mondta, hogy ezeket a gyógyszereket lehet, és elképzelhető, hogy valamit összeszedett a kórházban. De kijönni nem jön ki, ott van az ügyelet. Magyarán én mondtam meg, hogy mit kellene kiírni, de olyan kis adagolással írta ki, amivel esélytelen volt a hasmenés megfékezése. Teltek-múltak a napok, és a helyzet egyre aggasztóbb lett. Az ételt kiköpte a szalvétába, lefeküdt, majd felkelt, tudata zavart volt. A Kliont kis adagban szedte, a széklete valamennyire rendeződött, de nem állt el a hasmenés. Étvágya nem volt, igazából nem kommunikált már senkivel. Vasárnap visszavitettem a kórházba, ahol kiderült, hogy olyan magas volt a kálium szintje, hogy csoda az is, hogy életben van. 1 héttel a kiadása után ! Persze itt is órákat megvárakoztatták, pedig szerintem egy ilyen betegnél azonnal cselekedni kellene. Még a mentős fiú is szólt, hogy nézzenek rá azonnal, de kizavarták, és ahogy láttam, ez még őt is megviselte. Éjszaka nem tudtak ágyba nyomni, majd reggel elkezdődött a kezelésnek nevezett eljárás.

Kapta a sóoldatot, most már tudtak széklet tenyésztést csinálni, kiderült, hogy a gyomra is elfekélyesedett a Syncumar-tól, Érdekes módon otthon még nem volt fekete a széklete. Reggel 8-től este 8-ig kapta az infúziókat ( sóoldat, Klion, glükoz ), a vérzést meg tudták állítani, de az állapota nem hogy javult volna, hanem teljesen lepusztult. Kedden már felkelni sem tudott, pedig vasárnap este még 2 lábbal járkált a folyóson, és nem tudták lefektetni ! Csütörtökön beállt az eszméletlenség, pénteken pedig a tüdőgyulladás. Az egyik rezidens mondta, hogy rosszabb állapotban, mint amikor behoztuk.

 

Vasárnap pedig meghalt. Tulajdonképpen amíg nem szedte a kórházi gyógyszereket, addig jobb állapotban volt, de gyenge. Lehet, hogy még lett volna 1-2 éve, de szerintem nem a betegségébe halt bele, hanem a csodálatos gyógyító eljárásba.

 

Amíg benn volt apám, az egyik ember összevizelte a padlót, állandóan elcsúszott, jött-ment, én emelgettem, ez tulajdonképpen nem érdekelte a kórházi személyzetet. Egyik nap behoztak egy infarktusos beteget, első nap még járkált, másnap meghalt. Anyám szólt, hogy nézzenek rá, mert nem lélegzik, mondták, hogy meghalt. Ennyi. Meg sem próbálták újra éleszteni. Nővéreket ritkán lehetett látni, ők egy szobában füstöltek, a fiatal orvos pedig, amikor beszélni akart vele az ember, azt mondta, hogy nem ér rá, mert nagyon sok a betege. Csak mászkált fel-alá, aztán a nővérszobában jópofáskodott, de nem úgy vettem, hogy a rengeteg beteg közül bármelyikkel is foglalkozott volna. Az osztály főorvosát pedig csak a weboldalról lehet ismerni, látni őt ott nem.

 

Az egész történetből azt akartam kihozni, hogy olyan embertelen és nívótlan az egész magyar egészségügy, a benne dolgozó emberekkel együtt, hogy az leírhatatlan. A háziorvos, aki több évtizede ismeri a beteget nem megy ki hozzá, a kórházban egy súlyosabb hasmenés senkit nem érdekel, pedig ők tudhatják igazán, hogy mit lehet ott összeszedni, Akik 2 lábbal mennek be, pár nap múlva zombik lesznek, van, hogy egésznap se orvossal, se nővérrel nem találkozol, de ha találkozol, akkor sem állnak veled, mert nem érnek rá. Sok esetben azt sem tudják mi a bajod, úgy állítják be a gyógyszereket, hogy rá 1 héttel már élet-halál között vagy. Az osvostársadalom egy része állandóan hőbörög, meg fenyegetőzik, sajnos azt kell, hogy azt mondjam, az lenne a legjobb, ha a képzésüket visszafizetnék, és elmennének innen.

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pirimogyoró 2012.08.13. 22:49:54

A dagadtak adója nem folyik be az államkasszába? Nem fizet TB-t? Akkor elég rosszindulatúnak kell lenni ahhoz, hogy azt írjuk, nem érdemli meg a kezelést az életvitele miatt.

lacix86 2012.08.13. 22:55:06

Diabeteses ketoacidosis pont ezrét veszélyes, mert a serum K magas, de intracellularisan viszont nagyon alacsony. így a test relatíve Kálium hiányban szenved. Az inzulin viszont segíti a sejtekbe a kálium felvételét, az éhes sejtek meg sokat felvesznek, így a serum K nagyon leeshet.
Az orvoslás egyben művészet is. Pont ezt imádom benne :)

karcsibácsi 2012.08.13. 22:56:33

@pirimogyoró:
"elég rosszindulatúnak kell lenni ahhoz, hogy azt írjuk, nem érdemli meg a kezelést az életvitele miatt."

Ezt hol olvastad?

lacix86 2012.08.13. 22:57:56

@karcsibácsi: Az eredeti hozzászólás iv inzulinról szólt, azt területen soha nem merném. Sc. kis adagok (ahogy a korrektúrázott 2. hsz-ben volt) már teljesen rendjén van, de ez vérmérséklet kérdése, én csak nagy gáz esetén adnék, valaki viszont korábban. Pont ez a szép az orvoslásban, hogy egy problémára több megközelítés is lehetséges. Lehet, hogy én vagyok fiatal, de ez a komplexitás borzasztóan élvezetes és szép tud lenni számomra

karcsibácsi 2012.08.13. 23:04:36

@lacix86:
A controllált clinical studyk, evidence based medicine, guidelineok korában már sokkal inkább tudomány az orvoslás, mint művészet.
35 évvel ezelőtt, amikor én kezdtem a szakmát, fordított volt a helyzet.

csutkababa 2012.08.13. 23:10:51

@lacix86:
Még annyi kiegészítés, hogy az anamnézisfelvétel egy vicc volt, senki nem tudott semmit, érdemi infó nulla, az, hogy többszöri hasmenés volt aznap, sokadszori rákérdezésre jutott a pánikoló mama eszébe. Addig már az ellátás folyt, bent volt a sc inzulin.
és onnantól kezdett felderengeni bennem mindez K háztartás súlyosbító problémája.

Az egész egyébként nagyon érdekes, területen annyira nincs semmi komolyabb diagnosztikus eszköz a kezünkben, hogy a csak itt dolgozók a labort, vérkémiát, ionokat mellékesként kezelik, mivel nincs mód megnézni.
Egy tanárom úgy fogalmazott: ionpótlás területen labor nélkül sörétlövés a sötétbe.

lacix86 2012.08.13. 23:12:16

@karcsibácsi: Viszont a guideline-ok sem mindenhatók, néha erre jövök rá :)
pl. biszfoszfonát okozta állcsontnekrózis kezelésére az AAOMS ajánlása, amit a fél világ követ... Egyre másra jönnek a cikkek, hogy ugyan nem hülyeség, de nem is szentírás a dolog :) megvan még a művészet része, csak csökkent az aránya (részben sajnos, részben hál' istennek)

lacix86 2012.08.13. 23:16:31

@csutkababa: Tetszik ez a fogalmazás :) sörétlövés a sötétbe...
Naja, területen elég macerás eldönteni dolgokat. Valahogy mégis vonzónak találom :) Igaz, küldtem már asthma cardialét Törökbálintra és vice versa... Egy COPD-s, szívbeteg néni, aki sípol, egy kicsit lázas, köpete amúgy is minden nap van... néha rendesen meg lehet csúszni, pusztán azért, mert nincs meg minden képalkotó, labor és egyéb hátterünk. Asszem az általad említett eset is így csúszhatott meg. viszont helyrejött és itt a lényeg :)

sárga nyúl 2012.08.13. 23:19:21

Jól értem, hogy a PP gátló befolyásolja a Kálium szintet?

Ha valaki cukros és emiatt a veseműködése eljut arra a szintre, hogy dializálni kell, akkor azt milyen rendszerességgel kell? Van magánintézmény, ahol vállalnak ilyet?

csutkababa 2012.08.13. 23:20:06

@lacix86:
Pl. amikor tanultam a card. decomp. tüneteit, és kezdtem a szakmát, akkor még ritka volt, hogy átmenjen a kezelés során a pangásos zörej sípolós spasztikusba. manapság egyre-másra ez a helyzet. Azt hallottam, a béta-blokkerek a ludasok esetleg. Vélemény?
Szóval kihozom a beteget a tüdőpangásból, de már spasztikus, remek...

csutkababa 2012.08.13. 23:21:49

@lacix86:
Veled is egy húron pendülök :)

COPD, spasztikus, tuti, mire kihívnak, card. decomp. lesz belőle, kezelhetem úgy.

lacix86 2012.08.13. 23:23:34

Igen, befolyásolhatja a kálium szintet egy protonpumpagátló, de jelen esetben erősen kétlem, hogy ez vitte volna el a káliumszinteket. Inkább a végstádiumú szívelégtelenség, az ezzel járó veseelégtelenség és ennek következtében megboruló ionháztartás az, ami a kisiklást okozta. A posztoló szerint természetesen a gonosz és rossz orvos hibázott, hogy rossz gyógyszert írt fel, de ezen a blogon ilyeneken nem lepődök meg...

Dialízis rendszerességét a megmaradt vesefunkció határozza meg. Zéró GFR-nél kb. 3 naponta csinálják. Magánintézményben meg szerintem értelmetlenség, egyrészt mert irdatlan drága, másrészt meg megoldják azt az állami rendszerben is, ha rászorul. De lehet, hogy én vagyok naiv a művese-állomásokat illetően :)

lacix86 2012.08.13. 23:30:27

@csutkababa: ilyenkor 2 puff ventolinnal még nem ártok és talán csökken is a spasztikus légzése. A card. decompot meg furosemid-nitrát-morfin combo egész jól megsegíti.
Életem első asthma cardialéja elég ijesztő volt, a néni kb. a szürke és a lila színek valamelyikében pompázott...
Bár én meg úgy is jártam, hogy kihoztam a spazmusból, de már pangott :D még remekebb, hova a viharba küldjem? :) Szerencsére tüdőbálintnak van gyakorlata asthma cardiale kezelésében is és a Szt. Imrében is ellátnak COPD-st, ha nagy gáz van vele (ITO igény, stb...)

lacix86 2012.08.13. 23:32:02

@csutkababa: és még nem is beszéltünk az extrém ritka, de nagyon pofáraesős asthma mixtumról, amikor egy kis morfin olyan hatással van, hogy ROKO-t hívhatsz... :)

sárga nyúl 2012.08.13. 23:47:21

@lacix86: Huh, nem gondoltam én semmi összefüggésre...

A dialízist akkor jól gondoltam. Tehát van privát, csak felesleges költeni rá.

Azt írjátok, a szívelégtelenség progrediál. Semmit nem lehet tenni ellene, csak vérnyomáscsökkentőzni?

bazd meg 2012.08.13. 23:53:28

@karcsibácsi: figyeljkocsogpistabacsi. te hule gyerek, te felazsiai ( a fonokodtol tudom )ciganygyerek, menj ki a faludbol egyszer, ja nem tudsz mert akkor ki a lofasz etetne a csirkeket ?

lacix86 2012.08.13. 23:54:55

@sárga nyúl: Hozzáteszem, nem tudom, hogy mennyit kell várni, hogy az ember a rendszeres dialízis programba bekerüljön, de feltételezem, hogy nem sokat, lévén életmentő beavatkozás a végstádiumú veseelégtelen betegeknél.
Szívelégtelenség esetén első a vérnyomáscsökkentők alkalmazása (meg van adva, hogy milyen stádiumban milyen hatóanyagcsoport alkalmazandó), az állapot romlásával pedig előjön a digoxin és egyéb szerek, kórházban a dopamin, dobutamin, stb... Alapvetően a pulzus csökkenése jó hatással van a szív oxigénellátottságára, mert tovább van elernyedve, amikor effektív véráramlás van a szívizomsejteken keresztül, ráadásul kevesebb energiát is használ a szív ilyenkor. a progresszió megelőzésére első körben így vérnyomáscsökkentők és vízhajtók használatosak, csak a rosszabb stádiumokban jönnek be a "korbácsként" használt digoxin és hasonló szerek.

lacix86 2012.08.13. 23:55:55

höh, ezt hülyén fogalmaztam, nem a szívizomsejteken keresztül van véráramlás, hanem a koszorúsereken keresztül :)

lacix86 2012.08.13. 23:57:10

@bazd meg: gratulálok, ez egy érvekkel rendkívül gazdagon átszőtt építő jellegű hozzászólás volt.
troll off :)

bazd meg 2012.08.14. 00:00:29

@lacix86: te miert is nem anyaddal foglalkozol ? a troll geci szerintem az aki masba belekot, te a szarombol nem ehetnel.

sárga nyúl 2012.08.14. 00:02:25

@lacix86: Tehát ha valaki még ezen belül jó állapotban van, akkor legalább kávét ne igyon. (A gyógyszerein kívül persze.)

Te is mentőzöl, mint Csutkababa? (Ha jól értem, hogy ő mentőzik.)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.08.14. 00:06:33

@bazd meg: te odakint senki nem foglalkozik veled, ezért jársz "haza" anyázni? vagy mi motivál, amerikaifiú?

lacix86 2012.08.14. 00:11:45

@sárga nyúl: még medikus koromban mentőtiszt képzést végigcsináltam, aztán nem mentem mentőzni, helyette most háziorvosi ügyeleten dolgozom másodállásban. Itt ritka a nagy életveszély, de azért egy év alatt kb. a lesúlyosabb kórképeket sikerült lefednem. Kezdve az infarktustól a stroke-ig...

lacix86 2012.08.14. 00:12:31

@droid_: don't feed the troll :) ha nem reagálunk rá többet, előbb-utóbb megunja az anyázást és elmegy más fórumra rombolni

bazd meg 2012.08.14. 00:14:17

@lacix86: szopjatok le egymast paraszt gyerekek

bazd meg 2012.08.14. 00:17:08

@droid_: jobb is ha nevtelen senkihazi maradsz itt a neten paraszt gyerek, addig jo neked amig nem tudok vagy nem akarok foglalkozni veled, ha erted hogy mit akarok evvel mondani.

sárga nyúl 2012.08.14. 00:17:25

@lacix86: Szép. Az orvosi munkában talán ez lehet a legérdekesebb, a mentőzés, meg az ügyelet. Persze nem könnyű, nyilván sok a "jaj tüsszentettem, mit csináljak", de ezeken kívül legalább sokféle esetet látni.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.08.14. 00:20:45

@bazd meg: nem értem, kifejtenéd? te anonim amerikaifiú.

lacix86 2012.08.14. 00:25:43

@sárga nyúl: Köszi, érdekesnek érdekes, bár az, hogy mi legérdekesebb, már megint csak vérmérséklet kérdése. Valakinek a pszichiátria, valakinek a mentőzés, nekem inkább a maxillofacialis sebészet és a sürgősségi orvostan, de ez már az én perverzióm :)
háziorvosi ügyeletben az a kihívás, hogy a sok "jaj tüsszentettem" közül ki kell szűrni azt, aki tényleg beteg és sürgősségi ellátást igényel. És ez nem mindig olyan egyszerű :)

sárga nyúl 2012.08.14. 00:29:20

@lacix86: Ez valóban elég sajátos szakosodás. :)

lacix86 2012.08.14. 00:40:43

A sürgészet inkább megmarad a műkedvelő érdeklődésének, a maxillo a valódi szakmám, pontosabban ott rezidenskedem lelkesen. Bár abban is van traumatológia bőven :)

karcsibácsi 2012.08.14. 05:47:15

@csutkababa:
Lemeradtam a végéről alvás miatt. Viszont korán kelek.
Az asthma cardiale és bronchiale elkülönítése sem mindig egyszerű, ti. súlyos heveny balszívfél elégtelenségben a spasticitás elfedheti a pangást. Ez a szervezet endogen katekolamin mobilizációja, következményes "auto PEEP" kialakulása miatt van, miatt van, ami lényegében egy kompenzálómechanizmus, de tovább ronthatja a ventillációt.
Első főnököm mondta, amikor az általam asthmásnak vélt beteg nem javult steroidra, hogy adjál neki vízhajtót meg nitrátot. Tágra nyílt a szemem.

dobzse.laci 2012.08.14. 07:52:11

A kedves posztoló egy cseppet sem érezte visszásnak, hogy megmondja az orvosnak, hogy ne ezt a gyógyszert, hanem azt, nem ilyen adagolásban, hanem amolyanban kell?

Én nem vagyok orvos, de azt hiszem nem is lennék alkalmas rá, ugyanis egy ilyen után a delikvens a taknyán csúszna a bejáratig, majd onnan seggel előre pattogna le a lépcsőn.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 08:06:49

@karcsibácsi:
Zavaró, ha valaki kimondja az igazat, ugyi?
Csak azok a makacs számok ne lennének!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 08:13:33

@hodgkin:
Én nem bánom, ha egyes egészségügyisek elmennek pár évig külföldre, mert ott hamar az orrukra koppintanak ha csak szivaroznak, trécselnek (bár ez angolul/németül stb. eleve nehezebb lesz!), és magasról tesznek a betegekre.
Mert általában nem a szakmai tudással van baj, még csak a szűkös finanszírozás sem tehető hibássá, a legtöbb esetben a trehány, hanyag emberek miatt rossz az eü.-s ellátás Magyarországon.

Szóval, a lusta, öntelt stb. embereknek nem árt kicsit elmenni külföldre, hátha ott tanulnak munkaerkölcsöt, és ilyen szempontból 'átgrogramozva' jönnek haza. Remélem külföldön nem tudnak kárt okozni.

telkoe 2012.08.14. 08:19:34

@bazd meg: De bator lettel hulyegyerek, dupla adag tejbegriz volt a menzan? Nehogy mar azt hiodd hogy barki megijed attol ha egy kis suttyo kiszedul kulfoldre es egybol nagymenonek hiszi magat.

karcsibácsi 2012.08.14. 08:50:03

@Kara kán:
" lusta, öntelt stb. embereknek nem árt kicsit elmenni külföldre,"
Öreg, indulhatsz!

M.D.House 2012.08.14. 08:53:56

@Kara kán: Ezt saját tapasztalatból írod? Mert ha nem, akkor nem hiszem, hogy bármi rálátásod is van a mai magyar egészségügyre. Ugyanúgy nincs, mint a többi 95%-ban ide beíró, "majd én megmondom a tutit" típusú szájkaratés "szakembernek"...

papillon 2012.08.14. 10:43:49

@NYB75 .
Nagy tévedés! Nem keres többet, mint ha nyugaton mosogat. A hálapénz pedig pedig egy elképeszően primitív megoldás. Már az "átkosban" is azért nem adtak az orvosoknak normál fizetést, hogy "úgyis megkeresi". A hálapénz egyértelműen a korrupció egyik fajtája. És nem a jobbak, hanem a pofátlanabbak kapják. Elég idős vagyok már, de ez a helyzet semmit sem változott.

Bloodscalp 2012.08.14. 12:25:15

@Cyric25: te sem fogod fel amit olvasol.

nyilván azért valószínűsít>>mert leszarták az orvosok mind>>>ha nincs info, csak maga tudja összerakni a képet.

Alapban gyökérség azzal jönni hogy de szarul írtad le hogyan halt meg x rokonod... node hagyjuk. Ha unatkozol inkább ezentúl huncutkodj magaddal.

Irkutszk 2012.08.14. 12:45:05

@csahos: Ez a bejegyzés oximoron. A következőt mondod: a politikusok röhögnek a markukba, bárkit utálunk, pedig ők az okai mindennek, tehát őket kellene utálnunk. Tehát utáljuk a politikusokat, mire ők röhögnek.

Szerintem senkit nem kellene utálni, mert az nem vezet sehova.

Irkutszk 2012.08.14. 12:54:15

@Don Quixote de la Ferko: "Vagy szerinted teljesen jogos az, ha egy ... rákban meghal?"

Nem, nem jogos. Viszont felmerül a kérdés, hogy kit is hibáztassunk. Ki okozta a betegséget? Mert az egy kérdés, hogy az orvosok nem tudtak rajta segíteni, az viszont egy másik, sokkal korábbi kérdés, hogy mi vagy ki okozta magát a betegséget? Ezt a felelőst találjuk meg, és ítéljük el, mert ez nem jogos. Annak az embernek családja volt, és szerették, és még legalább 40 évig közöttük szeretett volna élni.

Irkutszk 2012.08.14. 13:05:07

@csutkababa: " ionpótlás területen labor nélkül sörétlövés a sötétbe"

Ebből én mit látok: Nagy igény lenne egy hordozható mM-os tartományban működő ion-koncentrációt mérő egységre. Hmm. Nem mintha lenne hirtelen ötletem is a megvalósításához :)

hodgkin 2012.08.14. 13:06:47

@Kara kán: Jelzem: én már voltam gyakorló orvosként külföldön. Például ösztöndíjjal, Angliában. Ott egy szakorvos 8-10x annyit keres, mint itthon, de szigorúan betartják a műszak vagy ügyelet utáni kötelező pihenőidőt. Emellett az például esélytelen, hogy valaki kettőt köhint és hármat tüsszent, esetleg keresztbe áll benne a szél és máris az orvosi ügyeleten terem, majd vergődik, hogy netán várnia kell a többi 40-50 beteg mellett. Jelzem: az ilyen "komoly" esetek Angliában el sem jutnak az orvosig, legfeljebb szakassziszenstől kap telefonos segítséget. A műtétek előjegyzési ideje - kivéve az életmentő eseteket, 12-36 hónap (pl. epehólyageltávolítás). Vagy: ha nincs érvényes biztosításod, el sem látnak, legfeljebb megpróbálnak újraéleszteni, ha meghaltál. Nálunk legfeljebb egy kis "ejnye-bejnye", hogy utólag rendezni kéne a TB-nél a TAJ-kártyát. Akkor hogy is van ez a külföldi továbbképzéssel? Vezessük be az angliai példát mi is? Jelzem: én támogatnám, de tartok tőle, hogy sok nagyszájú, öntudatos, a jogait ismerő - a kötelességeit kevésbé - "beteg" eléggé pofára esne...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 14:20:36

@hodgkin:
Nem, nem állítom, hogy bármely külföldi példát kritikátlanul át kellene venni, nekünk a saját józan paraszti eszünkre kell hallgatnunk.
Megsúgok neked valamit: ha rajtam múlna, én a teljes egészségügyet fizetőssé, önfenntartóvá tenném; valami olyasmit képzelek el, mint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, bónusz-málusz pontrendszerrel.

lacix86 2012.08.14. 17:29:54

@Kara kán: hejj, de hörögve ordítanának a dohányosok meg az alkoholisták hogy többet kell fizetni az egészségbiztosításért... no meg a mindenre orvost hívogatók, jájj...
Ez a rendszer politikai okok miatt van halálra ítélve. egészen pontosan aki ilyet megtesz, az garantáltan elbukja a választásokat

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 18:05:22

@lacix86:
Igen, ez sajnos így van, de a másik opció az, hogy a társadalmunk megy lassan tönkre.

csutkababa 2012.08.14. 21:33:00

@karcsibácsi: @lacix86:

Milyen az élet, lám :)
ma kettő cukorháztartás-zavart is láttam, idős, zavarttá váló néni az egyik, eddig nem ismert cukorbetegség, 23-as cukor, ami a NaCl 0.9-es infúzióra 11-ig csökkent, sajnos a feltehető friss lacunaris laesiokat ez már nem teszi rendbe, EKG-n csúcsos T-k.
A másik extrém obes nő, 32-es cukor, 75/50 -es tenzió, mellkasi szurkálás, gyenge, sápadt, ma többször volt hasmenése. EKGn csúcsos T-k.
1 l NaCl iv után cukor helyszínen 29, jobban van, színe is jobb. Tensio 85/60-ig nő.
Egyik esetben sem volt acidotikus tünet.

Mindkét esetben feltételeztem a hiperozmolaritást, K háztartás zavart...
Csak mondom, lupus in fabula :)

g_szakal 2012.08.14. 21:37:06

"kiderült, hogy a gyomra is elfekélyesedett a Syncumar-tól"

Először hallom, hogy a K-vitamin antagonisták gyomorfekélyt is okoznak, de mindig tanul az ember. Viccet félretéve: az egész post ellentmondásos. Most csak egy momentumot emelek ki: ha a háziorvos nem jött ki, hogyan tudott gyógyszert írni?
Azt meg egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy valaki egy Clostridium difficile-fertőzéssel kezeletlenül elvan hetekig úgy, hogy végstádiumú szívelégtelen, és ráadásul még hyperkalaemiás is lesz, holott a hasmenés köztudomásúlag káliumvesztő állapot.

lacix86 2012.08.15. 01:36:52

@csutkababa: az élet, az élet... Ja, és a salsol csodákra képes :-)

karcsibácsi 2012.08.15. 05:41:02

@g_szakal:
Így igaz.Ezért írtam 2 napja, a 4. hozzászólásban:
"Összefüggéseiből kiragadott eseményekkel, csúsztatásokkal, értelmetlen, szakmaiatlan - de szakmainak álcázott - kijelentésekkel, rágalmakkal tűzdelt zagyvaság ez a poszt, érdemben nem lehet rá reagálni.

Kicsit később pedig, megszólításra:
"Elfogult hozzátartozókkal, akik internetről szerzett félinformációk birtokában azt gondolják, hogy pontosan ismerek a kocsitologatás csínját-bínját, nem folytatok szakmai vitát."
Ehhez tartom is magam.

papillon 2012.08.15. 09:03:38

Egyébként nem is annyira a pénzért mennek ki. (Aki csak azért, nem is nagy kár érte.) De ha tanul valaki odakint valamit, amikor hazajön csak néz ki a fejéből, hogy ilyen viszonyok között mit kezdhet a tudásával. Ez vonatkozik a felszereltségre, a személyzeti politikára (nem szakmai érdemek alapján történik az előremenetel), a betegek fegyelmezetlenségére (különösen bizonyos etnikumokban), a tényleges pihenőidők hiányára, stb. A betegekre is kiterjedő (politikailag elvárt) protekciós ellátásokra. Személyi összefonódásokra. Az egyes ellátó helyek közötti észbontő különbségekre
Mintha a középkorban találná magát az ember.

2012.08.15. 17:20:25

@NYB75: Igaz, nincs szinte semmi értelme, de csináltasd.

@Kara kán: Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, kérem kapcsolja ki.

Én hallgató létemre négy európai ország egészségügyében jártam, @hodgkin: állításait maximálisan alá tudom támasztani.

Az utóbbi két év tapasztalatait alapul véve a magyar eü alapvetően három dologban különbözik a nyugatabbra lévőktől:

- a rendelkezésre álló munkavégzési feltételek nagyságrendekkel jobbak

- a társadalom kimagaslóan becsüli az orvosok munkáját

- jogilag tisztább, átláthatóbb környezet (munkaidő, ügyelet, stb.).

Rivero 2012.08.15. 17:32:24

@Nick Leeson:
Szia! Meg fogalmaztad a lényeget súlyos betegen vegetálva + 1-2 évet még élni szerintem már nem élet. Csak meghosszabbítják a szenvedést...

NYB75 2012.08.15. 17:50:48

g_szakal: Én mentem el a háziorvoshoz gyógyszert kiírni, de nem akart semmit kiírni, én mondtam neki, hogy talán a Klion jó lenne. De szerintem ez benne van a leírásban, csak úgy látszik, az emberek egy része diszlexiás is.

"ezért naponta mentem hozzá, és mondtam, hogy jöjjön ki"

A hasmenés miatt én sem értem, hogy adagolodott túl a kálium, de ezt nem is tőlem kellene megkérdezni.

NYB75 2012.08.15. 17:55:47

g_szakal: Először hallom, hogy a K-vitamin antagonisták gyomorfekélyt is okoznak, de mindig tanul az ember.

Olvasd el a Syncumar leírását, és ne azt írd, hogy értelmetlen dolgokat írok.

www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/syncumar_mite_tabletta/6450

4. LEHETSÉGES MELLÉKHATÁSOK
Mint minden gyógyszer,így a Syncumar mite tabletta is okozhat mellékhatásokat, amelyek azonban nem mindenkinél jelentkeznek.
Ha bármely mellékhatás súlyossá válik, vagy ha a betegtájékoztatóban felsorolt mellékhatásokon kívül egyéb tünetet észlel, kérjük, értesítse orvosát vagy gyógyszerészét.
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek
hemorrhagiás shock
Szembetegségek és szemészeti tünetek
kötőhártya alatti vérzés
Idegrendszeri betegségek és tünetek
láz, fejfájás, vérzés (agyér katasztrófa)
A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei
bőrkiütés, átmeneti hajhullás, bőrnecrosis (bőrelhalás). Általában a kezelés első néhány napja alatt alakul ki, gyakori a végtag, emlő, penis lokalizáció. Protein C és Protein S hiányban szenvedők kockázata fokozott
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
gyomor ill. bélvérzés, sötét színű (szurok) széklet

NYB75 2012.08.15. 18:00:30

@lacix86: Az orvosok állították be a gyógyszereket, és úgy engedték haza, hogy minden szuper, minden jó. Rá 1 hét múlva élőhalott volt. És persze utólag mondták anyámnak, hogy a beállításra 5 hét lett volna szükség, miközben ők dobták ki 10 nap múlva. Akkor ezek szerint én vagyok a hibás. És még 1. Apám soha nem bagózott, még mielőtt valaki a COPD-t szóba hozná.

NYB75 2012.08.15. 18:10:38

@akela_a_hun: Mivel a Normaflore, Smecta nem állította el, nem éreztem visszásnak, hogy egy megállíthatatlan hasmenésre megmondjam mit kellene kiírni. Egyébként a kórházban kérdzeték, hogy a hasmenésre mit kapott, mire mondtam, hogy Kliont, ezt írattam ki, és mondták, hogy jól tettem, hogy kiírattam, de nagyobb adagban kellett volna szedni, mint amit a háziorvos ráírt.

NYB75 2012.08.15. 18:15:34

@Falkenberg: Apám nem bagózott, egyik kollégám is cukros és COPD-s, és ő sem bagózik. Hagyjuk őket megdögleni, igen, ez elég szép hozzáállás. De ennyi erővel mindenki, akinek baja van, ne bíbelődjünk vele, úgy is sokan vagyunk ...

NYB75 2012.08.15. 18:17:09

@Falkenberg: Neked is leírom, apám nem bagózott.

NYB75 2012.08.15. 18:21:49

@karcsibácsi: Leírom századjára. 10 napig állították be a káliumot. Kiengedték, hogy minden oké. 1 hét múlva K.O. Utólag odanyomták anyám képébe, hogy a beállításra 5 hétre lett volna szükség. Ebbe az a cinikus, hogy pont ők engedték ki idő előtt. Tehát tudták mit kellett volna tenni, de nem azt tették.

NYB75 2012.08.15. 18:24:46

@FuBu: Ha kimész a temetőbe, akik az 1800-as években éltek, mind éltek 70-80 évet, pedig nem volt ilyen "fejlett" az eü. Valakinek szerencséje van, van akinek nincs. De akinek nincs szerencséje, és beteg lesz, akkor neki annyi.

karcsibácsi 2012.08.15. 18:29:20

@NYB75:
"Hagyjuk őket megdögleni,"
Nem. Senkit ne hagyjunk megHALNI, akit meg lehet gyógyítani. Vannak betegségek, ilyen volt az édesapjáé is, amit nem lehet meggyógyítani. COPD + NYHA IV std.-ú szívelégtelenség + veseelégtelenség + vérző gyomorfekély + hyperkalaemia olyan konstelláció, amiben a túlélés esélye 0,00%. Doktórhausznál is, meg a vészhelyzetben is.

Más: Ha valaki azt mondta (orvos), hogy a gyógyszeres beállítás 5 hetet vesz igénybe, akkor az vagy hülye, vagy hazudik.

Megint más: Syncumar NEM okoz gyomorfekélyt. Meglévő fekélyből okozhat vérzést. Slight difference.

Falkenberg 2012.08.15. 18:41:54

@NYB75:

Ha te csak annyit vettél le abból amit irtam, hogy hagyjuk a ezeket a betegeket meghalni akkor nem sok értelme van vitát nyitnunk, mert ezt nem irtam. Hanem azt irtam, hogy ezek gyógyithatatlan betegségek, amelyek sokszor azért alakulnak ki, mert valaki nem helyes életmódot folytat... Meg azt irtam, hogy ezek halálos betegségek, amelyek sokszor kezelés ellenére is a beteg halálához vezetnek.

Egyébként bagózás nélkül is lehet szivelégtelensége, meg COPD-je valakinek. De azok általában elhizottak és mozgásszegény életmódot éltek. Lassan kezd bebizonyosodni, hogy az elhizás károsabb lehet, mint pl. a cigaretta.

karcsibácsi 2012.08.15. 18:50:26

"Még a mentős fiú is szólt, hogy nézzenek rá azonnal, "
Gondolom, ugyanaz a mentős "fiú" volt, aki a másik beteget lefaszizta.
Mielőtt megkérdezné: a beteghordó "fiú", aki az édesapját vizsgálatokra és kezelésekre vitte, és akiből vöröshagymával kevert pálinkaszag áradt, nos, az meg én voltam.

karcsibácsi 2012.08.15. 18:57:52

Egyre érdekesebb megjegyzéseket találok a posztban. Hiába,aki keres,az talál.
" Érdekes, hogy a kezelőorvosával soha nem találkoztunk, "

Ez tényleg fantasztikus! Arra nem gondolt, hogy a kezelőorvossal úgy lehet találkozni, hogy megkeresi, időpontot kér tőle, ne adj Isten, megvárja a szobája előtt? Vagy úgy gondolta, hogy a kezelőorvos lesben fog állni, hogy mikor jön látogatóba, mikor alkalmas Önnek, hogy fogadja őt? Vagy
időpontot kér Öntől?
Nagyon úgy néz ki,hogy a farok csóválja a kutyát...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 18:59:14

@Fyall - Separate or superstate!:
Na, és hány beteget fogsz kinyírni a tudatlanságoddal? Sacckábé.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 19:01:39

Apropó, hamarosan le fogom írni orrdugulásom kalandos és tanulságos történetét. Persze, a saját blogomban, hogy ne tudjanak okkult erők cenzúrázni.
Majd kapnak tőlem a "doktorbácsik" (értsd: sarlatánok), ne féljetek!

NYB75 2012.08.15. 19:06:16

@karcsibácsi: Kerestük mi, járkáltuk a kórtermekbe, kopogtattunk a szobákba, de sehol senki. De most térjünk tényszerű dolgokra. A diagnózisában valóban szereperl gastritis. Ilyen eredményekkel engedték ki, INR 2.21, PROT: 41, NATRIUM 133, KALIUM 4.1, KARBAMID: 12.2, KREATININ: 134, GFR: 46.

NYB75 2012.08.15. 19:07:30

@Falkenberg: A kollégámra azt mondani, hogy elhízott, ez óriási túlzás. Jó, ha van 60 kg. Se elhízás, se bagó.

NYB75 2012.08.15. 19:11:29

@karcsibácsi: Te olyan vagy, mint a politikusok, 1 mondatot elkapsz, és azon rágódsz. Az osztály főorvosát nem láttuk soha, rezidensek, pályakezdők kezelték a betegeket. Namármost, ha valaki állásban van, akkor annak a munkahelyén kellene lennie, akármilyen bizarrul is hangzik ez.

NYB75 2012.08.15. 19:13:54

@karcsibácsi: Ebből a vérző gyomorfekélyt és a hyperkalemiat a dokik idézték elő.

karcsibácsi 2012.08.15. 19:13:55

INR 2.21, PROT: 41, NATRIUM 133, KALIUM 4.1, KARBAMID: 12.2, KREATININ: 134, GFR: 46.
Ezek tulajdonképpen jó eredmények. Natrium kicsit alacsony, ez szívbetegnek inkább kedvező. INR, prothr azt mutatja,hogy JÓL állapították meg a syncumar adagját. GFR, creat, CN enyhe - közepes fokú veseelégtelenségre utal, ez egy krónikus probléma, nagy valószínűséggel a szívelégtelenség következménye. Ezzel nincs mit tenni, dialízis erre szóba sem jön.

NYB75 2012.08.15. 19:16:35

@karcsibácsi: Lehet, hogy a Syncumar jól volt beállítva, de mivel gastritise is volt, talán óvatosabbnak kellett volna lenni. A kálium szint is jó volt, amikor kiengedték csak az emelt dózis, amit ők írtak fel, mint terápia, 1 hét alatt kinyírta.

Falkenberg 2012.08.15. 19:18:51

@NYB75:

Akkor a te kollegád a kivétel az 1% a 100-ból aki erösiti a szabályt, miszerint az elhizott kövérek és a dohányosok nagyobb arányban kapják meg ezeket az egyébként gyógyithatatlan betegségeket.

karcsibácsi 2012.08.15. 19:18:56

" Ebből a vérző gyomorfekélyt és a hyperkalemiat a dokik idézték elő."

Ez az állítás egetverő marhaság, de én befejezem. Nem tudunk érdemben vitatkozni, egyikünk szakirányú ismeretek hiányában és elfogultság miatt nem vitaképes.

2012.08.15. 19:19:37

@Kara kán: Miért lennék tudatlan?

NYB75 2012.08.15. 19:20:31

@karcsibácsi: Apropó, nem lehet, hogy azért volt alacsony a nátrium szint, mert már ott is hasmenése volt, azaz Clostridium Difficile fertőzése ? És tudták, hogy hasmenése van ..., de csak mantrázták a Normaflore-t, eszükbe sem jutott volna tenyésztést csinálni.

NYB75 2012.08.15. 19:21:47

@karcsibácsi: Akkor a semmitől lett gyomorfekélye, világos.

NYB75 2012.08.15. 19:24:18

@karcsibácsi: És a káliumadagolás sem azért következett be, mert a napi 3g-ot 6g-ra növelték. Pusztán a véletlen műve.

karcsibácsi 2012.08.15. 19:39:48

@NYB75:

Tényleg értelmetlen ez a polémia, de ezt a semmitől "gyomorfekélyt" még megválaszolom. Nem a semmitől kap valaki gyomorfekélyt. Ha Ön tudja,hogy mitől, ne titkolja el,jó eséllyel Nobel díjat fog érte kapni. 25 éve két ausztrál fickó a helicobacter miatt már kapott, de az ulcerogenesis (fekélyképződés mechanizmusa) ennél sokkal bonyolultabb, szerepet játszik benne a pH és a HP mellett a szív- és a veseműködés állapota, különböző gyógyszerek (steroid, NSAID, aspirin, cytostatikumok,etc), az idegi állapot, stressz - nemcsak a hagyományos értelemben vett stressz, hanem bármilyen súlyos heveny betegség -, de még az időjárás is. Egy szó, mint száz, nem tudjuk megmondani, hogy egyik beteg miért "kap" fekélyt, a másik miért nem. Egy dolog tűnik biztosnak: nem a "dokik" okozzák. A syncumárra szükség volt, jól volt beállítva ( 2 INR alatt nem ér semmit, a lényeg, hogy ne menjen 3 fölé).
Elbocsájtáskor a kálium normális volt, de előtte nagyon alacsony volt, ahogy írta. Nyílván nagy adagban kellett adni, hogy normalizálódjon,és ne csökkenjen ismét kóros mértékben (ez a szív ingerületképzési zavarai miatt életveszélyt, hirtelen halált okozna). Nyilván vízhajtót is kapott otthonra, ami csökkenti a káliumot. Hiba lett volna nem pótolni, bár a napi 6 g valóban nem kis adag.
Próbáljon megnyugodni, emlékezzen szeretettel Édesapjára, és gyógyíthatatlan betegsége miatt ne keressen bűnbakot, ne vádaskodjon. Higgye el, Önnek is jobb lesz!
Nem válaszolok többet.

NYB75 2012.08.15. 20:18:18

@karcsibácsi: Ez egy korrekt válasz volt, sértegetések nélkül. Valóban nem lehet tudni mi okozza a fekélyt, de hogy pont a Syncumar szedése között jött elő, elég érdekes. A Helicobacter fertőzést lehet kezelni. Amikor élet-halál között bennt volt, akkor mondták, hogy a Syncumar okozta a gyomorfekélyt, és a szájüregi fekélyt, mert ilyen is volt. Vérhígitásra más gyógyszerek is vannak, pl. Aspirin protect, igaz ez is okozhat fekélyt. Léteznek gyomorsav csökkentő gyógyszerek is, amivel ezt mérsékelni lehetett volna. Igen alacsony volt a kálium szint korábban, de még mindig jobban volt, mint amikor túladagolták. Úgy tudom, hogy a nátrium szint csökkenhet hasmenéses állapotban, erre pedig gondolhattak volna. A legmeghökkentőbb az volt, hogy azt mondták, azért volt hasmenése, mert ez a gyógyszerek mellékhatása. Kérdeztem a háziorvost, étvágytalansággal, hasmenéssel hogy fog életben maradni ? Nem mondott semmit. Alacsony nátrium szint mellett pedig kis mennyiségű kálium túladagolás is halálos. Ez egy halálos betegség, amelyből nincs visszaút, a legborzasztóbb az egészben a halál végkifejlete volt, kínok-kínjával halt meg, ezt senkinek nem kívánom. De hogy egy háziorvos, aki már megszedte magát, nem a praxisából él, több évtizede a betege volt, még rá sem nézzen, nehéz jelzőket találni. Apropó, utolsó hetében a nővérek mondták, hogy a legtöbb idős beteg elkapja a Clostridium Difficile fertőzést, tehát erről tudnak ott, és ennek ellenére a gyógyszer mellékhatására fogták apám hasmenését, ez is elég elgondolkoztató.

karcsibácsi 2012.08.15. 20:21:19

@Kara kán: Nem is tudom, hogy fogjuk kibírni az orrdugulás története nélkül. Amúgy az orrdugulás veszélyes, merthogy az orrjáratból egyenes (na,jó, görbe) út vezet az agyba (l.hypophysectomia), ezért ha sokáig tart a dugulás, nem jut elég oxigén a koponyaűrbe és a következményes hypoxia miatt súlyos agykárosodás, progressziv elbutulás, kritikátlanság, karekteropathia (nagyképűség) alakulhat ki.

mártus 2012.08.15. 23:41:26

Sajnos a gyógyszerek mellékhatásai , amelyek "nem mindenkinél fordulnak elő", elképzelhetően minden második embert a sírba visznek. Hiszen ezek a "nem mindenkinél " előforduló hatások korunk leggyakoribb halál okok: agyvérzés, szívinfarktus, májkárosodás, súlyos veseelégtelenség, hasnyálmirigy-gyulladás, csontvelő rendellenességek, gyomorfekély stb. Az "enyhébb" mellékhatások már "csak" minden 10. embernél lépnek fel, aztán minden 100.-nál...érdemes elolvasni és értelmezni a fogalmazását a gyógyszertájékoztatóknak.
Az kórházi látlelet nálam és ismerőseimnél sajnos megegyezik a cikkben foglaltakkal. Higiénia egyáltalán nincs, a "tisztaság fél egészség" ismeretlen. Én is kértem egy felmosórongyot, mert sorra estek el a betegek a pisis linóleumon - s azt válaszolták, hogy nincs, mert egy alvállalkozó takarít reggel a saját eszközeivel. Azt a munkát is volt szerencsém látni, miközben a néptelen "sürgősségin" ültem órákon át.. A padló melett a mosdó 10 napig érintetlen ragacsban mutatkozott. A katétert a nemiszerv előzetes fertőtlenítés nélkül helyezték be amatőr módon, mert mellette kifolyt a vizelet. Aztán úgy bedugaszolták, hogy hogy az idős beteg a vizeletpangástól kapott fertőzésbe rövidesen belehalt. (megállapított diagnózis!) A zárt kórterem ajtók mögött a ragacsos aljazaton bukdácsoló idősek keze-lába törik - a magyarázat: fellökte a másik beteg, azért esett el. Aztán ugye a baleseti sebészet a város másik végén van, az átszállító autóra néhány órát várni kell (lehet addig is órák óta feküdt a földön a zárt ajtó mögött - , vagy a hozzátartozó a saját költségén átfuvarozza (szerencsére éppen időben érkezvén látogatóba), majd vissza...Stb. stb. stb. stb. stb.
Természetesen az általam leírtak "nem minden esetben fordulnak elő".

M.D.House 2012.08.16. 08:36:43

@NYB75: A leírtakhoz csak néhány dolgot fűznék hozzá:
1. A COPD dohányzás nélkül is kialakulhat. A COPD-s betegek kb. 90%-a a dohányosok közül kerül ki, de van 10% aki sosem dohányzott (genetika).
2. A Clostridium difficile fertőzés általában antibiotikus kúra után tud kialakulni. A Helicobacter fertőzésre pedig többek között antibiotikum is kell, így ha ezt is kezelik még tovább ronthatták volna a helyzetet. A másik fontos dolog, hogy a Clostridium difficile fertőzés nem reagál minden esetben a metronidazolra (Klion). Bizonyos esetekben csak a vancomycin vagy linezolid segít. De mindezek ellenére azt már senki sem fogja tudni megmondani, hogy pontosan miért is halt meg az édesapja. Ahogy korábban is írtam a NYHA IV. stúdiumú szívelégtelenség+COPD+beszűkült vesefunkciók+fertőzés együtt nem gyógyítható. Külön-külön is tudják egy ember halálát okozni, nemhogy így együtt.

2012.08.16. 09:50:41

@mártus: Egy élmény olvasni a fantáziadús hozzá-nem-értést. Mindig elgondolkodtat, hogy mire képes az ember képzelőereje, ha valamiről fogalma sincs.

Ebből tudom azt, hogy ami a halál után jön, annak is kb. ennyi köze lesz az emberek elképzeléseihez.

Sokat tanultam.

Köszönöm szépen.

mártus 2012.08.16. 11:34:00

@Fyall - Separate or superstate!:
Hát igen, több felvilágosító munka kéne az egészségügy részéről...
no meg tisztaság, hiszen azt a vak is "látja".

2012.08.16. 15:05:45

@mártus: Olvasgass a blogon, néhányan még türelmesen végzik a felvilágosító munkát.

Irkutszk 2012.08.16. 16:47:54

@mártus: Magad uram, ha szolgád nincsen. Ha azt válaszolták, hogy nincs // látta, hogy milyen koszos, miért nem kérdezte meg rögtön, hogy és mivel tudna segíteni a helyzet jobbá tételében? Bizonyára szívesen fogadták volna.

mártus 2012.08.16. 19:56:23

@Irkutszk: Miben tudnék segíteni az egészségügy helyzetének
jobbá tételében?

Irkutszk 2012.08.16. 20:01:47

@mártus: Az ön példájánál maradva takarítószer vásárlásában és takarításban. Más példákból merítve önkéntes segédápolói tevékenység elvállalásában is akár. Ezek mind olyan egyéni akciók, amelyek időt, energiát és pénzt emésztenek.
Közvetve pedig önmaga és környezete ezirányú képzésével, így a segítő szándék a kritikus hozzáállás mellett szakértelemmel is társul. A mai tudományos felfogás szerint mind a kettőre szükség van.

mártus 2012.08.16. 20:23:25

Sajnos a család mellett eltartok már egy nonpofit szervezetet és időm legjavát is az önkéntes munkának szentelem. Közvetve pedig valóban tervezem a társadalmi kommunikáció ezirányú fejlesztését. Velem tart?

Irkutszk 2012.08.16. 20:34:08

@mártus: Jelenleg nem. Később lehet.

papillon 2012.08.18. 10:30:21

Az egszségügyre rá kellene szánni a szükséges pénzt. Mindenféle pótcselekvés csak a nyomort fokozza.

CPR 2012.08.20. 17:48:56

@NYB75: Részvétem az édesapjáért. Öröm olvasni az ilyen posztot, főleg a végét. A "dícsérő" szavakat, majd gondolok rá munka közben. Köszönöm: egy a sok nemtörődöm, buta, nívótlan egészségügyis közül

Ibolya Szilágyiné 2014.12.28. 18:31:44

Tisztelet a kivételnek, mert hálistennek akadnak még lelkiismeretes orvosok és ápolók, de bizony a betegeg embereknek sajnos több a rosztapasztalata! Rengeteg orvos és ápoló úgy bánik és beszél a beteg, kiszolgáltatott emberrel, mintha a beteg lenne őértük! Nem erre esküdtek fel! Felvetődik a kérdés, miért tanult orvosnak, ápolónak?! Nagyon anyagi vonzata van a dolognak! Én az ilyen egészségügyi dolgozónak csak ugyanezt a bánásmódot tapasztalják meg közeli hozzátartozójukkal egyetembe! Ezek szívtelenek és Istennek képzelik magukat pedig Ők is esendő emberek csak ! Azt kívánom ha betegek lesznek, olyan bánásmódban és gyógyításban részesüljenek csak , ahogyan ők bántak a betegekkel! Akinek nem inge, nem veszi magára! Minden tiszteletem a lelkiismeretes, figyelmes, emberséges munkáját végző Orvosnak és Ápolónak! Bízom benne, hogy belőlük van több !!!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása