Biztosan tetszett már járni rendelőintézetben…

Egy országos egészségügyi intézetben jártam
Évente egy alkalommal, kontroll vizsgálatra járok.
Már a beléptetés sem igazán tetszik. A biztonsági őr/portás, hangosan kérdezi a többi betegtárs és várakozó füle hallatára:
- kihez megyek és mi célból?
Ha rendelési illetve félfogadási nap van, akkor miért is kell ezt mindenki füle hallatára elmondanom?
A betegségem - ha van- magánügy, és csak rám tartozik.
Hol is van az egészségügyi etika?
Aztán a betegirányításnál elhangzik két kérdés. Természetesen mindkettőt megválaszolom.
1. Kihez jöttem?
2. Mi a foglalkozásom?Kiderül, nem találják az előző kartonomat és röntgenfelvételeimet.
Bő egyórás várakozás után, egy segítőkész doktornő újra megkérdezi mikor is jártam itt utoljára. Megint csak azt válaszolom, egy éve.
Lemegyünk újra a kartonozóba és elölről kezdjük. Aztán kiderül, én nem mondtam valamit, ezért ők nem ott keresték.
Én minden kérdésre válaszoltam, arra a kettőre, ami elhangzott!
Az asszisztens kihozza a tasakot, és ujjával elmutogatja, ami oda van írva, azt kell majd hangosan mondani legközelebb a betegfelvételnél.
Akkor megint felmerül bennem: az egészségügyi etika című könyvben nem az van, hogy a hosszú folyosón, a várakozó többi 10-20 beteg füle hallatára mondjuk el, mi is az betegségem.
Asszisztens megszólal: biztosan tetszett már járni rendelőintézetben…
EKKOR szakad el az a bizonyos cérna! Igen jártam, járok, sőt ott is dolgozom! De köszönöm, már nem is kérek semmit önöktől.
Aztán sarkon fordultam, dolgom végezetlenül, kioktatva és kissé megalázottan eltávoztam.
Egy 25 éve az egészségügyben dolgozó
név és cím a szerkesztőségben
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 13:21:32
"Mondjuk lehet egyből kivágja a biztonsági, ha elkezdi akárcsak burkoltan is a személyzetet fenyegetni."
Valahol olvastam, hogy némely brit kórházban a balhézó beteget feketelistára teszik, azaz nem látják el a jövőben - menjen a szomszédos kórházba.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 13:27:07
Kihagytad, hogy a jó orvos gyorsan dolgozik.
Azaz az előttem várókkal fejenként 2 perc alatt végez, velem viszont 1 órát foglalkozik.
szabidoki 2012.05.20. 14:51:42
jágör68 2012.05.20. 15:15:06
Húbazz, de örülök hogy nem maradtam Albionban.
Azért Németországban ez még ritkaság és a metropoliszokon kívül ismeretlen fogalom..
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 15:39:46
hawkeye 2012.05.20. 15:47:28
Az orvos és a beteg sosem "partner".
A beteg - állapotánál fogva - szinte mindig alárendelt helyzetben van.
Eddigi írásaidból azt gondolom, hogy te nem is tekinted annak, legfeljebb itt fényezed magad.
Te pont olyan vagy, mint a szerelő, akihez bevittem az elromlott mixeremet javítani.
Az igazi orvosok azért ennél többek...
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 15:58:46
Dehogynem, partnereknek kell lenniük egy közös ügy, a beteg gyógyulása érdekében!
Szerintem olvass utána a paternalista beteg-orvos viszonynak, és annak, hogy ennek mekkora hátrányai vannak a kiegyensúlyozott, partneri szintű beteg-orvos viszonyhoz képest. Röviden: nagyok.
Te azt igényled, hogy "gyereknek" tekintsen az orvos, vagy hogy felnőttnek?
Az információs aszimmetria kétségtelenül valamennyi személyközti kapcsolatban a legnagyobb épp a páciens és az orvos között, de ezt minél inkább csökkenteni kell, ennek módja a megfelelő és széles körű betegtájékoztatás, hogy a beteg ember képes legyen körültekintően meghozni a döntését a saját egészségével kapcsolatban.
Nem árt felnőttként sem tanulni, tényleg javaslom, hogy olvass utána a dolognak, sok érdekességgel fogsz találkozni. :-)
hawkeye 2012.05.20. 15:59:04
Ne erőltesd a dolgot, nincsenek koncepcióim!
Az a baj, hogy az utóbbi években sokkal jobban megismertem az orvosokat, és a többi egészségügyist, mint szerettem volna.
Radiológussal sem az a bajom, hogy (bizonyára) tisztességes iparos. Hanem az, hogy fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél...
És hogy kerek legyen. Én is rákényszerültem magánorvosi kezelésekre, a fentebb már említett időszakban 7 számjegyű összeget költöttem erre. És nem 1-el kezdődött. :)
Az ellátás színvonala sokkal magasabb, de ott is találkoztam gyökér orvossal. Levontam a tanulságot, kerestem másikat. Ami érdekes, hogy egy klinikán belül is nagy a szórás.
A másik figyelemreméltó, hogy ezeken a helyeken az eü személyzet még véletlenül sem konfrontálódik a betegekkel.
A következtetéseket vond le te.
Lehetőleg koncepció nélkül... :)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:02:31
Az, hogy a beteg akkor és oda megy, ahová épp úri kedve diktálja, és én ebbe nem szólok bele, épp azt jelenti, hogy a páciens nincs alárendelt helyzetben, felelősen meghoz egy önálló döntést.
Ha utána rohannék, hogy "jaj, nehogy elmenjen most", az az ő döntésképességének a kétségbe vonása lenne, és pont ezzel hoznám alárendelt helyzetbe - hogy még arra is képtelen, hogy felismerje a saját érdekeit.
Te szeretnéd, hogy idegen emberek kétségbe vonják a döntéseidet?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:05:29
Szerintem pont laikus PhD az, akinek az itteni hozzászólók közül a legtöbb személyes tapasztalata van velem.
Ő hisz a saját szemének és a saját emlékeinek, azért írja azt, amit.
És nem kapott semmilyen tekintetben "extra" ellátást tőlem.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:08:38
"Hanem az, hogy fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél..."
Nna, már megint a primitív személyeskedésre szorulsz, ahelyett, hogy konkrétumokat hoznál a hozzászólásaimból.
Kár. :-(
vanier (törölt) 2012.05.20. 16:09:12
hawkeye 2012.05.20. 16:11:03
"Szerintem olvass utána a paternalista beteg-orvos viszonynak, és annak, hogy ennek mekkora hátrányai vannak a kiegyensúlyozott, partneri szintű beteg-orvos viszonyhoz képest. Röviden: nagyok. "
"Az információs aszimmetria kétségtelenül valamennyi személyközti kapcsolatban a legnagyobb épp a páciens és az orvos között, de ezt minél inkább csökkenteni kell, ..."
A két idézet meglehetősen ellentmond egymásnak.
-
"Nem árt felnőttként sem tanulni, tényleg javaslom, hogy olvass utána a dolognak, sok érdekességgel fogsz találkozni. :-) "
Sajnos gyakorlati tapasztalataim felülírják a tetszetős elméleteket.
"Te azt igényled, hogy "gyereknek" tekintsen az orvos, vagy hogy felnőttnek?"
Ezt a két lehetőséget ismered csak? Akkor inkább neked kellene pár információforrást felkutatni.
Végül: egyre jobban erősödik bennem egy olyan vélemény, hogy negatív hozzáállásod a neveltetésed hiányosságai mellett a viszonylagosan fiatal korod "következménye" is.
Te egész egyszerűen ilyennek látod a világot. Túlságosan biztos vagy magadban. De nem baj, tempora mutantur et nos mutamur in illis.
vanier (törölt) 2012.05.20. 16:12:06
hawkeye 2012.05.20. 16:16:01
Nem személyeskedés, csak te látod annak. Pont a hatalmas egód miatt.
Törődj már bele, hogy mások másképp látják a dolgokat, közöttük a te tevékenységedet is.
És nem arról van szó, hogy nem tudod a szakmádat.
Fél napot végigbeszélgettünk, többször leírtam, hogy miben nem értek egyet veled, s neked csak ennyi jut el a tudatodig?
"...fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél..."
Épp ez a lényeg!
És tényleg nem érted.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:19:20
"A két idézet meglehetősen ellentmond egymásnak."
Miben mond ellent?
Az információs aszimmetria kétségtelen.
A paternalista szemlélet, hogy az orvos mindent tud, de semmit nem mond el, csak utasításokat ad a betegnek, aki nem hoz semmiféle döntést, hanem az orvos utasításait szolgai módon követi.
A nem paternalista szemlélet, hogy a betegnek elmondjuk a lehetőségeket, előnyöket-hátrányokat, és ő hozza meg a döntést a saját egészségével kapcsolatban.
Ezzel mi a konkrét baj szerinted?
hawkeye 2012.05.20. 16:20:44
Egy próbát azért megér.
Ha nem tűnt volna fel, pontosan értem a doki álláspontját.
DE!
- Nem értek vele egyet.
- És azt szerettem volna, ha megérti, hogy kevés hozzá hasonló gondolkodik így.
Ennyi.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:21:36
"Nem személyeskedés, csak te látod annak."
A vitapartner szellemi képességeinek kétségbe vonása szerinted nem személyeskedés?
Túl sokat írtál a polidilire, hogy ennyire eltorzult az értékrended. :-(
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:28:17
Most visszaolvastam a beszélgetésünket.
Te az elején azon voltál kiakadva, hogy nem futnak a távozni kívánó (amúgy józan, döntésképes) beteg után, hogy "jaj, nehogy már elmenjen".
Én konrétan leírtam, hogy miért nem futnak utána - ennek részben jogszabályi, részben etikai okai vannak.
Erre a te válaszod, hogy ez embertelen, automata meg effélék, és (valószínűleg megfelelő érvek híján) meglehetősen gyorsan eljutottál az argumentatio ad hominemig.
Elég nagy kár ez. :-(
hawkeye 2012.05.20. 16:29:40
Ha ennyire képtelen vagy elviselni a kritikát, nem tartom célszerűnek ennek - az egyébként érdekes, és számomra roppant tanulságos - beszélgetésnek a folytatását.
De örülök annak, hogy megismertelek, hiszen most már tudom, hogy ilyen orvosok is vannak. Mint ahogy bizonyára vannak olyan betegek is, akik kifejezetten szeretik a tiédhez hasonló stílust.
Búcsúzóul csak annyit, hogy majd gondolj rám, ha olyan 60 körül jársz majd, és egy biccentéssel ismerd majd el, hogy volt valami igazam! :)
További eredményes gyógyítást kívánok!
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:29:46
"Ha nem tűnt volna fel, pontosan értem a doki álláspontját.
DE!
- Nem értek vele egyet. "
Magyarul: te mit vártál volna el az egészségügyi személyzettől, amikor nem vártad ki a sorodat, hanem elindultál hazafelé?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:33:27
Nem fogalmazol meg részletes kritikát, hanem az általánosságok és a személyeskedés szintjén mozogsz.
Ezzel nem tudok mit kezdeni, sajnálom.
Visszatérve: a beteg és orvos közti viszony alapvetően vagy a paternalista, vagy a partneri. Harmadik út nem létezik, természetesen a két hozzáállás között vannak bizonyos helyzetfüggő átmenetek, de az alapvető kiindulási alap vagy az egyik, vagy a másik.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:38:56
"sorsára hagyod a beteget.
Mert ember vagy, és emberül gondolkodsz.
Nos, a radiológus doktor úr nem ilyen. Ő nem gyógyít, hanem szolgáltat."
Nem hagyok senkit a sorsára, aki megtisztel a bizalmával, és eljön hozzám egy vizsgálatra.
De aki ezt nem szeretné, azaz nem tart igényt a tudásomra, mert aktuálisan fontosabb dolga van, annak én nem fogok utána rohanni. És miért rohanjak utána? Vannak elegen, akik engem választanak, és én tőlem telhetően igyekszem megszolgálni a belém vetett bizalmat.
Dr.laikus PhD 2012.05.20. 17:13:01
Most mit büszkélkedsz?
A te hétszámjegyű összeged többszörösét nem elköltöttem, hanem rám költötték. :DD
Van tapasztalatom, rálátásom arra amiről beszélsz, konkrétan Radiológust is ismerem, nem magánemberként, hanem szakemberként.
Elfogult vagyok biztosan.
Az erénye az amiről te úgy beszélsz, hogy hiányzik belőle.
Ott van ő bizony szakmailag, emberileg is amire annyira vágysz és nem kerül hét számjegyűbe.
Ha valaki igazán beteg és szüksége van orvosra megtanul együttműködni, utána olvasni noch dacu, megtanulni a bajságát, hogy partnere lehessen az orvosának.
Évek óta beteg emberek nem ismerik a testüket, a betegségüket, közben hatalmas összegeket költenek sarlatánokra hasonló okokból, mert koncepcióik vannak. Pedig a sarlatán él a marketing minden eszközével. Neked ez hiányzik a szakemberekből?
Akármit is hiszel, vagy gondolsz a betegnek kell megtanulni várni (sajnos) a jelen helyzetben, ha nincs annyi pénze, hogy magánklinikákon is válogatni tudjon, az életéből legyen ideje felmérni, hogy szimpatikus, vagy antipatikus az a fehér köpeny amiben egy orvosszakmai végzettségű ember lakozik.
Te gondolod a köpeny alatt gépnek az orvost és gyártasz koncepciót, mert aki türelmesen magyaráz neked figyelembe veszi, hogy nem ismerheted őt, sem embernek, sem orvosnak, csak egyszerűen más jelentést tulajdonítasz a világosan leírt gondolatainak.
Ugyandehogy (törölt) 2012.05.20. 17:57:44
nyugodtan menjetek más országba, mint a többiek.
legalább végleg eszkalálódik a helyzet itthon, aztán csak történik valami.
anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.05.20. 18:03:44
jágör68 2012.05.20. 18:14:07
Nem vagy kötelező ellátni.
Amint a testi biztonságodat fenyegeti nem vagy köteles ellátni- ahogy lángoló házba sem vagy köteles bemenni, akárhány várandós anyuka van is odabent.
Pont ez a baj, hogy eddig "szokásjog" alapján el lettek látva.
Holnaptól mindre rá kell hívni a rendőrt.
@Babette_:
mártírok témakörhöz- az eddig sem rózsas munkakörülményekre még rátett egy- két vagonnal a drága kormány:
www.medicalonline.hu/cikk/az_orvosoknak_kedden_jon_a_vasarnap
Aki mindezt hagyja az meg is érdemli.A heti- papíron 40- inkább 50- 60 alapóra mellé még havi 240 óra ügyelet.
Magyarul 14 ügyelet havonta- minden harmadnap- ügyeletek közt pedig akár 8 órára lecsökkentett pihenőidővel- tehát akár már másnaponta.
És mindez attól a bandától, amelyik a parlamentben alszik, netezik, pornólapot nézeget munka címszóval.
Amelyik nép ezt eltűri az tényleg nem normális.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:18:59
"addig nekünk azt is el kell látnunk aki elötte közölte, hogy elvágja a torkunkat, hiszen nekik jogaik vannak."
Tévedés, nem vagy köteles ellátni őket.
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
"131. §, 5. bekezdés, c. és d. pont:
(5) Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha
......
c) vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza,
d) saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti."
Ezen kívül ide vonatkozik még ugyanezen paragrafus 6. pontja:
"(6) A (5) bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt okok alapján az orvos a beteg ellátását csak akkor tagadhatja meg, ha
a) ez a beteg egészségi állapotát károsan nem befolyásolja, és
b) a beteget más orvoshoz irányítja, vagy javasolja, hogy saját érdekében forduljon más orvoshoz."
Szóval a fenyegetőzővel közölni kell, hogy itt nem látják el sem most, sem a jövőben, menjen el a legközelebbi hasonló profilú intézménybe. És erről természetesen jegyzőkönyv is készüljön!
Egyébként nem árt a rendőrséget is kihívni, legyen csak rossz napja a bunkónak.
Nem vagy senkinek a lábtörlője, ez nagyon fontos!
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:21:14
A népet nem érdekli más, csak hogy ingyen-gyorsan-magas színvonalon lássák el.
Tehát az orvosnak ki kell lépni az alkalmazottságból, kiváltani a vállalkozóit, vagy alapítani egy céget, és rendes kétoldalú szerződést kötni az intézménnyel. Arra ugyanis nem vonatkoznak ezek az agyrém rendeletek.
jágör68 2012.05.20. 18:27:09
Pont olyan helyen dolgoztam legutóbb, ahol így működött szinte az egész intézmény.
Többet ügyeltek a vállalkozóként alkalmazottak, mint a közalkalmazotti státuszben lévők.
Magyar módra nem szabad kapitalizmust csinálni-
rabszolgahajcsár magyar főnökökkel
és bex@ri magyar munkavállalókkal
Mert abból posztkommunizmus lesz.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:45:16
Az orvoslás egy par excellence független munkakör, az alkalmazottság csak kényszer szülte pótmegoldás.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 18:56:58
szabidoki 2012.05.20. 19:59:07
huhhhu 2012.05.20. 20:34:04
1./ Véletlenül sem reklám, csupán egy kórkép az orvostársadalomról egy orvostól.
2./ Ha valakinek maga a nickje reklám az úgy látszik nem csapja ki a biztit.
cenzorilla 2012.05.20. 20:47:16
Egy nem létező Kft, egy természetgyógyásszá avanzsált orvos.
Te egy kütyüt reklámozol ami drága, amiről még senki nem bizonyította a csodálatos hatást.
huhhhu 2012.05.20. 21:04:06
Értem. Szóval magával az orvossal van a baj. Pedig amit leír, azt eddig is tudtuk, csak a másik oldalról még nem írták így le.
Nem érdekel se a "kütyü", se az "ára", viszont a továbbképzés, a gyógyszerfogyasztás, az ellátás már sokkal érdekesebb.
Azt viszont fel nem foghatom, hogy radiologus.hu ami egy weboldal, miért nem reklám. Már csak a korrektség kedvéért.
2012.05.20. 21:22:08
2012.05.20. 21:24:10
2012.05.20. 21:24:38
huhhhu 2012.05.20. 22:05:31
"Csak a te kedvedért most én is leszedtem a nevem mellett lévő webcímet. :-) "
Nem kell levenni. Miattam meg főleg nem. Nem nagyon érdekel ki mit reklámoz. Ami érdekel, azt úgy is megtalálom. Csak nem szeretem a kettős mércét. Már tele van vele hócipőm. Erről szól az életünk. Szóval ebből ne csinálj problémát.
"A blog.hu szabályzata alapján a nick neved mellé beállíthatsz bármilyen weblap címet."
Nem teszem be nicknek, mert cenzorillának csípné a szemét. Egy orvos az orvostársadalom anomáliájáról filozofál, ez nyilván zavaró.
"Egyébként meg nem tudom, mi a szarért van ennyire a bögyödben ez az orvos, és miért írsz róla véleményt, ha nem ismered."
Valóban nem ismerem, nem is szeretném megismerni. Az itteni megnyilvánulásai alapján az a véleményem, hogy az emberségnek a szikrája sincs benne. Ezt nem tudom tolerálni, lehet atyaisten is.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 22:31:28
"Az itteni megnyilvánulásai alapján az a véleményem, hogy az emberségnek a szikrája sincs benne. Ezt nem tudom tolerálni, lehet atyaisten is. "
Konkrétan miből vontad le ezt a következtetést?
Eléggé súlyos megfogalmazás ez.
Az a bajod, hogy nem tekintem magam a betegeim lábtörlőjének? :-)
karcsibácsi 2012.05.20. 23:00:47
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 23:04:51
Nem értek veled egyet. Szerintem huhhhu valamit félreérthetett, azt szeretném vele tisztázni.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 23:37:09
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 23:44:34
Simán lehet az orvossal is lelkizni órákat, csak annak megvan a megfelelő díja is. :-)
2012.05.21. 00:03:08
2012.05.21. 00:07:13
Paul Ignotus 2012.05.21. 15:42:28
A doktor úr betegei nyilván másképp ismerik őt, gondolom a velük való megkülönböztetett viselkedésben a nem kevés pénz is közre játszik. Mert ugye az ember nem hajtja el a halál micsodájára azokat, akikből él.
(Sőt, ennyiért még utána is szalad...)
Amit viszont a radiológia fura ura ideírt, abból egy rigolyás, s nem kissé demagóg zsebdiktátor képe rajzolódik ki.
Demagóg, mert legalább tucatnyi olyan érvre reagált itt, ami el sem hangzott, vagy nem úgy hangzott el.
Kedves privát betegek, kedves doktor úr!
Miért nem tudjátok elfogadni, hogy különböző emberek különböző nézőpontok figyelembevételével alkotnak véleményt?
Miért nem értitek meg, hogy vannak olyanok, akik számára visszataszító az cseppet sem empatikus viselkedés?
Tessék belenyugodni, hogy ha számotokra a doktor úr isten, másokéban ettől még lehet maga az ördög!
Ha a fejetekre álltok, akkor is.
Mert még az is lehet, hogy nekik van igazuk.
A poszthoz: sajnos én is elég sok orvosnál megfordultam. Az állami egészségügy mindig is hasonló volt, mint most. Régen is, amikor többen voltak ugyanannyi munkára. De a boríték akkor is, most is mindent megoldott...
A privát klinikákon a kisegítő személyzetre nem lehet panasz, az orvosok közül viszont többen magukkal hozták a pokróc modort. De nincs baj, a tulajdonosnak lineáris érdeke a több, jól fizető beteg. Ha az orvosánál ilyen radiológusi hozzáállást tapasztal, nem sok fertőtlenítő kézmosót használ el abban az intézményben.
Hogy mi történik abban az estben, ha viszont a tulaj egyben a radiológus is, én nem tudom... :)
2012.05.21. 16:18:39
Paul Ignotus 2012.05.21. 16:42:43
"Miért nem tudjátok elfogadni, hogy különböző emberek különböző nézőpontok figyelembevételével alkotnak véleményt?"
Erre te:
"De örülök, hogy most aztán jól kiírtad magadból a tutit. "
No comment...
Dr.laikus PhD 2012.05.21. 17:08:41
Egy teljesen normális korrekt tudású orvos.
El lehet fogadni a _más véleményét_ a személyeskedését nem.
Igen én a magánrendelésén voltam, de ha nem sürgős akkor másként is lehetett volna.
Mindettől függetlenül azért a pénzért ami egyáltalán nem sok, többet tett, mint amit tennie kellett volna.
Hagyhatta volna annyiban, szakorvos megnézi, elolvassa és ma már nem írnék ide.
Nem azért, mert a szakorvos a főd alá akart volna tenni, hanem mert Radiológus tudása friss. Volt egy gyanúja, ami később nem gyanú lett hanem bizonyosság.
Radiológiai szempontból ő sem látott többet, mint a többiek, de rám nézett és nem hagyta figyelmen kívül a külső tünetet. Szakorvost ő keresett hozzá.
Ezek után minden ami utána jött, van és lesz ingyér van. TB-re, a visszautasított hálapénzekre.
Konkrétan az életem köszönhetem neki.
Nem valószínű, hogy nélküle itt írnék néha vitriolos, néha dühös, időnként oktató, de általában megértő sorokat.
Nem hiszem, hogy ez a demagógia.
Inkább a tiétek. Valamiért másként értitek amit és ahogy ír.
Egy kedves, mosolygós, korrekt orvos.
A pletyire nem kíváncsi, de nem is akartam vele társalogni.
Annyit azért elmondott amit látott rajtam, hogy képes vagyok ott és akkor felfogni.
2012.05.21. 17:42:05
2012.05.21. 19:32:42
Egyébként mi az, hogy "kihez jött"?
Én eddig csak olyat láttam, hogy "kardiológiára" vagy "sebészetre".
Bár utoljára bő egy éve voltam magyar kórházban.
2012.05.21. 19:46:44
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.21. 22:00:52
2012.05.21. 22:34:32
A jó kórházmenedzsment szintjén pedig erre - gondolom egyértelmű -, hogy hogyan reagálnak?
Veszélyes dolgok ezek, @csak néha benézek ha marhaságot látok: meg tök igazat ír, én még külföldön nem láttam választott orvost, teljesen véletlenszerű, hogy ki van ott.
Paul Ignotus 2012.05.22. 09:27:50
Érdemeit nem vitatom.
De azt igen, hogy a szakértelem kizárná az empátiát.
Saját példám:
Anno az intenzíven hallottam, hogy az orvosom érdeklődik állapotom felől a vizitelő professzornál.
Az az orvos, aki az infarktust felismerve otthagyta a rendelését, és a saját kocsijával rohant velem a kórházba.
És ott, a pittyegőszobában értettem meg, hogy a szakma nem minden, az emberség legalább annyira fontos.
Lényegében ez adott erőt a szívműtét, és a hasonló "kellemességek" elviseléséhez.
Mert semmi ideírható paragrafus nem írta elő neki egyik cselekedetét sem.
Érted már miért tartom többre az ilyen hozzáállást, mint amilyet a radiológus idekopizott?
És nyilván azt is tudod, hogy soraimmal mindössze emberibb gondolkodásra szerettem volna inspirálni...
2012.05.22. 09:45:16
2012.05.22. 09:50:12
2012.05.22. 09:55:33
Miközben a többi beteget ellátatlanul hagyta. Nem rossz. Hívhatott volna mentőt is. Ha minden orvos otthagyná a rendelését, hogy személyesen vigye be a beteget, nem sokan rendelnének. Akkor meg a betegek írnának posztot, hogy miért szaladgál el örökké az orvosuk rendelési időben.
Mielőtt még azt hinnéd, védem az orvosokat általában, legutóbb valaki azt írta rólam, hogy az orvosok ellen írok mindig :-) Na akkor milyen is az igazi stílusom? :-)
Paul Ignotus 2012.05.22. 10:08:44
Te tényleg egy ostoba ember vagy.
1. Az orvos betegei nem maradtak ellátatlanul, mivel 15 perc múlva újra a rendelőben volt.
2. Ha mentőt hív, én már nem élek.
3. De ha mindenáron kötekedni akarsz, akkor viszont ehhez keress más partnert!
Szép napot kívánok neked!
2012.05.22. 10:19:23
2012.05.22. 10:21:12
Remélem, nem a mentős tett volna el láb alól :-)
hawkeye 2012.05.22. 10:42:18
Ne etesd a trollt, mert nem szabadulsz tőle!
Nézd meg a weblapját, abból rájössz, hogy egyébként is egy szélhámos szőkenő...!
2012.05.22. 10:45:31
2012.05.22. 11:46:07
hawkeye 2012.05.22. 13:45:43
Bocs, de a nyilvánvalóan értelmetlen kötekedései miatt annak gondoltam.
De igazad van, majd írok neki privátban....
:)
2012.05.22. 14:01:53
Mert nem értek egyet valamivel, attól még az nem nyilvánvalóan értelmetlen kötekedés. Troll, szőkenő, szélhámos? Szerinted ezek mik? Ezt sem én írtam. Egyébként megelőztelek, mert már írtam neked privátban. :-)És csak szalonképes kifejezéseket használtam :-)
karcsibácsi 2012.05.22. 21:11:50
1. te uhuhu vagy.
2. az orvos vitt kórházba sztori kitaláció. Jobb nem jutott eszedbe? Szegényes fantáziára vall.
3. tudod, ki volt Ignotus Pál? Ugye, hogy nem.
4. Turcsit ne piszkáld, mert szájon váglak!
5. " a tulajdonosnak lineáris érdeke a több, jól fizető beteg. Ha az orvosánál ilyen radiológusi hozzáállást tapasztal, nem sok fertőtlenítő kézmosót használ el abban az intézményben "
Ha kijózanodtál, olvasd el háromszor, amit írtál, és ha rájössz, hogy mit akartál ezzel a hablattyal közölni, fogalmazd meg érthető magyar nyelven!
2012.05.22. 21:22:39
Paul Ignotus 2012.05.23. 08:52:12
Paul Ignotus 2012.05.23. 08:54:45
Cenzorilla: még az ő szintje sem minősül trollkodásnak?
cenzorilla 2012.05.23. 09:57:40
Én úgy gondolom, hogy egyszerűbb egymással beszélgetnetek.
Provokálsz, de nincs értelme.
Mindkét nicked kitiltom, ha nem hagyod abba.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.23. 10:17:46
Nyugi, csak a szokásos személyeskedési próbálkozások zajlanak.
Mivel a hálapénz, mint elvi támadási lehetőség, nem áll fent nálam, részben a szakterületem, részben a magánpraxisom miatt, megpróbálkozik a kedves hozzászóló mással, de hát arra már nem jut idő a nagy erőlködésben, hogy megnézze azt a weboldalt, melyről kiderül, hogy hosszú évek óta egy magánklinikán dolgozom. :-)
Lehet, hogy évek óta megszüntették a szerződésemet, csak még én nem tudok róla? :-)
Kézfertőtlenítő-használatom pedig fellendítette a magyar kézfertőtlenítő-ipart. ;-)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.23. 10:20:22
A jó orvos kórházba viszi a rendelési időben a beteget, megveszi neki a gyógyszert, adott esetben bemegy a műtőbe is vele, tisztába teszi, és a mozgásképtelen páciens gyerekét is elviszi az iskolába. Ja, a villanyszámla kifizetéséről még szót sem ejtettünk.
Ilyen a "jó orvos".
A többi csak embertelen automata.
Dr.laikus PhD 2012.05.23. 11:12:14
Mindezt 15 percen belül.
Viszi, átadja, referál, biztonságban tudja, visszaér a rendelésre.
Varázsló.
karcsibácsi 2012.05.23. 17:50:03
Legalábbis sólyomszem így képzeli.
Igazság, hol vagy? 2012.05.23. 18:52:19
Igazság, hol vagy? 2012.05.23. 18:54:21
Paul Ignotus 2012.05.24. 06:57:13
Kérlek benneteket, vegyétek figyelembe, hogy nem szokásom hazudni.
A személyemet becsmérlőknek nem érdemes válaszolni, ők úgyis jobban tudják. :(
Az értelmeseknek viszont igen.
Dr.laikus PhD & Igazság, hol vagy? :
A Szentendrei úti háziorvosi rendelő autóval max. 5 percre van a Margit kórháztól.
Mire odaért volna a mentő, mi már a kórház liftjében voltunk.
(Egyébként addig emlékszem a történésekre, onnan függöny.)
Azt, hogy neki köszönhetem az életemet, egybehangzóan állította a kardiológus szakorvos, és az osztályt vezető főorvos.
Nincs semmi okom kétségbevonni szavaikat.
Én csak hálás lehetek - álljon itt a neve: Izsó Krisztina dr. - hogy nem az eü törvényt kezdte el lapozgatni, hanem cselekedett.
Ennyit rólam.
És nagyon nem értem, és még jobban sajnálom, hogy a "jóindulatú" hozzászólók érdembeni vita helyett az én szavahihetőségemet vonták készségbe, a primitívebbek pedig a nicknevembe kötöttek bele, biztosan alappal kérdőjelezve meg műveltségemet. :(
Azoknak köszönet, akik érdemi vitába szálltak velem, nem pedig emberi mivoltomban próbáltak megalázni.
Tisztelettel:
Ignotus
2012.05.24. 10:13:02
Gyönyörű szép védőbeszédet írtál, csak azt felejtetted el, honnan is indult ki a vita. Dr.Laikust értelmesnek nevezed. Ez így igaz. Mert az is. Aztán azt írod, a primitívebbek belekötöttek a nick nevedbe, ill. neveidbe :-) Ő volt az egyik, ha elkerülte volna a figyelmedet. Minősítettél egy orvost ok nélkül. Engem trollnak, szélhámosnak, ráadásul szőke nőnek neveztél. Ez utóbbit vettem legjobban zokon :-) Nehéz figyelembe venni az interneten, hogy valaki hazudik, vagy nem. Csak az írás alapján mindenki eldönti, hihetőnek tartja a történetet, vagy nem. Érdemi vitát az várjon el, aki érdemben tud hozzászólni a poszthoz. Ha ez nem sikerül, persze szubjektív a megítélés, akkor a válaszok sem lesznek annyira érdemiek. Aki másokat becsmérel, viselje el, ha nem kap olyan válaszokat, amilyeneket szeretne.
karcsibácsi 2012.05.24. 14:26:48
Napirend után: A bécsi úti Margit kórházban (közkeletű nevén a la praxis blog: halálgyár) nincs olyan intenzív kardiológiai ellátást nyújtó részleg, ahol infarktusban életmentő beavatkozást (coronarográfia, PCI) tudnának végezni.
A mesét változatlanul nem hiszem el.
Egyébként, általánosságban, a konkrét esettől elvonatkoztatva véleményem szerint hibát követ el az orvos (és veszélyezteti a beteg életét, ha saját kocsival szállítja be a beteget ahhelyett, hogy azonnali esetkocsit kérne és annak megérkezéséig mellette maradna, hiszen személyautóban, vezetés közben nem tud pl. defibrillálni, ami a mentőben vagy a rendelőben természetesen kivitelezhető, és infarktusban bármikor szükség lehet rá.
2012.05.24. 15:04:58
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:10:41
És most azt hiszed, hogy olyan nagyon okos voltál, ugye?
Mintegy 10 éve történt a baj, akkor még volt kardiológia.
Tóth Leventének hívták az osztályos orvost.
Ja igen, és a Városmajor u-i Érsebészeten pakoltak tele sztentekkel.
Fogadj magándetektívet, és ellenőriztesd le, csak azért, hogy rámsüthesd a hazugság bélyegét!
Egyébként meg szégyelld magad!
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:12:16
Te bizonyára okosabbnak tartod magad az orvosomnál.
Nekem nem ez a véleményem rólad.
Ennyi.
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:24:35
Kellemes pünkösdi ünnepeket!
karcsibácsi 2012.05.24. 18:30:46
A történet pedig, minél jobban magyarázkodsz, annál jobban sántít.
10 évvel ezelőtt is.
PS nincs miért szégyellnem magam. A sok butaságra próbáltam értelmes válaszokat adni, nem sértő módon, hanem viccesen. Az ok nélküli, sértő, személyeskedő rágalmakért (Radiológus, Turcsi) NEKED kellene, hogy lelkiismeret furdalásod legyen... ha tudod egyáltalán,hogy ez mit jelent.
Az utolsó 100 komment: