Biztosan tetszett már járni rendelőintézetben…


Egy országos egészségügyi intézetben jártam
Évente egy alkalommal, kontroll vizsgálatra járok.
Már a beléptetés sem igazán tetszik. A biztonsági őr/portás, hangosan kérdezi a többi betegtárs és várakozó füle hallatára:
- kihez megyek és mi célból?
Ha rendelési illetve félfogadási nap van, akkor miért is kell ezt mindenki füle hallatára elmondanom?
A betegségem - ha van- magánügy, és csak rám tartozik.
Hol is van az egészségügyi etika?
Aztán a betegirányításnál elhangzik két kérdés. Természetesen mindkettőt megválaszolom.
1. Kihez jöttem?
2. Mi a foglalkozásom?Kiderül, nem találják az előző kartonomat és röntgenfelvételeimet.
Bő egyórás várakozás után, egy segítőkész doktornő újra megkérdezi mikor is jártam itt utoljára. Megint csak azt válaszolom, egy éve.
Lemegyünk újra a kartonozóba és elölről kezdjük. Aztán kiderül, én nem mondtam valamit, ezért ők nem ott keresték.
Én minden kérdésre válaszoltam, arra a kettőre, ami elhangzott!
Az asszisztens kihozza a tasakot, és ujjával elmutogatja, ami oda van írva, azt kell majd hangosan mondani legközelebb a betegfelvételnél.
Akkor megint felmerül bennem: az egészségügyi etika című könyvben nem az van, hogy a hosszú folyosón, a várakozó többi 10-20 beteg füle hallatára mondjuk el, mi is az betegségem.
Asszisztens megszólal: biztosan tetszett már járni rendelőintézetben…
EKKOR szakad el az a bizonyos cérna! Igen jártam, járok, sőt ott is dolgozom! De köszönöm, már nem is kérek semmit önöktől.
Aztán sarkon fordultam, dolgom végezetlenül, kioktatva és kissé megalázottan eltávoztam.
Egy 25 éve az egészségügyben dolgozó
név és cím a szerkesztőségben
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2012.05.19. 11:29:25
A betegirányítónak is jogos tudnia, kihez megy az ember (nálunk pl. ettől függ, a számítógépben hová írják be). Az tényleg fura, hogy pl. a nevét, TAJ számát nem kérdezték meg (enélkül persze, hogy nem találják a kartonját), de én hajlok a feltételezésre, hogy a T. posztíró felejtette ezt el közölni a levelében, vagy eleve TAJ kártyával/lelettel a kézben ment. A foglalkozására való rákérdezés nekem is feleslegesnek tűnik.
Az tényleg rossz, ha 20 ember füle hallatára mondják el az ember betegségét.
2012.05.19. 13:01:38
hawkeye 2012.05.19. 13:44:42
Vállat vonnak - ennyivel kevesebb munka - s megy minden tovább.
Jómagam is megtettem párszor, hasonló vagy még durvább helyzetben sarkon fordultam, de soha nem láttam az arcukon semmi szégyenpírt sem.
Budapesten ráadásul 2 kórház, az István - László, és a Budai Irgalmas hasonlókért feketelistán van nálam, soha többé át nem lépem a küszöbüket.
Sajnos az eü anyagi pusztulásával együtt tűnik el a betegek iránti emberség is.
Tisztelet a kivételnek, ha esetleg mutatóba maradt még humánus szakember ebben a műfajban....
Környezettudatos 2012.05.19. 13:51:32
alte trottel 2012.05.19. 13:56:59
Pláne ha van köze a Zegésségügyhöz! Mintha nem tudná, milyen megalázóan keveset keresnek szegénykék ott a kartonturkálóban, bezzeg a Lajta túloldalán ámdepedig! Az a minimum, hogy lesütött szemmel, pillarebegtetve kér elnézést, amiért tyúxaros kis élete tyúxaros kis problémáival meg meri zavarni a Fennkölt Rendet! Ha nem tetszik, _EL LEHET MENNI A TELKIBE_!
Fehérköpönyegforgató istenek, ugye jól mondtam?
Girhes Joe 2012.05.19. 14:00:07
- félrekezelnek,
- nem kezelnek egyáltalán,
- kórházban vagy rendelőben a saját nyavalyád mellé összeszedünk még öt másikat,
stb...
qbr 2012.05.19. 14:14:56
- lehet bármilyen betegsége
- lehet bármilyen betegség után kontrollvizsgálaton
- lehet teljesen egészséges, aki egy megelőző/kontrollvizsgálaton vesz részt
- lehet hozzátartozó
Asszisztens a folyosón: ez bizony nem csak illetlenség, hanem a betegjogok figyelmen kívül hagyása.
De az őszinte véleményem: bár ne lenne ennél nagyobb probléma az EÜ-ben.
@Dr. Morcz:
"A biztonságis kérdésére a válasz: X doktorhoz, vizsgálatra (tehát pl. nem gyógyszerügynök akar munkaidőben a betegek elé tolakodni, stb.)"
Ez egy érdekes kérdés: nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy biztonsági őrnek joga lenne azt mondania egy gyógyszerügynöknek, hogy nem mehet be egy adott szakrendelőbe. Persze a gyakorlatban nem nagyon mennek be azokba az intézményekbe, ahonnan kitiltják őket, de az intézmény területén valószínűleg ugyanannyi joguk van tartózkodni, mint egy betegnek, vagy hozzátartozónak, legfeljebb gyógyszerügynöki tevékenységet nem folytathatnak. De a biztonsági őr meg nem tud utánuk menni, követni őket.
qbr 2012.05.19. 14:17:17
"Fehérköpönyegforgató istenek, ugye jól mondtam?"
Nem, nem jól mondtad, a pontos kifejezés, amit kerestél: "Fehérköpönyegforgató hentesek"
Meg persze "Tisztelet a kivételnek"
Meg azt is lefelejtetted, hogy "Én fizetem a tébét"
hawkeye 2012.05.19. 14:19:39
Én csak azt nem érem fel ésszel, hogy ha kevés a fizetése az eü dolgozónak több lesz azáltal, ha belerúg a betegbe...?
Vagy ez egyfajta kielégülést jelent számukra?
Nyilván a betegek sem mind angyalok, de biztos hogy emiatt egyikünket sem kell emberszámba venni?
Etijop 2012.05.19. 14:58:27
lesek 2012.05.19. 15:29:37
Amikor szóvá merészeltem tenni, én lettem a hibás, merthogy feltartom a sort. Jó mi?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 15:30:53
1. Hogy igénybe veszed-e az ellátást, a te döntésed, miért kellene ezért bárkinek szégyenkeznie? Élsz a jogaiddal.
És senki nem az anyukád, hogy utánad fusson.
2. Olvass utána a "kiégés" kifejezésnek.
Reggie 2012.05.19. 15:42:56
Bicepsz Elek77 2012.05.19. 15:45:49
A konkretumot az orvosnak kell mondani.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 15:49:42
Bérszámfejtő.
Azok szoktak azzal jönni, hogy "egészségügyis vagyok".
Aki tényleg a szakmában van, az megmondja, hogy nővér, orvos vagy boncmester.
Tempus-Anh 2012.05.19. 15:51:41
Nem beutalóköteles szakrendelések esetén (érvényes) TAJ-szám, itt a célszakrendelőt a beteg bemondja, felveszik őt is a rendszerbe és elirányítják a megfelelő szakrendelőbe.
Semmiféle fogalalkozásról nem kérdeznek.
A röntgenfelvételek pedig mit keresnek a betegirányításnál?
Azokat a beteg megkapja kileletezve és minden alkalommal magával hozza.
Itt valami nagyon sántított.
A biztonsági őr pedig BÁRKIT megkérdezhet a bejövetele céljáról, ebben nem találhat kivetnivalót a posztoló, az őr a munkáját végzi.
Az ember hosszú élete során annyit megtanulhat, ha egyebet nem is, hogy a világot, embertársait nem azért teremtették, hogy az ő rigolyás kedvére tegyen.
Erről kb. ennyit.
zellerlevél 2012.05.19. 15:54:11
A kérdésre: időpontunk van x.y. doktor(nő)höz. Pont.
Ha a kartonozóban ülő kérdezget (nevet, címet, tajszámot) orra alá tolni az igazolványt, beutalót.
A sorban állóknak valóban semmi köze az adatokhoz.
A foglalkozásomat és munkahelyemet egyetlen egyszer firtatta (elég erőszakosan) egy magánorvos, nem tudta meg, és hozzá többet nem mentem vissza. Az egészségügyben senkinek semmi köze hozzá (hacsak nincs esély rá, hogy a munka okozza a panaszokat, de akkor sincs szükség a munkahely pontos megnevezésére).
Bennem felmerült, hogy esetleg tudták: szakmabelivel van dolguk, és ezért figyelmesebbek akartak lenni. Nem sikerült nekik, a posztoló modora miatt, ezért ő szívott, a többi beteg meg nyert pár percet... Ez van a másik oldalon.
Edömér 2012.05.19. 15:54:56
Tempus-Anh 2012.05.19. 15:57:57
Jó, hát ha szeszcsempész lennék vagy vadorzó, tőlem is nehezen szednék ki, hogy épp mivel foglalkozom:)
Vicc volt, persze.
Azért nem ilyen merev ez az orvos-beteg viszony, na...:)
Minden beszélgetés, viszony olyanná fajul, amilyenné pofozzuk vagy simogatjuk...
nevem_senki 2012.05.19. 16:03:23
Ilyenkor az a válaszom: Mondjam, vagy mutassam? Van amelyiknek ekkor sem esik le és felszólít, mondjam.
jágör68 2012.05.19. 16:04:39
Pölö: alulfinanszírozás
gy.k: afrikai finanszírozás- ny- európai minőségi elvárásokkal
Ha meg automatás- beléptető rendzser lenne, akkor az volna abaj, hogy a bankkártya és biztosítást igazoló csipkártya behelyezése előtt nem nyílna ki az automata üvegajtó.
Meg nem lehetne a folyosón ordibálva, percenként a rendelésekre benyitogatva esetleg előrébb jutni.
Jurta(villa)lakó népnek nem való a XXI. század.
mirx 2012.05.19. 16:46:23
Dr.laikus PhD 2012.05.19. 16:53:20
Hol él a Doktor Úr? :DDD
Ugyan már dehogy.
A kartonozó ahol még ez működik ott egy tasakot cipel az orvos színe elé, egy ezért fizetést kapó jó oszlopokkal bíró valaki.
Abban van minden. Minden osztályról a cetlik, sokszor még a röntgen felvétel is.
Kérem szépen ez a főváros.
Turboanyu 2012.05.19. 17:12:42
VaTi 2012.05.19. 17:20:37
VaTi 2012.05.19. 17:22:20
zsázsika 2012.05.19. 17:35:25
ugye, a betegek hozzáállásában is lesz a javaslatod szerinti újrakezdés? CSak hogy mindenki tiszta lappal indulhasson...
phúú 2012.05.19. 17:36:25
Sok rendelőben kihallatszik a beszélgetés és a diagnózis megállapítása is.Szinte minden rendelőben nyitva az ajtó és a folyosón pár méterre ülők "élőben"hallgathatják a bent elhangzottakat.
Bőrgyógyászat......ablak kb 10 cm-re felhúzva és a beteg kérdőjelként mondja el a baját .A bent ülő természetesen nem hallja és hangosabb beszédet kér a betegtől ,de mi köze a váróban ülőknek ahhoz ,hogy kinek milyen nyavalyája van.
Rákérdeztem ,hogy miért nincs teljesen felhúzva az ablak ? A válasz "ne ,hogy elkapjunk valami nyavalyát a sok betegtől"hát ennyit az etikáról.szintén furcsa ,hogy a számítógép világában papírokkal rohangál a beteg .Ismét egy példa.Otthon felejtettem a papírokat ,el akartak utasítani,hogy jöjjek vissza ha hozom a papirosokat is, amikor megszólalt az asszisztens ,"doktornő ,megnézhetjük mert benne van a gépben és már régen fent van"!!!!
A kartonozóban is csak az osztályt kell kérdezni és bemondani ,nem a kartonozóra tartozik a betegségem.
dani27bpbp 2012.05.19. 17:37:06
Amúgy ott még a kartonozóhoz/bejelentkezéshez is sorszámot kell húzni.
zsázsika 2012.05.19. 17:45:07
hozzáállás kérdése az egész. A beteg részéről is. Aki mindenben hibát keres, fog is találni. Én mondjuk nem akadtam fenn azon, amikor pár hete egy bankban hasonló módon kezeltek... Miért kell mindig mindenen fennakadni??? Ha nem akarod megmondani, a papírra felírás nagyon kultúrált megoldás lehet, jó gondolat. Ezen felül- de most komolyan- Ti oda szoktatok figyelni, hogy a sorban mellettetek-előttetek- alattatok stb. sorban álló delikvens mit mond? Én épp eléggé el vagyok olyankor foglalva a magam bajával és azzal, hogy odaérjek, megtaláljam, utolérjem...
( Sok hozzátartozó elsőre nem érti, hogy miért küldöm ki az egyik csapatot a váróból, ha egy másik betegről érdeklődik egy másik család... Eszébe sem jut, hogy hallgatózna... A kákán- is-csomót-keresek- típusú ember pedig általában simán beleáll a másik hozzétartozó arcába, ha akar valamit...)
hawkeye 2012.05.19. 18:07:28
Igen, az egyik pont radiológus volt, akit faképnél hagytam.
Pont olyan nagy arca volt, mint neked.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 18:20:31
Nagy arc? :-)
Betegjogok vannak.
Ha el akar menni a tisztelt páciens, akkor menjen, az ő dolga, az ő egészsége.
Nekem már próbálkoztak azzal, hogy "jaj de sokat kell várni, én nem várok tovább". Erre egyetlen megfelelő és korrekt, a betegjogokat a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó válasz van: "uram, a kijárat balra van, mielőtt indul, kérjen egy időpontot a vizsgálatra, a viszontlátásra!". Nem tartok vissza, nem is tarthatok visza senkit. Ha meg egyedül rendelek, és nincs 100 %-os előjegyzés, hanem a beeső ezer akut páciens, akkor bizony nem ritkán torlódnak. Evvan.
Én teljesen nyugodtan alszom attól, hogy valaki nincs általam megvizsgálva. Majd ha szükségét érzi az illető, elmegy, és felnőtt felelős emberként megvizsgáltatja magát ott és akkor, amikor ő szeretné.
:-)
Doubledeceker 2012.05.19. 18:30:01
Durogni elrohanni nem kell.
Szinte alig van olyan betegés, ami szégyelnivaló lenne, ha egyáltalán van ilyen.
Aki hülye az meg meg is érdemli.
huhhhu 2012.05.19. 18:35:13
"2. Olvass utána a "kiégés" kifejezésnek. "
És ezzel el van intézve? Ha kiégett, akkor menjen birkapásztornak, de semmiképpen se foglalkozzon beteg emberekkel. Nem a betegek tehetnek azokért az állapotokért, amik vannak. A beteg/egészséges ember legalább úgy ki van zsigerelve, mint az egészségügyis. Ezzel a mentalitással nem is engednék praktizálni egyetlen orvost, nővért stb. sem. Vagy a pályán marad ebben a valóban nem egyszerű helyzetben, de akkor legyen benne annyi tisztesség, hogy amire felesküdött, azt maradéktalanul betartja úgy, hogy embernek tekinti a beteget, amelyik egyébként is rémült, elesett, kiszolgáltatott, vagy huzzon a fracba.
beedoc 2012.05.19. 18:43:21
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 18:45:32
"vagy huzzon a fracba. "
És akkor senki nem lenne, aki ellát téged és a családodat. Vagy te állsz be a helyére?
huhhhu 2012.05.19. 18:45:45
Még egy megjegyzés! Nem kis érdemük van ennek az áldatlan helyzetnek a kialakulásáért azoknak, akiknek pedig VIP ellátás JÁR!!! A csórók pénzén!!! Ezen tessék elgondolkodni. Mert a 300.- ft-os vizitdíj az skandalum volt!
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 18:47:05
"Nem a betegek tehetnek azokért az állapotokért, amik vannak."
Aki számla nélkül fizet a gázszerelőnek, a fodrásznak, a piacon a kofának, az csak részben, de személyesen felelős a jelen állapotokért.
huhhhu 2012.05.19. 18:51:13
"És akkor senki nem lenne, aki ellát téged és a családodat."
A végeredmény ugyanaz. Meg kell nézni a sok elcseszést. Össze-vissza küldözgetik a beteget, ping-pongoznak vele, egyik kórházból a másikba küldözgetik, közben szép csendben meghal. Nagyon ideje lenne egy kis szigor az egészségügy területén.
Egy példa. Egy kismama 2 csecsemővel a kórházban (ikrek). Az anyuka minden nap beutazott a kórházba, otthon egy kislány várta. Elvárták, hogy minden nap reggeltől estig ott legyen a picikkel, lássa el, és amikor etette, egy rohadt széket nem voltak képesek adni, hogy leüljön legalább addig, amíg eteti a babát. EZ NEM PÉNZ KÉRDÉS!!! Ja igen! Kért széket. De "nem volt".
huhhhu 2012.05.19. 18:57:37
"Aki számla nélkül fizet a gázszerelőnek, a fodrásznak, a piacon a kofának, az csak részben, de személyesen felelős a jelen állapotokért."
Ahelyett, hogy neked fizetne. Nem igaz? Úgy adod elő, mint ha az emberek minimum milliomosok lennének, de sajnálnák az orvostól a pénzt. Hát elmondom, hogy az orvos az első, akinek fizetnek, ha tudnak. Nem gondolod, hogy valahogy élni kell? Aki teheti - és ez fontos - aki teheti, inkább fizet. Az orvosnak. És ebbe az irányba is terelik a betegeket. Mert nem véletlenül vannak várólisták. Lehet, sok esetben indokolt, de benne van a pakliban, hogy fizet, mert nem várhat hónapokat egy vizsgálatra. Szóval ez a szerecsenmosdatás teljesen felesleges, mert ismerjük nagyon sokan a helyzetet. Bizony ráférne az egészségügyre egy alapos megtisztulás.
hawkeye 2012.05.19. 19:09:52
Pont erről beszéltem.
Téged, és a hozzád hasonlókat még kanásznak sem, nemhogy orvosnak.
Te egy automata vagy, semmi emberi nincs benned.
És sajnos túl sokan vagytok ilyenek.
Kiégés? Nem kötelező csinálni.
Mert a kiégett pilóta kivágja az utast 11 km-ről? A kiégett rendőr belefingik a képedbe, ha védelmet kérsz tőle? És lehetne sorolni...
Kiégés. Nem inkább az intelligencia hiánya?
Ember, te egyszerűen önző kretén vagy, gigantikus egóval, mert szereztél valamilyen módon egy diplomát, nagy ívben sz@rsz mindenkire.
Remélem, ha betegen, elesetten majd orvoshoz kell fordulnod, pont egy hozzád hasonló embertelen jut osztályrészedül!
hawkeye 2012.05.19. 19:15:19
Jól felszerelt, korszerű gyógyintézmények.
Empatikus személyzettel.
Nem csoda, hogy itt tartasz.
De ha kiégtél, akkor miért nem foglalkozol mással?
A paraszolvencia miatt?
Azt többnyire nem te kapod.
Vagy épp ez a baj?
Ezért utálod a betegeket?
Farkasokkal táncoló 2012.05.19. 19:44:28
A szemészeten, a reumatológián és a neurológián meg kész idegbaj volt, 3 napi hideg élelemmel, egy Csendes Don vastagságú könyvvel kellet elsőne beérni, hogy ha egyáltalán még azna sorra akartál kerülni...
Ma meg? Kartonozó helyett betegelosztó, ott időpontot kell kéri, az időpont max 7-8 percet csúszhat. Ha valami sürgős, akkor a reggeli agy a délutáni rendelés előtt fél órával kell odamenni, akkor besuvasztanak aznapra valahová. E-mailben is lehet időpontot kérni, még aznap visszaszólnak. Kartonokra nincsen szükség, minden beteg a belső hálózati számitógép rendszeren nyilván van tartva minden szakrendelésen, csak a taj számot kell bemondani, máris ott van még az is, hogy mikor állt benne keresztbe a fing... Szóval ég és föld a régi és a mostani rendszer.
Axum 2012.05.19. 19:51:28
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 19:58:31
"Nem pénzkérdés".
Szóval a kórház a széket ingyen kapja a bútorboltban? Erről eddig nem tudtam.
stevejobsandbillgates 2012.05.19. 19:58:58
A posztoló igenigen túlreagálta a dolgot! ( arról nem is beszélve, hogy mennyire kiszúrt az egész rendelővel, hogy megfosztotta őket attól a lehetőségtől, hogy megvizsgálják, neadjisten még meg is gyógyitsák)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:00:40
Arról beszélek, hogy az állami ellátás adóból történik.
A számla nélküli üzletek csökkentik az állami adóbevételeket, tehát (az obligát kormányzati lopáson kívül) kevesebb jut az állami egészségügynek is.
Ha nincs bevétele az államnak, akkor nem tud fizetni akkor sem, ha kellene.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:06:15
"Mert nem véletlenül vannak várólisták."
A várólisták azért vannak, mert az IMF megkövetelte néhány évvel ezelőtt, hogy vonjanak ki egy csomó pénzt az egészségügyből. A szoci-szadi kormány meg persze lihegve teljesített.
Emiatt bevezették az úgynevezett volumenkorlátot, azaz a legprimitívebb, 50-es éveket idéző tervgazdálkodást (elvtársak, havonta 20 csípőműtétet fizetünk csak ki), és hiába áll ott a műtő és a személyzet, nincs pénz a 20-nál több csípőműtétre.
Tehát akinek szüksége van a csípőműtétre, az kénytelen várni.
Jórészt ezért vannak a várólisták, meg azért, mert nincs elég ember, aki ellássa a betegeket. Egy sebész egyszerre csak egy műtőben képes operálni, és csak napi 8-10 órában tud úgy dolgozni, hogy a lehető legkisebb hibaszázalékka legyen.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:11:40
Az mitől embertelen, hogy betartom a jogszabályokat? :-)
1 ember vagyok, adott képességekkel és munkabírással és munkatempóval.
Ehhez képest rutinszerűen látom el rendszeresen 2 ember teljes munkáját.
És szerencsére nem vagyok kiégve, még időben kapcsoltam, hogy ha nem hagyom ott a főállású állami egészségügyi rabszolgaságot, akkor egyenes út vezetne odáig.
"Kiégés. Nem inkább az intelligencia hiánya?"
Nem. Olvass utána. Oka röviden az állandó fokozott stressz, amit a belső igények és a külső lehetőségek közti őrlődés okoz, megspékelve egy csomó egzisztenciális bizonytalansággal és az állandó túlhajtottság miatti állandó kimerültséggel.
Nem árt néha tanulni ezt-azt felnőttként sem. :-)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:16:27
No, látom, gyorsan eljutottunk a legprimitívebb személyeskedés szintjére, ami mint tudjuk, vita során az intelligencia erős hiányának egyik legfontosabb jele. :-)
Mivel én munkám során jórészt magánorvos vagyok több magánklinikán, a paraszolvencia, mint olyan, számomra nem létezik. A szakmai okok miatt kórházban végzett munkám során meg nem kapok paraszolvenciát, viszont tűrhetően megfizetnek.
A kórházak, melyekre az imént hivatkoztam, pont a János és régebben az Uzsoki. :-)
Nyugodtan keress rám a Facebookon, én itt nem rejtőzöm egy névtelen nick mögé.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:21:52
"Ezért utálod a betegeket?"
Egyáltalán nem utálok senkit, a betegeimet, akiktől a megélhetésem függ, meg pláne nem. :-)
Felnőtt embernek tekintem őket, akik képesek eldönteni, hogy mit szeretnének, jó esetben még meg is tudják indokolni, hogy miért. És ha elakadnak, akkor bárki felhívhat és kérhet tanácsot, hogy hogyan és hova tovább.
Én nem vagyok senki apukája, hanem az orvosa.
Azért jön el hozzám bárki, mert kérdése van az egészségével kapcsolatban. Az én dolgom, hogy a tőlem telhető legpontosabb választ megadjam, és ha olyan kérdés akad, amire nem tudok válaszolni, akkor megtaláljam azt a kollégát, aki viszont korrekt választ tud adni.
De hogy a beteg hirtelen felindulásból elrohan, az ő dolga, én nem fogok utána rohanni. Van elég dolgom anélkül is.
mirx 2012.05.19. 20:22:31
efi 2012.05.19. 20:28:22
"A biztonsági őr pedig BÁRKIT megkérdezhet a bejövetele céljáról, ebben nem találhat kivetnivalót a posztoló, az őr a munkáját végzi."
Aztán hogyan ellenőrzi, hogy igaz-e? Naugye. Szóval minek is kérdezi?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 20:29:43
Konkrétan melyik mondataim alapján gondolod ezt? Tényleg érdekelne.
Nem lehet, hogy arról van szó, hogy én nem a paternalista szemléletet vallom a magaménak, hanem felnőtt partnernek tekintem a pácienst?
lpt1 2012.05.19. 20:43:05
"A szoci-szadi kormány meg persze lihegve teljesített."
Szerencsére a Nemzeti Ügyek Kormánya farkát lábai közé csapva első intézkedéseként korrigálta ezt a hibát!
"az IMF megkövetelte"
Még sohasem tűnt fel, hogy nálunk minden negatív intézkedés az EU vagy egyéb külföldi ármány műve?
huhhhu 2012.05.19. 20:45:04
Nem kellene minden sarokra stadion, nem kellene ennyi felesleges kiadás, és jutna mindenre. A csóróra, a gyerekre, a munkanélkülire, stb. Lehet, simicska nem kapna 200 milliárdot, csak százat.
"Szóval a kórház a széket ingyen kapja a bútorboltban?"
Te nem vagy normális. Mondjuk az asszisztens, nővér felemelhetné a seggét. Legalább addig, amíg az anyuka megeteti a gyereket, ha már a munkáját a szülő végzi el.
"A várólisták azért vannak, mert az IMF megkövetelte néhány évvel ezelőtt, hogy vonjanak ki egy csomó pénzt az egészségügyből. A szoci-szadi kormány meg persze lihegve teljesített."
Aha... ez a kormány meg pumpálja a pénzt az egészségügybe. A várólistákról csak annyit, hogy az asszisztens közli, hány hónapot kell várni, de mellékesen felhomályosítja a beteget a "doktor úr" magánrendeléséről. Aztán ott tejel a beteg, azonban a szükséges vizsgálatokat a kórházban végzik el. Érdekes módon, ekkor már nincs várólista. Na mást fárasszál.
De akárhogy is. Az nem kerül pénzbe, hogy a beteget emberszámba vegyék. Az orvosnak, nővérnek az a dolga, hogy tisztességgel ellássa a beteget, ne küldözgesse, ne ügyeskedjen a paraszolvenciáért, és főleg ne érezze atyaistennek magát, mert nem az. Nagyon nem.
TGabi 2012.05.19. 21:05:52
apanna 2012.05.19. 21:08:23
A kartonozóban a taj számod, és melyik dokihoz mész. Ennyi, nem több...
Valaki azt írt kiégés. Erre is van megoldás, terápiának hívják...
Netszamuráj 2012.05.19. 21:17:49
- Egy irgalmatlan nagy furunkulus van a farkamon, megmutassam?
- Foglalkozása?
- Bérgyilkos.
rohadjmegARCgeci 2012.05.19. 21:19:26
Legfeljebb több stadion épülne.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 21:19:33
Az aktuális kormány pillanatnyilag még nem tárgyal az IMF-fel, nagy eséllyel ők is lihegve fognak teljesíteni. :-(
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 21:21:39
Teccene kivonulni az utcára a tisztelt állampolgároknak ez ügyben.
De vagy a kormány mellett békemeneteznek, vagy a kormány ellen milláznak.
Más nem éri el az ingerküszöböt, csak az, hogy melyik csordába tartozónak érzik magukat.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 21:23:27
"Az nem kerül pénzbe, hogy a beteget emberszámba vegyék."
Dehogynem, nagyon pénzbe kerül, hogy az egészségügyi dolgozót ne érintse a kiégés.
A kiégés egyik fontos jele, hogy a beteg emberszámba vétele helyett Kovács úrból ketteske lesz.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 21:26:47
"A várólistákról csak annyit, hogy az asszisztens közli, hány hónapot kell várni, de mellékesen felhomályosítja a beteget a "doktor úr" magánrendeléséről. Aztán ott tejel a beteg, azonban a szükséges vizsgálatokat a kórházban végzik el. Érdekes módon, ekkor már nincs várólista."
A "szükséges vizsgálatok" esetén is megvan a várólista pont úgy, csak lehet, hogy rövidebb, mint ahová a páciens az első doktorhoz ment. És mondjuk egy laborra általában alig kell várni, mert nekik bőséges a volumenjük.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 21:27:55
""Szóval a kórház a széket ingyen kapja a bútorboltban?"
Te nem vagy normális."
Te magad írtad, hogy a szék megléte vagy nem megléte nem pénzkérdés, tehát ebből következett a kérdésem.
jágör68 2012.05.19. 21:35:52
Miközben a posztkommunista tolvajkapitalista rablóprivatizátorok éppen aktuális végrehajtó- kormánya tovább gazdagítja az oligarchákat, a dolgozókat meg tovább sarcolja.
Még szerencse, hogy a magyar figyelmét mindig el lehet erről terelni pl a "szemét-gyilkos-hálapénzes-várlóistát-meg-minden-szemétséget kitaláló" orvosokkal.
Jurtalakó- villalakó-néző népnek javaslom
az
"Idiocracy" c. film megtekintését.
Inimma 2012.05.19. 22:24:17
huhhhu 2012.05.19. 22:39:13
Örülj neki, hogy még nem futottál bele "kiégett" orvosba, nővérbe. Na majd ha ez megtörténik, akkor ajánlgass.
De én is ajánlok neked egy filmet. A címe: Lorenzo olaja.
2012.05.19. 22:51:59
Bocs a kicsit hosszú szövegért, de ez annyira jellemző ott, 1 év múlva szinte szó szerint megismétlődött. Az orvos viszont szuper volt, így olyan nagy trauma nem ért minket.:-)
2012.05.19. 22:55:22
Sokorai_Atala 2012.05.19. 23:10:31
Amúgy tényleg ne faggasson senki, akire nem tartozik.TAJ kártya, egység bemond és uzsgyi>
2012.05.19. 23:12:28
huhhhu 2012.05.19. 23:29:12
"Konkrétan mi a bajod?"
Veled? Nos... "Embernek maradni minden körülmények között." Ez nálad hiányzik.
"Mert látom, te is már a legprimitívebb személyeskedésre szorulsz."
Nem mondod... miért is? Mert "szomorú, hogy ilyen "orvos" praktizálhat? Ez nem személyeskedés, hanem tény. Az ilyenek miatt fohászkodok a mindenhatóhoz, hogy csak orvoshoz ne kelljen menni. És megsúgom, nagyon sokan vagyunk így. De az is tény, hogy vannak kivételek, és a legmélyebb tisztelem nekik. Csak sajnos lassan nagyítóval kell keresni ilyeneket.
pumukli11 2012.05.19. 23:31:47
Megértem, a poszt író felháborodását.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.19. 23:44:15
Mire alapozod a véleményedet?
Elég súlyos ez a vád.
Az a bajod, hogy nem esek hasra a pácienseim előtt? Vagy hogy felnőttnek tekintem őket?
Valami konkrétumot, kérlek, egyébként komolytalan, amit írsz.
jágör68 2012.05.19. 23:49:43
Affrancba.....
1) Kell(ene) normális, XXI. századi beléptetés, mint a Zótépébe, bankba- automata, sorszám = PÉNZ
2) Kell(ene) szépen LED-es táblák nyilak, melyik rendelés merre, felvillanó sorszámmal= PÉNZ
3)Kell(ene) jókedvű, nem agyondolgoztatott- zárójel ügyeletet készenlétté minősítette vissza a csúti paraszt, az ügyeletek közti pihenőidőt 8 órára levitte és az elrendelhető havi 160 óráról 240 órára emelte- zárójel bezárva
= PÉNZ
És nem borítékba, feketén, mint a piacon, autószerelőnél, fizetésnél okosba, zsebbe, stb.
Szóval lehet egyszerűbb a népet lecserélni.
ggaborx 2012.05.20. 00:12:01
- A kormánynak dolgozom!
pirimogyoró 2012.05.20. 00:52:59
A kormánynak és a pereputtyának VIP ellátása van, magasról lesz@rják, hogy a polgároknak jut-e valamilyen ellátás a pénzükért, vagy sem.
Érdekes, hogy azon vitázol, kapjon-e a szoptatós anya egy széket, vagy sem. Igenis jár neki! Majd legközelebb inkubátort kell vinnie a koraszülötthöz, hogy hajlandóak legyenek ellátni...
Tisztelet a kivételnek, akik becsülettel és emberséggel dolgoznak az egészségügyben, sokszor fillérekért.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 00:58:37
Járni jár, de nem jut.
Ennyi befizetésből erre futja.
Te sem tudsz többet elkölteni, mint amennyit megkeresel.
Dr.laikus PhD 2012.05.20. 02:00:16
Nem is ismered.
Nem voltám még beteg. Ít
élkezel valakiről, ráadásul olyan stílusról, gondolatról amit te akarsz másként érteni, mint amit jelent.
Jobb lesz abbahagynod.
Dr.laikus PhD 2012.05.20. 02:05:39
"Majd legközelebb inkubátort kell vinnie a koraszülötthöz, hogy hajlandóak legyenek ellátni..."
Jó reggelt!
Erről miért is az orvos tehet?
Elég a baj ami van annak aki tényleg beteg, de túloztok, hazudoztok még rá egy adagot ami nincs és nem is volt.
Szerintem horrorfilmet nézni sokkal egyszerűbb, az legalább feszültséget vezet le és tudod, hogy csak mese.
2012.05.20. 08:35:14
Nem tudom mivégre a posztolónál ez a nagy titkolózás, de lefogadom miután hazaszaladt a rendelőből, gyorsan kisírta magát a fészbukon, ahol egyébként közprédán van az egész élete, és minden titka... ehh.
lpt1 2012.05.20. 09:20:00
Magyar kormány + IMF = megszorítás
Magyar kormány - IMF = megszorítás
Az IMF csak azért játszik, mert ő a sürgősségi ellátás, amit, mint tudjuk, magánkórházak nem vállalnak ;)
anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.05.20. 09:58:07
belekotyogok 2012.05.20. 10:02:44
Az, hogy a véleményük nem olyan, mint a tied, többek között azért van, mert ők látnak egy rakás olyan dolgot, amiről nekünk, betegeknek fogalma sem lehet. Te csak azt látod, hogy nincs szék és várni kell, de fogalmad sincs, hogy miért. Persze nem is kell tudnod, de hidd el, hogy jórészben nem a nővérkék hibája.
Egy csomó beteg azt képzeli, hogy ő van egyedül a világon, csak neki van panasza, és elvárja, hogy legalább 2 nővér és egy komplett orvoscsoport sajnálkozzon a gyulladt torka felett.
A posztolók korlátolt látásmódja abból fakad, hogy az állapotuk eleve felspannolja őket. Aztán kap valamit, ami nem az ő elvárása szerint történik, és robban: ez nem segít.
Tény, hogy szégyen, ami az egészségügyben is megy. De ez nem csak az ott dolgozók szégyene. Persze ott is akad bőven olyan, akinek homokot kéne inkább lapátolnia a Szaharában, de a betegek is okozói.
Nemrégiben műtöttek, és anélkül, hogy akárcsak egy fillért is osztottam volna, mindenki kedves volt velem. Nem, luxusellátást nem kaptam, de úgy érzem, hogy ennél többet nem kaphattam volna. Maximális tisztelet az ápolóknak, a műtét előtti kivizsgálást végzőknek, a műtőben dolgozóknak, beteghordóknak, én úgy érzem, hogy megtettek mindent, amit megtehettek. (Az orvosomat azért nem soroltam ide, mert még nem tudom, hogy milyen munkát végzett...:D :D :D - csak viccelekm, természetesen neki is respect.). Ehhez hozzátartozik, hogy együttműködő beteg voltam, elfogadtam a javasolt terápiát, nem zakltatott fel, hogy a csengetésemre csak 10 perc után jött az ápolónő, megpróbáltam meggyógyulni és nem hagytam el magam,ja, és az elemi udvariassági szabályokat betartottam.
A műtőben dolgozókat külön kiemelném (nekik ugyanis esélyük sincs hálapénzt kapni), ám jó hangulatban dolgoztak, odafigyeltek rám, holott nyilván egy voltam a zöld lepedővel letakart, riadt páciensek közül.
Persze lehet, hogy szerencsém volt. Sőt, biztos, hogy szerencsém volt.
Tudod az a szerencse, hogy még vannak orvosok és egészségügyben dolgozók, akik olvassák a praxist, szerintem ez annak a jele, hogy igenis érdekli őket a magyarországi állapot, foglalkoznak a betegekkel - mi másért olvasnának és kommentelnének rendszeresen...az adrenalin miatt?
Nem értek velük mindig egyet, de ez nem gond.
lpt1 2012.05.20. 10:13:14
anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.05.20. 10:15:08
hawkeye 2012.05.20. 10:38:28
Nem hízelegni akarok, de neked, és a hozzád hasonlóknak köszönhető, hogy működik még a magyar egészségügy.
Írásodban viszont sehol sem találom, hogy az Arany Alkony mintájára, vállat vonva, sorsára hagyod a beteget.
Mert ember vagy, és emberül gondolkodsz.
Nos, a radiológus doktor úr nem ilyen. Ő nem gyógyít, hanem szolgáltat.
Ez önmagában nem lenne baj, de nem kellene hozzá védekező ideológiát gyártani.
Nem tudom sikerült-e elég markánsan kiemelni a különbséget...?
szabidoki 2012.05.20. 10:41:08
@hawkeye: előszöris oszlassunk el egy gyakori félreértést: az orvosi eskü nem szegénységi fogadalom. Másodszor, az sincs benne, hogy nekem könyörögnöm kellene bárkinek, hogy engedje magát megvizsgálni és kezelni (nem mellesleg tilos is bármit ráerőszakolni a betegre). Ha igényli, nagyon szívesen segítek, de ha valaki úgy gondolja, hogy bunkó volt vele a recepciós, vagy túl hosszú a várakozási idő és neki nincs ideje kivárni, inkább hazamegy, hát menjen Isten hírével. Nyilván a probléma nem volt olyan fontos. Mindig van épp elég betegem, akik igénylik a segítséget, én őértük tartozom felelősséggel, nem azokért, akik a neten puffognak, hogy bunkó volt vele az orvos/nővér/boltos/ügyintéző.
Még valami: a mosoly ingyé' van, ez igaz, de a mosolygós nővér, aki nem 80 órát dolgozik hetente három állásban, éhbérért, nos az a jelen helyzet szerint a kormányzatnak túl drága.
Igazság, hol vagy? 2012.05.20. 10:41:51
jágör68 2012.05.20. 10:48:26
Nem szabad nyom nélkül hagyni az ilyen fenyegetéseket.
Minden egyes az egészségedet fenyegetőhöz rendőrt kell hívni- ahogy a bombariadókat sem intézik el félvállról.
Nem érdekes, ha addig áll a betegellátás.
Az első a Te biztonságod. Holnap, holnapután is dolgoznod kell.
Akkor nem engedhető meg, hogy eltérő kultúrájúak és egyéb hulladékok bármivel fenyegessenek. Az a baj, hogy 60 éven keresztül hagytuk, hogy egy Rákosi kócos elvtárs és szellemi utódai belénk töröljék a mocskos lábukat.
@hawkeye:
Eddig meg pont az vót abaj, hogy nem piaci alapon működik a zegésségüggy.
Hát piaci alapon nemhogy bunkó nővér- semmilyen sem lenne. Mert a szolgáltatásnak ára van- ami bizony a nyugati átlag és a magyar számtani közepe (minimum).
Ja és nem zsebbe, hanem MINDEN hónapban járulék formájában és legálisan- és nem havi 6390 Ft- ból...
huhhhu 2012.05.20. 10:50:38
Igen, pontosan erről van szó. Vannak még olyan egészségügyisek, akikről azt lehet mondani csupa nagy betűvel, hogy EMBER. Azonban kisebbségbe szorultak, és szerencse kérdése, hogy amikor baj van, amikor muszáj orvoshoz menni, akkor megtalálja- e a beteg ezeket a gyógyítókat. Mert ha valaki beteg (itt nem torokgyulladásra gondolok), akkor ez nem csak fizikális, hanem lelki problémát is okoz. Itt is tudnék példát hozni egy rákos beteggel kapcsolatban. A jó szó, a megértés nem kerül pénzbe, és lehet, hogy sokkal többet segít adott esetben, mint maga a gyógyszer. A kritika nyilván nem azoknak szól, akik ebben az elállatiasodott világban is emberek tudtak maradni, hanem azokról, akik a nagyképű, pökhendi, lekezelő ellátást legalizálják azzal, hogy "kiégtek". Mint pl. radiologus.hu
szabidoki 2012.05.20. 11:01:03
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 11:20:07
zeke olyan módon kerülnek pénzbe, hogy azt csak egy bizonyos intelligencia szint felett lehet megérteni, ez egy szelekció amiből kiderül ki érte el ezt a szintet.
a fent említettek azért kerülnek pénzbe mert összefüggnek az alkalmazottak számával, az orvos-beteg kapcsolat számával, az egységnyi nővérre jutó betegek számával, a maximális munkaidővel, a fizetéssel, a munkán kívül a megélhetésért vállalt másik melók számával és legfőképpen azzal, hogy milyen az átlag beteg intelligencia szintje és azzal, hogy valami obskúrus ok miatt magyarországon a statisztikák szerint a világon a második legnagyobb az adott lakosságra jutó orvos-beteg találkozók száma (négyszer magasabb mint egyes civilizált országokban) és a világon a legmagasabb a beteg-szakorvos találkozók száma.
na szóval bele kellene jobba mélyülni az itt hozzászólók nagy részének a gazdasági/politikai helyzet egészségügyre gyakorolt hatásainak tanulmányozásába és nem okoskodnitudatlanul
Dr.laikus PhD 2012.05.20. 11:23:25
Ezt már nem olvastad?
Netán a koncepciódba nem illik bele?
www.borsonline.hu/20120518_nincs_bocsanat_az_aranyalkonyos_vadlonak
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 11:40:28
Ha valaki velem 3 oktávval magasabban kezd, akkor én eléggé fagyosan válaszolok, és nem kezdek gazsulálni.
Viszont nem kezdek visszaüvöltözni, mert vigyázok a vérnyomásomra. :-)
A velem kiabáló beteg azonban felkerül arra az egyelőre 2 személyes listára, amelyen azok szerepelnek, akiket én nem vagyok hajlandó a jövőben (az életmentő szituációkat leszámítva) ellátni, a vonatkozó jogszabályhelyeknek megfelelően.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 11:43:50
Az mindegy, hogy valakinek épp az akut szívinfarktusát akarod ellátni, amikor egy hawkeye hozáállású beteg már másfél órája vár a rózsatüskével megszúrt kisujjával, őt nem fogja érdekelni a másik ember, ő pattogni fog.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 11:48:29
A beteg nincs sorsára hagyva.
De felnőtt ember, el tudja dönteni adott pillantban, hogy kényszerűségből vár-e vagy nem.
Ha nem vár, és elmegy, akkor nekem sem jogom, sem kötelességem őt visszatartani.
Az ember egészsége alapvetően az ember saját felelőssége, az egészségügyi személyzet csak onnantól felelős, hogy a beteg ember kapcsolatba került velük.
Ismétlem: felnőtt, felelős állampolgárokról beszélek, akik képesek eldönteni, hogy mit szeretnének. Partnerek, és nem "alárendelt betegek".
Mi ezzel a hozzáállással konkrétan a bajod?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 11:53:26
"azzal, hogy "kiégtek". Mint pl. radiologus.hu "
Édes vagy, de én nem vagyok kiégve, épp azért hagytam ott az állami egészségügyet, hogy megőrizzem a lelki egészségemet - ez egyértelműen jobb a betegeknek is.
A normális, korszerű, számomra az orvoskaron tanított hozzáállással vagyok azok felé, akik megtisztelnek a bizalmukkal.
És mivel a praxisom folyamatosan nő a korábbi pácienseim által hozzám küldött újabb panaszos emberekkel, úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás jobban bejön a mai embereknek, mint a régi típusú paternalista viszony ("fent" ül az orvos, "lent" meg a székéhez járul a beteg).
huhhhu 2012.05.20. 12:19:12
"Édes vagy, de én nem vagyok kiégve,"
Én sem azt mondtam, hogy ki vagy égve. Te írtad,hogy azért olyanok amilyenek az egészségügyisek, mert kiégtek. Ez nem alternatíva. Ha kiégett, váltani kell.
"mint a régi típusú paternalista viszony ("fent" ül az orvos, "lent" meg a székéhez járul a beteg). "
Érdekes aspektus, mert eddig mi is erről beszéltünk.
@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Intelligencia ide, vagy oda, ezt magyarázd el ezeknek, és egyre több ilyen lesz
magyarinfo.blog.hu/2012/05/17/kozmunkasok_rabszolgasorban
magyarázd el azoknak, akik diplomával sorba állnak egy kukás állásért, és lehetne ragozni. Örüljenek azok, akiknek 2-3 állásuk is van. Nagy adomány a mai világban. Még egy is. És nem azért, mert hülye, vagy lusta. Egyszerűen nincs állás, nincs sógor, koma, haver.
Sok mindent lehetne írni, érvet, ellenérvet, azonban a beteg van a szívóoldalon, a beteg a kiszolgáltatott, adott esetben a beteg az, aki az életét kénytelen rábízni egy vadidegen emberre. És még akkor is benne van a pakliban, hogy ha minden stimmel, a gyógyszereit ki sem tudja váltani.
Ezzel részemről a fáklyásmenet, csak ismételni tudnám magam, a véleményem mellett pedig kitartok.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 12:31:33
tehát ha nincs a mi falunkban állás akkor inkább éhen halok de akkor sem megyek be a városba dolgozni vagy mi van? ezt a földhöz ragadt mentalitást a mai világban el kellene felejteni, van itt munka mindenkinek csak a munka nem jön hozzánk, hanem adott esetben mi kell oda menjünk ahol a munka van
karamellcuki (törölt) 2012.05.20. 12:36:23
- Szegénységi fogadalmat tett. Imád ingyen dolgozni.
- Szolga. Imád szolgálni, örül ha leköpik. Mazochista hajlamúak előnyben.
- Remete, vagy apáca. Mivel éhbéréért dolgozik, nem lehet családja nem tudja reprodukálni önmagát,de sebaj, ott vannak élete értelmei a az anyázós,követelőző köpködős és verekedős betegek,ez mindenért kárpótolja. Egyáltalán mit képzel,hogy társara gyerekre vágyok, hipo esküt tett és neki ezek szerint mindenáron szolgálnia kell.
- Utál aludni, nem eszik,nem megy wc-re.
Ez az ideális orvos. Aki nem ilyen,az hentes rohadék, pénzhajhász stb. Lásd praxis blog.
A kedves orvos szidó kommentelők tudják ezt vállalni?
Nem értem,miért nem tanul ez a sok okos ember orvosnak?
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 12:45:44
karamellcuki (törölt) 2012.05.20. 13:04:01
VaTi 2012.05.20. 13:14:58
Jah: és a jó orvos minden reggel a Nemzeti Színház lépcsőjén elszavalja a hepihippo esküt. A t. kommentelőkből álló zsűri értékel.
jágör68 2012.05.20. 13:17:43
@huhhhu:
Erről van szó.
1000 Ft /óraárt nem lehet napszámost találni.
Az orvos meg 350Ft/ óráért ügyeljen a "tudomány fellegváraiban" a Klinikai Központokban.
Nem siránkozni kell, itt az EU, van vagy 5- 6 millió betöltetlen állás.
Nem a Kádár- rendszer van és az se megy, hogy munka helyett az orvosi rendelésekre járunk.
Továbbá az egészségügyieket szidjuk, mert ők dolgoznak.
Továbbá, akinek nem tetszik, menjen Bécsbe gyógykezeltetni magát.
Mondjuk lehet egyből kivágja a biztonsági, ha elkezdi akárcsak burkoltan is a személyzetet fenyegetni.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 13:19:29
"Örüljenek azok, akiknek 2-3 állásuk is van. Nagy adomány a mai világban. Még egy is. És nem azért, mert hülye, vagy lusta. Egyszerűen nincs állás, nincs sógor, koma, haver."
Tessék megpróbálni a kevésbé jó állásokat is - például felhívni a kórházat, hogy kell-e ember a betegek alól cserélni a pelenkát.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 13:21:32
"Mondjuk lehet egyből kivágja a biztonsági, ha elkezdi akárcsak burkoltan is a személyzetet fenyegetni."
Valahol olvastam, hogy némely brit kórházban a balhézó beteget feketelistára teszik, azaz nem látják el a jövőben - menjen a szomszédos kórházba.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 13:27:07
Kihagytad, hogy a jó orvos gyorsan dolgozik.
Azaz az előttem várókkal fejenként 2 perc alatt végez, velem viszont 1 órát foglalkozik.
szabidoki 2012.05.20. 14:51:42
jágör68 2012.05.20. 15:15:06
Húbazz, de örülök hogy nem maradtam Albionban.
Azért Németországban ez még ritkaság és a metropoliszokon kívül ismeretlen fogalom..
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 15:39:46
hawkeye 2012.05.20. 15:47:28
Az orvos és a beteg sosem "partner".
A beteg - állapotánál fogva - szinte mindig alárendelt helyzetben van.
Eddigi írásaidból azt gondolom, hogy te nem is tekinted annak, legfeljebb itt fényezed magad.
Te pont olyan vagy, mint a szerelő, akihez bevittem az elromlott mixeremet javítani.
Az igazi orvosok azért ennél többek...
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 15:58:46
Dehogynem, partnereknek kell lenniük egy közös ügy, a beteg gyógyulása érdekében!
Szerintem olvass utána a paternalista beteg-orvos viszonynak, és annak, hogy ennek mekkora hátrányai vannak a kiegyensúlyozott, partneri szintű beteg-orvos viszonyhoz képest. Röviden: nagyok.
Te azt igényled, hogy "gyereknek" tekintsen az orvos, vagy hogy felnőttnek?
Az információs aszimmetria kétségtelenül valamennyi személyközti kapcsolatban a legnagyobb épp a páciens és az orvos között, de ezt minél inkább csökkenteni kell, ennek módja a megfelelő és széles körű betegtájékoztatás, hogy a beteg ember képes legyen körültekintően meghozni a döntését a saját egészségével kapcsolatban.
Nem árt felnőttként sem tanulni, tényleg javaslom, hogy olvass utána a dolognak, sok érdekességgel fogsz találkozni. :-)
hawkeye 2012.05.20. 15:59:04
Ne erőltesd a dolgot, nincsenek koncepcióim!
Az a baj, hogy az utóbbi években sokkal jobban megismertem az orvosokat, és a többi egészségügyist, mint szerettem volna.
Radiológussal sem az a bajom, hogy (bizonyára) tisztességes iparos. Hanem az, hogy fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél...
És hogy kerek legyen. Én is rákényszerültem magánorvosi kezelésekre, a fentebb már említett időszakban 7 számjegyű összeget költöttem erre. És nem 1-el kezdődött. :)
Az ellátás színvonala sokkal magasabb, de ott is találkoztam gyökér orvossal. Levontam a tanulságot, kerestem másikat. Ami érdekes, hogy egy klinikán belül is nagy a szórás.
A másik figyelemreméltó, hogy ezeken a helyeken az eü személyzet még véletlenül sem konfrontálódik a betegekkel.
A következtetéseket vond le te.
Lehetőleg koncepció nélkül... :)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:02:31
Az, hogy a beteg akkor és oda megy, ahová épp úri kedve diktálja, és én ebbe nem szólok bele, épp azt jelenti, hogy a páciens nincs alárendelt helyzetben, felelősen meghoz egy önálló döntést.
Ha utána rohannék, hogy "jaj, nehogy elmenjen most", az az ő döntésképességének a kétségbe vonása lenne, és pont ezzel hoznám alárendelt helyzetbe - hogy még arra is képtelen, hogy felismerje a saját érdekeit.
Te szeretnéd, hogy idegen emberek kétségbe vonják a döntéseidet?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:05:29
Szerintem pont laikus PhD az, akinek az itteni hozzászólók közül a legtöbb személyes tapasztalata van velem.
Ő hisz a saját szemének és a saját emlékeinek, azért írja azt, amit.
És nem kapott semmilyen tekintetben "extra" ellátást tőlem.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:08:38
"Hanem az, hogy fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél..."
Nna, már megint a primitív személyeskedésre szorulsz, ahelyett, hogy konkrétumokat hoznál a hozzászólásaimból.
Kár. :-(
vanier (törölt) 2012.05.20. 16:09:12
hawkeye 2012.05.20. 16:11:03
"Szerintem olvass utána a paternalista beteg-orvos viszonynak, és annak, hogy ennek mekkora hátrányai vannak a kiegyensúlyozott, partneri szintű beteg-orvos viszonyhoz képest. Röviden: nagyok. "
"Az információs aszimmetria kétségtelenül valamennyi személyközti kapcsolatban a legnagyobb épp a páciens és az orvos között, de ezt minél inkább csökkenteni kell, ..."
A két idézet meglehetősen ellentmond egymásnak.
-
"Nem árt felnőttként sem tanulni, tényleg javaslom, hogy olvass utána a dolognak, sok érdekességgel fogsz találkozni. :-) "
Sajnos gyakorlati tapasztalataim felülírják a tetszetős elméleteket.
"Te azt igényled, hogy "gyereknek" tekintsen az orvos, vagy hogy felnőttnek?"
Ezt a két lehetőséget ismered csak? Akkor inkább neked kellene pár információforrást felkutatni.
Végül: egyre jobban erősödik bennem egy olyan vélemény, hogy negatív hozzáállásod a neveltetésed hiányosságai mellett a viszonylagosan fiatal korod "következménye" is.
Te egész egyszerűen ilyennek látod a világot. Túlságosan biztos vagy magadban. De nem baj, tempora mutantur et nos mutamur in illis.
vanier (törölt) 2012.05.20. 16:12:06
hawkeye 2012.05.20. 16:16:01
Nem személyeskedés, csak te látod annak. Pont a hatalmas egód miatt.
Törődj már bele, hogy mások másképp látják a dolgokat, közöttük a te tevékenységedet is.
És nem arról van szó, hogy nem tudod a szakmádat.
Fél napot végigbeszélgettünk, többször leírtam, hogy miben nem értek egyet veled, s neked csak ennyi jut el a tudatodig?
"...fel sem éri ésszel, hogy egy orvos azért több ennél..."
Épp ez a lényeg!
És tényleg nem érted.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:19:20
"A két idézet meglehetősen ellentmond egymásnak."
Miben mond ellent?
Az információs aszimmetria kétségtelen.
A paternalista szemlélet, hogy az orvos mindent tud, de semmit nem mond el, csak utasításokat ad a betegnek, aki nem hoz semmiféle döntést, hanem az orvos utasításait szolgai módon követi.
A nem paternalista szemlélet, hogy a betegnek elmondjuk a lehetőségeket, előnyöket-hátrányokat, és ő hozza meg a döntést a saját egészségével kapcsolatban.
Ezzel mi a konkrét baj szerinted?
hawkeye 2012.05.20. 16:20:44
Egy próbát azért megér.
Ha nem tűnt volna fel, pontosan értem a doki álláspontját.
DE!
- Nem értek vele egyet.
- És azt szerettem volna, ha megérti, hogy kevés hozzá hasonló gondolkodik így.
Ennyi.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:21:36
"Nem személyeskedés, csak te látod annak."
A vitapartner szellemi képességeinek kétségbe vonása szerinted nem személyeskedés?
Túl sokat írtál a polidilire, hogy ennyire eltorzult az értékrended. :-(
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:28:17
Most visszaolvastam a beszélgetésünket.
Te az elején azon voltál kiakadva, hogy nem futnak a távozni kívánó (amúgy józan, döntésképes) beteg után, hogy "jaj, nehogy már elmenjen".
Én konrétan leírtam, hogy miért nem futnak utána - ennek részben jogszabályi, részben etikai okai vannak.
Erre a te válaszod, hogy ez embertelen, automata meg effélék, és (valószínűleg megfelelő érvek híján) meglehetősen gyorsan eljutottál az argumentatio ad hominemig.
Elég nagy kár ez. :-(
hawkeye 2012.05.20. 16:29:40
Ha ennyire képtelen vagy elviselni a kritikát, nem tartom célszerűnek ennek - az egyébként érdekes, és számomra roppant tanulságos - beszélgetésnek a folytatását.
De örülök annak, hogy megismertelek, hiszen most már tudom, hogy ilyen orvosok is vannak. Mint ahogy bizonyára vannak olyan betegek is, akik kifejezetten szeretik a tiédhez hasonló stílust.
Búcsúzóul csak annyit, hogy majd gondolj rám, ha olyan 60 körül jársz majd, és egy biccentéssel ismerd majd el, hogy volt valami igazam! :)
További eredményes gyógyítást kívánok!
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:29:46
"Ha nem tűnt volna fel, pontosan értem a doki álláspontját.
DE!
- Nem értek vele egyet. "
Magyarul: te mit vártál volna el az egészségügyi személyzettől, amikor nem vártad ki a sorodat, hanem elindultál hazafelé?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:33:27
Nem fogalmazol meg részletes kritikát, hanem az általánosságok és a személyeskedés szintjén mozogsz.
Ezzel nem tudok mit kezdeni, sajnálom.
Visszatérve: a beteg és orvos közti viszony alapvetően vagy a paternalista, vagy a partneri. Harmadik út nem létezik, természetesen a két hozzáállás között vannak bizonyos helyzetfüggő átmenetek, de az alapvető kiindulási alap vagy az egyik, vagy a másik.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 16:38:56
"sorsára hagyod a beteget.
Mert ember vagy, és emberül gondolkodsz.
Nos, a radiológus doktor úr nem ilyen. Ő nem gyógyít, hanem szolgáltat."
Nem hagyok senkit a sorsára, aki megtisztel a bizalmával, és eljön hozzám egy vizsgálatra.
De aki ezt nem szeretné, azaz nem tart igényt a tudásomra, mert aktuálisan fontosabb dolga van, annak én nem fogok utána rohanni. És miért rohanjak utána? Vannak elegen, akik engem választanak, és én tőlem telhetően igyekszem megszolgálni a belém vetett bizalmat.
Dr.laikus PhD 2012.05.20. 17:13:01
Most mit büszkélkedsz?
A te hétszámjegyű összeged többszörösét nem elköltöttem, hanem rám költötték. :DD
Van tapasztalatom, rálátásom arra amiről beszélsz, konkrétan Radiológust is ismerem, nem magánemberként, hanem szakemberként.
Elfogult vagyok biztosan.
Az erénye az amiről te úgy beszélsz, hogy hiányzik belőle.
Ott van ő bizony szakmailag, emberileg is amire annyira vágysz és nem kerül hét számjegyűbe.
Ha valaki igazán beteg és szüksége van orvosra megtanul együttműködni, utána olvasni noch dacu, megtanulni a bajságát, hogy partnere lehessen az orvosának.
Évek óta beteg emberek nem ismerik a testüket, a betegségüket, közben hatalmas összegeket költenek sarlatánokra hasonló okokból, mert koncepcióik vannak. Pedig a sarlatán él a marketing minden eszközével. Neked ez hiányzik a szakemberekből?
Akármit is hiszel, vagy gondolsz a betegnek kell megtanulni várni (sajnos) a jelen helyzetben, ha nincs annyi pénze, hogy magánklinikákon is válogatni tudjon, az életéből legyen ideje felmérni, hogy szimpatikus, vagy antipatikus az a fehér köpeny amiben egy orvosszakmai végzettségű ember lakozik.
Te gondolod a köpeny alatt gépnek az orvost és gyártasz koncepciót, mert aki türelmesen magyaráz neked figyelembe veszi, hogy nem ismerheted őt, sem embernek, sem orvosnak, csak egyszerűen más jelentést tulajdonítasz a világosan leírt gondolatainak.
Ugyandehogy (törölt) 2012.05.20. 17:57:44
nyugodtan menjetek más országba, mint a többiek.
legalább végleg eszkalálódik a helyzet itthon, aztán csak történik valami.
anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2012.05.20. 18:03:44
jágör68 2012.05.20. 18:14:07
Nem vagy kötelező ellátni.
Amint a testi biztonságodat fenyegeti nem vagy köteles ellátni- ahogy lángoló házba sem vagy köteles bemenni, akárhány várandós anyuka van is odabent.
Pont ez a baj, hogy eddig "szokásjog" alapján el lettek látva.
Holnaptól mindre rá kell hívni a rendőrt.
@Babette_:
mártírok témakörhöz- az eddig sem rózsas munkakörülményekre még rátett egy- két vagonnal a drága kormány:
www.medicalonline.hu/cikk/az_orvosoknak_kedden_jon_a_vasarnap
Aki mindezt hagyja az meg is érdemli.A heti- papíron 40- inkább 50- 60 alapóra mellé még havi 240 óra ügyelet.
Magyarul 14 ügyelet havonta- minden harmadnap- ügyeletek közt pedig akár 8 órára lecsökkentett pihenőidővel- tehát akár már másnaponta.
És mindez attól a bandától, amelyik a parlamentben alszik, netezik, pornólapot nézeget munka címszóval.
Amelyik nép ezt eltűri az tényleg nem normális.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:18:59
"addig nekünk azt is el kell látnunk aki elötte közölte, hogy elvágja a torkunkat, hiszen nekik jogaik vannak."
Tévedés, nem vagy köteles ellátni őket.
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
"131. §, 5. bekezdés, c. és d. pont:
(5) Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha
......
c) vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza,
d) saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti."
Ezen kívül ide vonatkozik még ugyanezen paragrafus 6. pontja:
"(6) A (5) bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt okok alapján az orvos a beteg ellátását csak akkor tagadhatja meg, ha
a) ez a beteg egészségi állapotát károsan nem befolyásolja, és
b) a beteget más orvoshoz irányítja, vagy javasolja, hogy saját érdekében forduljon más orvoshoz."
Szóval a fenyegetőzővel közölni kell, hogy itt nem látják el sem most, sem a jövőben, menjen el a legközelebbi hasonló profilú intézménybe. És erről természetesen jegyzőkönyv is készüljön!
Egyébként nem árt a rendőrséget is kihívni, legyen csak rossz napja a bunkónak.
Nem vagy senkinek a lábtörlője, ez nagyon fontos!
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:21:14
A népet nem érdekli más, csak hogy ingyen-gyorsan-magas színvonalon lássák el.
Tehát az orvosnak ki kell lépni az alkalmazottságból, kiváltani a vállalkozóit, vagy alapítani egy céget, és rendes kétoldalú szerződést kötni az intézménnyel. Arra ugyanis nem vonatkoznak ezek az agyrém rendeletek.
jágör68 2012.05.20. 18:27:09
Pont olyan helyen dolgoztam legutóbb, ahol így működött szinte az egész intézmény.
Többet ügyeltek a vállalkozóként alkalmazottak, mint a közalkalmazotti státuszben lévők.
Magyar módra nem szabad kapitalizmust csinálni-
rabszolgahajcsár magyar főnökökkel
és bex@ri magyar munkavállalókkal
Mert abból posztkommunizmus lesz.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 18:45:16
Az orvoslás egy par excellence független munkakör, az alkalmazottság csak kényszer szülte pótmegoldás.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 18:56:58
szabidoki 2012.05.20. 19:59:07
huhhhu 2012.05.20. 20:34:04
1./ Véletlenül sem reklám, csupán egy kórkép az orvostársadalomról egy orvostól.
2./ Ha valakinek maga a nickje reklám az úgy látszik nem csapja ki a biztit.
cenzorilla 2012.05.20. 20:47:16
Egy nem létező Kft, egy természetgyógyásszá avanzsált orvos.
Te egy kütyüt reklámozol ami drága, amiről még senki nem bizonyította a csodálatos hatást.
huhhhu 2012.05.20. 21:04:06
Értem. Szóval magával az orvossal van a baj. Pedig amit leír, azt eddig is tudtuk, csak a másik oldalról még nem írták így le.
Nem érdekel se a "kütyü", se az "ára", viszont a továbbképzés, a gyógyszerfogyasztás, az ellátás már sokkal érdekesebb.
Azt viszont fel nem foghatom, hogy radiologus.hu ami egy weboldal, miért nem reklám. Már csak a korrektség kedvéért.
2012.05.20. 21:22:08
2012.05.20. 21:24:10
2012.05.20. 21:24:38
huhhhu 2012.05.20. 22:05:31
"Csak a te kedvedért most én is leszedtem a nevem mellett lévő webcímet. :-) "
Nem kell levenni. Miattam meg főleg nem. Nem nagyon érdekel ki mit reklámoz. Ami érdekel, azt úgy is megtalálom. Csak nem szeretem a kettős mércét. Már tele van vele hócipőm. Erről szól az életünk. Szóval ebből ne csinálj problémát.
"A blog.hu szabályzata alapján a nick neved mellé beállíthatsz bármilyen weblap címet."
Nem teszem be nicknek, mert cenzorillának csípné a szemét. Egy orvos az orvostársadalom anomáliájáról filozofál, ez nyilván zavaró.
"Egyébként meg nem tudom, mi a szarért van ennyire a bögyödben ez az orvos, és miért írsz róla véleményt, ha nem ismered."
Valóban nem ismerem, nem is szeretném megismerni. Az itteni megnyilvánulásai alapján az a véleményem, hogy az emberségnek a szikrája sincs benne. Ezt nem tudom tolerálni, lehet atyaisten is.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 22:31:28
"Az itteni megnyilvánulásai alapján az a véleményem, hogy az emberségnek a szikrája sincs benne. Ezt nem tudom tolerálni, lehet atyaisten is. "
Konkrétan miből vontad le ezt a következtetést?
Eléggé súlyos megfogalmazás ez.
Az a bajod, hogy nem tekintem magam a betegeim lábtörlőjének? :-)
karcsibácsi 2012.05.20. 23:00:47
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 23:04:51
Nem értek veled egyet. Szerintem huhhhu valamit félreérthetett, azt szeretném vele tisztázni.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.20. 23:37:09
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.20. 23:44:34
Simán lehet az orvossal is lelkizni órákat, csak annak megvan a megfelelő díja is. :-)
2012.05.21. 00:03:08
2012.05.21. 00:07:13
Paul Ignotus 2012.05.21. 15:42:28
A doktor úr betegei nyilván másképp ismerik őt, gondolom a velük való megkülönböztetett viselkedésben a nem kevés pénz is közre játszik. Mert ugye az ember nem hajtja el a halál micsodájára azokat, akikből él.
(Sőt, ennyiért még utána is szalad...)
Amit viszont a radiológia fura ura ideírt, abból egy rigolyás, s nem kissé demagóg zsebdiktátor képe rajzolódik ki.
Demagóg, mert legalább tucatnyi olyan érvre reagált itt, ami el sem hangzott, vagy nem úgy hangzott el.
Kedves privát betegek, kedves doktor úr!
Miért nem tudjátok elfogadni, hogy különböző emberek különböző nézőpontok figyelembevételével alkotnak véleményt?
Miért nem értitek meg, hogy vannak olyanok, akik számára visszataszító az cseppet sem empatikus viselkedés?
Tessék belenyugodni, hogy ha számotokra a doktor úr isten, másokéban ettől még lehet maga az ördög!
Ha a fejetekre álltok, akkor is.
Mert még az is lehet, hogy nekik van igazuk.
A poszthoz: sajnos én is elég sok orvosnál megfordultam. Az állami egészségügy mindig is hasonló volt, mint most. Régen is, amikor többen voltak ugyanannyi munkára. De a boríték akkor is, most is mindent megoldott...
A privát klinikákon a kisegítő személyzetre nem lehet panasz, az orvosok közül viszont többen magukkal hozták a pokróc modort. De nincs baj, a tulajdonosnak lineáris érdeke a több, jól fizető beteg. Ha az orvosánál ilyen radiológusi hozzáállást tapasztal, nem sok fertőtlenítő kézmosót használ el abban az intézményben.
Hogy mi történik abban az estben, ha viszont a tulaj egyben a radiológus is, én nem tudom... :)
2012.05.21. 16:18:39
Paul Ignotus 2012.05.21. 16:42:43
"Miért nem tudjátok elfogadni, hogy különböző emberek különböző nézőpontok figyelembevételével alkotnak véleményt?"
Erre te:
"De örülök, hogy most aztán jól kiírtad magadból a tutit. "
No comment...
Dr.laikus PhD 2012.05.21. 17:08:41
Egy teljesen normális korrekt tudású orvos.
El lehet fogadni a _más véleményét_ a személyeskedését nem.
Igen én a magánrendelésén voltam, de ha nem sürgős akkor másként is lehetett volna.
Mindettől függetlenül azért a pénzért ami egyáltalán nem sok, többet tett, mint amit tennie kellett volna.
Hagyhatta volna annyiban, szakorvos megnézi, elolvassa és ma már nem írnék ide.
Nem azért, mert a szakorvos a főd alá akart volna tenni, hanem mert Radiológus tudása friss. Volt egy gyanúja, ami később nem gyanú lett hanem bizonyosság.
Radiológiai szempontból ő sem látott többet, mint a többiek, de rám nézett és nem hagyta figyelmen kívül a külső tünetet. Szakorvost ő keresett hozzá.
Ezek után minden ami utána jött, van és lesz ingyér van. TB-re, a visszautasított hálapénzekre.
Konkrétan az életem köszönhetem neki.
Nem valószínű, hogy nélküle itt írnék néha vitriolos, néha dühös, időnként oktató, de általában megértő sorokat.
Nem hiszem, hogy ez a demagógia.
Inkább a tiétek. Valamiért másként értitek amit és ahogy ír.
Egy kedves, mosolygós, korrekt orvos.
A pletyire nem kíváncsi, de nem is akartam vele társalogni.
Annyit azért elmondott amit látott rajtam, hogy képes vagyok ott és akkor felfogni.
2012.05.21. 17:42:05
2012.05.21. 19:32:42
Egyébként mi az, hogy "kihez jött"?
Én eddig csak olyat láttam, hogy "kardiológiára" vagy "sebészetre".
Bár utoljára bő egy éve voltam magyar kórházban.
2012.05.21. 19:46:44
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.21. 22:00:52
2012.05.21. 22:34:32
A jó kórházmenedzsment szintjén pedig erre - gondolom egyértelmű -, hogy hogyan reagálnak?
Veszélyes dolgok ezek, @csak néha benézek ha marhaságot látok: meg tök igazat ír, én még külföldön nem láttam választott orvost, teljesen véletlenszerű, hogy ki van ott.
Paul Ignotus 2012.05.22. 09:27:50
Érdemeit nem vitatom.
De azt igen, hogy a szakértelem kizárná az empátiát.
Saját példám:
Anno az intenzíven hallottam, hogy az orvosom érdeklődik állapotom felől a vizitelő professzornál.
Az az orvos, aki az infarktust felismerve otthagyta a rendelését, és a saját kocsijával rohant velem a kórházba.
És ott, a pittyegőszobában értettem meg, hogy a szakma nem minden, az emberség legalább annyira fontos.
Lényegében ez adott erőt a szívműtét, és a hasonló "kellemességek" elviseléséhez.
Mert semmi ideírható paragrafus nem írta elő neki egyik cselekedetét sem.
Érted már miért tartom többre az ilyen hozzáállást, mint amilyet a radiológus idekopizott?
És nyilván azt is tudod, hogy soraimmal mindössze emberibb gondolkodásra szerettem volna inspirálni...
2012.05.22. 09:45:16
2012.05.22. 09:50:12
2012.05.22. 09:55:33
Miközben a többi beteget ellátatlanul hagyta. Nem rossz. Hívhatott volna mentőt is. Ha minden orvos otthagyná a rendelését, hogy személyesen vigye be a beteget, nem sokan rendelnének. Akkor meg a betegek írnának posztot, hogy miért szaladgál el örökké az orvosuk rendelési időben.
Mielőtt még azt hinnéd, védem az orvosokat általában, legutóbb valaki azt írta rólam, hogy az orvosok ellen írok mindig :-) Na akkor milyen is az igazi stílusom? :-)
Paul Ignotus 2012.05.22. 10:08:44
Te tényleg egy ostoba ember vagy.
1. Az orvos betegei nem maradtak ellátatlanul, mivel 15 perc múlva újra a rendelőben volt.
2. Ha mentőt hív, én már nem élek.
3. De ha mindenáron kötekedni akarsz, akkor viszont ehhez keress más partnert!
Szép napot kívánok neked!
2012.05.22. 10:19:23
2012.05.22. 10:21:12
Remélem, nem a mentős tett volna el láb alól :-)
hawkeye 2012.05.22. 10:42:18
Ne etesd a trollt, mert nem szabadulsz tőle!
Nézd meg a weblapját, abból rájössz, hogy egyébként is egy szélhámos szőkenő...!
2012.05.22. 10:45:31
2012.05.22. 11:46:07
hawkeye 2012.05.22. 13:45:43
Bocs, de a nyilvánvalóan értelmetlen kötekedései miatt annak gondoltam.
De igazad van, majd írok neki privátban....
:)
2012.05.22. 14:01:53
Mert nem értek egyet valamivel, attól még az nem nyilvánvalóan értelmetlen kötekedés. Troll, szőkenő, szélhámos? Szerinted ezek mik? Ezt sem én írtam. Egyébként megelőztelek, mert már írtam neked privátban. :-)És csak szalonképes kifejezéseket használtam :-)
karcsibácsi 2012.05.22. 21:11:50
1. te uhuhu vagy.
2. az orvos vitt kórházba sztori kitaláció. Jobb nem jutott eszedbe? Szegényes fantáziára vall.
3. tudod, ki volt Ignotus Pál? Ugye, hogy nem.
4. Turcsit ne piszkáld, mert szájon váglak!
5. " a tulajdonosnak lineáris érdeke a több, jól fizető beteg. Ha az orvosánál ilyen radiológusi hozzáállást tapasztal, nem sok fertőtlenítő kézmosót használ el abban az intézményben "
Ha kijózanodtál, olvasd el háromszor, amit írtál, és ha rájössz, hogy mit akartál ezzel a hablattyal közölni, fogalmazd meg érthető magyar nyelven!
2012.05.22. 21:22:39
Paul Ignotus 2012.05.23. 08:52:12
Paul Ignotus 2012.05.23. 08:54:45
Cenzorilla: még az ő szintje sem minősül trollkodásnak?
cenzorilla 2012.05.23. 09:57:40
Én úgy gondolom, hogy egyszerűbb egymással beszélgetnetek.
Provokálsz, de nincs értelme.
Mindkét nicked kitiltom, ha nem hagyod abba.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.23. 10:17:46
Nyugi, csak a szokásos személyeskedési próbálkozások zajlanak.
Mivel a hálapénz, mint elvi támadási lehetőség, nem áll fent nálam, részben a szakterületem, részben a magánpraxisom miatt, megpróbálkozik a kedves hozzászóló mással, de hát arra már nem jut idő a nagy erőlködésben, hogy megnézze azt a weboldalt, melyről kiderül, hogy hosszú évek óta egy magánklinikán dolgozom. :-)
Lehet, hogy évek óta megszüntették a szerződésemet, csak még én nem tudok róla? :-)
Kézfertőtlenítő-használatom pedig fellendítette a magyar kézfertőtlenítő-ipart. ;-)
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.05.23. 10:20:22
A jó orvos kórházba viszi a rendelési időben a beteget, megveszi neki a gyógyszert, adott esetben bemegy a műtőbe is vele, tisztába teszi, és a mozgásképtelen páciens gyerekét is elviszi az iskolába. Ja, a villanyszámla kifizetéséről még szót sem ejtettünk.
Ilyen a "jó orvos".
A többi csak embertelen automata.
Dr.laikus PhD 2012.05.23. 11:12:14
Mindezt 15 percen belül.
Viszi, átadja, referál, biztonságban tudja, visszaér a rendelésre.
Varázsló.
karcsibácsi 2012.05.23. 17:50:03
Legalábbis sólyomszem így képzeli.
Igazság, hol vagy? 2012.05.23. 18:52:19
Igazság, hol vagy? 2012.05.23. 18:54:21
Paul Ignotus 2012.05.24. 06:57:13
Kérlek benneteket, vegyétek figyelembe, hogy nem szokásom hazudni.
A személyemet becsmérlőknek nem érdemes válaszolni, ők úgyis jobban tudják. :(
Az értelmeseknek viszont igen.
Dr.laikus PhD & Igazság, hol vagy? :
A Szentendrei úti háziorvosi rendelő autóval max. 5 percre van a Margit kórháztól.
Mire odaért volna a mentő, mi már a kórház liftjében voltunk.
(Egyébként addig emlékszem a történésekre, onnan függöny.)
Azt, hogy neki köszönhetem az életemet, egybehangzóan állította a kardiológus szakorvos, és az osztályt vezető főorvos.
Nincs semmi okom kétségbevonni szavaikat.
Én csak hálás lehetek - álljon itt a neve: Izsó Krisztina dr. - hogy nem az eü törvényt kezdte el lapozgatni, hanem cselekedett.
Ennyit rólam.
És nagyon nem értem, és még jobban sajnálom, hogy a "jóindulatú" hozzászólók érdembeni vita helyett az én szavahihetőségemet vonták készségbe, a primitívebbek pedig a nicknevembe kötöttek bele, biztosan alappal kérdőjelezve meg műveltségemet. :(
Azoknak köszönet, akik érdemi vitába szálltak velem, nem pedig emberi mivoltomban próbáltak megalázni.
Tisztelettel:
Ignotus
2012.05.24. 10:13:02
Gyönyörű szép védőbeszédet írtál, csak azt felejtetted el, honnan is indult ki a vita. Dr.Laikust értelmesnek nevezed. Ez így igaz. Mert az is. Aztán azt írod, a primitívebbek belekötöttek a nick nevedbe, ill. neveidbe :-) Ő volt az egyik, ha elkerülte volna a figyelmedet. Minősítettél egy orvost ok nélkül. Engem trollnak, szélhámosnak, ráadásul szőke nőnek neveztél. Ez utóbbit vettem legjobban zokon :-) Nehéz figyelembe venni az interneten, hogy valaki hazudik, vagy nem. Csak az írás alapján mindenki eldönti, hihetőnek tartja a történetet, vagy nem. Érdemi vitát az várjon el, aki érdemben tud hozzászólni a poszthoz. Ha ez nem sikerül, persze szubjektív a megítélés, akkor a válaszok sem lesznek annyira érdemiek. Aki másokat becsmérel, viselje el, ha nem kap olyan válaszokat, amilyeneket szeretne.
karcsibácsi 2012.05.24. 14:26:48
Napirend után: A bécsi úti Margit kórházban (közkeletű nevén a la praxis blog: halálgyár) nincs olyan intenzív kardiológiai ellátást nyújtó részleg, ahol infarktusban életmentő beavatkozást (coronarográfia, PCI) tudnának végezni.
A mesét változatlanul nem hiszem el.
Egyébként, általánosságban, a konkrét esettől elvonatkoztatva véleményem szerint hibát követ el az orvos (és veszélyezteti a beteg életét, ha saját kocsival szállítja be a beteget ahhelyett, hogy azonnali esetkocsit kérne és annak megérkezéséig mellette maradna, hiszen személyautóban, vezetés közben nem tud pl. defibrillálni, ami a mentőben vagy a rendelőben természetesen kivitelezhető, és infarktusban bármikor szükség lehet rá.
2012.05.24. 15:04:58
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:10:41
És most azt hiszed, hogy olyan nagyon okos voltál, ugye?
Mintegy 10 éve történt a baj, akkor még volt kardiológia.
Tóth Leventének hívták az osztályos orvost.
Ja igen, és a Városmajor u-i Érsebészeten pakoltak tele sztentekkel.
Fogadj magándetektívet, és ellenőriztesd le, csak azért, hogy rámsüthesd a hazugság bélyegét!
Egyébként meg szégyelld magad!
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:12:16
Te bizonyára okosabbnak tartod magad az orvosomnál.
Nekem nem ez a véleményem rólad.
Ennyi.
Paul Ignotus 2012.05.24. 18:24:35
Kellemes pünkösdi ünnepeket!
karcsibácsi 2012.05.24. 18:30:46
A történet pedig, minél jobban magyarázkodsz, annál jobban sántít.
10 évvel ezelőtt is.
PS nincs miért szégyellnem magam. A sok butaságra próbáltam értelmes válaszokat adni, nem sértő módon, hanem viccesen. Az ok nélküli, sértő, személyeskedő rágalmakért (Radiológus, Turcsi) NEKED kellene, hogy lelkiismeret furdalásod legyen... ha tudod egyáltalán,hogy ez mit jelent.