Nem kellett volna meghalnia 52 évesen

2012.03.27. 09:20

Kedves Praxisblog!


Történetem 10 éves, tehát a gondok már korábban is jelentkeztek, és úgy tűnik nincs új a nap alatt. Férjem 9 éve nagyon erősen fájlalta a jobb karját, de oly annyira, hogy nem tudta már felemelni. Már korábban, egy műtéti hiba miatt hasnyálmirigy gyulladást kapott, ezért havonta ment belgyógyászhoz, kontrollra és a gyógyszer receptjéért. Szintén ebből a hasnyálmirigy gyulladásból adódott, hogy az epevezetékébe tettek egy „támaszt”, ha a hasnyálmirigy újra begyullad, megduzzad, ne nyomja el az epevezetéket.

 


Már ennél a műveletnél is, ami egy másik korházban volt, mint a történetben szereplő., szóval már itt is csak a szerencsén múlott, hogy nem halt meg, mert az epéjét mosták egy oldattal, és a tápot mag közvetlenül a gyomrába vezették. Ez két állványt, két „üveget” jelentett, de a nővér nem figyelt oda és összekeverte a bekötést. Én éppen ott voltam és gyanús lett, hogy az előbb nem így volt, ezért lezártam mindkettőt és szóltam a főnővérnek. No, lett nagy riadalom, mert az epéjébe vezették a tápot, és a gyomrába a mosófolyadékot. Csak a főnővér kért bocsánatot. De ez csak kitérő. Szóval ezzel ez epevezetéket kitágító kis szerkezettel együtt kezelték, ismerősként akkor is amikor az erős kar-fájdalommal jelentkezett, július végén. A doktornő szerint ez tipikus epekő fájdalom. Gyógyszer, ultrahang az út tovább. Az ultrahang 2 mm-es követ mutatott ki, de jelezte ezt bizonyos támasztót is. Vagyis, ha odafigyel a doktornő észreveszi amit én is, hogy ez néhány nap alatt kiürül.


Befektették a korház sebészeti osztályára, ahol már többször feküdt és a legnagyobb megdöbbenésemre nem készítettek röntgenfelvételt, és amikor ezt hiányoltam, azt a választ kaptam, hogy ismerjük már a beteget, felesleges. Megkérdeztem, hogy mivel 4 éve feküdt itt, talán mégis kellene, de szabályosan kinevették az aggodalmamat és epekővel kezelték. Érdekes az ultrahangon eltűnt az epekő, de a fájdalom nem és továbbra is epekővel kezelték. Én személyesen kértem a kezelő orvosát, hogy csináltasson röntgenfelvételt, ha kell kifizetjük, nem tette. Már november volt és egyre nagyobb fájdalommal küzdött a férjem, éjszakánként sírt az ágyon ülve. Hívtam ügyeletet, voltunk neurológián, reumatológián, míg végül januárban elkészült a tüdőfelvétel, és addigra már a tüdő közel fele fehér volt a képen.


Szóval tüdőrák, kissejtes, a tüdőcsúcson kiinduló. Ha minden augusztusban kiderül jól műthető, csak a tüdőcsúcs operálásával. (Persze ez se könnyű műtét). Osztályra került és a kezelőorvosától megkérdeztem, miért várt fél évet egy tüdő-felvételért, azt válaszolta, hogy higgyem el, hogy ez tipikus epekő fájdalom volt, Nem kért bocsánatot. Férjem másfél évet élt iszonyú fájdalmak között ment el. Nem tudok megbocsátani, nem tudom elfelejteni, hogy egy időben elkészített röntgenfelvétel megmenthette volna és nem kellett volna meghalnia 52 évesen. Kicsit hosszú lett, ezért elnézést, de még mindig nagyon fáj.


Nem írok csak keresztnevet, mert nem akarom magam kitenni atrocitásnak.


Ilona
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacix86 2012.03.27. 10:11:07

A sok félinformáció mellett egy dolog mellett nem tudok elmenni:
mégpedig az, hogy a kissejtes tüdőrákot már felfedezéskor áttétesnek kell tekinteni és extrém ritka esetekben műtik. A kezelés ilyen esetekben a kemoterápia, ugyanis egyedül arra érzékeny ez a daganattípus. Az 5 éves túlélése pedig 5-10% között mozog. Ha rtg-n látható, akkor már eleve hamvába hol ötlet a műtét. Természetesen ezért is a gonosz orvostársadalom a hibás.

Koky_ 2012.03.27. 10:23:32

Őszinte részvétem.

Édesanyámnál most februárban diagnosztizáltak nem kissejtes tüdőrákot, mellhártya áttéttel. Azóta volt több vizsgálaton és most úgy néz ki, a csontján is áttét van. Több helyen észrevettek gócokat. Mivel korábban már műtötték rákkal (kb 8 éve), minden évben ment vizsgálatra. Legutóbb tavaly októberben, mikor minden rendben volt. Most februárban meg áttétek sokasága.... Kérdem én: Minek a sok vizsgálat? A panaszait mindig elmondta, mire csak legyintettek, hogy "az normális". A tüdejében volt némi víz korábban, az orvos válasza "majd felszívódik". Most volt másodszorra tüdőcsapoláson, 8 dl-t szívtak le belőle.... Az ember csak beteg ne legyen, mert az orvosok nagy ívben szarnak rá. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

Mészáros Laci 2012.03.27. 10:28:38

@lacix86:

van egy olyan furcsa kép az emberekben, hogy
1. az orvostudomány tökéletes
2. ezen belül minden orvos tökéletes,
3. minden halálesetért felelős valaki - például az orvos, aki megtehette volna, de hanyag volt.

Biztosan előfordul ez is, csak a veszteség miatt érzett jogos fájdalom és jogos harag hullámai közül nehéz kiszűrni...

2012.03.27. 10:40:25

@lacix86: "a kissejtes tüdőrákot már felfedezéskor áttétesnek kell tekinteni és extrém ritka esetekben műtik"

Biztos így van, nem értek hozzá, az is lehet, hogy a posztoló sem volt elég tájékozott, de ő leginkább az elmaradt vizsgálatot hiányolta. Hogy mi lett volna, ha észreveszik? Ki tudja. De ő úgy érzi, ezzel elvettek egy lehetőséget, egy esélyt. Azért ez érthető szerintem. A történtek ellenére pedig elég visszafogott hangú levelet írt.

guy2 2012.03.27. 11:04:12

@Turchi: A fájdalmát mindenki dolgozza fel magában vagy pszichológusnál, de ne a nagy nyilvánosság előtt, amivel rombolja egy szakma hitelét.

2012.03.27. 11:08:13

@guy2: Ó,ó. Akkor zárjuk be a blogot. Nem rombolta a szakma hitelét. És elő ne forduljon még egyszer, hogy valaki a véleményét le merje írni! :-(

karcsibácsi 2012.03.27. 11:14:56

@guy2: Teljesen egyetértek.
Érző, együttérző emberek vagyunk, a hozzánk fordulókon próbálunk segíteni, akin lehet, segítünk is. Ezzel együtt ez a a sok részvétem, együttérzek, jaj szegény, vérzik a szivem stb. fölösleges és kicsit hamisan is cseng.
Na, nézzük tárgyszerűen:
A történet zavaros és pontatlan, szakmailag több sebből vérzik.
És egyáltalán nem visszafogott ( Nem tudok megbocsátani, nem tudom elfelejteni, hogy egy időben elkészített röntgenfelvétel megmenthette volna)
Ha tényleg kissejtes rákja volt, akkor a rtg. NEM menthette volna meg. Nem szabadna vádaskodni és nincs mit megbocsájtani. Megköszönni és elnézést kérnie kellene.

Ilyen sincs, hogy " műtéti hiba miatt hasnyálmirigy gyulladást kapott"

Na várom a kommenteket, hogy milyen tahó, érzéketlen, undorító hálapénzhajhász stb. szaralak vagyok.

phaidros 2012.03.27. 11:16:48

@guy2: minek a milyét? :) A hitel az épül, közbeszédben, vagy rombolódik.

Schmitt Pak 2012.03.27. 11:22:34

@Mészáros Laci: nalunk volt rontgen es ugy nem vettek eszre. viszont a kurva gyogyszergyari szoroajandekok mindig jol lathato helyen voltak.

szegyen ami az egeszsegugyben zajlik - mind a toketlen eu dolgozoknak mind a gyogyszerlobbinak mind pedig a politikanak koszonhetoen.

en megmondtam a dokinak hogy nem azonnal fogom perelni, hanem majd csak par ev mulva mikor mar megnyugszik es nem gondol ra.

aki nem birja a nyomast, nem tetszenek neki a korulmenyek, nem a gyogyitasert csinalja az takarodjon havat lapatolni, meg akkor is ha csak harom orvos marad az egesz orszagban. amugy is csak annyi lenne.

phaidros 2012.03.27. 11:23:47

@karcsibácsi: mindenesetre lenne még hova fejlődnöd.

2012.03.27. 11:27:24

@karcsibácsi: "Na várom a kommenteket, hogy milyen tahó, érzéketlen, undorító hálapénzhajhász stb. szaralak vagyok."

Miért lennél az? Leírtad a saját véleményedet. Azt is szabad. Viszonyítva sok más előző poszthoz, én bizony továbbra is visszafogottnak tartom a levelet. Attól, hogy nem tudja, mi a kezelése, vagy következménye a a betegségnek, még hiányolhatja a vizsgálatot még akkor is, ha attól a gyógyulás nem várható. Úgy emlékszem, te is írtál már olyat, hogy részvétem. Lehet hogy fölösleges, lehet hogy hamis, de miért baj ez? Ha a röntgenfelvétel nem is mentette volna meg, azért annak a hiánya rendben van? És még kérjen elnézést? Kicsit túlzó ennyi elvárás.

karcsibácsi 2012.03.27. 11:29:14

@phaidros: Esztet én is tudom, azé óvasom a buxusblogot.
@Schmitt Pak: te hüjéb vagy mint akitől a nikkelnevedet loptad. évek múva legfőjjebb az iskolapézt pereheted vissza, amé attak bizonyítványt a nyócelemibe! A műhiba elévül, esse tuttad?

marand22 2012.03.27. 11:31:33

1. "Már korábban, egy műtéti hiba miatt hasnyálmirigy gyulladást kapott, ezért havonta ment belgyógyászhoz, kontrollra és a gyógyszer receptjéért. Szintén ebből a hasnyálmirigy gyulladásból adódott, hogy az epevezetékébe tettek egy „támaszt”, ha a hasnyálmirigy újra begyullad, megduzzad, ne nyomja el az epevezetéket."

Csak a tisztánlátás kedvéért:
Nagy valószínűséggel ún. cholecystopancreatitise volt (epekő jutott az epevezetékbe, ami elzárta a közös epe-, hasnyálmirigyvezetéket, és ez okozott hasnyálmirigygyulladást, mivel a termelődő, a patkóbélbe kijutni nem tudó hasnyálmirigynedv elkezdte önemészteni a hasnyálmirigyet), ennek megoldásáként eltávolították az epehólyagot, és ERCP+EST (száloptikás endoszkóp segítségével bemetszették az előbb említett közös vezeték szájadákát, és stentet, "támaszt", helyeztek be a szűkült szakaszba) végeztek, hogy szabadon tudjon ürülni az epe és a hasnyálmirigynedv (mivel valószínűleg a kő okozta sérülés következtében heg alakult ki a vezetékben, ami összeszűkítette.
NEM a hasnyálmirigy nyomta az epevezetéket (olyan is van, de az általában hasnyálmirigyrák, akkor palliativ célból helyeznek be ilyet).

2. "Ha minden augusztusban kiderül jól műthető, csak a tüdőcsúcs operálásával."

Kissejtes tüdőrák nem műthető. Ismerős tüdőgyógyász onkológus mesélte, hogy 20 éves pályafutása során 1, azaz egy beteggel találkozott, aki túlélte. A beteg (nővérhiba következtében) az előírt kemoterápiás adag dupláját kapta meg, majdnem belehalt ebbe (csontvelőkárosodás miatt), de a tumor megszűnt.

Schmitt Pak 2012.03.27. 11:34:21

@karcsibácsi: igy van elevul ha nem piszkalod. amugy nem a penz motival, inkabb hogy soha tobbet a szakmaja kozelebe ne mehessen es erezze kicsit hogy az orvoslas nem abbol all, hogy osszevissza felirja a neki kedves konglomeratum keszitmenyeit es minden honapban ra akar verni az elozo havi oep pontokra.

Mészáros Laci 2012.03.27. 11:42:23

@Schmitt Pak:

Az orvosokba vetett beteges hit az emberi psziché sajátja: aligha merném rábízni magam vagy családtagomat, ha nem hinnék abban, hogy az orvos tökéletes.

pedig nem tökéletes. emberből van ő is, mint te meg én. fáradt, hibázik, stb

hepening 2012.03.27. 11:42:33

Apósom tüdőrákban halt meg, pedig minden évben járt tüdőszűrésre. Mint utóbb kiderült, volt is bibi a leleten, de "elfelejtették" visszahívni! Köszi! Már ülni/állni alig bírt, mire kiderült, hogy nem reumája van, hanem áttétek a csontjain, amitől összecsúsztak a csigolyái és ezek nyomták az idegeket. Gyorsan elkezdték kemózni meg sugarazni. Bő fél év alatt, kínok közt ment el.....

karcsibácsi 2012.03.27. 11:44:04

@Turchi:
Az igazság mindig valahol kettőnk között van. Valóban, én is leírtam, talán nem is egyszer, hogy átérzem a poszt író fájdalmát, és együttérzek vele, és tényleg úgy is gondoltam.
Az, hogy 10 év elteltével sem felejti el a férjét, szeretettel gondol rá tiszteletre méltó, nagyon emberi dolog. Az, hogy a férje haláláért az őt ápoló, fájdalmait csillapító, előző betegségeit eredménnyel gyógyító eü. dolgozókat hibáztatja, és még 10 év elteltével "sem tud megbocsájtani", csúnya dolog, és nem menti sem a gyász, sem a speciális orvosi ismeretek hiánya (ami természetesen nem is lenne elvárható egy ezen a terület laikus embertől).

Szakmai szemmel az eset elemzése egy klinikopatológiai konferencia témája lehetne, kezdve a "műtéti hibától kapott hasnyálmirigy gyulladástól" az "epevezetékbe épített támaszon " keresztül a tüdőrákig. Valószínű, hogy már az előző beavatkozásokat is a rosszindulatú daganatos betegség miatt végezték. Ezzel kapcsolatban biztosat természetesen csak az összes lelet, zárójelentés (beleértve a kórbonctani jegyzőönyv) ismeretében lehetne mondani, de azt fenntartom, hogy a beteg halála nem az el nem végzett mellkas rtg.-n múlott. Az igaztalan vádaskodásért az elnézés kérést, a több éves kezelésért a köszönetet most is méltányosnak tartom.

Dehát én csak egy legalja alkesz beteghordó vagyok, mint mindnyájan tudjuk.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 11:44:06

@Schmitt Pak:
Igazán nem értem, hogy hányszor kell leírni, hogy az egyik legagresszívabb rákfajta.
Röntgenfelvételen mire látszik akkor gyakorlatilag menthetetlen.
Erről nem tehet orvos.
Nem érdemes a perlésre pénzt költeni.
Átkozódni lehet, azt a Jó Istennel kell elintézni, vagy meggyónni.

marand22 2012.03.27. 11:46:06

Folytatásként:
1. Ha egy betegnek egy korábbi kórkép kapcsán jelentkező tünetei, panaszai vannak ismét, az első gondolat az kell legyen, hogy a korábbi betegsége újult ki.
2. Ha azonban az előbbi kizárható már (mint jelen esetben), egyszerű logika alapján is arra kell gondolni, hogy valamilyen más kórkép okozza a tüneteket.
3. Folyamatos karfájdalom jellegzetes tünete (főleg fogyással együtt) ún. pancoast tumornak (a tüdőcsúcsban levő daganat beszűri a kulcscsont mögött futó idegfonatot, ami a kart beidegzi).
4. Sajnos egy hasi sebész nem fog ilyesmire gondolni, de egy belgyógyásztól mindenképpen elvárható lenne.

Mészáros Laci 2012.03.27. 11:46:52

@marand22:

"A beteg (nővérhiba következtében) az előírt kemoterápiás adag dupláját kapta meg, majdnem belehalt ebbe (csontvelőkárosodás miatt), de a tumor megszűnt."

érdemes hozzátenni, hogy valamilyen sajátosan közös érdekeltség nyomán akkor is nyomják a kemoterápiás szereket a betegekbe, amikor tudjuk, hogy a prognózis elég világos. viszont a kemoterápia mellékhatásai nyomán a beteg utolsó heteiben még sokkal rosszabbul érzi magát, mintha csak a fájdalmait csillapítanák.

ki az érdekelt? néha maga a beteg, de inkább a hozzátartozók rettegése a haláltól, és az elfogadásra való képtelenség; de nem felejteném ki a többnyire rettentő drága kemoterápiás szerek forgalmazóinak marketingjét sem.

marand22 2012.03.27. 11:48:12

@hepening:
Tüdőszűrés (sem az évenkénti gyakoriság, sem a rossz felbontása miatt) nem alkalmas a tüdőrák IDŐBEN történő kimutatására.

marand22 2012.03.27. 11:49:58

@karcsibácsi:
Nem hinném, hogy 4 évet túlélt volna hasnyálmirigyrákkal.

Mészáros Laci 2012.03.27. 11:50:06

@hepening:

szinte mindenki kínok között megy el.

a vágóhídon a malac több kíméletet kap, mint amennyit a halandóság beismerésére való képtelenségünk miatt a hozzánk legközelebb állóknak meg tudunk adni.

marand22 2012.03.27. 11:54:28

@Mészáros Laci:
Nem vagyok onkológus, de tudtommal onkoteam (sebész, onkoradiológus, onkológus, stb.) dönt egy konkrét beteg esetében is alkalmazott terápiáról (műtét, besugárzás, kemoterápia). Nem igazán látom, hol van itt a gyógyszeripar érdekeltsége, de lehet, csak naiv vagyok.

Schmitt Pak 2012.03.27. 11:55:43

@Mészáros Laci: ertem en, de szerintem ebbe nem fer bele, hogy ot kulonbozo idopontban keszult rontgenkep utan (melyeken egyertelmuen latszik a novekvo daganat) is allergiagyogyszert ir fel. Ennek szerintem nincs koze a faradtsaghoz, tevedhetetlenseghez, stb.

Nyilvan daganatos betegsegeknel rizikos ilyet kijelenteni, de en azert valahol ugy gondolom, hogy tobb eselye lett volna ha mar a harmadik rontgennel, (ahol mi is lattuk a "gyulladast") elkezdik kezelni.
Aztan a sokadik gyogyszer utan atmentunk masik dokihoz, neki jutott a megtiszteltetes, hogy kozolje a PONTOS diagnozist. Nyilvan minden betegseg lefolyasa mas, de azert talalkoztam olyanokkal, akiknek fel ev utan vettek eszre, hogy baj van, kaptak kemot, volt akit mutottek is, es most varjak hogy ne jojjon elo ujra.
Kicsit dobhat a beteg hozzaallasan az is, ha megmondjak neki hogy kialakuloban van egy daganata, de megprobaljak kezelni - nem ugy mint, amikor kozlik az emberrel, hogy egy eve rakos, es valoszinuleg sokat fog szenvedni mire meghal.

Es ismet hangsulyozom a penznek ehhez az egeszhez semmi koze. Mint ahogy nekem sincs az Istenedhez, plane ebben a kontextusban.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 11:58:42

@Mészáros Laci:

Ez nem igaz.
Nem kap utolsó stádiumban kemoterápiás kezelést senki.
A fájdalmait pedig csillapítják.
Nyilván nem a körzeti orvos, hanem az onkológus állítja be és írja is fel.

Ezért vannak az onkológiai centrumok.

Évek alatt vissza kell menni meghatározott időnként kontrollra.
Ha a beteg jól van és hanyagolja, arról megint nem az orvos tehet.

Mészáros Laci 2012.03.27. 12:01:52

@marand22:

Egy ismerős egy beszélgetés közben egyszer kapott egy sms-t, megnézi: "nahát, az egyik kliensem a konkurencia gyógyszerét írta fel, hazafelé be kell ugornom hozzá."

Nem volt könnyű palástolni a megdöbbenésemet. Nem szeretnék bizonyítékot szolgáltatni senkivel szemben, ezért nem írok több részletet.

Schmitt Pak 2012.03.27. 12:03:31

@Dr.laikus PhD:
ha te egy even keresztul allergiagyogyszerrel (amit a teged szponzoralo gyogyszerceg gyart) kezelned a rakos anyamat, teged is ki akarnalak csinalni.

az otodik rtg utan atmentunk masik dokihoz, aki megmondta, hogy sokat fog szenvedni mire meghal, mert egy eve rakos.
mi mar a harmadik rontgennel kerdeztuk, hogy biztos, hogy gyulladas e?

azert azt elismered, hogy ha harom honaposan mondjak neked, hogy rakos vagy nagyobb lendulettel vagsz neki a kezelesnek, hiszen elvileg meg van eselyed?

es hangsulyozom a penznek ehhez semmi koze, mint ahogy az istenednek sem.

szerintem ez egy kicsit tulmutat azon, mint hogy valaki faradt meg emberbol van. es elhiszem hogy vedeni akarod a munder becsuletet, de tuti erre eskudtel?

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:04:38

@Mészáros Laci:

"A beteg (nővérhiba következtében) az előírt kemoterápiás adag dupláját kapta meg, majdnem belehalt ebbe (csontvelőkárosodás miatt), de a tumor megszűnt."

Ilyen egyszerűen nincs.
Személyre szóló gyógyszert kap mindenki.

Nem tud nagyobb adagot adni az előírtnál. Ha nem bírja a beteg ott lesz rosszul, amit azonnal lát orvos és azonnal el is lát. Észleli ha hiba van, mert minden adat az infúzios szetten rajta van. Az üvegen még a beteg neve is szerepel.

Mészáros Laci 2012.03.27. 12:05:14

@Dr.laikus PhD:

"Nem kap utolsó stádiumban kemoterápiás kezelést senki."

Konkrétan kedves ismerős szomszédomról van szó (akinek az életében felmutatott emberi teljesítménye előtt minden értelemben meg kell hajolnom). Persze, hogy ez volt az utolsó stádium, néha csak utólag derül ki.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:07:33

@Schmitt Pak:

Nem orvos vagyok, csak gyakorló rákos beteg....

Elolvasom amit az orvosok írnak, felelevenítem a saját tudásom.

Rossz orvos mindenhol van. Minden bizonnyal nem azért adta a gyógyszert, mert kapott érte egy tollat, vagy egy írótömböt.

Rosszak az információid.

Mészáros Laci 2012.03.27. 12:07:53

@Dr.laikus PhD:

ezt konkrétan @marand22: -vel beszéld meg, ő írta (katt a nickre, az utolsó bekezdésben találod.)

azt nekem ne mondd, hogy nincs orvoshiba, nővérhiba. tudom, hogy van. nem örülök neki, de el tudom fogadni.

Koky_ 2012.03.27. 12:08:58

@guy2: Azt már rég lerombolták. Amúgy meg joga van megírni. Ha nem tetszik, ne olvasd. Ha könnyebb neki így feldolgozni, miért is fáj neked? Jézusom. Ezt az empátiát!

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:13:52

@Mészáros Laci:

Csak ha már elárultad....
Azt is elárulnád kitől kapta az sms-t, hogy kinek mit írt fel az orvos?

Azt egy orvoslátogató honnan tudja?
Ott és azonnal, standa pityere.

Schmitt Pak 2012.03.27. 12:14:17

@Dr.laikus PhD: akkor elnezest.

szerintem sem irotombot kapott erte.

viszont gyakorlo haziorvostol tudom, hogy ez igy megy.
eloszor csak rajossz, hogy szar a fizetes. aztan jonnek ezek a csillogo fogu ugynokok, akik ugyanannyit tanultak mint te, megis negyszer otszor annyit keresnek.
aztan elfogadod az apanazst, aztan meg elmesz te is ugynoknek.

DIldiko 2012.03.27. 12:15:23

@Turchi: A kórházak nagy része sokszor spórolás miatt nem végez el bizonyos vizsgálatokat, ugyanis a TB nem fizet ki mindent. Némely intézmények meg szászszámra csinálják a felesleges vizsgálatokat csak megszokásból. Sajnos sokszor van olyan, hogy ha 1-1 vizsgálat időben elkészül akkor még időben észrevesznek valamilyen betegséget és könnyebb, gyorsabb a kezelése vagy akár életet is menthet. A kezelőorvos valószínűleg a probléma hátterében nem gondolt tüdőbetegségre.

Mészáros Laci 2012.03.27. 12:15:49

@Dr.laikus PhD:

szerintem egyértelmű voltam: nem írok több részletet. nekem nem fontos, hogy elhidd.

zsázsika 2012.03.27. 12:17:31

@Turchi: az a baj ezzel az "elvettek tőle egy lehetőséget" érzésével a hozzátartozónak, hogy a hasnyálmirigy gyulladás , epekő diagnosztikájának nem része a MELLKASI rtg, amit a hölgy számonkér. Eleve nem is értem, miért lett ez a fixa ideája. Ha meg hasi röntgent akart kifizetni(ezt a mondatot soha nem bírom megérteni, tessék már megérteni végre, hogy az orvostudomány és főleg annak beavatkozásai, gyógyszerei nem étteremben rendelhető desszertek, ha a beteg úgy gondolja! Mindegyiknek komoly szakmai oka van és adott esetben súlyos mellékhatásai, szövődményei, ez nem kívánságlista!), akkor végleg semmi értelme nem lett volna a tüdőrák szempontjából. És valóban, az epekő fájdalom tipikus tüneteit adta a beteg. Semmi oka nem volt a kolléganőnek, hogy mellkasi rtg-t rendeljen, annak sugárterhelésével ( horribile dictu, ki lehetett volna találni, hogy a sugárterhelés miatt kapott tüdőrákot, de ez nagy gonoszság a részemről...)Milyen tünet alapján kellett volna kérni? Az más kérdés, hogy ha egy hozzátartozó ilyen - bocsánat a kifejezésért- sorozatos követelőzéssel lép fel, én ebben az esetben vs. megtettem volna, csak azért , hogy megnyugtassam a feleséget és mert a RTG relatív könnyen kivitelezhető, olcsó beavatkozás. De mi van, ha már mást KÉR szakmai szempontból indokolatlanul, mert ő valamiért úgy gondolja, mondjuk CT-t, MR-t, vagy nálunk egyszer a kórképben nem gyógyító, arra adva teljesen felesleges, milliós árú gyógyszert? Mert ő úgy gondolja. És ha a beteg meghalt volna, a mai napig azt állítaná, hogy a mi hibánk volt, pedig ő megmondta. A kissejtes tüdőrák tudtommal felfedezhető stádumban észlelve- értsd, amikor már látszik-, gyakorlatilag halálos, ha kezelhető is egy ideig. A posztban írt másfél év élet a fájdalmak teljes idejére vonatkozik, vagy a tumor diagnózisának idejétől számolandó? Mindkét esetben önmagában csoda, hogy fájdalommal járó szövődményt okozó tumor mellett ilyen sokat élt. Ez tragikus és nem vígasztalja a hölgyet, de igaz. Fájó leírni, de ha már orvosi hibát keresünk, sokkal inkább a neurológust vagy a reumatológust kéne hibáztatni, nem szűnő panaszok esetén ott már fel kellett volna, hogy merüljön egy tájékozódó rtg, bár akkor sem mellkasi első körben, hanem végtagi. Én kívánom a posztírónak, békéljen meg különösen ennyi idő után, mert ha ő ezt most írja le, az pokoli lelki szenvedés lehet napi szinten és valójában- mint ahogy az itt kommentelő orvoskollégák véleményeiből egyértelműen kiderül- ok nélkül nem tud túllépni a gyász adott fázisán, hanem újra és újra belelovallja magát. (Ez abban az esetben is így lenne, ha igaza volna, ennyi idő után a gyásznak réges régen meg kellett volna szelidülnie, akár orvosi hiba okozta volna, akár nem...) Őszinte részvétem.

2012.03.27. 12:20:01

Hát csak ugyanaz a horror, mint mindig, semmi új és pozitív fejlemény ...

Mint már írtam egyszer ide: Csakis a beteg a hibás, mert hogy merészel beteg lenni. Hogy merészel meghalni, hogy mernek utána panaszkodni ... Hát ez folyik itt, végtelenítve.

Gyakorlatilag csak ismételni tudnám magam, azért is szólok ide ilyen ritkán. De úgyis megkapom a magamét.

Az itt hozzászóló szakmabeliek túlnyomó többségét elvakult mundérfényezés és mentegetés vezérli, a máskülönben igen tiszteletre méltó tudásukra hivatkoznak, de a sok okosságot az érintettekkel még véletlenül nem közlik, mert ha azok is tudnák mindazt, amit a jó doktorok, bizonyára nem panaszkodnának.

A magukat érintettnek érzők csattogó fogakkal vetődnek arra, aki elkeseredettségében és fájdalmában az orvosokat nemtörődömséggel, hozzánemértéssel, a személyzetet rosszindulattal, a kórházakat haszonleséssel vádolja. Nem értik, hogy a beteg ember és környezete rászorultsága miatt kiszolgáltatott, és kényszerhelyzetben van.

Sokszor mondtam már: a betegekkel, és hozzátartozóikkal mint érző emberekkel, egyenrangú lényekkel való bánásmód a kulcs. Ha ez megvalósul, automatikusan kevesebben lépnek ki negatív benyomásokkal a kényszerűen igénybe vett eü. intézmények kapuján.

Ez a titka. Értelmes és felnőtt emberekkel szemben sem bohócdoktornak, sem kazamatai tortúrázónak nem kell lenni, hanem úgy kell tenni velük, ahogy egy értelmes felnőtt ember megérdemli. És még mindig nem a borítékos zsebbecsúsztatottért, hanem a fizetésükből az eü. kedvéért eddig levont súlyos milliókért.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:20:47

@zsázsika:

Zsázsika, Te is egy kincs vagy...

marand22 2012.03.27. 12:25:48

@Dr.laikus PhD:
Nem mai a történet, kb. 10 éve mesélte az illető (gyakorló pulmonológus onkológus).

marand22 2012.03.27. 12:29:03

@Schmitt Pak:
Rosszul tudod, nem kapnak 4-5x-ös fizetést, és nem megy el (ma már) orvos gyógyszerügynöknek. Igen nagy a fluktuáció, nagyon nagy részüket leépítették. Ma már főleg főiskolai diplomások (nővérek, stb.) járnak inkább látogatni.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:29:19

@Mészáros Laci:

Nagyon fatális véletlen lehetett.
A mostani gyakorlatban (három helyen látom) névre szól minden kiírt palack.

Mindent dokumentálnak, még az üvegbe nyomott hányáscsillapító mennyiségét is.

De az ördög nem alszik persze....

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:30:42

@marand22:

:)) Igen gondolkodtam, hogy melyik helyen hogy működik...

novákandris 2012.03.27. 12:32:29

@guy2:
Szerintem az rombolja a szakma hitelét, hogy nyilvánvaló hiányosságokra, bunkóságra, züllöttségre se lehet rámutatni, nem lehet panaszkodni, nem lehet beszélni se róla, mert a kollégák letagadják a hibákat, kinevetik, támadják a panasztevőt, bújtatják, mentegetik a hibást.

Minkdenki követ el hibát, de akkor jó a rendszer, ha a hibának van következménye és a következményből az is kiveszi a részét, aki a hibát elkövette.

Jelen esetben szerintem a Te hozzászólásod rombolja a szakma hitelét.

A posztoló hiányosságokat észlelt és ezt szóvá teszi. A megfelelő reakció erre az, hogy a hiányosságokat kell megvizsgálni, a tanulságokat levonni, az orvos felelősségének mértékét megállapítani. Ha szakmai alapon nem felelős, akkor azt.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 12:37:41

@novákandris:

Megint nem olvastad el, hogy szakmailag mi történt, vagy történhetett...

Persze ezt a kíméletlen hozzászólást ez nem menti. Mint ahogy azt sem, hogy fogalmad nincs róla, hogy orvos írta-e, vagy egy troll.

guy2 2012.03.27. 12:43:17

@Schmitt Pak: Az orvostudomány nem egy teljesen egzakt tudomány, rengeteg betegségnek hasonló a tünete és az orvos nem kell, hogy mindig a legrosszabbra gondoljon. Fel kell fogni, hogy az emberek meghalnak időnként (és a végén mindenki), és ez senkinek nem a hibája. A félrekezelés sem mindig az orvos hibája, nem minden betegséget lehet felismerni egyértelműen.

karcsibácsi 2012.03.27. 12:43:22

@marand22:
Én nem láttam a 4 évet, csak azt, hogy korábban kezelték, lehet hogy figyelmetlen voltam. Choledochusba az esetek többségében pancreatogen szükület miatt teszünk be stentet, benignus elváltozás miatt ritkábban, rendszerint csak palliativ megoldásként, szerencsés esetben műtét előtti desicterizálás céljából.
Részletek ismerete nélkül, több hasonló eset alapján nekem legvalószínűbbnek a pancreas fej npl, endoszkópos palliáció, met. pulm. kórlefolyás tűnt.

guy2 2012.03.27. 12:45:41

@novákandris: A posztoló nem írta, hogy az esetet kivizsgálták-e, és az orvos követett-e el hibát, egyszerűen úgy vádaskodik, hogy fogalma sincs arról a szakmáról, amelyet vádol. A szakma hitelét ő rombolja az alaptalan véleményével, ami olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van, de mostanában mindenki lépten-nyomon mutogathatja.

rushman 2012.03.27. 12:46:59

Az itt megsértődő orvosoknak üzenem. Ha egy beteg, vagy hozzátartozója kéri egy vizsgálat elvégézését, hajlandó állni annak teljes költségét - legyen az bármilyen elborult/idióta/felesleges vizsgálat -, NEM az a válasz erre mosolyogva, hogy "nem".
Hanem tessék elvégezni a vizsgálatot!

Egyáltalán mi az, hogy "nem"?! Semmilyen orvosnak nincs röntgen szeme, nem tudja azt mondani teljes bizonyossággal, hogy akármilyen vizsgálat felesleges. Maximum azt, hogy nem kapcsolódik az aktuális/feltételezett/legvalószínűbb betegséget kiváltó okhoz. De ez édeskevés.

Remélem nem fogok hasonló helyzetbe kerülni, de ha mégis előfordul, akkor tessék felkészülni, hogy bármilyen eszközzel el fogom érni a vizsgálat elvégézését. Ha jogi úton nem megy, egy fegyvert a halántékhoz szorítva csak sikerül.

És kurvára mindegy, hogy kissejtes tüdőrák, szivacsos agysorvadás, esetleg egy vacak gyomorrontás. Ha az orvos nem hajlandó elvégezni a munkáját, amihez
véleményem szerint a beteg kérésének teljesítése is hozzátartozik, akkor mondjon fel és menjen a mekibe burgert árulni.

Amíg ez nem így történik, addig abba lehet hagyni a picsogást a szakma lejáratásáról, mert az orvosok a hozzáállásukkal saját magukat járatják le.

Az már más kérdés, hogy én minden általam újonnan megismert orvoshoz pozitívan állok hozzá... örömteli, hogy akad egy-kettő, akiben nem csalódok. A többség nem ilyen. Ennyit a szakmáról... és arról, hogy ki is járatja azt le.

Elnézést a szélsőséges és obszcén fogalmazásért, csak szemléltetni szerettem volna, hogy lehet valakinek (betegnek) olyan kilátástalan a helyzete, hogy egy mosolyogva előadott "nem" hatására bekattan neki valami, és akkor már nem biztos, hogy a szakma lesz az, amit az orvos annyira félteni fog (gyk.: hanem az élete).

És persze az örökérvényű mondás: Akinek nem inge...

Ha valaki mégis magára venné, kérem, írja meg azt is, hogy hova ne menjek legközelebb kezeltetni magamat, családomat. Így mindenki jól jár, nem lesz probléma.

Köszöntem.

ferlin 2012.03.27. 12:52:20

Furcsának tartom, hogy az emberek úgy gondolják, amit észrevett volna az orvos, az már egyből gyógyítható, a túlélés 100%-os. Arra persze senki nem gondol, hogy a 3x műtött embernek már eleve 3x megmentették az életét. Negyedszerre nem sikerült.
Ha sikerül, annak örülni kell, ajándéknak kell tekinteni a további napokat. Egyáltalán nem "természetes" hogy valakinek megmentik az életét.
Inkább meg kéne köszönni, hogy voltak orvosok, akik néhány plusz évet adtak a betegnek, és nem pedig szidni azért, hogy ismételten nem sikerült.

Neon Fu 2012.03.27. 13:00:41

Szokás szerint a beteg volt a hibás. Meg a hozzátartozók. Hogyne.

ferlin 2012.03.27. 13:02:43

@rushman: Amikor egy TB által finanszírozott intézményről beszélünk, akkor nem a szupermarketben vagyunk, és egy bevásárlókocsiba pakoljuk, hogy mi kell, mi nem.
El lehet menni magánklinikára, és kifizetni a kezelést, ha a beteg okosabbnak hiszi magát az orvosnál. Meg is csinálhatja magának, ha annyira nagyon tudja...

De ez nagyjából olyan kérés volt, mintha a diák szülője azt kérné a tanáról, hogy adjon neki magánórákat a munkaidejében. Nyilván a tanár azt mondja hogy "nem", nem? Más dolga is van, nem csak az az egy diák / beteg.

És az orvosnak nem feladata hogy mindent (indokoltat, indokolatlant, _mindent_) megtegyen a betegért. A szakmai tudása szerinti legtöbbet meg kell tennie, de ami nem indokolt, az "felesleges" (mellékhatások, elviszi az időt más kezelésektől, és főleg, ha nem jó semmire, akkor csak teher a betegnek, azt a maradék kis hátralevő időt is kezeléseken kell töltenie).

ferlin 2012.03.27. 13:06:40

@Meta Flóra: mert persze, olyan nincs, hogy senki sem hibás.... nem mindegy már?
Ha pl az illető orvossal pénzbírságot fizettetnek, vagy eltiltják, akkor helyette rögtön jön majd egy jobb? Aki kézrátétellel gyógyít, és röntgenszeme van, ugye?

Elég nagy baj, hogy kevés az orvos, és nem jut elég idő/figyelem/műszer egy betegre. Nem kéne annyit szekálni azokat, akik vannak, mert elég gyorsan el fognak tűnni.. Akkor aztán lehet reklamálni, csak nem lesz kinek.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 13:11:24

@Meta Flóra:

Mond már, hogy egy gyógyíthatatlan bajságnál ki a hibás?

Csak elolvastad a hozzáértők válaszait, csak megérted ebből...

Sokorai_Atala 2012.03.27. 13:26:24

Bocsánat, lehet csak én nem értem Ha erős karfájdalma van a betegnek, akkor javallott a tüdőröntgen? Nem kötözködnék, pusztán nem világos, hogy ezt honnan tudta a hölgy. vagy ez tipikus tünet a tüdőrákra?

marand22 2012.03.27. 13:27:17

@karcsibácsi:
Egy a szépséghiba, hogy a szövettan szerint kissejtes tüdőrák volt, azzal meg nem él 4 évet, és nem a pancreasból ad áttétet.

DFK 2012.03.27. 13:28:00

@marand22: és az első pontnál meg is áll az orvosok 95 %-a.

marand22 2012.03.27. 13:35:25

@rushman:
Tévedések elkerülése végett:
1. A TB/OEP (mindenki TB járuléka/adója) által finanszírozott intézményben NEM a beteg vagy a hozzátartozó kérésére végzünk/végeztetünk el egy vizsgálatot. És NEM, ismétlem NEM tartozik hozzá a munkánkhoz a beteg akármilyen kérésének teljesítése. Hangsúlyozom, akármilyen.
2. Ha szeretne valaki egy - szakmailag indokolatlan - vizsgálatot elvégeztetni, megteheti, kizárólag a saját költségére. Vannak erre szakosodott intézmények, de ott is megnézik (még sokkal alaposabban, mint másutt), hogy nincs-e olyan probléma, ami ellenjavallja vagy kockázatossá teszi azt.
3. Ha pisztollyal akarod elérni az első opciót, ne csodálkozz, ha mögéd is odaállnak - rendőr, kezében egy AMD-vel.

2012.03.27. 13:40:10

@karcsibácsi: "a beteg halála nem az el nem végzett mellkas rtg.-n múlott."

Ezzel én is egyetértek. De ha mégis megtörténik, talán könnyebb lett volna a hozzátartozónak, hogy ne ezt higgye. És persze továbbra is kérdés, hogy kellett-e az a vizsgálat? Ahogy olvasom, az egyik orvos szerint kellett volna, más szerint meg nem. Akkor szerinted a laikus, akinek meghal valakije, mit gondol? Azt, hogy kellett volna. Ettől persze még nem gyógyult volna meg, de könnyebb lett volna elfogadni. Vagy nem.

2012.03.27. 13:43:40

@zsázsika: Köszönöm a választ.

Altdel 2012.03.27. 13:47:47

@Dr.laikus PhD:
Azt, hogy utolsó stádiumban nem kap kemót senki, személyes tapasztalat alapján tudom cáfolni.
Édesanyámnál kissejtes tüdőrákot találtak, majd pár héttel rá kiderült, hogy már van egy rakat áttétje. Volt agyi daganat, májdaganat, stb.. Erre kapott kemót, és besugárzást a fejére.

2012.03.27. 13:56:12

@Dr.laikus PhD: "Nem kap utolsó stádiumban kemoterápiás kezelést senki."

Akkor bizony az utolsó stádium kimondásával, vagy annak megállapításával van gond. Én is tudok olyan esetről, amikor többszörös áttétnél a beteg már be sem bírt menni kemóra, ezért aztán telefonált, hogy már ez sem megy, mondták, majd ha jobban lesz, menjen, és folytatják, de inkább önként lemondott a kezelésről, mert ugye haldoklott, nem annyira tudott jobban lenni. 1 hónap múlva meghalt.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 13:57:25

@Altdel:
Amit én látok az nem ez.

Nem terhelik kemoval az egyébként is menthetetlent, csak akkor ha meghosszabbítja valamennyire az életét, de azt meg is beszélik vele.

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 13:58:43

@Turchi:

Jobb szó, hogy végső stádium.

zsázsika 2012.03.27. 14:08:42

@ekszvájzed:
én mindig leülök a beteggel részletesen megbeszélni mindent, akkor is , ha látványosan nem óhajtja megérteni a problémát. Ha úgy érzed, az itt kommentelő szakmabeliek a mundért védik és fényesítik, akkor én meg mint szakmabeli úgy érzem, ezen a blogon- ami ugye arra jött létre , hogy az egészségügy negatív vagy POZITÍV élményeiről tudosítson-, csak és kizárólag a besározásunk, lejáratásunk és tudásunk nem létezésének a bizonygatása folyik. Úgy érzem, teljesen felesleges volt 6 év egyetemet elvégeznem és majd 9 évet eltöltenem a szakmában, amikor úgyis mindenki tudja, mi több, jobban tudja, mit, mikor és hogyan kéne csinálnom. Ha ezt valaki így gondolja, kéretik otthon gyógyulni, önkezelésbe kezdeni és nem igénybe venni a szolgáltatásainkat. Erre a blogra csak olyan orvos vagy ápoló fog írni, aki egyáltalán arra veszi a fáradtságot, hogy elolvassa ezeket a panaszokat és tudásának, jó emberi érzésének megfelelően próbál válaszolni azokra felmerült kérdésekre, amiket átadva talán meg tudja értetni a hozzátartozóval, hogy mi történhetett, mi volt a hiba. Ettől talán megnyugszik. Nem hiszem, hogy az egészségügyben csak sarlatánok, gyilkosok, tudatlanok, hülyék, szakmailag és emberileg alkalmatlanok dolgoznak. Azonban a felírt posztok alapján ez érzésem. Hol vannak azok a betegek, akik rendszeresen hálás leveleket írnak nekünk, megköszönik a segítséget, akkor is, ha történetesen a beteg meghalt? Mert van ilyen is. Csak persze ilyenért posztot írni már nem annyira vonzó dolog. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mikor hibázott a kolléga a leírt esetekben, csak az a baj, hogy a posztok 60-80 %-át dühvel, fájdalom és tökéletes felháborodás hatása alatt, de laikus - természetesen jogos- tudatlanságával írták. Engedtessék meg nekünk, hogy ha nincs igaza a posztolónak, akkor megvédjünk magunkat és mindenkit a fals ítélettől és a tévhitek keletkezésétől. Nem hiszem, hogy bármelyik kolléga védte volna a vércukorszintmérő állását elnéző rezidenst, legtöbbünk megpróbált magyarázatot adni, hogyan történhetett meg ez ma MO.-n. Mert sajnos tudjuk a hátterét, ellentétben a kívülállókkal, akik azonnal csak sárdobálásba kezdenek. És hála a nagyon higgadtan és korrektűl reagáló számos laikusnak, akik itt rendszeresen írnak, a legtöbb esetben mindenki számára világossá válik, melyik a valós és melyik az abszolút vélt felháborodás. Mert valamiért még a laikus posztolók is ugyanzokat az írásokat védik vagy támadják, mint mi...

zsázsika 2012.03.27. 14:23:37

@rushman: ne haragudj, de el kell mondanom újra.
Ha az orvos egy vizsgálatot adott esteben nem rendel el, az nem azért van, mert nem végzi el a munkáját, slendrián vagy hülye, hanem mert szakmai tudásának tükrében fel tudja mérni, hogy van vagy nincs szükség rá. Ezért ő az orvos, és nem a beteg. Ez nem étterem, ahol azt rendelsz, amit akarsz, mert a Te ízlésednek megfelel vagy sem. Pl. egy mellkasi CT sugárterhelése adott esetben a normál évi háttérsugárzás 10x is lehet. A hasfal nem cipzár, amit felnyitok, ha talán vakbélgyulladása van a betegnek, legfeljebb mégse... Ha Te úgy érzed, jobban tudod, mit kell egy diagnózis felállításához elvégezni, mint valaki, akinek ez a szakmája, nyugodtan kezdj el praktizálni. Hihetetlen tévhitek keringenek egyes vizsgálatok hatékonyságháról ill. szükségességéről az emberek között.Remélem, nem sértelek meg, ha azt mondom, kettőnk közül én valószínűleg nagyobb szakmai rálátással mondom meg, milyen vizsgálat a hasznos és mi a felesleges, avagy mit is kéne tenni, mint Te. Akár jogászt hívsz, akár fenyegetőzöl, akár anyagi biztonságod hátterével megveszel Magadnak egy tökéletesen felesleges, ne' adj isten veszélyes vizsgálatot, gyógyszert, bármit. Kérlek, ezen gondolkozz el. A fenti esetben a kolléganőnik semmi, de semmi szakmai oka nem volt arra, hogy röntgenvizsgálatot végezzen...

Sokorai_Atala 2012.03.27. 14:23:43

@zsázsika: én már írtam pozitív posztot, ha jól emlékszem 16 db hozzászólás volt, abból kb 7-8 a témához kapcsolódó. (Egyébként intézményvezető főorvos úrnak is megírtam külön levélben a köszönetemet)
Most is terveztem egyet (Margit kórház - csomó ki), még gondolkodom, bár részleteiben a jó tapasztalatimat be-be írom hozzászólásként, utalva az ottani viszonyokra.

Gino001 2012.03.27. 14:55:42

Oszinte reszvetem a posztolonak. :(
Nagyon regota olvasom ezt a blogot, de most annyira felment a pumpa, hogy regeltem, hogy hozza tudjak szolni.
Eloszor is: mely tiszteletem minden orvosnak aki kijarta az egyetemet, RESPECT!
Ami nem tetszik: az, hogy az orvosok olyanok sokszor mint az ugyvedek, es kimosdatjak a bajtarsaikat, felhozva egy-ket ellenpeldat es akkor egybol essek hasra?! Pl zsázsikaval egyetertek, hogy a szolgaltatasok nem olyan mint a desszert, azonban hagyjuk mar megint ezt a szoveget, hogy sulyos kovetkezmenyekkel jarhatnak es merlegelni kell. Ti az emberek gyogyitasara eskudtetek fel, nem remlik?! Bar gondolom nem sokan erzik azt a felelosseget mint amit en ereztem amikor kezembe vettem a diplomam. Sebaj, de legalabb szakmai kivancsisagbol (plusz mert a beteg kifizetne) vegeztessuk el azt a rontgent, nem hiszem h egy tudorontgenbe belehalt volna a beteg. En is sajnos a laikusok felhaborodasaval tudok irni, de ebbe keveredik egy jo adag sajnalat is az orvosok irant, amiert ilyen korulmenyek kozott kell dolgozniuk a magyar egeszsegugy omladozo falai kozott.
Megertettuk az uzenetet zsazsika, nem is akarunk a szakmai tudasoddal vitatkozni, csak te is probalj egy kicsit a laikus fejevel gondolkodni.
Sajnos valoszinu h ha elvegeztek volna a rontgent akkor is csak kis esellyel menthettek volna meg a beteget, de akkor talan nem lenne ez a szetfeszito erzes a posztoloban, hogy mi lett volna ha...

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 15:13:09

@Gino001:
Kissejtes tüdőrák (SCLC)
Kissejtes karcinóma mikroszkópos képe

A kissejtes tüdőrák (Small cell carcinoma) egy kevésbé gyakori forma. A primer és secunder hörgőkből eredő elváltozás gyorsan növekszik és viszonylag nagyra nő.[37] A tüdő daganatai közül ez mutatja a legnagyobb összefüggést a dohányzással.[38] Sebészileg nem eltávolítható, kemo- illetve sugárterápiára érzékeny, agresszív daganat. Tüneteket akkor okoz, amikor a légutakat komprimálja. A felfedezés időpontjában rendszerint már távoli áttéteket ad, ez a forma rendelkezik a legrosszabb prognózissal.

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%BCd%C5%91r%C3%A1k

Többször leírták és érdemes megjegyezni.
Mire a röntgenen látni, addigra már késő.

Dwokfur 2012.03.27. 15:14:04

Kissejtes tüdőrák 5 éves túlélési esélye 5%...

Asztalos 2 2012.03.27. 15:17:51

A posztokat olvasva roppant szerencsésnek érezhetem
magam,csakk pozítiv tapasztalataim vannak az egészségüggyel kapcsolatban. Mondom ezt számtalan
baleset és két infarktus után.

ballibbant 2012.03.27. 15:29:30

Kedves Ilona, mélyen lesújtott, ami Önnel történt - akkor is, ha tudom, hány és hány ilyen gyalázatos eset történik anélkül, hogy a kárvallottak családtagjainak a legkisebb esélyük is lenne tiltakozni a vad embertelenség ellen.

ballibbant 2012.03.27. 15:30:46

@Dwokfur: hát igen... De mi nem is életet kérünk ezektől, hanem egy kis emberséget...

ballibbant 2012.03.27. 15:32:25

@Sokorai_Atala: örvendek a jó tapasztalataidnak, de eltanácsolnálak ömlengő levelek írásától. Ezeket alperesként szokták vijjogva lobogtatni.

ballibbant 2012.03.27. 15:36:22

@lacix86: nem. A gonosz orvostársadalom az embertelenségért hibás. Ettől a szerencsétlen férfitól nem az élet, hanem a méltóságos halálra felkészülés spirituális lehetőségét vették el. Megfosztották egy őt érintő fontos ismerettől.
A társadalom megkülönböztetett figyelmességge fordul a rákbetegek felé. Egy epekövesnek nem jár akkora figyelem, gondozás, tisztesség, mint egy rákosnak. A doktorok ettől is megfosztották szegény férfit.

AnnaKarenina 2012.03.27. 15:46:45

Szerintem, ha a páciens kér és kifizet egy vizsgálatot, akkor azt el kell végezni. Mint ahogy vannak is ilyen vizsgálatok az állami eü.-ben is, a magánklinikákon meg magától értetődőek.
Azoknak, akik meg azt sérelmezik, hogy a levélíró rosszul gondol bizonyos dolgokat a tüdőrákkal kapcsolatban, gondoljanak arra, hogy akkor most pont jó, hogy írt, mert meg fogja érteni, nem az orvosok hibáztak, nem fogja ezt mondani a továbbiakban senkinek és talán neki is könnyebb lesz. De ezt akár a kezelést végző orvosok is elmondhatták volna neki annak idején.

Macropus Rufus 2012.03.27. 15:49:01

@lacix86:
volt egy olyan érzésem, hogy ismételten a beteg volt a ludas... A fasznak született meg nem??? És az még hagyján, de beteg mert lenni és a kedves felesége csak tudni szerette volna mi a bazmeg van.

Most persze lehet magyarázni mindent, a tény akkor is az marad: tré szar munkát végeztek. A gond egy részét megoldották egyet meg kezeletlenűl hagytak. És baromira nem érdekel, hogy 5 v. 10% a túlélése, mert neki gy.k. 0%-ot adtak.
Erről ennyit.

Macropus Rufus 2012.03.27. 15:56:50

@guy2: :) érdekes megközelítés.
véleményem szerint csak itt ezen a blogon 100 felett van azoknak a posztoknak a száma amiben kissebb v. (mint ebben a posztban is) nagyobb hibákat követtek el az orvosok. KEzdve a beteg nullába vételén (amikor a vérzőfejű gyereket anyjával együt hajtotta majdnem el a doki, mondván nincs köze ehhez a sérüléshez), foljtatva ott, hogy csak simán benne hagynak valamit a betegben és azért is a beteg lesz a hibás.
Az itt kommentelők egy jó része biztosan szakmabeli. És itt is a jó részük védi a mundér becsületét és nem képes megérteni mi ezzel a gond. Tehát olyan nagyon nem lehet lejáratni már, hiszen az orvosok maguk járatják le magukat nap mint nap a betegeik elött (Tisztelet - így nagybetűvel - a kívételeknek, de sajnos ők vannak kevesen).
És egyébként is a szólás és vélemény nyílvánítás szabadsága mindenkit megillet.

Macropus Rufus 2012.03.27. 16:02:40

@ferlin: "Furcsának tartom, hogy az emberek úgy gondolják, amit észrevett volna az orvos, az már egyből gyógyítható, a túlélés 100%-os"

sztem ezt nem írta a poszter. Én meg azt találom furcsának, hogy már köve sem volt, még is azzal kezelték... Tudod ninca autót, de vidd szervízbe. Életszerű.
A poszter a vizsgálat hiányát neheztelte . Nem feltételezte, hogy 100%-ban gyógyítható. Egyébként meg honnan tudod, hogy ő nem volt abban az 5-10%-ban aki 5 évet megélte volna a kezelés után??
Mert kb. ennyi a túlélési esélye 5 évre vetítve. De a komoly orvosi szaktudás ettől az 5 évtől is megofszotta és adott neki másfél év poklot.
Gratula

Macropus Rufus 2012.03.27. 16:09:45

@rushman: @Dwokfur: de a doki ezt az 5%-ot is elvette a betegtől... mosolyogva ráadásúl, mondván a röngen nem kell.

novákandris 2012.03.27. 16:59:41

@Dr.laikus PhD: Ez nem válasz arra, amit írtam.

novákandris 2012.03.27. 17:15:39

@guy2: Az kiderült a szövegből, hogy a posztoló nem orvos, de az nem, hogy a panasza nem alaptalan.
A betegek nem végeznek orvosi egyetemet, gondolom, ezzel nem mondok újat.
A beteg nem hozzáértő, ez már csak ilyen, de ez nem ok arra, hogy ne mondhatná el, akár nyilvánosan, ha nem volt elégedett az ellátással.
A hitelességet nem ez rombolja, hanem az, ha nem lehet beszélni az állapotokról.

zsázsika 2012.03.27. 17:30:29

@Gino001: respektálom az orvosok iránti megértésedet, ,köszönet érte. De engedd meg, hogy megpróbáljam megvilágítani pontosan, miért is nem lehet pusztán szakmai kíváncsiságból, ahogy írod, -hiszen egy röntgenbe nem hal bele senki-,kérni valamit ill. miért veszélyesek a fenti típusú posztok, ha nem magyarázza szakmabeli is.
MEgtörtént eset. Kismama- természetesen ügyvéd- terhességi toxaemiával. Kezelik, kórházban, de hirtelen súlyosan romlik az állapota, azonnali császármetszés szükséges, majd néhány napos intenzív osztályos kezelés után teljesen gyógyultan távozik kicsi gyermekével együtt. Ennek ellenére úgy érzi, súlyos mulasztás történt, ezért került ennyire súlyos állapotba, perel, amiket a következőkkel indokol( értelmes, fiatal nő, aki a szakmájában nyilvánvalóan kitűnő):
1. hiába volt a betegsége miatt testszerte vizes, infúziót kötöttek be, és további folyadékot adtak.
2. miért nem korábban végezték el a császármetszést?
Laikus szemmel nézve, ha itt olvasod, tökéletesen igazat adsz neki. Hiszen tényleg, mindene vizes volt, mégis infúziót adtak, és bezzeg ha korábban műtik, nem kerül ilyen súlyos állapotba.
Ezzel szemben , ha orvos olvassa, a következőket tudja mondani.
1. terhességi toxaemiában a szövetek közé került víz- amit a beteg a testének feldagadásában lát- az érpályából megy ki, ott tehát folyadék hiány van. A szervek oxigén és tápanyagellátása azonban az érpályában lévő folyadék és vér mennyiségétől függ döntően, ha az elégtelen, károsodás alakul ki- vese, szív, agy, a babáról ne is beszéljünk. Császármetszés esetén az érzéstelenítés és a műtét tovább csökkenti a hatékony folyadék mennyiségét az erekben. Vagyis, a kollégák a mama és a baba életét is megmentették azzal, hogy infúziót, folyadékot adtak neki. Ugye, az infúzió ugyanolyan banális dolog, mint egy röntgen...Adjuk, nem adjuk, nagy károsodás nem lesz, hiszen banális dolog, mindegy, ha adom, ha nem, elfér a többi közt.
2. ha kialakul ez a betegség, általában nem a 40. héten teszi, hanem jóval korábban, a gyermek koraszülött lesz. Ilyenkor az orvos annak alapján dönti el a műtét idejét, hogy mi a legoptimálisabb mindkettőjüknek. Ha ezt a babát ennél korábban veszik ki, most az lenne a baj, hogy emiatt esetleg egy életre károsodott , ne adj isten, meghalt, míg így a mama egészségének károsodása nélkül még több hétig fejlődhetett- a súlyos állapot néhány perc alatt következett be. Ha ezt tudod, azonnal megérti mindenki, hogy nincs igaza a betegnek, aki perelt. Bármennyire is fel van háborodva.
Én pusztán azért szoktam ide írogatni, mert nagyon felzaklat, hogy boldog-boldogtalan állít mindefélét, ha gonosz vagyok, azt mondom büntetlenül hirdeti a butaságokat. Én szeretném a hozzátartozót információval ellátni és ezzel érthetővé tenni, mi miért történt. Tapasztalatom szerint ugyanis a leghisztérikusabban támadó hozzátartozó is megnyugszik, ha emberként állunk hozzá és elmondunk mindent. Sajnos, itt a legtöbb nem szakmabeli kommentelő tovább szítja az indulatokat, a háttér tudás ismerete nélkül. Ha Ti úgy érzitek, nem tudunk a laikus fejével gondolkodni, mi úgy érezzük, a minimális tiszteletet sem kapjuk meg sem az életben, sem ezeken a hasábokon. Természetesen, tisztelet a kevés kivételnek, de sajnos ők vannak kevesebben, hogy Macropus Rufust idézzem. Egyébként tudok beteg fejével gondolkodni, mert sajnos betegként is jól ismerem a magyarországi helyzetet, találkoztam orvosokkal ilyen minőségben is, úgy is, hogy nem tudtam még mindent a saját állapotomról, ergo "laikus" voltam, legalábbis részben. Nehogy azt higgyétek, hogy egy percig is kivételeztek velem, ugyanolyan elbánást kaptam- kérdés nélkül no felvilágosítás, órákig tartó várakozás, hitegetések... A saját főnökömtől is, aki nagyon szeret. Csak fogalma sem volt, hogy mi az ami nekem kérdés.
Én a legnagyobb hibát a kommunikáció hiányában látom. A fenti esetben meg kellett volna kérdezni a hozzátartozót,miért gondolja, hogy szükséges a röntgen ( amiről én még mindig nem tudom, hogy hasi vagy mellkasi). Ezt mindenképpen megérdemelte volna. Ez szakmai hiba- én úgy gondolom, az orvosi szakma gyakorlásába igenis beletartozik a részletes felvilágosítás adása. Felelőséggel kezelem a diplomámat és a hivatásomat, mint azt számonkérte valaki feljebb. Kérdezzetek, ha úgy érzitek, nem jó az ellátás, keressetek másik orvost. Én orvosként nem látok a fejetekbe és nem tudom, mi az , ami számotokra nem világos. Nekem természetes mondjuk, hogy lázas valaki, ezért nem fogok automatikusan kitérni rá, miért nem baj, ti viszont halálra fogtok rémülni tőle, mert ezt tudjátok felismerni. Miközben a beteg mondjuk egy infarktusban haldoklik, ami meg nekem fontos és ezt fogom elmondani. Végeredmény: hülye orvos, hagyta lázasan a beteget, pedig én megmondtam, én: hülye hozzátartozó, nem érti, milyen nagy a baj...
Nem veszem nullába a beteget, senki nem megy felvilágosítás és jó szó nélkül el. Ellenberger egyre többet találkozom azzal a szituációval, hogy én nem kapom meg nemcsak a hivatásom, hanem emberi mivoltom iránti tiszteletet. Csak mert sikk utálni az orvosokat és mindegyik hülye. Ugyanolyan általánosítás, mint a hülye beteg. Amikor nem köszönnek vissza, amikor üvöltöznek és gyaláznak minket ok nélkül, gátlástalanul hazudnak dolgokat, amikor megkérdőjelezik a tisztességemet és a gondosságomat...
Egy laikus, egy hozzátartozó-pláne, ha maga is orvos!-sosem lesz képes tárgyilagosan nézni egy ilyen esetet, a saját nagyim- 40 évig volt nővér-, állította haláláig, hogy a vastagbélműtétjénél kialakuló tályog műhiba volt- a város legjobb kezű sebésze operált, aki emberként is egészen rendkívüli lény, kedves, közvetlen, betegpárti, megértő-, a valóságban a nagyi 1 hétig nem ment orvoshoz és ezért fertőzödött el...
Én csak azt szeretném és a saját kollégáim részéről is, tévedés ne essék, nem csak a betegtől, hogy mind a két fél tisztelettel álljon a másikkal szemben. Egy gyógyulás közös munka, betegé ÉS orvosé. De ha itt felgyülemlő indulatokat nem megnyugtatjuk és magyarázzuk- ami sokak szerint a mundér védelme, semmi más- ,ez eleve reménytelen, mert úgy fogtok orvoshoz menni, hogy azt keresitek, mikor hibázik, mikor embertelen és eleve nem jöhet létre normális kommunikáció. Az innen induló tévhitekről és urbánus legendákról nem is beszélve, amik nagyon veszélyesek.
Bocsánat, ha mindezt leírtam, de ezek a folyamatos rágalmazások engem nagyon bántanak, legalább annyira- igen, volt már hogy egy ilyen miatt 4 éjszaka nem aludtam-, mint a beteget a saját felháborodása. Egyszerűen kikellett írnom, hogy megkönnyebüljek, mint a hozzátartozók, amikor ide írnak., mint feljebb mondtátok.
Kívánok mindenkinek jó egészséget és ha mégis orvoshoz kell menni, mielőbbi gyógyulást.

Sokorai_Atala 2012.03.27. 17:46:01

@ballibbant: majd én eldöntöm. Ön meg éljen a saját rosszindulatában.

macska69 2012.03.27. 17:59:00

Kedves itt jelenlévő orvosok, kérlek gyorsan adjatok tanácsot, mi a teendő: apukám minden előzmény nélkül egyszer csak úgy kezdett el beszélni, mint aki erősen ittas és nem forog a nyelve. Semmi más tünet nem volt mellé, ez is kb. tíz percig tartott, aztán helyreállt minden. Mit jelenthet ez, kell-e megijedni, hova kell fordulni vele? Köszi és bocsi, hogy nem a poszthoz szóltam hozzá!

Kito_Portugal 2012.03.27. 18:04:38

@guy2: Az orvos is szolgaltatast vegez, hibaz es hibaztathatjak, az orvos nem szent ember, nincs joga lenezni, lekezelni senkit. Ugyanugy szamon kerheto mint egy jogasz, autoszerelo , elado stb.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.03.27. 18:17:20

@macska69: valami agyi vérellátási zavarnak tűnik, neurológus tudja jól megítélni

yatumux 2012.03.27. 18:19:46

Drága Ilona,

Őszintén sajnálom és kívánom mielőbb fel tudja dolgozni a történteket.

Egy dolgot mégis meg kell értenie.

Egy 50 éves férfi nem idős hanem erős középkorú férfi.
Ha az Ön férjének ennyi és ilyen súlyos betegségei voltak az vagy genetikai vagy és életmódbeli komoly gondokra utal.

Nem az egészségügyi rendszer tehet a férje haláláról hanem a természet, a biológia.

tundee 2012.03.27. 18:23:23

@Dr.laikus PhD: Igazából a kissejtes tüdőrák mutatja a legkisebb összefüggést a dohányzással.

tundee 2012.03.27. 18:30:50

@macska69: Meg kell ijedni!!! Ez valószínűleg egy átmeneti agyi keringési zavar volt nála. Mielőbb fel kell keresni egy neurológust. Addig is ha még nem szed, javasolnék napi 100 mg Astrix/Aspirin protect/ASA-t már vény nélkül is kapható. De tényleg nem kellene húzni az időt az orvoshoz kerüléssel, mert az említett tünet, akár a stroke "előszobája" is lehet.

zsikuci81 2012.03.27. 18:41:27

@macska69:
Agyi keringesi zavar jele lehet. Ha ugy latja, hogy most tunetmentes, akkor kocsival lehet indulni a teruletileg illetekes surgossegi osztalyra MOST! Ha vegtagjait gyengebbnek latja, vagy az autoval valo szallitas nem megy, akkor mento.
Az SBO-n keszul majd CT, hivnak neurologust. Ha esetleg van kozvetlen neurologiai ugyelet, akkor oda is lehet menni.

jágör68 2012.03.27. 18:41:33

@macska69:
gugli: TIA Transient Ischaemic Attack

zsikuci81 2012.03.27. 18:42:25

@macska69:
Termeszetesen ne a beteg vezessen!

Dr.laikus PhD 2012.03.27. 18:48:05

@tundee:

Köszönöm. Ezt speciel tudtam, de mert Wikipédia, nem néztem rá, csak kimásoltam gyorsan.
Csapott már be pedig.
Két évvel ezelőtt a skizofréniáról írtak rettentő marhaságot, de ezt már kijavították.

macska69 2012.03.27. 19:00:58

jágör68 -tundee - zsikuci -csak néha benézek..: köszönöm a gyors választ és a segítséget, már nyomulok!

Diopapa_sok 2012.03.27. 19:24:44

Volt egyszer egy olyan autóm, miből csöpögött az olaj. Láttam, hogy az olajteknőnél van a szivárgás, vettem tömítést, elvittem autószerelőhöz, mondtam neki, hogy csöpög az olaj, szóval cserélje ki a tömítést. Megcsinálta, elhoztam, még mindíg csöpög. Vörös fejjel mondom neki, még mindíg csöpög. Mondja persze, mert az olajgombánál ereszt. Megkérdeztem, hogy miért nem szólt? Azt mondta azért, mert azzal hoztam oda az autót, hogy cserélje ki a tömítést. Vettem egy olajgombát, kicserélte, utána jó lett... Legközelebb ha rossz volt az autó, elmondtam mi/hol zörög és hogy javítsa meg, a hiba megállapítását azóta a szerelőkre hagyom.

Igazság, hol vagy? 2012.03.27. 19:43:00

@Diopapa_sok: Gratulálok!Ez egy korrekt hozzászólás,ebből remélem sok ember megérti a lényeget.

rushman 2012.03.27. 20:03:39

@ferlin: @marand22: @zsázsika: Na, lenyugodtam, a stílusért még egyszer elnézést kérek, a tartalomért nem. Mert érzem, hogy ez így nincs rendben.

"Amikor egy TB által finanszírozott intézményről beszélünk, akkor nem a szupermarketben vagyunk, és egy bevásárlókocsiba pakoljuk, hogy mi kell, mi nem.
El lehet menni magánklinikára, és kifizetni a kezelést [...]"

Ezekszerint a TB által finanszírozott intézmények annyira rugalmatlanok, hogy pénzt kizárólag a TB-től fogad el, és képtelen magánszemély számára számlázni?
Ez is egy válasz, és az orvos a "nem" után ezt is odabiggyesztheti, így az eltökélt beteg elkezdhet felsőbb szinten panaszkodni, ha akar.

Jó dolog a magánklinika, csak vannak emberek, akik nem tudják finanszírozni, ellenben bizonyos vizsgálatokra még telik, és a lelkük csak úgy nyugszik meg, ha egy általa kért vizsgálatot elvégeznek.

"De ez nagyjából olyan kérés volt, mintha a diák szülője azt kérné a tanáról, hogy adjon neki magánórákat a munkaidejében. [...] Más dolga is van, nem csak az az egy diák / beteg."

Sajnos csak nagyjából, mert nem a tanár (orvos) végzi el a röntgent, hanem a személyzet. A kiértékelést természetesen az orvos/egy orvos végzi el, de nem ragaszkodok én egy adott orvoshoz. Megteszi az, aki ráér, aki meg tudja/akarja csinálni. Nem venném a lelkemre, ha emiatt más betegekre kevesebb idő jutna.
Arról nem is beszélve, ha a beteg vagy hozzátartozó egy másodvéleményre alapozva kéri az orvost a vizsgálat elvégzésére.
És azt se felejtsük ki, hogy (a hírek szerint) hatalmas mértékű az eszközök kihasználatlansága, tehár erre sem lehet fogni.

"[...] ha nem jó semmire, akkor csak teher a betegnek, azt a maradék kis hátralevő időt is kezeléseken kell töltenie)."
A magánklinikára hurcolászás egy vacak vizsgálat miatt persze nem teher.

Értelmes emberek vagyunk, meg lehet érteni az okokat, de egy nem-re most mégis mit mondjon a beteg?
Mindenki tudja, hogy a röntgen káros, ezt is meg lehet érteni, de egy fel nem fedezett tumor talán egy icipicit károsabb.
Annak fényében még inkább, hogy sok tumor csak áttétesen mutat tünetet. Még egy ok, hogy elkészüljön a vizsgálat, hátha talál az orvos is kapaszkodót, hátha egy újabb betegséget fedez fel a meglévő mellett. A gépek kihasználatlanok, a beteg fizet, az orvosnak minimális időráfordítást jelent, a kórház plusz bevételhez jut, a beteg megnyugszik, nem értem miért pont az orvos érdektelensége az, ami az egészet megtorpedózza. Ha nem az érdektelenség, akkor nem tudom, mi.

"És NEM, ismétlem NEM tartozik hozzá a munkánkhoz a beteg akármilyen kérésének teljesítése. Hangsúlyozom, akármilyen."

Nem célom sarkítani, a józan ész keretein belül. Egy röntgen ezekszerint túl nagy kérés. Büntetőjogi felelősséged tudatában kijelented, hogy egy röntgen semmi olyat nem fog kimutatni, amit az orvos eddig is tudott volna? Természetesen nem olyan esetben, amikor rendelkezésre áll pl. egy 1 hónapos felvétel.

"[...] hanem mert szakmai tudásának tükrében fel tudja mérni, hogy van vagy nincs szükség rá."
Nem kell ahhoz orvosnak lennem, hogy tudjam semmi sem fekete, vagy fehér. Nem csak egyféle gyógymód létezik, és általában nem csak egy kiváltó oka van a betegségnek, hanem több tényező szerencsétlen együttállása, sőt az ember adott időpillanatban nem csak egy adott betegségtől szenvedhet. Az orvos a szakember, ezt soha nem is vitattam. Éppen ezért kéri a beteg a vizsgálat elvégézését, mert bízik abban, hogy az orvosnak jobban összeáll a kép. Esetleg talál olyan tünetet, ami az eddig felépített, makacsul végigvitt kezelést teljesen borítja.

Visszatérve az indoklásra. Érdekes módon egyes emberek képesek kifejteni az okokat, ami alapján hoznak egy döntést. Persze lehet azzal takarózni, hogy a vizsgálat nem indokolt, de ez nem érv.
Azzal is ki lehet bújni a kérés alól, hogy az orvosok/nővérek/személyzet általános túlterheltségére hivakozunk, de akkor nem az a megoldás, hogy "úgyis hülye a beteg, minek pofázzak, ha úgysem érted", hanem az, hogy több embert kell foglalkoztatni. Kicsit el is kanyarodtam a témától, és mielőtt belefolynék az egészségügy helyzetének tárgyalásába, inkább befejezem.

Megjegyzem, azért vagyok kicsit indulatos, mert édesapámanál több éves(!) félrekezelést követően diagnosztizálták végre a rákot. Persze túl későn. Akkor még bíztam az orvosokban, most már sosem fogok. Ami igazán megrémísztett, az bizonyos orvosoknál az empátia totális hiánya.

Lehet, hogy bennem van a hiba, amiért próbálom a többi emberre (pl. orvosokra) is kivetíteni a maximalizmusomat, a kritikus gondolkodásmódom, pedig az én munkám nem is követelhet emberéletet. Gyakran emiatt csalódok bennük, mert legtöbbször az jött le, hogy marhára nem akarják megismerni a betegséget.

Valamit kitalálnak, ami beleillik a profilba, és attól eltérni lehetetlen, hiába okoz több másik betegség hasonló tüneteket, amelyek nagy részét egy vizsgálattal ki lehetne zárni.

Ti is azt írjátok, hogy szakmailag semmi sem indokolja egy mellkasröntgen elkészítését, ha a beteg fájlalja a jobb karját. Komolyan? Nem létezik olyan mellkasröntgennel kimutatható betegség, ami jobb karba sugárzó fájdalmat mutat? Tényleg?
Ha tényleg nincs ilyen, akkor a tanácsotokra azonnal feladom a hivatásomat, és elkezdek praktizálni.

rushman 2012.03.27. 20:10:40

@Igazság, hol vagy?: Kivéve, ha a szerelőtől elhozva tovább csöpög, évekig jársz a szerelőhöz a csöpögő olajjal, aki csak nem tudja megjavítani, és ha tippet adnál neki, hogy talán meg lehetne nézni ezt meg azt, akkor azt mondja, hogy nem. Túl drága, nincs eszköz, felesleges, nincs idő...

Elmész másik szerelőhöz, és reménykedsz abban, hogy amit az első szerelő nem volt hajlandó megnézni, azt majd talán ez a szerelő megnézi.
Reménykedsz, hogy egy olyan szerelőhöz kerülsz, aki törődik is az autóval, és elsősorban a tüneti kezelés a szakterülete.

rushman 2012.03.27. 20:11:32

@rushman: javítás:
... és elsősorban _nem_ a tüneti kezelés a szakterülete.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.27. 20:21:54

@Diopapa_sok: miért nem szólt? amiért az orvosok. mert egy marha.
helyes búcsúzás: "kicseréltem, amit kért, de az olaj a gombánál csöpög"
haladó verzió: szerelő telefonál, hogy nem ott csöpög, megcsinálja-e a csöpögős helyet.

de ez itt mindenkinek magas, de a dr. címre roppant büszkék.

bélabácsi2 2012.03.27. 20:28:56

@Babette_: nem egészen így van, de miért elemzel egy példabeszédet??? Minden hasonlat sántít, Diopapa hasonlata is.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.27. 20:30:51

@bélabácsi2: azért, hogy a felette lévő hosszút ne kelljen.

ha én így állnék a munkához egy multinál, kiszórnának, mint macskát szarni.

bélabácsi2 2012.03.27. 20:32:08

@rushman:
idáig olvastam, a többi nem is érdekel, bocs
"És azt se felejtsük ki, hogy (a hírek szerint) hatalmas mértékű az eszközök kihasználatlansága, tehár erre sem lehet fogni."

A hír hamis. Ezenkívül ember is kell, aki működteti az eszközöket!!!
Annak az embernek meg ennie is kell, hogy működtetni tudja.

bélabácsi2 2012.03.27. 20:43:29

@Babette_: amiről te beszélsz, az az ellenőrzés. A multi ellenőrzi a munkádat egzakt kritériumok alapján, amiket előre megadott, és kivág mint macskát szarni, ha nem megy neked.
Ugyanilyen egzakt mutatókat az orvosi munkában sokkal nehezebb találni, nincs egyértelmű függvénykapcsolat a beteg-betegség-diagnózis-terápia viszonyában, így ellenőrizni és főleg ezért kivágni az orvost mint macskát szarni nehezebb megítélés. (nyilván ha bal láb helyett a jobbat vágják le az egyértelmű eset, de egyébként soha nem egyszerű, ahogy kedvenc sorozathősöm mondaná)

Igazság, hol vagy? 2012.03.27. 20:53:48

@rushman: Az fel sem merült Benned,de a többségben sem,hogy egy súlyos állapotban lévő beteget milyen tortúrának teszik ki akkor,amikor feleslegesen röntgenbe szállítják(indokolatlanul)Pl: átszállítják egy másik emeletre,esetleg egy másik épültbe,ott várni kell mondjuk fél órát,mert éppen egy másik beteget röntgeneznek.Majd újra várnak a film előhívásra,hogy jó e a felvétel mert ha nem értékelhető akkor új felvétel kell.Sajnos ez is előfordul.Autószereléshez annyit,ha az elsővel nem vagyok megelégedve,akkor nem remélek és bízok,ha nem másik szerelőhöz fordulok.És igaza van annak a posztolónak aki azt írt,hogy a kórház nem egy üzlet ahova bemegyek és kérek ezt és ezt.Egyébként a magánklinikákon sem hiszem hogy ez működne,de lehet hogy ebben tévedek.

bélabácsi2 2012.03.27. 21:03:17

@Babette_: egyébként, ha már a hasonlatoknál és példabeszédeknél tartunk, aszondja Szócska, Kálmán Olgának minap:
Az egészségügy egyes területei olyanok, mint a mélyben rekedt chilei bányászok, nem lehet egyszerre felhúzni mindet, csak egyesével, ezért a háziorvosokat hagyják utoljára.
Nos erre meg én azt mondom, hogy inkább lennék föld alatt ragadt chilei bányász, mert 1. magasabban lennék mint most, 2. azokat legalább biztosan kihúzták.
Na, ez is van akkora marhaság, mint az autószerelős. Annyit is ér.

Macskanátha 2012.03.27. 21:16:29

Zsázsika: Itt a lényeg az orvos és beteg közötti kommunikáción van. A húgom 10 éve practizáló állatorvos. Voltam már jópár rendelésén. Nem magas lóról, a szakmai szlenget használva okítja ki a paciensei gazdáit, hanem a legegyszerűbb öreg néni számára is érthető módon megmondja, hogy mi baja van a kutyának, cicának, stb. És milyenek az életesélyei, milyen kezelésekre van szüksége, mindez előreláthatólag mennyi pénzbe fog kerülni, stb. Ha valamit nem értenek, nem háborodik fel, hogy neki erre nincs ideje, hanem szelíden elmagyarázza újra. A kezelésekre _javaslatot_ tesz, nem mint megfellebbezhetetlen tényt közli, csak megemlíti az adott kezelés elmaradásának kockázatait az állatkára nézve. Nem véletlenül imádják, és járnak vissza hozzá a gazdik. Ja, és direkt megkérdeztem tőle: ha a beteg állat gazdája ragaszkodna egy röntgen készítéséhez, és hajlandó lenne meg is fizetni az egyébként borsos összeget, akkor ő bizony nem akadékoskodna vele. Lehetséges lenne, hogy a blökidokik több empátiával rendelkeznek, mint a humánorvosok? :-((

Igazság, hol vagy? 2012.03.27. 21:21:19

@Babette_: @bélabácsi2: Szöveg értés.Durva hasonlat:fáj a torkom ezt mondom az orvosnak akkor azt nézi meg.Nem fog gége tükrözést végezni.

Idunn 2012.03.27. 21:22:54

Először is szeretném részvétemet kifejezni, és minél hamarabbi megnyugvást kívánni a posztolónak. Lehet, hogy van, aki ezt feleslegesnek, akár túlzásnak is tartja az olvasók közül, azonban én úgy gondolom, hogy a hölgy ennyit feltétlen megérdemel, akár jól látja a helyzetet, akár nem. Talán ez hozzásegíti majd őt, hogy több különböző véleményt be tudjon fogadni a történtekkel kapcsolatban. Továbbá, azt hiszem, abban talán mindenki egyet ért itt, hogy a szeretett férj elvesztése nehéz próbatétele az életnek.
Ahogyan mások is, én is gyakran olvasom a blogot laikusként, de nem szóltam korábban hozzá. Az biztos, hogy összességében sokat tanultam az itt olvasottakból, bár tény, hogy alaposan szelektálni és értékelni kell a hozzászólásokat. Sokkal alaposabban átgondolom az egészségügyben tapasztaltakat, mielőtt véleményt mondok.

@zsázsika:

Viszont most úgy gondoltam, hogy zsázsika részletes és árnyalt hozzászólása miatt regisztrálok, hogy megírhassam, laikusként nagyon hálás vagyok neki, különösen két dolog miatt. Egyrészt azért, mert úgy gondolom, példaértékű, hogy a saját érintettségén, negatív érzelmein túllépve higgadtan írta le a véleményét a betegek által kért vizsgálatokról. Másrészt nagyon jól érthető és átélhető példákon keresztül szemléltetett olyan helyzeteket, amelyek megvilágítják, hogy mi lehet egyes vizsgálatokra/kezelésekre vonatkozó döntések hátterében mind az orvos, mind a beteg részéről. Ahogyan írja is, ezeket a látszólagos érdekellentéteket hatékony kommunikációval át lehet hidalni.

A sikeres kommunikációhoz mindig két félre van szükség, lett légyen az adott esetben kimerült, kizsigerelt szakmabeli, vagy saját egészségért vagy a szerettéért aggódó hozzátartozó. Kölcsönösen abból induljunk ki, hogy a másik értelmes felnőtt ember és közös célért (gyógyulás, javulás) dolgozik.

jágör68 2012.03.27. 21:24:44

@Macskanátha:
Na és mennyit ügyel éjszaka?
Hívják lovat, kutyát, papagájt újraéleszteni hétvégén, hétköznap este, ünnepnapokon?
Köteles-e bárkit ellátni, aki megjelenik a rendelésén? Finanszírozástól függetlenül?
Milyen következménye van, ha véletlen elpusztul egy állat a kezei közt?

jágör68 2012.03.27. 21:25:59

@jágör68:
Csakhogy ne hasonlítsuk a kettőt

rushman 2012.03.27. 21:27:31

@Igazság, hol vagy?: Felmerült. Ha én lennék a beteg, vállalnám a tortúrát. A beteg még beszámítható, meg kell kérdezni vállalja-e. Megint ott tartunk, hogy kifogásokat keresünk, és nem érdekel, hogy a beteg mit akar. Nem jó hozzáállás.

És az felmerült benned, hogy talán nem is lenne a beteg súlyos állapotban, ha az őt kezelő orvos időben elvégez egy általa akkor feleslegesnek ítélt vizsgálatot? Példákat lehet hozni a végtelenségig. Ha akarnék, a te álláspontora is tudnék példát hozni, de akkor nem lenne vita. :)

Továbbá az, hogy egy vizsgálat felesleges volt-e vagy sem, az annak elvégzése után derülhet csak ki.
Ha meg sem próbáljuk elvégezni, úgy könnyű mondani. Ha meg belehal valami teljesen más betegségbe, akkor lehet szabadkozni, hogy arra nem gondoltunk. Szerintem is jól van ez így, egyetértünk.

Ja, és szomorú vagyok, senki sem válaszolt a kérdésemre. A jobb karban érzett fájdalom nem lehet mellkasi eredetű?

rushman 2012.03.27. 21:28:19

@bélabácsi2: Semmi gond. Én azért elolvasom a hozzászólásaidat, ha nem haragszol, mert érdekel.

szabidoki 2012.03.27. 21:33:58

Nem bírom megállni :)
Emberek, gondolkodjunk már egy kicsit. Mindenki meghal egyszer, és ha ez megtörtént, az azt jelenti, hogy az orvostudomány nem tudott segíteni rajta. Nyilván előfordulhat, hogy a beteg még menthető lett volna, de valamilyen hiba folytán mégis meghalt - sajnos ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács. A világ boldogabb részein komoly kutatásokat folytatnak a medicina biztonságosabbá tétele érdekében, és komoly eredményeket érnek el, de még messze a 100%-os biztonság. Sajnos.
A konkrét esetben (a leírtak alapján) nem történt mulasztás, a beteget a mellkasröntgen nem mentette volna meg, mivel a kissejtes tüdőrák már áttéteket ad, mire láthatóvá válik a röntgenen. Annyiból zavaros a történet, hogy állítólag elég sok helyen jártak, mire végre valaki megcsinálta a röntgent, amire a posztoló annyira vágyott - ez szokatlan, általában elég hamar akad valaki, aki megcsináltatja a felvételt, már csak azért is, hogy befogja a beteg/rokon száját.
Nem tudom, ki írta, de a tüdőszűrő nem rákra van kihegyezve, hanem TBC-re - ha valaki kér leletet is tüdőszűrő után, azon az lesz, hogy "fertőző tüdőgümőkórtól mentes".
@rushman: Ez nem így működik. A beteg előadja panaszait, az orvos megvizsgálja és az összegyűjtött információk birtokában javasol további vizsgálatokat/kezelést. Ezt a beteg vagy elfogadja, vagy sem, nyilván lehetnek kérései/kérdései, de nem rendelhet el semmilyen vizsgálatot. Sehol a világon.
Angliában már azért kikísérik a biztonságiak az illetőt, ha káromkodik és szidja a személyzetet (verbal abuse), fizikai támadás, netán fegyverrel fenyegetőzés esetén pedig a börtönszanitécnek magyarázhatja, hogy milyen vizsgálatot tart szükségesnek. Remélem segítettem.

szabidoki 2012.03.27. 21:39:52

@Macskanátha: és gondolom a magánpraxisából kényelmesen megél, és ő dönti el, hogy mennyit is szeretne dolgozni, illetve ha valakinek nincs pénze a kezelésre, nem kötelező ellátnia. Szerintem vannak azért különbségek...

rushman 2012.03.27. 21:44:14

@zsázsika: Elismerésem. Én sokat kérdezek, és remélem hozzád hasonló hozzáállású orvossal fogok csak találkozni.

Igazság, hol vagy? 2012.03.27. 21:49:52

Javíts ki,ha nem jól olvastam.A betegnek 9éve fájt a karja,kilenc év alatt nem jött rá senki,pl házi órvos,stb.Ez hihetetlen.Állapotán egy mellkas röntgen nem változtatott volna.Az,hogy a beteg mit akart Te is csak feltételezed,mert itt a feleség ragaszkodott a vizsgálathoz.Ez érthető is,hogy minden szalmaszálba kapaszkodunk,Hasonló esetben Én is,de el kell fogadni amit a beteget kezelő orvos mond,neki is az a célja,hogy a beteget legjobb tudása szerint gyógyítsa.Itt jön az a mondat,amit sokszor leírnak a hozzátartozók negatív értelemben:"Mit képzelnek magukról Istenek"Nem,nem Istenek.Talán ha azok lennének minden gyógyíthatatlan beteget meg tudnának gyógyítani.Jó is lenne.

rushman 2012.03.27. 22:02:38

@szabidoki: Kösz, hogy hozzászólsz. A kommentek alapján nekem is lejött az elején, hogy a beteg nem menthető, röntgen ide vagy oda. Viszont a beteg lekiállapota nagyban javítható.

A problémát még mindig abban látom, hogy az orvos tárgyként kezeli a beteget. Nincs felvilágosítás, ha a beteg kér pl. röntgent, az orvos egy laza nemmel elintézi, semmi indoklás, magyarázat. A túlterheltség miatt ezt mind meg is értem, de bosszantó. És legtöbbször úgy fog lecsópdni a betegnél, hogy az orvos hibája. Attól, hogy nem az orvos hibája, nekem betegnek nem lesz jobb. Sőt.

Ha valahol azt írtam volna, hogy a beteg vizsgálatot akar elrendelni, akkor az elírás lesz. Én mindenhol a kérés szót igyekeztem használni.
Ha el tudná rendelni, akkor nem kellene az orvosnak könyörögni. :)

Tényleg nem kérheti meg egy fájó karú beteg az orvost, hogy készítessen neki egy mellkasröntgent, mert már 4 éve nem volt megvizsgálva, és hátha hoz valami fejleményt. És még ki is fizeti.
Ennyire logikátlan és elszállt kérés ez?

Nem értem, ez szakmailag miért indoklatlan. A kar fáj. A karban nincs probléma. Mi a legközelebbi testtáj? a váll és a mellkas. A legmélyebb tisztelettel kérem, valaki világosítson fel, hogy miért nem.

Még mielőtt félreértené bárki is. A kérdéseimmel nem a posztban szereplő orvos szakmai tudását akarom megkérdőjelezni. Egyik orvos szakmai tudását sem akarom megkérdőjelezni. Meg akarom érteni, hogy miért nem indokolt a vizsgálat. Én már csak ilyen információra éhes ember vagyok.
Írtátok, hogy sok a tévhit. Már kommentek óta várok arra, hogy valaki eloszlassa a tévhitemet, hogy valaki kiragadjon a tudatlanságom homályos mocsarából.

bélabácsi2 2012.03.27. 22:12:16

@rushman: a volumenkorlát és az egészségügy finanszírozása miatt nem indokolt a vizsgálat és ez nem a kis helyi szakorvosnál dől el, hanem a munkaadójánál akitől a fizetését kapja, és a nagy magyar politikában, mondjuk már ki!
Konkrétan itt nálunk helyben gutaütést kap a röntgen/ultrahang osztály vezetője, ha az adott hónapban kérünk még, a finanszírozott vizsgálatokon túl is, mondjuk leszarjuk és kérünk, de ez nem mindenhol így van, rossz helyen tetszenek kopogtatni, és kérem, hogy ezzel a kopogtatással ne zavarják a rendelést :)
Magyarul az itt kommentelő laikus népnek fogalma sincs az orvosok tényleges munkakörülményeiről és a szegénység által diktált szabályzatairól, amik felülírják a szakmaiságot.

rushman 2012.03.27. 22:13:37

@bélabácsi2: De itt épp arról van szó, hogy a beteg finanszírozná a vizsgálatot.

rushman 2012.03.27. 22:18:35

@bélabácsi2: Amúgy szerintem az itt kommentelő nép pont azért jár ide, hogy megismerje az okokat. Bár én még új vagyok itt, nem tudhatom, de én most már ezért járok ide. Na meg azért, hogy okosodjak, hogy majd ha orvos elé kerülök, ne kelljen az alap hülye kérdéseimet neki feltennem.

bélabácsi2 2012.03.27. 22:24:02

@rushman: ez, hogy a beteg finanszírozná a vizsgálatokat, nem mindenhol lehetséges még, eléggé gyerekcipőben jár, egyébként én magam is abban hiszek, hogy az államnak ki kellene vonulnia az egészségügyi biztosításból, ennek jelenleg az ellenkezője zajlik, államosítás, és éppen most mosták össze a nyugdíjjal, hogy legyen miből szavazatot venni, azaz a nyugdíjakat fizetni.
Ezért nem volt röntgen (se)

bélabácsi2 2012.03.27. 22:24:58

@rushman: szerintem az itt kommentelő nép az orvosok szidása okán jár ide, de mindegy, díjazom az optimizmusodat

2012.03.27. 22:38:18

@zsázsika: Értem, ha felidegesíted magad, mert úgy érzed, ok nélkül vádaskodnak emberek, de ez az élet minden területén így van. Egyébként a stílusod nagyon hasonlít hatodéves ninck-nevű posztolóhoz, akit mindig nagyra értékeltem. :-) Pont ő írta egyszer, hogy nem szereti a pozitív posztokat, mert nincs mihez hozzászólni. Ha belenézel egy ilyen posztba, ahol minden jó volt, a hozzászólók sem mondanak csak annyit, hogy örülünk, jó volt ilyet is hallani. És ezzel a beszélgetés be is fejeződött. Pont annyira volt semmitmondó, mint karcsibácsi szerint a részvét, és a sajnálkozás. Ez a blog eredetileg a problémákra lett kihegyezve, csak később került oda, hogy a pozitív élményeket is írják meg. Ha megnézed pl. despota másik blogját, a munkahelyi terrort, nem találsz olyan posztot, hogy de jó volt a főnököm, és milyen jó volt ott dolgozni. Ha megnézed az ellenőrző blogot, azon minden tanár hülye, nincsenek olyan posztok, hogy milyen jó volt iskolába járni. Ezek vitaindító blogok, némelyik esetleg üzleti háttérrel is. Már írtam egyszer, a blogoláshoz erős idegzet kell. Nem való mindenkinek. Aki nem tud aludni a beszólások miatt, nem érdemes itt olvasgatni. Van az életnek, munkahelyeknek számos olyan területe, ahol az orvos megkapja a kellő elismerést. A neten ez nem nagyon lehetséges. Vonzza a különféle embereket, akik esetleg személyesen meg se tudnának szólalni, nemhogy kritizálni. Nem sikk az orvosokat szidni. Illetve csak annyira, mint bárki mást. Én például rólad elhiszem, hogy orvos vagy. De szerinted a többiekről miért kéne elhinni? Van, akiről el tudjuk képzelni, van, akiről biztosan tudjuk, van akit ismerek is, de nem mindenkit. Ha itt nem hisz valaki egy orvosnak, az azért is lehet, mert nem tudja, hogy valóban az-e. Sok okosságot lehet már a netről összeszedni. Ez nem kórház, ahol garancia van arra, hogy valóban orvos az illető. Ha én bármit írnék magamról, senkitől nem várnám el, hogy elhiggye. Csak lazán! Te biztos jó orvos vagy, és leszel. A kórházban. Ez viszont az internet. Itt nehezebb bármit is elhitetni, bár te elég jól csinálod :-)

Macskanátha 2012.03.27. 22:46:06

Jágör68 + Szabidoki wrote:
"Na és mennyit ügyel éjszaka?
Hívják lovat, kutyát, papagájt újraéleszteni hétvégén, hétköznap este, ünnepnapokon?
Köteles-e bárkit ellátni, aki megjelenik a rendelésén? Finanszírozástól függetlenül?
Milyen következménye van, ha véletlen elpusztul egy állat a kezei közt?... és gondolom a magánpraxisából kényelmesen megél, és ő dönti el, hogy mennyit is szeretne dolgozni, illetve ha valakinek nincs pénze a kezelésre, nem kötelező ellátnia. Szerintem vannak azért különbségek..."

A húgom ugyan magánrendelőben dolgozik, de a SZIE Állatorvostudományi Karának igenis van állatorvosi ügyelete, napi 24 órában, az István utcában. Úgyhogy ha ott dolgozna, akkor akár ügyelhetne is. A másik kérdésre: nem köteles ugyan senkit sem térítés nélkül ellátni, de többször is előfordult, hogy ingyen gyógyított. Pl. amikor tíz év körüli gyerekek hoztak be egy vérző lábú talált kutyát, akinek csatorna rácsba szorult a lába. Vagy amikor egy idős néni hozta be a konyhai balesetet szenvedett (magát leforrázó) macskáját, és előre szabadkozott, hogy csak 500 forintja van összesen, és 1 hét múlva kap nyugdíjat, szerintetek el kellett volna kérnie az ötszázast a kezelésért? Ami az anyagi kondíciókat illeti, a zsebben turkálást én gusztustalannak tartom, mert ti is elmehettek bármikor egy magánklinikára, ahol ötször annyit lehet keresni, mint egy állami kórházi osztályon. Következmények? Talán nincs következménye valóban, ha elpusztul az állat a kezelése során, de őszintén: a humán orvoslásban valóban beszélhetünk következményekről? Hányan is halnak meg kórházakban? És hány műhibaper van egy évben Magyarországon? És ebből hányat nyer meg a paciens illetve az özvegye? És még ezekben a marginális esetek döntő többségében is legfeljebb a munkáltató kórház fizet kártérítést, nem a hibázó orvos. Vagy ti őszintén elhiszitek, hogy valóban csak annyi orvosi műhiba van, amennyiről jogerős bírói ítélet mondja ki ezt? Ami pedig a két orvosi munkakör egymáshoz képesti nehézségét illeti, ismeritek azt a viccet, amikor egy állatorvos elmegy valami okból a humán gyógyító kollégájához? Az megkérdezi tőle: mi a panasza? Mire a blökidoki: ja, így könnyű... :-)) Néhány kivételt jelentő esetet (eszméletvesztés, kóma, mentális zavar) leszámítva, az emberi paciensek kommunikáció képesek. Na, ez a másik szakmánál nem működik, mindent saját kútfőből kell megoldani, nincs semmi együttműködési készség. Meg aztán, a legtöbb betegetek gondolom megérti, hogy segíteni szeretnétek, és nem harap bele a kezetekbe... :-))

rushman 2012.03.27. 22:56:40

@Igazság, hol vagy?: Nem Istenek, és magukat annak képzelni sincs okuk, mert akkor mindenkit azonnal meg tudnának gyógyítani. Bárcsak így lenne.

De éppen ebből kifolyólag értékelhető gesztus lenne részükről, ha megfontolnák a beteg tippjeit, kéréseit. Sőt, ha beteg hülyeséget kér, akkor szánnának időt arra, hogy elmagyarázzák neki miért hülyeség az. Nem vagyok agysebész, de azért tudom mi fán terem a receptor, az albumin, vagy éppen az angiogenezis, örülök neki ha egy orvos lesüllyed az én szintemre és latin tolmács nélkül is le tud beszélni egy ötletemről. Előbb-utóbb úgyis lesz másik. :)

Tudom, álmodozok, naiv vagyok, de akkor is ezt tartanám egy élhető világnak (gondolom az orvosok normálisabbik fele is, csak hát a politika). Meg aztán én más orvosokkal találkoztam életemben, mint te. Abből főzök, amim van. Rossz tapasztalt több van.

Mellesleg csak remélni tudom, hogy nem azért hülyéz le, mert attól fél, hogy az eddig felállított diagnózisa tévút volt (kognitív disszonancia, ugyebár :)), vagy attól, hogy ezzel bármennyit is csorbulna a szakmai tekintélye. Semennyit, mert a beteg örül az előrelépésnek, és méginkább tud majd az életbenmaradásra koncentrálni. Legfeljebb kicsit bosszankodik, na bumm.

Ja, és részvétem a posztolónak. Az eldurrant agyvizem miatt ez kimaradt. Szar érzés, évekig el fog tartani, de fel kell dolgozni, nincs más kiút.

szabidoki 2012.03.27. 22:57:26

@Macskanátha: ha már hülye viccek is érvnek számítanak, akkor elég nehéz értelmes vitát folytatni :(
Csak remélni tudom, hogy húgod több belátással rendelkezik. Kérd meg egyszer, hogy húzzon le pár műszakot egy kicsit forgalmasabb SBO-n vagy balesetin, meglátjuk, melyiket gondolja könnyebbnek, a saját melóját, vagy a sürgit...
@bélabácsi2: igen

rushman 2012.03.27. 23:02:08

@bélabácsi2: Épp a volumenkorlát miatt kihasználatlanok az eszközök, nem?
Vagy akkor miért hamis a hír?

ferlin 2012.03.28. 07:39:05

@rushman: A szerelős hasonlat annyiban sántít, hogy a szerelő a piacon "üzemel", órabérben dolgozik. Neki bármit megéri megnézni, megvizsgálni, megcsinálni, amit a vevő kifizet (bár, ha a csöpögő olaj láttán azt javaslod neki, hogy szedje szét a hátsó ajtót, lehet, hogy azt mondja rá, hogy 'nem').
Ellenben az orvos közszolgáltatást végez, és a munkaidejében minél több beteget szeretne ellátni. nem tud egy beteggel korlátlan ideig foglalkozni.

Ha pedig annyira "kis dolog" szerinted egy röntgen, akkor miért nem megy mindenki havonta röntgenre, "hátha" mutat valamit?

Azt kellene megérteni, hogy az orvosnak és a beteg hozzátartozójának egy végső stádiumban levő beteg láttán totál ellentétes gondolatai vannak. A hozzátartozó úgy gondolja, hogy mozgassunk meg minden követ, csináljunk ezer vizsgálatot, tömjünk bele 500 gyógyszert, hátha segít valami. Az orvos meg tudja, hogy a csoda segíthet, de ahhoz nem kell gyógyszer.

rushman 2012.03.28. 08:02:25

@ferlin: Köszi az újabb szélsőséges példát. Nem tudtam, hogy a fájó kar, és a mellkas ennyire távol állnak egymástól, mint a motortér és a hátsó ajtó.

Kis dolog a röntgen, de én személy szerint évi 1 mellkasröntgent, hasi ultrahangot, és teljes vérkép készítését (májfunkcióval, esetleg néhány tumor markerrel) mindenkinek kötelezővé tenném, de nyugodtan köss bele, hogy ez is káros, és inkább tiltani kéne. Nehogymár kiderüljön, hogy az embernek valamilyen baja van.

Nem kívánok belefolyni a csoda definiálásába, de én nem jelenteném ki ilyen kategorikusan, hogy nem kell hozzá gyógyszer. Fogalmazzunk úgy, hogy a tudomány mai állása szerint senki sem tudja, hogy milyen gyógyszer kell hozzá. Nem szégyen beismerni.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.28. 08:10:55

@bélabácsi2: nem.
amiről én beszélek, az az, hogyha z ügyfél elégedetlen, ha hülyeségeket mond/képzel/vár, akkor én vagyok a hibás, én kommunikálok rosszul, stb.
ha mindezt egy orvos teszi, akkor persze a beteg a hibás. a kis hülye, miért nem ment orvosi egyetemre, hogy tudjon kérdezni.
miközben, a marhája, neki még azt sem szabad tudni, hogy a petefészke fáj, mert nem tudhatja.

félre ne érts, itt biztosan mindenki más, meg jobb, de az utóbbi időben (az eddigiekkel ellentétben) az életemben csak ostoba orvosokkal hozott össze a sors, és ezt úgy értsd, hogy én kérdezek. mindent. és olyan válaszokat kapok, hogy a bicska kinyílik a zsebemben!

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.28. 08:15:15

@Igazság, hol vagy?: de nem ám.
hanem inkább elkezd találgatni, éveken keresztül küldözgeti a beteget ide meg oda. még láborvos meg pszichológushoz is.

vagy odaveti neki, hogy neki is fáj a torka ennyi idősen, ne nyavalyogjon (ez konkrét példa)

ferlin 2012.03.28. 09:16:50

@rushman: Akkor már inkább fogalmazzunk úgy, hogy a gyógyszerek többségénél fogalmunk sincs róla, hogy egészen pontosan mi fog történni az adott betegben a gyógyszer hatására. Emiatt elég nehéz azt igazolni, hogy érdemes lett volna beadni valakinek egy adott gyógyszert.

"Kis dolog a röntgen, de én személy szerint évi 1 mellkasröntgent, hasi ultrahangot, és teljes vérkép készítését (májfunkcióval, esetleg néhány tumor markerrel) mindenkinek kötelezővé tenném, de nyugodtan köss bele, hogy ez is káros, és inkább tiltani kéne. Nehogymár kiderüljön, hogy az embernek valamilyen baja van."

Én meg személy szerint nem mennék el :P
És szerintem van ezzel még így pár ember.. Pl masszív dohányosok, akik egy tüdőszűrésre nem képesek elmenni. Szerinted mi értelme lenne kötelezővé tenni egy komplexebb vizsgálatot?

Valamint, ha évi 1 röntgen kötelező lenne mindenkinek (oké, legyen csak 18 év felett), az évi kb 8millió röntgen lenne. Szerinted van erre kapacitás? (nem csak elkészíteni kell, hanem alaposan kielemezni is)

Van arra nézve valami megbízható számadatod, hogy hány egészségesség határán levő emberben indítana el ez a plusz sugárdózis rákos folyamatokat? Ez kevesebb, mint ahány embernél észrevennének rákot?
Ha ezt így végiggondolod, rájössz, hogy a mérés nem "csak egy mérés", hatással van arra a dologra, amit megmérsz. Bizonyos szituációkban a mérés "kockázata" nagyobb, mint a betegség kockázata. Ilyenkor nem szabad mérni. De ha ötletünk sincs arra, hogy milyen hatása lenne egy ilyen tömeges mérés elrendelésének (egészségügyi, gazdasági és egyéb), akkor rájössz, hogy elég nagy hülyeség, amit írtál.

marand22 2012.03.28. 09:29:26

@rushman:
1. Olvasd vissza a korábbi kommentjeimet, leírtam, hogy de igen, jogos. Folyamatos karfájdalom hátterében lehet tüdődaganat (mivel a tüdőcsúcshoz közel fut a karfonat, amit a tumor beszűr, ezáltal folyamatos fájdalmat okoz).
2. A korábbi véleményemet arról, hogy nem feladatunk a beteg AKÁRMILYEN kérését teljesíteni, fenntartom. Pontosan arról szól a szakmánk, hogy ez a mi feladatunk, és felelősségünk, hogy döntsünk, mi szükséges, és mi nem.
3. Korábban szintén írtam már. hogy pl. a tüdőszűrésnek nincs értelme daganat keresése céljából. Erről volt korábban vizsgálat. Azt igazolta, hogy kb. 6 hónap az az idő (átlagosan), ami eltelik aközött, hogy a daganat még nem látszik, és már gyógyíthatatlan. Ezzel szemben azt a gyakorlatot kellene követni, hogy 6 havonta legyen vizsgálat, de az mellkas CT legyen, viszont csak a rizikócsoportba tartozó embereknél.
4. Diopapa_sok leírta a lényeget.

Dr.laikus PhD 2012.03.28. 09:53:54

@marand22:

Ennek is vannak azért veszélyei.
Abba a csoportba tartozom akinek 3 havonta kell vizsgálatra járni.

Sikerült jódérzékennyé válnom.
Kikerülhető, de nem egy jó állapot amikor először jelentkezik.
Rémisztő konkrétan.

Gino001 2012.03.28. 11:23:36

Kedves zsazsika!
Koszonom a hosszura nyult hozzaszolast, azt hiszem sikerult ravilagitanod egy ket dologra. Persze a kezdeti hevessegem mar alabbhagyott, uh most mar talan tudok jozan esszel is irni :)
Oszinten szolva, orulok, hogy vannak meg ilyen orvosok mint te, akik valaszolnak ha kerdez a beteg, elmagyarazzak a dolgokat, jo szo nelkul nem engednek el. Sajnos en nem sok olyannal talalkoztam akik ilyen emberseggel viszonyultak volna a beteghez, ez sok mindennek betudhato (egeszsegugy helyzete leginkabb). De az teny ahogy paran mar mondtak itt elottem, hogy a kedvesseg, vagy par jo szo nem kerul semmibe es hatalmas energiakat lehet vele a szenvedo betegbe onteni. Ezt amugy tanitjak az orvosin, hogy hogyan kezeljuk a betegeket akik mar amugy is felnek/maguk alatt vannak/kiszolgaltatottak? Ez egy oriasi felelosseg ami a kezetekben van, mert ha pl a hivatalban a hivatalnok lekezelo velem, vagy nem tisztel mint embert annak felallok es megmondom a magamet, de egy orvos elott nem megy, egyreszt azert mert ha orvoshoz megyek akkor altalaban beteg vagyok es tole varom a remenyt, a csodat, vagyis nem fogok nekiallni vele veszekedni, hiszen nem akarom magam alatt vagni a fat. Ezenkivul mint mar emlitettem, melysegesen tisztelem az orvosokat, ez a kiinduloallapot. Ezt persze van aki eljatssza, van aki megerdemli. Mindenesetre jo, hogy kiirtad magadbol.
Jo egeszseget mindenkinek!

karcsibácsi 2012.03.28. 11:28:03

@Macskanátha:
A vicc egyébként folytatódik :
Jó, akkor ebből a folyadékból adjanak neki reggel-este 1 kanállal, és ha holnapig nem javul, kényszervágás!

zsikuci81 2012.03.28. 11:49:31

www.origo.hu/itthon/20120328-halalra-gazoltak-egy-terhes-not-szabolcsban.html

Kedves Mentoszolgalat! Koszonjuk, hogy van, aki meg kimegy! Edesanyat sajnalom, a babanak szurkolok!

2012.03.28. 11:57:31

Az ember nem tudatlan, csak ha annak nézik, és direkt azt csinálnak belőle. Ez megy sajnos amúgy itt már 22 éve. Addig csak gyereknek nézték a népet, aztán meg debil gyereknek.

Nyuodtan fel lehet tárni a problémát, és meg lehet beszélni. Az usákokban külön szoba van a kórházakban e célra, ahol az orvos, a beteg, és a hozzátartozók demokratikusan meg tudják vitatni a helyzetet. Vagy külön személy, aki a lelki problémákat kezeli, és az orvos sem riad vissza az együttérzéstől, az örömtől, vagy a részvéttől.

Nincs mit csodálkozni azon, ha a népek inkább százezreket fizetnek kínjukban a bűvszavakat daráló kézrátevőknek, vagy varázsgömbös távgyógyászoknak, ha egyszer olyan az eü; amilyen. A svindlerek legalább bazsalyognak, és szépen néznek, és a lélekről beszélnek.

Aztán. Nem orvost szapulni járok pl. én ide, hanem remélem, hogy azzal is segítek, ha elmondom, szerintem hol lehet a baj. És vélem, sokan mások se a doktorok csepülésében látják a kivezető utat. És azért látom, hogy vannak orvosok, akik szintén így éreznek, és ez a jó.

És még ma is sok mindent el lehet intézni emberi hangon, ha úgy akarjuk, csak az orrfennhordás nem vezet semmi jóra, ezt mondom. Leszámítva azokat a betegeket, vagy orvosaikat, akik kevésbé kifinomult környezetben szocializálódtak, mert bizony olyan is van.

marand22 2012.03.28. 12:27:16

@Dr.laikus PhD:
Nincs olyan, hogy jódérzékenység !!!

Korábban megtaláltam azt a cikket, amiben leírják, hogy amerikai orvosok jelentős részében is él ez a tévképzet, most nem találom, de találtam egy jó összefoglalót:
www.australianprescriber.com/magazine/32/5/125/8/

Neked valószínűleg kontrasztanyag allergiád van, amivel kapcsolatban röviden annyit érdemes tudni, hogy rengeteg(féle) ilyet használnak, amik között nem nagyon van keresztallergia, ha az egyikre allergiás vagy, akkor a másikra nem (valószínű), így cserélni kell, ill. megfelelő előkészületekkel (szteroid, antihisztamin) megelőzhető az allegiás reakció.
Mi elég sok röntgenkontrasztanyagot használunk (havonta kb. 15 liter) a szívkatéterezések során, emellett átlagosan évente 1-2 allergiás reakció fordul elő.

Dr.laikus PhD 2012.03.28. 12:51:03

@marand22:

Meg is kérdezték, majd rá is írták az ambuláns lapomra, meg ahová csak lehet.
Figyelmeztettek, hogy ne egyek jódozott sót.

Arról tudtam, hogy létezik más kontrasztanyag, de ez új.
Azért örülök, mert van más amire rosszul reagálok, nem örültem ennek.

Köszönöm szépen! :)

Irkutszk 2012.03.28. 14:47:50

@Mészáros Laci: Az orvos hivatása, hogy az emberektársait életben tartsa. Mivel csak emberi eszközök állnak a rendelkezésére, ezért a kockázatok és elérhető előnyök mérlegelésével teszi ezt. Az állatgyógyászatban lehet azt mondani, hogy ez az állat már csak szenvedne, altassuk el, az embergyógyászatban ezt eutanáziának nevezik, és szigorúan büntetik. Ezért nem a gyógyszergyárak vagy az orvosok a hibásak, hanem egy erkölcsnek illetve etikának nevezett megfoghatatlan valamik. Kellemes rágódást.

Mészáros Laci 2012.03.28. 15:08:19

@Irkutszk:

szerintem ez összetettebb kérdés.

alapvető emberi jogok ütköznek.

Irkutszk 2012.03.28. 15:10:27

@Macskanátha: Sok szempontból összehasonlíthatlan az ember és állatorvoslás. Az egyik a körülmények (istálló vs. kórház), a másik például a finanszírozás (mindenki magának vs. TB). Szerintem az ilyesfajta összehasonlítgatások nem visznek előbbre. De például amikor a nagyállatklinikára beviszed a gyerek kedvencét (mondjuk lovat), és mielőtt az állat a lábát leteheti a futóról, aláírattatnak veled egy nyilatkozatot, hogy 300-600e forintot is lepengetsz, ha éppen olyan a gond, akkor talán kezded megérteni, miről is beszélek. Nagyon örülök, hogy a testvéred a talált kutyát meg az öreg néni kutyuskáját ingyen meggyógyította. De ő egy magánvállalkozásban dolgozik (esetleg vezet). Bevétel - kiadás, gazdaságilag ennyiből áll az egész, és ő a profitból él. Gazdasági szempontból abszolút mindegy, hogy gumit cserél autókon vagy háziállatot gyógyít, bevétel - kiadás. Na most az embergyógyászat nem így működik.

Irkutszk 2012.03.28. 15:11:10

@Mészáros Laci: Bárkinek bármikor joga van felállni az ágyról, és hazamenni, vagy kezelést megtagadni.

Irkutszk 2012.03.28. 15:13:49

@Irkutszk: Csak miután elküldtem, gondoltam, hogy hozzáteszem: Az embergyógyászat annyiban működik másként, hogy a finanszírozó az állam, a megfoghatatlan állam, és az elvárások azok, hogy mindenkit életben kell tartani. Ha kevés pénzből, rozsdás eszközökkel vagy ósdi röntgengéppel, akkor is. Nem lehet azt mondani, hogy bezárom a boltot, és inkább gumiszerelő leszek. Ha csak döcög az a szekér, annak a szekérnek akkor is mennie kell. Ez az egyik oka annak, hogy ennyire ki lehet szipolyozni (állami oldalról, nem a betegek részéről gondolom).

Mészáros Laci 2012.03.28. 15:23:01

@Irkutszk:

mi a teendő, ha a végstádiumban levő betegnek hetek óta elviselhetetlen fájdalmai vannak, és könyörög, hogy öljék meg? na nem szó szerint; csak azt mondja: "szabadítsanak meg a szenvedéseitől." JOGA VAN ezt kérni? kinek van joga hozzásegíteni? hogyan? pl. megtagadhatják-e tőle a fájdalomcsillapítót, ha tudják, hogy (pl az egészségi állapota miatt) a szükséges adag jó eséllyel légzésleállást okoz?

és mi a teendő, ha a "ezt a fájdalmat nem bírom, meg akarok halni" felkiáltás egy szülő nőtől hangzik el? aki fél órával később boldogan öleli magához a kisfiát?

szóval nem gondolom, hogy ilyen egyszerű.

Irkutszk 2012.03.28. 16:17:42

@Mészáros Laci: A fájdalomcsillapításhoz mindenkinek joga van. Az eutanázia pedig minden formában tiltott. Kérni pedig mindent lehet, maximum nem teljesítik. De amikor majd én kerülök oda (ha oda kerülök), hogy gyógyíthatatlan betegként vegetálok, fájdalmak közepette, szeretném, ha nem mondanék ilyeneket a családomnak, mert ez a családnak szörnyű. Milyen anya, feleség, gyermek, rokon az olyan, aki ahelyett, hogy a családjával akarna lenni, a halált választja?

Nem tartom összehasonlíthatónak a végstádiumú rákos beteg és egy szülő nő esetét. Alma meg körte esete. Ráadásképp létezik ma már fájdalomcsillapítás szülés alatt is. Elnézésedet kérem, de ez a te szegénységi bizonyítványod, hogy egy átmeneti, nagy fájdalmat összehasonlíthatónak gondolsz egy folyamatos, nem napokon, hanem hónapokon keresztül érzett fájdalommal. Az egyik végkifejlete egy új élet világrajövetele, a másik pedig a reménytelenség kútja és az elmúlás. Az egyik egészséges, a másik gyógyulási esélyektől elszakítottan beteg. Mégis, milyen alapon akarjuk összehasonlítani őket, még ha ugyanazokat a szavakat is használják?

2012.03.28. 16:35:04

@Irkutszk: "Milyen anya, feleség, gyermek, rokon az olyan, aki ahelyett, hogy a családjával akarna lenni, a halált választja? "

Milyen? Olyan, mint én.

"gyógyíthatatlan betegként vegetálok, fájdalmak közepette, szeretném, ha nem mondanék ilyeneket a családomnak, mert ez a családnak szörnyű"

És ennél már csak az szörnyűbb, amikor a család szenvedni látja azt, aki már menni akar, de nem tud.

Irkutszk 2012.03.28. 16:38:49

@Turchi: Nem erről beszélek. Arról beszélek, hogy a beteg még nyomja is a családnak, hogy meg akarok halni, meg akarok halni. Ez még plussz nyomás és frusztráció a család felé. Mindenki tudja, hogy nincs kiút, de attól még nem kell hangoztatni is!

Mészáros Laci 2012.03.28. 17:09:27

@Irkutszk:

"Nem tartom összehasonlíthatónak a végstádiumú rákos beteg és egy szülő nő esetét."

az összehasonlításra az a különös tény ad alapot, hogy mindkét esetben előfordul az "inkább meg akarok halni." a nagyon erős vagy nagyon hosszan tartó fájdalom beszűkíti a gondolkodást...

Mészáros Laci 2012.03.28. 17:11:02

@Dr.laikus PhD:

(a megjegyzésed, amire válaszolok, közben törlődött)

Igen, én is így látom, és csak remélni merem, hogy akkor is így fogom látni, ha belülről kell megtapasztalnom.

Mészáros Laci 2012.03.28. 17:12:28

@Irkutszk:

nem azért mondja, mert a családját akarja frusztrálni, hanem azért, mert valóban így érzi. Ilyen helyzetben a családtól sokkal inkább elvárható az önfegyelem, mint a fájdalomtól gyötört betegtől.

2012.03.28. 17:50:53

@Irkutszk: Súlyos betegségnél és fájdalomnál nem a betegnek kell a családra tekintettel lenni, hanem fordítva. Azon egyszerű oknál fogva, mert neki fáj.

Irkutszk 2012.03.28. 18:00:28

@Mészáros Laci: @Turchi: Nem értünk egyet. Ez nem baj, ettől kerek a világ, de attól még nem értünk egyet.

2012.03.28. 18:00:41

@Turchi: Most látom, Laci ugyanezt írta. Akkor csak megerősítettem.

2012.03.28. 18:03:56

@Irkutszk: Majd ha fáj, megtudod. De inkább ne legyen benne részed.

Mészáros Laci 2012.03.28. 18:30:06

@Irkutszk:

valóban, nem vagyunk egyformák, úgy látszik, megengedőbb vagyok az emberi gyengeségekkel, talán saját megtapasztalt gyengeségeim miatt.

Mészáros Laci 2012.03.28. 18:33:02

@marand22:

mekkora dózist jelent egy mellkas CT egy modern géppel?

Macskanátha 2012.03.28. 19:27:27

@Irkutszk: Sok szempontból igazat adok neked, és az számomra is világos, hogy jelentős különbségek vannak a humán-, és az állatorvoslás között. DE: Amikor te az istállóról, beteg lovakról, stb, írsz, elfelejtkezel arról hogy nem csak haszonállatok, és őket gyógyító állatorvosok vannak. Megkockáztatom, hogy a húgom sem kezelt lovat vagy tehenet a szakmai gyakorlata óta. Amik itt a fővárosban jellemzőek, a kutya, cica, díszmadarak, és kisemlősök. Hogy miért fontos ez? Azért mert ezeket a jószágokat TÁRSÁLLATOKNAK hívják, és a haszonállatokkal ellentétben, bizony családtagnak számítanak. Magyarországi statisztikát még nem olvastam, de azt igen, hogy egyedül New York-ban kb. 600 ezer olyan magányos ember él, aki csak a háziállatához kötődik. Egy ilyen embernek a kutya vagy cica pusztulása semmivel sem kisebb dráma, mint pl. a házastárs elvesztése! Persze, lehet másik kedvencet venni a pet shop-ban, ahogy új házasságot is lehet kötni. Ami meg az "ez csak gazdasági tevékenység, mint a gumiszerelés" című megjegyzésed illeti, ezzel csak magadat égeted le. Ő ugyanúgy a gyógyításra, és a szenvedés megszüntetésére tette fel az életét, mint a humánorvosok. És ha - esetleg - a magánpraxis miatt némileg magasabb a _hivatalos_ jövedelme, mint a kórházi orvosoké, ezt bőven kompenzálja, hogy nem vár, nem kér, és soha nem is kap hálapénzt a gazdiktól. Mindennek van szabott ára, minden világos, és jól áttekinthető. A állatorvoslásban a satisfied customer onnan ismerszik meg, hogy legközelebb is hozzá megy, ha van valami baja a kedvencének...

Irkutszk 2012.03.28. 20:00:30

@Macskanátha: Olyan országokban, ahol co-payment van humán orvoslásban (azaz a biztosító fizeti a kezelés nagy részét, azonban a betegnek is kell fizetnie találkozásonként, vagy kezelésenként egy kisebb összeget - a kezelés árától egyébként függetlenül -), ott nem létezik hálapénz. Minden tiszta és világos. A hálapénz rendszerét, már többször említették itt a blogon nálam tapasztaltabb hozzászólók, azért találták ki (központilag és nem az orvoosok részéről), amikor képtelenek voltak az orvosoknak megfelelő havi apanázst biztosítani. Aztán ahogy haladt az idő, mostanra eljutottunk odáig, hogy az orvosra haragszunk a rendszer miatt, amit az ország vezetése talált ki, elsősorban a betegek tartanak fent, és az orvos alapvető megélhetését biztosítja néhány esetben (gondolok itt például arra a mentőorvosra, aki a szabadnapjain végzett plakátragasztásból tartja el a családját).

A háziállat tartása - amennyiben pénzbeni hasznot nem hoz - egy luxuscikk. Természetesen megvan a haszna, lelki támogatást tud nyújtani, stb., de akkor is luxuscikk. Ennek megfelelően nincs központi biztosítás rájuk, hanem az állattartónak kell a kezelést finanszíroznia.

Nem gondolom egy állatorvosról sem, hogy csupán gazdasági elvek vezérelnék, akkor nem ment volna az egyébként nagyon nehéz állatorvostudományi egyetemre, hanem más szakmát választ. Csak azt kívántam érzékeltetni, hogy egy magánpraxis (de vehetjük a magánpatikát akár) egy gazdasági vállakozás is.

Az istálló példáját nem elsősorban a gazdasági állatok miatt hoztam fel, mint ahogy a legtöbb lovat manapság például már nem gazdasági állatként, hanem sportra vagy hobbi célra tartják. A körülmények különbözőségét kívántam érzékeltetni. Egy kutyán, macskán, papagájon vagy aranyhalon lakó baktérium-, gomba- és vírusközösség egészen eltér az embereken normálisan jelenlévő flórától, ahogy néhány betegségük is van ezeknek az állatoknak, amely egy embereket gyógyító kórházban veszélyforrás lenne. Példának okáért létezik a macskák toxoplazmózisa, amely ha frissen fertőzi a várandós asszonyokat, akár vetéléshez is vezethet, míg ha tart macskát otthon a hölgy, valószínűleg immunis már a betegségre, és jövőbeni várandóssága nincs veszélyben. Ugyancsak létezik a madárnátha, amely zoonózisként az otthon tartott madaraktól ugyancsak elkapható betegség. Nem beszélve a veszettségről, amely ellen ugye a kutyákat kötelező oltatni (de megjegyzem, a macskák is elkaphatják). Elsősorban nem a kutya miatt kap a kutya veszettség elleni védőoltást. Mert nem a kutyát féltjük ennyire.

A társállatok helyettesíthetőségéről vs. emberek halála. Elfogadom, és elhiszem, hogy az állattartó számára nagy lelki tragédia lehet a társállatának elvesztése. Azonban ha jobban belegondolunk, ebben az esetben sem az állat pusztulása az, amely megrendít bennünket, hanem az őt tartó ember érzelmei. Az emberorvoslásban pedig az, aki meghal, az is ember. Ugyanazon a szinten gondolkodunk az elmúlóról, mint a gyászolóról. Ez a különbség.

bélabácsi2 2012.03.28. 21:40:08

@Prof. dr. Babette: azt hiszed én nem utálom ezeket az orvosokat, akik felülről beszélnek vagy éppen kommunikálni soha nem tanították meg őket??? Hidd el nagyon utálom. Mitzi egy másik blogon éppen ezért sértődött meg rám, mert utálom a szemét módon videlkedő faszagyerek szülészeket és általánosítottam. Nem volt igazam. Egyik orvos, aki után a szart takarítjuk azt mondta a betegnek az volt a szavajárása, ha a beteg panaszkodott valamire, hogy nem baj "majd a sárga föld begyógyítja", értsd a temetőben.
Ebből még nem általánosíthatsz, mert minden általánosítás hamis, ha csak két orvos lenne a világon akkor is. Vedd már észre miről szól ez a blog itt.

bélabácsi2 2012.03.28. 21:43:38

@rushman: NEM. A volumenkorlát lényege, hogy elvégeznek X darab vizsgálatot, de ebből csak Y darab vizsgálatot fizet a biztosító. X > Y természetesen.

zsázsika 2012.03.28. 21:44:25

Kedves mindenki,
aki normális hangra váltott.. :))))) Kösz mindenkinek, aki pozitívumot írt nekem, komolyan azon voltam, itt hagyom ezt az egészet, semmi értelme nincs.
Csak hogy megbeszéljük...
Kedves Gino,
szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy az orvosin oktatják az együttérzést és a kommunikációt. NEM teszik. Sajnos, mert azt gondolom, hogy ez lenne az alap. Mint ahogy a pszichológiai alkalmassági vizsga is. Egyrészt, sajnos semmilyen teszt nincs, ami ezt mérné, másrészt rengeteg ember eleve már a felvételinél elbukna ezen... okkal. LÉtezik kommunikáció és pszichológia tantárgyunk, de ahogy az egyetemi oktatásunk túlnyomó része, abszolút nem gyakorlati és nem a lényegről szól. Soha, sehol, senki nem mondja el nekünk, hogyan is kellene elmondanunk egy rossz hírt pl... Ehhez vagy van érzéked, jó esetben tanulhatod valamilyen szinten, vagy nincs. Általában nincs. Ráadásul egy idő után futószalaggá válik a munka és ember legyen a talpán, aki ilyenkor rendelkezik annyi önismerettel és lelki erővel, hogy ezt visszafordítsa. Nem a magyar eü. problémája csak ez, az egész nyugati orvoslásé, nemrég fordítottam egy laikus, de zseniálisan megírt könyvet, pont erről szól, pedig a beteg gazdag, befolyásos és emberileg tündér... ( nekem akkor is és azóta is ez a könyv segít, ha besokallok. Sűrűn előfordul, sajna. Nem mindig vagyok sikeres a vissazváltásban, szégyellem nagyon...) REngeteget kínlódom olyan szerencsétlen betegekkel és hozzátartozókkal, akiket előttem járó orvoskolléga a földbe döngölt vagy elküldött stb. (Ettől legalább annyira fel szoktam háborodni, mint amikor valaki a háttér nélkül csepüli az egsészségügyet.) Ez az egyik oka annak, hogy a betegek nem mernek kérdezni. Számtalanszor kezdődik úgy egy beszélgetés, hogy " doktornő, tudom, hogy hülye kérdés..." NIncs hülye kérdés. Mert laikus. A legkutyább kutya kötelességem válaszolni, majd újra és újra ugyanazt elmondani. Az már más szitu- megtörténik sokszor-, hogy elmondod, majd a másiktól is megkérdezik, majd a harmadiktól , aki szintén elmondja, a végeredmény meg az, hogy itt senki nem válaszolt. A kommentemben említett eset, amikor 4 éjszaka nem aludtam, pontosan ilyen volt, csak ott nem szimplán meghazudtoltak minket-engem-, hanem gyilkosnak, embertelennek stb-nek neveztek és bírósági feljelentés lett az ügyből... Ez már , azt gondolom, igen nagy baj, ha eddig jutott a társadalmunk, hogy a saját pszichés reakcióit más bírósági meghurcolásával kísérli meg orvosolni. A betegért szakmailag, anyagilag és emberileg erőn felül tettünk meg mindent, sajnos három olyan betegsége is volt, ami külön-külön is menthetetlen lett volna. Ezt többen, többször elmondtuk, de látványosan nem akarták meghallani sem. Ez pszichés védekezés tudom, még azt is elfogadom, hogy utána szóban átkozódik, durván szitkozódik stb., de a bírósági pert erőteljesen erősnek, megalázónak és meghurcoltatásnak érzem, remélem , Ti is.
Turchi, mint feljebb említettem, nem az itteni beszólások miatt nem tudok aludni.Viszont, amit Te írsz le teljes joggal, hogy az interneten írók sokszor nem a valóságot írják le. Na látod, aki orvosként olvassa ezeket a posztokat, az ezt pontosan látja... Ezért szólunk hozzá, ha valami fatális ostobaságot látunk. Itt van elásva a kutya, csak ezt eddig nemigen mertem leírni. Mert ha a kommentelőkről nem hiszed el, hogy orvosok, ha azt állítják, miért hiszed el a posztról, hogy az úgy történt meg...? Az emberi psziché érdekes dolog. A saját hibáját nem nagyon szereti elismerni, ennek megfelelően nem hazudik, csak más szempontból lát vagy nem is lát bizonyos dolgokat. Ő, elfelejti elmondani. A kétségbeesett, gyászoló ember, pláne ha családtag halála mögött a saját hibáját sejti, vagy összeomlik, vagy- egyre gyakrabban- bűnbakot keres. Nagyon durva dolog, ki nem inge, ne vegye magára, sajnos tisztában vagyok vele, hogy az itt leírtak jelentős része igaz, de bizony a posztok igen sok tényt felejtenek el megemlíteni... Példaként szeretném felhozni azt a bizonyos vércukormérős esetet, mindeki ismeri.
Tény 1. a doktornő óriásit hibázott. Ezen nincs vita. Nem ismerte a műszert és klinikailag is iszonyatosan félrenézett, ennek megfelelően olyan diagnózist alkotott, ami miatt nem küldte kórházba az egyébként egyértelműen a végkifejlet felé menő beteget. EZ a kislány egyébként évfolyamának egyk legjobb tanulója volt tudtommal- évfolyamtársa nyilatkozta-, ez ismét érdekes kérdéseket vet fel. Pl. az egyetemi oktatás jobbára elméleti. Simán el lehet úgy végezni, ha valaki nem túl igyekvő vagy félénk és nem meri kérni, hogy életében nem adott be injekciót. Rengeteg felesleges tudást kapunk, de a fulladó Kovács nénit nem érdeklik a furosemid hatásmechanizmusai, ellenben, hogy kapjon és megfelelő dózisban, az igen...
Tény 2. Rezidens ügyelt. Igen, mert olcsóbb a fenntartónak őt, mint szakorvost dolgoztatni, igen, mert sokszor már csak ő maradt... Neki viszont muszáj dolgoznia, mert éhen hal, ez utóbbi nem költői túlzás, szüleim nélkül én is megtettem volna...Súlyos mértékű orvoshiány van... Rezidens vagy senki, lehet választani, de a rezidens kezdő, gyakorlatlan. Ez is tény.
Tény 3. A beteg, ugyan a hozzátartozó azt állítja, képzett, gyakorló beteg volt, napokon keresztül semmilyen segítséget nem kért és sorozatban követte el a legalapvetőbb hibát, amit egy cukorbeteg elkövethet!!! Ő miért nem mért cukrot? Ha igen, ő miért nem észlelte hogy extrém magas, ha észlelte, ő, a gyakorlott beteg miért nem ismerte a Hi jelzés jelentését? Miért nem adott rá inzulin, ha magas, ha félt beadni, mert nem tudott enni, miért nem fordult a megelőző három napban, nem ügyeleti időben a háziorvosához vagy az őt kezelő endokrinológus kollégához? Miért várt addig, amíg - és ezt higgyétek most el nekem, a kolláganő hibája nélkül is- gyakorlatilag menthetetlenné vált? A kolléganőnek azonnal rohammentőt kellett volna hívni, valószínűleg késő lett volna, de meg kellett volna tennie. De a beteg halálában nagyobb részben nem ő volt a hibás... Ettől függetlenül, természetesen, büntessék meg, de a teljes igazság ez.
Nemrég idős nénit hoztak újraélesztés után hozzánk. A férje bemutatkozás után azonnal azzal folytatta, hogy " itt valaki felelni fog, itt kérem súlyos mualsztás történt..." Kérdem, miért? Lassan jött a mentő - ez az egyik olyan nap volt, amikor elborította az országot a hó, OMSZ sem tud repülni. A végén kiderült, a néni állapotát az okozta, hogy súlyos betegségei ellenére bár napok óta influenzás volt, nem evett, nem is ivott- klasszikus hiba-, orvost sem engedett hívni. Leállt a veséje- kiderült, látta a család, hogy jó ideje nem volt WC-n-, emiatt az ionszintje olyan mértékben emelkedett meg, hogy leállt a szíve. A bácsi onnantól kezdve magát ostorozta, alig bírtuk összerakni lelkileg. Szerencsére a néni, köszöni, végül meggyógyult. De ez a vakszerencsén múlt... A saját időhúzása miatt.
Az átkozódó, feljelentő hozzátartozók- TISZTELET A KIVÉTELNEK!, sajnos abból is nagyon sok van- jelentős részénél , ha az ember leül velük beszélni, kiderül, hogy a hangoskodás mögött az rejlik, hogy nem akarják meghallani a saját lelkiismeretük hangját, ami ott dörömből, hogy nem hívtál orvost, amikor kért a mama, nem voltam jóban vele az utóbbi időben, miért nem hívtam orvost, bár ő nem engedte...
Hát ennyi. A sort a végtelenségig lehetne folytatni, a közös hang megtalálása még nagyon messze van. De ha mindenki, aki most ebbe beszállt, tovább megy az úton, legalábbis elindultunk valami felé...

bélabácsi2 2012.03.28. 21:52:56

@rushman: még egyszer, mert lehet, hogy nem voltam elég világos, egy példán, olyan vizsgálatot, amit már nem fizet ki az OEP, mert a korláton túli vizsgálat vagy ellátás, azt a kórház, rendelő saját zsebből finanszíroz. Mivel saját zsebe nincs (vizitdíjat is leszavaztátok) ezért máshonnan csoportosít át, például a belgyógyászaton kevés a nővér folyamatosan, hogy egy röntgen vagy egy CT el tudjon látni mindenkit, akit kell, de ez a lehetőség is véges, ez is ki van mára véreztetve, és lám egyik nap a belgyógyászaton hiányolja a nővért a praxisblog, másik nap a röntgen vizsgálatot. Így már érted?

zsázsika 2012.03.28. 22:37:39

@rushman: nem néztem végig a kommenteket, nem tudom, segített -e esetleg valaki, válaszolok a jobb kar - mellkasi betegség kérdésedre. Lehet, bármi lehet, mert a beteg nem ismeri a könyvet, az anatómiát és a piszok kitalál mindenfél új tünetet, amit addig sosem írtak le, Te meg csak nézel és vagy fel tudod dolgozni azt a szakmai kudarcot, hogy halvány fogalmad sincs, vagy nagyképűen a tudatod mélyére söpröd és lehülyézed a beteget. Viccet félretéve, amikor van egy tüneted és azt magyarázza az a betegség , amit te már alátámasztottál mással- mint a posztban az epebetegség a jobb kar fájdalmat, ami abszolút tankönyvi-, nem nagyon keres további okokat. Természetesen, amikor a tünet az alapbetegség gyógyulásával nem szűnik, tovább kell vizsgálódni. A neurológus és a reumatológus jó döntés volt, ők nyilván kizárták a maguk speciális kórképeit, ezért nem kértek rtg-n ( neurológus nyaki-t? készült vajon? Ilyen panaszokat okozhat nyaki gerincprobléma, ált. első körben rtg-n kérnek, majd MR-t, nyaki felvételbe akár bele is férhetett volna- mármint magába a felvétel által leképzett területbe- maga a tüdőtumor, ha ugyanis valóban az okozta a kar fájdalmait, ún. pancoast tumornak kellett lennie, ami azon látszódhat. Nyaki MR látóterébe már nem biztos, hogy belefér. A kórházi kezelés befejeztével nem merült fel- ha mindenképpen szerettek volna mellkasi rtg-n - esetleg az éves tüdőszűrés? Az jár, és bár nem biztos, hogy kimutatja-mint egy kolléga fentebb már említette, alapjáraton nem azért taláták ki-, de ha tényleg fél tüdőt foglal, azért az kiugrik. .Azt viszont továbbra sem értem szakmailag- tényleg nem-, hogy ha valóban tumor okozta a kar fájdalmait- bennem más diagnózis is felmerült ugyanis, simán lehetne olyan is, hogy nem a tumor okozott fájdalmat, más betegség, csak a végén ezzel hozták összefüggésbe-, akkor hogyan élhetett a hölgy férje még másfél évet. Ezek a tumorok nagyon agresszívak. Az is megér külön egy misét, hogy másfél évig miért nem kapott az úr megfelelő fájdalomcsillapítást. Sajnos, a palliatív kezelések ritkán merítenek ki minden lehetőséget. Erről tudjatok, a fájdalomcsillapítás jár, csak sokszor nem ismertek a formái, ilyenkor fájdalomambulanciát keressetek.

rushman 2012.03.28. 22:39:03

@ferlin: "Én meg személy szerint nem mennék el :P"

Szíved joga. Én látom értelmét a megelőzésnek, te nem. Nem haragszom rád emiatt. Szerencsére nincs közöm a politikához, így megnyugodhatsz, nem fenyeget az a veszély, hogy bármit is kötelezővé tetetnék. :)

"[...] az évi kb 8millió röntgen lenne. Szerinted van erre kapacitás?"

Úgy sejtem, hogy jelenleg nincs. De jó lenne, ha lenne.

"Van arra nézve valami megbízható számadatod, hogy hány egészségesség határán levő emberben indítana el ez a plusz sugárdózis rákos folyamatokat?"

Nincs, és a megemelkedett intenzitású naptevékenység repülőn utazó emberekre gyakorolt hatásáról, illetve a paksi takarítónő sugárterheléséről sincs. Neked van?
Lehet, hogy hülység, ami írok, de egy pont a "határon" lévő emberben röntgenfelvétel nélkül is megindul a folyamat, legfeljebb 4-8-12 hónappal később. Folyamatosan ér minket sugárzás, ezért nem látom értelmét a struccpolitikának.

"Ha ezt így végiggondolod, rájössz, hogy a mérés nem "csak egy mérés", hatással van arra a dologra, amit megmérsz."

Én is ismerem Heisenberg bácsi munkásságát.

rushman 2012.03.28. 22:44:27

@marand22: 1. Bocs, azt hiszem elsiklottam felette.
Kösz a hasznos infót.

rushman 2012.03.28. 22:52:45

@bélabácsi2: Kikérem magamnak, én örültem a vizitdíjnak. Bár 500 Ft jobb lett volna, baromi macerás apróval bohóckodni.
Sajnos már mindegy.

Ezen felbuzdulva felajánlanám az adóm egy százalékát valamelyik kórháznak. Valaki megdobna egy adószámmal, vagy egy linkkel, ahol találok adószámot. Még jó, hogy eszembe jutott. :)

rushman 2012.03.28. 23:07:51

@zsázsika: Válaszoltak, de köszi, te is érdekes dolgokat írtál.

Ezekszerint tényleg nem érdemes erőltetni a rendszeres éves mellkasröntgent, mert a rák csak akkor fog látszódni azon, amikor már gyógyíthatatlan?

2012.03.28. 23:13:37

@zsázsika: Félreérthettem valamit, én úgy értettem, hogy az itteni hozzászólások miatt vannak alvásproblémáid:-)

"Mert ha a kommentelőkről nem hiszed el, hogy orvosok, ha azt állítják, miért hiszed el a posztról, hogy az úgy történt meg...? "

A posztokat is megkérdőjelezik legalább annyian, mint azt, hogy orvosként ír-e valaki, vagy sem. Nem látok aránytalanságot. És nem feltétlenül a saját hitetlenségemről írtam, hanem általában, amiben persze az enyém is benne van. Fölösleges bárkinek azt bizonygatni, hogy igaza van, hiszen hitelesen itt nem lehet igazolni semmit. Lehet cikkeket javasolni, ajánlani elolvasásra, aztán mindenki hisz saját belátása szerint.

2012.03.28. 23:25:57

@rushman: Az éves tüdőszűrést javasolják tbc miatt. Az azért nem igaz, hogy ha már a rák látható a röntgenen, akkor menthetetlen. Attól függ, milyen rák.

zsázsika 2012.03.28. 23:49:00

@rushman: nézd, ha egy szűrést egy ország fizet és javasol, vedd igénybe. A TBC is elég gyakori újabban- nem gondolnák az emberek, de nő a szegénység ezzel együtt a TBC-, mást is észre lehet venni, engem a gerincferdülésem miatt hívtak újra be. Ha a tüdőszűrésen észrevesznek egy tumort, jobb eséllyel lesz gyógyítható, mint ha nem jársz egyáltalán, mert mire valós tünetet ad, addigra biztos menthetetlen. Azért egyenlőségjelet tenni a tüdőtumor és a halál közé nem kell. Egyébként a legjobb megelőzése a dohányzás mellőzése, de ezt úgyis tudod, de természetesen nem dohányos emberben is kialakulhat és a dohányos sem feltétlenül abban hal meg.

Turchi:
én voltam félreérthető tegnap, csak nagyon fáradt voltam, nem mellesleg lázas és nem olvastam el újra.
Természetesen igazad van a "senki nem tudja igazolni a hitelességét" témában, de félelmetes, hogy a netes névtelenség milyen indulatokat generál, mennyire nem tisztelik egymást az emberek és szerintem tényleg tenni kell a terjedő tökéletes sületlenségek ellen. Nálam napi szinten csapódik le az ilyesfajta posztokból táplálkozó indulat és ostobaság- "mert a neten azt olvastam, meg láttam a dr. House-ba". Nemrég egy egyébként kedves - utóbb derült ki, a sokadik levélváltás után- hölggyel folytattam érdekes eszmecserét, mert egy olyan kórházról, ahol dolgozom ország- világ előtt azt üvöltötte, hogy halálgyár. Én vs. simán felsoroltam volna, kikkel van problémája, de ha ezt így indulatosan ide kiírja a többi leendő betegemnek, képzelheted, mi lesz belőle. Olyan bizalmatlanság árad felénk, ami komolyan rombolja a beteg belénk vetett hitét, ezzel pedig a saját gyógyulását. Igen gyakori, hogy a végén úgy mennek el, hogy hát erről a kórházról nem is gondolták volna, annyi rosszat hallottak. De nagyon jó, hogy mindenki hangnemet váltott, ezért mindenképpen megérte.

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.29. 07:33:59

@bélabácsi2: te azt vedd észre, hogy nem általában az orvosokkal van bajom, hanem bizonyos orvosi viselkedésekkel.

karcsibácsi 2012.03.29. 08:58:31

@zsázsika: " Ha a tüdőszűrésen észrevesznek egy tumort, jobb eséllyel lesz gyógyítható"
Ez igaz, de a tüdőszűrés NEM alkalmas a daganatos betegségek kiszűrésére.
Ettől persze még el kell menni.

2012.03.29. 09:48:15

@zsázsika: Én nem váltottam hangnemet! :-) Én mindig ilyen voltam. Mindkét oldalt próbálom reálisan nézni, és ha nem értek egyet valakivel, akkor sem küldöm el sehova. Nyilvánvaló, hogy a beteg az orvos stílusát legtöbbször, az orvos meg a beteg stílusát, vagy hozzá nem értését kifogásolja. Mindenki a saját oldalát látja jobban. Ez természetes. Nekem általában pozitív tapasztalataim vannak az orvosokkal kapcsolatban, de én is tudnék mesélni, néha milyen megalázó stílusban tudnak beszélni, de én ezt nem fújom nagyobbra, mint amennyit ér, ott helyben szeretem tisztázni a dolgokat, így aztán mély nyomokat nem hagy bennem. Amikor egy poszt úgy kezdődik, hogy 10 éve, 15 éve történt, az már nem tetszik. Amikor meg azzal fejeződik be, hogy nem tett bejelentést, mert úgyis fölösleges, meg szóvá sem tette, mert azt meg nem merte, ide viszont kórház nevével meg kezdőbetűkkel megírja, az sem tetszik. A bizalmatlanság sajnos mindkét oldalon létezik.

2012.03.29. 09:51:53

@karcsibácsi: És mi alkalmas a daganatok kiszűrésére? Ezt pusztán érdeklődésből kérdezem.

Mészáros Laci 2012.03.29. 10:15:23

@Dr.laikus PhD:

@marand22:

@lpt1:

Köszönöm -- ezek alapján egy mellkas CT mostanában 7 mSv körüli dózisterheléssel jár.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 10:30:03

@Mészáros Laci:

Én persze nem tudom, hogy ez mit jelent, de a legegyszerűbb az éves szintű biztonsági szűrés.
Lehet erre biztosítást is kötni, jobb és szélesebb körű, mint amit a háziorvos biztosítani tud.

Annyit tudok neked mondani, hogy azért nagyon nem kell félni. Ha nem vagy hipochonder, akkor támaszkodhatsz magadra.

Ha másképp érzed magad, mint ahogy szoktad, akkor érdemes kardoskodni, hogy alaposan vizsgáljanak meg.

Mészáros Laci 2012.03.29. 10:36:48

@Dr.laikus PhD:

Ja, nem vagyok hipochonder meg ilyesmi, csak érdekelt, mégis mekkora a dózisterhelés; kicsit majd utánaolvasok (például hogy az évi két mellkas CT mekkora többletkockázatot jelent - így érzésre nagyon kicsit).

Ugyandehogy (törölt) 2012.03.29. 10:50:44

@Turchi: megelőlegeztem, kérlek, egy napra.

Dr.laikus PhD 2012.03.29. 10:54:32

@Mészáros Laci:

Ha így is lenne, bár a felesleges vizsgálat mindig kockázat, az OEP nem fizeti a felesleges vizsgálatokat.

Ezt magadnak kell megoldanod, de inkább olyan belgyógyászt keress akiben megbízol.

Azért a népességhez képest ugyan soknak tartjuk a rákos betegeket, de azért több az egészséges, mint a beteg.

Az életmódoddal többet használsz nagy valószínűség szerint, mint a felesleges vizsgálatokkal. :)

Szelecske 2012.03.29. 17:06:54

@Mészáros Laci: www.elitmed.hu/ilam/hirvilag/_b_alabecsulik_a_ct_vizsgalatok_jelentette_sugarterhelest_b_5228/
egeszseg.origo.hu/cikk/0839/480924/20080923_komputer_tomograf_ct_kardioct_rakdiagnosztika_sugarterheles_rontgen_1.htm
A CT nem jó ötlet egészségesek rákszűrésére. CT-hez alapos indok kell, pl. vmi jel, hogy lehet vkinek rákja, áttéte. Mellesleg a kismedenci CT elősegíti a petefészek-here besugárzását is, ami nem előnyös gyerekvállalás előtt...

lbm · http://nertars.blog.hu 2017.01.24. 18:36:55

@zsázsika: Üdv! Csak egy nővér vagyok, nem orvos. Minden tiszteletem az orvosoké, fel nézek rájuk. Ám már a "nővér iskolában" is nekem azt tanították, hogy a tüdőrák egyik jellegzetes tünete lehet az erős karfájdalom. És én kérek elnézést...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása