Segítségért kiabált egy néni
Tisztelt blog!
Anyukámat nemrég a mentő a Károlyi kórházba szállította be, amikor rosszul lett otthon. Szegény 2 napig szenvedett a betegségével, pedig egy infúzió segített volna rajta. De azért nem kaphatott, mert kevés volt az osztályon. Meg kellett várnia, hogy feltöltsék a készletet. Őrület!
Azonban nem ez háborított fel a legjobban, hanem az alábbi történet, aminek a fültanúja voltam, egyébként el sem hiszem!
A kórház folyosóján vártuk többen, hogy bemehessünk szeretteinkhez a kórterembe, mivel egy orvos volt bent az egyik betegnél a szobában. Miközben türelmesen várakoztunk a folyosón, egy másik kórterem nyitott ajtaján kihallatszott egy néni könyörgése, hogy segítsenek a nővérek, mert nagyon ki kell mennie wc-re de infúzióra van kötve.
A néni percekig könyörgött hangosan, hogy nem bírja tovább. A folyosón kellemetlen volt ezt hallgatni és mivel egy darab nővér nem járt arra, úgy gondoltam megkeresem a nővér szobát, hogy segítsenek a betegen. Meg is találtam a nővéreket egy asztal körül ültek mind a 4-en és jóízűen falatoztak. Mondom nekik, hogy az egyik kórteremben egy beteg segítségért kiabál, és ha lennének szívesek segíteni rajta!
Erre közölték, hogy "hagy kiabáljon!" és amíg jól nem laktak nem is mozdult egyik sem az asztaltól! Hát köpni nyelni nem tudtam és napokig nem tértem magamhoz! 19 éve dolgozom emberekkel igaz nem betegekkel, de már kevesebbért is utcára kerülnék.
Úgy látszik még mindig nem féltik eléggé az állásukat az emberek. Vagy a fejétől bűzlik a hal?
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
adamantium 2010.08.28. 13:25:37
adamantium 2010.08.28. 13:27:58
2010.08.28. 13:28:35
Leroi 2010.08.28. 13:28:50
Pár jó példa.
Orvos, nővér, beteg mindenki elégedett...
Ehhez persze kellene 23 pár vadonatúj kromoszóma.
Olyan északi típusú...
adamantium 2010.08.28. 13:30:07
gld 2010.08.28. 13:31:54
Tudod, dolgoztam olyan helyen, ahol jobban kerestem a mostaninál. Egy darabig inspirált a pénz arra, hogy 110%-on teljesítsek. De amikor azt vettem észre, hogy egyrészt kezdem magam robotnak érezni, másrészt mások is annak néznek, úgy ott hagytam a francba az egészet, hogy csak úgy füstölt.
adamantium 2010.08.28. 13:33:19
@Leroi: én voltam norvégiában, Bergenben 60 ágy trauma van 250 ágy pszichiátria, bizonyára nagyon boldogok mert 250+ napot esik az eső náluk egy évben
jean sol partre 2010.08.28. 13:34:01
Meg a felsőbb utasítás...
A Péterffyben, az ápolási igazgató egy ismerős ismerőse: ő sem tudott felvenni és azt mondta, hogy központilag elrendelt létszámstop van mindenhol. Sőt még ágyszám és munkaerő leépítés is várható.
adamantium 2010.08.28. 13:36:31
gld 2010.08.28. 13:36:35
Hát bizony, nálunk is csak szakképzettséggel rendelkezőket vesznek fel :( Segédápolói státusz nuku :( Szakdolgozói jó pár meg van hirdetve, de kétlem, hogy mindegyikre vesznek is fel valakit, akár jelentkeznek rá, akár nem :(
Leroi 2010.08.28. 13:40:00
Egyszer egy másik blogban beszélgettünk már a skandináv munkavállalásról, onnan is ismerem a nicked.
Az északi államokat elsősorban zord éghajlatuk miatt keresik fel kevesen, nem is csoda, hogy psychiatriai ágyból van több Bergenben, az a klíma nem kedvez a mentálhygiénének.
A fizu rendkívül jó a norvégoknál, bár korona-alapú, de messze a számításaink fölött adják.
Ők a bizonyítékai annak,hogy az EU-n kívül is van élet és a kopár sziklákból is lehet aranyat fakasztani.
Számos keleteurópai, jó éghajlatú állam kullog a nyomukban, más okból, persze.
Azért nem árt, ha akad egy olajban gazdag kontinentális talapzat meg egy lazacra szakosodott kiterjedt tengeri flotilla sem.:)
Dr.laikus PhD 2010.08.28. 13:40:12
Nincs több szabadságuk, mint a törvényes.
Azt látod, ha a gyereked otthon van, a pedagógus meg dolgozik. Végzi a kötelező továbbképzést a szünetekben, most már ő is többnyire a saját pénzén.
Már 2. hete dolgoznak egyes iskolákban és még hol van az évnyitó?
Nem összehasonlítható a kettő nyilván, ezért példálózni sem érdemes vele.
Leroi 2010.08.28. 13:42:28
A fővárosi szituációt nem ismerem, de szerintem vidéken simán felvesznek, Pesthez közel kellene próbálkozni.
Esztergom, Kistarcsa, Dunaújváros, Székesfehérvár, Tatabánya...
jean sol partre 2010.08.28. 13:44:44
Nem osztályokra jelentkeztem, hanem intézményekbe.
Szerintem szakképzettség nélküli poziba ezt nem is lehet máshogy.
Meg hát eleve, központilag kell jelentkezni mindenhova, az ápolási igazgatónál, vagy az annak megfelelő vezetőnél, nem az egyes osztályokon: hiába venne fel az ov. főorvos, ő is csak azt tudja mondani, hogy forduljak az igazgatósághoz...
Phxmike 2010.08.28. 13:46:03
Meg arrol hogy az ilyen novereket orvosokat azonnal el kene zavarni a picsaba maris lenne hely a sok palyakezdonek. Ebben az orszagban semmilyen teruleten semmi nem fog valtozni addig amig el nem kezd kovetkezmenye lenni a dolgoknak. Es ez kurvara nem penz kerdes!
adamantium 2010.08.28. 13:46:04
cenzorilla 2010.08.28. 13:48:45
Mellőzzétek a genitáliák emlegetését helyesen vagy helytelenül is. :-)
jean sol partre 2010.08.28. 13:50:27
próbálkoztam egy két helyen Pest környékén, és azt tapasztaltam, hogy ua. vagy még rosszabb a helyzet. (Ezen egyébként nem lepődtem meg: minden területen több munkalehetőség van Pesten, mint vidéken.
gld 2010.08.28. 13:50:27
Ez nagyon diplomatikus volt :)))
adamantium 2010.08.28. 13:51:28
Leroi 2010.08.28. 13:54:11
Köszi, nagyon enyhén fogalmaztál...
Mondjuk olyat, hogy a mater Graaf-tüszője vagy a pater Sertolli-sejtjei, azért írhatunk?:))
(vicc volt...:)))
adamantium 2010.08.28. 13:54:57
jean sol partre 2010.08.28. 13:55:31
Ráaádsul, ha valaki Pestrpl akarna ingázni vidékre azt biztos, hogy sehol nem fizetik ki.
akkor pedig: Bp-Esztergom havi bérlet 42100 HUF
segédápolói/beteghordói fizetés 70000 HUF
jean sol partre 2010.08.28. 13:57:21
Van pár orvos ismerősöm és megkérdeztem mindenkit: senki sem tudtak segíteni.
ismeretlenként odamegyek egy főorvoshoz, vagy főnővérhez, akkor küld az igazgatóhoz
ha tudsz segíteni szólj
Leroi 2010.08.28. 13:57:31
Furcsállom ezt a "létszámstop"-ot...
Nálunk segédápolói teendők elvégzésére közhasznú munkásokat vettek fel, mert segédápoló jelentkező nem akadt.
(circa 300 km Pesttől, igaz)
gld 2010.08.28. 13:57:33
Leroi 2010.08.28. 13:59:40
Gratulálok Neked a rangos meghíváshoz.
Korábban már beszélgettünk az északi nyelvekről, amelyek közül elég egyet megtanulni és a többit utánaidomítani...
Erősen forgatom-töröm-szabdalom az agyam
magam is, hogy belevágjak-e...
Ez offtopic volt, bocs érte.
Leroi 2010.08.28. 14:00:17
Na ja, HID-tanfolyamra rendszeresen küldenek segédápolókat...
adamantium 2010.08.28. 14:01:17
Leroi 2010.08.28. 14:04:32
Ha tapasztalt nővéreket, orvosokat zavarunk el a pályáról és pályakezdőkkel töltjük be a helyüket, az kb. olyan, mintha egy háborút csupa újonccal akarnánk megvívatni, tisztek és tapasztalt veteránok nélkül.
Nem fog menni.
adamantium 2010.08.28. 14:04:43
gld 2010.08.28. 14:06:33
Leroi 2010.08.28. 14:12:29
:))) Köszi, ez azért érdekes sztori volt. /Lehet, hogy egy dadogó, részeg magyart mi is félreértenénk hasonló helyzetben.../
A dánok jó hosszú ideig ültek a norvég trónon, a két nyelv elég közel áll egymáshoz, kivéve talán a dán stod-öt, ezt a nyögvenyelős kiejtési furcsaságot, ami a norvégoknál nem tapasztalható.
A hathavi fizetett nyelvtanfolyamról én is hallottam, igaz, svéd vonatkozásban...
2010.08.28. 14:21:43
Utó Pista 2010.08.28. 14:25:55
adamantium 2010.08.28. 14:26:58
adamantium 2010.08.28. 14:27:39
2010.08.28. 14:32:31
2010.08.28. 14:33:20
cenzorilla 2010.08.28. 14:37:53
Állunk a vártán és van vigyázó szemünk. Is.:-))))
2010.08.28. 14:38:43
adamantium 2010.08.28. 14:41:34
2010.08.28. 14:41:40
Leroi 2010.08.28. 14:47:14
egy nigériai doki ment ki Németországból (!!) ügyelni egy hétvégére egy angliai körbe és szakmai mulasztásból kinyuvasztott egy britet. Amikor felelősségre vonták, nyelvi nehézségre, félreértésre hivatkozott.
Tudomásom szerint Nigéria brit gyarmat volt és hivatalos nyelveinek egyike az angol.
Furcsa...
adamantium 2010.08.28. 14:47:28
mánit 2010.08.28. 14:48:26
caixa 2010.08.28. 14:50:48
hát, önvédelem...igen, perkáljuk a tb-t keményen. de ha kell, kell, ezen nem túlhat...nem drágább, mint mondjuk egy-két doboz Strepsils vagy Coldrex, és azért meg telente szívesen fizetünk
iron-member-neck 2010.08.28. 14:53:12
A mundér becsülete az úgy meg van védve, hogy ihajcs.
adamantium 2010.08.28. 14:53:22
Bikli néni 2010.08.28. 14:58:34
De jelentek már meg itt pozitív hangvételű posztok is. Meg ebben benne van az is, hogy sokszor az index valami hatásvadász mondattal kirakja a posztokat a címlapra, olyankor sokszor jönnek a trollok.
leone007 2010.08.28. 15:10:34
dr.pupak30 2010.08.28. 15:36:33
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:40:16
"lyet magam is tapasztaltam klinikán:
ha épp nem volt gyakornok orvostanhallgató az osztályon, akkor reggel senki nem mérte meg a betegek vérnyomását, lázát, a reggeli vizit közben az adjunktus csinálta meg
egy másik esetben egy betegnek szüksége lett volna arra, hogy napközben egy-egy alkalomaml megfordítsák a felfekvései miatt, de ez is csak vizitekkor történt meg..."
Ez lenne a mundér becsületének védelme?
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 15:43:13
Ez alapvető pszichológiai dolog: az előítéletes (azaz igen korlátolt) ember véleményére a tények nincsenek hatással.
gld 2010.08.28. 15:52:44
Én is pontosan így gondolom, pedig még csak nem is vagyok eü-s.
Twisk 2010.08.28. 15:55:21
"G. W. Allport meghatározása szerint az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja pusztán annyiban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik."
Szigorúan pszichológiai alapon. Kerestem a definicióban az "igen korlátolt" kitételt, de sehol nem leltem. :)
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:56:02
Ugyanakkor a támadások minôségét és milyenségét tekintve valószínûleg én sem tennék másként.
gld 2010.08.28. 15:57:32
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:59:35
Twisk 2010.08.28. 16:12:58
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 16:14:11
Az egyértelműnek tűnő szakmai jellegű hibákat soha egyikünk sem védte meg, sőt, néha szakmai viták is ki-kialakultak.
De az "egyszer 2 percre láttam, az egy minősíthetetlen alak, akit el kellene tiltani a szakmájától" posztok és hozzászólások bizony nyitják az ember zsebében a bicskát.
Twisk 2010.08.28. 16:17:37
Helyesen: "Gordon Allport személyiségpszichológiáját"
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 16:30:53
Arra még nem láttam példát, hogy két orvosnick közül az egyik hibának gondolta volna, a másik pedig nem, pedig nem hiszem, hogy pont az orvoslás lenne ennyire egyértelmû.
dr.pupak30 2010.08.28. 16:59:24
Twisk 2010.08.28. 17:11:34
dr.pupak30 2010.08.28. 17:26:04
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 17:28:23
Nagyon sok bizonytalanság van a szakmában, hisz élőkkel dolgozunk, és a "tankönyvi eset" azt jelenti a valóságban, hogy a páciensek 80-90 %-ára igaz, 10-20 %-a meg "nem olvasta a tankönyvet". Ezzel együtt a legtöbb esetben inkább csak árnyalatnyi véleménykülönbségek vannak a kollégák között.
A hiba viszont egyértelmű szokott lenni.
Mint a legtöbb orvoskari vizsgán: 80 % a kettes szint, fölötte meg a többi jegy.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 17:38:54
Ja, a hiba egyértelműségéhez az is kell, hogy az ember a tapasztalatával tudja azokat az információkat is, melyeket a posztolók nem írnak le.
Tudomisén, a "rángat a hetes busz" megjegyzésre a buszsofőrök egyből tudják, hogy a buszgarázsban bedöglött a futómű-ellenőrző masina, és csak szemre állítja a szerelő.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 17:55:32
Azt azonban nem hittem volna, hogy a hibák ennyire egyértelmûek.
Pontosabban gondolom az aktív hibákra gondolsz, amikor valamit tett az orvos.
Azok az esetek, hogy vajon felismerhette volna -e, felismerhetô volt -e, meg kellett volna -e tennie, vagy megetehette volna nem számít hibának.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 18:27:37
A "mi lett volna, ha" gondolatmenetek eléggé ingoványos talajra visznek.
Azokat a hibákat, amiket egyértelműen a megfelelő protokollok-irányelvek, vagy egyszerűen csak az orvosi józan ész elhanyagolása jelent, egyikünk sem védte.
Tehát ha egy kifejezetten mellkasi panaszos páciensnek nem készül EKG, majd 2 nap múlva kiderül, hogy infarktusa van, az olyan hiba, amit itt nem védene egyetlen kolléga sem.
ondol 2010.08.28. 18:52:52
Na pont így jártam:-(((
Másik, hogy készülök az Orsz. Kard. Központba, és be vagyok tojva...
2010.08.28. 18:57:38
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 18:57:57
Nyugi, ott kitűnő WC-k vannak minden emeleten! ;-)
Előre soha nem kell betojni.
Ha valami komoly baj van, akkor persze meg lehet ijedni, de ahhoz az kell, hogy tényleg legyen komoly baj.
ondol 2010.08.28. 19:24:07
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 20:18:12
Az, és attól függően, hogy mennyire súlyos, illetve hogy milyen eredetű, egészen jól javítható is.
adamantium 2010.08.28. 20:46:30
adamantium 2010.08.28. 20:47:22
2010.08.28. 21:58:01
adamantium 2010.08.28. 22:13:29
a leírtakra reagálva: akkor az angoltanár a nőgyógyász megfelelője, a rezidens aki elmegy mentőzni vagy háziorvosi ügyeletbe az a tanár megfelelője aki takarít. az orvosnak minimum 40 óra a kötelező, de 60 és 120 közt bármennyi lehet egy héten (nekem 112 volt a rekord de tudok ennél többet is és nem egyszer az életben típusú hét volt). szóval térjünk vissza az alapproblémára mert ez egy meddő vita, ráadásul pont azt tesszük amit a kormány elvár, ahelyett, hogy összefognánk vitázunk, elvégre oszd meg és uralkodj-ez nagyon megy itt magyarhonban
2010.08.28. 22:29:30
Itt írtad. Valóban meddő a vita, ebben teljesen egyetértünk. Sajnos nincs időm mindent elolvasni, erre az egyetlen hozzászólásodra reagáltam. Nem vitázunk, beszélgetünk. Legalábbis én.
Jó éjt mindenkinek.
adamantium 2010.08.28. 22:33:26
ne ferdítsük már a valóságot kérem. leírtam, hogy véleményem szerint a sokat kritizált részek egy tanár életéből engem nem háborítanak fel, nem irigylem tőle és még engem hozol ki bűnbaknak a tanár-orvos konfliktusban??? érdekes koncepcióid vannak és még érdekesebben értelmezed a magyar nyelvet, milyen tanár vagy te?
pakesz (törölt) 2010.08.28. 22:45:40
hipermarketben ha vagja a pofakat akkor felnyomom, es ki is rugjak
ha viszont a fonok nyegle, akkor nem oda jarok
tudod az a piaci szegmens
az egeszsegugynel nincsen valasztas, ha hoborgok, akkor csak en utom meg a bokamat(nem mintha valamikor is hoborogtem volna)
adamantium 2010.08.28. 22:59:05
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 02:09:14
Turchi azt állította, hogy nem igaz az állításod elsô fele, amire azt írod hogy nem dühít. A mondatod orvososban úgy hangzana
"az engem nem boldogít, hogy az orvos is keveset keres és nem dühít, hogy teletömik a zsebét hálapénzzel, magánrendelést tart állami pénzen, átalussza az ügyeleti idejét, és ha jön valaki lerázza, nem irigylem tőle, inkább adjon az állam nekem több pénzt és kész "
Ugye mennyire igazságtalannak tûnik a mondat még egészében is?
Irise 2010.08.29. 02:22:58
Ehhez a tanár-dologhoz: nem szabadna általánosítani,mert nyilván ott is van ilyen is- olyan is.
Személyes tapasztalatom: volt párom szülei tanárok, nagyvárosi általános iskolában. Az hagyján,hogy rendszeresen a saját fiaikkal javíttatták az iskolások dolgozatait, de nekem is odaadtak egy csomót,hogy javítsam már ki legyek szíves...
ennek ellenére nem gondolom,hogy minden tanár ilyen, és sok tanáromnak nagyon sokat köszönhetek.
adamantium 2010.08.29. 07:35:21
2010.08.29. 09:16:25
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 14:30:32
iron-member-neck 2010.08.29. 20:22:38
Én is fel tudnék sorolni tucatnyi világhírű feketebőrű svédet.
Na und?
Attól még az ide írogató déerek zsigeri reakciója jellemzően a hárítás. No igen, mi, betegek halálosan idegesítőek tudunk lenni. Mostanság már van pofánk időnként kérdezni, noch dazu ellentmondani, horribile dictu megkérdőjelezni a fehérköpenyes istenkirály eredendő tökéletességét.
Sajnos itt is szignifikánsan kevesebb "szakmai" hozzászólásból érződik, hogy nektek, dokiknak legalább annyira az érdeketek lenne ezeknek a jelenségeknek, horribile dictu némely "kollégátoknak" a minél gyorsabb eltüntetése.
Ne fáradj a válasszal, távoztam a blogról.
szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 22:34:33
Nem bináris a te világképed? Ha nem adok igazat a fröcsögésnek, orvos vagyok?
Különösen izgalmas, hogy feletted kettôvel meg egy orvos oszt ki engem, hogy hazudok és rövidlátok.
Az utolsó 100 komment: