Segítségért kiabált egy néni

2010.08.28. 06:00

Tisztelt blog!

 

Anyukámat nemrég a mentő a Károlyi kórházba szállította be, amikor rosszul lett otthon. Szegény 2 napig szenvedett a betegségével, pedig egy infúzió segített volna rajta. De azért nem kaphatott, mert kevés volt az osztályon. Meg kellett várnia, hogy feltöltsék a készletet. Őrület!


Azonban nem ez háborított fel a legjobban, hanem az alábbi történet, aminek a fültanúja voltam, egyébként el sem hiszem!


A kórház folyosóján vártuk többen, hogy bemehessünk szeretteinkhez a kórterembe, mivel egy orvos volt bent az egyik betegnél a szobában. Miközben türelmesen várakoztunk a folyosón, egy másik kórterem nyitott ajtaján kihallatszott egy néni könyörgése, hogy segítsenek a nővérek, mert nagyon ki kell mennie wc-re de infúzióra van kötve.


A néni percekig könyörgött hangosan, hogy nem bírja tovább. A folyosón kellemetlen volt ezt hallgatni és mivel egy darab nővér nem járt arra, úgy gondoltam megkeresem a nővér szobát, hogy segítsenek a betegen. Meg is találtam a nővéreket egy asztal körül ültek mind a 4-en és jóízűen falatoztak. Mondom nekik, hogy az egyik kórteremben egy beteg segítségért kiabál, és ha lennének szívesek segíteni rajta!


Erre közölték, hogy "hagy kiabáljon!" és amíg jól nem laktak nem is mozdult egyik sem az asztaltól! Hát köpni nyelni nem tudtam és napokig nem tértem magamhoz! 19 éve dolgozom emberekkel igaz nem betegekkel, de már kevesebbért is utcára kerülnék.


Úgy látszik még mindig nem féltik eléggé az állásukat az emberek. Vagy a fejétől bűzlik a hal?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2010.08.28. 13:25:37

@gld: ha sok-sok pénz van akkor több alkalmazott is lehet, csak 40 órában dolgozom mert annyiból is meg tudok élni (na jó az egyetemen továbbra is tanítanék de az magánszórakozás). több nővér lenne, több betegápoló, jobb ágyak, kisebb kórtermek, legkondi meg minden sokkal alacsonyabb lenne a stressz. de egyébként a te ötletedre visszatérve sajna meg lehet venni az ember lelkét és sok pénzért sokkal többet is hajlandó dolgozni

adamantium 2010.08.28. 13:27:58

@proton1701: 3 év börtön közfeladatot ellátó személy bántalmazásáért

2010.08.28. 13:28:35

@adamantium: baj? velem? mi a picsát sértegetsz? nem lehet együtt emlegetni őket, mert tanár és orvos meg nővér helyzete között óriási a különbség. a tanártól nem függ senki, el lehet menni másik iskolába, kiváltsága annyi tényleg, hogy nyáron másfél (nem három, ugyan már) hónapig pihi. az hány nap szabi, számoljatok már utána. nem annyi, amennyi amúgyis jár mindenkinek? a mondás szerint ő maximum krétát tud hazavinni. meg virágcsokrot szekérderéknyit ped.napon. de az orvosra tetőtől talpig rábízod magad, mert nincs választásod. oda utalnak, oda fekszel, kész-passz. és jó pár kurvára visszaél ezzel (értsd: tartja a zsebét, pironkodva elteszi a borítékot stb.) vagy legalábbis leszar. és ragaszkodom ehhez is: az én adómból is fenntartott kórház gépeivel keres pénzt adómentesen.

Leroi 2010.08.28. 13:28:50

Norge, Sverige, Danmark...

Pár jó példa.
Orvos, nővér, beteg mindenki elégedett...
Ehhez persze kellene 23 pár vadonatúj kromoszóma.
Olyan északi típusú...

adamantium 2010.08.28. 13:30:07

@jean sol partre: ez jellemzően azért történik mert a kórház úgy próbál spórolni, hogy a szakképzett nővér ellátja a saját meg a segédápoló feladatát is, fordítva ugye nem megy. így pl egy műszakban elég egy szakképzett meg egy segédápoló és nem kell egy szakképzett meg 2 segédápoló ahogy normális lenne

gld 2010.08.28. 13:31:54

@adamantium: igen, ez lenne az ideális. De a szartól az ideálisig hosszú út vezet, fokozatokkal, és azokon a fokokon is meg kell valahogy oldani a dolgokat :( Tudom, hogy idealista vagyok, de akkor is azt gondolom, hogy azokon a területeken, ahol ember emberrel kerül kontaktusba, az az alapja a jó együttműködésnek, ha valóban emberként tudunk viselkedni. Utána jöhet a pénz, meg minden egyéb szarság.

Tudod, dolgoztam olyan helyen, ahol jobban kerestem a mostaninál. Egy darabig inspirált a pénz arra, hogy 110%-on teljesítsek. De amikor azt vettem észre, hogy egyrészt kezdem magam robotnak érezni, másrészt mások is annak néznek, úgy ott hagytam a francba az egészet, hogy csak úgy füstölt.

adamantium 2010.08.28. 13:33:19

@zme: tavaszi szünet, őszi szünet, karácsony, húsvét, nyári szünet ez 25 nap úgy számolom. a stílusod és az értelmi képességeid miatt nincs itt helyed. rég nem láttam erre egy admint se
@Leroi: én voltam norvégiában, Bergenben 60 ágy trauma van 250 ágy pszichiátria, bizonyára nagyon boldogok mert 250+ napot esik az eső náluk egy évben

jean sol partre 2010.08.28. 13:34:01

@adamantium:
Meg a felsőbb utasítás...

A Péterffyben, az ápolási igazgató egy ismerős ismerőse: ő sem tudott felvenni és azt mondta, hogy központilag elrendelt létszámstop van mindenhol. Sőt még ágyszám és munkaerő leépítés is várható.

adamantium 2010.08.28. 13:36:31

@jean sol partre: létszámstop van 5 éve gyakorlatilag, olyan osztályokon próbálkozzál ahova senki nem szeret menni mert sok a munka vagy súlyos haldokló betegek vannak

gld 2010.08.28. 13:36:35

@jean sol partre: bár Téged csak Pest érdekel, de azért én megnéztem a mi kórházunkat is :)

Hát bizony, nálunk is csak szakképzettséggel rendelkezőket vesznek fel :( Segédápolói státusz nuku :( Szakdolgozói jó pár meg van hirdetve, de kétlem, hogy mindegyikre vesznek is fel valakit, akár jelentkeznek rá, akár nem :(

Leroi 2010.08.28. 13:40:00

adamantium

Egyszer egy másik blogban beszélgettünk már a skandináv munkavállalásról, onnan is ismerem a nicked.
Az északi államokat elsősorban zord éghajlatuk miatt keresik fel kevesen, nem is csoda, hogy psychiatriai ágyból van több Bergenben, az a klíma nem kedvez a mentálhygiénének.
A fizu rendkívül jó a norvégoknál, bár korona-alapú, de messze a számításaink fölött adják.
Ők a bizonyítékai annak,hogy az EU-n kívül is van élet és a kopár sziklákból is lehet aranyat fakasztani.
Számos keleteurópai, jó éghajlatú állam kullog a nyomukban, más okból, persze.
Azért nem árt, ha akad egy olajban gazdag kontinentális talapzat meg egy lazacra szakosodott kiterjedt tengeri flotilla sem.:)

Dr.laikus PhD 2010.08.28. 13:40:12

@adamantium:

Nincs több szabadságuk, mint a törvényes.

Azt látod, ha a gyereked otthon van, a pedagógus meg dolgozik. Végzi a kötelező továbbképzést a szünetekben, most már ő is többnyire a saját pénzén.

Már 2. hete dolgoznak egyes iskolákban és még hol van az évnyitó?

Nem összehasonlítható a kettő nyilván, ezért példálózni sem érdemes vele.

Leroi 2010.08.28. 13:42:28

jean sol partre

A fővárosi szituációt nem ismerem, de szerintem vidéken simán felvesznek, Pesthez közel kellene próbálkozni.
Esztergom, Kistarcsa, Dunaújváros, Székesfehérvár, Tatabánya...

jean sol partre 2010.08.28. 13:44:44

@adamantium:
Nem osztályokra jelentkeztem, hanem intézményekbe.
Szerintem szakképzettség nélküli poziba ezt nem is lehet máshogy.
Meg hát eleve, központilag kell jelentkezni mindenhova, az ápolási igazgatónál, vagy az annak megfelelő vezetőnél, nem az egyes osztályokon: hiába venne fel az ov. főorvos, ő is csak azt tudja mondani, hogy forduljak az igazgatósághoz...

Phxmike 2010.08.28. 13:46:03

@szabidoki: Ha ez igy is van hogy a beteg egy ugraltatos fajta vagy esetleg csak "kepzelt" beteg volt akkor is a nover egy bunko paraszt ha azt mondja a mit sem sejto latogatonak hogy kiaballjon csak tovabb. Itt ragadnam meg az alkalmat hogy jelezzem nem "hagy" kiaballjon hanem "hadd" kiaballjon helyesen. Tudom ekezetek nelkul irok es igen megis a helyesirasrol szovegelek.

Meg arrol hogy az ilyen novereket orvosokat azonnal el kene zavarni a picsaba maris lenne hely a sok palyakezdonek. Ebben az orszagban semmilyen teruleten semmi nem fog valtozni addig amig el nem kezd kovetkezmenye lenni a dolgoknak. Es ez kurvara nem penz kerdes!

adamantium 2010.08.28. 13:46:04

@Dr.laikus PhD: én is azt írtam, hogy ebbe nem kellene belemenni de hát a kedves kommentelő társ nem hagyta magát

Dr.laikus PhD 2010.08.28. 13:46:11

@adamantium:

Egyikőtök sem hagyta magát. :DDDD

cenzorilla 2010.08.28. 13:48:45

Megértem mindenki indulatát.
Mellőzzétek a genitáliák emlegetését helyesen vagy helytelenül is. :-)

jean sol partre 2010.08.28. 13:50:27

@Leroi:
próbálkoztam egy két helyen Pest környékén, és azt tapasztaltam, hogy ua. vagy még rosszabb a helyzet. (Ezen egyébként nem lepődtem meg: minden területen több munkalehetőség van Pesten, mint vidéken.

gld 2010.08.28. 13:50:27

@cenzorilla: "Mellőzzétek a genitáliák emlegetését helyesen vagy helytelenül is. :-)"

Ez nagyon diplomatikus volt :)))

adamantium 2010.08.28. 13:51:28

@Leroi: engem annak idején hívott Engebretsen prof az Ullevalba dolgozni, de nem mentem, ma már azért asszem elfogadnám, káros volt a nagy patriotizmus úgy nézem

Dr.laikus PhD 2010.08.28. 13:51:54

@Phxmike:

"amig el nem kezd kovetkezmenye lenni a dolgoknak"

Helyesen?
Csak vicc. Nyugodj meg. :-)

Leroi 2010.08.28. 13:54:11

cenzorilla

Köszi, nagyon enyhén fogalmaztál...
Mondjuk olyat, hogy a mater Graaf-tüszője vagy a pater Sertolli-sejtjei, azért írhatunk?:))
(vicc volt...:)))

adamantium 2010.08.28. 13:54:57

@jean sol partre: az osztályvezető főnővér vagy osztályvezető főorvos sok mindent el tud intézni ha kell neki egy alkalmazott akkor létszámstopp ide vagy oda felveszik, így én elsőnek osztályokat céloznék meg. traumatológia, intenzív, onkológia meg hasonlók ahol sok az elesett beteg, sok a munka és nem nagyon akar jönni senki

jean sol partre 2010.08.28. 13:55:31

@Leroi:
Ráaádsul, ha valaki Pestrpl akarna ingázni vidékre azt biztos, hogy sehol nem fizetik ki.
akkor pedig: Bp-Esztergom havi bérlet 42100 HUF

segédápolói/beteghordói fizetés 70000 HUF

jean sol partre 2010.08.28. 13:57:21

@adamantium:
Van pár orvos ismerősöm és megkérdeztem mindenkit: senki sem tudtak segíteni.

ismeretlenként odamegyek egy főorvoshoz, vagy főnővérhez, akkor küld az igazgatóhoz

ha tudsz segíteni szólj

Leroi 2010.08.28. 13:57:31

jean sol partre

Furcsállom ezt a "létszámstop"-ot...
Nálunk segédápolói teendők elvégzésére közhasznú munkásokat vettek fel, mert segédápoló jelentkező nem akadt.
(circa 300 km Pesttől, igaz)

gld 2010.08.28. 13:57:33

@jean sol partre: nekem volt egy ismerősöm, aki segédápolónak ment egy kórházba dolgozni, de kötött egy tanulmányi szerződést, és megszerezte a szükséges szakképzettséget is. Az iskolát, meg mindent, ami ezzel járt, fizettek neki, és garantáltan volt állása egy darabig, mert az ugye benne van a szerződésben. Mindez létszámstopp alatt, traumatológiai osztályon. Egyszerűen kellett oda, és kész. Meg jó erőszakos is volt, ezt is hozzá kell azért tenni ;)

Leroi 2010.08.28. 13:59:40

adamantium

Gratulálok Neked a rangos meghíváshoz.
Korábban már beszélgettünk az északi nyelvekről, amelyek közül elég egyet megtanulni és a többit utánaidomítani...
Erősen forgatom-töröm-szabdalom az agyam
magam is, hogy belevágjak-e...
Ez offtopic volt, bocs érte.

Leroi 2010.08.28. 14:00:17

gld

Na ja, HID-tanfolyamra rendszeresen küldenek segédápolókat...

adamantium 2010.08.28. 14:01:17

@jean sol partre: pesten nincs akkora ismeretségem sajna

Leroi 2010.08.28. 14:04:32

Phxmike

Ha tapasztalt nővéreket, orvosokat zavarunk el a pályáról és pályakezdőkkel töltjük be a helyüket, az kb. olyan, mintha egy háborút csupa újonccal akarnánk megvívatni, tisztek és tapasztalt veteránok nélkül.
Nem fog menni.

adamantium 2010.08.28. 14:04:43

@Leroi: azért ebből a nagy hasonlóságból szoktak gondok is lenni, amikor én ott voltam akkor szörnyülködve mesélték a norvég kollégák, hogy asszem egy részeg dán tag jelentkezett az ambulancián, hogy beverte a fejét és hemofiliája van és amiatt aggódik, de ezt dánul mondta és a norvégok félreértették, talán úgy, hogy pedofiliája van és emiatt aggódik. na szóval elhajtották melegebb éghajlatra, a tag meg meghótta magát epidurális hematómába. ettől függetlenül én is saját szememmel láttam amikor a dán meg a norvég egész jól értekezett egymással mindegyik a maga nyelvén. norvégokhoz nagyon megéri menni, nagyon jó állásajánlatokat kapok onna, barcelonaban 4 csillagos szállodában lakva tanítanak meg norvégul havi 50 ezer korona fizetést adva amikor még nem is vagy az ő alkalmazottuk

gld 2010.08.28. 14:06:33

@Leroi: nem mondtam, hogy rendszeresen :) Történetesen erről az egyről tudok, de ezek szerint ez megérte a kórháznak. Próba-szerencse... Vagy lehet ülni az embernek a seggén, és várni a csodát, ugyebár.

Leroi 2010.08.28. 14:12:29

adamantium

:))) Köszi, ez azért érdekes sztori volt. /Lehet, hogy egy dadogó, részeg magyart mi is félreértenénk hasonló helyzetben.../
A dánok jó hosszú ideig ültek a norvég trónon, a két nyelv elég közel áll egymáshoz, kivéve talán a dán stod-öt, ezt a nyögvenyelős kiejtési furcsaságot, ami a norvégoknál nem tapasztalható.
A hathavi fizetett nyelvtanfolyamról én is hallottam, igaz, svéd vonatkozásban...

2010.08.28. 14:21:43

Néhány hozzászólásból az következik, hogy tanár, és nővér nem szeretheti a szakmáját, hiszen keveset keresnek, csak azért vannak ott, mert máshová nem kellenek. És mi a helyzet a keveset kereső orvosokkal? Valóban nincs az orvosi szakmánál felelősségteljesebb, sok munkával és kevés pénzzel járó szakma?

Utó Pista 2010.08.28. 14:25:55

4 nővér egy műszakban? Na, hagyjuk az esti mesét!

adamantium 2010.08.28. 14:27:39

@Utó Pista: ágyfüggő, nálunk van több is, igaz, ágy sem 10 van

2010.08.28. 14:32:31

@adamantium: hahó, visszajött a kommentelő kolléga. hogy te mekkora lóról emlegeted az értelmi képességeidet! ki vagy, mi vagy te? még hogy én nem hagyom magam. naná. olvass visszafelé. keress érveket a hozzászólásaidban. az a baj, hogy összezár az eü-szakma, de kurvára, ha valaki kritizálni merészel, és mindjárt moderálás meg admin után orbákol.

2010.08.28. 14:33:20

képességeimet a helyes, m-mel.

cenzorilla 2010.08.28. 14:37:53

Vagyunk ketten is.
Állunk a vártán és van vigyázó szemünk. Is.:-))))

2010.08.28. 14:38:43

@adamantium: a 25 nap sok vagy kevés? ha már kiszámoltad. a stílusra meg éppen te ne taníts engem. én csak a témáról beszéltem, te viszont nemegyszer engem minősítettél. butának, miegymásnak. te már csak tudod.

adamantium 2010.08.28. 14:41:34

@cenzorilla: nem lehetne a nem ide illő elemeket esetleg eltávolítani?

2010.08.28. 14:41:40

menjetek Angliába, ott még ilyen ellátást sem kaptok....hazajárnak a kint dolgozók ha probléma van....

cenzorilla 2010.08.28. 14:46:12

@adamantium: @zme:

Beszéljétek meg és ne anyázzatok.
Tanulságos lehet.

Leroi 2010.08.28. 14:47:14

Angliából származik az a sztori, hogy
egy nigériai doki ment ki Németországból (!!) ügyelni egy hétvégére egy angliai körbe és szakmai mulasztásból kinyuvasztott egy britet. Amikor felelősségre vonták, nyelvi nehézségre, félreértésre hivatkozott.
Tudomásom szerint Nigéria brit gyarmat volt és hivatalos nyelveinek egyike az angol.
Furcsa...

adamantium 2010.08.28. 14:47:28

@cenzorilla: nem emlékszem, hogy anyáztam volna de esetleg megkeresheted és bepastelheted az inkriminált szövegrészt

mánit 2010.08.28. 14:48:26

46 évig szolgáltam az egészségügyben orvosként.Felneveltem három gyereket,diplomások kettőt nem tudtam eltántorítani, hogy kövesse példámat,panellban lakom,54 ezer forinttal mentem nyugdíjba.Szerettem a betegeimet,úgy éreztem, ők is engem.Szomorúan észlelem,hogy csak rosszat olvasok az egészségügyről,az ilyen névtelen katonákról -pedig biztosan vannak-egy szó sem esik,csak az egynéhány kirívó esetről.Nem hiszem, hogy a kedves hozzászóló csak ilyenekkel találkozott.Ma már csak a negatívumok bírják szólásra az embereket.Önöknek fogalmuk nincs,hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeni az egészségügyben,hogy betegeinknek a tőlünk telhető legjobb ellátást, legtöbb szeretet tudjuk nyujtani.Soha nem szóltam még hozzá, csak már nehezen tudtam elviselni leveleiket.Bocsánat.

caixa 2010.08.28. 14:50:48

mondjuk, ha egy adag infúzió hiányzott, akkor én kiszaladtam volna és pár száz forintért megvettem volna az anyukámnak. háziorvos is fel is tudja írni.

hát, önvédelem...igen, perkáljuk a tb-t keményen. de ha kell, kell, ezen nem túlhat...nem drágább, mint mondjuk egy-két doboz Strepsils vagy Coldrex, és azért meg telente szívesen fizetünk

iron-member-neck 2010.08.28. 14:53:12

Amióta létezik ez a blog, azóta olvasgatom. Ha a személyes (enyhén szólva is siralmas) tapasztalataimtól el is tekintenék, egy dologban lehetek biztos.
A mundér becsülete az úgy meg van védve, hogy ihajcs.

adamantium 2010.08.28. 14:53:22

@cenzorilla: most min nevetsz ha szabad megkérdeznem? anyázással vádolsz valakit alap nélkül és még te nevetsz amikor megkérnek, hogy bizonyítsd?

Bikli néni 2010.08.28. 14:58:34

@mánit: Az a baj, hogy a negatívumok az emberben mélyebb nyomot hagynak, mert mindenkiben ott van tudat alatt, hogy annak adjon hangot, ami rosszul működik. Ha valami jól működik, azt természetesnek veszik, ezért nem teszik szóvá.
De jelentek már meg itt pozitív hangvételű posztok is. Meg ebben benne van az is, hogy sokszor az index valami hatásvadász mondattal kirakja a posztokat a címlapra, olyankor sokszor jönnek a trollok.

leone007 2010.08.28. 15:10:34

Na az ilyen és ehhez hasonló történetek miatt nem dolgozom a magyar eü-ben már egy ideje. Idős néni, egy pohár vizet meg egy algopyrint kérne, mire a nővérek leordítják a fejét, hogy "nem tetszik látni, hogy reggelizünk?!". Egyszerre, mind a 4en. Olyankor nincs betegellátás, megáll az élet. Ahányszor benéztem a teakonyhába, mindig találtam ott egy cigarettázó nővért aki arra panaszkodott, milyen sok a munka. Megismétlem, amit már többször írtam: amíg nincs munkaerőpiaci kereslet - azaz rendesen megfizetett ápolói állás - addig kínálat sem lesz, azaz nem lesz miből válogatni. Azaz, akik már "bent vannak" szinte bármit megtehetnek, mert ha elbocsájtják őket, senki nem fog a helyükre jönni.

dr.pupak30 2010.08.28. 15:36:33

azaz a mundér becsülete. nincs olyan ország mégegy, ahol ilyen hatékonyan magyarázzák a siralmas helyzetet és bagatelizálják a dolgokat és még hülyének is nézik a népet.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:40:16

@iron-member-neck: hadd idézzem egy orvosnick véleményét a jelen bejegyzésrôl:

"lyet magam is tapasztaltam klinikán:

ha épp nem volt gyakornok orvostanhallgató az osztályon, akkor reggel senki nem mérte meg a betegek vérnyomását, lázát, a reggeli vizit közben az adjunktus csinálta meg

egy másik esetben egy betegnek szüksége lett volna arra, hogy napközben egy-egy alkalomaml megfordítsák a felfekvései miatt, de ez is csak vizitekkor történt meg..."

Ez lenne a mundér becsületének védelme?

Twisk 2010.08.28. 15:42:17

@leone007: Egy próbát azért megérne...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 15:43:13

@szomorutojas:

Ez alapvető pszichológiai dolog: az előítéletes (azaz igen korlátolt) ember véleményére a tények nincsenek hatással.

gld 2010.08.28. 15:52:44

@mánit: "Szomorúan észlelem,hogy csak rosszat olvasok az egészségügyről,az ilyen névtelen katonákról -pedig biztosan vannak-egy szó sem esik,csak az egynéhány kirívó esetről."

Én is pontosan így gondolom, pedig még csak nem is vagyok eü-s.

Twisk 2010.08.28. 15:55:21

@radiologus.hu:
"G. W. Allport meghatározása szerint az előítélet valamely személlyel szemben érzett idegenkedő vagy ellenséges attitűd, melynek alapja pusztán annyiban van, hogy az illető személy egy adott csoporthoz tartozik, és ennek következtében feltételezik róla, hogy a csoportnak tulajdonított negatív tulajdonságokkal ő is rendelkezik."

Szigorúan pszichológiai alapon. Kerestem a definicióban az "igen korlátolt" kitételt, de sehol nem leltem. :)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:56:02

@radiologus.hu: nem állítom, hogy néha nem érzem azt, hogy az orvosnickek összezárnak bizonyos kérdésekben, sokszor olyan álláspontot tartva, amit a kötelezô trollkörök elmúltával hajlandóak felülvizsgálni, vagy árnyalni.

Ugyanakkor a támadások minôségét és milyenségét tekintve valószínûleg én sem tennék másként.

gld 2010.08.28. 15:57:32

@Twisk: ez csak azért lehet, mert az okos könyvekbe írt definíciókból mindig csak a lényeg marad ki.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 15:59:35

@Twisk: a trükk a "pusztán annyiban", "feltételezik" és a "tulajdonított" szavakban van.

gld 2010.08.28. 16:12:29

@Twisk: lefelejtettem az idézőjelet ;)

Twisk 2010.08.28. 16:12:58

@gld: Ööö... Gordon Allportot személyiségpszichológiáját tekintjük "okos könyvnek"??? :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 16:14:11

@szomorutojas:

Az egyértelműnek tűnő szakmai jellegű hibákat soha egyikünk sem védte meg, sőt, néha szakmai viták is ki-kialakultak.

De az "egyszer 2 percre láttam, az egy minősíthetetlen alak, akit el kellene tiltani a szakmájától" posztok és hozzászólások bizony nyitják az ember zsebében a bicskát.

Twisk 2010.08.28. 16:17:37

@gld: Nyugi, én is elírtam. :)
Helyesen: "Gordon Allport személyiségpszichológiáját"

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 16:30:53

@radiologus.hu: éppen az egyértelmûség szokott vitatott lenni ;), mármint kinek tûnik annak, és kinek nem.

Arra még nem láttam példát, hogy két orvosnick közül az egyik hibának gondolta volna, a másik pedig nem, pedig nem hiszem, hogy pont az orvoslás lenne ennyire egyértelmû.

dr.pupak30 2010.08.28. 16:59:24

mi a probléma az előítélettel ? mindenkinek vannak előítéletei, magyarországon előítéletről papolni meg különösen komuikus :)

Twisk 2010.08.28. 17:11:34

@pupak30: Ha mindenkinek vannak előítéletei, akkor mindenki "igen korlátolt".

dr.pupak30 2010.08.28. 17:26:04

@Twisk: hát igen, talán ezért van, hogy a világ szar és magyarország az egyik legszomorúbb barak nemtörődömségben világbajnokok lennénk szerintem. csak az vigasztal, hogy még ennél is van szarabb. :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 17:28:23

@szomorutojas:

Nagyon sok bizonytalanság van a szakmában, hisz élőkkel dolgozunk, és a "tankönyvi eset" azt jelenti a valóságban, hogy a páciensek 80-90 %-ára igaz, 10-20 %-a meg "nem olvasta a tankönyvet". Ezzel együtt a legtöbb esetben inkább csak árnyalatnyi véleménykülönbségek vannak a kollégák között.

A hiba viszont egyértelmű szokott lenni.

Mint a legtöbb orvoskari vizsgán: 80 % a kettes szint, fölötte meg a többi jegy.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 17:38:54

@szomorutojas:

Ja, a hiba egyértelműségéhez az is kell, hogy az ember a tapasztalatával tudja azokat az információkat is, melyeket a posztolók nem írnak le.

Tudomisén, a "rángat a hetes busz" megjegyzésre a buszsofőrök egyből tudják, hogy a buszgarázsban bedöglött a futómű-ellenőrző masina, és csak szemre állítja a szerelő.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.28. 17:55:32

@radiologus.hu: Az világos, hogy a tapasztalattal ki lehet egészíteni a történet hiányos részeit, különsképp, hogy a történetek nemhogy csak az egyik oldalról szólnak, de még az is sokszor hiányos.

Azt azonban nem hittem volna, hogy a hibák ennyire egyértelmûek.

Pontosabban gondolom az aktív hibákra gondolsz, amikor valamit tett az orvos.
Azok az esetek, hogy vajon felismerhette volna -e, felismerhetô volt -e, meg kellett volna -e tennie, vagy megetehette volna nem számít hibának.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 18:27:37

@szomorutojas:

A "mi lett volna, ha" gondolatmenetek eléggé ingoványos talajra visznek.

Azokat a hibákat, amiket egyértelműen a megfelelő protokollok-irányelvek, vagy egyszerűen csak az orvosi józan ész elhanyagolása jelent, egyikünk sem védte.

Tehát ha egy kifejezetten mellkasi panaszos páciensnek nem készül EKG, majd 2 nap múlva kiderül, hogy infarktusa van, az olyan hiba, amit itt nem védene egyetlen kolléga sem.

ondol 2010.08.28. 18:52:52

@radiologus.hu: "Tehát ha egy kifejezetten mellkasi panaszos páciensnek nem készül EKG, majd 2 nap múlva kiderül, hogy infarktusa van, az olyan hiba, amit itt nem védene egyetlen kolléga sem."
Na pont így jártam:-(((

Másik, hogy készülök az Orsz. Kard. Központba, és be vagyok tojva...

2010.08.28. 18:57:38

@adamantium: De ha felsorolnám, úgysem értenél egyet, ráadásul nem állítottam, hanem kérdeztem. Amíg a tanárokról az a véleményed, amiket írtál, (sajnos téves információkon alapul sok állításod), addig nincs miről vitázni. Tisztelem és becsülöm az orvosokat, általában jók a tapasztalataim velük kapcsolatban, de egy szakmáról sem lehet azt állítani, hogy az a leg...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 18:57:57

@ondol:

Nyugi, ott kitűnő WC-k vannak minden emeleten! ;-)

Előre soha nem kell betojni.

Ha valami komoly baj van, akkor persze meg lehet ijedni, de ahhoz az kell, hogy tényleg legyen komoly baj.

ondol 2010.08.28. 19:12:10

@radiologus.hu: megnyugtattál WC-ileg:-)

Szívelégtelenség elég komoly? Jól van naaa:-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.28. 20:18:12

@ondol:

Az, és attól függően, hogy mennyire súlyos, illetve hogy milyen eredetű, egészen jól javítható is.

adamantium 2010.08.28. 20:46:30

@Turchi: melyek a téves információim sorold már kérlek

adamantium 2010.08.28. 20:47:22

@Despota: szeretnék veled beszélni a mai nézetkülönbségről ami a blog másik adminjával kialakult

2010.08.28. 21:58:01

@adamantium: 3-4-5 ezer forintért csak igen kevesen korrepetálnak, talán a nyelvtanárok, de miután az embereknek egyre kevesebb pénzük van, alig akad korrepetálási lehetőség. A nyári vagy egyéb szünetekben sok tanár még lakás takarítást is vállal, mert a havi jövedelméből nem tud megélni, hacsak nincs 1 jól kereső társa. 20-23 óra a heti kötelező minimum, de ez nem azt jelenti, hogy csak ennyit dolgoznak, az óraszám ennek duplája is lehet. Ha sok az órája, akkor délután is dolgoznia kell, mint ahogy sokan másoknak is, mielőtt még félreértenéd, nem csak ők vannak nehéz helyzetetben. Éjszakai műszakot valóban nem kell vállani, hiszen más a munka természete, de gyakran kell dolgozni akár éjszaka is, otthon. Már aki lelkiismeretes. A szakmák nem összehasonlíthatóak, mint már írtam. Nem tisztem védeni a tanárokat, én sem vagyok az, sok a link közöttük is, és egyre több lesz. Nem megyek bele a vitába, annyit nem ér, más a véleményünk, és ez különösebben nem is zavar. Csak válaszoltam. Remélem, valóban a te hozzászólásaidra reagáltam, kevés időm volt olvasgatni, ha valamit nem te írtál volna, bocs.Igazából ez már nem is a poszt témája.

adamantium 2010.08.28. 22:13:29

@Turchi: és hol írtam ennek az ellenkezőjét? mert azt mondtad tévesek az infóim? egyébként ha elolvasnád a kommenteket pont ma többször is felszólaltam az ellen, hogy a tanár-egészségügy tábort nem kellene egymásnak ugrasztani mert pont ez az állam célja, hogy elvonja a figyelmet a valós problémákról.
a leírtakra reagálva: akkor az angoltanár a nőgyógyász megfelelője, a rezidens aki elmegy mentőzni vagy háziorvosi ügyeletbe az a tanár megfelelője aki takarít. az orvosnak minimum 40 óra a kötelező, de 60 és 120 közt bármennyi lehet egy héten (nekem 112 volt a rekord de tudok ennél többet is és nem egyszer az életben típusú hét volt). szóval térjünk vissza az alapproblémára mert ez egy meddő vita, ráadásul pont azt tesszük amit a kormány elvár, ahelyett, hogy összefognánk vitázunk, elvégre oszd meg és uralkodj-ez nagyon megy itt magyarhonban

2010.08.28. 22:29:30

@adamantium: "nem dühít, hogy heti 23 órában dolgozik és 3 hónap szabija van és 3-4-5 ezerért ad egy magánórát "
Itt írtad. Valóban meddő a vita, ebben teljesen egyetértünk. Sajnos nincs időm mindent elolvasni, erre az egyetlen hozzászólásodra reagáltam. Nem vitázunk, beszélgetünk. Legalábbis én.
Jó éjt mindenkinek.

adamantium 2010.08.28. 22:33:26

a teljes szöveg így hangzott "az engem nem boldogít, hogy a tanár is keveset keres és nem dühít, hogy heti 23 órában dolgozik és 3 hónap szabija van és 3-4-5 ezerért ad egy magánórát, nem irigylem tőle, inkább adjon az állam nekem több pénzt és kész "
ne ferdítsük már a valóságot kérem. leírtam, hogy véleményem szerint a sokat kritizált részek egy tanár életéből engem nem háborítanak fel, nem irigylem tőle és még engem hozol ki bűnbaknak a tanár-orvos konfliktusban??? érdekes koncepcióid vannak és még érdekesebben értelmezed a magyar nyelvet, milyen tanár vagy te?

pakesz (törölt) 2010.08.28. 22:45:40

@Bikli néni: "Most képzeld el, ha a hipermarketben, ahova bevásárolni jársz, délben bezárna az összes pénztár, mert a pénztárosnők egyszerre mennek ebédelni..."

hipermarketben ha vagja a pofakat akkor felnyomom, es ki is rugjak
ha viszont a fonok nyegle, akkor nem oda jarok
tudod az a piaci szegmens
az egeszsegugynel nincsen valasztas, ha hoborgok, akkor csak en utom meg a bokamat(nem mintha valamikor is hoborogtem volna)

adamantium 2010.08.28. 22:59:05

@pakesz: egyébként mediterrán országokban délben, siesta időben be is zár minden még a fű se nő és nem is kommentál senki mert ez így normális

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 02:09:14

@adamantium: furcsa számomra, hogy egyik oldalról próbáljátok megmagyarázni, hogy az orvosokról kialakított kép tévhit (legalábbis nagyrészt), másik oldalról pedig tovább terjesztesz egy tévhitet a tanárok munkaidejérôl és szabadságáról.

Turchi azt állította, hogy nem igaz az állításod elsô fele, amire azt írod hogy nem dühít. A mondatod orvososban úgy hangzana
"az engem nem boldogít, hogy az orvos is keveset keres és nem dühít, hogy teletömik a zsebét hálapénzzel, magánrendelést tart állami pénzen, átalussza az ügyeleti idejét, és ha jön valaki lerázza, nem irigylem tőle, inkább adjon az állam nekem több pénzt és kész "

Ugye mennyire igazságtalannak tûnik a mondat még egészében is?

Irise 2010.08.29. 02:22:58

@leone007: Ami igaz, az igaz. Mi sem és a nővérek se mehetnek el egyszerre ebédelni,mindig bejelentjük,hogy és most kivenném a szünetemet srácok. Addig a többiek dolgoznak.

Ehhez a tanár-dologhoz: nem szabadna általánosítani,mert nyilván ott is van ilyen is- olyan is.
Személyes tapasztalatom: volt párom szülei tanárok, nagyvárosi általános iskolában. Az hagyján,hogy rendszeresen a saját fiaikkal javíttatták az iskolások dolgozatait, de nekem is odaadtak egy csomót,hogy javítsam már ki legyek szíves...
ennek ellenére nem gondolom,hogy minden tanár ilyen, és sok tanáromnak nagyon sokat köszönhetek.

adamantium 2010.08.29. 07:35:21

@szomorutojas: mondom már huszadjára, hogy ne feszegessük a témát, de látom te se látod a fától az erdőt. de szavaid megint dühtől, rövidlátástól és hazugságtól hemzsegnek: hány orvosnak is tömik tele a zsebeit? -10% talán, hány is tart fen magánrendelést a kórházban? -1% talán, aludj te benn a kórházban és nem a feleséged mellett állandóan attól rettegve, hogy bármikor történik valami és akkor keltenek fel - szívből kívánom neked az ilyen pihenést havi 10 napon, óránként 150 forint bruttóért. ha jön valaki meg nem tudom lerázni mert rögtön feljelentenek, olyan komoly indokokkal, hogy egy órát kellett várni délben a csúcsidőben amikor még 2 kollégát helyettesítettél

2010.08.29. 09:16:25

@adamantium: Mint írtam, nem vagyok tanár, te viszont nagyon indulatos vagy, de szived joga. Attól, hogy a tény nem háborít fel, leírtad, mit tudsz a tanárokról, ebben nincs ferdítés, sem csúsztatás, elolvastam egészében a hozzászólást, de nem idéztem végig. Bűnbakról meg aztán tényleg nincs szó. A koncepciómat pedig le se írtam, a magyar nyelvet pedig így értelmezem, bocsáss meg, hogy nem értek minden szavaddal egyet. Mindenki másképpen látja dolgokat, de ezért nem kell egymásnak esni, mint írtam, tisztelem a más véleményét, de az enyémet is tartom. Szerintem ez jó hozzáálás lenne mindenki részéről.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 14:30:32

@adamantium: próbáld meg újra elolvasni, amit írtam. Szerintem tudsz olvasni, csak ideges vagy hozzá.

iron-member-neck 2010.08.29. 20:22:38

@szomorutojas:
Én is fel tudnék sorolni tucatnyi világhírű feketebőrű svédet.
Na und?
Attól még az ide írogató déerek zsigeri reakciója jellemzően a hárítás. No igen, mi, betegek halálosan idegesítőek tudunk lenni. Mostanság már van pofánk időnként kérdezni, noch dazu ellentmondani, horribile dictu megkérdőjelezni a fehérköpenyes istenkirály eredendő tökéletességét.

Sajnos itt is szignifikánsan kevesebb "szakmai" hozzászólásból érződik, hogy nektek, dokiknak legalább annyira az érdeketek lenne ezeknek a jelenségeknek, horribile dictu némely "kollégátoknak" a minél gyorsabb eltüntetése.

Ne fáradj a válasszal, távoztam a blogról.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.08.29. 22:34:33

@iron-member-neck: Dr.Alban?

Nem bináris a te világképed? Ha nem adok igazat a fröcsögésnek, orvos vagyok?

Különösen izgalmas, hogy feletted kettôvel meg egy orvos oszt ki engem, hogy hazudok és rövidlátok.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása