Nem értik, hogy szívrohama van és meg fog halni?

2012.02.21. 09:29

Tisztelt blog!

 

Családunkat szomorú veszteség érte még 2011 júliusában. A blogot körülbelül ezután egy-két hónappal kezdtem el olvasni. Nagyon tanulságos, sokat lehet belőle tanulni és végeredményben a legjobb az benne, hogy a beküldők, akik közé immár én is tartozok, valahogy kiadhatják magukból a fájdalmat.

 

 

Édesapám, aki mindösszesen 46 éves volt, egyik napról a másikra hagyott itt minket. Nem volt előzménye, nem volt semmilyen jel, ami a közelgő tragédiára utalt. Igaz, éppen egy elég stresszes időszakot élt át, a munkahelyén állandóan kikészítették, de tényleg eszünk ágába sem jutott, hogy hirtelen örökre el kell hagynia bennünket.

 

Minden úgy kezdődött, hogy azon a bizonyos júliusi napon, amikor ráadásul elég erős kánikula is volt, édesapám kissé feldúltan jött haza. Már én is otthon voltam a nyári munkából és édesanyám is, ketten próbáltuk megkérdezni, hogy mi a baj, mi történt vele, de szokásától eltérő módon idegesen elhárította közeledésünket.Azt mondta, hogy majd, miután kipihente magát és lehiggadt, elmeséli.

 

Vacsorázni nem akart, azt mondta, nem érzi valami jól magát, lepihen egy kicsit. Édesanyámmal persze kicsit aggódva mondtuk neki, hogy pihenjen csak. Le is feküdt, de körülbelül 10 perc után szólt anyunak, hogy nagyon nincs jól, fáj a feje és alig kap levegőt, "mert nagyon párás a levegő". Kért egy Aspirint, mert az mindenre jó, bevette és visszafeküdt.

 

Amikor eltel körülbelül 20 perc, egy cseppet sem lett jobban, fal fehér volt, ekkor anyu egyből hívta a 104-et. Elmondta, hogy mi történt, hogy apu idegesen jött haza és most milyen állapotban van, a tüneteket részletesen felsorolta. Ennek ellenére az volt a válasz, hogy jelenleg nem küldenek rohamkocsit, vagy hívjuk az ügyeletet, vagy esetleg egy orvos nélküli kocsit tudnak hozzánk irányítani. Anyu eléggé kiakadt, és persze én is, miután értesültem a beszélgetés részleteiről.

 

Felhívtuk az ügyeletet azonnal, de ők azt mondták, hogy körülbelül másfél-két óra múlva tudnak jönni, hívjuk a mentőket, egyébként is nekik kellene mennie ebben a helyzetben. mondtuk, hogy már hívtuk őket, azt mondták, próbálkozzunk újra. Ekkor apu már nagyon nagyon rossz állapotban volt, légszomj gyötörte és fájdalmai is voltak. Újra hívtuk a mentőket, de ezzel az egész közjátékkal ekkor már körülbelül 25 perc telt el.

 

Először ismét nem akartak jönni és megint az ügyelet felé próbáltak terelni minket, amikor is anyu elkezdett zokogni és körülbelül a következőket mondta : Nem értik, hogy szívrohama van és így meg fog halni? Ekkor végre történt valami, de sajnos utólag kiderült, már későn. Azt mondták, hogy sietnek. 10-12 perccel később megérkeztek, de édesapám ekkor már nem élt. megpróbálták újraéleszteni, de hiába...

 

Innentől azt hiszem, inkább nem mesélném el, hogyan és miként éltük ezt meg édesanyámmal, hogy a szemünk láttára hal meg, akit mindennél jobban szeretünk. Nem vagyok egészségügyi dolgozó, csak egy laikus fiatal, de azt még én is tudom, hogy hasonló szituációban minden másodpercnek jelentősége van. Egy szívroham esetében egyszerűen nincs helye a késlekedésnek, márpedig itt az első hívást követően körülbelül 35-40 perc telt el, mire édesapámhoz megérkeztek. Ebbe pedig belehalt.

 

H. Szilvia

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fergio 2012.02.22. 08:54:10

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Megint nem figyelsz, csak okoskodsz, és vagdalkodsz feleslegesen.
Az aki nem volt orvosnál 6 éve, és fizeti a TB-t rendesen havonta a fizetése alapján, az szerinted hány százalékát fizeti annak az ellátásnak, amire lehet, hogy csak egyszer lenne majd szüksége, de épp nem lesz használható? Mielőtt benézel és marhaságokat irogatsz, kicsit számolgass, és próbáld meg a beteg/nem beteg oldaláról is néha nézni a dolgokat, ne csak a sajátodról. Ja, és nem érdekel, hogy van külföldön. Mert itt élünk.

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.22. 08:56:15

@Dr.laikus PhD:
"Pontosan az a baj, hogy nem tudod kit okítasz ki.
A laikust, vagy éppen az orvost, a jobbikból abból a kategóriából aki a legtöbbet segített és te segítesz neki és teszel tönkre engem a beteget, hogy ide se nézzen és soha többet haza se jöjjön."

Amelyik orvos emiatt megy külföldre, lesz még hanyagabb, azon nem segít semmilyen bájos-nyájas hozzászólás.

jágör68 2012.02.22. 09:05:13

@Fergio:
Csak neked, csak most:
1) TB nem egyenlő EÜ- járulék-
TB 24%- os, EÜ- járulék ennek a kevesebb mint fele, 9%- levonás.
2) Szívkatéterezés+ stent: 1.200.000 Ft
3) Nyitott szívműtét: 1.700.000 Ft
És ez mind a 300 EUR- os orvosbérek mellett.
Lehetne "kicit ócóbb" is, ha lenne magyar orvosi eszközgyáró cég- mint pl Drager, Siemens, Philips, Saint Jude, stb stb.
Dehát nincs, úgyhogy az 1.600 EUR os minimálbérét előállított eszközöket vesszük és kapja a magyar beteg- afrikai EÜ- járulékokat fizetve.

jágör68 2012.02.22. 09:06:18

@jágör68:
Már aki fizet ugye a mostmár csak- 9,8 millióból...

2012.02.22. 09:08:28

@egy semleges ember: Az a baj, hogy ha a többit megszüntetjük, az jobban elpusztítja a lakosságot, mint a jelenlegi rendszer, a krónikus és szubakut jellegű betegségekbe mindenki belehalna vagy minimum sokáig szenvedne remény nélkül, és amikor már elég rossz lesz az állapotuk, ugyanúgy rájuk is lehetne költeni.

@Fergio: Én gyerekkoromban ha lázas voltam, édesanyám még csak nem is telefonált senkinek, és tíz másodpercen belül volt orvos az ágyamnál, ebből most az a következtetés, hogy működhetne a dolog telepatikusan és így is? :)

Fergio 2012.02.22. 09:10:45

@jágör68:
A poszt arról szólt, hogy valakinek sürgősen kellett volna segítség, és először nem foglalkoztak vele, majd miután könyörgött kijött a mentő, csak már hiába.
Tehát volt mentő "raktáron", sürgős eset volt, csak nem azzal kezdte az ember, hogy szívinfarktus van folyamatban, mivel nem orvos.
Ha esetleg majd egyszer valamelyik családtagodhoz kellen mentőt hívni, és nem ő lesz a legsürgősebb, és azt mondják, hogy "sajnos várni kell", akkor is majd legyél ugyanilyen megértő.
Abban igazad van, hogy a sok eltartott miatt van ez az egész problémakör, de mint írtam már, ez nem a betegek hibája.
Ha a mamikának is pénzt kellene fizetnie a mindennapos orvoslátogatása miatt, egyszerűbb lenne.

Fergio 2012.02.22. 09:22:39

@jágör68:
Nem kell minden nap szívműtétet végrehajtani gondolom, minden emberen.
Én ahogy írtam nem voltam orvosnál 6 éve, de fizetem az EÜ hozzájárulást havonta. Én fizetem a sok nem fizetőhelyett is, igaz? Akkor legyek felháborodva én is, hogy szar a rendszer?
(Csak most, csak Neked.)

jágör68 2012.02.22. 09:34:52

@Fergio:
Rosszul fogalmaztam.
Amit a magyar EÜ- járulék gyanánt befizet, az nemhogy MÁSOK HELYETT fizeti, hanem saját magára sem lenne elég.
Mondjuk egy jó kis leukémia, csontvelő átültetéssel: 24 millió Ft.
Ennyi "TB-t" aztán egész élet alatt nem raksz össze.
Persze, "ezt sem végeznek minden nap" írnád.
A szívkoszorúér- katéterezés/ stentelés viszont mindennapos dolog, 6 órán belüli szívinfarktusnál mindenki megkapja, aki bejut.
1,2 milla, járulékfizetéstől függetlenül- stentenként.
De egy sima esetkocsi kiszállás is 40- 50 ruppa körül van- és akkor még nem is végzett beavatkozást, csak megjelent a helyszínen.
Milyen lenne már, ha ugyanaz lenne, mint a mosógépszerelő esetében:
kiszállási díjat kérjük előre, a többit meg majd utána.
A gyógyszerek díja meg aztán ennek 10x ese- mondjuk egy jó kis elhúzódó újraélesztésnél- és még ugy lehet, hogy minden erőfeszítés ellenére sikertelen.
Na az lenne a valódi kapitalizmus.
Nem az a "jár, mer jár és kész"

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 09:51:43

@Babette_:

Sem bájról, sem nyájról nincsen szó.
Hozzászólónk rendkívül tudatlan, tájékozatlan, semmiről nincs jó információja.

Sem közgazdasági, sem egészségügyi alaptudása sincs, ezért kissé megmosolyogtató a fölény amivel kioktat.

Mondhattam volna ennél durvábban is amit gondolok, de sebaj.
Veled nincs harag. ;)
Ez olyan, mintha a falusi állattartásba szólnék bele a negyedik emeletről.-

Fergio 2012.02.22. 10:06:39

@jágör68:
Értem az okfejtést, de Te kiragadtál egy-két végletet, amikor olyan beavatkozásra van szükség, amit valóban egy élet alatt sem fizetsz ki. De akkor áruld el, hogy mi lenne a megoldás? A 24 millás kezelésre pl? Főleg ha gyerekről van szó, aki még egy fillért sem fizetett?
Azt gondolom nem a pénzről van szó sokszor, hanem a hozzáállásról. Arról, hogy segítünk egymáson normálisan, vagy legyen felháborodva mindenki, mert az ő szemszögéből szar a rendszer. A poszt is arról indult, hogy valaki leírt egy problémát, meghalt valakije, és sérelmezte, hogy nem kapott megfelelő ellátást. Erre sokan nekiestek, hogy miért mit képzel, minden hülységre repül a mentő, amikor nincs pénz erre meg arra? Szóval néha elég lenne annyi, hogy "sajnálom". Ahelyett, hogy "mit képzelsz???"

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 10:08:28

@Fergio:

Ha magán biztosítónak fizetnéd akkor kéne, mert egyszer lehetsz beteg, sőt leszel öreg és lehetsz rákos, aki nagyon sokba kerül.
Minél hamarabb kötöd a biztosításod kapod a kedvezményeket, de ha beteg leszel nő a kockázatod és magasabb összeget kell fizetned. Ez az USA biztosítási rendszer.
Nem vált be, mert a többség nem fizet.
A szolidaritás meg arról szól, hogy most nem kell, de ha kell teljes ellátást kapsz, táppénzt, ellátást, ha peched van életed végéig.
Mert motorozhatsz és megnyomorodhatsz, szóval az élet hoz váratlan eseményeket.

A világot meg nézd, mert ők a gazdagok, ők akik tudják hogyan kell egészségügyet fenntartani, pedig több jut rá, és sokkal többet kell tudnia a betegnek, mert csak úgy nem rángatja hajjakendként sem a mentőt, sem az orvost.
Úgy sem, hogy más nem érdekel és belehazudok tüneteket a telefonba és aztán mindegy, hogy belesír a pánikoló hozzátartozó, hogy haldoklik, könyörgöm jöjjenek, mert _nem tudnak_.

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 10:13:28

@Fergio:

A megoldás a szolidaritási rendszer, persze sokkal több járulékfizetéssel, mert biztosításmatematikailag is több az egészséges igénybe nem vevő, mit a beteg.
Egységnyi időszakban.

Az ellátás korszerűsége és minősége a felhasznált pénzeszközökkel arányos.

A maminak meg szüksége van az orvosra, a gyógyszerre. Azért megy.
De az is megoldás, hogy öreg szüléd gyógyellátását kifizeted, meg a gyerekedét is. Csak azért, mert te fizetsz, de nem te veszed igénybe.

Csak a kis szűk családod érdekeit és helyzetét figyeld és könnyen megérted.

jágör68 2012.02.22. 11:18:30

Azért azt ugye senki nem tételezi fel, hogy az eset/ rohamkocsi éppen vakaródzott a mentőállomáson és direkt szivatták a kedves telefonálót és jókat kacarásztak mondjuk pasziánszozás közben az egész szitun...
Mert kb ez jön le a reagálásokból.
Minden beteg mellé nem lehet rohamkocsit/ orvost állítani- már a fejlett Nyugaton is képesek kórházigazgatók ilyeneket újságokban leírni, amikor valaki ellátatlanságra panaszkodva ír olvasói levelet a helyi újságba...

Fergio 2012.02.22. 11:45:46

@Dr.laikus PhD:
-Miért van az, hogy ennyire különbözhet az arcmérete 2 embernek? "Ez olyan, mintha a falusi állattartásba szólnék bele a negyedik emeletről.-"
-Miért van az, hogy egy más téren szakértő elme (pl. építész, programozó, bankár vagy akár egy sokat tapasztalt autószerelő) nem feltétlen okítja ki és küldi el a hozzá fordulókat melegebb éghajlatra, hanem teszi a dolgát?
Meglátásom szerint erről indult a vita és nem vagyok benne biztos, hogy az empátia nélküli hozzáállás "belehazudok tüneteket a telefonba és aztán mindegy, hogy belesír a pánikoló hozzátartozó, hogy haldoklik" minden esetben pénzhiánnyal magyarázható.
Persze emelett az is egyértelmű, hogy a legtöbbet adózók általában ha megtehetik - és itt nyilván nem szívátültetésre gondolok,- a magánrendelőket részesítik előnyben. Ez azt jelenti számomra hogy a problémáikat cash-el oldják meg + -bár kényszer hatására de, - sokat fizetnek be a szolidaritás számlájára is.

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 12:03:40

@Fergio:

A helyzet az, hogy nekem még soha nem volt rossz tapasztalatom
Nagyon utálom a kommunikáció hiányát, vagy a rossz kommunikációt ami a posztok szerint a mentősökre jellemző.
Nem szeretem őket, kórházjáró vagyok hallom őket, taszító.
De akármikor hívtam tanácsért, korrekt, higgadt tanácsot kaptam, még akkor is jöttek mikor szerintem nem kellett volna, mert mamám 90 év felett produkált olyat amibe más belehal.

Az itt olvasó és írogatók tanácsa az eltúlzott tünet, csak azért, hogy jöjjön valaki aki megnyugtat és a hasonló bajoknál nincs ellátás, csak a halál.

Éjszaka Radiológus leírta, hogy tessék egészségpénztárba fizetni, magánorvos esetén a számlát a pénztár elszámolja.

Nem csak a pénz oldja meg. Állítom neked, hogy súlyos krónikus beteg nem tud fizetni, max visz egy cserepes virágot az olcsóbbikat a Tescoból, vagy egy leértékel bonbont a kínaitól, de a kapcsolata az orvosával az életébe kerül.
Nem várják el, hogy fizessen, nem tud.
Mégis hálás beteg és ha kell szuperlatívuszokban beszél az orvosáról.

Ezeket a posztokat nagy részben a tudatlanság szüli.
Jelen esetben a mostani is bevallottan is a megkönnyebbülés reménye és nem a felháborodás, hanem a gyász.

Egész életemben sokat adóztam, most meg ha fizetnem kéne a kamataival sem lenne elég, hogy élhessek.
Most veszem igénybe, régen nem kellett.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 12:08:20

@Fergio:

Ezer és egy esetben fordul itt elő, hogy azt írjuk: "a leírtak alapján rossz stílusban, nem megfelelően bántak a beteggel, és ez rossz".

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 12:10:04

@Fergio:

100 egység bevételből mondjuk ÁFA+EVA esetén hozzávetőleg 27+37 % az állam bevétele, csak EVA esetén meg 37 %, ami kétségtelenül kevesebb - cserébe viszont az ÁFA-mentes cégek bruttót fizetnek, nem tudnak ÁFA-visszaigényléssel élni.

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 12:15:51

@Fergio:

Hallgass Radiológusra, mert az orvosi diplomája mellé még tanult egy közgáz szakot is.

Érti amit ír, jobban, mint te.
(vagyis nem kell könyvelő aki vagy átlátja a vállalkozásod, vagy nem)
Lehet, hogy a költségelszámolás neked jobb lenne?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 12:17:06

@Fergio:

"Az aki nem volt orvosnál 6 éve, és fizeti a TB-t rendesen havonta a fizetése alapján, az szerinted hány százalékát fizeti annak az ellátásnak, amire lehet, hogy csak egyszer lenne majd szüksége, de épp nem lesz használható?"

A bruttó bér összesen nagyságrendileg 35 %-a a "TB-járulék".
Vegyünk egy átlag fölött kereső, mondjuk 400 ezer bruttós embert.

6 év x 12 hónap x (400.000x0,35) = 10.080.000 Ft.

Ez kb. egy szívműtét + 5-6 nap intenzív osztályos ellátás ára.

Netán egy rondább, ritkább fertőzés esetén 3-4 hetes gyógyszerköltség.

Esetleg egy standard 12 alkalmas kemoterápiás kezelés kb. fele-kétharmada.

Szóval elég vékonyka összeg ez a 10 millió, lásd be.

jágör68 2012.02.22. 12:17:25

@Fergio:
Miért van az.. bekezdésű okfejtésed kissé sántít.
Ha a régióban lévő összes mérnök, autószerelő, stb éppen elfoglalt, nem fog a te dolgaiddal foglalkozni, ha 20 perccel az előző munkája felvétele után toppansz be.
Ugyanígy a boltban sem adnak többet, mint amennyiért fizettél.
Ergo:
egészségügy: az "elfogyott a pénz" ből, a "nincs"ből, NEM LEHET működtetni, meg az éppen máshol bevetésen lévő egyetlen rohamkocsiból az adott időpillanatban nem lehet osztódással és teleportálással egyszerre két helyszínen ellátásra kényszeríteni. Egy ideig még a beszállítók is türelmesek a kórházakkal szemben, de ha ők is megunják, akkor bizony 10- 20 éves várólisták lesznek.
Nemigazán értem, a magyarnak természetes, hogy a Méggya Márkba meg a Tuskóban kapitalizmus van- magyarul annyit kapsz, amennyiért fizetsz, akkor az ezeknél sokkal- sokkal többe kerülő egészségügyben miért lenne természetes, hogy mindenkinek, mindenhol, azonnal kapható a szolgáltatás.
Magyarul: ha kb 740 milliárd FT- ot szánnak idén egészségügyi ellátásra, akkor a 740 milliárd 53.000 Ft- nál járónak bizony már nem jut az ellátásból. Leegyszerűsítve.
Lehet azt kívánni, hogy minden mentőállomáson legalább 2 rohamkocsi legyen, hogy ha egyszerre 2 helyen üt be a krach akkor is legyen pufferkapacitás; ha csak 1-re van költségvetési fedezet- és az éppen bevetésen van.
Aztán más kérdés, hogy ha 2-re lenne pénz, akkor majd 3 helyszínre nem tudnak majd kimenni és így tovább lehet folytatni a sort n és n+1 behelyettesíthető.
Szóval ez nem kizárólag magyar probléma, ez bárhol megtörténhet, ahol n db esetkocsinak n+1 helyre kéne egyazon időben kimennie.
Ilyen körülmények között okos ember alkalmazkodik, egészségesen él, a jogosítvány mellé megszerzett elsősegély ismereteit használja és nem az elhivatottság, meg jóérzésre apellálva várja, hogy majd n számú kapacitás n+x felé osztódik, egyazon időben.

lpt1 2012.02.22. 12:49:34

@radiologus.hu: EVA-ban benne van az ÁFA is.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 12:56:27

@lpt1:

Igaz, igaz, hülyeséget írtam.

Akkor meg a 27 %-ot vessük össze a 37 %-kal.

2012.02.22. 13:02:31

@Fergio: Magyarországon csak a csórók és a milliomosok vannak.

Egy észrevétlenül vékony réteg fizet egy olyan európai középosztálynak megfelelő adót, amelyből egy európai középosztálynak járó egészségügyet kaphatna.

Bár hogy az milyen is, arról is szoktunk írni páran, tehát lehet, hogy annál jópár ember többet akarna.

A többiek, bár a fizetésüknek látszólag tetemes hányadát viszik el az eü-re fordított pénzek, valójában nem fizetik meg azt a szintű ellátást, mivel attól nem lesz olcsóbb az eü, hogy Magyarországon vagyunk.

Persze szervezéssel sok dolog megoldható, de ez már nem opció a magyar helyzetben.

A milliomosok nem is itthon kezeltetik magukat.

Az a "nem kevés", amit a magyarok fizetnek be a közösbe, valójában kevés egy olyan eü-höz, amilyet szeretnének az emberek.

A "tiszta magán" ötlete azért lenne egy holokauszt, mert ezzel túl gyorsan szembesítené a lakosságot.

Egy pl. Spanyolország-szintű országban is kérdés, hogy mire legyen keret az eü-ben? Kemény várólisták vannak a tengerparton kávézgató orvosok mellett, mivel itt tényleg betartják a pihenőidőt, stb. Máshol sem könnyű összedobni ennyi pénzt, hát még nálunk.

marand22 2012.02.22. 13:09:10

@Tarovics:
Azzal egyet értek, hogy az OMSz-nak kellene a sürgősségi ellátást végeznie, csakhogy szétverték (9 évig dolgoztam benne mellékállásban, ismerem valamennyire). A jelenlegi felállás az, hogy a sürgősségi osztályokat fejlesztik, az OMSz átmegy taxi szerepkörbe (mai tapasztalat, hogy a OMSz szállítókocsi vitt egy beteget két intézet között, majd észrevették, hogy nem vesz levegőt, beugrottak hozzánk - nem segélykocsit kértek, reanimáltuk - sikertelenül). Azok, akik korábban kórházban dolgozva mellékállásban mentőztek, ma már nem teszik, az emlegetett 4 milliárd Ft-t meg semmire nem elég ebben a vonatkozásban, csak az éves bérköltség többe lenne.
Amikor szó volt arról, hogy ne az előzmény nélküli sürgősségi osztályokat fejlesszék, hanem az évtizedes tradícióval rendelkező Mentőszolgálatot, lehurrogtak. Ez van most, és nem is várható változás (ismerem a rövidesen megjelenő rendelettervezetet, ami az egészségügyi ellátórendszert határozza majd meg). Más vonatkozásban viszont jelentős változások várhatók (kórház- és osztálybezárások, területi ellátás változni fog, progresszivitás alapvetően más lesz).

Irkutszk 2012.02.22. 14:30:25

@Androsz: "A szívrohamot meg lehet szüntetni"

Tévedsz. A szívrohamban elhalt szívizomsejteket senki nem fogja visszatenni az szívbe. Attól halálos betegség a szívroham, mert a szívizomsejtek nem szaporodnak. Azok ott ülnek embriókortól a halálos ágyunkig és dolgoznak. Szívinfarktusnál, mivel nem kapnak enni, ezért egy-kettő-tíz-száz-ezer meghal. Ott a helyszínen. És azokat soha senki nem teszi vissza a szívbe, és ez még több munkát ró a többi szívizomsejtre. Akinek szerencséje van, túléli és még élhet jópár évet (de neki is tudnia kell, hogy sérült szive van, és vigyáznia kell rá). Ezért olyan nagyon fontos a prevenció, a veszélyeztetett emberek kezelése, a diagnózisok korai felállítás, és a jó compliance, azaz a beteg együttműködése az orvossal (és a terápia betartása). Ezért, mert utólag senki nem tud segíteni. Próbálnak a lehető leggyorsabban odaérni minden esethez (bár ezzel most lehet, hogy egyesek vitatkoznak, de az egész mentőszolgálat arról szól, hogy a veszélyhelyzetben lévőkhöz a lehető leggyorsabban odaérni és segíteni rajta), és próbálják a lehető legtöbb szívizomsejtet megmenteni, de minek megölni párat, ha prevencióval megvédhető a pusztulásuk?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 16:22:23

@csak néha benézek ha marhaságot látok: @Irkutszk: Furcsa, nekem úgy néz ki, mintha ti általában a szívroham helyett a szívizom infarktusáról beszélnétek. Az valóban nem gyógyítható, mert a szívizom nem regenerálható, egyelőre. De a szívroham az én fogalmaim szerint, és megfigyelésem szerint még az orvosok is így szokták számunkra összefoglalni, egy többféle okra visszavezethető, a szív elégtelenné váló működése miatt fellépő akut keringési destabilizálódás. Koszorúérgörcs is okozhatja, az infarktuson kívül, meg még bizonyára más is. Mindenhol azt mondják, és nem a filmekre gondolok, hogy ha például a metróállomásokon elérhető helyen lenne egy defibrillátor, akkor azzal a szívmegállás vagy fibrilláció miatt haldokló beteg szíve úgymond újraindítható lehet, és a közvetlen életveszély ezzel elmúlik, az illető felépülése akár napokon belül is lezajlik, és egy majdnem teljes életet élhet az illető a "halálos betegségéből" feltámadva. Ha a szívroham kötelezően halált okozna, akkor nem lenne olyan ember, aki a többedik szívrohamát úszta meg valami gyors segítség révén. Az angina és az infarktusos roham is gyors segítséget igényel, és akkor nem hal meg az illető. No persze ha a mentőügyeletes úgy gondolja, hogy csak gyomorrontás, vagy hogy nem érdemes kimenni, mert mindjárt jön egy hívás egy vérző kisfiúhoz, vagy ha véletlenül egy nálatok a dologhoz jobban nem értő alak úgy gondolja, hogy a szívroham egy halálos BETEGSÉG, amelybe úgyis belehal az illető, kár szaladozni miatta, az más, az fix halál, hacsak a rokon nem tudja beimádkozni magát a beteggel valami kórházba, ahol a haldokló beteget nem tolják félre valahová egy hordágyon, mert nem érnek rá gyomorrontásosokkal foglalkozni. Hagyjuk, szemlátomást nem értitek, hogy az orvos kötelessége a segítés kísérletének megtétele, és a segítség azzal kezdődik, hogy legalább telefonon megpróbálja kideríteni, hogy mi van. Nem azt mondani, hogy foglalkozzon vele valaki más, nem az ő reszortja.

Irkutszk 2012.02.22. 16:43:17

@Androsz: Szívinfarktus = szívroham. Több okból kialakulhat, ez igaz.

Angina = még visszaforduló infarktus, lehet kisebb vagy nagyobb, nagyon megijeszti a beteget.

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.22. 17:07:15

@Dr.laikus PhD: mi kiszámoltuk, és a 37% mellett még akkor is jobb a költségelszámolásos, ha egyébként (szerinte) kevés költséget tud generálni.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 17:25:58

@Fergio: nézd, ha egy témáról fogalmi zavaraid sincsenek nem kellene erősködjél benne. egyrészt a TB meg az egészségügyi járulék az nem ugyanaz. az amit te fizetsz az semmire sem elég ha beüt egy komolyabb baj. a pénz nem gyűlik a számládon, teljesen mindegy, hogy 200 vagy 1 éve fizeted ugyanannyi jogod van mert a számla az évente nullázódik (valójában jócskán átcsúszik a minuszba csak állam bácsi mindig kiegyenlíti)
na szal most már látod, hogy fogalmad sincs semmiről a témában?

Braincelle 2012.02.22. 17:31:41

@Androsz:
Persze, bizonyos értelemben "kapás" a diploma, azt értem, hogy olyasmi, amúgy pénzbe kerül. De azért nem kell azt hinni, hogy olyan iszonyú nagy kegyet kaptunk volna. Kb az összes fiatal orvos, akit ismerek, azt gondolja, hogy tönkretette a saját életét azzal, hogy orvos lett. És hidd el, mi is iszonyú sokat áldoztunk és szívtunk azért, hogy aztán még többet áldozhassunk és szívhassunk. Nem hiszem, hogy bárkinek hálálkodnom kellene. Azt sem, hogy másnak kellene nekem hálálkodni. Jelenleg Magyarországon ingyenes a felsőoktatás. Sok, hobbiból kamu bölcsész szakokat végző vagy nem végző ember mellett én is egyetemre jártam, és velük ellentétben végigrohadtam a hat évet a könyv felett, és a fiatalságom, az egészségem ráment az éjszakázásra, a stresszelésre. 26 évesen egy randevúra sincs esélyem elmenni, mert munka után már hazáig is alig kúszom el. Megélni azért élek meg, mert relatíve sokat keresek és mert nem kell albérleti díjat fizetnem. Így anyagilag nincs problémám, de azért olyan marha nagyon jól nem jártam ezzel a szakmával, se én, se más, azt nyugodtan elhiheted. Pluszban még újabban az és úgy rugdos minket, akinek kedve támad.

zsikuci81 2012.02.22. 17:53:24

@Androsz:
A "szivroham" egy potencialisan halalos betegseg. Akinek infarktusa van, az barmikor meghalhat a korhaz kozepen is. A tulelese sokmindentol fugg, ebbol csak az egyik az idoben megkezdett kezeles. Viszont idoben megkezdett kezeles ellenere is pillanatokon belul bele lehet halni. Ekkor erzi az orvos magat tehetetlennek, mert annak ellenere, hogy mindent megtesz, a beteg meghal. Nekunk egy kollegank halt meg igy. Elhiszem, hogy szerinted cinizmus, de ilyen torekeny az elet. Barmelyikunk barmelyik pillanatban meghalhat, akar tetszik, akar nem. En is.
A posztolonak reszvetem, a csaladnak megnyugvast kivanok.

szabidoki 2012.02.22. 18:57:44

@Androsz: fogalmatlan vagy. Önmagában ez még nem lenne baj, de a gugli korában nagyképűen osztani az eszet minimális információk birtokában elég égő.
A szívroham az acut myocardialis infarktus (AMI) polgári neve - szerintem elég slendrián név, mert mint a példa mutatja, mindenki mást ért rajta. Az AMI azt jelenti, hogy egy coronaria (szívkoszorúér) elzáródik, ennek következtében az általa ellátott szívizom-terület elhal. Ennek helye és mértéke változó lehet, ezért a prognózis sem egyértelmű, sajnos ha érinti a szív ingerületképző- és vezető rendszerét, akkor bele lehet halni gyakorlatilag percek alatt, ha érinti a szemölcsizmot, akkor pár óra alatt, de vannak, akik lábon kihordanak egy infarktust, mert kicsi volt és nem érintett létfontosságú területet a szívben.
Az angina pectoris olyan kórkép, ahol általában egy kisebb koszorúér ideiglenesen beszűkül/elzáródik (van olyan is, hogy az ér tartósan be van szűkülve, és fokozott terhelés hatására a megnövekedett igény miatt a szűk keresztmetszet már nem lesz elég, lásd effort angina), de nem marad tartósan zárva, ergo nincs szívizomelhalás - ezt hívja a köznyelv koszorúérgörcsnek.
A defibrillátor nem a szívroham kezelésére való, hanem a kamrafibrillációt lehet vele megszüntetni, aminek meg ezer és egy oka lehet, ezek közül az egyik az infarktus. Nota bene, a defibrillátor önmagában nem sokat ér, nagyon fontos a helyesen kivitelezett újraélesztés ilyen szituációban - amíg ez nincs megfelelően oktatva, teljesen felesleges félautomata defibrillátorokkal teleszórni a várost, nem lesz sikerélmény.

juliska1960 2012.02.22. 19:13:45

EGY ORVOS LEGNAGYOBB BŰNE AZ ÉRZÉKETLENSÉG! NAGYOBB BŰN MINT A TUDATLANSÁG! MERT A TUDATLAN EMBER MÉG LEHET ÉRZÉKENY ÉS SEGÍTŐKÉSZ!!!! És betegségedben majd rá döbbensz hogy ez milyen fontos.
És ezt addig nem tartod fontosnak amíg nem TE fekszel az ágyon, és a hátul nyitott hálóingből ki lóg a segged,az elcsúszott takarót igazítja rajtad majd valaki.Mert arra sem lesz erőd hogy a kezed megmozdítsd.

Irkutszk 2012.02.22. 19:24:09

@juliska1960: Véleményem szerint a nagybetűk korlátozott használata mellett is megértjük, amit írsz (mondat kezdete, tulajdonnevek kezdőbetűje). Nem szükséges az egész mondatot nagybetűvel írni, mert ez csak rossz érzést kelt a többi olvasóban. Nem, nem saját magukban rossz érzést, hanem veled szembeni rossz érzést.

Fergio 2012.02.22. 19:43:38

@radiologus.hu:
sajnos hiába jártál közgázra, alapvető dolgokat sem tudsz jól. Nincs olyan, hogy ÁFA + EVA. Olyan van, hogy EVA. Nincs ÁFA. Én a bruttó bevételem alapján számlázok annyit, amennyit írtam, 2000 óta, valószinűleg jobban tudom, mit fizetek, mint Te. Pedig nem végeztem közgázt. Tehát jó lenne, ha mielőtt másokat kioktatsz, megnéznéd az adózás szabályait.

Fergio 2012.02.22. 19:50:14

@radiologus.hu:
Ha mindazokkal a betegségekkel rendelkeznék, amit írtál, akkor valószinűleg már nem élnék. És akkor többet nem is kellene fizetnem.
De ha még 20 évig hasonló egészségnek örvendek, és megúszom néhány náthával, influenzával, és nem leszek sem szívbeteg, sem rákos, akkor kidobhatod a számolásiodat a kukába, a közgáz diplomád mellé.

Fergio 2012.02.22. 19:51:45

@Dr.laikus PhD:
Valóban jobban érti, olvasd el az utána szólókat. Fordulj hozzá bizalommal, nálam megbukott.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 19:54:46

@zsikuci81: "Akinek infarktusa van, az barmikor meghalhat a korhaz kozepen is. A tulelese sokmindentol fugg, ebbol csak az egyik az idoben megkezdett kezeles. Viszont idoben megkezdett kezeles ellenere is pillanatokon belul bele lehet halni."

Ez döbbenetes, hogy ezt ennyire is lehet nem érteni. Stimmel, a beteg meghalhat akkor is, ha már egy mindennel felszerelt mentőorvos kapja el, mielőtt összeesne. MeghalHAT. Ez szerintem világosan azt jelenti, hogy NEM BIZTOS, hogy meghal. Sőt, még csak azt sem álíthatja senki, hogy majdnem biztos, hogy meghal. Az orvosnak nem az a szakmai, esküvel fogadott kötelessége, hogy megpróbálja azt az esélyt megragadni, ami van? Mindaddig, amíg az az esély reális? Mi a francnak éleszt újra az orvos egy beteget a műtőasztalon, ha éppen a fél tüdejét veszi ki belőle, vagy egy veszélyes agydaganatot távolít el? Elég jó esélye van a betegnek a halálra. Csak az orvos azt mondja, hogy "Nem most. Nem itt, a kezemben." Olyankor is, amikor szerintem, érzéketlen laikus szerint szinte fölösleges az újraélesztés, így legalább álmában éri a halál a szerencsétlent. Műtőasztalra küldik azt az embert is, akinek a fejéből egy balta áll ki, vagy egy fatörzs átment a mellkasán, de még él. Mert az orvos ezt érzi kötelességének, és mert volt már olyan, tanulta az iskolában, hogy ilyen beteg életben maradt. Te, és még mások is erre azt mondjátok, hogy mivel a szívrohamba bele lehet halni, ezért nem kell a mentőnek lélekszakadva odaérnie, mert ha odaér, sem menthető meg biztosan. Ti egyszerűen nem vagytok normálisak.

"A "szivroham" egy potencialisan halalos betegseg."

A születés is egy potenciálisan halálos betegség, tudjuk jól, mekkora akárnyban képesek újszülöttek és anyák meghalni ott, ahol nem állnak készen képzett orvosok, hogy a "betegsége" ellenére életben tartsa az újszülöttet. A "potenciális" szó fura értelmezését az előbb tárgyaltam.

@szabidoki: Hálásan köszönöm a különórát, de engem ez nem érdekel, mert nekem annyi is elég, hogy a különféle szívbajokban szenvedő emberek jelentős része jó sokáig életben van. Az én szívemnek is volt aggodalomra okot adó baja gyerekkoromban, ennek ellenére 50 évet megértem már. Ha akkor azt mondja az orvos, hogy ez potenciálisan halálos betegség, kár erőlködni, akkor ő esetleg nem lenne olyan nyugodt utána, mint ti lennétek. Akinek szívrohama van, nem FOG meghalni, automatikusan. Ha abból indulunk ki, hogy az embernek jár a gyógyítással való próbálkozás, akkor ez a szívrohamban szenvedőnek is jár. Mert megfelelő segítség esetén JELENTŐS eséllyel túléli a rohamot, és nem kevés eséllyel hasznos életet fog élni később. Ha ez nem érdekes, akkor passz, bocs, eddig félreértésben éltem.

Fergio 2012.02.22. 20:06:55

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
"az amit te fizetsz az semmire sem elég ha beüt egy komolyabb baj"
Sok a ha. Eddig beütött a komolyabb baj? Nem. Egyébként ha beüt sem biztos, hogy az SZTK-ba fogok menni, hanem egy magánklinikára, ahol azt kapom, amiért fizetek. Lehet, hogy ez 20 év múlva történik, lehet, hogy jövőre. És az is lehet, hogy beüt a komoly baj, az orvosok széttárják a karjukat, hogy sajnos nem tudjuk meggyógyítani, mint ahogyan ez fateromnál is történt, és mehetek Isten hírével haza. Tehát Te oktatgasd légyszi a haverjaidat, és ha majd Te 4-szer annyit fogsz fizetni az EÜ ellátásért mint most - hiszen minden azért van, mert keveset fizetünk -, akkor majd szólj.

szabidoki 2012.02.22. 20:23:27

@Androsz: úgy látszik nem lett leírva elégszer: a posztoló apjának nem voltak infarktusra utaló panaszai, azért nem indult hozzá azonnal mentő, és azért rázta le az ügyelet. Megjegyzem, semmi információ nincs a posztban arra nézve, hogy ténylegesen mi volt a halál oka - a posztoló csak feltételezi, hogy szívrohama volt a párjának. Ez ugyan lehetséges, de az elmondottakból nem volt egyértelmű, hogy komoly a baj. Ez a szerencsétlenség a dologban, van, hogy tünetszegényen zajlik a halálos betegség is.
Annyiból sértő a feltételezés, miszerint a mentőszolgálat meg az ügyelet gondatlanul járt volna el, hogy én két megyében, hat városban dolgoztam a mentőknél, csináltam háziorvosi ügyeletet három városban, és sajnos Dunát lehetett volna rekeszteni az indokolatlan hívásokkal, amikre ki kellett menjek, mert ugye hátha tényleg komoly - mindenhol az volt a hozzáállás, hogy inkább nézzük meg a hülyéket is, nehogy véletlenül baj legyen. Nem hinném, hogy országosan igazán más lenne a tendencia, persze ha nem hiszed, nyugodtan jelentkezz a legközelebbi mentőállomáson munkára, jó eséllyel felvesznek, és akkor meglátod, hogy mi is a valóság, mennyire szarnak bele a mentősök.

2012.02.22. 20:23:54

@juliska1960: Uhh, ezt te sem gondolod komolyan, remélem.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 20:34:23

@szabidoki: Az orvoslás kemény munka. Szerencsére nem kötelező elvállalni. Az a gondom, mint a rendőrrel is, hogy ha elvállalta, csinálja is jól. És ha egyszer tudja, hogy nem fog vele sok pénzt keresni, de mégis elvállalta, akkor onnantól ne azzal teljenek a napjai, hogy a kevés keresetre hivatkozik. Hivatkozni rá egyébként is pofátlanság. A kevés kereset nem ad felmentést a vállalt kemény munka alól. Akkor csináljon mást. De ne maradjon olyan, akiről a többi ember tévesen azt hiszi, hogy feltétlenül számíthat rá a bajban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 20:50:03

@Fergio:

Kétségtelen, hogy nem vagyok adószakértő, a hibás gondolatmenetemre már felhívták a figyelmemet, el is ismertem, hogy hülyeséget írtam az ÁFA+EVA-val.

:-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 20:55:12

@Fergio:

Amiket írtam, 60 évesen is simán elérhetnek. És elérhettek volna már 5 évvel ezelőtt is.

Nincs garancia e tekintetben arra, hogy ha a magyar rendszer helyett a szalmazsákba gyűjtötted volna a járulékaidat, az bármikor kihasználásra kerülne. Mint ahogy arra sem, hogy néhány hét alatt nem költenéd el az egészet.

szabidoki 2012.02.22. 20:58:57

@Androsz: már elnézést, de nem tudom követni a logikádat. Hol hivatkoztam én a kevés keresetre?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 20:59:01

@ReignOfdark: A tudatlanság alulértékelése valóban túlzás volt tőle. De az érzéketlenség szerepét jól érzékelteti. Az érzéketlen orvos lehet olyan, mint a tudatlan, mert nem figyel oda, nem kérdez, nem vizsgál, hanem rutinból dolgozza fel a betegállományt, és ha valakinél a rutinaprítás és a szerencse nem bizonyult elégnek, akkor jön a "megesik", mint magyarázat.

Vannak orvosok, akik valami titokzatos okból még sok év gyakorlat után is figyelmesen gondolkozik el a beteg tünetein, amikor azok az elgondolkozásra, újabb kérdések feltevésére adnak neki okot. Aztán ha látja, hogy nincs baj, legalább nyugodtan vehet elő egy egyszerű kezelési módszert. És olyan is van, aki emellett nem küld el mindenkit kórházi felülvizsgálásra, azért, mert semmihez nem ért eléggé. Régi kérdés: mivel fog foglalkozni az az orvos, aki kettesre vizsgázott ... tárgyból?

Figyeljétek meg egyszer, hogy a betegek mennyire szeretik és megbecsülik azt az orvost, aki veszi a fáradságot, és törődik velük. És mindezért nem a zsebét fordítja a beteg felé. Hogy most mi a helyzet, nem tudom, de régen vidéken az ilyen orvosnak akkor is adtak az emberek, amikor nem kért. Jutalmazták, "kényeztették", vendégül látták, akinek hálásak. Gyerekkoromban egy nagyobbacsaka városban laktam, ahol nem volt semmiféle tömegközlekedés. Az orvosnak pedig nem volt autója. És amikor télen tüdőgyulladással feküdtem otthon elhalványodva, minden nap elgyalogolt hozzánk, hogy beadja az injekciót, megnézzen, ellenőrizzen, javaslatokat adjon a segítséghez. És mindig volt néhány kedves szava hozzám meg a húgomhoz. Mindenki szerette, a mai napig emlékszem rá, az arcára, a nevére. A fél város szerette, nagy tisztelettel beszélt róla, és ők segítettek az orvosnak, ha volt miben. Volt, hogy valaki néha beállt hozzá fél napra sofőrnek a kisteherautójával, hogy ne a sárban kelljen az orvosnak menetelnie, meg ilyenek. Élelemre nem kellett túl sokat költenie, mindig jutott ez-az a házaktól, kevéske, de elég. Orvos volt, a klasszikus, mesebeli fajta. És nem hullottak a kezei között a potenciálisan halálos betegek.

Ápolónőt is ismertem olyat, aki a nagyanyámat is ápolta a kórházban. Üldögélhetett volna a nővérszobában is, de ő, amikor nem volt dolga, a betegek ágyának szélére ült le néha, és szólt pár békés, kedves szót a sok öreghez-fiatalhoz. Adott inni (!!) annak, aki szomjas volt, felverte a párnát, ilyesmi. Nem hiszem, hogy nekem produkálta magát. A feleségem nagyanyja egyszer azzal fogadta a messziről odautazó anyósmat, hogy két napja nem ivott, pedig már nagyon szomjas. Fasza, mi? Látni kellett volna, hogy a másik kórházban, igaz, hogy vagy tizenöt évvel korábban, milyen felragyogva beszéltek róla a nénik. Az ilyen lelki örömök gyógyítanak is, de a halált is könnyebbé tehetik, ha az következik. Ilyen is van. A fizetés régen sem volt fenomenális. És mégis.

2012.02.22. 20:59:53

@Braincelle: Azért kedves, egy randevúra mindig legyen időd, hogy' lesz ebből család meg hepinessz?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 21:01:03

@szabidoki: Nem te, csak mások, sokan, rendszeresen, talán korábban még itt is.

szabidoki 2012.02.22. 21:22:15

@Androsz: nem rémlik, de még ha így is lenne, ez mennyiben válasz arra, amit előzőleg írtam?

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 21:47:57

@szabidoki: "hat városban dolgoztam a mentőknél, csináltam háziorvosi ügyeletet három városban, és sajnos Dunát lehetett volna rekeszteni az indokolatlan hívásokkal, amikre ki kellett menjek, mert ugye hátha tényleg komoly" ...

Ez fárasztó dolog volt, gondolom. És amikor kiderül, hogy a hívás indokolatlan volt, bosszantó is. De ez a munka ezt is magába foglalja.

Ha a te nevedhez csatlakozva írok valamit, az jelentheti azt is, hogy a te szavaidból kiindulva másokhoz is szólok.

szabidoki 2012.02.22. 21:49:05

@Androsz: becsülöm az egykori háziorvosod elszántságát - nem lehetett könnyű dolga egy olyan közösségben, ami annyira sem becsülte meg, hogy egy autót tudott volna venni a betegei "hálájából". Mára persze megváltozott a világ, megboldogult házidoktorod ma megbolondulna, annyi hívása lenne (99%-ban feleslegesen), ha elterjedne róla, hogy minden hívásra kimegy. Arról nem is beszélve, hogy a munkaideje 75%-át adminisztrációval lenne kénytelen tölteni betegellátás helyett. Mondjuk az is érdekes, hogy te igazából nem egy szolgáltatást szeretnél az orvosodtól, hanem sokkal inkább egyfajta állandó rendelkezésre állást, mondjuk ki, rabszolgát, akinek semmilyen magánélete nem lehet, mert minden hülye hívásra azonnal rohanjon - lehetőleg gyalog, mert az ugye olyan romantikus - az már kiderült, hogy téged a modern orvostudomány hidegen hagy, úgyhogy az ilyen érdektelen dolgok, mint időfaktor, nem érdekesek. Persze ha a harminc évvel ezelőtti medicina a példa, akkor rossz hírem van, mert akkoriban az infarktust nem nagyon tudták érdemben kezelni, és ugyan biztosan kedvesen megsimogatták a beteg arcát, de érdemi segítséget nem nagyon tudtak nyújtani. Persze ha ez kell, Viktor el tudja intézni, sőt igazából már dolgozik az ügyön.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 21:53:44

@Fergio: ne haragudj de sötét vagy mint az éjszaka és beképzelt is. előbb utóbb mindenki valamilyen komolyabb kezelésre szorul. és bizony a betegségek 90% magyarországon semmilyen magánklinikán nem gyógyítható, a jó része pedig a amerikában sem gyógyítható magánklinikákon. de álmodj csak tovább

szabidoki 2012.02.22. 22:05:39

@Androsz: elvileg a mentőzés arról szólna, hogy ténylegesen beteg embereken segítünk, nem pedig arról, hogy lusta, önző kretének hülyeségei után rohangálunk. Valóban fárasztó a hülyékkel kínlódni, de amikor egy tényleg komoly betegekkel töltött, keményen végigdolgozott nap után egymásra néztünk a kollégákkal, mindenki azt érezte, hogy igen, ezért érdemes itt melózni. Csak ilyenből volt kevés, hülyéből meg rengeteg.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 22:07:41

@Androsz: szegény ember vízzel főz ismered a mondást, hát magyarországnak kevés pénze van, ebből is aránytalanul keveset költ az egészségügyre, tehát ennek következtében meglepő, hogy az egyáltalán ilyen szinten működik.
a kevés pénz miatti elégedetlenséget meg ilyen módon felhozni csak egy gerinctelen féreg tudja. ebben az országban mindenki keveset keres (na jó a politikusok meg a bankárok nem) mindenki elégedetlenkedik akkor miért pont az orvosok nem? amikor ennyit keresnek mint egy utcaseprő. felfordul a gyomrom az ilyen férgektől mint te

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 22:08:58

@szabidoki: "nem lehetett könnyű dolga egy olyan közösségben, ami annyira sem becsülte meg, hogy egy autót tudott volna venni a betegei "hálájából""

Te majom, én akkor személyesen nem ismertem senkit, akinek autója volt.

"keményen végigdolgozott nap után egymásra néztünk a kollégákkal, mindenki azt érezte, hogy igen, ezért érdemes itt melózni"

Ez tiszteletre méltó, gratulálok, ezek szerint itt nem rólad beszéltünk.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.22. 22:22:15

@csak néha benézek ha marhaságot látok: én nem elégedetlenkedek, a feleségem sem, a húgom sem, és még megnevezhetnék pár embert, akik csak dolgozunk. De ha mi elégedetlenkednénk, azzal nem sokan törődnének, mert a mi munkánk megszűnése közvetlenül nem veszélyezteti a közösségek életét. Az ápolónőké igen. Ezért ők felvonulnak, az orvosok pedig fenyegetőznek, hogy majd elmennek külföldre. Tudottan nehéz helyzetbe hozva a közösséget. Ha majd több pénzt kapnak, akkor majd nem elégedetlenkednek és el fogják látni a munkájukat. Érzékenyebb emberek ezt zsarolásnak neveznék, vagy erőfölénnyel való visszaélésnek.

De tegyük fel, hogy jut rá pénz, és 20%-kal több fizetést kap mostantól minden eü-dolgozó. Akkor majd dolgoznak? Már lesz erejük odafigyelni a betegekre? Tulajdonképpen az sem túl sok pénz, vagyis adjon az állam még többet. 40%? Legyen egy ápolónő fizetése nettó 140 ezer forint, rajtam nem múlik. Ez már elég? Most már nem fog a nővérszobában dekkolni, és a többi beteggel intéztetni az ágytálazást? Vagy esetleg még ez is kevés, mert vannak, akik ennél jóval többet keresnek? Konkrétan mennyi pénzt akarna egy ápolónő azért, hogy a dolgát gondosan és szorgosan elvégezze? És, van honnan odaadni a kezébe azt a pénzt?

Kellene a jó fizetés, persze. Csak nem jut. Másnak sem jut. Hát akkor ez van, menjen el irodistának, az könnyebb munka. Igaz, a bértábla szerint azok csak 90 ezret keresnek, de legalább ülhetnek és beszélgethetnek, vagyis a tevékenységük keveset fog változni.

szabidoki 2012.02.22. 22:22:56

@Androsz: ha valamit te nem látsz, akkor az már nem is létezik? Azt ugye tudod, hogy a hozzászólásod a te szegénységi bizonyítványod?

Irkutszk 2012.02.22. 22:26:38

@Androsz: Tudod, a válasz erre igazából igen. Ha jó fizetése volna a kórházban dolgozó orvosnak, nővérnek, akkor jobban végezné a munkáját. Meg is tudom magyarázni, hogy miért: Mert nem lenne szüksége másod-, harmadállásra, hogy a napi megélhetést és a gyerekeinek a felnevelését biztosítani tudja. Ugyanakkor nem csak ezen alapul a probléma: A nővérek, orvosok száma túl alacsony egy betegre nézve, és ezen is változtatni kellene. Emlékszel azokra a hírekre, mikor ágyszámot csökkentettek? Szerinted kitolták a kórház ajtaján azokat az ágyakat? Dehogyis. Csökkentették a nővérek számát, és egy nővérre több beteget osztottak be. Hányszor is hallottunk ágyszámcsökkentésről? Négyszer? Ötször?

Fergio 2012.02.22. 22:30:01

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
én vagyok sötét, és beképzelt? aki külföldről osztja az észt, hogy milyen szar a magyar eü, az a nagy király! tudsz mondani egy jó megoldást? tettél azért, hogy ne ilyen szar legyen? kihúztál külföldre, mert ott többet lehet keresni. (ezt egy korábbi hozzászólásodba leírtad) és most már telik miele mosógépre a whirlpool helyett, igaz? de nagy király vagy. én fizetek az eü-ért úgy, hogy egy centet sem használtam belőle évek alatt. az egész téma azért alakult ki, mert megkérdeztem, hogy ha minden orvos fel van háborodva, hogy mennyire nincs pénz az eü-ben, akkor háborodjak fel én is, aki mint egyén sokat fizetek a semmiért? azt is mondtam, hogy ahelyett, hogy a pénzről pofázunk 1 napja, meddő vitákban, talán a hozzáálláson kéne javítani! ez olyan sötét dokikám? egyikőtök sem tudott egy jó megoldást mondani a mostani helyzetre, csak azt szajkózzátok, hogy sok a beteg, meg nagy az elvárás és kevés a pénz... és????? bármelyikőtök fizet annyit az eü-ért, hogy ha majd öreg lesz, és beteg akkor ne az állam nyakán lógjon, ahogy nekem magyarázzátok??? sír a szátok, de semmit sem tesztek. húztok ki külföldre. ez aztán a megoldás! igazi magyar mentalitás: dögöljön meg a szomszéd tehene, de nekem jó legyen!

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 22:31:40

@Androsz: nem érted, hogy nem 20% ról van szó hanem 1 millió forint per hó nettó és még akkor is összeomlik az egészségügy. ezt a rendszert egy 2 milliós nettó fizetés mentené meg (ennyit a rezidenseknek, a főorvosoknak a duplája), hogy külföldről jöjjenek az orvosok, mert mindaddig míg angliában meg németországban nagyobb a fizetés addig innen csak elmennek az orvosok, és senki nem jön
érdekes módon azért ha bármelyik másik szakma sztrájkol akkor azt szabad, ha mások mennek el külföldre az nem baj.
fel kellene már végre fogni, hogy nem pofázni kell hanem fizetni (főleg ha nem akarnak meghalni a kedves honpolgárok)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 22:36:21

@Fergio: pontosan, próbálkoztam évekig, lesz@rt az állam, pedig ügyeltem és 10-12 t is havonta évekig, és nem azért mentem el mert nem bírtam egyik napról a másikra megélni, hanem a suttyó "megveszlek kilóra" betegek miatt és azok a kollégáim miatt akik lesz@rták a szakmai sürgősség fogalmát, hanem az előjegyzett beteg volt a lényeg.
te is megint a pénzt hozod fel, igen pénz kell de nagyon sok és nagyon gyorsan és nem csak az orvosoknak de hát meg kell találni a prioritásokat legyen nekünk malév vagy legyen nekünk egészség?

Fergio 2012.02.22. 22:39:18

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
2 milliós nettó fizetés. Te hol élsz?? tudod kik keresnek 2 millát tisztán havonta? bankigazgatók meg a a maffia. mert ott dől a pénz. mekkora pénzt kellene fizetnie az embereknek a mostani adókon túl, a 2 millás fizetésedhez szerinted? ez nem anglia, itt az emberek 50-60 000 Ft-ból élnek havonta. a középosztály keres 200-300 000-et tisztán. állj már két lábon a földön, és ne álmodozz!

szabidoki 2012.02.22. 22:42:08

@Fergio: ne aggódj, eljön még az idő, mikor elhasználod a befizetett pénzt, még akár többet is.
Az egészségügy gondjait nem a mezei orvosoknak kell megoldani, arra ott vannak a politikusok. Az már más kérdés, hogy el vannak foglalva minden lehetséges közpénz hazatalicskázásával, ezért nem jut idejük érdemben foglalkozni az eü gondjaival, csak arra futja, hogy minden felelősséget rátoljanak a melósokra. Az én dolgom az lenne, hogy az én munkámat elvégezzem, az én saját családomról gondoskodjak. Ha ehhez az kell, hogy külföldön vállaljak munkát, akkor így teszek. Betegek ott is vannak, csak ott valamiért normális emberek laknak, és nincs az az őrjítő cirkusz, ami otthon zajlik.

Dr.laikus PhD 2012.02.22. 22:43:23

@Fergio:

Nálam nem.
Az életemet köszönhetem neki. :)
Az alapvető dolgát tudja, a többi ráadás amiben joga van tévedni és hát te EVA-s vagy ami lehet tévedés.
Ami a diagnózist illeti, abban nem tévedett.

A közgazdaságtan nem csak könyvelés.

szabidoki 2012.02.22. 22:49:07

@Fergio: tudom, hogy kellemetlen ezzel szembenézni, de ez a realitás. Ha külföldön nagy pénzt kínálnak korrekt munkakörülmények között, akkor jelentős lesz az elvándorlás, akárhogy hápogsz is. Jelenleg évente kb. ezer orvos végez az egyetemeken, tavaly 1200 ment külföldre. Nyilván van olyan is, aki nyugdíjba ment, nem is kevés. Nem kell sok ész belátni, hogy a hadrafogható orvosok száma meredeken csökken, és igen hamar igen nagy baj lesz (erre figyelmeztet már mindenki évek óta, ha érdekel, olvasd el az első hozzászólásaimat az első posztokhoz itt a praxison), de érdekes módon mindenki leragadt a "genyó orvosok" lemeznél, és senki nem lát tovább az orránál. Nincsenek illúzióim, amikor majd elkezdik bezárni a kisebb-nagyobb kórházakat, felszámolják a háziorvosi ügyeleteket, akkor sem jut eszébe senkinek, hogy ezért elsősorban a politikai vezetés a felelős, akkoris a hőbörgés megy majd, hogy "a genyó orvosok elhúztak külföldre..."

Fergio 2012.02.22. 22:52:12

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
na végre. látod, ez az istenverte pénzhajhászás az oka mindennek. mindenki többet szeretne. nem csak az orvos, a nővér is, meg a tűzoltó, meg mindenki. de ez egy elcseszett ország, 20 év alatt csak lejjebb kerültünk, nem feljebb. mert mindenki kapzsi, és még többet akar. én is azt mondtam, hogy olyan dologkra szórják el apénzt, ami nem fontos, (fradi pálya, debreceni pálya = milliárdok) miközben emberek halnak meg, mert szar az ellátás. csak az eü senkinek sem az érdeke. ha meg lehetne győzni a fentieket, hogy ne hülyeségekre költsenek, hogy azok is fizessenek az ellátásért akik azt hiszik minden ingyen van, akkor léphetünk előre egyet. de ahhoz, hogy olyan változás legyen, amit szeretnél, az még nagyon messze van sajnos. és erről nem Te tehetsz és nem a "normális" beteg alapvetően. ezt próbálom leírni már 1 napja...

Fergio 2012.02.22. 22:59:28

@Fergio:
csak hogy nehogy félreértés legyen belőle, javítok: nem az emberek a kapzsik, hanem az állam tetején ülők, akik még többet akarnak és azokkal a dolgokkal, amelyek nem termelnek pénzt, nem foglalkoznak.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.22. 23:01:53

@Fergio: megoldást kértél. a jelenlegi rendszer rohamléptekben halad a halál felé. az évente magyarországon maradó orvosok nem tudják betölteni a hiányt ami úgy 2000 orvos per év de lehet több is. tehát külföldről kell orvost hozni. na most gondolj bele, te mint bantusztániai munkavállaló melyik országba mennél? németországba 1 miiláért vagy magyarországra 1 milláért. ugye még mindig nem atraktív magyarország. mondjuk másfél milla? talán ennyi különbségért megtanul magyarul és elviseli a magyar rasszizmust, de minden ennél alacsonyabb összegért németországba vagy angliába megy.
lehet hozzászokni a gondolathoz

2012.02.22. 23:04:36

@Fergio: Az a baj, hogy a középosztály már lejjebb csúszott, mint havi 200-300 ezer forint. Kire gondoltál? Ki ma a középosztály havi 200-300 ezer forinttal? Eddig azt hittem, az orvosok is a középosztályhoz tartoznak, meg még pár közalkalmazott, , de az ő fizetésük 100-150 ezer között van. Papíron.(köztisztviselők fizetését nem tudom kapásból, mert nagy a szórás közöttük) Érdeklődve olvastam a hozzászólásaidat, és a kitartásodat értékelem, sok dologban igazad van, de a jobb ellátás bizony pénzfüggő. Nemcsak az orvosoknál, máshol is. Nincs jelentősége, hogy valaki külföldről ír éppen, attól még ismerheti az itthoni viszonyokat. Mindenkinek van lehetősége külföldre menni. Aki itthon marad, saját döntése volt. Aki kiment, az is. Egyik sem kényszer, és egyik sem elítélendő.

lpt1 2012.02.22. 23:06:07

@Fergio: Közgazdász <> könyvelő, közgazdász <> adótanácsadó, még ha a kormány is így tudta, amikor ezzel indokolta a közgazdász felsőoktatási helyek visszavágását. Annyira nem, hogy a közgazdászok OKJ-s mérlegképesre járnak[1].

Az EVA-t meg a 2002. évi XLIII. törvény hozta létre, hatályos 2003. január 1-től; ha már adójogszabályokat nézünk.

[1] 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet 3. §, illetve 2. melléklet kivételével

Fergio 2012.02.22. 23:06:10

@szabidoki:
és én mit irogattam eddig? hogy meg kellene változtatni a hozzáállást, és hogy nem kellene felháborodásában összeugrani az orvosoknak és a betegeknek, mert nem rajtuk múlik a dolog. (Múlhatna, ha az orvostársadalom összefogna és úgy, mint januárban kicsikarna egy-két változtatást...)
De amíg az orvos fúj a betegre, mert túl sokat dolgozik értük, és még meg sem becsülik, a beteg meg fizet akármennyit a többi adó mellett, de csak morcos orvosokkal találkozik, addig nem lesz előrelépés. Továbbra is azt gondolom, hogy az, hogy mindenki kimenekül az országból, az nem megoldás.

Fergio 2012.02.22. 23:09:35

@lpt1:
Ok, köszi az infót. De ez nem tartozik szorosan a vitához.

2012.02.22. 23:10:33

@Fergio: Ez nem menekülés az országból, hanem egy lehetőség kihasználása. Ha sokan mennek, lesz változás, rosszabb lesz, aztán esetleg jobb. Ha odafönt is úgy akarják.

Fergio 2012.02.22. 23:13:37

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Ok, értem. De ki fog ez ellen tenni? Orbán? Magától? Nem valószinű. Én mint beteg megint nem, vagy legalábbis egy-két tüntetés, aztán semmi. Az orvosoknak kellene összefogni és saját maguk miatt is lépésekre kényszeríteni a politikusokat, nem?

Fergio 2012.02.22. 23:15:49

@Turchi:
Ez is megoldás, csak ezzel van egy kis baj. Aki már kiment, és családot alapított, megtalálta a helyét, nem fog visszajönni. És akkor sok év, mire az orvoshiány megszűnik. Vagy majd idejönnek keletről, és nézhetünk...

Fergio 2012.02.22. 23:26:43

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
végül is mindnki gondolkodhat így, hiszen minden szakmában min. 10-szeres különbségek vannak, tehát miért maradna itt a CNC esztergagépes 90000-ért, ha kint 800000-et kereshet, ugye? De ha mindenki elmegy ebből az orszábgól, akkor a probléma nem lett megoldva. Csak nem 2.6 millió fog eltartani 10 milliót, hanem 100.000 tart majd el 5 milliót. De ha ettől megnyugszotok, akkor mindenki menjen külföldre dolgozni, és a hülyék meg itt maradnak.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 23:26:53

@Dr.laikus PhD:

Bocs, a fenét köszönheted nekem az életed. Azoknak köszönheted, akik utánam foglalkoztak veled.
De leginkább saját magadnak és a saját erődnek és a saját elszánásodnak.

Stimm? :-)

2012.02.22. 23:27:57

@Fergio: Nem jönnek keletről már annyian, mint régebben. Nem éri meg nekik sem. Ha változni fog valami, és netán jó irányba, akkor bizony lesz, aki hazajön, ha meg nem jönnek vissza, akkor legalább az itt maradók nem mennek el olyan arányban, mint most. Mindenki keresi a megélhetés elviselhető formáját, és ebbe sem beleszólásnak, sem kritizálásnak nincs helye. Humanitárius szempontok alapján senki nem fog úgy dönteni, hogy a családja rosszabbul járjon.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 23:30:18

@Fergio:

A vicces dolog az, hogy ma a végzős orvosok nagyobb része a jelenlegi bérük mintegy háromszorosáért maradna és nem menne el. Nagyságrendileg 300-400 ezer forintért, ha jók az emlékeim.

Viszont azt visszacsábítani, aki már külföldön megszokta az 1-2 milliós jövedelmet és a külföldi munkakörülményeket, csak szerencsés esetben lehet, azt is 1-2 milliós fizetéssel és hosszas könyörgéssel.

Kapitalizmus van. Ennyi. Azt veheted meg, amire pénzed van.

szabidoki 2012.02.22. 23:30:38

@Fergio: Papp Magor és a rezidensek épp ezt próbálták megcsinálni a letétbe helyezett felmondásokkal, de egyelőre csak hitegetik őket, előrelépés nincs.

2012.02.22. 23:31:47

@radiologus.hu: Jaj, ne szerénykedj! :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.02.22. 23:32:40

@Fergio:

Nem, nem jönnek keletről.

Nem éri meg.

Ha valakinek (mondjuk Indiából) van egy EU-ban elfogadott diplomája, akkor mi oka lenne hozzánk jönni 160 ezerért, amikor simán mehet Németországba vagy Svédországba 1 millióért?

szabidoki 2012.02.23. 00:03:32

@radiologus.hu: rosszul tudod, aki külföldről jön, az garantáltan legkevesebb 230000Ft-ot kap ( ha jól emlékszem a cikkre).

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.23. 07:26:51

@csak néha benézek ha marhaságot látok: világos.
de olyanoknak mondod ezt, akik fizetnek.
széllel szemben...

Ugyandehogy (törölt) 2012.02.23. 07:29:06

@szabidoki:
ennek a rendszernek össze kell dőlni, hogy változás legyen.
ezt kéne belátni-

2012.02.23. 09:01:16

@Babette_: Én még sötétebben látom a helyzetet, mert 2 milla nettó is csak a munkaerő-problémát oldaná meg, és ugye nem csak ez a baj.

2012.02.23. 09:11:36

@Fergio: Nem jönnek ide sehonnan, mert a magyar orvosbérek - 300-500 EUR - és a munkakörülmények megalázóak és tegyük hozzá, ennyiért lehet Barcelonában félmunkaidőben szórólapozni, egy beugrós pincér már a kétszeresét kapja.

Berlinben egy ismerős csajszi egy hostelben recepciózik és takarít egy rossz hónapban 800-ért, tehát kérdés, hogy egy embert, akinek semmi köze Magyarországhoz, mi fog ide vonzani?

Ugyanúgy, ahogy nem jönnek ide bolgár orvosok sem, pedig az ő nyelvükhöz képest tökmindegy, hogy magyarul tanulnak meg vagy németül.

De a válasz persze egyszerű, hiszen ez a "majd jönnek keletről" egy kis undorral keverve az ukrajnai és romániai magyar orvosokra invokál, de sajna ők sem fognak jönni, hiszen vagy maradnak otthon, vagy elmennek pénzt keresni, amit itt nem lehet.

zsikuci81 2012.02.23. 09:30:32

Androsz, ne haragudj, de te buta vagy. Ez azonban sajnos nem eleg, mert emellett meg korlatolt is. Szabidoki nagyon jol osszefoglalta neked az anginat es a szivinfarktust, de teged ez sem erdekel. Raadasul teljesen teves kovetkezteteseket vonsz le, mitobb kitalalsz dolgokat.
Szerintem neked vagy valami serelmed van, amit itt akarsz leverni, vagy frusztralt vagy, esetleg teveszmek gyotornek.
Te tenyleg azt hiszed, ha te itt kitalalod, hogy mi nem segitenenk, akkor majd mi itt vedekezni fogunk? Mar bocsanat, de mindenki tudja, hogy mennyit er es hogy vegzi a munkajat. Nem kell embersegrol eszt osztani, mert sztem neked kene emberseget tanulni!
Ha te ennyi evesen itt tartasz, mint amit a hozzaszolasaid tukroznek, akkor sajnos miattad is tart itt az orszag.

Dr.laikus PhD 2012.02.23. 09:33:41

@ReignOfdark:

Mért is jönnének, amikor orvos orvosnak farkasa.

Fiatal orvos beosztása, kezdőként, friss szerződéssel, hogy kénytelen lábon kihordani pericarditist és még a többi.

Undormányos és felháborító. Kiölni a szakma szeretetét a tudományos érdeklődést. Még csak elkenődve gondolkodik azt is többször elhessegetve, mint komolyan, hogy állást vállal jobb helyen.
Nem kivándorlás, csak átvészelni ezt a szemét helyzetet.

Shriffle 2012.02.23. 13:39:43

@Fergio: "a középosztály keres 200-300 000-et tisztán" - na látod itt a baj. A nyugdíj előtt álló főnököm bére nem éri el a 200000-et. Nem kéne több milliós fizetés, hogy az emberek itthon maradjanak (Fergio is azt irta annyi kell, hogy külföldről ide jöjjenek - ben ugyanaz). De amíg egy szakorvos fizetése kissebb a BKV sofőrénél, addig el fog menni. Nem mindenki. De a fiatalonál már nem gond a nyelvtudás, és utánpótlás nélkül el lehet húzni az összeomlást, de elkerülni nem

juliska1960 2012.02.23. 14:11:06

@Androsz: Igen erről próbálok én is beszélni, de nem értik az emberek. Lehet hogy én jöttem egy másik bolygóról?Én nem jogokat követelek, Mert mindenkinek a kötelességét kellene először elvégezni, a jogok majd utána következnek. Hanem azt szeretném ha mindenki úgy végezné a dolgát, úgy viselkedne, hogy adott helyzetben vele is úgy bánjanak.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.02.23. 19:31:38

@csak néha benézek ha marhaságot látok: "ezt a rendszert egy 2 milliós nettó fizetés mentené meg (ennyit a rezidenseknek, a főorvosoknak a duplája),"

Aha. Szóval néha benézel és marhaságokat is beszélsz. 2 milliós nettó fizetés lenne a megoldás? Hát, ennyit az eü-dolgozók vagy az őket megértők viszonyáról a realitáshoz.

@juliska1960: "szeretném ha mindenki úgy végezné a dolgát, úgy viselkedne, hogy adott helyzetben vele is úgy bánjanak"

Sajnos ez az ábránd már akkor életképtelennek bizonyul, amikor emberek úgy parkolnak le, hogy már nem fér oda egy másik kocsi. Ha ők lennének a második kocsi, felrobbannának a méltatlankodástól. Lehet, hogy történt is már ilyen. Legközelebbre már elfelejti. Sőt, fel sem merül benne, hogy rajta kívül még mások is vannak. És ez csak egyetlen példa a szellemi sötétségre. Ilyen emberektől várnák mások, hogy együttműködjenek a túlélésért.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.02.24. 00:01:52

@Androsz: ebből látszik, hogy mennyire nem méred fel a baj mértékét és mennyire nincs fogalmad sem az egészségügyről sem a világgazdaságról. de elmagyarázom a te szinteden (ez kb a 4. osztály lehet, de ha nem érted akkor ennél egyszerűbben nem tom ha lehet)
józsika szegény családba született, ütik verik és 1 nyüves almát kap naponta kajának, közben meg elvárják tőle, hogy egyedül felkapálja a kertet, felvágja a fát meg miegymást a szüleinek, akik ráadásul semmivel nem törődnek, csak a pénz elverésével.
közben ott vannak a szomszédban a németek, őnekik nincs gyerekük de nagyon szeretnének egyet, és azt ígérik józsikának ha átmegy akkor ott kap flekkent szalmakrumplival meg banánt és csak egy ágyást kell megkapáljon meg csak egy kis fát kell felvágjon, lesz számítógépe is meg internetje, meg mindene ami kell.
józsikát otthon csak a családi szeretet tartja, de állandóan üres a gyomra, és egyszer aztán aszondja elég és átmegy a szomszédba. na persze a szülei csalogatják vissza nyüves almával, de sajna már késő.
de hát a kertet meg kell dolgozni meg a fát fel kell vágni ezért józsika szülei elgondolkodnak mik a lehetőségek
1 csinálunk új józsikát, ami ugye mire megnő a kapát megbírja jó pár év, vagy 2 átcsábítjuk musztafát a 3 szomszédból
musztafa sem hülye és ismeri az árakat, meg a lehetőségekről is hallott. most az a kérdés, hogy eljön hozzánk musztafa kapálni egy nyüves almáért meg egy jó adag verésért, vagy elmegy a németekhez internetezni flekkenért meg szalmakrumpliért?
ugye belátod, hogy csak a hülye jön hozzánk?
tehát többet kell ígérni a németeknél (mondjuk csokoládét meg savanyúságot meg mittudoménmit), hogy kapjunk valakit aki elég hülye ahhoz, hogy kapáljon ha internetezni is tudna.
mert csinálhatunk újabb józsikát is, csak az a kérdés, hogy nem-e halnak éhen a szülők amíg ő felnő és elkezd kapálni?
elég egyszerű voltam vagy ez is meghalad? mert te biztos nem fogod fel a realitást, azt, hogy mekkora a baj, csak a szád jár

rikitiki 2012.02.24. 23:34:21

Nos, érdeklődve látom a rég olvasott hozzáértők energiáját, ahogy a sötétséget próbálják oszlatni. A Galaxisunk közepe egy óriási fekete lyuk - csak jelzem az erőviszonyokat :)

Elöljáróban szeretnék elmondani valamit: az író hölgynek, és családjának csakis a részvét útján tudok szólni. Más érzelem, indulat csakis más hozzászólók felé irányul.
Ilyen korban elveszíteni szerettünket tragédia.

Részvétem.

Másodszor, annyit tudunk bizonyosan, hogy valaki az interneten leírta, hogy a hozzátartozója azt mondta telefonba, hogy szívrohama van valakinek.

Nincs diagnózis. Nincs zárójelentés. Nincs orvosi nyilatkozat a halál fő és mellék okairól. Nincs az ügyben szereplő mentős, kórházi orvos, ügyeletes orvos, pathológus stb... véleménye.

Ebből mi következik? Hogy azt sem tudjuk miről vitázunk. Lehetett vészes vérszegénység is a tragédia oka.

Ehhez képest, tárgyi tudás hiányától felbátorodott háborodottak oktatnak.

Harmadszor, nemzetközi felmérés eredményei alapján Norvégiában a lakosság 80%-a képes elsősegélyt eredményesen nyújtani.

Magyarországon 3%.

Ennek az információnak az árnyalásához kérdezném, a 30 ezer orvos Magyarországon, a lakosság hány százaléka?

A családnak részvétem.

A barátimnak és kedvesimnek itt a blogon üdvözlet.

szuvenir 2012.02.26. 21:17:53

@VaTi: "Az első mentőhívás előtti tünetek a poszt szerint: nagyon nincs jól, fáj a feje és alig kap levegőt, fal fehér volt. TE küldenél mentőt?"

Röviden: IGEN
Mondom ezt úgy, hogy éveket dolgoztam Mo-n mentőorvosként, és most rálátásom van egy másik ország egészségügyére, és arra, hogy milyen szigorúan megtorolják (jogi úton) az efféle pökhendi, lekezelő, és szakmaiatlan hozzáállást. Ahol most dolgozom, egy ilyen döntés egyben az illető karrierjének a végét is jelentené, nem beszélve arról, hogy a saját vagyonával felelne az okozott (nemvagyoni) kárért és a kiesett jövedelemért.

A diszpécsernek az első bejelentés után küldenie kellett volna az elérhető legmagasabb szintű egységet, legyen az egy egyszerű mentőgépkocsi, többlépcsős riasztással (eset/roham kocsi indul, amikor felszabadul). És most ne menjünk bele a hirtelen kialakuló légzési nehézség differenciál diagnosztikájába. Szégyen, ha ez csak megközelítőleg is úgy történt, ahogy a posztoló megírta. Részvétem.

Shriffle 2012.02.27. 00:49:45

@szuvenir: Bizony. A sápadt, fullad, verejtékezik az akármi is lehet. Ugyanakkor visszautasítani a felajánlott elérhető mentőt sem volt jó döntés. De utólag ugye könnyű okosakat mondani.NEM a családnak kell(ene) eldönteni, hogy kell-e az elérhető mentő. Ha a diszpécser csak annyit mond, hogy küldi a mentőt, és kiküld egy ápolós kocsit akkor a poszt nem születik meg (bár a betegen vsz a rohammentő sem segített volna. De ki tudja?)

VaTi 2012.02.27. 07:09:25

@csak néha benézek ha marhaságot látok: valamint józsika a németeknél kap motorkapát is, míg otthon a fanyelűvel kellett dolgoznia. Persze eredményesebb lesz, de nem azért, mert azelőtt otthon megátalkodott lusta lett volna...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása