A terhesség megállapítása nem sürgős

2017.10.03. 06:45

aurora_utcai_szakrendelo1_jozsefvaros_hu_0.jpgŐszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel.

Üdv!

 

Ma 2017 08 21-én 13:15kor (14hig rendeltek, mit is gondoltam) megjelentem az Auróra utcai sztk nőgyógyászati osztályán. A recepciósnak mondtam, hogy nincs időpontom, kérdezte sürgős? Mondtam igen. Azt mondta, ha felértem és kijön egy asszisztens szóljak neki. Így is volt , mondtam neki hogy bár nincs időpont, de terhes vagyok, nem tudom hány hetes és lehet nincs minden rendben, szeretném, ha megvizsgálnának. Mire ő: a terhesség megállapítása nem sürgős, ad egy időpontot, és bement rámcsukta az ajtót.

 

Mikor kijött és közölte, hogy van péntekre egy időpontja, mondtam neki hogy Pécsen leszek, és egyébként is, már elköltöztem Valkóra, csak még nem sikerült átjelentkeznem, ide vagyok bejelentve itt látnak el (mint kiderül itt nem), ismét elmondtam neki hogy szeretném ha megvizsgálnának, mert nem biztos hogy minden ok és azt sem tudom hány hetes vagyok(szoptatós kismama vagyok), mire ő azt mondta megkérdezi mégegyszer az orvost és a főorvost is.( Aznap Dr B. és Dr I. dolgozott az asszisztens pedig szőke, savanyú, középkorú ), de nem tudja honnan vettem hogy időpont nélkül bemegyek és megvizsgálnak, mire én mondtam neki hogy az előző terhességemnél, vagy ha vmi probléma volt egyből fogadtak, erre közölte, hogy azóta változtak a jogszabályok(na persze, sok jogszabály mondhatja ki hogy egy terhes nőt, aki azt mondja hogy nincs minden rendben küldjenek el, mert nincs időpontja, persze ha gombád van akad 5 percük.)

 

aurora_utcai_szakrendelo1_jozsefvaros_hu_0.jpg

 

Szóval újra kijött és közölte, hogy mindkét orvos azt mondta hogy nem fogadnak, időpontot tud adni péntekre, melyet már előzőleg mondtam hogy nem jó mert Pécsen leszek. Mondtam, hogy köszönöm nem. Mondjuk nem tudom, hogy egy asszisztensnek hogy van bátorsága vagy jogszabálya arra hogy egy beteget elküldjön. Semmi köze nincs hozzá, de mi van ha el akarom vetetni és kifutok az időből? Persze nem akarom, de a helyzet az hogy voltam röntgenen, ahol lehetett baja, ha fekvés után felkelek az első pár lépéskor fáj a hasam, már most úgy érzem mintha mozogna, pedig elvileg 6-7hetes, de mivel már volt egy terhességem és csak 16 hetesen éreztem érdekesnek találom.

 

Tehát van egy pár HA, de kit érdekel, egy asszisztenst biztos nem, és egy szakorvost sem annyira hogy beengedjen esetleg megvizsgáljon, szóval nincs 5 percük. Ide jutott az egészségügy, az empatikus asszisztensek és orvosok tömkelege. Őszintén szólva nem értem, hogy foglalkozhatnak ilyen rosszindulatú, fennhéjázó , Istent játszó emberek betegekkel. És szerintem a helyemben még elég sok ember kirúgná őket.

 

Csenge

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qbr 2017.10.03. 08:05:54

4 napon belül kapott időpontot, azért az nem olyan rossz, magán nőgyógyásznál sem biztos, hogy összejönne. Viszont az elég furán hangzik így leírva, hogy az meg nem jó, mert elutazik. Ha veszélyeztetett terhességre gyanakszik a levélíró, akkor az agynyugalomra gondolhatna. Amellett, hogy nem volt sürgősségi tünet sztem (nem vagyok EÜs, szóval nem tudom), pl. vérzés, folyamatos fájdalom, egy 6-7 hetes terhességnél fellépő probléma esetén sajnos nem hinném, hogy bármilyen eszköze lenne az orvostudománynak.

Főgebra 2017.10.03. 10:22:05

És augusztus 21-e óta mi történt kedves Csenge?

blackshíp 2017.10.03. 11:27:12

Az örök probléma: az emberek többséga valamiért úgy gondolja, hogy orvosi kérdésekben nem az a sürgős ami egyébként sürgősként lett meghatározva szakmai alapon,h anem amit ők gyorsan szeretnének elintézni. Ezért jelenik meg torokfájással a sürgősségin és ahogy látom ezért nem érti meg azt, hogy annak megállapítása, hogy terhes-e, nem azonnal fog megtörténni, hanem csak 4 nap múlva. Megjegyzem a másik oldalon gondolom ő lenne a legjobban felháborodva, ha a 15:15-ös időpontjára érkezve azért kellene várnia, mert időponttal nem rendelkező beteg siettséget nem indokló problémáját látják el...

D2 2017.10.03. 12:17:10

Bakker... terhesen sürgős eset pl. ha vérzik a kismama. A szoptatok, nem tudom terhes vagyok-e, nem érek rá visszajönni... Valkón nincs is nőgyógyász, mehet a kismama Gödöllőre vagy Kistarcsára. Egyébként szabad orvosválasztás van.

zizi77 2017.10.03. 12:19:47

@qbr: Egyetértek. Mivel már nem az első terhessége, kicsit több esze is lehetne. Ha a röntgen káros hatásától fél, akkor az még nem megállapítható. Ha meg kicsit szurkál, enyhén görcsöl, akkor az tök normális.

SD9 2017.10.03. 12:31:48

@blackshíp:
"és ahogy látom ezért nem érti meg azt, hogy annak megállapítása, hogy terhes-e, nem azonnal fog megtörténni, hanem csak 4 nap múlva"
Jézusom, olvasd már el még egyszer a posztot, te agyhalott idióta.

calvin&hobbes 2017.10.03. 12:57:19

Hat nagyon ugy tunik hogy ha fogadjak es tenyleg csak 5! percet szannak ra akkor meg az lett volna a baja... azon csodalkozom hogy miert nem hajnal egykor setalt be az ugyeletre "hiszen fajdogalok mar napok ota ergo MOST surgos mert EN MOST erek ra eddig el voltam foglalva" (volt mar ra pelda) ... arrol nem is beszelve ha igazan surgos lett volna, verzik, gorcsol stb akkor azert szantak volna ra 5!percet...

Csipyke 2017.10.03. 13:01:38

@zizi77: kiveve, ha pl. mehen kivuli. Akkor nagyon nem normalis.

@qbr: most a tobbi resztol eltekintve, egy szoptatott kicsi mellett agynyugalom, aha...

káposzta 2017.10.03. 13:12:58

Ilyenkor azt kell mondani, hogy vérzel, egyből fogadnak. Amikor nem találnak vért, azt mondod hogy hoppá. A lényeg, hogy ebben az országban ki kell taposnod magadnak az utat, ha szeretnéd, hogy egy orvos megvizsgáljon.

blackshíp 2017.10.03. 13:19:22

@káposzta: és remélem közben majd megnyugtat, hogy esetleg olyan elől vetted el a lehetőséget, akinek kicsit sürgősebb lett volna (na nem a képzelt vérzésnél, hanem a tényleges állapotnál), esetleg csak vette a fáradtságot és bejelentkezett előre és kivárta a sorát...

blackshíp 2017.10.03. 13:20:50

@SD9: Azt írja: " szeretném ha megvizsgálnának, mert nem biztos hogy minden ok és azt sem tudom hány hetes vagyok". A nem biztos, hogy midnen ok, és a valami probléma van azért elég távol álló dolgok, nyilván, ha érdemi problémája lett volna (vérzik, fáj, stb.) akkor azt mondta volna és annak megfelelően kezelik a helyzetet...

látjátok feleim szümtükkel 2017.10.03. 13:32:02

Tudja valaki melyik jogszabályban van leírva, hogy a beteg csak előre kért időpontra mehet a szakrendelésre?

élhetetlen 2017.10.03. 13:44:44

Nem terhességgel kapcsolatos, csak egy megjegyzés. Úgy látom, ezzel az időpontosztással nem sokat javítottak a helyzetünkön. Lett egy újbegynyi apróbb pulkikból álló valami a seggemen, a gerinc mellett. A tükörből csak azt láttam, hogy piros. Nem vagyok az az orvoshoz futkosó típus, majd meglátjuk mi lesz. Úgy 7-8 nap alatt elmúlt. Aztán fél év múlva újra. Na, irány a bőrgyógyászat, mi a túró ez. Két nő a recepción, beteg egy szál sem, majd tíz perc múlva jön a következő időpontos (ha jön), de két hét múlva tudnak fogadni. Addigra megint elmúlik! Körzeti orvos, mutassam, övsömör. Gyógyszer, kenőcs. Kb. 3 perc volt, a számunkra kényelmessé tett szakrendelésen ez nem fért bele.

élhetetlen 2017.10.03. 14:02:32

@látjátok feleim szümtükkel: Nem hiszem, hogy van ilyen jogszabály, Nyugodtan odamehetsz, csak közlik, hogy mára már tele vannak, már nem tudnak ellátni. Tudod, 15 percenként egy beteg, ha öt perc alatt végeznek valakivel, akkor elcsevegnek 10 percig. Fehérvári rendelő, sebészet, Doki ránézett a csúnyán begyulladt puklira, majd a naptárára, három hét múlva menjek, kisműtét. Ez öt perc sem volt, aztán három hét múlva én sem mentem az időpontomra, mert addigra kidurrant magától, és kitisztult. Tény, az orvosoknak nem kell kapkodni.

zizi77 2017.10.03. 14:11:33

@Csipyke: a méhen kívüli azért komolyabb fájdalommal jár, mint a felkelés után pár percig, ami gyakorlatilag mindenkinél van, mert nyúlnak a méhet tartó szalagok.

Dikusz 2017.10.03. 14:15:18

@Főgebra: mitörténtmitörtént... Feléledt(?) a Praxis blog.

látjátok feleim szümtükkel 2017.10.03. 17:29:11

@Dikusz:

Már majdnem megijedtem, hogy a halott.

Zweig 2017.10.03. 17:57:11

@zizi77: hát nagyon nem. Nekem pl alig volt tünetem méhenkívülivel. Én is inkább a megérzésemre hagyatkozva mentem be, hogy szerintem valami nem ok. És tessék tényleg nem volt az. Pedig nem volt igazán fájdalom sem vérzés. Szóval igenis ha egy kismama bemegy, hosg valami nem ok, azt vegyük már komolyan és szánjunk rá 10 percet

blackshíp 2017.10.03. 18:09:08

@Zweig: de itt sem azt mondták neki, hogy egyáltalán nem foglalkoznak, hanem azt, hogy jöjjön vissza 4 nap múlva, amikoris rendesen megvizsgálják. A posztolónak alapvetően az a baja, hogy 4 nap múlva már mást akar csinálni és ő MOST szerette volna a vizsgálatot.

zizi77 2017.10.03. 18:18:14

@blackshíp: erről van szó! Semmi nem utalt arra, hogy probléma van, csak anyuka megérzése, ami úgy tűnik egyenlőre nem volt helyes, hiszen akkor írta volna, hogy aztán kiderült, hogy...
A tünetei teljesen szokványosak voltak.
Az nem úgy megy, hogy most ráérek, aztán mindenki dobjon el mindent. Mondom ezt úgy, hogy a 3 gyerekemből a legkisebb másfél éves, szóval igencsak be van osztva az időm.

élhetetlen 2017.10.03. 18:55:55

@blackshíp: Imádom az ilyen együttérző embereket. Szintén nem terhesség, egy megduzzadt, begennyesedett hónaljmirigy. Mondtak egy időpontot három hét múlva, amikorra be volt fizetve egy 150 eft-s utam. Mondom, nem lehetne előbb? Hát, ha nekem az utam fontosabb, akkor így jártam. Ők ott vannak két héttel előbb is, megoldhatták volna, de nem, dobjak ki az ablakon 150 eft-t. Nem érted, mi a különbség az egészségügy és a fodrászat között? A fodrászatban tudom, hogy mikorra akarok szép frizurát, bejelentkezek egy héttel előtte. Hogy mikor lesz eü problémám, azt nem tervezem, az jön. A posztoló nem ott lakik, csak még oda van bejelentve. Négy nap múlva jelenése van Pécsen. Nem tudod, mennyire fontos, de rúgja fel, utazzon ide megint négy nap múlva, mert semmi megértés. És szerinted ez a normális.

Zweig 2017.10.03. 19:09:02

@blackshíp: méhen kívülinél nincs majd gyere vissza 4 nap múlva. Mi van ha az lett volna? Ott azonnali kórház és megfigyelés majd műtét. Ebbe ugyanis bele lehet halni

blackshíp 2017.10.03. 19:19:59

@Zweig: ha nem produkál olyan tünetet, ami igazolná a sürgős (soron kívüli) ellátást, akkor nem számít, hogy akár ez is lehet, mert különben mindenki azonnal menjen el kivizsgálásra, mert lehet, hogy méhen kívüli terhessége van ..

blackshíp 2017.10.03. 19:25:18

@élhetetlen: most komolyan, szerinted az egeszsegugyi rendszer hibája, hogy nem oda van bejelentve ahol él (csak szólok, hogy kötelező bejelentkezni, illetve átjelentkezni, csak nem szokás büntetni az elmulasztását)? Emellett valószínűleg a 4 napot követően is tudták volna neki másik időpontot adni.

Úgy viszont nem lehet tervezni kapacitást, hogy bármikor bárki beeshet, és lásd el. A sürgősség lényege az, hogy az az eset, ami nem tudja megvárni, hogy sorra kerüljön (mert durván romlik az állapota) az is el legyen látva, de emellett még azokat kell ellátni, akik épp sorra kerülnek és nem azt, aki szeretné. Megjegyzem a kapacitashiany miatt magánrendelés sem feltétlenül jutsz be azonnal (ezt csak akkor lehetne biztosítani, ha felülterveznék a kapacitásokat, de azt még ugye ki kellene fizetni...)

blackshíp 2017.10.03. 19:27:28

@élhetetlen: ja és még valami. Mit szóltál volna, ha te ülsz ott egy két héttel ezelőtt kapott időponttal, bejön a hölgy, megvizsgálják aztán elnézést kérnek tőled, mert te így már nem férsz bele...

NaNehogyMár 2017.10.03. 22:00:53

Szeretem az ilyet. Neki csak 5 perc!
Az adott szakrendelő (vagyis vannak ilyenek) akár 140000 nő beteg ellátásáért felel. Ezek közül gyakorlatilag bárki, bármikor, akár egy nap beeshetne, hogy valami MINTHA nem stimmelne (terhességi tesztet csinált e otthon a beteg) vélt vagy valós terhességével. Hát persze hogy a nevezett 2 orvosnak kell ezt logisztikailag, gyakorlatilag is megoldania. Ha belegondolsz, ez lehetetlen. No ezért van előjegyzés/sorszámosztás. Aki ebből kicsúszott, és nagy a baj, annak ott a sürgősségi osztály.
Nehogy már a 2 orvos alkalmazkodjon 140000 beteg elképzeléseihez. Már csak az arányok, illetve a rászorultság okán is a 140000 betegnek kell alkalmazkodnia az eü lehetőségeihez. Akár tetszik, akár nem, mivel másképpen nem megy.
Ahogy mai cikk az egész EU-ra jellemzően írt az orvostársadalom krónikus elöregedéséről, lesz ez hamarosan még sokkal rosszabb is.
Meg még annyit...reggel nem volt gond? csak 13:00h után? és 4 nap múlva sem lesz, mikor utazni kell......cuki!

élhetetlen 2017.10.03. 23:04:17

@blackshíp: @NaNehogyMár: Ez nem fog menni, belátom. Te vagy az az ember, aki hetekkel előre tudja, hogy lesz majd valami hirtelen adódó eü problémája, és bejelentkezik időben. Nekem ez nem ment az övsömörrel sem, a hónaljmiriggyel sem. Még nem jelentkezett át, átmeneti állapot, nem látjuk el, büntetni kéne. Ja. „Emellett valószínűleg a 4 napot követően is tudták volna neki másik időpontot adni.”. Nekem is adtak a bőrgyógyászaton három héttel későbbre, csak akkor nem tudtam volna meg, hogy mi a probléma. Nézd, ezelőtt az volt, hogy egy ambulancián az orvos fogadta a sorban ülő betegeket, a kisműtétet meg megoldotta úgy, hogy átküldte a beteget a rendelő melletti műtőbe, belökte az érzéstelenítőt, és amig az hatott, megint ellátott egy beteget a rendelőben. Ez neki strapás volt, de a betegeket ellátta. Most nem tudod megmondani, hogy egy beteg hány perc, de, ha csak a fele kevesebb, mint a rászabott idő, akkor sem mondják, hogy várjon, hátha befér. Ha becsúszik valaki, attól még nem kell téged hazaküldeni, ha van szándék az ellátásra. Ha nincs, akkor előfordulhat. Nem érted, mert nem akarod. Szerinted bár a beteg fizetett, akár a TB-t, de neki kell alkalmazkodni. „Meg még annyit...reggel nem volt gond? csak 13:00h után? és 4 nap múlva sem lesz, mikor utazni kell......cuki!” Persze, aki délután megy be, annak már reggel rosszul kellet volna lenni? Vagy tudnia kellett volna, hogy négy nap múlva sem lesz probléma? Hát te is cuki vagy!

she_wolf 2017.10.03. 23:44:18

www.jek.hu/content/betegiranyito_automata_rendszer

A sürgősségi nem gyorsasági, a JESZ pedig még csak nem is sürgősségi.
Mióta Bell feltalálta a telefont, jelentősen leegyszerűsödött a kapcsolattartás, továbbá már számítógép is létezik (ki hinné, milyen csudiságokra lehet használni, például tájékozódásra).

@élhetetlen:
3 hét nem 4 nap, azért a különbséget érzed, ugye?

Miért van olyan érzésem, hogy a poszterina közértnek nézi az egészségügyet (a blogot pedig hülyék gyülekezetének)?

élhetetlen 2017.10.04. 00:09:12

@she_wolf: Miért, te érzed, hogy van, amikor a négy nap több adott esetben egy betegségnél, mint a három hét egy másiknál? Nem érzed. A három hétről leírtam, hogy miért nem lett volna megoldás. És, ha a poszterínánál a négy nap késés okozott volna problémát? És igen, az egészségügynek közértnek kéne lenni, mert elvileg a köz fizeti (TB). Most tapsolj, hogy 10 000 forintért azt mondja az orvos a magánrendelésén, hogy persze, meg tudom csinálni a kórházban is, ahol dolgozom fél év múlva, de a magánrendelőmben meg tudom csinál 80 ezerért két hét múlva. Éljen a blog nem hülye gyülekezete, veled együtt, mert aki ennek nem tapsol, az biztosan hülye, mert az egészségügy nem közért.

NaNehogyMár 2017.10.04. 00:15:31

@élhetetlen: Nem, nem tudhatod előre, hogy milyen bajod lesz. Nem is várja el senki. De mivel nem számítható, az eü sem számíthat rá. Ha nem volt előjegyzés, akkor sürgősségi osztály - amennyiben indokolt. Ha nem, sajnos így jártál. Te sem várhatod el, hogy más miattad kerüljön hátrébb, mert Neked utaznod kell? Neki vajon nem volna jobb dolga, fontos teendője? Ha Neked fontos ügy miatt kell sietni, akkor tetszik-nem tetszik marad a külön út, fizetős ellátásban, bár ott sem biztos, hogy azonnali ellátásban részesülsz.
Másrészt arról megint nem az orvos/asszisztens tehet, hogy ma Magyarországon csinálhatsz bármi hülyeséget, ha jól dokumentálod, minden rendben, míg hiába vagy lelkiismeretes, és korrekt, ha hiba csúszik az adminisztrációban kártérítés meg egyebek fenyegetnek. Senki nem bíróságra szeretne császkálni, ha nem muszáj, így az elvárásoknak megfelelően dokumentál. Ez pedig idő, valóban, lehet több idő, mint ami a beteg vizsgálatára jut. Rendszerhiba.
Plusz: az említett eü intézményt nem ismerem. Ellenben több vidéki városi/területi ellátási kötelezettséggel működő intézményt igen. Itt az orvos nem az asszisztenst bögyörészi, mint ahogyan azt sokan elképzelik, hanem egyszerre, nem szomszédos rendelőbe, hanem kisműtőbe, műtőbe, adott esetben szülőszobára, osztályos ellátandó beteghez rohangál, más-más emeletre. Nem Téged vár, hogy megtiszteled őt a megjelenéseddel, és közben unatkozik. Rajtad kívül bőven akad dolga/gondja. Ezt is tessék már figyelembe venni.

she_wolf 2017.10.04. 00:41:46

@élhetetlen:
"És, ha a poszterínánál..." És ha a kutya nem szarna, szétdurranna.
És ha a poszterina méhen kívüli terhes volt? Kérdezte itt valaki. Azt hittem, leteszem a hajam:(

Szóval: 4 nap vs 3 hét összevetésében az az ábra, hogy amennyiben olyan panaszom van mint neked volt, kajtatok másik dokit közelebbi időpontért.
Igen, érzem a tüneteim alapján, hogy ráérek 3 hetet, vagy reggel szakrendelés, esetleg azonnal SBO.
Mert ennyire jóban vagyok magammal.
Az egészségügy továbbra sem közért (de ha ebben kapaszkodtál meg a rosszul választott hasonlatom okán, akkor legyen neked), más néven kereskedelmi egység, ugyanis nem szolgáltató! A magánkórház szolgáltató. A TB-ből tengődő nem az, bármennyire is szeretitek annak beállítani.
Egyébként te magad illusztráltad a különbséget nagyon érzékletesen.

she_wolf 2017.10.04. 00:54:36

@NaNehogyMár:
"Rajtad kívül bőven akad dolga/gondja."

Ezzel feleslegesen fáradozol, ugyanis a panaszkodók zöme szelektív látású. Csak akkor tiszta a látásuk, amikor két fehér köpeny beszélget egymással, vagy éppen telefonál, ne adj'Isten, meg meri inni a kávéját, amit az asszisztensnő (tudod: a "szőke, savanyú, középkorú"!) hozott neki.
És innentől világos, hogy egész álló nap csak kávé, traccsparti, és telefonálgatás van.

Az említett eü. intézmény előzetes bejelentés alapján fogad. Gondolom, a betegirányítóban azért kérdezték meg a posztert hogy sürgős-e, mert akkor fogadniuk kell, legalább annak eldöntése miatt, hogy valóban sürgős, vagy halasztható.
Ha szemmel láthatóan azonnalos dologról van szó, biztos hogy nem küldik el, ezt nem kockáztatják meg.

élhetetlen 2017.10.04. 01:02:19

@NaNehogyMár: „Ha nem volt előjegyzés, akkor sürgősségi osztály - amennyiben indokolt.”. Mondj már egy sürgősségi bőrgyógyászatot! Vagy magyarázd tovább, hogy miért nincs joga egy betegnek megtudni, hogy mi a baja, mert mire megnéznék, addigra eltűnnek a tünetek, és megint csak fél év, egy év múlva jönnek elő, amikor szintén nem nézik meg, csak, mikor megint eltűnnek a tünetek. Az övsömör nem vicc, akkor sem, ha te annak gondolod. Itt meg már elbeszélünk egymás mellett, mert pont azokról az orvosokról írtam, hogy hiányoznak nekem, akik „egyszerre, nem szomszédos rendelőbe, hanem kisműtőbe, műtőbe, adott esetben szülőszobára, osztályos ellátandó beteghez rohangál, más-más emeletre.”. Amiről én írtam, ott csak annyi volt, hogy a kisműtő a rendelőből nyílt, tehát nem a másik rendelőbe ment át, hanem a kisműtőbe, ahogy írod. Na, itt van a beteget ellátni kívánó orvos, és betaláltam a tuti rendszerbe, kisműtét majd csak három hét múlva, függetlenül attól, hogy a gennyes lyuk befele is tágul, és a gerinc felett van a tarkón, ahol még igazán hús sincs, tehát bármikor eléri az ideget, de ez nem számít típusú orvos között. Na, melyiket szeretnéd magadnak? Mit vegyek még figyelembe? Csak az van, hogy kurva sok pénzért, amit nem az orvosok kaptak meg, akik güriznek, nem is eszközre kapták, összehoztak pár, a betegnek nem igazán jó, de nagyon drága információs rendszerrel ellátott rendelőt, és most örülni kéne. Hát örülj.

she_wolf 2017.10.04. 01:08:51

"...(na persze, sok jogszabály mondhatja ki hogy egy terhes nőt, aki azt mondja hogy nincs minden rendben küldjenek el, mert nincs időpontja, persze ha gombád van akad 5 percük.)"

A poszterinának: mivel nőgyógyászatról van szó, csak jelezném, hogy a hüvelygomba fertőző. Kérdés-e még, hogy miért van hamarabb 5 percük egy mintavételre?

élhetetlen 2017.10.04. 01:47:06

@she_wolf: Ez ilyen szinten csak szójáték, igazad van, az egészségügy nem közért, csak a közért kéne működnie. Hú, mi van? „amennyiben olyan panaszom van mint neked volt, kajtatok másik dokit közelebbi időpontért.”. Miért ezt tartod normálisnak, nem azt, hogy ellátnak megfelelően ott, ahova hovatartozásod szerint bementél? Ha az egészségügy nem szolgáltató, akkor mi a túró? Kiszolgálandó uralkodó, vagy mi? A TB befizetésért az egészségügy nem szolgáltató, csak a magánkórház a szolgáltató a külön pénzért? Valami iszonyatos zavar van a fejedben, mert az egy dolog, hogy Magyarországon te a befizetett pénzedért (TB) nem kapsz szolgáltatást, de ez probléma, és nem normális. Szerinted meg nem jár. Anyám!

she_wolf 2017.10.04. 02:24:31

@élhetetlen:
"Miért ezt tartod normálisnak, nem azt, hogy ellátnak megfelelően ott, ahova hovatartozásod szerint bementél?"

Azért, mert ez a jelenlegi helyzet az egészségügyben. Hol és mikor mondtam, hogy ez normális? Nem az, kész idegbaj az egész állami egészségügyi ellátás úgy, ahogy van!
De nem tehetek mást, ha nem tudnak hamarabb időpontot adni, akkor más úton próbálom meg a nekem szükséges orvost megtalálni.
És Budapesten (+ néhány nagyobb városban, megyeszékhelyeken) még örülhet is az ember, ha ez így kivitelezhető.
Nem ma íródott a Praxis első posztja.A helyzet azóta csak rosszabb, és egyre rosszabb lesz.

Az állami egészségügy azért nem szolgáltató, mert működését tekintve nem felel meg (ismét: NEM FELEL MEG!) a szolgáltatás kritériumainak.
Pont.
A magánintézmények szolgáltatnak, hiszen szabott áron dolgoznak a kapacitásuk függvényében.

"Kiszolgálandó uralkodó, vagy mi?"
Asszem, összetévesztesz valakivel:(

zizi77 2017.10.04. 09:17:59

@élhetetlen: A saját sérelmedet ne vesd össze az fenti szituációval, mert teljesen más.
A poszterínának semmi baja nem volt a rossz érzésén kívül, ami valószínűleg nem is volt helyes, hiszen nem írta, hogy később mi lett. Mivel saját bevallása szerint 6-7 hetes lehetett, eleve már kellett volna időpontot kérnie a terhesség megállapításáért. Ha meg napok óta volt az a rövid ideig tartó fájogatás/ami egyébként tök normális/, akkor már előbb is mehetett volna, vagy már tök mindegy a 4 nap. Az, hogy ő pont akkor nem ért rá, ciki.
A méhen kívüli terhességgel jönni meg azért felesleges, mert ha arra gyanakodott volna, akkor azt mondani kell, egyébként meg ennyi erővel a pozitív teszt után minden kismamának azonnal az UH-on kéne csücsülni, ami meg se nem kivitelezhető, se nem indokolt.
A nyugati terhesgondozásról olvass kicsit, hogy milyen szinten nem foglalkoznak a kismamákkal!
Ha vérzés lett volna, vagy éles fájdalom, akkor nyilván megvizsgálták volna, de akkor meg eleve kórházba kellett volna menni. Mivel szoptató kismama, gondolom van szülész orvosa, vagy legalábbis szült már valahol, ahol ismer orvost.

neduddki21 2017.10.04. 15:29:12

@she_wolf: Bocs, hogy közbeszólok. Az állami egészségügy, annak intézményei egészségügyi szolgáltatók. Az egészségügyről szóló 1997 évi CLKIV. törvény 1.§-ában, a törvény céljainak megfogalmazásánál többször is világossá teszi, hogy az egészségügyi intézmények szolgáltatást nyújtanak. Ez következetesen végigvonul az egész jogszabályon. Csak kérdezem, mert el nem tudom képzelni: ugyan mi más lenne, ha nem szolgáltató?

A poszttal kapcsolatban az a véleményem, hogy a posztoló az a fajta egoista akadékoskodó, akit mindenki érintett szeretne elkerülni. Már maga az, ahogy az asszisztensről beszél, kinyitja a bicskát az ember zsebében. Az asszisztens ugyanis kétszer is megpróbálta a posztolót bejuttatni orvosi vizsgálatra, holott egyszer
sem kellett volna. Ugyan miért érdemli meg a posztoló hangnemét? A négy nap pedig valóban közeli időpont, nem ebben a világban él, ha ez sem felel meg.

NaNehogyMár 2017.10.04. 16:37:58

@élhetetlen: Az a baj idealista vagy. Ha ideális világ lenne, igazad is lehetne. Ideális világban mindenki havi 100e forintokat fizetne TB -Eü járulékként, egészségesen élne, és csak a biztonság kedvéért menne orvoshoz, aki örülne, hogy végre dolga akadt.
De a valóság az, hogy az általad befizetett összeg után szerinted járó ellátást már előtted igénybe vette 3, egyébként a közösbe nem fizető delikvens.
Te fizetsz, Te szívsz. Rossz leosztás, de így jártál. S járnak igen sokan hasonlóan.
Lehet ezen háborogni, okoskodni, de egy seggel egy ló ülhető meg. Amíg 20 vizsgálatot fizetnek egy napra, addig 20 vizsgálat lesz elvégezve, mert ha nem, csődöl a rendszer.

mechanikus körte 2017.10.04. 16:52:39

Az egészségügy szolgáltató, akárcsak az okmányirodák pl. amelyek többsége szintén előzetes időponttal működik, akkor is, ha 3 nappal utazás előtt jut eszedbe, hogy lejárt az útleveled, személyid stb.:-) Az ellátó intézmény saját döntése, hogy melyik rendelésre kell időpont (és/vagy beutaló) és melyikre nem, ezt pedig - bármilyen hihetetlen - a zökkenőmentes és hatékony betegellátás érdekében, szakmai szempontokat is figyelembe véve alakítják ki. A rendelés szabályait pedig - tetszik, nem tetszik - köteles betartani mindenki, még a beteg is.:-) Az, hogy "azt hiszem, terhes vagyok, és lehet, hogy valami nem ok" mindenféle tünet nélkül NEM sürgősségi kategória, ahogy ezt nagyon helyesen közölték is a posztolóval. Amennyiben magánjellegű okoknál fogva (nem a megfelelő helyen bejelentett lakcím, a megadott időpontban elfoglaltság nem egészségügyi indok) különleges bánásmódot, a szabályoktól eltérést igényel, azt kérni kell, nem pedig kiosztani a segítőkész asszisztenst, hogy korábban is csak úgy beugrott a rendelésre, ugyan miféle szabály akadályozná meg ebben most is.:-) Ez ugyanis az adott körülmények között nem kötelessége se a nővérnek, se az orvosnak, max szívességből megteheti.

she_wolf 2017.10.04. 17:03:46

@neduddki21:
Teljesen igazad van. Elméletben. A gyakorlat azonban mást mutat. És ha kínjaim vannak vajmi kevéssé érdekel az elmélet. De gondolom, ezzel minden beteg így van.

Ha nem szolgáltató lenne, akkor névtelen, sehova be nem sorolható, eleve veszteséges ágazat. De visszakérdezek ha nem baj: ha nincs a kórházban, aki kipucoljon a magatehetetlen beteg alól, ha arra hivatkozva kérik be egyes gyógyszereimet, hogy nekik nincs (magam vagyok erre a példa), ha MRSA-val megfertőződve betegebben jössz ki, mint bementél -és sorolhatnám vég nélkül-, akkor az az egészségügyi intézmény szolgáltat? NEM!
Nem szolgáltat, ment elsősorban financiális okok miatt NEM TUD!

Úgyhogy lehet szolgáltatónak nevezni az egészségügyet -tévesen-, hiszen neve kell, hogy legyen a gyereknek:(

she_wolf 2017.10.04. 17:14:08

@mechanikus körte:
"Az egészségügy szolgáltató..."
Ebben csak az a szomorú, hogy nem teljesítés esetén is annak kell nevezni.
A Tőletek függetlenül nem történő teljesítés esetén pedig jön a mantra: szolgáltató vagy, szolgáltass!

mechanikus körte 2017.10.05. 00:27:14

@she_wolf: "De visszakérdezek ha nem baj: ha nincs a kórházban, aki kipucoljon a magatehetetlen beteg alól, ha arra hivatkozva kérik be egyes gyógyszereimet, hogy nekik nincs (magam vagyok erre a példa), ha MRSA-val megfertőződve betegebben jössz ki, mint bementél -és sorolhatnám vég nélkül-, akkor az az egészségügyi intézmény szolgáltat? NEM!"

De igen, ÖSSZESSÉGÉBEN szolgáltat. Pontosan olyan színvonalon (pontosítok, MAGASABB színvonalon), amennyit ÖSSZESSÉGÉBEN fizetnek érte.

she_wolf 2017.10.05. 01:51:34

@mechanikus körte:
Összességében azoknak nem tud szolgáltatni, akik a leginkább igényelnék. Az okokra nem térnék ki, mindannyian ismerjük, és itt is mindig oda lyukadunk ki.
Hogy mennyi pénzt kap ezért az egészségügy (nyilván csak baksist), azt nem a betegeken kell számonkérni.

mechanikus körte 2017.10.05. 09:11:44

@she_wolf: Az állami egészségügyet a befizetett járulékokból tartják fent. Annyit nyújt, amennyire ez elég, ezt ideje lenne tudomásul venni. Megjegyzem, nálunk olyan eljárásokat, készítményeket is biztosít ingyen a betegeknek, amik jó néhány európai országban csak korlátozottan, ill. nem kevés pénzért elérhetők.
Amúgy a posztoló mire is volt rászorulva, amit nem kapott meg?

she_wolf 2017.10.05. 18:04:46

@mechanikus körte:
Mindezeket miért pont nekem mondod?

"Amúgy a posztoló mire is volt rászorulva, amit nem kapott meg?"
Csak úgy tájfelesen: "Na mármost....nem értem a kérdést.":)
Sehol nem írtam, hogy a poszterről beszélek a rászorultak között, sőt, lásd fentebb!
A szar, szemét döglődő fejlett országokban ilyen esetben a posztolót úgy fordítja sarkon a betegirányító, mint a szél.

Mai friss, kedvcsinálónak:
hvg.hu/gazdasag/20171005_budapest_valaha_volt_legnagyobb_egeszsegugyi_fejleszteset_igeri_az_allamtitkar

Hurrá, most már csak dolgozó emberekkel kellene feltölteni, és akkor egy (számmal is: 1!) kórház és rendelőintézet talán (!) úgy tudna működni, ahogy kell(ene).

Dr. Szadó 2018.05.05. 13:19:36

Már miért lenne sürgős? Majd kipotyog magától. Tudjátok, mi minden mást lehet csinálni a terhesség megállapítása helyett?! Nem igaz, hogy a sok önző beteg ennyire híján van az empátiának!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása