Belehalt a kórházi ellátásba

2014.10.07. 09:27

129021.jpgÉdesapám a „szakszerű” ellátást a baleset bekövetkezése után több mint két hónappal, de még a combnyaktörés igen késői diagnosztizálása után is több mint két hét elteltével kaphatta csak meg.

Véletlen folytán olvastam a  A SZENT MARGIT KÓRHÁZ VÁLASZA  címú írást

 http://praxis.blog.hu/2014/01/17/a_szent_margit_korhaz_valasza

 

Milyen korrekt ez a manus, gondolhatja az ember. Végre egy főnök aki a beosztottainak a körmére néz, hogy rendben menjenek a dolgok. Itt sajnos szó sincs ilyesmiről. Tipikusan a vizet prédikál, de bort iszik esete.

 

A felháborodásomnak az alábbi, igaz történettel, névvel , dokumentumokkal kívánok hangot adni.

 

A panaszommal közvetlenül a főigazgató urat kerestem meg. Ő „lepattintott” az orvos igazgatónak. Az orvos igazgató a helyettesének. Az orvos igazgató helyettese pedig a titkárnőjének. Nyilván a történet folytatódik, majd a végén valami takarító néni lesz a hibás.

 

 Lássuk a történetem(A TRAGÉDIÁM!)

 

Édesapámnak a több mint 10 évvel ezelőtt kialakult cukorbetegségének a szövődményeként amputálták mindkét lábát, és leállt a veséje. A veseelégtelenség beálltát követően heti 3x művese kezelésre szorult, melyet a területileg illetékes Szent Margit Kórházban végeztek. A kezelésekre a be, illetve a hazaszállítását a mentőszolgálat betegszállítója végzi. Január 31.-én az aznapi kezelése közben a kerekesszékből a kezelő ágyába átülés közben kiesett a székéből, és megütötte a lábát. Majd a művese kezelés közben rosszul lett, felszökött a láza, és verejtékezett. A szállítás közbeni baleset miatt, a kezelés után átszállították a Honvéd kórházba, ott megröntgenezték a csípőjét ahol megütötte azt. A röntgenkép kizárta a törést, szerencsére csak zúzódás történt, ezután visszaszállították a Margitba. Ahol a művese kezelés alatti rosszulléte, és a láza miatt felvették a Nephrológiai osztályra, ahol másnap( a sors durva fintora, hogy aznap volt a 69.ik születésnapja) elkezdték a rosszullét, és láz eredetét vizsgálni. A lábát amelyet korábban megütött az esés következtében kissé fájlalta, de nem volt számottevő a fájdalom. Teljesen önellátó volt, tiszta volt a tudata, egyedül átült az ágyról a kerekesszékébe, és vissza, kijárt wc.-re stb. Az osztályon hamar megtalálták a rosszullét, és láz okát, amely a vérvizsgálatnál is magas gyulladási értéket produkált, vírusos tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála. Megkezdték a gyógyszeres kezelését. Néhány napra rá Édesapám a látogatás alkalmával mesélte, hogy kiesett az ágyából, ezt a nővér is említette, de hozzátette, hogy az ügyeletes orvos ellátta nincs semmi komoly. Meg is feledkeztünk az újabb balesetéről, miközben a gyógyszeres kezelés hatására javultak a leletei, de ennek ellenére mégis folyamatosan romlott a fizikai állapota. A lábát egyre jobban fájlalta. Édesapám is, és én is jeleztük ezt a kezelő orvosának, nekem azt válaszolta erre: „tudjuk, vizsgáljuk, de még nem tudjuk, hogy mi okozza.” Teltek a hetek miközben a kezelések ellenére az Édesapám fizikai, és mentális állapota folyamatosan romlott. Ekkor már pelenkázták, nem tudott segítség nélkül felülni, enni, teljes ellátásra szorult, a tudata szinte folyamatosan zavart volt. A kezelő orvosa tanácstalan volt nem tudott semmilyen magyarázattal szolgálni.

 

Ekkorra a kezelő orvosa számára világossá vált, hogy az anyagi lehetőségeink nem teszik lehetővé, hogy a zsebét pénzzel tömködjük, ezt tisztáztuk is vele, nem volt elragadtatva az őszinteségünktől. Majd ezután a kezelő orvos először megpróbálta áthelyeztetni Édesapámat a pol. korrekt nevén ápolási osztályra, azaz az„elfekvőbe”, mondván nem tudnak vele mit kezdeni, és a végtelenségig sem tarthatják itt. Megnéztem az ajánlott „elfekvőt”, szó szerint sokkolt a látvány, ezt jeleztem is az orvosnak, és ha nincs más lehetőség az Édesapám tisztességes kezelésére, ellátására akkor hazaviszem, és majd én ápolom őt otthon.

 

Március 7.-én hazaengedték őt a kórházból, a zárójelentés szerint remek állapotban, (akár még a maratoni távot is lefuthatná, szerintük). A valóságban ezzel szemben teljesen leromlott fizikai, és mentális állapotban. Etetni, itatni, mozgatni, pelenkázni kellett, szinte soha nem volt öntudatánál, hallucinált, ha csak megmozdult már szinte üvöltött a lába fájdalmától.

 

Miután hazaengedték abbamaradt a „lórúgás” méretű antibiotikum kúra, továbbra is kétnaponta művesekezelés, majd március 19.-én a kezelés után újra ott tartották a Nephrológiai osztályon, mert ismét leromlottak a leletei.

 

Április elején hallottunk róla először, hogy az Édesapámnak combnyaktörése van ami miatt meg kell műteni. 2014.0408.-án átveszi az OORI Szeptikus Rehabilitációs Ambulancia, ezután megműtik, az állapota lényegében mégsem javul. Tudata szinte folyamatosan zavart, hallucinál, legtöbbször engem sem ismer meg, nem tudja hol van. Édesapám április végén visszakerül a Szent Margit kórházba, ahol 04.30.-án 69 évesen meghal.

 

2014.05.06. keltezéssel kiállított  A Szent Margit kórház részéről a halál okát megállapító orvos dr. XY aláírásával ellátott HALOTTVIZSGÁLATI BIZONYÍTVÁNYT, melyben az alábbiakról tájékoztatnak:

 

A  halálhoz vezető betegségek(események) sorozata-időrendben visszafelé!

közvetlen halálok a.)A 41.9 Septiko-toxikus állapot.          hetek

alapbetegség szövődményei b.) Z49.1 Művese kezelés.     11éve

c.)N18.9 Idült veseelégtelenség.                                              18éve

d.) E 10.7 Cukorbetegség többszörös szövődményekkel.     18éve

A halálozás jellege:

(1)    természetes X

(2)    baleset

(3)    stb

 

Megvallom őszintén, mivel nem vagyok orvos, ezért az orvostól folyamatosan kért, és kapott tájékoztatásokat, kénytelen voltam elfogadni. A személye elleni ellenérzések ellenére, fel sem merült bennem, hogy nem a színtiszta igazat mondja. Az elmondottak alapján kénytelen voltam beletörődni, hogy a folyamatosan romló állapota a hosszú évek óta fennálló cukorbetegségének a természetes velejárója.

 

A kórházi ellátás szempontjából teljesen lényegtelen mellékszál: Rendelkezik a családunk balesetbiztosítással, csonttörés, műtét esetére. Áprilisban a műtét után, annak rendje, és módja szerint jeleztük is a biztosító társaságnak a balesetet, benyújtottuk a rendelkezésünkre álló orvosi dokumentációt. A biztosító további orvosi dokumentumokat kért, amelyeket mi meg sem kaptunk. A kezelő orvoshoz fordultunk a papírok miatt, ezek közül egyet kaptunk csak meg, azt is szinte közelharc árán, hosszas vitatkozás után. A biztosító társaság orvos szakértője hívta fel a figyelmünket, arra a tényre, ami idáig elkerülte a figyelmünket, nevezetesen hogy a kórházi papírokban sehol nem szerepel a combnyaktörést okozó baleset.

 

Gondoltuk, nyilván egy kis adminisztrációs hiba történt ezért a baleset lemaradt a zárójelentésből. A korábban a kezelő orvossal szerzett negatív tapasztalatok miatt, ezt az ütközetet eleve kihagytuk, és közvetlenül a Főigazgatóhoz fordultunk a kérésünkkel. A Főigazgató szó nélkül „lepattintott” az Orvos Igazgatónak, ő írt rá egy hablaty szintű választ, amivel gondolom a saját részéről lezártnak tekintette a témát, mert utána ő is „lepattintott” a helyettesének, az pedig a titkárnőjének. Feltételeztük, az ügy végén eljuthatunk a portáshoz, vagy a takarító nénihez, ezt nem kívántuk kivárni, ezért újabb válaszlevélben jeleztük, hogy amennyiben a kért hiánypótlást továbbra sem teljesítik, akkor most már kérjük a teljes kórházi dokumentációt.

 

Az Orvos Igazgatótól kapott hablatynál a posta cím mellett az email címe is szerepelt, ezért elektronikus úton küldtük a választ. Teltek a hetek, de válaszra sem méltattak. Ekkor kinyomtattam az elektronikus levelet, írtam hozzá egy emlékeztetőt, hogy ezt már korábban eredménytelenül elküldtem, majd tértivevénnyel feladtam.

 

Aznap amikor átvették a postán küldött levelet, gyorsan küldtek egy emailt, hogy a leveleimet(email, posta is)megkapták, kis türelmet kérnek. Néhány napra rá az orvos igazgató titkárnője küldött egy emailt, hogy a Margit kórház jogásza kéri a telefonszámom(!!!!), hogy egyeztessünk. Elküldtem a telefonszámom, 5! percen belül hívott a jogász. Mézes-mázosan előadta, hogy természetesen kiadják a kért teljes dokumentációt, de azt ugye tudom, hogy ezeknek a másolata akár oldalanként 800ft, így a kért másolatok igen jelentős összeget tesznek ki.

 

Érdekesség képen megéri ránézni az alábbi linkre. Itt üzleti alapon másolnak,

 

 http://www.obudaifenymasolo.hu

 

 tehát ezekkel az árakkal nem csak az alkalmazottak bérét, gép amortizációt, alapanyagköltséget, üzlet bérleti díjat termelik ki, hanem a hasznot is. Ez az ár nagyságrendekkel kevesebb mint  a kórház által, szigorúan csak szóban mondottnak.

 

Érted, ha nem fizetsz hálapénzt, akkor majd fizetsz a dokumentumokért, ha tudni szeretnéd, hogy mi történt a szeretteddel.

 

Rendben ha annyi, akkor annyi ezzel nem tudok mit tenni, kell! Kért néhány nap türelmet, hogy utána jelentkeznek, ok. semmi gáz hónapok óta megy a huzavona, néhány napon már semmi nem múlik.

 

Eltelt a néhány nap, és ahogy ígérték jelentkeztek. Akkor éppen az orvos igazgató helyettesének a titkárnőjénél volt a feladat, hogy elrettentsen minket. Roppant mulatságos volt a beszélgetés(pláne, hogy éreztük mire megy ki a játék), jól ki volt találva. Először a hölgy érdeklődött, akkor pontosítsunk, milyen papírokra is van szükségünk, mert akkor azokat lemásolja. Ismét elmondtam ami a levélben is szerepelt, hogy minden papírra, akkor hangot váltott, és mint egy anya a hülyegyerekének elkezdte magyarázni, hogy azzal tisztában vagyok e , hogy ez milyen sok pénz, de tényleg? Persze, semmi gond nem kell lemásolni, mert egy új törvény értelmében digitális adathordozón kívánom elhozni a kért dokumentumokat. Na volt is baj rögtön, azonnal kiesett a szerepéből, HUHÚ MINDJÁRT VISSZAHÍVOM!

 

Hamarosan visszahívott, beletörődve a tényekbe, és megegyeztünk az iratmásolási időpontban.

 

A megbeszélt időpontban a férjemmel megjelentünk, itt még volt egy vérszegény próbálkozás a kórház tapasztalatlan, nem túldörzsölt, magával igencsak elégedett ügyvédnője részéről, a „lepattintásunkra”, csak ez fordítva sült el. Feltehetően nem számoltak azzal az eshetőséggel, hogy megkaparintjuk a dossziét, csak így történhetett meg, hogy „kényes” iratok maradtak az anyagban(belső levelezések, stb).

 

Mire észbe kaptak, egy kivételével lemásoltuk őket, azt az egyet még gyorsan sikerült az ügyvédnek kikapnia az anyagból.

 

Ezen post írása előtt mindössze két nappal másoltuk le az Édesapám kórházi ápolása során keletkezett orvosi dokumentációt. Ilyen rövid idő alatt képtelenség lenne a közel 200 oldalas dokumentáció részletes, mindenre kiterjedő átvizsgálására. Az idő rövidsége ellenére a kórházi kezelés dokumentációjából orvosi műhibák egész sorozata rajzolódik ki.

 

Miután állítólag másfél hónapja folyamatosan vizsgálják az Édesapám lábfájásának okát, március 21.-én CT. vizsgálaton megállapítják, hogy nem friss, darabos combnyaktörése van. Április 03.-ig (további 2 hétig!!!)a combnyaktörés ügyében semmi nem történik, ekkor kérnek csak konzultációt. A konzultáció alkalmával :

 

2014.04.03. OORI Szeptikus Rehabilitációs Ambulancia Dr. YX

 

„Anamnézis…..Jelenleg belgyógyászaton több hete fokozatosan kialakuló szeptikus állapot miatt kezelik, vizsgálják. …..Vél: Feltehetően a tünetek nélkül járó(amennyiben, nem vesszük tünetnek a minden mozgásnál jelentkező, pokoli fájdalmat, szerk.) és nem rögzített törés következtében alakult ki a gyulladás, majd infekció a jobb csípőben”

 

2014.0408.-án átveszi az OORI Szeptikus Rehabilitációs Ambulancia, ezután megműtik, az állapota lényegében mégsem javul. Tudata szinte folyamatosan zavart, hallucinál, legtöbbször engem sem ismer meg, nem tudja hol van. Édesapám április végén visszakerül a Szent Margit kórházba, ahol 04.30.-án meghal.

 

2014.05.06. keltezéssel kiállított  A Szent Margit kórház részéről a halál okát megállapító orvos dr. XY aláírásával ellátott HALOTTVIZSGÁLATI BIZONYÍTVÁNYT, melyben az alábbiakról tájékoztatnak:

 

A  halálhoz vezető betegségek(események) sorozata-időrendben visszafelé!

közvetlen halálok a.)A 41.9 Septiko-toxikus állapot.          hetek

alapbetegség szövődményei b.) Z49.1 Művese kezelés.     11éve

c.)N18.9 Idült veseelégtelenség.                                              18éve

d.) E 10.7 Cukorbetegség többszörös szövődményekkel.     18éve

A halálozás jellege:

     1,természetes X

     2,baleset

     3,stb

 

Ez a látszat:

A látszattal szemben pedig a valóság!:

Ugyanaznap készült, a kórház részére a „saját” Boncjegyzőkönyv, melyben

2014.05.06. keltezéssel kiállított  A Szent Margit kórház részéről a halál okát megállapító orvos dr. XY az alábbiakat állapítja meg:

 

„1 hónappal korábban- a beteg kerekesszékéből kiesett(szándékosan elhallgatja a kórházban ezután történt esetet amikor az ágyból kiesett, és meg sem vizsgálták!! szerk.)és jobb oldali combnyaktörés következett be, amit az elvégzett képalkotó vizsgálat nem tárt fel. A traumatisalt csonttöréses terület táptalajjá vált, septicus góccá alakult- az 1 hónappal később  kialakult septicus állapot szövődményeként.

 

Csípőtáji területet feltárták, a lobos elhalt szöveteket eltávolították. Mégis a műtét területén kórboncoláskor gennyes, gyulladásos folyamat jelenlétét észleltük. …………….

 

A halál közvetlen oka septico-toxikus állapot volt.

 

A csípőízület körüli műtéti terület gennyes gyulladását, a légúti aspiratiot és a jobb oldali tüdőben kialakult gyulladást a kórboncolás tárta fel.”

 

A dokumentumok alapján meggyőződésem, hogy az Édesapám halálát nem a „HALOTTVIZSGÁLATI BIZONYÍTVÁNY” szerinti: Z49.1 Művese kezelésből természetesen következő A 41.9 Septiko-toxikus állapot. okozta.

 

Hanem, a kórházi ápolás alatt elszenvedett, ellátatlan combnyaktörés nyomán kialakuló Septiko-toxikus állapot.

 

Kíváncsian várjuk a kórház magyarázatát.

Tisztelettel:Till Ferencné

 

Update:

A levelem megírása után továbbra sem hagyott nyugodni néhány gondolat, ezért ezzel kívánom az írást kiegészíteni.

A miniszterelnök korábbi nyilatkozata szerint „ Az egészségügy nem üzlet”, a fentiek alapján úgy tűnik ezt a Szent Margit kórházban nem így gondolják.

Az utolsó levelemet augusztus 23.—án  kapták kézhez, most október 03.-a van ennek ellenére még nem sikerült megválaszolniuk a feltett kérdéseimet.

 

A világhálón számtalan információ, tanulmány megtalálható a combnyaktörés szakszerű ellátásával kapcsolatban. Ezekből lényegesnek tartom kiemelni, fontos, hogy a baleset bekövetkezése után minél rövidebb időn belül megműtsék, és rögzítsék a törést az esetleges szövődmények lehetőségének a minimalizálása érdeken. Abban az esetben, ha a baleset bekövetkezése után 24 órán belül nem részesül a beteg szakszerű ellátásban, akkor jelentősen romlik a túlélésének az esélye.

 

Édesapám ezt a „szakszerű” ellátást a baleset bekövetkezése után több mint két hónappal, de még a combnyaktörés igen késői diagnosztizálása után is több mint két hét elteltével kaphatta csak meg.

Tisztelt Dr. Haris Ágnes főorvos Asszony!

 Miért?

 

A Praxis blogon olvastam az alábbi kommentet:

 

dr.Molnár Géza 2014.01.15 18:45:05

A Margit kórház vágóhíd.

 

Sajnos ezzel a sommás véleménnyel vitatkoznom kell, mert egy vágóhídon kíméletesen bánnak az állatokkal, nem úgy mint itt a betegekkel. Minden ágy mellett gondosan elhelyezve ott van legalább 1db biblia, miközben a betegek szinte sorsukra hagyva szenvednek.

 

Gratulálok Főigazgató Úr, Orvos igazgató Úr, Helyettes Orvos Igazgató úr, Osztályvezető főorvos Úr, és végezetül de nem utolsó sorban Dr Haris Ágnes Főorvos Asszony!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mnika88 2014.10.08. 22:22:00

Mennyi komment.
Még hogy a nők dumálnak sokat...:)

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.08. 22:23:38

@reepach: 3hét, de a boncjegyzőkönyv szerint nem sikerült a műtét, mert a feltárt terület továbbra is gennyes volt. Itt minden összejött aminek nem szabadott volna megtörténnie.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.08. 22:27:20

@mig54: Fel sem tűnt volna ha nem írod, pedig előtte linkeltem a blájenből a kövezést a tempusnak.
Annyira egyként tekintek a Monty Python életműre.

she_wolf 2014.10.08. 22:36:55

@futobolond a kozeleti paranoiás:
1-1?
Ezek szerint X-re vettük a meccset? Jó!:)
1991-ben mentem férjhö' valakihez, akivel (többek között) az ilyen filmek szeretete hozott össze. A kapcsolatunk és a Monty Python filmek iránti rajongás azóta is töretlen.
Mára off!ból is, meg egyébként is ennyi voltam.

Ami az "ügyedet" illeti: remélem minél hamarabb megnyugvást találsz és enyhül a fájdalmad. Laikusként írom, mert szakmailag nem tudok hozzá(d)szólni.

she_wolf 2014.10.08. 22:38:43

@mnika88:
:) Jól vagy? Írhatnál, hogy mizu, és szoríthatnál nekem!:)

mnika88 2014.10.08. 22:56:52

@mig54:
Ühüm,élek,bár már elegem van,hogy minden este 38 fölé felmegy a hőm,a fene se tudja miért.:/
'91-ben mentél férjhez?Én akkor kezdtem az ovit...:D Ilyenkor mindig eszembe jut,hogy de öreg vagy! :P :D
Miért kell szurkolni??:D Írok holnap privit,nehogy megint lecsesszenek minket itt.:D

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 08:32:43

Vajon hányat kell még aludni, a Margit kórház válasza című post megjelenéséig?
A bullshit generátor már csúcson járhat a Bécsi úton.
Már nagyon várom.:D

miértmindigén 2014.10.09. 09:18:07

@futobolond a kozeleti paranoiás: Szerintem nagy ívben tesznek rá.
A múltkorira azért reagáltak, mert név nélkül, osztály említése nélkül írt valaki, ami persze nem is az illetővel történt meg.
Egyébként nem gondolod, hogy egy kórház a praxis blogon fogja megtárgyalni az ügyedet?!
Gondolom leveleztetek, ha ez eddig nem elégített ki, minden jogod megvan ahhoz, hogy hivatalosan, szakhatóság felé jelezd a sérelmed. Ők majd hivatalból kivizsgálják. Onnantól kezdve Te már csak az ÁNTSZ-en keresztül fogsz állásfoglalást kapni a Kh részéről.
Vagy úgy gondoltad, hogy most rögtön felhínak, hogy jajj kérem, ne tessék minket feljelenteni. Egyébként meg ne reklámozd, hogy mire készülsz, mert még a végén máglyán égetik majd el a dokumentumokat, hogy újra írhassanak egyet.
Egyébként légy már egy kicsit szorgalmas és nézd meg ezt: www.szentmargitkorhaz.hu/ jobb oldalon a Szent Margit Kórház alapdokumentumainál a Térítési díjszabályzatot nyisd már meg. Vagy várj, inkább ne, kimásolom neked: Egészségügyi dokumetum másolat: A/4: 300 Ft./o.
A/3 (érted, A/3): 800 Ft./oldal.
Szerintem egyenesen a GYEMSZIT (alias a Kh FENNTARTÓJÁT) jelentsd már fel amiért jóvá hagytak egy ilyen TDSZT. És ha van még egy kis kedved, szorgalmad, nézd meg más kórházaknál ugyanezt.....

Tempus.Anh 2014.10.09. 09:20:46

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Pont kettészarják a praxison megjelent posztodat a Szent-Margitban.

Azért van Magyarorszáhgon még kb. 10 millió ember, aki fontosabb nálad, lásd be.

reepach 2014.10.09. 09:45:07

@futobolond a kozeleti paranoiás: Ha válaszolnak, nem itt fognak, hanem a bíróságon. De azt hiszem, @Tempus.Anh: látja helyesen: nagy ívben tesznek rá(d).

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.10.09. 10:51:47

@futobolond a kozeleti paranoiás: mirol beszelsz te nyomoronc?
hogy jo poen ugy hagyni embereket az ut szelen es hagyni hogy sajat magukat gyilkolasszak le?
a vegen meg megy a nyoges a magadfajta retardalt barmok altal hogy miert is nem tudtak megmenteni
hat azert te hugyagyu mert elcseszte az egeszseget, nem kicsit hanem nagyon

nem mellesleg hugyagyu azert mert a vese nem muxik...
errol ennyit meg a tobbi altalad velt vagy valos problemadrol, ossze vissza pofazol meg tamadgatsz mindenkit semmifele informacio nelkul, ha ezt a kocsmai stilust egy kocsmaban tenned ezt akkor meg kapnal a pofadra

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 12:11:53

@miértmindigén: @Tempus.Anh: @reepach: @Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Relax dokikáim, miért nem a másik tízmillióval foglalkoztok?
Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe
Azt észre vetted hogy egy halottat gyalázol a "hugyagyuzással" te féreg.

Tempus.Anh 2014.10.09. 12:36:27

Már elkeltem és inkább a nőkhöz vonzódom, bocs.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 13:55:12

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Be kell lássam veled kapcsolatban tévedtem!
Neked valamiféle kéjes élvezetet jelenthet a halott hozzátartozó mocskolása, és pocskondiázása.
Csak nyugodtan, ne fogd vissza magad. Engem nem zavar, és téged minősít.
Végül is nem te tehetsz róla, hogy nem emberek között nevelkedtél, akik ezekre megtaníthattak volna.
További szép napot!

mnika88 2014.10.09. 14:34:50

@Tempus.Anh:
Lassan ciki lesz felvállalni,hogy hetero az ember,úgy kell majd fogalmaznod,hogy a "nőkhöz jobban vonzódsz"...

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 15:04:23

Úgy látom az orvostársadalom itt blogoló része előtt ismeretlen fogalom az "IRÓNIA".

Tempus.Anh 2014.10.09. 15:04:46

@mnika88: Ahogy a pasik mondani szokták: " - Ha nő lennék, nagyon nagy qrva lennék" :)
Irányotokban a vonzalmam töretlen, úgyhogy maradok a tiszta heteroszexualitásnál :)

Tempus.Anh 2014.10.09. 15:05:44

@futobolond a kozeleti paranoiás: Az irónikus megjegyzésedre irónikusan válaszoltam, úgyhogy a labda a te térfeleden...

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 15:12:07

Miért focizunk? Merthogy a pénzéhségem, a paranoiám, a briliáns elméd, és a magával ragdó empatikus személyiséged elhomályosította az érzékszerveimet, ezért nem tűnt fel.

she_wolf 2014.10.09. 15:27:23

Szevasztok! Látom, termeltetek. Akkor én most balra el.....

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Ezt csak neked, és a kérés szintjén: fuss neki mégegyszer annak a "hugyagyus" cuccnak, mert félreolvastál valamit. Nem az elhunytadat minősítette, hanem neked udvarolt (a maga módján). Szerintem.
Szóval szerintem neked is relax, attól, hogy valaki nem ír kellően tagoltan, olvasni még lehet. Tagoltan.

she_wolf 2014.10.09. 15:28:58

@Tempus.Anh:
Én meg ha pasi lennék, felpróbálnám (majdnem!) az összes nőt!:)

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 15:39:59

@mig54:
Köszönöm az aggódásod, de nem vagyok dyslexiás.
"hugyagyuzni" egy ilyen szituációban akárhány diplomája is van az illetőnek, nem túl magas EQ szintről , és nem túl cizellált agyműködésről tesz bizonyosságot.
Nehéz lenne ezt másképpen értelmezni.
" hugyagyu mert elcseszte az egeszseget, nem kicsit hanem nagyon

nem mellesleg hugyagyu azert mert a vese nem muxik..."
Ne akarjad ezt megmagyarázni lécci.
MInt följebb is leírtam, ha neki ez örömet okoz akkor csak hajrá. Nem mindenkinek adatik meg, hogy emberek közt nevelkedhet, akik az ilyesmit megtanították volna neki.

Tempus.Anh 2014.10.09. 16:23:34

@futobolond a kozeleti paranoiás: Az úgy szólt volna, hogy "...húgyagyú, mert elcseszte az egészségét..."stb. És: " nem mellesleg, húgyagyú, mert a vese nem műkszik" Szóval a húgyagyú valóban nem az elhunytra vonatkozott, hanem a megszólítottra, csak írója takarékoskodott a vesszőkkel.

Amúgy nagyon érdekes ez a "húgyagyú" kifejezés, fogalmam sincs, ki és hogyan tud ilyet elképzelni.

Tempus.Anh 2014.10.09. 16:25:35

@mig54: Pasiként egy ideig él bennünk ez a vágy, hogy "az összeset", aztán az idő múlásával egyre csökken e szám felezési ideje, végül marad az az egy fele/ség, ami megadatott :)

she_wolf 2014.10.09. 16:39:28

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Na mégegyszer:
"hat azert te hugyagyu mert"....vanik ottan egy személyes névmás (én; te; ő; ....)

"nem mellesleg hugyagyu azert mert a vese nem muxik..." itten meg nem vanik személyes névmás, csak az előzőekkel történő összefüggésben itt is rólad van szó. Szerintem.

Persze ez is attól függ, hogy a kommentelő által ilyen-olyan okból kifelejtett névmásokat, vesszőket hová tesszük...

Én meg virággal jöttem, nem karóval (hogy átfordítsam kedvenc költőm szavait):)

reepach 2014.10.09. 16:40:34

A "húgyagyú" kifejezés szerintem is túl durva, nem használatos abban az értelemben, amit Nick írt (uraemiás agykárosodás), szemben a húgyvérűséggel, ami a XIX századi magyar nyelvű orvosi irodalomban elfogadott volt a veseelégtelenségre.

Csak érdekességként:

"Új értelmet kap a húgyagyú kifejezés

Agysejtek bőséges forrása lehet a jövőben az emberi vizelet kínai kutatók tanulmánya szerint, akik viszonylag egyszerű módszert találtak arra, hogy az emberi vizelettel kiürülő sejteket értékes, akár a neurodegeneratív betegségek terápiájában is felhasználható idegsejtekké alakítsák át.

A Nature Methods című szakfolyóiratban ismertetett eljárásban nem használnak embrionális őssejteket, amelyek beültetése tumorképződési kockázattal jár. Az új módszer a vizeletben lévő közönséges sejtekből indul ki, azokat alakítja át idegi elősejtekké (neurális progenitor sejtek). Az idegi elősejtek felhasználásával a jelenlegi módszereknél gyorsabban, ráadásul a páciensek szélesebb köre számára állíthatnak elő egyénre szabott sejteket a jövőben.

A kutatók ma már rutinszerűen programoznak vissza szövetekből származó bőr- és vérsejteket indukált pluripotens őssejtekké (iPS-sejt), de a vizelet sokkal hozzáférhetőbb sejtforrást jelent.
Tuancsing Pej, a kínai tudományos akadémia Kuangcsou Biomedicina és Egészségügyi Intézetének a kutatója olyan vektorral juttatta be a sejtekbe a pluripotenciát biztosító géneket, amely - a korábban használt retrovírusvektorral ellentétben - nem épül be a sejtben lévő genomba.

A létrehozott idegi elősejteket újszülött patkányok agyába ültették be, hogy biztonságosságukról meggyőződjenek: a sejtekből nem keletkezett tumor, ellenben felvették az érett idegsejtek alakját és molekuláris jellemzőit - olvasható a nature.com című tudományos portálon."

she_wolf 2014.10.09. 16:47:02

@Tempus.Anh:
A magyar nyelv gyönyörű. Szerintem egy nyelven sem tudják ilyen szépen kifejezni, ha érzékeltetni akarják, hogy a másik valóban fele/ség.
Kár, hogy nem lehet ezt a szót a nemektől elvonatkoztatva használni egy konzervatív kapcsolatban, hiszen nekem a férjem valóban a felem. Életem szebbik, és jobbik fele:)
Az, hogy egy "fele" hányszor adatik meg az életünkben, már más tészta. Nem is nyújtanám....

Tempus.Anh 2014.10.09. 17:33:42

@mig54: Az egész/ség záloga a jó fele/ség :)

@reepach: Nagyon jó idézet, köszönöm :)

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 22:00:54

@Tempus.Anh: @reepach: @mig54:
Kár erőlködni, a hallgatás bizony beleegyezés.
Igaz a tapasztalatom szerint a gerinctelen létformák élnek ezzel a megoldással.

she_wolf 2014.10.09. 23:28:01

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Szerintem neked is kár erőlködni. A hallgatás (ebben az esetben) azt jelenti, hogy ezen a blogon kívül is éljük az életünket. Legalábbis én igen, és tudomásom szerint a többiek is.
Ők melóznak, én pedig adom nekik a munkát sok társammal együtt.
Barátságosan közeledtem feléd, ezek után köszönöm, hogy így minősítesz.

Ami pedig a gerinctelen létformákat illeti: inkább vagyok polip, mint pl. pávián.

she_wolf 2014.10.09. 23:30:42

@Tempus.Anh:
Hiszem, hogy mindenki megtalálja a maga másik felét. Ki-ki amilyet érdemel:)
Bár gyakran úgy érzem, én a sors kegyeltje vagyok ilyen tekinteben:)

Tempus.Anh 2014.10.09. 23:32:31

@mig54: Szerintem ignoráljuk már ezt a szellemileg aluldozírozott suttyót.

És valóban, megtalálja, így van.

she_wolf 2014.10.09. 23:49:59

@Tempus.Anh:
Rendben. Annál is inkább, mert készülnöm kell, pakolom össze a motyómat.
Egy darabig nem fogok tudni írni, mert reggel megyek az OBSI-ba, megfaragják a térdemet. Ha felébredek az altatásból és miután hazaengednek, majd megírom, hogy bántak velem:)

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.09. 23:50:17

@Tempus.Anh:
"Nem tudom, melyik patkánylyukból bújtál elő, nagyokos, de hogy az orvosszakmához semmi közöd, az holtbiztos. A psychiatria nem latin, hanem ógörög eredetű név, ha büdös az orvosi nomenklatúra, akkor ne gyere erre az oldalra a tudatlan bunkó fejeddel osztani az észt.
A psychiatriai osztályok működési rendjébe, a psychiatria mint orvostudományi ág szakmai irányelveibe semmi beleszólásod, hisz kívülálló laikus seggfej vagy, BelAmi barátoddal együtt.

A minősítgetésemmel pedig jobb , ha felhagysz.

Világos voltam, Jean heréje?"
Nyugi most már tudom hol laksz!

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 00:02:48

@mig54: Kit érdekelsz? Ki kérte, hogy Barátságosan közeledj felém?
Nem kell a színjáték!

Tempus.Anh 2014.10.10. 00:07:35

@futobolond a kozeleti paranoiás: Nocsak, meguntad a pihepuha jóléted? :-) Nagyon ajánlom, hogy ne fenyegetőzz. És csak egyszer mondom el.

she_wolf 2014.10.10. 00:09:38

@futobolond a kozeleti paranoiás: Alapból nem vagyok barátságtalan, és ha valami nem jellemző rám, az a színjáték. Nem ismersz, ne minősíts. Én sem tettem veled.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 00:11:37

@mig54:
Kérlek hanyagoljál már, nyúzzad az életed párját.

she_wolf 2014.10.10. 00:21:13

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Legyen úgy, ahogy akarod. Rendes gyerek vagyok, ha alszom, enni se kérek.
Nyugodj meg, vedd be a gyógyszeredet, vagy igyál valamit, zsibbadj le, és ne foglalkozz a világgal:)

she_wolf 2014.10.10. 00:31:56

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Köszönöm. Annak ellenére, hogy ronda konnotatív jelentése van annak, amit kívántál nekem. Ha úgy gondolod hogy megérdemeltem, akkor valami nagyon elcsúszott nálad:(

she_wolf 2014.10.10. 00:37:40

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Otto orrában a sült krumpli vicces. Te nem voltál az.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 00:43:05

@mig54: Értem én a viccet, csak nem szeretem!
Már úgy aggódom Tempus-ért, hogy nem válaszol, lehet, hogy beájult? Vagy már megint beszart?
Please!

she_wolf 2014.10.10. 00:44:15

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Nem. Kedvet kaptam tőled, a háttérben a férjem éppen egy filmet keres. Ha megtalálja, megnézem A hal neve Wandát, és aztán ejtőzés ötig, utána pedig gyía! Éhgyomorra, felpakolva irány az OBSI.

she_wolf 2014.10.10. 00:48:53

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Pegig viccelni jó dolog, ha a helyén kezeled. Lehet komolynak is lenni, de adjuk meg a módját! Tempusért szerintem ne aggódj, jó kezekben van. A sajátjaiban:) Ahogy én tudom nem szokása beájulni, és már régóta szobatiszta. De ezt bizonyára elmondja majd neked.
Aki beszart az éppenséggel én vagyok, de szerintem nem kórosan.

yogosan 2014.10.10. 09:13:14

interpretálod,konnotatív,psychiatria,imperatívusz,konformizmus,rugalmas kooperáció,nómenklatúra,ignováljuk,stb.
Tényleg nem megy ezek nélkül egy mondat sem?
Kár.

Tempus.Anh 2014.10.10. 09:37:12

@yogosan: Legalább idézz pontosan. És akkor talán "yogosan" kritizálhatsz. :)

yogosan 2014.10.10. 10:08:36

@Tempus.Anh:
Akkor Ti írtátok rosszul mert én csak kimásoltam a hozzászólásokból.Le lehet ellenőrizni doktor úr ha gondolja,csak vissza kell olvasni egy kicsit.De a kérdésem ettől teljesen független doktor úr.

reepach 2014.10.10. 10:32:46

@yogosan: "interpretálod,konnotatív,psychiatria,imperatívusz,konformizmus,rugalmas kooperáció,nómenklatúra,ignováljuk"
Ezek egyike sem terminus technicus, hanem a magyar köznyelvben meghonosodott, általánosan használt kifejezések. Azon lehet vitatkozni, hogy az idegen(eredetű) szavak elterjedése gazdagítja-e, vagy rongálja nyelvünket, de ellene tenni nem nagyon lehet. Egyébként legtöbbnek van pontos magyar megfelelője, de nem mindegyiknek: pl. hogy mondanád azt egy szóval, hogy konformizmus?

"ignováljuk" - ezt honnan másoltad?

yogosan 2014.10.10. 11:34:33

@reepach:

Bocsánat, tényleg rosszul másoltam ki, egy betűt elírtam ( v-é betűt olvastam a másolásnál)Ignoráljuk-helyesen.Véleményem szerint semmiképpen nem gazdagítja a magyar nyelvet,sőt egyenesen idegesítővé teszi az olvasmányt.Általánosan használt kifejezéseknek nem mondanám,mert elég sok fórumon olvasgatok ezt azt, a válaszok is érdekelnek,de én még sehol nem láttam,hogy ennyire gyakorian használnának a fórumozók az idegen kifejezéseket.
Megnéztem a jelentését az általad írt konformizmusnak.
-megalkuvás
A fennálló uralkodó rendszerhez való elvtelen alkalmazkodás.
Természetesen ezt nem lehet egy szóval közölni,de értelme se sok van a komment szövege közt.

yogosan 2014.10.10. 11:35:21

@Tempus.Anh: Igazad van egy betűt elírtam.De csak egyet.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 11:57:32

@yogosan:
Persze, hogy nem megy ezek nélkül egyetlen mondat sem.
Tudod itt a virtuális térben ezzel "diszkréten" jelzi a felsőbbrendűségét, a tévedhetetlenségét.
A való életben egyszerűbb a szitu, ott elég a hálapénzből összetarhált Porsche kulcsát megpörgetnie a doktorúrnak.

Tempus.Anh 2014.10.10. 12:30:59

@futobolond a kozeleti paranoiás: Mr. Irdatlan, figyelmeztetnélek, hogy a Porsche-tulajdonosok nem köztünk, hanem az izomagyú ügyeskedő vállalkozók és hatalomközeli strébercsemeték, a politikailag jól helyezkedő konjunktúralovagok közt keresendők. Idegen szavakat kérésre azonnal fordítok. A konformizmus a fentiekben alkalmazkodást és nem megalkuvást akart jelenteni.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 13:28:37

@Tempus.Anh:
Igazán örülök, hogy tegnap óta sikerült kijózanodnod, vagy csak megtalálnod az elgurult gyógyszereidet. A végeredményt tekintve lényegtelen melyik történt, de így legalább a következő abúzusig talán sikerül emberként viselkedned.
doktorúr!
Még mindig várom az üzeneted, nem lehetsz ilyen nyúlbéla!
A konformizmusod nem szorul magyarázatra, beteg fizess, vagy dögölj meg.
Remekül alkalmazkodtál a rendszerhez!

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 13:32:03

Ha esetleg elfelejtetted volna, tegnap sikerült vért hánynod:
"Nem tudom, melyik patkánylyukból bújtál elő, nagyokos, de hogy az orvosszakmához semmi közöd, az holtbiztos. A psychiatria nem latin, hanem ógörög eredetű név, ha büdös az orvosi nomenklatúra, akkor ne gyere erre az oldalra a tudatlan bunkó fejeddel osztani az észt.
A psychiatriai osztályok működési rendjébe, a psychiatria mint orvostudományi ág szakmai irányelveibe semmi beleszólásod, hisz kívülálló laikus seggfej vagy, BelAmi barátoddal együtt.

A minősítgetésemmel pedig jobb , ha felhagysz.

Világos voltam, Jean heréje?"

Tempus.Anh 2014.10.10. 13:42:04

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Milyen üzenetről beszélsz?
Sosem ittam, nem iszom és semmiféle gyógyszert nem szedek.
Nem mintha rád tartozna ez az infó, de ez a valóság.
A fenti "haematemesisről" pedig: a címzettel ma egészen jó konszenzusra jutottunk, úgyhogy ezek az utózöngék teljesen fölöslegesek.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 14:30:16

@Tempus.Anh: Mr.nyúlbéla doktorúr!
A fenti idézet remekül bemutatja, hogy a kultúremberré válás folyamatában nem elegendő néhány orvosi szótárt bemagolni, és azt random módon visszaböfögni. Ettől még nem lettél kultúrember.
Nem azzal van baj, ha valamiféle abúzus, vagy felfokozott érzelmi állapot miatt, esetleg elfogadhatatlan stílusra ragadtatod magad.
A gond ott kezdődik amikor ezen állapot elmúltával, nem vagy képes a benned rejlő faragatlan taplóval szembenézni, és megkövetni azokat, akiket ezzel a viselkedéssel megsértettél, vagy megbotránkoztattál.
Nyilván nem tűnik fel, de ez nem azonos az általad említettel.
Nyilván valóan a tanulmányaiddal valamiféle műveltséget szerezhettél, ám ennek ellenére érdemben az intelligenciád nem változott.
Az EQ fejleszthető, tanulható, erre bizony a ténykedésed alapján rászorulsz.

Milyen üzenetről beszélek?
Hát arról amelyet küldtem neked.
Én nem csupán egy nicknév mögé bújva arctalanul, névtelenül osztom az észt, hanem felvállalom a nevem, és elérhetőségeim. Ezek néhány kattintással kideríthetőek, mint ahogy te azt meg is tetted, mivel a valódi nevem szóltál be.
Erre kérdeztem Mr. nyúlbéla doktorúr!
Be mersz mutatkozni pm.-ben, vagy csak névtelenül fröcsögsz?
Megválaszolom helyetted, dehogy mersz te bemutatkozni!
Üdvözlettel:Till Ferenc
Ui. Ne fogd vissza magad. naplózom a tevékenységed, hogy jelezhessem az orvosi kamarának.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 15:51:54

Nem gondolom, hogy a fentiek alapján sikerült megértened a mondanivalóm, ezért alább bemásolok neked egy a Facebookról lopott írást.
Az írás egy olyan oldalról származik, ahol szigorúan elvárják, hogy a valós nevükkel kommenteljenek. A te példád remekül mutatja, hogy miért.
Tudod, hátha esetleg!Előre szólok nehéz olvasmány, mert nincsenek benne latin, és ógörög kifejezések sem. Ha valamit nem értesz csak kérdezz bátran, nem szégyen az.
Íme:
"Hogyan kér egy bölcs ember elnézést?
George Takei, az eredeti Star Trek egyik főszereplője, melegjogi véleményvezér és Facebook szenzáció (7 millió követővel) az alábbi bocsánatkérést írta és nem tudok mást, csak meghajolni a bölcsessége előtt:
"A minap posztoltam egy karikatúrát, amin egy tehén egy övet tart a kezében és azon filozofál, hogy a nagynénje mára már egy fekete öv. Az alábbi kommentet írtam hozzá: "Felháborodott állatjogi hozzászólások: 3... 2... 1..."
"Nem volt célom megsérteni azokat, akik védik az állatok jogait. Ahogy a karikatúra sugallta, ez egy humoros bejegyzés volt, de egyben feldobott egy fontos témát is azoknak a lényeknek a sorsáról, akik étellel és ruhával látnak el bennünket, embereket, de a hangjukat nem hallathatják. NEM volt célom, hogy a karikatúra egy végetérhetetlen kommentlavinává alaluljon, de mégis ez lett belőle. A Takei Csapat rengeteg felháborodott emailt kapott, azokat védve, akik életüket az állati jogok képviseletére tették fel."
"A csapat hangját tolmácsolva, amely a hétvégén összeült, hogy ezt megbeszéljük, elnézést kérünk, hogy akaratlanul is azt sugalltuk, hogy ezt a témát szeretnénk elkerülni a hozzászólásokban."
(WolfG megj: most jön a kedvenc 2 bekezdésem)
"Minden álláspont tiszteletet érdemel, és minden álláspontot üdvözlünk ezen az oldalon, és hiba volt ezek ellen felszólalni."
"Kérlek, ne használd ezt a bocsánatkérést arra, hogy kritizáld azokat, akik a Te szemedben túlérzékenyek. Mindannyiunknak vannak érzékeny pontjaink, amit ha mások megnyomnak, az elkeseredett reakciót válthat ki, ami után joggal tüske marad az emberben. Ehelyett inkább legyünk tisztelettel, civilizált módon, aziránt, hogy az internet a vélemények hatalmas gyűjtőhelye, és ezeket a véleményeket szabadon cserélhetik azok, akik nem kívánnak rosszat a másiknak és nem mutatnak gyűlöletet mások iránt."
"Köszönöm, barátaim - George Bácsi"

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 15:57:15

Ugye ahogy mondani szokás a hanyatló nyugat!
A fenti példában állatok jogainak tiszteletben tartásáról esik szó, és nem beteg anyagról.
Bizony bizony az a "hanyatlás" is elérhetetlen távolságban van tőletek.

csakmotyogok 2014.10.10. 16:18:10

@yogosan: Ezekenk a szavaknak az ismerete a klasszikus , általános műveltséghez hozzátartozik, még orvosi siploma sem kell hozzá. Elég ha gimnáziumba járt valaki, no nem csak a padot koptatni.

reepach 2014.10.10. 18:34:51

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Ez egy anonym blog. Ha valakiben túlteng az exhibicionizmus (pl. Till Feriben), leírhatja a nevét (vagy a szomszédjáét), de ez nem jelenti azt, hogy ezzel valamiféle pozitív módon értékelhető dolgot vitt volna végbe, sem pedig azt, hogy ezt másoknak illene követni.
@Tempus.Anh: hangneme, stílusa nem rosszabb, mint az itt kommentelő átlagé, pl. a tied, sőt, esetenként útszéli mocskolódásod, sértegetésed túl tesz rajta. Hozzáteszem, hogy nekem egyik sem tetszik, és igyekszem nem is követni a példátokat, éppen ezért nem reagáltam a te többszöri útszéli megszólításodra sem.
Ami meg a kamarát illeti, kisebb gondja is nagyobb annál, hogy óvodások torzsalkodásaival foglalkozzon, de ha gondolod, nyugodtan keresd meg őket. Természetesen minden nick-név beazonosítható, de tudomásom szerint csak bírósági megkeresésre adhatók ki.

Tempus.Anh 2014.10.10. 21:25:48

@reepach: Ja, priviben írt egy egymondatos üzenetet ez a suttyó, valami Feri vagy ki a tököm (a nevét azonnal elfelejtettem), abból három szó maradt meg, az, hogy "doki" és az, hogy "halljuk, ki vagy?"

Azt hiszi, hogy a kocsmájából szedett össze engem, basszus.:DDD

Kommentelő k.m.n. 2014.10.10. 22:02:04

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Elnézést, hogy csak most reagálok, de ugyebár a blogon kívül is van élet.

Nem gondoltam volna, hogy egy blogon is nyilatkozni kell az esetleges "conflict of interest"-ről, mint ahogy közlemények végén szokás. De ha már gyanúsítgatás van, akkor íme:

Nem állok semmilyen gazdasági vagy egyéb függőségi kapcsolatban a nevezett intézménnyel és annak egy dolgozójával sem ápolok semmilyen baráti/rokoni/szakmai kapcsolatot. Az általam leírtak kizárólag a személyes véleményem tükrözik, melyek a posztoló által leírtakon alapszanak, nem pedig az objektív valóságon.

Magyarul: csak unalmamban feljöttem ide olvasgatni, és sikerült annyira felhúznom magam, hogy rászántam magam pár hosszabb hozzászólás megírására, hátha akkor egyesek elgondolkodnak azon, hogy a dolgon nem annyira fekete-fehér alapon működnek, ahogy ők gondolják.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 22:04:37

@reepach: Idézek a szellemi vezetődtől amennyiben ragaszkodunk hozzá, hogy ez egy anonim blog.
De hogy tovább menjek senkit nem zavart a folyamatos durva kegyeletsértés. szándékosan nem tettem szóvá csak naplózom ezeket.
Azzal semmi gondotok ha a trehány orvos miatt emberek halnak, mert nem tudtuk hálapénzzel tömködni. De a nevét nem lehet leírni, mert neki jogai vannak a beteg meg kussoljon. A pénzéhesről leírni, hogy pénzéhes az útszéli mocskolódás? Lehet akárhány diplomátok attól még IQ tok az nincs.
Az IQ és EQ tok hiányát nem pótolja, hogy a bemagolt orvosi szótárat böfögitek vissza.
Nyugodtan vissza lehet nézni ki kezdett mocskolódni, és hányan?
Idézzél már tőlem ilyet légyszives, pedig én ruppótlan paraszt vagyok.
"Tempus.Anh 2014.10.09. 23:27:23
Till Ferencnek pedig érdemes a képeit szemügyre venni egy kissé. Nagyon illik őkelme ehhez a poszthoz.
Válasz erre
Tempus.Anh 2014.10.09. 23:31:10
"A csillagszemű juhász"...:)))

(Mellesleg a mai magyar baloldal jeles képviselője)

"Nem tudom, melyik patkánylyukból bújtál elő, nagyokos, de hogy az orvosszakmához semmi közöd, az holtbiztos. A psychiatria nem latin, hanem ógörög eredetű név, ha büdös az orvosi nomenklatúra, akkor ne gyere erre az oldalra a tudatlan bunkó fejeddel osztani az észt.
A psychiatriai osztályok működési rendjébe, a psychiatria mint orvostudományi ág szakmai irányelveibe semmi beleszólásod, hisz kívülálló laikus seggfej vagy, BelAmi barátoddal együtt.

A minősítgetésemmel pedig jobb , ha felhagysz.

Világos voltam, Jean heréje?"

Rendőrségi megkeresésre kiadják az adatokat, nyugi.
Ideig óráig elbújhattok az elefántcsont tornyotokba, ettől még nem lesztek érinthetetlenek.
Egy orvos igenis nem engedheti meg magának, hogy ilyen szintre süllyedve nyilvános a szakmáját érintő fórumon vért hányjon.
Ő itt nem a névtelenség mögé bújó nímand, hanem az orvos szakma képviselője, és ezt fennen hirdeti.
Egyszerűen gerinctelen alakok vagytok.
Kész. Légyszíves ne provokáljál tovább.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 22:07:50

@Tempus.Anh:
Aha. Az úgy kezdődött, hogy visszaütöttem. A jelek szerint túl részeg voltál hogy emlékezz rá!
"Tempus.Anh 2014.10.09. 23:27:23
Till Ferencnek pedig érdemes a képeit szemügyre venni egy kissé. Nagyon illik őkelme ehhez a poszthoz.
Válasz erre
Tempus.Anh 2014.10.09. 23:31:10
"A csillagszemű juhász"...:)))

(Mellesleg a mai magyar baloldal jeles képviselője)

Tempus.Anh 2014.10.10. 22:52:34

@futobolond a kozeleti paranoiás: Az apósod halálát kérd számon az illetékeseken. Rólam pedig szállj le, erre nyomatékosan megkértelek.

Tempus.Anh 2014.10.10. 23:02:00

@futobolond a kozeleti paranoiás: És a saját érdekedben kértelek: ne fenyegetőzz. Ez az utolsó szavam hozzád, innen tovább ignore on.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 23:14:56

@Tempus.Anh:
Bocsánatot kérek Dr. nyúlbéla doktorúr!
Nyilván gondok vannak a memóriáddal, nem én álltam le téged kóstolgatni, hanem te, illetve ti engem. Ezt jó ha nem felejted el.
Eddig nyilván mindenki úgy ugrott ahogy ti fütyültök, ha nem akkor inkább csöndbe maradt, mert nem akart szembe szállni az aljas mocskolódó fajtáddal.
Ez most megváltozott, kotródj az utamból, a helyedre.
Menjél sarcold a betegeid!
Ahhoz értesz, mert kellően alkalmazkodtál a rendszerhez.
Az Apósom halálát pedig valóban az illetékeseken kívánom számon kérni.
Ez fikarcnyit sem változott.
Pont erről szólt a post.
Amennyiben továbbra is az orvos társadalmat kívánod névtelenül képviselni, akkor viselkedj is úgy, hogy arra a hivatásod tisztességes képviselői is büszkék lehessenek.
Ha nem, akkor megígérem, hogy ne maradhasson névtelen az ámokfutásod.
Nem vagy te isten!
Tessék ezt elfogadni.
Kérlek!

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.10. 23:24:00

@Kommentelő k.m.n.:
Belátom tévedtem!
További boldog életet kívánok neked, és szeretteidnek, bízva abban, hogy baj esetén a postban szereplő, és azt támadó remek orvosok siessenek a segítségetekre.

she_wolf 2014.10.11. 16:32:33

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Átkozódni teljesen felesleges, de leginkább visszatetsző.

she_wolf 2014.10.11. 16:38:33

@reepach:
Arról nem is beszélve, hogy egy orvos által megírt komment kész regény lenne, ha a szakmájukban használatos kifejezéseket kizárólag magyar szavakkal írnák le.

she_wolf 2014.10.11. 17:05:48

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Ne nézz hülyének, csak ennyit kérek! Nem hiszem, hogy el kéne magyaráznom az általad írtak némelyikének a felhangját.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.11. 17:36:40

@mig54: Roppant mód örülök, hogy nem kell egy hétig kétségek közt gyötrődnöm, hogy felébredtél e?
Remélem jól vagy, minden rendben?
Azonban el kell keserítselek, mert nem lehetünk többé barátok.
Tudom, hogy most a nyári zivatarként aláhulló könnyeid a klaviatúrát áztatják.
Tudom sokáig még hüppögsz, és könnyes szemmel, elkeseredetten üvöltöd világgá a fájdalmad: MIÉRT?
Bízz bennem, hidd el mindkettőnknek ez így lesz a legjobb

she_wolf 2014.10.11. 17:55:41

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Nem is tudom mit tegyek....szórjak hamut a fejemre, szaggassam meg a galléromat, kövessek el szeppukut, vagy menjek ki a kert végében a diófához?
Tudom, el kell hogy engedjük egymást, de sírni nem fogok utánad, fel tudom majd dolgozni ezt a veszteséget.

Végül pedig ezek után a baromságok után: nagyon kevés barátom van, és nem illene közéjük egy seggfej akkor sem, ha szereti az angol abszurd humort.

mnika88 2014.10.11. 18:06:13

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Nagyon belelendültél a dolgokba,sajnálom,hogy ennyi keserűség van benned.De tényleg nem az itteni orvosok ártottak neked.Azt meg,ha nem a te pártodat fogják,nem neked adnak igazat,fogadd el.Ne húzd fel magad ezen,de őket se idegesítsd fel.A pontot az ügy végére úgysem ők teszik,hanem majd a hivatalos szervek.
Elképesztő számomra,hogy felnőtt emberek hogy egymás torkának tudnak ugrani itt.
Még csak egy utolsó megjegyzés,Tempus minősítése a végén nagyon durva volt és hogy mennyire nincs igazad,azt az is mutatja,hogy nekem is segített már egy szakmájához tartozó egészségügyi problémában,meglátásaival az én orvosomnak is ötletet adott.És semmi számlát nem nyújtott be érte.:) Pedig nem vagyok a betege.Rendes dolog volt tőle.
Én értem,hogy te most haragszol mindenkire,ha igazad is van,akkor is durva,amit itt művelsz.:/
Részvétem az apósod miatt.

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.11. 18:10:46

@mnika88:
Ezen sorokkal búcsúzom tőled kedves!
Remélem jól vagy, minden rendben?
Azonban el kell keserítselek, mert nem lehetünk többé barátok.
Tudom, hogy most a nyári zivatarként aláhulló könnyeid a klaviatúrát áztatják.
Tudom sokáig még hüppögsz, és könnyes szemmel, elkeseredetten üvöltöd világgá a fájdalmad: MIÉRT?
Bízz bennem, hidd el mindkettőnknek ez így lesz a legjobb

mnika88 2014.10.11. 18:26:06

@futobolond a kozeleti paranoiás:
:) Így legyen ötösöm a lottttóóóón!!! (Tipikus férfi,a hisztisebbik fajtából! :))

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.10.11. 18:49:41

@mnika88:
Maunika Drága Kedves!
Még egy utolsó kivételt teszek, de aztán el kell engedj.
"Tempus minősítése a végén nagyon durva volt és hogy mennyire nincs igazad,azt az is mutatja,hogy nekem is segített már egy szakmájához tartozó egészségügyi problémában,meglátásaival az én orvosomnak is ötletet adott."
Rákérdezhetek? Akkor ő a Doktor House? Személyesen?
Tudod a nagy embereknek vannak gyengéd pillanatai, amikor elérzékenyülnek!
A példáimban semmi utalást nem kívánok tenni a személyek közti párhuzamra. Ilyenről szó sincs, csak kellően markáns példát akartam választani.

A legenda szerint: Lenin , és kísérete egy vidéki pártbizottság meglátogatása közben egy mezőn focizó gyerekcsapat mellett haladt el. Amikor az egyik gyerek véletlenül Lenin elvtárs elé rúgta a labdát. Ő lehajolt, felvette a labdát, és mosolyogva visszadobta azt a gyerekeknek.
A meglátogatott párt emberek rögtön összesúgtak a háta mögött, hogy micsoda nagyszerű ember, pedig közéjük is lövethetett volna.

Hitler utolsó filmfelvételén a csatába induló fiúcskák vállát veregette, ugye milyen emberi gesztus volt?
Akkor ezen gondolat meneted alapján ők végül is jó emberek voltak?
Bocsáss meg kedves most magadra kell hagyjalak. Tudom, tudom, de hidd el idővel tompul majd a fájdalom, jön újabb hús nem fogtok szűkölködni, meglásd.

mnika88 2014.10.11. 19:16:20

@futobolond a kozeleti paranoiás:
Nem,nem House,csak egy orvos,aki segített.:)
Azért Lenint.Hitlert összefüggésbe hozni Tempussal és a többi orvossal,hááát tudod,erre már nem lehet mit mondani.De nem baj,éld ki magad itt kisember,mocskolódj,pocskondiázz.Az itteni orvosok gyógyítják tovább betegeiket,te meg nyugodtan folytasd a hisztit.:)
Légyszi menj,menj minél messzebb,meg akarjuk tudni milyen érzés nélküled.Szegény apósod,foroghat a sírjában...

Mókus ős 2014.10.28. 17:36:59

@Tempus.Anh:
Már akkor nagyon furcsállottam a kommentjeidet, amikor egy hónappal ezelőtt olvastam ezt a posztot. Most újraolvastam és még inkább furcsállom. Az első kommented egy abszolút szakszerű, jól strukturált, értelmes válasz volt, nyilván orvos vagy, és biztos érted a dolgodat. A kommented utolsó mondatánál ("mi a végcélja ennek a hosszúra nyúlt posztnak?") felkaptam a fejem, majd láttam, hogy még kétszer kommenteltél, mire a negyedik beírásodnál végre kibökted, hogy sajnálod.

Na, ez maga a magyar egészségügy legsúlyosabb betegségének a tünetet. Maga a megtestesítése annak, amiért ez a blog - szerintem - létrejött.

Barátom, ezek a posztok emberekről szólnak. A szenvedő alanyok szerencsére gyakran maguk tudják elmondani, mit éltek át, mert ez azt jelenti, hogy bár szenvedtek, de legalább életben vannak. Viszont sokszor már csak a hozzátartozók írnak - írásterápia, beszédterápia. Ezekben a posztokban rengeteg félelem, szorongás és fájdalom van, nem csak fizikai, hanem lelki is, ami gyakran sokkal mélyebb, mint egy műtét fájdalma. Ugyanezeket érzik a te betegeid is. Néha vedd már észre őket. Kösz.

U.i.: Megsúgom, te is ugyanezeket érzed majd, amikor betegként bekerülsz. Ha másért nem, ezért legyél egy kicsit emberségesebb.

magánügy 2014.11.19. 00:27:59

@reepach: Példa értékű, mikor valaki aláírja a kommentjét, a valódi nevén.

Irkutszk 2014.11.19. 09:16:36

@futobolond a kozeleti paranoiás: Ha tudod magadról, hogy paranoiás vagy, miért nem küzdesz ellene, ahelyett, hogy csak mész a benned folyó árral?

futobolond a kozeleti paranoiás · http://suzukimaffia.blog.hu/ 2014.11.19. 09:24:08

@Irkutszk: Ha nem vagy kellően tájékozott a névválasztásommal kapcsolatban, akkor nyugodtan érdeklődjél, szívesen segítek!

Irkutszk 2014.11.19. 09:48:01

@futobolond a kozeleti paranoiás: Ha megengeded, ezt az élményt meghagyom másnak. De nagyon kedves, hogy felajánlod.

reepach 2014.11.19. 14:55:23

@Irkutszk: Túlértékelte magát a névválasztással: nem is tud futni...

reepach 2014.11.19. 17:12:42

Maradj a @magánügyeidnél (=szaros gatyád), ne ugass bele a közügyekbe!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása