Ha így tud ordítani, akkor nincs kiszáradva a gyerek

2014.09.11. 04:53

Egyszerűen nem értem, egy ilyen, szemmel láthatóan a múltban leragadt és a valós problémára süket orvost ki és hogyan tehetett oda az ügyeletbe felelősen.

Kedves Praxis-olvasók!

Elég sokan ismertek engem, és szerintem mind tudjátok, ahhoz, hogy én ide posztot írjak, nagyon durva dolognak kellett történnie. Azonban – okulásul az egészségügyi ellátórendszernek, és mert nagyon sok, a miénkkel hasonló történettel találkoztam már – úgy érzem, ennek itt és most helye van. Nem fogom megnevezni az orvost, se a kórházat, még a várost se (elég ide annyi, hogy megyeszékhely városról van szó, aki ismer engem, nyilván kitalálta a helyszínt), ahol ez történt velünk, hiszen történhetett volna bárhol, és ami azt illeti, nagy vonalakban bizony meg is történt.

Az események: a 21 hónapos kisfiamon váratlanul kiütött valami csúnya vírusfertőzés. A háziorvos hétfői napon látta, elmondta, mi a teendő, mi várható. Keddre a gyerek 40 fokos láza elmúlt, viszont megjelentek a szájában az előre megjósolt hólyagok, amik miatt sajnos képtelen volt enni-inni. Próbálkozott ugyan, de minden korty vagy falat után sírva kapott a szájához és nem volt hajlandó többet enni. Mivel akkor már kb. 20 órája egyetlen alkalommal pisilt egy keveset (pelenkás, nem volt nehéz megállapítani), továbbá az Istennek nem bírtam bele sehogy folyadékot diktálni, úgy döntöttem, bemegyünk az ügyeletre, és kérek számára intravénás folyadékpótlást. (Korábban már megtörtént egyszer egy hasmenéses megbetegedésnél, hogy a kicsi kb. egy délelőtt leforgása alatt kiszáradt, és napokig kórházban feküdt emiatt, tehát féltem a lehetőségtől, mint a tűztől.) Azért mentünk az ügyeletre, mert a saját körzeti orvosunk kedden délelőtt, illetve szerdán délután rendel, és a hosszú idő mellett egyébként is úgy ítéltük meg Tempusszal (akivel folyamatosan megvitattuk a helyzetet és a teendőket telefonon), hogy ez nem háziorvos-level, mindenképp célszerű bemenni a gyerekklinikára, ahol az ügyeleti ellátás van.

Az ügyelet délután háromkor kezdődött, pár perccel előbb értünk oda, akkor már várakozott ott néhány szülő a kisgyerekével, jellemzően 2 éven aluli babákkal. 10 perccel később megérkezett a folyosón az asszisztens hölgy, aki köszönés gyanánt a következő mondattal fogadott minket, idézem: „Mi az, maguknak a körzeti orvosa szabadságon van?” Nem, dehogy, épp rendel, mi meg jókedvünkből cibáltuk be ide a beteg gyerekünket a sok fertőző meg balesetes közé, pláne mi, akik ráadásul egy másik városból jöttünk, meg azért, hogy direkt szívassuk az ügyeleteseket, gondoltam magamban. Aztán megérkezett az ügyeletes doktor bácsi. Nem, nem elírás, egy nagyon öreg bácsika, botra támaszkodva, máskor is láttam már, hírét is hallottam, őrá mondtam magamban, hogy na, 80 és a halál között van (utólag megnéztük a pecsétszáma alapján: ráhibáztam).

Sorra kerülünk, mondom az előzményeket, majd expressis verbis azt, hogy infúzió formájában történő folyadékpótlást kérnék, mert kiszáradástól tartok, meg egyébként is aggódunk a vizelet teljes hiánya miatt. Az infúziót nem kaptuk meg, helyette – bár kifejezetten tiltakoztam ellene – hárman fogtuk le az ordító, rúgkapáló gyereket, amíg a bácsi fecskendőből csapvizet töltött a szájába, meg valahonnan hozott ilyen picike – pár 10 ml lehetett – sóoldatot. Az infúzióra pedig azt mondta, olyat nem ad, mert az nem steril. Was?! Nem, nem elírás, nem félrehallás, ezt mondta. A fecskendős abuzálásnak azért nem vagyok híve, mert máskor is próbáltam már, csak annyit értem el vele, hogy a nagy ellenállásban a gyerek többet izzadt ki, mint amennyit sikerült belediktálnom, meg a nagy részét ki is köpte, nagyjából ez történt ezúttal is. Azt az orvos is mondta, hogy a szájban lévő hólyagok (herpangina névvel illette) rendkívül fájdalmasak, így hát nem csoda, ha szegény gyerek nem bír enni. Ehhez képest viszont, a következő „jótanácsokat” adta: főzzek neki húslevest, és azt adjam fecskendőből. Meg adjak neki szívószállal inni (alapból se ismeri a gyerekem a szívószálat). Meg más színű kanállal, mert akkor majd jól nem fogja tudni, hogy mi következik, és gyanútlanul bekapja az ételt. (Persze, gondoltam, biztos annyi esze van egy ekkora gyereknek, mint az aranyhalnak, és nem fog rájönni, hogy az akármilyen kanálon lévő valami az étel, ami neki fájdalmat okoz.) Jött azzal, hogy anyukám etesse meg, mire az asszisztensnő közbeszólt, a nagymamák lágyszívűek, szóval biztos képtelen lesz megetetni a nagymama az unokát. (Mondtam is utána tréfásan anyukámnak, álljon a sarokba és szégyellje magát.) Azért is le lettem teremtve, hogy miért adok csőrös itatóból inni a gyereknek, poharazzunk, különben sose fog megtanulni rendesen inni. Itt már nem bírtam megállni, és közöltem, hogy egyrészt tud pohárból is inni, másrészt nem tudok betenni egy pohár vizet a táskámba, ha megyünk valahova. A végén közölte, adjak a gyereknek Germicid-C kúpot a lázra és a fájdalomra. Mondtam, az nekünk soha nem használt még, egyébként is írt fel jó kúpot már a gyerekorvosunk, erre elővett ő maga egy Germicidet a szekrényből, és azzal a kísérőszöveggel, hogy én úgyse fogom otthon azt csinálni, amit ő elmondott, belenyomta a gyerekbe.

Végül eljöttünk onnan úgy, hogy belediktáltunk bruttó fél deci folyadékot a gyerekbe (ennek egy részét visszaköpte), és közben jól megkínoztuk szerencsétlent. Amíg tekergett az ágyon, míg beletenyerelt az ott felejtett használt spatulás tálba, meg leverte a doki ágyra tett botját a földre. A fecskendőt, amivel adtuk neki a vizet, előzőleg letették az ágyra, ahova a beteg gyerekek ruhában-cipőben meg anélkül is felfekszenek, majd odaadták, hogy ezzel otthon folytassam a „terápiát”. Ez különösen érdekes volt azután, hogy az orvos elmondta, azért beteg a gyerekem, mert valami fertőzött tárgyat a szájába vett.

Egész éjjel tartó szenvedés után, szerda reggel, amikor már el voltam szánva rá, hogy visszamegyek, de ezúttal már az SBO-ra, és addig verem az asztalt, míg nem kötnek be neki egy infúziót, végül nagy nehezen megoldódott a probléma. Miközben mi Tempusszal végigaggódtuk az éjszakát, nem lesz-e valami baja így a veséjének, hogy akkor már 24 órája egy cseppet sem pisilt. Nálunk szerencse volt, de nem egy történetet hallottam már ügyeletről elhajtott és valóban kiszáradt gyerekről is. Nem értem, miért kell elbagatellizálni, ha egy anya azt mondja, a gyereke egy napja nem iszik és nem ürít; hogy hagyhatja el egy orvos száját az a mondat, hogy „Ha így tud ordítani, akkor nincs kiszáradva”, meg kiszáradni csak hányós-hasmenéses baj esetén lehet. Meg miért nem a problémát próbálja orvosolni, miért csak hasznavehetetlen tanácsokkal szolgál (vagyis kioktatja az anyukát, akinek engedtessék meg, hogy jobban ismerje a saját gyerekét, mint egy vadidegen), többnyire olyanokkal, amit a kedves szülő már végigzongorázott, mielőtt becipelte a gyerekét az ügyeletre.

Másnap egyébként elmeséltem a saját orvosunknak az esetet, aki nagy szemekkel nézett és csak annyit mondott, pedig korábban már arról volt szó, hogy az illető bácsi nem fog többet ügyelni… Még Tempus is, aki közismerten mindig védi a mundér becsületét, azt mondta erre, hogy ez nagyon gáz volt.

Tudom, jönni fogtok a szokásos szöveggel, orvoshiány van, meg pénzhiány, mindenki elhúzott külföldre és már csak ezek maradtak, de itt nem erről volt szó. Ez egy nagyon klassz klinika, tele fiatal orvosokkal, nem egyet még egyetemista korunkból személyesen ismerek. Egyébként pedig elég nagy a vonzáskörzete, más városok is tartoznak hozzá, azért nem olyan megoldhatatlan az ügyeleti rend. Egyszerűen nem értem, egy ilyen, szemmel láthatóan a múltban leragadt és a valós problémára süket orvost ki és hogyan tehetett oda az ügyeletbe felelősen.

Bikli néni

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (222)
Az utolsó 100 komment:

she_wolf 2014.09.11. 22:41:09

@carrie 2014:
Lehülyézlek én bárhányszor kéred is, ezen ne múljon eddigi sajátságos kapcsolatunk: hülye vagy!:) Értve vagyok?

"Tempus kizárásában pedig mignek volt szerepe, ugyanis ő fűtőtte fel pü-ben, nyilván ezért nem fog felelőséget vállalni, mert ő nem vállal semmiért és tagad mindent, ez a stílusa. Tempus meg olyan hogy inkább magára vállalja ezt a dolgot, minthogy kiderüljön mi is volt... eddig halvány lila gőzőm sem volt, hogy miért, de most már értem, miért nem vállalta fel, eddig nem tudtam, hogy Tempustól van gyereked... Egyik éjszaka volt egy igen érdekes beszélgetésünk Tempusal erről."

Cicamica! Vegyél vissza, mert mindhármótokkal folytatott levelezésem itt punnyad a gépemben. Trehány vagyok, és lusta voltam még nagytakarítást csinálni. Szóval ne akarj te olyan nagyon mindentudónak látszani, tudod, a blöff is csak addig az, amíg meg lehet vele valakit vezetni. Ha már ennyire számolod akkor még kiderülhet, hogy 65-66-67....és még ki tudja hányszor hülyézhetlek le, és alapos okkal. Nos, értve vagyok?:)

Egy hét pihenőd volt, utána simán felelősségre vonhattál volna az általad sérelmesnek vélt írásaim miatt. Nem tetted. Én viszont színt vallottam, hogy miért lettem visszaengedve, sőt, a Bikli néninek írt privát üzenetemet is bemásoltam, csak szó ne érhesse a házam elejét. Egyéb probléma, hülyegyerek?

Kommentek:

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2014.09.12. 09:42:06

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.12. 21:29:13

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog