Hagyták meghalni az apámat

2014.05.14. 07:29

business-ekg.jpgEgy ott dolgozó és egy beteg állítása szerint a mentőből sétálva kellet bemennie segítség nélkül, majd a lépcsőn felérve összeesett.

Tisztelt Praxis blog!

 

Az elérhetőségemet kérem, ne tegyék közzé. Az én történetem, hogy apukám többszörös (4x ) szívinfarktusos. 2014.04.08-án keddi napon az ügyeletre kellet vinni, szívgörcs miatt, bent mondták neki, megtámadta valami a szívét, menjen beutalóért, majd Szolnokra.

Majd haza jöhetett, az állítása szerint nem írt alá semmi okiratot, hogy önszántából kijön. 2014.04-.10-én csütörtök hajnalban 5:18-kor hívta anyu a 104-et, jajgatva fogta szívét, mellkasa nyomódott apunak. A diszpécser sima mezőtúri mentőt küldött, hiába mondta anyu, mi a panasz, szívinfarktusos mellkasi fájdalom szívgörcs.

 gyászneten.jpg

2 mentős jött ki, majd se kezelés, se EKG nem volt, tolószékbe ültetve kidöcögött a földútról lassan, sziréna nélkül. Anyu sietett utána egyből, egy ott dolgozó és egy beteg állítása szerint a mentőből sétálva kellet bemennie segítség nélkül, majd a lépcsőn felérve összeesett. Anyu beért, látta, hogy pumpálják, majd az ajtót becsukták. Kijött a mentős, anyu érdeklődött és közölte, hogy a pulzusa leállt, jobban van, de már úton az autó és elszállítják, ez volt 6:00-kor. Utána 10 percre vagy 15-re kijött az orvos (megjegyzem, azt mondják, hogy nőgyógyász, mert nincs más) közölte, hogy elhunyt.

 

A segítség elvileg úton volt, de 15 perc alatt nem ért oda, se 40 perc múltán se. Bent voltunk, bátyám intézte, hogy ne boncolják, azt mondja látta azt a számítógépbe, hogy a halál beállta 6:55! De már 6 előtt bent volt és itt semmi felszerelés nem volt és nem hívtak hozzá helikoptert vagy rohammentőt. Orvosi műhiba. Itt ebben a Mezőtúri kórházban nagyon sok középkorú beteg huny el. Panaszkodnak a rossz ellátásra s az ápolókra, orvosokra. Egy óvoda tele bohóccal.

 

 

Legyen itt az Ön hivatkozása és logója, vagy rendeljen tőlünk további hirdetési felületeket. A részleteket megtalálja legfrissebb médiaajánlatunkban.

10233390-empty-blank-emblem-badge-shield-logo-insignia-coat-of-arms.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

she_wolf 2014.05.14. 09:35:59

Részvétem a poszternek!
Magánvéleményem, hogy egy többszörös szívinfarktusos beteggel talán nem ártott volna körültekintőbben bánni.

Tempus-Anh 2014.05.14. 10:07:18

A leírtak alapján (legalább) coronariaőrzőbe való sürgős eset. Részvétem.

she_wolf 2014.05.14. 10:12:11

@Tempus-Anh: Nem tudom hogy a lábon járatás, és a lépcsőztetés mennyire ellenjavallt ilyenkor, de szerintem a hordágy a mentő tartozéka....

Tempus-Anh 2014.05.14. 10:13:40

@mig54: Egyáltalán nem szabad effortnak kitenni a beteget, a baj nyugalomban is előfordulhat, az erőkifejtés fokozza a kockázatot.

she_wolf 2014.05.14. 10:29:14

@Tempus-Anh: Köszönöm, volt ilyen sejtésem. Ezt az ellátást nagyon félvállról vették. Szerintem. Igazán sajnálatos:(

Tempus-Anh 2014.05.14. 11:26:56

@mig54: J.-Nk.-Sz. megyei tanyavilág, valószínűleg elég sporadikus az orvosellátás arrafelé.

she_wolf 2014.05.14. 11:53:09

@Tempus-Anh: Gondolom. Csak olyan furcsán idegennek tűnik ahhoz képest, hogy XXI.sz.-ban élünk.

t0thl 2014.05.14. 15:17:59

Ott helyben agyon kellett volna verni mindenkit akinek köze volt ehhez a csodálatos ellátáshoz. Jól teljesítünk.

Ruttay 2014.05.14. 15:28:41

Borzalmas, hogy mi folyik az egészségügyben!

Reggie 2014.05.14. 15:32:31

A tortenet alapjan nem is orvosi muhiba, hanem a diszpecser es a mentosok hibaja. Az ilyen durva eseteket alaposan kene buntetni, hogy egesz eletukre emlekezetes legyen, peldaul az orruk vagy fuluk levagasaval.

she_wolf 2014.05.14. 15:42:36

@polyvinyl: Végre egy értelmes kérdés.

viva.la.revolucion 2014.05.14. 16:05:06

ez a magyar egészségügy, az itt maradt, kiégett, fillérekért dolgozó egészségügyi személyzet, akitől bárki meghalhat
de stadionra van pénz
éljen!

Tempus-Anh 2014.05.14. 16:44:43

@viva.la.revolucion: Hasta la victoria siempre! Patria o muerte!
Gyászos összképet festesz az egészségügyről, miképpen a fennebb beíró emberbarát t0thl is (ti. hogy szerinte ott helyben agyon kellett volna verni mindenkit (sic!), akinek köze volt ehhez az ellátáshoz: gondolom, a mentőt kihívó hozzátartozót, a mentőst, az orvost, a sarki fűszerest, a benzinkutast, a sorompókezelő baktert, sőt végsősoron magát a beteget is, ugyanis neki is köze volt az egészhez)...
Bezony, bezony, gyászos ez, látod...

driopios 2014.05.14. 17:52:59

Öööö, praxis blog? Akkor az orvos helyesen járt el, minden a legnagyobb rendben történt, a szakma normáinak megfelelően. Igaz, a beteg meghalt, de egyébként is meghalt volna a legnagyobb gondosság mellett is.

Reggie 2014.05.14. 17:56:03

@Tempus-Anh: Nem kell terelgetni, a hivonak, betegnek, sarki fuszeresnek es a benzinkutasnak semmi koze az ellatas szinvonalahoz. A kovetkezo mi lesz, az UFO-kra fogjatok, ha elkurtok valamit?

Tempus-Anh 2014.05.14. 18:46:39

@Reggie: A hozzászólásomnak éle volt, elsősorban arra reflektáltam, hogy valaki a résztvevők agyonverésében látja a probléma megoldásának kulcsát. Pár színes-inges rezsimben ez talán menő lett volna, jelenleg is dívik Csádban, Közép-Afrikában és Ruandában, de itt azért más nem.

szabidoki 2014.05.14. 19:09:11

Négy infarktus után minden nap ajándék és semmire sincs garancia.
Világ vége külsőre meg olyan mentő megy, amilyet éppen tudnak küldeni, a tanyavilág ilyen szempontból sajnos eléggé behatárolt lehetőségekkel rendelkezik, a legközelebbi eset- v. rohamkocsi igen messze szokott lenni - jobbára közelebbről küldenek egy alacsonyabb szintű egységet, amolyan felderítőnek aztán ha ők úgy látják hogy nagy a baj, akkor elindulnak a beteggel és közben hívnak segítséget hogy félúton találkozzanak. Itt nyilván nem látták úgy hogy vészesen nagy lenne a baj, gondolom azért is sétáltatták (ami sajnos hiba), ugyanakkor a hirtelen szívhalált azért hívják így mert különösebb előzmények nélkül jön és nehéz előrejelezni. Mielőtt valaki elkezdene kiabálni jelezném hogy a mellkasi fájdalmas betegek igen kis százaléka hal meg ilyen módon, úgyhogy a fájdalom nem túl jó indikátor.
Az mondjuk érdekes, hogy a posztoló külön kitér arra, hogy állítólag nem írattak alá a beteggel hogy "önszántából" megy haza - nekem ez fura, ha nem saját felelősségére ment haza, akkor ez hogy jött elő?
Még valami, a posztoló hiányolja a helikoptert meg a rohamkocsit - ezek felszereltsége nem jobb mint egy kórházi sürgősségi osztálynak (vagy belgyógy ambulanciának), sőt a kórház előnyösebb helyzetben van, szállítani meg csak elő beteget lehet, zajló újraélesztés mellett annak nincs értelme.

zunuke 2014.05.14. 19:38:00

Sajnos a poszter nem írja,hogy ki volt az a személy aki az infarktus gyanús édesapját engedte,vagy rosszabb esetben megkérte,hogy gyalogoljon már fel az emeletre.

Mentőápoló?
Orvos?
Nővér?
Betegfelvevő?

Erre nagyon kíváncsi lennék.

zunuke 2014.05.14. 19:54:02

@szabidoki:
"ha ők úgy látják,hogy nagy a baj"

-A jelek szerint nagy volt,de ezt mondjuk a feleség ezt jelezte is a diszpécsernek.

"Itt nyilván nem látták,hogy vészesen nagy lenne a baj"

-Ez elég szomorú.A betegnek négy infarktusa volt már de ők úgy látták,hogy nem vészes.

Egyszóval: Többen nem látták a nagy baj jelenlétét,bár minden jel infarktusra utalt.Egészen biztos,hogy a diszpécser orvost,és mentőápolót küldött a helyszínre? Nem lehet az,hogy a konyhás néni, meg a kórházi karbantartó szállt ki a beteghez? Mert ez esetben bocsánatos bűn,de ha eü.személyzet volt akkor elég nagy gáz az egész sztori.

szabidoki 2014.05.14. 20:14:50

@zunuke: látom az értő olvasás terén te is kihívásokkal küzdesz...
Ne add fel, ha eleget gyakorolsz előbb-utóbb menni fog!

♔bаtyu♔ 2014.05.14. 20:33:37

Nem láttak még idős embert szívproblémával. Nem lehet túl nagy a Mezőtúri kórház, valószínűleg csupa (véletlenül fizetős) nőgyógyászati eset lehet a jellemző.

Amúgy épp most mesélte valaki, hogy Norvégiában sem fenékig tejfel. Infót kér a hozzátartozó, a doki pedig elküldi, hogy ez nem tudakozó, más, az öreget két évig azzal zavarta el az orvosa panaszaira (fáradékony), hogy mindig kitalál valamit.
Dokit váltott az új nagyon alaposan megvizsgálta, vérkép, vizelet és fél év múlva műtötték, szívbillentyű gonddal, majd újabb fél év múlva vesedaganattal, amiről kiderült a szövettanon, hogy rosszindulatú. Ma a pali egészséges.

reepach 2014.05.14. 20:40:59

@Reggie: "alaposan kene buntetni, ... az orruk vagy fuluk levagasaval.
Vagy a farkukéval...
@t0thl: "Ott helyben agyon kellett volna verni mindenkit..." Téged is beleértve.

she_wolf 2014.05.14. 21:08:56

@szabidoki:
"Mielőtt valaki elkezdene kiabálni jelezném hogy a mellkasi fájdalmas betegek igen kis százaléka hal meg ilyen módon, úgyhogy a fájdalom nem túl jó indikátor."

Valóban nem jó indikátor (éppen a minap szembesültem azzal, hogy mit képes ez okozni a hozzátartozónak), de nem az a véleményed, hogy talán pontosan ezért kellene valamelyest kiemelten kezelni az ilyen helyzeteket? Pláne, ha ez már nem az első volt a beteg életében. Tudod, az ember nem nagyon szeret még abba a töredéknyi százalékba sem kerülni:(

she_wolf 2014.05.14. 21:16:14

@♔bаtyu♔:
"Amúgy épp most mesélte valaki, hogy Norvégiában sem fenékig tejfel."
Ajjaj! Persze, hogy nem az. Tudom, hogy ez a jelen posztra érkezett hozzászólások cáfolataként lesz értelmezhető, de ezt figyelmen kívül hagyva: ahol pénz van, ott jó a szakember hiányzik, és fordítva. Igaz, ebben a posztban éppen nem volt a helyzet magaslatán valamelyik szakember, de ha százalékos arányokat nézzük, akkor ha a magyar egészségügy rendelkezésére állna az a pénzeszköz, ami egy pl. északi országnak, akkor mindenki itt akarna gyógyulni. Mert akkor lenne elég orvos (jó! orvos), felszerelés, és a többi, ami szükséges. Csak hát.....

szabidoki 2014.05.14. 22:08:09

@mig54: senki sem szeretne meghalni, mégis mindenki meg fog... Egy tökéletes és végtelen mennyiségű pénzzel rendelkező egészségügyben nyilván a mobil katéteres labor menne ki minden mellkasi fájdalomhoz, de sajnos a mai magyar valóság ettől nagyon távol van. Mint már említettem tanyára, világ végére nemigen küldenek rohamkocsit, mert ha nincs nagy baj akkor alapszintű egység is be tudja vinni a kórházba a beteget, ha meg nagyon nagy a baj, akkor jó eséllyel nem ér oda időben a segítség - a diszpécserek túlnyomó többsége vonakodik messzire küldeni a rohamkocsiját, hanem inkább küldenek egyet ami közel van és gyorsan fel tudja mérni a helyzetet.
Amúgy azt is látni kell, hogy egy ideális világban nem szokás 4 (vagy több) infarktus kapni, mert általában az első után a polgár abbahagyja a dohányzást, elkezd mozogni és egészségesen élni...

she_wolf 2014.05.14. 22:32:54

@szabidoki:
Hátulról kezdeném: nem tudhatod te sem, és én sem, hogy az elhunyt hogyan élt, ártott-e azándékosan az egészségének, avagy védte azt. A poszt sok tekintetben hiányos, de tekintettel az azóta eltelt idő rövidségére, nem említeném meg ezeket. A poszternek így is van elég baja.
A sztereotípiákat kerülöm, és nem kedvelem, a téves irányból való megközelítés pedig fals következtetést szül. Nem szeretnék ekkora hibába esni.
De azért valamit mégis megemlítenék: a tanyavilágban nem nagyon tud tespedni az ember. Legalábbis az ideális világban:) Az ideális világban én is egy tanyán élnék, otthonról dolgoznék, lovakkal, baromfival, kutyákkal lennék körbevéve, és sok, magam termesztette zöldséget, gyümölcsöt ennék, és embert csak akkor látnék, ha muszáj lenne, vagy ha meghívok párat:) Egy (számomra) ideális világban.....

Reggie 2014.05.15. 13:04:19

@Tempus-Anh: Jo, ebben teljesen igazad van.

she_wolf 2014.05.15. 13:52:36

@szabidoki:
"Még valami, a posztoló hiányolja a helikoptert meg a rohamkocsit - ezek felszereltsége nem jobb mint egy kórházi sürgősségi osztálynak (vagy belgyógy ambulanciának), sőt a kórház előnyösebb helyzetben van, szállítani meg csak elő beteget lehet, zajló újraélesztés mellett annak nincs értelme."

Gondolom, a szállítási idő lerövidítése miatt hiányolta. És lépcsőn sétálgató embert nem nagyon lehet újraéleszteni....

"Az mondjuk érdekes, hogy a posztoló külön kitér arra, hogy állítólag nem írattak alá a beteggel hogy "önszántából" megy haza - nekem ez fura, ha nem saját felelősségére ment haza, akkor ez hogy jött elő?"

Szintén csak gondolom: úgy, hogy a beteget 08.-án simán hazaküldték, tehát nem ő utasította el a kezelést, vagy ment haza saját felelősségére.

Majd 10.-én egy újabb(?) attack során elhunyt.

zunuke 2014.05.15. 14:02:10

@szabidoki: Szivem.Nekem semmi probléma nincs az értő olvasasommal, nagyon is értettem mit írsz. Pontosan ezért bátorkodtam megkerdezni, hogy a diszpecser egészen biztos, hogy orvost küldött a beteghez? :D
De komolyra forditva a szót, mert ugye nem valami vicces a történet, a szóban forgó bácsit "ellato" egészségügyi személyzet elmegy a jó budos p.....ba.A mentős diszpecsertol kezdve, a beteget szállító személyzettel, es a fogadó kórházat sem szeretném kihagyni.A mentős diszpecserek többsége vonakodik messzire küldeni a rohamkocsit?? Ez most komoly?Egy infarktus gyanús ember esetében, aki négy szivrohamon van túl? Először egy sima mentő megy "korulnezni"? Nem azt hirdetik úton útfélen, hogy az infarktusnal minden perc számít? Nem azt szajkozzak, hogy azonnal mentőt kell hivni, ha ilyen eset történik? Nem azt nyomjak minden egészségügyi oldalon, a tévében, hogy az infarktus első biztos jele a mellkasi szorító fájdalom, verejtékezés? És akkor nekem nem megy az értő olvasas? És akkor ilyen hulyeseget írsz, hogy a mellkasi fájdalom nem túl jó indikator, egy többször infarktuson atesett betegnél? Nyilván próbálod arra felé terelni a véleményed, hogy semmilyen mulasztas nem történt, a setaltatason kívül, de sajnos ez nem igy volt ebben az esetben.Tojtak az öreg fejére, nem kapott időben szakszerű ellátást, ráadásul még hagytak is lepcsozni, hat nem birta...

Tempus-Anh 2014.05.15. 14:42:41

@mig54: Gondold el, hogy egyik beteg a nagynevű egyetem parkjában lett rosszul, közel a Cardiologiai Klinikához, a tüneteket coronariaelzáródás okozta. Azonnal bevitték a szívklinikára és megcatheterezték, coronariatágítással és stenteléssel kiegészítve, a szíve gyakorlatilag épen megúszta.
Kérdem én, kinek van EKKORA szerencséje?
Ez az esély a klinikától mért távolsággal fordítottan arányosan csökken, a pusztai tanyavilágban gyakorlatilag a zéró felé közelít.

she_wolf 2014.05.15. 14:53:36

@Tempus-Anh: Értem amit írsz. El is fogadom, természetesen.
De ha nagyon szívózhatnékom lenne, írhatnék egy szakajtónyi mondatot "HA"-val kezdve.
Mindjárt elsőnek: ha nem küldik haza 08.-án....
Persze az is más kérdés, hogy ennek a betegnek milyen állapotban lehetett a szíve 4 infarktus után....

she_wolf 2014.05.15. 14:56:34

@Tempus-Anh: Cak még egy mondat: arra az emberre valakik nagyon vigyáztak odafent:)

she_wolf 2014.05.15. 15:02:45

@zunuke:
"Nem azt hirdetik úton útfélen, hogy az infarktusnal minden perc számít? Nem azt szajkozzak, hogy azonnal mentőt kell hivni, ha ilyen eset történik? Nem azt nyomjak minden egészségügyi oldalon, a tévében, hogy az infarktus első biztos jele a mellkasi szorító fájdalom, verejtékezés?"

De igen! A mókus és a patkány egyaránt rágcsálók, de a mókusnak jó PR-osa van. A mentőkben pedig még mindig nincs botkormány....

Braincelle 2014.05.22. 16:33:34

@szabidoki:
Ahol megyénként egy esetkocsi van, ott még akkor sem biztos, hogy ki tudják küldeni, ha valószínű, hogy infarctusa van a betegnek.
De a mellkasi fájdalom miatt szállított beteget járatni komoly hiba, aminek a felméréséhez a mentőápolónak is elég képzettsége van. Az is kérdés, mi volt az a hely, ahová vitték, mikor kértek segítséget; ha a klinikum olyan volt, rögtön PCI-képes helyre kellett volna vinni talán, de ez utóbbiban vidéken bizonytalan vagyok.

Amúgy az én nomenklaturám szerint a szívinfarctusos beteg halála nem számít hirtelen szívhalálnak. Akut coronaria infarctusban a malignus ritmuszavartól a bal szívfél elégtelenségen, a papillarisizom/billyentyűrupturán át a pericardialis tamponádig sok okból meg lehet halni.

Ezt nem a fájdalom fogja előrejelezni, viszont azt állítani, hogy a mellkasi fájdalom és a halál nem áll semmilyen kapcsolatban egymással, és ugyan, hogy merült volna fel bárkiben, hogy a mellkasi fájdalom veszélyes dolog; azért elég nagy csúsztatás.

takacsadam 2014.05.26. 23:33:08

Sajnálatos. A Mentő hívasa 05:18 diszpécser egy alapszintű autót küld.. Mezőtúr nem tanya hanem város. Nincs roham kocsi?? Ne vicceljünk Szolnok 10perc nekik. Békéscsaba 15perc. A hívás indítása beteg panasza szív ellentmondásos panaazra utal diszpécser....nyalja ki tudni kellet volna mit tegyen.. nincs helikopter?? Hülyék!!! Nem 1 s nem 2 láttam Mezőtúron volt hogy hetente.. jön az autó s viszik.. hogy nem ért oda? Sok kérdés de nem a posztolóval állok érthetetlenül hanem a kórházzal a diszpécserrel szemben. Kártérítés s elbocsájtás ezt nem vetkőzik le rohadt majmok +b... az jó k...@ @...@t ezek a szarosak. Hibáztak az tuti nekik kellene szenvedve meghalni.

nemnyilvános 2014.06.02. 22:01:40

Köszönöm mindenkinek a részvételét, zunuke kérdésére a válasz: a 104-et Anyu hívta mivel Apu nagyon rosszul lett mentősök jöttek s egy székbe kellet beleülnie majd kivitték. Beérve a kórházba"ovoda" gondolom ki kellet szállnia a székből majd sétáljon nem tudom hol álltak meg az udvar közepén vagy a lépcső körül fogalmam sincs de itthon is nagyon jajgatott már.. egy rokon ismerőse pont bent feküt arra mentek ki hogy mi ez a nagy jajgatás s látták, hogy Apu összeesett az ajtóban... egy kurva nehéz tolni azt a szar ajtót kettő vagy 6 lépcsőfok van.... hol a picsába voltak meg minek voltak a mentősök??!! A diszpécsernek mondva lett szívinfarktusos volt... erre b@@sz@@k lehet bent vagy épp sz...ot! Az egész furcsa 6:30-kor mát tudtam hogy apu elhunyt de a dokumentumokban 6:55-van s az is szerepel hogy visszajött a pulzusa majd leállt.. 05:18-kor lett telefonálva segítségért beértek vele kb 05:40-re s a dokumentumokban ott van, hogy hívtak esett kocsit.. de mikor?? mikor visszajött a pulzusa de idő nincs megadva hogy az is mikor vagy mikor már odaért.. de az esetkocsi 06:55-re sem ért oda így lemondták!!!!!! Megjegyzem 06:30.kor már tudtam hogy elhunyt magyarul mondva 30perc alatt nem ért ide.. aznap mamám rosszul lett kijött a mentő s ők azonnal hívták az esetkocsit ami 10perc alatt itt volt Szolnokról! Temetőben is rosszul lett egyből a műanyag hordágy lekötve szállították!!!!! Agyonkellet volna verni mindenkit??? IGAZAD VAN!!! Barátnőm hasa görcsölt bementünk elküldték volna egy vadállat nőgyógyászhoz holott 2 hónapja volt... papírokat is bemutatta.. bement a háziorvosához az felhívta az ügyeletet hogy mi ez mit képzelnek közölték nem tudják ellátni a jó k.... anyát az ilyennek kellene meghalni ott bent akik aznap 04.10-én bent volt meg amikor élettársammal bent voltunk. Apu mentési lapját nehezen adták ki több mint 1 hónap után szóba írásba kértem majd ügyvéddel fenyegetőztem egyből kiadták. Orbán Viktor meg leee.....hat. Ez a kórház több mint 100milliót nyert pályázaton de mire?? ajtók, ablakok, fűtés ellátás meg a sarkon, ez szép le kellene bontani!!!!!! 04.08-án is azt mondták jó a vérkép az ekg meg minden haza mehet.. most meg már elutasította a megfigyelést?? Hol van az a dokumentum amit aláírt hogy önként távozik mert nem szeretné hogy megfigyeljék reggelig? de bezzeg aznap 8-án a rohat bebszott alkoholista seggét is kinyalták anyu mondta mit csináltak.. üljön le el ne menjen haza maradjon reggel eszik iszik majd megy holott mondta nem ő megy haza mert kb 8km-re lakik mezőtúrtól.. elnézést az írásárt de teljesen kivagyok.. elegem van ebből a kórházból is. Üdv mindenkinek köszönöm mégegyszer u.i Posztoló

nemnyilvános 2014.06.02. 22:06:58

ja az kimarad az orvosok szerint oda be már eszméletlenül ért be.. pff az ajtóba esett össze kb 10m-re se az ügyelettől mert beérve balra van egy kis folyosó s egyből ott az ajtó ambulancia ajtóra így van kiírva s egy ügyelet.. se a lélegeztető oxigénpalackot nem tartották bent se semmit.. sokan mondták, hogy a torkán géz volt apunak... visszajött a pulzusa majd mivel nem volt bent lélegeztető oxigén palackot kapkodott a levegőárt ők meg megvágták gége metszést végeztek mert azt hitték fuldoklik holott az agya nem kapott egyből levegőt s kapkodott érte..?!
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása