Hagyták meghalni az apámat
Egy ott dolgozó és egy beteg állítása szerint a mentőből sétálva kellet bemennie segítség nélkül, majd a lépcsőn felérve összeesett.
Tisztelt Praxis blog!
Az elérhetőségemet kérem, ne tegyék közzé. Az én történetem, hogy apukám többszörös (4x ) szívinfarktusos. 2014.04.08-án keddi napon az ügyeletre kellet vinni, szívgörcs miatt, bent mondták neki, megtámadta valami a szívét, menjen beutalóért, majd Szolnokra.
Majd haza jöhetett, az állítása szerint nem írt alá semmi okiratot, hogy önszántából kijön. 2014.04-.10-én csütörtök hajnalban 5:18-kor hívta anyu a 104-et, jajgatva fogta szívét, mellkasa nyomódott apunak. A diszpécser sima mezőtúri mentőt küldött, hiába mondta anyu, mi a panasz, szívinfarktusos mellkasi fájdalom szívgörcs.
2 mentős jött ki, majd se kezelés, se EKG nem volt, tolószékbe ültetve kidöcögött a földútról lassan, sziréna nélkül. Anyu sietett utána egyből, egy ott dolgozó és egy beteg állítása szerint a mentőből sétálva kellet bemennie segítség nélkül, majd a lépcsőn felérve összeesett. Anyu beért, látta, hogy pumpálják, majd az ajtót becsukták. Kijött a mentős, anyu érdeklődött és közölte, hogy a pulzusa leállt, jobban van, de már úton az autó és elszállítják, ez volt 6:00-kor. Utána 10 percre vagy 15-re kijött az orvos (megjegyzem, azt mondják, hogy nőgyógyász, mert nincs más) közölte, hogy elhunyt.
A segítség elvileg úton volt, de 15 perc alatt nem ért oda, se 40 perc múltán se. Bent voltunk, bátyám intézte, hogy ne boncolják, azt mondja látta azt a számítógépbe, hogy a halál beállta 6:55! De már 6 előtt bent volt és itt semmi felszerelés nem volt és nem hívtak hozzá helikoptert vagy rohammentőt. Orvosi műhiba. Itt ebben a Mezőtúri kórházban nagyon sok középkorú beteg huny el. Panaszkodnak a rossz ellátásra s az ápolókra, orvosokra. Egy óvoda tele bohóccal.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
she_wolf 2014.05.14. 09:35:59
Magánvéleményem, hogy egy többszörös szívinfarktusos beteggel talán nem ártott volna körültekintőbben bánni.
Tempus-Anh 2014.05.14. 10:07:18
she_wolf 2014.05.14. 10:12:11
Tempus-Anh 2014.05.14. 10:13:40
she_wolf 2014.05.14. 10:29:14
Tempus-Anh 2014.05.14. 11:26:56
she_wolf 2014.05.14. 11:53:09
t0thl 2014.05.14. 15:17:59
Ruttay 2014.05.14. 15:28:41
Reggie 2014.05.14. 15:32:31
polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.05.14. 15:36:09
viva.la.revolucion 2014.05.14. 16:05:06
de stadionra van pénz
éljen!
Tempus-Anh 2014.05.14. 16:44:43
Gyászos összképet festesz az egészségügyről, miképpen a fennebb beíró emberbarát t0thl is (ti. hogy szerinte ott helyben agyon kellett volna verni mindenkit (sic!), akinek köze volt ehhez az ellátáshoz: gondolom, a mentőt kihívó hozzátartozót, a mentőst, az orvost, a sarki fűszerest, a benzinkutast, a sorompókezelő baktert, sőt végsősoron magát a beteget is, ugyanis neki is köze volt az egészhez)...
Bezony, bezony, gyászos ez, látod...
driopios 2014.05.14. 17:52:59
Reggie 2014.05.14. 17:56:03
Tempus-Anh 2014.05.14. 18:46:39
szabidoki 2014.05.14. 19:09:11
Világ vége külsőre meg olyan mentő megy, amilyet éppen tudnak küldeni, a tanyavilág ilyen szempontból sajnos eléggé behatárolt lehetőségekkel rendelkezik, a legközelebbi eset- v. rohamkocsi igen messze szokott lenni - jobbára közelebbről küldenek egy alacsonyabb szintű egységet, amolyan felderítőnek aztán ha ők úgy látják hogy nagy a baj, akkor elindulnak a beteggel és közben hívnak segítséget hogy félúton találkozzanak. Itt nyilván nem látták úgy hogy vészesen nagy lenne a baj, gondolom azért is sétáltatták (ami sajnos hiba), ugyanakkor a hirtelen szívhalált azért hívják így mert különösebb előzmények nélkül jön és nehéz előrejelezni. Mielőtt valaki elkezdene kiabálni jelezném hogy a mellkasi fájdalmas betegek igen kis százaléka hal meg ilyen módon, úgyhogy a fájdalom nem túl jó indikátor.
Az mondjuk érdekes, hogy a posztoló külön kitér arra, hogy állítólag nem írattak alá a beteggel hogy "önszántából" megy haza - nekem ez fura, ha nem saját felelősségére ment haza, akkor ez hogy jött elő?
Még valami, a posztoló hiányolja a helikoptert meg a rohamkocsit - ezek felszereltsége nem jobb mint egy kórházi sürgősségi osztálynak (vagy belgyógy ambulanciának), sőt a kórház előnyösebb helyzetben van, szállítani meg csak elő beteget lehet, zajló újraélesztés mellett annak nincs értelme.
zunuke 2014.05.14. 19:38:00
Mentőápoló?
Orvos?
Nővér?
Betegfelvevő?
Erre nagyon kíváncsi lennék.
zunuke 2014.05.14. 19:54:02
"ha ők úgy látják,hogy nagy a baj"
-A jelek szerint nagy volt,de ezt mondjuk a feleség ezt jelezte is a diszpécsernek.
"Itt nyilván nem látták,hogy vészesen nagy lenne a baj"
-Ez elég szomorú.A betegnek négy infarktusa volt már de ők úgy látták,hogy nem vészes.
Egyszóval: Többen nem látták a nagy baj jelenlétét,bár minden jel infarktusra utalt.Egészen biztos,hogy a diszpécser orvost,és mentőápolót küldött a helyszínre? Nem lehet az,hogy a konyhás néni, meg a kórházi karbantartó szállt ki a beteghez? Mert ez esetben bocsánatos bűn,de ha eü.személyzet volt akkor elég nagy gáz az egész sztori.
szabidoki 2014.05.14. 20:14:50
Ne add fel, ha eleget gyakorolsz előbb-utóbb menni fog!
♔bаtyu♔ 2014.05.14. 20:33:37
Amúgy épp most mesélte valaki, hogy Norvégiában sem fenékig tejfel. Infót kér a hozzátartozó, a doki pedig elküldi, hogy ez nem tudakozó, más, az öreget két évig azzal zavarta el az orvosa panaszaira (fáradékony), hogy mindig kitalál valamit.
Dokit váltott az új nagyon alaposan megvizsgálta, vérkép, vizelet és fél év múlva műtötték, szívbillentyű gonddal, majd újabb fél év múlva vesedaganattal, amiről kiderült a szövettanon, hogy rosszindulatú. Ma a pali egészséges.
she_wolf 2014.05.14. 21:08:56
"Mielőtt valaki elkezdene kiabálni jelezném hogy a mellkasi fájdalmas betegek igen kis százaléka hal meg ilyen módon, úgyhogy a fájdalom nem túl jó indikátor."
Valóban nem jó indikátor (éppen a minap szembesültem azzal, hogy mit képes ez okozni a hozzátartozónak), de nem az a véleményed, hogy talán pontosan ezért kellene valamelyest kiemelten kezelni az ilyen helyzeteket? Pláne, ha ez már nem az első volt a beteg életében. Tudod, az ember nem nagyon szeret még abba a töredéknyi százalékba sem kerülni:(
she_wolf 2014.05.14. 21:16:14
"Amúgy épp most mesélte valaki, hogy Norvégiában sem fenékig tejfel."
Ajjaj! Persze, hogy nem az. Tudom, hogy ez a jelen posztra érkezett hozzászólások cáfolataként lesz értelmezhető, de ezt figyelmen kívül hagyva: ahol pénz van, ott jó a szakember hiányzik, és fordítva. Igaz, ebben a posztban éppen nem volt a helyzet magaslatán valamelyik szakember, de ha százalékos arányokat nézzük, akkor ha a magyar egészségügy rendelkezésére állna az a pénzeszköz, ami egy pl. északi országnak, akkor mindenki itt akarna gyógyulni. Mert akkor lenne elég orvos (jó! orvos), felszerelés, és a többi, ami szükséges. Csak hát.....
szabidoki 2014.05.14. 22:08:09
Amúgy azt is látni kell, hogy egy ideális világban nem szokás 4 (vagy több) infarktus kapni, mert általában az első után a polgár abbahagyja a dohányzást, elkezd mozogni és egészségesen élni...
she_wolf 2014.05.14. 22:32:54
Hátulról kezdeném: nem tudhatod te sem, és én sem, hogy az elhunyt hogyan élt, ártott-e azándékosan az egészségének, avagy védte azt. A poszt sok tekintetben hiányos, de tekintettel az azóta eltelt idő rövidségére, nem említeném meg ezeket. A poszternek így is van elég baja.
A sztereotípiákat kerülöm, és nem kedvelem, a téves irányból való megközelítés pedig fals következtetést szül. Nem szeretnék ekkora hibába esni.
De azért valamit mégis megemlítenék: a tanyavilágban nem nagyon tud tespedni az ember. Legalábbis az ideális világban:) Az ideális világban én is egy tanyán élnék, otthonról dolgoznék, lovakkal, baromfival, kutyákkal lennék körbevéve, és sok, magam termesztette zöldséget, gyümölcsöt ennék, és embert csak akkor látnék, ha muszáj lenne, vagy ha meghívok párat:) Egy (számomra) ideális világban.....
Reggie 2014.05.15. 13:04:19
she_wolf 2014.05.15. 13:52:36
"Még valami, a posztoló hiányolja a helikoptert meg a rohamkocsit - ezek felszereltsége nem jobb mint egy kórházi sürgősségi osztálynak (vagy belgyógy ambulanciának), sőt a kórház előnyösebb helyzetben van, szállítani meg csak elő beteget lehet, zajló újraélesztés mellett annak nincs értelme."
Gondolom, a szállítási idő lerövidítése miatt hiányolta. És lépcsőn sétálgató embert nem nagyon lehet újraéleszteni....
"Az mondjuk érdekes, hogy a posztoló külön kitér arra, hogy állítólag nem írattak alá a beteggel hogy "önszántából" megy haza - nekem ez fura, ha nem saját felelősségére ment haza, akkor ez hogy jött elő?"
Szintén csak gondolom: úgy, hogy a beteget 08.-án simán hazaküldték, tehát nem ő utasította el a kezelést, vagy ment haza saját felelősségére.
Majd 10.-én egy újabb(?) attack során elhunyt.
zunuke 2014.05.15. 14:02:10
De komolyra forditva a szót, mert ugye nem valami vicces a történet, a szóban forgó bácsit "ellato" egészségügyi személyzet elmegy a jó budos p.....ba.A mentős diszpecsertol kezdve, a beteget szállító személyzettel, es a fogadó kórházat sem szeretném kihagyni.A mentős diszpecserek többsége vonakodik messzire küldeni a rohamkocsit?? Ez most komoly?Egy infarktus gyanús ember esetében, aki négy szivrohamon van túl? Először egy sima mentő megy "korulnezni"? Nem azt hirdetik úton útfélen, hogy az infarktusnal minden perc számít? Nem azt szajkozzak, hogy azonnal mentőt kell hivni, ha ilyen eset történik? Nem azt nyomjak minden egészségügyi oldalon, a tévében, hogy az infarktus első biztos jele a mellkasi szorító fájdalom, verejtékezés? És akkor nekem nem megy az értő olvasas? És akkor ilyen hulyeseget írsz, hogy a mellkasi fájdalom nem túl jó indikator, egy többször infarktuson atesett betegnél? Nyilván próbálod arra felé terelni a véleményed, hogy semmilyen mulasztas nem történt, a setaltatason kívül, de sajnos ez nem igy volt ebben az esetben.Tojtak az öreg fejére, nem kapott időben szakszerű ellátást, ráadásul még hagytak is lepcsozni, hat nem birta...
Tempus-Anh 2014.05.15. 14:42:41
Kérdem én, kinek van EKKORA szerencséje?
Ez az esély a klinikától mért távolsággal fordítottan arányosan csökken, a pusztai tanyavilágban gyakorlatilag a zéró felé közelít.
she_wolf 2014.05.15. 14:53:36
De ha nagyon szívózhatnékom lenne, írhatnék egy szakajtónyi mondatot "HA"-val kezdve.
Mindjárt elsőnek: ha nem küldik haza 08.-án....
Persze az is más kérdés, hogy ennek a betegnek milyen állapotban lehetett a szíve 4 infarktus után....
she_wolf 2014.05.15. 14:56:34
she_wolf 2014.05.15. 15:02:45
"Nem azt hirdetik úton útfélen, hogy az infarktusnal minden perc számít? Nem azt szajkozzak, hogy azonnal mentőt kell hivni, ha ilyen eset történik? Nem azt nyomjak minden egészségügyi oldalon, a tévében, hogy az infarktus első biztos jele a mellkasi szorító fájdalom, verejtékezés?"
De igen! A mókus és a patkány egyaránt rágcsálók, de a mókusnak jó PR-osa van. A mentőkben pedig még mindig nincs botkormány....
Braincelle 2014.05.22. 16:33:34
Ahol megyénként egy esetkocsi van, ott még akkor sem biztos, hogy ki tudják küldeni, ha valószínű, hogy infarctusa van a betegnek.
De a mellkasi fájdalom miatt szállított beteget járatni komoly hiba, aminek a felméréséhez a mentőápolónak is elég képzettsége van. Az is kérdés, mi volt az a hely, ahová vitték, mikor kértek segítséget; ha a klinikum olyan volt, rögtön PCI-képes helyre kellett volna vinni talán, de ez utóbbiban vidéken bizonytalan vagyok.
Amúgy az én nomenklaturám szerint a szívinfarctusos beteg halála nem számít hirtelen szívhalálnak. Akut coronaria infarctusban a malignus ritmuszavartól a bal szívfél elégtelenségen, a papillarisizom/billyentyűrupturán át a pericardialis tamponádig sok okból meg lehet halni.
Ezt nem a fájdalom fogja előrejelezni, viszont azt állítani, hogy a mellkasi fájdalom és a halál nem áll semmilyen kapcsolatban egymással, és ugyan, hogy merült volna fel bárkiben, hogy a mellkasi fájdalom veszélyes dolog; azért elég nagy csúsztatás.