Dr. Laikus PHD emlékére

2014.02.19. 09:51

Drága Laikusunk emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Most búcsúzunk Tőle.

Kedves állandó hozzászólók, olvasók, Mindenki!

A Praxis blog sokak által eleget emlegetett (valószínűleg nem éppen pozitív kontextusban) megálmodója és szerkesztőjeként a lehető legritkábban szoktam személyes véleményt, vagy mondandót megfogalmazni ezen az oldalon. Most azonban kivételt kell tennem, mert néhány nappal ezelőtt olyan híreket kaptam, amely mellett nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül. Egy olyan meghatározó személy távozásáról szereztem tudomást, aki nélkül ez a blog már soha sem lesz ugyanolyan, mint Vele. A Praxis blog szíve és lelke, élő motorja volt, aki a példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, alázatból és odaadásból.

Nem ismertem Őt személyesen, mégis mondhatom, a barátom volt. Még az oldal indulása környékén keresett meg, amikor áldatlan állapotok uralkodtak a komment részlegben és felajánlotta a segítségét. Évek óta csendben, a háttérből felügyelte a blogot, amiért mindannyian hálásak lehetünk neki. Mindig azt tartotta szemelőtt, hogy az állandó sárdobálás helyett érdemi párbeszédek alakuljanak ki, nem engedett egyik oldalnak sem, mindig igyekezett pártatlan maradni. Kevesen tudtuk azonban, hogy a Praxis blog adminja nem más, mint a mindenki által nagyra becsült és szeretett Dr.Laikus PHD. Azt hiszem Őt nem kell bemutatnom Nektek.

Drága Laikus! Tudom, hogy a földi lét befejeztével sem hagysz magunkra bennünket. Figyelsz minket a távolból és nem felejtesz el minket, ahogy mi sem felejtünk el soha. Éppen ezért, a blog szerkesztőjeként február 11-ét Dr.Laikus PHD emléknapnak nyilvánítom és ameddig létezik ez az oldal, minden évben meg fogunk emlékezni Rólad.

Köszönöm, hogy ismerhettelek, köszönöm, hogy mindig számíthattam Rád, akár a bloggal, akár az élet hétköznapi dolgaival kapcsolatban. Szívünkben tovább élsz! Fényeskedjen Neked az örök világosság!

Despota

Drága Vera!

Ha ott, ahol most vagy, van internet, biztos vagyok benne, hogy mosolyogva fogsz engem olvasni. Engem egészen egyedi baráti kötelékek fűztek Hozzád az évek alatt, ezért én máshogy is szeretném ezt megköszönni Neked. Leírom hát, amit így, a szemedbe talán sosem mondtam, de amiről úgyis tudtad mindig, hogy így gondolom.

Bizonyára emlékszel még arra a napra, amikor ismeretlen ismeretségünk elkezdődött. A Tiéd, a sokat látott asszonyé, és az enyém, a zöldfülű felnőtt-palántáé. Valahogy úgy hozta a Sors, hogy mindketten ennek a Praxis blognak az őrzői lettünk. Először csak a blogról – és az olvasókról – beszélgettünk skype-on, vigasztaltál egy-egy erősebb mondat után. Máig emlékszem, azt mondtad: A mogyera evvel jár.

Aztán teltek a hetek, hónapok. És egyre inkább részesei lettünk egymás életének. Rengeteget beszélgettünk, telefonon is. Azon a keserű augusztusi délutánon is, amikor úgy éreztem, egész életem darabokra hullik – de Te ott voltál, felráztál és visszarángattál az életbe, ahogy később is velem voltál életem minden válságosnak megélt pillanatában is. Nem túlzás azt mondanom, egyike vagy azoknak, akiknek a mindent köszönhetem. Bár akkor még sosem láttalak, éveken át csak a hangod hallottam, napról-napra jobban szerettelek és tiszteltelek.

És ahogy teltek az évek, ennek a blognak az első számú hozzászólójává, mindenki szeretett Laikusává nőtted ki Magad. Mind ott voltunk a zsebedben. Mi lettünk a Te nagy, virtuális családod. Sokunkkal a „színfalak mögött” is jóban lettél. Amikor kiderült, beteg vagy, orvosok és laikusok egy emberként szurkoltunk Neked a legjobb eredményekért. Én magam mindig megrémültem, mikor egy-egy újabb fejleményről számoltál be. De Te lehurrogtál, igen, akkor, és később is. Még utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával is azt mondtad nevetve, még élsz és küzdesz, fel nem adod soha. Bátor voltál, hős voltál, az én hősöm voltál. Arcon kacagtad a halált. Fogalmam sem volt róla, hogy nem láthatlak, nem hallhatlak soha többé.

Én tudom, hogy képes lettél volna bárkit és bármit legyőzni ezen a Földön. De egyvalamit nem lehet, a könyörtelen elmúlást. Abban a harcban, amit oly erősen, bátran, méltósággal vívtál, végül mégis alulmaradtál. De én hiszem, hogy csak azért, hogy egy új, boldog, fájdalmak nélküli létbe térj meg. Tudom, hogy ott vagy valahol, hogy figyelsz minket, hogy velünk vagy rajtunk mosolyogsz, talán néha gondolatban előszeded a cenzor-radírod és rápirítasz a rendetlenkedőkre.

Mi pedig nem feledünk sosem, amíg ez a blog létezik és azután, mindig a mi kedves, szeretett Laikusunk maradsz.

Drága Cenzorilla, Dr. Laikus PhD, Vera! Az angyalok őrizzék álmodat, Isten Veled!

Epres négercsók/Bikli néni

Talán túl szentimentális leszek, de most közel van még az egész, még nem ülepedett le. Nehezen szántam rá magam erre a pár sorra is, emiatt.

Szóval én most úgy vagyok, hogy ha Verára gondolok, a nevetésére szeretek gondolni. Nevetett sokat, felszabadultan, csengően, jólesően. Bölcs lévén tudott nevetni magán is, a betegségén is. Olvasgattam vissza a kommentjeit és ezt találtam:

„Nyilván az életért küzdeni kell, ami nem hosszútávfutást jelent, hanem elviselését magának a mindennapoknak. Egyet kell tudni: amíg élni adatik azt jó hangulatban érdemes eltölteni. Rosszkedvűen is annyi ideig tart, csak hosszabbnak hisszük.”

Ha kell ezekhez a mondatokhoz hiteles ember, akkor Vera az volt. Felelősen gondolkodott, utánaolvasott a betegségének és megtette, ami emberileg lehetséges volt, de nem rendelte alá az életét. Dolgozott, fordított, beszélgetett a barátaival és nagyszerű gyümölcskenyeret sütött.

Nemrég a kórházban fogta a kezem és azt mondta: ugye fogunk még utólag nevetni ezen?

Most ha erre gondolok, sírok, mint egy gyerek.

És dühös vagyok, kimondhatatlanul, hogy a teste hogy hagyhat így cserben valakit.

És próbálok arra gondolni, hogy valahol biztosan nevet most is. Csak még dühös vagyok, hogy én nem hallhatom.

Tudom, hogy el kell engednem ezeket a rossz érzéseket. Vera nem a fájó, szenvedő testével volt azonos, hanem a kacagó és derűs lelkével. És csak az előbbi halt meg.

A lelke meg mindjárt rácsap a kezemre, hogy ne bőgjek már annyit…

Nyugodj hát békében, drága Verácskám

Vati

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tempus-Anh 2014.02.19. 11:05:02

R.I.P. drága Veránk... :(

Kommentek:

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2014.02.21. 18:43:29

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2014.02.21. 18:44:27

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.05.08. 21:10:37

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog