Dr. Laikus PHD emlékére
Drága Laikusunk emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Most búcsúzunk Tőle.
Kedves állandó hozzászólók, olvasók, Mindenki!
A Praxis blog sokak által eleget emlegetett (valószínűleg nem éppen pozitív kontextusban) megálmodója és szerkesztőjeként a lehető legritkábban szoktam személyes véleményt, vagy mondandót megfogalmazni ezen az oldalon. Most azonban kivételt kell tennem, mert néhány nappal ezelőtt olyan híreket kaptam, amely mellett nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül. Egy olyan meghatározó személy távozásáról szereztem tudomást, aki nélkül ez a blog már soha sem lesz ugyanolyan, mint Vele. A Praxis blog szíve és lelke, élő motorja volt, aki a példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, alázatból és odaadásból.
Nem ismertem Őt személyesen, mégis mondhatom, a barátom volt. Még az oldal indulása környékén keresett meg, amikor áldatlan állapotok uralkodtak a komment részlegben és felajánlotta a segítségét. Évek óta csendben, a háttérből felügyelte a blogot, amiért mindannyian hálásak lehetünk neki. Mindig azt tartotta szemelőtt, hogy az állandó sárdobálás helyett érdemi párbeszédek alakuljanak ki, nem engedett egyik oldalnak sem, mindig igyekezett pártatlan maradni. Kevesen tudtuk azonban, hogy a Praxis blog adminja nem más, mint a mindenki által nagyra becsült és szeretett Dr.Laikus PHD. Azt hiszem Őt nem kell bemutatnom Nektek.
Drága Laikus! Tudom, hogy a földi lét befejeztével sem hagysz magunkra bennünket. Figyelsz minket a távolból és nem felejtesz el minket, ahogy mi sem felejtünk el soha. Éppen ezért, a blog szerkesztőjeként február 11-ét Dr.Laikus PHD emléknapnak nyilvánítom és ameddig létezik ez az oldal, minden évben meg fogunk emlékezni Rólad.
Köszönöm, hogy ismerhettelek, köszönöm, hogy mindig számíthattam Rád, akár a bloggal, akár az élet hétköznapi dolgaival kapcsolatban. Szívünkben tovább élsz! Fényeskedjen Neked az örök világosság!
Despota
Drága Vera!
Ha ott, ahol most vagy, van internet, biztos vagyok benne, hogy mosolyogva fogsz engem olvasni. Engem egészen egyedi baráti kötelékek fűztek Hozzád az évek alatt, ezért én máshogy is szeretném ezt megköszönni Neked. Leírom hát, amit így, a szemedbe talán sosem mondtam, de amiről úgyis tudtad mindig, hogy így gondolom.
Bizonyára emlékszel még arra a napra, amikor ismeretlen ismeretségünk elkezdődött. A Tiéd, a sokat látott asszonyé, és az enyém, a zöldfülű felnőtt-palántáé. Valahogy úgy hozta a Sors, hogy mindketten ennek a Praxis blognak az őrzői lettünk. Először csak a blogról – és az olvasókról – beszélgettünk skype-on, vigasztaltál egy-egy erősebb mondat után. Máig emlékszem, azt mondtad: A mogyera evvel jár.
Aztán teltek a hetek, hónapok. És egyre inkább részesei lettünk egymás életének. Rengeteget beszélgettünk, telefonon is. Azon a keserű augusztusi délutánon is, amikor úgy éreztem, egész életem darabokra hullik – de Te ott voltál, felráztál és visszarángattál az életbe, ahogy később is velem voltál életem minden válságosnak megélt pillanatában is. Nem túlzás azt mondanom, egyike vagy azoknak, akiknek a mindent köszönhetem. Bár akkor még sosem láttalak, éveken át csak a hangod hallottam, napról-napra jobban szerettelek és tiszteltelek.
És ahogy teltek az évek, ennek a blognak az első számú hozzászólójává, mindenki szeretett Laikusává nőtted ki Magad. Mind ott voltunk a zsebedben. Mi lettünk a Te nagy, virtuális családod. Sokunkkal a „színfalak mögött” is jóban lettél. Amikor kiderült, beteg vagy, orvosok és laikusok egy emberként szurkoltunk Neked a legjobb eredményekért. Én magam mindig megrémültem, mikor egy-egy újabb fejleményről számoltál be. De Te lehurrogtál, igen, akkor, és később is. Még utolsó telefonbeszélgetésünk alkalmával is azt mondtad nevetve, még élsz és küzdesz, fel nem adod soha. Bátor voltál, hős voltál, az én hősöm voltál. Arcon kacagtad a halált. Fogalmam sem volt róla, hogy nem láthatlak, nem hallhatlak soha többé.
Én tudom, hogy képes lettél volna bárkit és bármit legyőzni ezen a Földön. De egyvalamit nem lehet, a könyörtelen elmúlást. Abban a harcban, amit oly erősen, bátran, méltósággal vívtál, végül mégis alulmaradtál. De én hiszem, hogy csak azért, hogy egy új, boldog, fájdalmak nélküli létbe térj meg. Tudom, hogy ott vagy valahol, hogy figyelsz minket, hogy velünk vagy rajtunk mosolyogsz, talán néha gondolatban előszeded a cenzor-radírod és rápirítasz a rendetlenkedőkre.
Mi pedig nem feledünk sosem, amíg ez a blog létezik és azután, mindig a mi kedves, szeretett Laikusunk maradsz.
Drága Cenzorilla, Dr. Laikus PhD, Vera! Az angyalok őrizzék álmodat, Isten Veled!
Epres négercsók/Bikli néni
Talán túl szentimentális leszek, de most közel van még az egész, még nem ülepedett le. Nehezen szántam rá magam erre a pár sorra is, emiatt.
Szóval én most úgy vagyok, hogy ha Verára gondolok, a nevetésére szeretek gondolni. Nevetett sokat, felszabadultan, csengően, jólesően. Bölcs lévén tudott nevetni magán is, a betegségén is. Olvasgattam vissza a kommentjeit és ezt találtam:
„Nyilván az életért küzdeni kell, ami nem hosszútávfutást jelent, hanem elviselését magának a mindennapoknak. Egyet kell tudni: amíg élni adatik azt jó hangulatban érdemes eltölteni. Rosszkedvűen is annyi ideig tart, csak hosszabbnak hisszük.”
Ha kell ezekhez a mondatokhoz hiteles ember, akkor Vera az volt. Felelősen gondolkodott, utánaolvasott a betegségének és megtette, ami emberileg lehetséges volt, de nem rendelte alá az életét. Dolgozott, fordított, beszélgetett a barátaival és nagyszerű gyümölcskenyeret sütött.
Nemrég a kórházban fogta a kezem és azt mondta: ugye fogunk még utólag nevetni ezen?
Most ha erre gondolok, sírok, mint egy gyerek.
És dühös vagyok, kimondhatatlanul, hogy a teste hogy hagyhat így cserben valakit.
És próbálok arra gondolni, hogy valahol biztosan nevet most is. Csak még dühös vagyok, hogy én nem hallhatom.
Tudom, hogy el kell engednem ezeket a rossz érzéseket. Vera nem a fájó, szenvedő testével volt azonos, hanem a kacagó és derűs lelkével. És csak az előbbi halt meg.
A lelke meg mindjárt rácsap a kezemre, hogy ne bőgjek már annyit…
Nyugodj hát békében, drága Verácskám
Vati
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Káin 2014.02.19. 11:09:05
2014.02.19. 11:28:27
"Elég nekem, hogy ennyire hiányoltatok, a többi még hosszú menetelés, aztán lesz ami lesz. Jó lesz. :-))Tényleg kell egy kis gondviselés és szerencse, úgy tűnik egy kicsit most is kaptam belőle."
A menetelés nem lett hosszú és a végeredmény sem lett jó. Terveztük hogy találkozunk, nem sikerült. Nyugodj békében...
borzimorzi 2014.02.19. 11:33:01
RIP, kedves Laikus PhD, a valódi laikusok is sokat tanulhattak tőle.
b
ma21 2014.02.19. 11:41:33
Nyugodj békében...
a végtelen űrben együtt 2014.02.19. 11:46:55
Irkutszk 2014.02.19. 12:38:17
Én úgy gondolom, hogy nagyon boldoggá tette őt ismerettsége Bikli nénivel, és VaTi-val, és mindenkivel. Ez a szeretet megmarad, sehova nem vész el. Itt van, itt is marad.
Irkutszk 2014.02.19. 12:44:44
VaTi 2014.02.19. 13:19:20
Az én érzéseimet, amikről azt írtad, nem érted, az okozza, hogy láttam, mit tesz a fájdalom egy olyan okos ragyogó nővel, mint Vera. És ennek fényében még inkább egyetértek azzal, hogy jobb már, hogy nem szenved tovább. De ez nem teszi sokkal könnyebbé
Bikli néni 2014.02.19. 15:22:25
Egyszer egy egyetemi előadáson egy híres jogtudós került szóba, aki végül az Alzheimer-kór áldozata lett. A könyvünk és az előadó úgy fogalmazott: a legnagyobb büntetés, ami egy kiváló elmét érhet.
Valami ilyesmi érzésem van most Verával kapcsolatban is. Az elmúlt hétben milliószor elmondtam magamban, hogy most már sokkal jobb neki, már nem fáj és nem szenved. De ettől még nem lesz kisebb a hiánya. Főleg nem azért, mert abból, amit VaTi nekem elmondott, nagyon úgy tűnt, hogy ő igenis élni akart még, és amíg csak tudatában volt az állapotának, nem békélt meg az elmúlással.
2014.02.19. 16:04:52
Mikor először találkoztunk e blog fénykorában, épp nagyon jól volt, és mókás srácnak tartott, én meg őt egy szürreális nagyinak. Később még jobban lettünk (cseréltünk lekvárt is), amikor visszajöttünk Magyarországra. Sajnos a város nagyon távoli részén lakott és szintén nagyon távol kezelték, így amikor az időrendem igen szoros lett, sajnos nem tudtam már vele találkozni. Egyfelől eléggé sajnálom, hogy a végén nem láttam őt, másfelől viszont így könnyebb a szépre gondolnom vele kapcsolatban.
Ez a blog és a magyar blogoszféra, az egészségügy-laikus kapcsolat pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Nem túlzás azt mondani, hogy az ő halála mindannyiunk vesztesége.
Nyugodjon békében.
2014.02.19. 16:15:46
csak néha benézek ha marhaságot látok 2014.02.19. 16:58:22
karcsibácsi 2014.02.19. 17:04:46
Gyakran linkeltünk vagy copyztunk be szépirodalmi idézeteket, hasonló volt az ízlésünk.
A Szent Lajos király hídja utolsó soraival búcsúzom Tőle. Búcsúzok, de nem felejtem el.
" De nemsokára mi is meghalunk, minket is csak egy kis ideig szeretnek még, aztán elfelejtenek. De a szeretetnek ez teljesen elegendő. A szeretet minden megnyilvánulása visszahull a szeretetre, amelyből fakadt. Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet; csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme."
she_wolf 2014.02.19. 18:29:09
Sokat töprengtem azon, mit írhatnék egy olyan emberről, akit nem ismertem. Az itteni megnyilvánulásait láthattam csak, ezekből egy pozitív gondolkodású, toleráns, bölcs ember képe állt össze.
Ha megengeded, csatlakoznék Hozzád. Bennem is hasonló gondolatok merültek fel, de őszintén bevallom, gyáva voltam leírni. A vég mindenkit elér, ezzel nem mondok újat. Akiket sajnálok, azok a hátrahagyottak. Nekik kell nap mint nap megküzdeniük szerettük hiányával, emlékeivel.
Isten Veled Laikus...
zunuke 2014.02.19. 19:14:30
Nyugodjon békében.
sokgyerekes 2014.02.19. 19:41:40
Amikor hamarosan kiderült, hogy ő is megkapta A Diagnózist, bátorsága is példát mutatott. Én is szurkoltam neki, mint oly sokan, hogy sikerüljön, hogy átvészelje, hogy még sokáig itt legyen köztünk. Ha az égi képernyőn olvas, biztos megmosolyog, de muszáj leírnom, mert így igaz: a műtét, kemó heteiben-hónapjaiban ennek a blognak a hozzászólásai, és köztük kiemelten az övé volt az, ami az egyik keserves naptól a másikig, mint egy hinta, átlendített. Így-úgy a blog témájához orvosi és jogi szempontból is kapcsolódik a hivatásom; amíg a hozzászólásokon gondolkodtam, távol maradtak a sötét gondolatok. A kegyetlen napok múltával is napi olvasója maradtam.
Dr. Laikus PhD! Nekem sikerült, és ebben Te is segítettél. Sajnálom, hogy nem tudtam viszonozni, pedig, ha nem is a zsebedből, csak távolról, de én is itt voltam.
Nagyon hiányozni fogsz. Nyugodj békében!
Tünde
VaTi 2014.02.19. 20:25:46
Akár nevetni is lehet. Csodálkozva visszanéznek, néha ki is röhögnek. Amikor sajátoddá válik a mosoly, akkor megkönnyebbülten és boldogan mosolyognak vissza az emberek.
Apró kis szerelmek az utcán.
Én is magamra festettem a vigyort. Működik? Működött, nem?"
By Laikus
Bikli néni 2014.02.19. 20:43:48
Fogalommá lettél.
SusanneF 2014.02.20. 07:45:02
Engem a józansága,optimizmusa fogott meg,hogy igyekezett túllépni kórsága fájdalmain,és az maradni,aki volt.
Hogy lehetne megnézni igy utólag a hozzászólásait,egy kicsit nosztalgiázni,felidézni..?
csepke 2014.02.20. 08:20:24
sztrugackij 2014.02.20. 08:31:44
Bár nem ismertem személyesen, a halála mégis szíven ütött, hiszen nagyon sok hozzászólását elolvastam.
Nagyon sajnálom.
marand22 2014.02.20. 09:19:29
De fáj ha látom könnyetek,
Ha rám gondoltok mosolyogjatok,
Mert én már Istennél vagyok"
Nyugodjék békében.
D2 2014.02.20. 09:41:17
FuBu 2014.02.20. 10:12:12
Nagyon sajnálom, hogy elment.
Nyugodj Békében Vera!
Irkutszk 2014.02.20. 13:43:36
Esetleg rendezzünk Vera tiszteletére egy találkozót?
Bikli néni 2014.02.20. 13:53:31
@sztrugackij: Igen, Ő volt Cenzorilla. Csak vigyázzatok, mert én Verából kinézem, hogy még odaátról is odacsap a rendetlenkedőknek... :) (Nagyon csendben jegyzem meg, hogy el ne vigyem a témát, márciustól már nem maradtok cenzor nélkül.)
@Irkutszk: Ha ez nem csak Karcsibának szólt, én abszolút lelkes vagyok találkozó-ügyileg :))
Bikli néni 2014.02.20. 13:58:23
qbr 2014.02.20. 21:56:33
magam adom 2014.02.20. 22:28:57
Egy korábbi posztnál belinkeltem az emlékére egy dalt. Nem egy bánatos, édes-bús, szomorú dalt. De úgy éreztem, hogy ismeretlenül is, nem kegyeletsértő ezzel búcsúzni Laikustól. Mert az én képzeletemben Ő ilyen volt.
"Senki semmit nem tud énrólam,
Itt ücsörgök egy égi krimóban
Ma már nem jövök, egy olyan törzsvendéggel szörpözök,
Aki otthon van az örökkévalóban
Van egy búvóhely, amit senki nem ismer
Van egy búvóhely, ahol semmi sem zavar
Ez a búvóhely egy hatalmas fekete cilinder
Nem lát se távcső, se radar
Ma már tényleg nem jövök
Egy üstökösön szörfözök
És ha néhanap csillagok hullanak
Hát tudd hogy innen fentről bizonyságul meggymagokat pöckölök."
sunabajnok 2014.02.21. 12:10:20
Ha ő nincs, talán sosem állok talpra.
És ha most látná, hogy bőgök, nem zsepid adna, hanem még hagymát.
Elvesztettem a kisbabámat, amit ide meg is írtam, persze sosem fedtem fel magamat. Aztán ráírtam, amikor olvasgattam a hozzászólásait, mert valahogy megnyugodtam tőlük.
Pánikszerűen kértem tőle tanácsot, mert legalább 200 évesnek képzeltem a bölcsessége és higgadtsága miatt.
Babám már nem lehet, de van egy három hónapos kutyám, akinek a Vera nevet adtam.
Vera most az én kisfiamat dajkálja.
Nyugodj békében Kedves!
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2014.02.21. 18:44:27
keresztszalag 2014.02.21. 19:56:22
kutykuruty 2014.02.21. 21:23:10
Dr. Laikus Phd, drága Vera új utadon is maradj olyan, amilyen voltál. Tisztellek és nagyra tartalak.
Kedves családtagok, rokonok, barátok: őszintén sajnálom. Kívánom, mielőbb jöjjön el az az idő, amikor mosolyt csal az arcotokra ha eszetekbe jut Vera.
Bikli néni 2014.02.28. 13:06:41
miklos.rabai 2014.03.01. 16:22:35
Isten nyugosztalja...
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2014.05.08. 21:10:37
Furán érzem magam, hisz én voltam az, aki a sors folytán kénytelen volt megmondani neki a betegségét, és igyekeztem tőlem telhetően segíteni neki, amikor úgy gondolta, hogy megkeres.
Nagyon sajnálom Laikust, nyugodjék békében!
:-(