Sarokrepedésből amputáció lett

2013.10.12. 07:52

A férjem vak, cukorbeteg, 1 veséje van, parkinson kóros, 4 gerincműtét és most az amputáció. Fizikailag teljesen le van épülve, vérszegény (belső aranyere is van). Nem tudom, hogyan tovább.

A Mi történetünk A férjemnek a jobb sarkán tavaly novemberben elején egy repedés keletkezett. Azonnal elkezdtem kezelni a hagyományos kenőcsökkel, Bepanthen, Curiosa, amiket már korábban is használtunk és akkor használt is. Mivel ő cukorbeteg is nagyon jól tudtam, hogy ez milyen fontos. Kb. 2 hétig így kezeltem, de mivel láttam, hogy nem használ semmit, elvittem a kerületi szakrendelő sebészetére. (Csepel) Itt az orvos vetett rá egy pillantást, majd közölte, hogy ezzel sajnos nem tudnak mást csinálni csak fertőtleníteni, ezt csináljam én is otthon, majd egy hét múlva jöjjünk újra. Számítsunk arra, hogy ez egy hosszadalmas folyamat lesz. Ezt mi is tudtuk! A következő héten mentünk újra, ekkor egy másik orvos rendelt, aki a bokája körül érszűkület vizsgálatot végzett egy műszerrel, meg is állapította, hogy van egy kis érszűkület és felírt egy gyógyszert. A sebet nem nézte meg!

Az asszisztensek bekötötték, kész, ennyi, 1 hét múlva jöjjünk! Az egész vizsgálat úgy zajlott, hogy a férjem kerekes székben ült, az orvos lehajolt hozzá, így történt a műszeres vizsgálat. Ahhoz, hogy a sebet lássa, fel kellett volna fektetni őt a vizsgáló asztalra (hasra), mert másképp nem lehet látni. Ez nem történt meg, ez az orvos tehát meg sem nézte a sebet! 1 hét múlva jöjjünk! A következő alkalommal sem történt semmi különös (ránézés, ecsetelés, kötözés), ill. felírt borkősavport, kamillázzam, esetleg Neogranormonnal kenjem és majd jöjjünk. Ez már a harmadik orvos! Itt egy kis szünet következett, karácsony, rossz időjárás, én is beteg voltam, de közben kezelgettem a megadott utasítások szerint, naponta kétszer. Tudni kell, hogy a férjem az utóbbi években nagyon beteg lett. Vak, parkinson kóros, 4 gerinc műtétje volt (1983., 1997., 2006., 2007.) Közlekedni csak kerekesszékben, velem tud.

Mindent csak segítséggel tud csinálni (ezt szó szerint kell érteni ), öltözni, vetkőzni, enni, fürödni, felállni, leülni, lefeküdni, miközben iszonyú fájdalmai vannak, a lépcsőn járásról ne is beszéljek.(4.em. le és fel, lift nincs.) Minden elmenetel egy tortúra volt neki és nekem is. Eközben a seb csak nem akart gyógyulni, sőt egyre rosszabb lett. Bűzlött és fehér gennynek látszó váladék látszott benne. Ekkor újra elvittem a sebészetre, immár a 4. orvoshoz kerültünk. Tulajdonképpen semmi újat nem mondott és nem csinált, ill. hogy ez nem genny, hanem elfolyósodott zsírszövet és felírt egy újabb kenőcsöt. Ezek a kenőcsök, fertőtlenítőszerek, kötszerek, mull pulyák nekünk ezrekbe kerültek, ugyanis minden alkalommal, amikor kezelésen voltunk, megkérdeztem, hogy nem lehetne-e ezeket felírni receptre, netán közgyógyigazolványra azt a választ kaptam, hogy NEM!

Én utána jártam és kiderítettem, hogy lehet csak sebészeti ajánlás kell hozzá és a családorvos felírhatja közgyógyra is! Végül az utolsó (4. orvos) hajlandó volt felhívni a patikát (ami ott van az épületben) és ő is megkérdezte, hogy mit kell tennie!? Jó, nem? Ennyi nekem elég volt a kerületi rendelőből, magán akcióba fogtam. Egy ismerősöm ajánlott egy orvost aki kifejezetten hasonló esetekkel is foglalkozik. (Szt. István Kh.) Március 8-án elmentünk hozzá, azonnal hozzálátott a seb teljes feltárásához, kitisztításához. Ellátott a megfelelő kötözőszerekkel, elmondta részletesen, hogy mit hogyan csináljak. Több alkalommal kellett még mennünk, mindig kitisztította, eltávolította az elhalt szöveteket, szóval tette a dolgát. De sajnos ez már nem segített! A rothadás elérte a csontot és a férjemnek április 23-án eltörött a sarokcsontja. Az orvos tett még néhány erőfeszítést, hogy megmentse a lábát, de már nagyon beteg volt, ezért május 2-án a jobb lábát térd alatt amputálni kellett! Jelenleg is kórházban van, intenzív osztályon, lélegeztető gépen, mert közben tüdőgyulladást is kapott.

Hogy, hogyan tovább azt még nem tudom. A leírtakból nem tudom, lehet-e érezni, hogy ez az egész nekünk milyen nagy probléma volt, hogy egyáltalán eljussunk a rendelőbe, később a kórházba a kezelésekre, várakozás mindenhol egy ilyen nagyon beteg emberrel, aki mozdulni sem tud segítség nélkül. A taxi számlákról nem is beszélve! Mikor kérdeztem, hogy nincs e valamilyen lehetőség ingyenes szállításra érdemleges választ nem tudtak adni. Nagyon sajnálták! Egyedül húztam-vontam le és föl a 4. emeletre. Később, amikor már eltörött a lába és a 104-et hívtam, akkor a mentősöktől tudtam meg, hogy hogyan kell intézni az ilyen beteg szállítását. Addig csak fizetős szállításokat ajánlottak! Mindketten nyugdíjasok vagyunk, én szívbeteg vagyok, műbillentyűm van, néhány éve szívtrombózisom volt. Fizikailag és anyagilag is teljesen kimerültünk! A lányunk külföldön él, családja van, néhány hétre hazajött, hogy segítsen, de anyagilag nem tud támogatni. A rehabilitációról, ha egyáltalán lehet erről beszélni, még nem igazán tudok mondani semmit.

Vak, cukorbeteg, 1 veséje van, parkinsonkóros, 4 gerincműtét és most az amputáció. Fizikailag teljesen le van épülve, vérszegény (belső aranyere is van). Nem tudom, hogyan tovább! Kérdésem: az a 4 orvos, akikhez a szakrendelőben kerültünk nem tudott volna többet tenni a ránézésnél? Véleményem szerint, de igen! Ha mindjárt az elején elkezdik azt, amit végül az István Kórházban csinált az orvos nem fajult volna idáig. Röviden ennyi, hogy ezután mi lesz, nem tudom.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemhiszem, hogy 2013.10.12. 14:32:14

A cukorbetegség sajnos ilyen. Nem a dokik voltak a hunyók

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog