Megalázták a szülni készülő kismamát

2013.07.27. 08:24

kismama_fotozas_kinga.jpgMiért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orvosnak a kismama súlyával foglalkozni?

Kedves Praxis Blog!

 Történetem a legszebb dolog a világon, némi flegmával...  2012. 02.14én megtudtuk a párommal, hogy szerelmünknek gyümölcse érkezöben van! Aminek nagyon örültünk, tervezett baba. Hosszas beszélgetés után úgy döntöttünk nem lesz magán doki, pénzt a babára fordítjuk. Meg amúgy is EÜ végzettséggel van ismeretség. Nem is volt semmi gond, jártam egy szuperjófej dokihoz az sztkba, majd NSTre. Babuval és velem is minden oké. Eljött a kiírt idöpont, de semmi, 3 nap túlhordás után a doki elküldött a szülöszobára oxitocin infúzióra. Hát egy leendö anyuka tele örömmel, izgalommal, vágyakozással lép be ide. De amit ott kaptam, azon egy ideig elrágódhattam. Az orvos azzal foglalkozott, hogy miért ilyen nagy a súlyom, flegmázott. SOHA, DE SOHA életemben ennyire durván nem vizsgált meg senki.

A szememböl a könny kicsordult. Végül elökészités után OTTre kerültem. Semmi. Szülés nem indult be. Szülésznö jött, totyogjak ki osztályra felvesznek, este próbálkoznak még. Totyogtam. Este nem próbálkoztak, én tágultam folyamatosan. Reggel meglátott egy ismerös dr. menjek be vele megvizsgál. 2,5 ujjnyira nyitott voltam akkor, felnyúlt a burkot megmozgatta, hogy elöbb jöjjön a baba. Kiírt szülésindításra. Apuka jött, újra a szülöszobán vártunk indításra. Már 10 asszony megszült, mire este közli velem az éjszakás doki, hogy neki kellene megindítani, de nem fog. Este van már szülni.

Állunk kerek szemekkel, de nincs mit tenni. Felkelek az ágyról, hogy megyek vissza az osztályra, férjemet hazaküldöm. Ekkor szól a szülésznö, hogy sajnálja, de már az osztályról kitettek itt kell addig aludnom a szülöszobán még nem lesz valami. Itt volt a jéghegy csúcsa.

Azt meg kell említenem, hogy 2.napja nem hagytak enni, mert szülni fogok. Ott "aludtam" bent. Reggel arra ébredtem, hogy egy ismerös szülésznö ébreszget és kérdi, hogy miért itt alszok. Hozta a szölöcukrot, egyem mindig. Ez egy pénteki nap volt. Közöltem ezzel az ismerösömmel, hogy én hétvégén nem fogok itt aludni, ha nem indítják meg a szülés, megyek haza. Fél óra múlva szól, menjek, megindítják a szülést.

Elökészítettek burok repesztésre, ekkor már velem volt 2 ismerös orvos, az ügyeletes orvos, a szülésznö és a férjem. Sajnos császár lett a dologból, mert a kisfiam máshogy döntött. De nem értem, miért kell felülbírálni egy szülésindítás? Miért hagynak egy kismamát 3 napig étel nélkül? ÉS miért kell egy orovsnak a kismama súlyávval foglalkozni?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antisystem 2013.07.28. 23:04:33

@Tempus-Anh: na látod, ezért, az ilyen hozzáállás miatt erősödik évről évre az "alternatív medicina" mindenféle formája - bármit is jelentsen az éppen az adott konkrét esetekben.

Tempus-Anh 2013.07.28. 23:34:30

@antisystem:
A kuruzsló után pedig bűnbánóan bejönnek a klasszikus orvoslást művelő orvoshoz, aki először megoldja, amit a szélhámos pancser elrontott, utána kezdheti az alapoktól a gyógyítást.
Ismerős az eset.
Én magunkat védema rosszindulatú, okoskodó és káros megnyilvánulásoktól.
Mert erre bizony szükség van.
És ameddig csak lehet, megvédjük magunkat.

antisystem 2013.07.29. 00:13:48

@Tempus-Anh: nézd, az nagyon helyes lenne, ha a klasszikus orvoslás tisztességes művelői elkezdenék végre megvédeni magukat... nem, nem a paciensektől, hanem a saját, erre a hivatásra szégyent hozó, isten-komplexusban szenvedő kollégáiktól.
Tudod, a minap örömmel tapasztaltam, hogy végre, hosszú idő óta először végrehajtandó börtönbüntetésre ítéltek jogerősen egy efféle figurát, és nem az a vérlázító közröhely ment, ami évtizedek óta, hogy mindig, minden kórházi botrányt vagy elkennek, vagy találnak egy rossz érdekérvényesítő, a kórházi tápláléklánc alján elhelyezkedő dolgozót, akit odadobnak felelősnek, a "jajj, nem lehet, hogy a betegek bizalma megrendüljön mert akkor mi lesz?" végtelenül álságos és velejéig aljas ideológiája mentén, nem tudomásul véve, hogy pont ettől az örökös "kéz kezet mos"-tól rendült meg a betegek bizalma a klasszikus orvoslásban. Ez kb a 25. (huszonötödik) óra a klikk-béli selejt eltakarítására...
Szóval helyes, én szívből kívánom, hogy sikerüljön az orvosi hivatás önvédelme - első sorban a csendőrpertus, isten-komplexusos hulladéktól.

Dr.laikus PhD 2013.07.29. 01:09:26

@Gadori:

Volt egy gyanúm, hogy erre gondolsz.

Akkor is az a véleményem, hogy ti panaszkodtok az általános rossz közérzetre a betegek elutasítására.
Rettentő sok története van az embernek, betegként is a szobatársa kockafején át a családtagok adomájáig. Amit az orvos nem ért azt a beteg a másik oldalon sem érti.

Leírtam már párszor, hogy nem etikus ezeket a történeteket itt a praxison megtárgyalni.

Hogy szokták mondani? Itt más az optikája.

Dr.laikus PhD 2013.07.29. 01:17:12

@zsázsika:

A halált nehéz elfogadni. Erősítitek egymásban azt a hitet, hogy addig kell ismételni, magyarázni a belátásra képtelennek amíg elfogadja.

Egy gyászfolyamat első állomása vagytok ilyenkor. Fel kell ismerni, hogy mikor kell időt hagyni, vagy abbahagyni. Laikusnak mit lehet a vége ponton túl megtanítani?
Erről írtam. Az agyonmagyarázott empatikus magatartás rátok húzza a műhiba gyanúját.

A kommunikáció nem menekülő szak, hanem tanulható technikák sorozata. Megkönnyíti a munkátokat és nem haltok bele empatikusan a hozzátartozó fájdalmába.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 07:09:35

@Dr.laikus PhD: Nézd, mikor te gyerek voltál én még pajzán gondolat sem voltam,mert a szüleim is közel gyerekek lehettek. Akkor a beteg örült,ha 1 orvos egyáltalán szóba állt vele vagy bármit tett érte. A betegek akkor ,hogy idézzem Tempust, tudták hol a helyük. Tisztelettel és hálával fordultak az orvos felé. Nem jöttek ilyenekkel,hogy szolgáltató...10-ed annyi igény sem volt orvosi vizsgálatra és egyebekre, mint manapság.
A hugim ezt a története laikusok előtt is elmeséli pont azért, hogy dehogynem vannak tájékoztatva, csak vannak emberek akiknek semmi nem elég (meg ugye 2 fél kell hozzá,egyedül nem megy), és ma ezek vannak többségben. Hogy visszautaljak a mamádra akkor a beteg tisztában volt a kötelességeikkel, ma csak a jogaikat szajkózzák. Pedig joga annak van ,aki a kötelességekkel sem adós és itt nem csak, arra gondolok az ország bő 2/3 nem fizet semmit az ellátásáért.

Egyébként jogra csak akkor illik hivatkozni,ha a másik jogait is szem előtt tartjuk azaz a doki fizetéshez és pihenéshez magánélethez való jogát.

Aztán arról a kötelességéről a betegnek nem is szólt itt senki, hogy akkor reklamáljon, ha mindent megtett a saját egészségéért. Cigizik és utána a következményeket ,meg fizessék meg azok, akik nem rongálták szándékkal az egészségüket. A poszthoz visszatérve: betegre zabálja magát és nem törődik vele ,hogy ezzel magát és a magzatát is károsítja (talán még császárra sem lett volna szüksége, ha nem hízik bálna méretre).Sőt még neki áll feljebb. Én azokkal akik rongálják a saját egészségüket ,meg fizettetném az ellátásuk költségeit, ha nem fizetnek akkor tudjanak rá.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 07:11:05

@Gadori: Vagy megkapott minden infót, de nem fogta fel.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 07:12:56

@zsázsika: Elpályázott a magyar eüből. Családot gyereket ,megélhetést szeretett volna. Most van jó jövedelme, pihenő ideje szép családja, ha marad egyik sincs.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 07:14:57

@antisystem: Majd rájössz mennyire fordítva ülsz a pacin.:).Nem sokára a dokik sorsolnak kit látnak el annyira nagy az orvos hiány,de azt tuti a bunkózót nem fogják:).

Tempus-Anh 2013.07.29. 07:26:14

@antisystem:
Ameddig mi kezelünk téged és nem fordítva, addig rád is érvényesek a szakmai protokolljaink.

Ha nem működsz együtt (és nem vagy életveszélyben), törvény biztosította jogunk, hogy megtagadjuk tőled az ellátást, kooperáció hiánya és a tevékenységünkben való akadályoztatás pluszmínusz a jó hírnevünk megsértése miatt.

Mehetsz az Atyaistenhez is panaszra.

A többit gondold hozzá.
De alaposan.
:)

Dr.laikus PhD 2013.07.29. 07:59:21

@karamellcukorka:

Szokás szerint mellé beszélsz és politizálsz. Amíg az orvosnak és a betegnek jogai vannak (bár nem tudom miért nekem írod, hisz erről egy sort nem írtam) addig azt be _kell_ tartani.
El lehet szabotálni persze és akkor itt vitázunk a semmin, az egészségügyi hozzátartozó és a felvilágosítatlan betegen akinek persze fény gyúl az agyában és mindjárt tudja miről nem világosították fel.

Beleépült a fiatal orvosokba a félelem és túlhajszolnak az empátiára hivatkozva (hisz a betegnek ez fontos) saját mentális jól létét veszélyezteti.

Úgy tűnik Rotoxisnak van itt egyedül esze. A józan észnek is működnie kell.
Nincs nyálas empátia, hanem van szakértelem és gyógyítás.

Na és az elengedhetetlen adminisztráció, mert az mindent orvost megvéd.

Egyébként még mindig nem érted, hogy a hülye betegről történetet mesélni aktív orvosnak, családtagnak beszélni etikátlan, visszatetsző.

Anyáddal vagyok egyidős, tehát emlékeznie kell, hogy a kórházakban volt csótány, ronggyal felmosás, hodályok, de gyógyítás folyt valóban kevés pénzből háború előtti eszközökkel, távolságtartással. Volt az orvosnak tekintélye, de meg is dolgozott érte.
Ugyanakkor volt etikátlan orvos, pénzéhes és heti háromszor 1, vagy két óra látogatás, portás aki figyelt.
Jó most, hogy azt mondhatsz amit akarsz ccc. de annyira nem volt elviselhetetlen. A többség visszakívánja a felelősségvállalás nélküli életet, oldja meg a kisember helyette. Az sem baj ha annyira nem is jó, de a szlogen ismerős. "mit tehettem" volna.

Asszem egy darabig nem írok, félek baj van, de fogd fel, hogy nem ellened, hanem érted írok.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 08:20:43

@Dr.laikus PhD: Hagyjuk. Egyre válaszolj,mert azt nem értem. Mit volt a politizálás a hszemben?... mert azt nem szoktam, marhára ne mértek hozzá.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 08:24:33

@karamellcukorka: Ja és még 1 dolog járunk a férjem volt gyermekorvosához ritkán,de évenete e 2-3 alkalommal.Idős hölgy túl a 80-on. Mivel orvos volt ő is régen, mindig meglepődik mikor mesélünk...mert akkor mikor ő, soha nem voltak ennyire tiszteletlenek a betegek (s ezt a tiszteletlent erőteljes eufemizmussal írom).No erre varrjál gombot.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 08:30:07

@karamellcukorka:
"Egyébként jogra csak akkor illik hivatkozni,ha a másik jogait is szem előtt tartjuk azaz a doki fizetéshez és pihenéshez magánélethez való jogát"

ebben a beteg vonatkozásában akkor lesz igazad, ha a betegen múlik, hogy az orvos milyen fizetést kap, és mennyit pihenhet.
a betegnek erre semmi ráhatása sincs (azt, hogy közvetve, most hagyjuk, mert a többség tisztességesen fizeti, ami a dolga)

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 08:32:07

@karamellcukorka:
". Én azokkal akik rongálják a saját egészségüket ,meg fizettetném az ellátásuk költségeit, ha nem fizetnek akkor tudjanak rá."

van rá biztosításuk. a rendszer nincs tekintettel arra, hogy a biztosított mit tesz az esemény elkerüléséért, és egyáltalán tesz-e valamit. így a beteg eleget tesz a biztosítási szerződésben vállaltaknak, akkor is, ha nem ügyel az egészségére.

Irkutszk 2013.07.29. 08:35:02

@Tempus-Anh: Nekem volna még kérdésem. Három nappal a kiírt időpont után miért indítanak szülést? Mi az előnye és kockázatai annak, ha várnak még/korábban elindítják a szülést. Tudom, hogy nem szakterületed, de hátha :)

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 08:39:46

@Babette_: Ha nem csak az ország elenyésző része fizetne egészségügyi hozzájárulást tisztességesen, akkor lenne pihenés és jövedelem.

A hsz 2-ik része jó maszatolás ,és így lehet 1 kisebb réteg jogait vérre menőkig meggyalázni...remélem majd mikor sorra halnak az emberek az utcán, az ellátás hiánya miatt akkor is ezt mondod.
Az pedig ha a beteg hétvégén és este is , vagy ünnepnapokon is telefonon hívogatja az orvosát az pedig igen keményen rajta múlik (gondolom senki nem tartott pisztolyt a fejéhe,hogy este vasárnap este 10-kor érdeklődjön a labor eredménye magyarázatáról.

Hányan írtak már felháborodott posztot itt ,mert hétvégére vagy munkaidő leteltére hivatkozott az orvos.Az nem az adott betegen múlik? :)

Irkutszk 2013.07.29. 08:49:42

@zsázsika: Nem oly régen láttam a TV-ben valami műsor végét. Angliában vették fel, egy kórházban, egy bácsi esetét mondták el, akit valami emésztőrendszeri fertőzéssel vittek be, és műteni kellett volna, de azt meg a szíve nem viselte volna el a vizsgálatok alapján. Ekkor bevágták az élő beszélgetést az adminisztrátor/aneszteziológus (nem emlékszem, vagy nem mondták) és a beteg között. A bácsi ezt mondta: "Tudja, érdekes dolog, hogy mindenki a mennybe szeretne menni. Csak éppen senki sem akar meghalni." Majd újabb narrációban elmondták, hogy most ezt a bácsit le fogja gyűrni a fertőzés, és ebben fog meghalni.

karcsibácsi 2013.07.29. 09:18:04

@antisystem: ilyen okoskodó, arrogáns, "ki, ha én nem" tipusú beteget én már küldtem el a büdös franca (persze, nem így, hanem udvariasan közöltem vele, miután megvizsgáltam és megállapítottam, hogy nem áll fenn sürgős szükség esete, hogy nem vállalom a kezelését, menjen, ahova akar). Megállt benne az ütő egy pillanatra, csak hápogott...

Az ún. alternatív medicináról meg csak annyit, hogy akinek sok a pénze, és kockáztatni akarja az életét, az bátran forduljon hozzájuk. Hadd hulljon a férgese...

Irkutszk 2013.07.29. 09:40:11

@antisystem: @karcsibácsi:
Az alternatív medicináról megpróbálok egy objektív leírást adni, csak hogy értsük, miről is beszélgetünk:

Olyan gyógyítást célzó módszer, amelynek hatékonyságát vagy nem vizsgálták, vagy nem bizonyították róla, hogy hatékony volna az adott probléma megoldásában.

Az orvostudomány lényege, hogy tudományos bizonyítékok alapján kezelik és gyógyítják a betegeket. Ahogy Tempus Anh is leírta, pontos leírások alapján történik minden vizsgálat és kezelés. Ezt nevezik evidence based medicine-nek, azaz bizonyítékokon alapuló orvoslásnak.

karcsibácsi 2013.07.29. 09:51:43

@Babette_: Azért a kérdés ennél összetettebb. Ha van casco-d, és balesetet okozol, de előtte alkoholt fogyasztottál, nos, akkor NEM FIZET a biztosító.

antisystem 2013.07.29. 09:57:01

@karcsibácsi: ne is törődj vele, ez pont ugyanúgy megesik arrogáns, "ki, ha én nem" típusú orvosokkal is... mert nem ilyen beteg van, meg nem ilyen orvos van, meg nem ilyen hivatalnok van, nem ilyen pedagógus vagy autószerelő, hanem ilyen ember... aki éppen valamelyik oldalán ül az asztalnak, de ez nem változtat az illető lényegén...

zellerlevél 2013.07.29. 10:09:51

@karcsibácsi:

Attól függ, mit értünk alternatív orvosláson.
A jobb orvosok használják ezeket a technikákat, kórházi körülmények között is.

antisystem 2013.07.29. 10:16:52

@Irkutszk: igazad van, lehet, hogy helyesebb szóhasználat lenne az "alternatív vagy/és paramedikális". Az orvostudomány LÉNYEGE egyébként az, hogy gyógyítják a beteget:). Az egy másik kérdés, hogy a hivatalos orvoslásban most éppen az "evidence based medicine" a fétis, annak összes előnyével, és annak összes hátrányával egyetemben. Ez nem az orvoslás lényege, hanem csak a ma divatos szemlélet. Pont ahogy nem volt lényege a skolasztika se, az csak egy a középkorban divatos szemlélet volt...

De ez független az itt tárgyalt témától, aminek a lényege egyfajta emberi magatartás, ami tök általános, függetlenül attól, hogy itt épp az orvos-beteg kapcsolat keretein belül nyilvánult meg. Az isten-komplexus nem valamiféle orvosi privilégium, hanem egy emberi attitűd, amit sajnos nagyon jól tud erősíteni és kontraszelektálni a system, amikor az adott hivatás művelőinek kizárólagos jogokat oszt, ezzel hatalmat adva a kezükbe. Tudod, amíg az tervezett házat aki akart, addig az építészek összetörték kezüket-lábukat azért, hogy minél inkább kiszolgálják a tudásukkal és tapasztalatukkal a tisztelt megrendelőt. Amióta az építési engedélyhez kötelező az építész pecsétje, azóta meg elkezdtek "önmegvalósítani"... elfeledkezni arról, hogy nekik nem hatalmuk van, hanem szolgálatuk.
Na, valami ilyesmi.

Irkutszk 2013.07.29. 10:22:48

@antisystem: Nem kívánok vitába bocsájtkozni senkivel a bizonyítékokon alapuló orvoslás ellen és mellett, de leszögezem, a legkisebb mértékben sem támogatom vagy javaslom senkinek, hogy bármilyen olyan kezelést elfogadjon, amelynek hatását és ártatlan voltát semmi, ismétlem, _semmi_ nem bizonyítja.

zellerlevél 2013.07.29. 10:32:10

@antisystem:

:) Az építész-példa tökéletes.

Valahol egyébként itt lehet az egész modern életünk zsákutcája. Sok-sok fejlődés, kényelem, ezerszer jobb körülmények és lehetőségek az élet minden területén, és közben valahol elveszik az ember maga, az emberi kapcsolatok, a bizalom, a méltóság, a tisztelet, az empátia. Mindkét oldalról. No persze nem lenne muszáj hagynunk. Egyik oldalról sem.

antisystem 2013.07.29. 10:56:31

@Irkutszk: a hozzászólásod alatt zellerlevél tökéletesen összefoglalta az EBM lehetséges hátrányait, tömörebben mondjuk annyi, hogy hajlamosít arra az attitűdre, hogy elvesszen benne a beteg gyógyítása mint az orvostudomány lényege, arra, hogy betegséget gyógyíts, és ne beteget, ha tetszel érteni. Elvész az egyediség, a kreativitás, a lényeg, és az orvosból lesz módszertani leveleket beseggelő egészségipari hosszasan betanított munkás.
Tudod, ha nő lennék, azt mondanám, hogy az Ég óvjon minden olyan orvostól, aki a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium épp aktuális módszertani levele alapján akar indikálni egy szülés indítást, és nem a paciens szándéka és a saját tudása és szakmai tapasztalata összevetése, a pacienssel való megbeszélés, együttműködés alapján...

karcsibácsi 2013.07.29. 11:08:57

@zellerlevél: "A jobb orvosok használják ezeket a technikákat, kórházi körülmények között is."
A "jobb orvosok" nem használhatják, ha igen, az kuruzslásnak minősül.

Ha az orvos nem az EBM szerint elfogadott kezelést alkalmazza, sok milliós kártérítési igénnyel (és letöltendő szabadságvesztéssel) néz szembe.

karcsibácsi 2013.07.29. 11:11:33

@antisystem: Butaság.
Egy ház építésének is megvannak az építésügyi hatóság által elfogadott szabványai.
Ha az építész ettől eltér, mert ő jobban szeretne Gaudi (vagy Hundertwasser) stílusában egy "kötöttségektől mentes, szabadon lebegő álom-házat" építeni, a legkevesebb, hogy törlik az építészmérnöki névjegyzékből, de ha a ház összedől, kóter.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 11:16:04

@karamellcukorka:
"remélem majd mikor sorra halnak az emberek az utcán, az ellátás hiánya miatt akkor is ezt mondod. "

ez demagógia. mit tudok én személy szerint többet tenni annál, mint hogy fizetem a tb-t? ennyi a dolgom, nem más.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 11:17:14

@karcsibácsi: a társadalombiztosítás viszont nem szab ilyen feltételeket. és itt erről beszélünk.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 11:21:28

@karamellcukorka:
"Hányan írtak már felháborodott posztot itt ,mert hétvégére vagy munkaidő leteltére hivatkozott az orvos.Az nem az adott betegen múlik? :)"

de. de nem csak. az ügyfeleket nevelni is kell. ha az ügyfelet betegnek hívják, akkor is. nekem eszembe se jutna vasárnap ilyenért orvost hívni. de nem én vagyok többen:)
a nevelésrelehetnek különböző technikák: megmondani neki határozottan, hogy ilyenkor ilyennel nem foglalkozol, nem adsz neki privát telefonszámot, tartasz egy "céges"telefont csak a betegeknek és munkaidőn kívül kikapcsolod, stb.

antisystem 2013.07.29. 11:24:12

@karcsibácsi: Nézd, neked legyen butaság. csak akkor ne tessen nagyot csodálkozni a továbbiakban az ilyen jelenségeken:
index.hu/tudomany/2013/02/06/homeopatia_a_nagy_atveres

karamellcukorka (törölt) 2013.07.29. 11:41:43

@Babette_: Meglátszik, hogy nem vagy orvos. A céges telefont kötelező a dokinak magánál tartani és tilos kikapcsolnia,még akkor is ha nem ügyeletes. A telefonszám pedig ki van írva az osztály faliújságjára. Így nehéz nevelni a neveletlen (s akkor még finoman fogalmaztam) betegeket.

Irkutszk 2013.07.29. 12:07:31

@antisystem: Engem inkább attól óvjon, aki a szülő kismama óhaja miatt veszélybe sodorja a magzat és/vagy a kismama életét.

antisystem 2013.07.29. 12:25:45

@Irkutszk: nézd, azért lássuk be, hogy ez a gyakran hangoztatott érv nem más, mint egy jól hangzó szöveg. A valóságban ugyanis igen kisszámúak az abszolút kontraindikációk, soha senki nem mondja, hogy egy paciens kívánságát egy abszolút kontraindikációval szemben kell figyelembe venni - ez esetben nyilván a pacienst kell felvilágosítani arról, hogy miért hibás a saját elgondolása - és az életemben sem láttam egyetlen olyan esetet, ahol a súlyos szövődmény oka az lett volna, hogy valakinek egy abszolút kontraindikációval szemben teljesítették volna a kívánságát.
Na, ezzel szemben millió az olyan esetek száma, ahol valós döntési helyzetben, valós alternatívák esetén az orvos volt pofátlan a saját nézeteit a paciens elgondolásai elé helyezni és így visszaélni a paciens kiszolgáltatottságával és a saját hatalmi helyzetével, ahelyett, hogy vagy elfogadta volna a paciens véleményét és döntését, vagy korrektül megmondta volna, hogy számára ez nem pálya, ő makacsul ragaszkodik a saját elveihez, és átadni a pacienst egy másik kollegának - ami mondjuk a tisztességes út.

zellerlevél 2013.07.29. 13:00:43

@karcsibácsi:

Még egyszer: nem mindegy, mit értünk alternatív módszer, kiegészítő kezelés alatt.

Attól kezdve, hogy a műtét alatt a feszült betegnek vérnyomáscsökkentésre nyugatót adnak, vagy helyette beszéltetik a gyerekeiről; azon keresztül, hogy körömvirág krémet ajánlanak a műtéti heg kezelésére; egészen addig, hogy az altatóorvos homeopátiás szerrel segít rá a gerincvelői érzéstelenítésre (ez nálunk a megyei kórházban legális választási lehetőség); vagy szülés után palástfűteát adnak a méhösszehúzódás elősegítésére, mind alternatív módszer. De ilyen a rákosoknak ajánlott cukormentes étkezés (ismerek olyan onkológust, aki egyenesen paleo vagy ketogén étrendet ajánl a betegeinek), D vitaminbevitel, vagy a szegeden elérhető vénás C vitamin terápia (amit nem is olyan rég még kuruzslásnak gondoltak, pedig egyes országokban évtizedek óta sikerrel alkalmazzák). Vagy a műtét utáni duzzanatokra ajánlott csalántea, a gyulladáscsökkentésre javasolt kamillatea, az asztmásoknak a sószoba, a fogászatban alkalmazott xilites ecsetelő, és sorolhatnám.

Alternatívák, lehetőségek, kiegészítő terápiák, melyeket nem muszáj elfogadni, de rendelkezésre állnak, és semmilyen törvényi előírással nem ellenkeznek.

THX1138 2013.07.29. 13:15:40

Végigolvasva a kommenteket, számomra úgy tűnik, hogy bár a kommunikáció körül forog a beszélgetés, valamilyen oknál fogva szinte kivétel nélkül az orvos tájékoztatási kötelezettsége lett kivesézve. Mi van a másik oldallal? Értem, hogy elsősorban az orvosnak kell elmondani, milyen betegséggel is küszködök, mit várhatok, milyen kezelést kapok, de könyörgöm, ha nem mondja el (mert fáradt, túl szűkszavú, nincs ideje, nem az ő dolga, nem akarja...), akkor a beteg kérdezzen! A posztot író kismama egy szóval nem említette, hogy amikor nem kapott felvilágosítást, akkor vajon ő kérdezett-e egyáltalán? Én nem vagyok orvos, szerencsére páciensként is limitált a tapasztalatom (remélem, ez még sokáig így marad), de eddigi tapasztalataim szerint a normális hangnemben feltett kérdéseimre még mindig megkaptam a válaszokat szintén normális hangnemben. És nem hiszem, hogy csak szerencsém volt, mert úgymond csak "normális" orvossal találkoztam.

zellerlevél 2013.07.29. 13:18:00

@Irkutszk:

Huszonévvel ezelőtt a szülészek számára teljesen egyértelmű volt, hogy egy kismama azon óhaja, hogy valamelyik rokona bent lehessen vele a szülőszobában, veszélybe sodorja a gyereket is, az anyját is. Ugyanígy egyértelműnek gondolták, hogy szülni csak szülőágyon lehet és a gátmetszés szükségszerű; a gyereket el kell különíteni az anyjától, és csak három óránként húsz percre szabad a közelébe engedni. Ma már alig van olyan orvos, aki a fentieket evidenciaként kezelné. És egyik sem gondolja, hogy a kismamák ezzel ellentétes óhajai szükségszerűen veszélybe sodornának bárkit.

A gyökeres változások nálunk is folytatódnak, azt illetően is, hogy mi a veszélyes, és mi nem. Remélhetőleg nincs messze az, ami egyes országokban már jól működik: a beteg és az orvos partnerek; minden betegnek joga van megismerni a kezelésével kapcsolatos információkat; ha van döntési lehetőség, akkor ő dönthet, és nem a feje felett dől el, mi lesz vele. (Ez egyébként sok helyen így van már, azok az orvosok, akik felismerték ezt a szükségletet, nem véletlenül népszerűek a páciensek körében.)

Irkutszk 2013.07.29. 13:22:39

@zellerlevél: Sőt, Semmelweis előtt nyugodtan kézmosás nélkül mentek az orvosok a boncteremből a szülészetre.

antisystem 2013.07.29. 13:27:09

@THX1138: Nézd, talán azért van ez az oldal kivesézve, mert az orvos munkaköri kötelessége, és az orvosi hivatás egyik alappillére lenne a beteg tájékoztatása, a vele való kommunikáció. Mert hát laza csuklóból bukhat a hiányán a terápia sikere. Most gondold el azt a helyzetet, hogy elviszed az autódat az autószerelőhöz, aki miután átnézte, nem sorolni kezdi neked, hogy ki kellene cserélni a bal hátsó lengéscsillapítót ezért-azért, meg a vezérműláncot is cserére érettnek gondolom emezért, hanem közli veled, hogy "maga csak bízzon bennem, ha már idehozta a tragacsát, és ha akar, kérdezzen". Na, ekkor áll elő az a helyzet, hogy amíg az első módon viselkedőbe meg fogsz bízni, és jó eséllyel mérlegeled és megfogadod a javaslatait, a másodikban meg jottányit nem fogsz megbízni, azt fogod gondolni, hogy visszaél a helyzetével - és lássuk be, többnyire joggal.
Pedig ez csak a tragacsod, és nem a saját életed.

zellerlevél 2013.07.29. 13:32:39

@THX1138:

Azért az ismerjük el, hogy ez nem könnyű.
Mondjuk jön a nővér a kórházi ágyon fekvő beteghez, és már szúrja is. A legritkább esetben fordul elő, hogy kérdezi tőle a beteg: ez milyen injekció? Mire a nővér: nem adhatok felvilágosítást, kérdezze az orvost. És szúr.

Úgyis fogalmazhatunk, hogy az alapfelállás nem kedvez a beteg információéhségnek.

Ugyanakkor az igaz, hogy aki akar, az képes információhoz jutni (nekem is mindig sikerült), de erre gyakran csak magánrendelésen van lehetősége, vagy akkor, ha orvost fogad a műtétjéhez. A cél az lenne, hogy ezt automatikusan is megkapja, mindenféle külön kérés nélkül.
Amikor a beteg a rendelésre egy sor felírt kérdéssel érkezik, akkor az orvos többnyire tudja, hogy mit várnak tőle. Mert az is igaz, hogy a szűkre szabott időben közölt információk nem feltétlenül jegyezhetők meg.

(Például sohasem kaptam másodpéldányt a beleegyező nyilatkozatokból. Többnyire idő sem volt átolvasni őket, ez alól talán csak az MRI a kivétel, ott ilyen szempontból tökéletes a tájékoztatás a mi kórházunkban.)

zellerlevél 2013.07.29. 13:33:35

@Irkutszk:

Így van. :)
Szóval van remény, hogy lesz ez még jobb is. ;)

antisystem 2013.07.29. 13:37:41

@Irkutszk: sőt Semmelweis-et sem a betegek támadták, nem tőlük kellett félteni őt se, hanem a saját szakmája tekintélyelvű hulladékától... akkor sem volt ez már másként. De az orvostudomány kultúrtörténete tele van ilyen sztorikkal Pasteurtól Priessnitz-ig, amikor a "szakma becsületét védő" tekintélyelvű csőcselék természetesen "csak a betegek érdekében" feliratú zászlót lengetve esett neki bárkinek, aki az ő nagyképűség-piedesztáljukat veszélyeztette. És borzalmasan szomorú, hogy még ma is megtűr és támogat az orvos-szakma a saját soraiban olyanokat, és támogat olyan viselkedéseket, amelyek max egy Moliére-darabban lennének tolerálhatóak.

zellerlevél 2013.07.29. 13:38:38

@zellerlevél: (Tévedések elkerülése végett: én a homeopátiában nem hiszek, simán visszautasítottam, szó nélkül elfogadták.)

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 13:47:04

@karamellcukorka: idézőjelbe tettem, nem az igazi cégesre gondoltam. hanem csak egy, a betegeknek fenntartottat.

Tempus-Anh 2013.07.29. 13:49:57

@antisystem:
Ha beperlik az nőgyógyászt és bírósági tárgyalásra kerül a sor, egyáltalán nem vesznek figyelembe semmiféle EBM-et, csakis a Magyar Köztársaságban érvényes szülészeti-nőgyógyászati szakmai irányelveket, mint egyedüli elfogadott és alkalmazható módszertant. Ha nem aszerint cselekedtél, véttettél az orvosszakma szabályai ellen. A katonaságnál is van egy meghatározott szolgálati szabályzat, amit betűre-pontra-vesszőre megtanulsz és aszerint élsz, amíg az egyenruhát hordod. Orvosként kőkeményen és halálosan szigorúan kötnek a szakmád irányelvei, amelyet a Szakmai Kollégiumod írt elő számodra és tett kötelezővé és amitől nem térhetsz el. Ez kórházakra lebontva ott van a minőségirányítás szakmai protokolljai közt, osztályoként, szakmánként, ismerni kell és eszerint kell dolgozni. Ha nem tartottad be és prücök van a te hibádból, elsősorban ennek alapján kérnek számon. És ismétlem: ez abszolút nem játék, nagyon komolyan veszik.

Ugyandehogy (törölt) 2013.07.29. 13:52:26

@zellerlevél: egyszerűen nehezemre esik elhinni, hogy egy beteg _ennyire_ kiszolgáltatott legyen (persze amúgy igen). én nem írok alá semmit, amit nem olvastam el. sem szerződést, sem nyilatkozatot. nem is tudom, hogyan képzelheti bárki, hogy "nincs rá idő" felkiáltással elvárja, hogy ezt tegyem.
az sem fordult még velem elő, hogy nem válaszoljanak, hogy mi történik: milyen injekciót adnak be és miért, vagy milyen kezelést. és sosem éreztem azt sem, hogy orvos vagy ápoló nyűgnek érezte volna a kérdéseimet.

ezzel nem azt mondom, hogy nem hiszem el, ha valakivel megtörtént, de velem még sosem (pedig volt közöm sok orvoshoz, magam és a gyerekek kapcsán)

antisystem 2013.07.29. 14:05:15

@Tempus-Anh: nézd, pont ez az, amivel kiválóan el lehet érni, hogy az emberek minél inkább elkerüljék ezeket a kiszolgáltatott helyzeteket... tehát vagy ne vállaljanak gyereket például, vagy a paramedicinális lehetőségek felé nyissanak. És itt akkor picit meg kell álni, és elgondolkodni, hogy voltaképp mi is lenne a cél, és nem-e lehet-e, hogy ez pont az ellenkező irányba visz....

Ha már belinkeltem azt az ominózus Boldogkői Zsolt-cikket, írtam én arra egy választ is neki, hogy ő mit kezd vele, az az ő dolga. A konklúziómat meg idemásolom, és hogy te mit kezdesz vele, az meg a tiéd:)

"Szóval tisztelt Professzor Úr, persze a nyugatinak mondott orvoslás már egy ideje felismerte a bajt, és a deklarációk szintjén sokminden el is hangzott és hangzik a hierarchikus-paternalista orvos-beteg viszony horizontális terápiás közösséggé értelmezéséről... de valójában persze az egy lépés előre, kettő lépés hátra folyik, a gyakorlatban a függőségi viszony csak egyre durvább részint az egészségügyön belül is, részint az egészségügy és az azt igénybevevő közötti kapcsolatban is. És azt gondolom, hogy ebben a 24. órában vagyunk, ha a "nyugati medicina" nem lesz képes ettől a dologtól radikálisan megszabadulni, folytathat bárki, bármilyen tudományos missziót bármilyen helytálló érvekkel, akkor is az alternatívnak nevezett medicina fog egyre nagyobb teret nyerni. Egyszerűbben megfogalmazva amíg a tudományosan frankón megalapozott amantadine-hez az orvos döntése-szándéka-meggyőződése-stemplije alapján jutok megélve a kiszolgáltatottság és alávetettség minden stresszét, a "világ legdrágább pézsmakacsa-májához" meg a saját döntésem alapján, addig az ember mentális egészségének minden kétséget kizáróan (tudományosan is bebizonyíthatóan, lásd fiziológiás paraméterek:)) jobbat tesz, ha az utóbbiban hisz... és egyre többen fogják azt választani."

Farkasokkal táncoló 2013.07.29. 14:08:16

- Azt tényleg nem értem, hogy miért kell egy utolsó órában lévő, a toxémia jellemzőit egyáltalán nem produkáló kismamát a súlyával vegzálni? Nemcsak zsír miatt lesz hegyomlás nagyság egy szülés előtt álló nő, hanem mondjuk a vizesedés miatt is.ÉN az elsőnél 25 kilót, a másodiknál 30 kilót híztam, az utolsó ét és fél hónapban. Szülés után pár héttel már szinte a kezdő súlyomnál voltam, igaz naponta csurgattam vagy 10.szer két litert a klotyóba.. de akkortájt mág annyira nem baszogatták mindennel a terhes nőket. Ma meg azt hiszi, hogy ha nem azt mondjuk rájuk, hogy terhes hanem, várandós, állapotos, áldott állapotban lévő (jujjjj ez nagyon nagyon tetszik nekem!!!), akkor ezzel ki is van végezve a nőgyógyászok részéről a megfelelő udvarias beteg-orvos viszony.

Vagy humor akart lenni? Sok nőgyógyásznál tapasztalom, hogy azt hiszik, hogy ha valami nem odaillőt mondanak,, az humor, és jaj de jópofa.

Másik jellemzőjük, hogy valami miatt (gondolom azt hiszik, hogy ha jogosan nyúlnak bele kézzel egy nőnek a vaginájába, még ha gumikesztyűvel is, akkor köztük valamiféle másfajta bizalmas viszony is létrejön -, hogy mucuskámnak, drágaságomnak, szivikémnek, kedveskémnek, picinyemnek és hasonlóknak nevezik őket, pl szivike és mennyit hízott ez alatt a fél év alatt? Aranyom, szedi rendesen a folsavat? Második gyerekemnél azért választottam a fiatal sztk orvost, mert azt mondta nekem, hogy asszonyom, és nem is csalódtam benne.

Aztán. 3 napos szüléskéslekedés után miért is kell meginditani a szülést? A szülések mindössze 5%-a indul meg a kiírt napon, a többi vagy pár nappal előtte, vagy pár nappal utána indul meg magától. LÁnyom a 42. hét elején szült meg spontán, de volt ismerősöm, aki 3 héttel később szült (olyan otthonszülős fajta volt, minden gyerekét otthon szülte, én már tiszta ideg voltam, ő meg azt mondta, majd megindul, ha itt az ideje.

Annak ellenére hogy amúgy agyon tisztelem az orvosokat, sőt nagyon tisztelem a normális nőgyógyászokat is, az egyre szaporodó szülésélmények olvasgatása óta valahogy minden tiszteletem kezd elszállni irányukban.

Irkutszk 2013.07.29. 14:12:17

@Farkasokkal táncoló: Elnézést, én már a gimnáziumi tanáromnak is szóltam, hogy zavar, ha csak a vezetéknevemen szólít. A kommunikáció kétirányú utca (kell, hogy legyen); ha nem az, valóban váltani kell orvost.

antisystem 2013.07.29. 14:18:15

@Irkutszk: Kunetz Zsombor oxyológus szakorvos, a Magyar Légimentő Kht. volt orvosigazgatója szépen, hosszasan elemezget, és természetesen van tapasztalat, meg igazság a sorai között. Namost engedelmeddel én, a legeslegutolsó senki, nemoxiológus nemszakorvos nemigazgató:) aki az ügy nyilvánosságra kerülése után kb 3 órával leírtam nyilvános fórumon hogy szerintem mi történt, mi a hiba, és hogyan kellett volna megoldani - és hát az ítélet évekkel később véletlenül pont ugyanezt írta le:) - már a váll-elakadásos sztorinál - megfogalmaznám a valóságot sokkal-sokkal rövidebben:

Ha tudom, hogy a kórházban is az én végső döntésem az, hogy beadják-e nekem azt az oxytocint vagy nem, és ilyen módon nem fenyegetik sem az emberi méltóságom, sem a szabad akaratom, akkor nyugodtan be fogok menni a kórházba, és 99%, hogy el is fogom fogadni az orvosom ezzel kapcsolatos VÉLEMÉNYÉT, JAVASLATÁT. Ha azt érzem, hogy elveszik tőlem a döntés, a saját életem feletti végső rendelkezés jogát, meggyalázva emberi méltóságomat és szabad akaratomat, akkor meg inkább ki fogom kerülni azt a helyzetet, amikor sor kerülhet egyáltalán olyanra, hogy engem UTASÍTANAK, és tőlem ENGEDELMESSÉGET KÖVETELNEK.
Na, ebből él a paramedicina, egyre szebben:))

Irkutszk 2013.07.29. 14:52:05

@antisystem: Nem a beteg szava az utolsó, hogy megkapja-e az oxytocint, hanem a gyermek és az anya együttes egészségéé az utolsó szó. A fogantatástól kezdve a szülésig az anya teste kettejükön osztozik, mindkettőre tekintettel kell lenni a beavatkozások megítélésekor. Ehhez pedig az orvos ért.

antisystem 2013.07.29. 15:07:39

@Irkutszk: Nézd, tudom, hogy nálunk ez van az egészségügyi törvényben - csak hát ismerem a népesedési statisztikát is, meg azért hozzávetőleg tudom azt is, hogy Gerébnek és még néhány a hivatalos medicinán túli szolgáltatónak miért van szép, stabil rajongótábora.
Nem tudom, mennyire volt célzatos, hogy honnan linkeltél, de elárulnék egy titkot, az az által a politikai erő által zászlóra tűzött "rendpárti, értékelvű, tekintélyelvű, zérótoleráns" attitűdöt sokan és lelkesen tapsolják ha a saját kertjük dézsmálóiról van szó, de kifejezetten megvetik és kikerülik, ha őket magukat akarná valaki megrendszabályozgatni. Ez az egyik. A másik az, hogy természetesen a felvetés - bár mondom, nagyon jól hangzik - maga a megtestesült álságosság, ha mélyen belegondolsz. Ugye ugyanazt a nőt, aki szabadon kimehet Afganisztánba szülni, ahol 0,4% helyett 25% a csecsemőhalandóság, nyugodtan kocsiba ülhet terhesen vonat helyett, ahol 10* akkora utaskilométerre nézve a magzati és anyai károsodás (baleset) veszélye, aki a terhesség alatt elszívhat 2 doboz cigit és megihat negyed liter páleszt naponta, azt csak és kizárólag az orvoslással, az orvos szándékával szemben kell megfegyelmezni és megrendszabályozni erőszakkal akár, törvénybe foglaltan... Naaaaaaa.... ne mondd, hogy ez csak szerintem vérlázító és bicskanyitogató...:)
Na, erre mondanám én azt, hogy "ne szülj rtabot te szűz, anya ne szoptass csecsemőt" - legalábbis, ha nem akarod a méltóságodat veszélyeztetni.
Vegyük már észre, hogy mi van valójában, mi a mögöttes tartalom a nagyon jól hangzó szlogenek mögött akár...

zellerlevél 2013.07.29. 16:47:37

@Irkutszk:

Persze. Csak itt arról van szó, hogy már tudjuk: ahogy felesleges volt a gátmetszés, az anya elkülönítése a gyerektől az esetek többségében, úgy már sokan tudják: a császármetszések egy jó része azért van, mert sok a felesleges, korai szülésindítás.

Ahogy feljebb írtam: a posztíró története tipikus. Indítás a terminus után hamarosan, aztán császár a vége. Ilyenkor aztán jön a megfellebbezhetetlen érv: ehhez az orvos ért.

A kérdés az, hogy ha a szülésindításnak ilyen gyakran császár a vége, akkor valóban jó-e ez a gyakorlat? Attól, hogy nem vagyunk orvosok, még ismerhetjük a statisztikákat (pedig elég sikeresen igyekeszik eltitkolni az egészségügy egy része), és tudhatjuk, hogy a világ más táján ez nem gyakorlat. Sőt, azt is, hogy a másfajta gyakorlat jobb eredményekkel kecsegtet.

Számomra egyébként nehezen érthető az, hogy miért olyan nagy az ellenállás az egészségügy részéről aziránt, hogy valamit ne csináljanak... (pl. gátmetszés, szülésindítás)

2013.07.29. 21:17:47

@karamellcukorka: Milyen telefonszám szerepel a faliújságon a kórházban? Én még sosem láttam olyan telefonszámot kiírva, amin a beteg felhívhatja az orvost a kórházon kívül. Biztosan nem néztem szét elég jól.

Irkutszk 2013.07.30. 08:29:38

@antisystem: Nem tudom, milyen pártról beszélsz, nem ilyen indíttatásból linkeltem, amit.
Azért lásd be, hogy az orvosoknak is probléma az, amit említettél. Mégpedig nem is csak a várandósokkal kapcsolatban, hanem minden beteggel, akik eléjük kerülnek. Most nemrég olvashattuk, hogy a páciens szerint durván emlegette fel az orvos, hogy ráncos a combja, vagy dagadt. Volt olyan bejegyzés is, ahol azt panaszolta a beteg, hogy a dohányzási szokásai miatt tett megjegyzést az orvos. Pedig szerintem ezeket az orvos kizárólag szakmai szempontok miatt mondja, mert mit neki még egy beteg a vizsgálóasztalon. Ha jobban belegondolsz, egész álló nap egy-egy testrészt nézegethet az az orvos a különböző betegeken, és általában 60 éves betegeken, nem 18 éves modelleken... Azért ha belegondolunk, idővel ez, hmm, elveszti a vonzását, mégha épp nőgyógyász is az illető. De persze ott vannak az ortopédusok, neurológusok, traumatológusok, fül-orr-gégészek is, csak hogy egy párat említsek. Szóval ez tényleg probléma, az orvosnak is, de nem állhat minden páciense mellett egész nap, és szólhat rá, hogy ezzel most mennyit árt magának, ha megeszi-megissza-elszívja, stb. A páciens elsősorban önmaga felelős az egészségéért (meg a gyermeke egészségéért - legdurvább példaként lásd Contergan-ügy, ahol tudtukon kívül okoztak maradandó károsodást a magzataiknak az asszonyok; konkrétan hiányzó végtagokat).

@zellerlevél: Nem tudok abban a témában vitatkozni, hogy mikor indokolt a szülésindítás, vagy a császármetszés. Mint fentebb olvasható, én is csak kérdezni tudtam, nem értek hozzá, nem vagyok sem szülész, sem nőgyógyász. Ehhez a témához keress egy szakembert, akivel meg tudod vitatni a protokollokat.

karcsibácsi 2013.07.30. 08:29:41

@zellerlevél: Hülye emberek mindig voltak, vannak, lesznek.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.30. 09:30:24

@Turchi: A férjemé. Sőt megszórták a 4 éve a céges névjegyével a várót amin uú rajta van a céges telefonszáma...s bár azóta szerencsére erre nincs pénz, vannak akik megőrizték.

2013.07.30. 12:21:56

@karamellcukorka: Megszórták? Kik? Az elmúlt 20-30 évben (de öreg vagyok) sosem láttam ilyet sehová kiírva. Akkor az a kórház sara.

karamellcukorka (törölt) 2013.07.30. 13:06:22

@Turchi: Kirakta a váróba a kórház menedzsmentje. Kiírták a kivetítőkre, mert plazmatévére kivetítőre telik.
Kórházé is ,meg a kevésbé intelligens embereké is...akik képesek megfelejtkezni, elemi viselkedési ? udvariassági? dolgokról. Arról jó jó tudom annak a nyomorult dokinak a telefonszámát, de nem hívom este, hétvégén és ünnepnap. Mert ki örülne, ha a szabadidejében nem tudna pihenni, sem és az alvásidejében sem tudna aludni,családostól mert infót kérnek tőle?

2013.07.30. 14:27:42

@karamellcukorka: Én értem hogy ne telefonáljanak az orvosnak a szabadidejében, de pont azt mondom hogy a kórházi vezetõ is balfék ha nyilvánossá teszi a számokat. Ez nem szokás máshol.

Irkutszk 2013.07.30. 15:06:39

@Turchi: Állatorvosoknál láttam olyan rendszert, hogy volt egy ügyeletes telefon (és telefonszám), amelyet az épp ügyeletes orvos tartott magánál, a többi pedig nyugodtan tölthette a szabadidejét.

2013.07.30. 18:28:47

@Irkutszk: Tehát lehet jól is csinálni

antisystem 2013.07.30. 23:16:18

@Irkutszk: (semmi különös, csak a cikket egy a Jobbikhoz kötődő portálról linkelted, nincs különösebb jelentősége, csak azt hittem, talán célzatos.)

"Mégpedig nem is csak a várandósokkal kapcsolatban, hanem minden beteggel, akik eléjük kerülnek." - persze, ezek az orvoslás honi gyakorlatában szakterülettől tök függetlenül jelen lévő gondok.

"A páciens elsősorban önmaga felelős az egészségéért (meg a gyermeke egészségéért - legdurvább példaként lásd Contergan-ügy, ahol tudtukon kívül okoztak maradandó károsodást a magzataiknak az asszonyok; konkrétan hiányzó végtagokat)."
Ja. Valószínűleg véletlenül, de teljesen jól rámutattál a probléma lényegére, ha megpróbálsz válaszolni arra a kérdésre, hogy KIK azok, akik "tudtukon kívül okoztak maradandó károsodást".
No mert igaz, a Contergan vény nélkül kapható gyógyszer volt akkoriban Németországban (pontosabban az NSZK-ban 1961 táján, erről beszélünk), de gondolom azt tudod, hogy a terhes nők - még a németeknél átlagban sokkal kevésbé precízeskedő magyarok is - többnyire az orvosuktól, védőnőjüktől, gyógyszerésztől kérnek tanácsot, hogy a panaszaikra mit szedjenek be. Tehát biztos lehetsz benne, hogy ezeknek a nőknek több mint a fele az említettek javaslatára szedte ezt a patikában forgalmazott gyógyszert. (nálunk is forgalomba volt egy közeli rokona, a szintén ftálimid Noxyron - de az szerencsére nem teratogén)
Tehát akkor valójában mire, kinek a felelősségére is példa a Contergan-ügy?
És aki mondjuk orvosi utasításra szedte ezt a nyugtatót, és így született végtaghiányos gyereke, az hogy tud elégtételt venni azon, aki az utasítást adta? Kinek kell együtt élni ezzel a gonddal?
Szóval sajnálom, de a Contergan ügy az valójában az én véleményem melletti erős érv, miszerint a világ legnagyobb (emberölést is űberelő) aljassága valakinek a feltétlen engedelmességre kényszerítése, legyen mögötte akár még jó szándék is. Valakinek a kooperációját kellő tájékoztatással, empatikus hozzáállással, szilárd alapokon álló szakmai tudással kell elérni, nem erőszakkal, meg nem tekintélyelvű mocsokkal.

(az MOK-nak (? asszem) volt egy ilyen szanalmas.hu oldalra kívánkozó akciója még a 90-es évek elején, amikor a reklámtörvény kifacsarásával akarták elérni, hogy laikusok ne szerezhessenek szakmai információkat a vényköteles gyógyszerekről, tehát egypédaéúan függő viszonyba kerüljenek az orvostól az információ területén. Még 1-2 helyen látható a neten ennek az éjsötét, izzig-vérig középkori próbálkozásnak a maradványa, amit azután szerencsére maga az egészségügyi kormányzat likvidált, amikor ezeket az infókat publikálta a drinfo meg az OGYI portálján)

karcsibácsi 2013.07.31. 07:38:54

@antisystem:
Fordítva ülsz a lovon. Nem először.
Contergan: 50 éve nem voltak még olyan szigorú feltételei egy új gyógyszer bevezetésének, mint manapság (Fázis I-IV. vizsgálatok, minimum 10 év, amíg a gyógyszer forgalomba kerülhet azt követően, hogy a hatása nagyjából ismertté vált).
A Német állam egyébként anyagilag kárpótolt minden érintettet. Persze, tudom, a kezük nem nőtt ki. Tehát erről nem az orvosok tehettek. Volt egy gyógyszer, amit - részben - várandós kismamák nyugtatására engedélyezett a német gyógyszerügyi hatóság, és ezt az orvos felírta/javasolta.
MOK: Elég rossz véleménnyel vagyok róla, de a vényköteles gyógyszerek reklámozásának tilalma erkölcsi alapvetés. Ez jelenleg is érvényes. A netnek meg az egyik legnagyobb előnye, hogy gyakorlatilag minden információ, mindenki számára elérhető. Ennek viszont legnagyobb hátránya, hogy az információ értékelésének a laikus közönség körében nincsenek meg a mentális-intellektuális-informális feltételei.
Noxyron (glutárimid): szerkezetileg olyan messze van a contergantól (Thalidomid), mint Makó Jeruzsálemtől. Pedig tudjuk, hogy nagyon messze volt. Nem a város, a vitéz.
A Contergan egyébként reneszánszát éli, igaz, más indikációval.

Irkutszk 2013.07.31. 08:22:04

@antisystem: "kinek a felelősségére is példa a Contergan-ügy?"

A tudatlanságé, leginkább.

Irkutszk 2013.07.31. 08:24:47

@karcsibácsi: És tudtommal csak az egyik entantiomerrel.

antisystem 2013.07.31. 08:52:03

@karcsibácsi: "Fordítva ülsz a lovon. Nem először." - már bocsi, de szerintem ez olyan, mint a vicc, amikor megy a pasi a feleségével az autópályán, és közbe szól az Utinform, ahol bemondják, hogy vigyázzanak, mert egy ámokfutó a forgalommal szemben halad az Autópályán.
- Egy???? Mindenki!
Mint tudjuk, a puding próbája a megevés, és az észlelt jelenség még mindig a társadalmi méretű bizalomvesztés a "hivatalos" orvoslással szemben, és a természetes következménye, paramedicina minden formájának gyors ütemű előretörése.
"Tehát erről nem az orvosok tehettek."
Ez ugye csak addig igaz, amíg fennáll, hogy a végső döntés és szó a betegé. Onnantól meg szerintem az orvos tehet róla, nem azért, hogy nem volt látnok, hanem azért, mert azzal, hogy részt vett egy elnyomó (medikális) szisztéma működtetésében, értelemszerűen felvállalta a felelősség 101%-át, hisz akié a jog, azé a felelősség.

"Ennek viszont legnagyobb hátránya, hogy az információ értékelésének a laikus közönség körében nincsenek meg a mentális-intellektuális-informális feltételei." - na látod, ezért igaz a vicc, amit az elején mondtam.... az emberek érthetően utálják, ha hülyének nézik őket, érthetően gyűlölik a velejéig paternalista "te csak csináld, amit én mondok, mert én jobban tudom, hogy neked mi a jó, majd egyszer még hálás leszel érte" mocskot...

Egyébként annyira nincs messze a thalidomid a glutethimidtől, de szerencsére annyira igen, hogy az utóbbi ne legyen teratogén:) És hát ja, pl. lepra-gyógyszernek...de a magyarázatot helyesen adta meg Irkutszk hozzá.
(különben eszembe juttatott egy jó példát a honi medicina ülepfejségéről, adva van egy molekula, amelyik hordoz bizonyos hatásokat, ebből a terápiás hatást csak a D variáns, a mellékhatásokat meg nyilván a teljes molekula, így a DL-nek gyakorlatilag fele akkora a terápiás szélessége... szerinted melyik a vény nélküli, a biztonságosabb D vagy a DL???:)))

karcsibácsi 2013.07.31. 09:12:42

@antisystem:
Ha nemcsak olvasni tudnál, hanem értelmezni is az olvasottakat, akkor értenéd, hogy mit írtam a netről: a gugliban és a vikiben 3 perc alatt bármit megkaphatsz, de ahhoz, hogy, pl. orvosi kérdésben rendszerezni, értékelni tudd a kapott információt, kell a 6 év orvosi egyetemen szerzett , szintetizált ismeretanyag is, meg jó, ha van hozzá néhány év(tized) ez irányú tapasztalat. De hát ezt te úgysem érted meg.
A buta, öntelt emberek ismérve, hogy nem fogadnak el semmilyen korrekciót, kiagazítást, jószándékú felvilágosítást, tanácsot. Ha fene fenét eszik, akkor is neki van igaza, és övé az utolsó szó. Úgy hogy részemről a veled való eszme(?)csere befejezve.

antisystem 2013.07.31. 09:27:54

@karcsibácsi: nézd, az egy dolog, ha szerinted a "korrekciót, kiagazítást, jószándékú felvilágosítást, tanács" kezdődik úgy, hogy "Fordítva ülsz a lovon. Nem először.", kontra viszont megsértődsz azon, ha felhívják szíves figyelmedet a tudatunktól független valóságra, a valós társadalmi jelenségre. Persze nem velem kell okvetlen vitázni, a társadalmi méretű bizalomvesztést kellene megakadályozni a paternalizmus és a tekintélyelvűség radikális felszámolásával. (és nem még a védhetetlent védeni próbálni)

Egyébként a zárójeles kérdésre a helyes megfejtés:
ketoprofen:
Profenid (DL) vényköteles Ketodex (D) szabadforgalmú - ott helyesen döntöttek
ibuprofen (mint a leggyakrabban használt fájdalomcsillapító)
Algoflex, Ibumax és 6 millió társa (DL) szabadforgalmú kontra Seractil (D) vényköteles
ott meg fordítva ülnek a lovon...:)
Na, erre varrj gombot:) - gondolod, wikin kiművelődöttek döntenek? :)

Irkutszk 2013.07.31. 09:35:04

@antisystem: Tipikus esete a félműveltségnek.

antisystem 2013.07.31. 09:44:43

@Irkutszk: mármint mi? Az, hogy az orvostudomány honi művelőinek egy része egyszerűen ELVÁRNÁ, hogy a hozzájuk fordulók a racionalitás és a kontroll megtartásának igénye helyett már-már vallásos HITTEL fogadják el őket, és nyugodtan dobják becsukott szemmel hátra magukat, az ismert bizalom-teszt szerint?
És nem hajlandóak szembenézni azzal, hogy ilyen talán volt a középkorban, de ma nincs? A társadalom felnőttebb, a szülő-kisgyerek kapcsolati modellre jellemző vakhit és vakbizalom helyett kérdéseket tesz fel, és érveket, indokokat vár el, és követel meg. Teljes joggal...

karcsibácsi 2013.07.31. 09:58:20

@Irkutszk: Igen, igazad van (ebben is), az R isomernek nincs teratogen hatása.

karcsibácsi 2013.07.31. 09:59:16

@Irkutszk: " Tipikus esete a félműveltségnek."
Ebben is.

mldrv 2013.07.31. 19:07:29

@antisystem:

én ehhez nem értek*, de szerinted mégis miért lenne a vény nélküli pont a kevésbé biztonságos verzió?

*: vmelyik orvos, ha van ideje-kedve, leírhatná, hogy mennyire igaz/pontos ez, amit itt a D/DL molekulákról írtak.

karcsibácsi 2013.07.31. 20:10:29

@mldrv: Ezt @Irkutszk: tudná szakszerűen elmagyarázni, és ő röviden értékelte is fentebb ("Tipikus esete a félműveltségnek.") A lényeg, hogy tudálékos kommentelő társunk keveri a szezont a fazonnal, vagyis almát hasonlít körtéhez. Nevezetesen eltérő hatóanyagú NSAID szerekkel dobálódzik. Az már csak hab a tortán, hogy a non-steroid gyulladásgátló gyógyszerek (NSAID) hatás-mellékhatás profilja nem az optikai izomertől, hanem a COX1/COX2 gátlás arányától függ.
Röviden: halandzsa, amit összehordott.

Mille38 2013.07.31. 20:25:04

@Tempus-Anh: Kedves Tempus-Anh, a posztíró épp arról írt, hogy több orvos többféleképpen döntött a sorsáról. Akkor hol volt a szigorú szakmai irányelv? Tulajdonképpen ki nem mondva benne van a posztban, hogy az is zavarta őt, hogy minden vele foglalkozó szakember másképp ítélte meg a teendőket (néha mintha nem is szakmai álláspontok jelennek meg), és ebben a szituációban elbizonytalanodott. Ami önmagában elegendő kiinduló pont lehetett a császármetszéses kimenetelre :( A posztot pedig azért írta meg, mert ezek a kétségek még kb. egy év után is foglalkoztatják, még mindig benne él az eseménysor traumája. Amit azok a szakemberek indítottak el, akikben eleinte bízott. Szerintem nem az orvos tájékoztatási kötelezettségéről szól ez a poszt, hanem a bizalomvesztés folyamatáról.

Irkutszk 2013.07.31. 22:05:17

@mldrv: Hogy egy gyógyszer vény nélkül kiváltható, nem csupán azt jelenti, hogy biztonságos, hanem azt is, hogy megfelelő mennyiségű adat gyűlt róla össze arra vonatkozóan, hogy biztonságos, illetve ha mellékhatásai vannak, akkor azok mik. Bármilyen új hatóanyag törzskönyvezésekor automatikusan vényköteles lesz a gyógyszer. Később, ha az adott, elsősorban biztonsági feltételeknek megfelel a gyógyszer, akkor kezdeményezhető a vénykötelesség feloldása. Ráadásul a gyógyszergyár dönthet úgy is, hogy nem kezdményezi a vénykötelesség megszüntetését.

Konkrétan nem tudom, és nem is néztem utána antisystem példájának, lehetnek más okai is az általa anomáliának tartott elrendezésnek.

Az enantiomer párokról röviden (nyugodtan kérdezzen vissza bárki, ha valamelyik kifejezés nem világos a számára, vagy nem ugrik be hirtelen):
Egy szénatom négy kovalens kötés kialakítására képes. Mivel nem a papíron, hanem térben, 3 dimenzióban helyezkednek el ezek az atomok, ezért ha a szénatom mind a négy kötésével különböző atomhoz kapcsolódik, tetraéder szerkezetet vesz fel. Ha a szénatomunk négy különböző típusú atomhoz vagy molekulához kapcsolódik, kétféleképpen lehet elrendezni a térben ezeket a kapcsolódó atomokat-molekulákat (ligandokat), amely elrendezések nem hozhatók egymással teljes átfedésbe, hanem pontosan a tükörképei egymásnak. Ők az enantiomer párok. Optikai izomereknek (vagy sztereoizomereknek) is hívják őket, mert a polarizált fényt épp ellenkező irányba forgatják el. (Ez kb azt jelenti, hogy ha függőleges oszlopban rájuk küldünk fényt, akkor az egyiken áthaladás után jobb irányba elfordult fényt kapunk vissza a függőleges helyett; a másikon áthaladva pedig ugyanolyan szöggel, de bal irányba fordul el a fénycsíkunk.) Egy nagy szerves molekulában sok szénatom van, és akár több is lehet ilyen izoméria középpontja. A szervezetünkben lévő fehérjék és egyéb vegyületek sem mentesek ettől a ténytől, és az élővilágban az egyik irányba forgató izomer terjedt el. Az, hogy csak az egyik keletkezik, megérthető, ha belegondolunk abba, hogy saját belső molekuláink az enzimeink segítségével keletkeznek. Az enzimek is térben elhelyezkedő fehérjék, amelyek a kiindulási anyagokat saját térbeli elhelyezkedésük alapján vonzzák oda magukhoz. (Egyébiránt ez az egész sztereoizoméria harsányan világító közös nevezője az egész élővilágnak, és mutatja, mennyire egyformák vagyunk, születtünk akár embernek vagy papucsállatkának, esetleg tölgyfának. Na de vissza a gyógyszerkémiához.) Szóval, mivel az összes fehérjénk és gyógyszervegyületünk térben helyezkedik el, ezért ha valami olyat vegyületet adunk be a szervezetbe, amelyből kétféle térbeli elhelyezkedésű létezik, és nem tudnak egymásba átalakulni, egyértelmű, hogy: az egyik erősebben lesz képes kapcsolódni (kisebb dózis elég lesz ugyanakkora hatás kifejtéséhez, és a szervezetet kevésbé terheljük a gyógyszerünkkel), vagy szelektívebben kötődik ahhoz, amit szeretnénk befolyásolni (kevesebb mellékhatás fog jelentkezni). - És akkor itt visszatérve antisystem példájához: Ám ezt nem elég leírni, konkrétan bizonyítani is kell.

antisystem 2013.07.31. 22:12:34

@karcsibácsi: ennyire görcsösen igyekezve ne védd a mundért:)

"Nevezetesen eltérő hatóanyagú NSAID szerekkel dobálódzik."
Hát, ha szerinted eltérő hatóanyag a ketoprofen a dexketoprofentől, vagy az ibuprofen a dexibuprofentől, akkor egészségedre, remélem, betegen nem futok a kezeid közé:)
Az meg csak tiszta logika, hogy a hatást mindkét anyagnál a D izomer hordozza, az L izomer meg (szóval a racém fele) csak a feleslegesen elfogyasztott vegyianyag.
(illetve ennél hangyányit bonyibb a helyzet, mert van az emberben egy enzim, a Alfa-methylacyl-CoA racemáz, ami képes az inaktív izomert az aktív formává alakítani, csak hát épp kiszámíthatatlan mértékben, meg bizonyos betegségekben ennek az enzimnek a szintje meg is változik, szóval a racém alak bevételekor végülis kiszámíthatatlan, hogy mekkora az aktív hatóanyag-bevitel, és ez az összes propionsav-derivátum NSAID-ra igaz. (az említetteken tól a naproxen, a flurbiprofen, stb)
De az itt tárgyalt alapkérdéssel kapcsolatos ülepfejség észrevételéhez nem kell érteni ennek a gyógyszertanát senkinek, untig elég észrevenni, hogy a két rokon hatóanyagra pont ellentétes szabályozást bírtak szülni.

Szóval védd csak a mundért nyugodtan, amíg az van, hogy egyesek görcsösen védik a védhetetlent, ahelyett, hogy a szemléletváltást szorgalmaznák, addig tuti üzlet az egészségbiznic paramedikális része, pont az ilyen kritikátlan mundérvédésből élnek kiválóan a védőoltásellenzőktől a vitaminmániásokon át a pszichiátriai gyógyszerek ellenzőiig sokan.

antisystem 2013.07.31. 22:27:58

@Irkutszk: felesleges komolyabban irodalmaznod utána, a példám áll, és abban igazad van, hogy elsődlegesen a gyógyszergyár kérése, és szimplán marketing-meggondolásai lehetnek annak, hogy mit kér TB támogatásba befogadni tehát vénykötelesen forgalmazni, és mit nem.
Meg szépen félre is vinné a dialógust, ha most ennek a molekuláris biokémiáján kezdenénk agyalni a valódi probléma, az asszimetrikus orvos-beteg viszony, és az ezt görcsösen védő orvostársadalom helyett.
Mondok inkább egy másik, nyilvánvalóbb példát: triciklikus antidepresszánsok jellemző hatása, hogy előbb javítják a motoros aktivítást mint a kedélyt, ezért a kúra első heteiben a beteg paradox módon akár rosszabbul is érzi magát, fokozódik a szorongása, a vegetatív tünetekkel együtt stb. Van ugye 2 út, az orvos vagy felkészíti a beteget erre őszinte, részletes kommunikációval, partnerként tekintve a terápiában, és akkor a beteg erre számít, ez nem éri váratlanul, nem ijed meg tőle, fennmarad a bizalma az orvosban is meg a saját gyógyulásában is, tehát az együttműködése is, és gyógyulni fog jó sansszal.
Vagy jön a paternalista sötétség "vegye be reggel ezt a két tablettát kedveském, és akkor majd jobb lesz" dumával, és a legenyhébb eset hogy a beteg megijed a rosszabbodástól és abbahagyja a kezelést, otthagyja az orvost, majd a következőt is, meg a következőt is... A legsúlyosabb meg a családírtás öngyilkossággal, láttunk rá példát az elmúlt években...

Azt kellene végre tudomásul venni az összes mundérvédőnek, hogy a beteg együttműködési készsége főként attól függ, hogy mennyire tekinti őt az orvos PARTNERNEK. És ez ennek a postnak a mondanivalója egyben.

karcsibácsi 2013.07.31. 22:31:21

@antisystem:
kiszera mléra bégeva szebékkel

Irkutszk 2013.08.01. 07:01:35

@antisystem: This conversation is ended.

karcsibácsi 2013.08.01. 08:13:16

@Irkutszk: Igen, legfőbb ideje ezt a (rendszerellenes kommentelőtársunk részéről áltudományos) beszélgetést befejezni. Azonban úgy gondolom, annyival tartozunk az e tekintetben nem szakértő olvasóknak, hogy helyére tegyük a dolgot, bár reményeim szerint a Karinthy idézettel is érzékeltettem, hogy itt bizony nagyobbrészt színtiszta halandzsáról, kisebb részt helytálló (de a téma tekintetében irreleváns) szerveskémiai állítások becopyzásáról van szó antisystem részéről.
Sok beszédnek sok az alja, ezért röviden, hogy senkiben ne maradjon kétség:
"a non-steroid gyulladásgátló gyógyszerek (NSAID) hatás-mellékhatás profilja nem az optikai izomertől, hanem a COX1/COX2 gátlás arányától függ", ahogy azt a 2013.07.31. 20:10:29-i hozzászólásomban is írtam.

mldrv 2013.08.03. 15:47:20

@Irkutszk: @karcsibácsi: köszi az infókat, segített! gyanítottam, hogy nem olyan egyszerű a dolog kémiailag, mint ahogy antisystem állította.

mldrv 2013.08.03. 15:52:08

@antisystem: félre ne értsd, nem támadlak személyesen, sőt van amiben egyetértek veled, mint pl. hogy az "alternatív orvoslás" kamu verziói túlzottan elterjedtek... de amit itt írsz, hogy "ennyire görcsösen igyekezve ne védd a mundért", ezt nem is értem hogy mire reagáltad, ugye nem a hozzászólás szakmai részre? :/ (ez most költői kérdés :S)

és a lényeg. írod: "untig elég észrevenni, hogy a két rokon hatóanyagra pont ellentétes szabályozást bírtak szülni." - nem, nekem nem elég. lehet nem vetted észre a korábbi kérdésem, amit hozzád intéztem, hogy mivel tudod magyarázni, miért akarták volna ellentétesen szabályozni olyan értelemben, hogy csak az egyik lenne jó a betegek számára? ha csak annyit tudsz válaszolni, h á gyógyszerlobbi, az nekem kevés és felszínes válasz, ne haragudj.

mldrv 2013.08.03. 15:56:55

részre = részére

antisystem 2013.08.03. 18:15:48

@mldrv: "azt nem is értem hogy mire reagáltad, ugye nem a hozzászólás szakmai részre? :/ (ez most költői kérdés :S)" DE, pontosan arra.:)))

Ugye, a TÉNY (tudatunktól független objektív valóság) az ez:
ketoprofen:
Profenid (DL) vényköteles Ketodex (D) szabadforgalmú

ibuprofen (mint a leggyakrabban használt fájdalomcsillapító)
Algoflex, Ibumax és 6 millió társa (DL) szabadforgalmú kontra Seractil (D) vényköteles

(a kommentjemet most letöröltem mögüle, hogy tényleg a tény maradjon.)
És hogy miért így van? Valószíbüleg - bármennyire nem elfogadható ez számodra - tényleg lobbyérdekek döntöttek, ahogy valójában az is tény, hogy Algopyrin vénykötelessé tételét is a gyártó Sanofi kérvényezte, és 2 évbe telt mire az EÜ kormányzat ezt meglépte. Hogy a Sanofi ezt miért kérelmezte, annak 2 magyarázata van, az egyik a saját racém (DL)ibuprofen brandjuknak, a futtatása, a másik, hogy beparáztak, hogy az EU a skandináv tapasztalatokbül kiindulva teljesen beszünteti az aminofenazon-derivátumok forgalmát. (a skandinávoknál rassz-sajátosságként relatív gyakori az aminofenazon-típusú gyógyszerek okozta akár végzetes agranulocitózis, ami máshol irodalmi ritkaság). Namost ezzel nem mondtam neked sem újat, sem titkosat, mindkettőt lenyilatkozta a Sanofi... aztán, hogy a két különböző piaci érvből melyik milyen arányban szerepelt az indokaik között, ezt csak az ottani atyamester tudja megmondani... szóval de, az ilyen típusú döntések mögött első sorban a gyógyszerlobby áll, alapvetően ők kérik, hogy szabad forgalomban, vagy TB-támogatásba befogadva vénykötelesként szeretnék árulni az adott terméket, a hatóság csak azt bírálja el, hogy a kérés megfelel-e a magyar gyógyszerbiztonsági elvárásoknak, és ha igen, rábólintanak.

Karcsibácsi meg tényleg egy blődlit nyomott be - amit szerintem ő is tud - ugyanis nyilván való, hogy a NSAPD típusú szerek első sorban a COX-ok gátlásán keresztül hatnak (meg azért másként is, gátolHATnak azok még a prosztaglandinokon keresztül sokmindent), és az, hogy ezek az úgynevezett fenilpropionsav-származékok az optikai izoméria szerint hatnak, az nyilván úgy jön létre, hogy a különféle optikai izomérek eltérő gátlást fejtenek ki a COX-okon IS. Ennyi. De ehhez tényleg megnézni a wikit - legfeljebb nem a magyart, hanem az angolt:)))
Lehetett volna az én felvetésemmel szemben értelmesen is érvelni, amihez magam adtam meg a kulcsszót: "mert van az emberben egy enzim, a Alfa-methylacyl-CoA racemáz, ami képes az inaktív izomert az aktív formává alakítani", erre nyugodtan fel lehetet volna építeni értelmes ellenérvet, mert vitatott a kérdés, és ellentmondóak az eredmények. (ha többet akarsz megtudni róla, nyugodtan guglizz rá, könyvtárnyi tudományos publikáció érhető el:))

De ezzel most csak a kérdésedre válaszoltam, mert valójában ez egy félre vitele az itteni témának, egy mellékszál. Tudod, amikor először került a kezembe gyógyszertankönyv - az Úr 1978-as esztendejében, tehát az őskőkorban:) - Issekutz Béla bácsi munkája, és ott találkoztam benne egy mondattal, ami így szólt, hogy "a hibás és káros öngyógyítás megelőzésére a szulfonamidok csak orvosi vényre adhatók ki", hát én szívem szerint felképeltem volna szegény öreget... indulatom mentségére szóljon, hogy 14 éves gimis ifjú titán voltam:) Na, azóta már lefolyt pár milla m3 víz a Dunán, én is megtudtam, hogy ez a mondat nem feltétlen Issekutz bácsit minősíti, mert a farmakológus szakma két akkori nagy öregje Issekutz és Knoll képesek voltak komplett fejezeteket másolni egymástól, az viszont nem változott, hogy ezt a szemléletet, a "hibás és káros öngyóggyítás" c. dolgot a mai napig nem vagyok hajlandó sem elfogadni, sem tolerálni. Ilyen nincs. Az orvos és a beteg egyenrangú partner, egy olyan kapcsolatban, ahol általánosságban a betegé a végső döntés, és az orvos dolga az, hogy ezt tanult szakemberként kellő mennyiségű és minőségű tanáccsal, információval lássa el a betegét ahhoz, hogy az a lehető legjobban tudjon dönteni. Amelyik orvos azt követeli ki magának, hogy a beteg adja át neki a döntést, az nálam a hessp***ba kategória, zérótoleráns vagyok mindenféle tekintélyelvűséggel szemben. És tudod, ezek a postok rendszerint az orvosi tekintélyelvűségről szólnak valójában, olyan orvosi gyakorlatról, ami azt várná el, hogy ő utasít, a beteg meg feltétlen módon engedelmeskedjen... nem tudom, hogy ez a totalitárius szemlélet mikor fog már végre kihalni az EÜ-ből...

prolee 2013.08.03. 20:07:26

@zellerlevél: Édesanyámat kezelték(?!) a Péterfy (elfekvő?) belosztályán, ahol semmiféle felvilágosítást nem adtak neki. Végül én addig üldöztem az orvost, amíg sikerült elérnem és elmondta, hogy mi és miért történt, majd ideadta a zárójelentést.
Kb. 2 hónap múlva ismét kórházba került anyám (szerencsére akkor már a megszokott BM Kórházba a Városligei fasorban. Ott elmondtam a felvételes orvosnak, amit a Péterfyben mondtak, majd átadtam a zárójelentést is. Az orvosnő elolvasta, majd döbbenten nézett rám. Közölte, hogy a zárójelentésben leírtak köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit elmondtam. Égtem, mint a rongy és közölte, hogy sajnos nekem csak jogi diplomám van.

Azóta orvos ismerőssel, vagy a háziorvossal magyaráztatom el a zárójelentéseket, leleteket, stb.

De akinek nincs orvos ismerőse??????

Döbbenet. Ez nagyon veszélyes dolog. Nem régen hallottam, hogy tejérzékeny gyereket etettek sajttal, túróval, joghurttal a szülei, mert nem magyarázták el nekik érthetően, hogy nem csak a tejet, hanem minden tejből készült élelmiszert (és még ki tudja, mi mindent???) kerülni kell. Feltételezték, hogy a szülő tudja ezt. Ugyan miért tudná????

prolee 2013.08.03. 20:14:54

@zsázsika: A kórházsorozatok nagyon is szükségesek. :)
A jogászok pl. a "Jogi esetek" című műsort szerették, ami után mindenki tudta, hogy neki van igaza, mert volt egy pontosan ilyen eset, mint az övé és a (jog)Erőss Pál is megmondta a tutit.

zellerlevél 2013.08.03. 20:22:06

@prolee:

Nem tudom, lehet, hogy nekem szerencsém volt, de szinte mindig pontos választ kaptam a kérdéseimre. Ha nem, akkor orvost váltottam. Az is igaz, hogy a páciens nem feltétlenül tud jól kérdezni.

Amikor az egyik gyerekünk tojásfehérje allergiás volt, akkor a megyei kórház dietetikusainál is volt jelenésünk. Ott kaptunk egy listát, amin szerepeltek a környéken kapható, a gyerek számára biztonságos élelmiszerek. Így: x boltban kapható y cég pulykasonkája. Fél évente kaptunk új listát, ahol néha még szerepelt ilyen is: z élelmiszer tojásmentességét már nem garantálja a gyártó.

Nem csodálkozom az utolsó bekezdésen, főleg annak fényében, hogy a családtagjaink egy része is az én hisztimnek tartotta, hogy a gyerek nem kap tojást, mondván "semmi baja nem lesz tőle", "ez falusi tojás", "ki hallott már ilyent, hogy valakinek hasmenése lesz a tojástól". Ennél csak az volt idegesítőbb, amikor a hátam mögött megetették tojással, mivel "kérte a tojást" a másfél éves gyerek.

antisystem 2013.08.03. 22:16:41

@zellerlevél: "Az is igaz, hogy a páciens nem feltétlenül tud jól kérdezni." - itt a lényeg, kéremszépen. A páciens 15 éves vagy 85, két diplomája van vagy 6 elemije, humán vagy természettudományos beállítottságú, extrovertált vagy introvertált, nyomulós vagy visszahúzódó, olyan, amilyen, a pacienstől nem várható el, hogy jól tudjon kérdezni, vagy tud, vagy nem. Az orvostól viszont elvárható, hogy tudja nyújtani a páciens számára az ő állapotával, gógykezelési lehetőségeivel kapcsolatos információkat, ugyanis ezt tanulta, és ez a dolga többek között. Érted, nehogy már ne tudja az orvos elmondani az epeköves betegnek, hogy ez a baja, ilyen diétát kell tartani ha nem akar rohamot, a konzervatív-tüneti kezelésnek emezek a lehetőségei és kilátásai, a műtétinek meg amazok, ebből lehet választania a tisztelt betegnek.
És bizony, ezt el kell mondania akkor is ha kérdez a beteg, meg akkor is, ha nem, akkor is ha jól kérdez meg akkor is ha rosszul, ugyanis ez a dolga, ezért (is) kapja a fizetését.

Az egy másik káposzta, hogy időnként a hozzátartozók is valóban elő tudják adni a két lábon járó agyhalottat, nekem a "kedvenc sztorim" amikor hiperozmoláris cukros kómából 2 napi szívással frissen kihozott beteget még az ITO-n elkezdte házi krémessel traktálni a hozzátartozó, mindjárt hozott 6 darabot. Pillanatig el is filóztam, hogy létezik-e a Földön ekkora idióta, vagy éppen az örökös látogat és voltaképp szándékos emberölés kísérletét látom és röndért kellene hívni...

karcsibácsi 2013.08.04. 22:46:27

@antisystem: Hyperozmoláris kómát szívással kezelni? Hát, ez szívás...

antisystem 2013.08.05. 10:53:39

@karcsibácsi: Nem, szívni mi szívtunk rajta... a paciens természetesen infúziókat, inzulint meg hasonlókat kapott... igaz, vagy huszonéve történt az eset, de a mai napig elég élénken emléxem rá, ha másért nem, hát főként mert szentesti program volt a relatív túltöltés okozta az agyödéma határán lavírozás, aminek kontrolljára össz-vissz egy szemtükör állt rendelkezésre klf okokból... és dec 27-én hozta a rém a krémeseket... gondolom egyből a karácsonyi asztalról...

mldrv 2013.08.05. 23:11:11

@antisystem: köszi a kifejtést. ha csak annyit írsz, hogy "áá a lobbi", az lett volna felszínes érv.

"megnézni a wikit - legfeljebb nem a magyart, hanem az angolt" -- én az angol wikit sem tartom mindig megfelelő színvonalúnak :P, de tény hogy a magyar wikihez képest ég és föld... majd mindenesetre utánaolvasgatok még a témának.

"hibás és káros öngyógyítás" -- annyiban egyetértek, hogy a beteget alaposan tájékoztatni kell, legyen az orvos hajlandó kifejteni mindent és ha a beteg valamivel nem ért egyet vagy rákérdez valamire, ne sértődjön meg, hanem ehelyett magyarázza el a kérdéses dolgokat mindenféle személyeskedés nélkül. a hibás öngyógyítás esetében is. mert amúgy ilyen is létezik (és itt van az, h nem értek egyet :) ). ...a megoldás persze arra is az informálás. hogyne, minimális intelligencia is kell a beteg részéről, hogy be tudja fogadni. meg némi bizalom, amit tényleg megalapoz a partnerként való hozzáállás...

amúgy te orvos/gyógyszerész/kémikus vagy? csak kíváncsiság.

zellerlevél 2013.08.07. 20:25:09

@antisystem:

:) Ezért írom mindig, hogy szerintem az egészségügy legnagyobb gondja nem feltétlenül a pénzhiány, hanem a kommunikáció hiánya, vagy hibája.

Irkutszk 2013.08.08. 08:32:30

@mldrv: A wikipedia-ba akárki írhat akármilyen témáról, egyáltalán nem biztos, hogy igazat, vagy helyeset. Én ha bárminek onnan olvasnék utána, mindenképp ellenőrizném az információ helyességét.

mldrv 2013.08.08. 18:41:03

@Irkutszk: hjaja, bár ha vannak megfelelő hivatkozások a cikk végén, akkor könnyen ellenőrizhető a tartalom, ha nincsenek, akkor arra külön megjegyzés hívja fel a figyelmet, hogy nem objektív a cikk. legalábbis az angol wikipedián. a magyar verziója meg tényleg totál használhatatlan... :/
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása