Akinek nem futja hálapénzre, nem sok jóra számíthat

2013.05.22. 07:43

candle.jpgNyitott koporsós temetést kértünk. De nagy hibát követtünk el a nővéremmel. Nem adtunk hála(?!)pénzt a halottasházban. A koporsó lezárva érkezett.

Édesanyám története tavaly novemberi halála óta sem hagy nyugodni. Bánt, hogy tehetetlenül néztem végig szenvedéseit, megalázását a szombathelyi Markusovszky kórházban. Soha nem gondoltam volna, hogy pont egy egészségügyi intézményben - ahol elvileg a leghozzáértőbb emberek veszik körbe a betegeket - ilyen támadóan, érdektelenül, szenvtelenül lépnek fel egy, az érelmeszesedés miatt mindinkább zavartan viselkedő, mentálisan leépülő 87 éves asszonnyal szemben. 

 

A jobb lábán lévő elüszkösödött (orbánc) lábujjak várható amputálása miatt került be a kórházba anyukánk. 100 km-ről látogattam nővéremmel felváltva, aki még messzebb lakik. Idővel bekapcsolódott a látogatók sorába helyben élő barátnőm is, így szinte mindennap ott voltunk nála.   Döbbenetes volt a különböző osztályokon dolgozók hozzáállása, viselkedése, szemlélete! Márpedig ez nem kerül pénzbe, ezt nem lehet az alacsony bérekre fogni, én is közalkalmazott vagyok, ha így viselkednék rég az utcán lennék.   Napról napra, látogatásról látogatásra romlott mind mentálisan, mind fizikailag az állapota. Haragudtak rá, mert az elhúzódó vizsgálatok során folyamatosan haza akart menni.

 

Vigyék haza! - jelentette ki a főorvos. Nem érdekelte, hogy nem volt hova, mert a negyediken lakunk (lift nélkül), és nem vagyunk napközben otthon. "Rátámad" a nővérekre, "agresszíven" viselkedett az én töpörödött, hajlott hátú, alig 155 cm magas édesanyám.  Ahányszor mentünk, nem volt senki mellette. Olyan magas ágyat kapott, hogy arra csak segítséggel bírt felmászni. Ha órákig ott voltam, akkor sem jött feléje orvos, nővér. Így nem csodálom, hogy lekötözték, gondolom, kevesebb gondot okozott(!), nem tudott elkóborolni. Amikor infúziót kapott, másnap hatalmasra duzzadt elkékült alkarral találtam. Az éjjeliszekrényen pedig rászáradt vércsíkokat. Menni csak segítséggel, támogatva tudott, mégis a szoba wc-t hiába kértük, nem tették be hozzá, habár minden alkalommal megígérte az éppen megkért nővér. Sértődötten vették tudomásul, hogy kicseréltem, áthuzatoltam az ágyát egy üresen álló alacsonyabbra, de kénytelen voltam megtenni, mert attól féltem, hogy onnan lezuhan és összetöri magát. Egyik alkalommal a szekrényén talált gyógyszerről nem tudta megmondani a nővér, hogy azt még ebédkor felejtette el bevenni édesanyám, vagy az már az esti adag. Helyette kioktatott, hogy csak meg kéne néznem, hiszen a gyógyszeradagolón látszik! Persze nem volt adagoló, sima műanyag tálcára tették a súlyos szívbetegnek szükséges gyógyszereket. Vajon érdekelt valakit, hogy időben beveszi-e? Vagy egyáltalán beveszi-e? 

 

A szobatársai ugyan változtak, mégis többen mesélték ugyanazt: nem vele van probléma, csak nem szeretik a nővérek, orvosok, hogy őszinte, szókimondó, nem tesz lakatot a szájára, ha tiszteletlenül beszélnek vele. Ezt csupa nagybetűvel írnám, mert bizony többen is mondták! Rendre tapasztaltam, hogy nem tisztelték a betegekben még az embert sem. Kihasználták az elesettségüket, a kiszolgáltatottságukat. Akinek kevés pénze van hálapénzre, nem sok jóra számíthat a mai magyar egészségügyben. Nekünk nem volt. Fordultam én a betegjogi képviselőhöz, de éppen csak azt nem mondta, hogy tehetetlen, mert "úgyis mindent letagadnak, bizonyítani meg nem tudjuk". 

 

Nem hihetetlen, embertelen, kétségbeejtő?  Elkezdték nyugtatózni. Kivették a műfogsorát, szinte felismerhetetlenségig beesett az arca. Lekötözték, berácsozták az ágyát. Velünk suttogva kommunikált, nem volt agresszív, támadó, mégis úgy beszéltek róla, mintha ellenség volna. Hát ki érti meg az érelmeszesedésben szenvedőt, ha nem az egészségügyi végzettséggel rendelkező? Úgy beszélt az ágyánál (zsebében az odacsúsztatott ezresekkel) a nővér, mint komisz gyerekről a (rossz) tanító néni. Lekezelően, elmarasztalóan, vádlón, fölényeskedve, de szélesen mosolyogva. Anyukám halkan odasúgta: "hazudik".  Sírni, sikítani tudtam volna, miközben egyszerűen tehetetlennek éreztem magam, hiába éreztem, hogy baj van. Meghalt.  

 

Nyitott koporsós temetést kértünk. De nagy hibát követtünk el a nővéremmel. Nem adtunk hála(?!)pénzt a halottasházban. A koporsó lezárva érkezett... Hogy miért, azt nem akarom tudni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zünüke 2013.05.22. 09:01:56

Az én nagymamám 2003-ban került az Erzsébet kórház "krónikus belgyógyászati osztályára"egy rövid időre,míg valami találunk egy emberhez méltó, fizetős osztályt valahol.Az első órában megjelent egy fiatal ápolónő a kórteremben,és bemutatkozás helyett közölte,hogy ő nem mosdat,ő nem etet,ő nem tud emelni,és egyáltalán semmit sem fog csinálni-ami egyébként a munkaköréhez tartozna-mert neki rettentően fáj a dereka.Gyakorlatilag másfél hétig én végeztem el ezeket a feladatokat-ami még csak nem is lett volna probléma-de amikor a kórház a távozáskor napi 630 Ft-os díjat számolt fel,akkor bizony felháborodtam egy cseppet.Az én nagyanyám egész életében dolgozott méghozzá az egészségügy területén,és most fizesse ki,hogy egy húgytól áztatott, 11 férőhelyes "kórteremben"egy ágyon feküdt? Szinte semmi dolguk nem volt vele,még csak etetni se kellett-mert azt is én csináltam-ez azért felháborító.Annyi fáradságot nem vettek,hogy legalább a gyógyszerbevételét ellenőrizték volna,mivel azokat rendszerint a hálóingéből és az ágyneműjéből ráztam ki.Tehát: a gyógyszerét sem kapta meg,ami nagyon fontos lett volna.Hogy azóta javult-e ez a helyzet a krónikus belgyógyászaton azt nem tudom,de remélem.Mégis csak sokkoló,hogy 80-90 éves idős emberek nincsenek ellátva,mert a nővérkének fáj a dereka hetekig.Itt hozzáteszem,mielött lehurrognának,hogy volt nővér bőven az osztályon.

karcsibácsi 2013.05.22. 10:07:32

Egyrészt Szent Habakuk, másrészt fogadok egy pofa sörbe, hogy a poszt írója pedagógus.

Jimbo75 2013.05.22. 12:29:19

Magyar egészségügy, 2013. Ennyi.

Fejesrob 2013.05.22. 12:52:04

@karcsibácsi: Te is odakerülsz és ha nincs pénzed, rábasztál.

karcsibácsi 2013.05.22. 12:55:30

@Fejesrob: Én már ott vagyok, igaz, egyelőre még a tepsi másik oldalán. Ezzel együtt sokszor érzem úgy, hogy "rábasztam".

karcsibácsi 2013.05.22. 12:57:53

@zomg: Ismerem az ilyen nagypofájú hőzöngő alakokat... Ha a tettek mezejére kellene lépni, összeszarják magukat.

Kivlov 2013.05.22. 13:09:08

pedig egy árva vas hálapénzt nem kéne adni. ha keveset keres, kérjen a főnökétől, ne a pácienstől...

Lizababa1123 2013.05.22. 13:21:23

@karcsibácsi: nem mindenre magyarázat a nincs pénz. AKi olyan szakmát válasz amiben emberekkel dolgozik, az viselkedjen úgy. Nem titok,hogy mennyit fognak keresni, nem félmilliós fizetés lett nekik beígérve majd odakerülve vitték le 100.000-re. Őszintén támogatom az eü fizetés emelését, de amig ez nem történik meg addig is a kiszolgáltatott, beteg emberekkel tessék empatikusan bánni! Fordított esetben ők is elvárják ezt ugyanúgy más "szolgáltatásoknál". Ne a kifogásokat keresse már Mindenki, hanem viselkedjen úgy ahogy szeretné, hogy vele viselkedjenek!
Ezek az idős emberek becsülettel végigdolgozták az életüket, megéltek nagyon sok borzalmat majd egy "nővérke" alázza porig. Szégyen.
zomg érzelmi hsz-e teljesen érthető. AZ meg amit írsz sokat mondó. Vagy talán ha a Te anyukáddal, gyerekeddel bánna így az az ember akit elvileg az ápolására neveztek ki, talán tapsolnál örömödben? Nem hiszem. És igen, pont azért mert elvileg amikor Te nem tudsz ott lenni, neki kell(ene) akkor róla gondoskodni, így nem mered pofánvágni,pedig megtennéd sok esetben.
És természetesen tisztelet a kivételnek, mert vannak ők is. Csak sajnos egyre kevesebben.

nusica 2013.05.22. 13:28:24

Tragikus.
Mélyen egyetértek és együttérzek a tisztelt posztíróval. Fogadja részvétemet.
Aligha szolgál vigaszára, hogy amit megosztott velünk fájdalmában, tipikusnak mondható.
Tisztelet a Praxisblognak, hogy rendszeres esetfeltárásaival azok számára is nyilvánvalóvá teszi azt, mi és mennyire tipikus a magyar egészségügyben, akik a maguk bőrén ezt még nem szenvedték el.
(Más kérdés, hogy ki mennyire szereti magát azzal áltatni, a Praxisblogfeltárásai "egyedi, elszórt" jelenségek. Ehhez már fehér bot kell. Törődjünk bele: Itt a tipikust olvashatjuk, hétről hétre. Ha valamennyi eset ilyen, akkor az a tipikus...)

Lizababa1123 2013.05.22. 13:30:40

AZ pedig az emberi nem szégyene amikor bármely eü dolgozó ELVÁRJA a hálapénzt. A sérült v. beteg v idős emberek kiszolgáltatottságával visszaélve pénzt keresni - erre nincs elfogadható magyarázat, ez a helyzettel való maximális visszaélés. Örüljenek annak akitől kapnak, de az, hogy érzelmi presszió alatt tartsák azokat akik nem tehetik meg,hogy a zsebükbe csúsztatnak pénzt azért amiért egyébként a fizetésüket kapják, ezt az emberi hozzáállást nem minősítem. Mondom ezt úgy, hogy hála istennek eddig amikor ilyen helyzet állt elő, eddig minden esetben meg tudtuk hálálni a törődést...és meg is tettük szívesen mert tényleg éreztük a támogatást, segítséget - de mi megtehettük. Viszont ha valaki nem teheti meg, azt ne nézzék le, tolják félre, mert azt nem minősítem inkább.

nusica 2013.05.22. 13:30:55

@zomg: ebben ne reménykedj. Rád hívják a rendőrséget, hogy akadályoztad őket "közfeladatuk" ellátásában. Ha kérdőre vonod a náci aljasságukért őket, te kerülsz börtönbe (fegyházba).

nusica 2013.05.22. 13:31:44

@Lizababa1123: tökéletes meglátások!

nusica 2013.05.22. 13:32:22

@karcsibácsi: felteszem, a betegeid is ezt érzik.

nusica 2013.05.22. 13:33:23

@karcsibácsi: ti vitetik el őket a rendőrséggel, ha felelősségre von benneteket.

Argus 2013.05.22. 13:51:40

@zünüke: Az én édesanyámat is az Erzsébetben "tették el láb alól". A személyzet az érdeklődésekre, meg sem állt a folyosón.A pénzt azért elfogadták.Én azóta bojkottálom az egészségügy támogatását.

plüss_Teknős 2013.05.22. 14:11:00

Nagyimat 2nap után kilökték a megyei kórházból (előzőleg mentő vitte be, térben-időben elveszett), mondván nem beteg (értsd, nem jattoltunk). A 0-24h felügyeletet oldjuk meg mi, mert önellátásra képtelen. A szociális otthonban azért nincs a mama lekötözve/berácsozva, mert anyu ott dolgozik és naponta ránéz. Az ápolók anyu kollégái, csak emiatt nem fogadnak el csúszópénzt. A ritkán látogatott öregek fizikai és lelki állapotát hagyjuk...

karamellcukorka (törölt) 2013.05.22. 14:21:24

@plüss_Teknős: Nem azért rakták ki ,mert nem jattoltatok, hanem azért ,mert a kórház nem megőrző.Szociális otthonban vagy ápoló gondozó otthonban a helye.Sokan összetévesztik a kórházat a szociális intézménnyel. A posztban szereplő nénit is rég haza kellett volna vinni vagy ápoló gondozó otthonba adni.A kórház nem erre van.

plüss_Teknős 2013.05.22. 14:24:54

@Babette_: Tudom. Szóban úgy adták át a mamát, hogy gyógyszert nem adnának neki, mert egyrészt kevés van, másrészt úgyis minek. És bár a mama nincs kiadható/felügyelet nélkül hagyható állapotban, ha nem bánnánk, ne ott foglalja a helyet az osztályon. Most jó helyen van, ez a lényeg.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.22. 14:27:09

Úgy látom a posztoló a saját lelkiismeret furdalását oldja azzal, hogy másokat okol. Műtét után haza kellett volna vinni a nénit és nem szociális szolgáltatónak tekinteni a kórházat.Az nem arra van és nincsenek erre felkészülve.Én nem hagynám a kórházban az anyám azért,mert nekem kényelmesebb.Szegény néni nemcsoda megbolondult és agresszívvá vált, nem kellett a gyerekeinek :((.

plüss_Teknős 2013.05.22. 14:30:05

@karamellcukorka: Amiatt felemás nekem ez a kórház-mire-van dolog, hogy pl. a kisgyerekeket meg kifejezett kérésre sem adnak haza. +3 napot kellett osztályon maradnunk a gyerekkel, csak mert nem volt láztalan, minden más tünete elmúlt (itt sem fizettünk senkinek). 2percre lakunk a kórháztól, nyilván rohantunk volna, ha baj van. És ahogy egy gyerek, úgy egy öreg sem tudja megfelelően leírni a tüneteit. Nem kötözködöm, csak nekem ez fura így, hogy a "nagyoktól" szabadulni igyekszik az intézmény, a kicsiktől meg pont, hogy nem.

2013.05.22. 14:35:49

"Karcsibácsira" nincs szavam. A "pedagógus" pedig netán valami szitokszó, vagy jelzőként minősít valakit netán ??? Drága, ÉRTELMISÉGI "orvos" úr. Én pl. nem vagyok pedagógus, vagy hasonló sem, mégis tudok fogalmazni, és kifejezően írni. Úgy, ahogy valóban érzek. Aki tehát LITERÁTUSAN ír, az PEDAGÓGUS ?!?

Akiben meg csupán ennyi a lélek, mint a "karcsibácsiban", azt meg hagyják talán egy saroban hörögni, a saját piszkában a létezése végén, és utána hajítsák valahová ki egy zsákban, mert senki se méltatja majd arra, hogy egy fillért is kifizessen érte, akármilyen zsíros pereputtyot is tápolt fel a hálapénzeiből saját magának, munkás élete során.

Amióta utoljára beírtam ide valamit is, hát a helyzet csak rosszabb lett.

Már rég nem érdekel, ha kitörlik is innen, amit hozzászólok, mert úgy érzem, az ilyen "karcsibácsiknál", meg azoknál, akik őket is védik, nem sok grádics van lejjebb. Hogy a temérdek hálapénz mellé sem fér be, hogy néhány embert annak híjával is, pusztán a bármelyik embertársat alapból megillető eredendő IRGALOMBÓL kezeljenek úgy, mint egy EMBERT, hát Isten ne adja, hogy ezek keze közé kerüljek, akár én, akár az, akit szeretek.

karamellcukorka (törölt) 2013.05.22. 14:37:04

@plüss_Teknős: Biztos volt vmi ok.Az a baj hogy a rengeteg öreget "tárol" a családja kórházban. Nemrég műtöttek, hát az öregeket nem akarták hazavinni,mindent kitaláltak hogy maradjanak legalább a hétvégére. Eszem meg áll.Némelyik embernek fogalma sincs ez mennyibe kerül.

plüss_Teknős 2013.05.22. 14:42:21

@karamellcukorka: azért írtam, hogy nem kötekedni akarok.
Én novemberben voltam kórházban, a hosszú hétvégén. Egyet aludtam benn, aztán saját felelősségre hazamentem. Papíron szerdától hétfőig részesültem ellátásban (hétfőn kellett mennem a záróért). Tapasztalatom szerint a kérem-köszönöm és az átlagoshoz képest kettes szorzós türelem csodákra képesek, de én nem voltam súlyos állapotban...

incognita 2013.05.22. 14:47:23

No hát, én pedagógus vagyok, és sajnos van tapasztalatom a szombathelyi Markusovszky-kórházat illetően. Azért sajnos, mert nyilván nem viccből rákbeteg az édesapám. A kórház maga (legalábbis az az osztály, ahol apukámat ápolták, kezelték) borzalmasan néz ki, zsúfolt, szinte tapintható a pénztelenség. Soha nem "jattoltunk" egy-két csomag kávétól eltekintve, mégis, minden alkalommal a legnagyobb emberséggel, profizmussal találkoztunk mind a nővérek, mind pedig az orvosok részéről. _Én_ köszönöm a munkájukat.

chico 2013.05.22. 15:04:15

általános gyakorlat a magyar kórházakban, hogy ha egy idős beteg netán közvetlenül a bekerülés után kismértékben zavartan viselkedik a betegsége, fájdalmai, vagy csak a szimpla környezetváltozás miatt, akkor a könnyebb kezelhetőség végett az osztályon telenyomják Haliperidollal. Ez a dühöngő pszichiátriai betegeknél szokásos bazi erős nyugtató, két nap alatt egy átlagos, szellemileg még friss nyugdíjasból zöldséget csinál. Pár éve az egri kórházban csinálták azt egy ismerős nénivel, aki cukorsokk miatt került oda, és első éjszaka haza akart menni, meg kicsit összevissza beszélt, hogy másnap már kapta is a nagy dózisos haliperidolt, napjában többször is. Még jó, hogy a rokonok rendszeresen látogatták, és nem engedték, hogy két nap után áttegyék a pszichiátriára. Mikor kb két hét után kiadták az osztályról, az egyébként hozzáértő és rendes orvos elfelejtett szólni, hogy a haliperidolt már nem kellene szedni, ezért a rokonok a többi gyógyszerrel együtt azt is beadták a néninek még kb egy hónapig. Mikor újra fel kellett volna íratni a gyógyszereket, akkor derült ki, hogy egyáltalán nem is lett volna szükség a szedésére. A gyógyszer elhagyása utáni egy hónapban a néni teljesen visszanyerte az életkedvét, és szellemileg azóta is teljesen friss, önellátó, pedig már elmúlt 80.

másik baj ezzel a nyugtatózós gyakorlattal az, hogy fekvőbetegnél kb 2-3 hét alatt elteszi láb alól a nagyon idős, 70-en túli beteget, a kórházak kb ezzel érik el, hogy annyi a végelgyengüléses természetes halál náluk, miután egyébként sikeres műtéteket, meg kezeléseket adtak a betegeknek... Csak hát a lábadozás idején melós ám odafigyelni a nyűgös idősekre, egyszerűbb nyugtatóval nyugtot szerezni a személyzetnek...

2013.05.22. 15:05:56

@karamellcukorka:

Mi az hogy "tárolja" ??? Tudod, az a csodálatos orvostudomány hirdeti magát azzal, már évezredek óta, hogy aki beteg, az ő kezeli, és a kórház (klinika, szanatórium, stb.) meg gondot visel rá. Az emberek, tudod, ezért mennek az orvoshoz, meg a kórházba. Sőt, néha egyenesen maguk az EÜ-sök viszikk be őket, és NEM AZÉRT, mert mások, vagy akár a beteg tőlük ezt kérte.

A csodálatos társadalom, meg a még csodálatosabb gazdaság pedig közben sokat tesz azért, hogy az otthon ápolás NE LEGYEN MEGVALÓSÍTHATÓ. Sem időben, sem pedig pénzben. És az otthoni ápoláshoz szükséges szakértelem, vagy a testi erő, vagy az állandó készenlét mégis hogyan biztosítható ??? MIFÉLE ALTERNATÍVÁKAT kínálsz akkor a szegény embereknek ???

Aztán meg, ezt már nemcsak neked válaszolva:

Most akkor a kórházakban dolgozóknak nem volt se anyja, se apja, se senkije, súlyos beteg, rokkant, haldokló, stb? Merthogy ha amúgy annyit sírnak a kevés pénzük (!!!) miatt, akkor val'szeg ŐK SEM tudnak hálapénzeket adni ... Vagy azokat a haveri alapon úgy kezelte a többi "szakmabeli", ahogy a miniszterelnököket szokás, és még a haláluk is olyan volt, mint a királyoké ???

igi1 2013.05.22. 15:07:17

A KŐRHÁZ NEM SZOCIÁLIS OTTHON!

Ez van, vagy van pénzed, és bedugod egy otthonba, vagy te àpolod otthon!

Lizababa1123 2013.05.22. 15:07:23

@karamellcukorka: Hogy érted, hogy "fogalma sincs ez mennyibe kerül".
Szerintem aki 40-50 évig fizette a nem kevés eü hozzájárulást, annak csak járjon már pár nap kórházi tartózkodás...ja hogy plusz_teknős következő válaszában benne van az is, hogy aki viszont előbb/később jön megy, azt meg papíron írják többre a fejpénz miatt..? hmmm?
azt gondolom nem ismerheted az összes embert és fogalmad sincs, hogy adott esetben a körülötted látható idős embereket miért "hagyják" ( a te megfogalmazásod szerint) a kórházban műtét után. Vagy az elképzelhetetlen, hogy 1. műtét után félnek, hogy hirtelen fellép egy helyzet amit nem tudnak kezelni? 2. dolgoznak hétvégén - bármily meglepő, nemcsak az eü dolgozók dolgoznak hétvégén is. 3. sajnos nem varázsütésre tudnak megfelelő helyet találni egy idő embernek arra szakosodott szociális intézményben. Tudom, mindhárom példahelyzet a megátalkodott és az eü-t kihasználó gonosz hozzátartozók hibája...tudod kevesen vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy egy hirtelen előálló helyzetnél munkájukat eldobva tudják ápolni az idős szerettüket.
Bőven lehetne a szociális háló többszintű hiányáról beszélni ( pl ahogy nincs elég óvodai hely sem, úgy nincs elég időseket ellátó intézmény sem - vagy horrorpénzért, amiben visszautalnék a családok kiszolgáltatott helyzetét hiénaként kihasználó magánintézményekre) . De nem megyek bele,minek. És ez nem is az a poszt.
Itt semmi másról nem szólt, mint a valószínűleg már szintén nem fiatal gyerekek messziről utazva próbálták napi szinten a többszörös problémákkal küzdő, hosszú életet élt édesanyjuk ellátását segíteni,és amit közben tapasztaltak az borzasztó. Nem kell ehhez semmit hozzáfantáziálni,meg a ki mikor kit miért nem tud hazavinni. Nem tudhatja senki. Ez azonban nem mentesíti az eü intézmény dolgozóit a megfelelő empatikus és betegbarát hozzáállás alól.SEMMI nem mentesíti.

igi1 2013.05.22. 15:10:28

Amúgy mostanába a gyõgyszerekkel val trükközés a divat

A drgább gyøgyszereket elveszik a szegényebbektől, másnak adják

A megmaradt gyõgyszert, amit te fiyettèl, nem adjāk vissza...

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2013.05.22. 15:14:34

@incognita: Markusovszky, Onkológia. Tényleg zsúfoltság van, egyébként hihetetlen, de a fiatalabb (40 alatt, nem vicc) rákbetegek átadják a helyüket az idősebb (vagy rosszabb állapotban lévő) sorstársaknak, akik például a kemóra várnak.

Ezen túl le a kalappal. Én anyámat viszem néha, és mindig elcsodálkozom, mennyire figyelmesek, kedvesek a nővérek, dokik. Lehet, hogy itt, az onkológián empatikusabbak, de nem is sokan jattolnak, szerintem.

(Most, hogy érik az eper, mutter kitalálta, hogy visz nekik, kábé ilyenek. Tőlem a doki nem is fogadott el pénzt, mondjuk, ez belgyógyászat, kemo-mellékhatás, műtét, még a téllen. Azt mondta, "van annak jobb helye, étkezésre, daganatos diétára odafigyelni!")

incognita 2013.05.22. 15:19:16

@gesternmann: Anyukádnak jobbulást, és ha lehet, teljes gyógyulást kívánok!

Egyébként a Markusovszky-ban az onkológián kívül sajnos ismerem a mellkas-sebészetet is, arról is hasonlóan jó véleményem van. Édesanyám pedig, érdekes módon az egészségügyből ment nyugdíjba, úgyhogy ismerem a másik oldalt is. A cikkhez még egyetlen mondatot fűznék hozzá: egy apró beteg is lehet zavart, akkor pedig a zavartságát kezelni kell. Ha pedig nem az, akkor ő sem engedhet meg magának akármilyen hangot, még ha 155 centis és valakinek az édesanyja is.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2013.05.22. 15:21:56

@Lizababa1123: szerintem nagyon kevés ember fizet 50 évig egészségügyi hozzájárulást. egyébként meg ha ezer évig fizet az se számít mert a befizetett összeg az adott évben el is lesz költve (inkább a háromszorosa de ez más kérdés).
a kórház neve nem hiába KÓR-HÁZ, az a betegek/betegségek háza, ott addig maradjon az ember amíg muszáj, vagy ne csodálkozzon ha összeszed mindenféle MRSA-t meg hasonló multirezisztens bacikat.
az olyan osztályok ahol műtenek az akut ellátásra vannak berendezkedve, az nem egy elfekvő, az ágy költségei igen magasak napjára, adott esetben 100 ezer forintos nagyságrendben. ha most valaki csak ott fekszik akkor abból nem jön pénz az osztálynak, mert feküdhetne ott egy frissen műtött akiért jól fizet az OEP. tehát mindenki aki időn túl bennmarad az ráfizetés. mivel gondolom észrevetted, hogy a kórházak nem éppen profitábilisak, ezáltal minden veszteség a többi beteg ellátásának színvonalát csökkenti.
attól, hogy te dolgozol a hétvégén az hol érinti a hazamenetelt, magyarázd el a bankban is pl, hogy nyissanak ki vasárnap délben a kedvedért mert neked akkor van időd befizetni a részletet. az akut ellátó osztály feladata szerinted az, hogy szociális intézménybe helyezze el a beteget? nem elég, hogy megműti? a családnak is áldozatokat kell hozni, szervezkedni kell, és megoldani a problémát. lehet kérni otthoni segítséget is, manapság az sem megoldhatatlan, hogy kijárjon egy nővér házhoz kötözni pl.

Dr.laikus PhD 2013.05.22. 15:36:47

@igi1:

Ezt technikailag hogyan teszik? Tudod?

gesternmann · http://www.saller.blog.hu/ 2013.05.22. 15:39:02

@incognita: Kösz a jókívánságokat, anyám nevében is.

Nekem ilyen kórházi élményem a budapesti Fiumei úti Balesetiből van csak, szerencsére, kézsebészet - na, ott rend van, komolyan. Én öt napot (négy éjszakát) voltam, de a szobánkban naponta cserélődtek emberek, volt, hogy éjjel kettőt is betettek. Reggel hatkor takkra ébresztő, lázmérés, ez-az, a nővérek nem vicceltek. Hétkor volt a váltás, azt hiszem.

Meg egyáltalán, korrektek voltak, de ha valaki indokolatlanul hosszan vinnyogott vagy osztotta az észt, azt nagyon talpraesetten intézték. Engem, mondjuk, megnyugtatott a profizmusuk; egyébként meg a szobatársakkal megbeszéltük, ki mit ad a nővéreknek, mikor lelép. (Minden szívfájdalom nélkül rejtettem el a tábla csokikban a pénzt, pedig nekem sem jattos melóm van. Úgy gondoltam, hogy megérdemlik. Ennyi.)

cenzorilla 2013.05.22. 15:48:09

@zomg:

Szedd le légy szíves a weboldalad, mert törölnöm kell ha nem teszed meg.

qbr 2013.05.22. 15:48:16

@Lizababa1123: "Szerintem aki 40-50 évig fizette a nem kevés eü hozzájárulást, annak csak járjon már pár nap kórházi tartózkodás"

Ha nincs orvosi indoka, nem jár, akár fizetett 50 évig EÜ hozzájárulást, akár nem. Kórházi ellátás annak jár, aki 1. beteg, 2. van érvényes TAJ-kártyája.
A kórház egy egészségügyi ellátó intézmény, és ha szociális otthonnak használjuk a kórházi ágyakat, akkor azokat nem lehet hová befektetni, akik tényleg kórházi kezelésre szorulnának.
Az, hogy valaki hétvégén dolgozik, és nem tudja a helyzeténél fogva a munkáját eldobni, hogy ápolja egy idős szerettét, nem egészségügyi, hanem szociális kérdés.

micsoda? 2013.05.22. 15:51:15

Egy dologért nagyon imádkozom, hogy ne kerüljek kórházba, mert nem tudok "borítékolni". Sok kórházi esetet mesélnek ismerőseim, utazásaim során. Nagyjából 10 esetben 7 szidja a kórházi ellátást, bárhol legyen. Idős emberekről beszélek. Pécs egyik kórházában a 80 éven felüli asszony jajgatott, azt mondták nem kell kényeskedni. A hangnemen kívül ellátását is nagyon felületesen kezelték. Nem volt párnája, + takaró a kabátja. A kormány nem idős barát, hiába énekel a tv.-ben az idős nő, és hiába csókol kezet egy dédi korú nő Orbán Viktórnak. Bizonyára Ők kivételek lesznek.

2013.05.22. 16:43:40

@micsoda?:

Miután minden egyébbel együtt érzek, jelezném: nem kell az általános emberi hitványság és kapzsi pénzéhség mögött külön-külön keresni egyik politikai ganajtúró férget sem, hanem az egész katyvaszért, amit 23 év alatt összehoztak, MINDANNYIAN mehetnének már a levesbe, hogy csúfabbat ne mondjak.

És megemlíteném emellett még azt is, hogy akik az első körben, talán már a megszorítások előtt is elvontak a kórházaktól állami támogatásokat, valamint ágyakat, osztályokat, munkahelyeket és munkaköröket szüntettek meg, és kórházak tucatjait csukták be, az OPNI-t is beleértve, vagy hagyták lerohadni, azok bizony még nem az orbánék voltak.

Ahogy az orvosok TÚLNYOMÓ TÖBBSÉGE SEM az orbán-féle megoldások és retorikák feltétlen és lelkes híve. Főleg azok, akik azzal zsarolják az ürgét, hogy el akarnak menni innen, ha nem kapnak azonnal ennyit-és-ennyit. Dokiéknál is csak azok tapsolnak fiyiszéknek, aki közülük az ő holdudvarukat gyarapítják. Vagy akikkel ők és b. családjaik csillókért gyógyíttatják magukat - akár hónapokig, vagy évekig is.

karcsibácsi 2013.05.22. 16:43:54

@ekszvájzed:
"az ilyen "karcsibácsiknál", meg azoknál, akik őket is védik, nem sok grádics van lejjebb."
De. Van lejjeb. Sok. Pl. XYZ.@zomg:

karcsibácsi 2013.05.22. 16:49:14

@zomg:
1. Semmilyen komplexusom nincs.
2.Beteghordó vagyok, nem orvos (ha nem jönnél rá az avatarból).
3. Nem vitetem el a rendőrséggel. Ha szemétkedik valaki , elintézem én magam. Négyszemközt. Igaz, lehet, hogy utána már csak három marad (mármint szem, kettőnknek).
Ez Nusikának is szól.

karcsibácsi 2013.05.22. 16:55:14

@ekszvájzed:
" kezeljenek úgy, mint egy EMBERT, hát Isten ne adja, hogy ezek keze közé kerüljek"

Meg fogsz lepődni: nemcsak az EMBEREKET, hanem téged, meg a hozzád hasonlókat is úgy kezelünk, mint egy embert, ha netán a kezünk közé kerülsz.

2013.05.22. 16:59:03

@karcsibácsi:

Nem tudom, én mikor szemétkedtem olyannal, aki leírta ide, ebbe a blogba, vagy akárcsak elmondta SZEMÉLYESEN NEKEM egy szerettével az orvosok keze között megesett szemétségek miatti fájdalmát ...

Főleg hogy SOHA EGÉSZ ÉLETEMBEN MÉG nem éreztem így, senki fájdalmával szemben. Val'szeg ha neked mondaná el ezeket valaki, beler, a füledbe, te sem engednél meg face-to-face ővele szemben efféle hangot magadnak.

Akkor meg nem orvos, hanem betegszállító úr. Végül is drága apám nevében, aki történetesen orvos volt, és emberileg a legjobbak közül való, béke legyen az emlékezetével, meg a haló poraival is, örülök, hogy ezt tisztáztad, és legalább nem kell szégyenkeznem miattad.

Rotoxis 2013.05.22. 17:00:10

Elmondom, én mit olvastam a posztból. A poszter 87 éves, szellemileg és fizikailag leépült édesanyját magára hagyta, nem gondozta, nem vette magához, egyszóval elhanyagolta. Ugyanakkor elvárta volna, hogy valaki állandóan a beteg ágya mellett álljon, pedig ő legalábbis hetekig feléje sem nézett. Még mielőtt kitörne a hiszti: ha valakinek egy orbánc miatt amputálni kell a lábujjait, hosszú hónapokig kellett elhanyagolnia a legalapvetőbb (otthoni) kezelést.

Az, hogy a beteget átköltöztette egy másik ágyra, olyan szintű pofátlanság, amitől az ember esze megáll. Vicc kategória. Az alacsony ágyra annak van szüksége, aki járóképes. A lábujj amputált beteg nem az. Neki kiválóan megfelel a magasabb ágy, azon ugyanis könnyebb gondozni, tisztába tenni, mosdatni.

Az agresszivitásról. Az agresszió nem azt jelenti, hogy baltával kergeti az osztály személyzetét körbe-körbe a folyosón. Bőven elég, ha belemarkol a nővérbe, vagy megkarmolja.

A paraszolvencia kapcsán a poszter saját magával keveredik ellentmondásba. Elolvashatta volna a saját írását, mielőtt elküldi.

A posztoló saját lelkiismeretfurdalása ellen védekezik azzal, hogy minden rosszat, minden következményt másokra (még a temetkezési vállalkozóra is) vetít ki.

A hozzászólásokkal meg nem érdemes vitatkozni, látszik, hogy címlapon a Praxis. A Haliperidolon percekig röhögtem.

Tea IWO 2013.05.22. 17:16:14

Idős emberekkel nehéz bánni, de tényleg sok helyen hanyagok. És szemtelenek is.
Nekem az fájt inkább, hogy megtudtam, a gyerekek is sokszor kemény bánásmódban részesülnek és komoly problémáik vannak, ha kórházba kerülnek.
Engem az pl sokkal jobban bosszant. Egy gyerek még nem tart ott, hogy megoldhassa magának a jó körülményeket, ha a szülei nem csinálnak ezért valamit, akkor sajnos bármi történhet vele. Pl a Heim Pál kórházban. Csak be ne kerüljön oda az ember :(

2013.05.22. 17:24:37

@Rotoxis:

Tévedtem: "karcsibácsinál" még sokal-sokkal-sokkal is van még lejjebb. Azt hiszem,hogy nálad még egy börtönkórházban is empatikusabb személyek dolgozhattak akkoriban, amikor a börtönök még börtönök, sőt ROSSZABBAK, s nem pediglen wellness-szállók voltak.

Add meg a tiszteletet az érző emberi lényeknek, ha már a karmaidba kerültek, és még egy ilyen esetben is gondolj arra, hogy ők már sok mindent megéltek, és talán nem fogolynak, vagy áldozatnak jöttek ide. Ha pedig embergyűlölő vagy, akkor inkább kerüld őket messze, s ne éld ki velük szemben ezt.

Főleg úgy, hogy a munkásságod egy egész intézményt, sőt intézményrendszert minősít. Az érzelmi analfabétizmust már meg sem említem, csak legyintek, de legalább azt értenéd meg, hogy mi az emberi kötelesség.

És. Ha teszemazt egy költő írta volna le ide, a saját irodalmi eszköztárával, hogy a szerettével mit tettek, azon is röhögnél, vagy szánakoznál?

Egyszer már írtam itt azt, hogy sok boldogabb országban már vagy még vannak BETEGJOGOK IS, pl. az emberi méltósághoz, bánásmódhoz is, valamint olyan személyek is egy kórház alkalmazásában, akik kifejezetten a betegek (ill. a nevükben felszólaló hozzátartozóik) efféle panaszaival, valamint a mentális közérzetük javításával foglalkozak. Mindezt pedig teszik barátságos, civilizált módon, és körülmények között.

mim 2013.05.22. 17:26:19

@chico: Először azt hittem dramatizálsz, de elég sok online oldalon felbukkan mint gyakran használt eszköz. Ha jól látom szinte csodaszerként használják, pedig elnézve a mellékhatásait - beleértve a permanens elváltozásokat - ez nem tűnik elfogadhatónak.

karcsibácsi 2013.05.22. 17:28:56

@Tea IWO: Az emberi hülyeség határtalan, (l. Einstein: két dolog van, ami végtelen...), beírásod példa rá. Kérdés csak az, hogy mi a nagyobb: a butaságod, vagy a rosszindulatod? Hát, ezt tényleg nem tudom eldönteni. Miért mondom ezt? Nos, ezért:
" Pl a Heim Pál kórházban. Csak be ne kerüljön oda az ember"
Aki a Heim Pálra rosszat mond, az tényleg totál hülye és/vagy rosszindulatú. Pont.

2013.05.22. 17:29:00

@Rotoxis:

Bocs, az irodalmi példa még mindig a karcsibácsinak szólt, de neked még annyit: Honnan vagytok ennyire fene biztosak mindig abban, hogy a betegnek vagy hozzátartozójának ENNYIRE NINCS IGAZA ??? Csak azért, mert mondjuk laikus, és nem ért hozzá ???

És miért bűnös az, aki megbízik egy kórházban, és annak személyzetében, miután mondjuk a saját tapasztalása más helyeken eddig erre vezette, valamint a saját édesanyjában, akit a születése óta ismer ???

karcsibácsi 2013.05.22. 17:33:19

@ekszvájzed:
te télleg ennyire hüje vagy? Nem tudsz óvasni, vagy nem tudod mi az hoty xyz???
No, akkó meg mondom: a hüjeség és roszindulatúságg csimbók. Rasszizmusa az az iksz ipszilon zé, vagy ahoty asztat te külföldijű írtad, ekszvájzed. ha még mindég nem érted, akkó magyarú: te vaty az, te nagy ló!

karamellcukorka (törölt) 2013.05.22. 17:35:35

@ekszvájzed: Sokkal boldogabb országokban ilyen posztért az illető élet végig fizet.
Sokkal boldogabb országokban műtét után kirakják a beteget.Sokkal boldogabb országokban elfogadják a racionális tényeket, ami sajnos fáj de Rotoxisnak van igaza:(. Sokkal boldogabb országokban ez a néni élne igaz 1 szociális otthonban.S sokkal boldogabb országokban nem lehet úgy viselkedni az eü személyzettel ,mint nálunk 1-2 az utcára vezetik az illetőt.

karcsibácsi 2013.05.22. 17:38:52

Na én elköszöntem, ez a sok frusztrált mar... hogyis mondjam finoman... android próbálja máson túlkompenzálni a kisebbségi komplexusát, én erre nem vagyok alkalmas alany. Viszlát holnap!

Rotoxis 2013.05.22. 17:39:27

@ekszvájzed: Öt konkrét dolgot írtam le. Ön pedig megfoghatatlan lózungokat. Ha a konkrétumokkal tud vitatkozni, ám tegye. Az érzéseivel nem lehet mit kezdeni, nem is érdemes.

igi1 2013.05.22. 17:45:33

@Dr.laikus PhD: nekem is a két nagymamám volt a kórházba

mindegyiknek drága, 20 000 forintos gyógyszer kellett

mivel azt mi nem tudjuk ellenőrizni, beadták-e neki végül is a gyógyszert, csak azt látod, hogy mindig fogy

vissza akartam kérni direkt a gyógyszert, mondván, azért se hagyom ott, de a kórház NEM ADTA VISSZA, a kérésem ellenére se, ez volt a legfelháborítóbb

bizonyos kórházakban elteszik a gyógyszert, trükköznek, és nem annak adják be, akinek kéne, te ezt nem tudod ellenőrizni, mert nem minden beteget lehet megkérdezni, hogy:

mamika, megkaptad a gyógyszert? és az illető bármire bólogat, mert fél az ápolóktól

olyan is volt, hogy a mamika nem kapott kapját, egy-két étkezést direkt kihagytak, vagy reggelire semmit sem kapott

egyébként nekem nincs panaszom az egészségügyre, vannak hiányosságai, láttam én is egy-két furcsa dolgot, és tényleg egy-két ember hozzáállása más, de alapvetően hálás vagyok mindenkinek, mert a többség segített

egy-két kórházban csak akkor voltak hajlandók törődni a beteggel az ápolók, amikor ott jártunk, és igencsak rossz szemmel néztek ránk, mert mindig jöttünk látogatni

de ismétlem, én találkoztam egy-két rendes emberrel is, rendes hellyel, csak sajnos nem volt ott sokáig a rokon

az adóm 1%-át is egy bizonyos Hospice-nak adom, ők aztán megérdemlik, de egy másik Hospice házban nagyon szemetek voltak velünk, amikor is közölték a fenti mondatot: EZ NEM SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY

a kórházakban nem igazán lehetsz hosszabb ideig, a beteg sem akar ott maradni

Az öregek különösen HÁPISAK, pláne ilyen odamondogató, szemtelen, magának mindent megengedő típusú, aki másokat folyamatosan megbántva, megjegyzéseket tesz mindenre.

A lekötözés szerintem indokolt volt, hogy ne szökjön el, hiszen akkor meg az lett volna a baj, hogy nem vigyáztak rá rendesen.

Nekem összességében mégis pozitív a véleményem az orvosokkal, vidéken mindenki ismeri, tudja, ki a jó orvos, igyekeznek szájhagyomány útján kérni a beutalót, és igen, adok én is pénzt, de csak ha elégedett vagyok.

Ha meg a poszter nem adott pénzt, ne bánja, hiszen nem dobta ki feleslegesen a semmiért. Szerintem, ha adott volna, se bántak volna különbül a mamikával.

igi1 2013.05.22. 17:49:23

A drágább gyógyszer elvételét a szegényektől pedig így értem:

volt pár olyan, szociálisan rászoruló, akinek a nevére drágább gyógyszereket fel lehetett íratni

csak a nevükre szólva felírják a receptet, kiváltják, de sem az adagolást, sem azt nem tudod megvizsgálni, hogy nem-e az olcsóbb, ugyanolyan hatóanyagút kapják

a kórházakban a nővérek ezt pontosan tudják, a kórház a gyógyszereket nagyon keményen veszi, ott ki van ez a rendszer találva, melyik beteggel tudják ezt megcsinálni, kivel kell rendesen bánni pl. De a gyógyszerekkel való bánásmód az más lapra tartozik az intézményekben, amikhez a nővérek asszisztálnak.

2013.05.22. 17:49:42

@karcsibácsi:

@Rotoxis:

És mégis: hogy viselkedett a személyzettel ??? És ilyenkor nincs olyan személyzet, amely a lekötözésnél, meg a szedálásnál fejlettebb, humánus metódusokra van kiképezve?

Mi az, hogy "ilyen posztokért az élete végéig fizet", te még meg is büntetnéd ???

Na jó, már én is kezdek kiborulni, a végén még kiderül, hogy sokadjára is csak a Fekete Angyal fan club ötórai teázására tévedtem be, s nem pedig azok diskurzusára, akik a blog fejlécében foglaltakat, és a betegek oldalán állókat lehetőleg egyensúlyt teremtő, és békítő szándékkal próbálják meg "kikezelni", doktorék részéről.

Ha pedig érzések nincsenek, ember sincsen, én szóltam. Az emberi könyörület, meg az irgalom NEM a pénz kérdése. És ezalatt még mindig nem az eutanáziát értem.

Mondeoman 2013.05.22. 18:03:58

@cenzorilla: Amíg ezt nem írtad le, eszembe sem jutott, hogy megnézzem a neve melletti linket :D

Rotoxis 2013.05.22. 18:05:31

@igi1: A kórházban fekvő betegnek semmiféle gyógyszert nem lehet felírni. Nincs "pár olyan szociálisan rászoruló", akinek a nevére drágább gyógyszert lehetne felírni, mint másnak. Amit hallott, az urban legend kategóriájába tartozik.

Rotoxis 2013.05.22. 18:09:30

@ekszvájzed: "És ilyenkor nincs olyan személyzet, amely a lekötözésnél, meg a szedálásnál fejlettebb, humánus metódusokra van kiképezve?" Nincs. A fejlett országokban sem. Legfeljebb többszöröse a nővér az itthoninak, így több idejük van egy-egy betegre.

Változatlanul fenntartom, komoly eszmecserét csak konkrét dolgokról lehet folytatni. Ami a hozzászólása további részeit illeti, puszta köpködés.

Facehugger 2013.05.22. 18:17:18

Isten nem ver bottal. Nem köpi le, aki nem tudja, hova lehet fordulnia, ha a hozzátartozójának jobb lenne máshol, mint a kórházban, hanem elmondja neki. Ja, ilyen egyszerű, bazmeg, meg kell mondani. Ez nem annyira bonyolult.

Rotoxis és karcsibácsi nagyon fog csodálkozni, amikor majd őket teszik el éppen láb alól a kollégáik. Szar dolog kiszolgáltatottnak lenni. Nem kívánom, hogy így legyen, de isten nem ver bottal.

neduddki21 2013.05.22. 18:19:13

@Rotoxis: "A poszter 87 éves, szellemileg és fizikailag leépült édesanyját magára hagyta, nem gondozta, nem vette magához, egyszóval elhanyagolta. Ugyanakkor elvárta volna, hogy valaki állandóan a beteg ágya mellett álljon, pedig ő legalábbis hetekig feléje sem nézett."

Mindig meglepődöm, hogy teljesen egyértelmű szövegből is - jó adag rossz indulattal és elismerésre méltó fantáziával - mi minden "olvasható ki". Pedig már hozzá lehetett volna szokni, különösen ezen a blogon. Ehhez az interpretációhoz is csak gratulálni tudok. Ilyen képzelőerővel teljesen felesleges elolvasni bármit is, a poszt valódi szövege a legkisebb mértékben sem befolyásol a saját értelmezésben és a posztoló mocskolásában.

2013.05.22. 18:26:38

Sajnos néha azt látom, hogy a többségnek fogalma sincs a világ működéséről. A világ úgy működik, és az összes emberi szervezés-tervezés által megalkotott entitás úgy működik, hogy megadott paraméterek között alkalmas valamire. Pl. a villanytűzhely működéséhez kell az áramkörök összhangban történő működése és áramforrás, az autó gurulásához meg pl. üzemanyag.

Amiről itt a szócséplés megy, az a következő: a magát úrnak képzelő páciens az autójába nem vett benzint, majd csodálkozik rajta, hogy az nem tud repülni, és mindezért a sofőrt teszi felelőssé.

Teljesen mindegy, milyen erővel csapkodják egymásra őkegyelme és a sofőr az ajtót, az autó nem indul.

Szomorú, de fel kell világosítanom a tisztelt urakat és hölgyeket, hogy a magyar eü autója teli tankkal is csak gurulni fog, és ha kimegyünk az autópályára, egy Porsche vagy Volvo lenyom minket, mint troll a shiftnégyet.

Annyira nevetséges maga az is, hogy erről beszélni kell, egyszerűen nem értem, az ilyen ember hogyan nem fullad bele a saját szarába otthon, hiszen a vécé akkor viszi le a slomót, ha elindítod a vizet. És ha nincs víz, ott marad, és akkor lehet hosszabb ideig szembesülni vele, hogy hogyan is néz ki a nagyságos belülről.

Na, persze nem nekem baj ez, én már csak könyvtárban, neten, meg ilyen kellemes messzeségből szeretnék a Magyar Beteggel találkozni (ellentétben azokkal, akiket ez személyesen bánt, mert érint), de mindenesetre köszönöm a biztatást a vizsgák előtt, sokat jelent nekem meg párszáz társamnak minden ilyen beszélgetés és tanulság.

Facehugger 2013.05.22. 18:31:38

@neduddki21:
Ez az egész hányadék, akár hányszor idejövök, nem a bicska nyílik ki a zsebemben, hanem a Scud-indítóállvány. És mindig eszembe jut apám haldoklásának az a borzalmas hat hete a Rotoxis-világban. És mindig megfogadom, hogy soha többet nem olvasok bele ebbe a rettenetbe. Úgy kell nekem.

Rotoxis 2013.05.22. 18:39:29

@neduddki21: Én csak olvasok, meg gondolkodom. A posztoló írja, hogy a hozzátartozója mindinkább zavartan viselkedő, mentálisan leépülő 87 éves asszony. A poszter száz kilométerre, testvére még messzebb lakik.
A beteg lábujjait orbánc következtében bekövetkezett üszkösödés miatt kellett amputálni. Ahhoz, hogy az üszkösödés bekövetkezzen, hosszú hetekig kell kezeletlen legyen a betegség. Az orbáncos beteg a mérhetetlen fájdalom miatt járásképtelen. Ezt a posztoló nem észlelte. Tegyük fel, hogy az orbáncot valaki, valahol diagnosztizálta és kezelést írt elő. Otthon, azt otthon kell ugyanis. Az üszkösödés arra utal, hogy a kezelés elmaradt. Ahhoz, hogy a lábujjak elüszkösödjenek, szintén hetek kellenek.

Nem kell különösebb ész ahhoz, hogy az ember összerakja, a betegnek hetekig, hónapokig senki feléje sem nézett. Ehhez pedig nem kell képzelőerő, mindössze minimális tárgyi tudás és logika.

Parajpuding 2013.05.22. 19:24:24

Több helyről hallani, hogy a Markusovszky alja intézmény alja személyzettel. Ez is megerősíteni látszik. Megjegyzem egy intézmény, egy közösség, egy testület csak olyan, mint annak a vezetője és annak elvárásai. Különben pedig mindez manapság nem meglepő, ugyanis az egészségügyben jórészt a dolgozók alja maradt meg. Persze vannak kivételek. Csak sajnos nagyon kevesen. A hivatásukat tisztességgel és becsülettel végzők már elmenekültek belőle.

neduddki21 2013.05.22. 19:28:15

@Rotoxis: A "tegyük fel" kevés ahhoz, hogy bárkit, körülményeinek és a tények ismerete nélkül elítéljünk. A posztból semmiképpen sem az derül ki, hogy elhanyagolták volna az édesanyjukat, a posztoló is és a testvére is hetente többször látogatták, szinte minden nap volt mellette valaki, még úgy is, hogy messziről kellett utazniuk. Ez nem arra utal, hogy nem érdekelte volna őket, mi van édesanyjukkal. A betegség kialakulásáról, kezeléséről semmit nem ír, azt Te sem tudhatod, csak rosszindulatú feltevésekbe bocsátkozhatsz és a feltevéseidet tényként elfogadva ítélkezhetsz emberekről, akikről az égvilágon semmit nem tudsz. A poszt a kórházi körülményekről szól, még utalás szintjén sem érinti a néni vagy a posztoló megelőző életét, így felesleges arról fantáziálni, hogy nem a kórházi körülmények voltak rosszak, hanem a posztoló egy elítélendő ember.

cenzorilla 2013.05.22. 19:52:49

@zomg:

Blogszabályzat.

Én szóltam.

cenzorilla 2013.05.22. 19:53:32

@Mondeoman:

Nekem ez a dolgom, hogy megnézzem. :)

igazságos 2013.05.22. 20:08:04

@Rotoxis: elvileg, tedd hozzá

én láttam, amit láttam, tudom, egy időbe sokat jártam a fenti okokból kórházba

azóta igyekszek egészségesebben élni, hogy ne kerüljek többé oda netán betegként

igazságos 2013.05.22. 20:10:27

aki az urban legenddel jön, az nem tudja, mi a kőkemény magyar valóság

az orvosok megoldották ezt a kérdést is, nekik sincs más választásuk, az egyre kevesebb és egyre drágább kórházi gyógyszerkészlet miatt

mi a fenének nem adták vissza a saját pénzemből rokonnak megvett gyógyszereket?

még azt is tudom, mennyit, darabszámra tettek zsebre

Dr.laikus PhD 2013.05.22. 20:14:21

@neduddki21:

Keress már rá az orbáncra és annak szövődményeire.

Én elhiszem, hogy mire kórházba került elhanyagoltan, majdnem szepszisben már látogatták hetente kétszer.
Azt is elhiszem, hogy ahogy te sem tudod mivel jár, mit _kell_ otthon tenni egy orbáncos fekéllyel, naponta, hogy ne legyen belőle visszafordíthatatlan folyamat.

Úgyhogy hátrébb az agarakkal. Egy 87 éves idős hölgy akit lehet, hogy tudatlanságból, de elhanyagolt a családja. E pillanatnyi helyzetben is szájtátva, felháborodva hagyták a napokat a saját irányításuk nélkül.
Lehet kérdezni.
Mama 100 éves demens utolsó napjaiban - mert szelíd volt addig és nem számítottak rá - félelmében majdnem eltörte a nővér ujját. Hárman fogtuk le míg megnyugodott, pedig én beszéltem hozzá amire jól reagált addig. 35 kg volt, hónapok óta feküdt. Ott voltam, láttam. Mégis ha nem vagyunk nála mindig, valszeg le kellett volna kötni, nem tudták volna megetetni és tisztába tenni.
Ilyenkor ha magunk haldoklunk is akár, megoldjuk.

Tetszik, vagy nem.

Dr.laikus PhD 2013.05.22. 20:22:11

@igazságos:

Te nem igazságos vagy, hanem végtelenül buta.

Keress a neten jogszabályokra és nem írsz rágalmazó "riposztokat".

Beélnk reménykedve folyatnak több százezer forintba kerülő gyógyszereket.
Összértékében van alkalom amikor a végére több millió forint csorog az ereinkbe a reményért, pár év meghosszabbításért. Ez csak egy napi kezelés amikor nem történik semmi rendkívüli.

A felbontott gyógyszereket, ha valamiért nem folyt belénk, meg KELL SEMMISÍTENI. Ráadásul még dokumentálni is kell.

Nem mese ez gyermek.

okl.szakfordító 2013.05.22. 21:11:18

@karamellcukorka: "Úgy látom a posztoló a saját lelkiismeret furdalását oldja azzal, hogy másokat okol. Műtét után haza kellett volna vinni a nénit és nem szociális szolgáltatónak tekinteni a kórházat.Az nem arra van és nincsenek erre felkészülve.Én nem hagynám a kórházban az anyám azért,mert nekem kényelmesebb.Szegény néni nemcsoda megbolondult és agresszívvá vált, nem kellett a gyerekeinek :((."

"Vigyék haza! - jelentette ki a főorvos. Nem érdekelte, hogy nem volt hova, mert a negyediken lakunk (lift nélkül), és nem vagyunk napközben otthon."@Rotoxis:

ezer526 2013.05.22. 22:20:12

@Parajpuding: Az egészségügyben nemcsak az alja marad és ezt pusztán nem lehet anyagi okokra visszavezetni.Talán én is a kivételek közé tartozom a Markusovszkyban és nem érzem magam aljának. Sajnos a betegellátás színvonala évtizedek óta esik,a beteg szinte zavaró tényezőnek számít és a betegellátás feladatai között az utolsó helyre szorult. Az empatikus készség szép lassan kihal az orvosokból és ápolókból és ezt nehéz annak a maradék dolgozónak megemészteni, aki még a régi iskola szerint azt tanulta: a BETEG az első! Akár a Markusovszkyban vagy bármelyik magyar eü. intézményben.

Dike 2013.05.22. 23:37:21

Tényleg ennyire nehéz felfogású a többség? Miért gondolják, hogy a kórház "elfekvő", ahol hetekig-hónapokig lehet ápoltatni (NEM GYÓGYÍTANI) a beteget? A saját, végstádiumos rákos nagyim hetekig unszolt, hogy hívjak mentőt, vitessem kórházba, de nem tettem meg, mert tudtam, hogy nem tartják bent, hiszen nincs olyan baja, amivel még kezdeni tudnának valamit. Aztán amikor kiszáradás miatt (hiába voltam mellette, nem akart enni-inni) mégiscsak bevitték rögtön haza is akart jönni. Zavart volt, velem is veszekedett és a posztban szereplő leírással ellentétben engem a nővérek nyugtattak, hogy ne vegyem magamra, "nem gondolja komolyan". A kórházban rendesek voltak, két hétig bent tartották, de aztán hazavittem. Két hétig egyedül ápoltam, pelenkáztam, kötöztem ő pedig egyre zavartabb és egyre mozgásképtelenebb volt (már a kórházban sem tudott felülni). Aztán egyik reggel már nem ébredt fel. Ja, és mindezt egy egyéves gyerek mellett. Igen, én is azt hittem, hogy nem fogom bírni, de kibírtam. Marha nehéz volt, fizikailag és lelkileg is, de járt ennyi neki az utolsó napjaiban. Szóval aki akarja, az meg tudja oldani. A negyedikre a mentők szépen felvitték volna anyukát, amputált-üszkös lábbal gondolom úgyse nagyon kószált volna messzire.

Dike 2013.05.22. 23:43:47

Ja, a szobatársak mindig mondták, hogy megetették, megitatták mamát a nővérek, ehhez képest ő mindig azzal fogadott, hogy ott neki nem adnak se enni, se inni. Pedig előtte mindig haverkodott a nővérekkel, de a zavart elme csúnya dolgokra képes.

zünüke 2013.05.22. 23:44:36

@okl.szakfordító: Szerintem ez nem a kényelmesség kérdése,hanem annak a kérdése,hogy az adott személy tudja-e vállalni a napi 24 órás felügyeletet-de 16-ot mindenképpen.Ha valaki reggel mondjuk 7-kor elindul a munkába,és délután 5-6 felé megy haza,az nem hinném,hogy alkalmas fekvőbeteg ellátásra.Így tehát elég sokan kénytelenek az idős beteg embereket a kórház felügyeletére bízni.

zünüke 2013.05.22. 23:47:57

@Dike: Gondolom gyesen voltál,így időd volt bőven ápolni a nagynénit.De mit csináljon az aki dolgozik?? Lépjen ki?? Vagy vegyen fel egy szakápolót havi 120-140 ezer forintért?? Vagy van más ötleted??

M11an 2013.05.22. 23:48:36

@igazságos: "mi a fenének nem adták vissza a saját pénzemből rokonnak megvett gyógyszereket?"

Talán mert a Q erős gyógyszerek nem gyerekek kezébe valók. :S

Dike 2013.05.22. 23:53:09

@zünüke: Azért egy egyéves gyerek mellett a "bőven van időd" elég merész kijelentés. De igen, gyeden vagyok, meg tudtam oldani. A poszternek meg nyilván volt szabadsága, el lehet menni fizetetlen szabadságra, vannak ne adj isten rokonok, barátok akik be tudnak segíteni. Vagy ha nincs más lehetőség, akkor vannak napi pár száz forintért erre szakosodott intézmények. A kórház nem erre való.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.23. 06:20:43

@zünüke: ilyenkor azt kell mondani a nagynéninek, hogy "se időnk, se pénzünk magára, tánti, itt hagyjuk a kórházban, idegenek kezében meghalni, majd ha ráérünk, benézünk".

aztán utána belenézni a tükörbe.

qbr 2013.05.23. 09:17:51

@zünüke: "Így tehát elég sokan kénytelenek az idős beteg embereket a kórház felügyeletére bízni."

Igen, csak a kórházak gyógyító ágyai nem erre valók. Erre kellene több krónikus ágy, vagy hospice ágy vagy otthonápolási kapacitás, de sajnos ez (is) egy igen nagy lyuk a rendszerben.

2013.05.23. 10:07:54

Az általános gond az, hogy az elüzletiesedett rendszer éppen azt használja ki, hogy bizonyos életkorú, vagy állapotú emberek hosszabb-rövidebb távon, vagy akár tartósan képtelenek önmaguk ellátására.

Mivel az államnak nem éri meg azt a pénzt beléjük ölni, amit amúgy is a nagy büdös semmire, a csilivilire, meg a propagandára költ, ezért hiénák telepednek az elesetteket kiszolgáló iparágra, és áraikat felverve a tehetetlen szegényeket, akik szeretik az övéiket annyira, hogy nem akarják őket rossz körülmények között tudni, arra kényszerítik, hogy kevéske pénzükből súlyos százezreket áldozzanak, évekig.

Ezért az a gazdag jár jól, aki megteheti azt is, hogy a kórhézban, vagy spéci öregotthonban, stb. vagy otthon ápoltatja az övéit. Aki meg nem gazdag, az választhat: otthon szenvedjen-e a emberhez méltatlan módon a kedves embere, vagy a kórházban.

A kórház lehet, hogy nem elfekvő, de akkor az államnak lenne a kutya kötelessége az elöregedett társadalom és a nincstelenek számára ilyen helyeket biztosítani. A képmutatók, akik a szegényekbe azzal rúgnak, hogy elesett szeretteiket eldugják ilyen kalodákba, nézzék csak meg, hogy a felső tízezer, akinek volna pénze sok minden csodás dologra, ennél még különbeket is csnál.

És megint csak ez az unos-untalan előjövő "szakmázás" melyben a "szakértő" szakszavakat, meg hasonló rideg számításokat vár el kérdésnek, avagy válaszul, de még egy fél szót se ejtene, még véletlenül se arról, hogy ő is csak ember, és ő maga, vagy bárki számára kedves személy is kerülhet ilyen helyzetbe.

Hát remélem, hogy ez a rendkívül magas szakértelem, és a tökéletes színvonalú profizmus, ha másokkal nem is, de legalább az afrikai éhezőkkel együtt érez. Hogy a (természetesen Magyarországon, és annak kiszolgáltatottjain kívüli) világ egyéb végzet sújtotta páriáit most ne is említsem.

zünüke 2013.05.23. 11:01:09

@Dike: A napi pár száz forintos intézmény az egészen pontosan a krónikus belgyógyászat lánykori nevén elfekvő.És maga ez a kórház.Lehet te az öregotthonokra gondolsz,ami nem pár száz hanem pár ezer forint naponta.2003-ban a nagymamám havi 150.000 Ft-ért feküdt a Margit kórházban,amikor kiszabadítottam az Erzsébet kórház "krónikus belgyógyászatáról" Tehát igen sok feltétele van azért annak,hogy valaki egy magatehetetlen beteg embert az otthonában ápoljon.

Morrancs 2013.05.29. 12:04:39

@chico: Igen, ez így van. A kolléganőm is így járt az édesanyjával, aki otthon önellátó volt, egyedül lakott, mindent megcsinált a lakásban, aztán egyszer elcsúszott, és combnyaktörése lett. A kórházban azonnal telenyomták nyugtatóval, és közölték, hogy zavart, és önellátásra képtelen. De egy orvos ismerős megnézte a gyógyszereket, megmondta, mi az oka ennek a zavartságnak, és leállíttatták a gyógyszereket. A néni még a kórházban kitisztult. A más kérdés, hogy őt is (mint sok más beteget) műtét után meztelenül egy szál lepedő alatt hagyták, és este a lánya így talált rá, jó alaposan kihűlve, dideregve, és neki kellett akkor egy hálóing után rohangásznia (nem engednek sajátot viselni, szóval nem vittek be), és felöltöztetnie az anyját.
Nagyon figyelt a család a nénire innentől, és sikerült annyira rendbe hozni, hogy haza lehessen vinni, onnantól megint önellátó volt. Ha kevesebbet érnek rá, vagy nem állíttatják le azt a gyógyszert, valószínűleg a néni már nem jött volna haza.

Dr.laikus PhD 2013.06.02. 07:24:15

A hálapénz valós története :

A II. világháború után még évekig a lakosság nagy részének nem volt egészségügyi biztosítása. A mezőgazdaság kollektivizálásakor egyetlen tollvonással kiterjesztették a társadalombiztosítást a lakosság jóformán minden tagjára. Tették ezt a feltételek biztosítása nélkül. Azt a súlyos feszültséget, amit az okozott, hogy a többletmunkát semmivel sem ellentételezték, úgy próbálták feloldani, hogy 1952-ben a Magyar Dolgozók Pártja Központi Bizottsága ülésén elfogadták Gerő Ernő indítványát: a gazdaság átmeneti nehézségei miatt tegyék borravalós szakmává az egészségügyet. (Ezt követően az Orvosegészségügyi Szakszervezet akkori elnökének javaslatára a borravaló kifejezést a hálapénz kifejezéssel váltották fel. Kultúrtörténeti adalék, hogy a II. világháború előtt már használták ezt a kifejezést: az akkoriban létező, fizetés nélkül dolgozó díj nélküli gyakornokok kapták idősebb orvoskollégáiktól...)
A hálapénz kiváltó okai azóta sem változtak: egyik oldalon a hiánygazdálkodás klasszikus helyzete, másik oldalon egy olyan döntési helyzetben lévő szakember, akinek legális keresete nagyon alacsony.
Az eltelt több mint 50 évben a hálapénzrendszer önálló életre kelt. Egyrészt az orvosok egy szűk rétege beosztásánál illetve szakképesítésénél fogva privilegizált helyzetbe került, és olyan mértékű hálapénzben részesül, amit hasonló beosztásban lévő Nyugat-Európában dolgozó kollégák sem vetnének meg. Másrészről a betegek megváltozott �fogyasztói� magatartása és az egészségügyre mai napig jellemző hiánygazdálkodás együttesen ahhoz vezetett, hogy a betegek nem elégedtek meg azzal a szolgáltatással, amit a rendszer számukra nyújtott, s mindinkább a többletigényeik (ami sokszor a normális ellátást, bánásmódot, a hiányzó biztonságtudat pótlását jelenti) megfizetésére használják a hálapénzt. Időközben megfeledkezve a hálapénz kiváltó és fenntartó okáról, mind gyakrabban került előtérbe a hálapénzrendszer morális vetülete. Egyre inkább az orvostársadalom szégyenbélyegeként beszéltek róla. Érdemes talán megemlíteni, hogy a 70-80-s években a társadalombiztosítás évről évre jelentős többlettel zárt. Ez azt jelenti, hogy lett volna lehetőség az egészségügyiek bérének rendezésére, a társadalom ennek fedezetét előteremtette, de a döntéshozók a többletet a gazdaság más részeire csoportosították át.

A hálapénz típusai

A hálapénz kategóriájába szokás sorolni minden, a közfinanszírozott ellátásban a beteg vagy a hozzátartozója által a kezelő orvosnak vagy nővérnek adott féllegális, illegális juttatást. Ezen belül érdemes megkülönböztetni legalább 3 alapesetet. Az egyik, amikor az orvos az ellátás előtt nyíltan vagy ráutaló magatartásával a beteg tudomására hozza, hogy azért a tevékenységért, ami a betegnek egyébként térítésmentesen járna, pénzt vár el. Ez ma is bűncselekmény, amit az állampolgárok kényszerűen tudomásul vesznek, feljelentés híján a hatóság nem üldözheti, az orvostársadalom becsületes többsége pedig magát tehetetlennek tekintve nem tud, a rosszul értelmezett etikai normák miatt nem mer, vétkes nemtörődömségből nem akar fellépni ezen kollégái ellen. A másik, amikor a közfinanszírozott ellátásban a beteg olyasmire kéri meg az orvost, amire az nem köteles � ilyen a felkért szülés vagy műtét, ilyen bizonyos, szakmailag nem vagy nem azon az ellátóhelyen indokolt vizsgálatok kérése. A harmadik típus, aminek egyedül köze van a hálához, az ellátás után utólag a beteg által önként adott juttatás.
A konkrét esetekben nagyon sokszor nem mindig különülnek el az egyes formák. A hálapénz utólagos adása sok esetben inkább előzetes fizetség a következő találkozásra gondolva. A megkért szülés intézményénél egyrészt nyilvánvaló, hogy az orvos tényleges és jelentős többletet biztosít a beteg számára, másrészt viszont a szülész-nőgyógyászokat és közvetve az egész orvostársadalmat minősíti, hogy a magyar nők döntő többsége abban a hitben van, hogy ha nem választ magának orvost, akkor sokkal rosszabb ellátásban részesül, tehát kényszerítve érzi magát arra, hogy orvost válasszon.

folyt.köv.

Dr.laikus PhD 2013.06.02. 07:25:41

A hálapénz torzító hatásai

A hálapénz rendszer igazságtalan és erkölcstelen. A beteg(ek egy része, a valódi járulékfizető) olyanért kényszerül fizetni, aminek egyszer már megfizette az árát. Mindez ellenkezik az igazságossággal, az erkölccsel, a józan üzleti tisztességgel. A hálapénz az orvostársadalmat is súlyosan megosztja: megfosztja az anyagi elõrejutás esélyétõl az orvosoknak azt a nagyon jelentõs hányadát is, aki nem jut hálapénzhez. (A radiológus, a laboratóriumi szakorvos, a patológus azért jut a bírókhoz, ügyészekhez, köztisztviselõkhöz, tanárokhoz képest is megalázóan alacsony fizetéshez, mert a belgyógyász, a sebész, a szülész-nőgyógyász kaphat hálapénzt!)
A gyógyításhoz szükséges bizalmi viszony ellehetetlenítése. Ma a betegek mind gyakrabban abban a tudatban vannak, hogy ha nem fizetnek, akkor őket nem vagy nem megfelelően látnák el az egészségügyben. Még ha tévhit lenne is ez a vélekedés, önmagában is demoralizálja az ellátást. A laikus beteg ugyanis az egészségügyi problémája esetén nem képes megítélni azt, hogy vele szakmailag megfelelően jártak-e el. Leginkább ezt a hiányzó bizalmat próbálja a borítékadással kompenzálni.
A gyógyítás szakmai színvonalát rontó hatás. A különbözõ szakmák képviselõi közt lappangó ellenségeskedés, szemben az evidens együttműködéssel, a betegellátásban szükséges közös gondolkodás ellen hat, végsõ soron rontja a beteg ember gyógyulásának esélyeit. Rontja továbbá azért is, mert anyagilag károsan érintheti azt az orvost, aki társszakma képviselõjét vonja be a kezelésbe, a kivizsgálásba. Paradox a helyzet, nem egyszer a hálapénzt fizető beteg rosszabbul (!) jár, mint a hálapénzt nem fizető. Az itt említett problémák az orvos-nővér viszonyban is megfigyelhető: ritkán említik, de sajnos a hálapénz is szerepet játszik abban, hogy a középkáderek sokszor nem a képzettségüknek megfelelő munkát végeznek.
A hálapénz organizáló erõ. Az egyik legerõsebb "drive" az egészségügyön belül a vezetõvé válni akarásban, a betegek megfelelõ gyógyításában, így egyfajta pozitív hozadéka is van.
A hálapénz közpénzekkel való pazarlást indukál. Az orvos valószínûbben végez fölösleges vizsgálatokat, fektet be indokolatlanul, tart a szükségesnél tovább benn olyan beteget, aki az elõzõ kezelés során hálapénzzel honorálta munkáját, és történetesen erre kéri őt.
A hálapénz rendszer orvost és beteget szembefordítja egymással. Kicsit leegyszerűsítve az a helyzet, hogy a döntéshozó hatalom olyan munkára kényszeríti az egészségügyieket, aminek nem fizeti meg a bérét. Súlyos konfliktust gerjeszt ezáltal egy olyan közegben, ahol a bizalom hiánya önmagában akadályozója lehet a tevékenység, a gyógyítás eredményességének.

folyt.köv.

Dr.laikus PhD 2013.06.02. 07:30:52

A paraszolvencia rendszere a rendszerváltozás után

Rohamosan kapitalizálódó országunkban az orvosi pálya korábban gazdaságilag is privilegizált helyzete, presztízse teljesen megkopott. A jogász, közgazdász, mérnök társadalom 10 év alatt messze maga mögött hagyta az orvostársadalmat a legálisan megszerezhető jövedelmek tekintetében. Ez a speciálisan magyar (posztszocialista?) trend élesen szemben áll azzal, hogy a nyugati társadalmakban változatlanul kiemelkedően jól keresnek az orvosok. Joggal tekinthető drámainak az a változás, ami az orvosok és az előbb említett más értelmiségi pályán dolgozók gazdasági helyzete és lehetőségei között bekövetkezett. Ebben a helyzetben mind kevesebb orvosnak van fenntartása a hálapénz etikai szabályokba nem ütköző elfogadása kapcsán, s ezzel párhuzamosan mind inkább elterjedtté vált az etikai szabályokkal is ütköző gyakorlat, amikor a közfinanszírozású orvos ténylegesen tarifarendszerben dolgozik. A problémának egyértelmű morális vetületet az ad, hogy az orvostársadalom meg sem kísérli a nehezebben járható, személyes egzisztenciális kockázatoktól sem mentes utat, azaz azt, hogy kikövetelje magának a méltányos javadalmazást. Ehelyett a kiszolgáltatott beteg embertől várja el, sajnos nem egyszer ténylegesen kiköveteli azt a juttatást, amit jogosnak ítél.
Nem lehet nem megemlíteni, hogy az orvostársadalom egy része (5-10%-ra becsülöm ezt az arányt) egzisztenciálisan elemi módon ellenérdekelt a javadalmazási helyzet rendezésében (ez a magasabb bér mellett a fekete jövedelmek hatósági üldözését is jelentené), mivel olyan mértékű paraszolvenciában részesül, aminek kifehérítése egész egyszerűen lehetetlen. Az igazi probléma talán abban is van, hogy az orvosok meghatározó média-, szakmai-, politikai és szakmapolitikai befolyással rendelkező rétegén belül igen nagy arányban felülreprezentált ez a mindenféle reformnak ellenálló réteg.
A hálapénz-probléma megfelelő értékeléséhez álljon itt egy száraz adat. A nyugat-európai országokban az orvosok bruttó átlagbére az egy főre jutó GDP 2.5-3.3-szorosa, míg nálunk 2000-ben 1.03-szeres volt. Az azóta bekövetkezett, mára jelentős részben elinflálódott 50%-os béremelést ehhez a 150-230%-os elmaradáshoz kell viszonyítani. Fontos látni, hogy itt nem abszolút számok összehasonlításáról van szó, hanem a bérarányokról, azaz a magyar társadalom gazdasági erejéhez képest, a többi foglalkozási ághoz képest is fele-harmad bért fizet az egészségügyben dolgozóknak. A 2002-s 50%-os béremelés után (!) a kezdő szakorvos az építőiparban feketén alkalmazott segédmunkás órabérét, a nagy tapasztalatú főorvos pedig az építőipari szakmunkás órabérét keresi meg. Rendkívül megalázó ez a helyzet azon szakmák képviselői számára, akik kizárólag a legális jövedelmükből élnek.

steierhoffer.blogspot.hu/
2013. március 21., csütörtök
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása