A nővérke kivette a mesekönyvet a kezemből, és hazazavart

2013.01.13. 08:32

A paraszolvenciából nem lesz semmi, a pénztárcámat sikerült otthon hagynom.

Kedves Praxis!

Az e-mail tárgyában megjelenő félmondat sugallatával ellentétben egy kifejezetten pozitív tapasztalatról szeretnék nektek írni. Csütörtök délelőtt csörgött a telefonom, a kijelzőn az iskola száma, na, ez jót nem jelenthet. És tényleg: tízéves fiamat a szünetben fellökték, beverte a fejét és "elég rosszul néz ki szegény". Hurrá, kocsiba be, suliig padlógázzal, gyermek fekszik a földön, az arca enyhén zöld. Szédül és hányingere van, szóval irány az ügyeletes kórház. Ami a Fiumei úti Baleseti Sebészet. Az ambulancia tele, na, ez nem lesz rövid, a gyerkőcöt fel is készítem a várakozásra, mint kiderül, teljesen feleslegesen. Még le sem pakoltuk - a kedvesen kifestett - váróban a cuccainkat, máris behívnak minket. Mert hogy fejsérülés.

Három perc múlva már a röntgen felé száguldozik a fiammal egy fiatalember, komolyan, szlalomozik a kerekes ággyal. Közben magyarázza a fiamnak, mit fognak vele csinálni, olyan dumája van, hogy a gyerek, fejfájás ide, hányinger oda, hangosan röhög mire a röntgenhez érünk. Én csak azért nem, mert nem tartom összeegyeztethetőnek a Kétségbeesett Anya Szerepével. Komoly baj, koponyatörés nincs, de az agyrázkódás miatt 48 órára bent kell maradnunk megfigyelésre. A Szimpatikus Ágytologató Fiatalember felvisz minket az osztályra, a liftben komoly késztetést érzek, hogy a zsebébe gyűrjek egy kisebb összeget, bár fogalmam sincs, mennyit "kell" ilyenkor adni. A paraszolvenciából nem lesz semmi, a pénztárcámat sikerült otthon hagynom.

Húsz perce szálltunk ki a kocsiból, már fenn vagyunk a Gyerekosztályon. Ami mint egy képeskönyv-illusztráció. A falakon festmények, görbe tükrök, legváratlanabb helyeken játékok (korlátokon kisvonat fut, kilincseken itt-ott mesefigurák lógnak), a nagyobbaknak mókás agytorna-feladatok, egy fémszekrény oldalára például malomjátékot festettek, mágneses katicákkal meg lepkékkel lehet játszani. A fiam egy ötágyas kórterembe kerül, egy nagyfiú mellé. A nővérek kedvesek, mosolygósak, mindent elmagyaráznak a gyereknek. Aki eléggé meg van szeppenve, sosem volt még kórházban, és kénytelen vagyok egy időre magára hagyni, hazamenni pizsiért-cuccért. Pénztárcáért. Mire visszaérek, szinte megtelik a kórterem, a két új fiú is agyrázkódós, ez ilyen rázkódós nap, mosolyog a nővérke, hihetetlen, folyamatosan mosolyog. Még akkor is, amikor az egyik kisfiú, hat éves alig lehet, negyedszer rántja el a kezét az infúzió bekötésekor. Olyan megnyugtatóan magyarázza neki a dolgokat, hogy tátva marad a szám. Pedagógiából profi. A fiam, ahogy közeledik az elválás, tízévessel már mégsem marad bent az ember, főleg, ha otthon vannak a testvérei, egyre elesettebb. Csak még egy amőba, csak még egy mese. Az éjszakás nővér bejön, "látom anyán, hogy elég fáradt", mondja a fiamnak, "kipróbáljuk, hogy én is tudok-e mesét olvasni?". A gyerek bólint, erre a nővérke kiveszi a könyvet a kezemből és hazazavar.

És én ennek örülök, tényleg alig állok a lábamon így fél tizenegy felé. A kocsiban jut eszembe, francba, elfelejtettem a paraszolvenciát. Másnap délelőtt tudok beszélni egy orvossal, rövid, de korrekt tájékoztatás, ha semmilyen problémát nem találnak a szakorvosok, holnap mehetünk haza. A gyerek kivirult, a fejfájása elmúlt. Elviszik mindenféle vizsgálatra, neurológia, fül-orr-gége, a szemész orvos a kötelező vizsgálaton kívül ellenőrzi a szemüvegét is, nem kellene kontrollra menniük, kérdezi, de februárban, mondom, de csak májusra kaptunk időpontot. Akkor felírok egy új lencsét, ha már itt vannak. Döbbenten köszönöm meg, a múlt héten hiába győzködtem a kerületi szemészt, egyszerűen nem volt hajlandó előbbi időpontot adni. Estére a fiam mindhárom szobatársa is sokkal jobban van már, pedig kettejüknek elég komoly volt a sérülése. A kórházi vacsora elég gyatra, rendelünk pizzát, amőbázunk, egész jó kis partihangulat lesz a kórteremben.

A mai éjszakás nővérke sem kevésbé kedves, mint a tegnapi, "holnap úgyis kirakunk mindenkit" megjegyzéssel tízig engedi a ramazurit. A fiam már nem is tartóztat, jól érzi magát, tudja, hogy biztonságban van. Elképesztő profizmussal, emberséggel, kedvességgel végzik a Baleseti gyermekosztályán dolgozók a munkájukat. Valószínűleg varázslók is vannak közöttük, hogy a magyar egészségügyben ilyen helyet teremtettek.Végtelenül hálás vagyok nekik és köszönöm a fiam nevében is. Kérem, ha lehet, tegyék ki ezt a levelet a blogra, hogy sokan megtudják, milyen remek munkát végeznek az ott dolgozók!!!

Tisztelettel, M. Ágnes

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.13. 10:06:28

"Szimpatikus Ágytologató Fiatalember "

már megint a karcsibácsi
despi téged meg utállak a címért;P

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog