60 ezer forint folyt ki a pénztárcámból feleslegesen

2012.05.11. 12:27

Tisztelt Praxis blog!

 

Én május 3-án voltam a Kazincbarcikai Kórházban 12.heti UH-n. Fél 10-kor beadtam a beutalót, nem voltak túl sokan előttem, gondoltam hamar végzek, mert még dolgom volta városban is, amit máskor nem tudok elintézni, mert dolgozom és ritkán kapok szabadságot( a változó jogszabályok miatt még nem jelentettem be munkahelyemen a várandósságot). Tévedtem.

 

 


Sorra jöttek az orvosok a privát betegeikkel, majd 20 perc várakozás után közölték várni kell egy kicsit. negyed 12-kor még orvos sehol, leállt a rendelés az UH-n és nőgyógyászati szakrendelésen is. Ekkor többen felálltak azok közül, akik nem dolgoznak, kikérték a papírjukat, hogy majd egy másik napon elmennek a vizsgálatra. Ekkor azt közölte a nővér, hogy lesz rendelés, amint a megbeszélésnek vége, de nem tudja az mikor lesz. Természetesen rendelési időben kell megbeszélést tartani. Ennyit a kismamákkal szemben tanúsított toleranciáról. Ha tudsz fizetni, választasz orvost nyert ügyed van. Ha nem, rád se bagóznak. Csak tudnám mire vonják a fizetésemből a TB-t.


Miskolcon a Megyei Kórházban is van rossz tapasztalatom,ezért is nem fogadtam orvost, és nem is mentem a megyeibe.Első terhességem ideje alatt szakrendelésen fizettem a választott orvosnak, amit utólag nagyon megbántam. 35. héttől három héten keresztül bent tartott ok nélkül, majd amikor 41. héten szülni mentem a fogadott orvosom nem volt hajlandó befáradni éjszaka, csak reggel 8 óra után.


Ez még nem zavart volna annyira, ha minden megy a maga útján ügyeleti rendszerben, de nem így történt. Fél 3 tájékán az ügyeletes orvos elvégezte a burokrepesztést a zavarosodó magzatvíz miatt, de utána semmit tovább. Később kiderült azért nem kaptam meg a méhösszehúzót és az infúziót, mert a fogadott orvosom betegeit csak vészhelyzetben kezelhetik, különben a fogadott orvosom intézményvezető barátja elintézte volna az ügyeletes orvos menesztését (előtte is volt rá több példa). Így hála a fogadott orvosom elhanyagolásának, szülés után 32 belső és 8 külső varrattal gazdagodtam, és 5 hónap alatt (annyit jártam hozzá szülés előtt) majdnem 60 ezer forint folyt ki a pénztárcámból feleslegesen a vizsgálatokra.


Köszönöm magyar egészségügy!

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jágör68 2012.05.11. 14:05:04

Ez a szolidaritas.
Aki fizet az masik 3 helyett fizet.
Ezt akartak a zemberek. Vagy legalabbis azok, akik a Takolmanybe beirtak.

VaTi 2012.05.11. 14:51:07

Volt már ez a poszt, vagy valami nagyon hasonló. A kismama egyébként kért időpontot az uh-ra? A szövegből nekem az jött le, h nem. A protekciós kismamák nem ehet, h simán időpontosak voltak?

Mária 2012.05.11. 16:22:54

@VaTi:

@VaTi:

Volt. Öt napja a hazipatika.com fórumon:

www.hazipatika.com/forums/messages/de_oec_kazincbarcika_korhaz_nonprofit_kft_kazincbarcika?ftid=857

Be is linkelődött ide az imént, csak valaki gyorsan kiszedte a hozzászólást, a hozzászólót meg a dolgos kis moderátori kezek kitiltották.

Nem én vagyok, hanem én 2012.05.11. 16:24:14

"Természetesen rendelési időben kell megbeszélést tartani"
Miért, mikor kellene? Talán munkaidőn túl, nem igaz?

El Visco Stello (törölt) 2012.05.11. 16:27:50

Akárhogy is történt, az otthon szülés eszébe ne jusson!
Egyébként nem tudom, valaki figyel-e az időpontokra? Hogy mikor került sorra, azt nem lehet tudni. Egyébként pedig a legnagyobb probléma az, hogy szabadságot kellett kivennie, mert titkolja a terhességet. Jelentse be és akkor lesz ideje vizsgálatokra járni.

Irkutszk 2012.05.11. 16:48:28

@El Visco Stello: Terhességet nem jelentünk be az első három hónapban.

Flector67 2012.05.11. 16:48:52

@miklos.rabai: Persze, hogy munkaidőn kívül. Mi másra gondoltál? Ezért fizetik a TB-t. Ezt vállaltad, ez a hivatásod. Nem rendes orvos az, aki nem döglik bele a melóba...
Mellesleg időpontot kért a posztoló? Vagy csak úgy beesett és csodálkozott, hogy az időpontosok után hívták be?

Irkutszk 2012.05.11. 16:49:32

@miklos.rabai: Jónapot kívánok! Remélem, kipihente magát a doktor úr, és újult erővel vetheti bele magát a munkába :P

Nem én vagyok, hanem én 2012.05.11. 16:58:40

@Irkutszk:
Természetesen nem tudom miről beszélsz... :)
A fenti mondatba, mindenki kedve szerint rakja ki a hiányzó vesszőket...

VaTi 2012.05.11. 17:29:17

@Mária: én erre gondoltam: praxis.blog.hu/2012/04/14/nem_arulta_el_a_gyermekem_nemet
szintén barcikai kórház, szintén dolgozó anyuka sorbanülve, nemidőpontra menve, várakozást reklamálva
vagy valami para van a barcikai kórházban, vagy van 1-2 anyuka, aki nem emel föl telefont időpontot kérni, majd csodálkozik, hogy más meg igen

scopolamin 2012.05.11. 17:34:44

@Irkutszk: Hogy érted ezt? :) Miért nem?

Irkutszk 2012.05.11. 17:45:09

@scopolamin: Mert bármi genetikai vagy fejlődésbiológiai probléma van a gyerkőccel, az első három hónapban sok a spontán vetélés. Igen, megtapadt, de még nagyon sérülékeny.

varandos-joga.shp.hu/hpc/web.php?a=varandos-joga&o=1__honap_Mgll

scopolamin 2012.05.11. 17:48:03

@Irkutszk: Köszi. Azt hittem, hogy jogszabállyal, vagy állással lehet összefüggésben.

SusanneF 2012.05.11. 18:03:02

@miklos.rabai: Üdv a fedélzeten,kedves Miki Bá!:)...
Már igazán hiányzott innen az okosságod...

Sokorai_Atala 2012.05.11. 21:59:09

Én csak azt tudom erre mondani, az én időmben nem volt 12 hetes UH.:)))

R.-né Kerrigan Sára 2012.05.11. 22:42:54

@miklos.rabai:

"Miért, mikor kellene? Talán munkaidőn túl, nem igaz?"

gondolom, akkor is ilyen empatikus lennél, ha két órát várnál a tecsóban a pénztárnál, mert éppen megbeszélés van a pénztárosoknak.

szabidoki 2012.05.12. 00:53:55

@R.-né Kerrigan Sára: nem kell aggódni, a probléma nemsokára megoldódik, a megbeszélések megszűnnek, ugyanis nem lesz, aki elmenjen rájuk.

Környezettudatos 2012.05.12. 07:21:20

Ez a téma volt itt tárgyalva: index.hu/belfold/2012/05/11/nem_ugyelhetett_volna_a_vercukorszintmerot_felreerto_orvos/

Aki akkor úgy védte a "képzett" eü személyzetet, az most köpjön a tükör felé.

Dr.laikus PhD 2012.05.12. 07:52:47

@Környezettudatos:

És te leszel a tükörben?

Nem inkább a kormányt, az államtitkárt, mindenki mást aki ezt a helyzetet megteremtette?
Törvényszegésre kényszerül a szakma és azon verik el a port aki segít, de gyakorlatlan?

Egyébként olvasd végig az orvosok hozzászólását. Ha végig kísérted, akkor csodálom a vicsorgásod.
Újságírónak sem kell már értenie amit ír, fő a szenzáció, de neked van alkalmad itt orvostól, orvosoktól tanulni.
A barátné aki együtt élt a baráttal ugyan miért nem tudta mit tegyen?
De ezt ott már kitárgyaltuk.

Irkutszk 2012.05.12. 08:35:35

@Környezettudatos: Örülök, hogy lassan mindenki ráébred, milyen mélyen is vagyunk a bajban egészségügyi ellátás terén. Szépen lassan, de azért úgy látszik, mindenki belátja.

Tökéletesen igazad van, a rezidens orvosnak nem ott lett volna a helye. Neki, és jópár társának egy-egy szakorvos mellett lett volna és lenne a helye, aki megtanítja arra, amire szakorvosként szüksége van. A hat év egyetem, az egy alapképzés, messze nem készít fel az önálló orvosi munkára. Egy jó alapképzés megmutatja, hogy milyen irányokba indulhat el egy végzett orvos, viszont ez még mindig csak a kezdete lesz a tanulásnak.

Csakhát ha nincs szakorvos, akkor mi legyen? Mióta panaszkodnak az orvosok, mióta mondják, hogy baj lesz? Ugye nem hallgattunk rájuk, mert mindig volt fehérköpenyes a kórházfolyosón? Nem az a baj, hogy ott volt a rezidens. Az a baj, hogy nem volt mellette szakorvos, aki figyelmeztesse, irányítsa, nevelje. Az egyetem olyan, mintha mozaik kockákat adnának a kezembe. Választhatok, melyik színű tetszik, de a teljes képhez még rengeteg mozaikra szükségem van; meg egy mintára is szükségem van, hogy ebből a sok mozaikból mi is lesz a kép, amelyet össze kell tennem. (És akkor még nem is említettem, hogy a tudomány mindig halad, tehát teljes képem soha nem lesz.)

Üdv a valóságban.

jágör68 2012.05.12. 10:02:39

A központi orvosi ügyeletek 70- 80%- át eddig is rezidensek vitték.
Mert ugye szakorvosból (is) hiány van.
De nagyotmondó politikusból, megmondóemberből tele vagyunk.
Ezért nem halad az ország- csak visszafelé, exponenciálisan.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.05.12. 10:07:13

itt több lehetőség van az említett eset kapcsán:
1 egyedül ugye nem ügyelhetett volna, azonban ha rezidens nem ügyelhet ebben a szakkörben, akkor szakorvos kell azt megtegye. mivel rezidenst is nagyon nehéz találni, szakorvost lehetetlen. lehet választani: vagy egy tapasztalatlan rezidens vagy semmi
2 a kezdő rezidens az bizony nem sokat keres, eddig volt az úgy 80-85 ezer kézbe, most kaptak bérkiegészítést amit sokan kritizálnak, hogy nem is bérkiegészítés hanem pótlék, és valójában annyi jogot elvesznek, hogy a végső egyenleg negatív lesz, persze szenzációhajhászásnak jó. na de visszatérve az eredeti ötlethez. ha nem tudja ügyelettel kiegészíteni a keresetét akkor nem tud megélni, tehát gondolkodás nélkül kimegy külföldre, a közvetítő cégek mindent állnak, a fordításokat, nyelvtanfolyamot, kiutazást stb, még indulótőke sem kell. tehát megint marad az ellátásban a semmi.
3 megint totális sötétség a fejekben és rövidlátás. ez pont olyan mint amikor a megboldogult átkosban a boltost hibáztattuk azért mert nem lehet venni semmit, vagy csak rossz minőségűt és nem a rendszert. hiába na, nem látjuk a fától az erdőt

2012.05.12. 11:56:12

Le kéne már szállni erről a doktornőről, mert agyhúgykövet kapok. Kár, hogy erre a tárgyalásra nem tudtam elmenni, de ha a következő nyílt lesz, akkor elmegyek mert úgy érzem, ezen a peren több múlik, mintsem egy jogi ügy, hanem a társadalom hozzáállása az egészségügy humánerőforrás-problémájához.

"N. Krisztina, az elhunyt beteg élettársa a bírónak arra a kérdésére, haragszik-e P. Nórára, nemmel válaszolt, és arról beszélt, sajnálja (az akkor 25 éves) „kislányt”, de úgy gondolja, meg kell tanulnia, hogy vállalnia kell a tettei következményeit. N. Krisztina azt mondta, nem kér kártérítést sem, a mostani eljárással azt akarja elérni, hogy hasonló tragikus eset másokkal ne történhessen meg a jövőben."

N. Krisztina is következetesen kislányról meg mások védelméről beszél, de roppant kíváncsi lennék, hogy ő személy szerint mi a lótúrót tett annak érdekében, hogy az ilyen ne fordulhasson elő máskor.

Vett az orvosi fakultásoknak gyakorlati oktatásra vércukormérőt? Szervezett továbbképzést a hallgatóknak vércukormérőket gyártók segítségével? (Diabetes klub, stb.) Mivel segítette a rezidenseket a diabetesesek egyedi házi diagnosztikai műszereinek megismerésében? Legalább leadta a párja kórelőzményének papírjait az ügyeleti szolgáltatónál?
*
*
*
Vagy csak a maga kis privát bosszúját tölti ki a közösség érdekeire hivatkozva?

2012.05.12. 12:24:06

@Fyall: Meghalt az élettársa. Felfogtad? Kártérítést nem kér. Személy szerint neki semmit nem kell tennie, hogy ilyen ne fordulhasson elő többet. Nem az ő dolga. Privát bosszú? Nem egy nátháról beszélsz, hanem egy halálesetről, ahol még anyagi hasznot sem akar húzni az esetből, de ha akarna sem elítélendő. Még jó, hogy az orvosi egyetemet nem végezteted el vele, hogy pótolja az orvoshiányt.

Dr.laikus PhD 2012.05.12. 12:40:03

@Turchi:

Most szerintem nincs igazad.
A párja I. típusú cukorbeteg volt.
Egy családtagnak aki krónikus beteggel él, aki cukorbeteg, elemi kötelessége (mondhatnám talán, kár, hogy nincs így, büntetőjogi kötelezettsége) tudni mi a teendő hasonló helyzetben.
Mit tegyen, ha a párja zabál, iszik és nem ad be magának inzulint.
Azt esetleg megértem, hogy ő bepánikolt és nem tudta mit tegyen, mit mondjon a mentőnek, ha nem azt hívta az ügyeletnek.
Őt tényleg nem menti semmi, a lelkiismeretét akarja felmentetni, a rezidens orvost meg minden.

Á nem akar semmit.
Semmit....
A saját lelke felmentése miatt csak annyit, hogy egy jó orvossal legyen kevesebb.

2012.05.12. 12:47:03

@Dr.laikus PhD: Én nem mondtam hogy igazam van, csak leírtam a véleményem arról, hogy Fyall szerint mi mindent kellett volna tennie a beteg hozzátartozójának utólag. Azokat semmiképpen sem neki kell. Hogy előtte mit kellett volna tennie, arról nem írtam egy szót sem. Még csak nem is véleményeztem. Mindenesetre ha valaki nem akar pénzt, az már jelent valamit.

Dr.laikus PhD 2012.05.12. 12:55:52

@Turchi:

Javítok. Nem értek veled egyet. :-)

"Mindenesetre ha valaki nem akar pénzt, az már jelent valamit."
Okos ügyvédje van.
Neki nincsen pénze, mert ugye a sikerdíj a kapott összeg bizonyos százaléka, vesztett per esetén az államnak kell fizetni a kért kártérítés
valamennyi százalékát.

2012.05.12. 13:10:32

@Turchi: Nekem az egész ügy két dolog miatt fontos, és nem a beteg vagy a rezidens lány meghurcolása számít. (Az már így is megtörtént.)

Ami nagyon kiakaszt, az az, hogy N. Krisztina a magyar állampolgár fenotípusaként vádolni, követelni, lenézni, elvárni azt tud, tenni semmit.

És ami igazán aljas és undorító számomra, hogy mindezt úgy állítja be, hogy ő "mások" érdekében cselekszik.

Nem cselekszik mások érdekében.

A maga kis beszűkült, fájdalomtól, bosszútól átitatott motivációi szerint cselekszik.

Ha valaki azt hiszi, hogy a nemzetünk közösségérzetébe vetett hit nem csorbul attól, hogy az ilyen megnyilvánulásokat szó nélkül hagyjuk, az hatalmas tévedésben van.

Azért sem létezik egészséges nemzettudat és valódi közösségérzet, mert a miniszterelnöktől N. Krisztináig minden rossz ember a személyes érdekeit a nemzet, a közösség érdekeként aposztrofálja. A Parlamenttől a bíróságon át a lépcsőházig mindenkit hagyunk, hogy ezt tegye.

Ezek az emberek nem írják nagybetűvel a Haza szót.

Ezért van az, hogy amikor meghalljuk azt, hogy "Magyarországnak ez jó", vagy "Magyarországnak ez rossz", akkor arra gondolunk, hogy ez egyenlő azzal, hogy a nyilatkozónak, vagy az őáltala képviselt csoportnak jó, de nem nekem.

És ha valaki azt hiszi, hogy ez most offtopik, az is téved.

A sérült nemzettudat és közösségérzet problémája ezer meg egy szállal átszövi az egészségügy minden távú problémáját.

2012.05.12. 13:11:44

@Turchi: Én nem azt mondtam, hogy mit kellett volna tennie. Hanem azt, hogy ne hivatkozzon mások érdekeire. Neki nem érdeke az orvosi ellátás javítása mások számára.

2012.05.12. 13:36:06

@Fyall: "A maga kis beszűkült, fájdalomtól, bosszútól átitatott motivációi szerint cselekszik."

Igen, a halál után van ilyen állapot. Engedtessék meg neki. A bíróság nyilván nem ebből ítélkezik.

"ne hivatkozzon mások érdekeire"

Bármire hivatkozhat.
De minthogy ebben meg nem fogunk egyetérteni, visszavonulok a békesség kedvéért. Azért reagáltam csak, mert nem az első eset, hogy a halott hozzátartozójától elvársz bizonyos dolgokat, tenni akarást, jobbító szándékot, stb. Miután 3 közeli hozzátartozómat vesztettem el viszonylag rövid idő alatt, kb. tudom, milyen állapotban van az ember ilyenkor. Elsősorban a túlélésre törekszik, nem érdekli senki más problémája, el van foglalva a sajátjával. Ettől még nem rossz hazafi, csak hát idő kell. Van, akinek ez az idő igen hosszú, és a tenni akarása kimerül abban, hogy megpróbál élni. Nem könnyű. Enni, inni, aludni, dolgozni, netán még a saját családját is ellátni. Ha ebbe belefér neki az, hogy "vádaskodik", akkor erre való a bíróság, elválasztani a vádaskodást az igazi tényektől.

2012.05.12. 19:48:10

@Turchi: Én csupa jóindulattal gondolok rád.

Nem is vitatom a gyász folyamatát, csak ebből következően nem lenne szabad embercsoportokat elítélni (most nem konkrétan erre a bírósági ügyre gondolok).

Nem lenne szabad egy ilyen folyamat során hazaszeretetre, csoportokra, stb. hivatkozni.

Szerintem.

2012.05.12. 19:53:10

@Fyall: OK. Én is rád. Jóindulattal. Ahogy eddig is. :-))

EmpatiaTolerancia 2012.05.12. 21:20:56

@Turchi: Fyallnak igaza van.

Csak megismételni tudom az eredeti bloghoz ("Meghalt a szerelmem") való hozzászólásomat:

"Remélem a bíróság vizsgálni fogja a pánikoló/leblokkoló/akkor és ott tudatlan orvos felelősségén kívül azt is, hogy mind az elhunyt, mind a társa milyen mértékben járult hozzá a tragikus végkifejlethez."

szabidoki 2012.05.12. 23:35:22

@jágör68: a probléma ott van, hogy az ügyeletek (és itt nemcsak a háziorvosi ügyeletre gondolok) túlnyomó többségében képzetlen és tapasztalatlan rezidensek dolgoznak, ami lényegében nagyjából annyira biztonságos, mint 19-re lapot húzni: bejöhet, de nem valószínű. Sokkal több ilyen és ehhez hasonló eset van, csak nem könnyű bizonyítani, legtöbb esetben a hozzátartozók rá sem jönnek, hogy mi történt.
Anno én úgy dolgoztam, hogy volt olyan ügyeletvezetőm, aki elvileg ott kellett volna, hogy legyen velem a kórházban, de ha felhívtam mert elakadtam valamivel, akkor (ha egyáltalán felvette a telefont) általában annyit mondott, hogy moziban/vacsorázni vagyok, ne zavarj. Ennek lassan tíz éve - nem hinném, hogy érdemben javult volna a helyzet...

2012.05.13. 06:44:03

@EmpatiaTolerancia: Inkább ne ismételd, ha kérhetem. leírtam a véleményem, te meg a sajátod. Ettől még az enyém nem fog változni.

Tempus-Anh 2012.05.13. 12:25:52

Hm...
Az utolsó bekezdés második mondatától: "Fél3 tájékán..." a posztot egyszerűen nem értem...
Totálisan összefüggéstelen tényeket sorol fel, megfejelve az összeggel, ami
kifolyt (?) a pénztárcájából 5 hónap alatt.
Amit pedig a "tudatosan nem adagolt" ergometrinről ír, az akkora vaskos hazugság, hogy neki lehet dőlni. Azonkívül a varratoknak mi közük
az ő "kifolyt" hatvanezer forintjához?
Gátmetszést végeztek és összevarrták, mint ahogy azt teszik minden olyan per vias naturales szülés esetén, ahol téraránytalanság miatt felmerült a gátrepedés veszélye.
Fogadott orvossal vagy nélküle, 60 ropival vagy anélkül, ezt elvégzik.

Nem én vagyok, hanem én 2012.05.13. 15:03:58

@R.-né Kerrigan Sára:
Úgy gondolom, hogy Tescoból több van, mint kórházból, és pénztárosból is több van, mint orvosból. A két képzés között is különbség van, habár a fizetésekben nem.
Úgy gondolom, ha jól működő egészségügyet, empatikus, kipihent orvosokat akartok, akkor azt ki kell fizetni, kőkeményen pénzt kell pumpálni a rendszerbe!
De addig is, jó lenne ha végre megértené mindenki, hogy az orvos munkaideje is 8 óra (itt nem az ügyeletről van szó)! És nem több! Még akkor is, ha a rezidens nem áll fel fél 4-kor és lép le, hanem bent marad, hogy akár 5 után viziteljen a szakorvossal, habár ezt senki sem fizeti ki neki és a szakorvosnak sem!
De hozzáteszem, hogy mire egy orvostanhallgató diplomát kap, addig kb. 1-1,5 évet ingyen ledolgozott a magyar államnak!
Szeretném, ha értenéd, hogy a rendszer jelenleg még ezért működik!

jágör68 2012.05.13. 19:13:43

@szabidoki:
Én is lehúztam rezidensként majd egy évet központi ügyeletben.
Mondjuk anesztes kezdőként azért valamivel nagyobb biztonságérzettel dolgoztam, mint mondjuk egy radiológus vagy neurológus/ pszichiáter növendék.
De:
az elméleti tudás gyakorlatilag MINDENKINEK meg kell, hogy legyen hozzá.
Amúgy a szakorvosi felügyelet már Németországban is lassan max. telefonvégről lesz megoldható.
Mindenütt durva orvoshiány van, csak nem mindegy az adott ország egészségkultúrája- kultúrálatlansága...

tisztakéz · http://netes.8x.hu/ 2012.05.13. 19:55:29

sajnos így van, ha nem perkálsz eleget, kutyába sem vesznek, meg is dögölhetsz!
Ezt tapasztalatból mondom, egy neves klinikán tapasztaltak alapján!

jágör68 2012.05.13. 20:30:08

@tisztakéz:
Igen, a mentős is tartja a markát újraélesztés előtt, meg az intenzíves is, mielőtt lélgeztetőgépre teszi a beteget.
Az intenzíven meg minden 20 milliós dialízis- antibiotikum- szív- keringés- monitorizálás számlát az összes TB-t nemfizetőnek és a havi 6390 Ft- os sárgacsekket fizetőnek is mindnek kipostázzák, igaz?

macska69 2012.05.15. 07:28:18

Nincs olyan, hogy JÁR a betegellátás - írom ezt Laikus után szabadon, akit mindig ostoroztok amikor erről ír, mondván de igen jár az ingyenes ellátás, mert fizetjük, mert vonják tőlünk, stb.. Ha néztétek az atv-n a műsort, akkor ez többé nem vitás kérdés. Ha nem láttátok a műsort, itt a linkje és nem a teljes adásé, mert nem politizálni akarok -ennek a blognak nem ez a profilja,- hanem tájékoztatni, hogy mi van és lesz az egészségbiztosítás, illetve nyugdíj terén:

www.youtube.com/watch?v=pGy8dUIpp3w&feature=share
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása