A néninek illett volna már meghalnia


Monoron történt 2011. április végén. 82 éves idős nagynéni elesett panaszolta a szokásos hétvégi látogatáskor. Fájt az oldala, rossz volt a közérzete. Gondoltam nagy baj nem lehet, hisz 1 hét telt el a baleset óta, felhívom a háziorvosát, aki havonta nem kis térítés ellenében meg szokta látogatni. Lévén szombat délután félve hívtam az orvost. Elmondtam az esetet majd közölte, ugye megértem, hogy nem tud kijönni, de ő most süteményt süt.
Megértettem, csak azt nem értem, hogy a havi látogatások alkalmával miért fogad el 5-10 ezer Ft közötti összegeket?Hívtam a másik lehetőséget az orvisi ügyeletet. Ahol a be nem mutatkozó doktornő, unott hangon közölte velem, ha már nem most történt a dolog nincs nagy baj, mert ha már komoly lett volna a probléma , a néninek illett volna már egy hét alatt meghalnia. Visszakérdeztem, hogy tényleg az orvossal beszélek e? Majd ellátott jótanáccsal, hogy ültessem kocsiba és vigyem Pestre a Balesetire.
Erre én lecsaptam a telefont fájdalomcsillapítás után más orvoshoz fordultam. A néninek utóbb kiderült bordatörése volt.A menyemmel is történt egy eset: munkafelvételhez orvosi papír kitöltésénél a doktornő elfelejtett valamit kitölteni és a menyemnek vissza kellett menni a hiányt pótoltatni. Erre a doktornő közölte vele -elnézés kérés helyett- hogy ő egy beteget egy nap csak egyszer fogad, fizessen 3000Ft-t és akkor kitölti a papírját ímmár normálisan.Mindhárom orvos Erdélyből áttelepült...
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vanier (törölt) 2012.04.02. 09:43:48
A dokikról:a háziorvos nem köteles ingyen kijárni,hiszen nem kapja ingyen a benzint sem, a kocsit sem,és ez valószínű már bőven a túlórája.
Az,hogy erdélyiek...nos igen kevésbé felkészültek,de legalább néhány jön, a többség onnan is az EU-ba megy.Gondolom nem vigasztal,hogy ez csak rosszabb lesz, mivel a kormány erősen orvos és főleg háziorvos ellenes.Lassan kihalnak fiatal meg végképp nem megy háziorvosnak.
vanier (törölt) 2012.04.02. 09:52:45
FuBu 2012.04.02. 10:02:49
A háziorvost nem köll pénzel tömni. Munkaidő kívül meg nem köll csesztetni, ő is ember.
A be nem mutatkozó doktornő mondott valamit, de ezt sem érzem olyan nagy cuccnak.
Inkább el kéne gondolkozni azon, hogy, ha a nénike valóban sürgős ellátásra lett volna szüksége, akkor már tényleg nem élt volna, mire egy hét után valaki rányitja az ajtót.
Annyit szeretnék kérdezni, hogy most akkor a névtelen ügyeletes orvos is erdélyi? S, ha igen hogy derült ki????
vanier (törölt) 2012.04.02. 10:06:36
Nálunk, a mi városunkban nem a doki kezeli telefont ,mert akkor nem tudna vizsgálni.
FuBu 2012.04.02. 10:10:37
szabidoki 2012.04.02. 10:36:07
serfecs (törölt) 2012.04.02. 11:14:49
Nálunk (vidék) olyan a rendelő sebészete, hogy 24 órán belül történt dolog akutnak számít, de ha felhívom őket azzal, hogy 3 napja beütöttem a lábamat és nem megy le a duzzanat, akkor időpontot adnak (2-3 napra). Így maradt ellátatlanul a jó eséllyel eltörött ujjam (utazás miatt nem tudtam megvárni az időpontot) és csak magamat hibáztathatom miatta. Kb 3 hete ütöttem be, mostmár be tudom hajlítani, de kopogni még nem tudok, mert csillagokat látok. Így jártam, meg fog gyógyulni magától is, vagy ha nem, hát tanulok a hibámból.
vanier (törölt) 2012.04.02. 11:35:09
FuBu 2012.04.02. 11:54:06
Alapvető információkkal nem rendelkeznek az emberek, aminek jelentősen az érdektelenség az oka.
Odamennek az orvoshoz, vagy kihívják az ügyeletet és onnantól a másiké a felelősség, majd, amikor nem az történik esetleg nem akkor történik, amire, amikor számítottak rá, akkor elégedetlen sőt ellenséges lesz. :(
VaTi 2012.04.02. 13:41:32
Vanier odadobott félmondatos megjegyzését az erdélyi orvosok felkészültségéről legalább olyan alávalónak tartom, mint mikor az "okos" beteg tesz általánosító megjegyzéseket egy-két semmirekellő orvos miatt az egész orvostársadalomra.
Haloperidol 2012.04.02. 14:05:59
molaris 2012.04.02. 14:14:10
vanier (törölt) 2012.04.02. 14:19:41
Ennek is örülni kell lassan ilyen sem lesz.Viszont sok panaszt hallok róluk és az Ukrajnában végzettekről is, hogy helyettük kell melóznia a többinek ,vagy tanítani kell,pedig nem rezidensek. Szakorvos,de nem rendelkezik olyan tudással,hogy 1 bonyolultabb beavatkozást elvégezzen,mert soha nem csinálta. DE ennek is örülni kell. Gondolom, ha neked kellene pluszban dolgoznod a kollégád helyett, ingyen te sem tapsikolnál.
telkoe 2012.04.02. 14:25:30
serfecs (törölt) 2012.04.02. 14:27:13
VaTi 2012.04.02. 14:31:33
Ha megbecsülést akarsz az orvostársadalmonak, az nem úgy megy (szerintem), hogy belülről az egyes csoportok mószerolják, gyalázzák egymást kifelé. Méltatlan.
vanier (törölt) 2012.04.02. 14:31:53
vanier (törölt) 2012.04.02. 14:39:13
Karácsonykor is? Nászutad fulladt-e kudarcba miattuk?
Ha általánosításnak tűnt, bocsi,de sok,mondom tényleg sok a nem elég felkészült.Az orvostársadalom nagyon megosztott, ha nem az lenne uú eredményes lenne a fellépésük,mint a szlovákoknak,akik sokkal jobb körülmények közt dolgoznak cirka 2,5-3x fizuért.A megosztottságot én abban is látom,hogy sokan a férgesét védik. Meg sok úgy gondolja rossz-rossz, de én elbarkácsolok,meg kisegít a magánrendelés, aztán csendben maradok...és még 1000 dolog.
macskaorr 2012.04.02. 14:40:12
csoda hogy még élek, és ez ennek a nagyszerű eü-nek köszönhető! És valóban! Az 50-es 60-as években még voltak olyan orvosok, akik hivatástudásból tették: Akik kezeltek, azok közül pár név: Gömöri prof, Babics prof, Böszörményi prof,Farsang prof, a háziorvosunk aki hívás nélkül is jött a motorkerékpárján
ha hívtuk, ha nem!Húsvétkor, karácsonykor, éjjel, nappal! Közel nem volt ilyen diagnosztikai eszköz a kezükben!Mikor megmentették az életemet nem egyszer, Babics prof azt mondta édesanyámnak aki pénzt akart neki adni, hogy a gyerek hozzon egy szál virágot, annak jobban örülök!Kb 10 év alatt a szüleim háza, és a mi házunk is ráment arra, hogy még életben legyek! Sajnos, mostmár nem nagyon van mit eladni, és ha a klinikára beteszem a lábam, már a portás is a tenyerét tartja!A doktorok meg elbújnak, meg letagadtatják magukat, azért hogy a maszek rendelőbe menjek! 7 szakorvosi rendelésre kell rendszeresen járnom,és jelenleg 3 igen fontos érrendszerrel kapcsolatos leletem pihen náluk, míg nem megyek a maszekba, addig vszínű nem is kapom meg, mivel tudják mit akarok, és inkább a maszekba megyek, mert akkor 100% megkapom! Most a férjem 66 évesen gerincsérvvel összekulizott egy kis pénzt, tán megtudom az eredményeket, aztán megint a lebaszást, hogy miért ilyen későn jöttem, azonnal műtét!Mert az intézményekben vhogy mindig elkeveredik a lelet, de a hülye úgyis jön érte a maszekba, ha nem meg hát szegény nagyon beteg volt, így járt Ilyen kihasználtnak, kiszolgáltatottnak, túlhajszoltnak valóban én sem láttam az egészségügyi dolgozókat, és ezért rettenetesen sajnálom is őket,de magamat is mint potenciális beteget, és belátom, azért a sok tévedés, mert túlhajszoltak! De könyörgöm, arról nem a beteg tehet, hogy kevesen vannak és ezzel ha egy mód van rá ne éljenek vissza! Az adott ügyben pedig tényleg annyi, hogy a nénit vagy azonnal kellett
volna vinni, vagy pedig kivárni az ünnepek utáni időt, mivel valóban nem lehetett akut!
stevejobsandbillgates 2012.04.02. 14:44:36
Hát ezért nem kell szabadidejében a háziorvost meg az ügyeletet hivogatni, hanem hétfőn elmenni a normális rendelésre. A fenti sorok tőled származnak, kedves Posztoló, saját gondolat! Akkor mégis mit akartál a tésztát gyúró orvostól szombat délután???
FuBu 2012.04.02. 14:59:24
FuBu 2012.04.02. 15:04:51
Valaki mondja már meg nekem, hogy miért hiszi valaki azt, hogy azért mert havi 5-10 K-t dugdos a doki zsebébe azt meg is veszi kilóra?
2012.04.02. 15:06:25
EU van és 2012, bár a többség még 1984-ben él.
Tudja a nyelvünket, ismeri a kultúránkat, hiányszakmában van diplomája, kérdem én mit akarunk vele tenni?
Mondjuk hurcoljunk meg párat a példa kedvéért, hogy mindenki lássa, hogy tényleg állatok vagyunk és semmi közünk Európához?
Ez a határon túli magyarokkal szembeni munkaerőpiaci vonatkozású előítéletesség a velejéig elbutult és rosszul értelmezett nacionalizmus legkárosabb fajtáinak az egyike, mivel azok ellen irányul, akik a legközelebb állnak hozzánk kultúrában.
Ebben a lábszagú nacionalizmusban ülve észre sem akarjuk venni, hogy senki nem fog megtanulni magyarul, idejönni, letelepedni, dolgozni, élni - hogy megértsük miért, ahhoz elég kinyitni egy újságot - pedig ezek a dolgok mutatják meg, hogy mennyire élhető, attraktív az országunk. Sajnos ennek a kontinensnek a relációiban semennyire.
Erre itt van egy adag ember aki időnként még a miénknél is rosszabb körülményekből jön, és szeretnének itt dolgozni egy olyan szakmában amit mi nem becsülünk anyagilag és gyakran morálisan sem, kérdem én mi ez, ha nem egy ajándék?
Tehát ez az egyik fele.
A másik pedig az, hogy mélyen hallgatnak róla, de a magyarországi orvosok is mennek, pl. Szlovákiába, az északi határ mellett lakó rezidensek közül ketten is Szlovákia egészségügyét erősítik, mivel 20 perc autóval és kétszer annyi fizetés, pluszban nyelvi problémák is minimálisak, mivel a betegek döntően magyarok.
Itt tartunk.
Erről kéne tanakodni, hogy hogyan jutottunk idáig, nem pedig az ukrajnai/romániai orvosokat vegzálni.
2012.04.02. 15:10:14
belekotyogok 2012.04.02. 15:12:50
Egyre durvább sztorik kerülnek ki.
Kedves posztoló, ugye nem írsz felháborodott levelet a Munkahelyi Terror blogra, hogy hátchö, még a munkaidőn túl, hétvégén is dolgoztatni akar a főnököm/ügyfél stb...?!?
Zseniális.
HatEnVagyok 2012.04.02. 15:14:21
ysh (törölt) 2012.04.02. 15:30:28
SvenH. (törölt) 2012.04.02. 15:45:28
(gondolom a doki se a sajat maga ellensege, ha 10e lett volna kilatasban akkor a helyi cukiba megvette volna a sutit visszafele menet)
amugy meg nem hivogatni kell hanem odamenni, hiszen az orokseg szetdobasanal se fogja senki a dokit hivogatni hogy ugyan mar par milla atvetelere ugorjon at...
hipokrita 2012.04.02. 16:03:31
tollas 2012.04.02. 16:17:43
Orvosi eskü!
Nem kötelező orvosnak lanni, akkor nem kell folyton szolgálatba helyezendőnek lenni.
Kito_Portugal 2012.04.02. 16:39:23
telkoe 2012.04.02. 16:43:01
VaTi 2012.04.02. 16:43:06
vanier (törölt) 2012.04.02. 16:43:36
Hol van az orvosi esküben,nem lehet a dokinak szabadnapja? Nem szabad aludnia, pihennie? Nem lehet családja? Nem ehet? Ingyen köteles kidőlésig dolgozni?
Dr.laikus PhD 2012.04.02. 16:46:32
Az orvosi eskü nem tartalmaz folyamatos munkarendet!
Az orvosnak van munkaideje, akkor kell keresni. Elhiszem, hogy az ismerős segíteni akart, de azt meg kell érteni, hogy adott esetben hová kell fordulni és idős ember esetében ha az orvos azt mondja egy aggódó laikusnak, hogy amit mond abban az esetben már meg kellett volna halnia, az csak azt jelenti, hogy a tünet nem végzetes, vagyis ha eddig ráért, akkor ki lehet várni a rendelést.
Ha még aggódik akkor a baleseti.
Ahogy látható az orvosnak volt igaza.
zuulululu 2012.04.02. 16:48:33
HatEnVagyok 2012.04.02. 16:49:55
És gondolom a "szolgálatba helyezés" sem azt jelenti, hogy az első telefonáló kedvéért vegye a kabátját és szaladjon. Ha felfordulok az autóval és orvos jár arra, akkor nyilván jólesik, ha addig orvosként funkcionál és megvéd az elvérzéstől míg kiér a kocsi, de a leírt eset nagyon messze van ettől.
ui: kicsit hasonlít a nagymamám esetéhez, "nem kell orvos, nem kell orvos, ugyan már", nem volt hajlandó bejönni velünk az ügyeletre autóval, aztán éjjel 11-kor lehetett hozzá rohanni, meg mentőkocsit hívni, mert már felülni sem tudott, csak jajgatni. Szóval azt kell mondanom, az idősek is megérik a pénzüket orvosügyben...
Irkutszk 2012.04.02. 16:56:51
Pécsi bölcsész 2012.04.02. 16:59:36
2012.04.02. 16:59:57
VaTi 2012.04.02. 17:01:46
Egyébként ne aggódj, meglátod, jó lesz :)
zsikuci81 2012.04.02. 17:02:50
Mondhatok en is egyet? Aranyos bacsi 2000 szilveszteren, ejszakai ugyeletben: a haboruban meglottek es meg a sarkaban van a golyo. :)
Pécsi bölcsész 2012.04.02. 17:03:38
aki orvosnak megy nem zsákbamacskát vesz!
ügyelet ezzel jár.
az milyen már, hogy a gyerekemet bevittük az ügyeletre, hogy kullancs van benne szedje ki, mert nem volt otthon kullancs kiszedő csipesz.
oszt kitámolyog a banya fordítva felrakott szemüveggel, és elkezdi összecsípkedni a gyereket a csipesszel.
persze nem sokáig vártam, hanem elkértem, hogy hadd csináljam én, talán hamarabb végzünk és nem csinálunk nagyobb bajt.
azóta van kullancs csipeszem otthon.
VaTi 2012.04.02. 17:04:01
Pécsi bölcsész 2012.04.02. 17:06:19
Ehez mi itt az anyaországban nem vagyunk hozzászokva.
Irkutszk 2012.04.02. 17:06:43
VaTi 2012.04.02. 17:09:34
én minek állok szóba minden hü..izével?
@zsikuci81: a hónap sztorija díj :)
2012.04.02. 17:13:18
Persze, ahogy látatlanban lefogadom, nekem és neked is egész más elképzeléseink vannak. Ezzel semmi gond, a probléma azzal van, hogy fel kéne fogni hogy Európa van, és hiába próbálunk a társadalom minden szintjén úgy tenni, mintha nem számítana a másik 26 ország, ez egyre kevésbé működik.
Majd mesélhetsz, nemsokára megy hozzátok egy kolozsvári magyar Sz. Csaba, és lehet mutogatni a hasonló elhivatottságú hazai hallgatókat.
Különben én ilyen névvel még trollnak sem mennék el, lehet, hogy a szenesben meg a kisrókusban menő beszólás a "sunáznám", de ez nem az a nívójú hely.
2012.04.02. 17:15:51
pantlikaskiralylany 2012.04.02. 17:40:03
Ez a déli városokban különösen élesen jelentkezett.
Ettől még persze diszkriminatív a megjegyzés.
A másik pedig, mielőtt piedesztálja állítjuk a háziorvosokat (tisztelet a kevés kivételnek)
Saját szememmel láttam, amikor a 84 éves nagymamám rosszul lett, és éppen a saját háziorvosa volt az ügyeletes, milyen szemrebbenés nélkül fogadta el tőle a pénzt (nem szabadidejében, nem saját autójával jött ki, és gyakorlatilag csak a mentőket hívta ki)
Korábban amikor ki kellett hívni az ügyeletet egy fiatal orvos volt, és nem fogadott el tőle semmit, pedig háromszor annyi időt töltött ott, vizsgálta, stb.
Van ilyen is, meg olyan is.
A poszt írójával nem értek egyet, mert egy hét múlva már tényleg kár ügyeletet hívni, meg háziorvost ugrasztani.
Az is igaz, hogy az idősek hajlamosak a lényeges dolgot elhallgatni telefonban (mint pl, hogy jól vagyok, csak leestem a székről) és akkor szembesül a dolgokkal az ember, amikor személyesen is meglátogatja.
cziczmiczpindur 2012.04.02. 17:44:16
macskaorr 2012.04.02. 17:46:10
jobboldal 90%-os szűkület, baloldal 70%
Tudom, mert nem most kezdődött a folyamat, és hallottam mikor az uh-s
orvos rádiótelefonon bediktálta a doktoromnak, és nekem pedig azt mondta, hogy azonnal menjek föl az osztályra, mert a doktor úr vár! Mire fölértem, kiüzent, hogy keressem meg a magánban, tudom hol van, már elindult oda! Igen
2 óra múlva már elindult, én pedig most megyek a napokban a leletért ill hogy mi a teendő velem! Azóta kerestem nemegyszer mobilon is, mert megadta, hogy bármikor elérjem, de mindig kinyomja! A kör bezárult, már van időpontom , és a maszekban leteszem a 12.000-ot, rögtön intézkedik! Csak kicsit vagyok ideges, hogy ne kapjak strok-ot!De nem hagyom ott mert nagyon sokszor bizonyított már, hogy nagyon jó diagnoszta, és nagytudású orvos, meg egyébként is nincs ezzel időm újjabb 3 hónapot várni! Ezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az orvosi szakma olyan, ahova az ember mindenét odaadja,
és az orvosok szorult közalkalmazotti helyzetükben ezzel visszaélnek sok esetben, és ez a téma már rég nem az orvosi eskükben leírtakrólszól! De én mégis úgy gondolom, hogy a beteg a legkiszolgáltatottab! Mert mi történik
ha ebből esetleg akár végleges tragédia történik? Hát nagyon sok krónikus betegsége volt szegénynek, és egy szó sem esik az orvosi felelősségről!Na meg a hozzátartozó sem az orvossal van olyankor elfoglalva! Én köztisztviselőként gyámügyekkel foglalkoztam, az is elég leterhelő lelkileg és szellemileg egyaránt, és soha senki nem adott egy fillért sem, nem vettek meg kilóra valóban,most nyugdíjasként meg csak annyi hogy a havi létfontosságú gyógyszereim 31000ft!Nekem is nagyon nehéz megélni, és ezekután a mai magyar eü-ben életben maradni!De még ezekután is erőt, egészséget, és kitartás kívánok amíg lehet minden mai magyar orvosnak, és minden elismerésem az övék!
Irkutszk 2012.04.02. 17:52:25
A háziorvos meg fiatal orvos közti különbségről: Az az elgondolás, hogy a hálapénz ördögi, tudtommal nem túl régi. Ennek megfelelően a fiatal orvosok lehetőségeik és lelkiismeretük szerint megpróbálják elutasítani, az idősebbek azonban nehezebben változtatnak (nem csak a szokásokon, a világnézetükön is). Ezt én mindenképp figyelembe venném, mielőtt sarat kezdek dobálni. A másik pedig, hogy ha valaki hálaajándékot, vagy -pénzt ad egy másik embernek, akkor az legyen az ő kettejük dolga. Bizonyára nehéz elfogadni egyes szokásait egy másik embernek, de attól a nagymamám (nagynénim), hogy őt a végletekig elfogadjam és szeressem. Az ő számára is nagyon furcsák a mi elképzeléseink. De persze ez az én véleményem csak, lehet egyet nem érteni.
Az elhallgatott problémák említésével teljes mértékben egyetértek, sokszor van ilyen. Véleményem szerint a megoldást az jelentette volna, ha megkérjük a beteget, hogy hétfőn menjen el a háziorvosához, csak a biztonság kedvéért, azért orvos is lássa. Aztán utána rákérdezünk, hogy no és mi történt az orvosnál, és ha elsumákolta a kedves rokon, akkor rálépni a sarkára, hogy de ezt igenis muszáj, mert mi aggódunk érte.
Pécsi bölcsész 2012.04.02. 17:58:19
nem nagyon értem a személyeskedő megjegyzésedet.
Hogy jön oda európa, hogy az erdélyi magyarok tendenciózusan (kivételek lehetnek) hogyan viselkednek?
Kérdezted már egy erdélyitől, hogy hogymondja kapni vagy venni? :-D
egy semleges ember 2012.04.02. 18:08:44
Borzasztó látni, hogy a fenti hozzászólások alapján az egészségügyben abszolút elfogadott nézet szerint, teljesen természetes, hogy jattot várjon el / kapjon valaki (legfeljebb azon filozofálva, hogy vajon eleget adott-e a beteg) vagy az, hogy az ügyeletet felhívva unott hangon közli valaki, hogy gyakorlatilag semmi köze egy beteghez, csinálj vele, amit akarsz. Ez normális dolog? Mi alapján várja el így az orvos, hogy a társadalom megfizesse a munkáját?
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.04.02. 18:12:33
Valóban nem. Annál rosszabb.
Flector67 2012.04.02. 18:36:50
Ne keverjünk össze egy gyámügyes ügyintézőt egy orvossal. Remélem nem kell elmagyaráznom miért. Sajnos eljutottunk oda, hogy az orvos a magánrendelésére cibál mindenkit. Ez szomorú, de ők is pénzből élnek. Az orvosi esküt ne keverjük ide. Lerágott csont. Sokan felesküdtek sok mindenre már. Megjegyzem, amikor az eskü íródott, az orvosok a társadalom egyik legmegbecsültebb emberei voltak.
Igazság, hol vagy? 2012.04.02. 18:53:21
Flector67 2012.04.02. 18:54:32
Ugyandehogy (törölt) 2012.04.02. 18:56:40
2012.04.02. 19:04:41
Nincs ezt tiltó vagy elítélő törvény, csak előítéletek és demagógia.
Jelzem, 8 (azaz nyolc) éve vagyunk tagja egy olyan nemzetközösségnek, amely négy alapelvéből egyik a munkaerő szabad vándorlása.
***
OFF:
Ebbe a nemzetközösségbe népszavazással kerültünk, képviselőket választunk a parlamentjébe, és jóváhagytuk Románia belépését is.
Ott voltál te is, téged is megkérdeztek, ha nem is úgy alakultak a dolgok, a többség jogos akarata érvényesült.
Ideje mindannyiunknak felnőni e felelősséghez.
Elképesztő, hogy belpolitikai pártszimpátia alapon beszavaztatok 22 embert, akin aztán nem lehet számonkérni az ország érdekképviseletét. Szvsz egyetlen ember képviseli a választóinak tett ígéreteit, nemzetközi értékítéletét, és ez Morvai Krisztina.
Egy euroszkeptikus szalonrasszista.
Mondjuk bizonyos szempontból tökéletesen leképezzük a magyar viszonyokat: 21 ember passzív, egy meg fotel-nacionalista.
ON:
***
Magyarországon nekünk ez jóformán ismeretlen fogalom, aki tőlünk megy el, az hazaáruló, aki hozzánk jön, az meg a kenyerünket eszi el előlünk.
Néha szeretném azt hinni, hogy nem ment el hiába az "elmúttnyócév", aztán mindig jön egy EU-s szabályok miatt panaszkodó kisgazda, meg egy magyar orvost röghöz kötő fizessevissza emberke.
Mintha nem lennének sikeres magyarok az európai mobilitásban.
De melyiknek van nagyobb sajtója?
Hány sikeres fiatalt látunk a híradóban, hogy "25 éves vagyok, tanár szerettem volna lenni, sajnos nem kaptam munkát 90-ért így kénytelen voltam megpályázni egy ösztöndíjat 250-ért egy mediterrán tengerparti városban, ahol két nyelven kommunikáltam és bemutattam a kultúránkat a helyi közösségnek."
Ugye, egy picikét kevesebb, mint a tyúkól mellett síró öreg néni?
Pedig lehetne kampányolni. Akkor talán nem lenne ilyen undok és elutasító a társadalom 95%-a Európával szemben. Én látom is a társadalmi célú hirdetést:
"Az első ember, aki nem fizette vissza: dr. Szent-Györgyi Albert!
Elvégezte az orvosit, miközben az ország egészségügye romokban hevert, banális kórokozók ölték halomra az embereket. Ezután se szó se beszéd, fogta a sátorfáját, és önös érdekből Pozsonyban, Prágában és Berlinben tanult, majd Cambridge-ben vegyészetből is doktorált, végül az USÁ-ba távozott. Eközben egy forint adót nem fizetett, a képzésének tízmillióit elvitte magával. Végül hazatért, és a képzési idejének alig több, mint kétszeresét (16 év) itthon tölti, majd ismét lelép.
Ő nemzetünk első számú tudományos büszkesége, megkérdőjelezhetetlen hazafisága miatt.
Ám nem csak orvosok nem fizették vissza. Nemzetünk nagyjai - Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó (de nem számít, mert ezek ugye zsidók), Békésy György, Lénárd Fülöp (ezek már magyarok, mivel németek vagy nácik is akár) előszeretettel hagyták el országunkat adófizetés nélkül. A jelenlegi körülmények között ezért bünti járna."
Ha már itt tartunk, azért nem ismerjük ezeket a fogalmakat, mert Magyarország annyira attraktív, mint a tintahalaprólék a kínai piacon.
Kis hazánk csupán egyvalakiknek volt vonzó, a környező országok magyarjainak, akik elsősorban a szülőföldjükön dúló diszkrimináció, nyomor és/vagy háború miatt jöttek ide.
Ha őket is sikerült kiutálni, tényleg nem kell vele annyira szembenézni, hogy mit is tudunk nyújtani migrációs szempontból.
macskaorr 2012.04.02. 19:08:38
ez a munkakörében az elvárás!Hasonlóan sokat tanultunk mint az orvosok! Esküt is tennünk kellett! A jogi szakmában sem tartják be sokan esküjüket, erre rengeteg példa van! Ráadásul az ügyvédek
sokkal jobban keresnek, legalábbis én így gondolom! De a tét az orvosoknál sokkal nagyobb, mert az emberi életnél nincs mi fontosabb!Persze aki igazán a jogot akarja gyakorolni, emberi sorsokkal törődni, az elmegy gyámügyesnek, úgy kell neki, aztán nem tud pénzt adni az életéért! Legalábbis nem mindenki!
2012.04.02. 19:10:10
Valóban, gyakran írod mindenfelé, hogy "sunáznám". Azt hittem, erre büszke vagy és nem sértésnek veszed.
Úgy jön ide, hogy joguk van ide jönni, és itt, az ország törvényeit betartva élni. Akkor is, ha ez néhány embernek nem tetszik.
@Prof. GiraffaCamelopardalis Phd.: Legalább te javítasz rajta :)
Flector67 2012.04.02. 19:15:48
Farkasokkal táncoló 2012.04.02. 19:30:17
Hogy a posztban említett orvosnők Erdélyből települtek-e át avagy sem, az teljesen mellékes (amúgy nem csinálom magam össze a gyönyörtől én sem pusztán attól a ténytől, hogy valaki édeserdélyből jön, ergo biztosan csak jobb lehet. Fenéket. Van köztük nagyon rendes meg nagyon szemét is pont úgy mint a hazaiaknál...)
Viszont az esés után egy héttel elvárni az ügyelettől, hogy esetkocsit küldjenek ki valakihez, csak azért, mert a hozzátartozó éppen most értesült róla - az ügyelet NEM ERRE VALÓ. Igenis ilyenkor kocsiba kell rakni a nénit, és bevinni az ügyeletes sztk-ba vagy kórházba.
82 éves embert meg - ha egy mód van rá - ne hagyjunk már egyedül... nem volt telefnja? Nem tudta volna megtelefonálni, hogy elesett és fáj az oldala? Esetleg ő maga nem tudta volna felhívni a háziorvosnőjét? Ha ezek eszébe sem jutottak, akkor bizony már állandó gondozásra szorul.
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.04.02. 19:46:05
FuBu 2012.04.02. 19:50:18
Azért elgondolkoztam egy dolgon, ezt írod:
"De én mégis úgy gondolom, hogy a beteg a legkiszolgáltatottab!"
Szerintem az orvos is. Te felelősségteljes munkát végeztél, ugye? Komoly gondot okozott volna, ha tévedsz. Én pénzzel foglalkozom, hibázhatok olyat, hogy életem végéig nem fizetem vissza, megyek sittre. De, ha nekem rossza napom van és elnézek valamit, max a fentiek fordulnak elő, de, az eü-ben sokkal nagyobb a tét.
Tényleg sajnálom a kellemetlen élményeket, és sajnálom, hogy ilyen eü-sök is vannak. :(
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.02. 20:04:08
A néninek utóbb kiderült bordatörése volt - ezt biztos a házhoz vitt röntgen Ct vagy Mr készülékkel állapították meg.
erre ráillik az "ilyen ésszel szabadlábon?" mondás - könyörgöm baleset után minek hívunk házhoz orvost? mit tud az csinálni? kórházba kell menni, ahol van diagnosztikai lehetőség. és még neki áll feljebb, hogy kiderült, hogy bordatörése volt, ez otthon hogyan derült volna ki?
az is érdekelne, hogy hogyan derült ki a kedves kollégák származása, milyen szerepet játszik ez a gyógyításban?
azoknak akik meg a felkészültségről hadonásznak üzenem, hogy igencsak vissza kellene venni a mellényből: a román orvosi diploma 1965 óta elismert az únióban a magyar 1983 óta. indulásból gondok vannak a magyar gyógyszerész diplomákkal, a románokkal nincs. egy csomó magyar szak nincs elismerve kint és németországban inkább román orvosokat szeretnének mint magyarokat. a legújabb hír az, hogy német kórházak román egyetemeken szerződést kötnek a fizetéses rendszerben tanuló diákokkal, kifizetik nekik a tandíjat, csak utána náluk dolgozzanak. azok a német diákok akik magyar egyetemek német tagozatán végezték el az első két évet és utána átjöttek németországba nem bírják átvetetni magukat német egyetemekre mert nem nagyon bírják elismertetni a magyarországi vizsgákat (épp most jár be hozzánk egy kislány aki szegeden végzett két évet és itt egy éve próbál sikertelenül egy német egyetemre bejutni) biztos azért mert ott olyan rossz a képzés. nyakig vagyunk az ominózus matériában de a büszkeségünk szerencsére töretlen
2012.04.02. 20:12:57
Amúgy nálunk is ez lenne szerintem, csak a magyar semmilyen nyelvhez nem hasonlít, illetve nálunk a külföldi munkavállalást, hát mondjuk úgy, nem támogatják.
Egyébként ha a csajszinak gondjai vannak, akkor ott valami gebasz van, mert a német felsőoktatásban meghatározott hely van azoknak, akik régóta jelentkeztek az adott szakra, bár meg kell mondjam meg tudom érteni a német egyetemek aggályait (a külföldi hallgatókat tizedannyi tudással átengedik nálunk) :)
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.02. 20:40:32
Pécsi bölcsész 2012.04.02. 20:45:36
Én semmiféle jogot nem vitattam el.
Szimplán személyes tapasztalatokon alapuló személyes véleményemet mondtam el.
2012.04.02. 20:58:21
@Pécsi bölcsész: OK.
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.02. 21:17:26
ha jól vettem ki akkor a fizetéses helyre, felvételivel bejutók 8000 lejt kell fizessenek évente az angol tagozatra (gyakorlatilag felvételi nélkül bejutók) meg 5000 euró a díj évente.
most az a kérdés ha külföldiként a magyar tagozatra akarsz bejutni akkor az mennyi lehet? (de ezt nem olyan nehéz megtudni sok magyar állampolgár végez ott, főleg fogászaton) van is valami alapítvány amit meg lehet játszani, és akkor fizeti a költségeid egy részét, meg a román állam is támogat mint jövedelem nélküli csóró embert (pl télen a fűtésben) meg ilyenek. fel kell hajtani valakit aki magyar állampolgár létére ott végzett, biztos többet tud mondani róla mint én
2012.04.02. 21:25:05
Mrs Deák's canvas 2012.04.02. 21:31:34
"HI" igy szolt a vérnyomásmérő, üdvözölve a budapesti rezidenst.
Van ennél rosszabbul felkészült?
csak néha benézek ha marhaságot látok 2012.04.02. 22:01:32
SvenH. (törölt) 2012.04.02. 22:04:21
miert is ne lehetne?
fincsi lenne nem, ha a gyamugyben le kellene rakni az asztalra a nagyobb "mutet" elott 100e -t, hogy ne kallodjon el egy papirka nem? es hat ki hibaztatna szegeny gyamugyest ha megis kiderulne? hiszen o csak veletlenul leejtette, hat elofordul az ilyen az hogy a negyedik ilyen nap a heten az azt jelenti hogy csutortok van :)))
Vizslah 2012.04.02. 22:26:18
guy2 2012.04.02. 23:31:00
jágör68 2012.04.03. 00:14:25
Na, a maminak nem muszáj pénzt adnia zsebbe, de ő teszi- mer' eztet verték a fejibe '48- tól kezdve.
Hogy a mocskosszemétimperilaistakapitalistabérencorvos alacsonyabb rendű mindenkinél.
Úgyhogy, ha megsajnájja ezér, dugdossson má neki valami kis pízt a zsebibe.
És aztán hangosan mesélje el, kicsit felturbózva a piacon, traccspartyn stb.
És ez megy azóta is. Csak a szereplőket és helyszíneket kő behelyettesíteni.
esprit 2012.04.03. 06:17:46
Nénikéd már tiszta ráfizetéses a tb-nek és a nyufinak, főleg úgy, hogy nincs gyereke, mert akkor a gyereke intézkedett volna.
Tudod, az orvosok nem azért vannak, hogy járóképes betegeket körülugráljanak.
esprit 2012.04.03. 06:25:57
Hát persze, kis meseláda. Én 1000-est szoktam adni és nem győznek szabadkozni és megköszönni. Ugyanis qrva kevesen adnak pénzt.
fehéregér 2012.04.03. 08:07:05
frezenstein 2012.04.03. 08:39:05
HatEnVagyok 2012.04.03. 08:49:03
Persze nyilván az lenne jó, ha nem is létezne a hálapénz jelen formájában, mert elég kellemetlen lehet mindkét félnek. Lehet, hogy jobban járna a világ egy-egy gyűjtőládával, ahova dobsz annyit, amennyit gondolsz/szeretnél? Elvileg több szempontból is korrektebb lenne, szétosztható lenne a "stáb" között, ami egyébként nem tudom szokás-e (vendéglátós helyet már láttam olyat, ahol a borravalót egyberakták, és a konyhai pucoló is megkapta a részét). Vagy ha nem lenne szétosztandó, akkor menne egy olyan "kalapba", amiből fejlesztéseket/egészségügyi alapítványokat, stb. szponzorálhatnának, így azok se mennének el lelkiismeretfurdalással, akik rá vannak szoktatva a pénzadásra.
frezenstein 2012.04.03. 09:03:03
Egy példa:
Elmentem a háziorvoshoz a RENDELÉSI IDEJÉBEN coviogalt, egy szívgyógyszert íratni. A háziorvos szabadságon volt, aki helyettesítette az pont nem rendelt. Mondták menjek vissza holnap délelőtt. Azt válaszoltam már egy szem gyógyszerem sincs, legalább egy dobozzal írjon fel az a háziorvos aki éppen akkor rendelt. De kerek perec közölték hogy nem írják, ugyanis nekik nem kötelességük. kicsit kiborultam, mondom ha nem szedem ezt a gyógyszert, borzasztó arritmia jön rám, a kardiológus szerint még a szívem is megállhat a gyógyszer hiányában. Még lebasztak hogy miért az utolsó pillanatra halasztom a gyógyszerfelírást. Mondom azért mert semmi közük hozzá és ha a háziorvosom rendelési idejében megyek felíratni egy olyan gyógyszert ami egy háziorvos kompetenciája akkor egy dolga van a magyar egészségügynek, felírni. De nem írták fel. Kétségbe este, hazamegyek telefonálok a háziorvosi ügyeletnek, elmondom a panaszom, közölték ők sem írják fel, meg egyébként is minek zaklatom őket ilyen ügyekkel. Végül telefonáltam egy gyógyszertárnak akik megszántak miután már majdnem elsírtam magam és adtak egy dobozzal.
Dr.laikus PhD 2012.04.03. 09:25:46
Idén már önbevallás alapján, de adóköteles bevétel a hálapénz.
Sajnálatos, hogy így jártál, de ha valaki ennyire ki van szolgáltatva a gyógyszerének akkor azzal nem játszhat, ha mégis véletlenül így járt, akkor le kell nyelni a kioktatást.
Nincs kötelező hálapénz, kevesen is fizetnek. Rendszeres orvoshoz járó nem is tud fizetni, mégis él, ellátják, igaz megtanulja a szabályokat.
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 09:48:48
"Még lebasztak hogy miért az utolsó pillanatra halasztom a gyógyszerfelírást. Mondom azért mert semmi közük hozzá és ha a háziorvosom rendelési idejében megyek felíratni egy olyan gyógyszert ami egy háziorvos kompetenciája akkor egy dolga van a magyar egészségügynek, felírni."
Szóval nem tettél meg minden tőled telhetőt az egészségi állapotod megőrzése érdekében.
Ha trehány vagy, akkor csak magadat okolhatod, hogy elfogy a gyógyszered.
Remélhetőleg tanultál az esetből.
Baduka 2012.04.03. 09:52:17
Ez az egész ügy elég hihetetlen!
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:04:24
Erdélyiek? Hát igen. Ide más már nem jön, mert a mi hülye országunk óriási pénzeket az ablakon kidobva Nyugatra képezi ki az orvosainkat. De ki nem menekülne a magyar "egészségügy" fertőjéből, ha teheti? :(
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:07:34
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 10:13:08
OK, te mit szólnál ahhoz, ha épp veled foglalkozna az orvos, és inkább elkezd telefonon csevegni egy másik betegével?
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:19:09
2012.04.03. 10:21:23
Milyen orvosnak van heti 5 órás rendelése?
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:22:27
2012.04.03. 10:22:53
Pontosan mivel értesz egyet?
2012.04.03. 10:24:18
Pontosan mivel értesz egyet?
2012.04.03. 10:24:50
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:25:18
2012.04.03. 10:26:33
Marcangoló Korelnök 2012.04.03. 10:27:41
2012.04.03. 10:28:45
2012.04.03. 10:30:30
Baduka 2012.04.03. 11:37:41
karcsibácsi 2012.04.03. 12:57:05
"...még a szívem is megállhat a gyógyszer hiányában. Még lebasztak hogy miért az utolsó pillanatra halasztom a gyógyszerfelírást."
Az említett gyógyszer hiányában NEM állhat meg a szíved. A lebaszás meg jogos volt. Én hozzátettem volna azt is, hogy aki hülye, az hülye (amint a mellékelt ábra is mutassa).
"... bepereltem egy osztályvezető pszichiáter főorvost egy rosszul sikerült alkoholelvonó miatt"
Mé jársz te elvonóra? Igyál nyugodtan.
zsikuci81 2012.04.03. 13:19:30
De a legjobban megis azt szeretem, mikor az egyik beteget kateterezzuk vagy EKGt keszitunk neki es a masik beteg bejon kopogas nelkul, hogy akkor neki csak kellene betegszallito.
Szoval ez az oldal sem fenekig tejfel.
2012.04.03. 13:26:22
:-))))
zsikuci81 2012.04.03. 13:30:31
ez nekem is nagyon tetszik :)
2012.04.03. 13:33:24
zsikuci81 2012.04.03. 13:35:02
Benne vagyok!
Irkutszk 2012.04.03. 16:55:42
macskaorr 2012.04.03. 18:22:02
macskaorr 2012.04.03. 18:25:13
macskaorr 2012.04.03. 18:41:21
macskaorr 2012.04.03. 18:59:38
radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2012.04.03. 23:15:41
A háziorvosok - ismereteim szerint - kötelezően heti 15 órát rendelnek a rendelőjükben.