A halottakkal voltak elfoglalva

2011.11.14. 08:48

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt blog!


Édesanyám szeptember közepén került a keszthelyi kórház ápolási osztályra, mert csípőprotézis műtétje után (ez Zalaegerszegen volt ) nem tudtuk felügyelet nélkül hagyni.(83 évesen, sikeres műtét után.)Az ápolási osztályra kerülve,nyugtatózni kezdték,( sajnos szellemileg már nem mindig volt friss ), majd felhúzták a rácsot is. Ugye egy ilyen műtét után újra kell a járást tanulni.Gyógytornászt egyszer láttam nála, majd egy-két napra rá trombózist kapott .Innentől gyorsultak az események.

 


Decubitusai lettek, kérdeztük, hozzunk-e be algakészítményt, ami az efajta sebek speciális gyógyszere.Azt mondták, nem kell, mert nekik is van.( a decu matracról is lebeszéltek )Aztán eljutottunk odáig, hogy már óriás, egybefüggő lett a seb.Kezdett lázasodni. Október 20-án délután bementem hozzá, mami az ágyában feküdt, öntudatlanul, hangosan zihált,lázas volt. Rohantam nővérért, végre jött egy, megmérte, 39,6 volt. Kérdeztem, kap-e valamit, mire azt válaszolta, hogy már mindent megkapott. Az ott lévő ruhákkal kezdtem borogatni, majd hozott egy vizes lepedőt és azzal betakarta mamit, aki eközben egyfolytában levegőért kapkodott. Megalázó és embertelen volt.Az orvosa és az oszt.vez. ezalatt az orvosi szobában tartózkodtak.


Édesanyámat este 8 után ugyanolyan ziháló állapotban ,magas lázzal hagytam ott.Volt nálam egy doboz alga, kértem a nővért , az esti kötözésnél tegye be a sebbe őket.( egyébként erre ígéretet tett) Sajnos reggelre mami meghalt. Mikor kiadták a holmijait, rákérdeztem az algára. Azt mondta a nővér , sajnos nem tudták berakni a sebbe, mert éjjel több halott volt ,azokkal voltak elfoglalva.Hogy mi maradt?Kérdések tömege.


Miért nem mondták el, hogy nincs mamira kapacitásuk ?Hogy egy esetleges Hospice szolgáltatással és háziorvosi felügyelet mellett több az esélyünk?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutykuruty 2011.11.14. 09:05:50

Kedves gyászóló felnőtt gyerek!
Először is: megértem a gyászodat és, hogy kérdések tömkelege merül fel benned, melyre választ szeretnél kapni.

Én orvosi, szakmai szemmel nem tudok semmiben segíteni, csak emberi gondolatokkal.

Ha van hozzá erőd és érdeklődésed, olvass a gyász menetéről, lelki folyamatáról.
Én ugyanis azt hiszem most ez a fontos. HOgy Te és mindazok, akiket ez a gyász érint tudják azt, hogy mi és miért zajlik le bennük.
Ha olvasol a témáról, majd meglátod és felismered, hogy mennyire emberi az az érzés, ami most fogvatart.

Abban is segíatséget tud adni -akár hívő vagy akár nem -, hogy mire figyelj, figyeljetek oda, hogy a gyász normális menete végbemehessen.

Tudom, hogy nem ezt kérdezted, der emélem ez is segít neked, mégha egészen más gondolatmenet alapján.

Legyetek egymás támaszai a gyászban
Üdvözletettel

macska69 2011.11.14. 10:10:23

Őszinte részvétem! Egyetértek kutykuruty véleményével, nem szabad hergelni a gyászolót azzal, hogy mi lett volna ha, meg mit kellett volna másképp, mi lett volna inkább ésszerű, elvárható és helyes, mert azzal már segíteni nem lehet, viszont mérhetetlen önmarcangolásba taszítaná a hátramaradottakat. A gyászolóknak tényleg végig kell menni a gyász minden fázisán, hogy fel tudják dolgozni az elvesztés tényét. Leljenek mielőbb megnyugvást.

kutykuruty 2011.11.14. 12:05:30

Azért, hogy valami konkrét választ is adjak egy konkrét kérdésre:

"Miért nem mondták el, hogy nincs mamira kapacitásuk ?Hogy egy esetleges Hospice szolgáltatással és háziorvosi felügyelet mellett több az esélyünk?"

Hospicet sajnos nem ajánlhattak fel, mert az oda bekerülésnek van több feltétele: többek közt az, hogy a daganatos betegséget, amit diagnosztizáltak nála pár hónapon (1 éven belül) az életét követelje.

a hazi gondozói szakápolást ha jól tudom, a házi orvoson keresztül lehet kérni.
Amíg lázas a beteg, addig természetesen ti magatok is hazakérhetitek és utána a háziorvos kijelölhet házi gondozót.

az már egy etikai kérdés, hogy dönthet-e egy hozzátartozó az egyébként még döntéshozatalra képes beteg esetében? Szerintem nem dönthet.

Hospiceba is csak úgy mehet be a beteg, ha pontosan tudja, hogy hova megy és ő maga kéri a felvételét. (de itt mivel nem volt daganat -legalábbis nem írtál róla) ez nem is lehetőség.

2011.11.14. 12:28:36

Nyugtatózni kezdték?

Egyszer LÁTTÁL nála gyógytornászt?

Milyen algakészítmény ez?

Sajnos azt kell mondjam, hogy egy 83 éves, zavart tudatú, nagyműtéten átesett, trombózisos beteg óriás decubitusainak gyógyulására és a teljes egészség, mozgásképesség visszanyerésére viszonylag kis esély van Zalaegerszegen és a Mayo klinikán is. A matrac valóban hasznos, de a fentiek ismeretében biztosan hiba volt, hogy lebeszéltek róla?

Az utolsó mondatot nem is értem, mire lenne több esélyetek egy hospice szolgáltatással?

Az egész poszt nekem zavaros gondolkodást tükröz.

2011.11.14. 12:31:27

@kutykuruty: Természetesen nem csak daganatos betegnek van a hospice ellátás.

kutykuruty 2011.11.14. 12:34:39

@ReignOfdark:
Igen, ez fontos: a hospice szolgáltatás nem gyógyító jellegű.
ellenben házigondozói szolváltatás (nem a hospice házigondozói) segítséget nyújthat. (de ez nem 24 órás szolgáltatás)
Hogy ítt nyújtott volna-e vagy sem: nem tudom.

kutykuruty 2011.11.14. 12:38:17

@ReignOfdark:
De, Magyarországon tb támogatott hospice csakis daganatos betegek számára elérhető egyelőre. Egy ebben teljesen kompetens személyt kérdeztem meg.
Elmondta, hogy minden alkalommal harcol az alapítvány azért, hogy a tb támpogassa pl. a SM-szes betegeket is, de jelenleg csincs rá anyagi keret.

Pallaitiv ápolási osztályokra valóban be lehet kerülni -itt is inkább a térítéses részre és nagyon kis számban - de az nem ugyanaz, mint a hospice osztály.

Dr.laikus PhD 2011.11.14. 12:56:33

www.oep.hu/portal/page?_pageid=35,32921&_dad=portal&_schema=PORTAL#otthoni

Az otthoni szakápolás igénybevételének feltételei
Az otthoni szakápolás keretében nyújtható ellátások akkor vehetők igénybe térítésmentesen, ha a beteg
egészségi állapota miatt a megbetegedése szerinti kezelő szakorvosa – a kórházba utalás, vagy a további
ott tartózkodás helyett – az otthoni szakápolás szolgáltatást az erre szolgáló nyomtatványon elrendeli.
Az otthoni szakápolást elrendelheti:
• a háziorvos saját kezdeményezésre vagy intézeti zárójelentés alapján,
• a járóbeteg- vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmény szakorvosa közvetlenül, ha
szerződése van az otthoni szakápolást nyújtó szolgáltatóval.
Intézeti zárójelentésen akkor javasolható otthoni szakápolás, ha az intézet előzetesen lekötötte a beteg
részére a szakápolást, és erről a háziorvost értesítette.
Az egynapos beavatkozással (9/1993. NM rendelet 9. sz. melléklete) pl. egynapos sebészet, egynapos
klinikai beavatkozás) összefüggésben nem rendelhető el otthoni szakápolás.
Az Egészségbiztosítási Alapból való támogatás további feltétele, hogy az ellátást olyan szakápolási
szolgáltató nyújtsa, akivel az egészségbiztosító a feladat ellátására szerződéses viszonyban áll és,
hogy a beteg lakhelye, vagy tartózkodási helye a szolgáltató működési területére essen.
Az otthoni szakápolási szolgáltatók a finanszírozási szerződésekben rögzített keret mértékéig területi
ellátási kötelezettséggel működnek. Ez azt jelenti, hogy minden hozzájuk érkező, kereten belüli rendelést
kötelesek elfogadni. Kereten felül érkezett igényről a szolgáltatók tájékoztatni kötelesek a kezelőorvost
annak érdekében, hogy a beteg ellátásáról más szolgáltatónál, vagy kórházba utalással tudjon gondoskodni.
Az otthoni szakápolás keretében nyújtott ellátások
Az otthoni szakápolás keretében a következő ellátások vehetők igénybe:
• szondán át tápláláshoz és folyadékfelvételhez kapcsolódó ápolás, illetve ezek megtanítása,
• tracheális kanül tisztítása, betét cseréje, illetve ezek megtanítása,
• katéterezés, illetve hólyagöblítéshez kapcsolódó ápolás,
• intravénás folyadék- és elektrolitpótláshoz parenterális gyógyszer beadáshoz kapcsolódó ápolás,
• baleseti vagy műtétek utáni ápolás, és korlátozott önellátás esetén a testi higiéné biztosítása, valamint a
mozgás segítése,
• műtéti területek (nyitott és zárt sebek) ellátása,
• sztomaterápia és különböző célt szolgáló drének kezelése
• szakmaspecifikus szájápolási tevékenységek műtét után,
• dekubitálódott területek, fekélyek ápolása,
• betegség következményeként átmenetileg vagy véglegesen kiesett vagy csökkent funkciók
helyreállításához, fejlesztéséhez vagy pótlásához kapcsolódó ápolás keretében:
o gyógyászati segédeszközök, protézisek használatának tanítása,
o mozgás és mozgatás eszközei használatának tanítása,
o hely- és helyzetváltoztatás segítése.
• szükség szerinti, kiegészítő speciális eljárások:
o UH inhalálás, légzésterápia,
o szívó alkalmazása,
o oxigénterápia.
• tartós fájdalomcsillapítás,
• beszédterápia a beteg állapotától függően,
• gyógytorna,
• elekroterápia
• otthoni parenterális táplálás végzése kizárólag krónikus bélelégtelenségben szenvedő betegek esetében,
szükség esetén dietetikus bevonásával.
A kezelőorvos a szolgáltatás elrendelésekor határozza meg a támogatott ellátási körből a betegnél
alkalmazható ellátásokat, azok során alkalmazandó gyógyszereket, és a gyógyító ellátások gyakoriságát.
Az elrendelt tevékenységek összetételét és gyakoriságát csak a kezelőorvos jogosult megváltoztatni.
Az otthoni szakápolás keretében a térítésmentesen nyújtott ellátás naponta egy, három órát meg nem
haladó vizit. Az otthoni szakápolás időtartama alatt a beteg más szolgáltatótól kórházat kiváltó ellátást
nem vehet igénybe.
Az otthoni szakápolás rendelhetőségének ideje:
Az otthoni szakápolás rendszerében az ellátás időszaka nem lehet hosszabb, mint az adott betegség
miatt szükséges kórházi ápolás időtartama lenne.
Egyszerre legfeljebb 14 vizit (napi 1) rendelhető, azonban ismételt orvosi vizsgálatot követően, új
elrendelő lap alapján további három alkalommal, egy naptári éven belül összesen folyamatos ápolást a
kezelőorvos 56 vizit mértékéig rendelhet el, azzal, hogy ha napi többszöri látogatás szükséges, az
akkor is csak egy vizitnek számít. Ha a beteg állapota szükségessé teszi az ezt meghaladó ellátást,
akkor a kezelőorvos, a regionális egészségbiztosítási pénztár ellenőrző főorvosának egyetértésével
egyedileg meghatározott további vizitszámot rendelhet el, ha a kapacitás a szolgáltatónál rendelkezésre
áll. A megszakítás nélküli ápolás érdekében az egyedi kérelmet az 56 vizit letelte előtt legalább két
héttel korábban szükséges benyújtani. Az egy alkalomra elrendelt, az egyik naptári évről a következő
naptári évre áthúzódó ellátást abba a naptári évbe tartozó ellátásnak kell tekinteni, amelyik évben az
ellátás igénybevétele megkezdődött.
Az otthoni szakápolás befejezésekor az ápolásért felelős szolgálat és az otthoni szakápolást elrendelő
orvos egy ún. ellátást lezáró lapot ad át a beteg részére.
Az otthoni szakápolást végzők igazolványa
Az otthoni szakápolási tevékenységet csak arcképes igazolvánnyal rendelkező ápoló végezheti.
Az igazolványnak tartalmaznia kell:
• az ellátást végző fényképét, nevét, szakképesítését,
• a szolgáltató nevét, ÁNTSZ engedély számát, és az egészségbiztosítóval kötött szerződés számát.

Hospice ellátást csak daganatos betegeknek nyújtanak.

2011.11.14. 13:08:22

@Dr.laikus PhD: @kutykuruty: Nem akarok bombát robbantani, de CCSVI műtét is van. :) Hospice is bárkinek.

Magánban persze.
Az ellátás elérhető, "csak" fizetni kell érte.

kutykuruty 2011.11.14. 13:15:57

@ReignOfdark:
Amint fizetni kell érte, már nem hospice.
Lehet, hogy tudják ugyanazt a szolgáltatást nyujtani,lehet, hogy ugyanolyan emberségesek és egy teljes team-mel renelkeznek (orvos, gyógytornász, dietetikus, önkéntes, stb.) de nem érhető el anyagi ellenszolgáltatás nélkül. Márpedig ez is lényege a hospicnak.
Én erről a hospiceról beszélek.

2011.11.14. 13:22:48

@kutykuruty: Most még nagyobb bombát ütögetünk kalapáccsal. Mindenért fizetni kell. A hospice-nak nem definíciója az önkéntesség, ingyenesség.

kutykuruty 2011.11.14. 13:30:04

@ReignOfdark:
Ne haragudj, nem ellenkezni akarok, de iggen: a beteg számára a hospice térítésmentes.
Természetesen nem ingyenes.
Van OEP támogatás, vannak egyházi támogatások és alapítványi támogatások. És természetesen senki sem tiltja meg a betegnek és hozzátartozóknak, hogy ne fizessen be alapítványi támogatás céljából annyit, amennyit jónak lát. De: nem feltétel.

A hospis definiciójának része a térítésmentesség.

Dr.laikus PhD 2011.11.14. 13:41:49

@kutykuruty:

Nem, nem része. :((
Azt emberhez méltó utolsó szakaszról szól.
Nem az ingyenességről.

Ha fizetni kell érte akkor fizetni kell.
A lényeg az emberi méltóság tiszteletben tartása.
Aki itt dolgozik nem kell ingyen tegye, mert ez is egy szakma a nagyfokú emberség és empátia mellett.
Munka ami hatalmas lelki tartást igényel a "művelőjétől".

kutykuruty 2011.11.14. 13:57:28

@Dr.laikus PhD:
De hidd el része. nem az ingyenesség, hanem az, hogy a beteg számára térítésmentes legyen.

ahol fizetni kell érte napidíjat pl. az már csak hospice-jellegű lehet. Ami persze ugyanolyan jó lehet, de nem tugja mindenki kifizetni.

A magyar Hospice Alapítvány honlapjáról:

"HOSPICE – Hozzájárulunk a daganatos betegek egyénre szabott ingyenes ápolásához, fájdalomcsillapításához, a méltóságuk utolsó pillanatig való megőrzéséhez és családjuk lelki támogatásához."

És. pl. az önkéntesek teljesen ingyen teszik a munkájukat. Nem is fogadhatnak el semmit sem a családtól, sem az alkalmazottól.

kutykuruty 2011.11.14. 14:04:23

alkalmazottól helyett: betegtől....bocs

kutykuruty 2011.11.14. 14:08:47

Most nem régen végeztem el a hospice alapozó tanfolyamot.
Mivel nincs sem eü. sem szociális gondozói képzettségem, ezért csak mint önkéntes vállalhatok részt a csoport munkájában.
És hiába van nagy szükségük az önkétesekre mert kevesen vannak, nagy eséllyel nem mostanában fogják megengedni, hogy beteg mellé menjek, mert én is nem régen vesztettem el egy családtagomat.
Még valamenyi időt biztos várnom kell, hogy beállhasak közéjük.

kutykuruty 2011.11.14. 14:15:04

@Dr.laikus PhD:
Amúgy nem is ez az igazán lényeges.
A fontos kérdés: hogy érzed magad, milyenek az eredményeid? Tudom, hogy legutóbb pozitív híreid voltak.:-)

2011.11.14. 14:15:51

@kutykuruty: www.who.int/cancer/palliative/definition/en/

A WHO nem említ semmit az ingyenességről.

Ha már hospice: megható és szép regény, egyensúlyozva a lektűr és a nagy mű határán: kulturport.hu/tart/rcikk/fa/0/149401/1

Remélem ez nem reklám! :)
Bandó egyébként számomra a magyar közéleti szereplők kevés jó példája közül az egyik, beáll a humánus társadalmi kérdések mögé, egyébként meg egy közvetlen ember élőben.

kutykuruty 2011.11.14. 14:20:51

Amit belinkeltél az a palliatív ellátásról szól, nem a hospiceról.

a lényegi különbség: a hospicet akár a hajléktalan is igénybe tudja venni,mert nem kell érte fizetni.

De a lényeg szerintem az a posztot illetően, hogy itt nem lett volna erre idő. Ha meg idő lett volna rá, akkor nem erre lett vona szüksége, hanem gyógyításra, rehabilitációra.

kutykuruty 2011.11.14. 14:22:05

bocs a sok hiányzó vagy pulsz betűért, de közben kaját készítek, így csak gyorsan írok, de nem olvasom vissza.

Tempus-Anh 2011.11.14. 14:36:28

Nos...
Az orvosi rehabilitáció alapszabálya, hogy rehabilitálni tiszta tudatú, tehát nem zavart, nem aluszékony, nem soporosus és főleg nem psychoticus beteget lehet...
A tény, hogy nem lehetett egyedül hagyni, és hogy "szellemileg nem mindig volt friss"(sic!) még a jótékony eufemizmus köntösébe burkolva is azt jelenthette, hogy a mama tartósan zavart volt...mert ugyan mért sedálták volna másképp?
Lesedálták, a 9. X-ben ez kb. egyenlő Hádész ladikjával az esetek 80%-ban...
Innen egyenes út vezet a decubitusokhoz, necrosisokhoz és ezek enyhítéséhez a sargassum tenger összes algája is kevés lenne, ha ugyan a decu-t sebbe tett "algákkal" kell kezelni és nem valami szabványosabb szerrel...Mondjuk ezüst-sulphodiazint el tudnék képzelni mint alternatívát, de nyilván a hozzátartozó ezt jobban tudja, mint az orvosok.
Sajnos, sokszor elkerülhetetlen a hasonló betegek elvesztése.
Az utolsó kérdéseket pedig remélem, nagyon remélem, hogy saját magának teszi fel a posztoló...

Irkutszk 2011.11.14. 15:00:53

@Tempus-Anh: Nekem a decubitus kezelésében még mindig a sterilen és kellő nedvességet tartó tapaszok tetszenek a legjobban.

2011.11.14. 15:35:24

A hozzászólás elküldése sikerült. Már 5x nyomtam be, és sehol sincs.

2011.11.14. 15:39:04

Úgy tűnik az előző kommentemet elnyelte a blog.

Kérlek @kutykuruty: , nézd meg a következő linkeket (a következő kommentben küldöm).

Sehol egy árva szó sincs az ingyenességről.

A palliatív és a hospice ellátás halmaz-részhalmaz viszonyban állnak egymással; a nem-hospice palliatív ellátás a betegség prognózisában különbözik a hospice ellátástól, tehát nem csak a végstádiumú betegekkel foglalkozik.

Például itt a dializált betegekkel foglalkozó pszichológus is palliatív munkát végez, egyébként vagy a terápia nagyon hatékony, vagy vesebetegek jókedvűek alapból, mindenesetre szeretnek játszani, most pl. sakkbajnokság megy, de volt már kártyacsata is, gyakran hallani nevetést a szobájuk felől, kész öröm arra menni a kórházban. :)

2011.11.14. 15:44:36

"A hozzászólás elküldése sikerült. " -> na persze...

kutykuruty 2011.11.14. 16:04:10

@ReignOfdark:
Az 1997-es egészségügyi törvény megalkotásába – szakértőként – már a hospice mozgalom képviselői is részt vehettek, így az 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről külön paragrafust szentel a haldoklók gondozásának.

„(1) A haldokló beteg gondozásának (a továbbiakban hospice ellátás) célja a hosszú lefolyású, halálhoz vezető betegségben szenvedő személy testi, lelki ápolása, gondozása, életminőségének javítása, szenvedéseinek enyhítése és emberi méltóságának halálig való megőrzése.
(2) Az (1) bekezdés szerinti cél érdekében a beteg jogosult fájdalmának csillapítására, testi tüneteinek és lelki szenvedésének enyhítésére, valamint arra, hogy hozzátartozói és a vele szoros érzelmi kapcsolatban levő más személyek mellette tartózkodjanak.
(3) A hospice ellátást lehetőség szerint a beteg otthonában, családja körében kell nyújtani.
(4) a hospice ellátás magában foglalja a haldokló beteg hozzátartozóinak segítését a beteg ápolásában, továbbá lelki gondozásukat a betegség fennállása alatt és a gyász időszakában.”

A jogosult azt jelenti, hogy külön térítést nem kell fizetni érte.

És úgy van, ahogy írod, a palliativ kezelést kapok közül vannak, akik szerencsére később gyógyításhoz -pl. veseátültetéshez - jutnak.

Mivel az anyagiak nagyon is meghatározóak, ezért vannak hospice-szerű ellátások is. Ők pont ugyanolyan minőségi és emberi munkát végezhetnek mint a tiszta hospicet végzők, csak ők forráshiány miatt kénytelenek térítési díjat kérni.
Sajnos vannak, akik ezt nem tudják megifzetni, nekik ez nem megoldás.

Dr.laikus PhD 2011.11.14. 17:02:02

@kutykuruty:

Jól vagyok köszönöm. :))

Múmiát csináltak a jobb kezemből, alig tudok írni, megtanították a nyirokdrenázst, ahol elérem.
Ahol nem, hát szakember kell.
Életen át tartó foglalkozás....

kutykuruty 2011.11.14. 17:28:35

@Dr.laikus PhD:
Amennyiben tényleg jól vagy, annak szívből örülök.
Ha annyira azért nem, akkor mindenképpen legyen valaki, akivel tényleg őszintén tudsz és akarsz beszélgetni.
remélem nem az utóbbiről van szó.:-)

kutykuruty 2011.11.14. 17:32:32

@ReignOfdark:
Szerintem érdemes lenne a hospise.hu-n elolvasnod a hospice intézetek bemutatkozásást -ahol mindenhol térítésmentes az elátás és a hospise jellegő ellátásokat, ahol van téritési díj.
Mégegyszer: nemlesznek ettől rosszabbak és nem végeznek emberségeseb munkát, de sajnos nem mindenki számára elérhető.
Semmivel nem kicsinyíti az érdemüket, hiszen az OEP elég kevés pénzt ad erre a célra.

kutykuruty 2011.11.14. 17:35:31

A poszthoz még egy megjegyzést szeretnék tenni: a jövőbeni tisztánlátás miatt szerintem nagyon érdemes lenne megnéznetek, hogy mikor hova utalják be azt, akiért aggódtók.
az ápolási osztály sajnos már nem gyógyítási osztály, viszont egy csipőprotézis utáni műtét szerintem rehabilitációs osztályon való elhelyezést igényelt volna.
amennyiben szellemi állapot miat nem volt megoldtahtó a rehabilitáció, akkor miért kellett a protézis beültetés?
nem értem.

De ez már csak a jövőre vonatkozóan legyen tanulság, sajnos itt már semmit nem tehettek.

tódór piroska 2011.11.14. 17:47:26

@kutykuruty:
"A jogosult azt jelenti, hogy külön térítést nem kell fizetni érte."

A jogosult nem azt jelenti. Sem itt, sem másutt. Itt egy alanyi jog szavatolásáról van szó, arról nem, hogy kell-e érte fizetni.

Mint ahogy pl. minden magyar állampolgár jogosult az Egyesült Államokba utazni (most már vizum sem kell). De azért fizetni kell érte, nem is keveset...

2011.11.14. 17:56:32

@kutykuruty: Látom elbeszélünk egymás mellett, lassan fölösleges lesz forszírozni a dolgot.

Attól, hogy Magyarországon pl. a nőgyógyászati ellátás ingyenes az igénybevevő számára, attól még nőgyógyászati ellátásnak nevezzük azt is, ha magánorvoshoz mész és fizetsz érte, nem pedig "nőgyógyászat-szerű" ellátásnak, holott a nőgyógyászatra is ugyanúgy jogosult minden biztosított egyén.

Mutass kérlek egy olyan definíciót a világon, ami a hospice-nak csak az ingyenes, önkéntes munkát fogadja el. Az sem igaz, hogy kizárólag önkéntesek végeznek hospice munkát. Már ott megbukik az ingyenesség dolog, hogy az ellátásnak eszközigénye van, ami pénzügyi fedezetet igényel.

Az általad bemásolt törvényrészlet sem támasztja alá az véleményedet. E törvény azt jelenti, hogy jár a térítésmentes ellátás (mint a fenti példában az ingyenes nőgyógyászat), de egy árva mukkot sem szól arról, hogy a magánellátás minek minősül.

Irkutszk 2011.11.14. 18:17:00

@tódór piroska: @kutykuruty:
Gondolom, kutykuruty összetéveszti a 'jogosult' kifejezést a 'térítésmentesen jogosult' kifejezéssel.

kutykuruty 2011.11.14. 18:36:50

@ReignOfdark:
Tényleg felesleges egyébként.
Sehol soha nem írtam, hogy csak önkéntesek és ingyen dolgoznak.
Sőt!
Minden hospice team tagja kap fizetést -amit az oep finanaszíroz, de mivel ez nem elég, általában még alapítványok illetve egyházak is beszállnak a költségekbe.
Kivéve az önkéntesként dolgozók, akik általában sem eü. sem szociális képzettségüek, de a hospise tanfolyamokat el kell végezniük és részt kell venni a team munkájában, a heti megeszéléseken.
Ugyanúgy ahogy az eszközvásárlás is történik OEP által és alapítványi pénzekből is.

ahol meg kérnek napi térítést, ott ez plusz bevétel.

ez EÜ törvényben ez szigorúan szabályozva van és különböző pályázatok által lehet pénzt nyerni rá.

Nem akarom én tovább pofozni ezt, nincs akkora jelentősége.
Ha valakinek szüksége lesz rá, vagy tanácsot kell adnia, akkor úgyis meg fogja találni a térítésmentes és a térítéses ellátásokat nyújtó intézményeket. Nyilván az utóbbiakba könnyebb a bekerülés.

kutykuruty 2011.11.14. 18:57:03

Na, igérem legutoljára: 2011. szeptember 29., csütörtök 15:42

A hospice betegellátásról

Budapest, 2011. szeptember 29., csütörtök (OS) -

Magyarországon 1991 óta léteznek a legsúlyosabb betegek minőségi ellátására vállalkozó hospice szolgálatok, amelyeket 2004 óta finanszíroz az OEP. A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület statisztikai felmérése szerint 2010-ben már 78 betegellátó intézmény illetve otthoni szolgálat végzett hospice tevékenységet, ebből 13 az intézményi, 62 az otthoni és 3 a mobil csoport. Összesen 186 hospice ágy áll rendelkezésre, ami még mindig nagyon kevés, az európai standard szerint minimum 500 ágy kellene. Referenciaközpont komplex ellátással és képzéssel Budapesten, Miskolcon és Pécsett működik. Az OEP 2010-ben 847 380,5 millió Ft-ot különített el az otthoni hospice ellátás fejlesztésére (csaknem 350 millióval többet, mint 2009-ben) és ezt az összeget a megyék között lakosságszám arányában osztotta fel. A finanszírozás a hospice intézményekben kiemelt rehabilitációs ellátásként történik, az otthoni hospice ellátás esetében a támogatás időtartama maximum 50 nap, amely meghatározott feltételek esetén kétszer meghosszabbítható. A hospice ellátás a betegek számára ingyenes! 2010-ben 6500 volt az ellátott hospice betegek száma az adatszolgáltató 62 szervezet szerint Ez a daganatos betegségben Magyarországon elhunyt 32.500 fő 20 %-a. A daganatos betegek aránya 91,7%, az átlagos gondozási idő 41 nap, a bentfekvő részlegekben az ágykihasználtság 79 %, a halálozási arány 74,2 %, az otthon meghalt betegek aránya 38% volt. A betegek életkori megoszlására jellemző, hogy az előző évekhez viszonyítva fiatalabb betegek kerültek hospice ellátásba (61-70 év közöttiek, szemben az előző évekkel, ahol a 71-80 éves korosztály volt túlsúlyban). A hospice ellátás a következő tevékenységekre terjed ki: ápolás, tartós fájdalomcsillapítás, gyógytorna, fizioterápia, szociális tevékenység, diétás gondozás, mentálhigiénés tevékenység, gyógyszerelés és palliatív terápia (tüneti kezelés). A működés forrásait tekintve az OEP támogatás mintegy 60-70%-át teszi ki a valódi hospice ellátásnak. Szükséges tehát az egyéb források keresése is. A 62 adatközlő közül 35 jelezte, hogy az OEP vagy a szociális bevételeken túl egyéb forrást – az SZJA 1 százalékát, adományokat, pályázati bevételeket stb. - is felhasználtak. A hospice szervezetek az egyik legfőbb nehézségként említették, hogy későn kerülnek be a betegek a hospice-ba. Nagy még a tájékozatlanság és az együttműködés hiánya a szolgáltatással kapcsolatban, elsősorban a háziorvosok részéről. A Magyar Hospice-Palliatív Egyesület az életük végén járó betegekért és ellátásuk szükségességérét a Hospice Ellátás Világnapján, 2011. október 14-én Nyílt napot szervez Budapesten az Erzsébet téri Gödör Kulturális Központban. Szakmai előadásokkal, Szily Nóra által vezetett kerekasztal beszélgetéssel, helyszíni riportokkal és Szinetár Dóra műsorával szeretettel vár minden kedves érdeklődőt. A részletesebb információkat ld. a www.hospice.hu honlapon. (Összeállította: Dr. Hegedűs Katalin, Schaffer Judit és Munk Katalin)
Kiadó: Magyar Hospice-Palliatív Egyesület

2011.11.15. 08:50:37

Állításom:
ReignOfdark 2011.11.14. 12:31:27
@kutykuruty: Természetesen nem csak daganatos betegnek van a hospice ellátás.

Posztulátum 1.
kutykuruty 2011.11.14. 12:38:17
@ReignOfdark: De, Magyarországon tb támogatott hospice csakis daganatos betegek számára elérhető egyelőre.

Posztulátum 2.
kutykuruty 2011.11.14. 13:15:57
@ReignOfdark:
Amint fizetni kell érte, már nem hospice.

Önmagad cáfolata:
kutykuruty 2011.11.14. 18:57:03
2010-ben 6500 volt az ellátott hospice betegek száma az adatszolgáltató 62 szervezet szerint [...] A daganatos betegek aránya 91,7% (!!!).

Ezt tényleg nem azért mondom, mert szeretnélek megbántani, csak hogy segítsek értelmezni a behivatkozott forrásokat.

A természettudomány definíciókkal és neutrális értékkritériumokkal dolgozik. Ettől független, hogy egyes dolgokról mit gondolsz, hiszen ehhez jogod van és engem nem bánt, képzelheted azt is, hogy a Föld lapos, és erre felhozhatsz referenciának egy középiskolás atlaszt, hogy az is sík és nem gömbölyű. Csak azért nem szerencsés az ilyen hozzáállás, mert nem működik a gyakorlatban.

Dwokfur 2011.11.15. 10:03:54

Kellett az a csípő-protézis műtét, ha felügyelet nélkül sem lehetett hagyni?

jágör68 2011.11.15. 18:21:36

Több minden jutott eszembe a sztori kapcsán:
1) Kellet- e a műtét- persze az ortopédek nagyon jól tudják ezt nyomatni, világszerte:

www.youtube.com/watch?v=5Z97-vHPpA8&feature=related

2)Ez a szakmai specializálódás már olyan szintű, ahogy az előbbi videó is mutatja

3)Miért nincs napi szinten hírekben, ami az egészségügyben folyik- nem folyik????? Minden rendben, igyekeznek a rendszerszintű hibákat egyéni mulasztásoknak feltüntetni- főleg a főnökök

4)Miért nem vallják be az intérményvezetők mekkora kakkesz is van?

5)Miért hagyja a lakosság- már 70 éve?????????

bauchi 2011.11.16. 12:18:05

@Irkutszk: Nekem meg a megelőzés.

Irkutszk 2011.11.16. 15:49:59

@bauchi: :) Egyetértek. Annyi engedményt kaphatok, hogy a kezelés és a megelőzés sok eszközben különbözik, és hogy mindkettőre szükség van?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása