Tájékoztatáshoz való jog - járni jár, csak nem jut?

2011.10.19. 06:00

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt blogolvasók,


A következő kérdésben lennék kíváncsi a véleményekre:gyermekem kórházban feküdt, és tudtuk, hogy az adott napon nagyon fontos vizsgálatot fognak elvégezni rajta. Öt óra tájban érkeztünk látogatni, és persze rögtön az eredmény után érdeklődtünk. A nővér közölte, hogy ő nem adhat ki ilyen információt. A tájékoztatáshoz való jogunkra kezdtünk hivatkozni, erre ő azt mondta, hogy persze, az van, de csak orvos adhat tájékoztatást, nővér nem, mert kellő szaktudás híján esetleg rosszul mond valamit. Mondtuk, hogy ezt megértjük, de akkor kerítsen egy orvost.

 

 

Erre az volt a válasz, hogy egyetlen ügyeletes orvos van az egész épületben, és annak fontosabb dolga is van annál, hogy szülőket tájékoztasson, ezért elég valószínűtlen, hogy ide tud jönni. Erre is azt mondtuk, hogy ezt is megértjük, lemondunk a magyarázatról, de akkor legalább a kórlapot mutassa meg, hiszen jogunk van megtudni a vizsgálat eredményét (remélhetőleg negatív, azt meg magyarázat nélkül is megértjük).


Válasz: őt azonnal ki is rúgnák, ha megmutatná. Az egyetlen megoldás: jöjjünk vissza vagy telefonáljunk másnap délelőtt - addig meg izguljunk. Alapvetően látom én a belső intézeti szabályozás indokát, csakhogy úgy tűnik, hogy a jelenlegi magyar viszonyok között nem lehet megvalósítani. A tájékoztatáshoz való jog meg járni jár - csak nem jut. A törvény szerint "a tájékoztatáshoz fűződő jogok gyakorlásához szükséges feltételeket a fenntartó biztosítja".

 

Vajon ezt hogy kell értelmezni? Jelen esetben teljesült-e vagy sem? Kíváncsi vagyok, hogy más intézetekben ez hogyan működik.


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tódór piroska 2011.10.21. 08:59:02

" nem érdekel, hogy más gyerekével mi van... Kizárólag az érdekelt, és érdekel ma is, hogy a legjobb ellátást kapjuk, és pont. Minden más 9999.-ed rangú. Mindenki törtessen a saját érdekében. Mi is ezt tesszük, "

Csak most olvastam ezeket a sorokat és nagyon, nagyon elkeserített ez a hozzáállás.
Restellem, hogy ilyen nézeteket képviselő valakivel egyáltalán párbeszédet folytattam.

Lajszlo 2011.10.21. 10:16:36

@rikitiki: "Nekem az abszurd, hogy számodra abszurd, hogy a nappal 6-8 orvossal működő osztály, este 1 orvossal nem ugyanazt a munkát végzi, mint nappal... "

Ja, biztos azt várom, hogy az az egy orvos végezze el el 6-8 munkáját. Persze hogy nem, de szerintem ez számodra is nyilvánvaló. Számomra az az abszurd (sőt rémisztő), hogy este csak 1 orvos van. És értelemszerűen nem az orvosokat okolom emiatt (bár furcsállom, hogy ők ezt így rendben levőnek érzik). Bár mintha más posztban orvos írta volna azt a kommentet, hogy "péntek este nem szabad agyvérzést kapni".

qbr 2011.10.21. 10:20:13

@kutykuruty: Szia, szabidoki válaszolt szerintem neked. Nem vagyok orvos, de én is válaszoltam: a szakrendelés óraszámát nem az orvos határozza meg, hanem a fenntartó (pl. önkormányzat).

Az, hogy a munkaidején KÍVÜL mit csinál, hol és mennyit magánrendel, az nyilván az ő magánügye. (Természetesen ha havi kétcsillió forint lenne a fizetése, akkor valószínűleg nem nyitna magánpraxist).

Előbb elmenni a hivatalosan meghatározott rendelési időről magánrendelés miatt helytelen, de ide jön az, amit szabidoki írt: mivel orvoshiány van, nem nagyon szívózhatnak az intézmények (Biztos vagyok benne, hogy ez előfordul)

Az, hogy az állami rendelésére magánbetegeit is behívja:
-> ha ezeknek a betegeknek egyébként is az az intézmény lenne a területi ellátó helye, akkor ezeknek a betegeknek pontosan ugyanannyi joguk van ott lenni, mint bárki másnak. Előbb, soron kívül bemenni természetesen nem lenne joguk (biztos vagyok benne, hogy ez is előfordul).
-> ha ezek a betegek területileg máshová tartoznának, akkor ez bizony nem helyes, valamilyen szinten visszaélés a rendszer erőforrásaival. (biztos vagyok benne, hogy ez is előfordul).
Persze a saját területi ellátó intézményükben ezeknek a betegeknek is joguk lenne igénybe venni az ellátást, amit így viszont ott nem vesznek igénybe. Tehát nem duplán fizet az EÜ rendszer, csak nem a megfelelő helyen történik az ellátás, ami csökkenti a rendszer hatékonyságát.

Laliath 2011.10.21. 10:29:45

@Lajszlo:
Nem, az orvosok ezt nem érzik rendben levőnek. De osztódni ők sem tudnak, és a bölcsek köve sincs náluk.
Viszont amíg a betegek többsége nem a parlamentben kényelmesen csücsülő bagázst piszkálja változásért, hanem a még praktizáló orvosokat hibáztatja a kialakult helyzetért, addig ez csak rosszabbodni fog :(

kutykuruty 2011.10.21. 10:32:46

Igen, köszönöm és emlékszem is rá, hogy volt válasz az óraszámot illetően.

A többi - amiről te megad is elismered, hogg előfordulhat - miatt érzem azt, hogy esetlen lehet itt némi összeférhettlenség. Ez más szakmában, munkakörökben is előfordul.

Azért azon elgondolkoztam, hogy az a doki, aki klinikumban dolgozik, tehát kell
- egyetemen tanítania
- a klinikán rezidensekket oktatni
- megadott óraszámot rendelni
- vizíitelni, konziliumokon résztvenni
- konferenciára járni
- a tudományos fokozat eléreése miatt publikálni, plusz amit esetleg most nem írtam le

mellette hogy fér bele az, hogy még 2-3 magánrendelése is van.
Nem megy ez valaminek a kárára?

Mint írtam vannak orvos ismerőseim, akik nem is vállalnak magánpraxist, van aki eleve vállalkozóként (anesztiozológus) dolgozik hol itt- hol ott. Neki is van kötelező számú intézményben letöltendő óraszáma.
Van aki csak magánklinikákon dolgozik (ok, hogy ő plasztikai sebész) és van aki docensként klinikán és magánklikinkán- magánrendelésen is.

Ezt szerintem nagyon ideje lenne szabályozni.
Nem az orvosok ellen beszélek, hanem a tiszta átlátható helyzet megteremtése mellett.

qbr 2011.10.21. 10:34:18

@Valódi Színek:
" nem érdekel, hogy más gyerekével mi van. Nem vehetem a vállamra mindenki problémáját. Más sem veszi a miénket"

Ehehe, látom nem a hasztalan hiúság vezeti az ujjadat gépelés közben, hogy minél népszerűbb légy :)
Azért vitatkoznék veled ebben, ha megengeded: mindenki, aki betartja a megfelelő sorrendet, kivárja a sorát, az osztozik az egész közösség nehézségében, azaz "vállaira veszi a problémáid egy részét", és te azért tehetted meg, hogy előretörtettél, mert a többség nem törtetett. Birkák, mondhatnád erre: ez kicsit olyan, mint a buszsáv -> ha nem lát rendőr, miért is ne használd? Lehet menni rajta, a buszt sem tartod fel igazán, sietős is a dolgod, hiszen ma későn ébredtél és kezdődik a munkaidőd, a sok birka meg álljon csak szépen a dugóban, nehogy átjöjjenek a buszsávba, mert akkor az is bedugul.

Írod: "hajlandóak lettünk volna akár fizetni is"
Nem ilyen elven működik a magyar egészségügy, hanem a közös szolidaritáson, ahol mindenki egyforma minőségű ellátáshoz jut.
Ez egy elég régi vita, hogy legyen-e anyagiaktól függő, más-más minőségi szintű ellátást nyújtó rendszer. Lehet érveket hozni ellene, mellette, a jelenlegi rendszer ellen és mellett is - de szerintem elég valószínűtlen, hogy ilyen irányban változás történjen, mert a társadalom nagy többsége ezt nem fogadná el.

qbr 2011.10.21. 10:35:37

@kutykuruty:
"Nem megy ez valaminek a kárára?"
Dehogynem. A magánéletének és a szabadidejének biztosan a kárára megy.

Lajszlo 2011.10.21. 10:36:10

@Laliath: "Nem, az orvosok ezt nem érzik
rendben levőnek."

Akkor mondjuk ne csesszenek le, ha megírom, hogy szerintem sincs rendben.

qbr 2011.10.21. 10:36:48

@kutykuruty:
Tényleg, aneszteziológus mit csinálna magánpraxisban? Altatna? :)

kutykuruty 2011.10.21. 10:40:07

Pontosan.
Magánklinikán altat műtéteknél illetve intenzív osztályos ellátást végez.

kutykuruty 2011.10.21. 10:41:36

@qbr:
Is.
Meg az ellátás kárára is.

Eleve egy fáradt, stresszes orvos hamarabb hibázik. Nem? Mint bármelyik másik ember.

kutykuruty 2011.10.21. 10:55:16

Az állami intézményekben történt altatást is kiszámlázza.
Hívják altani egy műtéthez -nyilván itt a már előre tervezett műtétről van szó -
ő megy és kiszámlázza.
Természetesen ilyenkor a költségek is őt terhelik, pl. utazás.

megy is a harc az altató-intenzíves orvosok közöttt, hogy kit hívjanak és igyekeznek is kiépíteni a kapcsolatokat. Ez természetesen nem baj.

Egyébként egy nagyon jó és aranyos orvosnő.

qbr 2011.10.21. 11:14:45

@kutykuruty:
Úgy képzeltem el, hogy egy aneszteziológus nyit egy magánrendelőt, ahová elmennek a betegek, és ő elaltatja, majd felébreszti őket :)

"Eleve egy fáradt, stresszes orvos hamarabb hibázik. Nem? Mint bármelyik másik ember."

De. Vajon mi lehetne a megoldás? Lehet, hogy korlátozni kellene, hogy mit csinálhatnak az orvosok a munkaidejük után, amikor nem dolgoznak.
Erre két megoldást is el tudok képzelni:
1. Emelni kéne a munkaidejüket, és akkor kevesebb lenne a magánrendelésre fordítható idő
2. Egy GPS-chipet kéne a bőrük alá ültetni, ami jelzi, hogy mennyi időt tartózkodnak a magánrendelőikben. Megfelelő technikával akár az is figyelhető lenne vele, hogy nevetnek-e az orvosok az állami rendelésen.

kutykuruty 2011.10.21. 11:26:42

Az se lenne rossz.
Én már mondtam neki, hogy könnyű dolga van a gyerekneveléssel.

Persze, hogy el lehet hülyéskedni, ettől szerintem ez még komoly gond. a megoldás pedig nyilván nem orvosi körökből jön. a fiatal dokiknak még semmibeleszólásuk, a hatalommal rendelkezőknek meg nem érdekük.

qbr 2011.10.21. 11:44:33

@kutykuruty:
Ja, ott nincs olyan, hogy "Anyu, nem vagyok még álmos!" -> "Nem baj kislányom, akkor is aludni fogsz!" :))

Jó rendben, akkor komolyan.
Miért vállal magánpraxist egy orvos? -> Nyilván pénzért.
Miért kell neki pénz? -> Mert ő is jobbra, többre vágyik, arra, hogy legyen háza, autója, nyáron tudjon nyaralni menni, gyerekének márkás cipőt vehessen.
Megkapja a munkahelyén ezt a pénzt? -> Nem, nem kapja meg.
Lehetősége van ezen kívül valamilyen módon arra, hogy összeszedje ezt a pénzt? -> Igen, kettő is. 1: Elmegy külföldre; 2: Szabadidejét feláldozva magánpraxist nyit, vagy több különböző állami intézményben vállal állást párhuzamosan

kutykuruty 2011.10.21. 12:04:03

Persze fontos az orvosoknak a pénz.

De vannak még szakmák és munkakörök, ahol nem engednek "másodállást" pedig nekik is jól jönne.

tényleg nem ellenük vagyok, mert az orvosbarátaim szerintem mind jó emberek és jó orvosok.
És az is igaz, hogy akik nem vállalnak magánklinikán-magánrendelőben munkát, ők a hálapénzes területeken dolgoznak és el is fogadják.
Egydetlen egy szegény orvost sem ismerek.
Az más kérdés, hogy egyáltalán nem sajnálom vagy irigylem tőlük a pénzt, mert nem keveset tanultak és nem keveset dolgoznak. ráadásul vagyok annyira hülye, hogy ha mond orvoshoz megyek bármelyikhez is ott mindig másképen viszonyulokk hozzájuk. lehet, hogy ez zavarja is őket.

Voltak, akik mehettek volna klföldre, de nem tették, mert a szakmai és tudományos előremenetelüket akadályozta volna. (pl. arab ország)

Tehát én csak annyit kérdeztem mindenféle rosszindulat nélkül, hogy biztos, hogy ez rendben van így?

rikitiki 2011.10.21. 15:15:00

Csak lazán kapcsolódik a most folyó diskurzushoz. Tegnap beszéltem egy kollégával, akivel már egy ideje nem. Szülész, az adott kórházban a legnépszerűbb, az eü. dolgozók mindig őt választják. Emberileg közvetlen, rendes.

Panaszkodott egy kicsit, elege van, egészsége megromlott, és borzasztóan zavarja és fárasztja, ha egy kis jövedelmet akar, akkor éjszaka kell jönnie szülést vezetni. 30 év feletti munkaviszonnyal jelenleg 138 ezer Ft a nettó havi jövedelme.

Egy 12 éves autóval jár most is, mert nem telik sokkal jobbra.

Csak érdekességképpen írom mindezt, nem ez az általános a szülészeknél. Általánosságban nem is kedvelem őket, de még az ő eseteküben sem szabad általánosítani. A leghálapénzesebb szakmákban is vannak nem jól kereső orvosok.

De persze ha éppen szegény orvost kell találni, akkor több teljes szakmát tudok sorolni (radiológus, pathológus, aneszteziológus, kutató orvos)

Valódi Színek 2011.10.21. 19:04:15

@Dr.laikus PhD: Van igazság abban, amit írsz. DE! Miért könnyebb nekem 2 diplomával? Én is a szülői házból szocializálódtam, ahogy ő is. Nyilván a szocializáló hatások mások, de ettől még nem biztos,hogy könnyebb. Miért? Tegyük fel, hogy visszakanyarodunk a gyermekem kórházi esetére. Én egy aggódó Anya voltam, ő egy kórházi nővér. Ebben a szituban neki volt könnyebb, mert a birtokában volt az az infó, ami nekem égetően fontos volt. Én pedig csak aggódtam, mert nem tudtam a gyerekemről csak azt, amit láttam. Ebben a szituban neki volt a könnyebb, mert ő tudta az okokat, amit én csak sejtettem. Azaz amitől én megijedtem, azt ő normálisnak találta. Oké, ez jó, de megoszthatta volna velem az okot. Ő ugyanis csak annyit mondott, hogy "ne parázzon má". Hát jó. Ha az ő gyereke lenne, ő is parázott volna. A szülő dolga az, hogy aggódjon. Ezt megelőzhette volna azzal, ha odajön (vagy legalább a kérdésemre felel) és elmondja TÜRELEMMEL, ÉRTELMESEN, hogy "Anyuka, a kicsi ezért és ezért produkálja ezt, ez el fog múlni, nincs semmi baj, ez normális!" Talán ennyit mondva nem mondott volna olyat, ami orvosi kompetencia, nekem mégis sokat jelentett volna, mert ez a "ne parázzon má" nekem kevés volt. Lehet én voltam nagyon maximalista, de ez a "ne parázzon má" = volt a "húzz már a francba, és ne zargass a hülyeségeiddel". Én azt is megértem, hogy egy nővérnek egy nap 1200-szor kell elmondania, hogy "nyugalom", meg hogy "nincs semmi baj ez normális" de nem ezért lett ápoló?

Valódi Színek 2011.10.21. 19:15:58

@irutavé: Lehet, hogy csúnyán hangzott, írtam is, hogy lelketlennek tűnik. Viszont szerintem ha mindenki a maga dolgával foglalkozik, akkor minden működik. A baj ott van, amikor mást kényszerítünk dolgokra, vagy más helyett hozunk meg döntéseket, amit esetleg az illető nem akar. Szerintem te foglalkozz a saját gyerekeddel, én meg a magaméval, és akkor mindkettőnk aprósága megkapja amire szüksége van. Hogy nézne az ki, hogy én megmondom neked, hogy ide ne hozd a gyerekedet ha beteg, mert ez a mi körzetes kórházunk, azaz ha te a gyerekedet itt gyógyíttatod, akkor ha az enyém beteg lesz én nem férek majd el? Ez nevetséges, és meglehetősen "csak én" központú. Értem én, hogy ez a rendszer, de maga a rendszer is vicces, és nem életszerű.

Amúgy nem gyerekekkel, de emberekkel (is) foglalkozom.

Valódi Színek 2011.10.21. 19:22:52

@tódór piroska: Akkor legyen ahogy te akarod, akkor nem törvényesen jártunk el.Viszont ennyi simán belefér, ha a gyerekemről van szó. Ha a te gyereked lenne, te ott maradsz vele, függetlenül attól, hogy a gyerek számára megszokott, ismerős doktorbácsi egy másik kórházban "várja"? Nem hiszem.

Felfogtam amit írtál, de nekem nincs fontosabb a gyerekemnél, és ez így is marad. Mindenen keresztül megyek, ha a gyerekemről van szó. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Valódi Színek 2011.10.21. 19:27:58

@tódór piroska: Ez a te bajod, de ha akarod 10 percen belül találok neked még 100 olyan szülőt, aki ugyanígy törtet adott esetben a gyerekéért. A legtöbb szülő ugyanis rajong a gyerkőcéért, és remélem, hogy nagyon kevés az a szülő, aki a másik oldalon áll. Persze sajnos olyan is van. De azt én nem nevezném sem Anyának, sem Apának.

irutavé 2011.10.21. 19:46:43

@Valódi Színek: Érdekes nézet,úgy érzem csak az első és utolsó mondatod a válasz az én véleményemre!"Szerintem Te foglalkozz a saját gyerekeddel..." nem tudom ezt miért Nekem írtad?! Egyébként én is megteszek mindent a gyermekeim érdekében,de higgadtan és normális emberi hangon és intelligensen,pedig csak érettségim van!

Valódi Színek 2011.10.21. 19:54:03

@qbr: Engem nem érdekel, hogy népszerű vagyok-e, vagy sem. Ez a véleményem, és kész. Így gyógyulunk évek óta, és működik. Lehet, hogy törtettünk, de ki nem teszi, ha a gyerekéről van szó?

"Nem ilyen elven működik a magyar egészségügy, hanem a közös szolidaritáson, ahol mindenki egyforma minőségű ellátáshoz jut."

Tévedsz, sajnos. Bár ne tévednél. Ma az egészségügy korrupt. Ha fizetsz, akkor a hátsódat is ki......., ha nem fizetsz, akkor ott foroghatsz a sz..ban, akkor sem törődnek veled. Sajnos ezt is tapasztaltuk.

Csak egy példa. Nagyapámat műtötték. Műtét előtt 1 nappal befektették a kórházba. Bekerült egy 6!! ágyas szobába, ahol rajta kívül mindenki igen-igen süket volt. Ő ült az ágyán, és hallgatta, ahogy ezek torkuk szakadtából üvöltve beszélgetnek. 1-2x próbált Ő is kapcsolódni, de azok nem hallották, ordítani meg nem akart, így hagyta az egészet. Mikor 2 órával később bementünk látogatni, észleltük az egész helyzetet. Magam mentem ki a nővérhez, és kértem, hogy ezen változtasson, mert holnap műtét, és ilyen hangzavarban nem tud pihenni, sem műtét előtt, sem utána. A nővér közölte, hogy nincs másik szoba, csak az, amiben van, és sorry. Erre visszatérve a szobába odasúgtam a páromnak, hogy nincs másik szoba. Erre ő ingatta a fejét, és kiment a nővérhez. Ugyanazt a választ kapta, amit én. Aztán ez megváltozott. Azon egyszerű oknál fogva, hogy amíg én az autóban hagytam, nála ott volt a pénztárca. Ahonnan előkerült egy 10-es, ami berepült a nővérke zsebébe, és láss csodát, mire nagynénémék délután mentek a Papához, a Papa egy 2 ágyas, vizes blokkal felszerelt szobában feküdt, egy normális szobatárssal az oldalán. A Papa persze nem tudja, hogy fizettünk a változásért, ő abban a hitben él, hogy felszabadult egy szoba, és micsoda szerencse, hogy a nővér pont őt költöztette át.

Emellett szintén a Papával történt meg, hogy az orvos egy laparoscopos műtétet nagy hasi felnyitással akart operálni. Igen ám, de nem sokkal előtte Apósomat is ugyanazzal a bajjal műtötték, így tudtuk, hogy lehet azt laparral is. Így az orvosnak felvetettük, a laparos műtét lehetőségét. Elzárkózott. Ezt követően, mivel a Papának sem tetszett, hogy felvágják a hasát, kerestünk egy másik orvost, aki a műtét meneténél már fel sem vetette a hasmegnyitás lehetőségét. (Nem mondtuk neki, hogy miért váltanánk orvost). A műtétet laparral tökéletesen
elvégezte a 2. orvos.

Erről ennyit. Na meg a mindenki egyforma szintű ellátást kap... dologról. A pénz sok mindent megváltoztat.

Valódi Színek 2011.10.21. 20:04:38

@irutavé: Az általad idézett mondatot arra vonatkozóan írtam, hogy ha mindenki a saját problémájával foglalkozna, és nem azt nézné, hogy más mit csinál, vagy mit nem csinál, akkor minden sokkal egyszerűbb lenne. Nem a magánéletedre céloztam, csak példaként említettelek meg.

irutavé 2011.10.21. 20:21:50

@Valódi Színek: Tudod ez megnyugtat!De ha ez így működne ahogy Te írod,akkor nem fordulna elő,hogy egyik szülő megeteti,megitatja más gyerekét olyan étellel,itallal amit ő nem fogyaszthatna!! Lenne mit tanulni mindkét félnek.

qbr 2011.10.22. 15:28:30

@Valódi Színek:
Akkor megismétlem magam: "mindenki, aki betartja a megfelelő sorrendet, kivárja a sorát, az osztozik az egész közösség nehézségében, azaz "vállaira veszi a problémáid egy részét", és te azért tehetted meg, hogy előretörtettél, mert a többség nem törtetett"
Tehát míg mások vállaikra vették a te problémáidat, addig de magasról teszel másokra, mások problémáira.
Nem mintha ritka lenne ez a hozzáállás, de az, hogy valaki ezt büszkén vállalja és hirdesse... Azt értem és megértem, hogy a gyerekedért mindent, a lehető legjobbat, legtöbbet, de azért ne az legyen már a piedesztálra emelt alapelv, hogy akkor is átgázolsz mindenkin, ha tudod, hogy az egész közösség számára rossz, amit csinálsz. Legalább valamicske szégyenérzet lenne benned ezzel kapcsolatban...maradjunk annyiban, hogy gyökeresen eltér az értékrendünk.

Azt is sikerült félreértened, amit a fizetős egészségügyről írtam.
Én nem a megvesztegetésről írtam, hanem arról, hogy ha mások lennének az egészségügy működésének alapelvei, akkor felmerülhetne az a dilemma, hogy a gyereked kényelmesebb kórházi ellátásáért hajlandó lenné-e fizetni egész életedben, nyugdíjig a jelenlegihez képest plusz 30-50.000 forintot havonta.
Hát bizony, ez több lenne, mint belecsúsztatni pár évente 10-20.000 forintot egy-egy zsebbe, ugye? Meg mások problémáit is a vállaidra kellene venned a magasabb befizetéseiddel, ugye?

bea75 2011.10.22. 15:48:41

Természetesen a nővérke teljesen jól járt el, technikailag. Az persze más kérdés, hogy mindezt mondhatta volna emberibb hangon is. Arra a mondatra gondolok, hogy "van fontosabb dolga is". Az érthető, hogy a beteg állapotáról, illetve a vizsgálati eredményről felvilágosítást csakis orvos adhat, és lehetőleg az az orvos, aki a beteget kezeli, mert ő van képben a leginkább. Jómagam is kórházban dolgozom adminisztrátorként, és bizonyos információkat mi sem adhatunk ki senkinek sem. Pld. tegnap is az egyik kolléganő odaküldött hozzánk egy hölgyet, hogy az xy. nevű doktor Úrnak adjuk meg a telefonszámát. Én mondtam neki, hogy mi telefonszámot nem adhatunk ki, de megpróbálom felhívni a doktor Urat, és akkor tud vele beszélni. Ez sajnos nem sikerült, úgyhogy megadtam neki a kórház központi telefonszámát, és hozzátettem, hogy azon keresztül kérje a doktor Urat. Később a doktor Úr telefonált, hogy miért keressük, ugyanis ez úgynevezett céges telefon volt. A végén azt mondta, hogy a céges telefonszámát nyugodtan megadhatjuk bárkinek. Igen, csak ez az, amit mi nem tudtunk, így inkább nem mertem megadni.

Valódi Színek 2011.10.22. 17:00:39

@qbr: Ehhez a válaszhoz 3. alkalommal fogok hozzá.

Értem amit írsz, de nem értek vele egyet. Felfogtam, hogy az lett volna a helyes, ha ottmaradunk az eredeti kórházban, hiszen oda tartozunk területileg. DE! Amit csináltunk, az annyi, hogy egyik közkórházból átvittük a kicsit egy másik közkórházba. Mind a 2-t az állam tartja fenn. Azaz kb. olyan, mint amikor a kulcsomat átteszem a bal zsebemből a jobb zsebembe. Mindenképpen megterheltem vele a nadrágomat, csak más-más irányból. Pláne úgy, hogyha a bal zsebem lyukas, jobb helye van a jobb zsebemben.

Abban sem értek egyet, hogy a területi beosztás miatt miattunk billent az ellátás. Ez is nagyon egyszerű. Mi bevittük a gyereket X kórházba, mert ügyeletes volt, és véletlenül épp nekünk illetékes is, tehát elméletileg "jó helyen" voltunk. DE! Mivel azon az éjjelen X kórház volt ügyeletes, az egész főváros összes beteg gyereke mind odajött. Felvettek (most csak hasamra ütve) 10 gyereket reggelig. Abból volt kb. 3 illetékes, és 7 nem. Én fogtam a sajátomat, és elvittem Y kórházba, ahol nem voltunk illetékesek, és ott folytattuk a gyógyulást. Azaz X kórház -1 beteg, maradt 9 gyerek, amiből már csak 2 illetékes, és 7 nem. Abból a 7 nem illetékesből 1 olyan biztosan van, aki épp Y kórházban lett volna illetékes, mégis X-ben van. Azaz ha úgy tetszik helyet cserélt a 2 gyerek. Így finanszírozásilag szerintem teljesen jó.

Másik felvetésed: Szerintem LEGYEN fizetős az egészségügy. Nem azért, mert sok pénzem van, hanem azért, mert most is az, ha belegondolsz. Csak most nem legálisan. Ma ugye mindenképpen vonják a TB-t, ha akarod, ha nem. Így elméletileg ingyen gyógyulsz. Viszont fizetsz, mint katonatiszt, mert muszáj. Ugyanis TB-re csak az életedet mentik meg, ha többet akarsz fizetsz. Ha nem tudsz fizetni, akkor szó szerint ott hagynak a sz..ban, mert a nővérnek "van más dolga is".
Legyen mindenkinek fizetős. Rosszul hangzik az a havi 30.000, pláne a havi 50.000, de akkor legalább tiszta víz lenne a pohárban. Akkor tudnád, hogy normális ellátást kapsz, nem harapdálod a szádat, és sugdolózol a szobatársakkal, hogy "mennyit illik" vagy "mennyit szokás"? Sőt, legyen úgy, mint az USA-ban. Ott az orvos a beteggel megállapodást köt, hivatalosan, aláírásokkal, és ha valamelyik megszegi, akkor lehet reklamálni, perelni. Ott lefektetik, hogy ennyit fizetek, ezt kérem érte. Az orvos is elmondja, hogy ezért és ezért ennyit kell fizetni. Ott csomagok vannak, és mindenki anyagi helyzetétől függően választ.
Ha fizetős lenne az EÜ, és tényleg mindenki fizetne, és nem csak elméletileg, hanem a gyakorlatban is, akkor nem lenne ekkora a szakadék a közkórház, és a magánkórházak között. Az USA-ban ugyan a csomagok árai alapján fizetsz, de ott tudod, hogy ha kis összegű csomagot kérsz, akkor nem kapsz extrákat, de az emberi bánásmódot igen. Azaz biztosan nem szolgálnak fel neked narancs juice-t jéggel, de csótány sem lesz a szobádban. Itt MO-on TB-re csak a juice kényszerű mellőzése a biztos. A csótánymentes szoba nem.

"Belecsúsztatni pár évente 10-20.000 forintot egy-egy zsebbe". Ajaj!Le vagy maradva kb. 10 évvel. Ma 10-20.000-ért rád sem néznek! Engem fél éve műtöttek, egy fővárosi közkórházban, és ott tudható volt, hogy 60-80.000 az operáló orvosnak, 20-40.000 az aneszteziológusnak, 5-10.000 a hordárfiúnak, 10-20.000 a nővérnek, aki egész éjjel engem pesztrált, mert a műtét után úgy szédültem és hánytam, hogy nem kelhettem fel. Ha megpróbáltam felkelni azonnal elszédültem, így nem kelhettem fel, és a vesetál űrtartalma pedig csekély, így folyton a segítségére szorultam. Ha összeadod, ez 95-150.000Ft. MO, Bp., nem Dr.Rose, és nem is Telki. Fizettünk,nem mi adtuk a legtöbbet, és én nem is voltam nagyon súlyos eset. Ha tőlem, vagyis a velem egy kategóriában műtöttektől ez a limit, akkor mennyi lehet, ha valaki életveszélyben van?

2011.10.22. 21:30:26

@Valódi Színek: Akkor leírnám én is a tapasztalataimat szintén fővárosi kórházban, mielőtt valaki tényleg elhinné, hogy az általad felsorolt összegek általánosak.
a. Az operáló orvost csak előző nap ismertem meg, pénzt nem adtam, hirtelen jött a baj, nem voltam felkészülve. A műtét jól sikerült.
b. Az anesztest nem is láttam, így neki sem adtam.
c. A nővér nagyon rendes volt, egy kis ajándékcsomagot vittem neki utólag.
d. A hordárfiúra nem emlékszem, mert a kapott injekciótól egy kicsit elhülyültem, visszafelé meg ugye aludtam, így ő sem kapott pénzt.
Ha ezt így összeadjuk, nem szakadtam bele az adakozásba.
Azért az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy miután megtapasztaltam hogy pénz nélkül is elláttak, jól, ezért a következő műtétnél már eleve a már megismert arcokat kerestem, és ekkor már én is adtam pénzt mindenkinek. Kb. a harmadrészét, mint amit leírtál. Ha igaz lenne az, hogy a nővérek 10-20.000 Ft-ot kapnának, biztos nem lenne ilyen nővérhiány, de ez igaz a többiekre is.
Abban egyetértek veled, hogy ha a gyerekem bajban van, csak rá tudok gondolni, és mindent megteszek, hogy neki jobb legyen. Akár majdnem minden áron is.

rikitiki 2011.10.22. 21:31:50

Te 150.000 Ft-ért gyógyulsz állami, TB finanszírozott kórházban?
Vannak még akik tudják, hogy kell élni itthon :)

Láttál már magánkórházi árakat?

Ja, az én kórházam felé nem jársz véletlenül mostanában? Két-három műtétet bevállalsz, és a személyzet nem hal éhen még fél évig.

2011.10.22. 21:33:44

@rikitiki :-)) Látom, 1 perc különbséggel azért te is rácsodálkoztál az összegekre.

Valódi Színek 2011.10.22. 21:51:27

@rikitiki: "Fizettünk,nem mi adtuk a legtöbbet". Azaz nem fizettünk 150.000-et! Csupán ezen az intervallumon mozgott a szokásosan adott összeg. Elárulom, mi az alján kullogtunk a limitnek. Az orvos 70-et, az aneszteziológus 20-at, a hordárfiú 6-ot, a nővér 10-et kapott. Ő mondjuk tényleg megdolgozott a 10.000-éért, mert sokat jelentett a segítsége. Így ha ezt összeadod ez 106.000Ft. Hol van ez a 150.000-hez? Emellett nem S.O.S, hanem tervezett műtét volt, és tudtuk (ismerősöktől) hogy mennyi az annyi, tehát készültünk rá anyagilag.

Valódi Színek 2011.10.22. 21:54:20

@rikitiki: Ja, nem válaszoltam. Látni nem láttam, de hallottam róla, hogy a celebek mennyiért szülnek, plasztikáztatnak, stb. magánklinikákon. Ahhoz képest még a 150.000Ft is "baráti". :-D Tényleg, milyen lehet egy mandulaműtét mondjuk egy magánklinikán? Te láttál már magánklinika árlistát? Csak összehasonlítás végett.

Valódi Színek 2011.10.22. 22:03:41

@Turchi: Ahogy az előző, @rikitiki-nek írtam, az általam leírt műtét tervezett volt, így ismertem az anesztest és az operáló orvost is. Az operáló orvosnál magán úton jártam előtte, és nyilván megkértem, hogy legyen kedves a kórházban is tekintsen a betegének. Az aneszteziológussal a műtét előtti napon találkoztam, bejött hozzám, kikérdezett, nyugtatgatott. Emellett ha lehet ezt mondani tulajdonképpen ő felel az életemért, mert ha baj van, ő tud segíteni. A hordárfiú bejött értem a szobába, és bevitt a műtőblokkba. Várni kellett vagy 20 percet a műtőre (azt ne kérdezzétek miért nem maradtam + 20 percet a szobában, hogy ne a hideg műtőblokkban várakozzak!) és ő ott maradt velem, és megvárta, hogy bevigyenek a műtőbe. (Lehet, hogy ez a kötelessége, nem tudom, de jólesett, hogy nem vártam egyedül). A nővér pedig a műtét utáni éjszakát 99%-ban velem töltötte, mert muszáj volt.
Nyilván ha én is csak zutty beesek, és azt sem tudom ki kicsoda, akkor én sem adok, de így, hogy tudtam, nyilván adtam, ahogy másodszor már te is adtál az ismerős embereknek.

2011.10.22. 22:10:15

@Valódi Színek: Mondom, a harmadrészét, nem mindegy !

rikitiki 2011.10.22. 22:28:46

Ez is magyarországi magánklinika, nem csak a Rose (sem a Rose-ban, sem a Telkiben nem nagyon lehet műtétet végeztetni 100 ezer alatt):

Árlista

Egynapos sebészeti műtéti árak:

Érvényes TAJ kártyával rendelkező betegeknek az OEP fizeti a műtét teljes költségét

Köldöksérv műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Lágyéksérv műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Aranyér CO2 lézerműtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Visszér műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Végbél tályog műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Végbél sipoly műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Végbél nyálkahártya repedés műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Végbélvéna trombózis műtét - helyi érzéstelenítésben: 0 Ft
Kontroll vizsgálat díja: 0 Ft
Vizsgálati és konzultációs díj: 12.000 Ft
Speciális szövetbarát műanyagháló: 40.000 Ft
Az emelt szintű hotelszolgáltatás díja: 20.000 - 40.000 Ft (a beteg fizeti)

A műtéti előjegyzés 50 % foglaló befizetésével történik.

Érvényes TAJ kártyával NEM rendelkező betegeknek - A beteg fizeti a műtétet

Köldöksérv műtét - helyi érzéstelenítésben: 120.000 - 160.000 Ft
Lágyéksérv műtét - helyi érzéstelenítésben: 120.000 - 160.000 Ft
Heresérv műtét - helyi érzéstelenítésben: 160.000 - 180.000 Ft
Lézeres aranyérműtét - helyi érzéstelenítésben: 120.000 - 160.000 Ft
Visszér műtét - helyi érzéstelenítésben: 120.000 - 160.000 Ft
Végbéltályog műtét - helyi érzéstelenítésben: 80.000 - 100.000 Ft
Végbélsipoly műtét - helyi érzéstelenítésben: 80.000 - 100.000 Ft
Végbélnyálkahártya repedés műtét - helyi érzéstelenítésben: 80.000 - 100.000 Ft
Végbélvéna trombózis műtét - helyi érzéstelenítésben: 80.000 - 100.000 Ft
Vizsgálati és konzultációs díj: 12.000 Ft
Az érzéstelenítéssel kombinált altatás díja: 80.000 Ft
Speciális szövetbarát műanyagháló: 40.000 Ft
Egy ápolási nap (éjszaka): 30.000 Ft
Kontrollvizsgálat díja: 5.000 Ft

2011.10.22. 22:31:13

@Valódi Színek: "részletkérdés"
Neked, de másnak nem, főleg, ha az összegeket kész tényként közlöd. Te annyit fizettél, de ez nem általános. Elmentem aludni. És sok pénzről fogok álmodni.Legalább álmomban legyen sok:-))

rikitiki 2011.10.22. 22:32:30

@Valódi Színek: Sebész professzor mondása: "A beteg az altatástól fél, de a sebésznek fizet"

qbr 2011.10.23. 11:05:41

@Valódi Színek:
Bocsi, remélem nem mérgeltelek fel nagyon :)
Még két gondolat, aztán befejezem: ahogy Piroska is írta: nem az a probléma, hogy többet fizet az OEP, hanem az, hogy
- megoszlik az intézmények között a finanszírozás, tehát az egyik intézmény mindenképp rosszul jár
- nem hatékonyan működik az ellátórendszer. (Szélsőséges példa: nem igazán hatékony, ha egy vírusos hasmenés kezelését egy transzplantációs osztály csíramentes szobájában végzik.)

Egyébként azt még megcsinálhatná az OEP, hogy a nem a megfelelő ellátóhelyen végzett (nem sürgősségi) ellátás költségeit utólag kiszámlázza a betegnek.
Így mindenki boldog lesz. Ott lesz az ellátás, ahol a beteg szeretné, fizethet is érte, és az intézmény is megkapja az ellásásért járó összeget (ráadásul így versenyezhetne a többi intézménnyel a fizetős betegekért)
Na, majd megírom a deregulácio.hu-ra, ha még működik :)

Dr.laikus PhD 2011.10.23. 11:33:11

@qbr:
Nem lenne rossz, de....

Krónikus beteg, akinek az orvosa, aki ráadásul ritka kórképekkel foglalkozik, elmegy másik kórházba.
Területileg nem illetékes már.
Ezt nincs beteg aki ki tudja fizetni.

Kicsit bonyolultabb így a finanszírozási képlet.

qbr 2011.10.23. 14:10:53

@Dr.laikus PhD:
Ha ritka betegség, azt valószínűleg centrumokban kezelik, olyan orvosok, akik kifejezetten szakértői annak a betegségnek - és nem csak az az egy, aki elment, hanem többen is.
Meg egyedi kérvény lehetősége is létezik, biztos lennének speciális esetek.

Valódi Színek 2011.10.23. 19:11:32

@qbr: Nem mérgeltél fel, sőt! Jót nevettem, hogy már 4 napja rugózunk ezen az apróságon, hogy én megtettem azt, amit rajtam kívül sokan megtesznek a mai napig is, ha nem elégedettek az ellátással.Úgy nekem estetek, mintha nem tudnátok, hogy ez a kórházak közötti átjárás bevett szokás. Kevés az a szülő (legalábbis én egyet sem ismerek), aki ne lépne, ha a gyereke nem kapja meg az elvárt ellátást. Úgyhogy az adott kórházban már meg sem lepődtek, amikor kértük a zárót. Pláne úgy, hogy nem csak mi csomagoltunk.
Ismétlem, engem nem érdekel a finanszírozás. A pénzt osszák a kórházak ahogy akarják, nekem csak az a fontos, hogy a gyerekem a lehető legjobb ellátást kapja. Igen, mindenáron!

tódór piroska 2011.10.24. 09:44:32

@Valódi Színek:
Tényleg nem akartam válaszolni, de az a szemlélet, amelyik a Te hozzászólásaidból sugárzik, nemcsak önző, erőszakos és törtető (egy szóval megfogalmazva: primitív), hanem annyira embertelen, hogy nem szeretném, ha ez lenne a vita lezárása, egyféle take home message. Tudod Te egyáltalán, hiogy mit jelent a "mindenáron"? Diplomáid számát figyelembe véve, feltehetően tudod. Szóval, mindenáron azt jelenti, hogy mindenen és mindenkin átgázolva, a másik ember, a másik gyermek egészségét, életét semmibe véve, erőszakkal, összeköttetéssel és pénzzel kiharcolni saját magadnak a legjobbat, nem törődve azzal, hogy ez más embernek, gyermeknek esetleg az egészségébe, életébe kerül. Nagyon remélem, hogy ez egy abszolút kisebbségi álláspont, és a blog olvasóinak és hozzászólóinak többsége nem osztja. És azt is nagyon remélem, hogy a kórházakban dolgozó orvosok és nem orvos munkatársaik ugyanolyan gonddal, odaadással és odafigyeléssel látják el a "szegényházból" vagy cigányputriból, munka- és jövedelemnélküli szülőktől kórházba vitt gyermeket, mint a Tiedet.

irutavé 2011.10.24. 16:58:02

@tódór piroska: Gratulálok!Utolsó mondatodhoz különösen!Volt majd nem fegyelmim ,mert a főnökömnek azt találtam mondani "Valódi Szinek"-hez nagyban hasonlító egyén banális panaszára, hogy én egyformán ugyan úgy látom el a betegeket,legyen az "szegényházból,vagy bármilyen hátrányos helyzetű is.Valódi Szinek itt pénz,diploma van,de azonkívül semmi!Empátia,együttérzés tolarencia számára ismeretlen fogalom.

Valódi Színek 2011.10.24. 19:37:49

@tódór piroska: :-D Olyan érdekes mindig, amit írsz. Tökéletesen ki tudod fordítani a szavaimat, és én olyan jókat derülök rajta, hogy amit én gondolok, azt lehet másképp is értelmezni. Figyelj! Én NEM azt írtam, hogy haljon meg egy gyerek, de az enyémnek legyen gyógyszere, azt sem írtam, hogy kapcsoljanak le valakit a gépről, csak hogy az enyémnek legyen helye!! Ezt én soha nem írtam, és nem is fogom. A mindenáron nálam azt jelenti, és szerintem teljesen egyértelmű volt, (ezek szerint mégsem), hogy ha kell a legjobb orvost keresem meg, ha kell a legjobb kórházba viszem, és ha kell, fizetek is, csak minél gyorsabban, minél eredményesebben gyógyuljon akár a gyerekem, akár bármelyik hozzátartozóm. Ismétlem senkin nem gázolok át, szívből sajnálom a többi beteget is, legyen az felnőtt, vagy gyerek, idős, vagy fiatal, de mindenki úgy harcol, ahogy tud, és mindenki kaparja ki a gesztenyét, amit "enne". Az a világ megszűnt, amikor mindenki egyenlő volt. Szép szavakat írsz, hogy az EÜ-sök ugyanúgy látják el a szegényházból vagy a cigányputriból érkező gyereket, mint a rózsadombit, de ez csak elmélet. A valóságban te is tudod, hogy nem úgy van. Láttam én már kis c..... gyereket kikötözve az ágyba, mert kitépte az infúziót, és nem akarták, hogy az újat is kitépje. 2 szobával arrébb a nővér 2 magyar gyerek mellett gubbasztó anyukákkal beszélgetett. Na? Ez az egyenlő bánásmód? Csak azért tudom, mert a kikötött gyerkőc valami leírhatatlan hangon süvített, és akkor láttuk, hogy miért. Ez abban a kórházban volt, ahonnan eljöttünk. Ilyen szemléletű helyen kellett volna maradnunk, csak mert az az illetékes. Értitek már, hogy miért döntöttünk a távozás mellett?

Irkutszk 2011.10.24. 19:42:43

@Valódi Színek: "és ha kell, fizetek is"

Ez, ha állami intézetben történik, pont azt jelenti, hogy a várólistán előrrébb teteted a sajátodat. Megveszed a többi elől a helyet.

Csak szólok, mielőtt ábrándokba merülnél.

Valódi Színek 2011.10.24. 19:43:56

@irutavé: Nem értek egyet. Én sosem írtam, nem is fogom, hogy nem sajnálom a többi beteget, legyen az akármilyen, magyar, vagy c...., idős, vagy fiatal. DE! Azért, mert a többin nem tudok segíteni, azért a sajátomon se segítsek? Mindenkit nem tudok átvinni egy jobb helyre, de a sajátomat igen. Ki vigye át, ha nem a szülei? Minden szülő előtt ott a lehetőség, csak van akinek nem fontos a gyereke annyira, hogy lépjen az érdekében. Nekem fontosabb a gyerekem mint a pénzem. Így ha kell, zsebbe is nyúlok. Ja, és elfelejtettem szégyellni magam ezért. Nekifogjak?

Valódi Színek 2011.10.24. 20:04:41

@Irkutszk: Vannak esetek, amikor ez a helyes út. Kérdem én, amikor a dédapámnak 92 évesen vesedaganata lett, és azt mondták AZONNAL műteni kellene, de az aneszteziológus addig nem vállalta az altatását, amíg a szívét meg nem katéterezik. (eredetileg szívkoszorúér görccsel került kórházba, ott derült ki a vesedaganat). A G.GY.O.K.I.-ben azt mondták, hogy novemberre tudnak időpontot adni. (Ez áprilisban volt). A dédipapi 92 éves. Mit kellett volna tennünk? Bólogatni, és várni, hogy hátha a novemberi katéterezés után kapunk egy jövő áprilisi időpontot a veseműtétre, közben reménykedve, hogy nem lesz áttétes az egész ember, vagy nem hal meg idő közben? Vagy hogy? Másnap bementünk a kardiba, egy mások által már ajánlott nagy nevű orvost keresve, neki elmondtuk, hogy mi van, és azt is, hogy a dédipapa hasában egy időzített bomba ketyeg, és a november nagyon-nagyon késő lenne, lehetne-e az időponton kozmetikázni, és közben szépen óvatosan, (úgy, hogy látsszon, hogy nem a levegőbe beszélek) a kezébe csúsztattam a borítékot. Ééééérdekes, következő hétre már lett is épp hely. Meg is csinálták a katéterezést, aztán vissza az urológiára, ahol ugyan nem novemberre, de július végére adtak volna időpontot. Ott is segített a boríték, és lett rá 1 hétre műtéti időpont. Azon is túl lettünk, és dédipapa igaz csak 1 vesével, de közelítve a 93-hoz köszöni jól van.

Lehet, hogy ha áprilisban nem fizetünk, Dédipapa már nem élne, mert ugye csak október vége van, a kardi időpont pedig novemberre szólt, és akkor még hol lenne a veseeltávolítás? Áááá, ne is gondoljunk bele. Mostanra már mindenen túl vagyunk.

Persze lehet, hogy a Dédipapa helyett meghalt valaki, de az nem az én Dédipapám. Nekem, nekünk Ő a fontos, és az Ő egészsége, senki más. A többi betegről is gondoskodjon a családja.

Ennyi.

Irkutszk 2011.10.24. 20:06:21

@Valódi Színek: Ha viszont ez a véleményed, akkor vállald ezt Piri doktornénivel szemben is. A pénz él és uralkodik, ennyi. Ő meg nem így gondolkodik, ennyi.

Valódi Színek 2011.10.24. 20:14:06

@Irkutszk: Én nem tagadtam előtte sem. Sosem. Azért rágott be rám, mert így vélekedek. De most komolyan kérdezem, TI pl. a dédipapa esetében mit tettetek volna?

99%-ra veszem, hogy ugyanezt, amit mi. Bár lehet mi vagyunk szűk látókörűek, de csak 2 variációt láttunk akkor. Az egyik az, hogy hagyjuk, és majd elválik mi lesz, kockáztatva, hogy 92 évesen belehal a növekvő daganatba, vagy a boríték. Viszont szívesen vennék további ötleteket a jövőre nézve. (Amit remélem soha nem kell felhasználnunk!)

Irkutszk 2011.10.24. 20:56:29

@Valódi Színek: A "Tökéletesen ki tudod fordítani a szavaimat" nem erről árulkodik. Nincs mit kifordítani a szavaidon, pont azt gondolod, amiről Piri néni írt.

Dr.laikus PhD 2011.10.24. 22:10:36

@Valódi Színek:

Hogy nem vágott még állon olyan emberesen még senki!

Vedd észre bugyuta nyafka csibe, hogy annak a sokat szidott rendszernek vagy a tökéletes korrupt gyermeke.

Valódi Színek 2011.10.24. 22:13:09

@Irkutszk: De én ezt: "mindenen és mindenkin átgázolva, a másik ember, a másik gyermek egészségét, életét semmibe véve, erőszakkal, összeköttetéssel és pénzzel kiharcolni saját magadnak a legjobbat, nem törődve azzal, hogy ez más embernek, gyermeknek esetleg az egészségébe, életébe kerül." Soha nem írtam. Sem azt, hogy más gyereke nem számít. Sőt! Én mindig azt írtam, hogy minden szülő lépjen, ha nem elégedett, és keresse a jobbat a gyerekének, mert a gyereknél nincs nagyobb kincs ezen a világon. Azt mondtam, hogy ha a gyerekemről van szó, akkor nem tudom más problémáját is a nyakamba venni, mert elég az enyém. Így van ez más családtagommal is, nem csak a gyerekemmel. Félreértés ne essék, a gyerkőcöm nem egy beteges, non-stop kórházban fekvő manó, de 2x voltunk, és ez alatt sikerült jópár "érdekes" tapasztalatot szerezni. Mindezt úgy, hogy amint tudtam léptem az érdekében, és léptünk a helyről, egy jobb helyre.
Azt sem írtam, hogy ha az enyém ott van, akkor vesszen a többi. Szerintem X gyerek ellátható, példa erre az a kórház, ahol végül abban az esetben kikötöttünk. Érdekes, hogy ott működik, az előzőben meg nem. Érdekes, hogy a 2. kórházban tudnak kedvesen szólni a gyerekhez, tudják, hogy egy mosoly és egy jó szó mennyire fontos betegnek és a szülőnek egyaránt. Mindezeken túl, profin ellátják a feladatukat. Tudják, hogy ha egy gyerek sír, vagy esetleg kitépni készül az infúziót, akkor azt nem csak úgy lehet megfékezni, hogy kikötöm, mint egy vadállatot, hogy érezze milyen kicsi a nővérekhez képest, és ha lehet a kiszolgáltatottnál is kiszolgáltatottabbnak érezze magát, hanem úgy is lehet, ahogy tették ezt a 2. helyen. Félreértés ne essék, a 2. helyen is volt, akinek időlegesen nem volt ott az anyukája / apukája, és ezért el-elkeseredett, de Őt nem kötötték ki. Mit tettek helyette? Tettek be neki játékokat, vagy ha úgy volt idejük, leültek mellé, ölbe vették, játszottak vele, meséltek Neki, és hipp-hopp, már el is telt az idő, és megjött Anya vagy Apa. És érdekes, a kislányt nem kellett az ágyhoz kötözni, mégsem tépte ki az infúziót.Így is lehet ám, csak szemlélet kérdése. Azt persze senki nem tudja megmagyarázni, hogy miért működik valami egy helyen, ami máshol nem? Erre a kérdésemre általában 2 válasz érkezik. Az egyik, hogy kevesen vannak a nővérek, és nem győzik. A másik, hogy nincsenek megfizetve, és annyi pénzért a feneküket sem szívesen emelik meg. Ez azért érdekes, mert az általam említett jobb kórházban is csak 1-1 nővér volt éjjel, mégsem felejtették el, hogy a gyerkőcöm tejallergiás, sosem felejtettek el benézni hozzánk éjjel, és sosem haladtak el úgy a szobánk előtt,(de senkié előtt sem), hogy naponta legalább 2x be ne léptek volna, és meg ne kérdezték volna, hogy minden oké-e, van-e valamire szükségünk, tudnak-e valamit segíteni? Mindezt úgy, hogy mi (váltásban) 0-24-ben bent voltunk a manóval. Gondolom az egyedül bent levő gyerekekre még inkább figyeltek, mi egyedül voltunk a szobában. Ja, és ismétlem, ez nem egy magánkórház, és ingyenesen gyógyultunk. Az más kérdés, hogy utána természetesen hálásan megköszöntük a segítséget, de ezt ők előre nem tudták, hogy így fogunk tenni.

Valódi Színek 2011.10.24. 22:26:34

@Dr.laikus PhD: Lehet, hogy korrupt gyermeke vagyok a rendszernek, és hogy "bugyuta nyafka csibe" is vagyok (nem sértődtem meg a jelzőtől!) de amíg a korruptságommal megmentettem a nagyapám nyugalmát (süketes szoba), a dédipapám életét, és a gyermekem komfortos gyógyulását elősegítettem, addig asszem megérte. Nincs az a pénz, amit le ne tennék a családomért, és szerencsére a párom is így vélekedik.

Ismét felteszem a kérdést, amit már az előbb is: Te hagytad volna meghalni a dédapádat? Te hagytad volna a süket ordító szobatársak közt a tökéletesen halló nagyapádat? (A gyermekem ügyét pedig már napok óta beszéljük!)
Vagy elővetted volna a borítékot? Most őszintén! Sokan bíráltok minket, vagy azokat, akik ugyanúgy fizetnek, ahogy mi, de csak addig, amíg egyszer ilyen helyzetbe nem kerültök, (NE KERÜLJETEK!!!!) hogy valamelyik szerettetek élete, komfortja, vagy pihenése függ attól hogy tesztek-e, vagy mennyit tesztek abba a bizonyos borítékba.

tódór piroska 2011.10.24. 23:10:16

@Dr.laikus PhD:

Nem érdemes felhúzni Magadat, kedves Barátném!
Lassan már hétmilliárdan vagyunk a Földön, és, hála Istennek, nem vagyunk egyformák. Vannak gátlástalan, erőszakos törtetők, és vannak Tereza anyák és Kolbe atyák. Az előbbi félék nem is fogják fel, hogy valamit helytelenül csinálnak, és teljesen meddő próbálkozás lenne ezt velük megértetni, éppúgy, mint egy születésétől vak embernek nem lehet elmondani, hogy milyenek a (valódi) színek. Mi tudjuk hogy milyenek.
Jó éjt!

sárga nyúl 2011.10.24. 23:18:44

Egyébként, hogy jön ide a Valódi színek??? Tán csak nem érzékelési és észlelési probléma áll a háttérben?

Valódi Színek 2011.10.24. 23:45:47

@tódór piroska: Nagy különbség köztünk, hogy én értelek téged, csak egyet nem értek veled. Te viszont nem értesz engem, legalábbis ezt veszem észre a reagálásaidból. Te szemellenzősen véded a rendszert, ami mindannyian tudjuk, hogy úgy rossz, ahogy van. Kijátszható, ha akarom, lefizethető, ha akarom, áthághatóak a szabályok, ha akarom, és minden fel lehet borítani, ha akarom. 1 megoldás van! Normális, minden igényt kielégítő ellátást kell nyújtani. Nem dr.Rose, vagy Telki magánklinika szintűt, de egy erős, bombabiztos lábakon álló profi teammel rendelkező elkelne már. Persze lehet találni profi orvosokat, hiszen én is tudok az EÜ majd' minden területéről, de Ők 1-1 kórház szakemberei, és nem tudnak millió felé szakadni. Mi lesz azokkal, akik számára ők nem elérhetőek? Minden városban egyforma szintű ellátást kellene adni, és ennyi. Akkor nem lenne "törtető" szülő / hozzátartozó, mert tudná, hogy 100, vagy 200 km-rel arrébb is ugyanazt kapná, így felesleges lenne.

Vagy akkor ne panaszkodjunk. Aki fizet, az örüljön, hogy megteheti (anyagilag), aki kap, az meg örüljön, mert + pénz. Aki nem tud fizetni, az meg valahogy kaparja össze, vagy bírja ki azt a pár napot.

Valódi Színek 2011.10.24. 23:50:56

@sárga nyúl: A Valódi színek egy Olga Bogdeshina könyv, és a maga nemében egy remekmű. Talán a legjobb a témában. Rengeteg nicket beírtam, és semmit nem vett be, mert már foglalt volt. Épp a VSZ-et olvastam, és arra gondoltam beírom, hátha. És nem volt még regisztrált. Így lett ez a nevem. A kérdésedre válaszul, igen, nem véletlenül olvastam, de ez nem ide tartozik. Te olvastad? Mit gondolsz róla?

Irkutszk 2011.10.25. 00:14:22

@Valódi Színek:
Novemberre lett volna a rendszer szerint hely, te megvetted neki következő hétre a helyet. Eszerint mindenkit továbbcsúsztattál egy hellyel. És ez szerinted nem "mindenen és mindenkin átgázolva, a másik ember, a másik gyermek egészségét, életét semmibe véve, ... _pénzzel_ kiharcolni saját magadnak a legjobbat, nem törődve azzal, hogy ez más embernek, gyermeknek esetleg az egészségébe, életébe kerül" ? Hát, nem tudom, te hol élsz. Vagy azért nem az, mert nem azonnal dobták le a vizsgálóasztalról azt, aki épp ott volt, és vizsgálták meg a dédapádat fél órán belül?

rikitiki 2011.10.25. 01:48:00

@Valódi Színek:
"Te szemellenzősen véded a rendszert, ami mindannyian tudjuk, hogy úgy rossz, ahogy van."

A rendszert elvben nem védi senki, gyakorlatban viszont te tartod el, és fenn a rendszert. A hálapénz miatt van olyan mélyen a béka segge alatt, mert nem szakmai elvek érvényesülnek, hanem a hálapénz torzító hatása.

"egy erős, bombabiztos lábakon álló profi teammel rendelkező elkelne már"

Ezt egyetlen dolog akadályozza, az erős lábakon álló, átlátható finanszírozás. A hálapénz ezzel ellentétes hatást ér el. Tehát a te dédipapidnak jobb, amikor te törtetsz, de 10 millió embernek fenntartod ezzel a rossz egészségügyet a profi helyett.

"Ők 1-1 kórház szakemberei, és nem tudnak millió felé szakadni. Mi lesz azokkal, akik számára ők nem elérhetőek? "

Azokat te hozod hátrányos helyzetbe, mert ha pénzért "lefoglalod" a szakembereket magadnak, akkor nem lesznek másnak elérhetőek.

"Kijátszható, ha akarom, lefizethető, ha akarom, áthághatóak a szabályok, ha akarom, és minden fel lehet borítani, ha akarom."

Gyönyörű ars poetica.

Ahol ez a gondolkodás az uralkodó, ott a folytatás valami olyasmi, hogy leütlek, ha akarom, kirabollak, ha akarom, megöllek, ha akarom.

"Aki nem tud fizetni, az meg valahogy kaparja össze, vagy bírja ki azt a pár napot."

Szívből remélem, hogy te sosem leszel anyagilag megszorulva, ha mégis, akkor pedig nem olyan emberrel kerülsz össze, mint te vagy, hanem olyannal, mint Piroska.

sárga nyúl 2011.10.25. 09:53:44

@Valódi Színek: Nem véletlen kérdeztem. Majd találkozunk az auti.hu-n.

Valódi Színek 2011.10.25. 19:01:56

@Irkutszk: Igen, jól értetted. Fizettem az orvosnak, hogy a Dédipapa katéterezése ne novemberben legyen, hanem egy közelebbi időpontban. Igen,pénzzel a zsebben lett sokkal szimpatikusabb időpont. DE! Azzal, hogy én a Dédipapát "befizettem" arra a műtétre, mindenkit 1-GYEL soroltam hátrébb. A Dédipapa előtt meg kb. 48-an lehettek, és mi nem 1 napot vesztettünk volna, hanem 7 HÓNAPOT!!!!! Annak a betegnek, akit november 28-ra hívtak, már apróság, hogy 28 helyett 29-én műtik. A Dédipapának pedig lehet, hogy az élete múlt volna rajta, hogy nem fizettem. Érted már?

Valódi Színek 2011.10.25. 19:13:24

@rikitiki: Oké, van abban igazság, amit írsz, de fordítsuk meg! Ha mindig profik dolgoznának az egészségügyben, akkor nem lenne szükség orvosválasztásra, vagy kórházból-kórházba járásra, hiszen mindenhol ugyanazt az ellátást kapná a beteg. DE! Amíg van olyan, hogy orvos, van jobb orvos, és van a legjobb orvos, és most itt nem a tapasztalatról, vagy a szakmai előléptetésről beszélek. Inkább arról, amit láttam. Adott egy kisfiú, kórházba hozta a mentő. Megvizsgálta egy orvos, és azzal kezdte, hogy "szerintem". Aztán elment. 10 perc múlva jött egy másik, arcra hasonló korú az előzőhöz, Ő is megvizsgálta, és azt mondta "XY" (nem tudok latinul). Tehát egy ránézésre azonos korú orvos duóból az egyik azt mondja "szerintem" a másik pedig a diagnózist. Most akkor? Rábíznád a "szerintem" orvosra a gyerekedet, vagy bármely hozzátartozódat? Én nem. Hogy juthat ki az egyetemről úgy egy orvos, hogy "szerintem"? Oké, ahol mondta, az nem SBO, de azért mégis. Kérdem én, egy élet-halál közt is azt mondja: "szerintem"?

Valódi Színek 2011.10.25. 19:14:49

@sárga nyúl: :-) Akár ott is, de nekem az esoember.hu jobban tetszik. Esetleg nézz be. Jössz 19-én?

sárga nyúl 2011.10.25. 20:07:39

@Valódi Színek: Ilyet nekem ne mondjál, az autit a barátnőmmel és a férjemmel csináljuk! :) Egyébként az aosz-én nincs fórum. Legalábbis eddig nem érzékeltem, hogy lenne.
Nem, én nem szoktam eljárni ilyenekre, azalatt inkább felteszek még néhány infót az autira. :)) A beépített kémeim viszont ott lesznek. :)

Valódi Színek 2011.10.25. 20:11:43

@sárga nyúl: Én nem a fórum miatt invitáltalak volna az AOSZ oldalára, de mind1. Akkor áttanulmányozom az oldalatokat alaposabban, bocsánat, nem tudtam, hogy a Tiétek.

Én megyek 19-én. Szerintem most is nagyon jó lesz, tavaly is nagyon jó volt. Még péntekig meggondolhatod. Csak 3,000 a beugró, már ha tag vagy. Ha nem, akkor 4.000.

sárga nyúl 2011.10.25. 20:18:45

@Valódi Színek: Találkozni leginkább a fórumon tudunk, azért gondoltam. Amúgy max. gondolatban (mármint egy weboldalon).
Semmi gond, nem vagyok sértődős. Remélem azért találsz rajta érdekeset.

Majd meglátom. Köszönöm, hogy szóltál!

cenzorilla 2011.10.25. 20:31:57

@sárga nyúl:

Tedd fel a linked a neved mellé.
A többit nagyon kérlek máshogy beszéljétek meg, mert a pokol kapui.... :(

irutavé 2011.10.25. 20:33:16

@Valódi Színek: Bocs előre is ha kissé durván fogalmazok és teszem fel kérdésemet illetve véleményemet!Miért nem vitted gyermekedet az ismert, aranyos Doktorbácsihoz? Az akut,gyors ellátás jó illetve megfelelő volt? Biztos,mert különben nem töltesz ott egy éjszakát sem! Én így tettem volna!A PÉNZT NEM SAJNÁLOD,ez kitűnik minden hozzászólásodból,akkor a kedves doktorbácsit miért nem kerested fel az adott időben? A gyermek kezének kikötése pedig azért szükséges ,mert ha egy osztályon két gyermeknek megy infúzió,az osztályon kezelt betegek száma legyen mondjuk 10, és erre van 2 nővérke,odaülhet a két kis beteg mellé, de akkor ki fogja a többi beteget ellátni, gyógyszerét beadni...? Plusz csak egy olyan szülő mint Ön,ha nem teljesítem azonnal a kérését akár azon az áron is, hogy ha éppen etetem azt a kis beteget akivel nem tudnak ott lenni,nem teszem le, türelemre intem, ez Önnek nem tetszik, szabad az út,lehet panaszt tenni. Úgy tudom vannak magán kórházak, aki ezt megengedheti magának akkor minden esetben menjen oda, "ne csak a Tűz Oltás"után,amikor is az orvos és az ápolószemélyzet mindenfajta"boríték nélkül elvégez a beteg ellátását,legyen az gyermek vagy felnőtt!!!

sárga nyúl 2011.10.25. 20:35:21

@cenzorilla: Nem akartam itt erről beszélni, mivel témailag is most épp off. Azért hívtam volna oda... Na mindegy. Á, nem teszem ki, nem rólam szól ez a dolog, az itteni hozzászólásaimnak ehhez semmi köze. De köszönöm a felajánlást!
Pokol kapui? Mi-hogy?

Dr.laikus PhD 2011.10.25. 20:41:33

@irutavé:

Ahogy sejtem a gyermek autista.
Az ő érdekében érthető a megszokott orvos, a környezet.
A többi ismeretében vállalhatatlan a viselkedése, a világhoz való viszonya.
Furcsa a belátásképtelenség más ember felé, de hát léteznek ilyen családok.

Azért elképzelem ezt az aki kapja marja álláspontot egy békés világban.
Mi lenne, ha az élete függne tőle?

Kiszolgáltatott helyzetben is vannak emberek akik képesek megőrizni az emberségüket és lám-lám életben maradtak.
A csendes többség.
Minő érdekes világ!

sárga nyúl 2011.10.25. 20:58:45

@cenzorilla: :)
Azt hiszem, el kellett volna olvasnom az előzményeket. Nem követtem, de most már látom, itt nagy fight megy épp.

irutavé 2011.10.25. 21:19:22

@Dr.laikus PhD: Egyet értek,de az autista gyermekekkel szakorvos foglalkozik és általában nem kórházi osztályon,ha nem szakrendelésen. Úgy tudom itt egyik kórházi osztályról történt az átvitel egy másik kórház osztályára!Nem hiszem azt,hogy egy autista betegekkel foglalkozó orvos"képben lenne egy hányós-hasmenéses, vagy egy fulladó vagy lázas sorolhatnám a betegségeket... kezelésével. Mind ez csak feltevés ,hisz az nem derült ki,milyen tünetekkel került kórházba a gyermek.Tudod,Bocs hogy letegezlek,ebben az egészben az a szomorú,hogy az egészségügy lassan a boltokra hasonlít: "kérek egy kg kenyeret!-Kérek egy CT.vizsgálatot, írja fel ezt vagy azt a gyógyszert mert a szomszédomnak is ezt írták fel, a Neten is ezt olvastam......Lehetne ezt fokozni ezt a végtelenségig. Én személy szerint most is azt vallom,több tolarencia ,mind a beteg és az Őt ellátó személyzet részéről és ez független az iskolázottságtól!

sárga nyúl 2011.10.25. 21:27:29

Már megint témánál vagyunk. Nem akartam. :(

irutavé 2011.10.25. 21:55:34

@sárga nyúl: Én nem régóta írogatok ide,de mélyen felháborít némely hozzászólás amely hirtelen felindulásból történik vagy ellenkezőleg, régi dolgokat felidézve, kicsit másként,kiszínezve jelenik meg a praxis oldalán "Már megint témánál vagyunk.Nem akartam" Ezt viszont megmagyarázhatnád,mire gondolsz!Én a negatív kritikát is elfogadom! ha meggyőznek tudok fejet hajtani az ész érvek előtt,de egyébként nem.Bocs!

sárga nyúl 2011.10.25. 22:24:40

@irutavé: Nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Valódi Színeket, de mégis sikerült, valamint sikerült megint a kommenteket az autizmus témára terelni.

Dr.laikus PhD 2011.10.26. 07:07:05

@sárga nyúl:

Nem te terelted.
Ő a írta meg, áttételesen ugyan, de megírta.
Nem a gyerekről van szó most sem, csak arról, hogy ez a szituáció szerintem érthető.
A világhoz való viszony az azonban nem.

Dr.laikus PhD 2011.10.26. 07:16:50

@irutavé:

Értelek. Mindenben igazad van, de autista gyerek is lehet beteg, kerülhet kórházba.
Gondolom te csak felnőttekkel foglalkozol.
A gyerek diagnózisától függően, de mindenképpen rettentő nehéz.
Ápolónak, orvosnak, szülőnek és leginkább a gyereknek.
Az ő esetükben egy kikötött gyerek látványa, a lehetősége is egészen más gondolatokat ébreszt.
Bennem is, de egy sérült igazán nagy figyelmet és odaadást igénylő gyerek esetében fokozottan.

A többiben egyet értek veled, nem kell ettől nyakasan védeni az álláspontját, de ha belegondolsz így az egyszerűbb a számukra.
Van gondjuk (örömük is) bőven.

Reméljük, hogy egyszer talán másként viszonyul a világhoz.

qbr 2011.10.26. 09:24:42

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_közlegelők_tragédiája

irutavé 2011.10.26. 16:58:13

@Dr.laikus PhD: Gyermekekkel foglalkozom már xxx...éve.Felnőtt osztályon szerzett ismereteimet pedig még tanuló koromból,meg saját tapasztalatból. Volt ebben jó is és kellemetlen is! De! hogy ezekből ilyen rágalmazás határát súroló levelet mint amilyenek itt íródnak,eszembe sem jutott írni.Felnőtt osztályon Én is laikus voltam,eszembe sem jutott kezelésembe vagy a hozzátartozóm kezelését kritizálni,pláne számon kérni,hogy xy.vizsgálatot miért nem végeztek. Amihez nem értek és csak fél információim vannak amit internetről, blogról szerzek más emberek panaszairól akkor nem viselkedem úgy, hogy Én jobban tudom mint a kezelő orvosom. Mindenki tisztában van a jogaival,de arról valahogy sokan elfelejtkeznek,hogy kötelességeik is vannak.Bocs a hosszabb hozzászólásért,lehet nem is minden véleményem tartozik ide,de jó volt kiírni magamból!

tódór piroska 2011.10.26. 19:48:20

@irutavé:
Igen, ez így van, én is hasonlóan járok el, pedig sok mindent tanultam, tapasztaltam. Sajátmagam vagy hozzátartozóim nőgyógyászati, de akár kardiológiai jellegű betegsége kapcsán nem okoskodok, kritizálok, elégedetlenkedek, hanem elfogadom, amit a hozzáértők mondanak. Mindig óvakodtam attól is, hogy gyerekeimet kezeljem (a gyermek nem kis felnőtt), azt rábíztam a gyermekgyógyászokra, és megbíztam bennük. De más területen is így van ez, pl. a napokban voltak nálunk kéményseprők, nem magyaráztam el nekik, hogy hogyan kell tisztítani a kürtőt és ellenőrizni a huzatot, meggyőződni a füstgázok biztonságos elvezetéséről, stb. Egyszer már leíretam itt, hogy a neten szinte minden információ elérhető, ehhez nem kell tudás, elég, ha olvasni tud az ember. A tudás az információk rendszerezéséhez, értékeléséhez, a helyes következtetések levonásához, az esetlegesen ellentmondó részinformációk súlyozásához, stb. kell.
És a legtöbb tudás saját korlátaink és kompetenciánk felismeréséhez kell. Persze, ehhez a tárgyi tudás kevés, ehhez már egy kis intelligencia is szükségeltetik, amit, sajnos, nem tanítanak az egyetemeken. És még egy: nem az a buta ember, aki nem tud valamit, hanem az, aki rosszul tudja és ehhez makacsul ragaszkodik.

irutavé 2011.10.26. 20:03:25

@Dr.laikus PhD: Gyermekekkel foglalkozom,tehát átérzem a szülők helyzetét!Ez lett volna a válaszom,a többi pedig jött magától ezt hozta ki belőlem sok hozzáértő?! Ember hozzászólása.

Valódi Színek 2011.10.26. 20:04:36

@irutavé:

1. kérdésedre a válasz: Mert éjszaka volt, és akkor ugye nem rendel, így az ügyeletes kórházba kellett vinnünk. Eredetileg csak az ügyeltre akartuk vinni, aztán bent fogtak bennünket. Másnap pedig (ahogy ezt már írtam, kaptam is érte) vittük az ismerős Doktorbácsihoz. Arról nem is beszélve, hogy nem csak az orvosok nem voltak ismerősek, de a körülmények sem olyanok, amilyenek megnyugtatnának egy kisgyereket. Amikor a párom hozott be ismerős játékokat, akkor közölték, hogy "ez nem gyerekszoba, hanem kórterem, és nem kell dekorálni". Jó, oké. A gyermekem nem viselte jól a felfordulást+beteg volt. Ölbe vettem, és ott megnyugodott. Belém fúrta a kis fejét, és a karomban elaludt. Erre bejött a nővér, és szó szerint leordította a hajamat, hogy tegyem be a gyereket az ágyba, mert Ő felel a gyerek biztonságáért, és az én karomban nincs biztonságban. Miiiiiii???? Én csak pislogtam, hogy csak nagyon fáradt a nővér, vagy teljesen zokni? Szerinte egy kisgyerek nagyobb biztonságban van egy idegen helyen elhelyezett fém, rácsos ágyban, mint az édesanyja szerető karjában? Hát én a döbbenettől szólni sem tudtam, de nem tettem az ágyba. A gyerkőcöm egész éjjel az ölemben, szorosan belém fúródva aludt. A nővér még tett 2-3 kísérletet a gyerekem ágybatételére, de mondtam neki, hogy ha házzá mer érni, feljelentem! Nem mert. Reggel pedig mint már írtam, mentünk máshova, ahol érdekes módon örültek a macikáknak, és kiskutyáknak, nem volt ellenükre, hogy ismerőssé tegyük az ágyikót a kicsink számára. Ismerős doktorbácsi, ismerős hely. Nem is volt falakat rázó sírás.

2. Azért nem mentünk az ismerős doktorbácsihoz, mert Ő érthető módon éjjel nem rendel. Ha érdekel beszéltünk vele telefonon, és Ő mondta, hogy vigyük az ügyeletre, és reggel pedig hozzá. (Azt még nem tudtuk akkor, hogy bent kell maradnunk a kórházban!) Reggel telefonáltunk neki, hogy mi volt az ügyeleten, és hogy most X kórházban vagyunk, és most mi legyen az odamenetellel? Ő tanácsolta, hogy kérjük ki a zárót, és menjünk át. Ennyi.
Így tettünk, ahogy már napokkal ezelőtt olvashattad.
3. Ahogy már írtam, a másik kórházban megoldották. Hogyan? Gondolom azt csinálták, hogy a nem infúziósoknak beadták a gyógyszert, és amikor már mindenki megkapta, és a nővér végzett a gyógyszerosztással, akkor bement az infúziósokhoz. Másképp nem tudta volna megoldani Ő sem. Csak így lehetett.
4. Ahogy már írtam, a 2. kórház sem magán intézmény.
5. Azért annyira én is vagyok belátó, hogy ha a nővér épp etetett valakit, akkor nem vártam el tőle, hogy hagyja abba, csak mert nekem kell ez, vagy az. Pláne úgy, hogy a gyermekemet én láttam el a kórházban. Azaz én adtam be a gyógyszerét, én vetkőztettem, öltöztettem, fürdettem, etettem, stb. Így nem nagyon kértem a nővér segítségét. Talán csak 2x, amikor ki kellett mennem a mosdóba, és a párom nem ért még be. A gyerkőcöm ekkor aludt. A barátságossá, ismerőssé tett ágyikóban. Szóval mindenért nem panaszkodok én, de a normális ellátást úgy gondolom jó sok év TB fizetés után, elvárhatom. Valamint azt is gondolom, hogy mi, akik mind a ketten normálisan fizetjük a TB-t, eleget nyomtunk már a közösbe ahhoz, hogy a kiskorú gyermekünket tisztességes ellátás illesse meg.
5. Arra, hogy én a pénzt nem sajnálom. Ez azért nem teljesen így van. Ahhoz, hogy bizonyos dolgokra legyen, máshol el kell vonni. Vannak fontos dolgok, ilyen a gyerekünk ellátása, beleértve az egészségétől a játékaiig, ilyen a mi egészségünk, és még pár dolog. Viszont ahogy gondolom Te is, úgy mi is tudjuk, hogy hol csúszik el a havi fizetés, és arra figyelünk, és nem költünk felesleges dolgokra. Úgy gondolom a gyerekre, vagy az egészségünkre fordított pénz nem a felesleges kategória. Vagy tévedek?

Valódi Színek 2011.10.26. 20:05:38

@irutavé: bocsi, az utolsó pont a 6-os akart lenni, mellé nyúltam.

tódór piroska 2011.10.26. 20:07:01

@qbr:

John Forbes Nash, egy csodálatos elme.

Valódi Színek 2011.10.26. 20:29:19

@irutavé: Na jó! Hogy tisztán lássatok! A gyerkőcömet nem a pszichiátriára vittük. Egészen egyszerűen annyi történt, hogy minden előzmény nélkül, egyik percről a másikra belázasodott, és hiába adtunk lázcsillapítót, hiába volt a hűtőfürdő, vagy a vizes törölközőbe tekerés, a láza csak nem ment le, tartósan 40 közeli maradt. Volt már 40 körüli láza, de az mindig csillapítható volt.Ilyen csillapíthatatlan előtte sosem volt neki, és nem tudtuk mire fogni. (Nem kapott oltást pl.). Így hívtuk a doktorbácsit, aki először azt mondta, amit már próbáltunk, és mikor hallotta, hogy hasztalan, akkor mondta, hogy ügyelet. Az ügyeleten már majdnem 41 volt a láza úgy, hogy itthon akkor vettük ki a törölközőből. Kapott egy injekciót, de az is csak időlegesen segített. Annyit azonban igen, hogy a hajnalban ismét jelentkező lázat vizes törölközővel uralni tudtam, és 40 alatt tartottam. Viszont láztalan nem lett. Reggel átmentünk a megszokott doktorbácsihoz, aki megvizsgálta, (ott nem sírt, nem tiltakozott, hanem hagyta magát megvizsgálni) és ott is kapott egy injekciót, ami a zárójelentés szerint ugyanaz volt, mint amit előző kórházban kapott, de ettől mégis jobban lett. A doktorbácsi szerint pszichésen is be lehet lázasodni. Azaz elvileg az injekciótól ugyanennek a pozitív változásnak kellett volna bekövetkeznie X kórházban is, de nem. Ezt a (nevezzük Z) kórházat már ismeri, a doktorbácsi is ismerős, megnyugodott, tudta, hogy ugyan lázas, és valamilyen szinten rosszul is lehetett a láztól, de "jó helyen" ismerős helyen van. Talán ez lehet a magyarázata a Z kórházban beadott injekció pozitív hatásának. Mást nem találtunk.

Igen, jól ráéreztetek, a gyerkőcöm autista, de nem fogyatékos, azaz pontosan tudja, hogy mi történik vele, és harcol is a megszokottért, az ismeretlennel szemben.

Valódi Színek 2011.10.26. 20:41:53

@Dr.laikus PhD: Köszönöm a bejegyzésed első felét. Igen, ez így van. Gyermekem számára a lekötözöttség látványa sokkot okoz. Annak ellenére, hogy Őt soha nem kötözte le senki, sőt még le sem fogtuk erőszakkal. Persze azt igyekeztünk megakadályozni, hogy esetlegesen kárt tegyen magában, de le nem kötöztük még soha. Nem is fogjuk. Mégis egészen pici kora óta retteg a lekötözött dolgoktól. Azt sem viseli el pl., ha a kutyusainkat megkötjük. Ha valamiért meg vannak kötve, pl. vendégek miatt, akkor az első adandó alkalommal megy, és elengedi őket. (Nem harapnak természetesen, de van aki fél, ez tény). Ő pedig még nem érti, hogy más embereknek más szempontjaik vannak.

irutavé 2011.10.26. 20:44:19

@Valódi Színek: Örülök,hogy válaszoltál a kérdéseimre,Tudod ha az előző hozzászólásaidat is így fogalmazod meg,nem kaptál volna annyi "negatív"kritikát,"beszólást"!Azért még egy utolsó megjegyzés és nem bántó szándékkal! A feljelentéssel való megfenyegetést nem lehetett volna másképp elintézni?A nővérkét is megértem,Neki is lehetett volna normális hangon szólni! Tudod,már előfordult,hogy a gyermekét szoptató anyuka elaludt,és a kisgyerekét elejtette!Szerencsére nem lett a gyermeknek semmi baja.Ha valami történt volna,nem a szülőt vonják felelősségre ha nem a nővért!

irutavé 2011.10.26. 20:57:47

@Valódi Színek:Most olvastam el második nekem küldött bejegyzésedet! Én nem tudtam,hogy a kisfiad autista! Minden kisgyerek számomra egyforma,még a súlyos fogyatékkal élő is és tisztelem,becsülöm azt a családot,akik "beteg"gyermekeket nevelnek nagy szeretetben!Én is sok ilyen ki beteget pátyolgattam,és remélem még egy ideg fogok is!Igaz van aki megjegyzi,megmosolyogja ahogy foglalkozok velük.

Valódi Színek 2011.10.26. 21:02:06

@irutavé: Próbáltam. Kértem szépen is, hogy hagyjon bennünket, mert nagyon rosszul viseli az idegen környezetet, és azt megértettem, hogy a játékai nem "sterilizálhatóak" a kórházi szabályzatnak megfelelően, de így megnyugodott. Ha most megmozgatom, kitörés lesz, és az senkinek nem jó. Nem értett meg, és még 2-3x jött, és kezdte újra a monológját. Én már csak akkor fenyegettem meg, amikor azt mondta, hogy ha én nem teszem be, majd Ő beteszi. = Kiveszi a kezemből, és beteszi az ágyba. Na, ekkor már léptem, hogy ha hozzá mer nyúlni, feljelentem.
Én megértettem azt is, amit Ő mondott, és levettem, hogy azért mondta, hogy esetleg ha elalszom, de eleve nem is tudtam volna elaludni, hiszen a falnak dőltem háttal, azaz nem volt olyan kényelmes az a pozíció, hogy ott elaludjak. Lehet, hogy túlreagáltam, de szerintem Ő is.

irutavé 2011.10.26. 21:36:31

@Valódi Színek: Tudod ,igazad van.Mind a ketten túlreagáltátok.Ez érthető mindkét fél részéről!Ezért írom le sokszor,tolarencia mindkét részről,az eü.dolgozók és a betegek,hozzátartozóktól is! Az első lépést Te megtetted,tudunk egymással normális kommenteket váltani, egymás sértegetése nélkül,pedig Én eü. dolgozó vagyok,Te pedig gyermekéért aggódó anyuka!

qbr 2011.10.26. 21:38:27

@tódór piroska: Hozzá is kötődik (mert játékelméleti szemszögből is elemezhető), de ezt a cikket egy Hardin nevű ipse írta. Most látom, hogy nem linket raktam be, ezért aki lusta copy-paste-elni:

"A cikkben egy angol közlegelő szerepel példaként, amely tíz tehenet tud eltartani, és így mindegyik tehén tíz liter tejet ad. Az egyik gazda egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre. Ekkor egy-egy tehénnek már kevesebb fű jut, ezért mindegyik 10 helyett csupán 9 liter tejet ad naponta – de az a gazda, amelyik két tehenet legeltet, 10 helyett 18 liter tejhez jut. Ezt idővel észreveszi egy másik gazda, és az is kicsap még egy tehenet a közlegelőre. Ekkor már minden tehén csak 8 liter tejet ad, de a két dezertőrnek fejenként 16 liter teje lesz. És így tovább, minden egyes gazda akkor jár jobban, ha még egy tehenet hajt a legelőre. Azonban amikor már legalább hatan cselekednek így, akkor azok is az eredeti 10 liternél kevesebb tejet kapnak, akiknek két tehenük van. Végül, amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdák csak négy liter tejet kapnak az eredeti tízhez képest. (A kilencedik gazda már nem nyerne semmit egy második tehénnel.) Ennek ellenére, ha egy gazda úgy döntene, hogy visszavonja az egyik tehenét, rosszul járna.

A közlegelő mint erőforrás addig működik optimálisan, amíg minden felhasználó betartja a közös megegyezéssel megállapított szabályokat. Azonban egy szabályokat betartó szereplő számára bármely időpontban nyereségesebb a „dezertálás”, mint a szabályok betartása – miközben a szabályokat betartó többi szereplő számára egyénenként csak mérsékelten (esetenént alig érzékelhetően) romlik a helyzet. Végső soron a szereplők azáltal, hogy a közvetlen érdekeiknek megfelelően cselekednek, saját maguknak ártanak.

A közlegelő tehát csapdahelyzetet mutat be; ennek legismertebb gyakorlati példája a környezetszennyezés.

(...)

A közlegelők tragédiája egyfajta sokszereplős fogolydilemmának is tekinthető. A játékban csak akkor van Nash-egyensúly, ha mindenki (pontosabban a 10 gazdából bármelyik 8) verseng (két tehenet legeltet). Az egyszereplős fogolydilemmához hasonlóan itt is olyan az egyensúlyi helyzet, hogy minden egyes szereplő rosszabbul jár, mint ha a kooperatív stratégiát (az egy tehén legeltetését) választották volna."

Valódi Színek 2011.10.26. 22:14:23

@irutavé: Köszönöm a soraidat, és a kis betegek nevében is a törődést. Hidd el, érzik, tudják, és vissza is adják a törődést. Persze a maguk módján, és szintjén, de én már látom a sajátomon, hogy megéri. Bár nekem egy AS gyerekem van. Bevallom, az első idők nem voltak könnyűek, főleg lelkileg, de én azt mondom, milliószor annyit kapunk vissza, mint amit beleteszünk ebbe a dologba. Nem mondom, vannak nehéz időszakaink, pl. egy kórházzal járó betegség, vagy hirtelen jött esemény, de egyre jobban egyben vagyunk már. Nyilván más ez egy KS gyerekkel. Én tisztelem az orvosokat, és a nővéreket is, mert tényleg minden elismerésem, csak nehéz, amikor látom, hogy amit mi itthon megszoktunk, és rutinszerűen megy, az ott nem, vagy nem úgy valósítható meg, és az én gyerekem, aki a legkisebb változásra is rosszul reagál, ezt nagyon nehezen veszi, és én már ismerem a manót, tudom, hogy mit fog csinálni. Amit esetleg kérek, vagy szigorúbban igényelek, az nem azért van, mert egy rinyálós "semmisemjó" nőci vagyok, hanem mert én már tudom, hogy az senkinek nem lesz jó, ha a gyerekem kitör.

Hú, bocsi, ez kijött.

Valódi Színek 2011.10.26. 22:30:20

@irutavé: Utólag már én is végiggondoltam ezt a feljelentem dolgot, de akkor, és ott leggyorsabban ezt tudtam kellő súllyal kinyögni. Gyorsan kellett reagálnom, mert készült elvenni a kicsit, én pedig nem akartam, hogy felébresszük a huza-vona dologgal. Gondolom nem lepődsz meg, ha azt írom, hogy természetesen nem adtam volna oda neki, semmi pénzért.

Azért sem vagyok fair, mert a kórházban, ahova átvittük, ott már előre tudták (doktorbácsi intézkedett), hogy a gyerkőc autista, tudták, hogy kell egy lehetőleg csendes, 1 ágyas szoba, ahol nyugodtan lehetünk. Elképzelhető, hogy ha a 2. kórházban bekerültünk volna egy 6 ágyas szobába, lettek volna gondjaink, de így jól sikerült, leszámítva a betegséget ugye. A gyerekem arcáról eltűnt az a mérhetetlen zavartság. És az ellátás is kielégítő. Nekünk megérte. Az a baj, hogy kevés van belőled. A legtöbb nővér ránk legyint. De ez nem csak EÜ probléma. Így van ez az oktatásügyben is. Sajnos. Ha a gyerek vak, süket, testi fogyatékos, hamarabb bekerül integráló intézménybe, mint ha autista. Még akkor is, ha nem fogyatékkal él, csak autista. Az autizmus sajnos olyan terület, amit bizonyos szintig homály fed, és az esetek nagy részében inkább felteszik a kezüket az emberek, és "nem vállaljuk" címmel elhajtanak.

Regényt tudnék írni erről, de nem teszem, mert off, és mert kimoderálnak ezért a témáért.

irutavé 2011.10.26. 22:35:44

@Valódi Színek: Elhiszem,hogy kijött!További erőt,kitartást kisfiad neveléséhez,fejlesztéséhez!Szurkolok Nektek,hogy minél előbb teljesen"egyben legyetek"!

sárga nyúl 2011.10.27. 11:24:20

@Valódi Színek: Nekem eddig kifejezetten szerencsém volt (bár ahogy írtam korábban, az én fiam rugalmas). A Bethesdában is nagyon rendesek voltak, kisebb korában mondjuk nem hitték el, hogy autista, de így is toleránsak voltak, viszont mikor később műtétkor mentünk, nagyon szépen figyelembe vették. Ugyan sokan voltunk a szobában, de csak 1 napos műtét volt, éjjelre nem maradtunk, úgyhogy nem volt semmi gond.
De sima szakrendelőkben sem volt eddig ezzel problémánk. Kicsit csodálkoztak, míg még nem beszélt, most már az sincs. Viszont az elképesztő volt, hogy a gyerek háziorvosunktól kértem egy "közösségbe mehet" papírt, kérdezte, hogy egészséges-e, mondtam, hogy igen. "jó, akkor nem kell behozni, megírom", közben elővette a kartont, meglátta, hogy autista: "Autista? Akkor jöjjenek be, nem írom meg! És a betegrendelésre jöjjenek, ne az egészségesre, mert ott adjuk a papírokat!" ???????!!!! Kerestünk nyomban egy másik gyerekorvost. Ő szuper aranyos, és még az autizmusról is van elképzelése.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása