Megölni magam is meg tudnám

2011.10.07. 06:00

Brutális „orvostudomány”


Már félek orvoshoz menni, mert félrediagnosztizálás, orvosi hiba már többször megesett velem.

 

22 éve szájsebészeten műtétem volt. A beavatkozás során a nyelvem bal oldala lebénult, a nyelv alatti idegeket elvágták. Életre szóló hátrányom lett: 6 hónapig tanultam beszélni, mivel a nyelvem a baloldali fogsor közé járkált mindig, az állam a jobb oldalam fele csúszkált. Az eredmény: raccsolás lett életem végéig, sőt mivel többet a bal oldalon rágni nem tudok, miden fogam tönkre ment. Figyelembe véve, hogy irodai munkára van végzettségem, sőt titkárnőnek képeztek, elhelyezkedni nem tudok, mert kinek is kell egy raccsoló beosztott, akinek a szavait alig lehet érteni telefonon.

 

A másik eset szintén baloldalon történő beavatkozás volt. A bal fültőnél fejlődött egy csomó, amit ambulánsan eltávolítottak. A „kedves doktor úr” a kisműtét során az asszisztensének panaszkodott, miért XY-t nevezték ki, vették fel orvosnak, pedig neki nagyobb tapasztalata van. Lényeg a lényegben, szerintem a nagy baja mellett csupán automatikusan vagdosott engem. Az eredmény, hogy a csomó alatti izmot elvágta, az le- és felcsúszott, minek következtébe a bal fülem környéke zsibbadt, a bal vállam pedig folyamatosa fáj, a karomat csupán vállmagasságba tudom felemelni.

 

A legdurvább hibát azonban édesanyámmal tették. A Rókus kórházban a szájsebészeten a fogát megröntgenezték, mivel fájlalta, és „megállapították”, hogy az ínybe ciszta van, amit eltávolítottak. A szövettani eredményre majd 1 hónapot kellett várni, ami sajnos nagyon rossz volt. Anyukámat elkísértem a kórházba, ahol az „orvos” behívott bennünket, és anélkül, hogy az állni alig tudó Édesanyámat hellyel kínálta volt, szenvtelenül közölte, hogy sajnos nem ciszta volt, hanem rosszindulatú tumor, és menjük el az Országos Önkológiai intézetbe a további kezelés miatt. Megtettük. Vizsgálat, fejen CT, majd a kiértékelés. Tájékoztattak bennünket, menjünk most haza, majd behívják anyukámat műtétre, arccsontkorrekció, stb. Vártunk. Kb. 3 hét múlt el, amikor Édesanyámnak egyre nagyobb fájdalmai voltak, és a háziorvos beutalta az Országos Önkológiai Intézetbe. Itt röntgen, hasi UH, és a borzalmas diagnózis: végstádiumban lévő májrák. Sokkot kaptam, édesanyámnak nem mondtam el. 3 hónap múlt el borzalmas kínok között, mire megtört teste feladta a harcot, és lelke elszállt. Halála után átnéztem a leleteit, szakkönyveket, és fájdalmasan rádöbbentem, több orvos is hibázott, ami édesanyám halálához vezetett. Először is a szájsebészet, amikor is félrediagnosztizál: a ciszta tiszta élű seb, a tumor pedig roncsolt. Ezt miért nem tudta dr J. G.? A következő a háziorvos, aki a leletek értékelésekor átsiklott a bilirubin abszurd magas értéke felett. A bilirubin magas értéke egyértelmű súlyos májkárosodást, tumort jelez. A 3. hiba pedig az Onkológiai Intézetben történt első megjelenésünk alkalmával törtét, ahol nem végeztek el minden vizsgálatot. Mert kérdem én: ha akkor kiderül, hogy a szájrák áttétesedett, nem lehetett volna Édesanyámat megmenteni? De igen, csakhogy szegény egészségügy túlterhelt, stb. Édesanya csupán 61 évet élt, és gyenge cukorproblémán kívül soha sem volt beteg.

 

Csoda, hogy nem járok orvoshoz? Megölni magam is megtudnám, nem kell segítség!

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaTi 2011.10.07. 07:52:55

Na, én az orvostudománytól igen messze állok, de ebben van néhány olyan megállapítás, amitől még az én hajam is égnek áll:
"A bilirubin magas értéke egyértelmű súlyos májkárosodást, tumort jelez". Ha az újszülöttosztályon a sárguló, magas bilirubinos baba anyukájával közölnék, hogy a gyereke egyértelműen daganatos, az mekkora f*ság volna...És még a végén elhiszi ezt egy kismama, aztán mikor a szülés után bilirubint emlegetnek neki, kikészül...
"a ciszta tiszta élű seb, a tumor pedig roncsolt" Szerintem sem a ciszta, sem a tumor önmagában nem egy seb. A seb az az, ami az eltávolításkor keletkezik. Az, hogy annk milyen a széle, összefügg azzal, hogy mit vágtak ki? A tumoreltávolításnál az orvos kicakkozza a sebszélet, vagy mi? Vagy magától cakkosra gyógyul?
Sajnálom, ami a posztolóval történt, mert a keserűség egyértelműen átjön az íráson, de...Tényleg úgy érzi, hogy az ilyenfajta öndiagnózis működik? Hogy ő elolvas valami "szakkönyvet" és máris megállapítja, hogy több orvos is hibázott?

Dr.laikus PhD 2011.10.07. 08:00:15

Tényleg az a legjobb, ha nem megy orvoshoz.
Még véletlenül se fedezzék fel időben, ha rákos.

Csak így tovább!
Okos, nagyon okos.

2011.10.07. 08:37:38

Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob-szer-da.

@VaTi: Ámen.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.10.07. 08:39:41

ÖREG VAGYOK ÉN MÁR AZ ILYENHEZ!!

2011.10.07. 09:30:16

3 bilirubin értéket mérünk laborban, összbilirubin, direkt bilirubin és indirekt bilirubin. Ezek felvilágosítást adnak a lebontási zavar problémás lépéséről (így a probléma helyéről).

A bilirubin-anyagcsere lépései:

1. hemolízis (vörösvértestek) - VÉR

2. szabad hemoglobin - RES (Retikolo-endotheliális-szisztéma. A vörösvértestek mikor elérik a számukra kiszabott 120 napot, ennek leteltével a plazmamembránon olyan változások indulnak be, melyek következtében a makrofágok képesek lesznek fagocitálni.)

3. Verdoglobin - RES

4. Biliverdin - RES

5. Indirekt bilirubin (albumintranszport a májba) - RES

6. Enterohepatikus keringés: - MÁJ
a.) felveszik a májsejtek, konjugálódik glükuronsavval
b.) direkt (konjugált) bilirubin
c.) kiválasztás az epeúthoz

7.) Urobilinogén - BÉL

8.) Transzport - VÉR

9.) Kiválasztás - VESE

Tehát hol mérem, és hol lehet a baj? A máj előtt, a májban és utána.

Magas bilirubin okai lehetnek:

- Prehepatikus icterus:
*Hemolízis (túl sok vörösvértest bomlik le), ilyenkor elsősorban az a bilirubin érték fog emelkedni, amelyik ugye még be sem jutott a májba, tehát az indirekt.
*Rhabdomyolízis
*Égések
*Icterus neonatorum, újszülötti sárgaság, Vati erre hívta fel a figyelmet.

- Intrahepatikus icterus:
Két csoportja van, közös jellemzőjük, hogy valami probléma van az indirekt (konjugálatlan) bilirubin felvételében, konjugálásában vagy kiválasztásában és az intrahepatikus cholestasisban (vagyis az epe szabadon tud-e áramolni). Érthető ugye? És az is, hogy az ilyen típusú icterusnál miért a direkt (konjugált) bilirubin laboratóriumi értéke fog nőni?
*Primer bilirubin-anyagcsere-zavarok: Gilbert-kór, Rotor-szindróma, Dubin-Johnson-szindróma, Criggler-Najjar-szindróma.
*Szekunder bilirubin-anyagcsere-zavarok: hepatitis, zsírmáj, májcirrózis, leptospirózis, toxinok, CARCINOMA, szalmonella.

- Poszthepatikus icterus:
Természetesen itt is a direkt bilirubin értéke nő.
* choledocholithiasis
* epeút-carcinoma
* transzplantmáj kilökődése, stb.
________________________________________

Kedves posztoló!

Legalább ennyiféle bilirubin van, és legalább ennyiféle oka lehet az emelkedett értékeknek.

Ezek után egy kérdésem maradt: mit tetszett olvasni?

záporeső 2011.10.07. 10:20:01

Ami a posztolóval történt azt nagyon sajnálom.

Viszont a poszt másik feléhez lenne megjegyzésem, bár nem értek hozzá.
Gyakran van olyan poszt, hogy idős emberek meghaltak rákban és ezért az orvosokat hibáztatják.
El kéne fogadni, hogy a rák az nagyon könnyen halálos betegség lehet. Egy idős, legyengült szervezetű embernél meg főleg. És ráadásul alattomos is, mert nagyon gyakran csak akkor derül ki, amikor már áttétek is vannak.
Az én nagymamám is rákban halt meg, mikor kiderült hogy rákos már mindenfelé áttétek voltak a szervezetében. Annyit tudtunk tenni, hogy otthon ápoltuk a legvégsőkig. És nem hibáztattuk az orvosokat, hanem velük együttműködve próbáltuk minél könnyebbé tenni számára azt a maradék pár hónapot...

tódór piroska 2011.10.07. 10:46:42

Szomorú történet.
Édesanyjával kapcsolatban szinte biztosan állítható, hogy nem történt mulasztás. Sajnos, a rák első jelentkezésekor már távoli szervi áttétek is fennálltak, ez valóban végstádium. Arról nem ír a posztoló, hogy kapott-e daganatellenes kezelést, elképzelhető, hogy már arra sem kerülhetett sor, többek között pontosan a súlyos májkárosodás miatt.
Az interneten és szakkönyvekben szinte minden információ elérhető, az igazi tudás (és 6 év egyetem, 5-10 év posztgraduális képzés, stb) az információk értékeléséhez kell. Ezzel nem rendelkezik a posztoló, ezért von le téves következtetéseket. Nincs egyedül a kommentelők között, sokan gondolják, hogy nem kell ahhoz szakértelem, hogy egy nagyon összetett szakmai kérdésben szakvéleményt nyilvánítsanak.

Ugyandehogy (törölt) 2011.10.07. 11:04:51

@miklos.rabai:
off
miklós, te értesz a PMR-hez?
(remélem, ez a hivatalos rövidítése, csak nem akarom kiírni)

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.10.07. 11:39:39

már az első szájsebészeti beavatkozást sem tudjuk mi volt, de ha pl tumor volt és az befogott valami idegeket akkor elkerülhetetlen azok sérülése a műtét során.
második eset, ha izmot vágott át (bár a fültő alatt milyen fontos izom is van?) akkor attól miért zsibbad a füle? az inkább ideg sérülésre vall, meg a válla is fáj, biztos, hogy ettől?
3. eset röntgennel hogyan is lehet megállapítani egy cisztát ami az ínyben van? az lágyrész, nem látszik a röntgenen. maradjunk abban, hogy a csontban volt, pláne, hogy szóba került az arccsont korrekció. aztán meg a néni alig tudott állni a lábán ez nem éppen a makkegészséges voltára utal.
"a ciszta tiszta élű seb, a tumor pedig roncsolt" ezt értelmezni nem tudom, azt hiszem a levélíró arra gondolt, hogy a jóindulatú tumor élesen körülhatárolt, a rosszindulatú meg elmosódott szélű a környező szövetek infiltrációja miatt. meg kell említsem, hogy a metasztázisok azok jellemzően kerekek, pl májrák, csont metával.
a bilirubint már kivesézték, mindenesetre ha extrém magas a bilirubin a rák miatt az arra utal, hogy a rák előrehaladott állapotban van, megtámadta az epeutakat, vagy esetleg nyomja azokat.
nem nem lehetett volna megmenteni az édesanyját, bármelyik is a kiinduló rákfajta, a máj az ugye a nagy vérkör alsó részén van az állkapocs a felsőn, a nyirokelfolyásuk sem közelíti egymást így ez egy IV stádiumú ráknak felel meg amit igazol az is, hogy 3 hónap alatt elment a kedves beteg

rikitiki 2011.10.07. 13:16:29

Remélem, hogy a választ ismerve, meg tud a posztoló szabadulni a kérdéstől: mit lehetett volna másképp?

Sajnos semmit.

A tumor első tünete már későn jelentkezett. A fogfájás miatt fordult orvoshoz, a rák pedig előtte alattomosan, tünetmentesen adta az áttéteket, menthetetlen állapotot előidézve. Nem jó fajta betegség, halálos.

VaTi 2011.10.07. 14:18:53

Lévén, hogy ez egy nem túl pörgős posztnak tűnik és már valszeg címlap sem lesz, megragadnám az alkalmat egy kicsi offolásra: Szia Bikli! Tudom, h rídonliban szoktál lenni, néha majd köszönj be :) Nagyon eltűntél már :(
ON

rikitiki 2011.10.07. 14:53:15

Szintén eltérve teljesen a témától, mindenkienek érdekes lehet a cikk, orvosnak szakmai szempontból, laikusnak talán azért, hogy mennyire nem fekete-fehér a gyógyítás:

index.hu/tudomany/2011/10/07/az_emberi_test_a_legjobb_gyogyszer/

Irkutszk 2011.10.07. 15:00:27

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Nekem röntgeneztek már meg gyulladást az ínyemen, csak mert nem tetszett a doktor úrnak, amit látott. Természetesen direkt arra fókuszáltak, szépen lágyan, ahogy a szellő simogatja a mezőt.

A poszthoz közvetlenül: A tumor szélének vizsgálata véleményem szerint kevésébé pontos, mint a kivett szövetdarab szövettani festegetése, vizsgálata lehet.

csak néha benézek ha marhaságot látok 2011.10.07. 15:20:21

@Irkutszk: krónikus gyulladás esetén érdemes röntgent csinálni, hogy a gyulladás nem-e terjedt rá a csontra, illetve, hogy nem egy csontfolyamat okozza a gyulladást.
a tumor szélének a vizsgálata a legfontosabb az egészben, ugyanis a szövettanász ez alapján mondja meg, hogy az épben távolítottad-e el a tumort vagy maradtak bent részei (ez esetben lehet újra műteni). jobb helyeken úgy zajlik a műtét, hogy a kivett tumort elküldik gyorsfagyasztott mintára (schnellschnittre) az kb fél óra, a szövettanász mond egy véleményt, ha jót akkor zárunk, ha nem akkor mélyebbre vágunk, majd újabb minta, újabb vélemény, általában akkor zárunk ha épben sikerült kivenni a tumort, persze vannak tumorredukciós paliatív műtétek is, de ha lehet épben távolítunk el egy tumort

2011.10.07. 15:49:39

clinical.diabetesjournals.org/content/23/3/115.full.pdf

Angolul tudó, szakzsargonnal nagyjából kibékülő érdeklődőknek olvasmány a diabetes és a májfunkciós labortesztek kapcsolatáról. Ezért nem diagnosztizálunk bilirubinból májrákot, diabetesesnél meg pláne nem.

Amúgy is vicces gondolat ez Magyarországon, a legtöbb májfunkciós paraméter alkoholfogyasztás miatt emelkedik.

Edömér 2011.10.07. 17:44:06

Egy teljesen laikus krdés: Előfordulhat az is, hogy egy általános vérvizsgálatnak minden eredménye normális és mégis van tumor?

Irkutszk 2011.10.07. 20:34:13

@csak néha benézek ha marhaságot látok:
Akkor lehet, hogy csak azért csináltatott röntgent az én dokim, hogy nehogy lásson rajta valamit :) Csalafinták ezek a dokik, én mondom ;)

Irkutszk 2011.10.07. 20:39:20

@Edömér: @ReignOfdark:
Kifejtve :)

Minden vizsgálati módszernek van egy kimutatási határa, ami alatt nem képes kimutatni változást. Ez lehet képalkotó eljárásoknál centiméter (van folt - nincs folt), vérvizsgálatnál koncentráció (egyik ember ezzel a vérszinttel még vidáman rohangál, a másiknak meg esetleg már ott a betegség a szervezetében, de az értéke alacsonyabb, mint a másiké). Ezért lesz az onkológiát megjárt ember az elején nem "gyógyult", hanem "tünetmentes". Az idő majd megmondja, hogy "gyógyult"-e, vagy csak "tünetmentes". (Közben pedig árgus szemekkel vizslatják, hogy na, még mindig tünetmentes? még mindig tünetmentes? És minél több tünetmentes lelete van, minél távolabb van időben a kezelés, annál inkább hajlik a megfogalmazás a "gyógyult" felé.)

qbr 2011.10.07. 21:28:30

@Irkutszk:
Úgy tudom, olyan is van, hogy az adott tumor kimutatására szolgáló laborparaméter nem elég kifinomult eszköz: például prosztatatumorra elvileg az emelkedett PSA érték utal, de ugyanakkor előfordul nagyjából normális PSA érték mellett kitapintható prosztatatumor.

2011.10.07. 21:46:28

@qbr: Az még így is a legjobban használható tumormarker. Az összes többinek már a puszta léte is nagy vitákat vált ki mind a labororvosokban mind az onkológusokban. Összességében kijelenthető, hogy nincs jellegzetesen tumoroknál változó laborérték általános vérvizsgálatban. Ennek ellenére pl. vérsüllyedést is figyelembe veszik Hodgkin-kór relapsusánál.

Amúgy így jobban belegondolva bizonyos leukemiákat kimutathat az általános vérvizsgálat.

lpt1 2011.10.07. 23:03:27

@Irkutszk: Lerajzolva: www.xkcd.com/931/
Némi magyarázat az egeret a kép fölé mozgatva kapható.

Irkutszk 2011.10.08. 04:47:17

@lpt1: Valóban szemléletes :)

Braincelle 2011.10.08. 07:15:02

@ReignOfdark:
A tumormarkerek többsége nem alkalmas szűrésre, mert mind a negatív, mind a pozitív prediktív értéke alacsony. Alapból még az adott szerv tumorai közül sem mindegyik termeli, máskor viszont teljesen más okból is magas lehet. A PSA kb. az egyetlen, amit szűrésre használnak, de az is nagyon bizonytalan.

Hivatalosan arra valók, hogy a már ismert, tudjuk, hogy az adott anyagot termelő tumor kiújulását lehessen vele monitorozni, de még abban sem 100%.

Korai stádiumban lévő tumorok többsége mellett simán lehet negatív a rutin labor. Lehetnek olyan jelek, amelyek utalhatnak tumorra, de ezer más ok miatt is lehet olyan, ilyenkor a klinikai képből és a képalkotókból lehet gyanút fogni. Például gyomor-bélrendszeri tumornál vashiányos vérszegénység. A májenzimek pláne semmit mondók, mivel minden tizedik magyar alkoholista. Persze az sem mindegy mennyire magas. Vérképzőszervi tumoroknál szokott lenni laboreltérés. Illetve ha már annyira kiterjedt egy tumor, akkor várható, hogy valami azért látszik a laborokban.

Tempus-Anh 2011.10.08. 13:04:15

Nagyon nehéz volt végoigolvasnom a posztot, nem minősítgetném a levél íróját, elég enélkül is az ő rengeteg problémája.
Az első esetek mindegyikében "átvágtak" valamit és természetesena baloldalon (mert ez úgy tűnik, számára fontos a kimenetel szempontjából)...először is tudnunk kellene, hogy a kismilliónyi szájsebészeti beavatkozás melyikét hajtották végre rajta és meg lehetett-e menteni teljes mértékben, épben a nyelvet.
Mert ha nem, akkor mindaz, amít a "raccsolóvá tételéről" leírt, nem az orvos hibája, hanem szükségszerű műtéti következmény.
"Az állam a jobb oldal fele csúszkált" kifejezés leginkább a weimari köztársaságra illene a harmincas években, nyelvműtét után semmiképpen, mert ugyan mióta idegzi be bármelyik nyelvkörüli idegrost az állkapcsot és bizotsítja annak mozgásait?
Pro secundo...ha a parotisában kutakodtak, milyen "izmot" vágtak át. Legfeljebb a facialis ideget lehetett volna...a n.accessoriust sem hinném, az rejtettebben halad és semmi köze a fültő környékéhez...
Pro tertio...Édesanyja halála kapcsán részvétemet fejezném ki azzal a megjegyzéssel, hogy a végstádiumba jutott májráknak már korábban kiabáló tünetei vannak és általában nem a szájsebészeten fedezik fel, szájüregi áttétet ugyanis nem (nagyon) ad...

2011.10.08. 14:05:45

""Az állam a jobb oldal fele csúszkált" kifejezés leginkább a weimari köztársaságra illene a harmincas években" -> Na jó, bevallom, ez nagyon hiányzott! :)

@Braincelle: Ezt mondtam én is. :)

A vashiányos vérszegénység egy más tészta, a hospitalizált betegek jelentős részének amúgy is van. Az emésztőrendszeri tumoros vérzéseket az akutaktól az RDW és MCV segítségével lehet differenciálni.

Braincelle 2011.10.08. 17:40:02

@ReignOfdark:
Az akutat a krónikustól szerintem. De krónikus vérezgetésnek sem csak tumor lehet az oka.

2011.10.08. 19:59:08

@Braincelle: Igen. Vicces ez, ahogy halmaz-részhalmaz állításokkal javítgatjuk ki egymást. :)

Braincelle 2011.10.08. 20:01:32

@ReignOfdark:
Igazából nem kijavítani akartalak, csak nem voltam benne biztos, hogy jól értelmeztem, amit írtál, és hogy nincsen-e benne valamilyen plusz információ, ami az én ismereteim közül hiányzik.

isolde 2011.10.08. 23:31:53

Bocs, de már nem bíromtovább nézni főcímben a helyesírási hibát. Külön kell írni!!! Helyesen: MEGÖLNI MAGAM IS MEG TUDNÁM.

Tempus-Anh 2011.10.08. 23:55:55

@isolde:
A címben nem helyesírási, hanem fogalmazási hiba van...
Ez ugyanis ilyen olvasatban úgy hangzik, mintha ő valakit szintén meg tudna ölni.
Ha azonban azt szeretné kifejezni, hogy saját magát önmaga is meg tudná ölni, akkor az úgy hangzana, hogy: "Én is meg tudnám ölni (ön)magam"...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2011.10.09. 00:06:56

Amellett, hogy részvétem a posztolónak az átéltek miatt, köszönöm neki, hogy sok korábbi társához hasonlóan illusztrálta, milyen égető szükség van egy Egészségtan című tárgy bevezetésére az alapfokú oktatásban.

EmpatiaTolerancia 2011.10.09. 06:45:05

@Dr. Morcz: Tartok tőle, hogy mint megannyi jelenlegi közismereti tárgy ez is leperegne a gyerekek zöméről. A leletek, tünetek értelmezéséhez meg amennyit egésszégtan keretében oktatnának amúgy sem elegendő.

Ezen kívül meggyőződésem, hogy a megcélozni kívánt korosztály végképp nem vevő erre a témára úgy, hogy az ismereteket a későbbiekben a gyakorlatban kamatoztatni tudja.

Manapság, ha jogsit akar valaki, az elődökhöz képest komoly egészségügyi vizsgát kell tennie, melynek az újraélesztés úgy tudom minden esetben része. De nem hiszem, hogy éles helyzetben ezek az emberek mind alkalmazni tudják, vagy _akarják_, pedig úgymond felnőtt fejjel tanulták.

2011.10.09. 10:48:21

@Braincelle: OK.

Az alap laborpanelnél tumorok szempontjából annyi közvetlen differenciáldiagnosztikai jelentősége van, hogy meg lehet vele különböztetni a leukemiákat a myelodysplásiás szindrómáktól, myelofibrosistól.

Visszatérve a vashiányos, kontra krónikus betegségek anaemiáira: előbbinél RDW emelkedett, MCV normál vagy ritkábban emelkedett, utóbbinál az RDW normál.

Az akut vagy krónikus vérzések terén a hematokrit függvényében érdemes nézni az MCV-t és RDW-t, csökkent hk és alacsony MCV magas RDW-vel krónikus vashiányos erythropoiesisre utal, de ha az RDW normál, a vérzés akutabb.

Igazad van, nincsen specifikus gasztrotumor marker, de ezek nagyon hasznos jelzők, mert ugyan sok dolog tud ott vérezni, de egy részük gyulladással jár, ami szintén látszik a laboron, stb. stb. Most volt nemrég nagyapámnak egy akkora gasztro vérzése, hogy 11egység vért kapott, akkor lett 30 a hematokritja. Mikor szóba került a tumor, a laborral meg a klinikai képpel együtt egész jól ki lehetett zárni. Mint majdnem mindig, a labor csak segédtudomány :)

szép napot!

Edömér 2011.10.09. 19:18:24

@Dr. Morcz: Felnőtteknek is nagyon jó lenne némi egészségügyi képzés.
legalább annyi ismeret kellene mindenkinek, hogy mikor kell orvoshoz menni.
Pár éve enyhe hipochondriában szenvedek, de legalább tudom magamról. :D Így aztán nem is zaklatom az orvosokat legújabb képzelt betegségeimel, viszont nem tudom, mik azok a tünetek, amivel tényleg el kell menni az orvoshoz.
Ezért is örülök annyira,hogy itt válaszokat, ismereteket kapok tőletek, orvosoktól. Mindannyiótoknak köszönöm.

rikitiki 2011.10.09. 21:13:39

@Edömér: Egyetértek. Egyszer egészségnevelés címen kísérleti okítást végezhettem (kellett hozzá tanintézmény amelyik felvállalja), egy teljes osztály kaptam, egy teljes félévre.

Mindkét félnek nagy öröm volt.

Rendszeresíteni kellene.

Norvégiában az emberek 85%-a rendelkezik használható elsősegély és újraélesztés (CPR) tudással. Ny-Európában az átlag 50%.

Magyarországon 3%.

Ebből mindjárt 1% az eü-ben dolgozók száma :(
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása