praxisblog@yahoo.com

Édesanyám emberhez méltóan halt meg

2011.08.04. 06:00

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Sziasztok!

 

Nagyon megérintett a legutóbbi poszt, mélyen együtt éreztem az írójával és úgy döntöttem, leírom az édesanyám történetét. Azért is teszem ezt, mert mostanában csupa negatívum olvasható a blogon és mert a kommentelők most egy olyan kérdést feszegettek, ami nekem is sok szomorúságot okozott.Édesanyám tavaly októberben halt meg a törökbálinti tüdőgyógyintézetben. Májusban diagnosztizálták nála a kissejtes tüdődagantatot.

 


Törökbálintra jártunk kemoterápiára. Az orvosok és a nővérek hozzáállása mindig bámulatos volt - korrektek, empatikusak és kedvesek voltak. Valahányszor ott jártunk, mindig azt gondoltam, le a kalappal előttük, amiért képesek ezt így csinálni. Furcsa ezt egy kórházzal kapcsolatban leírni, de a hangulat mindig kifejezetten baráti és kellemes volt. Sajnos a kezeléssel nem volt szerencsénk, anyukám rendre allergiás lett valamelyik gyógyszerre, de még így is kaptunk néhány hónap " haladékot ". Aztán szegénykém feladta és úgy döntött, ha egyszer menni kell, akkor menni kell.


És amiért úgy döntöttem, írok - én megígértem Neki, hogy nem visszük be a kórházba, otthon csináljuk végig, de a halála előtti napon már olyan rettenetes állapotban volt, hogy mégis kihívtam a mentőket. Már alig tudott magáról és nagy fájdalmai voltak. Akkor iszonyú bűntudatot éreztem emiatt, de később beláttam, hogy erre nem voltunk otthon berendezkedve - se komolyabb fájdalomcsillapító, se semmi... Nagyon gyorsan történt a végén minden, szinte egyik napról a másikra, nem tudtunk felkészülni a végstádiumra. Szóval megszegtem az ígéretemet, de ma már tudom, hogy ezt kellett tennem.


Törökbálinton egy kétágyas, csendes, eldugott kórterembe került, egy öreg néni mellé, mire mi megérkeztünk, már kapta az oxigént és a fájdalomcsillapítót. Beszélni is tudtam vele, mondtam, hogy muszáj volt kórházba vinni, de ne aggódjon, amint jobban lesz, hazavisszük. Az orvos másnapra ígért pontos tájékoztatást, elhamarkodottan nem akart semmit mondani. Másnap édesapám és a testvérem mentek be anyukámhoz, én dolgoztam, aztán hívtak, hogy induljak el, mert haldoklik.


Morfiumot kapott, nem volt magánál, nem szenvedett, csak mi nem tudtunk megbirkózni a helyzettel, úgyhogy amikor az egyik nővér felvetette, hogy jobb lenne, ha elköszönnénk Tőle és hazamennénk, kicsit kelletlenül és értetlenül, de szót fogadtunk. Azóta rájöttem, hogy ez volt a legbölcsebb, amit tehettünk és avval nyugtatgatom magam, hogy talán anyukám is így akarta - megvárta, amíg mindenki elköszönt tőle és amikor egyedül maradt, meghalt.


A lényeg : a mai napig hálás vagyok a kórháznak, amiért ilyen kíméletesen intézték a dolgot. Édesanyám emberhez méltóan halt meg és mivel ennek a történetnek ő volt a főszereplője, ez a legfontosabb.


Üdvözlettel : A

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.04. 06:52:50

Tulajdonképpen irigyellek. Én nem tudom feldolgozni, hogy nem lehettem ott _akkor_ a nagymamám mellett, hanem egyedül kellett lennie.
Válasz erre 

macska69 2011.08.04. 07:53:59

Nekem ugyanezek okoztak lelkifurdalást. Engem is gyötört a bűntudat, amiért kórházban végződött anyukám története -pedig ő sem szerette volna- és azért is, mert nem voltam mellette. Este még simogattam az arcát, fogtam a kezét, aztán hajnalban jött a hívás, amitől már egy ideje féltem. Mindig azt gondoltam, hogy egyedül meghalni nagyon borzalmas lehet, ez a gondolat nem hagyott sokáig nyugodni, de az ő esetében ez valahogy más, hiszen már régóta nem tért magához, tulajdonképpen átaludta magát az angyalok közé. Ehhez pedig nem kellett a személyes jelenlétem. Sokszor arra gondolok, talán rosszabb lett volna, ha ott vagyok és látom a folyamatot. Nem tudni.
"A" levele megint egy példa arra, hogy érdemes bízni az orvosokban, nővérekben, ápolókban még akkor is, ha a történet vége szomorú.
Válasz erre 

zagadka 2011.08.04. 13:28:50

Én is irigyellek, én se tudtam ott lenni soha.
Kellenek az ilyen, + jelzések is.
Válasz erre 

scopolamin 2011.08.04. 15:23:05

Hááát nem tudom... én ezt otthon csináltam végig, mégsem érzem jobban magam. Sőt.
Válasz erre 

Easyke (törölt) 2011.08.04. 16:02:35

Érthető kívánság a beteg részéről, hogy otthon "alhasson el", de - mint ebben az esetben is - az otthoni körülmények tényleg nem alkalmasak erre. Posztíró, jól tetted, hogy megszegted az ígéretedet, hiszen nem emberhez méltó fájdalmak és szenvedések közepette elmenni... Mert otthon sajnos ez várt volna rá (azon egyszerű okból, hogy ott nincs morfium).
Részvétem.
Válasz erre 

Irkutszk 2011.08.04. 16:51:59

Nem szeretném lelombozni a poszt íróját, mert szerintem is jól tette, ahogy és amit tett, hiszen jó helyen látták el az Édesanyját.

De ne merüljünk már el a butaságban, hogy nincs otthoni ellátásra morfin-készítmény: természetesen van járóbeteg-ellátásban, otthoni alkalmazásra morfin-készítmény, megfelelő adminisztráció és felügyelet mellett.
Válasz erre 

scopolamin 2011.08.04. 16:55:21

@Irkutszk: Ez kapszulás, ugye? Nálunk sajna az utolsó napokon át kellett állni tapaszra, arról meg előre tudtuk, hogy nem fog használni, hiszen innen tértünk morfinra.
Válasz erre 

Irkutszk 2011.08.04. 17:12:41

@scopolamin: Tabletta / kapszula, vagy tapasz.

Azt a mondatrészt nem értem, hogy előre tudtátok, hogy a tapasz nem fog használni, mert arról tértetek át a morfinra. Morfin-tapaszról beszélek (illetve vannak morfin-származékok és a morfin maga is).
Válasz erre 

Dr.laikus PhD 2011.08.04. 17:14:59

Fájdalomcsillapítás: ,,olyan nincs, hogy nem tudunk segíteni"

daganatok.hu/20081117-fajdalomcsillapitas-olyan-nincs-hogy-nem-tudunk-segiteni

"Az invavíz módszerek egy másik fajtája, amikor az erős fájdalomcsillapító szereket nem szájon át, vagy bőrön keresztül, tapasz formájában juttatjuk a szervezetbe, hanem egyenesen a gerinccsatornába vezetjük és egy ún. epidurális kanülön keresztül adagoljuk. Ilyenkor a beteget hazaengedjük, és a hozzátartozót megtanítjuk az adagolásra. A fájdalomcsillapító hatás ilyenkor megközelíti a tökéletest, ráadásul kis dózisban lehet a gyógyszert alkalmazni, mert közvetlenül oda jut, ahol használ: a gerincvelőbe. Az alacsony dózis miatt sokkal kevesebb a mellékhatás is, viszont folyamatosan ellenőrizni kell a beteget, mert gyulladás vagy befertőződés esetén agyhártyagyulladást kaphat. Ez igen szoros függőséget jelent az orvostól, és nem mindenkinél megoldható."
Válasz erre 

scopolamin 2011.08.04. 17:32:41

@Irkutszk: Erre privátban válaszolok, ha nem gond :)
Válasz erre 

rikavagyok 2011.08.04. 20:22:50

A "nagy úton" mindenkinek egyedül kell végig mennie. Max "az állomáson integet valaki."
Válasz erre 

SusanneF 2011.08.04. 21:03:43

@Irkutszk: Van otthonra morphin-DE nem mindig kapja meg a beteg-mint az a kedves ismerős bácsi is,akinek a felesége hiába könyörgött a háziorvosnak,hogy kaphasson a beteg,nem,és nem....
Válasz erre 

Irkutszk 2011.08.05. 03:21:27

@SusanneF: Bizonyára megvolt az oka annak is. A modern orvosi szemlélet szerint igenis adnak ilyen erős fájdalomcsillapítókat nem csak végstádiumban lévő betegeknek.
Válasz erre 

gld 2011.08.05. 16:59:49

Engem ez a történet mélyen megérintett... leginkább azért, mert bármennyire fegyelmezett is egy ember, bármennyire is tudja, hogy a hozzátartozója nagy valószínűséggel már nem fogja elhagyni a kórházat, felkészülni egyszerűen nem lehet... Amikor nagy veszteség éri az embert, kint amilyen egy hozzátartozó elveszítése, néha eltűnik a logika, az értelem, csak kérdések maradnak, amikre nincs válasz. A fájdalom miatt akkor is hibást keres sok ember, ha nincs hibás... tapasztalat :) A poszt írója pedig nem kritizál, nem keres hibást, nem szúrja még oda, hogy azért gyűrött volt a lepedő, vagy ilyesmi, hanem hálás, hogy az Édesanyja így mehetett el.
Tudom, hogy mindenki azt hiszi, amíg meg nem történik vele, hogy ez nála is így lesz, pedig nem biztos :)

Részvétem...
Válasz erre 

kacat 2011.08.06. 11:25:01

Részvétem.
A poszt írója gondolom nem egy hete szembesült édesanyja diagnózisával. Írja, nem voltak felkészülve az utolsó kérés teljesítésére. Kellett volna. Hospice ohoni ápolás, körzeti orvos és a kezelést végző kórház segíthet. Rámenősnek kell lenni, de összejön. Kórházi ágyat is lehet szerezni, mi a máltaiaktól szereztünk. Felfelkvés elleni matractól kezdve minden szükséges eszközre szert lehet tenni, csak rá kell szánni az időt, energiát, és nem igaz, hogy ez pénzen múlik. Nővéremnek a munkája sajnos ráment, az én munkahelyem elnézőbb volt. Anyu kissejtes tüdőrákkal egy hónapig ápoluk otthon, és fogtam a kezét, amikor meghalt. Ellenőrizni járt csak ki orvos (körzeti). Mindig csak dícsérni tudta a gondos ellátást. Így sem könnyű, de mindenkinek csak ajánlani tudom. Kétszer volt kint nővér, aki otthonápolást vállal, fürdetést és pelenkacserét, illeve a decubitis kezelését mutatta meg. Anyu 56 éves volt. Otthon, szerettei közt ment el. Csendesen, nyugodtan.
Válasz erre 

kacat 2011.08.06. 11:29:51

ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy nem igaz, nem lehet igaz és nem lehet olyan élethelyzet, amikor egy ilyen kérés (szeretnék otthon meghalni)egy ilyen betegség esetében felkészületlenség miatt nem teljesül. Javaslom, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, keresse a megoldást, mer az otthoni halál és haldoklás a gyászmunkában is segít, és annak is könnyebb, aki elmegy. És emberségesebb, tényleg 24/24 ügyeletben voltunk anyuval. Csak annyit még, hogy édesapám, aki 2 hónappa követte anyut szintén tüdőrák miatt, csak annyit kért: ő is mindent így szeretne, ahogyan anyuval végigcsináltuk. Sajnos a tüdőbiopsziát nem élte túl. Ott, a kórházban meghalt. Ha tehettük volna, ha lett volna még idő, hazahozzuk.
Válasz erre 
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása