Saját mocskában kellett feküdnie

2011.07.20. 16:33

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

 

 

Tisztelt Praxis!

 

Édesanyám most lett volna 81 éves, ha megérhette volna szegény, sajnos a feltételes módnál kell maradnom, ugyanis szegény március végén eltávozott közülünk. Nem volt már fiatal, de nagyon jól tartotta magát a korához képest, jött, ment, vásárolni járt, úszott rendszeresen, önellátó volt.Egy szomorú baleset és annak következményei miatt került kórházba március 3-án. Épp felmosott otthon, amikor elesett és combnyaktörést szenvedett. Szerencsére a mobiltelefonját el tudta érni nagy fájdalmai ellenére és kihívta a mentőket, illetve minket is értesített. Hamar kórházba került, de sajnos a benti ellátás, ha nem is közvetlenül, de az életébe került.

 

 

Miután megröntgenezték és ellátták kapott egy ágyat, amire lefektették, majd ott hagyták. Körülbelül két órát kellett könyörögnie, hogy a fájdalmával foglalkozzon valaki, és csak azután kapott fájdalomcsillapítót. Nekem pár éve a karom tört el és azt kell mondjam, az is elég komoly fájdalommal jár, egy combnyaktörést valahogy hatványozottan fájdalmasabbnak képzelek.Nem értem, akkor miért hagyták szenvedni ennyi ideig, ha egyszer volt gyógyszer és ember is, aki beadhatta volna előbb.

 

Kérdeztük az orvosát, hogy mi a teendő, haza vihetjük-e hozzánk édesanyámat, majd mi ellátjuk, de a doktor úr azt javasolta, hogy lehetőleg maradjon bent egy ideig, ilyen korban sajnos ez a törés igen veszélyes lehet. Még aznap beigazolódott, hogy igaza volt, ugyanis műteni kellett szegényt. A műtét jól sikerült, de ami utána következett, az sajnos maga volt a rémálom. Először trombózis alakult ki szegénynél, amelyet vérhígítóval kezeltek, majd csupa seb keletkezett szegény fenekén és hátán, felfekvéses lett. Borzasztóan szenvedett, és sajnos itt is előfordult, hogy a gyógyszereket csak késve, pár órás várakozást követően kapta meg.

 

Ezután még rosszabbá vált a helyzet. Ez sem az orvosok hibája, ők a lehetőségekhez képest mindent megtettek, de ha az ápoló személyzet hanyagul végzi a dolgát, akkor az ő erőfeszítéseik sem érnek sokat. Ekkor ugyanis teljesen leszedálták szegényt, fájdalomcsillapítás címén, volt úgy, hogy egyáltalán nem tudott magáról. Volt olyan nap, amikor ott kellett vitatkoznom az egyik nővérrel, hogy ugyan már legyen szíves kicserélni édesanyám lepedőjét, vagy kicserélem én, csak adjon egy tisztát, mert szegény már órák óta a saját vizeletében, saját "mocskában" volt kénytelen feküdni és ez senkit sem zavart rajtam kívül.

 

A végső pont az volt, amikor szegény édesanyám tüdőgyulladást kapott. Közrejátszott ebben nyilván a rengeteg fekvés is, de valószínűleg az sem volt elhanyagolható részlet, hogy állandóan nyitott ablak mellett feküdt szegény. Én kértem, hogy lehetőleg helyezzék át egy másik ágyba, vagy legalább az ablakot hagyják zárva, március még elég hűvös volt, de nem. Azt mondták ne okoskodjak, ne szóljak bele. Meg lett az eredménye... Március 27-én vasárnap hajnalban meghalt szegény,a boncolás szerint a tüdőgyulladás vitte el.

 

Egyszerűen nem hiszem el, hogy miként történhet meg hasonló egy budapesti kórházban. Hogyan lehetséges, hogy a nővérek a hálapénzt örömmel elfogadják, de a munkájukat csak ímmel-ámmal látják el. Ha az ember kér tőlük valamit, csak arcokat vágnak, vagy gorombáskodnak. Persze, nem fizetik jól őket. Engem sem, ez nem magyarázat. Ha én nem végzem rendesen a munkámat, akkor így 50 felett mehetek az utcára, mert új állást nem találok, ők pedig koloncnak tartják az egészet, a betegekkel együtt. Arról ne is beszéljünk, hogy az idős, kiszolgáltatott embereket teljesen hülyének nézik, rángatják a karjukat, lekezelően, bánnak velük. az én édesanyámnak mondta az egyik kedves nővér, hogy fogja be a pofáját mama, majd akkor kap fájdalomcsillapítót, mindezt a mi szemünk láttára, amikor pedig megjegyeztem, hogy kicsit több tisztelettel kéne beszélni, még én voltam a bunkó, követelőző hülye.

 

Nyilván, jól tudom, a combnyaktörés ilyen idős korban alapból lehet veszélyes, de miért kell még nehezebbé tenni egy beteg idős nő helyzetét, mint amilyen?

Szilvia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamantium 2011.07.20. 17:43:11

hát sajna pénz kérdése
a combnyaktörés indulásból rossz diagnózis, 100 éve egyenlő volt a halállal. ha időben megműtik és időben mobilizálják a beteget akkor nem rosszak az esélyek, az, hogy mi az ideális műtét megint jellemzően pénz kérdés (szakmai is de magyarországon egy bizonyos manningernek köszönhetően aránytalanul dominál a combfejmegtartó álláspont a külföldi protetizáló nézőponttal szemben mondanom se kell protézis az drágább)
a trombózis, ez sajna szövődmény, valószínűleg kapott indulásból vérhígítót, de ez sem ad teljes védelmet. magyarországon a kezelés a szigorú ágynyugalom. ha rettentő sok pénz van akkor vena cava inferior filtert tesznek be és intenzíven, aktívan mobilizálják a beteget mert az a legjobb a gyógyulásának, de ez nagyon sok pénz.
a dekubitus kezelésének van olcsó rossz, drága jó és nagyon drága jó módszere. hány magyar kórházban van pénz vacuum sealingre? 0? hány helyen vannak antideku pneumatikus ágyak? nagyon kevés
a fekvéstől jön a hypostatikus tüdőgyulladás ez ebben az állapotban már tényleg végzetes, bárhol a világon.
a nővérek magatartásán meg nem tudtam én se javítani, ez van nem rúghatom ki őket mert nem jön senki, ha konfliktusba keveredem velük akkor addig lesz jobb míg ott vagyok és utána minden vissza, és ráadásul utána mindig keresztbe tesznek az én betegeimnek. ha ilyet tapasztal az ember sajna meg kell kenni az osztályos főnővért (nem vajjal vagy base ball ütővel :D)

Ugyanazanő 2011.07.20. 17:45:24

Kedves Szilvia! Részvétem!

Hagrid 2011.07.20. 19:38:36

Sehol egy dokis ellenkomment? Egy lehülyézés?
Nagymamámat is így hagyták a ceglédi kórházban anno egy stroke után. Szegény fél oldalra megbénult, mozdulni se bírt. Hiába a pénz, ha nem megy a rokonság, szomjan halt volna. Sajnos így is...

sárga nyúl 2011.07.20. 19:47:00

@adamantium: Az egyik nagymamámat 80 éves kora körül elütötte egy autó, és combnyaktörése lett. Szuperül összerakták, teljesen felgyógyult.
Szerinted a protézis jobb, vagy a combfejmegtartás? Ez a "vena cava inferior filter" ez egy szűrő az erekbe? Egyáltalán alkalmazzák ezt itthon? Azért fektetik a beteget, hogy ne legyen embóliája? Ez mi: "vacuum sealing"? Gondolom nem kaja fóliázó. :)
Ekkora nagy hatalmat képviselnek a nővérek? Ma műtötték édesanyámat szürkehályoggal, teljesen rendben volt orvosilag a dolog, de a szervezetlenség és a nővérek stílusa...

adamantium 2011.07.20. 20:20:08

@sárga nyúl: sok országban a mediális (ízületen belüli) combnyaktörés 50 év felett egyenlő a protézissel. van ahol árnyalják ezt, hogy Pauwels I-es lefutású és Garden I-II elmozdulású törések csavarozás, az ennél súlyosabbak protézis.
A trombózis az alsó végtagokat érinti, azokból a vénák a medencén keresztül egyesülnek az alsó nagy "üres" vénába (vena cava inferior). ha ebbe egy katéter segítségével kifeszítünk egy esernyőszerű hálót, a filtert akkor a vérrög elakad benne és nem lesz a veszélyes szövődmény a tüdőembólia, míg magyarországon voltam, évi 1-2 darabot raktunk be.
a trombózis során a vénákban megalvad a vér, a vérrög ott van a vénában és egy hirtelen mozdulattól (izomösszehúzódás) elindulhat és tüdőembóliát okoz, ezt akadályozza meg a filter. a vérrög elindulásának megakadályozására ágynyugalmat rendelnek el míg a vérrög úgy ahogy oda nem nő a véna falához (vitatott metódus)
a vacuum sealing egy sebkötözési módszer mely során a mély sebet kitömik egy spéci szivaccsal, majd lefóliázzák és egy kicsi lyukon intermittáló nyomással folyamatosan szívogatják (vákuumot képeznek a fólia alatt), részben annak hatására, hogy így elszívják a váladékot, részben a vákuum hatására a seb tízszer gyorsabban sarjad. napi költsége 40-50 ezerre is felmehet.
minden pontja egy rendszernek lehet gyenge láncszem, főleg ha nincs cserealkatrész, te is szívesen mennél 200 zal az autóddal de tudod, hogy rossz benne a tömítés, akkor nem mégy csak 100 zal meg megpróbálod így úgy mozgásban tartani az autót mert új motorra nincs pénz.

Gyermekpszichológus · http://gyermekpszichologus.blog.hu 2011.07.20. 20:44:48

Részvétem Szilvia! Nekem is volt a rokonságban kórházban fekvő idős beteg, és sajnos valahogy az időseket sokszor már semmibe veszik. (idősek otthonában is tapasztaltam ilyet) Őszintén sajnálom, a történteket! :(

Dr.laikus PhD 2011.07.20. 20:45:14

A nővérek viselkedése nem pénz kérdése.
Nyilván nem a legfiatalabb orvosnak kell jól beosztani és a lehető legjobban tehermentesíteni őket.

Onkológiai osztályon nagyságrendekkel több a munka és a lelki teher, mint azon az osztályon ahol Mama feküdt.
Nem láttam nővért keresztrejtvényt fejteni.
A csengő szünet nélkül jelez és ők mennek, ahpgy szoktam mondani de. 10-re lefutják a bostoni maratont...
Sokszor a hely hiánya miatt a kórházi osztály folyosóján fotelban ülve kapta az ambuláns beteg az infúziót, mert akkora lett a forgalom és a hely meg nem lett több. Ez is a kórházi nővér terhét növelte, még elfordulva, menstruálva sem volt és nincs egy rossz szavuk sem.
Higgyétek el a szakmai munkát megkövetelik, szóban megbecsülik őket, betegtől aki türelmetlen orvos nem hagyja bántani őket.
Nincs is rá okunk.
Azt mondom főnök kérdése, hogy a nővérek milyen stílusban bánnak az idős, vagy a nagyon kiszolgáltatott betegekkel.

Dr.laikus PhD 2011.07.20. 20:49:00

Kedves Szilvia!

Részvétem!

Önző az ember. Más bajában a sajátja jut eszébe. :((

sárga nyúl 2011.07.20. 21:03:52

@adamantium: Ezek tényleg nagyon drága eljárások. :( Jól tippelem, hogy itt egy átlagember összesen nem fizet be annyi járulékot, hogy egy ilyen kezelést ki tudjon fizetni életében?

adamantium 2011.07.20. 21:22:24

@sárga nyúl: az alap az belefér, a csavarozás az olyan 300 ezer, a protézis az olyan 6-700 ezer, a komplikációk viszik a sok pénzt, a gond magyarországon, hogy egységes fejpénz van, mindegy mennyire komplikált az eset ugyanannyit fizetnek érte, mondván a sok eset kiegyenlíti egymást, persze ez nem teljesen így van, mert az ideális eset az nullszaldós, amelyiket már megfújja a szél az már veszteséges

ezegylehetetlenember 2011.07.20. 21:36:09

A gondozás is a pénz kérdése. Sajnálatos módon az egészségügyben kevés a pénz,nagyon sok jó nővér külföldon talál munkát,a kiégett emberek pedig itthon maradnak. Természetesen a fájdalomcsillapítás talán a legfontosabb része a betegellátásnak, a felfekvés szinte pár óra alatt kialakulhat egy tehetelen embernél,talán ha minden emberre lenne egy nővér aki 2 oránként forgatná a tehetelen beteget éjjel-nappal, megelözhető lenne. A tüdőgyuszi pedig nem a nyitott ablaktól alakul ki, hisz láttam én már igluban 75 éves embert, ahol van vagy 8 fok, mégsem kapott tüdőgyulladást. Hisz jól tudjuk az infuenza egyik megelőzési módja is a gyakori szellőztetés.
Korházban álltalában pelust hesználnak, esetleg katétert, nem értem hogy hagyhatnak valakit a vizeletében feküdni, attól a decubitus kialakul egy-kettő.
Sajnos az idös emberek legnagyobb gyilkosa az osteoporosistól meggyengült combcsontnyaktörés. Ha az endoprotézis beültetése után a beteg nem tud talpra állni, nagyon nehéz győzni a kaszás ellen.

Bikli néni 2011.07.20. 21:40:54

Off
Kedves Banda! Az élet úgy hozta, hogy most egy időre - talán nem örökre - el kell köszönnöm tőletek. Legyetek jók és összetartóak, ne veszekedjetek. Nagyon sok értékes embert ismertem meg közöttetek, sajnállak titeket itt hagyni. Sokat kaptam ettől a helytől, és azoktól, akik megtöltötték élettel. Akinek hiányoznék, természetesen ezután is megtalál privátban.
Szeretettel: Bikli néni
On

2011.07.20. 21:46:06

Nehezen tudom elképzelni, hogy a hozzátartozó előtt azt mondaná egy nővér, hogy "fogja be a pofáját mama", majd lebunkózza és lehülyézi a rokont. Mit lép erre a rokon? Ennek ellenére valóban sok megalázó helyzet éri az idős betegeket.

cziczmiczpindur 2011.07.20. 21:50:51

Személyes tapasztalaton alapuló javaslatom hozzátartozóknak:

- a nővérekkel nem balhézunk, mert ők akkor is ot leszenk, amikor mi nem tudunk,
- ha kell, kérünk tiszta lepedőt és esetleg egy kis segítséget a cseréhez,
- kintről viszünk be pellust, és szépen megkérjük, hogy szükség esetén cseréljék ki, de ha csak lehet, magunk cseréljük,
- kintről viszünk be felfekvés elleni felszerelést, és mi magunk kenegetjük, forgatjuk a beteget,
- és általában, minél többet átvállalunk az ápolási feladatokból, mert a betegünk akkor is amienk, ha épp kórházban van,
- mindez természetesen nem tesz csodát, de sokat jelenthet....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.20. 22:04:23

@cziczmiczpindur: remélem, csak véletlenül maradt ki az a rész, hogy cserébe a nővérek átutalják a hozzátartozónak a fizetésük megfelelő hányadát

macska69 2011.07.20. 22:08:49

Ezt az utat mi is megjártuk már. Vércukorszintbeállításra ment anyukám a kórházba -mozgáskorlátozott volt, ambulánsan nem lehetett megoldani- aztán az első nap baleset történt vele, ahogy húzták-vonták az ágyon, szétszakadt a lábán a bőr. Amikor bementünk látogatni, ott feküdt a véres ágyban, csak amikor szóvátettük, akkor adtak tiszta ágyneműt. Elmondta, hogy mi történt, sokat beszélgettünk, másnap mire bementünk, már hallucinációi voltak, félrebeszélt. Többé nem nyerte vissza a teljes tudatát. A sebe elfertőződött, folyamatos kötözés és sebápolás mellett is terjedt, a teljes lábszára csontig lukas volt. Miután gyakran nem volt tiszta a tudata, nem is törődtek vele. Nem tudta egyedül bevenni a gyógyszereket, nem tudott inni, enni. Egy-két nap múlva nem tudott már nyelni sem. Tisztába nem tették (katétert nem kötöttek be), állandóan vacogott a vizelettől átázott ágyban. Tüdő és vesegyulladást kapott, amit nem élt túl. Hiába tömtük a pénzt az orvosokba és nővérekbe, a kisujjukat nem mozdították a betegekért. És ami a durva volt a végén az az, hogy az orvosa annyit mondott: hát istenem, 76 év az sem kevés, neki ennyi jutott. Az egész történet ennél sokkal szörnyűbb és hosszabb, de nem akarom részletezni, mert mntha egyszer már ezt ide megírtam volna -vagy csak akartam?- csupán jelezni kívántam, hogy sajnos nem ritka, hogy ilyen rémtörténetről kell keserű posztot írni.
Most apukámmal kezdjük a kórházi dolgokat, pénteken fekszik be (koránál és állapotánál fogva igen rizikós lesz, de végre 4-5 hónap futkározás után eljutottunk idáig) az első kemóra, remélem az ő esetében nem tudok majd mást, mint csak nagyon szépeket és köszönő szavakat írni az orvosokról.

adamantium 2011.07.20. 22:09:28

@Réka ‎: az állam se ad a nővérnek 3 szoros fizetést meg dupla pótlékot, pedig a normatívákhoz képest gyakran 3 szor annyi beteget látnak el kétszer annyi munkaidőben. te örülnél ha pont a te hozzátartozód előtt mondaná a nővér, hogy bocs, de az úniós normatíva szerint ezen az osztályon 8 órában max 10 beteget láthatok el, a maga nagymamája pedig a 11. lenne?

roadrunner 2011.07.20. 22:11:57

Ahogy a novorek ugy a rendorok is lekepezik a magyar tarsadalmat.
Szar embereknek szar ellatas szar emberektol.

cziczmiczpindur 2011.07.20. 22:16:44

@Réka ‎: tévedsz, az maradt ki, hogy cserébe a hozzátartozód nagyobb eséllyel marad életben.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.20. 22:17:30

@adamantium: valószínű, hogy megérteném a nővért és nem a nővért okolnám, hanem a kórházat, a politikusokat stb. Ingyen én sem szeretek dolgozni, de @cziczmiczpindur: evidenciának állította be, hogy a hozzátartozók lássák el a nővérek munkáját. Sok múlik a nővérek hozzáállásán is (pl. gondolom, más lesz a hozzátartozó reakciója, ha megmagyarázzák a helyzetet és elmondják, miben segíthet vs. szimplán hagyják a beteget a mocsokban feküdni), ahogy látom, sokan a hozzáállást és a modort nehezményezik.

macska69 2011.07.20. 22:17:41

@cziczmiczpindur: mi ezt mind megtettük. ápoltuk is, amennyit lehetett átvállaltunk, de amit bevittünk, annak lába is kelt... Pelus, felvekvés elleni kenőcs, tisztálkodószerek, de még a gyümölcslé is a szekrényéről mind-mind eltűnt. És sem orvossal, sem nővérrel nem beszéltünk gonoszul, mégsem sikerült emberibb bánásmódot "kisírni".

cziczmiczpindur 2011.07.20. 22:23:55

@Réka ‎: ne várd, hogy magyarázzák meg, ha nem tudod, miben segíthetsz, kérdezd meg..., ha esetleg otthon kell ápolni a beteget, adott esetben akkor neked egyedül kell pelenkázni, gondozni..., persze le is pattinthatod valami otthonba...,ami az árvaház megfelelője időseknek...

cziczmiczpindur 2011.07.20. 22:26:06

@macska69: együttérzésem.... és jobbulást apukádnak....

macska69 2011.07.20. 22:28:43

@cziczmiczpindur: köszönöm, nagyon köszönöm!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.20. 22:29:15

@cziczmiczpindur: szóval gondozást ne várjak
tájékoztatást ne várjak
mit várjak? mi a minimálisan elvárható szint egy magyarországi kórházi nővértől 2011-ben?
elhiszem, hogy alulfizetettek és túhajszoltak és tisztelem a munkájukat, meghajlok előtte - de ha a fentiekre - gondozás, ápolás, tájékoztatás - nem lehet számítani, akkor mire lehet?

ezegylehetetlenember 2011.07.20. 22:34:57

Az idős emberrel nagyon nehéz, nagy problémát jelent már csak a környezet megváltozása, a teljesen kompenzált ember amint bekerül az osztályra, szinte harmadik negyedik nap elveszítheti az idő- és tájékozodóképességét, éjjel kimehet wc-re, de már nem talál vissza, bemegy egy idegen szobába, befexik a másik beteg ágyába, botlogás kozben gyakran elesik, beveri a fejét, eltörhet keze lába, megeheti, megihatja a szobatársa ételét. Ezt sajnos sok hozzátartozó végig sem gondolja, csak a zuzodásokat látja,ös hogy ki van kötve az ágyhoz a szülő. Sajnos nem minden fekete meg fehér. Érthető. hogy mindenki a legjobb gondoskodást szeretné a beteg hozzátartozónak, de nem mindig minden az alkalmazottakon múlik.

ccke 2011.07.20. 22:50:27

@adamantium: az egyetemen azt mondják, hogy ha lehet, combfej-megtartó műtétet kell végezni, mert az a legjobb. Ha nem jó az eredmény, később még mindig jöhet a protézis, tervezetten, előkészítve...
Nekem ez logikusnak tűnik, de persze, lehet, hogy az eredmények mást mutatnak.
A korai mobilizálást mindenhol hangsúlyozzák(ortopédia, trauma, stroke...), de ez a beteg:gyógytornász arány függvénye sajnos.
Vena cava vagy más filterekről csak úgy hallottam, hogy intravasculáris beavatkozás közben használhatják.

A combnyaktörés sajnos egy ilyen súlyos betegség. Nem maga a törés veszélyes, hanem az hogy egy idős(általában több más betegséggel rendelkező) beteget hosszú időre ágyba kényszerít, ennek a hol jobban hol kevésbé megelőzhető szövődményei a trombózis, a felfekvés, és a tüdőgyulladás.

Leonce 2011.07.20. 23:11:57

Köszönjük a mézesmadzagot adamantiumnak, helyette a posztban a magyar valóság.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.07.20. 23:20:45

az új alkotmányba vajon belefért az emberhez méltó betegellátás biztosításának (mind munkáltatói, mind ellátotti oldalon) állampolgári joga? (tudom, hogy ez a posztíró édesanyján nem segít - nyugodjék békében)...

szgy 2011.07.21. 02:12:05

részvétem a történtek miatt.

sajnos ma újra arra az álláspontra jutottam hogy az egészségügyet (és minden más szolgáltatást is) teljesen ki kellene venni az állam kezéből, inkább legyen minden fizetős szolgáltatás, hogy az orvosok-nővérek érdekeltek legyenek abban hogy embermódon bánjanak a beteggel mert különben éhendöglenek.

ilyen szolgáltatásért vagy inkább annak hiányáért ennyi pénzt lenyúlni az adófizetőktől, állampolgároktól, gyakorlatilag lopás.

10 év alatt sok milliót levontak TB címén, ezért kaptam egy vérnyomásmérést, illetve megtudtam hogy nincs abból a gyógyszerből amit felírt a doki, baleset után kórházban. persze később sem volt, miért is lett volna. hozzám sem szóltak amíg el nem mentem.

később egy baleset után véres fejjel bementem a legközelebbi kórházba el akartak küldeni hogy nem oda vagyok bejelentve.
ezért minek egyáltalán kórház, orovos, meg az egész izé, csak arra nem jó ami a feladata lenne!? talán még az átlagéletkor is növekedne ilye egészségügy nélkül... :-)

egyszer hallottam valakitől hogy valahogy (legálisan) nem fizet TB-t magyarországon, thaiföldre jár kórházba, töredéke pénzből király módjára bánnak vele. persze nem járhat mindenki oda, de elég elképesztő.

most úgy is (járulékemelés mellett) az öngondoskodást nyomatják, inkább adják vissza amit lenyúltak aztán majd gondoskodom magamról.

Irkutszk 2011.07.21. 04:33:04

@szgy: Sok szerencsét a munkanélküliek, és a létminimumon élők szociális hálóban tartásához, ha mindent magánkézbe adsz. Épp azért az állam feladata, hogy a szolidaritási elv megmaradhasson. Nem, nem azért gondolom ezt így, merthogy az állam milyen kedves, egyszerűen csak azért, mert az állam megengedheti magának az ennyire hatalmas fricskákat, mint az alulfizetettség, megszorítások melletti lehető legjobb ellátást követelni az egészségügyi dolgozóktól. Amint magánkézbe kerül valami, azonnal a haszon lesz a lényeg (ugye nem felejtjük el, hogy a non-profit cég is termel profitot, csak visszaforgatja). Az állam úgy gondolja (jelenleg ez eléggé kérdéses, hogy mennyire helyesen), hogy alacsony bér mellett is talál munkaerőt (orvost, nővért, takarítót, gazdasági vezetőt) egy kórházba; míg egy magáncég a tényleges piaci áron kapja csak ezt meg (ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Magyarországon még így is olcsóbb az orvosi munkaerő, hiszen az állami alternatíva (költözés nélküli, magyar nyelvű alternatíva) ilyen mértékben le van szorítva).

És többször kifejtették már itt (nem én, orvosok), hogy a magyar ellátás ahhoz képest, amennyit a magyar GDP-hez képest is befizetünk, még mindig magasabb színvonalú, mint néhány más országban, ahol még többet is költenek rá.

Nem én vagyok, hanem én 2011.07.21. 05:29:58

@Réka ‎:
Szerinted mi melto az emberhez?
Mert ha megnezed az ember egyedfejlodeset es a tortelenmet, akkor talan belatod, hogy ami ebben a kettoben benne van, az mind melto az emberhez. Az nem embertelen.
Igenis emberhez melto elkekulve, veresen, szaros magzatmazzal osszekenve, gorcsok kozt orditva megszuletni... Gyilkolni, nepeket kiirtani, abortuszra jarni, atombomat ledobni, biologiai fegyvert bevetni, vallasi tebolytol vezerelve masokat rabszolgasorba hajtani... Szarni, hugyozni, kopkodni, masokat szexualis uton megalazni, adott nyilasokba, adott dolgokat bedugni... stb...
Emberi meltosag... Ugyamar...
Te egy igenyszintrol beszelsz, aminek az adott kor, adott helyen levo adott korulmenyek nem tudnak megfelelni! Azaz az elhiresult mondas ma mar ebben a formaban igaz: a zsemle kicsi, de a pofatok meg mindig nagy!

különvélemény 2011.07.21. 07:36:29

Magyarországon 80 felett minden betegség lehet halálos kimenetelű, hála a tisztességes betegellátásnak.

VaTi 2011.07.21. 07:58:45

@különvélemény: pedig ha MÉG tisztességesebb lenne, akkor lehetne örök élet is, ugye? De ez csak Magyarországon van így, pl Vietnámban az orvosok nem ilyen irigyek, és elárulják a betegnek a titkot, hogy 80 után hogyan léphet át az örök halhatatlanságba.
Magyarországon az élet halálos kimenetelű.

spinneli 2011.07.21. 08:45:35

Ezt rendszeresen csinálják szoc és pszichiátriai beteg otthonokba.
A problémásabb betegeket, lakókat leszedálják, rájunyitják az ablakot 24 órára.
Pár hét múlva a beteg általában tüdőgyulladásban "természetes körülmények között" meghal.

Dell78 2011.07.21. 08:46:00

Édesanyám 2003. tavaszán kapott agyi infarktust, amit túlélt ugyan, de részleges jobb oldali bénulás lett a következménye. Sérült a rövid távú memória, elvesztette írási és olvasási készségét és eleinte a beszéd is nagyon nehezen ment. Legalább 3 hónapig volt kórházban, utána következett több évnyi rehabilitáció. Ezalatt az idő alatt megismerhettem az ajkai, pápai, győri és a pécsi kórház "vendégszeretetét" és "hozzáállását" a betegekhez. Jót nem tudok mondani. Azzal kezdődött, hogy az ajkai kórházban a történtek másnapján látogatóba menve én vette észre, hogy le van bénulva! Ezt azonnal szóvá tettem a főnővérnek. Ekkor nagy futkosás, összehívták az orvosokat és nekiláttak egyből diagnosztizálni és vitték ct-re. Megállapították, hogy másnap a kórházban kapott agyi infarktust, nem előző nap otthon. Következő nap: nem tudott szegény beszélni és nem tudta használni a jobb karját, sőt, a felülés sem ment egyedül. Mentem ismét. Odatették elé az ebédet, hogy egyen. "Természetesen" összemaszatolta magát is és az ágyneműt is, nővér sehol. Na itt eldurrant az agyam! Odahívattam az osztályos nővért és leordítottam a haját, hogy mégis mi a büdös francot képzelnek ezek! Hogy merészelnek ennyire közömbösek lenni?! Még akkor meg akarta magyarázni...volt velük több afférom is, de még most is mérges leszek tőle, úgyhogy hagyjuk. Még csak annyit, hogy szintén az ajkai kórház rehabilitációs osztályán - ahova félévente kellett visszamennünk három hetes bennfekvésés kezelésre - megtették azt, hogy egy magas vérnyomásos betegnek - aki kb. 15 féle gyógyszert volt kénytelen szedni naponta - nem adták a gyógyszereit. Amikor bevittem azzal kezdtem, hogy elhoztam a gyógyszereit, amennyiben szükséges, itt hagyom, adják be neki. A válasz: nem szükséges, megoldjuk. Rendben, gondoltam. Viszont akárhányszor mentem hozzá látogatóba (két naponta), azt láttam, hogy egyre rosszabbul van. Nem értettem. Az utolsó héten szintén ezt láttam. Minden szobatársa kint sétálgatott, ő pedig a szobában gubbasztott. Kértem a nővért, hogy mérje meg a vérnyomását. Eltelt 20 perc, nem történt semmi. Ismét szóltam, hogy akkor kérek egy vérnyomásmérőt, majd én megmérem a vérnyomását. Eltelt ismét fél óra, nem jött senki. Amikor a szobatársai látták, hogy komolyan gondolom a dolgot nekem kezdtek panaszkodni, hogy biztos az lehet a baja, hogy ma sem kapta meg a gyógyszereit, de ők is csak hébe-hóba kapnak, csak nem mertek eddig szólni senkinek. Betelt a pohár. Mentem a főnővérhez. Nem volt sehol. Leszólítottam a legközelebbi nővért és mondtam neki, hogy most azonnal kerítse elő. Meg is lett kb. 10 percen belül. Elmondtam neki a helyzetet. Végül olyan hangnemben kezdett el anyukámmal beszélgetni, hogy milyen jogon panaszkodik ő az ellátásra, holott mindent megkapott. Hozzáteszem, mégcsak nem is ő panaszkodott. Na ezen a ponton közbevágtam és beléfojtottam a szót. Kikértem ezt a hangnemet és gyanúsítgatást és jeleztem, hogy nem érdekel hány nap van vissza, azonnal hazaviszem, kérem a zárójelentést. Mondtam, hogy ennek az esetnek következményei lesznek, nyugodtan számolhat vele. Sajnos később lehiggadtam annyira, hogy nem tettem meg. Ismerősökön keresztül viszont hallottam, hogy fél éven belül mind a doktornő, mind az ápolók kb. fele eltűnt arról az osztályról. Vajon miért? Sejtem a választ.
Sorolhatnám a végtelenségig ezeket a történeteket, van belőlük elég. Nem tudok jó példát mondani az említett városok egyik kórházáról sem és ha már korábban volt szó a hálapénzről...elmondom, hogy semmit nem old meg! Egyetlen olyan orvossal találkoztam, aki visszautasította és azt mondta: "Uram! Nem ezen fog múlni!"
Végül 2009-ben halt meg, szintén tüdőgyulladásban.(győri kórház, ahol állandóan ment a klíma, ha kellett, ha nem...természetesen ezért is hiába szóltam...).
Bocs a hosszú posztért, csak kijött...
Anyukádat sajnálom, részvétem.

2011.07.21. 09:05:33

@Dell78: Sajnálom a történteket, talán csak lényegtelen részre figyeltem föl, ment a klíma a kórteremben. A legtöbb kórteremben nincs klíma, nyáron ki lehet múlni a hőségtől. Ezek szerint ez a jobb kórházak közé tartozott. Miután a klímán is spórolni szoktak, nehezen elképzelhető, miért használnák fölöslegesen drága pénzért, ha az időjárás nem indokolja.

T-5 2011.07.21. 09:15:05

A polgárdi idősek otthonában a nagyim ugyanígy kapott tüdőgyulladást, nem volt fűtés (még mi, látogatók is fáztunk, pedig fiatalok vagyunk mind) és az ablakot is kinyitották rá és úgyhagyták.
A hálapénzt elfogadták, de a kompótot, amit otthagytunk, hogy majd etessék meg vele később, 3 nap múlva, amikor megint mentünk, ott találtuk az asztalon, ahol legutóbb hagytuk, már penészesen. Amíg ott van az ember, addig megy a hamis mosoly, aztán utána leszarnak mindenkit.
Nagymamám végül iszonyú körülmények között halt meg, felelősséget persze nem vállalt senki. Polgárdiban csak iszonyú körülmények között megdögleni lehet, ez a tanulság. De sajnos több ilyen hely is van... :(

Zee 2011.07.21. 09:15:13

egy példa a hivatástudatra és a pénzéhégre:

feleségem tavaly decemberben állapotos lett,lenyomozta,hogy milyen szülészorvoshoz kerüljön ahhoz,hogy a maximális odafigyelést ellátást kapja.Eljártunk hozzá heti-havi szinten többször is,alkalmanként 6000-ft-ért.kb 10szer voltunk+a szülésre amit szántunk pénz,cirka 80.000 lett volna.a szülés kiírt dátuma előtt egy héttel bejelentette a fogadott orvos,hogy szabadságra megy és átpasszolta a feleségemet egy jóval fiatalabb és ezáltal kevesebb tapasztalattal rendelkező nőgyógyász doktornőnek,aki a szülést olyan empátiával odaadással és szeretettel,emberséggel vezette le,hogy konkrétan én akadtam ki rajta,hogy anélkül,hogy előre fizettünk volna neki milyen odaadással végezte a munkáját!

természetesen utólag megfelelően honoráltuk az erőfeszítéseit és egy életre elfelejtettük a másik fizetett kedves doktorbácsit!

gyönyörű kisfiamat köszönhetem neki és örökre hálásak vagyunk,mindketten.Ilyenkor gondolkodik el az ember,hogy milyen orvosokat kellene támogatni és kiket nem...

Az a probléma,hogy elment egy olyan irányba az egészségügy,hogy sokan elfelejtik azt a bizonyos Hippokratészi esküt miután lenyomnak x évet.

Valakinek hivatás-és valakinek csak munka.

Dell78 2011.07.21. 09:18:44

@Turchi: hát ez egy jó kérdés, de tény, hogy volt klíma és működött. Július volt, elég meleg és meglepődtem amikor a kórterembe léptem, hogy milyen jó hűvös van, aztán láttam meg a klímát. Egy órát voltam ott, de a végén már majdnem fáztam. Kérdeztem is, hogy nem lehetne e esetleg állítani rajta, vagy kikapcsolni. De, természetesen, ezt volt a válasz. Aztán hogy utána kikapcsolták e...szerinted?
Amúgy a többihez viszonyítva felszereltségét és állapotát tekintve ez a kórház volt a legszínvonalasabb. És itt az orvosok legalább lelkiismeretesen végezték a dolgukat. Nem beszéltek mellé és ha kérdeztem őket, akkor válaszoltak. Alapvetően a nővérekkel sem volt gondom, de ki tudja mi történik azután, hogy a hozzátartozó elmegy...sajnos eddigre már nagyon sok rossz tapasztalatom volt, ezért őket is fenntartásokkal kezeltem.

Joindulat SC 2011.07.21. 09:21:29

Nálunk Februárban zajlott le hasonló mint szegény posztolóval. :(

Csak itt stroke volt az alap majd jött a felfekvés és a tüdőgyulladás.

Mi kikérdeztük a nővéreket. Mit tudunk, mit kell bevinni, hogyan etethetjük stb. De az kiverte a biztosítékot amikor az egyik nővér azt mondta,hogy joghurtot adhatunk neki (1-2pohár) ,majd jött a másik nővérke és lecseszett minket, hogy minek etetjük.
Sajnos a mi esetünkben elég sokat feküdt a mami a kórházban. Ez idő alatt a nővérek hozzászoktak,hogy mi minden nap ott vagyunk,etetünk, krémezünk stb.Amikor meg nem tudtunk menni akkor ezek mind kimaradtak.

Volt példa arra is ,hogy kértük a lázmérést ,mert melegnek éreztük a testét - azt mondták rosszul érezzük (39,3 volt amikor megmérték).
Sőt olyanra is volt példa,hogy nem találták a lázmérőt (!!!). Milyen kórház az ahol egy részlegen 1 db lázmérő van? Na mindegy... vittünk nekik azt is.

@Dell78

a mi esetünkben azok voltak a legnormálisabbak akik visszautasították a hálapénzt. Azt mondták nekik ez a munkájuk. Költsük inkább a mamira. És ezt csak 1-2nővér mondta. A főorvos az tartotta a markát....

cenzorilla 2011.07.21. 09:27:56

Érthető a keserűség, a tehetetlenség.
Mégis arra kérek mindenkit, hogy próbáljon meg a legkisebb indulattal fogalmazni.

Törölni fogok minden uszító mondatot.

Zee 2011.07.21. 09:30:01

ok,értettem

az ilyen fődoki állatokat gyógyítson,ne embereket:D-remélem ez szolidabb volt-

az ilyen bánásmódhoz akkor sincsen joga,ha orvoshiány miatt nem valószínű,hogy ki fogják rúgni,csak annyit kívánok neki,hogy legyen hasonló kiszolgáltatott helyzetben.

ebben semmi olyan nem volt,remélem :)

Dr.laikus PhD 2011.07.21. 09:39:37

@Zee:

Ahogy látom van jó tapasztalatod, korodnál fogva gondolom inkább csak az.

A főorvos biztos lehetsz benne, hogy elfogadta a hálapénzt, de nem hiszem, hogy tartotta a markát.

A hozzátartozó ha ad, akkor adjon ha elégedett. Ha nem akkor miért is?

Egy osztályon ha a munka általában kifogásolható, vagy minősíthetetlen akkor nem lesz jobb tőle ha pénzt dugdosunk a zsebekbe.

Tényleg kevesen vannak, de az idősekkel való bánásmód valahogy speciálisan kegyetlennek látszik.
Sokat gondolkodom rajt miért.
Nem az emberhiány az oka, hiszen - amit láttam - az nem a kizsigerelt levegőt venni nem tudó, hanem éppen olvasó, vagy más kellemesebb foglalatosságot űző minekisnevezzelek volt.

cziczmiczpindur 2011.07.21. 09:59:05

@Dr.laikus PhD: Talán mert az egész társadalomban általános (tisztelet a kivételnek), hogy az öreg ember csak teher. Csak láb alatt van, csak feltartja a sort a közértben, lassan száll fel a buszra, feltartja a háziorvost, minek szól bele bármibe, kéne a lakása a gyereknek, képes az egész nyugdíját magára költeni, stb. Ha megfigyeled, az emberek jelentős része, ha már hozzá kell szólni egy idős emberhez, hangosan és tagolva teszi. Idős, mozgássérült édesanyám ilyenkor azt szokta válaszolni: csak öreg vagyok, fiam, nem hülye....

Mária 2011.07.21. 10:22:49

@Irkutszk:

"Sok szerencsét a munkanélküliek, és a létminimumon élők szociális hálóban tartásához, ha mindent magánkézbe adsz."

Talán, ha jó sok ember azt látná, hogy nem csak hogy munka nincs, vagy ha van, akkor minimálbéren, vagy az alatt, hanem azt is látná, hogy ellátás sincs, ha beteg, akkor jó sokan megkérdeznék, hogy miért vannak ilyen állapotok, mint amilyenek vannak ebben az országban.

Miért ekkora a munkanélküliség, miért dől be naponta (!) hatvan körüli cég, miért nézik el a feketemunkát és a Munka törvénykönyv rutinos figyelemn kívül hagyását.

Az emberek döntő többsége olyan, hogy ha fokozatosan nehezedika sorsa, akkor alkalmazkodik a beszűkült lehetőségeihez, egészen az extremitás határáig.

De ha minden mozgásterét megvonják, és a sarokba szorítják, például azzal, hogy nem kap ellátást, ha beteg, akkor talán jó sokan belegondolnának, hogy csak egy életük van, és kár, hogy az az egy életük végig csak a nélkülözésről és a megszorításról szól.

Nem munkanélküliségre, meg létminimumra van szükség, meg a hozzá kenetteljes, kétszínű pofával "biztosított" szociális hálóra.

Munkahelyekre van szükség, korrekt bérekre és európai emberhez méltó életszínvonalra.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2011.07.21. 10:51:49

Sziasztok! Szeretném kikérni a tanácsotokat. Két napja este beszorult a kezem és bő tíz perc alatt tudtam csak kiszabadítani a bal ujjam (gyűrűs) kapott elég nagy ütéseket mire kiszedtem a kezem, nem is éreztem az egész ujjam vagy egy órán keresztül, vágás is lett rajta (nem túl mély), de az utolsó percnél elferdült az ujjam, ezt hirtelen az ijedségtől vissza is "igazítottam". Majd irány a kórház, ahol azt mondták, hogy minden rendben sem idegsérülés sem törésem. Menjek haza és tegyek rá kötést és rögzítsem. Hát ahogy tudtuk ezt meg is csináltuk, de még mindig az utolsó perc felétől az ujjam érzéketlen, színe normális illetve egy picit ferde. Előre is köszönöm a tanácsokat!!!

novákandris 2011.07.21. 10:53:04

Miért nem tudhatjuk meg, hogy melyik kórházban történt?

Seang Lee 2011.07.21. 11:39:43

@Hagrid: epp ezt akartam irni. nagypapam cegleden hunyt el dcember 24-en. orvosok, noverek csak ugy nyeltek a mamam altal szetosztogatott 1-200 ezret es cserebe ezt kapta a papa: 1. kitettek ulni egy szekre, felmeztelen, ablak nyitva (december..), csak ugy remegett szegeny 2. az etelt, italt odatettek melle, de papa nem volt kepes egyedul enni, inni, ha a csalad nem megy ehen es szomjan hal 3. elkapott egy virusta korhazban 4, papa allitasa szeritn a noverek vertek (utottek) amit sajnos el is tudok kepzelni. Cegled egy lepratelep! (de igazibol ahol ot elrontottak az a Klinikak volt, onnan kezdodott a kalvaria, Cegled csak ratett par alpattal). a Klinikakon pl az intenzivre nem engedtek be a keresztanyam sokaig, aki par ora utan megunta a varakozast es megis bement. a dokik es a noverek a noverszobaban (intenziven!) cigarettaztak!!!!!! hat ennyit a magyar egeszsegugyrol....

Seang Lee 2011.07.21. 11:51:16

@ezegylehetetlenember: 90%-ban DE!es 90% baromi sok! ezert megy a halapenz, hogy az tuti jo legyen)... de sokszor foloslegesen.. :(

Hagrid 2011.07.21. 11:59:08

@Seang Lee: Az a durva, hogy más közalkalmazottak ennyi pénzért rendesen dolgoznak, én is. S tűzoltók, rendőrök, nővérek, orvosok, tanárok...na messze nem mind...:/

Versenyszféra ugyanez: eladó/manager faszi jólmenő nyílászáró üzletben, légkondi alatt semmi infót nem ad, alig várja, hogy elmenjünk, az elég alapvető kérdéseinkre semmi válasz, csak némi vállrángatás.

S mindenkinek az az érve az országban: máshol jobban keresnek...igen és fognak is, amíg így dolgozunk, mert addig alapunk sincs arra, hogy jobb fizetést követeljünk.

Frau Rindfleisch 2011.07.21. 12:13:04

Olvasgatni szoktam a praxisblogot és elképedek. Az uram háromszor feküdt a szombathelyi Markusovszky kórház belosztályán, engem tavaly operáltak válltöréssel, és mondhatom, hogy maximálisan meg vagyok elégedve mind az orvosok, mind az ápoló személyzet munkájával. Öt éve költöztünk ide a fővárosból, de megint egy okkal több, amiért mindezideig nem bántam meg ezt a lépést.

zagadka 2011.07.21. 12:40:11

@Irkutszk: "És többször kifejtették már itt (nem én, orvosok), hogy a magyar ellátás ahhoz képest, amennyit a magyar GDP-hez képest is befizetünk, még mindig magasabb színvonalú, mint néhány más országban, ahol még többet is költenek rá."
Be nem bizonyították.
De itt erre hivatkozni hiba.

Dell78 2011.07.21. 12:50:58

@Dr.laikus PhD: azért ad az ember hálapénzt, mert többek közt nem akar lelkiismereti kérdést csinálni belőle, hogy ha nem ad és a kórházi személyzet hathatós közreműködésével esetleg gond lesz, akkor magát okolja, hogy biztos jobb lett volna és odafigyeltek volna a hozzátartozójára ha ad. A fenti példák mind azt mutatják, hogy ez nem így van, de akkor is rossz érzésed lenne, ha nem adnál...sajnos.

VaTi 2011.07.21. 14:02:27

A fenti kommentekkel ellentétben én azon vagyok megdöbbenve, hogy mi jön ki egyes emberekből. Te jó ég! Szóval minden orvos és nővér gyilkos? Direkt meggyilkolják a betegeket, hogy ne legyen vele munkájuk? Ti tényleg eszeteknél vagytok??? És ez a hagrid ideáll a közalkalmazottakat bezzegelni? Miután legyilkosoztátok az orvosokat, nővéreket? Igaza van Cenzorillának, csak én megfordítom: érthető az elkeseredettség. Az itteni jó szándékú kommentelő orvosoké. Akik elkeserednek és elvonulnak az ilyenek miatt.
Hagrid: neked az első kommented az volt, hogy ideálltál provokálni az orvosokat: mi van, senki nem kötekszik? Olvasd végig a hozzászólásokat: az orvosok értelmes, magyarázó megszólalásait, és a mocskot, ami a többiből dől. Na, ki volt itt a kötekedő troll?
Én meg vagyok a hülye, hogy egyáltalán idejövök egy címlapos poszthoz.

Irkutszk 2011.07.21. 14:09:02

@Mária: Én ezzel egyetértek. Azzal a kikötéssel, hogy a szociális hálóra akkor is szükség van szerintem. Ne legyen rá szükségünk! :)

A munkahely teremtés azonban már végképp nem egészségügyi probléma, azt hiszem. :(

Mária 2011.07.21. 14:31:55

@Irkutszk:

A munkahelyteremtés nagyon is összefügg az egészségüggyel, például:

- ha nincs munkahely, pang a gazdaság

- nincsenek bérek, tehát nincs fogyasztás

- nincs fogyasztás, tehát nincs az államnak adóbevétele

- nincsenek bérek, tehát nincs az államnak SZJA bevétele

- mindezekkel szemben viszont van egy csomó kiadása, amihez nincs forrás, hiszen pang a gazdaság

- ebből következően nincs pénz az eü ellátórendszer megfelelő működtetésére

- mindennek tetejébe a munka nélkül vegetáló emberek testi és lelki egészsége drasztikusan megromlik, amit a mélyrepülésben lévő eü nem tud kezelni

Irkutszk 2011.07.21. 14:38:52

@Mária: Nem azt mondtam, hogy nem függ össze. Ne értelmezd félre a mondataimat :) Azt mondtam, hogy ez nem egészségügyi probléma. Mindennek van egészségügyi vonzata, ebben sem fogunk vitatkozni. De a munkahelyteremtés egy gazdasági ügyvitelbe tartozó valami, és senki nem várja el az orvosoktól, hogy ezt a kérdést is oldják meg. Egyszerűen nem feladatuk.

Rotoxis 2011.07.21. 15:26:35

Kedves Posztoló, Komment-tolók!

Egy nővér legfeljebb öt beteget tud megfelelő szinten ellátni, ápolni. Ha van mellette segédnővér, akkor esetleg ötöt-hatot. (Ezzel még mindig a "nyugati" létszám alatt vagyunk.)

Amikor kórházban járnak, és tombolni
támad kedvük, előbb saccolják meg hány ágy lehet, ehhez mennyi nővér van. Ha kevesebb, mint amennyit fentebb írtam, azonnal tessenek reklamálni, mert a hozzátartozójuk 100 %-os bizonyossággal nem lesz korrekt módon ellátva. Ha a hozzátartozó nem "száll be" az ápolásba, a beteg bizony hiányt fog szenvedni.

Ja, reklamálni pedig nem kórházban, hanem a betegjogi képviselőnél és a fenntartónál kell. Az alacsony létszámról ugyanis legkevésbé az osztályon dolgozó orvosok-nővérek tehetnek.

Dr.laikus PhD 2011.07.21. 16:00:16

@Rotoxis:

Ugye tudod, hogy mindig egyet értek veled?

Van némi emlékem arról, hogy hány nővér volt egy belosztályon és hány betegről gondoskodott.
Igaz nem volt ennyi luk, hanem egy hatalmas, vagy valamivel kisebb teremben látott rá a nyűglődőkre...
Még a lepedők helye meg volt az elkülönítésre, lepedő már nem.

Most csináltak egy pár helyen három ágyas lukakat, közös fürdőszobát, azok is lukak (70x70-es zuhanytálca, mérnöknek hívott tervező egészséges hátsóját kéne odanyomni min. 3 beteg után), szóval ugyanannyi nővér (megengedem - kevesebb) nem lát semmit, kéne folyamatosan trappolni, mert az az öreg folyton csenget és nem tudni kő-e valami, vagy csak szórakázik....
De nem trappol, ül a pultnál, szobába be nem lát, ellenben azt igen, hogy a folyosón hogyan imbolyog és esik néha el a beteg.
Figyel, mint a vadász, ha elesett akkor ugrás...
Nem fordítva kéne?

Igen! Aki meg tudja oldani menjen és ápoljon. Megetetni tehetetlen hozzátartozóját mindenképpen.
A munkát akkor is el kell végezni, ha kevesebben vannak, emberségesen.
Akinek a hozzátartozóját nem látja el ugyanolyan keveset keres, kulizik és elege van a világból.
Alapellátás, hogy pár kanál ennivalót adok, ha nem infúzióban kapja, megvárom míg beveszi a gyógyszert.

Én még nem vagyok tehetetlen, de addig el nem ment mellőlem a nővér műtét után, míg a bogyókat nem nyeltem le...és lassú voltam, mint amilyen demensen leszek. Ja és ha pisilni kellett csengettem és jött és elvitte...

Regény lesz, hát nem folytatom...
Most nem értek veled egyet!

novákandris 2011.07.21. 16:21:10

@Mária: Semmiképp se gondolom, hogy egyedi eset.
Azt viszont gondolom, hogy kórházak között nagy különbségek vannak ebben a tekintetben. Hogy mennyire motivált és emberséges a munkaközösség az nem csak a pénzen múlik, hanem - ahogy itt már mások is leírták - attól, hogy a főnök hogyan tartja kézben a társaságot.

Tudom, hogy vannak kórházak, ahol áldozatos, jó színvonalú munkát végeznek a nővérek. Azt is tudom, hogy van, ahol viszont tulajdonképpen fekete angyalkodnak nap mint nap (rányitják az ablakot, hogy vigye el a tüdőgyuszi - szerintem ez az).

Nem lenne jó ezeket egy kalap alá venni, tudni kéne, hogy hol melyik szemlélet érvényesül. Pl. ha "csökkentik az egészségügy kapacitását" (bezárják a kórházat), akkor szeretnék ilyen infókkal rendelkezni, hogy meg tudjam ítélni, hogy jól csinálják-e.

tódór piroska 2011.07.21. 16:29:56

Mai hír szerint a jövő évi költségvetés tervezetében az eü. ráfordítás csökkentése szerepel.
Ha ez igaz, aligha lesz jobb az ellátás.

ccke 2011.07.21. 16:42:21

@novákandris: Te komolyan azt gondolod, hogy az ablak direkt azért van nyitva, hogy a beteg tüdőgyulladást kapjon, és meghaljon? Hogy az ápolók szándékosan gyilkolják a betegeket? Milyen lelkületű ember vagy te?

Arra nem gondolsz, hogy ha egy teremben több ember fekszik 24 órában, ott üríti amit üríteni kell, nem tud tisztálkodni, neadjisten bűzös sebei vannak, ott nem árt szellőztetni?Még decemberben is. Ha előfordul, hogy indokolatlanul, túl sokáig van nyitva az ablak, vagy pont egy leromlott állapotú betegre megy a huzat az hiba. Gondatlanság, nemtörődömség. Ha te emögött szándékosságot feltételezel, veled valami nagy baj lehet...

Leonce 2011.07.21. 16:45:12

Nem kerülne minden magánkézbe, csak az ellátórendszer. A társadalombiztosítás maradna. Lehetne egy szektorsemleges finanszírozás. Persze az eü piac egy nagyon rendhagyó piac, de egy minimális versenyre akkor is szükség lenne. Ez a verseny az oktatásban már elkezdődött, odaviszik a gyereket, ahol elégedettek, az egészségügyben is szükséges lenne.

Hatodéves 2011.07.21. 17:39:34

@macska69:
Csatlakozom. Ezek szerint végre sikerült eljutni a kezelésig. Végül is megkérdezhetem, hogy hol kezelik? És remélem, minden rendben lesz, az onkológusok és az ott dolgozó nővérek általában átlagon felüliek. Legalábbis Laikus is ezt írja, egy másik helyen én is ezt láttam, és másoktól is hallottam jó dolgokat.

Jobbulást Apukádnak és kitartást!

adamantium 2011.07.21. 17:57:08

@ccke: ezt a combfejmegtartó elméletet manninger és társai találták ki, nagyon jól hangzik, minden magyar orvosba bele is sulkolják, csak sajna semmilyen evidence based study nem támasztja alá. a külföldi traumatológusok meg a földön fetrengve röhögnek amikor a magyar traumatológus elmondja, hogy ő bizony hajnal 3 kor megcsavarozza a combnyakat mert azt 6 órán belül kell.
a véleményem: egy idős ember a baleset pillanatában van a legjobb állapotban, elvégre járt ha elesett (persze vannak kivételek). ha megcsavarozom a combnyakat akkor 6-12 hétig tehermentesítenie kell, ez egy öregnek óriási megterhelés, általában nem is sikerül, elmozdul a törés, az öreg is legyengül, akkor még húzzuk az időt, hogy hátha meggyógyul még 3 hónapig. 6 hónap után amikor már alig piheg elhatározzuk, hogy ez nem gyógyul meg ideje protézist tenni, de kibe? mert a beteg már olyan gyenge, hogy nem bírja a műtétet. elemben a protézissel másnap felkelhet, járhat, nem gyengül el gyakran még jobban van mint törés előtt, mert idős korban soknak van artrózisa előtte
ilyenkor el lehet dönteni, hogy mi a helyes: anatómiai ideálokat üldözünk, vagy azt nézzük mi a jó a betegnek?
persze 50-60 éves kor alatt mindenképpen meg kell próbálni a csavarozást

adamantium 2011.07.21. 18:00:44

@szgy: te hány éves vagy, hogy ilyeneket elhiszel? magyarországon minden adózandó kereset után kötelező TB-t fizetni nem lehet legálisan kibújni alóla.
thaiföldre jár??? oda a legolcsóbb repülőjegy, oda-vissza 500 euró, egyszer elvágod a kezed, sz@rul gyógyul a seb 10 szer elmégy tahiföldre kötéscserére? még ha egy nagy műtétről lenne szó.
és mi van ha baleset éri, akkor magyarországon meg ingyen ellátják majd?

adamantium 2011.07.21. 18:04:52

@anitám83: ez komplikált dolog, kellene egy kép a vágásról, meg meg kellene vizsgálni, hogy akkor az ujj mindkét éle érzéketlen vagy csak az egyik, összefüggésben van-e az érzéketlenség a vágással. volt-e röntgen ha kétségeid vannak keres fel egy kézsebészt (egy jót)

ccke 2011.07.21. 18:51:24

@adamantium: Akkor ez egy újabb hungarikum a nootropil és az allergiára kalcium mellett. Írom a listát, hogy miket felejtsek el, ha külföldre vetődnék:)

sárga nyúl 2011.07.21. 19:48:54

@ccke: Allergiára kalcium egész súlyosan baromság (tapasztalati kísérletek alapján. :) ). Nem is értem, hogy mondhat ilyet valaki orvosi diplomával (gyerekorvosunk).

Dr.laikus PhD 2011.07.21. 19:58:00

@ccke:

Miért mit adnak allergiás roham esetén vénába?

Mert amit adtak az használt és úgy tudom kalcium sandosten volt.

ccke 2011.07.21. 20:58:41

@Dr.laikus PhD: suprastin(antihisztamin)+valamilyen szteroid.
Könnyen lehet, hogy kalciumot is adtak, mert sokan hisznek benne, de hatása nem annak volt.

adamantium 2011.07.21. 21:20:57

a calciumot i.v tényleg gyakran alkalmazzák magyarországon allergiás roham kezelésére de ne kérdezzétek milyen alapon kellene hasson. a suprastin már jobb választás, bár van tőle sokkal modernebb is. itt a fenistil a menő. a végső megoldás meg a steroid

macska69 2011.07.21. 21:40:23

@Hatodéves: köszi az érdeklődést és a jó kívánságot! Holnap reggel kell jelentkeznie az Onkológiai Intézetben (Kékgolyó), ott kell maradnia -mert volt infarktusos- az első kezelést követően egy-két nap megfigyelésre, aztán ha minden rendben, hétfőn hazajöhet és úgy kapja a további kezeléseket, hogy miután megkapta, hazajöhet azonnal. Kicsit sajnálom, hogy nem az ÁEK onkológiára sikerült kerülnie, mert ott tényleg átlagon felülien rendesek a nővérkék és orvosok is, de bízom benne, hogy itt is gondosan fogják kezelni. Tudod, az apukám egy nagyon életrevaló, nagyon szeretnivaló, jó humorú bácsi, remélem, hogy ők is így látják és szívükön fogják viselni a sorsát. Holnap már többet fogunk tudni.
Laikus egy tündér, engem is gyakran bátorít, hát bizony ránk fér...

Hatodéves 2011.07.21. 21:44:59

@macska69:
Remélem, minden a lehető legjobban zajlik majd, és köszönöm a választ! Továbbra is hiszek az onkológusok különlegesember-voltában :D

macska69 2011.07.21. 21:48:33

@Hatodéves: Még én is hiszek ebben!És nem is annyira a kemó és a sugár az, amitől félek, (félünk) hanem az azt követő nagyműtét... De biztos minden a legnagyobb rendben lesz és feleslegesek a félelmeink. Köszönöm a ránk gondolásaidat!

sárga nyúl 2011.07.21. 22:20:45

@adamantium: Még kölyökkoromban kaptam asztmás rohamra valamit iv, amitől mindenekelőtt elkezdtem levegőt kapni, de közben leesett a pulzusom, és az izmaim olyan szinten elernyedtek, hogy nem bírtam felállni, és kevésen múlt, hogy elértem a wc-ig, némi támogatással. Aztán elaludtam tőle, és órákon keresztül nem bírtam magamhoz térni, pedig nagyon próbáltam. Az mi lehetett? A szteroidnak csak nincs ilyen mellékhatása?!

adamantium 2011.07.21. 22:32:29

@sárga nyúl: az első generációs hisztamin blokkolók főleg, de még a második generációsak is álmosságot, szedációt okoztak. a 3. generációnál ez asszem már ki lett küszöbölve. lehet, hogy valami koktél volt valami nyugtatóval is megspékelve, mert a beteg a légszomjtól pánikrohamot kap ezzel még több oxigént használnak az izmai

sárga nyúl 2011.07.21. 22:46:18

@adamantium: Igen, az lehet, mert az orvos folyamatosan fogta a csuklóm, gondolom számított rá, hogy a pulzussal gond lehet. Mostanában már nyilván nem nagyon mennek ügyeletre asztmás fulladással az emberek, mióta vannak az inhalatív szteroidok, de ha mennek is, már úgyis Ventolinoznak.

jenny555 2011.07.22. 15:56:40

Én is nővérként dolgozom egy akut osztályon,már 10 éve,de évek óta nem kaptam egy vasat sem,ennek ellenére lelkiismeretesen végzem a munkámat.Aki ilyen pályát választ(kivétel az orvosok)az nem a paráért csinálja.

Hatodéves 2011.07.23. 02:02:24

@jenny555:
Ehhez nehéz hozzászólni. Valójában ha Te lelkiismeretes vagy, akkor érthető, hogy azt hiszed, hogy mindenki az. De láttam én már nem egy olyan nővért, hogy meglepődnél.* Ez biztos fordítva is igaz. Felesleges kategorikusan kijelenteni, hogy az orvosok vagy a nővérek a paráért vagy nem a paráért csinálják. Bántó is nyilván.

*: És olyat is, aki többet foglalkozott velem, mint az összes gyakorlatvezetőm együttvéve. És aranyba kellene foglalni. Nem akarom szítani a jól ismert nővér-orvos ellentétet, de a kommentednek ez a része nem volt valami szép.

novákandris 2011.07.26. 11:18:54

@ccke: Nem tudom, mi bajod a lelkületemmel (légyszi ne személyeskedj és ne címkézz, én is mondhatnám, hogy naív vagy, de inkább ne ebbe az irányba menjünk, ha kérhetem).
Pontosan ezt gondolom. Azt gondolom, hogy bizonyos helyeken lehet olyan rossz a munkamorál, hogy nem emberi lényként, hanem munkadarabként tekintenek az idős betegekre (erre bizonyítéknak elfogadom azt, ahogyan beszélnek velük), amikkel csak a kellemetlenség van, meg a vesződséges munka.
Van korrupt rendőr Magyarországon, aki a rend helyett a saját zsebét tömi törvénytelen eszközökkel.
Van intézeti nevelő, aki felveszi a hivatalos fizetését az államtól és aztán megerőszakolja és prostituálja a neveltjeit.
Van elmegyógyintézeti gondozó, aki gondozás helyett veri, kínozza, fajtalanságra kényszeríti a rá bízott elmebetegeket.
Van korrupt orvos, aki nem gyógyít, hanem kamu diagnózisra zsebből árul gyógyszert, hivatalos rendelési időben.
Van nővér, akinek nem azon jár az esze, hogy hogyan gyógyítson, hanem azon, hogy hogyan "szabaduljon meg" a betegtől.
Mindegyikre van jól dokumentált, újságban is megjelent példa Magyarország elmúlt 10 évének történetéből.
Ha egy nővér ellenőrzés nélkül dolgozik, nagyon könnyű dolga van, ha át akar segíteni valakit a másvilágra.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása