Egy buszmegállóban kellett meghalnia

2011.06.08. 12:00

Tisztelt Praxis blog!


Március közepén elveszítettem édesanyámat, aki 74 éves lett volna a nyáron. Semmiféle ismert betegsége nem volt, leszámítva a kissé magas vérnyomását, amelyre gyógyszert is szedett. Fiatalos, mindig jó kedvű és életvidám teremtés volt, amit nem szeretett, az a semmittevés volt, ezért a nyugdíjas éveit nem otthon üldögéléssel töltötte, dolgozni járt, hogy lefoglalja magát, és hogy a nyugdíját kiegészítse. Halálát szívroham okozta, amelyet sajnos a munkahelyén tartózkodó és őt megvizsgáló orvos nem vett észre.

 


Azon a napon is, mint máskor annyiszor édesanyám elment otthonról a munkahelyére. Meg is érkezett rendben, megkezdte a munkavégzést, de egy pár órával később nagyon rosszul lett, nem tudta folytatni a munkát. Mivel a munkatársai látták, hogy nincs jól, nehezen veszi a levegőt és fal fehér, ezért rábeszélték, hogy azonnal induljon az orvoshoz, nehogy baj legyen (a munkahelyén állandó az orvosi felügyelet). Az orvos felületesen megvizsgálta, de nem talált nála semmiféle olyan állapotot, amely indokolta volna, hogy értesítse a mentőket és így édesanyám valódi orvosi segítséget kapjon. Annyit mondott neki, hogy hagyja abba a munkavégzést, induljon haza és feküdjön le pihenni. Édesanyám megfogadta a tanácsát, elkérte magát és haza indult, de soha sem érkezett meg.


Munkaideje végeztével vártuk, hogy haza érjen, amikor már másfél órája hiába vártunk, elkezdtünk érte aggódni. A legtermészetesebb módon először a munkahelyét hívtuk fel, hátha tudnak róla mondani valami érdemlegeset, akkor ijedtünk meg igazán, amikor tájékoztattak bennünket, hogy már vagy négy-öt órája haza indult, mert rosszul érezte magát. Egyből telefonáltunk a mentőknek, arra gondoltunk, hogy esetleg ők beszállították valamelyik kórházba és tudnak nekünk információval szolgálni.


Miután igazoltuk személyazonosságunkat jött a borzasztó hír. A telefonos hölgy sajnálattal közölte a rossz hírt, hogy az egyik buszmegállóból értesítették őket a járókelők, ahol édesanyám összeesett és a mentők a kiérkezést követően már csak halálának beálltát tudták megállapítani. Vélhetőleg szívrohamban hunyt el, de pontosabbat csak a boncolást követően tudnak majd mondani. Hagy ne részletezzem, milyen érzés volt a hírt meghallani és felfogni. Az első sokk és nyugtató bevétele után felhívtam a rokonokat és tovább adtam a tragikus hírt.


A boncolás igazolta a mentők korábbi feltevését, miszerint szívroham vitte el szegényt. Véleményem szerint a munkahelyén vizsgálatot végző orvos nagyban felelős a haláláért, illetve abban, hogy esélyt sem adott szegénynek a túlélésre azzal, hogy az infarktust nem diagnosztizálta. A munkahelye megkeresett bennünket és alá akartak íratni velünk egy papírt, amelyben kijelentjük, hogy őket semmiféle felelősség nem terheli a „sajnálatos üggyel „kapcsolatban, de ezt nem fogadtuk el és nem írtuk alá. Mindenképpen jogi utat akartuk választani, fel is kerestünk egy ügyvédet a temetést követően, aki úgy fogalmazott, hogy mindenképpen jól tettük, hogy nem hagytuk annyiban a történteket.


Nem pénzt akarunk édesanyám halálából, hanem erkölcsi elégtételt, büntető feljelentést is tettünk az orvos ellen. Egyszerűen nem tudjuk feldolgozni, hogy nem vett a doktor úr észre egy végül halálos kimenetelű infarktust és nem küldte szegény édesanyámat kórházba, nem hívta a mentőket. Egy buszmegállóban, idegen emberek között kellett eltávoznia örökre, még csak el sem búcsúzhattunk tőle. Nem akarjuk hagyni, hogy ez megismétlődhessen.


É.
 

 

Nyereményjáték! Töltsd fel egy fotót az autódról és nyerj egy iPad 2-t!

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tower13 2011.06.08. 12:15:15

Most írjam le, hogy nehéz diagnosztizálni egy szívrohamot? Bár ha épp aktív akkor talán könnyebb.
Egyébként részvétem.

Káin 2011.06.08. 12:17:22

@Tower13: Kérlek írd le, hogy miért nehéz. Amúgy én csak azt nem értem, hogy ilyen esetben nem is merül fel, hogy valami komoly baj is lehet? Részvétem a posztolónak!

ccke 2011.06.08. 12:21:03

Részvétem.

Sajnos idős korban gyakran tünetszegényen jelentkezik egy infarktus. Általános gyengeség, rossz közérzet, nincs más típusos jel.
Persze pont emiatt lehetett volna elővigyázatosabb az üzemorvos, de nem hinném, hogy pert lehetne nyerni ezzel.

Káin 2011.06.08. 12:27:20

@ccke: Tanultam némi jogot, de az efféle ügyekről semmit, szóval nem tudom, hogy esélyes-e egy per. Ahogy azt is nehéz megítélni, hogy hibázott-e az üzemorvos. Ezt szerintem az orvos olvasók jobban tudják, kíváncsi vagyok.

2011.06.08. 12:41:02

EKG, Torptonin-T gyorsteszt volt?

2011.06.08. 12:44:02

@ReignOfdark: Na jó, ez utóbbi inkább álom szerintem egy magyar orvos költségvetésének. Egy jó gyorstesztekből álló készlet ára félmillert kóstál. A posztolónak részvétem, ha kicsit több konkrétumot ír le, esetleg meg lehetne mondani, hogy ki-mit-hol hibázott vagy sem. Marand22 nagyon nagy EKG-ban, biztos tudna jót mondani.

pöndörödő macskafülszőr 2011.06.08. 12:44:54

Részvétem a posztolónak.

Az üzemorvos egyértelműen gondatlan volt, szurkolok, ha megfelelő elégtételt kapjon a család. És azért, hogy fel tudják dolgozni a tragédiát:(

ccke 2011.06.08. 12:45:28

@Káin: Itt két fontos kérdés van:
1. Hibázott-e az orvos: a tünetek, panaszok, rendelkezésére álló vizsgálatok (fizikális vizsgálat, vérnyomásmérés, talán EKG) alapján kellett volna-e gondolnia súlyos kórképre. Ezt nem tudjuk megítélni, mert nem írja le a posztoló.

2.Ha hibázott, az okozta-e a beteg halálát. Magyarul túlélte volna-e, ha megkapja a megfelelő további ellátást. Ezt persze biztosan nem lehet megmondani, az igazságügyi szakértő ad véleményt a boncolás eredménye alapján.

phoenix102 2011.06.08. 12:55:36

@ccke: jó a 2. felvetés, de csak jogi szempontból. Sajnos az igaz, hogy a betegek közel felénél teljesen mindegy, hogy jön-e a mentő vagy sem. De ettől függetlenül minden ilyen esetben a legnagyobb gondossággal kell eljárni. Lehet, hogy az én hülyeségem, de minden betegemnél, vérnyomás, vércukor, EKG-val kezdek. De erre sajnos nem mindenhol van mód. Nem egyszer fogtam tünetszegény, atípusos tünetekkel zajló infarktust (neurológiai osztályon).

A másik oldal, egyrészt sajnálom főleg a családot, hogy ilyet kellett átélniük, de azért ne felejtsük el, hogy a vizsgálat időpontjában nem biztos, hogy egyértelmű volt a kórkép. Azt meg senki meg nem jósolja, hogy fél óra múlva ki fog meghalni infarctusban.

ccke 2011.06.08. 13:00:14

@ReignOfdark: Troponin vizsgálat elvileg csak 6 óra után informatív, addigra emelkedik meg a szint. Ahol dolgoztam, volt ilyen gyorsteszt, arra az estre, ha a labor nem tud troponint mérni(többször volt ilyen), de valahogy nem jól működött a kütyü, sokszor 2-3-szor meg kellett ismételni, és a tesztcsík is többezer forint, úgyhogy nem szerették használni.

serfecs (törölt) 2011.06.08. 13:09:14

@Tower13: falfehér volt és nehezen vette a levegőt. Mégha nem is talál semmit az orvos (elég nehéz elhinni, tudva, hogy egy órával később már nem élt), nem lett volna szabad útjára bocsátani szerintem.

serfecs (törölt) 2011.06.08. 13:12:34

@ccke: infarktusnál ilyen gyorsan leginkább embóliában szoktak meghalni, nem? Ha igen, akkor a fektetés és/vagy azonnali kórházba küldés megelőzhette volna a halált.
Kívánom, hogy ne ez derüljön ki, mert akkor sosem talál megnyugvást a posztoló. Derüljön ki, hogy gyors, fájdalommentes és megelőzhetetlen dolog végzett az édesanyjával. Ezt könnyebb lesz feldolgozni.

phoenix102 2011.06.08. 13:13:48

@rimapénteki.rimai.péntek: én se engedtem volna szélnek, de aki foglakozik betegekkel, az tudja, hogy nem ritkán fordul elő, hogy a beteg nemet mond a mentőre, és a további vizsgálatokra. Ha minden pontosan úgy történt, ahogy a család hallotta és fent leírásra került, akkor viszont kellemetlen pillanatai lesznek az üzemorvosnak.

SusanneF 2011.06.08. 13:13:52

Nagyon szomorú történés-együttérzésem a posztolónak!
Vajon mit gondolhat az orvos?
Felháborító a cég próbálkozása!!!!

Irkutszk 2011.06.08. 13:15:04

@ReignOfdark: Attól függően, hogy mekkora cégnél dolgozott (hiszen állandó orvosi felügyelet nincs bármelyik sarki közért hátsó udvarán) ill. mennyire gondolták komolyan az orvosi ellátás felszerelését, akár lehetett is troponin gyorsteszt az üzemorvosnál. Egy Richternek mondjuk nem hiszem, hogy nagy kiadás lenne (fogalmam sincs, milyen üzemorvosi felszereltségük van).

Együttérzek a poszt írójával. Minden esetben nehéz egy rokon elvesztése. Egyetlen kivételként talán azzal a panasszal nem tudok egyetérteni, hogy mert miért a buszmegállóban kellett meghalnia az otthoni ágy helyett. Hát, mert ott érte a halál. Nem hiszem, hogy megválaszthatjuk, kit hol és hogyan érjen. Ilyesmin szerintem abszolút felesleges rágódni, hiszen úgysem tudjuk befolyásolni ezt.

serfecs (törölt) 2011.06.08. 13:15:27

@phoenix102: Szerintem a cég nem próbálta volna azonnal hárítani a felelősséget, ha nem érezné magát hibásnak.

Irkutszk 2011.06.08. 13:17:41

@SusanneF: Én semmi felháborítót nem találok a cég képviseletének viselkedésében. Jogi személyként kötelessége magát (és ezáltal a többi munkavállalót) védenie, képviselnie. A másik meg, hogy látható, hogy semmi következménnyel nem jár az, ha visszautasít ilyesmit az elhunyt rokona. Én úgy érzékelem ezt a megkeresést, hogy a cég megkérdezte, hogy kívánja-e jogi útra terelni a történteket a rokonság.

phoenix102 2011.06.08. 13:26:51

@rimapénteki.rimai.péntek: "infarktusnál ilyen gyorsan leginkább embóliában szoktak meghalni, nem? Ha igen, akkor a fektetés és/vagy azonnali kórházba küldés megelőzhette volna a halált."

A legtöbb szívinfarktus embólia miatt következik be, és még ha kórházban történik is a betegek fele belehal.

phoenix102 2011.06.08. 13:30:12

@rimapénteki.rimai.péntek: a " cégnek" mindig előre kell gondolkodnia, hogy még csak fel se merüljön senkiben sem az a gondolat, hogy ők bármiben is hibáztathatóak. Különben a felelősség amúgy sem a cégé, hanem az üzemorvosé. A cég inkább attól szarik szvsz, hogy megkérdezik, hogy milyen munkát végeztetett egy 74 éves emberrel.

ondol 2011.06.08. 13:32:42

@rimapénteki.rimai.péntek: nem derült ki a posztból, hogy melyik ér záródott el.
Jártak itt kardiológus orvosok, és jól körülírták, hogy mi zajlik érelzáródásnál a szívben, és honnan indulhat el trombus.

Hátha ma is jön pld. tiszteletreméltó marand22 orvos, és leírja a tudományt erről.

Részvétem.
A magas vérnyomásnál lehet számítani infarktus kialakulására, mert a magas vérnyomást érbetegség okozza többnyire.
Volt-e ezzel kapcsolatos gondozás, rendszeres EKG ellenőrzés stb. ? Nem derült ki a posztból. Nálunk a kardiológus érbetegek családtagjait is ellenőrzi...

Üzemorvos tudott-e arról hogy anyud mire szed gyógyszert?

ondol 2011.06.08. 13:39:16

@ondol: Az igazsághoz tartozik, hogy alacsony vérnyomással kaptam infarktust.

r580s 2011.06.08. 13:53:14

Kérdés, hogy volt-e egyáltalán EKG gép a rendelőben. Ha nem, és nem voltak típusosak a panaszok, bizony simán elküldhette az orvos azzal, hogy csak kicsit megszédült pihenjen le. Sajnos egy szál fonendoszkóppal nem lehet csodát tenni, hacsak nem ordítóan típusosak a panaszok és tünetek. Tényleg kíváncsi vagyok készült-e EKG és vajon volt-e azon abban a pillanatban eltérés.

Duygu 2011.06.08. 13:53:57

Már megint egy poszt, ami túl kevés információt ad ahhoz, hogy véleményt lehessen nyilvánítani. Az nem derül ki, hogy milyen vizsgálatokat végzett el az üzemorvos. Ha alaposan megvizsgálta, és nem talált semmilyen eltérést, ha a panaszai sem voltak típusosak, akkor hiába per, nem fognak nyerni. Általánosságban az igazságügyi szakértő az orvosnak kedvező véleményt ad, hacsak nem történt nyilvánvaló mulasztás az orvos részéről.

A troponin teszt semmit nem ért volna, ahogy írták, 4-6 óra kell, míg megemelkedik a szintje. Volt betegem, akinek mellkasi fájdalma volt, de volt egy negatív EKG-ja negatív troponin gyorsteszttel. Húztunk róla mi is EKG-t, amin már ott volt a gyönyörű ST eleváció. Szóval nagyon korai szakban még akár az EKG is lehet negatív. És lehet ST eleváció nélkül is infarktust kapni. Csak hogy egyszerűbb legyen az élet. :-)

Tower13 2011.06.08. 14:24:56

@Káin: A munkahelyi dokinak kb a rendelkezésére áll egy vérnyomásmérő, meg egy sztetoszkóp. Azzal ha épp nem akutt a dolog (remélem jól írom a szót), akkor igen kevés esélye van észrevenni. Sajnos mint egy másik alkalommal már leírták nálam hozzá értőbbek is, még ekg is lehet negatív.
A baj, hogy ilyen esetben 10-ből 2 orvos hívna mentőt, másik 3 meg talán azt mondja tessék még itt maradni egy órát. Ez esetben sem feltétlen a sok esély, de talán kicsitt több.
Ennyi. Hogy elítélik-e az orvost? nem is tudom. Szerintem nem, de a munkahely lehet elküldi.

2011.06.08. 14:26:28

@ccke: @Duygu: Igen, vannak esetek, mikor a trop nem jelez, de ezért írtam oda az ekg-t is. Egyébként meg szintén vannak esetek, amikor a trop már jelez 1-2 órával az infarktus kezdete után, csak hogy én is mondjak érdekességet. :-)

Káin 2011.06.08. 14:28:20

@Tower13: Köszönöm a reakciót, én speciel azt hittem, hogy nem nehéz megállapítani, de most , hogy írod eszembe jutott, hogy volt már olyan poszt, amikor az ekg sem jelezte a bajt.

Tower13 2011.06.08. 14:28:22

@rimapénteki.rimai.péntek: Nem biztos. Sajnos pl még időskorban is lehetne pánikbetegség (bár én arra gyanakodnék utoljára, mert én a veszélyesebbel kezdek mindent. ha azt kizártam, már csak jobb jöhet :))
De igen, azért legjobb egy órát ott is tartani és figyelni. De bizonytalanságra nem igen lehet mentőt hívni.

Tower13 2011.06.08. 14:30:14

@Káin: Nincs mit. Egyébként saját kézből is tudom, hogy nehéz. Engem vittek már be korházba azzal, hogy biztos infarktusom van. (28 évesen) Nem az volt szerencsére. De nehéz volt megmagyarázni 5 kiabáló egyednek, hogy napon kosaraztam 6 órát, aztán lihegve félrenyeltem egy pofátlan bogarat...

Wandál 2011.06.08. 14:33:35

@ccke: "2.Ha hibázott, az okozta-e a beteg halálát. Magyarul túlélte volna-e, ha megkapja a megfelelő további ellátást. Ezt persze biztosan nem lehet megmondani, az igazságügyi szakértő ad véleményt a boncolás eredménye alapján. "

Ez a legundorítóbb módja a felelősség alól való kibújásnak. Ha én elütök valakit autóval, akkor engem elítélnek, hiába hozok szakértőt, aki bebizonyítja, hogy az áldozatnak enurizmája volt, és bármikor meghalhatott volna...

Ennyi erővel az onkológián nincs is igazán felelőssége az orvosnak, mert a betegek nagy része így is, úgy is meghal?

w

ccke 2011.06.08. 14:54:48

@Wandál: Így működik a jog.
Elvileg, ha elütöd, és bebizonyítod, hogy már azelőtt két perccel eldurrant az aneurizmája (nem fogod tudni), és amiatt halt meg, a gázolástól pedig csak a lábszára törött, akkor enyhébb büntetést kapsz. Illetve ha bebizonyítod, hogy te épp elájultál vezetés közben, és csak azért ütötted el, akkor semmilyen büntetést nem kapsz.

El Visco Stello (törölt) 2011.06.08. 14:58:08

@Wandál: Rossz példa.
Ha az orvos üti el vétkesen, őt is becsukják, hiába volt az áldozat szívbeteg. Viszont, ha te vétlen vagy, mégis elütötted, felmentenek hiába volt az áldozat makkegészséges.

marand22 2011.06.08. 15:03:24

@ReignOfdark:
Troponin gyorstesztet felejtsd el, nem erre való. Kórházon kívüli használata több hátránnyal jár, mint előnnyel (negativitása hamis biztonságérzetet kelt, 4-6 órán belül nagy valószínűséggel negativ).

@phoenix102:
A legtöbb infarktus NEM EMBÓLIA következtében következik be, és nem 50 % a kórházi halálozása (ma Magyarországon, ha szívkatéterezés történik, kb. 5-6 %).

@ondol:
Magas vérnyomás többnyire NEM ÉRBETEGSÉG következménye (secunder hypertonia kb. az összes magas vérnyomás beteg 5 %-a, amit vesebetegségek, pl. veseérszűkület, hormonális betegségek okoznak). A magas vérnyomás okai szerteágazóak, ma sem tudjuk pontosan (nemhiába hívják esszenciális hypertoniának). A magas vérnyomás betegség egy rizikófaktora az érbetegségnek a sok közül, ráadásul más a szerepe a szívinfarktus és a stroke kialakulásában (előbbiben sokadrendű, utóbbiban elsőrendű !).

@Wandál:
Arra próbált rávilágítani (relációanalízis), hogy A is és B is lehet igaz, de nem biztos, hogy van köztük összefüggés.

ÖSSZEFOGLALVA:
Idős beteg, akinek 1 biztosan ismert cardiovascularis rizikófaktora van, rosszul lett a munkahelyén. Orvos megvizsgálta (nem tudjuk, miben merült ez ki, készült-e EKG, stb.). Orvos nem ítélte súlyosnak az állapotát, hazaküldte. Útközben hirtelen szívhalál következtében meghalt. Boncolás szívizomelhalást állapított meg.
1. Mivel nem tudjuk, készült-e EKG, ill. milyen tünetekről, panaszokról számolt be a beteg, ill. a fizikális vizsgálat során mit talált a kolléga, ezért lehetetlen megmondani, hogy valóban történt-e szakmai mulasztás.
2. A beteg sajnos meghalt. Azt senki nem tudja ezen információkból megmondani, megmenthető lett-e volna akkor, ha megfelelő ellátást kap.
3. Az EKG is kb. 10 %-ban negativ, akiket emiatt hazaküldenek, azok kb. 10 %-a meghal (USA adat).

Leroi 2011.06.08. 15:06:41

Egy 74 éves nő otthon neveli az unokákat és nem munkahelyre jár a nyugdíja mellett dolgozni. Kíváncsi lennék, melyik az a cég, aki 74 éves, öregségi nyugdíjra jogosult dolgozót foglalkoztat.
70 év felett a szív úgy működik, mint egy orosz rulett.
Megpörgeted és csattan vagy durran.
Itt durrant.
Sajnos.
Isten nyugtassa az anyukát, a pert pedig felejtsétek el, mert sokat nem értek el vele, csak magatokat járatjátok le.
A hóvíz sem mossa le rólatok, hogy nyerészkedni akartok a mama holttestén.

Leroi 2011.06.08. 15:10:34

@Wandál:
Így van.
Rákbetegekre Nyugaton az eü. biztosító sem köt biztosítást.
Az orvos felelőssége minimális.

marand22 2011.06.08. 15:13:14

Minden előzőleg általam leírt ellenére azt az alapvető problémát látom a kolléga ténykedésében, hogy amennyiben valaki SÚLYOS BETEG benyomását kelti, kórházba küldöm - felügyelettel.

csutkababa 2011.06.08. 15:25:17

Részvétem a mama miatt...
Mellékszál, de ha jól tudom, a foglalkozás-egészségügyi orvosi (és nem üzemorvosi) szolgálat szinte kizárólag orvos-vállalkozókkal, számlázva történik. Azaz az ottani fogl. eü. orvos saját szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkezzen.
Saját magáért felelős, a cég mossa kezeit.
Ha ebben az esetben is így volt, akkor nem értem, miért a cég kereste a hozzátartozókat.
Hacsak azért nem, mert nem voltak meg a tárgyi feltételek, pl. EKG nem volt a rendelőben. Ami viszont a cég sara.
De Marand22 kollégával egyetértve:
"amennyiben valaki SÚLYOS BETEG benyomását kelti, kórházba küldöm - felügyelettel."

Duygu 2011.06.08. 15:28:42

@csutkababa: És ha nem keltette súlyos beteg benyomását? Gondolom azért küldte haza, nem?

Leroi 2011.06.08. 15:32:59

@Duygu:
Intermedier sy.-ba belefér egy átmeneti javulás is, megnyugtató EKG-jelekkel, talán enyhe ischaemias T-vel...
Valszeg megtévesztette a doktort, mert ha csak sejtette volna valamilyen előjelből, hogy ez következik, nem küldi haza.

csutkababa 2011.06.08. 15:38:18

@Duygu:
A súlyos beteg benyomását kelti kitételbe beleértem az anamnézist is. Tehát, ha azzal jön, hogy nagyon rosszul volt, akár mások mesélik, lesápadt, fulladt, sőtpláne verejtékezett, nos, ez eléggé alarmírozó. E mellé a magas vérnyomásos anamnézis, idős kor, feltehető szívizom-elfajulással, romló érstátusszal.

csutkababa 2011.06.08. 15:42:32

Pár hete lábon hozta be egy 50-es férfi hozzám az infarktusát. 1 hetes bal váll fájdalom, ami ráadásul mozgásra fokozódott is, és asztalos létére mázsás faanyagokat mozgatott nap mint nap.
A bejövetel előtti éjjel már nagyon fájt neki, hát szombaton délelőtt egy TEMETÉSRE menet benéztek hozzám.
Semmi sápadtság, verejtékezés, jó vérnyomás, jó ált. státusz.
De gyanús volt...
És az EKG-n bazi nagy elsőfali ST elevációs AMI, már mélyülő Q-val.
Protokoll, ügyeletes PTCA. Két stentet raktak be.

acidx 2011.06.08. 15:46:52

nem vok orvos, de nem hiszem h annyira sok dolga lenne munkaidőben egy üzemorvosnak.(mármint, hogy nincsen 50 fő az ajtó előtt) nem lett volna ideje egy EKG-ra? részvétem a posztolónak.

2011.06.08. 15:47:24

@marand22: => @ReignOfdark:

Én értem, hogy nem erre való, ezért írtam EKG-t az előbb a többieknek is. És lehet fikázni a trop-gyorstesztet, meg azt is, hogy 4-6 órán belül VALÓSZÍNŰLEG negatív, mert igaz. Meghajlok a nagyobb tudásod/tudásotok előtt is, de szerény tapasztalatom alatt volt szerencsém látni, hogy sikeresen alkalmazták, természetesen EKG-vel, ahogy az eredeti kommentemben is írtam.

Mára viszont elköszönök, de marand doktort kérdezem, hogy szerinte hol és mikor érdemes használni a trop gyorstesztet. Csak hogy okuljak :-)

phoenix102 2011.06.08. 15:52:52

@marand22: az embólia következtében kialakuló AMI kórházi mortalitása 50% (Dr. Tóth Csaba Ph.D anyagában csak 1800 beteg adataira alapozza ezt a kijelentését), de ha lesz ma még egy kis időm, akkor mindjárt legyűjtetem a BNO-k alapján a 2010-es évre.

pacula 2011.06.08. 16:10:52

Ha vki 70 év felett "nehezen veszi a levegőt" (ami nem csupán szubjektív panasz volt hisz a munkatársak is észrevették) az általában nem pánik-roham hanem alarmírozó tünet. Már itt felmerül az emberben hogy cardiális esemény áll a háttérben. Ha még ehhez "fehér is mint a fal" az nem jó jel (haemodinamikai instabilitás?).
De persze utólag mindíg könnyű okosnak lenni...

Dr.laikus PhD 2011.06.08. 16:30:27

Most én leszek aki tamáskodik.

Részvétem!
Minél hamarabb megnyugvást kívánok!

Ami biztos az a boncolás alapján kapott diagnózis.
Minden más a munkatársak a halála után elmesélt - utólag értelmezett - meséje.

Nem tudja senki mi történt.
Mit vizsgált az üzemorvos, hogy vizsgált az üzemorvos, mit mondott az édesanyja, mit tapasztalt a vizsgálat közben.

Utólag könnyű okosnak lenni, még a munkatársaknak is.

A szemét a munkáltató.
Kondoleálás helyett nyilatkozatot akartak kitöltetni, hogy ne üzemi balesetnek minősüljön a mama halála.

adamantium 2011.06.08. 16:46:26

@phoenix102: a szívinfarktusok kevesebb mint 1%-a következik be embólia miatt, az infarktusnak más a mechanizmusa, nemrég tárgyaltuk le az egyik írás kapcsán

Hatodéves 2011.06.08. 17:00:58

Ha történt EKG és negatív lett, akkor nem nagyon van mibe belekötni.

Ha nem történt, mert nincs a munkahelyen, vagy az orvos nem használta... Félek, hogy jogilag akkor sincs, mert arra nincsen bizonyíték, hogy az infarktus nem útközben alakult ki. Értem, már bent is rosszul volt, de hogy az már az infarktus volt-e... Valószínű, csak nem tudom, jogilag milyen valószínűséggel igazolható.

Mindenesetre szerintem 74 éves, magas vérnyomásos, izzadó, rosszul lévő embert nem szerencsés hazaküldeni egyedül. Nem szívesen tenném. Mindig az a kérdés, hogy mekkora erőfeszítéssel mekkora bajt lehet elkerülni. Ha nem is hívott hozzá mentőt, várhatott volna, leültethette volna a munkahelyen a rendelőben egy fél órára, vagy tanácsolhatta volna az édesanyának, hogy inkább hívja fel a családot, hogy jöjjenek érte, javasolhatott volna taxit stb.

A leírás alapján ez az asszony az a típus volt, aki mindig bagatellizálja a panaszokat, erős és kitartó stb. Ezt a típust nagyon kedvelem, de tudni kell, hogy mindig fennáll a veszély, hogy sokkal betegebbek, mint amilyennek mutatják magukat.

Tapasztalt orvos tudja ezt, ráérez, de ha nem, akkor sem kellett volna egyedül hazaengedni.

Nagyon sajnálom, szomorú történet. Nem bánnám, ha az én életem is hosszabb betegség nélkül, egy dolgos napon hirtelen érne véget, de tudom, hogy ez nem vigasztalja a rokonokat, akik legalább elköszönni szerettek volna a szerettüktől a nagy út előtt.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.08. 17:01:29

@Leroi: egy 74 éves átlag(!) nő ma kb 40-50 ezer forint nyugdíjat kap. nem csoda, ha dolgozik mellette...

Hatodéves 2011.06.08. 17:03:48

@phoenix102:
Nem, a legtöbb infarktus a coronariák trombózisa miatt lesz, tudtommal, az embólia sokkal ritkább.

tbjárulékfizető 2011.06.08. 17:04:19

Részvétem a mama halála miatt, és annak körülményei miatt.
Jó lett volna, ha valamelyik munkatárs hazatelefonál, feltehetően érte jött volna valamelyik családtag. Gondolom.
Munkába menet és jövet, a legrövidebb útvonalon történt esemény a munkáltató költségén üzemi baleset, a táppénz mértéke- már ha szükséges- 100 %. Ezen az sem változtat, hogy a munkáltató nyilatkozatot irat alá a felelősség elhárításáról.
Amit megtehet, az a kötelező munkaalkalmassági vizsgálat, ami lehet egészen szigorú is ( a férjemék munkahelyén ilyen, minden évben megtudom pl. hogy mennyi a szív- érrendszeri katasztrófa esélye)és egy ilyen idős hölgy esetében erre figyelnék.
A mai viszonyok között nem megszokott ebben a korban dolgozni, de nem is lehetetlen. ( Az én nagyanyám is dolgozott 67 éves koráig, 57 évesen, amikor megözvegyült, munkába állt. Akkor még lehetett ilyen is. Fizikai munkát végzett)
Végül még egy megjegyzés: az anyám infarktusát a házi orvos bronhitiszként kezelte, eleinte erre mutattak a tünetek: köhögés, mellkasi fájdalom, szédülés.
A kórházba én vittem be, mert éreztem, hogy ez nem az, de ez csak megérzés volt, ami már más esetben is többször bejött. El tudom hinni, hogy az üzemorvos nem látott infarktusra utaló jeleket.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.08. 17:04:51

estembe jutott az a nyelv alá tehető tabletta, szívesen olvasnám orvos leírását, hogy mire való és hogyan hat...

Hatodéves 2011.06.08. 17:12:24

@tbjárulékfizető:
Az infarktus csalóka dolog, de ezt is tudnia kellett volna. Ha nem volt saját EKG-készülék, el kellett volna oda juttatni ahol van. Egyedül hazaengedni a legrosszabb volt, ennél még az is jobb ha ott tartják a munkaidő végeztéig, akkor legalább nagyobb eséllyel segítséghez jut.

Mért ne dolgozna amúgy? Az én anyám 65 éves, a fizikai erőnléte messze az enyém felett van, órákat sétál naponta, képes egész nap a tűző napon kertészkedni, és aki megpróbálja megakadályozni, azt keresztbe lenyeli :D

Viccet félretéve, az nagyon jó, ha egy idő ember leköti magát, hasznosnak érzi az életét és emberek közé jár.

tbjárulékfizető 2011.06.08. 17:27:10

@Hatodéves: nincs köztünk vita. én is azt írtam, szerencsésebb lett volna telefonálni is egy hozzátartozónak.
Minden idős ember dolgozhatna, ha lenne kedve hozzá és ha lenne hol. De a munkavégzésének az egészségügyi kockázata már jelentős, mert elhasználódhatott a szervezete- az életmódjától függő módon- de biztosan. Erre való a munka egészségügyi vizsgálat, igaz, itt életkortól függetlenül, de azt nézik, hogy az adott munkahely mennyire káros, illetve az adott munkakör mennyire látható el.
És a viccet félretéve nem mindegy, hogy valaki dolgozik még a maga tempójában, esetleg kötetlen munkarendben, vagy dolgozik egy kötött munkarendben, munkakezdési idővel, szünettel, néha zavaróan sok emberrel maga körül. Ez utóbbi önmagában stresszforrás.
Nem derült ki, mi volt a hölgy munkaköre.

Hatodéves 2011.06.08. 17:30:45

@tbjárulékfizető:
Csak ez relatív: sok negyvenéves ember betegebb, mint egy, az életét egészségesen leélő, energikus 74 éves asszony.

Csoporttársaméknál most került a kórházba egy 40 éves ember olyan stroke-kal, hogy már kb. agyhalott volt, mire a kórházba ért vele a mentő.

tonhalas rizs 2011.06.08. 17:46:44

Reszvetem a csaladnak, borzalmas lehet a hozzatartozoknak igy elvesziteni szerettuket, hisz aktiv volt a holgy elete vegeig...
Tudom, hogy ez nem Orvos valaszol blog, ezert is elnezest kerek a kerdesemert, de ide ugy erzem jo szakemberek latogatnak :)
Szoval az a kerdesem, hogy csut.-on jott ram eloszor egy szeduleses rosszullet, le kellett ulnom (epp varosban voltam), a szivem nagyon dobogott. Azota tobbszor jelentkezo fajdalmam volt/van a mellkasom bal oldalaban, neha nehezen veszem a levegot, ugy erzem nagyon dobog a szivem.
Elmentem orvoshoz, de egy - velhetoen - magasan qualifikalt apolo vizsgalt meg (Anglia), meghallgatta a szivemet stetoscope-pal, nem talalt elterest. Azt mondta, lehet, hogy virusfertozes... EKG nem tortent.
Nekem 6 eve - 28 eves koromban - megallapitottak mitralis prolapsus-t, esetleg az okozhatja-e a gondokat?
Annyi infarctus-os poszt van mostanaban, komolyan felek :(. Meg annyi, hogy nemreg kezdtem el uj munkat, nagyon kemeny fizikailag (szegyen, nem szegyen: nem vagyok hozzaszokva :))
Elnezest az OFF-ert!

El Visco Stello (törölt) 2011.06.08. 18:24:14

@Babette_: A Nitromint értágítóra gondolsz. Van az szájdezodorban is, meg tapaszban. Tudomásom szerint leginkább koszorúér szűkületesek használják rosszullét esetén. Kivéve a tapaszt, ami folyamatosan juttatja be a hatóanyagot(nitroglicerin) Baromira fáj tőle az ember feje. A hatásmechanizmusáról semmit sem tudok.

Szabo T 2011.06.08. 19:04:54

@tonhalas rizs: "Elmentem orvoshoz, de egy - velhetoen - magasan qualifikalt apolo vizsgalt meg, nem talalt elterest. Azt mondta, lehet, hogy virusfertozes... EKG nem tortent.
Nekem 6 eve - 28 eves koromban - megallapitottak mitralis prolapsus-t, esetleg az okozhatja-e a gondokat?"
Egy EKG-t mindenkeppen kene csinalni es utana egy szivultrahangot. A mitralis prolapsus akutan rosszabodhat, amit az UH eleg jol kimutat. Tudott az apolo a prolapsusrol?

Szabo T 2011.06.08. 19:16:17

Szomoru tortenet, reszvetem a posztolonak.
Edesanyam uzemorvos es nemreg diagnosztizalt egy hatalmas infarktust, amit ket nappal azelott a kollegaja "rheumas vallfajdalomkent" irt le es NSAID-del kezelt. 70 eves hipertonias beteg, Ekg utan mento es sztent.

Bikli néni 2011.06.08. 19:27:52

@Leroi: Pontosan ez volt az én legelső gondolatom. 73 évesen hol a fenében dolgoztatják az embert?

@Wandál: Így van, elítélnek közúti baleset okozásáért. De: a bíróság enyhítő körülményként fogja figyelembe venni, hogy a sértettnek már eleve is valami betegsége volt.
Erre egy klasszikus büntetőjogi példa van: amikor valakinek valami olyan betegsége van, hogy egy pofonba is belehal. Namármost, ha te arcon tenyereled a szemtelen haverodat, ami egyébként nem egy nagy etwas, de a havernak egy - általad nem ismert - olyan betegsége van, hogy a pofonba belehal, indulni fog ellened egy büntetőeljárás, de a bíróság a halált okozó testi sértés gondatlan alakzatánál is enyhébbet fog rád kiszabni. (De majd egy ügyvéd pontosítson, ha már látta IRL az iskolapéldát.)

tonhalas rizs 2011.06.08. 19:37:30

@Szabo T: koszonom. Mondtam a nonek,de nem mondott ra semmit... Holnap visszamegyek mindenkepp es csinaltatok EKG-t. Egyebkent ha rosszabbodik a m. prolapsus, annak mi lehet a kovetkezmenye?

Bikli néni 2011.06.08. 19:54:28

A családnak pedig - perrel vagy anélkül - mihamarabbi megnyugvást kívánok!

epres négercsók 2011.06.08. 19:57:24

@keramia53-1: Ahogy az orvosok indokolatlan szidalmazását sem hagyjuk, úgy más hivatások gyakorlóit sem engedjük szapulni itt. Kérlek, máshogy magyarázd el az álláspontodat.

epres négercsók 2011.06.08. 20:32:48

@keramia53-1: Megértettem, amit írsz, de ez a téma szempontjából már teljesen off, és szerintem elég nyilvánvaló, hogy két internetes (bulvár)cikk alapján nem célszerű lejáratni senkit.
Vannak "mostoha" hivatások, amelyek gyakorlóit a polgárok előszeretettel szidják, de ennek nem itt van a helye.

keramia53-1 2011.06.08. 20:35:14

@epres négercsók: OK, értem. Bocsánat, téma off

tódór piroska 2011.06.08. 21:01:39

Őszintén együttérzek a posztolóval, valóban tragédia az édesanya hirtelen halála, különösen az viszonylag fiatalon.
Pereskedni nem érdemes, sok pénz az ügyvédeknek, kizárt, hogy elmarasztalják az orvost, ti. ahhoz bizonyítani kellene, hogy a vizsgálat időpontjában már infarktusa volt, márpedig ez gyakorlatilag lehetetlen. Más kérdés, hogy én is feltehetően kórházba utaltam volna, de azért azt szeretném mindenkivel tudatosítani, hogy tényleg nehéz, sokszor becsapós mesterség az orvosé. Egy banális vasoregulációs kollapszus (vérnyomáscsökkenéssel járó ájulásszerű rosszullét) is ilyen tünetekkel jár: sápadtság, verejtékezés, megsemmisülésérzés, kapkodja a levegőt, stb. Pihenésre, fektetésre 5-10 perc alatt szűnik, és a betegnek kutyabaja. Valószinűleg a posztoló édesanyja is jobban lett, ezért indították útnak.

Szabo T 2011.06.08. 21:28:16

@tonhalas rizs: A mitralis billentyu ket (elso es hatso) "leaflet"-bol all. Olyan, mint egy ketszarnyu ajto. Mindket "leaflet"-en 3-3 szegmens van (A1-3 es P1-3). Barmelyik szegmens prolabalhat a bal pitvarba, azaz a billentyu nem zar rendesen, es a ver egy resze regurgital (visszafolyik) a bal kamrabol a bal pitvarba. Ez csokkenti a percterfogatot. Leggyakrabban a P2 prolapsus fordul elo. Az EKG a prolapsust nem fogja kimutatni, de en elvegeztetnem mivel Onnek mellkasi fajdalma is volt.

tonhalas rizs 2011.06.08. 21:57:49

@Szabo T: nagyon szepen koszonom a magyarazatot, majd keresek kepet is hozza, erdekel a dolog. Mindenesetre holnap irany az orvos, addig el nem megyek a rendelobol, mig nem csinalnak EKG-t, valamint megkerdezem, be tudnanak-e echocardiographia-ra utalni.

Szabo T 2011.06.09. 00:02:08

@tonhalas rizs: Orulok, hogy segithettem. Remelem, hogy mindket vizsgalat negativ lesz. Megerne egy uj praxis posztot :)

gtbiker 2011.06.09. 00:21:03

@Leroi: Elég régóta olvasom ezt a blogot, de sohasem húzott fel annyira, hogy hozzá is szóljak, de amiket mostanában írsz az röhejes. Süt belőle az elvakult "a beteg a hülye, meg a hozzátartozó" szöveg. Habár ezt ilyen orvosképzés mellet nem is csodálom, tisztelet a kivételnek... Mondom ezt úgy, hogy orvosira járok...Még...

FuBu 2011.06.09. 00:29:58

Lehet, hogy OFF leszek:
Én azon, hogy az orvos nem vette észre nem annyira csodálkozom.
Azonban a munkáltatón igen, nekem akármelyik beosztottam lesz rosszul két lehetőség van:
1. Érte jön egy családtagja
2, Megoldom vagy a haza vagy a kórházba szállítását.

A munkáltató ebben az esetben felelősségre vonható. Ami a lényeg, hogy az ügyeletes vezető nehezen számolhat el a lelkiismeretével.
Bocs az OFF-ért.

A posztolónak természetesen mély részvétem, és nagyon sajnálom a történteket.

Nem én vagyok, hanem én 2011.06.09. 00:57:38

@gtbiker:
Es mond csak, hanyad evet taposod?... Meg...

gtbiker 2011.06.09. 01:16:32

@miklos.rabai: Ez hogyan jött ide? Azért mondtam, mert egy rakás probléma oka abban keresendő, hogy milyen beállítottságú meg képességű emberek végzik el nagy számban ezt az egyetemet. Amúgy legszívesebben letagadnám, hogy oda járok. És a kérdésedre válaszolva 2 éve van közöm ehhez a csodához.

Nem én vagyok, hanem én 2011.06.09. 01:45:27

@gtbiker:
"Amúgy legszívesebben letagadnám, hogy oda járok."
Akkor nem is ertem, hogy miert vallottad be az elso kommentben, hogy orvosin tanulsz... :)
It is your life, my friend.

tódór piroska 2011.06.09. 06:02:10

@gtbiker:
"Amúgy legszívesebben letagadnám, hogy oda járok"

Ne járj oda! Mindenki jobban jár.

marand22 2011.06.09. 07:49:36

@phoenix102:
Szerintem félreértetted, csak azt tudom elfogadni, hogy az AMI KÖVETKEZTÉBEN létrejött tüdőembólia halálozása 50 % körüli, fordítva nem igaz.
A OEP jelentésekben leadott BNO statisztikát pedig nem tartom korrektnek (tudjuk jól, a finanszírozási anomáliák mennyire torzítanak).

marand22 2011.06.09. 07:58:06

@ReignOfdark:
Troponin tesztet a mi kórházi gyakorlatunkban 3 dologra használjuk.
1. Mellkasi fájdalommal jelentkező betegnél 12 ÓRÁN TÚL az infarktus kizárására.
2. NEM ST-elevációs ACS rizikójának meghatározására (troponin pozitiv beteg korai invazív stratégiája).
3. Kérdéses időablak esetén ST-elevációs infarktusban is (a többi enzim eredményével együtt).
+1. Tüdőembóliában a masszivitás mellett szól az emelkedett troponin.

Ismét hangsúlyozom, helyszíni ellátás során inkább károsnak, vagy feleslegesnek gondolom a használatát, ott a klinikum és az EKG alapján kell dönteni.

@Hatodéves:
Abszolút egyetértek.

marand22 2011.06.09. 08:03:44

@tonhalas rizs:
A mitralis prolapsus a bal kamra és a bal pitvar között levő billentyű lazaságát, gyengeségét jelenti, melyhez gyakran társul nem típusos mellkasi fájdalom és szívdobogás érzés. A billentyű szerkezetének gyengesége következtében ritkán a billentyűt tartó ínhúrok közül egy vagy több elszakadhat, mely a billentyű záródási képtelensége által szívelégtelenséget okoz. Ilyenkor meg kell operálni (ma már az esetek közel 80 %-ában ún billentyűmegtartó plasztikai műtéttel megoldható ez a probléma).

2011.06.09. 08:29:30

@marand22: Köszönöm! Természetesen én komoly klinikai gyakorlat híján a véleményemet csak a saját tudásomra/tapasztalataimra tudom alapozni. Az iskolában nem tanítanak ilyesmit (még?), a tapasztalataim pedig ennek az ellenkezőjét mutatták, de könnyen hiszek neked, elvégre akitől hallottam e gyorsteszt alkalmazásáról, anyagilag érdekelt volt a dicsőítésében.

Akkor jól értem, hogy a gyorstesztnek szerinted semmi értelme?

ccke 2011.06.09. 09:10:05

@gtbiker: vannak az egyetemen idióták a diákok, oktatók között is, mint mindenhol másutt. Vannak rosszul oktatott tárgyak, vannak, akik igazságtalanul buknak, és vannak, akiknek nem lenne szabad végezni, mégis végeznek.
Összességében azért működik az egyetem, sok mindent lehetne javítani. Ha viszont te általánosságban, mindenkiről ilyen rossz véleménnyel vagy, akkor inkább ne strapáld magad az anat szigorlattal, keress olyat, ami tetszik.

marand22 2011.06.09. 09:14:21

@ReignOfdark:
Gyorstesztet (bedside quantitativ, érzékenysége 0.03 ng/ml-től indul) én magam egy dologra használom: mellkasi fájdalommal ambulancián jelentkező betegnél releváns időablakkal (6-12 órán túl) az infarktus kizárására (ennek eredménye 15 perc alatt megvan.
A fent leírtak esetében a központi laborunkban végzik a vizsgálatot, ennek eredménye 1-2 óra alatt van meg nálunk (viszont érzékenyebb: 0.01 ng/ml-től indul és olcsóbb).
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy rengeteg egyéb dologtól lehet pozitiv (a mi gyakorlatunkban érdekes: magas kamrafrekvenciájú szívritmuszavarok, DCM, HCM, masszív tüdőembólia, veseelégtelenség - erről van irodalom, ismert a clearence-e, de egyben magasabb rizikót is jelent).

NB: Aminek több értelme lenne (bár a laboros meghatározás azért itt is jobb), az az NTproBNP szívelégtelenségben (itt főleg arra a klinikai problémára célzok, hogy gyakran nem könnyű a fulladó betegnél eldönteni, hogy szívelégtelensége van, vagy más okozza a légszomjat).

ccke 2011.06.09. 09:18:52

@ReignOfdark: Ha tanulsz majd kardiológiát, ott biztosan belédverik az ACS döntési algoritmust.
STEMI: típusos fájdalom, ekg, troponin, 3-ból 2 pozitív, és időn belül van, akkor PCI kell, tehát nincs szükséged a troponinra, ha másik 2 megvan
NSTEMI: rizikóbecslést kell végezni, itt ha a beteg hemodinamikailag stabil, csinálnak troponint, de itt már nem olyan fontos a gyorsaság, hogy ne lehetne megvárni a laboreredményt. A labor ráadásul pontosabb, számszerű, ezért követésre is jobb, gondolom ezért is azt preferálják.

marand22 2011.06.09. 09:25:22

@Babette_:
A nitroglycerin (ugyanaz mint a Nobel által feltalált dinamit "hatóanyaga") értágító hatású gyógyszer. Hatására az endothelben (az ereket belülről borító vékony sejtréteg) nitrogén-monoxid termelődik, ami értágító anyag. A szokásos adagokban (a tévhitekkel ellentétben nem koszorúértágító, hanem) elsődlegesen ún. venadilatator (azaz a nagyvénákat tágítja), ami azt eredményezi, hogy a szív ún. előterhelése csökken (csökken a szívbe - a bal pitvarba jutó vér mennyisége), ennek következtében a bal kamrába is kevesebb vér kerül, ez pedig azt eredményezi, hogy kisebb lesz a bal kamrai nyomás. Emiatt a kamrafalra gyakorolt nyomás is kisebb, így több vér jut a szív izomzatába (kisebb lesz a falfeszülés, amivel szembe "dolgozik" a koszorúerek keringése). Direkt koszorúértágító hatás csak nagy adagokban vagy közvetlenü a koszorúerekbe adva jelentkezik.

Hatodéves 2011.06.09. 10:41:13

@gtbiker:

Szia! Üdv a fedélzeten. Alapvetően 3 dolgot gondolok:

1. Ha most vannak a másodév végi szigorlatait, akkor tök normális, hogy nem rajongsz az egészért. Ez egy brutál szar időszak, túl kell rajta jutni, utána már úgy fognak Veled bánni, mint aki már bizonyított, mint akire szüksége van az egyetemnek és majd egyszer orvos lesz...

2. A kritikusságod is normális, elsős ápolástan gyakorlaton csoporttársammal az orvosok kb. minden mozdulatát figyeltük, elemeztük, és ha bármilyen nemtetsző apró izét találtunk, akkor gondosan megbeszéltük, hogy mi nem ilyen orvosok leszünk. Ez a pályaszocializáció része, hasznos folyamat.

3. Viszont ennyire nem kellene frusztráltnak lenned. Én kb. negyedév közepéig minden reggel azon filóztam a buszon, hogy de jó, megyek az Egyetememre. Persze sok dolgot én sem csináltam jól, túlzottan bevonódtam; ennél nagyobb távolságot kell tartani. De ha nem a pillanatnyi fáradtság beszélt Belőled, akkor nem tudom, mi lehet a gond. Ezt az Egyetemet csak szeretve lehet megcsinálni szerintem. És aki nagyon szereti, az is kiég legkésőbb ötödévre, jó esetben átmenetileg.

Másrészt pedig vannak olyan emberek, akik nagyon szenvednek első két évben, aztán pedig megtáltosodnak, és a legjobb, legrutinosabb, gyakorlatiasabb emberek lesznek.

Csak ha kitaláltad, hogy mi nem tetszik, akkor keress rá megoldást, ha sok az elmélet, akkor be tudsz járni sürgősségi osztályra, vagy ami tetszik, először lehet, hogy infúziókat pakolgatsz, de pár év múlva profibb leszel mindenkinél.

Egyszer ennek is vége lesz. És tudom, hogy most nem szeretsz, amiért prédikálok és nagyon okosnak próbálom magam feltüntetni, de a mondandóm szubjektív fontossága érdekében vállalom a kockázatot :D :D

Minden jót Neked

Leroi 2011.06.09. 11:29:36

@gtbiker:
Neked is, kishaver, oda, ahová én gondolom...

Leroi 2011.06.09. 11:31:10

@ReignOfdark: @marand22: @ccke:

Büszke vagyok Rátok...
Ha valaki olvassa ezt a blogot, nyugodtan jegyzetelhet, abszolút a tudásotok.

ondol 2011.06.09. 11:41:08

@marand22: nagyon érthetően tudod leírni, szívesebben olvaslak mint a net.-es leírásokat.

marand22 2011.06.09. 11:45:48

Csak egy kérdés (bárki válaszolhat):
Melyik az a gyógyszer, amit eredetileg a nitroglycerin helyettesítésére szántak, de egy "mellékhatása" miatt döntően az urológusok javasolják (kardiológiában a pulmonalis hypertonia kezelésére is használjuk) ?

Leroi 2011.06.09. 11:51:33

@marand22:
Könnyítésként elárulhatod, hogy kék színű a tabi...:)

Leroi 2011.06.09. 11:53:30

@Hatodéves:
Sohase kelljen használnunk...
No nem a cor pulmonale miatt...:)

Hatodéves 2011.06.09. 11:55:30

@Leroi:
Hát, remélem, nekem tényleg soha nem kell :D

Leroi 2011.06.09. 11:56:06

@Hatodéves:
Neked ugyan miért?:)))

Hatodéves 2011.06.09. 11:56:06

Cseppet sem veszélytelen valami.

Leroi 2011.06.09. 11:56:57

@Hatodéves:
Volt olyan eset, hogy (a sokadik) cohabitatio közben halt meg az ötvenvalahány éves tuningmacho...

ccke 2011.06.09. 12:03:20

@marand22: és elvileg minden nitrát adáskor meg kellene kérdezni, hogy használt-e viagrát az elmúlt órákban. Nem tudom ezt mennyire szokták, de biztosan meglepődnének a bácsik:)

Desiderata 2011.06.09. 12:12:18

@ccke: miért kellene megkérdezni,ha jó a beteg vérnyomása? Mit változtat a managementen?

Hatodéves 2011.06.09. 12:25:29

@Desiderata:
Változtathat, mert interakció van a két szer között. A sildenafil foszfodiészteráz (PDE)-gátló, ilyen formán a cGMP bomlását csökkenti, a cGMP sejten belüli szintjét emeli.

Ennek megfelelően a sildenafil erősíti a nitrátkészítmények vérnyomáscsökkentő hatását.

NO -> cGMP -> értágulat
-> PDE -> hatás vége.

Organikus nitrátkészítmény szedésekor emiatt a sildenafil kontraindikált. Amennyiben mégis nitrát-készítményre van szükség, legalább 48 órának kell eltelnie a kettő között.

Ettől függetlenül nem tudom mi a protokoll arra az esetre, ha anginázik a beteg és kiderül, hogy mondjuk tegnap bevett egy potencianövelőt.

ccke 2011.06.09. 12:32:11

@Hatodéves: Hú, de jó, hogy nem kellett megkeresnem a gyógyszertant:)

Szóval kombinációban súlyos hypotoniát okoz. Gondolom ha angina van, akkor adható nitrát, de óvatosan, kis dózisban, szoros monitorozás mellett. Szóval jó tudni róla.

Desiderata 2011.06.09. 12:32:11

@Hatodéves: Ó, engem csak az akut angina érdekel. Én egy eccerű szakmunkás vagyok, ha nekem egy beteg anginázik , nekem mindegy,hogy vett-e be viagrát, amíg jó a vérnyomata. Hosszú távú kezelésekbe nem ártom bele magam.
Nitrátot meg csak akkor adunk akutan,ha télleg szükség van rá.
Megnézném a főnököm pupillatágulását,mikor előadom neki ezt a sildenafiles monológot. :D

Desiderata 2011.06.09. 12:32:59

@ccke: hát, nitrátot mindig szoros monitorozásban adunk akutan, szóval még mindig fain.

Szabo T 2011.06.09. 12:48:20

@marand22: A mutetrol direkt nem irtam, nehogy szegeny tonhalas rizs szivsebeszt kezdjen el keresni maganak :)

gtbiker 2011.06.09. 13:19:41

@tódór piroska: Én csak jobban járok, és remélem hogy soha orvos közelébe nem fogok kerülni betegen. De fogok...

gtbiker 2011.06.09. 13:24:55

@miklos.rabai: Csak azért, mert 23 poszt született volna, hogy én mit dumálok bele, semmi közöm az egészhez...stb :)

gtbiker 2011.06.09. 13:36:27

@Hatodéves: Hali!
Hát sorba veszem akkor én is :)
1. Egyáltalán nem ilyen pillanatnyi vizsgastresszes elkeseredésről van szó részemről.
2. Ezzel csak egyetérteni tudok.
3. Én egy hónap után elég szkeptikus voltam, hogy "na ebből meg mi a jó fene fog kisülni".
És a számozatlan részben van a lényeg, miért azokat szűrjük (már ebben a mostani méghülyébb felvételi rendszerben is), akik 5ösre szigorlatoznak, aztán utána meg fogalmuk sincs semmiről. A magolás nem helyettesíti az ember agyát, de pont azok vannak/maradnak ott akik középiskolától fogva még a reál tárgyakat is csak bebiflázták 5ösre. Szerintem ez a legnagyobb baj.
Neked is minden jót :)

ondol 2011.06.09. 13:38:36

Nitromin: saját kínok.
Alacsony vérnyomással hosszú ideig kaptam nitromint, főleg tapaszt, mert nagyon nagy fájdalmaim voltak. A szer és a vízhajtó levitte a vérnyomásomat az error tartományba (felkaros mérő), a pulzusom az egekbe (80-110) pattant, a nyakamban az ér feszített irgalmatlanul, a fél mellkasomat kiszakadni éreztem. Ez nem túlzás. Simán el bírtam ájulni bárhol.
Akkor megtanultam, hogy akárhol nem fújom a sprét, a tapaszt meg le lehet vakarni azonnal.

A nitromin miatt leesett vérnyomás, és a vízhajtó hatására lecsökkent keringő vérmennyiség/ vérnyomáscsökkenés miatt a szívem a fent leírtak szerint kompenzált. Egy idő után azonban elkezdett a szívem össze vissza verni, szó szerint csak lötyögött, szörcsögött, a rossz hatásfok miatt a víz testszerte, de főleg a hasamba(4-5 kg testsúlynövekedés akár 1 nap alatt, 57 kg lennék egyébként). És ez ördögi körré változott, lefelé tartó spirálba.

Akkor dobtak hozzám egy doboz ivabradint hatóanyagú gyógyszert, ami egy csapásra megszüntette az anginás fájdalmakat, 60-70-es pulzust érek el vele, és szükségtelenné tette a nitromin használatát. Persze hordok a táskában sprét, de szinte soha sem kell használni.

Mivel a vízhajtó, a béta blokkoló, az ARB csökkenti az amúgy is alacsony vérnyomásomat, nagyon oda kell figyelni az összhatásra, a folyadékivásra, a terhelésre, hogy ne kerüljek a szívelégtelenség fent leírt fokára.
Most jól vagyok, lekopogom:-)

gtbiker 2011.06.09. 13:42:56

@Leroi: Nem akartalak kapásból letámadni, de gondolkodjál már mielőtt úgy írsz le valamit, hogy egyáltalán nem biztos. Sőt... Gondolok itt erre: "A hóvíz sem mossa le rólatok, hogy nyerészkedni akartok a mama holttestén."
Régebben nem voltál ilyen, és ezt építő jelleggel gondoltam...

Hatodéves 2011.06.09. 13:48:13

@gtbiker:
Hallottam már, és részben meg is értem ezt az érvelést. Én amúgy annyiban nem értek egyet, hogy nem az egyes emberek jellemvonásait, hanem a nevelést tartom meghatározó tényezőnek. Ha az oktatás kiterjedne gyakorlatias részekre és a számonkérés azokra koncentrálna, akkor megtanulná mindenki, ugyanis az oda kerülő, és az első két évet túlélő emberek többségének az intelligenciája és a munkafegyelme jó esetben bármilyen tudásanyag és gyakorlat megszerzését lehetővé teszi.

És nem is biztos, hogy ezt most meg lehet ítélni. Mert aki sokat tud, az majd szerez gyakorlatot egyetem után. Ez egy magolós egyetem. Laboratóriumi normálértékeket, egyes tüneteket, a gyógyszertan jelentős részét stb. nem lehet kilogikázni, csak megtanulni.

Ebben a szakmában nagy a szerepe a magolásnak, az engedelmességnek, a mintakövetésnek. Ennek előnyei és hátrányai is vannak, Te most csak az utóbbiakra koncentrálsz.

Viszont... Hogy is fogalmazzam ezt meg? Az életben vannak befolyásolható és befolyásolhatatlan tényezők. Vannak olyan emberek, akik mindenáron és néha rögeszmésen a befolyásolhatatlan tényezőkre koncentrálni. Többségük igényes, jószándékú, intelligens idealista.

Ugyanakkor mind bele fognak bukni az idealizmusukba, mert elmegy az erejük feleslegesen, és majd egyszer azok a megkeseredett emberek lesznek belőlük, akik azt hirdetik, hogy semmi esély bármit is jobbá tenni, mert a világ szar.

Konkrétabban: gondolhatsz Te bármit a képzésről, el kell fogadnod, hogy diplomát ezeknek a követelményeknek a teljesítésével lehet kapni. Vagy megszoksz, vagy megszöksz, vagy porrá törnek a kudarcok.

Nem egy ilyen lázadozós diákot láttam már kihullani, sokan nagyon magas intellektusú emberek voltak.

Csináld meg, ami kötelező, utána olyan lehetőségeket keresel Magadnak és olyan király szakember leszel, amilyen csak akarsz.

Hatodéves 2011.06.09. 13:55:24

Ráadásul annyi szakág és lehetőség van, hogy alig tudok olyan személyiséget, olyan irányú képességeket elképzelni, amire nem lenne megfelelő választás.

Nagyon más egy traumatológus, egy gyerekpszichiáter, egy immunológus, egy egyetemi oktató, kutató minden szempontból.

Bármit is szeretnél, tudsz hozzáillő szakot találni.

marand22 2011.06.09. 14:18:37

@Desiderata:
Egy dolgot elfelejtesz, akinek sublingualis nitroglycerin kell, az koszorúérbeteg. A két gyógyszer együttes hatására az értágulat olyan mértékű lehet, hogy ún. steal-effektus lép fel (fokozódó nagyvérköri vérátáramlás közel változatlan perctérfogat mellett a szűkületen átáramló vér mennyiségét csökkenti), ami szívizom ischaemiát, következményes malignus rimuszavart, hirtelen halált okozhat (mindez erőteljes fizikai terhelés közben).

@Szabo T:
Igazad van.
És azt se felejtsük el, hogy a mitralis prolapsus az esetek 90 %-ában igen enyhe baj, alig több mint egy szépséghiba, és nem is lesz komolyabb a páciens élete során.

Desiderata 2011.06.09. 16:27:53

@marand22: De értem, nem felejtettem el. Csak tényleg akkora ennek a bekövetkezési valószínűsége,hogy emiatt meg kellene kérdezni minden férfibeteget,hogy bevett-e viagrát? Csak úgy elképzeltem,hogy behozza a mentő a klasszikus infarktust, a klasszikus kibírhatatlan mellkasfájdalommal,de mondjuk NSTEMI, várni kell a trop I-re, van egy 140/85-ös vérnyomása, nem megy azonnal PCI-ra én meg elkezdek azon eklődni,hogy bevett-e viagrát. És ha igen? Te ezen tanakodnál vele, hogy lesz-e stealje vagy sem, vagy adnál neki GTN-t, (ja, morphintól meg leeshet a véresnyomása, akkor meg azt se adjunk) ?

gtbiker 2011.06.09. 16:37:00

@Hatodéves: Én egyáltalán nem vagyok idealista. Az az idealista barom dolog, hogy 2011-ben még mindig ott tartunk, hogy általános orvosokat képezünk. Nagyon szép és jó lenne, ha minden orvos értene mindenhez, de beláthatóan kivitelezhetetlen, ergo hülyeség. Olyan ez, mint az általános tisztítószer. Mindenre jó valamennyire, csak semmire sem eléggé. Nem a posztgraduális képzés alatt kellene elkezdeni, hogy akkor most mit is kéne csinálni. És valószínűleg én is a kihullók táborát fogom gyarapítani, mert nem látok olyan területet amit én úgy tudnék csinálni, hogy elégedett legyek azzal amit csinálok. Ami lenne (pl. biofizika, amit mindenki utál amúgy), azt meg műszaki részről kell megközelíteni, mert ha orvosiról szeretné az ember, akkor a tizenegynéhány év szívásból 10 mehet a kukába értelmetlenül...

Szabo T 2011.06.09. 16:58:52

@gtbiker: "Én csak jobban járok, és remélem hogy soha orvos közelébe nem fogok kerülni betegen. De fogok..." Erdekes es nagyon elszomorito amiket irsz. Volt mar nehany (nem orvos) betegem, aki rogton azzal kezdte, hogy "Utalom az orvosokat". WTF? En 89-95-ig jartam a SOTE-re es az elso ket ev vizsgaidoszakaitol eltekintve elveztem az egeszet. Emellett buszke voltam arra, hogy egy olyan egyetemre jarok ahova nehez volt bekerulni. A biofizika nekem is tetszett, aztan a neurologia, belgyogyaszat, kardiologia, oxyologia es az aneszteziologia. Harmadevben szolitottak minket eloszor kolleganak az orvosok. Csak neztunk.
"Nem a posztgraduális képzés alatt kellene elkezdeni, hogy akkor most mit is kéne csinálni." Rengeteg felesleges dolgot tanitanak az egyetemen, de ott leszel 6 ev alatt erettsegizett diakbol orvos. Nemetorszagban, Angliaban es Amerikaban is van rezidenskepzes, ami meg 3-8 ev szakagtol fuggoen.

Desiderata 2011.06.09. 17:56:13

@gtbiker: Én ennek épp az ellenkezőjét látom. Nagyon rossz lenne a betegek számára a túl korai specializáció. Igenis általános orvosokat kell képezni és későn szakosodni.
Amúgy, veled lehet valami baj, én most készülök a szakvizsgám első részére, de épp tegnap áradoztam a férjemnek arról,hogy milyen jó,hogy minden nap van valami új,hogy bármennyit tanulsz is, sosem elég, hogy milyen fain tanfolyamaink vannak és hogy egyáltalán,milyen gyönyörű a mi szakmánk.
De ha nem élvezed, ne csináld! Ezt csak szívvel-lélekkel lehet, vagy sehogy!

Irkutszk 2011.06.09. 18:25:10

@gtbiker: Hmm, azért másodéven szerintem nem annyira egyértelmű, hogy merre is kéne szakosodni. Orvosnak orvos nem vagyok, de azért kb tudom, hogy harmadéven is még félig alapozó tárgyak vannak a társkaron. Nem hiszem, hogy nagyon nagy következtetéseket lehet levonni a gyakorlati életről a biofizika, az anatómia és az élettan tantárgyak alapján. Szóval szerintem túl korán ítélkezel. Előbb lásd meg, milyen a belgyógyászat meg a sebészet tantárgyban, utána alkoss véleményt, hogy neked melyik tetszene vagy melyik nem.

Az, hogy a biofizika tetszik, egyáltalán nem rossz dolog (viszont szerintem csak pillanatnyi). Azzal is lehet kezdeni valamit, hiszen van egészségügyi mérnöki képzés is, nézz utána, ha érdekel, végezd el.

Az én véleményem, hogy az egyetemnek általános, és magas fokú képzést kell nyújtania, ami alapján a végző diák választani tud, hogy merre indul el, ugyanakkor kellő mélységben ismernie kell a többi irányt is. Desiderataval egyetértve, ez (is) egy folyamatosan és gyorsan fejlődő szakág. Én itt ezen a végén kb egy hónapja csodálkoztam arra rá, hogy mire egy módszer az orvosok kezébe kerül (klinikai fázisú kutatás képében, nem ám elfogadott módszerként), addigra a kutatás három lépéssel előrrébb tart ugyanabban a témában.

gtbiker 2011.06.09. 19:01:55

@Irkutszk: Nagyjából az összes egyetem hibája, hogy használhatatlan, értelmetlen és idióta dolgokat oktat, nem véletlenül rinyálnak a munkaadók, hogy kijön a hülyegyerek az egyetemről, csak éppen semmit sem lehet rábízni. Első kérdés egy állásinterjún, hogy "és mennyi gyakorlata van?". A Semmelweis Egyetem meg annyiban más, hogy itt hatványozott mennyiségben van jelen a használhatatlan anyag, és azért rohadt nehéz, teszem hozzá tök fölöslegesen. Azt, hogy hogyan lehetne ésszerűen szétszedni részekre, azt én meg nem mondom. De műszaki részen vajon miért nem képeznek "általános mérnök"-öt? 2-3 évente csinálnak új szakokat, hogy célzottan, az adott területhez maximálisan értő embereket képezzenek. Ha meg netán olyan is elvégzi, akinek nem kéne, azt majd kirúgják a munkahelyéről a fenébe, aztán mehet kapálni. Ellentétben az orvosokkal, ahol néhanapján, valami felkapott eset kapcsán van egy-két felelősségre vonás.
A fizikás dolog meg nem csak fellángolás, voltam olyan hülye, hogy emelt matekkal meg fizikával jelentkeztem ;)

Leroi 2011.06.09. 19:14:05

@gtbiker:
Jól van, kollegám, én is csak meghökkenésemben vágtam oda az előbbi hozzászólásomat.

Nekem elvem, hogy abban a hadseregben, amelyben szolgálok, a rangidőseket zsigerből tisztelem, számomra egy főorvos az Isten, és ehhez még azt sem kell tudnom, hogy épp vannak-e emberi gyengéi vagy igaza van-e.
Egy angyalbőrben járunk, egy fronton harcolunk, tisztelem és felnézek rá, mert előljáróm.

Te nem muszály, hogy ilyen légy, engem így neveltek, így képeztek ki, ezt betartom, másként nem tehetek.

Természetesen sok sikert kívánok a pályádon!

Irkutszk 2011.06.09. 19:34:43

@gtbiker: Te fiúból vagy, ugye?

Irkutszk 2011.06.09. 19:40:07

@Irkutszk: Csak mert én eddig csak fiúktól hallottam ócsárolni az egyetemet/kart, amire épp járnak. Mégpedig vagy azoktól, akik eltévedtek a szakosodást illetően, vagy azoktól, akik lusták voltak megtanulni az anyagot. Csak fiúktól hallottam, hogy minden tanár hülye, mást kérdeznek a vizsgán, mint amit leadnak az órán, és egyébként is hülyeség az egész tanrend, mert értelmetlen, amit tanítanak, és az egésznek semmi köze nem lesz ahhoz, amit majd ők a gyakorlatban használnak.

A magam példája alapján ez tévedés. Én a fizikai kémiát szerettem a legkevésbé, és igenis szükség volt rá a további tanulmányok, majd a munkám során.

Desiderata 2011.06.09. 19:56:00

@gtbiker: "Azt, hogy hogyan lehetne ésszerűen szétszedni részekre, azt én meg nem mondom."
Te a lényegét nem érted. Nem lehet szétszedni az orvostant részekre, mert az ember minden része mindegyikkel összefügg.
Az ember több,mint egy elemeire szedhető legó. Fogadok,hogy ismered: a rendszer több,mint részeinek összesége.
Ahhoz,hogy bőrgyógyász legyél, ahhoz kell tudnod az immunológiát, de kell tudnod a nőgyógyászatot-urológiát is, ezekhez sebészeti tudás is kell. És nyilván nem volt teljes a felsorolásom.

gtbiker 2011.06.09. 20:30:53

@Desiderata: Hát ebben nem fogjuk meggyőzni egymást, mert szét lehet és szét is kellene szedni. DE nem az embert hanem az oktatási formát. És nem úgy, hogy pédául a sejtbiológiát szétszórjuk 3! intézethez. És nem akarok megsérteni senkit de a bőrgyógyászokat inkább hagyjuk, mert posztot írhatnék róluk. És mondtam már, hogy szép és jó lenne ha mindenki értene mindenhez, de per pillanat minden jellemző csak az interdiszciplinaritás nem. Háziorvos gyakvez ugyanazzal a tünettel 4 szakorvoshoz utalta be a beteget, 4en 4 félét mondtak. Jobb esetben 3 tévedett, de itt a rosszabbik állt fenn, mert mind a 4. Persze, hogy lehet minden téren vmi gondot találni,de az sem volt jellemző, hogy igaz lett volna. És a problémát megoldották? Nem. Visszajelzés van hogy elcseszték? Nem. Akkor miből fog tanulni? A legjobb az egészben, hogy azt mondta a doki, hogy "és mindig ez van". És ez Budapest.

gtbiker 2011.06.09. 20:34:39

@Irkutszk: Az eltévedés az valamilyen szinten fennáll. Sőt... Nem akarok hímsoviniszta lenni, de mivel nőknek nem sok esélye van műszaki pályán, ezért az egyetlen lövésük, hogy valamilyen megbecsültebb szakmát csináljanak, az ez. Nem fog panaszkodni. És az sem jellemző, hogy nagyon kinyitnák a szájukat, ha probléma van. És igen, testrésszel születtem, és nem testréssel :)

Desiderata 2011.06.09. 20:47:03

@gtbiker: Másodévesként sokkal kevesebbet tudsz,mint bármelyik bőrgyógyász, vagy háziorvos. Sehol nem vagy ahhoz,hogy bármelyiket leszóld,mert még semmilyen tudásnak nem vagy a birtokában. Szerintem mindenki jobban jár,ha minél előbb elhagyod az általad becsmérelt szakmát. Bár akkora agyad lenne,mint amekkora arcod.

gtbiker 2011.06.09. 21:06:23

@Desiderata: Már vártam egy ilyen becsmérelést megint, de jellemző, hogy nem azzal vagy elfoglalva amit írtam. És marhára nem érdekel, hogy mennyit tud, meg mennyit nem, meg mennyit tanult (mert ugye másnak nem kell), a megítélés alapjának talán annak kéne lennie, hogy megoldják-e a problémát, vagy nem. Ha ki lennének hajigálva az alkalmatlan orvosok (mondom csak azok), akkor ez a blog sem nagyon létezne...

Hatodéves 2011.06.09. 21:08:46

@gtbiker:
Te nem vagy semmi, az már biztos... Most milyen indulatot próbálsz levezetni rajtunk?

Ui.: nőket nem lenne szabad orvosira engedni, ugyanúgy, ahogy jelenleg az öngyilkosság is törvényellenes Magyarországon. Nőként orvosnak lenni sokkal rosszabb, mert élve kell halottnak lenni.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:13:09

@gtbiker:" Nagyjából az összes egyetem hibája, hogy használhatatlan, értelmetlen és idióta dolgokat oktat,"
Itt azért álljunk meg!
Nem ismerheted az összes egyetm oktatási tematikáját, maximum az orvosiét. Azt is felületesen, mert csak egy egyetemre jársz.
Én műszaki egyetemet végeztem, nagyon régen végeztem, 1975-ben.
Mi pl. 10 félévig tanultunk matematikát, ami akkoriban nem volt mindenütt jellemző és sokaknak megterhelő is volt a szakmai anyagok mellett. De egy pillanatig nem okozott később gondot a számítástechnika, amikor már láttunk közelről gépet. Még a gyerekeim is ZX85-ön tanultak ( 4 évesen)
A nyelvtanulás sem volt akkoriban annyira fontos, mint na, de a professzorunk rendszeresen német, angol és orosz szakanyagokból adott rövid határidőkkel feladatot. Szótároztunk éjjel-nappal.
Később valamennyi olajipari szakon végzett tankörtársam dolgozott angol nyelvterületen, akkor, amikor az még nem volt szokásos.
Amikor végeztünk, fogalmunk sem volt arról, hogy a munkahelyen mit kell csinálnunk, úgy kb. 2 hónapig. A munkáltatónk 6 hónapos gyakorlati időt biztosított rotációban minden területen kipróbáltak bennünket.
És az egyetemi " felesleges" képzés miatt valahogy minden a helyére került.
30-35 éves korunkban a cégünk középvezetői voltunk.
Még sokat nem tudsz, de már nagyon tudod, mi a nem jó. Több alázatra és több öntevékeny tanulásra, önképzésre lenne szükséged!
És egy mai példa: a fiam nem problémázott azon, hogy mennyi felesleges dolgot kell tanulnia ( ELTE, fizikus ), mert biztos volt ilyen is, tanult és már negyedévesen oktatott. Ha valamilyen tananyag nem tetszett neki, akkor a szakirodalomhoz fordult, angol és német nyelven sok minden elérhető és lehet konzultálni kutatókkal is, erre való az internet.

gtbiker 2011.06.09. 21:14:53

@Hatodéves: Nem akarok én senkin semmit levezetni. De elhiheted ezt a véleményt az egyetem, az orvosok, meg az egész egészségügy alakította ki bennem. Előtte még a csírája sem volt meg. Az utóiratot azt most nem vágom.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:16:44

És még egy dolog: műszaki egyetemet végeztem és nő vagyok.

gtbiker 2011.06.09. 21:19:49

@tbjárulékfizető: Be vagyok íratkozva BME-re is, édesapám egyetemi oktató (nem ott), bátyám villamosmérnök, PhD-zik. Elég jól belelátok az egészbe. És nem is a műszaki részen feleslegesnek vélt dolgokkal van a baj. Sokmindenről kiderül, hogy minden csak nem felesleges. És '75-ben még nem volt így szétcseszve minden mint most.

Hatodéves 2011.06.09. 21:23:35

@gtbiker:
Szerinted mit tud egy 18 éves lány az életről? Semmit. Elmegy egy egyetemre, amiért oda kell adnia mindenét. Tudod, hogy nincs pasi, aki kezdene egy orvosnővel? Ennyit egy nő sem ér meg egy férfinak sem: melózik, ügyel, fontos dolgokat csinál, ahelyett, hogy hat gyereket szülne, nem tudna két értelmes mondatot elmondani magától, és egész nap új recepteket gyűjtene, hogy az ura kedvét keresse.

Erre vágyik minden nő, otthonra, gyerekekre, fazékra, szépségre. Én is. De egy orvosnőnek ez elérhetetlen.

Hatodéves 2011.06.09. 21:25:07

@gtbiker:
Ha nem akarsz az orvosin tanulni, hagyd abba, most már én is ezt mondom, de ne ócsárold nyilvánosan, csak mert a Te elképzeléseidnek nem felel meg.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:33:21

@gtbiker: Írtam mai példát is.
Amúgy a feladatmegoldó képességet fejleszti, ha az általad szétcseszettnek talált oktatási körülmények között is megtalálod a módját a tanulásnak, pontosabban a tudás megszerzésének.
És talán a felhozatallal is baj van, minden barátomtól, aki egyetemen tanít, azt hallom, hogy egyre gyengébb képességűek járnak egyetemre, ami biztosan nem igaz, inkább az alapokkal van baj.
A hallgatóként már tanító fiam szerint már az 5-ik és a 3-ik évfolyam között is óriási szakadék volt,a fiatalok lusták és buták voltak.
Olvastam, hogy egy 2011 évi felmérés szerint a szakközépiskolások szövegértése nem éri el a mai 7-ik osztályosokét.
Ami nagyon el van cseszve, az az alap és középfokú oktatás. Sajnállak benneteket.

Desiderata 2011.06.09. 21:39:03

@Hatodéves: Életem. Ez baromság. Azért többen is házasok vagyunk.
"Ennyit egy nő sem ér meg egy férfinak sem: melózik, ügyel, fontos dolgokat csinál, ahelyett, hogy hat gyereket szülne, nem tudna két értelmes mondatot elmondani magától, és egész nap új recepteket gyűjtene, hogy az ura kedvét keresse." Ki a fene ültette a fejedbe,hogy ezt akarják a férfiak?!
Másik kérdés,hogy olyan férfi, aki ilyet akarna egy nőtől, biztos,hogy nekem nem kéne.
"Erre vágyik minden nő, otthonra, gyerekekre, fazékra, szépségre. Én is. De egy orvosnőnek ez elérhetetlen."
Fazékra?! FAZÉKRA?! Brrr....
Oké, figyi. Ezen a héten 3 nappalt és 3 éjszakát dolgozok. Van férjem, gyerekem. Háztartásom is, nincs bejárónőm. Mai menü: gulyásleves , borsos egybesült sertéscomb, krumplipüré, csokitorta.
Meg lehet csinálni. Én egy teljesen átlagos nő vagyok. Ne tessék pánikolni, és pláne ne lejjebb adni a standardokból mások miatt. Nyugi már.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:40:12

@Hatodéves: ez most irónia volt?
Mert ha így gondolod, akkor fogalmad sincs egy normális párkapcsolatról.
30 évesen két gyerekem volt, fontos dolgokat végeztem, középvezető voltam, hogy pénzem is legyen, különmunkáim voltak, szigorúan a gyerekek elalvás után kezdtem hozzá.
A férjem hasonló karriert élt meg, csak kevesebbet volt otthon, sokat volt kint területen, kísérleteket végeztek egy egyetemmel. Fiatalon az ember a világot kifordítja a sarkából!
Igaz, nem sokat aludtunk, de a főzés is megvolt, a hétvégi közös családi kirándulások és otthonunk is volt, amiben rendet kellett rakni, néha kifesteni, tapétázni, csempézni.
Ne légy ennyire pesszimista!

Hatodéves 2011.06.09. 21:41:14

@Desiderata:
De hát azt akarják, meleg, szerető, gondolatok nélküli, mindig egyetértő, mindig ráérő hátországot, akinek lehet szép ruhákat venni, kényeztetni, és csak olyan véleménye van, amire a férje megtanítja. A pasik ezt akarják és igazuk van. De mindegy, ez a kérdés nem ide tartozik.

tbjárulékfizető 2011.06.09. 21:47:52

@Hatodéves: A pasik lehet, hogy ezt akarják, de egy férfi nem. Aki a társad lesz, ha szerencsésen választod meg.

Szabo T 2011.06.09. 21:48:15

@gtbiker: "Be vagyok íratkozva BME-re is, édesapám egyetemi oktató (nem ott), bátyám villamosmérnök, PhD-zik."

Gondoltal a biomernoki karra?

gtbiker 2011.06.09. 21:53:39

@Hatodéves: Szerintem megkérdezhetjük a járókelőket, hogy ki mennyire elégedett az orvosaival. És szerintem az ócsárolás kicsit mást jelent, de nem baj.

gtbiker 2011.06.09. 21:56:05

@Desiderata: Nekem sem úgy tűnt, hogy olyan magányosak lennének nálunk a lányok. Meg ki kezdene velük? Én kezdtem...

Hatodéves 2011.06.09. 21:59:25

@gtbiker:
Szerintem nem helyes az embernek azt a helyet szidni, ahová tartozik. Magyarországgal is sokan nem elégedettek, mégis úgy gondolom, hogy visszás lenne nemzetközi fórumon szítanom a hangulatot, hogy a magyarok milyen idióták.

Szerintem ez nem szép viselkedés. Függetlenül az egészségügy bármilyen problémájától.

Desiderata 2011.06.09. 22:01:15

@Hatodéves: Most direkt megkérdeztem a férjem és azt mondta,hogy a diplomás férfiak tipikusan nem olyan feleséget akarnak,mint akit te leírtál.
Én hozzátenném, hogy elsősorban nem az a fontos,hogy ők milyen feleséget akarnak, hanem az,hogy te kit akarsz.

@tbjárulékfizető: Ugye.

gtbiker 2011.06.09. 22:07:49

@Hatodéves: Ez akkor lenne jó példa, ha magyar fórumon szidnám a magyarokat. De egyrészt nem "szidom". Másrészt meg talán az ne ugasson bele aki nem benne van már nem azért.

Hatodéves 2011.06.09. 22:34:18

@gtbiker:
De szerinted az úgy teljesen rendben van, hogy így állsz hozzá? Biztos sok értékes észrevételed van, de azért egy egyetem működésében, oktatásban sok ember sok munkája benne van, akik szintén nem teljesen hülyék.

Ráadásul ha egy kicsit is benne vagy a rendszerben, pontosan tudod, hogy az emberek elégedetlensége az orvosokkal-egészségüggyel kapcsolatban nagyon sok tényező függvénye. Demagógia azt mondani, hogy ha elégedetlenek az orvosokkal, az azért van, mert az orvosok nem elég specializáltak. Nem akarok itt megint kirobbantani egy ezerszer lejátszott vitát.

Nem tudom, hogy másodévesnek lenni mennyire bennelevés. Ez azt jelenti, hogy lényegében egyetlen klinikai tárgyad sem volt még, legfeljebb egy-két valamilyen bevezető tantárgy.

Hatodéves 2011.06.09. 22:37:43

@gtbiker:
Nem, sokkal rosszabb lenne nem magyar fórumon szidni a magyarokat.

Hatodéves 2011.06.09. 22:49:58

@Hatodéves:
Most ezt nem politizálásból írtam, mert nem politizálok, mondhatnám azt, hogy a barátim körömet szidni egy másik társaságban, vagy bármi mást.

Ne haragudj, hogy ilyet mondok, de nem hiszem, hogy az egyetem hibája, hogy ennyire utálod. Nem is a Tied, csak lehet, hogy nem illetek össze, vagy akármit is mondasz, a másodéves válságodat éled, amin mindenki más is túl van.

Remélem, így vagy úgy, de kialakul minden a Te életedben is (meg az enyémben meg Mindenkiében :D)

Szabo T 2011.06.09. 22:52:47

@gtbiker: A biofizika szigorlat volt az egyetlen jeles vizsgam az elso ket evben. A helyedben mindenkeppen varnek meg egy evet es csak akkor dobbantanek, ha a klinikai targyakkal/oktatokkal/kornyezettel is elegedetlen lennek. Az egyik ismerosom az epitomernoki kar utan vegezte el a biomernokit es neki nagyon bejott. Azt se felejtsd el, hogy 8 szemeszter mulva biztos maskepp fogsz gondolkodni az egyetemrol. Mindenesetre erdekes dolgokat irsz, meg sohasem talakoztam olyan orvossal aki "belulrol bomlasztott" volna.

gtbiker 2011.06.09. 23:10:22

@Hatodéves: Én azt mondom (és ennek semmi köze a specializációhoz), hogy az átlagembert annyi érdekel ha elmegy orvoshoz, hogy meggyógyult, nem változott, rosszabbul lett, és mindezekben mennyi része volt a dokinak. Ha sokaknak van negatív tapasztalata, akkor bizony valami el van cseszve. És mondom, hogy semmi köze a vizsgaidőszaknak ahhoz amit írok, meg ugyanezt érzem nagyjából 1,5 éve, csak most vettem a fáradtságot hozzá, hogy vitatkozzak itt mindenkivel. Ami amúgy nem célom. A legjobb barátom csoporttársam és neki is elmondom ugyanezeket.

gtbiker 2011.06.09. 23:15:29

@Szabo T: Szerintem nem is nagyon fogsz többet, mert egyetlen egy embert nem ismerek, aki matekkal meg fizikával jött volna. Nyelv speces az van bőven. És ez nem lenézés, de gondolkodni kéne, hogy ez jó-e így.

Hatodéves 2011.06.09. 23:30:36

@gtbiker:
Akkor mért nem végzed el és leszel jobb, mint amilyenek szerinted mások?

Ezt az egyetemet akarni kell, ezért rajongani kell, szerelmesnek lenni bele. Különben gondolod, lenne aki bevállalja ezt az elég nagy szívást azokért a körülményekért, amik jelenleg a csapból is folynak?

Egyáltalán, egy foglalkozásba szerelmesnek kell lenni, vagy legalább érezni a kis szikrát, amiből még lehetnek lángok. Ha az ember utálja a tananyagot, az oktatást, a leendő kollegákat, az nem olyan jó.

És arról semmit nem írtál, hogy mi az, ami tetszene Neked, minek kellene történnie, hogy elégedett legyél, az orvoslás tele van lehetőségekkel, olyan értelemben, hogy szellemileg-emberileg-kézügyességileg rengeteg kihívást tartogat, újítani és lehet, változtatni, másképp csinálni, mint mások (mondjuk bejárni osztályra, mint már korábban írtam).

Ha szeretnéd, ne add fel, ne szidd, ne utáld, hanem keresd az utat :D Már többet nem beszélek a lelkedre ma, ne aggódj ;)

gtbiker 2011.06.10. 00:23:22

@Hatodéves: Mert ugyanarra az egyetemre járok, mint mások, és nem látom, hogy mitől lennék jobb náluk. Attól nem, hogy többet magolsz (amire amúgy is csak úgy lenne időd, hogy még wc-re sem mész el a könyv mellől). Meg azért rájöttem közben -amit előtte nagyon nem így gondoltam- hogy a fene akar külföldre menni. Magyarországon meg nem áll szándékomban közalkalmazottnak menni. Ami tetszene az a normális oktatásszervezés. A vidéki orvosik le vannak nézve, mert gyakorlatiasabbak, és nem vesznek el a részletekben. Az utam meg valószínűleg majd valamelyik atomerőműbe vezet. De ki tudja...
Én is befejeztem mára asszem. Meg amúgyse rajtam vitatkozzunk, hanem majd valamelyik poszton :)

Irkutszk 2011.06.10. 00:38:05

@gtbiker: Fordítva ülsz a lovon, kisapám.

Hatodéves 2011.06.10. 00:40:20

@gtbiker:
Nincsenek lenézve a vidéki egyetemek. Főleg a szegedinek nagyon jó híre van. Figyelj, értelek én, de mindenki nagyon örülne, ha jelenleg az oktatásszervezés lenne a legnagyobb gond. Pont azért, amit a külföld kontra itthon orvos, illetve fizetések, intézmények állapota problémáról írtál. Ezek többet rontanak az ellátáson, mint az, hogy mennyi gyakorlati óra volt.

Egyébként azt gondolom, hogy kicsit jobban kellene erőlködniük, de azért amit akar az ember, azt megtanul, hidd el. Lehet, hogy nem az első két évben.

És az meg a másik, hogy valahogy szelektálni kell, és gyakorlati oktatással nem tudnak, mert a klinikáknak nincs annyi oktatói kapacitás, értsd orvosok, eszközök, betegek, ami erre elég lenne.

És szerintem az nem baj, ha az ember akkor jut először betegközelbe, amikor már letett valamit az asztalra, amikor már az elkötelezettségéről, fegyelméről, alkalmasságáról tanúbizonyságot tett. Hogy hogyan, azon lehet vitatkozni.

És még valami: a későbbi magolás elkerülésére az elméleti tárgyak alapos, értő megtanulása a legjobb lehetőség. Ha tudod az élettant, tudod a belgyógyászatot, a neurológiát. Úgy tudod, ahogy sosem tudná a gyakorlat-orientáltan, alapozó tárgyak nélkül képzett orvos. A gyakorlati tapasztalatért meg kell harcolni, nekem is kevés van (ahhoz képest, amit optimálisnak tartok), de lehetett volna több. Az ember utólag mindig okosabb szerencsére. Mért csinálnék valamit, ha a végén nem tudnám, hogyan kellett volna? :D

Most már tényleg mentem, jó éjszakát.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.10. 08:24:55

@Desiderata: eddig minden általam ismert férfiról kiderült, hogy igencsak békésen esik neki, ha az asszony otthon van, és biztosítja az otthon melegét. arról is, aki az okos, szakmájában tudós, megbecsült nőket kedveli.

valahol a lelkük mélyén ott van. lehet persze, hogy erre akkor döbbennek rá, amikor helyzetben vannak. talán valami anyu-nosztalgia lehet, annak pejoratív felhangja nélkül.

Desiderata 2011.06.10. 08:30:06

@Babette_: Ez rendben is van. Nade Hatodéves azt írta,hogy két mondatot ne tudjon beszélni a nő, meg csak a holnapi ebéd járjon a fejében... ezt én túlzásnak érzem. Aki igavonó barmot akar elvenni, az fáradjon ki az istállóba kérem. :D Aki pedig diplomás nőt vesz el, az számítson rá,hogy az asszonynak saját véleménye van erről-arról, olvas, és a munkája is fontos neki.

Ugyandehogy (törölt) 2011.06.10. 08:33:57

@Desiderata: én ezt nem olvastam ki tőle, de elég felületes vagyok ma reggel:)
valami idióta görcs után, római jog vizsga előtt.:)

azt viszont biztosan tudom, hogy érdekes átalakuláson mentem át az elmúlt évben, filantróp karrieristából mizantróp otthonülővé...

Desiderata 2011.06.10. 08:41:25

@Babette_:
"Hatodéves 2011.06.09. 21:23:35
...
"ahelyett, hogy hat gyereket szülne, nem tudna két értelmes mondatot elmondani magától, és egész nap új recepteket gyűjtene, hogy az ura kedvét keresse."

Desiderata 2011.06.10. 08:49:03

@Babette_: Ja, ugyanaz. (Fuszeklik fejedelme.) Figyi. Járja át lényeget. Olvadj egybe vele, mint Yoda az univerzummal. Kívánd,mint Mária(blog) a veszekedést. És akkor nem lehet semmi baj.

Hatodéves 2011.06.10. 08:51:27

@Desiderata:
Bocsánat, sarkítottam, az önkifejezés érdekében :) Hagyjuk ezt a témát, én ebben nem tudok értékelhető véleményt alkotni, egy pár évig szeretném elfelejteni ezt a szerelem-kapcsolat kérdést, amit én hoztam fel, de nem kellett volna.

Desiderata 2011.06.10. 08:54:41

@Hatodéves: Ja, levettük,hogy depressziós vagy, tessék beiktatni egy csokis - shoppingolós-táncolós etüdöt beiktatni a barátaiddal, aztán mindjárt jobb lesz az a mellkastáji diszkomfort :D
Leszálltam a témáról, megyek vasalni.

Hatodéves 2011.06.10. 08:56:32

@Desiderata:
Nem vagyok depressziós és államvizsga előtt nyilván nincs lehetőségem ilyesmire, de köszi :D :D

Take-it-Easy 2011.06.10. 09:18:49

@Káin: igen, csak az a baj, hogy holló a hollónak nem vájja ki a szemét...

marand22 2011.06.10. 09:25:20

@Desiderata:
A gyógyszerkönyvi leírás szerint igen, meg kellene kérdezned.

DE !

Amit tudni kell a sildenafil használata kapcsán leírt halálesetekről, hogy azok a koszorúérbetegek sildenafil bevétele után szex közben anginázni kezdtek, erre sl. NG-t vettek be, majd utána következett be SCD.
Magyarán arra azért rákérdeznék, hogy az angina előtt volt-e szex.

ccke 2011.06.10. 09:33:10

@Hatodéves: "És szerintem az nem baj, ha az ember akkor jut először betegközelbe, amikor már letett valamit az asztalra, amikor már az elkötelezettségéről, fegyelméről, alkalmasságáról tanúbizonyságot tett"

Ebben szerintem nincs igazad. Amikor az ember bekerül az egyetemre, tele van ideálokkal, hogy majd gyógyít, segít másokon, ember-közeli munkát végez stb. Ehhez képest két évig csak halottat látsz, mag sejteket, meg képleteket, és olyanok oktatnak, akik ezek között mozognak.
Nagyon fontosak ezek az alapozó tárgyak tényanyagként, és nevelésként-szoktatásként is ez biztos. Nem volt semmi különleges feladatom, de nekem nagy élmény volt az ápolástan gyakorlat, látni, hogy hogy milyen egy beteg, és hogy is működik a gyógyítás (persze ezek pozitív és negatív élmények is)
Ráadásul sokaknak 4-5. évben jön a nagy csalódás, rájönnek, hogy ez mégse nekik való, de akkor már túl sok energiát beletettek, nem váltanak.
Nekem nagyon tetszik a SOTE új tanmenete (azt hiszem máshol is hasonló változások vannak/lesznek), hogy már első évtől van egy kevés klinikai oktatás, bele tudnak szagolni abba is.

Hatodéves 2011.06.10. 09:39:43

@ccke:
Abban igazad van, hogy nem baj, ha van egy-két klinikai tárgy. Ápolástan-ért mi is odavoltunk, az ágyhúzás is boldogságot okozott, de az például egy egyhónapos alkalom, hogy belelásson az ember. Ettől függetlenül elfogadom, amit írtál.

Sajnos az orvoslás alapból nem emberközeli munka, itt szúrjuk el, elmegy a sok emberbarát kisgyerek, aztán kiderül, hogy adatokat kell tudni és könyveket elolvasni, amire alkalmatlanok vagyunk, én legalábbis, mert nincsen memóriám, és a nagyobb baj, hogy a betegekkel sincs idő foglalkozni, és óvónéninek vagy gyógytornásznak vagy bármilyen tényleg emberközeli dolognak sokkal jobb lett volna lenni.

Desiderata 2011.06.10. 10:11:27

@marand22: azt meg szoktuk kérdezni :) megyek éjszakai műszakba,majd meglepem a főnököm a kérdéssel,hogy mi a hivatalos álláspontunk a viagrahasználó anginázókkal kapcsolatban :D

de arra nem válaszoltál,amit kérdeztem. Hogy tudniillik te adnál-e vagy nem.

very, very tricky.

@ccke: ne mondjátok, hogy feltaláltam a meleg vizet azzal,hogy minden évben saját magamtól bementem valamelyik klinikára extra gyakorlatra, csak úgy, saját szorgalomból? Ezt azért szerintem mindenki meg tudja tenni. Mellesleg ezért voltam teljesen biztos már ötödéven, hogy sürgősségin akarok dolgozni. (És mellesleg nagy élmény volt,hogy hatodéven rám bízták a friss rezidenseket, hogy tanítgassam őket,hogy mit hogy' csinálunk a sürgősségin. Zavarban voltam,mint Ádám anyák napján,hisz ők már doktorok voltak.)
Nem kell mindig arra várni,hogy valaki megmondja,hogy mit csinálj.
Be lehet járni a klinikákra, mentőápolásra, a saját háziorvosodhoz, bárhová.

tódór piroska 2011.06.10. 10:51:09

@gtbiker: kicsit irritál a magabiztosságod, a sok ellentmondást nem tűrő ex katedra kijelentésed és az értékítéleted az egyetemről meg az orvoslásról, amely utóbbiról jószerint semmit sem tudhatsz (az első két év az orvosin preklinikum, élő beteget a medikus/ka nem is lát). Azt már talán mo ndanom sem kellene, hogy illendő dolog öreg szakorvosokat letorkollni, megalapozatlanul el- és megítélni, gondolok itt főleg Leroi-ra. Mindezek alapján tényleg azt gondolom, hogy nem neked való az orvosi, még időben válthatsz!

Nem én vagyok, hanem én 2011.06.10. 11:21:02

Na, micsoda kis vitát generáltam itt egy ártatlan kérdéssel... :)
A nő pedig igen is legyen partner, gondolkodjon és tervezzen, kezdeményezzen, győzzön meg, de ugyanakkor legyen ő is meggyőzhető... Mert ha az ember folyamatosan saját magát hallja vissza a nőben, az egy idő után unalmas lesz...
Amúgy meg jó volt olvasni fiatal kollégák (Úristen, mintha öreg lennék... :) menthetetlen tudásszomját... :)
Én, speciel ma, illetve tegnap, leginkább centrifugákat dobáltam volna... De aztán mégsem tettem... Most meg álmos vagyok... Semmi sem jó... Áh...

marand22 2011.06.10. 11:44:42

@Desiderata:
Ha 48 órán belül vett be, nem adnék (a nitroglycerin adása amúgy sem elsődleges ACS-ben, előbb adj béta-blokkolót, TAGG-t, heparint, stb.).

Annak idején könnyű helyzetben voltam, ismertem az egészségügy néhány szeletét (édesapám háziorvos, édesanyám laborgyógyszerész). Így elég sok fogalmam volt a lehetőségekről, tudtam mi vár rám. Az egyetemre (SOTE) nem vettek fel elsőre (helyhiányra hivatkozva, ha még emlékszik rá valaki, mi volt az). Amikor bekerültem, a csoportunkban (16-ból) 3 kivételével mindenkinek többedik jelentkezésre sikerült bejutnia (a 3-ból 1 kibukott az 1. évben), ezért mindannyian tudtuk értékelni a helyzetünket és tanultunk mint a güzü (demók előtt összejártunk, segítettük egymást). Anatómia versenyvizsga előtt napokig nem aludtam, de az egy más kor volt, ma már nem menne. Mára egyikünk sem hagyta el a szakmát, mind Magyarországon dolgozunk szakorvosként. Úgy látom, mások a maiak motivációi. Én is szeretnék megélni, felnevelni a gyerekeimet, biztos hátteret tudni magam mögött, és biztos jövőt magam meg a családom előtt, de nem tenném azt, amit a mai rezidensek.

Irkutszk 2011.06.10. 11:51:06

@miklos.rabai: Ha érdekel, én tegnap három állatot (egérke) műtöttem, és a végén 0 eredmény (egyetlen mentségemre szolgáljon, hogy gyakorló fázisban vagyok). A legvégén elszúrtam az utolsót is, mert nincs három kezem. De majd növesztek!

Ha ennyi energiád van, menj úszni hétvégén, majd hétfőre elmúlik :D

Hatodéves 2011.06.10. 12:12:11

@marand22:
A legjobb barátnőmmel mi is ezt csináltuk. Az agykamrákat meghajtogattuk papírból, élettan tanulás közben pedig óránként telefonáltunk, minden fél szót kielemeztünk, hogy biztos teljesen megértsük. Mondjuk az anatómia nekem soha nem volt erősségem, versenyekre pedig nem jártam, és volt egy hosszabb kitérőm TDK és kutatás felé, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább rezidens leszek.

Idén mindent megtettem, hogy pótoljam azt a klinikai tudást, ami a kutatás miatt kimaradt, szétdolgoztam magam, gyakorlatok, munka, és még sok más miatt. Ha morgok, az azért van, mert most tetőzik ez a fáradtság itt a vége előtt egy lépéssel.

Szerintem vannak lelkes emberek a mostaniak között is, és persze nem olyan könnyű megítélni, hogy kinek milyen háttere van, milyen döntést milyen okból és kényszer hatására hoz.

Egy kis jó értelemben vett alázat szerintem általánosan hiányzik az emberekből nemcsak ebben a szakmában.

marand22 2011.06.10. 12:30:15

@Hatodéves:
Annak idején nagyon sok segítséget jelentett, hogy ötödévtől mentőztem, főleg rengeteg motivációt, hogy utánanézzek dolgoknak, mert csak magamra számíthattam (ami persze a veszélye is egyben). Egyben rengeteg tapasztalatot is. Csak egy példát mesélek el okulásul:
Fiatal katonát hoztak vissza az osztályra (invazív kardiológia), akit 1 héttel korábban infarktussal kezeltünk (primer PCI). Az volt a panasza, hogy fáj a csípője (azon az oldalon, ahol a femoralis punkció történt korábban). Az ügyeletes arra gondolt, hogy a punkció környékén lehet gond (álaneurysma, haematoma), de az UH nem mutatott érdemlegeset. Másnap vizitelve feltűnt, hogy kirotált a lába és rövidebb. Leküldettem rtg-re, mediális combnyaktörése volt. Nem sikerült kideríteni, hogyan keletkezett (csicskáztatták ?).

Amiatt is írtam a példát, mert korábban szó volt arról, hogy specializálódni kellene már az egyetemen, amit marhaságnak gondolok. Betegek gyógyítására esküszünk, nem a szív vagy a vese vagy sorolhatnám minek a kezelésére.

Desiderata 2011.06.10. 12:35:27

@marand22: Van egy olyan érzésem,hogy különböző protokollok szerint dolgozunk :D Mi már nem adunk B-blokkolót.
És, hát az életszemléletünk is különböző.

Egyébként a magyarországi szakvizsgához is újra le kell vizsgázni patológiából, kórélettanból, élettanból, gyógyszertanból és anatómiából, mielőtt elkezdhetné az ember a tényleges szakterületi szakvizsgát?

tbjárulékfizető 2011.06.10. 12:39:51

@Hatodéves: mit csinálnak az orvostan hallgatók nyáron?
Mi segédmunkásnak mentünk, ha letelt a nyári gyakorlat. Én pl. pakura lefejtőben is dolgoztam ( voltam, vagy 50 kg, délutánra talpig szutykos)meg egy kohászati üzem gázátadójánál, meg egy csomó nem lánynak való helyen.
Később a szerelők nem tudtak átvágni ellenőrző mérések során ( ezt nagyon utálták), mert addigra már én is tudtam minden trükköt.
Miért nem mehetnek el a hallgatók nyáron ápolónak a kórházakba? Elég sok beteget láthatnának nap közben,többet tanulnának, mint a könyvekből.

Desiderata 2011.06.10. 12:44:00

@tbjárulékfizető: Nagyon sokan voltunk ápolók kórházban a szünetekben, sőt van aki évközben is tud dolgozni osztályon (egyik kollégám rendszeresen éjszakás volt pszichiátrián és végig tanulta) , de el lehet menni beteghordónak is.
Nem olyan nehéz az orvosi,hogy ne lehetne mást csinálni mellette. Nem kell túlmisztifikálni.

tbjárulékfizető 2011.06.10. 12:49:40

@gtbiker: rossz lehet érezni, hogy korlátaid vannak, nem tudod"mitől lennél jobb náluk"
Egy idő múlva majd az lesz a gondod, hogy hol kapsz munkát, az sem lesz könnyű. még örülnél is egy közalkalmazotti státusznak.
Viszont mit akarsz az atomerőműben ?( már több is van? Én csak Paksot ismerem, az egyetemi berendezéseket nem nevezném erőműnek)
A hozzáállásoddal talán lehetsz orvos, de az atomerőművet kerüld, ha kérhetem. Ott csinálsz nagyobb kárt.

gtbiker 2011.06.10. 13:06:09

@tbjárulékfizető: Voltam közalkalmazott 4 hónapig az egyetemen, nem kellett hozzá semmi kitűnő érettségi meg 2 nyelvvizsga kivételével, amiből egy érettségi is elég lett volna (igen, csak hogy ajnározzam magam). Szerencs is kell hozzá, de csak az nem kap munkát aki nem nagyon akarja. Külföldön van még pár, igaz lehet azért volt félreérthető, mert azt írtam, hogy jelen pillanatban nem szándékozom kimenni. Orvos meg mindenkiből lehet, aki hajlandó magolni. Pont ezen rugózok egész végig, hogy ennek nem így kellene lennie. És tök mindegy mi van 3adévtől felfelé, mert ott már nem rúgnak ki. A szűrő a 2 év.
És azt nem tudom, hogy hogyan ítélkezel arról, hogy mit tudok, mit gondolok a műszakiról, nem véletlenül oda íratkoztam be, felvételikor is az orvosik után az volt megjelölve nem mintha számított volna. De mondom, befejeztem ezt a témát, mert kezdem unni a személyeskedést. De már előre látom, hogy ha írok majd valamelyik posztra, akkor nem az lesz a lényeg amit írtam, hanem hogy ki írta.

marand22 2011.06.10. 13:14:08

@Desiderata:
Mert gondolom a kardiológiai osztályon kapja.

Kérdésedre válaszolva, nem. Bár őszintén szólva, tapasztalva a zavarokat a fejekben, én megtenném (főnököm korábban kórélettanász volt, ő megteszi).

tbjárulékfizető 2011.06.10. 13:15:18

@gtbiker: nem személyeskedés, kíváncsiság: Mit akarsz egy atomerőműben csinálni?

Desiderata 2011.06.10. 13:18:56

@marand22: Az lehet tényleg,h csak a CCU-n kapják vagy PCI után, de NSTEMI gyanúsak, amíg nincs igazolt trop I elevatiojuk, addig biztos nem kapnak B-blockert.
hát ennek mostmár komolyan alaposan utána kell járnom, hogy mi is a helyzet nálunk ezzel a bétablokkolóval.

gtbiker 2011.06.10. 13:28:28

@tbjárulékfizető: Az még odébb van, magyarul azért több az esélye, hogy addigra más fog megtetszeni, és nem is igazán tudom mit csinálnék ott, de az atomfizika az egyik kedvenceim közé tartozik.

Szabo T 2011.06.10. 14:13:29

@tbjárulékfizető: A gimnazium masodik eve utan mentem el nyaron egy honapra "segednovernek" a Varosmajorba (Er- es Szivsebeszeti Klinika volt akkor). Agyat huztam, EKG-t csinaltam es figyeltem a mutoben es az intenziven. Akkor dontottem el vegleg, hogy orvos leszek. Az egyetem alatt nyaron inkabb Balaton volt soron :) es hatodevben mentozes.

@Desiderata: Te nem Magyarorszagon dolgozol?

2011.06.10. 14:18:00

gtbiker mindannyian tudjuk, hogy létezik ez az egyetemista pánikszerű otthagyomafaXba dolog, mióta úgy cserélgetünk szakokat az egyetemen, mint ledér lány a váltásbugyit. De szerintem bőven van még mit szétnézned a világban, mielőtt elhagyod a posztpubertás addikcióid vas markát.

@Hatodéves: Rendes fickók is vannak ám :-)

@Szabo T: Biomérnöki kar bme, ahol MSc-n nincs gyakorlati óra? :-DDD
Most jár oda 2 ismerősöm is.

ccke 2011.06.10. 14:32:00

@tbjárulékfizető: Az orvosi egyetem 6 évéből gyakorlatilag a 2. év utáni nyár szabad, a többin 1 hónap marad, ha nem kell augusztusban pótvizsgázni, szóval nagyon sok idő nem marad.
Mondjuk én pont akkor kezdtem el dolgozni sürgősségin ápolóként, aztán maradtam is részmunkaidőben. És rengeteg sok mindent tanultam, egyre több mindent engedtek, egyre több mindent értettem meg, amit az egyetemen csak könyvből megtanultam. Néha fárasztó volt, meg biztos a tanulás rovására is ment, de abszolút megérte.

Szóval nagyon érdemes csinálni, én mindenkit biztatni szoktam, de megértem, ha valaki nem vállalja be, főleg, ha még néha haza is kell utazni a családjához, baráthoz/barátnőhöz.

Szabo T 2011.06.10. 15:16:08

@ReignOfdark: Az ismerosom kb 8-10 eve vegezhetett ott. Nem tudom, hogy milyen volt a tanrendje.

Hatodéves 2011.06.10. 18:13:32

@ccke:
Szerintem tök jól csináltátok, az egyetem adta sok lehetőséggel éltem, amit bánok, az, hogy nem mentem el mentőzni, de sajnos akkor így alakult.

Szerintem sok jó út van, abban valószínűleg egyetértünk, hogy ez a képzés mindenkinek elég lehetőséget kínál arra, hogy a maga útját megkeresse. Nem tálalják fel ezeket a lehetőségeket, dolgozni kell érte, dönteni, próbálkozni, tűrni, de aki, amit keres, meg tudja találni. Ennyi.

bauchi 2011.06.11. 06:29:05

@Leroi: Mi az a cohabitatio?Amit a TV-ben hírdet a Cofidis sokadszor?

mariablog · http://maria.blog.hu 2011.06.11. 09:50:48

@bauchi:

Olyan szó, hogy Cofidis, nincsen is. Nem ismeri az online latin-magyar szótár. A clitoridis szót javasolja helyette a szótár, hogy a Zember biztos arra gondolt, csak elgépelte :)

bauchi 2011.06.11. 12:40:40

@mariablog: Lehet,hogy a Cofidis a latin-magyar szótárban egyszer sincs benne,de a TV-ben sokszor.

Desiderata 2011.06.11. 20:23:23

@marand22: No,megkérdeztem a helyieket a viagrával kapcsolatban és azt mondták,hogy a nitrátot úgyis klinikai válasz alapján titráljuk, ezért nem kell rákérdezni a viagrára, másrészt nem adunk B-blockert első körben. :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása