6 pozitív történet az egészségügyből

2011.05.22. 06:00

Sziasztok!

"Praxis blog: Pozitív és negatív történetek a magyar egészségügyről, minden mennyiségben." Szóval negatív történet az van, minden mennyiségben. Olvaslak titeket és egyszerűen nem értem, vagy csak elszomorodok. Tényleg csak a rosszat tapasztalják az emberek? Vagy van tízszer annyi jó, csak azt senkinek nem jut eszébe leírni? Tényleg csak én vagyok, aki döntően jó dolgokat tapasztalt az egészségügyben? Néha úgy érzem magam, mint egy infantilis kiskölök, aki csak vigyorog a sok komoly és gondterhelt felnőtt között.

Korábban küldtem már be 2 sztorit, amit posztoltatok (http://praxis.blog.hu/2010/08/05/figyelmes_udvarias_orvosok). A kommentjeimben gyakran emlegetem, hogy mennyi jót tapasztalok. Ezek ugyan apróságok, nem tudnék olyan "nagyobb" dolgokat említeni, mint az előző beküldött levelemben. Nem mentették meg sosem az életem (nem kerültem olyan helyzetbe, szerencsére), nem kellett hősies áldozatokat hozni értem, de gyakran történtek olyan apróságok, amik miatt bennem nagyon jó benyomás maradt. Összerakok ebből egy "történetsalátát", ha gondolod, hogy ez így kirakható.

1. Egyetemista voltam, csóró ahogy kell :) Diákmunka + ösztöndíj önfenntartó rendszerében, koleszosként. Karácsony előtt voltunk, valamikor dec közepe táján, vagymég első felében. Ajándékok már betárazva, szinte az összes pénzem elment erre, annyi maradt, amiből még élek és hazautazok karácsonyra a családhoz. Na ekkor bírt letörni tőből a jobb metszőfogam (egy szelet kenyérbe harapva). Nem tartottam nagyon sikkesnek, hogy hosszan ezzel a kinézettel létezzek, így elsasszéztam az egyetemi fogorvoshoz. Mint kiderült (addig én ezt nem tudtam), a gyökérkezelt fogak elhalnak és egy idő után bizony így megadják magukat. A doktornő javasolta, hogy a megmaradt fogtőbe épít egy fémcsapot, amire koronát rak. Műanyag korona 5.000,- Ft, porcelán 12.000,- Ft. Anyagi helyzetem töredelmes bevallása után azt mondtam, legyen műanyag, 12.000,- Ft-ot akkor sem tudtam volna összeszedni, ha belefeszülök. Itt jön, amiért leírom ezt: a doktornő azt mondta: egy korona nem két hétre szól.

Ne válaszzuk a gyengébb megoldást (műanyag), csak mert most perpill nincs pénzem (legközelebbre a januári diákmelós fizu volt). Megcsináltatja porcelánból, és majd kifizetem utólag januárban! Hitelbe kaptam fogat. És hogy mégis milyen gondos munkát végzett: igyekezett megoldani, hogy amennyire lehet (ne menjen a minőség rovására) elkészüljön gyorsaan, hogy már az új fogammal utazhassak haza. Mikor elkészült a szép új fogam, és bepróbálta a helyére, bejelentette, hogy nem teszi fel, mert fél árnyalat eltérés van, visszaküldi a technikusokhoz festésre. Addigra már elegem volt a metszőfoghiányos létből (eléggé korlátozza az életet :) ), elsírtam magam, könyörögtem, hogy ne festesse, jó lesz így. Azt mondta, két napot ki kell még bírnom, ő nem szeretne trehány munkát kiadni a kezéből. Utólag tudom, hogy igaza volt. Nagy köszönet neki! (jah, igen: januárban kifizettem ám :) )

2: munka miatt Budapestre költöztem. új háziorvos kerestem, a körzetben lévőket neten lecsekkoltam, majd bejelentkeztem az egyikhez. Bár szerencsére nincs sokszor szükségem orvosra, az a néhány találkozásunk nagyon rendben volt. Pl: néhány éve télen ballagtam el hozzá megfázásos tünetek + hasogató fejfájás kombóval. Kezdődő homloküreg gyulladást mondott. Nos, kommunikáció, amit annyiszor emlegetünk itt: miközben beszélt, villámgyorsan kis rajzot is készített: az ember fejszerkezetéről, koponyáról, hogy hol milyen nyálkahártyák borítják, mi durran be ilyenkor és záródik el. Hogyan hat a gyógyszer, amit felír. Mindezt úgy, hogy nem volt időhúzás, pillanatok alatt skiccelte fel a rajzot. Normális volt, emberi, én megértettem mindent és ez megnyugtató. És az a jó, hogy a rendelése ezek ellenére nem vonatott, nem kell sokat várni. Tehát lehet úgy is részletesen, érthetően és megnyugtatóan kommunikálni, hogy az nem váratja feleslegesen a többi beteget. Ha valami miatt megyek hozzá, gyorsan visszanézi az előzményeket, visszakérdez, hogy ez vagy az rendben volt-e. Olyan odafigyelős-gondoskodós érzése van az embernek. Én nagyon elégedett vagyok a háziorvosommal.

3: A korábbi levelemben írtam a nagyikán elcsúszásáról a jeges lépcsőn, amiből hosszanti combcsontrepedés lett. Volt egy kedves jelenet, amit akkor nem írtam. Nagyikán combig gipszet kapott. A gipszelőben a srác ölben felemelte nagyimat a tolószékből az asztalra és megkért, hogy amíg keveri a gipszet, masszírozzam át mama lábát, mert össze van húzódva, és annak bizony ki kell egyenesedni a gipszeléshez. Egy családtagtól ezt valószínűleg jobban fogja viselni. Szegény nagyim sziszegett, vinnyogott a fájdalomtól, pedig nagyon kemény asszonyka :) Fájhatott neki rendesen. A srác látta, hogy túl óvatosan, gyengén csinálom, félek fájdalmat okozni mamának, végül neki is kellett kicsit nyújtania, masszíroznia. Közben:

-mama, mikor masszírozták magát utoljára?
-óóó, hát szoktam én magamnak naponta nyomkodni, dörzsölni.
-de nem úgy mama, férfi mikor masszírozta?
(nagyim elvörösödött mosollyal) -hát, ammán régen volt.
-látja mama, ez a baj. Nem fáj az, csak nincs hozzászokva.
Nagyikám sírva nevetett... Mikor elkészült a gipszelés, ölbevette, hogy visszaültesse a tolószékbe:
-látja mama, ölben viszem, ilyen királynői dolga sincs minden nap : )))

4. Véradásra mentem. Próbálkoztam többször korábban, mert nagyon szerettem volna vért adni, de sosem vették le. Van egy 50 kg-s súlyhatár, én kicsivel alatta voltam, így mindig megkaptam, h magának sincs elég...Anyukám rendszeres véradó volt, és regisztrálták is, hogy sürgős esetben ha vér kell, jöhetne érte, hogy vigyék a kórházba, mert ritkább vércsoportja volt, B negatív. Mindig szerettem volna én is adni. Végül az egyetemen sikerült kikönyörögnöm egy orvostól :) Kértem nagyon, hogy engedje meg. Azt mondta, volt régebben olyan lehetőség, hogy csak fele mennyiséget vettek le, azt megengedné, de azt már nem lehet, csak egészet. Végül a következőképpen engedte: a nővér ad nekem egy pohár narancsevet, erősítő cseppekkel (nem tudom pontosan, mi volt). Leveszik a vért, aztán lefekszek, megeszem a csomagból, amit adnak a csokit, iszok kávét s min fél órát pihenek, mielőtt felkelek. Még vérvét közben is bejárkált nézni, hogy jól vagyok-e. Utána ellenőrizte, hogy pihenek-e rendesen :)

5. Ezt már valamelyik kommentemben is említettem. Ultrahangra vártam néhány hete a kórházban (jön a második kölök:) ) Várunk sorunkra, befut 2 nőszemély. Asszisztens következő ajtónyitására rárontanak:

- ilyen papírunk van, evvel ide kell gyönni?
- nem, ezt a vizsgálatot nem mi végezzük, így sajnos nem tudok segíteni, tessék átmenni abba a rendelőbe (mutat 3 ajtóval arrébb). De ez időpontos vizsgálat, így valószínűleg most nem tudják fogadni önöket, mert nagyon túlterheltek, csak időpontot tudnak adni.
- a büdös kurva anyádat!
Huhh. Sajnáltam szegényt, bár arca nem rezzent, gondoltam is, miket kaphatnak, ha már lepereg róluk. Én következtem, és hát... tartottam kicsit tőle, hogy ezek után milyen hangulat lehet, bár megértettem volna, ha nincs jó kedve. Lehet, hogy nem volt, de én ezt nem vettem észre. Kedves, mosolygós orvos és asszisztens fogadott. Megnézte a babát, kérdezte, tervezett gyerek-e: Igen válaszra gratulált. Nem, itt sem volt semmi "extra" történet, csak az elvárhatónál mosolygósabb légkör.

6. És utoljára: a szülésemről is írtam előzőleg. Volt egy részlet, ami talán nem fontos orvosilag, de (ha szabad giccsesen fogalmazni) nekem a szívemet melengeti :)
Éjszaka indult a szülés, szerencsére az az orvos ügyelt, akihez gondozásra jártam. Előtte 4 nappal találkoztunk utoljára, beszéltük, hogy ha 16-ig nem jön a kölök, akkor nem tudok nála szülni, mert szabin lesz, elutazik. Aznap este ő ügyelt, meglátott: óóó, tudtam én, hogy még nálam szül :) Reggel 7-ig volt ügyeletben, aztán szabi. A gyerek 10.21-kor szambázott elő, persze nem hagyott ott minket. Másnap délelőtt alszok a szobában, gyerek alszik mellettem a kosárágyban. Arra ébredtem, hogy valaki rázogat. Az orvos állt az ágy mellett:
- bejöttem megnézni jól van-e? Rendben van minden?
- jól vagyok, igen (térek lassan magamhoz) De doktor úr szabadságon van...
- (vigyorog) Igen, megyünk a barátaimmal vizitúrázni, lent ülnek a kocsiban...

Hát, annyi jutott eszembe hirtelen. Mondom, semmi extra dolog. "Csak" annyi, ami szerintem sok mással is megtörténik. Amit nem jegyzünk meg, mert kedvességet kapni természetes (?) Emberek, nem lehet ezeken a történeteken sokat vitázni, nem lesznek nagy izgalmak a kommentekben. Inkább csak "felhívás", hogy írjatok már ilyeneket is! Nem igaz, hogy mással nem történik ilyen! Borzasztó már állandóan a panaszáradatot olvasni. Ne csak én legyen már a vigyorgó kiskölyök...

Üdv
Vati

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Visco Stello (törölt) 2011.05.22. 07:05:54

Én is csak magam tudom ismételni: Az írás nem a jó egészségügyről szól, hanem a jó betegről.
Vegyük pl. a gipszelő srácot. 10-ből 9 mami megsértődött volna az "ízetlen" bizalmaskodáson. Hiszen aki utoljára masszírozta, nem jött haza a Don kanyarból. Hogy merészeli ez a suhanc összehasonlítani magát Vele?? ...és különben is! Az én fájdalmamon ne mulasson senki!

Egyébként nem ítélném el azokat sem, akiknek nem tűnik föl, hogy reggel felkel a nap, hogy az eső lefelé esik. Posztot az ír, akinek közlendője van. Normális, hétköznapi dolgot nem tartunk szükségesnek közölni. Ha valami megbízhatóan működik, nem dicsérjük folyamatosan, hanem életünk részévé válik és észrevétlen kísér bennünket.

Kommentek:

PRAXIS

Médiaajánlat

Friss topikok

Közösség

Szerzői jogok

Blog