Németországban működik az egészségügy

2011.03.26. 06:00

Sziasztok, Barátnőmet Baleset érte Németországban,ahol jelenleg él. Patellája ketté tört, műtét útján drótok segítségével hozták helyre . Ezt a levelet nem publikusnak szánta, de engedelmével elküldöm nektek, hogy végre egy jó hangulatú levél is legyen nálatok.Tanulsága nem sok van, talán csak annyi, hogy a technikai felszereltséggel valószínűleg nem versenyezhetünk,ott is van ágyhiány, de az emberi hozzáállás, és a szervezettség figyelemre és irigységre méltó

 



Íme a levél:


Köszike a vigasztaló szavakat, no meg hogy lélekben itt ülsz az ágyam szélén


Immár péntek óta itthon vagyok, ami a gyógyulási folyamatban biztos segít, hiszen a lelki, hangulati körülmények is fontosak a mihamarabbi (két) lábra állás sikerének érdekében...

 

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindez Németországban történt velem...Bár hála Istennek eddig én még soha nem feküdtem bent kórházban és nem voltam teljes altatásban műtve (a gyerekkori mandulakivételt nem számítom ebbe a kategóriába...), biztos hogy jobb körülmények között voltam/vagyok itt. A kiegészítő biztosításom épp még nem volt érvényes, tehát csak "mezei" TB-s biztosítottnak számítottam/számítok, tehát ennek tükrében nézve olvasd légyszi a német egészségügyi ellátásról a kis beszámolómat

 

A mentő 10 perc alatt itt volt, az ügyeleten rögtön orvos, nővérek fogadtak (mindenki egyenként bemutatkozott és üdvözölt), késlekedés nélkül röntgeneztek, majd átkerültem a felvételi osztályra. Az első és legfontosabb dolguk volt, hogy trombózis elleni harisnyát húzzanak rám, amit minden beteg megkap és 2-3 naponta újra cserélik, valamint természetes, hogy minden este kapod a trombózis elleni injekciót (sőt itthon is adnom kell magamnak, míg teljesen vissza nem állt a normál mozgásom).

 

Ágyhiány miatt 2 nap után kerültem ugyan csak a sebészeti osztályra, de emiatt elnézésemet kérték - műteni ugysem tudtak volna addig, míg a zúzódás kicsit lejjebb nem megy ill. a horzsolási sebek kicsit nem gyógyulnak. Délelőttönként jött egy hölgy a cateringről, aki felvette a rendelést, mit szeretnék reggelizni, ebédre, vacsira - ebédre 4 féle menüből lehetett választani- . 3 ágyas szobában voltam, ahol nem csak az ápolóhívó csengő volt minden ágyhoz bekötve, hanem egy multifunkciós távirányító,melyen keresztül fülhallgatón keresztül x db tv- és rádiócsatorna között választhattál ill. ha aktiváltattad, akkor közvetlen saját vezetékes hívószámot kaptál és telefonként működött ez esetben a készülék.

 

Akárhányszor csengettem, jöttek - néha volt csak hosszabb várakozás-, akármikor kértem fájdalomcsillapítót, mindig adtak infúziót v. később cseppeket, nem spóroltak az anyaggal.
Az altatásra - mivel halálra be voltam tőle - türelemmmel és kedvesen készítettek fel, a műtőben is mindenki kedvesen fogadott, elmagyarázták mi micsoda, mire való.


A hazajövetelem előtt minden ápoló, nővér stb. kézfogással kedvesen elbúcsúzott és nem azért, mert várta hogy a zsebébe csússzon valami v. a tenyerébe csúsztatok vmit.

 

Az orvosok sem vártak el semmi pluszt, sőt, hírből hallottam,hogy ha netán valaki ilyesmivel próbálkozik, akkor az orvosok hevesen tiltakoznak, mivel félnek az engedélyük megvonásától.

 

Múlt hét csütörtökön műtöttek és hétfőn már napi 2 alkalommal jött hozzám a fizikoterapeuta, délelőttönként nyirokmasszázst kaptam, hogy a duzzanat, vizesedés mielőbb lemnejn, majd hajlító-nyújtó gyakorlatok és mankózási "futótréning" következett. /Forest Gunp féle flexibilis könnyűsínt kaptam TB alapon/ Délutánonként ugyanez nyirokmazzsázs nélkül. A további 6 hétben 18 gyógytornakezelés fogok kapni receptre és lehet hogy még nyirokmasszázst is felírnnak. Kedden egy térdspecialistához megyek, aki kiveszi a varratokat és vagy az ő gyógytornászai vesznek kezelésbe, vagy ha ők nem jönnek házhoz, akkor attól a praxistól kérek gyógytornászt, akik a kórházba is jártak. Mindez "TB alapon".


Még egy apróság: e hét csütörtökön reggeli "torna" alatt ajánlotta a terapeuta, hogy vizitkor említsem meg a dokinak, hogy itthonra szerezzünk be egy WC ülőke magasítót, hogy boldoguljak.Meg is tettem: csüt. délután a doki asszisztense jött aláíratni velem a megrendelőt, péntek délelőtt a gyógyászati segédeszköz ellátótól a saját mobilomon felhívtak, hogy a kórházba csak hétfőn lenne fuvarjuk, de mivel ők úgy értesültek, hogy én már pénteken du.-án hazamehetek, egyeztetni szeretnék, hogy valaki péntek. du.-án érte tud-e menni hozzájuk, ha nem akkor futárrral kiküldik, viszont ez esetben lehet csak pár órával az én hazaérkezésem után érkezne meg a magasító és addig "gondban" lehetek.


Azt a lehetőséget választottam, hogy arra kanyarodunk, ha visz haza a párom, minden klappolt is és persze fizetni ezért sem kellett.

 

Eme pozitív tapasztalatok ellenére is igyekszem mielőbb inkább lábra állni és egészséges maradni, de azért jó tudni, hogy itt működik a rendszer

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.03.26. 19:48:29

@Máгia:

Nekem semmi kifogásom az ellen, hogy a magánrendelésemen megjelenő napi mintegy 5-20 emberrel kezet fogjak. :-)

Mágia 2011.03.26. 19:52:32

@radiologus.hu:

Én alapvetően kézfogásellenes vagyok :)

Olyan atavisztikus ostobaságnak tartom: anélkül nem hiszi el a másik, hogy nem rejtegetek kőbaltát a kezemben?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.03.26. 19:58:11

@Máгia:

Én nem, a formális bemutatkozás szerves részének tartom.

Nálunk szokás, más országokban meg nem feltétlenül.

Hatodéves 2011.03.26. 20:12:37

@Máгia:
Szerintem jó dolog, megteremti a kapcsolatot a két ember között. Csak néha nem egyértelmű, hogy kinyújt kezet kinek. Elvileg az idősebb/nő/magasabb rangúnak kell kezdeményeznie, pont fordítva, mint a bemutatkozást, de mi van az orvos-beteg kapcsolatnál? pl. 30 éves férfi orvos és 60 éves asszony beteg?

Hatodéves 2011.03.26. 20:21:36

Ráadásul azért is szívás, mert ha mondjuk a neve alapján keresek egy beteget pl. a kórteremben, akkor kénytelen vagyok rákérdezni, hogy "Ön-e XY?". És ha ő nem nyújt kezet, márpedig nem nyújt, mert én nem mutatkoztam be, akkor nekem kellene egyszerre kezet nyújtani és bemutatkozni, úgy, hogy ő már nem mondja a nevét, ami egy elég hülye helyzet.

A másik ilyen a férfi főnök. Sok valóban magas rangú és nagy ember van annyira intelligens, hogy betartja az illemet, és nem akar nőnek kezet nyújtani. Akkor van az, hogy ő nem nyújt, mert az azt fejezné ki, hogy ő akkora kutya, hogy az ő nagysága felülírja az én nővoltomat. Én nem merek kezet nyújtani, mert egyrészt nem minden nagykutya ilyen, másrészt nem akarok dominancia-gesztust használni egy főnökkel szemben.

Akkor jön a küszködés, általában úgy szokott menni, hogy valamelyik ember egy picit kinyújtja a kezét, és a másik is egy kicsit, és aztán végül kezet fognak. Vagy pedig senki nem mozdul és az elég ciki.

Hatodéves 2011.03.26. 20:23:18

ja és azonos korúaknál elvileg a férjezett nőnek kell kezdeményezni a pártában lévő felé, mint ahogy a testvéri rangsor is megborul, ha valaki férjhez megy. Mint a Büszkeség és balítéletben, ahol az ajtón kor szerinti sorban szabad a testvéreknek bemenni, de a legfiatalabb asszony lett, és figyelmeztette a nővéreit, hogy mostantól ő a Number 1.

Hatodéves 2011.03.26. 20:24:08

De hát ezeket senki nem tartja be, kb. én sem. Akkor meg ki tudja, mi a helyes.

2011.03.26. 20:28:26

@radiologus.hu: Sőt, van ahol már a kisgyerekeket is erre tanítják, a felnőtteknél pedig kötelező, mindenki mindenkivel kezet fog, mert ezzel tisztelik meg a másikat.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.26. 20:31:48

@Cuncimokus: öö, nem véletlenül van külön gyerekorvos.....a gyerekeknek néhol más az anatómiája is pl.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.26. 20:34:12

@Hatodéves: a nem kezet fogásnál még a rosszul kezdett kézfogás is jó. bizonyos esetekben.

én spec. nem szeretem, nő vagyok, és szerintem ez férfias dolog.

Hatodéves 2011.03.26. 20:40:35

@Babette_:
Én a nők közötti pusziszkodást nem bírom. Kivéve rokonok, közeli barátok.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.26. 20:42:24

@Hatodéves: az idegenekkel való puszizkodást én sem. meg a családban kötelezőt se, ha nem vérszerintiek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.03.26. 20:43:23

@Hatodéves:

Merj kezet nyújtani, mert a női mivoltod übereli a főnök főnökségét.

Mágia 2011.03.26. 20:54:24

@Hatodéves:

Nekem egyszer férfi ügyfél volt, aki a második tárgyalás végén puszit kért a búcsúzáskor :D

Betegek ilyet szoktak?

SusanneF 2011.03.26. 20:56:27

Én 12 évesként úgy feküdtem német kórházban,hogy semennyire nem tudtam a nyelvet...hát az elég gáz volt,az meg még inkább,hogy eltelt több mint 30 év,és még mindíg emlékszem arra a förmedvényes katéterezésre...
Persze,arra is,hogy hogyan értette meg velem a kezelőorvos,hogy másnap hazamehetek...
Morgen,Mutti,és kinyitotta,meg becsukta az ajtót...:)

SusanneF 2011.03.26. 20:57:48

@Máгia: Te bíróként funkcionálsz,vagy ügyvédként?
Utóbbinál gyakran próbálnak meg bizalmaskodni...

adamantium 2011.03.26. 20:59:13

németországi hálapénz: ne aggódjatok itt is van. több formája van.
1 a beteg jelképes összeget ad a "kávékasszába" ez általában 10-20 euró
2 apróságokat adnak a nővéreknek (bonbon, virág, kávé, süti) orvosnak (jellemzően bor vagy konyak)
3 nagy összegű felajánlások a kórház alapítványára, hogy adott esetben előre kerüljenek a várakozási listán mint a kórház barátja, pártfogója
4 időnként itt is kirobban egy-egy korrupciós botrány, legutóbb egy professzor bukott bele aki pénzért vett előre betegeket a szervátültetési listán - ezeket nagyon komolyan veszik

Mágia 2011.03.26. 21:04:04

@SusanneF:

Üzleti tárgyalás volt, nem bírósági :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.03.26. 21:07:26

@Máгia:

Előfordul, hogy összetegeződünk egy-egy évek óta visszatérő beteggel, és tán 1-2 van, aki emiatt még puszit is ad.

De én soha nem kezdeményezem, a tegeződést sem.

adamantium 2011.03.26. 21:19:44

@radiologus.hu: én pl ki nem állhattam, ha velem egykorúak azzal fogadtak, hogy csá/szasz/szia/üdv te fogsz műteni? én alapból csak a gyerekekkel tegeződöm. felnőttel szerintem erről elsőre ki kell egyezni, nem lehet a beleegyezését magától érthetődőnek venni

Windschutzscheibe 2011.03.26. 21:21:02

En Nemetorszagban elek hat eve es reszemröl meg vagyok elegedve az itteni egeszsegügyi rendszerrel. De az en megitelesem szerint a magyarorszagi helyzet sem tragikus. Persze minden viszonyitas kerdese. Amikor hazalatogatunk Magyarorszagra, eljutunk neha a gyerekorvoshoz, mert "kicsit" parazos anyuka vagyok. Bar az egeszsegügynek csak egy szük szegmensere van ralatasom, az is csak nehanapjan, de szerintem igenis nagy a fejlödes az elmult evekhez kepest. A magyar orvosok szakmailag legalabb olyan jok, mint a nemetek, ha nem jobbak. A gyerekorvosok mindig segitökeszek voltak, valaszoltak arra, amit kerdeztem. Jo, nem olyan baratsagosan, mint Nemetorszagban, de nem ezen mulik, hogy meggyogyul-e a gyerek. Az egyetlen negativ elmeny a zankai haziorvossal lett volna, ha bejutottunk volna hozza, a doktornö ugyanis bezarkozott a rendelöbe es nem beszelt meg az asszisztenssel sem. A rendelö tömve volt meg a delelötti idöpontot egyeztetett betegekkel kesö delutan. Inkabb atmentünk Balatonfüredre, ahol azonnal fogadtak, egy kedves es türelmes doktornöhöz kerültünk. A XI. kerületi "SZTK"-tol külön el voltam ajulva. Kb. meg 15 evvel ezelött jartam ott utoljara, illetve mult evben Karacsony környeken a fiammal. Gyönyörüen felujitottak az epületet, vidam festmenyek vannak a falakon, es az ellatas is rendben volt. Egy kis pozitiv hozzaallas sokat segit, bar tudom en könnyen pofazok.....

Mágia 2011.03.26. 21:21:57

@radiologus.hu:

Persze hogy nem, sőt szakmai szempontok miatt ez általában tilos.

Én sem örültem neki, lehet, hogy félreérthető volt, amit írtam :)

Hatodéves 2011.03.26. 21:22:41

@adamantium:
Ez így van, és az a nagyon durva, amikor egy beszélgetés során végig magázok valakit, és ő folyamatosan visszategez. Pedig egy idő után minden lehetséges helyre beteszem, hogy "Ön", de az sem hat.

adamantium 2011.03.26. 21:41:51

@Hatodéves: ez mentalitási különbség. magyarországon a tegeződs az megtiszteltetésnek számít, a bizalom egyik jelének, mert ugye milyen vagány, hogy XY nagykutya a bizalmába fogadott és tegeződünk. ugyancsak ilyen jellegű a keresztnéven való szólítás.
németországban pont az ellenkezője, itt úgy tisztelsz valakit, hogy magázódól vele, esetleg a vezetéknevén szólítod: míg magyaroszágon ha egy közvetlen beszélgetés során ismerősöd állandóan Kovács-nak vagy Kovács Úr-nak szólít téged akkor azon kezdesz gondolkodni, hogy most akkor valami baj van vagy rossz fát tettél a tűzre, itt meg ez a normális

Hatodéves 2011.03.26. 21:59:01

Akkor megtiszteltetés, ha az egyik fél felajánlja és a másik elfogadja. De például van egy középkorú-idős korosztály, aki 30 alatt mindenkit gondolkodás nélkül tegez, az sem túl kedves.

Rangban alattunk állót, illetve olyan embert, aki nem tud tiltakozni (eladó, nővér...) azért cinkes dolog letegezni.

Amúgy volt egy tanárom idén, aki szerint kb a bunkóság netovábbja embereket a keresztnevükön szólítani, továbbá a betegeket néninek vagy bácsinak titulálni, és ezért komolyan elővette az embert, ha ilyet észrevett.

Nyilván ismerősnél más a helyzet, de szerintem senki nem arról beszél.

A másik undorító dolog a kötelező munkahelyi tegeződés, csomó magáncégnél ez van, a nagyfőnöktől kezdve a melletted ülőn át a soha nem látott, csak telefonon becsörgő kollegát is tegezni kell, mert még szólnak is, ha nem. A főnök esetében ez egy vicc. Én még be sem kopoghatok az irodáján, fel sem hívhatom, és kb emailben sem zavarhatom (nyilván, ez rendben van), hegy szavába kerül engem kirúgatni. És tegezni kell, ez szerintem a kiszolgáltatottság csúcsa, még az egyetlen eszközzel, az udvariassággal és a magam emberszáma vetetésével sem védhetem meg magam attól, akinek amúgy minden szavára ugrani kell.

Lehet, hogy nem véletlenül kedvelem a németeket.

Hatodéves 2011.03.26. 22:03:44

* Ja, és a tegeződő középkorúak tegeződése még azzal is jár, hogy mintegy fél órán belül jönnek az olyan kérdések, mint "és mi leszel, ha nagy leszel?" "a szüleiddel laksz?" "van udvarlód?" "nincs? hát itt lenne az ideje/ van? na és ő mivel foglalkozik?"

Ettől kb. fizikailag rosszul vagyok, főleg, ha nem betegek csinálják (mert azt még meg lehet érteni, bár az "udvarlós" kérdést szerintem senkinek nem illik föltenni semmilyen szorosságú ismeretségben.

szabidoki 2011.03.26. 22:05:08

@radiologus.hu: nekem az volt a kedvencem mentősként, amikor megálltunk valahol az autóval, kiszálltunk, és a hozzátartozó első mondata az volt, hogy "hordágyot hozzanak!"
Semmi jónapot, vagy ilyesmi, és sajnos elég gyakran megtörtént :(
@Máгia: tény, hogy munkanélküli is van sok, de messze nem olyan sok. Nagy viszont azoknak a száma, akik minimálbéren vannak bejelentve, vagy nincsenek bejelentve, illetve rengeteg a nyugdíjas, akik befizetés nélkül veszik igénybe az eü ellátást.
@Cuncimokus: azt nem tudom, hogy németéknél hogyan működik a beutalási rend, kinek kell ellátni a beteg gyereket, ha a saját orvosa szabadságon van, azt viszont tudom, hogy gyerekgyógyászati tapasztalat nélkül nagy merészség belevágni egy gyerek kezelésébe. Más lehet eleve a gyógyszer, a dózis, a kezelés időtartama, egyáltalán a diagnózishoz vezető út. Sok kockázat.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.26. 22:08:00

@Hatodéves:
:) Ilyenkor mindig elképzellek, hogy milyen vagy mérgesen... :)
Na, mindegy.
Szóval, mész dolgozni Németországba ősztől?... Helyes...

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.26. 22:14:00

@adamantium:
Negyedév után végignyomtam a nyarat (már ami megmaradt belőle) egy traumatológián. Tetszett. Az első műtét, amihez asszisztáltam egy törött patella műtéte volt. Jó volt újra átélni...
Tőled szívesen tanulnék...

Hatodéves 2011.03.26. 22:16:30

@miklos.rabai:
Nem megyek. Csak voltam ott néhány hónapot, és azt szerettem. Lehet, emiatt idealizálom őket egy kicsit.

Nem szoktam mutatni, hogy mérges vagyok, de most már kezdek megtanulni úgy válaszolni, hogy közben ne érezzem azt sem, hogy olyat mondok el, amit nem akarok.

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.03.26. 22:19:54

@soproni1: én Komárom-Esztergom megyébe kérném ugyan azt, amit Mária.

Ha kézfogást, bemutatkozást, hétköznapi szóhasználattal elmondott felvilágosítást, kedves és figyelmes ellátást akartok, akkor menjetek Tatabányára a szemészeti szakrendelőbe. Életre szóló élmény volt, üdítő és megnyugtató. Egészségügyi-wellness. Időpont fél év múlva, de érdemes kivárni!!! :) Ja, és nem csak a doktornő volt fullextrás, az asszisztensek is abszolút betegközpontúak.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.26. 22:20:25

@Dr.laikus PhD:
Nem ész, hanem észt... :)
Megy ez ma, mi?

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.26. 22:23:35

@Chance4U:
A fullextrás, az olyan, cici-popsi teljesen a rendben , de még a ruha gombja is feszül, az ing meg lekívánkozna róla a legszívesebben... :)
Vagy máshogy értetted?

Kivlov 2011.03.26. 22:27:05

felesleges addig ezt a porfészket akármilyen más, TÉNYLEGES, európai országhoz hasonlítani, amíg itthon csak az árak európaiak (sőt, magasabbak, a bérek meg a béka s*gge, balkáni vonalon tengődnek...

_Anand_ 2011.03.26. 23:28:14

Sziasztok. Talán nem leszek egyedül a véleményemmel, mégis valószínűleg sokakat magamra haragítok most.
Hogy is néz ki ez a dolog kis hazánkban?
Bejön a beteg a rendelőbe, rémeket hallott a szomszédasszonytól, ezért alapjáraton fel van hergelve, előre elhatározta ugyanis, hogy itt rossz lesz neki, bántani fogják, fájni fog stb. Meg van ijedve, esetleg kínzó fájdalma van, vagy simán pajzsmirigytúltengése van és alapból zizeg, vagy rákos és már sokat tapasztalt, elege van a fehér köpenyből. A boltban nem köszönt neki vissza az eladó, nem nyert a lottón és mondjuk még a gyereke is felbosszantotta, az utcán pedig csupa morcos képű járókelőt látott, a buszon végig állnia kellett míg egy csitri az ülésen terpeszkedett. Többnyire rosszul keres, hatalmas kölcsöne van, nincs mögötte boldog, de legalább kiegyensúlyozott családi háttér, és így tovább, lehet ragozni. Szóval belép szegény a rendelőbe, ahol ott ül egy fehér köpenyes csaj, akiről betegünk nem tudja, hogy csak ma kétszázötven beteget írt be a rendszerbe, ebből ötven arcán látszott, hogy alapból utálja őt, további hetven megkérdezte, hogy miért váratják ennyit, de legalább ma még senki nem tett megjegyzést amiért a kollégái odabent szarrá szurkálták a vénáját és nem értenek semmihez, bezzeg az Ikszipszilon kórházban minden kafa, pedig még sosem járt ott. Nővérkénk ugyanabba a boltba jár, neki is kamasz a gyereke és szintén buszozik, és hetvenötezret visz haza amiből hatvanat a bankban hagy, és talán még nem is érzi jól magát, aranyere van, isiásza és magas vérnyomása, és a betegek folyton őt szekálják, pedig amikor kezdte a szakmát, még elhitte, hogy ez hivatás, elhitte, hogy gyógyítani fog, és őszinte lelkesedéssel indult a pályán. Persze öt év ágytálazás és dekupucolás után sejtette, hogy valami nem stimmel a világgal amikor végig kellett néznie, ahogy a sztársebészek illegetik magukat az osztályon, de ő se tudta róluk, hogy azok isznak és gyógyszereznek amit még saját maguk elől is titkolnak, és hogy évek óta nem aludták ki magukat és az életük akkora feszültségben telik, hogy csoda lesz, ha megérik azt a bizonyos nyugdíjkorhatárt.
Szerintem befejezem, lehetne ragozni akármeddig. Tessék tudomásul venni: NEM az egészségügyi dolgozó a hibás. Ja, és NEM is a beteg a hibás.
Viszont fejétől bűzlik a hal.

losgehts (törölt) 2011.03.26. 23:31:10

@Cuncimokus: pedig hacsak nem kötöttetek vamilyen hausarzt-vertragot a gyerekorvosotokkal, akkor barmelyik gyerekorvosnak el kellett volna latnia titeket. korhazban mi meg csak sürgös esetben voltunk, de akkor direkt gyerek-sürgössegit kerestem..

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.26. 23:56:58

@Felicitasz:
Az eseteidben orvosokról írsz, míg én a nővéreket kérdeztem. De nem baj.
Amúgy gyerekként és később orvosként sem volt problémám a köszönéssel.
A bemutatkozás kicsit más, ha ki van írva az ember neve az ajtóra (ambulancia), illetve a beteg és az orvos között régebb óta tart a kapcsolat, akkor nem tartom fontosnak. Hisz nem az orvos a fontos a találkozás kapcsán, hanem a beteg. Ugyanakkor betegágy melletti első találkozásnál természetesen nagyon fontos a bemutatkozás.
Férfiakkal kezet is fogok. Nőkkel nem. De a nők nem is ezt várják el.
Így tekintem partnernek a beteget. Persze, nem kell, hogy ez mindeninek tetsszen.

ezis+azis 2011.03.27. 00:04:36

dolgoztam tartósan külföldön orvosként és a gyermekemet is műtötték már külföldön. Sok olyan dolog van-volt ami valóban csak szervezés és odafigyelés kérdése, itthon elmondtam, nem történt jobbítása.
Emlékszem arra is, hogy hogyan tanulták az anamnesis felvételt 10 évvel ezelőtt: felvették videora és utána visszanézték, szakmai elemzés volt főleg, de érdekes volt szembesülni saját magaddal, ez többet mondott minden szónál és természetesen mindenki a saját hibájából tanult, javult. Az orvos természetesen csak orvosi munkát végzett. Nálunk az osztályon azt adminisztrátor fizetése annyi mint a miénk úgyhogy olyan dolgot is csinálunk ami adminisztráció főleg.
Amikor műtötték a fiamat sok olyan apróságot is észrevettem, amit a másik oldalról nem: pl a nőver bemutatkozott és megmondta hogy bármi panaszunk van, keressük őt, majd ő eldönti hogy mikor kell értesíteni az orvost. A műtőasztalról amikor levették, áttették egy másik ágyra és végig azon az ágyon feküdt, ezt úgy kell érteni hogy átették, normál ágy volt, nem tolókocsi, ezen tolták át az intenzivre, majd az ottani observatiot követően ezen tolták az osztályra. Nem pakolgatták fájó hassal ide-oda. Apróság, de a beteg komfortérzetét eszméletlenül megnöveli. Sok ilyen apró dolog volt ami tényleg csak odafigyelés kérdése.

phpdev 2011.03.27. 09:05:25

Lehet, hogy itthon is ilyet kellene csinálni. (mármint hálapénz=engedély megvonás)

Leroi 2011.03.27. 09:10:50

@phpdev:
Mindezt megelőzné az itthoni orvosi fizetésnek a euró/forint átszámítási kulcs szerinti felkerekítése a németországi orvosi fizetés szintjére.
Másfél-kétmillió havonta.
És örökre elfelejtjük a hálapénzt.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.27. 09:41:04

@Pók:
Nem. Kevered a dolgokat. Nem nekem van bajom, hanem neked van velem bajod. Ez pedig más.
És igen, igazad van, ezen a blogon nekem tényleg csak "a szigorúan szakmai, orvosi hozzáértés számít". A többit meghagyom nektek.

Warlimont 2011.03.27. 10:21:07

Ennek a blognak nyilván a rossz példák bemutatása a célja, és kimondatlanul a magyar egészségügy további lejáratása, aki nem nagy dicsőség ilyen kuldusszegény körülmények, egyre nyomasztóbb szakemberhiány mellett. Főleg lejárató a blog így, hogy most betesznek egy jóhiszemű "ellenpéldát", hogy Németországban meggyógyítottak egy beteget.

És a múlt héten a meghalt magyar lány Angliában, akihez többedik hívásra se ment ki a mentő, csak üzengettek telefonon? Róla nincs poszt? Külföldön kizárólag kolbászból a kerítés, nem vitás.

Akár hiszi a kedves blogfőnök, akár nem, Magyarországon is vannak elégedett, gyógyultan távozó betegek.

Dr.laikus PhD 2011.03.27. 10:27:14

@Warlimont:

Volt külön gyűjtött blog az elégedett betegekről.

A természeténél fogva mindenki elolvasta, aztán ment tovább, mert ez a természetes.

Amiket mi itt olvasunk az a ritkán orvoshoz járó, a minimális egészségügyi ismeretekkel sem bíró, sem a jogait, de a kötelezettségeit (azért, mert az egészségemmel azt csinálok amit akarok) sem ismerő panaszkodó beteg, vagy ismerős, vagy korai gyászát így feloldó hozzátartozó.

Ha a helyén kezeljük akkor igenis lehet tovább lépni, hovatovább mozgalmat indítani, mert azért remélem nem csak struccok élnek e hazában.

Leroi 2011.03.27. 10:34:28

Egy blognak akkor van értelme, ha nevel, tanít és jó irányba terel erkölcsi szempontból.
Uszító blogoknak nemhogy nincs értelmük, hanem senki hasznára nincsenek és veszélyesek.
Ismerjük mindezt egy nép kapcsán, akit ki akartak irtani nem is olyan régen, Európa kellős közepén.
Itt egy társadalmi kategóriára akarnak mindenáron sárgacsillagot varrni.

Dr.laikus PhD 2011.03.27. 10:46:01

@Leroi:

Most mondjam azt, hogy a béna belenyugvás, a vezetők hallgatása sok mindent felgyorsított.
Megakadályozni nem tudta volna, de a száját kinyitni igen.
Jóval kevesebb megtévesztett polgárt lehetett volna rávenni bármire. Elhinni? Legalább kételkedett volna.

A párhuzam sajnos nagyon is valós, de van előttünk tanulság.
Hurokba dugni a fejünk miért kell?

Giulio blogja most is vérlázító dolgokat tartalmaz. Az pedig igazán nem ez a blog.

Mágia 2011.03.27. 10:57:30

@Dr.laikus PhD:

Nekem ugyan nem tetszik az a blog, nem írom meg, hogy miért, de tisztelem az íróját azért, hogy a nevét adja a véleményéhez.

Kár, hogy a Freeblogon írja. Freeblogon írt bloggal nem lehet olvasókat szerezni, aki ott ír, az a fiókjának ír, nem a többi embernek.

Leroi 2011.03.27. 10:59:00

@Dr.laikus PhD:
Volt ott uszítás és az ifjúságnak a rasszista nevelése, volt ujjal mutogatás és bűnbakkeresés, egy borzasztóan erős katonai jelenlét és szolgalelkű bábkormányok is.

Dr.laikus PhD 2011.03.27. 11:03:21

@Leroi:

Senkit nem mentettem fel!

Lázadó anyám még mindig él, nyugalmat kereső belenyugvók elfüstöltek... :(((

2011.03.27. 11:47:31

@adamantium: Látszik a teuton származásom, én borzasztóan visszataszítónak érzem, mikor egy negyvenes-ötvenes fickó közli, hogy tegezzem. Csak mert összeraktam két értelmes mondatot, már komoly ember vagyok. Általában éppen ezért érzem a távolságot. Önözni, magázni a tisztelet jele nálam, persze a net kivétel, itt mindenki húsz éves :-)))
IRL nem hiszem, hogy a huszonéveseken kívül bárkit tegeznék. Orvos-beteg kommunikációban kizártnak tartom a tegezést.

@miklos.rabai: Én biztosan vissza szeretnék menni. Te meddig maradsz az USA-ban? Vagy neked ott most - oké? :-D

@Leroi: Állítom a magyar orvosok legalább fele (aki amúgy sem kap, vagy jelentéktelen mennyiségű hálapénzt kap csak) kiegyezne azzal is társadalmi szinten, hogy a hálapénz milliárdjaiból modern kórházak, műszerek, vegyszerek, felszerelés és rendes munkakörülmények legyenek. Azt hiszem, szabidoki szokta mondani, hogy tessék tüntetni, nem pedig borítékot dugdosni. Mondjuk én könnyen beszélek, mert az én szakterületeimen kb. nincs hálapénz.

A sárgacsillagot pedig felvarrták már annyi társadalmi osztályra, hogy igazán nem panaszkodhatunk, hogy most bizonyos szempontból éppen az orvosokon van a sor. 25 éve a bankárokon, menedzsereken volt. Erre lenne ez a blog, hogy kicsit megértőbbé váljon mindkét oldal.

@Dr.laikus PhD: Épp ezért nem megoldás, hogy a kedves betegnek mindenhez joga van.

Dr.laikus PhD 2011.03.27. 12:00:05

@ReignOfdark:

Abszolút egyet értünk.
A saját érdekében nincs mindenhez joga.
Pont az önsors rontása miatt.

Tudatlanságában ráadásul nem is tudja, hogy az.

Leroi 2011.03.27. 12:09:25

@ReignOfdark:
Igen megtisztelő, hogy huszonévesnek tartasz, az pedig, hogy tegezel, az különösképpen, mein Herr...:)
Itt a teutonság és a lófőség valahogy mintha interferálna kettőnk közt...:)

A bankárok és menedzserek annyira pária kategória, hogy tőlük elvenni már nem lehet.
Én csodálkozom is, hogy a kórházakban mért nincs adakozás egy-két nyomorban tengődő, földhözragadt bankár megsegítésére...:))

Érdekelne, hogy a hálapénzből telne-e több és jobb ellátásra vagy a (jogos) bankadóból, ami ellen a koldusszegény bankok oly nagyívben tiltakoztak...

jágör68 2011.03.27. 13:07:13

Jaja, működik bizony. És nagyon jó színvonalon- nekem az ideális egyebként.
HA már bekerültél.

Leroi 2011.03.27. 13:52:37

@jágör68:
Egyszer a japán fegyelemről esett szó, és ennek kapcsán arról, hogy ha kijelentenék, hogy márpedig a százegynéhánymillió japán polgár mindegyikének holnap gasztroszkópiája lesz, akkor Akihitóval az élen holnap reggel öt órakor ott sorakozna az összes japán az endoszkópos szakrendelők előtt...

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.03.27. 14:01:59

@miklos.rabai: akár úgy is lehet érteni. :D Csini volt, még női szemmel is, de konkrétan a viselkedésére céloztam. :D De tudod, mit? Menj el egy szemvizsgálatra. ;) Értékeld magad is. :D Nálam ***** minden tekintetben. Úgy pörögtek a betegek a rendelőjében, csak lestem, mint a luki nyúl. Ééééééés, mindezt úgy, hogy közben kedves, figyelmes, alapos, minden lépést elmagyarázó, "találtam valamit"-elmagyarázó üzemmódban tette. És búcsúzásnál is kezet fogott, éééééés MOSOLYGOTT! És kék volt a fülbevalója.

2011.03.27. 14:39:02

@Leroi: Egyszer akartam adni egy minimálbéren tengődő ügyvédnek a kiflim sarkából még gimi végén. Nem fért be a Volvo alig leeresztett ablakán, így a galamboknak dobtam. :-)

A magyar társadalom, szemben sok ember véleményével, igazságos. Előbb-utóbb mindenkit utál majd valamiért.

Volt, hogy némely felmenőm szükségszerűen náci volt, aztán ti lettetek románok. Ilyen ez.

@Dr.laikus PhD: Képzeld: most kaptam mailt az egyik régebben vizsgált fiatal anyától, aki aggódott a kisgyerekei miatt (japán erőműtéma), és kérdezte a jódtablettázásról a véleményemet. Mindazonáltal hogy tájékoztatom, dönteni neki van joga. A felelősség viszont, onnantól, hogy tanácsoltam neki, közös. Az önsorsrontás nekem teljesen oké, azt nem szeretem, mikor más tökeit verjük a csalánba. Például egy védtelen gyerekét.

Leroi 2011.03.27. 14:50:28

@ReignOfdark:
Ez a "románság" így a székelyek vonatkozásában kacornyitogatóan hangzott mindig...:))

Nejem ősei hadadi svábok, nos az a falu, Hadad, amikor bejöttek a magyar csapatok 1940-ben, nem magyar zászlóval, hanem horogkeresztes zászlóval várta és a
rohamsisakjukról németeknek nézte a magyar előörsöket...
A magyar közigazgatást nem akarta elfogadni az előljáróság, mondván, hogy ők közvetlenül a Német Birodalomhoz tartoznak...
A vonatjaikon nagy fehér krétával volt felírva :"Der Führer ruft, wir folgen..."- és mentek a Birodalomba, beöltözni SS-nek, a biztos halálba.
Volt ilyen is...

Igen, egy közjegyzőt kerestünk anno Vásárhelyen, amikor hagyatéki tárgyalásra mentem haza, az autójáról ismertem meg először, a rendszámtábláján volt ott a neve, olyan alacsony, lapos SLK-Merci volt, hogy inkább átlépni lehetett, mint kikerülni...
Szegény fickó...

2011.03.27. 15:07:08

@Leroi: Azt megértem, hogy azokat veri a történelem, akik politizáltak és eluralkodott rajtuk az önzés, a fanatizmus és az erőszakosság, bármilyen jelszó vagy zászló alatt is voltak. (Ezekről az erdélyi állapotokról, különösen a besztercei szászokról jól ír Bethlen Béla: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam c. életrajzi művében.)

Glaub mir, nekem is lügerkibiztosító az, amikor Goethe és Händel népét lenácizzák. :-(
Egész biztosan nem hallgatták eleget ezt: www.youtube.com/watch?v=vMnrjQK2Z8Y

Leroi 2011.03.27. 15:10:42

@ReignOfdark:
A könyvet olvastam, a két legrománabb észak-erdélyi megye, Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód volt rábízva és nagyon jól kormánybiztoskodott ez a rendkívüli ember...

Lüger vagy Frommer esetleg Mannlicher-kibiztosító, az biztos, ich glaub'dir...:))

Leroi 2011.03.27. 15:14:04

@ReignOfdark:
Szép zene, köszi, és jó ez a hozzászólás is:
"¡Qué grande Bach! esta obra la escuché en la película de Andrei Tarkovsky : Solaris (lenta pero hace pensar). Cultura a través del cine: ¡Bravo!"
:)

2011.03.27. 15:26:57

@Leroi: Behalok, ha tudsz spanyolul is! :-))) Én csak törögetem, a párom beszéli jól. Remélhetőleg Barcelonában majd elsajátítom, bár lehet, hogy a katalánt jobban díjazzák majd. :-)

Tarkovszkij pedig zseni volt; a Solaris és a Stalker mély nyomot hagytak bennem. A Solaris afféle szimbólum a párommal való lelki kapcsolatban. :-))

Nade most mennem kell, további szép napot!

Leroi 2011.03.27. 15:36:17

@ReignOfdark:
Egy nagyon keveset, sok az áthallás egy másik újlatin nyelvből és a franciából...:)

Barcelonába lehet, én is benézek a nyáron...:)

Amúgy adalékként megtaláltam ama falu német honlapját:
www.kriegsdorf-hadad.de

Szép napot Neked is! Tschüss!

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.03.28. 19:40:30

@miklos.rabai: "Nem. Kevered a dolgokat. Nem nekem van bajom, hanem neked van velem bajod. Ez pedig más."

Akkor lássuk, mit mondtam: "Kezdem látni, mi veled a baj." Nem azt, hogy bajod van. Biztos jól megvagy. De fenntartom, hogy baj van a hozzáállásoddal. És igen, mivel ez az én véleményem, ezért zseniális meglátás, hogy nekem van bajom, nem mondjuk a szomszéd bácsinak. (Ha neki is van, azt majd ő megírja.)

Aztán ezt írod:

"És igen, igazad van, ezen a blogon nekem tényleg csak 'a szigorúan szakmai, orvosi hozzáértés számít'. A többit meghagyom nektek. "

Ehhez képest nézzük, mit írsz fentebb (amire eredetileg reagáltam):

"Amugy annyira szep, hogy mennyire megertheto a dolog, ha Nemetorszagban ágyhiány miatt 2 nap után kerül csak a sebészeti osztályra a beteg, amiert ugye elnézést kérnek, mig Magyarorszagon meg ha elnezest is kernek, akkor is ez lenne a felhaborodott allapotban megirt poszt kozponti temaja... [...] Mig Magyarorszagon a beteg meg az orvosnal is jobban tudna a dolgot..."

Hát bocs, de ez nem a "a szigorúan szakmai, orvosi hozzáértés", hanem sokkal inkább "a többi".

Ugyan az ellenkezőjét állítod, igenis hozzászólsz a dolog nem szigorúan orvosi részéhez.

Nézd, örülök, hogy itt vagy, és kommentelsz. Nem szeretném, ha abbahagynád. Dícséretes az ismeretterjesztő munkád is, amit itt végzel nekünk. Élvezettel olvasom a megjegyzéseidet.

Viszont amit fent írtam, azt fenntartom. Többször előfordult, hogy legyintettél a beteg különféle problémáira, és megvédted a bunkó, modortalan, kommunikálni képtelen orvost, mondván, hogy szakmailag rendben volt.

Én meg erre azt mondom: a mai világban akkor van igazán rendben egy orvos, ha alázattal áll a beteghez. Vagy fogalmazzunk másképp: szeretettel. A beteg ostoba? Tájékozatlan? Gyanakvó? Primitív? Agresszív?

Igen.

De ezt vállaltad, amikor orvosnak mentél. Nem angyalok vagy szupermenek, de még csak nem is kulturált értelmiségiek gyógyítására esküdtél fel. Hanem gyarló, szar emberekére.

Ki tegyen az orvos-beteg viszony javításáért: a beteg, aki

a) aggódik az életéért (a bőrére megy a dolog),
b) fizet érte (valahol, valamennyit),
c) nem ért hozzá,
d) ki van szolgáltatva,
e) a társadalom átlagát képviseli,

vagy az orvos, aki

a) számára ez szakmai kérdés,
b) ezért kap fizetést (valamennyit),
c) ezt tanulta tíz évig,
d) ura a helyzetnek,
e) a társadalom elitjéhez tartozik?

És tudom, az orvosok szart sem keresnek, és rettenetes a helyzetük Magyarországon. De hadd mondjak valamit: a betegek dettó.

Irkutszk 2011.03.28. 19:55:35

@Pók: "Ki tegyen az orvos-beteg viszony javításáért"

Mindenki fogadja el a helyzetet, amibe került.

Irkutszk 2011.03.28. 19:59:46

@Irkutszk: Én azt gondolom, hogy elmúlt a patriarchális orvoslás időszaka. Ez viszont nem csak azt jelenti, hogy az orvos nem kezeli a beteget gyermekként, hanem azt is, hogy a beteg felnőttként kell viselkedjen.

Nem én vagyok, hanem én 2011.03.29. 08:14:48

@Pók:
Az a mondat, amit most nekem tulajdonítasz ("ezen a blogon nekem tényleg csak a szigorúan szakmai, orvosi hozzáértés számít"), tőled származik, abban kommentedben található, amire korábban reagáltam. Igen, helyeseltem, hogy ez számít, illetve csak ez számítana, de sajnos néha hibázok, és másra is reagálok.

Németországgal kapcsolatban, ahogy Laikus PhD írta, savanyú a szőlő, de nektek, betegeknek, vagy potenciális beteg jelölteknek legalább annyira, mint az orvosoknak. Ugyanis, abban a pillanatban, amikor a betegek németországi színvonalú ellátásban részesülnek, az orvosok is a németországihoz hasonló körülmények között fognak dolgozni, mind az eszközöket, a felszerelést és fizetést is tekintve. Az a helyzet, hogy egy csónakban evezünk.

A stílusom viszont olyan, amilyen, nem kell mindenkinek szeretnie, ez nem is várható el. Kemény akarok lenni, mert ez egy kemény szakma. Ugyanakkor nem kell a megértésért, az elfogadásért, az alázatért a szomszédba átugranom. Viszont ez utóbbi egy ilyen alapjáraton is egyoldalú és rosszindulatú blogon nem tud megnyilvánulni. Te meg ezt látod. Ha azt mondod, hogy élvezettel olvasod a kommentjeim, akkor remélem azt látod, hogy tudok kommunikálni, meg tudom győzni az embereket. Viszont a szakmából még nagyon sokat kell tanulnom.

Ugyanakkor nincs világmegváltó küldetésem, nem gondolom, hogy minden betegnek rám lenne szüksége. És hála Istennek, nem csak egyedül vagyok orvos. A beteg fogja eldönteni, hogy kire és mire van szüksége. Tőlem megkapja a felvilágosítást, felnőttként fogom kezelni, és ő dönthet majd. Ha viszont elutasítja majd a felkínált lehetőségeket, akkor nem fogunk tudni együtt dolgozni. De ez nem baj. Engem ezzel nem fog megsérteni. Akkor majd más fogja kezelni.

Ez egyébként valószínűleg intelligencia függő dolog. Úgy érzem, hogy velem a nyitott, kíváncsi intelligensek és a szelíd, kevésbé intelligensek meg fogják érteni a hangot. Te is megértenéd, különben nem állnál le velem beszélgetni, bár kezdetben gúnyos voltál, de mára már nem vagy az... :) Akik pedig nem ilyenek, azok zsigerből el fognak majd küldeni, mint ahogy itt a blogon is megtették már jó páran, olyanok, akik csak beugatnak egy-egy mondat erejéig. Na, azokat nem is tudnám meggyőzni semmivel sem, és őszintén megvallva nem is akarom, mert nem miattuk akarok 50 évesen infarktust kapni, azoknak az embereknek nem rám van szükségük...

És hogy ki tegyen az orvos-beteg kapcsolat javításáért? Egyértelműen mindkettő. Mert ma már nem az van, hogy amit az orvos mondd az úgy van és kész, ahogy az volt régen, hanem ma már átestünk a ló túloldalára. Ma már a beteg jobban tudja, mint az orvos, aki meg ezt a hozzáállást a betegek részéről egyszerűen nem tudja lereagálni. Úgyhogy a felelősség mindkét oldalon ott van. És ez elvárásokat támaszt a betegek felé is. Türelmet, kitartást és együttműködést követel. Csak így lehet sikeres a gyógyító munka.

sztrugackij 2011.03.30. 21:10:54

@Leroi: Nem elhurcolták,hanem elüldözték,kedves barátom!
Az atombombát a náci Németországból elmenekült tudósok fejlesztették ki.

És micsoda dolog egy világuralomra törő,agresszor országot rengeteg áldozat árán legyőzni,és utána háborús jóvátételt követelni? Hát állatok ezek a szövetségesek?
A legaljasabb dolog pedig ravasz módon segéllyel gyorsítani a talpra állást ,hogy utána fillérekért Mercedest és Porschét vásárolhassanak tőlük.

Ezek az amcsik mindenre képesek!

sztrugackij 2011.03.31. 10:08:37

@Leroi: "sok az áthallás egy másik újlatin nyelvből "

Ne szégyelld leírni,hogy a román nyelvről van szó!
Ne tagadd le a gyökereidet,tesó!

Leroi 2011.03.31. 12:40:34

@sztrugackij:
Nekem nincsenek román gyökereim, bocs.

A háború után fogságba esett német tudósokról beszéltem.

Akikről te beszélsz, azok nem németek.

Leroi 2011.03.31. 12:46:16

@sztrugackij:
Arról pedig ne feledkezz meg, hogy épp ezek az utólag észbekapott nyugati államok segítették uralomra Adolfot, annak a reményében, hogy helyettük majd ő számol le a Szovjetúnióval.
Amikor kiderült, hogy a gondosan nevelt vadállat felfalta a gondozóját, nyilván végezni akartak vele.
Akkor már ellenség volt.

sztrugackij 2011.03.31. 13:09:49

@Leroi: "A háború után fogságba esett német tudósokról beszéltem.
Akikről te beszélsz, azok nem németek. "

Öö..Werner Heisenbergről,Otto Hahnról és társairól beszélsz,akiket 1946 januárjában a szövetségesek szabadon bocsátottak és visszatérhettek Németországba?

Ők elég németek neked?

Ne olyan területen oszd az észt ,amit nem ismersz!

sztrugackij 2011.03.31. 13:16:27

@Leroi: Te hol tanultad a történelmet?

Ezt még Németországban sem így tanítják.

Amerika ellenességed már-már patologikus.

Kiskorodban molesztált egy amcsi?

Leroi 2011.03.31. 13:17:59

@sztrugackij:
Kisujjból kenterbe verlek történelemből (is), úgyhogy nem kell felfújnod magad nagyobbra, mint amekkora vagy.
Akkora baromságot mondtál fentebb, hogy magad sem hiszed el.
Otto Hahn-t és W. Heisenberget mikor üldözték el a nácik?

sztrugackij 2011.03.31. 13:21:11

@Leroi: "Nekem nincsenek román gyökereim, bocs."

Pedig meg mertem volna esküdni,hogy ott születtél.

Leroi 2011.03.31. 13:21:58

Amúgy patológiásat mondunk patologikus helyett, csak hogy egy kis medicínát is olvass ma...
Csak olvasd, mert megtanulni úgysem tudod.

Leroi 2011.03.31. 13:25:22

@sztrugackij:
Mint kiérdemesült történelemtudornak (említeném meg, hogy a Kárpát-medence történeti földrajza leír Erdélyben egy MAGYAR tömbnépességet, a székelyeket.
Esetleg forrásirodalmat is adhatok, hogy ők hogyan is kerültek román uralom alá és mikor és mennyire románok ők.
Hidd el, érdekes lesz leülni és elolvasni.

sztrugackij 2011.03.31. 13:30:20

@Leroi: Látom a szövegértés sem az erősséged,és a rövid távú memóriád is szelektíven működik.
Ezt nem te írtad?

Miután a német szürkeállomány egy részét elhurcolták nyugat és kelet felé és a tudást, technológiát, a német vállalatokat, azok részvényeit, intézményeket stb. ingyen lenyúlták.."

Tehát kiket hurcoltak el,kik menekültek el a náci uralom elől,és kiket bocsátottak szabadon a szövetségesek?

A lenyúlást már megértettem sajátos történelemszemléleted segítségével.
Az amerikaiak csakis azért segítették hatalomra Hitlert,hogy néhány év múlva ,egy világháborúban legyőzve őt,kirabolhassák az országot!

Na, milyen tanítvány vagyok?

sztrugackij 2011.03.31. 13:32:33

@Leroi: Mindenesetre az iniciálét még meg tudom különböztetni a monogramtól!

Leroi 2011.03.31. 13:49:09

@sztrugackij:
Gondolom nem kell elmagyaráznom, mert van fogalmad arról, hogy a háború egyetlen dologról szólt és szól most is, a PÉNZRŐL.
Nem az árja faj dicsőségéről és nem a Glorious Homelandról, Okinawáról vagy Iwo-Djimáról, hanem a pénzről, befolyásról és hatalomról.
Nürnbergben a katonát felakasztották, a pénzembert szabadon bocsátották. Miért?
Mert az előbbivel porhintésként példát statuáltak, utóbbit pedig felhasználták saját érdekeik érvényesítésére.
Az európai lövészárokban meglőtt amcsi közembernek ugyanúgy semmi köze nem volt Roosevelthez vagy Trumanhoz mint a német zubbonyba bújtatott sarki pékmesternek Hitlerhez. Ők mentek, mert behívták őket és küldték meghalni, mint a marhákat a vágóhídra. Miért?
Hogy a német pénzügyi rabló helyett az amerikai pénzügyi rabló uralkodjon a világon.
Fenét érdekelte a nagykutyákat Auschwitz vagy Varsó, Coventry vagy Guernica, de legkevésbé Sztálingrád vagy Leningrád...
Kb. erről szólt a nagy, dicsőséges WWII-győzelem...

sztrugackij 2011.03.31. 13:54:53

@Leroi: Azt próbáltam veled megértetni(sikertelenül),hogy akikről azt állítod,hogy elhurcolták,azokat többségében hazaengedték,a kegyetlen győztesek.

sztrugackij 2011.03.31. 13:58:50

@Leroi: Tehát jól sejtettem!
A születési hely rovatba mit szoktál beírni?Székelyföld?

Leroi 2011.03.31. 14:02:47

@sztrugackij:
Érdekel a szülővárosom is?
Nocsak!:)
A városom nevét írom magyarul.
Látom, azok közé tartozol, akiknek jól bejön Trianon.
Tükörbe azért szoktál nézni?

Az elhurcoltak közül Wernher von Braun
az USA-ban halt meg, igaz, előtte megépítette az amcsiknak az Apolló-11 űrszondát, amivel aztán büszkén felrepültek a Holdra...

sztrugackij 2011.03.31. 14:04:33

@Leroi: Te tényleg orvosi eset vagy!
Csak azt sajnálom,hogy valószínűleg a gyerekeidnek is így adod át a háború értelmezését.
Ezeket teljesen egyedül találod ki vagy valami szemináriumon ismerkedtél meg velük?

cenzorilla 2011.03.31. 14:06:39

@sztrugackij:

Érvelj ne személyeskedjél!

Leroi 2011.03.31. 14:15:39

@sztrugackij:
Én nem írom ide, hogy téged és a hozzád hasonlókat minek tartom, mert holtbiztos kimoderálnának.

sztrugackij 2011.03.31. 14:28:05

@Leroi: Patologikus=beteges(forrás:idegen szavak gyűjteménye)

Iniciálé=a mű, a fejezet vagy a paragrafus díszes, vagy díszített első betűje(forrás wikipédia)

Monogram=Tulajdonnevek kezdőbetűi

cenzorilla 2011.03.31. 14:43:33

@sztrugackij:

Ne csinálj semmit, hanem most hagyd abba.
Történelemről ha beszélünk, beszélgetünk akkor szelíden és nem személyeskedve.

Leroit nem is ismered, olyat tulajdonítasz neki ami mélyen sértő, más már régen kesztyűt dobott volna az orrod elé.

Így kérlek fejezd be ezt a témát, ha egészségüggyel kapcsolatban van hozzáfűzni valód szívesen olvasunk.

Leroi 2011.03.31. 14:46:11

@sztrugackij:
Marosvásárhelyt neked magyarítani kell?

Karó történelemből.
Leülhetsz.

A székelységemmel pedig te ne foglalkozz, ahhoz semmi közöd.
Se neked, se a többi renegát kozmopolita "anyaországinak".
A magyarokhoz körülbelül annyi közötök van mint a peruiakhoz.

Leroi 2011.03.31. 14:47:30

@cenzorilla:
Részemről tényleg befejezve.

sztrugackij 2011.03.31. 21:10:28

@cenzorilla: Pár kommentem bent maradt.
Ne végezz félmunkát!

sztrugackij 2011.03.31. 22:15:31

@epres négercsók: Teljesen nyugodt vagyok.
A tudatlanságot és a tények elferdítését,félremagyarázását nem szoktam szó nélkül hagyni.Ennyi az egész.

epres négercsók 2011.03.31. 22:21:48

@sztrugackij: Úgy értettem, miután itt már mindenki elcsitult, felesleges tovább feszíteni a húrt.
Leroi befejezte, javaslom ugyanezt neked is.

Mágia 2011.04.01. 05:46:32

Ennek meg mi baja volt?

2011.04.01. 10:28:02

Döbbenetes.

Valaki végre számára pozitív tapasztalatot ír le és az itt kommentelők ízekre szedik, csakhogy találjanak benne valami negatívot.
Ha más nem akkor a köszöntés mibenlétét.
Döbbenetes.
Erre a blogra se jövök többet.
Ömlik a rosszindulat, gúny, negatívitás, pesszimizmus.

epres négercsók 2011.04.01. 14:47:48

Nem véletlenül tűnt el az előző hsz, Leroi...

Leroi 2011.04.01. 17:08:19

@epres négercsók:
Esetleg a sztrugackij utolsó bejegyzését sem ártana górcső alá venni, amire reflektáltam (jogosan)...

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2011.04.06. 14:12:20

@miklos.rabai: Oké, értelek, nagyjából egyetértek. Gúnyos voltam, de mar nem? Na, ez viszont nem pont így van, lásd a linkemet...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása