Eltűnt a kórházból a beteg
Tisztelt szerkesztők!
Édesanyám másfél hónapja agyvérzést szenvedett és kórházba került. Bár mindenki azt jósolta, hogy nem fogja túlélni, szerencsére majdnem egészen rendbe jött, sajnos a beszédet leszámítva, ugyanis a beszédkészségét teljes mértékben elveszítette. Egészen meg voltam elégedve az ápolókkal, orvosokkal egyaránt, aztán a héten olyasmi történt, ami miatt még most is teljesen ki vagyok borulva. Történt ugyanis, hogy édesanyám kedd délelőtt egészen egyszerűen eltűnt a kórházból.
Mi csak szerdán tudtunk bemenni a kórházba, nagyon megdöbbentünk, amikor nem találtuk és a legrosszabbra gondoltunk. Kérdeztük az épp szolgálatban lévő ápolókat, orvosokat, senki sem látta a kedd reggeli vizit óta, akkor teljesen rendben volt, már amennyire lehetett. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan tűnhetett el és most hol lehet. Senkinek sem tűnt el, hogy egy egész álló napon keresztül nem tartózkodott az épületben, nem ment a vizsgálatokra, nem volt ott a viziteknél?Ami külön bántó és fájó, hogy nem értesítettek bennünket, sőt, a rendőrségnek sem szóltak.
Amint kiderült ez a szörnyűség, rohantunk a rendőrségre és bejelentettük az eltűnését, azóta keresik, de eddig semmi hír róla. Borzasztó lelkiállapotban vagyunk, nem tudjuk, mit tegyünk, teljesen kétségbe vagyunk esve a történtek miatt. Nem kéne ilyen esetben a kórház ellen is vizsgálatnak indulnia? Miért nem voltak képesek értesíteni bennünket még az eltűnés napján? Ennyire nem lehetnek leterheltek, hogy nem tűnik fel egy beteg hiánya egy egész álló napig. Próbálok optimista maradni, de attól félek, hogy már nem él szegény. Ezt az egészet soha sem tudom megbocsátani.
K.
Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2011.03.13. 09:54:45
Mágia 2011.03.13. 10:16:57
Hmmm...
A tavaly augusztusi váci betegeltűnésről írt cikkben nem éppen az olvasható, hogy a rendőrség bármit is tenne hasonló helyzetben:
index.hu/belfold/2010/08/24/tiz_napja_nem_talaljak_a_veci_korhazbol_eltunt_beteget/
Míg ugyanebből a cikkből az derül ki, hogy ha egy cselekvőképes, gondnokság alá nem helyezett beteg, aki egyébként BETEG, és kezelik valami miatt, felöltözik és elindul, még ha észre is veszik (itt nem vették észre), akkor sem tarthatják vissza erőszakkal.
gorillka 2011.03.13. 10:35:38
a posztolónak kívánok sok erőt, kitartást és nem utolsó sorban nagy adag szerencsét
adamantium 2011.03.13. 10:41:50
2011.03.13. 10:45:38
Ezt a gyakorlatban én is így tapasztaltam. Simán elmegy némelyik beteg. Összepakol, "neki ebből elege van", és este már otthon van. Némelyik nem otthon, esetleg nincs is otthon, és ez szomorú. :-(
rikavagyok 2011.03.13. 11:06:44
Mindenki másnak joga van távozni amikor csak akar, max leírhatod, hogy a kedves beteg önkényesen ennyi és ennyi időre, elmondása szerint ide és ide távozott. Ennek ugye akkor lehet jelentősége, ha vagy vele történik valami, vagy csinál valamit (pl kirámolja a szomszédos postahivatalt).
Ha az előbbi kateóriából tűnik el valaki, akkor biztonsági szolgálatot, majd rendőrséget kell értesíteni (szokás). Innentől csak az a kérdés, hogy az aphasiás néni melyik kategóriába esik...
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 11:08:09
...és még most is akad, aki a posztolót hibáztatja.
Leroi 2011.03.13. 11:08:20
Nálunk már aznap kimennek a hatósági közegek megkeresni az eltűntet, volt úgy, hogy pár óra múlva előkerült. Egyszer egyikük köntösben-pizsamában ült a faluja egyetlen söntésében és épp kisüstit vedelt.
Leroi 2011.03.13. 11:11:30
Nem zártosztály és nincs minden beteg mellé poroszló kijelölve.
Amúgy aki képes elhagyni a kórházat (észrevétlenül) és elkószálni, az nincs épp halálán.
Nem állíthatom, hogy épp a kedvenc betegeink közé tartoznak az ilyenek...
2011.03.13. 11:13:38
Értelmes ember vagy, gondolj bele, ha az ellenkezője lenne. A gonosz doktor Mengelékről olvasnánk posztokat, hogy: "Magatehetetlenné nyilvánítottak, és odakötöztek az ágyhoz, pedig én menni akartam. Hol itt a demokrácia, kérem? Hát ezeknek az isteneknek mindent szabad? Ateista vagyok!" :-)
Leroi 2011.03.13. 11:16:45
Grüss Gott!
Kétélű fegyver a beteget imobilizálni.
A kikötözés oda vezet, hogy poszt íródik róla, mint ahogy írodott is.
A leszedálás ugyancsak posztíráshoz vezet.
Ha engedik szabadon közlekedni, abból poszt születik.
Az ismert mese a nyuszikáról és a színes sapkáról...
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 11:25:16
Késszíttetek is a piálósainkkal(PR) néhány táblácskát: Őrizetlenül hagyott hozzátartozókért felelősséget nem vállalunk!
2011.03.13. 11:30:00
2011.03.13. 11:31:19
Dr.laikus PhD 2011.03.13. 11:37:26
Elviekben a kórház elhagyását bármely indokból az osztályvezető főorvos engedélyével teheti meg a beteg.
Visszatartani nem lehet beteget, de 24 órán belül kell bejelenteni, valamint hozzátartozót értesítenie kell a kórháznak.
Ugye itt azért ezt lehet alkalmazni.
A kórház egy zárt intézmény, amit őriznek és figyelnek.
Csak feltűnik valakinek - akinek ez lenne a dolga és nem más - hidegben, pongyolában idős ember akar kimenni a kapun.
Agyvérzés utáni felépülésről van szó, annyira észrevétlenül nem tudhatott volna kámforrá válni. :(((
Leroi 2011.03.13. 11:49:25
Ja, az morbid volt, ammikor a KZ-őrök elfogtak egy szökevényt és egy táblát akasztottak (az akasztott) nyakába:
"Alle Vögel kehren an ihre Neste zurück!"
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 11:52:47
Nem állítottam, hogy az eltünések csak orvosi kérdés. (ha nem párosul(?) betegcserével és egyikük meghal) Ez rendészeti, védelmi feladat is. Ugyanitt, ugyanezek a kommentelők támadtak, amikor támoggattam az orkokat, hogybizony, ha van idejük kérdezősködjenek kicsinység, esetleg igazolványt kérjenek, valahogy kerüljenek kapcsolatba a szemmel láthatólag idős emberekkel. Csak figyelő szem kell hozzá, hogy csökkenthetők legyenek az ilyen esetek. És szükséges tudatosítani az intézmény valamennyi alkalmazottjával, hogy felelős a betegért. Bár én nem a gyógyításban tevékenykedek, de számtalanszor kérdeztem meg a kórház területén kószáló gyereket, hogy anya tudja, hogy meglógtál? Vagy idős embert, hogy miben segíthetek? Nem tapasztaltam ellenségeskedést.
Dr.laikus PhD 2011.03.13. 11:56:44
Nagyon sok folyadékot kell innunk.
Van tea korlátlanul, de nekem nem felel meg, mert bergamottal ízesített számomra szörnyű ízű lötty. (másnak finom nagyon).
Ki szerettem volna menni a kórház melletti közértbe vízért. Ép elmével, kissé legyengülve, de kezelést még csak pár óra múlva kezdték volna.
Nem mehettem ki, mert a kórház felelősséget vállalt értem, ha rosszul leszek bajuk lesz.
Ezt a tájékoztatást kaptam és kellett komolyan vennem. Belátó képességem birtokában tudomásul vettem.
Itt a nővérek kórteremből ki és be, cserélik az infúziót, ápolják tevékenyen a betegeket. Délelőtt letalpalják a bostoni maratont.
Sok hozzátartozó a folyosón vár, hogy cseréljen a már bent lévővel. Beteg szintén. Azaz zsufi van. Valahogy tudják ki az akinek a lakótere a kórterem. (Nincs mindenki hálóruhában.)
Előfordul zavart beteg, de fokozottan figyelnek rá.
Az összes nővér tud róla és ugyan mindenki állvánnyal közlekedik, de vele kitüntető KEDVESSÉGGEL és türelemmel bánnak! Megkérdezik (uram nem tudom hogy csinálják!) kell-e segítség.
Itt ilyen nem fordulhat elő.
Nincs kikötve, lekötve.
Merem remélni, - nagyon merem remélni, - hogy ezt itt minden ide kommentelő orvos ugyanígy megköveteli a nővérektől.
Itt a hajnali átadás vizitszerű beszámoló a történtekről, összes nővér jelen van, füzetbe mindenkiről a főnővér jegyzetel.
Láttam máshol is, hogy a dolgukat jól végzik az egészségügyi dolgozók.
Nem kéne mentegetni SEMMIVEL a hanyag munkát, a nemtörődömséget!
Leroi 2011.03.13. 12:12:19
Igen, a huszonhatodik kórteremből kitámolygó, ágyazott, mosdatott, infúziózott, injekciózott, esetleg egy-két beteg által levizelt, lehányt, leszékelt, netán meg is rúgdosott nővérke eléggé nehezen tolerálja, hogy az önkényesen meglógott szökevények után kell kóborolnia és a smasszer szerepe is rá van osztva.
Egy lángészre valló, nemrégen bevezetett rendelkezés szerint mindezeken túl a nővérke (amellett, hogy ápolási lapot és átadót vezet), nővéri zárójelentést is kell, hogy írjon, ami kb. levonódik a napi 3x5 perc (kritikus napokon 3x7 perc) vécézési idejéből.
Ilyen körülmények közt őt számonkérni
a lelépett (és főleg azelőtt semmiféle ilyen késztetést nem mutató) páciens miatt, több lenne, mint etikátlanság.
Leroi 2011.03.13. 12:20:09
Úgy, ahogy mindenki a saját egészségének, sorsának egyszemélyi felelőse, amíg meg nem betegedik.
Ha ez megtörtént és egészségügyi intézménybe került, mindaddig, amíg
tiszta tudatú, be kell tartania a házirendet és a személyzet kezelési, ápolási és életviteli utasításait.
Ha nem teszi, távozik az intézményből.
Ha nem tiszta tudattal elhagyja a kórház területét, a rendőrségnek jelentendő.
Dr.laikus PhD 2011.03.13. 12:26:44
Tulajdonképpen minden beteg bűnöző, van ereje csak a nővér bosszantására becsinálni, bepisilni, csak az ő kedvéért, hogy utáljon ápolni kitalálni minden rosszat amit beteg elkövethet egy kórházban, ha beteg. :(((
Valami rosszul működik nálatok.
Itt megszervezték a munkát, sok beteg jut egy nővérre, sokkal több munkát igényel, mint egy átlagos neurológiai osztály. Mégis minden önsajnálat nélkül dolgoznak, ezért sok a mosoly, a hálás simogatás, az elismerés a visszajelzés a betegtől.
Nem hág át kompetenciát, nem beszél orvos helyett, ellene, kolléga helyett és ellene.
Jó a főnök, jól szervez, nagyszerű szakember is mellesleg, pedig kis hibát sem hagynak szó nélkül.
Betegnek, ha valamit nem jól tesz ugyanúgy szólnak, így mindenkinek van mihez tartania magát.
Ugyanúgy keveset keresnek (a többség nem fogad el pénzt), sok betegért felelnek, de nem állítják megoldhatatlan feladat elé, a belét nem kell kiontania.
Szerintem még így is többet dolgoznak, néha vehetnének egy kis levegőt.
2011.03.13. 12:34:45
Leroi 2011.03.13. 12:36:46
Én csak arról beszéltem, hogy ha a nővér megtesz mindent egy betegért (nem a pénzről van szó, a fizetésnek titulált bagóról, amivel havonta megcsúfolják), akkor azt a beteg egy emberi gesztussal honorálja: legyen együttműködő, emberséges és egy bizonyos határon belül fegyelmezett az őt ápolóval szemben.
2011.03.13. 12:37:30
Dehogy ultimátum. Én kedvelem, hogy itt vagy és hozzáadod a nézőpontodat a beszélgetésekhez. :-)
Leroi 2011.03.13. 12:39:16
Igen, az árjásítási kísérletek barna hajú és bajszú, eléggé mély bőrszíntónusú képviselője, aki az idén lenne száz éves...
Nyiszli Miklós könyvében eléggé részletesen megrajzolta a külső-belső képet róla.
2011.03.13. 12:40:42
2011.03.13. 12:42:37
Elrettentő példának. Egy másik magas rangú náci orvosa pedig névrokonom. Biztos ezért törlesztek! :-P
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 12:43:24
Leroi 2011.03.13. 12:45:10
Tegnap egy igen megrázó film jutott a birtokomba: Dresden...
Dr.laikus PhD 2011.03.13. 12:47:32
A baj az, hogy nem tartjátok hibának.
A hiba észlelése utáni tennivaló senkit nem ment fel.
Azt könnyen elképzelem, hogy a beteg végig sétál a folyosón, egy lábadozó beteg esetében nem gyanús.
A kapus, a semmirekellő biztonsági őr mija f...t csinált?
Minden kórházi bejáratnál ott lebzselnek életerős fiatalok, ásítanak az unalomtól, és időnként hataloméhesen pofátlankodnak.
Van kórház ahol őket is számon kérik szigorúan.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 12:47:42
Azt meg ép ésszel fel sem tudom fogni, hogy mit tennék zavart állapotban.
2011.03.13. 12:54:19
@Dr.laikus PhD: Feltétlenül igazad van a biztonsági őrök kapcsán. Ami a kórházi személyzetet illeti, abban már csak ott értünk egyet, hogy tehettek volna ellene.
@El Visco Stello: Tegyük fel, hogy berúgsz, delirálsz, bekerülsz egy pszichiátriára, immobilizálnak. Másnap felkelsz, nézed mi van, hol vagy, stb. Elfogadnád utólag a dolgot? Mivel nyugtassanak le inkább ilyen állapotban?
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 12:57:43
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 13:00:41
rikavagyok 2011.03.13. 13:07:23
Mentségére legyen mondva, az illető civilben volt, csak épp khm "intoxikált" állapotban.
Persze a fejlemények is kellő humorral bírtak. Ugyanis miután az úr 2napot különböző kocsmákban töltött el miközben a rendőrök keresték, harmadnap végre hazakeveredett, majd a felháborodott család rajtam kereste az ott "felejtett" papírokat.
Magyar egészségügy én így szeretlek...:S
Hatodéves 2011.03.13. 13:16:05
Amikor nővérkedtem, volt egyszer, hogy elkóborolt egy beteg, késő este ráadásul, engem azonnal elzavartak keresni, plusz szóltak a portának. Valahol az alaksorban, egy koromsötét és hideg folyosón meg is találtam, egy dolgozó (nem tudom ki lehetett, ügyeletes műtősfiú talán) épp próbálta megtudni tőle, hogy honnan kóborolt el.
Pedig az alapvetően nem volt egy zseniális kórház sem osztály.
adamantium 2011.03.13. 14:08:04
rikavagyok 2011.03.13. 14:10:22
Szerintem bárki tűnik el egy osztályról elkezded keresni. Ez a normális.
Bikli néni 2011.03.13. 14:11:22
Másrészt: értem én, hogy feltűnés nélkül ki lehet sétálni a portán, meg nem köteles számot adni róla, hova megy a beteg, stb.
DE: azt nem lehetne esetleg megcsinálni, hogy a kórházi betegeket (tehát nem a látogatókat) ellátni valami rikitó pizsamával, karszalaggal, bármivel, amiből mondjuk a portás észre veszi, hogy ő bent fekvő beteg? Akkor már egyszerűen meg lehet tőle kérdezni, hogy "Hová-hová, Julika néni?" És Julika néni elég, ha csak fél mondatot mond, amiből látni lehet, hogy nem egészen tiszta a tudata, akkor egyszerűen nem kell kiengedni, hanem szólni az ápolószemélyzetnek. Nem tiszta tudatú beteg nem fog felháborodva a rendőrségre meg az ombudsmanhoz szaladgálni, a hozzátartozók meg még szépen meg is köszönik, hogy nem hagyták elkóborolni a mamát.
adamantium 2011.03.13. 14:15:26
Leroi 2011.03.13. 14:30:19
Igen, Ken Kesey híres regényében az elmeápoltak egyenzöldben voltak, hogy ha bármelyikük megszökik, felismerhessék a civilek...
McMurphy emiatt hozatott be civilruhát a szökéshez.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 14:30:51
A posztban egy beteg tűnt el, viszont ő még most sem került elő.
Lehet kritikátlanul védeni az intézményt, csak épp semmi értelme. Ezt az elűnést nem lehet az agyvérzéses nyakába varrni. Rá vigyázni kellett volna. Az, hogy intézményen belül hogy oszlik meg a felelősség, nem tudom. Illetve sejtem: ugyanúgy, ahogy a betegcseréknél szokott. Majd elviszi a balhét a kazánfűtő, meg a borotválós beteghordó.
Leroi 2011.03.13. 14:34:04
Kurt Vonnegut nyomába sem ér Kertész.
Ezer olyan jó regény létezik, mint az övé, de hát nem én vagyok a Nobel-bizottság feje...
Nyilván nem folytat(hat)juk a társalgást, ha már felsőbb felszólítást kaptunk...
Leroi 2011.03.13. 14:39:20
Felöltöznek, összepakolnak és elmennek.
Pizsamában ritka az ellógás, van ugyan, de elenyésző számban...
adamantium 2011.03.13. 14:40:20
Bikli néni 2011.03.13. 14:47:21
Leroi 2011.03.13. 14:49:14
Nálunk csuklóra erősíthető szalag van, azon érdekes módon nem a beteg neve van rajta, hanem a TAJ-számának az utolsó 6 számjegye...
Ezen nagyot néztünk, hogy miféle elgondolásból született, de így van.
Egy műanyag szalag, benne fehér papírcsík 6 számjeggyel...
Bikli néni 2011.03.13. 14:56:36
Én sem azt mondom, hogy ez mindenre kiterjedő megoldás, de az esetek legalább egy részében segítséget jelenthet. Ha a portás nem is veszi észre, talán odakint az utcán, boltban mégis valaki, aki tud szólni mondjuk a rendőrségnek.
Leroi 2011.03.13. 15:02:58
Ennyire ne bízzunk a társadalmi szolidaritásban.
Kutya sem törődik odakinnt a beteggel, főleg, ha civilben van, ki tudja azt, hogy mért hord szalagot a csuklóján, és az ilyen szalag...
A teendő, mint említettem, a rendőrség értesítése, ezt ügyeletben az ügyeletes orvos, azon kívül a kezelőorvos teszi meg. Jobban rá kell figyelni a zavart betegre, de az állandó strázsa szerepét két nővér a rengeteg többi beteg mellett aligha vállalhatja be.
Leroi 2011.03.13. 15:04:44
Sok esetben eleve emiatt kerül be a kórházba a beteg.
"Nincs amit kezdjünk vele itthon, mert zavart, elkóborol, már nevet rajtunk a falu"...
Bikli néni 2011.03.13. 15:14:43
Még annyit tudok elképzelni, hogy az olyan osztályokon, ahol a zavart betegek fekszenek, esetleg beszerelni még egy ajtót a folyosón, amit a zavart emberek nehezebben tudnak kinyitni. Így szükségszerűen több időt kell szöszmötölniük még a kórház területén, nagyobb eséllyel veszi észre a nővér vagy az orvos, hogy a beteg menni készül.
Nyilván ezek kissé naiv elképzelések, meg nem tudom, hogy működnek a kórházakban a dolgok.
A rendőrség értesítése szép és jó dolog, meg nyilván meg is teszik, mégis, minden héten felbukkan egy ilyen hír, hogy keresik a zavart embert, és bizony sokszor meg sem találják, csak amikor már késő :(
Leroi 2011.03.13. 15:29:58
Itt pedig tűzvédelmi kérdések merülnek fel, amit a kórházigazgatónak fejvesztés terhe mellett be kell tartania...Éltem át tűzesetet osztályon ügyeletben...Hát nem kívánnám senkinek, hogy olyan élményekben részesüljön. Nem is beszélve arról, ha nehezen nyitható ajtókkal kellett volna megkínlódnom a betegek gyors evakuálásakor.
2011.03.13. 16:23:24
De azért néha nem ártana az orvosok oldaláról is látni az egészségügy helyzetét.
Indult nemrég egy site, ami csak orvosoknak szól, többek között az ilyesmi megvitatására, nemrég találtam, szerintem nem rossz:
www.nilnocere.hu/
we 2011.03.13. 16:24:47
we 2011.03.13. 16:29:20
sorica123 (törölt) 2011.03.13. 16:54:38
we 2011.03.13. 16:58:26
Oktondipocok.
sorica123 (törölt) 2011.03.13. 17:01:24
we 2011.03.13. 17:08:12
Mágia 2011.03.13. 17:18:08
Nemrég találtad, mi?
A neved melletti honlap meg ott van náluk a stáblistán, mint üzleti partner.
Nem akarsz arrébb menni, kicsi kommentszpemmer?
dr. pretender 2011.03.13. 17:22:53
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 17:25:34
Leroi 2011.03.13. 17:52:48
Értesítés után keresni kezdik és előbb-utóbb megtalálják.
Emiatt mért a kórház vagy annak a személyzete a hibás?
Ismétlem: kórház.
Nem elmegyógyintézet és nem börtön.
Nem jó, hogy így történt, de közülünk emiatt most ki szúrja magát tökön, kérdem én?
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 18:18:33
TamásD 2011.03.13. 18:20:57
Leroi 2011.03.13. 18:21:47
A beteg meglógása nem a kórház (mint nyílt intézmény) felelőssége.
Leroi 2011.03.13. 18:24:22
Ebben a két mondatban van a svédcsavar.
Az a szépen csavarodó.
Leroi 2011.03.13. 18:29:50
Dehogynem, a kórház hermetikusan zárt és kutyás őrök őrzik, az orvosok-nővérek pedig a betegágynál állnak vigyázzban, fegyverrel a kézben.
Az anyja eltűnt, de őt nem a keresése köti le, hanem az, hogy mennyit kaszálna a kórháztól az ügyön.
rotyog 2011.03.13. 18:33:31
fidesz = házmesterek pártja 2011.03.13. 18:43:01
10+ éve volt szerencsétlenségem három héten át "élvezni" a csepeli hullagyár vendégszeretetét. Egy alkalommal bátorkodtam melegítőben, utcai cipőben kisétálni kb. két méterrel a kapun kívülre, mire rögtön odacsörtetett a bősz kapuörző, hogy takarodjak be, semmi keresnivalóm kapun kívül.
Ezt az esetet olvasva kissé érthetőbb a dolog, akkor nagy kedvem lett volna a fejére húzni egy szarral teli vödröt...
Leroi 2011.03.13. 18:57:27
Egyéni megítélés kérdése, hogy valaki hogyan tartja be vagy nem az osztályos működési rendet.
A portások és rendészek pizsamában-köntösben nem engednek ki senkit a kapun, nálunk fehérbe öltözve sem szabad elhagyni a kórház területét (tehát mi sem távozhatunk orvosi köpenyben vagy a nővérek kórházi ruhában).
Kimenni civilben lehet, a betegnek anélkül sem, csak eltávozási engedéllyel.
Az engedély nélkül eltávozott beteget a főnököm azonnal kiíratja a létszámból, az eltávozás valószínűsítésének időpontjával.
fidesz = házmesterek pártja 2011.03.13. 19:00:48
Leroi 2011.03.13. 19:05:36
Csepelen gondolom, az a stílus.
Mert tele van vasöklű proletárral, valszeg.
Van egy minőségbiztosítási nyomtatvány (beleegyező nyilatkozat kórházi kezelésbe), amelyet felvételkor a beteggel aláiratnak, ez tartalmazza a házirend betartásának kötelességét. A házirend pedig minden kórteremben ki van függesztve, azt a főnővér az első napon elolvastatja a betegekkel.
2011.03.13. 19:52:42
Ha nem szólt és nincs nála papirusz, nem kell kiengedni. Ennyi! 1 portást kell csak foglalkoztatni, és senkinek a szabadsága nincs korlátozva.
phoboss 2011.03.13. 19:58:20
Az ilyen Leroi-félék meg miért nem inkább szappanopera-szereplőnek mennek? Maximum oda valók az ilyenek, akik az élő fába is minden ok nélkül belekötnek és mindent rosszindulatúan kiforgatnak.
fidesz = házmesterek pártja 2011.03.13. 20:01:37
cenzorilla 2011.03.13. 20:04:59
babsz 2011.03.13. 20:36:38
Grittibänz 2011.03.13. 20:37:24
Itt Svájcban, he elesel nem tudsz járni és háromszorosára dagadt a lábad, akkor kapsz időpontot röntgenre egy hét múlva. Addig csinálj amit akarsz, mondjuk be.
A gyerek bárányhimlős, ká magas lázzal, de sírva fakad az orvos láttán, aki erre: oké akkor nem is vizsgálom meg, szegény annyira fél.
Ismerős gerinsérvet kap, MR csak két hónap múlva, ahol mondják neki, még pár nap és lebénult volna.
De pl öregek otthonában 40 ápoló 40 betegre.
Grittibänz 2011.03.13. 20:40:25
A diplomás nővérke pedig nem tudta bekötözni az elvágott ujjamat.
Leroi 2011.03.13. 20:44:35
Az csak természetes, hogy a magyar beteg mindent azonnal megkap, amit csak akar, mert tébét fizet.
Nevetséges összegért olyan ellátást, amelyért nyugaton keményen megfizetnek és heteket-hónapokat várnak.
Mert őt az előző rezsim ehhez szoktatta.
Ő a szocializmus lelkes építője, az uralkodó munkásosztály fia, akit bármilyen panaszával is fordul hozzá, a parazita értelmiség képviselője, az orvos azonnal és a legjobb tudása szerint a havi fizetése és orvosi esküje alapján köteles ellátni.
CT, MRI, PET, SPECT minden azonnal, mert az neki alapból JÁR.
Mert ő MAGYAR BETEG.
Cserében az összes szennyet ráhordhatja az orvosra, a vizsgálat időponteltolódásától a hozzátartozó iránti felelősségig, a magatehetetlenek szociális ellátásáig minden az egészségügy nyakába van tolva.
Számonkérően és valami elképesztő pökhendi magabiztossággal.
Grittibänz 2011.03.13. 20:58:00
Fizetni tényleg brutálisan kell a biztosítás olyan, mint a cascó kellemesen magas önrésszel (MRI-s barát még ma is nyögi részletekben), szóval az ember kerüli az orvost.
Leroi 2011.03.13. 21:19:02
Itt pedig sok ember a "betegségéből" él...
700 ezer rokkantnyugdíjas 3 millió aktív keresőre.
És ide nem soroltuk még a társadalmi teherviselés alól mentes gyönygyöspatai-típusú örökmártír áldozatokat...
2011.03.13. 21:34:32
Leroi 2011.03.13. 22:23:16
Nyilván, ha egy társadalomban tízmillió netdoktor, nettanár és netmérnök van, akik mindenhez értenek, mindent tudnak, mindenhez hozzá tudnak szólni (ha lehet, a saját érdekeikkel párhuzamosan, természetesen) ott nehéz rendet teremteni a fejekben és kijelölni azt a helyet, ahol az egyénnek reálisan állnia kell.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 22:42:41
Leroi 2011.03.13. 22:47:00
Sem orvossal, sem mérnökkel, sem bölcsésszel.
Arról nem tehetek, hogy egyes fejlett egójú suszterek már nem a kaptafájuk körül ténykednek, hanem olyan dolgokba ütik bele az orrukat, amihez semmi közük nincs és nem is lehet.
El Visco Stello (törölt) 2011.03.13. 23:20:15
Warlimont 2011.03.13. 23:43:16
A betegek felügyelete, a létszám egyértelműen nővéri feladat. Ezt ők is tudják.
Ami itt kérdéses és számomra erősen sántít a sztori:
- szerdán mondják, hogy kedd óta senki sem látta. És a naponta 3x ételosztás, gyógyszerosztás, lázmérőzés, vérnyomásmérés, még esetleg pelenkázás-fürdetés az agyvérzettnél? Nem hiszem el, hogy ezek mindegyikén átcsúszott egy agyvérzett és nem foglalkoztak vele. Elég szomorú lenne, ha ez előfordulhatna, de ezt nem hiszem el.
- észlelték az eltűnést, de nem szóltak az eltűnésről. Ezt sem hiszem el. Egy beteg eltűnése hiba, de nem megmagyarázhatatlan bűncselekmény, jelenteni kell kórházi rendészeten, rendőrségen, le kell dokumentálni a körülményeket, és ki kell venni a beteget létszámból. Nincs értelme hallgatással "falazni" az eltűnéshez, mert pont ettől lenne már bűncselekmény, saját gyakorlatunk alapján ez teljesen életszerűtlen.
"Nem kéne ilyen esetben a kórház ellen is vizsgálatnak indulnia?"
Ja, ja, kéne egy kis pénzmag, mert emelkedik a svájci frankos hitelünk...
Warlimont 2011.03.13. 23:47:30
El Visco Stello (törölt) 2011.03.14. 06:12:13
Dr.laikus PhD 2011.03.14. 06:59:22
Mintha nem értenétek a mondatokat.
Annak ellenkezőjét képzelitek mögé, mint amit írnak.
Rendszerint akkor fajulnak el a dolgok amikor a mundért véditek elvtelenül.
Nem az orvos dolga vigyázni a betegre. Ezt tudjátok, de mégis a saját dolgotok hangsúlyozzátok (amit jogilag tennetek kell), közben felmentitek a nővért, főnővért, mindenkit akinek a dolga figyelni, ápolni, ágyközelből vigyázni a betegre, ha demens, ha nem demens.
Értesíteni hozzátartozót, ha nem találja a beteget ebédnél, du. vizitnél, este, stb.,...
Itt még a rendőrséget sem értesítették!
Szerinted itt az orvoslásról van szó?
Mellé beszéltek és ellenséget csináltok magatoknak a betegekből, pedig a barátotok akar lenni.
Gyógyulni akar. Itt még az is baj, ha jobban bízik, mint kéne.
Ti beszéltek a sapkáról, holott ti játszotok vele.
Ha kicsit jobban tudja a beteg akkor azért megy a vicsor, ha semmit akkor azért.
Egy csak egy ember van, aki ürügyet talált, hogy felvilágosítson, humorral, emberien, visszakérdezve.
Másik orvos még csak észre sem veszi a szakmai gőgöt, másolva őt olyan kérdéseket tett fel amit még a szakmailag nagyon kíváncsi Irise is szinte kérdőjellel válaszolt meg.
Figyeljetek kicsit, mert ez így borzasztó!
tódór piroska 2011.03.14. 07:23:56
Figyelünk.
Sok igazság van abban, amit írtál, remélem, minden orvos olvassa, és ki-ki magára vesz belőle annyit, amennyi érinti (ki többet, ki kevesebbet),és megszívleli tanácsaidat.
És sok igazság van abban is, amit az ide írogató orvosok írnak, remélem, minden kommentelő és posztoló olvassa, és magára vesz belőle annyit (ki többet, ki kevesebbet),amennyi érinti, és megszívleli tanácsaikat.
tódór piroska 2011.03.14. 09:02:05
Cenzorillát nem kellene bántanod. Toleráns, okos, igazságos. Gondolom elrettentő példaként hagyta benn kocsmai stílusú (elnézést, kocsma!)
hozzászólásodat.
Az utolsó 100 komment: