A saját vizeletében didergett

2011.02.23. 06:00

Tisztelt blog!

 

Szeretnék megosztani önökkel egy rövid történetet. Azt kérném, hogy az elérhetőségeim ne kerüljenek ki a blogra. Előre is köszönöm!

 

 

 

Ismerősöm fiát vitték be nemrég a siófoki kórházba,gyógyszer túladagolással elkövetett öngyilkosság miatt. Mire édesanyja több óra múlva vidékről odaért,a gyomrát még mindig nem mosták ki.pedig a rendőrök bevitték a nála talált üres fiolát,tudható volt,hogy mit vett be.A fiatalember meztelenül, csak egy gumibugyiban, a saját vizeletében didergett (nem volt még magánál) . Az anya és barátnője némi hálapénz kiosztása után(ugyan miért lehettek hálásak?) elérte, hogy 5 órával az öngyilkosság után kimossák a gyomrát. De új lepedő azért ekkor sem került alá,pedig a szülő kicserélte volna."Minek, úgyis megint bevizel" volt a válasz.

 

Az infúzió ment állandóan,persze,hogy bevizelt. S amikor már kezdett magához térni és kérte a kacsát(mert hát ki szeret pelenkába pisilni,ha nem muszáj??),megtagadták tőle.


Ezek után mindenkinek azt ajánlom,hogy messzire kerülje el az idegosztályt Siófokon!Én is azt fogom tenni.

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.laikus PhD 2011.02.23. 06:30:33

GYOMORMOSÁS

Mit jelent a gyomormosás?
Lenyelt mérgek eltávolítását célzó eljárás, mely során egy nagy lumenű csövet vezetünk a szájon
keresztül a gyomorba, és kis mennyiségű folyadék ismételt adagolásával-kiszívásával
gyomoröblítést végzünk.

Mikor kell gyomormosást végezni?

Korábban rutin beavatkozás volt a mérgezetteknél, azonban ma csak a potenciálisan életveszélyes
mérgezések esetén, és akkor is csak a mérgezést követő EGY ÓRÁN
BELÜL végzendő. Ez alól kivételt
képeznek azon esetek, amikor a méreg hatásai között szerepel a gyomorürülés- vagy a bélmozgások
lassítása is (pl. aspirin, ópiátok, atropin, antidepresszánsok). Ilyenkor akár a bevételt követő 4-6.
órában is lehet értelme gyomrot mosni.

Kedves Szomszéd!

Feleslegesen kínoztatták az egyébként is lelkileg sérült gyereket.

Itt is volt már, pont a Siófoki kórházról pozitív vélemény.

Az ön véleménye sajnos a tudatlanság miatt rossz. :((((

Pd: persze nem kell szakértőnek lenni, de érdemes ha már van internete utána nézni!

Leroi 2011.02.23. 07:13:11

1.Mióta kezelnek öngyilkosságot elkövetett beteget a neurológián?
2.Tudtommal "gumibugyi" már nem használatos, helyette vizeletgyűjtő pelenkát adnak a betegre, a legjobb esetben viszont hólyagkatétert vezetnek föl.
3.Miféle "fiolát" találtak a betegnél, és ha igen, milyen gyomormosástól beszélnek? "Fiolában"(ampulla?) folyékony hatóanyagot szokás tárolni.
Ilyenkor mit "mosunk"?
Esetleg antidotumot adunk, ha biztosak vagyunk a kérgező anyag mibenlétében.
És végül, ha egy fiatalember öngyilkos lesz, annak oka nem a kórházban keresendő.
A család, a barát(nő) felelőssége hol van?
Én a helyükben nem verném ezt annyira nagydobra, mert nem válna becsületemre.

Leroi 2011.02.23. 07:14:02

kérgező=mérgező, grrrmrrr...:)

El Visco Stello (törölt) 2011.02.23. 07:16:48

Sajnos ami történt nem véletlen. Ez egy módszer. Működik még az az iskola, mely szerint aki öngyilkossági kisérletet követ el, azt meg kell szégyeníteni, meg kell alázni.Régebben még vertek is. Úgy gondolják, hogy ebből tanulni fog(?) Ehhez még hozzájárul az az általános vélemény, hogy aki nem képes magát megölni, az nem is akarja és csak feleslegesen költségbe veri a társadalmat.

Leroi 2011.02.23. 07:20:15

Azonkívül civilben nem fektetnek senkit kórházi ágyra. Levetkőztetik, megvizsgálják és (ha épp akad egy hálóing vagy pizsama), abban fektetik le.
Ha van vizeletkiválasztás, az mérgezés esetén épp szerencsés.
Előfordulhat ugyanis ennek az ellenkezője is.

"Vizeletében didergett, de nem volt magánál"...
Didereg és épp nincs magánál...

Lúzerek.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 07:22:00

Egy nagyon nagy tévedést muszáj tisztázni, a Siófoki Kórház idegosztályának védelmében: öngyilkossági kísérlet esetén nem az ideg-, hanem az elmeosztály lát el!

Leroi 2011.02.23. 07:22:43

Az öngyilkosságot elkövető, megkísérlő beteget kötelező jelleggel a psychiátrián helyezik el és miután a közvetlen veszélyt elhárítják, gyógyszeres és psychotherapias kezelésnek vetik alá.
Régen divatos volt az EST, de ezt ma már igen ritkán vagy egyáltalán nem alkalmazzák.

Leroi 2011.02.23. 07:27:32

@panni75:
Miféle, öngyilkosságra is alkalmas gyógyszert tárolnak ilyenfajta tárolóeszközben?
Az összes nyugtatókat üvegcsében vagy
műanyag dobozkában tárolják, hozzák forgalomba.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 07:28:45

@Leroi: "Lúzerek"

Ezt azért nem kéne! Senki nem kíváncsi a személyes ellenszenvre, szerintem. Ez a beszólásod kb olyan volt, mint az a komment, amit tegnapelőtt olvastam egy, a blikk.hu-n megjelent cikkhez. A cikk egy 24 hétre született kisfiúról szólt, akit abortumnak véltek és egy vesetálban félretettek, aztán 10 perccel később felsírt és ma - szenvedve a 10 perces oxigénhiány és a súlyos koraszülöttség összes következményétől, de - köszöni szépen, jól van, vidám másfél éves kisfiú. És erre jön egy troll és megjegyzi, hogy hehe, milyen ronda gyerek.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 07:30:21

@Leroi: Az értelmező szótár (meszotar.hu/keres/fiola) szerint:

fiola (latin) Csőszerű kis üveg, körte alakú üvegedény.
fiola, ae f (latin) Zárható cső-, körte alakú kis üvegedény, üvegcse (orvosi).

Hülye szótár, nem ismeri a minisztert!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.23. 07:56:03

Sajnálom a gyereket. Szerencsétlen. Az öngyilkosság egy fájdalmas kiáltás. Ezt gyerekeknél tapasztalni, szörnyű. Pont ezért nem kellene megalázó helyzetbe hozni, vagy durván bánni vele, hiszen pont azt erősíti meg benne, hogy vele mindenki ilyen, nincs értelme az életének.Azt, meg hogy ott mi történt, azt el kell hinnünk a posztolónak, és nem kétségbe vonni a beszámolóját, hogy nem is úgy történt...stb..

ccke 2011.02.23. 08:17:01

Az ilyen betegeket első körben toxikológián illene kezelni, főleg, ha súlyos állapotban van(a posztban állítólag eszméletlen), sajnos vidéken ilyen osztály ritkán van, ezért kiköthetnek belgyógyászaton, neurológián, pszichiátrián, hol-mi van.

Persze későbbi pszichiátriai kezelés is szükséges mind gyógyszeres, mind pszichoterápiás.
Gyomormosás ma már eléggé háttérbe szorult, néhány szer van, ahol kötelező, de akkor is csak 1 órán belül van értelme, hiszen 5 óra múlva a gyógyszermaradványok már rég tovább kerültek a belekbe.

Öngyilkosságról: legfontosabb lenne a megelőzés. Nem mindig, de a legtöbb esetben az öngyilkos előtte jeleket ad, készülődik, sokat beszél a témáról, a halálról, "majd ha én már nem leszek..."
Ezeket fel kell(ene) ismerni a családnak, barátoknak, és az orvosoknak, mert nagyon sokszor orvoshoz is elmennek ebben a készülődő időben.
Szóval ha jobban odafigyelnénk másokra, nem az lenne a kérdés, hogy kinek kell a gyomrát kimosni, hanem sokkal előbb segítséget kaphatnának az arra szorulók.

Mária 2011.02.23. 08:19:04

@Leroi:

"A család, a barát(nő) felelőssége hol van? Én a helyükben nem verném ezt annyira nagydobra, mert nem válna becsületemre."

Így igaz...

@batgirl:

Abban hogy valaki öngyilkos lesz, a legvastagabban a szülők, a család keze van benne, a gyerekkorban okozott lelki sérüléseken keresztül.

Volt egyszer egy "keménykezű" férfi ismerősöm. Sajátos módon "szerette" a családját, bár azt nem lehetett vitatni, hogy szerette.

Számos alkalommal mesélte büszkén, hogy a fiát azzal büntette gyerekként, amikor cigizésen kapta, hogy bezárta éjszakára a pincébe.

A kutyáját azzal "büntette" azért, mert belekapott a kezébe, hogy zsilettpengét etetett vele.

Nos, ennek a keménykezű embernek a fia huszonegynéhány éves korában, a család szerint váratlanul és minden ok nélkül öngyilkos lett.

***

A posztban leírt eseményeket valóban nem lehet könnyű átélni. Minden elismerésem azoké, akik ilyen osztályokon dolgoznak, nem lehet könnyű a saját elrontott életükkel szembenézni képtelen hozzátartozókkal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.02.23. 08:30:49

@Mária: Ez borzasztó!!! Ezt az embert "szeretni" kellene, addig amíg mozog.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 08:37:58

@Mária: @Leroi: teljesen igaz, hogy ez a család felelőssége, de az, aki hagyta a gyereket átázott pelenkában vacogni, ettől még hibázott, és ez megint nem pénzkérdés.
Én találtam már hozzám közel állót eszméletlenül, heroin-túladagolással (szándékosan adagolta túl, öngyilkos akart lenni), a mentősök több mint 20 branült hesználtak el, mire találtak rajta vénát, mindent a lehető legnagyobb gondossággal és tapintattal csináltak, aztán bevitték a kórházba, ahol az illető eltöltött 20 percet, utána felkelt és hazasétált. Ilyet lehet?! Öngyilkossági kísérlet után így figyelnek az emberekre?? A beteg akarata ellenére bent tartható, ha ön-, illetve közveszélyes.
A család felelőssége vitathatatlan, ők hozták abba a helyzetbe, ahonnan nem tudott máshova menekülni, csak a kábulatba. De ez nem jelenti azt, hogy a kórház mossa kezeit!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.23. 08:47:01

@Mária: Egy apróságot nem szabad elfelejteni: Az öngyilkosság és az öngyilkossági kisérlet nem azonos fogalmak. Számtalan öngyilkossági kisérlet történik nem meghalási szándékkal.

A másik: A posztban laikus által említett eszméletlenség lehet bealvás is. A szemlélőnek mindegy. Eszméletlen ember nem didereg. Mélyalvóról is nehezen tudom elképzelni, de attól még előfordulhat.

Mária 2011.02.23. 08:51:11

@panni75:

"az, aki hagyta a gyereket átázott pelenkában vacogni, ettől még hibázott, és ez megint nem pénzkérdés."

Szerinted hány pelenkát finanszíroz naponta és betegenként a TB?

ccke 2011.02.23. 08:54:11

@panni75: de, lehet pénzkérdés. Ugyanis a pelenkát pénzért veszik a kórházak, és el szokott fogyni. És sajnos, néha arra kényszerülnek, hogy hagyjanak valakit a nedves pelenkájában, mert ha kicserélik, 1-2 óránként, akkor másnapra nem marad.
Az ápolókat pedig szintén pénzért veszi a kórház(igaz, kevésért), és egy eszméletlen beteg tisztába tétele 2 emberes feladat, ha a két ápolóra jut 30-40 beteg, akiket szintén be kell pelenkázni, etetni, mozgatni, fürdetni, gyógyszerelni... akkor lehet, hogy a fiatalemberre, aki "csak" bepisilt, később kerül sor.
Az is előfordulhat, hogy az ápoló "leckéztetni" akarja a beteget, vagy általában nem érdeklik a betegek, akkor persze igazad van, tényleg hiba.

ccke 2011.02.23. 09:01:14

@El Visco Stello: Igazad van, lehet különbség, de nem mindig van összhang a szándék és a tett súlyossága között.
Egy példa: egy fiatal férfi depressziós, több trauma érte rövid időn belül, hosszú vívódás után elszánja magát, tervezget, búcsúlevelet ír, majd bevesz 3 levél gyógyszert. A gyógyszer történetesen a barátnője fogamzásgátlója, természetesen semmi baja nem lesz. A beteg buta volt, de a szándék, és a mögötte álló pszichés probléma ugyanolyan súlyos, mintha más szert vett volna be.

Eleven Ezüst 2011.02.23. 09:04:35

Nem tartom etikusnak, hogy egy ismerős írjon posztot a "fiamról". Tudja a család, hogy a sztorijuk itt fityeg ország világ szeme előtt?

2 perc alatt ki lehet deríteni ki ez a szerencsétlen fiú, és még a posztoló kéri, hogy elérhetőségei ne kerüljenek ki!!!

El Visco Stello (törölt) 2011.02.23. 09:09:59

@ccke: Ez is egy lehetséges scenárió, de még ezerféle lehet. Pl érzelmi zsarolás. Abban az esetben ugye nem beszélhetünk a tettet kiváltó lelki defektről. Pesze az eseteket mindenképp vizsgálni kell, ezért nem véletlen, hogy az idők folyamán ez az elmeorvosláshoz sorolódott.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 09:32:42

@El Visco Stello: a "nem volt még magánál" azt is jelentheti, hogy nem volt még abban az állapotban, hogy szóljon vagy felöltözzön, viszont eléggé éber volt ahhoz, hogy fázzon.

Mária 2011.02.23. 09:41:12

@panni75:

Plusz, ha rajta van a pelenka és kibontják belőle, akkor azt a már el kell dobni. Elég szar szokott lenni rajtuk a rögzítőcsík.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 09:48:22

@Mária: OK, katéter? 20 db felnőtt pelenka ára kb 2.000-2.500,- Ft, 1 db vizelet katéter ára zsákkal kb 1.000,- Ft, használjanak azt és máris
- nem kell annyit ugrálni a beteg körül (nővérhiány)
- nem kell ágyat húzni (nővérhiány)
- nincs megalázva a beteg

Mária 2011.02.23. 09:54:01

@panni75:

Nem kellene összekeverni egy öngyilkosjelölteket mentő osztályt egy ötcsillagos étteremmel, ahol a kedves vendég azt kap a pénzéért, amit rendel.

Ezzel a kommentemmel azt hiszem, ki is vívtam Cenzorilla jogos haragját, úgyhogy inkább abbahagyom egy időre.

serfecs (törölt) 2011.02.23. 09:57:20

@Mária: nem értem. Ez elsősorban az osztály (pénzügyi) érdeke, nem a betegé.

ccke 2011.02.23. 10:09:23

@panni75: kacsába az tud pisilni, aki ébren van, és legalább egy kicsit mozogni is tud.
Persze nyilván meg lehet oldani a helyzetet, de azt próbáljuk mondani, hogy a mai kórházi körülmények között nem könnyű.

adamantium 2011.02.23. 10:26:15

@panni75: szerintem nem értetted meg az üzenetet. a két dolog összeférhetetlenségéről van szó, arra akart utalni, ha már kitalálunk egy történetet, tervezzük meg a részleteit

Leroi 2011.02.23. 10:26:47

@panni75:
Hozzátenném a katéter-ügyhöz, hogy így azonnal megoldott a húgyúti fertőzés kérdése is, vagyis katéterfelhelyezéskor rögtön befertőződik a hólyag...
Tehát az 1000 Ft-os katéter mellé kell egy 3000 Ft-os vizeletfertőtlenítő antibiotikumot is odaképzelni...

Egy valódi öngyilkosjelölt kezelése nagyon nehéz, aki meg akarja tenni, sajnos előbb-utóbb valóban megteszi.
Aki csak figyelemfelketési célzattal csinálja, vagyis jól beb@szva kiürít a WC-be egy gyógyszeresdobozt, maga mellé teszi és mentőt hív, majd elmondja, hogy gyógyszerre ivott rá és így urgens módon beviszik, nos az ilyen esetekkel igazán nincs amit kezdeni.
Haszontalan hülyék, mondaná Lenin egy kissé elferdítve.
Az, hogy lúzer, még egy jóindulatú eufemizmus ilyen esetben.

adamantium 2011.02.23. 10:37:38

egyébként jobb helyen az ilyenekkel kifizettetik a mentés és a kórházi kezelés teljes költségét, elvégre a biztosítás nem vonatkozik a szándékosan okozott kárra. melyik biztosító fizeti ki ha te részegen szétvered otthon a lakást pl? lehet CASCO-d is akkor se fizet senki. csak magyarországon lehetetlen behajtani az ilyeneken a pénzt

serfecs (törölt) 2011.02.23. 10:43:50

@adamantium: egyszer, gyerekkoromban a tesóm rámcsapta a katedrálüveges konyhaajtót. A háztartási biztosítás fedezte az üvegezés költségét. Egy másik alkalommal a szobában fociztunk, amikor szintén betörtünk egy üveget. A háztrtási biztosítás itt is fedezett mindent.
"az ilyenekkel" - ezzel van bajom. Mintha "ezek" korcsok lennének, nem pedig ellátásra szoruló betegek. A részeg, bedrogozott, az OK, tiszta ügy, fizettessék ki, de aki megpróbálja megölni magát? Nem tudom...

adamantium 2011.02.23. 10:55:41

@panni75: azért a gyerekek (és más nem felelősségre vonhatók) által okozott károkat nem kell egy kalap alá vonni az öngyilkosokkal. másodszor: ma már nem hiszem, hogy ilyet kifizetnének a biztosítók, már csak azért sem mert nem éri el az önrészt.
aki beteg menjen orvoshoz, ha gondjai vannak akkor pszichológus/pszichiáter a megoldás, nem a figyelemfelkeltő jellegű kamuöngyilkosság. vagy ha valaki öngyilkos akar lenni akkor legyen is az: ott van a pesti gyors, a tizedik emelet meg hasonlók, ne terhelje már mások biztosítását ilyennel.
a mostani munkahelyemen is van egy ilyen IQ bajnok aki kiugrott a másodikról, ráköltöttünk már vagy 50 millió forintnak megfelelő eurót, csak az a halk gyanúm, hogy itt majd be is hajtják rajta :D

lpt1 2011.02.23. 11:21:58

@adamantium: "ott van a pesti gyors"
Nem ingyenes a mozdonyvezető kezelése sem. Amúgy jó tanács mindkettő, esetleg még a Blikket is kihívhatná, szembesüljön még több ember azzal, hogy belül mindenki vidám rózsaszín.

Bikli néni 2011.02.23. 11:45:45

Pelenka: nem lett volna egyszerűbb katétert felrakni? Meg olcsóbb is lehetett volna. Meg kényelmesebb.

Öngyilkosság: rengeteg embernek siklik ki végzetesen az élete, és a család a legnagyobb gondossággal se tud tenni semmit. Ismerek valakit, aki majdnem belehalt az alkoholizmusába, pedig aztán a családja végig mellette volt, támogatta, csak mindenkit átvert - saját magát a legjobban. A családja meg tehetetlenül nézte, ahogy tönkreteszi magát. Próbálták beutaltatni ezzel foglalkozó kórházba, szóba került a gyámság alá helyezés is, de semmit nem lehetett tenni az ügyben.

A gyomormosásnál meg csatlakozom az előttem szólókhoz: az elég hamar okafogyottá válik, ha egyszer felszívódik a gyógyszer, alkohol, vagy bármi, ami nem oda való. Akkor meg a hozzátartozó (meg a szomszéd és egyéb ismerős) megnyugtatására nem fogják kínozni a beteget. Sosem mosták még ki a gyomrom (remélem, nem is fogják), de feltételezem, hogy piszok kellemetlen eljárás.

Irise 2011.02.23. 11:54:01

1. gyomormosásnak a legtöbb gyógyszer esetében max egy órával a bevétel utánig van értelme. Aztán már felszívódott , ami akart, felesleges kínzás.
2.a katéter kurvára kellemetlen, ha a saját fiamnál/férjemnél kellene voksolnom, hogy katéter vagy átmenetileg pelenka , inkább az utóbbit választanám (bocs, embör, ha olvasod). Könnyen összeszed tőle egy húgyúti infekciót, férfiaknál az meg végképp kegyetlen lehet.
3. szerintem az,hogy nem pátyolgatták, szeretgették az öngyi kísérlet után, alapvetően nem rossz dolog.
Ha ugyanis szeretgetik, dédelgetik, akkor a betegbe tudattalanul az fog beleépülni,hogy gyakorlatilag megjutalmazzák ezért a viselkedésért és legközelebb még hamarabb fog gyógyszeres öngyilkosságot elkövetni.
Nem vagyok a kegyetlenkedés híve, de nem baj, ha inkább azt jegyzi meg, hogy nem volt érdemes bevenni azt a marék gyógyszert.

Bikli néni 2011.02.23. 11:55:05

@adamantium: Ez a kifizetés nem jó ötlet. Felelőtlen részeg fiatalnál még jogos lenne. De egy öngyilkosnál...?
Figyi, ha valaki komolyan gondolja az öngyilkosságot, akkor nem alapoz arra, hogy őt beviszik és X forintért megmentik az életét. Mert _nem_akarja_, hogy megmentsék az életét. Egy tökrészeg fiatal meg csak májerkodni akar, nem meghalni.
Másrészt: az öngyilkossághoz vezető út hosszú, és maga a cselekmény a végállomás. Aki súlyos beteg, depressziós, olyanok a környezeti tényezők, vagy simán csak van benne egy adag suicid hajlam, annak a kezelését nem az elmeosztályon vagy a toxikológián kell elkezdeni, hanem a pszichiátrián. Én hiszem, hogy az öngyilkosok jelentős része odafigyeléssel, megelőző kezeléssel megmenthető lenne. Akkor ezen az alapon az összes depressziós embertől preventív jelleggel szedjen be az egészségügy pénzt?
Nem tudom, érthető-e, amit ezzel mondani akartam...

adamantium 2011.02.23. 12:00:13

@Bikli néni: ez nem ötlet, sok országban tény. a biztosító nem fizet ha nyilvánvaló ki okozta az egészségkárosodást

Leroi 2011.02.23. 12:08:20

@Bikli néni:
Szia!;*
Az elmeosztályt elegánsan psychiátriának nevezzük.
Ahogy kocsinak az autót vagy ebnek a kutyát, esetleg ideggyógyászatnak a neurológiát...:)
Az öngyilkossághoz vezető út valóban hosszú, de kérdés, hogy ezen az úton egy anya vagy a kedves mennyire fogta a beteg kezét?
Törődtek-e annyit vele, mint amennyire
a mostani vergődésükből ez kifüstölög vagy a szokványos háború utáni hős-szindrómáról van szó: semmit sem teszünk amíg be nem következik a baj, utána pedig mindig más a hibás, a mi kezünk-lelkünk patyolattiszta...

Irise 2011.02.23. 12:10:30

@Bikli néni: Van olyan,hogy cry for help 1x, 2x. De aki visszatérően beveszi a 2 seduxent a pohár vodkával és melléhazudik még ezt-azt, csak , hogy érzelmileg zsarolhassa a családját/környezetét , azzal bizony szemrebbenés nélkül kifizettetném én is a kezelés költségeit.
Igaza van Leroinak, aki meg akarja ölni magát, az megöli magát.

Bikli néni 2011.02.23. 12:33:54

@adamantium: Az logikus, hogy aki saját magának árt, azt ne más fizesse meg helyette. Csak próbálom kicsit árnyaltabban nézni a képet.

@Irise: "aki meg akarja ölni magát, az megöli magát. " Mondok egy megtörtént esetet, rendőrségen mesélték. Történt, hogy az ürge véget akart vetni az életének, és hogy biztosra menjen, a következőket tette: bevett 20 dekányi(!) gyógyszert, felakasztotta magát, végezetül egy szögbelövővel célba vette a homlokát (a sorrendben nem vagyok biztos). És annyira lúzer/szerencsés volt, hogy egyrészt elbaszarintotta a műveletsort, másrészt elég hamar észrevették.
Aki ennyiféleképpen áll neki elótani saját magát, az jó eséllyel tényleg meg akar halni.
A kamu öngyilkos bevesz annyi nyugtatót, hogy sajnálják, de egy levél Xanaxtól jó eséllyel nem patkol el senki.
Általánosságban egyet értek azzal, hogy aki tényleg öngyilkos akar lenni, az megteszi, de azért akadnak kivételek.

@Leroi: Szia :) Na, már 3-4 napja bojkottálsz, már azt hittem, valami problem van...
A pszichiátria alatt most nem a kórházi osztályt értem, ahova a friss öngyilkosokat viszik be, hanem a sima SZTK-rendelőben található szakrendelést. Ott kell elkezdeni a problémát (jobb lenne magánpihológusnál, ahol lehet beszélni is, nem csak futószalagon írják fel a gyógyszert), és nem akkor, amikor már nagy a baj.

Egyébként én úgy hallottam, hogy aki hangosan fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz, az rendszerint nem lesz az. Aki tényleg meg akar halni, az simán csak szépen csendben megteszi.

Leroi 2011.02.23. 12:52:37

@Bikli néni:
Mea culpa, miserere me...:)
Így van, egy régi psychiatriai tankönyvben rövid és frappáns mondás volt megemlítve az öngyilkossággal fenyegetőzőkkel kapcsolatban: amelyik kutya ugat, az nem harap.
A valódi öngyilkosok tragédiája az, hogy gyakorlatilag felderíthetetlen a szándékuk.
Sokszor teljesen normális a viselkedésük, kedélyesen elcsevegnek a munkatársaikkal, kifogástalan modorban, a munkájukat kiválóan elvégzik, megebédelnek, kiöltözve megvacsiznak valahol, majd megteszik.
Az ilyen egyének a legkisebb jelét sem mutatják valódi szándékuknak, nehogy megakadályozhassák őket.
Ők azok, akiket ha véletlenül sikerül is visszahozni az életbe, ismét megcselekszik, addig, amíg egyszer sikerül.
A gyógyulási esélyek minimálisak.

adamantium 2011.02.23. 13:05:46

@Bikli néni: van egy ilyen urban legend, hogy a tag öngyilkos akart lenne, kinézett magának egy tengerparti sziklát, odament, megevett többszáz nyugtatót meg hozzá egy liter vodkát, hurkot kötött a nyakába azt egy fához erősítette majd pisztolyt vett a kezébe. leugrott a szikláról, hogy majd felakasztódik ezáltal, de közben a biztonság kedvéért főbe is lövi magát
na a lényeg, hogy estében rosszul célzott, ellőtte a kötelet és nem a fejét, beleesett a tengerbe, ahol a sok lenyelt sós víztől összehányta magát, persze kijött a gyógyszer is, meg a vodka is, valaki látta az eseményt és kihúzta a vízből. a happí end kedvéért azért meghalt kihülésben.
a legérdekesebb amit hallottam, azt az igazságügyi orvostantanárom mesélte képekkel illusztrálva:
élt egy elhagyatott tanyán egy alak aki ugyancsak megunta az életét, de drámaian akart annak véget vetni: hegesztett magának egy jó nagy keresztet, jól megöntözte magát benzinnel, majd felmászott a keresztre, odaláncolta magát, majd egy öngyújtóval meggyújtotta magát, hogy majd milyen drámai lesz égve meghalni a kereszten. pechére nem volt elég a benzin nem égett elég hosszan ahhoz, hogy meghaljon és a kutya se járt arra, így nem is találta meg senki vagy egy hétig, de ki se bírta szabadítani magát a láncokból. a törvényszéki orvostani vélemény szerint 3 nap alatt halt meg kiszáradásban.
szóval az öngyilkossághoz is kell szerencse

Leroi 2011.02.23. 13:10:09

@adamantium:
Ezekből Hitchcock vagy Cronenberg (de Tarantino/Rodriguez még inkább) kiváló filmeket rendezett volna!:)))

Bikli néni 2011.02.23. 13:22:25

@adamantium: Ezt a szikláról leugrós urban legendet én is hallottam :)
Az én történetemben nem tudom, mennyi a valóság, a rendőrök mesélték, hogy ez konkrétan az ő ügyük volt.

@Leroi: Azért majd adhatsz életjelet magadról :)

Cartman (ex Cartman) 2011.02.23. 13:29:21

@Irise:
"De aki visszatérően beveszi a 2 seduxent a pohár vodkával és melléhazudik még ezt-azt, csak , hogy érzelmileg zsarolhassa a családját/környezetét , azzal bizony szemrebbenés nélkül kifizettetném én is a kezelés költségeit."
Családunkban van ilyen. (Majdnem) mindenki sajnálja, tutujgatja szegényt. Különösen az a drága jó édes anyukája, aki legnagyobb sikerének tartja, hogy a huszonéves (egyébként egészséges) fiacskájának összehozta a rokkantnyugdíjat. Feláll tőlük a hátamon a szőr...

Polifémosz 2011.02.23. 13:41:46

5 órával a bevétel után már nem kell gyomrot mosni, mert a gyomor ürülési ideje 3-4 óra. Nem baj a delikvens megérdemelte!
De hozzáteszem, nem veszélytelen eljárás.
Azt írja a levélíró, hogy nem volt magánál mikor bevitték. Na most a gyomormosást eszméletlen állapotú betegen csak intubációs védelemben lehet csinálni.
Szerintem nem lehetett eszméletlen.
Másrészt vannak olyan gyógyszerek, nyugtatók, pl Andaxin amiből egy kilót is bevehet, max kába lesz tőle tehát nem kell kimosni a gyomrát, mivel ennek is van kockázata.
Tipikus eset amikor a szar akarja kitolni a kutyát. Nem baj végül is magának kereste a bajt a szerencsétlen....

El Visco Stello (törölt) 2011.02.23. 14:05:31

@Polifémosz: Pénzért miért ne? Akkor mossák ki, amikor akarod. Két hozadéka is van a dolognak: Egyrészt egy kis zsebpénz, másészt érvényesül a pedagógia, mely szerint tanul belőle.(nem hiszek a módszerben)

El Visco Stello (törölt) 2011.02.23. 14:08:13

...ja és az eszméletlenséget(de még az alvást sem) én sem hinném. Lehet, hogy zavart, kába volt a srác a szerektől.

Leroi 2011.02.23. 14:26:20

@Bikli néni:
Jawohl ich werde mehr sorgfaeltig sein...
:)

Irkutszk 2011.02.23. 15:25:08

@El Visco Stello: Nos, valóban több fajta gyilkossági kísérleti mód van, természetesen. A gyógyszerbevétel épp a nem meghalni akaró módszerek egyike. Kétségbeesett kiáltás a környezet felé, hogy valami nem működik, változtatni kell. A posztban is olvashatóan a fiatalember túlélte az akciót.

Apafarkas 2011.02.23. 16:46:45

Már elnézést, de aki öngyilkosságot kísérelt meg, akkor azt miért is ugrálják körül az ápolók, meg miért is költsék rájuk a pénzt, ha mondjuk pl a tatabányai kórházban jelenleg üres joghurtos poharakat használnak pohárként?
Az öngyilkosság mint olyan komoly gond, persze. Labilis emberek és labilis felmenőik gondja, viseljék ők a következményeit. Az meg valóban vicces, hogy a laikus hozzátartozó kisírta, hogy rommá mossák a gyerek gyomrát. Ez olyan Darwin-díjas sztori :-)

epres négercsók 2011.02.23. 16:47:22

@pacula: Az indulatok elharapózását megelőzendő, kérlek, hogy a kommentedet olyan formában ismételd meg, hogy abban ne szerepeljen egy másik (erre különösen érzékeny) olvasótárs sértegetése. Köszi.

Apafarkas 2011.02.23. 16:52:03

@Bikli néni: ki rák fog pisztolyt bárki fejéhez is, hogy igyon? Szuverén ember szuverén döntése, viselje a felelősséget is. Nem "kisiklik" az ilyen ember élete. Ő maga tereli vakvágányra. Azt kéne már sok-sok embernek felfognia, hogy te döntesz, és annak a döntésnek bizony vannak következményei is. Nem jó dolog, tudom, meg nem is népszerű, de a saját életedért te vagy a felelős. Nem az apád/anyád/állambácsi, hanem csakis te.

cdrom70 2011.02.23. 17:03:58

Háát az öngyilkosság kevés esetben fogadható el megoldásnak.. (pl: egészségügyí ok, bármilyen gyógyithatatlan betegség..)

Aqweren 2011.02.23. 17:10:10

Én úgy gondolom hogy egyelőre még (legalábbis elvben) nem a "hulljon a férgese" társadalompolitikai irányzat van érvényben, a rendszer utánanyúl az embereknek, és akik ebben a rendszerben dolgoznak, azoknak ezt tudomásul kell venni.
Mindenkinek meglehet a magánvéleménye az öngyilkosokról/csövesekről/alkoholistákról satöbbiről, de aki emberekkel dolgozik, felelős munkakörben, az ezt a véleményt nem mutathatja, nem különböztetheti meg hátrányosan azokat, akikről rossz véleménnyel van.
Legalábbis a dolognak az emberi része itt kezdődik...

lüke 2011.02.23. 17:10:19

hmmm
ezért kell az ápolásnál kezdeni a reformokat!
EU szabvány sz.min.
napi 4x mennek végig a növérek- min. ketten!!!- tisztába tenni a beteget

Leroi 2011.02.23. 17:10:54

@Apafarkas:
A Monarchiánk valaha az elsők közt volt a világon az öngyilkosságok számát illetően. Úgy látszik, ezt a szétbomlása sem akadályozta meg (hogyan is tette volna, hisz épp egy új lelki terhet jelentett), most az utódállamok, Ausztria, Magyarország stb. vezetik Európában ezt a szomorú statisztikát.

Leroi 2011.02.23. 17:11:37

@lüke:
EU-s fizetésért.
Tedd hozzá.

lüke 2011.02.23. 17:14:01

@Leroi:
mit gondolsz mennyi az?

Leroi 2011.02.23. 17:14:22

@Aqweren:
Ha alkoholosan jön be hozzám egy beteg a szakrendelésre vagy az osztályra, nem vagyok köteles ezt tőle eltűrni.
Ha az alkoholizmusa miatt nem alkalmazza a kezelést amit ajánlok vagy nem tartja be a tanácsaimat, a jövőben a közvetlen életveszély kivételével nem vagyok köteles ellátni.
Törvény van rá.

rikavagyok 2011.02.23. 17:15:45

-24 órán belülit mosni szoktuk, gomba-, vagy altatószer mérgezettet azon túl is.
-Infúzió + vízhajtó arra kell, hogy meggyorsítsa a vesén ürülő anyagok távozását.
-Ha nem tud kooperálni, akkor pelenka, ill katéter a megoldás a pis problémára.
-Mérgezettet primeren sürgősségi osztály, vagy belgyógyászat lát el (ú.n. belgyógyászati baleset), ha teljesen feltisztult, onnét a pszichiátriáé, hogy eldöntsék, hogy áll- e fönn további öngyilkossági fenyegetés.

Leroi 2011.02.23. 17:15:50

@lüke:
Pontosan annyi, amennyi bármelyik országban a Lajtán túl, forintra átszámítva.
EU-s munkáért EU-s fizetés.
Forintért forintos ellátás jár.
Akarom mondani, filléres.

Bikli néni 2011.02.23. 17:16:37

@Apafarkas: Látom, sikerült kiragadni a lényeget. A lényeg ugyanis itt az (lett volna), hogy az eredeti gondolat az volt, hogy a család a felelős azért, ha valakinek kisiklik az élete (mondjuk öngyilkos lesz vagy alkoholista, stb.) És hogy nem, mert a legnagyobb családi szeretettől is lehet valaki ilyen lelki állapotban. Ez volt a mondanivalóm lényege.

Az is igaz, hogy senkit nem böködnek vasvillával, hogy igyon vagy egyéb módon rongálja a saját egészségét. És én aztán baromira nem szimpatizálok az alkoholizáló emberekkel, de azért annak lehetnek okai is, ha valaki kínjában az alkoholhoz nyúl felejteni.

Aqweren 2011.02.23. 17:21:08

@Leroi: Én nem egészen erre gondoltam, ezt megértem és ezzel egyet is értek.

Én azokra a kommentekre válaszul írtam ezt, hogy nem érdemli meg ugyanazt az ellátást egy önsorsrontó személy, mint bárki más, és arra akartam rávilágítani, hogy nem egyéni szinten kellene ezt eldönteni. Sajnos van rá példa, nem csak az egészségügyben, hogy ez mégis megtörténik.
Igen, lehet rajta filozofálgatni hogy kinek a befizetett járulékaiból kit látnak el (pl. a tb-t évtizedek óta nem fizető csövest vagy alkeszt), de munka közben ennek nem szabad átjönnie.

Aqweren 2011.02.23. 17:25:01

@Bikli néni: Sajnos ma már a családok nagy része nem tölti be a funkcióját, igazából nem együtt, hanem egymás mellett élésről van szó...nem véletlen van ennyi elveszett ember...

Leroi 2011.02.23. 17:35:25

@Aqweren:
Ez soha nem is jön szóba az ellátás során, minden a szakma szabályai szerint történik, összeszorított fogakkal, és csodák csodája épp az a társadalmi réteg követeli ékesszólóan a legtöbb (elő)jogot magának, akik tudvalevően élősködő életmódot folytatnak, soha a munka közelében sem jártak, mégis eltartja őket a társadalom mint Róma a plebejusokat.
A francia elnök próbált egyszer ezirányban lépéseket tenni, de lehurrogták.
Vannak körök, kiknek érdekük a jelen helyzet fenntartása.

Leroi 2011.02.23. 17:38:33

@lüke:
Merci, mais je conaisse de longtemps cette belle musique...:)))

adamantium 2011.02.23. 17:42:05

@lüke: egy nővérre jut 30 beteg, tehát 2 osztály összefog, 2 nővérre jut 60 beteg, napi 4 szer az 240 beteg, darabja 15 perc, az ugye 3600 perc, ami ugye 60 óra. egy nap alatt. és közben nem osztottunk gyógyszert, nem volt egy felvétel, egy elhalálozás és egy rosszullét sem, és a reggeli meg esti vizit sem szólt közbe. akkor, hogy is jön ez össze? adjál értelmes ötleteket, amihez ugye nem kell pénz, mert több pénzzel könnyű lenne, de jelenleg az nincs

lüke 2011.02.23. 17:48:35

@adamantium:
értelmetlen van itt elég,
az alapoknál kell kezdeni

adamantium 2011.02.23. 17:49:43

@lüke: de most a te ötleted volt a napi 4 szeri mosdatás, csak a lehetőségeket taglaltam és vártam a megoldást Tőled a Te ötletedre

lüke 2011.02.23. 18:05:35

@adamantium:
picit pongyola a fogalmazás :nem az ötletem, EU standard
s nem is mosdatásról volt szó- az 1x- a pelenkázás, a felnött osztályon
from me to... azt a Beatlesek éneklik

adamantium 2011.02.23. 18:08:43

@lüke: ne köntörfalazz annyit. felvetettél valamit, írd le a megoldást is. luxemburgban a minimálbér 1500 euró csak megjegyzem, kérem alkalmazni magyarországon is. persze, megoldást azt nem tudok az anyagi források előteremtésére

Leroi 2011.02.23. 18:12:40

@adamantium:
"A Volkssturmnak kevés a lőszere, de ezt helyettesíti a Führerbe és a győzelembe vetett töretlen hite!"
- mondotta Goebbels 1945.áprilisának vége felé...
Nálunk is kb. ilyen elvek vezérlik a nővérek munkáltatóit.
Kevés pénz, nagy lelkesedés...
:(

Balack 2011.02.23. 18:15:29

"Ezek után mindenkinek azt ajánlom,hogy messzire kerülje el az idegosztályt Siófokon!"

Köszönöm tanácsod, igyekszem elkerülni :D Amúgy meg lehet, hogy azért nem mosták ki a gyomrát, mert nem volt rá szükség, te nem vagy orvos. 5 órával az öngyilkossági KÍSÉRLET után pedig már kurva mindegy, hogy kimossák-e, vagy nem.

De a legfontosabb, hogy úgy neveljék a gyereket, hogy ne akarjon öngyilkos lenni. Ez a szülők hibája is.

Leroi 2011.02.23. 18:17:29

@Balack:
Ki ez az avatarodon? Kurt Cobain?

Balack 2011.02.23. 18:18:54

@Leroi: Igen. Tudom, hogy öngyilkos lett. És?

:osbourne. (törölt) 2011.02.23. 18:22:15

@Dr.laikus PhD:

Na már megint védjük a mundér becsületét ...

Leroi 2011.02.23. 18:22:19

@Balack:
8 nappal volt idősebb, mint én, most 20.-án töltötte volna a 44-et...
Csak megkérdeztem.

Leroi 2011.02.23. 18:31:20

@Balack:
Mondjuk, a politikai nézeteidet osztom, fiú...

Irkutszk 2011.02.23. 18:31:47

@Leroi: Öregszel, barátom, öregszel :)

(De te legalább öregszel, és nem maradsz örökké fiatal, ill. nézz gyermekeidre, és hidd el, megéri ;) )

Leroi 2011.02.23. 18:35:54

@Irkutszk:
Hagyd, sohasem érik be a kutacsom...:)

Bikli néni 2011.02.23. 18:40:14

@Leroi: Majd gondolkodom még a szülinapi ajándékodon... :)

Intizar 2011.02.23. 18:40:56

@Leroi: Szerintem nem igazán elegáns amiatt gúnyolódni a bevallottan laikus hozzátartozó fölött, hogy nem az egészségügyben bevett szakmai szlengnek megfelelően nevez meg dolgokat.
És még kevésbé elegáns úgy tenni, mint hogyha az illető a gyerek öngyilkossága és nem az ellátás durva hiányosságai miatt panaszkodott volna a kórházra.
Ez a komment szimpla szakmai fölényeskedés, alázás, a nálunk megszokott hűbéri stílusban. Ellentétben pl. Rábai úr magyarázatával, aki kulturáltan mutat rá, miért nem volt jogos a panasz.

Leroi 2011.02.23. 18:41:26

@Bikli néni:
Ó, ó...
Aranyos vagy, de a szülinapom megint éjszakára esik...:)

Irkutszk 2011.02.23. 18:43:22

@Leroi:

Én arra gondoltam, hogy csak a fiatalon meghaltak maradnak örökké fiatalok, de neked is igazad lészen.

Leroi 2011.02.23. 18:43:45

@Intizar:
Hol van a Rábai hozzászólása?
És melyek voltak az ellátás durva hiányosságai?
Hm?

Intizar 2011.02.23. 18:45:11

@Leroi: Bocsánat, összetévesztettem dr.laikussal. És az, hogy a húgyában hagyták fetrengeni a húgyos lepedőn.

Leroi 2011.02.23. 18:48:04

Infúzió ment neki, tök fölöslegesen kimosták a gyomrát, magáhoztért, a vizeletgyűjtő pelenka helyett már kacsát kért tehát jól volt.
Mi volt a hiányosság?
Meg kellett volna dícsérni az anyut, amiért ilyen állapotba került a gyereke?
(És ez elmaradt, véletlenül?)

Bikli néni 2011.02.23. 18:51:40

@Leroi: Látom én már, hogy le vagyok itten pattintva... szipszip :D

Leroi 2011.02.23. 18:52:28

A lepedő nem lehetett vizeletes, mert a pelenka felfogta, legfeljebb az lehetett tele...
Két másodperc és kicserélik.
Amúgy valamiért nem szeretik az alkoholistákat és öngyilkosjelölteket a nővérek.
Az ember egy természetadta tulajdonságánál fogva ódzkodik a szétkenődött vizelettől és széklettől, a durva káromkodásoktól, ütésektől, rúgásoktól, a mosdatlanság bűzétől.
A nővér, egy negyven-ötvenkilós nő mért lenne más, mint bárki ebben a tekintetben?
Be kellene állni a helyébe és elvégezni éhbérért azt, amit 12 órán át csinál...

Balack 2011.02.23. 18:59:42

@Leroi: Igen, ezt is tudom, nem véletlenül ő van az avataromon : ) Pár évet még igazán kihúzhatott volna, mert a zenéjük csak kezdett beérni az Unplugged in NY albumukkal, hihetetlen nagy koncert volt.

De már az is szerencse, hogy ezt a kort megélte, többször élesztették újra túladagolás miatt, utoljára viszont már biztosra ment.

De mindig is depis, öngyilkos alkat volt szegény, Isten nyugosztalja.

adamantium 2011.02.23. 18:59:48

@Leroi: jaj, hogy mondhatsz ilyet, neki ez a hivatása ingyen is ki kell mosdassa az alkoholistát a fekáliából, elvégre ez a hivatása, ahogy a benzinkutas is ingyen teletankolja az autómat hisz neki meg az a hivatása :D

Bikli néni 2011.02.23. 19:03:59

@Leroi: Minden tiszteletem az ilyen embereké. Én garantáltan nem lennék képes ezt csinálni. Még kesztyűben sem. Még dupla bérért sem.

Leroi 2011.02.23. 19:04:21

@Balack:
Isten nyugtassa, szegényt.
Megvan a verseskötete, féltve őrzöm, a Vagabund kiadó adta ki anno.
A grunge-metal eléggé jól fekszik nálam, akkoriban sokat hallgattam...

Leroi 2011.02.23. 19:07:58

@Bikli néni:
Egy 130 kg-os derékfájós perverz psychopata pasi (a főnök betege, kivételezett V.I.P. személy) szokása volt nálunk, hogy egy-egy rövid periódusra teljesen mozgásképtelennek tettette magát, és mindeközben kijelentette, hogy a nemi higiéniára ő nagyon kényes, úgyhogy egy nővérke oda volt állítva, hogy kacsábavizelés után hosszasan sikálja a genitáliáit.
Na erre mondtam, hogy b@ssza meg, egyszer kifordítom az ágyból, hogy csak úgy nyekken, a hülye barmot.

Irise 2011.02.23. 19:09:52

@Leroi: @rikavagyok:
Tegnap volt egy édes öngyilkosom. 29 órával a gyógyszerek bevétele után hozták be szülei a felnőtt embert.
18 gramm Gabapentin, 500 mg Nortriptylin, és 30 gramm paracetamol , meg 1.8 gramm codein.
Hát ugye, a javán már túl volt otthon,de mégy mindig voltak neuro tünetei, a paracetamol már meg...ta a máját, azért adtam neki acetylcystein infúziót...
Valamit mondott a hozzátartozó a "legközelebbről", úgy bennem volt,hogy megmondom,hogy nincs legközelebb, mostmár a májtranszplant listára koncentrálunk, és szorgosan imádkozunk. De nem mondtam meg. Hadd legyen még egy nyugodt napjuk.

Leroi 2011.02.23. 19:13:02

@adamantium:
A kutas mindig kap valamit a zöld nagdrágja zsebébe (ezzel el is árultam, hol szoktam tankolni)...
Szegény nővérkék...

Leroi 2011.02.23. 19:15:17

@Irise:
Azért a codein és gabapentin sem kutya...Utóbbit errefelé diabeteses polyneuropathiaban is alkalmazzuk, no meg régi antiepilepticum.
Amúgy az UK-ban a codein szabadon kapható?

fuzzykinkyfunk 2011.02.23. 19:15:48

@Irise: nyugodjék békében:(! /30 g paracetamol/

adamantium 2011.02.23. 19:20:09

@Irise: legalább nem fájt neki

Anna Doktor 2011.02.23. 19:21:49

@Leroi:
Isten éltessen :-)
Kár, hogy mostanában éjszakára esik :-)

Irkutszk 2011.02.23. 19:25:17

@Irise: Ugye milyen jó nátha ellenes szer (lenne) az ACC+paracetamol? Köptet is, lázat/főfájdalmat is csillapít!

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.23. 19:40:27

Sajnálatos dolog, amit a posztoló írt.

Ám, hazánkban van olyan állami fenntartású, (de lakók térítési díjat fizetnek) szociális otthon, ahol az ápolók merő lustaságból az inkontinens (nem csak vizelet) idős emberekre egyszerre két pelenkát adnak. Ugyanis ha megtelik, az alsót egyszerűbb nekik húzni alóla és utána "visszazárható" az alatta lévő rá, kevesebb macera napi szinten az ápolóknak.Az, hogy az idős ember kellemtlenül érzi magát két pelenkában, alig tud bennük mozdulni,az nem szempont. A pelenka cserénél, pontosabban alsó kihúzásánál meg végig megy rajta a trutyi és nem törlik le, és egész nap viszket...stb.
Méltóságteljes öregkor....

Egyéb: pszichiátriára nyugdíjas hozzátartozóm régebben úgy került, kivizsgálásra, hogy orvosai időskori demenciára tippeltek (emlékezet kiesései is voltak...stb)., de tisztázni kellett egy -két tüntenek mi lehet az oka, nem örültünk, de oda beutalták.
Még aznap estére "zöldséget" csináltak belőle, fel sem tudtuk ébreszteni mikor mentünk látogatóba. Amíg a pszichiátrián volt egyetlen egyszer sem tudtunk kommunikálni vele (kb. egy héten át volt ott, minden nap bementünk hozzá, volt, hogy délelőtt, kora délután, reggel, este) mindegy volt mikor).
Feltételezem a dolgozóknak kényelmesebb volt mindenkit benyugtatózni, altatózni! Pedig nem dühöngő, vagy veszélyes ember volt, csak néha elvesztette az egyensúlyát is, ilyesmik.

Érdekes mód, mikor hazakerült, két napon belül megszűnt "zöldségnek" lenni. Addigra biztos kiment belőle a sok indokolatlan gyógyszer.

(Végül kiderült, agydaganat okozta a tüneteit, miután végre CT-re is elkerült, de az is megérne egy misét, mennyit kellett ezért könyörögni... Utána meg nem győztek szabadkozni. De az már egy másik történet lenne, és már mindegy, mert sajnos hozzátartozó azóta már meghalt).

fotelagy 2011.02.23. 20:01:53

Az ongyilkossag halalos bun, aki megkiserli az a pokolra jut.

Bikli néni 2011.02.23. 20:13:04

@fotelagy: Ó igen, erre én is emlékszem gyerekkoromból: az öngyilkosok a pokolra jutnak. Legalábbis, kinek mi a hite...
Az a véleményem azonban, hogy aki komolyan öngyilkos lesz, annak baromira mindegy, hogy hova kerül utána a lelke. Ahogy általában az is mindegy nekik, mit (kit) hagynak itt maguk után. Persze ezért mindenki megkövezi őket, én is ráncolom a szemöldököm miatta, de nem tudhatjuk, mi motiválja őket erre, mi vezetett oda, ahol véget ért az út.

Az egyébként urban legend, vagy tényleg az van, hogy az erkélyről ugró szemüveges öngyilkosok leveszik az ugrás előtt a szemüveget? És ha igaz, miért teszik ezt?

Bikli néni 2011.02.23. 20:17:58

@Leroi: Az ilyeneknek nem lehet azt mondani, hogy ez nem képezi az eü-ellátás részét, hogy mit hol mosogassanak neki, és hívjon külön fizetett mosdatóembert?
Nem írom le, hogy az ilyeneknek én mit szánnék osztályrészül, mert még a végén ki leszek dobva :)

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.23. 20:19:06

@Bikli néni:

"Az öngyilkosságok jellemzően valamilyen pszichiátriai kórkép (depresszió, szorongás, skizofrénia) következtében, mintegy szövődményként történnek. A szorongásos betegségben szenvedők öngyilkossági kockázata az átlag lakosság rizikójának körülbelül harmincszorosa."

Forrás:
www.webbeteg.hu/cikkek/depresszio/1493/ongyilkossag---a-sotetbe-vivo-ut

Aqweren 2011.02.23. 20:19:11

@tüke_: A méltóságteljes öregkorról eszembe jutott, hogy egyszer érdemes lenne kiszámolni, hogy mennyibe kerül a rendszernek egy beteg, ha bentlakásos intézményben van, és aztán ezt összevetném az ápolási díj összegével. Tényleg kíváncsi lennék az arányokra, bár van egy olyan sejtésem hogy az ápolási díj sokkal kevesebb...

fotelagy 2011.02.23. 20:22:03

Voltatok már olyan katolikus temetésen, ahol öngyilkost temettek? Én voltam... Itt vetődik fel a kérdés: kinek van igaza? Nyilván csak egy válasz létezik.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.23. 20:26:24

@Bikli néni:

ezek meg máshonnan (az okokhoz még:)

"Biológiai tényezők: számos vizsgálat kimutatta, a befejezett öngyilkosságot elkövetők körében egy bizonyos központi idegrendszeri ingerületátadó-továbbító anyag (szerotonin) mennyisége, forgalma lecsökkent, függetlenül attól, társult-e az öngyilkosság valamilyen pszichiátriai betegséghez (leginkább depresszióhoz) vagy nem. Ezen ingerület-átvivő anyag szabályozásának zavara a legtöbb depresszióban is megfigyelhető, a gyógyszeres kezelés ezt a zavart állítja helyre. Ám rögvest le kell szögeznünk, hogy a biológiai-öröklött tényezők nem jelentenek megváltoztathatatlan sorscsapást senkinek nincs a génjeibe kódolva az öngyilkos magatartás sőt a szerotonin csökkent szintje sem szükségszerűen mindig öröklött zavar eredménye. A nevelés, a tanulási folyamatok, az optimális személyiségjellemzők mind-mind befolyásolják, korrigálják, igen gyakran fel is függesztik a rossz géncsoportok aktivitását.

Fontos lehet a vér koleszterinszintje és az öngyilkosság közötti kapcsolat kérdése: több vizsgálat igazolta, hogy az alacsony (csökkentett) vérkoleszterin-szint (csökkenti ugyan a szív-, érrendszeri betegségek veszélyét), növeli az öngyilkosság és a kísérletek kockázatát mivel ilyenkor a fentebb említett központi idegrendszeri anyag, a szerotonin termelődése is csökken.

További pszichiátriai betegségek: a depressziós tünet-együttesek mellett a mániás-depressziós zavar (a mánia leegyszerűsítve a depresszió ellentéte), a skizofrénia, bizonyos személyiségzavarok, az alkohol- és gyógyszerfüggőség, a kezeletlen szorongásos zavarok jelentenek kifejezett veszélyeztető tényezőt az öngyilkossággal kapcsolatban. Fontos tudni arról is, hogy a legtöbb pszichiátriai zavar nem különálló kór, ezen betegségek megjelenhetnek egymás mellett, átalakulhatnak egymásba, sőt testi kórok mellé is társulhatnak, hatványozottan súlyosbítva a betegség lefolyását. A szorongásos zavarok (pánikzavar, fóbiák, kényszerbetegség), az alkoholfüggőség, a skizofrénia, a személyiség- és különösen az evészavarok igen gyakran párosulhatnak depresszióval, többszörösére növelve az öngyilkossági veszélyt. A szívinfarktuson illetve agyvérzésen átesett betegeknél rendkívül gyakori a depresszió és bizonyos szorongásos zavarok, alvászavarok fellépése.

Az utóbbi évek amerikai kutatásai arra is utalnak, hogy a személyiség neurobiológiai-genetikai háttérű érzékenysége súlyos stresszhelyzetekben pszichiátriai betegségek hiányában is vezethet önpusztító viselkedéshez. A korábbi öngyilkossági kísérletet, vagy a jövőbeni öngyilkosságra utaló közlést semmiképp sem értelmezhetjük komolytalan fenyegetőzésnek, csakis az esetleges önpusztító magatartás egy további fontos jelének. Soha nem szabad arra gondolni, hogy aki csak beszél, az úgysem cselekszik. A befejezett öngyilkosságot elkövetők 16-32%-ának volt már korábbi kísérlete!

További kockázati tényező a tartós egyedüllét, a munkanélküliség, a negatív életesemények, a koragyerekkori veszteségek közvetett hatása. A társadalom egyes csoportjai (idősek, magányosak, serdülők, megterhelő, veszélyes környezetben dolgozók, öngyilkosságot elkövetettek hozzátartozói) nagyobb veszélynek vannak kitéve. Persze e rizikófaktorok inkább másodlagos összetevőnek tekinthetők, melyek az említett primér tényezőket felerősítve működnek.

...
A vég kezdetekor az áldozat személyisége jellegzetes változásokat mutat: gondolkodása, viselkedése merevvé, sablonossá válik, eltér korábbi önmagától, érzései jóval szűkebb skálán mozognak, mint korábban (érzelmileg beszűkül), emberi kapcsolatai eltűnnek, korábbi értékrendjét, életét értelmetlennek tartja. Haragját önmaga ellen, nem kifelé fordítja. Gondolatai öngyilkossági fantáziákkal telítettek, a módszer kiválasztására, az öngyilkosság tervére irányulnak, s még arra, hogy milyen lehet majd hozzátartozóinak, barátainak viselkedése az öngyilkosság után. Természetesen a fentebb leírt jelek nem azonos érvényűek mindenkire, az egyéni eltérések széles skálán mozoghatnak. Hogyan segíthet az egészségügy, a környezet?"

"Mint láthattuk, az öngyilkosságot elkövetők majdnem kétharmada depresszióban szenved. Ennek megelőzése, időbeni felismerése majd szakszerű kezelése életfontosságú!"

tódór piroska 2011.02.23. 20:33:24

@fotelagy:
"Az ongyilkossag halalos bun, aki megkiserli az a pokolra jut."

Egy olyan komplex, sok összetevőjű problémát, mint az öngyilkosság, nyilvánvalóan nem lehet ilyen egyszerű (primitív) módon elintézni, ma már az egyház álláspontja is sokkal árnyaltabb ennél

fotelagy 2011.02.23. 20:36:24

@tódór piroska: Komplex probléma? Az ember teste es lelke nem az ove! Nincs joga rendelkezni felette!

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.23. 20:40:22

@Aqweren:

nem tudom, egy ismerősöm édesanyja, 2003-2004-bean volt egy bentlakásos otthonban, állami intézmény, ahol akkor 56 ezer forintot fizettek havonta. A fürdetőszereket a hozzátartozók vittek be (ami amúgy benne lett volna a térítési díjban), sokszor kaját is, mert nem volt elég az ottani, intézeti koszt az időseknek. A lakó szobákban is ami eszközök, tárgyak az ágyon kívül voltak, mind hozzátartozók vitték be, pl. kishűtő, TV, könyvespolc, szekrény, rádió...ilyesmi.
Az intézetnek volt mosododája, de sokszor összekeverték melyik ruha kié, állítólag mosni is sok hozzátartozó haza vitte inkább a ruhákat és visszavitte, amolyan váltás, forgásban. Azóta nem tudom mi lehet a helyzet.
Ám ez az intézet az önkormányzattól is kapott pénzt a működésére, de hogy mennyit azt sem tudom.
Többnyire a gyógyszereket is a hozzátartozók váltották ki, mert többször mondták nekik, hogy az intézeti gyóygszerraktárban épp ez, meg amaz nincs. WC papír sem volt elég, azt is mindig vittek be. Szóval, a térítési díj valójában többe került mint 56 ezer forint havonta. Azóta meg eltelt 6-7 év, biztos már más árak vannak.

Irkutszk 2011.02.23. 20:45:56

@fotelagy: A Középkort már elhagytuk, a Katolikus Egyháznak jelenleg nincs egyeduralma, és még akkor sem volt, mikor azt hitték (mert ugye India meg Kína akkor is létezett, az indiánokról meg aztán nem is beszélve).

Természetesen egy öngyilkossági posztnál felmerülhet az egyház hozzáállása is a témához, ugyanakkor az orvosnak nem tiszte pálcát törni senki felett. Ezt majd Istennel letárgyalja az illető, az orvos arra esküdött, hogy a beteg testi és lelki épségét próbálja helyreállítani, megőrizni.

Irkutszk 2011.02.23. 20:46:35

@scopolamin: Köszönöm, megkaptam, válaszoltam :)

AzHofi 2011.02.23. 20:46:52

Aki tényleg öngyilkos akar lenni, az menjen fel télen a hegyekbe egy üveg whiskyvel, vetkőzzön meztelenre, feküdjön a hóba, és kezdjen hozzá az iváshoz. Aki meg csak játssza az eszét, az picit feküdhet a pisiben nyugodtan, semmi baja nem lesz tőle.

tüke_ (törölt) (törölt) 2011.02.23. 20:48:12

@Bikli néni:

ezt kifelejtettem belőle:

"Az ember azonban nemcsak kémiai reakciók halmaza. Több vizsgálat bizonyította, hogy a depressziók eredményes kezelésében, az öngyilkosság megelőzésében a gyógyszeres kezelés mellett a pszichoterápiának, a beteg utógondozásának ugyanolyan fontos a szerepe, leghatékonyabb a két módszer együttes alkalmazása. Pszichoterápia során újfajta tanulási mechanizmusok, szemléletmódok alakulnak ki a betegben, önmagáról, másokról, a világról alkotott képe, konfliktus- és problémamegoldó mechanizmusai optimális irányba változnak, gondolkodásában új, sokrétű, rugalmas mintázatok jelennek meg, melyek segítségével belső világa, információ-feldolgozó módszerei, magatartása nem a betegség, hanem az egészséges, tünetmentes élet felé irányulnak. Mint ahogy gyógyszerből, pszichoterápiából is több típus alkalmazható, s a beteg személyiségének, élettörténetének figyelembe vételével kiválasztható a leghatásosabb gyógyszer + pszichoterápia mód.

Az öngyilkossági válságban levő ember számára kulcsfontosságú a megkapaszkodás lehetősége, az odafigyelő, segítő terápiás szakember, akiben bízni lehet, aki mind a gyógyszerekkel, mind a pszichoterápia eszköztárával segíteni tud. Ne feledjük azonban, hogy az öngyilkosságot elkövetők egyharmadánál nem találhatók meg a depresszió tünetei. (Ám biokémiai eltérések itt is mutatkozhatnak.) Sok áldozatnál találhatunk valamilyen felderítetlen pszichiátriai betegséget (személyiség- vagy viselkedészavar, szorongásos-, evészavarok, alkohol- és drogfüggőség, skizofrénia). Ezek korai felismerése, majd a szakemberhez fordulás létfontosságú az öngyilkosság megelőzésére. Sem a depresszió, sem a többi kór nem dühöngő őrült képében jelentkezik, bárkiben meglapulhat, először észrevétlenül, majd mind nagyobb szenvedést okozva az érintettnek és környezetének."

ave 2011.02.23. 20:52:17

Nekem a tanulsag inkabb az, hogy ne legyunk ongyilkosok, mert bizony a sajat hugyunkban fogunk fetrengeni, ami minket ugyan nem zavar, mert nem vagyunk magunknal, de anyankat -erheto modon- felzaklatja.

Udvozlettel,
egy ismerosom

szabidoki 2011.02.23. 21:09:35

@Leroi: a codein nem, azt csak receptre adják. Létezik viszont paracetamollal kombinálva, és ugyan az is receptes, de a háziorvosok felírják boldog-boldogtalannak. Nem különösebben nehéz hozzájutni.

Aqweren 2011.02.23. 21:11:46

@tüke_: Azért jutott ez eszembe, mert nagyon kevésnek tartom az ápolási díj összegét, mert ugye aki otthon marad a hozzátartozójával az elvileg nem a rendszert terheli, és arra tippeltem, hogy valószínűleg a töredéke sincs annak, mint amennyibe az intézményi ellátás kerül.
Az meg hogy az otthonokban milyen állapotok uralkodnak, megint megérne egy misét, de ez már nagyon nem ehhez a poszthoz tartozik..

Anna Doktor 2011.02.23. 21:25:03

@adamantium: Te olyan okos pasi vagy, nehogy bedőlj egy ilyen agent provocateur-nak :-)
még a végén megmagyarázza, hogy Te vagy maga a Sátán és akkor visszavágsz és akkor cenzorilla kivág és akkor mi szenvedünk :-)

adamantium 2011.02.23. 21:30:50

@Anna Doktor: óh köszönöm
nem kell félni, ez nem üti meg a szintet amitől én beindulok :D

gardarak 2011.02.23. 21:37:52

A laikus posztoló megint megkapta a magáét... :)

Mercel 2011.02.23. 21:41:50

Hello!

Megint a posztoló, illetve az ellátott (Jelen esetben nem ellátott): a hibás, és a hülye.
Megint van pár "szakmabeli" amelyik megindokolja, hogy a posztolónak nincs is igaza és miért nem.
A kommentelők megint ismerik az összes körülményt és ennek tudatában mondanak intelligens és megalapozott véleményt.

És megint rohadtul elfeledkezik mindenki arról az istenverte apróságról, hogy minden emberi lénynek kijár az emberi bánásmód.

Mindent meg lehet magyarázni, csak azt a folytonos embertelenséget, amit az ember a magyar egészségügy dolgozóitól "kap".. Na azt nem.

"Frigyes"

Anna Doktor 2011.02.23. 21:42:06

Amúgy klassz lenne vitát indítani az öngyilkosságról, biztos van valami blog erre is - csak nem épp a kedvenc "beíróimmal"
Igenis vannak esetek, amikor alternatívaként szóba jöhet az öngyilok, de szerencsére, az ilyen esetek többségében müxik az első, vagy második lehetőség ...
Na meg józanul és épp elmeállapottal elkövetett öngyilkosság - elég ritka!
A posztoló felháborodása teljesen érthetetlen. Kíváncsi lennék szerinte hogyan "kellett volna" az eseményeknek bekövetkezniük? Ki és mit "kellett volna" tegyen, hogy ne szülessen meg ez a "felháborodott" levél?

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.02.23. 21:45:10

@Bikli néni: általában tényleg igaz, aki fenyegetőzik, nem teszi meg. A barátnőm hónapok óta mondogatja. Szombaton megtette. Túlélte. Azóta nem mondja. De ez rosszabb, mintha mondaná. 17 éve áll kezelés alatt, de most először tett ilyet. Az a baj, hogy a 17 év alatt több ezerszer elmondta, ember legyen a talpán, aki kiszűri azt, mikor jön el a megvalósítás. :)
A 10 éves fiam 4 éve bipoláris egy trauma miatt. Hányszor hallottam tőle is, hogy öngyilkos lesz? 8 évesen 3 kísérlete volt. 4 éve járunk terápiára, gyógyszert szed, mindent megteszek érte, de sajnos még így is elszáll, bár már egyre ritkábban. Lekopogom, 1 éve nyugi van ilyen téren.

Leroi, csak annyit, nem biztos, hogy anyu hibája. Nem tudhatod. Ha nekem valaki ezt mondaná, elmesélném neki, mit tett egy pedofil a 6 éves fiammal. Előbb kérdezd meg anyut, hogy került oda a fiú, és utána törj pálcát a feje felett, kérlek. :) Én csak olyan szülőket ismerek, akikkel a kórházban találkoztam, és minden szeretetüket bevetve igyekeznek segíteni a gyerekükön. Legyen drogos, hiperaktív, bármilyen. A blogos anyu, ha tojt volna a gyerekére, be sem ment volna hozzá. Én látatlanban egy minimális bizalmat azért szavaznék anyunak. A barátnőm anyja csak annyit mondott, ott dögöljön meg... Na ő nem annyira kedves anyu. Vagy pl. Tbányán az intenzíven a fiam ágya mellett volt egy 12 -13 éves lány, drogos, csellengő, aki rajzszögeket evett. Anyu sehol nem volt napokig. A lány elmondása szerint elég régóta nem volt anyu.

adamantium 2011.02.23. 21:45:54

@Mercel: aki megtagadja az emberi mivoltát, az emberi létet el akarja dobni magától, azzal legyen emberséges valaki? lehet nem is akarja, hogy megmentsük, be is perel a végén, megtörtént eset

fotelagy 2011.02.23. 21:48:35

@adamantium: Csak ez az istenkomplexusotok ne lenne... Még rendes emberek is lehetnétek.

adamantium 2011.02.23. 21:57:01

@fotelagy:
két bölcs bagoly beszélget:
- tegnap találkoztam a Jóistennel és aszondta én vagyok a legszebb, a legügyesebb és legokosabb bagoly a világon
erre a másik
- ugyan már, én ilyet nem mondtam

Anna Doktor 2011.02.23. 21:59:10

@Chance4U: Ez most ütött.
Nagyon nem szívesen keveredem bele a beszélgetésekbe (inkább olvasom), de a kálváriád megérintett, mivel kis hazánkba - szerencsére - az ilyen szörnyűségek ritkák, ahol élek sajnos gyakoriak.
Kitartást és sok-sok szerencsét, erőt kívánok Nektek és teljes felépülést a gyermekednek.

Mercel 2011.02.23. 21:59:24

@adamantium:

Igen.
Döntés kérdése lenne egy normális orvos, vagy ápoló számára az emberség?
És ha igen akkor, hogy megy? Ezzel most emberséges leszek ezzel meg Pfujj NEM!

Nem kötözködöm, komolyan kérdezem..
Értem én a fásultságot a kevés pénzt megértek és átérzek én mindent.

Csak ahogy fogalmaztam, az embertelenséget nem értem meg, és fogadom el.

A beküldött posztok legnagyobb része nem is az orvosi hibákról szól, hanem az embertelen bánásmódról, hozzáállásról.

"Frigyes"

adamantium 2011.02.23. 22:04:26

@Mercel:
az emberség nem kérdés, a kérdés az, hogy ha olyan emberekre költöm a szűkös pénzt akik lehet, hogy nem is akarnak élni, miközben lehet, hogy ártatlanok emiatt nem jutnak megfelelő ellátáshoz, mert elfogy a pénz, le van foglalva az egyedüli lélegeztetőgép, az egyedüli műtő akkor az emberséges, hogy egy öngyilkost mentek és hagyok meghalni egy másikat? mégis hogyan döntsek ha van egy huszonéves öngyilkosom és egy 70 éves szívrohamosam? melyik kapja meg a lélegeztetőgépet?

Anna Doktor 2011.02.23. 22:04:59

@adamantium:
egy vihogásért kár lenne kommentet írnom :-) - ezért:
szerinted mi lenne az ilyen emberekkel ha ki"csöppennének" a közösségükből? ha szembetalálnák magukat a Valósággal? ha nap mint nap szembe kéne nézniük a "véres" valósággal? ha csak 1tlen éjszakát eltöltenének a traumán?

Chapell 2011.02.23. 22:05:45

@fotelagy: "Komplex probléma? Az ember teste es lelke nem az ove! Nincs joga rendelkezni felette!"

Teljesen igazad van! Az én testem pl Kbr'Phowrqa Alpha Centauriból származó szuperintelligens kék szín tulajdona!

drpeti 2011.02.23. 22:06:04

Mivel ez nekem igencsak szakmámba vág, tisztázzunk néhány dolgot.
Gastricus Decontamináció (GD)/Gyomormosás: 1-2 órán belül van értelme a legtöbb esetben, igen. Feltéve, ha a beteg nem evett, és gyorsan felszívódó gyógyszerről beszélünk. Befolyásolja a gyomor ürülését jelentős mennyiségű táplálék. Bizonyos gyógyszerek lassítják a bélműködést (carbamazepin, atropin, opiátok, stb), ilyenkor akár 6 óra elteltével is lehet még gyógyszerszemcsét kimosni. A gomba igen lassan emésztődik és gyakran megragad a gyomor redőiben, gombamérgezetteket 12-24 óra elteltével is mosunk. Bizonyos gyógyszerek szétesésüket követően egy nagy masszává alakulhatnak (bezoár), amiből folyamatosan szabadul fel a hatóanyag. Ilyenkor hasznos lehet a gastroscopia, esetleg a bezoár műtéti eltávolítása (persze a kockázat/haszon erőteljes mérlegelésével).

Nem értem soha a hozzátartozókat, akik reklamálnak, hogy nem lett kimosva a beteg gyomra. Azért nem lett, mert NEM KELL. Megvannak a kockázatai. Szakítottam már fel 15 cm hosszan nem ismert, aktív gyomorfekélyes gyomrát (az ő esetében indokolt volt a GD).

Felteszem, hogy a postban szereplő beteg valamilyen BZD tartalmú tablettát vett be (Mo-n a betegek 4/5-e ezt választja, kevés eredménnyel).
BZD mérgezettnél meg kell várni, hogy kiürüljön. Ennyi. Addig fekszik és alszik. Ha nagyon besüllyed a tudata, akkor max adunk neki flumazenilt. Ha arra se reagál kellően, akkor tubus + lélegeztetés az intox lezajlásáig.

Persze hogy a beteg pelenkát kap, mert felesleges bele a katéter. Egyrészt átlagosan 24 órán belül teljesen feltisztul, másrészt senki nem akarja utána még kezelni a hugyúti fertőzését.

adamantium 2011.02.23. 22:10:46

@Anna Doktor: az ember olyan, hogy mindenhez ért, mindenbe szeret beleszólni tudatlanul, sőt főleg tudatlanul nagyon bátor, amikor viszont megismeri a valóságot akkor gyakran átesik a másik oldalra lásd a hályogkovács esetét

tbjárulékfizető 2011.02.23. 22:22:05

@adamantium: mi a helyes válasz a véralvadásnál?

Mercel 2011.02.23. 22:27:07

@adamantium:

Elbeszélünk egymás mellett úgy látom.
Nem fogok emberségből kioktatást tartani, ha nem érted, hogy én min akadtam fent
akkor ez van.
Nem akarlak megsérteni úgyhogy részemről ennyi a téma.

"Frigyes"

Anna Doktor 2011.02.23. 22:27:08

@adamantium: imádom azt az anekdotát! Egy elképesztően zseniális szemész professzorral dolgozhattam (1x, régen)és mindig elsütöttem, mert állandóan ilyenekre akart rávenni. Meglepő, hogy ismered ... mármint az anekdotát
Most komolyan: tényleg eldöntöd - in vivo - hogy kit láss el? Szerintem (és sajnos) tenned kell. amit tenned kell. Utána - ha van időd - gondolkodhatsz, hogy b.. meg! A rohadt életbe!

epres négercsók 2011.02.23. 22:32:11

A vallásfanatikus orvosszidalmazásért egy hét pihenő jár. Többiek, ne ugorjatok rá, ha kérhetem.

epres négercsók 2011.02.23. 22:33:43

@keramia53-1: A történetben szereplő beteget lehet véleményezni, de ésszerű határokon belül. Nem mondom többet.

adamantium 2011.02.23. 22:37:00

@tbjárulékfizető: lemaradtam, mi volt a kérdés?
@Mercel: szerintem sem értesz a témához, mert soha nem volt szükséged arra, hogy ilyen helyzetben döntsél, én is kritizálhatnám mondjuk az aszfaltozók munkáját, mert nyilván rosszak az utak, de hát nem vagyok benne az üzletben, így nem ismerem a lehetőségeket, és inkább nem nyilatkozom szakértőként
@Anna Doktor: valahogy nem akar visszaugrani a program az én kommentemre amire válaszoltál, így most hirtelen nem tom melyik anekdotáról van szó. én csak abban kellett eddig döntsek, hogy nincs tovább, álljunk le az újraélesztéssel, illetve 2 hónapja egy mellkason lőtt fiatal nőt úgy vittünk műtőbe, hogy előtte semmilyen diagnosztika nem történt, felnyitottuk a mellkasát és a hasát minden lemosás és bemosakodás nélkül, így is elment, vena cava inferior lövése volt.
de idősebb kolléga mesélt olyanról, hogy tömegbaleset után annyi sérült volt, hogy mindent amputáltak amit lehetett és így is a legidősebb, háborút megjárt sebész állt az ambulancián és egy filctollal írogatta a betegekre, hogy mennyi az esély és mit vágjanak rajtuk, mert diagnosztikára sem volt nagyon idő.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.23. 22:37:25

A kedves olvtársak nagyon gyorsan és könnyen pálcát törtek a család felett, pedig a jelenleg igen gyakori diszfunkcionális családmodellek jelentôs részében ugyanaz a gyökérprobléma, mint az egészségügyben: a pénzhiány. Mert bizony a 8-12 órában végzett munka, a stresszhelyzetekkel teli utazás után az otthonában körülbelül ugyanolyan lelkes mindenki, mint a nôvérke. Természetesen van kivétel (megelôzendô a "mi tizenketten ettünk egy krumplit, de anyánk mindig szeretett" kommenteket), amiként örökké mosolygós orvos és nôvér is van.

Az öngyilkossági kisérletet eljátszók jelentôs része a közvetlen környezetének kívánja felhívni a figyelmét arra, hogy az életet, amit élnek (közösen), nem tartja megfelelônek. Mondhatnánk nem tartja élhetônek az életét.
Hadd hozzam párhuzamba azzal, hogy a technikailag helyes (meggyógyult ugye), orvosi ellátás sem egyezik meg azzal, amikor a beteg testén túl a lelkére is tud idôt szakítani az egészségügy. Eképpen az sem ugyanaz, hogy a kedves családtagunkat technikailag helyesen tartjuk, (etetjük, iskoláztatjuk, óvszert tornacipôt, dresszt bekészítjük) mintha családként funkcionálva idôt és energiát tudnánk fordítani a problémái megbeszélésére.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2011.02.23. 22:43:28

@szomorutojas: Természetesen ennek a figyelemfelhívásnak akaratlanul részese lesz az egészségügy is, ami alkalmat ad arra, hogy ki-ki az öngyilkossági kísérletekkel kapcsolatban kifejthesse aktívan vagy passzívan a véleményét. Ezt bizony magának kereste a kedves öngyilkosjelölt, noha a kialakult konfliktus megoldásához még kevésbé sérült személyiség is kevés sokszor, dehát ezt nem tisztje figyelemben tartani senkinek, aki a testtel foglalkozik hivatásszerûen.

Mercel 2011.02.23. 22:51:26

@adamantium: Visszavonom.

Kicsit még nagyképűsködj kérlek:))
Nem a nemhozzáértésem ismertem el amit leereszkedően jóváhagytál, pusztán megpróbáltam kitérni egy kellemetlen hozzászólás megírásától - Ettől:

Embertelenségről beszéltem - te jössz a lehetséges kártérítéssel.
Aztán a választás kényszeréről.

Szó sem volt a posztban egyik általad vázolt lehetőségről.

Nem kell hozzáértőnek lenni ma egyetlen embernek sem, ha azzal a hozzáállással találkozik amelyet a legtöbb orvos és ápoló tanúsít a betegekkel kapcsolatban.
Ezt megítélni ugyanis nem hozzáértés kérdése.

De próbáljuk ki, kerüljön valamelyik szeretett hozzátartozód valamelyik csodás magyar kórházba, úgy, hogy a szakmai kapcsolataid, sőt tudásod sem használhatod fel a megmentése érdekében - csak a nyomorult nem "hozzáértő" hozzátartozó szerepét játszhatod el.

Utána durvára nem kell majd megmagyaráznom neked mi a fsz baj van ma a magyar egészségüggyel és legfőképp a benne a dolgozókkal.

"Frigyes"

Anna Doktor 2011.02.23. 23:00:53

@adamantium: a hályogkovács anekdota volt, de nem lényeges, mert "überelted" a leírásoddal :-)
Szerencsére késő este van "itthon" és a kommentelők jó része alszik, vagy készül rá, ezért ez a poszt is, valamint a bejegyzések, holnapra maradnak - valami más témában.
Jó éjt

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.02.23. 23:25:18

@Mercel:

A legfőbb baj, hogy túl sokan dolgoznak túl keveset, túl sok pénzért a magyar állami egészségügyben.

Vagy szerinted nem? :-)

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2011.02.24. 02:35:14

@Anna Doktor: köszönöm szépen. :) Én úgy érzem, nagyon jó úton haladunk. A 3-4 évvel ezelőtti állapotokhoz képest most a Béke és Nyugalom szigetén, rózsaszín felhőkön ücsörögve élünk. Egy kívülállónak sokszor még ez is "durva". :D

Dr.laikus PhD 2011.02.24. 03:08:15

Adamantium nagyszerű orvos, de más területen.
Leroi szakmája már közelebb áll ahhoz, hogy tenni tudjon.

Lélekben nagyon, nagyon messze állnak attól, hogy megértsék, egy ember hogy jut el odáig, hogy úgy érzi nincs tovább.
Sokat, sokszor jelez a jelölt. Mondja, hogy megteszi, de nem teszi, mert megpróbál élni, ami neki borzasztó nehéz, nagy feladat.

Szakember kevés van akihez fordulhat.
Többnyire fizetni kell, a többség kilátástalan helyzetben lévő (akár lelkileg is) még csak a "betegség" elején járó, de segítségre szoruló.
Ez egy nagyon beszűkült tudatállapot, akkor is amikor jelez, akkor is amikor megteszi.

Szlogen, hogy aki egyszer megtette, megteszi máskor is.

Pszichiátriára régen akkor került valaki, ha nem írta alá, hogy nem teszi meg többé. Ha aláírás meg volt, akár még aznap vissza is kerülhetett.

Ma már van krízis osztály, erre szakosodtak többnyire, ha képesek megnyitni a beteget egy rövid idő alatt, segíteni is tudnak.

Vallás.
A papok voltak az első pszichológusok, ők foglalkoztak először az emberi lélekkel, ők tudtak róluk a legtöbbet.
Jellemzően fel is mentenek mindenkit.
Pont az öngyilkost ne mentenék fel?
Felmentik és tudok katolikus papról, aki többet tett (tesz még ma is vén szoknyás létére), mint a szakmára szakosodottak.

Keleti vallásoknál a halál újra kezdés, tudtommal nem tesz különbséget (nem tudok róla) önkezűség és természetes halál között. Itt persze a rituális öngyilkosságokra nem gondolok.

Az öngyilkos is (hál'Istennek) az esetek többségében tudat alatt le akar zárni egy számára megoldhatatlan helyzetet.

Gondoljatok erre kérlek!

Öngyilkos mindig meztelenül fekszik.
A bevett gyógyszereknek sokféle mellékhatása is van a kiürülés stádiumában, könnyebb a beteghez férni.
Csak remélni tudom, hogy kacsát azért nem kapott, mert még nem volt stabil.

Jellemzően azok akik ilyen osztályon dolgoznak sok-sok tragédiát látnak és nem elítélik a beteget, hanem MEGMENTIK.
Csak az életnek, utána még sok-sok munka vár a betegre a hozzátartozóra, aki jellemzően csak egyet tehet már, feltétel nélkül szereti (ha tudja). Általában ott a hiba, hogy a szeretet feltételekhez kötött.
Erről a hozzátartozó sem tehet, őt is így nevelték, csak ő túlélte. :((

Szóval messzire vezetnek az okok.
Ez egy szakma.
A segítőé is és a pszichológusé is.

lüke 2011.02.24. 08:40:33

@adamantium: Kolléga úr remélehetöleg a betegekkel is így beszél.Mivel 20 éve külföldön dolgozom, csak azt tudom leírni, mi van az unióban.
Előtte még a reform bizottságban is - pusziért - részt vettem.Jelentkezz oda, ha ilyen remek a kritikai érzéked.
S az unalomig ismételhetem - nem fog - úrnak születni kell.

tbjárulékfizető 2011.02.24. 10:11:39

@adamantium: így igaz, de a válasz mégiscsak érdekel. A trombózisos blogon te tettél fel kérdést, egyet a szakmabelieknek, egyet a laikusoknak. Én ez utóbbi vagyok.
a kérdés: Milyen laborleletből zárható ki a trombózis valószínűsége.

Irise 2011.02.24. 11:29:57

@tbjárulékfizető: marand22 volt az, nem adamantium.

lüke 2011.02.24. 18:12:25

@tbjárulékfizető: semmilyenböl
negativ d- dimer en.wikipedia.org/wiki/D-dimer
szólhat ellene,de
biztosan csak
- a tüdö: mellkasi spiral CT-vel
- a mélyvénás :UH-val
zárható ki

tbjárulékfizető 2011.02.24. 18:15:33

@Irise: köszi, már én is keverem a dolgokat. Van egy csomó laborleletem, gondoltam, kicsit szemezgetek.
Jobb, ha vissza megyek a munkámhoz, ( szimultán négyet csinálok, három munkahelynek dolgozok) a mostani posztok valahogy nem hoztak lázba.

scopolamin 2011.02.24. 19:02:46

@Irkutszk: Köszönöm, reflektáltam újra :)

adamantium 2011.02.25. 14:02:11

@Mercel: a baj a magyar egészségüggyel te vagy és a hozzád hasonlók, akik elüldözték a benne dolgozókat, fogalmuk sincs róla, hogy a jelenleg meglevő állomány kétszer annyi ember helyett dolgozik fele annyi pénzért, de van pofájuk kritizálni a rendszert, ami mint írtam, nem a legjobb, de rossznak sem nevezhető

adamantium 2011.02.25. 14:03:30

@lüke: remélem elméd szintje nevedet tükrözi :)

Leroi 2011.02.25. 14:06:27

@adamantium:
Én nem tudom, mért nem találnak ki már egy Wiki-orvosi diplomát...
Egyből megoldaná itt az orvoshiányt.

Leroi 2011.02.25. 16:31:56

@cenzorilla:
Pedig még el sem sült a...Glock-unk.
És máris leállni?:P

adamantium 2011.02.25. 16:33:19

@Leroi: ha ennyire belemélyedtünk akkor én a 19 est ismerem ami 9x19 parabellum. a 21 es típus az 0.45 ös ACP lőszert használ ami kb 11,4mm de azt hittem csak amerikában kapható, ugyanis a 0.45 ACP az egy tipikusan amerikai lőszer, nálunk alig ismert

Leroi 2011.02.25. 19:40:13

@adamantium:
Egy eléggé menő vadász ismerősömnek van 21-ese, azzal tényleg lőttem, bazi nagy töltényei voltak, ötöt engedett lőni vele, amúgy a töltényei eszméletlenül drágák.
Szinte alig van reculja, kényelmes lőni vele.
Azt hiszem, a rendőrnek 19-ese volt, azt szétszedte nekünk, pihekönnyű és erősebb a műanyagja az acélnál, spirál-laprugóval, az elsütőbillentyűnél volt a biztosítógombja.
Az osztrákok tudnak valamit...

lüke 2011.03.02. 06:41:52

@adamantium:
nem kell irigykedned:
ha negyven évet lehuztál az eü-ben és 4 nyelven beszélsz, egy nyugat eu-i kh. főorvosa leszel ,akkor simfelhetsz továbbra is:
úrnak születni kell

adamantium 2011.03.02. 16:34:36

@lüke: veled ellentétben én tényleg 4 nyelven beszélek folyékonyan (és még vagy kettőn elgagyogok) és németországban, egyetemi klinikán dolgozom, nem tudom mit értesz te az úrnak születés alatt mert szerintem rád biztos nem vonatkozik

tódór piroska 2011.03.02. 17:38:24

@adamantium: nem érted lükét?
Nomen est omen...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása