Fagyasztott zsír a fiatalság titka?

2011.02.09. 08:36

Fiatal nők számára új lehetőség lehet, hogy testzsírjuk egy részét lefagyasszák, és harminc év múlva szépészeti célból felhasználják. gy londoni magánklinikán a zsírleszíváson résztvevő páciensek zsírszövetét 1 200 fontért - ez több mint 380 ezer forint - őrzik meg egy évig, majd utána évi 200 fontért - nagyjából 64 ezer forint - tárolják tovább.

 


A szépészeti sebészek szerint a páciensek ezeket a szöveteket még harminc évig felhasználhatják az esetlegesen megereszkedett bőrfelületeik feszesítésére. A zsírátültetés a test bizonyos részeiről már egészen megszokott eljárás - főleg a fenékről a mellre szoktak áthelyezni zsírszövetet -, de a Harley Street-en dolgozó zsírleszívás-specialista szerint, ők az elsők, akik megengedik pácienseiknek, hogy későbbi életükre „tartalékolhassák” saját zsírszövetüket.


A zsírleszívás során eltávolított szöveteket elszállítják egy laboratóriumba és ott előkészítik a Manchesterben található emberi szövetbankban való tárolásra. A szóvivő nyilatkozata szerint bár még kevés a tapasztalatuk a tárolásról, ám nincs okuk feltételezni, hogy évekkel később nem lesznek jól használhatóak a szövetek, hiszen megfelelő módon kezelik és fagyasztják azokat. A pácienseknek arra is lehetőségük van, hogy zsírjukból őssejtet vegyenek le és azt is megőrizzék. A jövőben ez hasznos lehet zsírbeültetésnél, mivel ezzel stimulálhatják a véredények növekedését.


Mike Comins, a klinika igazgatója így nyilatkozott: „A húszas, harmincas és negyvenes korosztálynál a leszívott zsírból még megfelelő mennyiségű egészséges sejtszövetet lehet kinyerni, az öregedés során azonban már csökkenni kezd a sejtszövetek száma. A plasztikai sebészet legtermészetesebb módja lehet ez, hogy fiatalkori önmagunk szöveteit használjuk fel időskori önmagunk fiatalító kezeléséhez. Forradalmi újításról van szó” – tette hozzá.

Forrás:medizona.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása