Anya, megvert egy néni, mert sírtam

2011.01.21. 06:00

Tisztelt Praxis!

 

Az unokám, aki nemrég múlt 4 éves tavaly télen kórházba került az ominózus h1n1 vírussal. Szerencsére a betegség viszonylag enyhe lefolyású volt, a kicsi hamar jobban lett, de közben átélt valami olyasmit, aminek semmilyen körülmények között nem szabadna megtörténnie. Mindazt, amit most leírok, az unokám mesélte el nekünk, egy 3 éves kislány pedig kizárt dolog, hogy hazudna, ebben egészen biztos vagyok.

 

 

Már több,mint egy hete bent volt a kicsi, amikor végre bemehettünk hozzá, mert már sokkal jobban volt. Nagyon nagyon örültünk, mindenki félretette a munkát és szabadnapot vett ki, a gyerekek és mi nagyszülők is. Amikor beértünk, egy nagyon nagyon elszontyolódott kislány fogadott bennünket, csak zokogott hosszú percekig az anyja nyakában. Azt hittük az egyedüllét és a betegség viselte meg ennyire, de kiderült, egész más az oka. "anya, megvert egy néni, mert sírtam"- mondta, mi pedig ledöbbentünk.

 

Megkérdeztük, hogy mi történt, ő pedig elmesélte, hogy egy nappal korábban egy vérvétel után sírt és az egyik nővér, akit azóta nem is látott odajött hozzá, kiabálni kezdett vele, majd többször a fenekére vert. Azt is elmondta, hogy nem fájt igazán a verés, csak nagyon megijedt. Képzelhetik, mennyire idegesek lettünk.  Megpróbáltuk előkeríteni a felelőst, de nem jártunk sikerrel ,mindenki tagadta, hogy ő lett volna, jól láthatóan falaztak egymásnak.

 

Lehet, hogy most megkapjuk az olvasóktól a magunkét, de ott és akkor megmondtuk a jelenlévő orvosoknak és nővéreknek, hogy ha még valaki hozzányúl a kicsihez, akkor feljelentjük a kórházat, mert nem a sötét középkorban vagyunk, hogy így bánjanak egy 3 éves kislánnyal, ráadásul nem ezért adtunk majdnem mindenkinek borítékot jó előre, gondolván így még jobb kezekben lesz a gyermek.

 

Mindez a "Leragasztották a csecsemő száját" cikk okán jutott eszembe és meg kell mondjam, azok után, amit mi láttunk, azt sem tartom elképzelhetetlennek, sőt.

 

Egy nagymama
 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Irkutszk 2011.01.21. 14:38:01

@MrFx: Szép jó napot, Apuka! :DDD

Elnézést, csak egyértelmű, hogy apuka írta a posztot :)

Bikli néni 2011.01.21. 14:38:07

@rikavagyok: Egyet kell értenem...
Ha az ember monogám és párja van, akkor tökmindegy, hogy a félisten(nő)nek van-e gyereke vagy párja, de azért meg lehet állapítani, hogy dögös pasi vagy bombanő az illető (esetemben az előbbi játszik :D)

Gabiiiiii 2011.01.21. 14:38:44

@Hatodéves: mert az elso,amit egymason meglatunk,az a kulso es onkentelenul ebbol annyit leszurunk,hogy szimpatikus-e vagy sem....Semmi mast nem tudunk egymasrol eloszor,csak hogy szep a szeme,hogy orvosilag,emberileg milyen az csak kesobb derul ki,de ezt befolyasolja az elso benyomas a kulso alapjan..Ehhez nem kell feltetlen szepseg,eleg a jo benyomas

Irkutszk 2011.01.21. 14:40:10

@Gabiiiiii: Na igen, de akkor ki is lesz abban a helyzetben az első és legfontosabb? Mert nem a gyerek. A szülő átveszi a gyerek sértettségét, és önmaga elleni sértésként kezeli. De a szülőnek akkor is a gyerek kellene, hogy az első legyen. Éppen ezt magyarázom.

KalapKabát 2011.01.21. 14:40:29

TISZTELT frontember876! Így csupa nagybetűvel! Hidd el, nem vagy egyedül, sőt! :) Akár én is írhattam volna a soraid... mindenesetre élmény volt soraid olvasni, köszönet érte! ja, és a front-ot el is hagyhatnád :) és csupa nagybetűvel a többit! Ismeretlenül is gratula! További sikereket az életben!

IrishOak 2011.01.21. 14:41:31

@Gabiiiiii:
Mit tegyen az alázatosan-önérzetes vagy az önérzetesen -alázatos szülő?

Mert én az utóbbiba tartozom, és hangos szó nélkül elértem mindig azt amit akartam.Itt-ott azért fenntartással a kisgyermekem elbeszéléseit.

Viszont amikor arról panaszkodott, hogy nem szeret fürdeni,és milyenek a nénik akkor részt vettem egy esti fürdetésben ahol kb 80 2,5- 5 éves gyermeket tettek rendbe az ápolók (négyen). Naná, hogy a kicsi csupasz testeket gyorsan kell zuhanyozni, és szappanozni, aztán pelus turbánban a fejre, és ropsz futás a folyosón.Lökdösődés, furakodás, egy egy elhangzó felszólítás,és az én nyugalomhoz és egyedülléthez szokott gyerekem minden fürdést így élt végig, hogy katasztrófa. Aztán elmagyaráztam,hogy hogy segítsen a "néniknek" ha nem vagyok itt és nem volt baj többé.
Nem ezen voltam kiakadva, hanem azon, hogy tudtam, hogy a pici testek nagyon betegek.Volt akin műtéti nyomok, volt akinek fűzője,egyéb "kilógó" alkatrésze, és sok-sok gége metszett.A "nénik" meg győzték jó szívvel - bár a beteg gyerekek is pont olyan rosszcsontok,és akarnokok mint az egészségesek, így néha rendet kellett tenni:-)

Ha az első kategóriába tartoznék, akkor csupa rémtörténetet tudnék -utólag! -elmesélni.

Bikli néni 2011.01.21. 14:42:35

@Hatodéves: Elképzelhető, hogy korábbról már ismered, mint embert, és csak később kerülsz a kezei közé, mint páciens.
Amúgy pedig simán lehet figyelni. Engem pl. egyszer, mikor elvitt a mentő, a minimális lucidum intervallum alatt megállapítottam, hogy jóképű volt a mentőorvos. Pedig abszolút nem volt romantikus a helyzet, amikor fölém hajolt. Utána visszazuhantam a kábulatba :D

sárga nyúl 2011.01.21. 14:43:22

@Hatodéves: Pedig sajnos általában mindenki véleményt alkot a másik külsejéről, kivéve ha a másik teljesen átlagos. Persze nem arra gondolok, hogy jól néz ki, vagy sem, hanem a jellemző részleteket megfigyelve (kor, magasság, haj, viselkedés). Egyébként én speciel azért vettem észre ezt a furcsaságot :DD, mivel nem én voltam a beteg, hanem csak egy hozzátartozó, és addigra már a beteg is "meg volt javítva". :D

Irkutszk 2011.01.21. 14:44:45

@IrishOak: Köszönöm az életbeli példákat :)))

sárga nyúl 2011.01.21. 14:47:00

@IrishOak: Ez már bőven egy rémtörténet. Csak rosszakat ne álmodjak tőle. :(

Bikli néni 2011.01.21. 14:48:15

@Hatodéves: A külsődről véleményt formálást amúgy szakmai vagy emberi értelemben érted?
Azért azt ne mondd már, hogy ha kitennél ide magadról egy képet, ami alapján nőtársaimmal megállapítanánk, hogy jóképű vagy, függetlenül attól, hogy milyen szakember (mert azt nem tudhatjuk), az olyan megrázó lenne :)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2011.01.21. 14:50:03

Nem olvastam végig, de remélem feltűnt másoknak is:
"Már több,mint egy hete bent volt a kicsi, amikor végre bemehettünk hozzá, mert már sokkal jobban volt."

Azután meg kompenzációként minden zokszavára a 3 éves csemetének, feljelentik a kórházat...

frontember876 2011.01.21. 14:50:24

@orgoványi erdőjáró: nagyon barátságos nyitás, hasonlóképpen reagálnék:

Manapság a tudomásom szerint jóval kevesebb probléma van idehaza a 3 éves gyerekekkel, mint az orvosokkal. Azonkívül jóval kevesebbet hazudnak a 3 évesek, jóval kevesebb alkoholista van közöttük, és a dolgok természetéből fakadóan viszonylag kevesebb ember hal meg 3 éves gyerekek miatt, mint az orvosok miatt.

Úgyhogy a sommázott agyatlan faszságok helyett próbálj meg bekapcsolódni a beszélgetésbe, vagy inkább ne. Talán az úgy mégis jobb lesz mindenkinek.

De baszogatni szükségtelen az ittenieket.

mérien 2011.01.21. 14:50:52

A férjem mind a mai napig (32 éves) az injekciós tű láttán rosszul lesz, leveri a víz. Amikor kisgyerekként megbetegedett, a gyerekorvos (nagyon kedvelt eljárás volt tőle) injekciót adván közölte vele, hogy addig nem veszi ki belőle a tút, amíg el nem hallgat... Mert hogy közben szegény - a doki szerint elítélendő módon - sírt.
Sajnos van ilyen, még jó, hogy nem általános, de annak sovány vígasz, aki épp beleszalad egy ilyenbe.

Hatodéves 2011.01.21. 14:51:30

@Bikli néni:
Még sosem gondolkoztam azon, hogy egy számomra idegen ember, akivel hivatalos kapcsolatban állok, jóképű-e vagy sem. Max azon, hogy kompetensnek, emberségesnek tűnik-e, ápoltan és illendően van-e öltözve. Az orvosokról (ha betegként vagyok ott) még a hajuk színére sem szoktam utólag emlékezni, mert kb meg sem látom az arcukat a szorongástól.

Jó, hát végül is alkothat véleményt, de ha ennek bármilyen tanújelét adja, legyen akár hivatalos személyről vagy velem egy járműven utazó emberről szó, akkor azt legalábbis én, zaklatásnak veszem.

Fehér köpenyben az embernek nincsen neme.

cenzorilla 2011.01.21. 14:52:34

@frontember876:

Megnyugodnál? Egyre indulatosabb vagy!
A személyeskedés ezen a blogon tilos!

frontember876 2011.01.21. 14:52:49

@KalapKabát: köszönöm. tényleg. Jó látni, hogy van, aki érti.

orgoványi erdőjáró 2011.01.21. 14:55:38

@frontember876: az orvosok iránt érzett ellenszenvedet felesleges rám kivetítened. Sommázott agyatlan faszságokat pedig egyelőre te beszélsz amigo. Úgyhogy nyugodj le, és fuss neki a témának mégegyszer. Köszi.

rikavagyok 2011.01.21. 14:56:52

@Hatodéves:
Az hogy az ellenkező nem tagját egy tagját vonzónak/esztétikusnak találod-e azt kb 3mp alatt eldöntöd. (Egyébként szvsz a saját nemedről is ). Majd kb ugyanennyi idő alatt észleled, hogy a fehérköpenyedet vetted fel, és nem a csábos kis fekete kivágottat, így ignorálod a benyomást.

Téged elkerültek a férfi kórtermek, vagy csak sosem hallod mit beszélnek miután kimégy?
Már-már bácsi korba lépő úriemberek szokták ott vizuális analóg skálán értékelni a nővérke és doktornéni felhozatalt. De nagymama korútól is hallottam már olyan leírást, hogy magas, jóképű, sötét hajú doktor urat keresi. (a megtévesztő az volt, hogy a "fiatalember" nálam bő 20évvel öregebb volt)

Bikli néni 2011.01.21. 14:58:24

@Hatodéves: Jó, ezzel egyet is értek. Én sem borultam még rendelőben orvos nyakába, hogy de jóképűnek teccik lenni. De ettől még konstatáltam már magamban, hogy egy jóképű pasassal állok szemben. Ebből kiindulva, feltételezem, hogy rólam is alkothattak már véleményt külső alapján. Hogy milyet, azt nem tudom :)

Dr.laikus PhD 2011.01.21. 14:58:27

@rikavagyok:

Az esztétikai érzék nem kor kérdése ám... ;))

Hatodéves 2011.01.21. 14:59:48

@Bikli néni:
Lány vagyok, így a jóképűség nem alkalmazható mértékegység esetemben. :)

bakela 2011.01.21. 15:06:46

Purczeld Ferenc, alias Pancho:

“Poco dinero, poco fútbol”

Idén mégkisebb
Jövőre mégmégkisebb
Jövőjövőre mégmégmégkisebb

rikavagyok 2011.01.21. 15:08:25

@Hatodéves:
Barátném egyetlen éles emlékképe az őt kezelő szemészről, az volt, hogy pontosan milyen színű gyönyörű szemei voltak. Kész íriszdiagnosztika volt hozzá visszatalálni.

Bikli néni 2011.01.21. 15:12:09

@Hatodéves: Mér' voltam én abban a hitben, hogy fiú vagy... Epic fail, elnézésedet kérem és hamut hintek a fejemre :D

sárga nyúl 2011.01.21. 15:13:44

@Hatodéves: Pedig orvosok is alkotnak ám véleményt. 20 éves voltam, mikor a gyulladt fülemet eltranszportáltam az ügyeletre. Fiatal, helyes doktorbácsi felírta a gyógyszert. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a kétértelmű mosolygása csodálatos személyemnek szól-e, vagy a melegvíz töltetű vízilónak, amit a fülemre szorítok? :DDD

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 15:14:51

Az első benyomás mindenképpen vizuális.
ezen aztán módosít a viselkedés.
...sőt átfordíthatja az ellenkezőjébe is.

Hatodéves 2011.01.21. 15:17:26

De mi köze ennek az esztétikához? Ha egy orvos kétértelműen mosolyog, az pont annyira gáz, mintha a bácsikák úgy kezelnek, mint egy árut a vásárban. Én ott alkalmazottként/tanulóként (a másik esetben pedig betegként) vagyok, és hát a bácsikák is betegek, ezért nem vehetem elő a vasvilla-tekintetemet, mint mondjuk a buszon. Mondjuk szerencsére én nem vagyok megnéznivaló kategória, így ilyen dolgok elég ritkán szoktak érni.

Alikam 2011.01.21. 15:18:27

Szerintem ennek az lesz a vége, hogy a posztoló hülye, nem is történt ilyen de ha történt akkor sajnos ok volt rá:)

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 15:18:44

Én sokáig Leori-ról képzeltem azt, hogy hölgy. Ezért aztán "kegyedeztem" és a megnyilvánulásaihoz képest viszonlag türelmes voltam vele. Persze kizárólag udvariasságból.

[c] 2011.01.21. 15:29:23

@radiologus.hu: "Az egész megveréses sztori valóságtartalma emiatt kezd el sántítani, de nagyon."

Ez csupán feltételezés. Mivel szerinted a gyerekek "szoktak" hazudni (nem szánt szándékkal), feltételezed, hogy ez a gyerek is hazudik.

IrishOak 2011.01.21. 15:29:51

@sárga nyúl: Áááá, ezek nem rémtörténetek.Ez a való élet!
a történet folytatása:
Felöltöztettük a manókat,és mindenki ágyba bújt. Otthagytam a kórházat, késő este, beültem az autóba és zokogtam vagy egy órát... mert aznap este volt olyan gyerek a kezembe aki szorongatva ölelt, és azt mondta,hogy "gyeje holnap is jó?"... a nővérektől tudtam meg hogy fél éve nem látogatta senki. Na ez a szomorú történet:-(

@Irkutszk: Az már csak úgy van, hogy öreg pingvin= sok halevés:-D

Bikli néni 2011.01.21. 15:30:41

@El Visco Stello: Pislogtam is, hogy pont Leroi-t kegyedezed, de gondoltam, majd leboltoljátok egymással ezt az ultranagy cinizmust :D
Na látjátok, ezért vagyok én Bikli NÉNI :D (de kéretik nem asszociálni a Disney-karakter vonásaira...:)

@Hatodéves: Erről most eszembe jutott a meghurcolt Mitulátbáti, aki túl kedvesen mosolygott a gyerekekre...

Bikli néni 2011.01.21. 15:32:05

@IrishOak: Fél éve nem látogatta senki?! :O Úristen!! Egyáltalán milyen osztály volt ez?! Na most lelohadt a fél órája tartó vigyor az arcomról...

sárga nyúl 2011.01.21. 15:32:52

@IrishOak: Rémes történet. Így értettem. Igen, ez nagyon szomorú, meg mikor ledobják a gyereket a csecsemőotthonba, állami gondozásba, és rá se néznek többet.

Alikam 2011.01.21. 15:33:08

Volt már valahe ezen a blogon olyan poszt amikor a mundérok valamire is azt mondták, jogos a panasz vagy valódi a történet?:)

röntgenszeműlány 2011.01.21. 15:34:23

@frontember876: " Akiért bármire hajlandó vagyok, hölgyem." Akkor talán azon is gondolkozz el, hogy az általad felvázolt hajcihõtõl a gyerekednek jobb lesz, vagy éppen sokkal rosszabb. Ne téveszd össze a gyerek érzéseit a saját megsértett szülõi érzéseddel.

Gabiiiiii 2011.01.21. 15:35:10

@Alikam: a munder becsulete sokkal fontosabb az igazsagnal

Gabiiiiii 2011.01.21. 15:37:26

@röntgenszeműlány: sajnos a gyerekeim el vannak atkozva azaltal,hogy en vagyok az anyjuk,es mivel nem vagyok gep,szemtanui kell legyenek az esetleges duhkitoreseimnek vagy asztalborogatasaimnak..Az en szuloi onerzetem rendkivul fontos szamukra azon oknal fogva,hogy ok akkor boldogok,ha a szuleik elegedettek es elerik,ami fontos szamukra...

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 15:39:22

@Bikli néni: ...mert olyan nőiesen hisztizik:)))
Van a vicc, amikor elöljárója kérdezi a pöttöm vékonyka katonát:
- Neve?
A katona vékony, elhaló hangon:
- Jelentem, Cérna János.
- Férfiabban katona, basszameg!!!
Ugyanolyan vékony hangon:
- Jelentem, Cérna János, a kurvaéletbe!!

sárga nyúl 2011.01.21. 15:40:06

Nekem továbbra is érthetetlen, hogy rajtam kívül senki nem kérdezte meg, miért nem oltatták be azt a gyereket. Először a saját házunk táján kellene a hibákat keresgélni.
Érdekes hírt kaptam ma: a körzeti gyerekorvosi rendelőnkből 2 asszisztenst kirúgtak múlt héten, mert bunkók voltak a szülőkkel. Ilyen is van.

IrishOak 2011.01.21. 15:41:10

@Bikli néni:
Tüdőkórház és szanatórium gyerekrészleg.
Van aki oda "születik". Ezért van óvoda, iskola a "jobb" állapotban lévőknek a gyógyítás mellett.
De soha nem fogom megérteni azokat aki pont a legnagyobb bajban hagyják magára a kicsi gyereküket.

@sárga nyúl: húúú az egy nagy lélegzetvételt igényel (tőlem) hogy a csecsemőotthonok világát felfogjam:-(

na de váltsunk vidámabbra.:-))

IrishOak 2011.01.21. 15:42:58

@Alikam:
Hogyne, sokszor. A legkritikusabbak pont az orvosok a valódi bajok tálalása esetén!

Bikli néni 2011.01.21. 15:45:36

@IrishOak: Ez kész. Ezen most teljesen ledöbbentem. És ennek ellenére nem engednek be önkénteseket?! Pedig én mennék, és engem általában szeretnek a kissrácok... Szegény, szegény gyerekek, borzasztó :'( Én azt hittem, csak az árvaházban van ilyen, de ez még annál is rosszabb.

Dr.laikus PhD 2011.01.21. 15:46:40

@Gabiiiiii:

Ez tetszik!
Érted vagyok antiszociális, nem magamért...:(((

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 15:47:29

@sárga nyúl: Azért lehet, mert nem mindenki(én sem) támogatja a védőoltást.

Hatodéves 2011.01.21. 15:49:57

@Bikli néni:
Nem akarok okoskodni, de azért mert egy főnővér nem vette a lapot és elküldött, attól még lehet, hogy más helyeken örömmel fogadnak. Plusz vannak alapítványok, Bohócdoktorok, Csodalámpa és még biztos több is, nem tudom, hogy ezekbe milyen feltételekkel lehet bekerülni, de biztos van rá lehetőség valahogy.

Dr.laikus PhD 2011.01.21. 15:50:00

@Bikli néni:

Ipolytölgyes. Zárda.
Nevelnek különböző szintű értelmi fogyatékos gyerekeket.
Le lehet menni önkéntesnek.
www.szeretetszolgalat.hu/o_ipoly.html
Gyönyörű helyen van, könnyű busszal elérni.
Az a hely ahol a segítség tényleg a lelked épülését szolgálja.

Jártunk le a gyerekkel egy időben.

Hatodéves 2011.01.21. 15:50:01

@Bikli néni:
Nem akarok okoskodni, de azért mert egy főnővér nem vette a lapot és elküldött, attól még lehet, hogy más helyeken örömmel fogadnak. Plusz vannak alapítványok, Bohócdoktorok, Csodalámpa és még biztos több is, nem tudom, hogy ezekbe milyen feltételekkel lehet bekerülni, de biztos van rá lehetőség valahogy.

Hatodéves 2011.01.21. 15:50:35

@Bikli néni:
Ja és nem tudom, hány éves vagy, de ott van a Bátor tábor is, amit kifejezetten önkéntesek szerveznek.

Bikli néni 2011.01.21. 15:50:56

@El Visco Stello: Azért maradjunk annyiban, hogy aki hisztizik, az többnyire férfi. Nem véletlen, hogy a neocitranos reklámokban is mindig a férfiak fetrengenek, és a zasszony ápolja őket :D
Hozzáteszem, ha engem vegzálnának a távollétemben, én is megsértődnék...

Irkutszk 2011.01.21. 15:51:21

@El Visco Stello: Ez egy érdekes téma. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a magyarok azért vannak jobban a védőoltások ellen, mert van egy nagyon szigorú kötelező védőoltás-sorozat, amelyet minden gyermek meg kell kapjon, és ami a legcsúnyább betegségekkel szemben védelmet ad a lakosság számára. A kötelező jelleg miatt az emberek nem kényszerülnek arra, hogy tudatosan beadassák a gyerekeknek pl. a TBC vagy a szamárköhögés elleni védőoltást. Emiatt elsikkad a jelentősége a többinek is. Mondjuk inkább a kötelező védőoltás sorozat :)

Bikli néni 2011.01.21. 15:53:11

@Hatodéves: Most már annyira nem aktuális sajnos, mert véget ért a megboldogult diákkorszakom, nincs nyári szünet, meg vizsgaidőszak vége :(
Egyébként Pécsen két gyerekkórház volt, oda mentem, ahol láttam még valami reményt, de mondták, hogy ha ők elhajtottak, akkor a másik helyen már ne is próbálkozzak, mert onnan végképp el fognak hajtani.

jágör68 2011.01.21. 16:00:25

A baromja... Előre adja a borytékot- állítólag.
Felesleges borytékot adni, meg kéne már érteni, mert már így is a '80-as évek színvonalán és eszközeivel megy a gyógyítás a legtöbb helyen.
Borítékból nem lesz új altatógép, se új műtői műszerek, se több és szakképzettebb személyzet.
A betegeknek kell kivötelnie az egészségügyieknek az emberi LEGÁLIS fizetést!
Beteghordó: 100 nettó
Kezdő nővér/ asszisztens: 120 nettó
diplomás ápoló: 150 nettó
kezdő orvos: 200 nettó
és emellett követelni a XXI. századi feltételeket!
Ha a betegek/betegszervezetek nem teszik meg, SENKI nem fogja!!!!!!
Az orvosok 1-2%-a jól megvan most is, a maradék 98% meg tartja helyettük a hátát- már nem sokáig...

sárga nyúl 2011.01.21. 16:02:42

@El Visco Stello: Pont erre próbáltam rávilágítani. A kislány szülei is ellenezték nyilván. Meg is lett az eredménye (nekik nem jött be "az élethez szerencse is kell"). Ebben az esetben én biztos a fejemet verdesném a falba, hogy miért nem oltattam be a gyerekemet. És nem ide írnék posztot.

IrishOak 2011.01.21. 16:02:54

@Bikli néni:

Nagyon sok olyan hely van ahol fogadnak önkénteseket.Itt pont nem, mert nagyon speciálisak mind a betegek,(főleg a pirinyók) mind a körülmények.
Én is csak azért vehettem részt majdnem bármiben, mert ott volt a gyerek.Nem tagadom, nagyon megviselt az a pár hónap, mert voltam jó pár olyan szituban ahol "félrelöktek",mert csak orvos tudott azonnal az ágyon "beavatkozni".De érdekes módon a felnőtt gyerekem semmi rosszra nem emlékszik :-D

Mindenkit bíztatok arra, hogy bármelyik gyerekkórházban vagy intézményben segítsen ahol tud!Magam is ezt teszem:-)ahol ahogyan módomban áll,
és akkor nem születik többé olyan nagyis panasz sem mint ma... mert a napi feladat mellett lesznek olyanok akik a jókedvért felelősek -az meg egy gyereknél fél gyógyulás.

röntgenszeműlány 2011.01.21. 16:06:48

@Gabiiiiii: Ugyan semmi közöm hozzá, de ha már megosztottad: nehéz elképzelnem, hogy egy gyereknek a felesleges, semmit el nem érõ, irracionális, esõ után köpönyeg dühkitöréseket produkáló anya a legmegnyugtatóbb látvány. Viszont nagy eséllyel átveszik a viselkedésmintát, és majd õk is hasonlóan vezetik le a tehetlenségükbõl adódó frusztrációjukat. A te logikád bármire feljogosít. Mondjuk, ad absurdum, a gyerek akkor boldog, ha én is az vagyok, én meg punkte akkor vagyok, ha szíjjal verem a hátát.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 16:08:06

@Irkutszk: Igazad van, rosszul fogalmaztam. Én a mesterségesen, a média által gerjesztett pánikot kihsználó gyógyszergártók védőoltásaira gondolok.

Hatodéves 2011.01.21. 16:10:28

@sárga nyúl:
Bakker, ennek a két dolognak mi köze egymáshoz? Lehetett volna hasmenése, vagy bármilyen más betegsége is.

Ha valaki nem oltatja be a gyermekét, ráadásul egy olyan oltással, amiből kb médiaháború volt, akkor már megérdemli, hogy a gyerek fenekére verjenek. He????

Ha tényleg rácsaptak a gyerek fenekére az hiba volt. Mondjuk szerintem nem feltétlenül kirúgni kellene az ilyen embert (már ha nem teljesen alkalmatlan a feladatára) hanem képezni. Sok ember akkor agresszív, ha tehetetlennek érzi magát, amitől persze az agresszió nem megengedhető.

Ugyanakkor meg túlozhatott is a kislány. Az is lehet, hogy szurit adtak a fenekébe, vagy lefogták a vérvételhez.

De meg is történhetett, csak hát ezt nem fogjuk tudni eldönteni az alapján, amit egy általunk nem ismert nagymama a szintén ismeretlen unokája elbeszéléséből értett.

Csigorin 2011.01.21. 16:11:21

"nem jártunk sikerrel ,mindenki tagadta, hogy ő lett volna, jól láthatóan falaztak egymásnak."

ezt nem ertem, a gyerek nem tudta megmondani melyik volt?

Hatodéves 2011.01.21. 16:11:34

@röntgenszeműlány:
Szerintem Gabiiii viccelt, csak mindenki komolyan vette. Nyilván nem gondolja, hogy a gyerekei "meg vannak átkozva", mert ő az anyjuk.

Dr.laikus PhD 2011.01.21. 16:13:01

@Hatodéves:

A próféta beszéljen belőled!

Irkutszk 2011.01.21. 16:15:03

@El Visco Stello: Tudom, hogy csak az influenza-oltásra gondoltál. :) De hidd el, az a védőoltás ugyanolyan módon került kifejlesztésre, mint a többi. Természetesen lehet arról vitatkozni, hogy milyen felhajtásból/kommunikációból mennyire súlyos járvány lett, de a vakcina nem különbözött a többitől (csak az antigént tekintve). Ebbe én most nem szeretnék igazság szerint belemenni, volt erről poszt, meg kommentek szép számmal. :) Csak általánosnak gondolom azt a jelenséget, aminek hangot adtál (és amiről mások is feltételezik, hogy a szülők is igazat adtak).

sárga nyúl 2011.01.21. 16:15:35

@Hatodéves: Nem olvastad az előző hsz-emet.Azzal kezdtem, hogy a fenékreverés felháborító.
Lehetett volna más baja, de nem az volt. Nem az ezzel a baj, hogy be kellett menni a kórházba, ahol megütötték a gyereket, hanem az, hogy ebben az esetben ez kihagyható lehetett volna.
Ha csak a verekedős nővér kérdésére reflektálok, akkor az a véleményem, hogy el kell küldeni. Az agresszivitás nem képzés kérdése.

röntgenszeműlány 2011.01.21. 16:17:21

@Bikli néni: mondjuk valamiért nem a nõ ment ki a zuhogó esõbe Buksi után, hmm... Egyébként, persze, én is a reklámokból szoktam statisztikai következtetéseket levonni. Pl. A nõk száz százaléka hasbeszélõvé válik mosás közben, és ilyenkor a szájukkal valamilyen idegennyelv szavai szerint mozgatják, lehetoleg aszinkronban.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 16:20:11

@sárga nyúl: Ilyen alapon, ha nem lyukad ki az apja gumija, akkor is kihagyható lehetett volna.

Irise 2011.01.21. 16:24:49

Nekem tökmindegy volna (orvosként), hogy a gyerek hol és kire mondja,hogy megverte, először a gyerekemnek hinnék.
Kiverném a balhét, a gyerkőcöt meg elhoznám onnét, vagy, ha ő ki nem jöhet, én maradnék mellette.
Más kérdés,hogy nincs az az ok,amivel rá bírnának venni,hogy a 3 évesemet egy hétre egyedül hagyjam!

Hatodéves 2011.01.21. 16:27:54

@sárga nyúl:
Ezzel nem értek egyet. A munkából kirúgás egy dolog, ha kirúgják miatta, legyen. Az agresszivitás nem képzés kérdése, de az embert sok dolog agresszívvá teszi (és itt nem az eü dolgozókra gondolok, nem őket védem), hanem a kilátástalanság, tehetetlenség, kétségbeesés.

Persze vannak eredendően agresszív emberek, meg olyanok akik nem normális módon azok.

De egy nyomorgó, magára hagyott anyuka mondjuk valószínűleg könnyebben lekever a gyerekének egy pofont, mint valaki, aki rendezett körülmények között él. Az ember, ha jókedvű, könnyebben elviseli, ha a buszon a lábára lépnek stb.

Az agresszív, aki nem tudja más módon megoldani a nehéz helyzetét, aminek sok oka lehet. És ha ebből a szemszögből nézzük, akkor mondjuk egy képzés arról, hogy hogyan bánjunk a gyerekekkel, hogy lehet megszúrni őket, vagy relaxáció vagy bármi hasznos fegyver lehet az ilyen dolgok ellen.

Már egyszer írtam, de úgy gondolom, hogy vannak egy adott foglalkozásra képességük vagy személyiségük miatt alkalmatlan ember, vannak akik arra születtek, hogy ezt csinálják, és az adott munkakörben bármilyen körülmények között kiválóan teljesítenek, és van az átlag, aki normális körülmények, világos, teljesíthető ám szigorúan vett elvárások, megfelelő elismerés, biztatás mellett jól dolgozik, ellenkező esetben romlik a munkája.

Az emberek többsége sem nem szent sem nem zseni: azt tudja, amire megtanították, és akkor működőképes, ha az élete legalább nagyjából elviselhető.

Hatodéves 2011.01.21. 16:29:53

@Hatodéves:
Na az első bekezdés értelmesen:
Az agresszivitás nem képzés kérdése, de nem is alapvető jellemvonás, hanem sok körülménytől is függ, amelyeken változtatni lehet.

röntgenszeműlány 2011.01.21. 16:31:55

@Irise: Ahhoz az okhoz mit szólsz, hogy a 3 hetes fertõzõ osztályos kirándulásodért cserébe kirugnak a munkahelyedrõl, a lakás elúszik a jelzáloghitel miatt, és a gyereket jó esetben egy egyszobás albérletben tudod felnevelni. Szerintem is simán megérné mindenkinek, nem vitatkozom!

El Visco Stello (törölt) 2011.01.21. 16:35:54

@Bikli néni: Nincs nőiesebben vonzó dolog, mint amikor egy nő páros lábbal ugrál a retiküljén. Imádom!

sárga nyúl 2011.01.21. 16:36:56

@El Visco Stello: Ááááá!!!! Természetesen úgy értettem, hogy ha egy mód van rá, nem teszem ki a gyerekemet kórházi kezelésnek! A gumiig talán ne szaladjunk vissza. :DDD

sárga nyúl 2011.01.21. 16:44:12

@Hatodéves: Egy biztos. Jobb, ha az én gyerekemet nem üti meg senki, mert én agresszív típus vagyok. Eredendően. :D

Azzal egyetértek, hogy az embereknek a gyerekvállalás előtt tanfolyamon kellene résztvenniük, de úgy gondolom, hogy az egészségügyben van megfelelő képzés. Ha pedig egy eü dolgozó egyszer megüt egy gyereket, az elég indok a kirúgásához.

Hatodéves 2011.01.21. 16:56:59

@sárga nyúl:
Jó ezt elfogadom. Általánosságban beszéltem. Amúgy én is agresszív ember vagyok, amit külső körülmények, különösen a kávéhiány jelentősen súlyosbítanak ;) (Nyilván gyereket nem verek)

rikavagyok 2011.01.21. 17:00:28

@Hatodéves:
5x-ös túljelentkezés volt 2éve.

sárga nyúl 2011.01.21. 17:07:18

@Hatodéves: Nálam pont fordítva. A kávé fokozza az agresszivitást, anélkül viszont egyenletesen szedáltnak tűnő állapotban vagyok. :D

Hatodéves 2011.01.21. 17:12:03

@sárga nyúl:
Én szedáltan agresszívebb vagyok...

rikavagyok 2011.01.21. 17:12:57

@Hatodéves: Nem tudok elképzelni olyan okot, amiért bárki felnőtt a más 3éves gyerekét megüthetné. (A saját valahogy más, ott az egyértelműen önveszélyes cselekedetek esetén előfordulhat, azzal valahogy elfogadóbb vagyok)

frontember876 2011.01.21. 17:13:18

@cenzorilla: azt szeretném kérdezni, hogy a pasas, aki úgy érkezett ide, hogy egységesen mindenkit BAROM-nak nevezett, aki eddig kommentelt a cikkhez, ő kapott-e tőled ugyanilyen felszólítást.

Mindössze erre lennék kíváncsi.

Köszönöm.

epres négercsók 2011.01.21. 18:19:03

@frontember876: Mutasd azt a kommentet, ha bent van még, kiszedjük.

cenzorilla 2011.01.21. 18:29:15

@frontember876:

Nem fogsz csodálkozni rajta, hogy a moderálás nem a Te kívánságlistád ugye?
Többen moderálunk.
Érvelhetsz, véleményt nyilváníthatsz, mást nem utasíthatsz helyre csak mert sokszor beszélsz.

Leroi 2011.01.21. 19:12:56

@Hatodéves:
Húúú, ez ám a meglepi, én is mindig fiúnak gondoltalak.:)
Kitör belőlem a hímsoviniszta, de úgy gondolkodsz és érvelsz mint egy egyetemi professzor ÚR...:)

Dr.laikus PhD 2011.01.21. 19:32:20

@Leroi:

Nem ismeritek Ti az okos Nőket...;)))

Irise 2011.01.21. 19:55:24

@röntgenszeműlány: Alaposan vegiggondolva: nem erdemes olyan munkahelyen maradni,ahol ugy erzik, barmit megtehetnek veled. Voltam mar olyan helyzetben,hogy biztos, allando,nagyon jol fizeto munkahelyet hagytam ott azert,mert ugy ereztem,emberileg tobb megbecsulest erdemlek, es kileptem - a dontesem helyesnek bizonyult,sokkal jobb helyre kerultem.
Es nagyon fontos: barmikor meg tudom magamnak bocsatani,ha hulyesegem folytan penzem banja, voltam nagyon szegeny. De azt sosem tudnam megbocsatani magamnak,ha a fiam bizalma megrendelnu bennem, ha nem lennek mellette,mikor szuksege van ram.

frontember876 2011.01.21. 20:14:53

@cenzorilla: furcsa, hogy a másik kolléga megértette, miről beszélek. Furcsa az is, hogy kóstolgatsz engem, miközben a feladatod azt hiszem nem ez. Ez lehet üldözni persze innen, ki is tilthatsz egy gombnyomással. Én úgy érzem, hogy hozzátettem ehhez a poszthoz a mai véleményemmel, amíg nem jött egy alak, aki kérdezés nélkül baromnak nevezett. Te őt érintetlenül hagyod, engem meg piszkálni kezdesz. Te dolgod. Te blogod. Te bizonyítványod. Te döntésed.

rikavagyok 2011.01.21. 20:24:35

@frontember876:
PEACE!
1,Despi blogja.
2,A moderálás egyébként mindig szubjektív, ezáltal megkérdőjelezhető.
Egyébként ez a blog relatíve jól karban van tartva.
(Engem meg négercsók szokott kimoderálni, pedig szerintem átlagnál hatékonyabban burkolom kulturális mázba az anyázhatnékomat)

apolka11 2011.01.21. 20:37:22

Hatodéves egyszer írta, hogy nagyon fél a szüléstől (ha jól emlékszem), nekem ott esett le, hogy ezek szerint lány lehet:)

frontember876 2011.01.21. 20:41:51

@rikavagyok: én nem haragszom senkire azon az alakon kívül, aki elolvasás nélkül lebarmozott. Az ilyet rühellem. De az is 5 perc alatt elmúlt. Nincs semmi gondom, csak nem értem ezt a viselkedést a moderátor részéről. Nincs rá szimplán oka.

cenzorilla 2011.01.21. 21:19:00

@frontember876:

Az az "alak" nem neked írt.
Fölöslegesen vetted magadra.

frontember876 2011.01.21. 21:20:22

@cenzorilla: te is tudod, hogy volt okom magamra venni. Ahogy azt is, hogy az érkeztéig itt nyugalom és béke volt. Rossz embert böktél ki.
Respect. Mentem.

Hatodéves 2011.01.21. 22:27:56

@Leroi:
Ez vicces. Valaki pedig Téged lánynak. Egy másik kommentelő nem hitte el nekem, hogy radiologus férfi.

:D

Leroi 2011.01.21. 22:35:07

@Hatodéves:
Lám, így minden nem a helyére kerül végül...:)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása