Majdnem meghalt a kisfiam

2011.01.20. 06:00

Amit leírok saját tapasztalat.Kisfiam 5 éves. Két éve nagyon beteg lett persze pont pünkösd hétvégéjén. Szombaton bevittük az ügyeletre, ahol azt mondták, hogy csak egy kicsit megfázott. 39.2 volt a láza, amit nem tudtam csillapítani sehogy sem, megállás nélkül köhögött és sírt, köhögött és sírt. Aznap este egyre rosszabbul lett a magas láz és állandó köhögés mellé társult a hányás is. Nem tudott még lefeküdni sem.

 


Nagyon sajnáltam mert láttam rajta, hogy nagyon rosszul van. Este 10 óra körül összepakoltam neki egy-két ruhát, pizsamát stb. és bevittem a kórház gyerekosztályára. Úgy éreztem, hogy nagy a baj és bent kell majd maradnia az osztályon. Az ügyeletes orvos (aki még csak kezdő orvos volt, sőt nem is a mi városunkban rendel állandóan) meghallgatta a mellkasát, megnézte a torkát, írt fel neki köhögéscsillapítót és hazaküldött bennünket, mivel csak torokgyulladása van.Kicsim az ölemben ülve próbált aludni egy keveset, de egész éjjel köhögött, majd hányt, és csak sírt, holott nem kényes gyerek. Eljött a másnap. Kisfiam állapota nem hogy javult volna, még rosszabbul lett, a láza még mindig 39 feletti volt. Újra bevittem az ügyeletre. Szerencsére másik orvos volt.


A doktornő meghallgatta és mondta, hogy azonnal vigyük át a kórház gyerekosztályára, mert nagy a baj. Írt beutalót is, nehogy hazaküldjenek bennünket. Még azt sem engedte meg, hogy hazamenjünk kisfiam pizsamájáért, mert azonnal kórházba kellett vinni. A gyerekosztályon pont ott volt a főorvos asszony (egyedül ő ért az osztályon az "orvosláshoz"), aki megvizsgálta kisfiamat és elküldött bennünket röntgenre, vérvételre. A laboreredményből és a röntgenből kiderült, hogy kisfiamnak tüdőgyulladása+ mandulagyulladása+fülgyulladása van, amit egy baktérium okozott. Azonnal megkezdték a kezelést, gyógyszerrel és inhalálóval. Egy hétig voltunk bent a gyerekosztályon.


Ebben a történetben van jó és rossz is. A mai napig az van a fejemben, hogy ha a vasárnapi ügyeleten nem az a bizonyos doktornő van, akkor lehet, hogy már nem él a kisfiam, hisz a többi orvos nem foglalkozott vele.


A mai napig nem értem, hogy sok orvos hogy lehet ennyire felelőtlen. Emberéletekkel bánnak, vagy ez nekik nem számít?

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

health 2011.01.20. 14:23:57

Magas lázat vírusok is okozhatnak. Ugyanúgy tüdőgyulladást is, s ha így van, akkor a tdőgyulladásra sem kell antibiotikum. Más kérdés, hogy kiderül-e, mi a kórokozó. Ebben segíthet egy vérkép, CRP.
Nem mindig előzi meg a bakteriális fertőzést a vírus.

rikavagyok 2011.01.20. 14:26:16

@Alikam:
Ha kórházban vagy, igen.
Lázas->mRtg
Köhög->mRtg
Fullad->mRtg
Bejött->mRtg
Fölvesszük->mRtg
Mert kéznél van. 10perc.
De ha ügyelsz Bivalydasnádfürdőalsón, (ahonnét pl 30km az első kórház), és mindenkit, aki lázas és köhög beküldesz mellkas röntgenre, mondván, ma oly szépen csillan meg a januári nap a földeken pompázó belvízen, és te ma igazán,szeretnél biztos lenni a dolgodban... nemcsak, hogy nem ügyelsz ott legközelebb, hanem szerintem konkrétan meglincselnek.
(és nem a kollégák, hanem az a "pár" emberke, aki együtt vergődik haza az esti busszal, mert negatív lett a röntgen)

P75 2011.01.20. 14:27:04

@Alikam: Elsősorban vírus okoz magas lázat, pl influenza, torokgyulladás. Egyetértek, ne vitatkozzunk evidenciákon.
Ha minden lázas, köhögő gyereket megröntgeneznének és antibiotikummal ágyúznának, az lenne a baj.

@rikavagyok: nem is 2, csak 1 :-)

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 14:28:59

@Nayime:

Mama is elélne nápolyin. :D

Testvérem nagyon jól főz. Igyekszik a kedvében járni. Mama, mint a rossz gyerek alulról felfelé dacosan. -Nem vagyok éhes!
Duzzogva becsoszog.
Mindenki eszik, elmosogatunk, rendrakás.
Mama kimegy, kiveszi a hűtőből, kitálal morogva, hogy neki senki nem szólt, hogy enni is lehet.

Tényleg nehéz, de másképp nem megy csak ha szem előtt van és mi alkalmazkodunk egy bizonyos szintig, hogy ne készüljünk ki.
De szeretjük. Ez jár neki.

Ugyanakkor meg tudjuk oldani. Ezt nem kell elfelejteni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.20. 14:29:17

@Dr.laikus PhD: aztán ott van még a háromnapos láz is....

Kora Délutáni Kornél 2011.01.20. 14:32:23

Szerintem a tisztelt szülő volt felelőtlen, mert nem ígért elég pénzt a jóságos doktor úrnak. Elég lett volna ráutaló magatartással is.

KDK

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 14:35:32

@Babette_:

Meg a láz, mert otthon akarok maradni...
Tudott 39 fokot, ha előző nap valaki bántotta.

Még azt sem lehet mondani, mint felnőttnél, hogy tüdőgyulladás esetén jártányi ereje nincs az embernek.
Piciknél minden más.
Gyerekenként is más.

Aggódás néha elragadtad, de szerintem ez egy normál diagnózis, még időben is az.

rikavagyok 2011.01.20. 14:36:25

@Kora Délutáni Kornél:
Reális.
A lázas gyereket inkább a doktor szokta vesztegetni matricával, kinder figurával, kesztyű lufival, hogy megnézhesse a torkát.

health 2011.01.20. 14:37:01

Könnyen lehet, hogy ha az első vizsgálatkor rtg-t is csináltatnak, még negatív lett volna. Mindig az a jobb orvos, aki később látja a beteget.

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 14:39:16

@rikavagyok:

Oltásoknál csokival, ha nem pityereg... :))

gigla 2011.01.20. 14:40:23

@rikavagyok:
Köszönöm a választ!
Lehet, hogy hülye kérdés, de hogyan és hol nézik ezeket (immunológiai betegség, autoimmun kórság, vagy immunhiány)? Merre érdemes elindulnunk szerinted?

Irkutszk 2011.01.20. 14:40:57

@rikavagyok: Kapnak rajzot is a kesztyűlufira?

Én ha munkatárs behozta gyermekét a laborba, fecskendővel 'vesztegettem meg'. Ha nagyon kicsi volt a gyerek, akkor a zörgő csomagolásával is elvolt, ha nagyobb, akkor kellett hozzá két főzőpohár is, meg víz, esetleg ráadásul színes víz!

ZöldszemM2 2011.01.20. 14:43:22

@El Visco Stello:
Én is majdnem meghaltam gyerekkoromban. Most a 69 -hez közeledek !
Nyavajás kisgyerek voltam. Az egyik első élményem amikor a kurva nagy injekciós tűt a seggembe nyomták. Mondá a doki bácsi, mint később az ütődött gyurcsány, hogy nem fog fájni. Hát fájt kurvára, még mindig emlékszem rá.
Amúgy legutóljára éppen 2 het voltam beteg. 3.-n. még este 6 -kor jól voltam 8 -kor már nagyon szarul.
SAztán éjjel 2 -kor hánytam. Leállt az egész emésztésem - alul felül. két napig egy falatot nem etterm, csak ittam.
Kb. 4 nap alatt renbejöttem. Sajnos egy dekát nem adtam le.
Mikor második napja már beteg voltam, kérdi afiam : miért nem megyek orvoshoz ??
Hát mivel úgysemtudnak sokat csinálni.
Ezt a virusos fertőzést ismerem - volt már vagy 6 -8 x szor.
Eddig mindet túléltem !!
Ja a gyerekkori betegségeim :megfázás torokgyulladás vagy 20 x, tűdőelegtelenség (valami tbc beütés, amivel sokszor vittek röntgenre), kanyaró, vörheny st. Csómó bakteirális fertőzés - olyan nagy gennyes fekélyek - sebek )bélférgesség, később állandó mandulagyulladás, amit 20 éves koromban vettek ki.
Aztán kb 18 éves koromtól úgy 35 -ig nyári megfázás, torokfájás - legalább is én és az orvosok is azt hitték. később kiderült - ez eccerű allergia volt. Ma már nincs, kivénültem belőle !!

Viszont soha nem volt tüdőgyulladásom !!

rikavagyok 2011.01.20. 14:44:16

@Dr.laikus PhD:
Szerencsére, összesen ha 2x kellett megszúrjak gyereket, mindkettőt mert görcsölt (az egyik a láz miatt, a másik epilepsziás volt), így egyik sem volt vesztegethető állapotban. Egyéb okozott kellemetlenségek árfolyama meg kinder figura magasságában mozog. :)

Nayime 2011.01.20. 14:44:33

@Dr.laikus PhD: Nálunk hasonló van a gyógyszernél.
Én: Mama összerakom a heti gyógyszeradagodat!
Mama: Isten őrizzen, nem veszem be Istenúccse! Én meg akarok halni!
Én: (kedvesen) Nézd csak, ezt kell bevenni este, hozom a vizet.
Mama: Már ennyi az idő? Köszönöm szépen!

:D

rikavagyok 2011.01.20. 14:45:22

@Irkutszk:
Naná, olyan punkot tudok piercing-gel a szemöldökébe, hogy anyuka beájul ;)

Irkutszk 2011.01.20. 14:50:41

@rikavagyok: Na azért! Ami jár, az jár! :))))

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 14:55:00

@Nayime:

Ha kórházba viszed, amiatt a zavart fél óra miatt lekötözik, benyugtatózzák és szépen elalszik.

Magyarországon nincsen demensekre szakosodott ellátás, türelmetlenek és embertelenek a gondozók sajnos. :(((

Nekünk a háziápolás is csak gondot okozott, terhet rótt ránk és nem levett.

Mama intellektusa még így is magasan verte a lécet a nővérével (többet is próbáltunk) szemben.

rikavagyok 2011.01.20. 14:55:16

@gigla:
Basszus... Csak halvány emlékfoszlányok vannak, a Lászlóban voltam gyakszin, és az egyik kissrácnot intézték... de ezn túl se kép, se hang.
Neten ezt találtam pl: pibe.hu/index.php
De gondolkoz, gondol, gondol...

2011.01.20. 14:58:54

@miklos.rabai: Szép! A lymphocyták közé tartozik az NK sejt is, aminek viszont mikroszkóp alatt jól kivehető plazmája van.
Valamennyire a plazmasejt plazmája is látszik, a tavasszal volt alkalmam egy plazmasejtes leukémiát látni mikroszkóp alatt.

@Nayime: Édesanyám rengeteget mesél hasonló betegekről: ahogyan a kifejezőkészségük beszűkül, a világra adott reakcióikat egyre inkább a tehetetlen düh irányítja. A neurodegeneratív betegségeknek általában - nem akarlak elkeseríteni - de nincs jó vége.

rikavagyok 2011.01.20. 15:11:11

@Dr.laikus PhD:
Néha sajnálom, hogy nem gyerekorvosnak mentem. Nem kéne egész nap komoly tudákos pofát vágnom, és nem lenne gond, ha a beteg nem hiszi el, hogy én vagyok az orvos. (Hogy az "élelmes 4évest" idézzem, nem lehetek a doktor néni, mert túl kicsi vagyok hozzá. ;) )

health 2011.01.20. 15:52:12

@rikavagyok: Jó a gyerekorvosnak. Csak egy bibi van: a gyereket a szülő kíséri (és ő már felnőtt).

jágör68 2011.01.20. 15:55:36

A kezdő orvosnak is tanulnia kell, tévedni pedig az orvos is szokott.
Hamarosan jön a romániai állapot:
1 kórházban 1 orvos...
Aztán meg lehet majd követelőzni.

Alikam 2011.01.20. 15:57:10

@P75: ach so, tehát most már ott tartunk, hogy magas lázzal és köhögéssel - mivel ált. vírusok okoznak magas lázat -, a legutolsó amire gondolni kell az a tüdőgyulladás.

Igen, tudod ha nincs más amivel diagnosztizálni tudod, akkor marad a röntgen. Inkább az, mint hogy mondjuk tüdőgyulladás esetén kapjon szövődményként egy mellhártyagyulladást is...

Irkutszk 2011.01.20. 16:03:24

@Alikam: Diagnosztizálni csak a betegség kialakulása után lehet. Szombaton még nem, vasárnap már igen.

Irkutszk 2011.01.20. 16:08:07

@Alikam: Sőt, még olyasmit is hozzátennék, hogy amit írtam, legjobban a daganatoknál igaz. Egy bizonyos méret felett képesek a diagnosztikai eljárások diagnosztizálni egy adott daganatos megbetegedés jelenlétét. Amikor az első sejt úgy gondolja, hogy ő akkor most a szabályozás alól kivonja magát, és függetlenné válik, akkor még nem. És miután a diagnózis felállt, megszületett a terápiás javaslat, azt a beteg végigcsinálta, és mondjuk sikeres volt, akkor is csak annyit tudnak az orvosok mondani, hogy na, megint nem látjuk. Hogy maradt-e még egy megőrült sejt, vagy sem, azt nem tudják megmondani. Ezért vannak a kontrollok a sikeres terápia után is jó sokáig, és ezért emlegetnek olyat, hogy egy éves, két éves tünetmentesség. Nem tekintik ugyanis gyógyultnak a beteget csak azért, mert nem tudják kimutatni az egyszer már felbukkant daganatos betegség jelenlétét. De természetesen addig nem is tudják/tudnák kezelni, amíg legalább egyszer láthatóan/tapinthatóan/diagnosztizálhatóan fel nem bukkant.

Szilvocska 2011.01.20. 16:09:23

@Alikam: Akkor mégegyszer:
Az első nap, amikor lázas és köhög a gyerek, tehát a betegség legelején, általában még a röntgen SEM mutatja ki a tüdőgyuszit, annak legalább egy ici-picit ki kell fejlődnie, hogy a tüdőn látszódjék, ahhoz meg, hogy hallani is lehessen, még egy kicsit. Ezért könnyű ráfogni az első 24 órában vizsgáló orvosra, hogy nem ért hozzá, aztán meg isteníteni a másnap diagnosztizálót.

sárga nyúl 2011.01.20. 16:14:27

@rikavagyok: Nekünk a Bethesdában a kedvenc orvosunk egy kb 150 centis rezidens "néni" volt. Apám infarktusát meg a Városmajorban kizárólag 30 alatti "nénik" és "bácsik" látták el, az egyikük, a stentbehelyezést végző orvos max 160 centi. Teljesen komolyan vehetőek voltak mind, pedig még kedvesek is voltak...

sárga nyúl 2011.01.20. 16:24:33

Arra lennék kíváncsi, hogy mi van olyankor, mikor elviszem a gyereket a háziorvoshoz: "mandulagyulladás", antibió aznaptól, másnap teljesen véletlen egybeesésként időszakos kontroll a pulmonológián: "itt nincs semmilyen mandulagyulladás", "1 adag antibiótól az nem múlik el, nem is volt". Ezek után némi fenntartással kezelem a mandulagyulladás diagnózist (ami eddig már 3x volt), csak azt nem tudom, hogyan lehetne ezt ellenőriztetni, nehogy egyszer baj legyen belőle, hogy nem adom be az antibiót.
A betegségek felismerhetőségére: egyszer volt hólyagos torokgyulladása is. Háziorvos: vírusos torokgyulladás, teendő nincs. Később már nem ivott-evett. Kiszáradt, kórház, infúzió, hólyagok a torokban, szájában. Felhívom a háziorvost, mondom a helyzetet: "Mikor itt voltak, még nem voltak hólyagok. Sajnos ez kicsi gyereknél szinte mindig kiszáradással jár, annyira fájdalmas, nem lehetett volna megúszni a kórházat."
Sajnos a tünetek kialakulása nem történik feltétlenül egyszerre és azonnal, típusosan.

P75 2011.01.20. 16:26:40

@Alikam: nézd, én csak azt próbálom elmondani, hogy 1. a gyereket egy napon belül diagnosztizálták, 2. a halál közelében sem volt, 3. hirtelen kialakuló ilyen tünetek általában nem tüdőgyulladást takarnak és van az a szabály, hogy ha pata-dobogást hallasz, akkor arra kell gondolni, hogy lovak jönnek, nem pedig arra, hogy zebrák, magyarul a legvalószínűbb diagnózisra kell elsőként gondolni.
Van olyan tüdőgyulladás, amit azonnal kimutat a röntgen, ez az aspirációs tüdőgyulladás, amikor pl mellényeled a vizet és folyadék kerül a tüdődbe. A bakteriális nem ilyen. Miért nem lehet ezeket elfogadni?

P75 2011.01.20. 16:29:33

@sárga nyúl: szerintem az egyetlen mód erre, hogyha háziorvos mandulagyulladást diagnosztizált, akkor elviszed gégészetre is azon melegében. Pulmonológus ne mondja meg, hogy mandulagyulladás vagy nem, viszont ha nem bízol a háziorvosban, csekkold le gégésszel. Neki hihetsz.

sárga nyúl 2011.01.20. 16:33:37

@P75: Ez bennem is felmerült, de elolvastam néhány cikket ebben a témában, és egyik gégész ezt mond, a másik meg azt. Ráadásul a többség hobbija a mandulakivétel. Ebben a gégészeti témában képtelen vagyok okos lenni.

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 16:45:16

@sárga nyúl:

Magad is meg tudod nézni.
Kanál nyelével leszorítod (nem nagyon) a nyelvét. Amikor egészséges akkor nézed meg milyen a színe és mekkora.

A mandula gyulladás fáj. Általában erősen, nehezen nyelnek a gyerekek. Ha belenézel a torkába erősen lobos, vagy kissé lobos. Mindig az egészségeshez kell viszonyítani.
Lehet akár nagyobb is a megszokottnál.

Laikusként én mindig így néztem.

Ettől függetlenül néztem mint a moziban amikor 17 évesen ájuldozott a tüszős mandula gyulladástól, mert azt hittem, hogy a genny pöttyök csak nyál :)))

sárga nyúl 2011.01.20. 16:48:24

@Dr.laikus PhD: Ez jó gondolat! Nem hiába írogatok ide... :)
A sima mandulagyulladásra is kell gyógyszer, vagy csak a tüszősre? Vagy a kettő ugyanaz?

IrishOak 2011.01.20. 16:51:37

Szép csütörtököt:-)
Nekem erről a történetről most az jut eszembe hirtelen - hogy bő 3 hete ,karácsony másnapján vidéken a szüleimnél jött elő kór az egy évesből.
Másnap reggel szépen telibehányta a barátnőm megterített reggelizőasztalát!de addigra a hasmenése átszínezte a vidéket:-(
Durva egy nap volt! Lázcsillapító és köptető majd egész nap kézben a gyerek.Homlok arc fültő kopogtat, kicsit nyomkod - játéknak álcázva. Éjjel őrjárat az orcseppel és szippantóval,közben óránként lázmérő.
28-án elvittem a dokihoz.tiszta a tüdő,torok piros,lázat csillapítani,váladékot "akárhogy" de kiszedni...ha változás van azonnal visszamenni.
A tüdőbajos gyerekem miatt tudom, hogy a tüdőgyulladás nem azonnali tünet - az szövődmény. Ha az egyik nap még jól van a gyerek az nem jelenti, hogy másnapra nem-e nagy lesz a baj.
Ez van, ha az embernek kisgyereke van.
Nem hinném, hogy az először vizsgáló orvost szidni kéne.

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 17:05:51

@sárga nyúl:

Nem ugyanaz. A tüsző már gennyes, addig jobb nem eljutni.
Azt az orvos mondja meg,
Ő lát különbséget mire kell és mire nem.

Nálunk mindkétszer bakteriális eredetű volt, így az antibiotikum nem használt semmit. Ha már tüszős nálunk próbálkoztak mi hat.

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 17:14:24

@sárga nyúl:

Pullmonológus szokott jókat mondani különben.

Hónapokig kezelte nálunk is a gyerek kezdődő asztmáját a gyermekorvos antibiotikummal.
Saját szakállamra mentem pullmonológushoz, mert azt mondta, hogy jó a füle.
Orvost váltottunk. Az új doktor néni folyton rettegett, hogy rohama lesz, kicsi túlkompenzálta, de azért ez jobban kezelhető volt, mint a folytonos antibiotikum a semmire. :))

Túléltük, asztma nincs és mindkettő jót akart, kölök jó magas fijú lett. :DD

Leroi 2011.01.20. 17:39:08

@Öreg Sam:
A féregnyúlvány semmire sem jó, én még úgy tanultam, hogy a bölcsességfogakkal és a farokcsigolyákkal együtt az állatvilágból ránkmaradt ún. atavizmus...
Bárki cáfolatát/magyarázatát szívesen veszem e témában..

A poszthoz.
:(((
Hát elég kemény mulasztás volt, én mindig úgy tudtam, hogy a kezdők a legóvatosabb, legkörültekintőbb orvosok, ők azok, akik a kelleténél is több vizsgálatot végeznek, túlexploráltatják a pácienst épp elővigyázatosságuknak köszönhetően.
Úgy látom, ebben az esetben épp a fordítottja volt tapasztalható.

sárga nyúl 2011.01.20. 17:43:37

@Dr.laikus PhD: Nálunk szintén így kezdődött. Vírusos bronchitisre antibió egymás után 2x. Aztán elmentünk a pulmonológushoz, és szippantjuk a szteroidot. Azóta egyszer volt csak bronchitise, és simán lekezeltük hörgőtágítóval a dolgot. Viszont abban azért nem vagyok teljesen biztos, hogy 1 adag antibió nem képes lenyomni a mandulagyulladást. El tudom képzelni ezekről a modern gyógyszerekről, amikből csak pár napig kell szedni, hogy 1 nap után is már átütő a hatása.

sárga nyúl 2011.01.20. 17:46:48

@Leroi: A bölcsességfog egyre nagyon jó: tartani a fogászati hidat. A felmenőimnek rosszak a fogai, de a bölcsességfogaik jók. Ha nem lenne, akkor maradna gondolom a kivehető protézis, vagy a beültetés. Az meg 60 fölött talán nem annyira szerencsés.

Alikam 2011.01.20. 17:48:57

@P75: azért nem lehet ezt elfogadni mert másnap már ahogy a leírásból kitűnik azonnal kimutatható volt és azonnali orvosi ellátásban kellett, hogy részesüljön a beteg.

Itt a szélsőséggel van alapvetően baj. Egyik nap este még torokgyulladást diagnosztizálnak - mert ugye ez volt a diagnózis? - a másik nap reggelén meg tüdőgyulladást. Azt ne mond nekem, hogy egy ilyen kicsi gyerek esetében nem a maximális elővigyázatosság a cél...

Nekem is volt ilyen esetem, az én tüdőgyulladásomat már akkor röntgenezték meg, amikor elkezdett felszívódni. Az volt a mák, hogy amúgy a torokgyulladás diagnózisára felírt nekem a doki antibiotikumot, csak kevesebb dózisban mint amennyi a tüdőgyulladás esetén kell. És pedig anyám nem az a nem törődőm fajta, két nappal utána hívta fel az orvost, hogy még mindig 40 fokos lázam van és azt mondta, hogy akkor menjen dupla adag lázcsillapító.

Na most érted ebből az egészből a konklúziót? Én azért megyek orvoshoz, mert ő a szakember. Megbízok benne, vagyis szeretnék megbízni benne. Én nem azért megyek oda, hogy utána másnap visszamenjek, hogy márpedig én nem hiszek magának.

Most akkor én diagnosztizáljam saját magamat? És döntsek arról, hogy akkor vissza kell e menni mert lehet nem helyes a diagnózis?

health 2011.01.20. 18:10:25

@Alikam: Te csak a saját kommentedet olvasod? Többen elmondták, hogy a betegségek nem azonnal, teljesen kifejlődve bukkannak fel; idő kell hozzá, amíg a tünetek felismerhetővé teszik a betegséget. Azt is leírták már többen is, hogy felesleges minden lázas, köhögő kisgyereket azonnal megröntgenezni, hogy hátha tüdőgyulladása lesz. Annál is inkább, mert a röntgen pozitívvá válásához is idő kell. A gyógyszereket pedig nem úgy kell adagolni, hogy kis baj - kis adag, nagy baj - nagy adag.

adamantium 2011.01.20. 18:21:30

javítson ki valaki, de úgy nézem magyarországon, ha magánorvos leszek és minden betévedő kezébe nyomok egy doboz antibiotikumot és egy beutalót mellkasröntgenre akkor én leszek a legkedveltebb és leggazdagabb orvos.
csak nehogy úgy járjak mint az egyszeri házi gyermekorvos aki ilyen megfontolásból minden lázas gyereket agyon nyomott antibiotikummal, elküldött mellkasröntgenre meg melléküregröntgenre. népszerű is volt nagyon szerették is, csak aztán egyszer a radiológia főnöke megelégelte és küldött neki egy kedves levelet, hogy ugyan legyen szíves utánaolvasni mikor is fejlődnek ki az orr melléküregei és annak és a gyerek életkorának függvényében küldje röntgenre a gyerekeket, nehogy megint olyan legyen, hogy olyan szervnek a gyulladását akarjuk kimutatni ami még nincs is.

Irkutszk 2011.01.20. 18:24:36

@adamantium: :))

Egy nagyon gonosz megjegyzés: És majd a fejlődéstan kurzus után egy receptírási kurzust is lehetne tartani? ^^

Leroi 2011.01.20. 18:41:54

@sárga nyúl:
Sajnos elég hamar szuvasodnak a 8-asok...
Vannak esetek, amikor nem, de a legtöbb embernél baj van velük.

Szimat 2011.01.20. 18:43:16

Agyam eldobom a sok okos kommentelőtől, aki csak legyint, jaj de nem is halt meg a gyerek.
Keressetek rá a guglival, de segítek "Világszerte a tüdőgyulladás a gyerekek vezető haláloka...", szóval jó lenne, ha egy kicsit empatikusabbak lennének a kedves anyukával. Manapság is halnak meg mandulagyulladástól, vagy középfülgyulladástól a világ ezen fejlettebb részén.
Ja, és én laikusként gyanakodtam volna tüdőgyulára, mert nem akart a gyerek lefeküdni, és ez fontos jelzés!

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 18:46:12

@Irkutszk:

Nálunk az "olvashatatlan kézírás" speckoll volt a legnépszerűbb, de nem értem, te miért bliccelted el a "grafológia gyógyszerészeknek" kurzust?

adamantium 2011.01.20. 18:48:13

@Szimat: azt is nézd meg, hogy hol van belőle a legtöbb meg azt is el lehet képzelni, hogy ha egy súlyos betegség gyakori akkor minden kezelés ellenére meghalnak benne páran
@Irkutszk: az egyetemen oktatják a receptírást gyógyszertanon

Szimat 2011.01.20. 18:57:32

@adamantium: A családomban több gyereknek is volt tüdőgyulladása, de szerencsére nem haltak bele, de a kórházat egyikükkel csak éppen sikerült megúszni.
Igazából azt szerettem volna, ha nem bagatellizálják el ezt az esetet a kommentelők, mert szerintem csúnya vége is lehetett volna.

adamantium 2011.01.20. 19:08:03

@Szimat: nézd, tüsszentéstől lehet légmellet kapni, főleg ha visszafojtjuk. az őrölt bors ugye tüsszentést okoz, akkor ne tartsunk otthon őrölt borsot?
az élet az egy lassú lefolyású, garantáltan halálos betegség

Alikam 2011.01.20. 19:11:50

@health: most arról akarsz meggyőzni, hogy ami másnap tisztán látszott, az előző nap este még nem?

Nem kell megröntgenezni minden lázas és köhögő gyereket. Végülis a röntgen nem egy diagnosztikai eszköz.

Meg végülis nem egy kórházban voltak.

Ahelyett, hogy egész nap próbálnátok bizonyítani azt, hogy itt minden rendben volt, mennyivel egyszerűbb lenne két perc alatt lerendezni és leírni, hogy igen, valóban kicsit hanyag volt az orvos?
Vagy kezdő volt?

Celtic 2011.01.20. 19:24:26

@Szimat: Segitek, mi volt a postban a roppant idegesito:
"Az ügyeletes orvos (aki még csak kezdő orvos volt, sőt nem is a mi városunkban rendel állandóan) "
"Szerencsére másik orvos volt."
"gyerekosztályon pont ott volt a főorvos asszony (egyedül ő ért az osztályon az "orvosláshoz"), "

Ez egyszeruen bunkosag. Tudod, prekoncepcio. Az utolso meg a teteje, remelem, utana vitt neki harom hizott kacsat es irt egy cikket a mocskos paraszolvenciarol a helyi lapba, vegul meghivta vacsarara a foorvos asszonyt, hogy a szomszed Vargane jol megpukkadjon.

adamantium 2011.01.20. 19:29:08

@Alikam: mondjak neked valamit, én külföldön dolgozom, itt tizedannyit röntgenezünk mint magyarországon, ahol szerinted keveset. Koponyaröntgent pl tilos végezni, vagy CT vagy semmi. Tüdőszűrés nincs, van helyette labor
milyen konzekvenciája van a röntgenfelvételnek? mi az amivel többet mutat mint a labor?
ha magasak a gyulladási paraméterek akkor negatív röntgen mellett is el kell kezdeni a kezelést az értékek normalizálódásáig. szakadjatok már el a röntgentől.
én a CRP, Leukocita szám esetleg prokalcitotinnak nagyobb jelentőséget adok mint a röntgennek. ha meg már annyira érdekel mi van a mellkasban akkor CT

IrishOak 2011.01.20. 19:33:02

@Alikam:
Nem hinném, hogy bárki bármiről győzködné a másikat.
Egyszerűen mindenki megírja, hogy mit gondol.

Nos én pl azt gondolom, hogy nem kell minden lázas köhögő gyereket azonnal megröntgenezni.(mert pici még a teste, és nem biztos, hogy bármit is mutat, hisz több nap is kell ahhoz, hogy egy felső légúti trutymó lehúzódva tüdőgyuszit okozzon.
A láz meg természetes, ha beteg a gyerek.Ha köhög oldani kell, és szippantani, vagy ülni a gőzös fürdőben a kölökkel.
Mondom ezt úgy, hogy van olyan gyerekem akinek a tü.gyulladásai számát 57-nél hagytam abba:-( és még csak lázas sem volt soha, mert az immunrendszere "nem kapcsolt" vészhelyzetbe!

Egy nagy megfázás, vagy elkapott baj akkor baj, ha három erősen beteg nap után sem javul - no akkor már tényleg utána kell nézni mi a baj oka.De addig bármi lehet -és annak ellenkezője is.
én "csak egy" anya vagyok... de egy fül, torok tüdőgyulladásra nem mondanám, hogy majd belehalt a gyerekem, mert nem azon a felén vagyunk a világnak ahol ez könnyen megesik.
Egyébiránt, ha ilyen halmozottan lesz beteg a gyerek akkor az nem egyik napról a másikra történt,hanem sokkal előbbről indul a betegéletút.A fülgyulladás meg nem olyan ritka a kicsiknél- de észre lehet venni.Ha nem veszik észre akkor megy lentebb is ..mint itt a példában.
De szerencsére meggyógyult, és azóta rosszalkodik mint a többi:-))

Vivi a veréb 2011.01.20. 19:46:01

Edes Dr. laikus, te a Pullman kocsira asszocialsz?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 19:47:35

@Alikam:

> most arról akarsz meggyőzni, hogy ami
> másnap tisztán látszott, az előző nap
> este még nem?

Igen, ez ténykérdés.

A tüdőgyulladás csak 24-48 óra után mutatkozik meg a röntgenfelvételen.

Ugyanígy: a beteg már gyógyul, láztalan, a röntgenképe meg még mindig elég ronda.

health 2011.01.20. 20:07:53

@Alikam: Nagyon okosat mondtál azzal, hogy a röntgen egy diagnosztikai eszköz. Bravo! Csak egy apró dologról feledkeztél meg: tudni kell, mikor van szükség rá (és mellesleg tudni kell az eredményt értékelni). Az pedig, hogy valaki kórházban van, nem jelenti, hogy az összes ott elvégezhető vizsgálatot el kell végezni.

health 2011.01.20. 20:13:13

@adamantium: Úgysem tudod ezt az okos embert meggyőzni. Ha ő úgy gondolja, hogy kellett volna az a röntgen az első napon, akkor hiába is mondasz bármit.
A laborral kapcsolatban teljesen igazad van, már csak azért is, mert a tüdőgyulladás is lehet vírusos, s akkor nem kell rá antibiotikumot adni.
Nálunk azért még az színesíti a dolgot, hogy sok orvos (főleg háziorvos) szereti a szülőnek a "kezdődő tüdőgyulladás" diagnózist felállítani, ami nem áll meg, viszont ha utána meggyógyul a gyerek, nagyobb a siker. Így lehet az, hogy kétéves korára egy gyerek már a tizedik "tdőgyulladáson" is túl van.

P75 2011.01.20. 20:14:00

@Alikam: az a legnagyobb "baj", h az orvostudomány nem egzakt, tehát nem várhatod el, hogy a tüneteid alapján azonnal felállítsanak egy diagnózist. Idő kell hozzá, néha igen, kell a tüneteket fejlődni hagyni, mert enyhe formában nem egyértelműen felismerhetők. Jóval veszélyesebb betegségek, mint pl agyhártyagyulladás sem az első napon kerülnek felismerésre, mert akkor a tünetek még akár összetéveszthetők.

P75 2011.01.20. 20:17:55

@Dr.laikus PhD: "Nálunk mindkétszer bakteriális eredetű volt, így az antibiotikum nem használt semmit."

Nem értem ezt az összefüggést, pont fordítva kéne lennie.

EsEl 2011.01.20. 20:28:32

@Alikam: Ahelyett, hogy egész nap próbálnátok bizonyítani azt, hogy itt minden rendben volt, mennyivel egyszerűbb lenne két perc alatt lerendezni és leírni, hogy igen, valóban kicsit hanyag volt az orvos? Vagy kezdő volt?

Amikor a haematometramat nem ismerte fel a rezidens, mert nem jutott eszebe egy ultrahangot elvegezni, akkor hanyag volt es kezdo. Es fel nappal kesobb sokkos allapotban vittek be a mentok. De egy meg ki nem alakult tudogyulladast... Most oszinten, elegedettebb lett volna a posztolo, ha azt mondja neki az orvos: anyuka, nem talaltam semmit, de felveszem a gyereket osztalyra, hatha holnapra kimutatja a rtg a tudogyulladast?

Hatodéves 2011.01.20. 20:32:50

@adamantium:
Engem úgy tanítottak, hogy azért kell röntgen, mert nem biztos, hogy a CT-n látszik a törés, ha pont a szelet vonalába esik. Akkor ez hogy lehet, milyen CT-t csinálnak Odaát?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 20:38:32

@Hatodéves:

Szakmailag nézve:

Egyrészt csak azokat a koponyatraumásokat kell CT-vel vizsgálni, akiknek neurológiai tüneteik vannak.

Másrészt meg az elmozdulás nélküli koponyatöréseknek nincs orvosi relevanciája.

Kultúrországokban ezért nem sugarazzák fölöslegesen a polgárokat.

bakela 2011.01.20. 20:39:59

一点钱- 小足球

更多的光线

Hatodéves 2011.01.20. 20:48:37

@radiologus.hu:
És jogi relevanciája sincs (autóbaleset, bántalmazás)?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 20:53:58

@Hatodéves:

Lehet, hogy van, most nincs előttem a jogszabály.

De az a gyakorlat, hogy mindenkit, akinek bármi hozzáért a fejéhez, egyből két irányú koponyaröntgenre utalnak, szerintem védhetetlen.

adamantium 2011.01.20. 20:54:37

@Hatodéves: alapból CT-zel egy síkot majd abból a gép rekonstruálja a másik két síkot. pl a mandibulafejecs ficam a coronaris síkon látszik a legjobban.
a koponyatörés magában ha elmozdulás nélküli akkor semmi érdekességet nem mutat, sőt elárulom nem is gyógyul meg felnőttnél soha, tehát 10 év múlva is ott virít. a nagy kérdés az, hogy vajon mi van a koponyán belül? - persze ha egy darab csont akkor már rögtön érdekessé válik :D
a modern traumatológia teljesen más elveken alapul mint a régi "csonközpontú". ma egy törést a lágyrész sérülések tükrében nézünk, ez határozza meg, hogy hogyan kezelem, mert pl hiába lemezelem meg gyönyörűen a törést ha nincs mivel fedjem és elrohad. a koponyánál is elsősorban nem a törést kezelem, hanem a lágyrészeket (jelen esetben az agyat) így a törés az 2.3.4 rendű probléma általában.
a röntgen általában ortopédián érdekes ahol tengelyeket, szögeket kell mérni amire sokkal jobb mint a CT

adamantium 2011.01.20. 20:56:39

@radiologus.hu: te itt egy fejsérültet sem röntgenezünk, vagy semmi vagy CT. akinek semmi baja az hazamehet, aki közepes (pl volt eszméletvesztése) az marad 48 órára de nem kap röntgent se CT-t, akinek meg van valami baja azt CT-zük

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 20:57:04

@adamantium:

...és a sima röntgen a CT sugárterhelésének töredékével jár, ez is fontos.

adamantium 2011.01.20. 21:01:14

@radiologus.hu: igen csak sajna magyarországon sokan sportból rendelgetik

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 21:06:29

@adamantium:

"Még egy nyamvadt röntgen sem készült", ld. Alikam kommentjeit.

Leroi 2011.01.20. 21:06:52

@bakela:
Mármint hogy "kis pénz - kis foci"?
Te ezt így vágod?:)))

Leroi 2011.01.20. 21:08:37

@bakela:
"Több fényt"...
Komolyan megy a heilongjiangi nyelv?

Leroi 2011.01.20. 21:09:27

@bakela:
"Stb."
Szenzációs vagy...

adamantium 2011.01.20. 21:10:45

@radiologus.hu: még a rákhoz sem adták meg a betegnek az esélyt - ez lesz a következő főcím :D

rikavagyok 2011.01.20. 21:11:25

@sárga nyúl:
Nem a centivel van itt a gond. Hanem, hogy arcra első blikkre sacc 18-nak nézek ki (Az államvizsgám napján nem akartak kiszolgálni sörrel, meg ilyen apróságok). Gyerekekkel nincs semmi gond, egyszerűen nem félnek tőlem, nem sírnak, behúzzák a fonimat és eljátszanak vele, ilyesmik. A szülőkön látom néha, h "úristen, ez a taknyos fogja ellátni a gyerekemet?!"
Amikor felnőttet látok el, akkor nincs ilyen gond, szép nagy szám van, eléggé határozott tudok lenni. De ugye, ha gyerek van, akkor hozzámérten adom elő magam.

Inváziós kardiológus, 160cm, rákérdezhetek?
-J. Z.?

Leroi 2011.01.20. 21:12:53

@bakela:
הדוקטור אדם גדול

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 21:14:12

@adamantium:

Bezzeg ha borítékkal közelít a beteg, egyből lesz CT, hátha közelebb lökjük a leukémiához.

De ezek a piszok orvosok még erre sem hajlandók.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2011.01.20. 21:15:05

@rikavagyok:

Nyugi, tőlem még 32 éves koromban is megkérdezték, hogy végeztem-e már az orvosin. :-)

Hatodéves 2011.01.20. 21:26:28

@adamantium:
Köszönöm. A tárgyban mutatott tökéletes tehetségtelenségem ellenére kedvelem a traumatológiát :)

adamantium 2011.01.20. 21:28:02

@radiologus.hu: jópénzért a bekapcsolt képerősítő alatt is aludhat, legalább lesz egész éjszakás videója a csontjairól :D

Hatodéves 2011.01.20. 21:28:22

Én már beleöregedtem az életbe: kb. két év leforgása alatt abból, hogy még az érettségit se nézik ki belőlem, nemhogy az alkoholvásárláshoz való jogot, az lett, hogy most már a diákom érvényességét és matricáit nézegetik mindenhol, és sosem kérdezik a koromat. :(

rikavagyok 2011.01.20. 21:38:58

@adamantium:
Nekem meg "jogomban áll" minden fejre esettet CT-ztetni, meg neurológust hívni hozzá. Gyakorlatilag annyira ráálltunk az önvédelemre, h ha nincs góctünete, van trombocytája, -1-es az INR-je, akkor is az ügyeletvezetőim többsége kéri.

rikavagyok 2011.01.20. 21:39:30

@rikavagyok: bocs mellé, ő a GOKI-ban van.

rikavagyok 2011.01.20. 21:45:18

@Hatodéves:
1. központi ügyeletem, a doki (idősebb férfi) kiszól:
-Bejöhetsz kislány, mi a gond?
-Jöttem váltani.
-????? Kit?
-Hát, ha jól nézem téged.
Bentről meg csak az hallatszott, hogy szakadnak a röhögéstől. Ők már ismertek.

sárga nyúl 2011.01.20. 22:08:43

@rikavagyok: Nekem a 18-nak kinéző ügyeletes doktornő is nagyon szimpi volt a Margitban a szubintenzíven, ahová később átvitték apámat. Teljesen meggyőző volt.
Igen, ő nem ott van. Nem láttam a zárót, nem tudom a neveket, de holnap megkérdezem, ki volt.

Dr.laikus PhD 2011.01.20. 22:20:53

@Vivi a veréb:

Jaja! Utazás régmúltba...:D
Kösz. hogy szóltál.
Igazad van a kevesebb több lett vóna...

Biga néni 2011.01.20. 22:33:57

Sziasztok,

eddig csak olvastam, most kérdeznék is, mert látom, itt elég rendesen koncentrálódik a szakértelem:)

Mandula téma, nagyon vékony, kisétkű ovis a pici fiam. Kétévesnek kruppos volt, most is művészi szintre fejleszti a köhögősöket - mindkét szülő allergiás asztmás. Újabban tüszősmandulában nyomja a drága és engem eléggé nyugtalanít, hogy elérjük a "ki kéne venni" szintet. Ugyanis saját magamon tapasztaltam, hogy amint megváltam a torokmanduláimtól (19 évesen), azóta minden betegség eleve hörghuruttal indul.
Hogyan járunk vajon kevésbé rosszul? Mandula nélkül vajon átmenne-e nála is asztmába a sok köhögősdi? Vagy ragaszkodjunk a mandulákhoz a végsőkig - de mi van akkor, ha a mandula már inkább baktériumgócként és nem védekezőszervként működik?
Rabai Miklós, annyira szépen elmagyaráztad a működésüket, én is nagyon köszönöm! Fel tudnátok még világosítani erről a gócos dologról is? Hátha okosabban/felvilágosultabban tudunk majd dönteni, ha odakerülünk!
Előre is nagyon köszi!!

bauchi 2011.01.20. 22:36:05

@adamantium: Van ilyen.Véleményem szerint a fizikális vizsgálat sem utolsó.Esetleg a tüdő felett akár.

bauchi 2011.01.20. 22:51:52

@bakela: Teljesen igazad van.Nekem is voltak hasonló tapasztalataim.Viszont ne felejtsd el,hogy Dr. Gonor Reya Carlos Alberto találta fel robot műtőt.Azóta minden símán megy.

Irkutszk 2011.01.21. 01:22:09

@radiologus.hu: Oh, hát a legtöbbet azért elolvasom :) Inkább a helyes receptírással vannak néha gondok.

Tudom, hogy oktatják gyógyszertanon, de beszélgettem már kedves szakorvos-jelölttel szigorú elszámolásra kötelezett gyógyszer felírási szabályairól, és még csak meg sem győztem :)

Ismeritek a viccet, nem?, amikor a kedves előadó orvos a saját kézírását nem tudja elolvasni, és bemondja a hangosbemondóba: Elnézést, van Önök között egy patikus?

De olyan 'közmondást' is tudok, hogy: Ki látott már zöld szamarat és okos patikust? De ezt nem hangoztatom annyit :D

Irkutszk 2011.01.21. 01:24:13

@radiologus.hu: Oh, és még egy történet :) Egyik kedves orvos kollegám jelentette ki egyszer nekem, hogy ő receptíráskor kifejezetten és szándékosan csúnyán ír, mert a patikusnak úgyis el kell tudnia olvasni :D Természetesen sose tudom meg, hogy csak viccelt-e. :P

huncut 2011.01.21. 05:44:59

@Biga néni: A gyerekeim rengeteget voltak betegek, és törzsvendégek voltunk az orr-fül-gégészeten a gyakran fellobbanó középfülgyulladások miatt. Rettentően ódzkodtam a mandulakivételtől, de egyiknél sem lehetett elkerülni: a fiam rengeteget hiányzott a suliból, a lányom meg ötévesen ízületi gyulladást kapott a mandulája miatt, nála sürgősséggel, antibiotikumos védelem mellett végezték el. A műtét után megszűntek az állandó bajok, onnantól fogva alig jártunk orvoshoz. :-)
Nem jó az, ha egy gyulladásos góc van valahol, mindenféle betegség forrása lehet. Ha a műtétet javasolják, szánd el magad, hidd el, nem véletlenül teszik.

bauchi 2011.01.21. 07:08:54

@Irkutszk:
Legtöbben már számítógéppel nyomtatják a receptet.

tódór piroska 2011.01.21. 10:51:49

Hatodéves 2011.01.20. 21:28:22 Én már beleöregedtem az életbe: kb. két év leforgása alatt abból, hogy még az érettségit se nézik ki belőlem, nemhogy az alkoholvásárláshoz való jogot, az lett, hogy most már a diákom érvényességét és matricáit nézegetik mindenhol, és sosem kérdezik a koromat. :(

Tőlem meg a metrónál már nem kérik a jegyet, pedig még messze vagyok a 65-től. Most örüljek, vagy sírjak? Valahogy gyorsabban amortizálódtam, mint egy banki titkárnő vagy illatszerbolti eladó (mert az orvosnők korán halnak...)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása