Meg kell röntgeneznem ezt a buta cigányt

2011.01.18. 06:00

Tisztelt blog!

 

Az esetem elég friss, a múlt héten történt. Neveket nem írok, mert azt hiszem úgyis kiszednék belőle. Röntgenre kellett mennem egy sportsérülés következtében, a duplájára volt dagadva a bokám, mint ahogy normális lett volna. Elbicegtem a háziorvoshoz, aki annak rendje és módja szerint adott beutalót másnapra. Egész éjjel szenvedtem, egy percet nem aludtam, másnap pedig elmentem a vizsgálatra. Elvileg nyolc órára voltam berendelve, de hiába voltam ott már fél nyolc környékén, 9 előtt nem volt ott senki, aki velem foglalkozott volna, de előrelátóan vittem magammal könyvet.

 

 

Ekkor végre megérkezett a röntgen asszisztens hölgy és azzal a lendülettel rám ordított, hogy minek ülök itt, 10 óra előtt nem lesz vizsgálat. Szépen, szerényen elmondtam neki, hogy nekem 8 órát mondtak, de csak legyintett és mondta, hogy 10-ig ne is számítsak semmire, megy kávézni. Érdekes fejet vághattam, mert megkérdezte, hogy miért bámulok rá. Mondtam, hogy meg vagyok lepve, mert nem erről volt szó, de nem baj, várok, valahogy kibírom. Erre elviharzott.


Negyed 11-kor sétált vissza a hölgy egy orvossal együtt, épp beszélgettek, ráadásul nem suttogva. Kicsit ki voltam már idegileg, ráadásul borzasztóan fájt a lábam, de nagyon felkaptam a vizet. A következő párbeszéd részlet ütötte meg a fülemet: "Nehéz napod lesz ma? Nem tudom, először meg kell röntgeneznem ezt a buta cigányt, utána majd megnézem, kik vannak még mára berendelve". Na ekkor elkapott a harctéri idegesség, de büszkén mondhatom, sikerült nagyon hamar lecsillapodnom és nem küldtem a  hölgyet melegebb éghajlatra, inkább elszámoltam magamban 100-ig. Belül azért fortyogtam rendesen, de arra az elhatározásra jutottam, inkább kedves leszek a hölggyel, hagy üsse meg a guta (képletesen természetesen).


A vizsgálat lezajlott, nem törődtem azzal, ahogy a hölgy végig kezelt, nem akartam úgymond lesüllyedni a szintjére. Kiderült, hogy meg van repedve egy csontom, be is lett gipszelve még aznap.

 

Ezt a felháborító esetet azért meséltem el, mert bár úgy gondolom ott és akkor elég jól lereagáltam a dolgokat, szerettem volna, ha másokkal is megoszthatom. Nem ezért tanultam hosszú éveken keresztül és lettem tanár, hogy így bánjanak velem. Eddig sosem szembesültem az efféle kirekesztő viselkedéssel (talán szerencsém volt?), de hogy jön ahhoz bárki is, hogy csak így hasra ütés alapján elkönyveljen buta cigánynak. Szeretném itt as végén leszögezni, eddig többé-kevésbé elégedett voltam a magyar eü ellátással, korábban sehol nem ért hátrány származásom miatt, szóval egész biztos, hogy egyedi esettel állunk szemben, de azt gondolom, az ilyesfajta egyedi esetek is megengedhetetlenek.

 

Tisztelettel:

K.K.

 

(A felesleges várakoztatás természetesen szintén kellemetlen volt)

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bauchi 2011.01.20. 07:42:08

@Leroi: Világos.
Semmi kifogásom.Csak megjegyzés volt.Én nem csinálnám.

bauchi 2011.01.20. 07:44:58

@Leroi: Kösz.A végén egy évet Dél-Afrikában voltam a zuluk között.Nem volt gyönge.Persze pakoltunk mikor a szomszédot a saját garázsa előtt lőtték agyon,mert nem adta oda az új Mercedese kulcsát.Az aszony beszart,a parancsnok szava szent,ínaltunk haza.

bauchi 2011.01.20. 07:46:12

A többi kommentre is szeretnék durva megjegyzéseket tenni,de már csak otthonról,mert megy a buszom.

adamantium 2011.01.20. 18:05:11

@bauchi: korlátolt az észjárásod baucsi barátom, nem buziztam én a háziorvost még véletlenül sem, nem is kell ezeket a sérüléseket név szerint ismerni, csak fel kell tudni ismerni, amit pedig nehéz egy boka kétirányún. ez nem ész osztás az a korrekt ellátás. ne szólj bele olyanba amihez nem értesz kellőképpen. nem az a tudomány, hogy mindent tudunk, hanem minden esetre meg kell találni a legjobb megoldást ez látom derogál a büszkeségednek. vajon hány szerencsétlen ember van aki nem tud normálisan járni miattad?

Leroi 2011.01.20. 19:25:57

@bauchi:
Sajnos Suid-Afrika-ban feje tetejére állt a világ, amióta a fehérek kikerültek a hatalomból.
Pedig a történészek szerint az a terület az újkorban lakatlan volt és jóformán
a holland gyarmatosítók emelték ki anno az ismeretlenségből, népesítették be telepeikkel és tették élhetővé, akiket aztán az angolok is követtek.
A zulukafferek északról szivárogtak le a jó megélhetés reményében és természetesen a sokkal szaporább demográfiai expanziójukkal hamar megfordították az etnikai arányt a területen.
Ismerős a sztori a magyar-román viszonylatban Erdélyben, úgyhogy van némi rálátásom.
A patyolattiszta, vadonatúj egyenruhájú szőke búr rendőrök korában rend volt Johannesburgban, fegyelem és prosperitás.
Afrika legfejlettebb állama volt.
Ma fekete kupleráj.
400 ezer (!) búr pedig állati nyomorban él a nyomornegyedekben, gyerekeik mezítláb járnak és betevő falatjuk is alig van, egyszerűen kihajították őket a hivatalaikból, otthonaikból, földönfutók lettek.
Ez persze nem apartheid...
Csak az, amivel a fehér kormányzatot vádolták.
Az erősen archaikus afrikaans nyelv birtokában (az angolt alig beszélik) pedig még holland területen is alig értik őket, tehát jóformán röghözkötöttek.
A XXI. század egyik tragédiája, csak épp kevesen beszélnek róla.

Mária 2011.01.20. 19:44:55

@bauchi:

Nem kamunév. Adamantium egy képregényhős. Valami transzformerbe oltott pókember:

en.wikipedia.org/wiki/Adamantium

hu.wikipedia.org/wiki/Rozsom%C3%A1k_(k%C3%A9preg%C3%A9ny)

bauchi 2011.01.20. 19:58:42

@Mária: Kösz.
Jellemző.
Ki a túró olvas képregényt?
Beszarás...

Leroi 2011.01.20. 20:13:13

A cikket olvasva inkább az anyag (fém), amiből a képregényhős készült.

bauchi 2011.01.20. 20:17:37

@adamantium: OK.
Sok mindenben igazad van.A háziorvosokat én buziztam le.
Tudod ki tanított a külbokatörések műtéti kezelésére? Manninger és a a karmos lemez alkotója,akit még az I.sebklinikáról ismertem ,mert elsőéves koromban minden szerdán,az összbudapesti felvételes napokon bejárta oda tanulni és asszisztálni.És mikor volt egy külboka törött betegem,személyesen adott egy karmos lemezt,hogy operáljam meg.Abban az időben még csak neki volt,tömeggyártás nem volt.Akkor Te még a Siriuson lested,hogyan lehet a Föld nevű bolygóra lejutni.Kisebb facies-szel légy szíves!!!Nehogy már Te oszd az észt nekem a traumatólógiáról a francia nevű parfűmjeiddel.
Kisebb arccal jobb lennél és nem mondanád meg így látatlanban mihez nem értek.

bauchi 2011.01.20. 20:22:24

@adamantium: Ki kérem magamnak,hogy Te mondd meg hány szerencsétlen van,aki nem tud miattam játni.
Erről beszélek.
Ameddig le van gallyazva...
Addig.

bauchi 2011.01.20. 20:23:48

@Leroi: Nem tudom.A nicknevem onnan van,ahol dolgoztam
Nem képregányből.

Leroi 2011.01.20. 20:26:52

@bauchi:
:(((
Nem kellene mi, orvosok egymás közt veszekednünk, torzsalkodva gyengébbek vagyunk.

bauchi 2011.01.20. 20:28:56

@adamantium: A korlátolt észjárásom pedig feltétlenül beismerem.Sajnos mindenkinek vannak korlátai.Nekem az agyam
Berentey professzor úr szeretettel üdvözöl a túlvilágról és további sok sikert kiván a csoró,tudatlan kollegák tanításához.

bauchi 2011.01.20. 20:31:06

@Leroi: Ebben igazad van.
De nem én kezdtem.
Az én apám különben is erősebb,mint az amandalíré...

Leroi 2011.01.20. 20:39:12

@bauchi:
Minden harag csak addig tart, amíg mi tápláljuk.
Egy hadsereg tagjai vagyunk, bajtársak.
Olyan nincs, hogy bármilyen csörte végén ne értsünk szót.:)

bauchi 2011.01.20. 20:47:47

@Leroi: Tehetek néhány megjegyzést?
Dél Afrika ma is a legfejletebb.Kis Amerika (USA).A zuluk érdekes emberek.Nagyon harcias nép.Sérelmeiket rögtön vérrel torolják meg.Mint én amandavakeron...Nagyon bűszkék és hiúk.Mint én...A vezérük,akkor Butulézi volt,párducbőrben járt.Persze a Mercédesében is rajta volt...
Este hatkor vagy hétkor megszólalt a szíréna Johannesburgban és a feketéknek azonnal takarodó a városból.Csak reggel jöhettek vissza.
A fehérek nem búrok,hanem afrikaans-ok.Kétnyelvűek : afrikaans és ango.Mikor a rendőr megállított,mert vétettem a Kresz ellen,az első kérdése az volt,hogy beszéljünk,afrikaans vagy angol?(Mondokok legyen inkább magyar...)
Ha kívánod,majd folytatom,hacsak amandasztyuártot nem untatom...

Leroi 2011.01.20. 20:59:55

@bauchi:
Én a régi nevükön neveztem az afrikandereket, a búr (boer = földműves)
a klasszikus nevük.
Köszönöm az infókat Dél-Afrikáról, a mai fejlettségük gondolom a régi hatalom által kifejlesztett infrastruktúra maradványa...

bauchi 2011.01.20. 21:05:56

@Leroi: Ebben igazad van.De mikor lesz vége a csörtének?

bauchi 2011.01.20. 21:07:48

Bocs mindenkinek.De nem beszélni magyarni.

adamantium 2011.01.21. 15:40:23

@bauchi: manningerről nem egyezik a véleményünk. magyarországon a traumatológia királya, de csak azért mert szisztematikusan mindenkit elintézett aki konkurenciát jelentett számára, akit lehetett mellékvágányra állított, s mivel hatalma volt azt sok emberrel meg is tehette (olyanokkal akiket az AO a kommunista időkben is tanulmányi ösztöndíjra méltónak talált és kivitt svájcba). ha már ott dolgoztál nem tűnt fel, hogy az egy szál KFI készletet csak a professzor úr használhatta, másnak tilos volt, nehogy a többiek is jól tudjanak műteni? a combnyaktörést is miatta csavarozzuk az első 6 órában az éjszaka közepén a combnyakat, a garden 4-est is. a külföldiek meg a földön fetrengve röhögnek rajtunk mivel semmilyen komoly studyval ezt bizonyítani nem tudjuk, hogy megéri-e. a karmos lemezt meg nem nevezném nagy találmánynak, szögstabilitása nulla, arra jó, hogy a megmaradt külbokát is jól tönkretegye, ha már vagánykodni akarsz akkor a szögstabil (esetleg poliaxiális szögstabilitású) lemezekkel gyere elő.
amilyen traumatológiai tévelygéseid vannak és homályos fekete területeid a bokaízület sebészetében nem kellene verjed magad. híres embereket a sebészetben parfümnek titulálni nagy bunkóság, de nem is vártam többet tőled

bauchi 2011.01.21. 19:32:13

@adamantium: Köszönöm az ujabb kioktatást.Nagy tisztelettel persze.Csak annyit tegyél meg,hogy közlöd hány éves vagy.Nyilván sokkal öregebb,mint én.Hasonlítasz Szabó Győzőre,mellkas sebész,Traumatológiai Intézet,1985,aki Nálad csak nagyon kisebb facies-szel oktatott.Megelégeltem
és fogadást ajánlottam,operáltam olyant,amit Ő nem.Szerinted ki nyerte?Hozzáteszem nem vagyok mellkas sebész.
Sok csók
egy (2) sötét bunkó

bauchi 2011.01.21. 20:17:38

@bauchi: Egyébként a Covent Gardenről nyomod a sódert?Az ott van a garden 4 mellett srévizavé a vemblivel?

sorica123 (törölt) 2011.01.22. 15:55:43

@rikavagyok: ő? Dehogynem!!! Csak neki szabad a sok köcsög nemmagyart fikázni, ha visszanyal a fagyi, az már nem menő!
@jágör68: a szezont a fazonnal erősen... egy dolog, hogy a magyar eüt valahogy csak elcseszni tudják, és az a mostohagyerek (jegyzemmeg mnidenhol káeurópában), de ettől még az, hogy darab-darab a beteg/összecsapják a munkát/nem odavaló emberek vannak ott az nem normális! A magyar eü nem normális! Én mondjuk már rendbe vagyok, ha a kórházban a stáb képbe van, relatíve kipihent és nem fásult még bele a melóba. Arra, hogy pattintott kő-géppark van vagy régi a linóleum, nem szólok semmit. Tartsák rendben amennyire lehet, engem ilyen helyen nem a design érdekel.
@bauchi: olyan idegbajos egy stílusod van, hogy az kész. Nem baj, csak mondom. Attól, hogy te Manningernél tanultál, van rajta kívül más, ugyanolyan komoly szakember. Nem kell le-parfümözni meg leszarozni a másik mestereit. Vitatkozni vagy megvitatni lehet szakmai kérdéseket, ez az infantiliis, szkanderezős tempó viszont tök fölösleges szerintem. Aztán még te vagy megakadva, hogy 'kioktattak'.

Mária 2011.01.22. 18:40:06

@sorica123:

Miért írtál be a nicked mögé egy olyan blogcímet, ami nem is létezik?

Erősen hiteltelenné teszi ez a megakamu a hozzászólásodat.

sorica123 (törölt) 2011.01.22. 18:44:48

@Mária: megakamu, ez mekkora. Hazug köcsög vagyok, egy hiteltelen, hazug köcsög. A profilomban ez van, anno volt itt blogom. Amúgy miért érdekelt? Az alapján akartál volna érvelni? 'Ide figyelj, nincs igazad a kórházak linóleumával kapcsolatban, mert halsalátát ebédeltél'. Kijavítom a blogot, vagy legalább elveszem onnan a címet.

Mária 2011.01.22. 19:23:11

@sorica123:

Ha legközelebb kórházban lesz dolgod, kezdj a pszichiátrián szerintem.

sorica123 (törölt) 2011.01.22. 19:28:45

@Mária: ide figyelj professzorasszony, lehet, hogy a szakmádban jó vagy. Az is lehet, hogy véleményed van a dolgokról. De ezzel a megakamu-hiteltelen vagy-mennyé pszichiáterhez dumával nagyon mellébasztál a cimbalomnak. Szerinted normális dolog először az egész kommentet egy megszüntetett blog címének jelenléte miatt hiteltelennek nyilvánítani, majd a rákövetkező választ el se olvasva pszichiátriára zavarni az embert?

Mária 2011.01.22. 19:52:31

@sorica123:

Ha megszünteted a blogod és utána viseled a nevét a nicked mellett, az olyan, mint ha elválnál a férjedtől és tovább viselnéd az exed családi vezetéknevét a sajátod helyett.

Kompenzálás.

Persze lehet, hogy nem is volt blogod, csak írtál egy blogcímet a nicked mellé.

sorica123 (törölt) 2011.01.22. 19:59:56

@Mária: amúgy ja, le is szedtem. Az asszonyneves példa nem rossz, bár egy - lengyel - ismerősöm bement a hivatalhoz és addig kavartak az iratokkal, hogy azt mondta a nő, hogy ha ez ekkora meló akkor marad az asszonynév, skész. Az aztán okos, aki azért tartja meg, hogy azt higgyék, hogy van férje... kifele játszik.
Amúgy volt blogom, még 2009-ben, de csak úgy nem akartam irogatni, itt meg a tematikus blogok mennek inkább. Amúgy tényleg: mi a fenének írtam volna oda egy üres blogot?

bauchi 2011.01.23. 10:02:24

@sorica123: Valósznüleg azért idegbajos a stílusom,mert idegbajos vagyok.
Főleg az ilyen beszólásoktól.
De nem baj.

bauchi 2011.01.23. 10:04:24

@sorica123: Infantilis és szkanderező tempót nem én kezdtem,nézd végig.

bauchi 2011.01.23. 10:06:46

@sorica123: Ezek szerint mást is idegesítesz,nems@Mária: cak engem?

bauchi 2011.01.23. 10:07:49

@bauchi: Bocs,Mária,mellényultam.Külön írok Neked.

bauchi 2011.01.23. 10:09:47

@Mária: Most válaszolok.Valósznüleg itt a baj.Nem a megfelelő gyógyításban részesült sorica 123.

bauchi 2011.01.23. 10:14:57

@sorica123: Ha,amit írtál,más írta volna,és Te a kommentet végig olvasod,utána,hova küldenéd a szerzőt?Nőgyógyászatra?

bauchi 2011.01.23. 10:22:03

@sorica123: Mária kioktatása a cimbalomról telitalálat.
Jellemző.
Szó sincs szkanderezésről vagy infantilisságról.

Leroi 2011.01.23. 10:23:38

@bauchi:
Igen, a mellényúlásról jutott eszembe a klasszikus vicces kérdés, miszerint miben kölönbözik a tanga a körfűrésztől?...:)
Mellesleg mind aranyos hölgyek a maguk nemében, van kiállásuk és ez értékelendő, sorica123 ráadásul szemtelenül fiatal is, de már kiforrott egyéniség...

Mindnyájunknak vannak jó kemény sangvinicus időszakaink, felfortyanunk egymásra, de alapjában véve nem haraszunk.

bauchi 2011.01.23. 15:04:37

@Leroi: Kösz.Tényleg fölösleges volt felfortyannom,mert két aranyos,fiatal hölgy lesötétbunkózott.Így távolról,ismeretlenül.Képzelem miket kaptam volna,ha ismernének is.Semmi tolerancia bennem.
Majd meggyónom.Úgysem sok van hátra az utolsó kenetig.

Irise 2011.01.23. 15:17:39

Szerintem amikor szakmai (egymásbactató) konferenciát tartanak a tisztelt kollégák, akkor szerencsésebb lenne valami egyéb helyen, twitteren, mobilon, chaten csörtézni,mert a fenti beszélgetés betegek elé való tárása több szempontból is előnytelen.

Leroi 2011.01.23. 15:45:31

@bauchi:
A bunkót felfoghatjuk fallikus szimbólumként is, és kifejezheti a hölgyek rejtett vágyait a megemíltése...
Női léleknél ez sosem tudható...:)

tódór piroska 2011.01.23. 16:43:47

kiráj, a női lélek nagy szagértője...
bau csi pedig télleg nagyon bunk. Ó!

adamantium 2011.01.23. 18:33:00

@bauchi: ilyen fogadást ajánlani csak egy paraszt tud. eleve fogadást ajánlani megtörtént dolgokra nem illik.
egyrészt ha tudod, hogy úgy is nyersz akkor lovagiatlan, nem biztosra menni meg hülyeség. tehát civilizált ember ilyenben nem fogad.

Mária 2011.01.23. 19:01:30

@adamantium:

Bauchi ezt írta:

"Nálad csak nagyon kisebb facies-szel oktatott. Megelégeltem és fogadást ajánlottam, operáltam olyant, amit Ő nem. Szerinted ki nyerte? Hozzáteszem nem vagyok mellkas sebész."

Fogadni arra szokott az ember, amiben a saját előzetes információi és mérlegelése után biztosabbnak látja a saját győzelmét, mint a másikét. Ilyen például a lóverseny is, vagy a Totón a tippelés, ahol az egyik jelöltet erősebbnek látja a fogadó fél, mint a másikat.

Persze ezzel nem akarok megbántani senkit, de ebben az esetben az egyik fél nagyobb tapasztalatot feltételezett saját magáról, mint a másikról :)

A másik típusú fogadás az, amikor valaki nem biztosra tesz fel valamit, hanem a bizonytalanra megy. Ez sem hülyeség, úgy nevezik, hogy szerencsejáték.

adamantium 2011.01.23. 19:38:57

@Mária: fogalmi zavaraid vannak ne haragudj. bauchi operált valamit amit a másik nyilvánvalóan nem operálhatott mert mondjuk olyan ritka magyarországon. én is láttam már olyan sérülést amiből csak tízet írtak le eddig a világon, tehát magyarországon valószínűtlen, hogy még valaki látott volna olyat. az eset múltidőben történt, tehát bauchi tudta, hogy nyerni fog, erre írtam, hogy parasztság és lovagiatlanság. valami olyasmire fogadni ami meg fog történni, és a másiknak is hasonló esélyei vannak az korrekt sportszerű dolog.
sarkítva a példát pl hülyeségnek tartom arra fogadni, hogy megverem a két klicskó testvért egyszerre boxban, mert ennek csak matematikai esélye van. remélem így felhomályosítottalak.

bauchi 2011.01.23. 21:10:41

@Leroi: Lehet benne valami.Mikor én pl. vágányról beszélek,akkor nem mindig a kőbányai kitérőre gondolok.Ma kérdezte a sofőröm,hogy a fekete csajokoknak milyen írányba megy a vágányuk?Mondokok : az egekbe...

bauchi 2011.01.23. 21:15:27

@Irise: Én csak akkor bak(c)tatok bárkit,ha a véleményemett "te egy sötét bunkó vagy" című megsemmesítő oldalvágással küldi a bécsi temető árkába.Pedig,ha tudná,hogy Mozartot is odatemették...

bauchi 2011.01.23. 21:22:26

@adamantium: Ez így van.De ki merészelt volna " egy parasztot " civilizált embernek " nevezni?Vagy a " civilizált embert " magadra értetted?
Mert akkor OK...

bauchi 2011.01.23. 21:32:36

@adamantium: Hagyjuk a szakmát és a fogalmi zavarokat.Viszont felhívnám a figyelmedet arra,hogy a magyar nép túlnyomó többsége az új mondatot nagy betűvel kezdi.Valamint különbséget tesz a tárgyas ás tárgyatlan ragozás között.Amiről értekezel viszont tárgytalan.Te meg súlytalan a szerencsjáték szakmában.Jó lesz,ha vigyázol,mert tippmix szakértővel vitatkozol.Ma is vesztettem 1o ezer forintot.

bauchi 2011.01.23. 21:34:34

@adamantium: Rendben van,de előtte elmormolok most egy cigány átkot : zahtaplahtarulc.
És Neked annyi....

adamantium 2011.01.23. 21:34:59

@bauchi: mondom én, hogy bizonytalanra hülyeség fogadni ...

Irise 2011.01.23. 21:35:46

Nektek kettotoknek le kellene ulni 1 - 12 uveg sor melle aztan megbekelni.
Egyikotoknek sem kicsi az arca es mindkettotoknek van mire felvagni.
Ki az egyik modszer hive, ki a masike.
Egyikotok a papnet,masikotok a pap lanyat.
jol van ez igy.
Lapozzatok.

adamantium 2011.01.23. 21:36:13

@bauchi: legjobb kiokosodott cigány átok amit hallottam kórházban: "hogy egyenesedne ki az ékágéd"

Mária 2011.01.23. 21:46:45

@adamantium:

"fogalmi zavaraid vannak ne haragudj"

Távdiagnosztikát is vállalsz?

A történetre visszatérve: lehet, hogy B. tudott olyat mondani, amit SZERINTE a másik nem operált, de azt nem tudhatta, hogy a másik mond-e rá valamit, amit meg ő nem operált.

Tipikus kő-papír-olló, vagy póker. Azt tudod, hogy nálad mi van, de azt nem tudod, hogy a másik mivel készül.

adamantium 2011.01.23. 21:53:09

@Mária: azt kell higgyem te nem fogalmi hanem értelmi zavarokkal küzdesz:
"és fogadást ajánlottam,operáltam olyant,amit Ő nem "
a fogadás egy (1) irányú volt nem tevődött fel a probléma, hogy a másik visszakérdez.
magyarán nem azt mondta, hogy: fogadjunk, hogy én mindent operáltam amit te és még azon kívül is. a kérdés az volt, hogy B operált-e olyat amit a másik nem?

rikavagyok 2011.01.23. 22:06:56

Játszhatok a dicsekvő versenyben? Kicsi vagyok, úgyhogy sok fórt kell adjatok ám.
De addig:
Én meg láttam 97-es vércukrot 8-as káliummal, 6,4-es pH-val, beee! (És a "tulajdonosa" hazament az ő lábain. Beeee!) ;)

Leroi 2011.01.23. 22:10:19

@rikavagyok:
Én pedig 4000-es gamma-GT-t 25 ezres thrombocytaszámmal és a beteg oesophagusvarixa még nem vérzett...

adamantium 2011.01.23. 22:13:47

@Leroi: ma én meg a múltkor átküldtem egy beteget a belgyóra szívroham gyanújával, minden értéke majd normális volt kivétel a BNP ami 6700, állítólag 1000 felett már nem él az ember, de ez a néni ülni is tudott

Leroi 2011.01.23. 22:16:02

@adamantium:
BNP mint B-natriureticus peptid?
A mi laborunk olyat nem tud meghatározni...:)

adamantium 2011.01.23. 22:19:56

@Leroi: igen, én se tudtam, hogy tud a laborunk ilyet, hirtelen utána is kellett olvassak, hogy mire jó az. CK, CK-MB, Trop-T, D-Dimer -t kértem, ezek úgy nagyjából normálisak voltak. aztán a belgyósok kicsit kiegészítették a vizsgálódás körét és találtak is valamit ami abnormális, intenzívre is került a mama

Mária 2011.01.23. 22:38:57

@adamantium:

Azt hiszel, amit csak akarsz.

Arra gyúrj inkább, hogy írásban is közérthetően tudd kifejezni a vélhetően rendkívül gazdag belső világodat.

Első körben megszabadulhatnál például a veled született arroganciádtól. Nem veszi jól ki magát a stílusod egy olyan blogon, amelynek célja, hogy oldja az átlagemberekben a szakmáddal szembeni előítéleteket, tisztázza a tájékozatlanságból adódó félreértéseket.

Egyszerűen rossz PR-t csinálsz a kollégáidnak. És hogy ezt névtelenül teszed, csak annál rosszabb.

Nézd meg az ellentétedet, @miklos.rabai hozzáállását.

Imádják őt, kinyomtatják és lefűzik a kommentjeit, hidd el, azok is, akik még egyetlen karakternyi hozzászólást sem írtak.

adamantium 2011.01.23. 22:40:25

@Mária: nem is vártam, hogy belásd a hülyeségedet. ennyit érsz

rikavagyok 2011.01.23. 22:45:41

@adamantium: Csak le ne fektesd, mert a végén hozza a papírformát.
Egyébként mély döbbenettel tapasztaltam, hogy a mi laborunk is tud pro BNP-t (bár sürgősbe nem), de eddig még "nem vettem hasznát". Pedig elvileg elég specifikus szívelégtelenségre.

Köv licit: 100 feletti procalcitonin?

Mária 2011.01.23. 22:59:59

@adamantium:

Próbáltam neked elmagyarázni, hogy csak ártasz a pökhendi stílusoddal, de ha nem megy, hát nem megy, nekem tökmindegy, úgy ártasz a saját szakmádnak, ahogy csak akarsz.

Mária 2011.01.23. 23:11:57

@adamantium:

Azon azért gondolkozz el, hogy ha annyira nagy arc vagy, mint amennyire nem vagy az, akkor miért egy magyar nyelvű laikus blogon lógsz egész nap, miért nem egy angol nyelvű szakmai blogon?

adamantium 2011.01.23. 23:23:16

@Mária: honnan tudod, hogy közben nem ott is :D
gyenge vagy te ehhez, már mások is mondták, menj szépen nézd meg a micimackót és feküdj le

rikavagyok 2011.01.23. 23:33:03

@Mária:
Szerintem másfajta rálátást ad az embernek a "tök ciki magyarnyelvű laikus blog", mint ha szokása szerint a szakirodalmon csámcsogna.
Egy kis jóistenke állatkertje, némi szociológia, sok lélektan. Szerintem.

Mária 2011.01.24. 00:03:55

@rikavagyok:

Ahhoz, hogy rálátást szerezzen, elég lenne, ha olvasna. Ha már egyszer nem tud szót érteni egy laikus blogon a nem szakmájabeliekkel, és az, ahogy megnyilatkozik, semmilyen értelmes párbeszédet nem visz előre.

Azt nem mondtam, hogy tök ciki egy laikus blog, sőt, fentebb pontosan arra írtam példát, hogy milyen jó, ha valaki az orvosi oldalról történő hozzászólásait mindenki épülésére és elégedettségére fogalmazza meg.

Hiszen még a hippokratészi eskü szövegében is benne van, hogy ne árts. Persze az öreg nem gondolhatott a maga idejében arra, hogy az online presztízsrombolással is ártani lehet. Nem közvetlenül persze :-/

rikavagyok 2011.01.24. 00:37:36

@Mária:
Nem is kell, hogy ilyen célja legyen vele bárkinek. Kevés kivétellel nem azért lesz az ember tagja bármilyen csoportnak, hogy ott valamiben megváltozzon. Ez itt nem csoport terápia.;) Ettől még, mint az egymáson gördülő kövek csiszolódnak a kedves hozzászólók egymáson.
Te is szelidültél, mint a rendszeres kommentelők nagyrésze.
(Egyébként számomra érdekes dolgokat ír, azonban mivel nem vagyok laikus, gondolom nem játszom)
Szerintem az orvosoknak sokszor fogalma sincs, hogy mi megy végbe a betegben miközben kommunikál vele (nekem sincs). Gondol valamit, ami vagy úgy van, vagy sem. Van egy szerepe, vannak módszerei, rutinjai, amik általában/látszólag működnek.
Aztán feljön ide az ember, elolvassa, hogy mit ír a köz. Először kap egy kisebb gutaütést. Majd egy infarktust. Utána meg lehet, hogy profitál abból, hogy na a másik marhát, azt hogy félreértették, én ezt nem nyalom be. Ehhez nem kell szeretni sem a posztolókat, sem a kommentelőket.

Leroi 2011.01.24. 00:39:26

"Esküszöm a gyógyító Appollóra, Aszklepioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket tanukul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom a következő kötelességeimet: tanáromat, akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele, s ha rászorul, tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és mesterem fiaira és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlenasszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Minden házba a betegek javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok, vagy hallok - akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben - nem fogom kifecsegni, hanem megőrzöm. Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak, s az életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője."

Én ezt az esküt ilyen formában tettem le anno az egyetem végzésekor...

bauchi 2011.01.24. 04:42:59

@tódór piroska: Köszöntöm,drága piroska a bauchi-fan club előkelő tagjainak sorában.Mivel sikerült ide bekerülni?Hatalmas protekció vagy egyéni tehetség,szorgalom?
Tájékoztatás szigorúan csak a bauchi-fan club tagjai részére.
Következő évi rendes közgyülésünk napja : holnap.
Helye : Praxis blog.
Terem : meg kell röntgeneznem ezt a buta cigányt.
Napirend : bauchi-fan club elnökének megválasztása.
A szavazás titkos és egyénre szabott.
A bauchi-fan club választmánya egyhangúan adamanticsek lejlát javasolja.
Természetesen kontra-rekontra játékszabályok mentén.
További érdeklődés és felvilágosítás a Hunnia filmgyárban a fővilágosítónál.

bauchi 2011.01.24. 04:47:19

@Irise: Nemcsak felvágós vagyok,de hiú is.Mérhetetlenül.Ezért sőrnek a a friss Kőbányai világost ajánlom.

bauchi 2011.01.24. 04:50:20

@adamantium: Ez szellemes!(hogy egyenesdne ki az ékágéd...).De könyörgöm,miért nem Te találtad ki?Tudod mekkorát nőttél volna szememben?

bauchi 2011.01.24. 04:51:48

@rikavagyok: Ezt überolja valaki a dicsekvő versnyben!
Én még láttam Puskást focizni!

bauchi 2011.01.24. 04:57:24

@rikavagyok: Teljesen igazad van.Csak az a baj,hogy a magyar nyelvű blogon elterjedésben felütötte fejét a rengeteg latin kifejezés,néha helénnel súlyosbítva.Hova vezet ez?Már most teljesen zavarodott vagyok.

bauchi 2011.01.24. 05:04:04

@Mária: Pontosan és nagyon jól látod ezt az égető problematikát.Ezért most, csak Neked,felfedem életem titkát,de el ne mondd adamanticának!
Semmi különös nem volt a műtétemben,csak nagyzolni akartam Big Face előtt.Ugyanis az egész abból állt,hogy egy hausa farmerből kivettem egy mérgezett nyílat a mellkasából.Rég volt.És persze a műtét könnyű volt.(ha nehéz lett volna,szóltam volna admantitkosnak...)

bauchi 2011.01.24. 05:07:48

@Leroi: Hú,bameg,ilyen öreg vagy?
Vagy nekem is ez volt az esküm?

Leroi 2011.01.24. 07:03:19

@bauchi:
A magyarországi orvosi egyetemek végzősei egyfajta stilizált esküt tesznek le, ami úgy viszonyul a Hippokratészi eskühöz, mint a cikóriakávé az etióp Yirgachefféhez...
Az egyetem, ahol végeztem, a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem jogutódaként maradt fennt Marosvásárhelyen, a hagyományok tisztelete és az ősiség megőrzése volt
az egyik fő jellemvonása, mindamellett, hogy a Kárpát-medence egyedüli olyan orvosi egyeteme a mai magyar határokon kívül, ahol magyarul oktattak.
Ezért volt a mi orvosi eskünk a Hippokratészi eskü és nem valami egyéb...:)

Mária 2011.01.24. 08:19:50

@bauchi:

"Én még láttam Puskást focizni!"

Ez nem nagy ügy. Én nyilatkozni is láttam. Mondjuk a felvétel fekete-fehér volt, nem tudom, miért.

Irise 2011.01.24. 10:57:18

@bauchi: En pedig egyszer beszeltem vele par szot,mert diszvendeg volt egy magyar-izrael meccsen, meg en is meg gyerekkent (mert irtam egy sportdicsoito verset egy palyazatra,amit az MLSZ irt ki).
Meg ne kerdezd mit mondott,mert nem emlekszem. Csak kapkodtam a fejem,hogy mi tortent aznap.
Nagyapam szegeny meg majdnem infarktust kapott,hogy en talalkoztam Puskassal. :)

bauchi 2011.01.24. 12:40:27

@Mária: Ne csalóggyam bened.Azér volt fekete-fehér,mer nem volt más.

bauchi 2011.01.24. 12:43:56

@Irise: egy buzi lofa@tGyerekek miröl van szo?Puskás volt szöv.kap.
Haggyyuk.

bauchi 2011.01.24. 12:45:58

@bauchi: Meg láttad focizni is.

Mária 2011.01.24. 12:48:30

@bauchi:

Na most kivert a víz :)

Tényleg azt hitted, hogy nem tudom?

Idesejövöktöbbet... ...

bauchi 2011.01.24. 13:23:52

@Mária: Bocs,tudod,hogy szeretlek.Nem vágtam.Magyarázd.
Agyilag belvizes vagyok.

Irise 2011.01.24. 13:30:11

@bauchi: Komolyan :D En Puskas Ocsi bacsirol beszelek. Mellesleg ugy nezett ki,mint a nagyapam,csak mondjuk ketszer olyan szeles volt. :)

Irise 2011.01.24. 13:37:26

@bauchi: www.magyarfutball.hu/hu/merkozes/1026 ez volt az a meccs.

Sot Szepesi kozvetitett. Szegeny mar nagyon nagyot hallott,de helyt allt.

bauchi 2011.01.24. 19:27:01

@Irise: örülok,hogy szemályes élmnvényed volt Ööcsi bácsival.Soha ne felejtsd.Bertók Béla a után a legismertebb magyar.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.24. 19:29:48

@bauchi: úgy érted a bartókot, hogy kodály?

bauchi 2011.01.24. 19:32:53

@Irise: OK.
Az angol-magyarról beszélsz?Mert akkor erej teljében volt.

bauchi 2011.01.24. 19:37:41

@Irise: OK.
Én meg tanú voltam.Nem volt hallás baja.

bauchi 2011.01.24. 19:40:59

@Mária: De ugatom,nem interjú,éőbenfoci44

bauchi 2011.01.24. 19:54:55

@Babette_: Jó,rendben.Nem tudom,két zseni.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.24. 19:57:35

@bauchi: az.
nem mintha mérni lehetne, de mivel még japánban is kodály módszer szerint oktatnak,,,,talán.

bauchi 2011.01.25. 06:53:47

@Babette_: És nem utálták egymást,hanem elismerték
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása