Jó biznisz a gyógyszerek kizárólagos forgalmazása

2011.01.07. 06:00

Volt már ehelyütt heimpálszidás, de azt hiszem nem lehet ezt elégszer megtenni. 2 éves fiam ekcémás. Nem komolyan, csak mondjuk évente 1X-2X előjön egy-egy seb, amit már nem tudok kezelni. A köztes időszakban egy testápolóval tudom szinten tartani a bőrét, elvileg megakadályozza, hogy kijöjjön az ekcéma maga (a seb).

 


A Heim Pál kórház okosan ügyesen olyan krémet ír fel, amit kizárólag a saját gyógyszertárában lehet kiváltani. Értem én a saját maga felé hajló kezet, csak lehetne szemérmesebben és mondjuk felhasználóbarátabban csinálni.


A gyógyszertár ugyanis MINDEN NAP 8-15.30ig van nyitva. Kérem, tegye fel mindazon embertárs a kezét, aki ebben az időben képes odaérni a Nagyvárad térre! Nekem sikerült 6 órában visszamenni dolgozni, a VII. kerületben van a munkahely, de még így sem érek oda.


Mint tudjuk, nincs lehetetlen feladat, csak béna ember. Így tehát vázolom a lehetőségeket:


- veszek 4.400 forintért La Roché krémet (a gyógyszertáriból ugyanakkora mennyiség 1.600 ft)


- veszek 3.800-ért Babe krémet


- kipróbálom az összes többi sima testápolót (számunkra ez nem hozott megoldást, úgyhogy egy teljes éve bébi testápolót használ az egész család


- kiveszek egy nap szabit egy db gyógyszertári kevert krém 1.5 perces megvásárlásáért


- végigkérdezek 34 patikát, hogy milyen saját krémet tudnak adni (nem tudnak, még csak ajánlani sem mernek, mind felnőttnek való és mind csak sima testápoló, hidratáló. Egyébként egyet-kettőt ezekből is kipróbáltam, eredménytelenül).


Az igazán durva, hogy a kórházban a biztonsági őr látván hosszas tajtékzásom a helyszínen, egyszer felajánlotta, hogy hagyjam ott nála a pénzt és délután menjek a krémért, ő kiváltja nekem. Gyanítom nem én voltam az első felháborodó.


Az tehát a konklúzió számomra, hogy oly mérhetetlen értékkel bíró tudás van abban a krémben, melyet nem lehet és nem is éri meg megosztani a világgal, kizárólagos forgalmazása olyan biznisz, mely lehetővé teszi, hogy ebben a szolgáltatói, kereslet-kínálat kínos viszonyára épülő piaci világban ők megtehetik, hogy nem a kereslethez igazodnak. Így pl. – ahogyan ez korábban már itt a blogon elhangzott – azért nincs egészségkártya elfogadás, mert a 78 éves gyógyszertáros bácsi szerint én (a VEVEŐ!!) el nem bírom képzelni mennyi nyűggel, problémával járna az NEKI (a szolgáltatónak!!!).


Még a legszánalmasabb közintézményekben is adnak egyetlen napot a lúzereknek, amikor este 6ig nyitva van egy ügyintézői ablak.


Mélyen, nagyon mélyen az a halk gondolat fogalmazódik meg bennem, hogy itt két eset lehetséges: 1. a titkos összetevőjű krémek akkora pénzt hoznak, vagy olyan durván profi annak a csöppnyi patikának a gazdálkodása, hogy mindezt simán megtehetik; 2. vki/vmi eltartja őket, akit/amit meg én tartok el az adómból. Magam sem értem miért, biztos csak megérzés, de ez utóbbit valószínűsítem.

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akdiana (törölt) 2011.01.07. 12:58:44

A kenőcs kiváltásához nem tudok mit hozzáfűzni. Az ekcémához már igen.

Hosszú évekig ekcémás voltam, mindenfélét felírtak, olcsó krémektől a szteroidmentes egyéb drágább gyógyszerekig. Semmi sem használt. Majd elkezdtem naplót vezetni, mikor jött ki az ekcéma, mit ettem előző nap...stb. Egy hónap alatt eléggé képben voltam. Azóta mellőzöm amennyire csak lehetséges az adalékanyagos termékeket, hatalmas változás állt be a bőröm állapotában. Ha tojást eszem, akkor a bio dobozost emelem le a polcról...stb. Sok zöldséget, gyümölcsöt is eszek (bár, itt nem törekszem a biora).

Az általam korábban használt kozmetikai szerek viszont teljesen eltűntek a fürdőszoba polcairól. (neves, márkás gyártók termékei). Azóta ha találok, akkor ásványolaj mentes (kőolaj származék), és parabén mentes...stb. termékeket vásárolok. Nem bio kozmetikumokat, megelégszem a natúr nevezetűvel, törekszem rá, hogy BDIH rajta legyen a terméken. A "d" betűvel kezdődő drogéria egyik saját márkás terméke, ami "A" betűvel kezdődik megfelel ezen követelményeknek és olcsó. Pl. arckrémet kb. 1000 Ft-ért vettem (míg korábban súlyos összegeket otthagytam a drogériában és gyógyszertárakban). Tusfürdő is van ebből a márkából, azóta zuhanyzás után sose húzódik a bőröm, nem is igényli az állandó krémezést.

A bőröm köszöni szépen jól van. Se a testemen nincs ekcéma, az arcom is gyönyörű lett, majdhogy nem "babapopsis", igaz minimális mimikai ráncom azért már van, dehát nincsen olyan hiú illúzióm, hogy bizonyos kor felett 20 évesnek kellene kinéznem ;)

Nem tudom segíthettem, de egy próbát megérhet, talán másnak is. Viszont az eredmény nem azonnali, pár hónapnak el kell telnie, akár fél évnek is. Nekem megérte száműznöm számos káros anyagot az életemből. A bőröm nagyon meghálálta, nem beszélve arról, hogy töredékét sem fordítom árban kozmetikai kencékre, mint korábban.

aaabbbccc 2011.01.07. 12:58:53

@IrishOak: múltkor a büfében ki volt írva, hogy azért nincs szék mert ellopták.
Persze meg kell nézni a HP betegeinek összetételét.

IrishOak 2011.01.07. 13:00:45

@ArgonX:
Nem csak a gyermekét egyedül nevelő anyáknak kell rendszeresen patikába járni- ezt ne feledjük el, már csak logisztikai szempontból se!

Hőbörgés,hőzöngés,pejoratív kiszólás nem előrevivő így felesleges...bár lehet így is gondolni, de ettől még a krém nem lesz kész sem hamarabb,sem később,sem az egyedülállóknak,sem a nagycsaládosoknak.

sárga nyúl 2011.01.07. 13:03:53

@IrishOak: Köszi! Megpróbálom felíratni, remélem beválik, mert mindig nagyon küzdünk ezzel, ha hideg van, vagy ha nagyon meleg. Elvileg nálunk is tejallergia, de nekem inkább úgy tűnik, hogy az időjárás befolyásolja.

sárga nyúl 2011.01.07. 13:04:39

@akdiana: Köszi a tanácsot, akkor átváltunk arra a testápolóra, a drágák úgyse váltak be.

passandra 2011.01.07. 13:08:08

az említett 78 éves patikusbácsi már engem is elküldött melegebb éghajlatra, mert ebben a mai világban bankkártyával akartam fizetni és ezt nem mondtam meg neki előre. a következő kiakadása akkor volt, amikor egészségpénztári számlát kértem. szerinte ezeket jó előre kell bejelenteni, nem hitte el, hogy ezt még soha életemben nem kellett máshol..

Bikli néni 2011.01.07. 13:09:49

@Káin: Ne bosszants, most jártam be a postát meg a pékséget, és mire kijöttem, 200 volt a vérnyomásom :)

@IrishOak: :DDD Akkor jó tanulást! (Bár azt még, a jó munkával egyetemben, nem találták fel...)

IrishOak 2011.01.07. 13:18:33

@sárga nyúl:
Akkor tényleg "kísértetesen" hasonló.
Én is azt vettem észre, hogy ha kimegyünk a hidegbe, vagy a nagy melegbe azonnal olyan az arca,mint smirgli...még kis vérerecskék is megjelennek.Aztán a kézfeje, a könyöke meg még a vádlija is.
Háziorvos adja a receptet, már csak betelefonálok, és havi tejmentes tejporral együtt fel is írja.
Hál'isten eddig minden okés -bár én folyamatosan kenem csimpit, és ha nagyon bajos, akkor mosdókrémet használok.Az is patikai,de fel is írják ha kell.
Szurkolok, majd meséld el, hogy mi válik be.(Dokik tudnak még variációkat belerakatni, de én nagyon nem vagyok híve a durva szereknek -főleg az első pár évben...)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.01.07. 13:19:59

"Gyermeket szülni, nevelni egy olyan felelősség ami nem szűnik meg soha,és egy gyógyszertári nyitva tartási rend nem kéne hogy bármiféle kérdést is felvessen."

ÁMEN.

Jenya 2011.01.07. 13:20:26

Az Andrássy úti patikában ( Bajza u sarok) nagyon segítőkészek, kikevertek olyan krémet is , ami hiánycikk-megszűnt volt, csináltak szinte hasonlót. Szerintem ott bármit kikevernek. Írott összerakós receptet körzetivel sokszorosítasz dátum nélkül, azt a kellő időben iylen helyre leadod. Meg fogják tudni oldani. A Király patika, Király u Csengery saroknál-is jó, nagyon rugalmasak segítőkészek és 20.00-ig nyitva vannak! Vevőbarát nyitva tartás.

IrishOak 2011.01.07. 13:23:08

@aaabbbccc:
Látogató összetételtől függetlenül -én nagyon becsülöm az egész HP gárdát!!!
Csak tudnám, hogy lopnak mégis, hisz be van kamerázva jó pár hely, és a portás bácsi mellett kell be/ki menni.
A szék nem tud szublimálni!Na nem is agonizálok ezen, csak sajnálom, hogy ilyen szinten van az egyébként bajban lévő látogatók közül jó pár.

akdiana (törölt) 2011.01.07. 13:26:12

@sárga nyúl:

az "d" betűs drogéria "A" betűvel kezdődő márkás cuccoknál az arckrém mellett a testápoló krémek is olcsók. Én az olivás és egyben aloe verás, lotion-t szeretem. Viszont a hagyományosokhoz képest kicsit más az állaga, de ha bedolgoztad a bőrbe, nagyon finom állagú lesz. Kíméletességét bőrgyógyászati tesztek igazolják (rajta van a flakonon), rajta van a BDIH jel is, illetve nem tartalmaznak szintetikus tartószert, színezéket, állati eredetű összetevőket, kőolajszármazékot sem. A felhasznált összetevők kiválasztásánál előnyben részesítik az ökológiai gazdálkodásból származó alapanyagokat. Szintetikus illatanyagot sem tartalmaznak. Ezt volt furcsa megszoknom. A termékeknek van illatuk, némi természetes illiójaokkal oldják meg. Ami elsőre fura volt, hiányoltam a "műanyag szagokat", azóta meg úgy megszoktam, hogy a szintetikus illatanyagokat nem bírom elviselni. Zavar, ha valakin parfümöket érzek, ha erősebben fújja magára,akkor van, hogy öklendezem is (pedig régebben nagy parfüm rajongó voltam...).

Én még nem láttam az "A" betűvel kezdődő (és amúgy "e" betűre végződő) termékekről reklámot, szerintem még szórólapon sem találkoztam velük, talán ez is okozhatja, barátságos árazásukat. Marketing költség nem igazán épülhet be az áraikba...

(Megjegyzem, ugyanennek a drogériának van "B" betűvel kezdődő saját márkás terméke, ellenben azok nem BDIH termékek, azokat nem is bírja a bőröm. Az olyan mint a többi gyártó sz@arjai. Figyelj, ha keresed őket, ne nyúlj mellé :)

Bikli néni 2011.01.07. 13:28:13

Egyébként érdekes, nekem a patika sosem volt gázos. Az otthoniban a patikusok hat éves korom óta ismernek, én vagyok a libling, mindig öleléssel és puszival fogadnak. Ha hazamegyek, mindig keresek valami bogyót, hogy mehessek érte :)
Az itteni patikában is rendesek (bár az ölelkezős szintig az a gyanúm, sosem jutunk el :D), és meglepően olcsó.

_-_ 2011.01.07. 13:28:50

Na, a Heim Pálban aztán semmi jót ne várjunk a dolgozóktól... ottani sebészfőorvos valami akkora iszonyatos sarlatán, hogy az iszonyat :(
A nővérek is kegyetlenek pár kivételtől eltekintve, bár akiket én megismertem, azok már biztos nincsenek ott, de hát pár évtized alatt a kórház egyes dolgozói cserélődnek, de a kórház híre még mindig ugyanaz, ugyanolyan rossz...

Aki jót akar a gyerekének, az messze elkerüli a helyet!!

Bikli néni 2011.01.07. 13:29:21

A d betűs drogéria saját márkás terméke nem B betűvel kezdődik véletlenül? :)

sárga nyúl 2011.01.07. 13:31:21

@akdiana: Képben vagyok, köszi. :)

sárga nyúl 2011.01.07. 13:32:30

@Jenya: Az Andrássy-Bajza sarkiban tényleg nagyon rendesek. Más ügyben is tudtak segíteni. Ha másutt nem megy, akkor majd ott próbálom.

IrishOak 2011.01.07. 13:34:12

@Bikli néni:
Kis csókos:-D ..na mentem tanulni, mert tényleg hülyén halok meg:-DD

@akdiana:
A bőrproblémás -egy igen picinyke gyermek,még csak két éves.
Jobb azt orvosra bízni,mint kísérletezni.Allergiás is lehet, meg nincs is még neki rinocérosz bőre a szépészeti kencékhez, mint a felnőtteknek.
Úgy hallottam-dokitól!, hogy a bőrre kenető dolgokkal vigyázni kell, mert gyorsan bejutnak a szervezetbe.
Így én ajánlom az óvatosságot:-)

akdiana (törölt) 2011.01.07. 13:34:29

@Bikli néni:

írtam, azt is, hogy a "B" betűs, az egyik termékük, az "A" betűs másik. A B betűvel kezdődők, olyan mint a többi gyártó cuccai, azaz nem bírja a bőröm. Az A betűs termékek a BDIH, naturtermékek, amelyek nagyon sokat segítettek az én egykori ekcémás bőröm állapotán. Ezek tették helyre (nem a méregdrága gyógyszerek).

Persze, lehet másnak nem válik be, nekem bevállt. Ekcéma már a múlté.

ArgonX 2011.01.07. 13:36:16

@IrishOak:

Uhhh. Te aztán tényleg tudod, miről beszélsz...
Inkább készülj a "büfé szak" vizsgádra, és ahelyett, hogy ócska közhelyekkel szórod tele a blogot, a hétvégi bulidat szervezgesd. Oda való vagy, ehhez értesz, de a legjobb az, hogy el sem várja senki, hogy az élet nagy igazságairól papolj a búra alatt szocializálódott 1x éves agyaddal.

Amíg az egyetemre jártam én is azt hittem, hogy a nyuszi tojja a húsvéti tojást. Kettőnk között viszont az a különbség, hogy én legalább befogtam a pofámat, ha valamihez nem volt lövésem se...

sárga nyúl 2011.01.07. 13:36:19

@IrishOak: Mi is átálltunk most a mosakodókrémre. Én egyáltalán nem adok se tejet, se tápszert, vagy ilyesmit neki, de sajnos a túrós-joghurtos desszertekről nem bír "lejönni". :)
Majd megírom, bevált-e. Örülnék neki, mert nem valami jó, hogy állandóan szteroidozzuk! Nem elég az asztmára az inhalátor, még ez is... :(

akdiana (törölt) 2011.01.07. 13:38:27

@IrishOak:

"Úgy hallottam-dokitól!, hogy a bőrre kenető dolgokkal vigyázni kell, mert gyorsan bejutnak a szervezetbe."

Így van, bejutnak a szervezetbe. Egy "ókorban kiképzett" régi motoros bőrgyóygász simán felír kisgyerekeknek bőrproblémákra kőolaj származékot tartalmazó krémeket (amik még felnőtt emberek ekcémás tünetein is rontanak, pl. anno az enyémen is).
Számos babaápoló cucc is kőolajszármazékot, vagy parabéneket tartalmaz. Hű, de jó az a kicsik bőrének, ha számos felnőttét is kikészíti...

Mondjuk az "A" betűs márka nem kifejezetten baba ápoló, viszont kőolajszármazék és olyan cucc nincs benne, ami eltömítheti a kicsik bőrét. Lehet natur cuccokban is kapni, csak azt másutt és más árban.

Bikli néni 2011.01.07. 13:43:07

@akdiana: Jah, oké :) Bár ha megfeszülök se jut eszembe, hogy az A betűs az melyik...

2011.01.07. 13:44:12

Kivételesen ebben a témában nagyon otthon vagyok, 8 éve járunk oda ekcéma ügyben. A gyógyszertár nyitvatartási ideje általában a szakrendelések idejével esik egybe, 15.30 után rendelés se nagyon van. A receptet így praktikus kiváltani akkor, amikor az orvos felírja. A csak ott kiváltható testápolóban szerintem lehet egy kis szteroid, különben az ekcémára nem hat, bár ha csak bőrszárazság miatt ekcémás a bőr, akkor a legtöbb gyógyszertárban egy felnőtteknek, és gyerekeknek is jó hidratáló testápolót javasolnak, a neve cremor aquosus. Nincs titkos receptjük, csak az egyszerűség kedvéért a kevert krémeknek 1 összefoglaló nevük van, és a recepten nincs az összetétel tételesen felsorolva, így csak a helyi patika tudja kiadni. Várni nem kell rá, mert ezek előre el vannak készítve. Érdemes megnézni viszont a blokkot, ahol előfordulhat, hogy az összetétel rajta van, és ezt bármelyik másik orvos is ki tudja írni, ha más gyógyszertárban egyszerűbb a kiváltása. Sajnos az ekcémának általában van allergiás oka, érdemes lenne azt is kivizsgáltatni. Ha egy év alatt 1-2 alkalommal jön elő az ekcéma, akkor az a gyermek nem nevezhető ekcémásnak. Az igazi betegek az év 2/3 részében szinte folyamatosan pöttyösek, 1-2 alkalom nem nevezhető betegségnek, bármelyik bőrgyógyász tud adni rá megfelelő krémet.Az idős bácsit én is ismerem a gyógyszertárban, bár mostanában nem láttam, valóban vannak problémái a számítógép kezelésével, és minden egyéb kártya-használattal. Ha ketten vannak, érdemes a másik gyógyszertároshoz sorba állni. De ez már másik probléma. Elnézést, ha ilyen hosszú voltam, de nagyon régen benne vagyunk a témában, érdeklődőknek szivesen adok tanácsot, temészetesen csak mint szülő.
off: Ekcémára napos ország az igazi kezelés :-)

queenlly 2011.01.07. 13:45:03

@akdiana: családunkban ekcéás fejbőrre (annyira viszket, hogy sebesre vakarja és nem korpa, pörkök hullanak a fésülködésnél) a kátrány alapú cuccok marhára beválltak. az "ókorban" is tudtak jó dolgokat (lásd a qrvára trend temészetgyógyászatot)...

queenlly 2011.01.07. 13:48:56

@Turchi: most már végre értem a recept ügyet :) bár elvileg "titkos neve" nemigen lehet a cuccoknak. egyszerűen megnevezett magisztrális receptek és szintén kiváltható máshol. ha olyan nevet használnak, ami nem bejegyzett, az baromira illegális és OEP úgy elkapná a...
szóval sztem kitartás, és próbáljatok olyan patikát találni, ahol minimálisan segítőkészek és megteszik a kötelességüket (azaz kikeverik és eladják neked a gyógyszereket)

IrishOak 2011.01.07. 13:51:18

@ArgonX:
Ember! vegyél vissza:-) Ha jól érzékelem a stílusból, kb a gyerekem lehetnél.
Nincs korhoz kötve,sem az első, sem a sokadik iskola... főképp, ha az saját szórakozásra történő "büfészak".:-))

@akdiana:
Abszolút igaz! Ezért én nem is kísérletezem, csak gyorsan romló szerekkel:-)

akdiana (törölt) 2011.01.07. 13:53:01

@sárga nyúl:

"nem valami jó, hogy állandóan szteroidozzuk!"

Engem egy idő után felnőttként is leállítottak a szteroidokról, nagyon szomorú, ha egy kicsinek állandóan azt írják fel. Esetleg bőrgygyász váltás? Akár egyszer magán orvos?

Nekem az ekcéma már a múlté, de a szteroidos krémek helyett egy elidel nevezetű krémet írtak fel a vége felé.
Kétszer kaptam 15 g-os kiszerelésben, utána meg a kozmetikum váltás megtette a hatását, már semmi se kellett.

Rákerestem még mindig kapható gyógyszer az elidel. Ugyan nem natúr cucc (lehet, hogy parabénes...stb), de szteroid nincs benne. Nekem ez jobban bevállt régebben, mint a szteroid. Ez a krém nem csak felnőtteknek, hanem 2 éves kortól alkalmazható.

www.egeszsegkalauz.hu/keresok/gyogyszer/elidel-10-mgg-krem-12952.html

IrishOak 2011.01.07. 13:53:36

@sárga nyúl:

ÁÁÁ' nem irigyellek!!! Van egy 24 évesem is -ő meg profi turbuhaller fogyasztó - de még neki is bevált a kicsinek felírt krém.

NSAID 2011.01.07. 13:56:43

Kedves Postíró, persze lehet szidni a patikát is meg a patikust is de a következő dolgokat teheted ahelyett, hogy idegeskedsz:
1. Naplót vezetsz, hogy mit eszik a gyerek és mit kensz a bőrére, hátha megfigyelhető valamilyen összefüggés.
2. Mikor legközlebb mész a bőrgyógyászhoz kérd meg, hogy ne csak azt írja a receptre, hogy pl. " 100as kenőcs vagy mittudom én" hanem a teljes receptet. Ha nem tudja fejből (ez igencsak gyakran előfordul akkor vgay nézzen utána legalább a hatóanyagot kérdezd meg. Ha valamelyik megvan BÁRMELYIK patikában megkeverik neked (főleg ha nincs benne receptköteles ha - ilyenkor sajna kell az a fránya recept).
3. IrishOak receptje nem rossz -főleg az A vitamin miatt. Az 'mf ung" azt jelenti h keverd össze kenőccsé; az nem hozzávaló :)

Bikli néni 2011.01.07. 13:59:29

@IrishOak: Ne húzd fel magad, menjél tanulni inkább :)
Nem is értem, hogy lehet már valaki amúgy kész a vizsgáival, nálunk a jogon anno ultra nagy cumi volt, a hallgatók 90%-ának még jan 30-31-én is volt vizsgája...

IrishOak 2011.01.07. 14:06:53

@Bikli néni:
:-D megyek is!:-D Aki ügyes és bevállalja az első időpontokat az már javában túllehet a dolgon, de én egy trehány vagyok, és húzogatom a hó végéig:-)..ez az öregség halasztgatása:-D

akdiana (törölt) 2011.01.07. 14:18:56

@queenlly:

az ókort idézőjelben írtam. Arra utaltam, hogy vannak bőrgyógyászok (főleg idősebbek-saját páciensi tapasztalatomra alapozva), akik nem képzik tovább magukat, megállnak évtizedekkel korábbi szinten (max. x gyógyszercég gyártóit ismeri a reklámokból, vagy ha érdeke fűzi hozzá). Nem konkrétan az ókori emberek tudását állt szándékomban lefitymálni. Átvitt értelemben gondoltam.

A kátrányos sampont egyébként még természetgyógyászok is ajánlani szokták problémás fejbőrre, -átmeneti jelleggel alkalmazva :) (Nem azonos a kőolajszármazékos testápolók bőreltömő hatásával, amiről fentebb írtam, az más téma megint, nem vehető egy kalap alá az általad említett kátrányos samponnal. Kátrányos sampon rövid távon használhat, hosszú táv más dolog. Az ekcémás bőrre meg nem jó dolog kőolaj származékos testápolókat kenni, ezzel eldugítani a bőrt. Normális bőrgyógyász is ezt mondta nekem, kivéve az "ókori régimotorost")

Az orvosok között hatalmas különbségek mutatkoznak, hiába ugyanaz apapírjuk van, van aki azt szajkózza amit 30 éve tanult, van aki meg igényes, és folyamatosan képzi magát, és ha tud jobb, hatékonyabb megoldást, azt ajánlja a páciensnek. Nem ír fel olyat, amiről tudva levő egy ideje, hogy eléggé károsít is, avagy többet árt mint használ... Én az ilyen orvosok iránt maximális elismeréssel és tisztelettel vagyok. A többiekről is megvan a véleményem, de bölcsebb lesz, ha megtartom magamnak...

frutella 2011.01.07. 14:26:41

Annak idején az én gyerekemnek is az a szigorúan titkos krém kellett :-) Kiváltottam a Heim Pálban- blokkot eltettem (ezen ugyanis részletesen rajta van, hogy miből mennyi kell bele).
Ezt követően amikor elfogyott felírattam a gyerekorvossal ééééééés itt jött a poén. A gyógyszertárban közölték, hogy egyetlen egy összetevő van benne amit normál gyógyszertár nem vásárol, mert iszonyúan pici mennyiség kell a krémbe (mondjuk milligramm), de a gyógyszertár csak nagyban (mondjuk kilósan)és oltári drágán tudja megvenni és nem éri meg nekik. A gyógyszerész kérésemre kihagyta azt az egy összetevőt és a krém mégis hatott :-)

sárga nyúl 2011.01.07. 14:26:48

@akdiana: Már váltottunk. A magán is szteroidosat írt...
Irkutszk, hogyha ráérsz, elmondanád, hogy mi van ebben a krémben, meg amit IrishOak írt?

frutella 2011.01.07. 14:28:48

@Leroi: A recepten mindössze ennyi szerepel.

krém neve-H - ezt ugyan nem találod meg a könyvben :-)
De csak egyszer kell kiváltani onnantól kezdve már megvan a pontos összetétele a krémnek.

meronem 2011.01.07. 14:32:28

A posztíró a receptet egyébként mikor és hogyan kapja meg? Betelefonál a Heimbe, felírják, és levélben elküldik neki? Tényleg nem próbálkozott más patikában? Mi az a titkos hatóanyag, ami máshol nincs?

frutella 2011.01.07. 14:36:21

Mondjuk azt gondolom akárhogy is van, nem árt a gyereket néha megmutatni az orvosnak, mert az ekcéma állapotának megfelelően lehet hogy más krémet ír fel, mint az előző vizsgálat során.

Bikli néni 2011.01.07. 14:38:07

@IrishOak: Nekem csak simán nem volt időm. Volt olyan szigorlat, amire 6 hétig tanultam, és az csak egy volt a 9 vizsgából (a kis szemináriumokat ide nem számolva).

trimalchio 2011.01.07. 15:09:47

@miklos.rabai: "Mármint azzal, hogy az itt megjelenő posztok alapvetően elbizonytalanítják az olvasókat az egészségügy irányába. És mivel a bizalomvesztés nő, a negatív folyamat, a kommunikációs problémák egyre súlyosbodni fognak. "
Nem vitatkozni akarok, biztosan van ilyen hatása is a posztoknak. Inkább csak kiegészítésként mondom, hogy a másik oldal is tesz a bizalomvesztésért, amikor egy orvos ilyesmit ír hozzászólásában a magyar betegekről:
"Nálunk meg azért nem mondanak igazat, mert annyira buták, hogy szinte képtelenek megkülönböztetni a kezüket a lábuktól."
Nem azt írja, hogy a betegek egy része, néhány beteg, stb. Így általánosságban, minden betegről.
Az én intellektusom nyilván nem ér fel egy orvoséval, de a lábamat még soha nem kevertem össze a kezemmel. :-)

Irkutszk 2011.01.07. 16:03:58

Na szóval. Azt hiszem, sikerült kitörölnöm, amit írtam, de nem gond. :)

A Heim Pál kórház gyógyszertárának van egy saját receptgyűjteménye (ez még nem gond, a legtöbb gyógyszertárnak van ilyesmije), amiből a recepten az orvosok FoNoHeim névvel ellátva rendelnek néha készítményt. Tehát bőven lehet, hogy valóban csak a Heim Pál kórház gyógyszertárában tudják kiváltani az adott kenőcsöt. (De ccke-nek is igaza van, pl. klórhexidint tartanak, amihez külön engedély kell, mert veszélyes anyagnak számít por alakban, többször vásároltam náluk klórhexidines kenőcsöt, miután a Vita-Merfen forgalmazását megszüntették Magyarországon, és mielőtt barátaim felfedezték, hogy de Svájcban bizony forgalmazzák még.)

Azonban! A patikai nyitvatartást havonta-három havonta kell valahogy elérni, ami szerintem elérhető egy dolog, akár ebédszünetben, akár ismerősön keresztül. (Sajnos nem emlékszem, hogy hétvégén nyitva vannak-e.) Ha jobban szeretné magát érezni a kedves posztoló, gondoljon azon betegtársaira, akik falujában nincs (tehát kilométereket kell utazniuk egy patikáig), vagy csak fiókgyógyszertár üzemel, heti egy-két napos, pár órás nyitvatartással, mert akkor ér oda csak a patikus.

És akkor a magisztrális készítményekről. Természetesen, szíve-joga (na meg persze recept kérdése) mindenkinek olyan készítményt vásárolnia-kiváltania a magisztrális készítmény helyett, amilyet szeretne, ez esetben az ár kérdését felvetni viszont elég visszás dolog. A Roche kenőcsét rendelte az orvos? Nem? Akkor miért panaszkodik, hogy az annyiba kerül? A Roche úgy gondolja, ennyiért is megéri neki forgalmaznia a kenőcsét, ha bárki megvásárolja, akkor azzal megerősíti ezen hitében a céget. Igaz-e?
A magisztrális készítményeknek az ára főleg az alapanyagtól függ. Maga az elkészítés fillérekbe kerül a betegnek.

sárga nyúl 2011.01.07. 16:12:59

@Irkutszk: Megvagy. :) 14.26-kor írtam Neked egy kérdést...

Motorpenis 2011.01.07. 16:17:04

Ez a poszt már volt egyszer, nem?

Az eg.pénztáras kártyákkal tényleg sok a nyűg, bár attól függetlenül, ha valaki azzal akar fizetni, minek megjegyzéseket tenni?

Konkrétan elhangzott, hogy kizárólag ebben a gyógyszertárban lehet kiváltani? Ilyen nincs, mindenki meg tudja csinálni, leszámítva azt az esetet, hogy valami nagyon extra, pl. import cucc kell bele, de olyanra azért nem vetemednek az orvosok sem.

A magisztrális készítmény különben nem jó biznisz.

Motorpenis 2011.01.07. 16:18:12

@IrishOak:
Csakhogy nem mindegy, miből mennyit! Az A-vitamin pedig eléggé feldobja-az árát is.

Irkutszk 2011.01.07. 16:18:30

@IrishOak:
sárganyúlnak először is üzenem, hogy a mennyiségek tudása nélkül ne kérje meg orvosát, hogy ilyet írjon :D

Ung. hydrosum: egy alapkenőcs, kicsit zsíros, a stearinos krémmel elkeverve szép lehet :) (egyik nyári gyakorlatomon tanultam el kedves kollegámtól a kenőcskészítés imádatát, egyszerűen szép, amikor egy kenőcs szép :) )

glycerolum: glicerin, megfelelő mennyiségű vízzel a kenőcsben hidratálja a bőrt

Oleum vitamin A: A vitamin olaj (ettől 1500 forint a kenőcs, mert ez a dobozból előkerülő üvegből kerül a kenőcsbe). Ápolja a bőrt, de mint zsírban oldódó vitamin, receptköteles (mivel túladagolása veszélyeket rejt magában).

Ung. stearini: stearinos kenőcs, tejkrém a másik neve. Egy nagyon könnyed, sok vizet tartalmazó alapkenőcs. A hydrosum azért kell bele, hogy ne legyen annyira nagyon könnyed, legyen egy kis textúrája (no meg minden probléma nélkül felvegye az olajat).

Mf. ung. = misce fiat unguentum, azaz keverd össze kenőccsé. A recepteken az utasítások latinul szerepelnek. Ezután még kell lennie egy olyan sornak, hogy DS, azaz detur signetur (dátumozd és feliratozd) és magyarul az utasítás (pl. kenőcs, lábra napi 2x).

Alapvetően ez egy vízalapú kenőcs, hidratáló, A vitaminnal.

Irkutszk 2011.01.07. 16:19:04

@sárga nyúl: Folyamatosan olvasom a kommenteket, megyek már :D

Irkutszk 2011.01.07. 16:21:06

@Káin: Mivel ez az intézmény elsősorban kórház, szerintem igenis elfogadható, hogy a közforgalmú része csak fél négyig van nyitva. Ezen patika elsődleges feladata a kórházban fekvők ellátása.

sárga nyúl 2011.01.07. 16:25:16

@Irkutszk: Hmhm, és ha csak az A vitamint íratom fel? A patikus lehet, hogy tudja, miből, mennyi kell? Vagy ez hülyeség?
Egyébként nem akartalak sürgetni...(Gyerünkmárgyerünkmileszmááár????) :D

Irkutszk 2011.01.07. 16:32:04

@sárga nyúl: Nem, nem elég az A vitamint feliratni :D

Irkutszk 2011.01.07. 16:33:45

@meronem: A klórhexidin :) Ezt szopogatjuk a Septofortban (még az ízt is ez adja benne ;) ), és ez van a Vita-Merfen kenőcsben, amit nagyon hiányolok a magyar piacról azóta is :(

IrishOak 2011.01.07. 17:11:50

@Irkutszk:
Jaj, de jó:-) végre egy tudományos vegytanász:-)

A recepten természetesen van mennyiség is írva:-) gondolom anélkül nem is tudná a patikus kikeverni "csak úgy gondolomra":-)
Nem akartam ide bemásolni a receptet magát, csak jeleztem, hogy mi mit használunk-sikerrel:-)

De be is írhatom a mennyiségeket... végül is nem NASA titok:-D
hydrosum -25.0
glycerini -20.0
ol.vit.A -10.0
ung.stearin -100.0

IrishOak 2011.01.07. 17:18:03

@Irkutszk:
Bocsánat, még egy kérdés:
ebből melyik "oxidálódik" a leghamarabb, mert mindig ráírják, hogy max 30 napig használható, és tényleg valami fura szaga lesz bő 3 hét után.
Hűtőben biztosan jobb lenne, de nem kenem a baba arcát egy ca5 fokos hűtött krémmel:-)

Irkutszk 2011.01.07. 17:20:36

@IrishOak: Fontos kérdés, még mielőtt sárganyúl felköti a nyúlcipőt. Az Ung. stearini és a 100 között van olyasmi írva, hogy 'ad'?

Ha nincs, akkor a következő a recept:
25 gramm Ung. hydrosum
20 gramm Glycerolum
10 gramm Oleum Vit. A
100 gramm Ung. stearini (300 grammos tégelyben valószínűleg egy ilyen adag)

Ha van, akkor viszont:
25 gramm Ung. hydrosum
20 gramm Glycerolum
10 gramm Oleum Vit. A
45 gramm Ung. stearini (150 grammos tégelyben)

Irkutszk 2011.01.07. 17:25:26

@IrishOak: A 30 napos eltarthatóság az A vitamin olaj miatt van, mivel a gyógyszertár ha eredeti készítményt (specit) tesz egy magisztrális készítménybe, akkor max 30 napos eltarthatóságot írhat rá, többet nem. Ajánlani tudom, hogy esetleg két adagban kérjétek ki a kenőcsöt, két tégelyben, és amíg az egyik fogy, addig a másik csücsülhet a hűtőben ;) Ami megromolhat, az is egyébként az A vitamin olaj. (Megjegyzés: van jópár olyan kenőcs, ami nem romlik meg 30 nap alatt, de a speci miatt akkor is csak 30 napot írhat rá a gyógyszertár, mert ennyit garantál a patikus, hogy miután kinyitotta a dobozt, nem romlik meg a készítmény, ami a doboz tartalmát is tartalmazza. (Kivétel persze, ha valamilyen okból még rövidebb a lejárat, pl. régi fajta Oculogutta viscosa, amit már csak tételesen felírva ad ki a gyógyszertár, és két hetes a lejárata, ezt is pl. lehet fagyasztani, és akkor felolvasztás után lehet használni, DE! Ez a hűtési technika nem mindennél biztos, hogy beválik, lehet olyan hatóanyag, ami tönkremegy a hideg hatására.)

sárga nyúl 2011.01.07. 17:26:02

@Irkutszk: Uhh. Még épp időben! Már pont felhúztam. :)

IrishOak 2011.01.07. 17:30:37

@Irkutszk:
igen van:
csak két sorba van írva:-D én meg buta:-D
Ung stearin ad gta centum (100.0)

IrishOak 2011.01.07. 17:31:46

@Irkutszk:
köszönöm a jó tippet:-)!

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 17:32:15

Még a poszttal kapcsolatban merültek fel bennem kérdések. Pl, hogy mivel még csak két éves a germek és évente egyszer fordul elő ez a jelenség, tettek-e kísérletet arra, hogy le tudja-e győzni a gyermek magától? Én magam(4 gyermek apja) a városi ridegtartás híve vagyok és nem fosztanám meg a gyermekeimet attól a képességtől, hogy maguk győzzék le a betegségeket. Persze nagyonnagy figyelem és azonnali beavatkozás mellett, ha szükséges. Mivel három gyermekem már felnőtt, beigazolódni látszik korábbi elképzelésem, hogy csak a legszükségesebb esetben kell beavatkozni.
Mondok egy példát: Legkisebb fiam(13) Nagyon fehér bőrű, szeplős, szőke fiúcska. Mint ilyen, hajlamos a leégésre. Ennek tudatában és ellenére soha nem alkalmaztunk nála naptejet, meg hasonló úri huncutságokat. Korábban néha leégett a napon, de mára egyből barnulni kezd és nagyon egészséges, szép bőre lesz. Persze nem zárom ki, hogy ez alkati kérdés is, de biztos vagyok benne, hogy a szoktatás - bőrének erősítése fiatal korban - is közrejátszik az ilyen irányú fejlődésben.

Irkutszk 2011.01.07. 17:39:23

@El Visco Stello: Ezzel kapcsolatban. Sok esetben nem rossz a ridegtartás, de tudni kell a fokozatosság elvét is alkalmazni.

A ridegtartást én személy szerint nem a városban, hanem azon kívül alkalmaznám ;) Tehénmeleg tejet inni, lóval foglalkozni, a töltésen kutyát sétáltatni, két hét alatt szögedies dialektust átvenni (azóta azért visszatértem a pösti e-zésre).

A naptejnél amikor először megy ki a gyerek májusban a napra, azért a bőrrák túl gyakori előfordulása miatt én mindenképp bekenném azt a gyerkőcöt nap elleni védőkrémmel, hisz egész télen nem szokta a bőre a melanin-termelést. Sajnos a saját gyerekkoromhoz képest is nagyon megnőtt az ultraviola-sugárzás.

sárga nyúl 2011.01.07. 17:45:46

@El Visco Stello: Én nem kockáztatnám a gyereknek a bőrrákot.
Az ekcémát nem lehet hagyni sajnos magától elmúlni. Már próbáltuk! Egyre durvábban sebesedik, végül felülfertőződik.
Szerintem józan paraszti ésszel lehet azt látni, hogy mikor kell beavatkozni.

adamantium 2011.01.07. 17:48:26

a nappal nem jó játszani, mert lehet, hogy beleszokik a ember de lehet, hogy nem. én voltam egy jó helyen ahol az 50+-os naptejjel is sikerült leégjek. mások bátrak voltak, ők hólyagosra égtek.

Irkutszk 2011.01.07. 17:49:47

@adamantium: Na, az azért már nem semmi!

adamantium 2011.01.07. 17:52:16

@Irkutszk: kicsit délebre voltam 2 éve, aztán a helyiek is mondták, hogy 11-15 óra közt öngyilkosság kimenni mert a magas páratartalom és az állandó gyenge szellő miatt nem érzed, hogy annyira süt a nap

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 17:54:18

@Irkutszk: Hidd el, hogy mára tisztában vagyok mindennel. Nem csak a germek bőréről, hanem az egész emberkéről beszélek. Nagy hiba lenne, hogy amíg a kezemben az irányítás lehetősége, addig ezt nem kihasználni gyermek javára. Meggyőződésem, hogy az immunrendszert hagyni kell építkezni és nem beavatkozni mindig, amikor gyébként - szívem szerint - szükségét érzem. Szó sincs arról, hogy ha kisüt a nap, letépem róla a ruhát és szénné égetem a napon. Csak azt mondom, hogy lehet fokozatosságot alkalmazni szerek nélkül is.
De a szokásaival kapcsolatban is híve vagyok a kicsit erősebb megoldásoknak. Példa: Volt eset, hogy a gyermek sírt az egyik sarokban, a feleségem a másikban és nem engedtem, hogy megszoptassa. Ez két éjjel így ment, a harmadikat már végigaludta. ...mert okos gyermek, megtanulta, hogy hiába szerepel, nem hatódunk meg tőle.

Irkutszk 2011.01.07. 17:57:57

@El Visco Stello: Elnézést, megfigyeléseim szerint tipikus rutinos, idősebb szülő :DDD
Ismeritek a viccet, nem? Első gyereknél leesik a cumi, rögtön új előszed, az előzőt vagy eldob, vagy kifőz, fertőtlenít. Második gyereknél cumi leesik, vagy új cumi elő, vagy a másik leöblít, visszaad. Harmadik gyereknél leesik a cumi, anyu felvesz, megfújogat, és visszaad. ;)

adamantium 2011.01.07. 17:58:04

@El Visco Stello: az ultraibolya sugárzás ellen nem tudunk immunvédekezést kialakítani, minél sötétebb lesz a bőrünk annál több napfényt nyel el. ha a te elméleted igaz lenne akkor a radioaktivitáshoz is hozzá lehetne szokni hisz mind a kettő elektromágneses sugárzás

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:07:07

@adamantium: Értelek én téged is, meg a multinacionális cégek tömegkommunikációs nyomulását is, csak nem vagyok hajlandó tudomásul venni(az ésszerűség határain belül).
@Irkutszk: Én ezt úgy fordítanám, hogy elsőnél halacskás hőmérő, másodiknál könyékkel kábé jó, harmadiknál: mit ordítasz, majd kihűl! :))))

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:21:12

@Irkutszk: Ezt a "tipikus rutinos szülőt" próbáld megmagyarázni egy második feleségnek is, akinek első gyermeke az áldozat:))))

sárga nyúl 2011.01.07. 18:23:12

@El Visco Stello: Szerintem aludjál Te is éhesen. Tök jó lesz, egy idő után megszokod. Az én fiam eleinte 2,5 óránként kelt, majd 3 óránként, később 2x éjszakánként 1,5 éves koráig és túléltük. Azóta természetesen nem kel fel és szórakoztat, mert nem éhes, és az idegrendszere elérte azt az érettséget, hogy végig tudja aludni az éjszakát. Persze mindenki úgy kínozza a gyerekét, ahogy kedve tartja.

Irkutszk 2011.01.07. 18:26:19

@sárga nyúl: Mindkét félnek igaza van, ezt a vitát szerintem nem érdemes folytatnotok. A gyereknek azt is meg kell tanulnia, hogy nem ugrik minden csettintésére a szülő, és a megfelelő érettséget is el kell érnie ahhoz, hogy végig tudja aludni az éjszakát. Ebben, remélem, mindkét fél egyetért.

@El Visco Stello: Én ugyan nem! :P Aki a tapasztaltabb, értse meg a tapasztalatlan kezdőt! Más megvilágításban, amit főztél, edd is meg :P

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:30:02

@sárga nyúl: Nyuszika, egyébként csipázlak, de most kitámadott belőled az anyatigris. Igen, "egy idő után megszokod". És itt van a kutya elásva.
Lehetsz mindig jóllakott és lehetsz mindig tettrekész.

adamantium 2011.01.07. 18:32:12

egyébként szerintem a csecsemő bélrendszere és idegrendszere sem elég fejlett ahhoz, hogy egy adag kajával 8 órát kibírjon, de ez csak magánvélemény

sárga nyúl 2011.01.07. 18:32:54

@El Visco Stello: Mi az, hogy nyuszika, talán vérnyúl. :DDD

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:35:40

Egy 100+ nénit kérdeztek, hogy mi a hosszú élet titka. A néni azt mondta, hogy tudja, én egy kicsit mindig éhes vagyok.
Ez engem nagyon elgondolkodtatott.

IrishOak 2011.01.07. 18:36:09

@El Visco Stello:
Egyetértek, hogy van a nevelésben, és az immunerősítőben olyan kategória amit aggodalom nélkül kell végigvinni a szülőnek:-) Én is képviselem ennek fontosságát:-D jelentem túl vagyunk a mások kiló szemét és kosz megevésen:-D
De van olyan amin tényleg segíteni kell, hisz a kisgyerek még nem tudja mondani, hogy dobjál már meg 'egynivejával mert recseg az arcom.
Majd később- addig figyelni kell rá.

@Irkutszk: Ez nem is vicc;-)
Ransburg prof még hozzáteszi: a negyedik önnálló személyiség lesz az ötödiktől fölfelé meg akár híres tudós is válhat belőle:-)

sárga nyúl 2011.01.07. 18:38:09

@adamantium: Hát ez az.
@Irkutszk: Ez a csettintéses dolog sem általánosítható. Van olyan gyerek, akinek nem célja ugráltatni a szülőt, csupán a jogos igényeit közli és még türelmes is bizonyos határig, viszont adott esetben a kommunikációja még nincs azon a szinten, hogy üvöltésen kívül máshogy ezt ki tudja fejezni. Nyilván, ha a szülő empatikus, akkor látja, hogy épp melyik eset van.

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:38:11

@adamantium: Látom, ezen rágóztok:)) Hol írtam én, hogy mennyi idős volt a gyermek a súlyos gyermekellenes terrorakció idején?

Egyébként már majdnem egy éves.

adamantium 2011.01.07. 18:40:18

@El Visco Stello: hát olyan korban már nem is kell szoptatni a gyermeket, legfeljebb kiegészítésként, szilárd kaját kell adni neki, de azért egy éjszakai kaja még beleférhet ebben a korban is

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:41:57

Off: Épp most köcsögözött le a kis köcsög, mert nincs addig tévé, ameddig nem kér bocsánatot az anyjától:))))
Fapofa alatt szakadok meg a röhögéstől:)))

sárga nyúl 2011.01.07. 18:42:38

@El Visco Stello: Így már más... Csak azért lettem ettől egy hangyányit feszült, mert az egyik ismerősöm a 3 napos gyerekével csinálta ezt. :(
(Egyébként én is bírlak... :) )

Irkutszk 2011.01.07. 18:45:01

@IrishOak: :/ Én második gyerek vagyok, akkor esélyem sincs :'(((

2011.01.07. 18:46:40

@queenlly: Köszönöm a javaslatot, de nem nekem voltak recept-kiváltási problémáim, hanem a poszt írójának. Én megoldom.

Irkutszk 2011.01.07. 18:47:25

@sárga nyúl: Valóban nem. Meg kell találni az egyensúlyt. Még a kémiai reakciók is arra törekednek, az enzimek is addig működnek, lehet, igazuk van ;)

adamantium 2011.01.07. 18:49:19

@El Visco Stello: hány éves gyermeked van, aki köcsögnek nevezett téged?

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 18:53:19

@adamantium: 13
De nem gáz, mert csípőből vissza kisköcsögöztem:))))

adamantium 2011.01.07. 19:01:46

@El Visco Stello: elég lazák vagytok, én nem hagytam volna ezt ennyiben :)

El Visco Stello (törölt) 2011.01.07. 19:12:12

@adamantium: Ennyibenhagyásról még szó sincs. Bármikor bocsánatot kérhet az anyjától a tegnapiért. Én meg bármikor visszaadhatom a tévét, mert nálam van a router és a modem. Mi nem egymást neveljük, hanem együtt élünk. Az erősebb kutya b...szik. Pont.

Irkutszk 2011.01.07. 20:01:58

Kiegészítés a poszthoz, csak a pontosság kedvéért:

A Heim Pál Gyermekkórházban üzemelő Vadvirág Gyógyszertár nyitvatartása:
Hétfőtől csütörtökig: 8.30-15.30
Pénteken: 8.30-13.30

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.07. 22:09:18

@Irkutszk: a szülővárosomban volt egy gyerekorvosnő, volt egy híres popsikréme, már engem is azzal kent anyám, majd meg én is a gyerekeimet. bármelyik patikába mentél, csak annyit mondtál, Seres-kenőcsöt kérek, és adták, előre el volt készítve. rengetegen vették.
szerintem ez elég jó elismerés egy orvosnak.
(a szülővárosom megyeszékhely:))

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.07. 22:16:02

@El Visco Stello: az elsőnél tartottam a 3 és 4 órákat, úgy tanítottak. még 2 éves korában is 10szer ébredt éjszaka.
a másodiknál akkor evett, amikor akart, és 3 hetesen átaludta az éjszakát.

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.07. 22:18:59

Irkutszk,20 éve az én gyerekemnek valami F betűs cuccot írt fel az orvos enyhe ekcémára(talán flucinar?). szürke tubusa volt. nem mindig használt. mire kamasz lett, csak úgy elmúlt neki.

Irkutszk 2011.01.08. 00:59:02

@Babette_: A gyógyszertár szemszögéből: Az a magisztrális készítmény van előre elkészítve, ami elég ideig eltartható (és elfogy) akkora mennyiségben, hogy érdemes legyen nagy mennyiségben előállítani ;) Egyébként igen, nagy elismerés az orvosnak, hogy ennyi ember számára jó az a recept, amit tud.

A 20 évvel ezelőtti F betűs kenőcs... :DDD Honnan tudjam innen, mostról, hogy te mit kaptál húsz évvel ezelőtt? :D De lehetett Flucinar, jó kis szteroid :P

Ugyandehogy (törölt) 2011.01.08. 07:18:24

@Irkutszk: hát gondoltam, tanultatok történelmet:D

Majda 2011.01.09. 12:37:46

Most nem azért, de nem csak könyv szerinti magisztrális receptek léteznek - simán van, hogy egy orvos "kitalál" új receptet (módosít egy régebbit pl) és azt a közeli patika megtanulja. Ezután már nem is kell a receptre felírni minden összetevőt, csak a "megtanult" nevet. Ezt aztán más patika simán nem tudja értelmezni...

Leroi 2011.01.09. 14:00:19

@Babette_:
Ftorocort...
Talán.
?

Irkutszk 2011.01.10. 16:05:05

@Majda: Hivatalosan ilyet nem lehet.

Majda 2011.01.11. 01:02:01

@Irkutszk: Ugyan nem bizonyító erejű, de kórházi szoftverrel foglalkozom, és van benne mód saját magi receptet csinálni, aztán felírni hivatalos receptre. Jogszabállyal szembemenő dolgokat pedig nem csinálunk meg...

Úgy tudom, hogy a receptkönyvek egyfajta standard, elvileg könnyítik az orvosok és gyógyszerészek életét, de nem kötik meg. Csak arra valók, hogy ne kelljen minden "megszokott" magis cucc teljes receptjét kiírni, mert tutira megvan a gyógyszerésznek is. De szabad kiírni a receptet (összetevőket és készítési utasításokat) és akkor a gyógyszerésznek aszerint kell dolgoznia.

(Azt elismerem, mint gyenge pont az érvelésemben, hogy lehet elavult az infóm, pár éve volt, hogy ezeket megtanultam és azóta nem frissült a tudásom, lehet, hogy változtak a jogszabályok.)

Irkutszk 2011.01.11. 04:41:49

@Majda: Kórházon belül lehet ilyet, kórházon kívül nem. Ha közforgalomba kerül egy ilyen recept, az gátolja a szabad gyógyszertárválasztást, mivel csak egy gyógyszertár fogja ismerni ezt a nevet, receptet. Tételesen kell felírnia az orvosnak a gyógyszert, a patikában meg lehet laborálva, valamilyen névvel, és azt kiadhatják rá.
Névvel csak a Szabványos Vénymintákat lehet az orvosnak írnia. Mindez a közforgalomra vonatkozik. A Heim Pálban a gyógyszertár azért van különleges helyzetben, mert csak ők tartanak klórhexidin alapanyagot, tehát ha pl. az kell a kenőcsbe, akkor hiába fordul a beteg (vagy a beteg anyukája) másik patikához, nem tudják elkészíteni. De ez nem gátolta a szabad gyógyszertárválasztást, csak épp más gyógyszertár nem képes előállítani a kért gyógyszert.

Border 2011.01.11. 23:27:14

Nem olvastam végig az összes kommentet.
A HP-ben felírt kevert krémekben klórhexidin van, amit csak nagy tételben lehet megvásárolni, így más patikának nem éri meg megrendelni, tárolni, stb.

F = Ftorocort ?
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása