Volt egyáltalán H1N1 világjárvány?

2010.12.18. 06:00

Kedves Praxis blog és olvasók!

 

Azért ragadtam billentyűzetet, mert nem igazán tudom, hogy mit gondoljak. Tudom, a blog eddig nem tanácsadó feladatokat látott el, de mivel úgy vettem észre, hogy sok egészségügyi dolgozó és orvos látogatja, talán érdemi választ kaphatok. Apropó, talán a tanácsadói funkció még érdekesebbé tehetné az oldalt, de ez csak egy javaslat.

 

 

Nos, a problémám a következő volna: Tavaly ilyenkor az összes sajtóorgánum, beleértve a televíziók és rádiók is reggeltől estig a H1N1 vírustól voltak hangosak. Naponta sorolták, hogy hol és mennyien haltak meg ebben a betegségben, gyakorlatilag rettegésben tartották az embereket itthon és külföldön egyaránt. Mindenkinek azt tanácsolták, hogy oltassa be magát, politikusok és közéleti szereplők kardoskodtak a képrenyőn az oltás fontossága mellett. Természetesen akadtak szkeptikusok (köztük magam is), akik úgy gondolták, hogy az egészet felfújták, túldramatizálták. Sokan emlegették a gyógyszergyártó cégeket és azon cégeket, amelyek érdekeltek lehettek a betegség túldimenzionálásában, talán már sosem derül ki, igazuk volt-e.

 

Azért érdekes, hogy az egész amilyen gyorsan jött, olyan sebesen abba is maradt. Mintha egy lufi hirtelen kipukkant volna. Valamelyik nap mintha hallottam volna valamit Angliáról és talán 10 megbetegedésről, de lehet, hogy tévedek. Egyszerűen nem értem, hogy akkor most mégis mi a nagy helyzet valójában?!Az ún. Spanyol nátha azért jóval keményebb volt, mint a H1N1, az valódi világjárvány volt, ez pedig sokak szerint nem járt több áldozattal, mint egy egyszerű, szimpla éves influenza járvány. Ehhez képest szinte horrorfilmeket megszégyenítő módon tálalták elénk a járványt, hisztériakeltés ment  javából.

 

Arra volnék kíváncsi, hogy önök mit javasolnak az idei influenza időszakra? Van értelme még oltatni, vagy megteszi a normál oltás is?Egyáltalán volt világjárvány?

 

Maradok tisztelettel:

 

K.
 

 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anatómus 2010.12.18. 15:14:45

@Ebzon: Én a halálon nemszoktam fennakadni(biztos morbid dolog,de van mit a levesbe aprítani)."

Mit szoktál halál ellen a levesbe aprítani?

Ebzon 2010.12.18. 15:15:31

Azért AIDS-esek afrikában, mert elintéztük, hogy faszán azok legyenek(egyik gyógyszer gyár sikeresen hasznosított HIV vírussal fertőzött gyógyszert, persze a profit érdekében). Nincs rá megoldás ? MIért ne lenne, itt miért nem halnak bele ezrek az aids-be ? Tudnánk segíteni, felzárkóztatni? Persze hogy. Mi az akadálya ? PÉNZ... GG szép élet mi ? A Pénz a mi Istenünk. Minden a pénz körül forog, csak annyira a mindennapjaink része, hogy már nem is tom mit lehet ellene tenni.

Ebzon 2010.12.18. 15:18:28

@Anatómus: "Ennek a végtermék a ma Földön élő 6,9 milliárd ember... Én a halálon nemszoktam fennakadni(biztos morbid dolog,de van mit a levesbe aprítani)." nem én aprítok, hanem a halál. És a 6,9 milliárdra gondoltam. Hozzáteszem nem is félek a haláltól, de ezt egyesek úgyse hinnék el(egyszer már meghaltam és semmi különös) :).

Ebzon 2010.12.18. 15:19:33

@Ebzon: De másodszorra majd jobban megy a halálnak ,befejezi amit elkezdett :).

AnnaKarenina 2010.12.18. 15:27:22

@Ebzon: Te a kapitalizmust kritizálod, joggal. De ez nem az az eset, amikor az átlagember egymagában bármit is tehetne. Ha a fogyasztó társadalom az erőforrások kimerülés miatt eljut abba az állapotba, hogy erőteljes változásokkal lehet csak megmaradni, akkor azok elkövetkeznek.

Ebzon 2010.12.18. 15:27:52

@tbjárulékfizető: Aki oltat az köhöghet, tüsszöghet rád? Mert ez esetben átgondolom az egészet

Anatómus 2010.12.18. 15:37:19

@Ebzon: nem gyúrunk a halálra !!!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 15:39:52

@Anatómus:

Őszinte tisztelem Irkutszknak, hogy bírja szuflával és türelemmel.

Azt hittem ennyi tömény butaság elmúlt a középkorral.

Ha abba gondolna valaki bele, hogy van akit nem lehet oltani, az is védetté válhat a többiek védettsége miatt.
Így pusztulnak ki a kórokozók.

Itt írja az okostojás, hogy a mutálódás az oltás miatt van. Nincs róla meggyőződve. A tudományos főmunkatárs :(((

Pffffff....

sárga nyúl 2010.12.18. 15:44:23

@Anatómus: Teljesen igazad van. Én viszont nem vagyok optimista.

sárga nyúl 2010.12.18. 15:46:13

@Irkutszk: Az a baj, hogy nem csak az övé. Hanem mindenkié, aki az általa taknyos kézzel összefogdosott kilincset, busz kapaszkodót, stb megfogja.

tbjárulékfizető 2010.12.18. 15:49:54

@Ebzon: Nagyon vicces.
A statisztika szerint ha valaki oltat, nagy valószínűséggel elkerüli az influenza. A korrelációs együttható nem 1, de közelít hozzá.
És ha rám köhög, akkor olyat ad át, amit még átvészelhetek esetleg.
Amúgy volt valami az előző írásomban , ami valamennyire érthető volt, vagy teljes a sötétség?

Ebzon 2010.12.18. 15:50:16

@AnnaKarenina: Igen pontosan, addig meg foglalkozunk az alig létező influenzával, mert az rohadtul fontos. Jól látod, de közben mégis támogatod azt a féle magatartást, ami kedvez a pozicíókban lévőknek, és amikor majd összeomlik a világ, na majd akkor kitalálunk vmit. És ne szűkítsünk az influenzára, mert ugyan ezvan a hiteleknél is pl, elhitetik milyen jól jársz, aztán már nincs is tető a fejed felett. Az egész világ egy manipuláció, de ehhez teljesen önálló gondolkodás kell, hogy átláss rajta.

AnnaKarenina 2010.12.18. 15:54:12

@Ebzon: Míg a világ manipulációin gondolkodom, megehet egy influenzavírus szőröstül-bőröstül. Én nem keverném egyiket a másikkal.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 15:54:48

@Anatómus:
Őszinte tiszteletem Neked is!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:00:46

@Ebzon:

Te Ebzon!

Igen önálló gondolkodás kell, hogy hitelt akkor veszek fel, ha azt vissza is tudom fizetni.
Mi ebben a különös?
Nem kell kilopni a tudást!
Hozzá férhető!
Ajánlatokat kapsz, nem kell érte egy lépést sem tenned, csak mérlegelned.
Itt csak a józan paraszti eszed kell.

Az biztos, hogy nem fogják helyetted megmondani.
Az a baj, hogy a kapitalizmussal az erőszakos butaság is hangot kapott.

Miért, hogy ez jobban hat, mint a tudás?

Ebzon 2010.12.18. 16:04:25

@sárga nyúl: És miért kell influenzásan a buszon utazgatni ?

@tbjárulékfizető: Minek kellett volna átjönnie, hogy a te orvosod beoltatta magát? Az enyém meg nem, akkor melyiknek volt igaza ? Azzal, hogy te milyen beteg voltál nem kommentálnám, semmi jelentősége. A másik beteg aki ugyanazt kapja el meg nemvolt annyira beteg, akkor most mit bizonyítottál ? Hogy jobb félni mint megilyedni ?

@Dr.laikus PhD: jah bocs akkor már meg is áll az influenza ha mindenki beoltatja magát, akkor hajrá .... Nemtom, hogy ti milyen összefüggéseket láttok amit én nem. Az elöbb még épp az volt hogy gyorsan változik ergo szopópálya, akár oltom magam akár nem, max amiről épp tudunk azt tudják beadni. De, ha reziztens leszek vmire, az szted nem gyorsítja fel a vírus mutálódását? Ok biztos én vagyok hülye, hogy hiszek az evolúcióban...

Fekete Dália 2010.12.18. 16:05:07

Régi jól bevált , mérgező higanyos védőoltást nem adatok be, pláne így autoimmun betegen.
Tavaly Falus vagy kifene Ferenc állandóan azt szajkózta, hogy igenis be kell adatni.
A gyermekeim is állandóan belázasodtak minden egyes védőoltás után, valószínüleg pont allergiások voltak a higanyvegyületre, amelyet még mindig tartalmaznak a magyar oltások.
Most állítólag háromfajtát mixeltek össze, a háromféle influenza ellen.
Tavaly állandóan érkeztek a hírek a frissen oltott betegek súlyos szövődményeiről is.
Egyébként a férjem egyszer adatta be a sima influenza ellenit, aztán pár hét múlva beteg is lett.
Nekem ingyen biztosította volna a munkahely, mert már annyira nem akarta senki oltatni magát, mégsem kellett a kutyának se.

Leroi 2010.12.18. 16:07:55

Mi, a beoltottak, hadd maradjunk meg abban a hitben, hogy az oltás miatt nem betegedtünk meg, a magukat beoltatni nem akarók pedig, hogy Isten velük van.
Valahogy lecseng a vita erről a baromi blöffről, amivel beetették a világot az "etetőmesterek", mindenesetre jól csinálják, megvannak az eszközeik és megvannak a mindig hiszékeny, soha semmit nem tanuló alanyok is, akik beveszik.
Szoptunk be mi már nagyobb meséket is errefele, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen rendszereket is éltünk túl...

Ebzon 2010.12.18. 16:09:12

@Dr.laikus PhD: Igen akkor miért vesznek fel hitelt és miért buknak el emberek milliói ? Mert tudatosan butítják, elzárják a többi lehetőséget. Magyarázd már el légyszi egy falusi néninek, hogy mit hogy a bankban, azt se tudja mi merre mennyi, de elhiszi amit mondanak neki, csak nem érti meg hogy nem jár jól, vagy nincs más lehetősége. Ha szerintesd csak annak kell a hitel aki megteheti, akkor nem is tudom.....

Ebzon 2010.12.18. 16:14:31

@Dr.laikus PhD: Hát ez tök jó ,hogy azt az érvet hozod fel az oltás mellett, amit én ellene...

"Az biztos, hogy nem fogják helyetted megmondani.
Az a baj, hogy a kapitalizmussal az erőszakos butaság is hangot kapott."

Pontosan, és akkor most miért is volt szükség erre a h1n1 vakcinára több milliárdot költeni ? Olyan sokan belehaltak, vagy miért ?1 józan érvet. Mert az nem érv, hogy a gyerekem is belehalhat, mert akkor erre helyre annyimindent beilleszthetsz ami sűrgetőbb egy ismeretlen influenza kezelésénél.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:14:44

@Ebzon: Aki nem oltatja be magát, az beviszi a beteg gyereket az oviba, bemegy betegen dolgozni, édesmindegy neki, hogy épp influenzája van, kolerája, vagy bakteriális tüdőgyulladása. Magasról tesz rá, hogy más is elkapja, ő nem aggódik. De ja, lehet, hogy nem buszon megy, hanem kocsival...
Egyébiránt meg nyugodtan higyjél az evolúcióban, valakinek végülis ki kell halnia a fejlődés érdekében. Én mindenesetre az evolúciópártiakat kivédendő idén is beoltatom a családom. És nem érdekel, hogy ez kinek mekkora biznisz, és hogy a marslakók, vagy az amerikaiak fejlesztették ki a vírust. Javaslom, hogy ne adasd be a gyerekeidnek (ha vannak, lesznek) a kötelező védőoltásokat se, minek is, a gyermekotthonban majd beadják úgyis.
@Dr.laikus PhD: Látod, én nem vagyok Irkutszk, be is fejezem, nem szeretem a meddő vitákat. De szerintem hagyjátok ti is... :)

PHC 2010.12.18. 16:17:03

@Ebzon: Ezért történhetett meg több esetben is hogy a karácsonyi plazmatv ajándékra ráment a ház :D

Ezt nevezik ááám kapitalizmusnak... :D

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:19:29

@Ebzon:

Hát igen. Nem tudod, de jár a kenyérlesőd.

A falusi néni akkor vesz fel hitelt, ha nagyon nagy szüksége van rá és használja a józan paraszti eszét, mert az még soha nem csapta be.

Tele volt a sajtó, hogy miért ne vegyél fel frank hitelt, mekkora lehet a szorzó ha baj van. A polgár kiszámolta, hogy még akkor is megéri. Igaza van, megéri, csak avval nem számolt, hogy a jövedelme mekkora, hogy hosszú távon mire számíthat. Abban reménykedett, ha baj lesz, akkor majd nem fizet aztán segítenek.

Hát most segítenek, de adóemelés és mindenféle zabrálás az eredménye.
Ezt aztán beszopja egy-két polgár.
Nem baj, majd józanodik, aztán a saját kárán tanulja meg, hogy a figyelemfelkeltő ajánlat az lehetőség és nem kötelező.

Ebzon 2010.12.18. 16:20:37

@sárga nyúl: ok ne szeresd a meddő vitát, de remélem a te gyereked nem hal meg oltás szövődményének következtében, ugyanis ismert ilyen eset. Itt nem arról van szó, hogy egy cukorbetegnek inzulin kell. Azt se tudod, hogy kell te inkább kockáztatsz is beadod. Én kb 1-2szer voltam életembe influenzás, akkor most kezdjek el oltogatásra járni? Minek amikor már 10-en éve else kapom ? Csak ezt áruld el, kockáztassam, hogy megbetegedjek, azért hogy te ne ? Mert van rá sansz, és családi kórképet nézve: @fehérzaj:- t idézném. Faterom is akkor kapta csak el amikor beoltatta magát, amióta nem 1szer se kapta el, de te meg itéld el, sőt haragúdj arra, aki magán nem szeret kísérletezni.

tbjárulékfizető 2010.12.18. 16:21:42

@Ebzon: Annak kellett volna lejönnie, hogy egy nagy hatású járvány, pl a pestis járvány sem öl meg mindenkit, de attól még veszélyes. Elég volt a hajózásnak fejlődnie és a pestisbolhás patkányoknak a hajókkal bejárni a világot. És bizony, aki meghalt, az nagyon szerette volna, ha lett volna védőoltása.
Ma meg az emberek repkednek ide-oda, a járványok terjedése sokkal gyorsabb, mint a hajók és a lovas közlekedés idején. nincs idő a megfelelő természetes védelem kialakulására.
Egyebet már nem magyarázok, mert aki a megijedni szót ly-nal írja le,azzal nem vitázok.
És ha mégis influenzás lennél, akkor gyógyulást!

PHC 2010.12.18. 16:22:32

@sárga nyúl: Ki beszélt arról hogy ne adassad be?
Szíved joga.
A kötelező oltások meg nem véletlenül kötelezőek. Ténylegesen kellenek.
Itt kifejezetten arról van szó hogy egy létező betegségből egy világméretű hisztérikus járványt kovácsolt a média, ami nem véletlen hiszen sok sok milliárdot tettek zsebre!
A védőoltás mint fent említettem nem bizonyított hogy hatásos, de az ellenkezője sem.
Személyes tapasztalataink alapján ez egy oltári nagy üzleti fogásra volt jó!
:)

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:22:41

@Ebzon:

Ez az evolúció! Csak kérlek ne a saját szájad íze szerint fordítsd le!

hu.wikipedia.org/wiki/Evol%C3%BAci%C3%B3

Állítsuk meg a ......... 2010.12.18. 16:23:26

Az európai lakosság 1/3 része rendelkezik olyan mutáns génnel, amely miatt sikerült túlélnie a pestist, amely miatt nem lesz belőle AIDS beteg.
Talán ezt a H1N1 nevű influenzát is túléLjük.
Egyébként miért mutálódik mostanában annyi vírus?
Kikerülnek "véletlenül" titkos laborokból?

PHC 2010.12.18. 16:24:25

@Ebzon: Nálunk csak belázasodott a gyerek a kötelező oltásoktól, de ez "normális reakció" 38,5˚C...

sárga nyúl 2010.12.18. 16:25:22

@Ebzon: Felőlem csinálsz amit akarsz. Én mindenesetre nem kockáztatom, hogy az asztmás gyerekem tüdőgyulladást kapjon. A társadalmi felelősségvállalás úgy működne, hogy ha a felnőttek, akik megtehetik, beoltatnák magukat egytől egyig, és így az arra érzékenyebbeknek nem kellene. Pl aki immunszupresszánst szed. Az interneten olvasott mende-mondákat meg neked sem kell feltétlen elhinni.
Haragudni nem haragszom arra, aki felelőtlen, csak utálom. Bocs.

Ebzon 2010.12.18. 16:27:42

@Dr.laikus PhD: Jah akkor még se elég a józan paraszti ész ? Akkor mégis mi kell, hogy legalább 2szer tönkre menjen? nemhiszem, hogy van vkinek akkora szerencséje hogy 2szer is tönkre menjen. A hitel bármely formája rablás, ez tény, akkor szted miért veszi fel ? egy-két polgár beszopja.... pff. Gyakorlatilag az egész világ ezt szopja, de különösebben nem baj(igaz nagyobb mint az influenza). Szóval se említettem a frankot, az külön nagy szopás. Tök mind1, hogy játszol végül mindened a bankba köt ki. Én még életemben nem vettem fel hitelt, nem is fogok, hál istennek nincs is rá szükségem, de pár év és unokámnak vagy fiamnak már fog kelleni, tökmind1 mennyit keresek össze.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:28:13

@PHC: Senki nem beszélt arról, hogy én ne adassam be, én sem arról írtam. Azt viszont írtam, hogy nem érdekel, hogy ezen ki mennyit keres. De ha neked ez annyira fáj, akkor fájjon az is, hogy a szomszédod, rokonod, ismerősöd fizetést, nyugdíjat, gyest kap, és jajjj! Lehet, hogy többet, mint a Te fizetésed. Rémes.

Ebzon 2010.12.18. 16:31:47

@tbjárulékfizető: Igen neked meg azt kéne felfognod, hogy van fontossági sorrend, és van hogy az értelem felülírja az emberiességet(pl ebbe annyi, a másikba ennyi ember hal bele), gondolok arra, hogy pl ha Haitin tudjuk, hogy mikell ahhoz hogy túléljenek, és meg is tudjuk adni, ehelyett inkább olyanra költünk aminek nem is tudjuk hogy lesz-e következménye. Annyit gyártottak abból a szarból, hogy már megsemmísíteni kell, szted abból az összegből, hány házat húznak fel ?

PHC 2010.12.18. 16:32:52

@sárga nyúl: Látom még mindig nem érted miről van szó :)
És amit mondtam még azt is félreértetted...

Amúgy engem aztán tényleg hidegen hagy ki mennyit költ illetve keres
Még azt is érdekesnek találom hogy szóba került. :D

Despota 2010.12.18. 16:33:41

OFF:
Legyen ma pozitív poszt? CSak mert most van időm kitenni.

Fekete Dália 2010.12.18. 16:34:10

@sárga nyúl:
Engem meg az akasztott ki, mikor a frissen oltott kolleganő, aki volt olyan hülye, hogy a rheumatoid arthritis-es 2 éves gyerekét és önmagát is beoltatta, bejött ránklehelni, pedig tudta, hogy a beoltott egyének az első pár órában terjesztik a vírust.
Az immunológus is lebeszélte az oltásról a gyerkőc miatt.
Mivel ő is ugyanolyan autoimmun beteg lett mint én, most idén már 3.-ik stádiumú a pajzsmirigy betegsége.

Ebzon 2010.12.18. 16:39:25

@sárga nyúl: Jah az a te döntésed, az meg az enyim hogy nem lövök magamba szarokat, csak én nem utállak azért mert bedőlsz egy propagandának...

@tbjárulékfizető: behalok, hogy még mindíg pestis stb téren haladunk, amikor nem sok köze van ahhoz amiről beszélünk, ez egy mesterségesen generált hisztéria semmi köze ahhoz amibe millióan belehaltak.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:40:18

@PHC: Visszaolvastam valameddig, igen, Te a média bevételét sajnálod, nem a gyártóét. A hatásosságra nézve: ha minimális esélye is van, márpedig nyilván van, különben nem engedélyezték volna a forgalomba hozatalt, akkor élni kell a lehetőséggel.
Ha még mindig nem vagyunk egy hullámhosszon: bocs, nem olvastam el az elejétől a hozzászólásokat.

Ebzon 2010.12.18. 16:43:52

Itt még mindíg azzal akarjátok megmagyarázni az én hülyeségemet, hogy nemhiszek az oltásban.PEDIG DE, csak nem dőlök be minden szarnak. Azért, mert amikor bejelentették, hogy Mexikóban van 150 fertőzött, akkor röhögtem, hogy közben van 100000 szezonális fertőzött, ugyanott. És akkor lehet magyarázni, hogy de a 150 is emberélet, de akkor tessék tiltakozni a kapitalizmus ellen is...

Ebzon 2010.12.18. 16:48:46

Vagy akkor most félig vagyunk emberségesek ? Vagy csak a saját családodra korlátozva, a többi levan szarva ? A többi vakcinát miért nem osztották szét ? Nem kellett az embereknek, vvagy nemtudták megfizetni? Ha valóban olyan fontos, miért nem kötelező ? És akkor még van ezer ilyen kérdés amit feltehetsz, közben meg fúrnak még 30 olajkutat, meg még benéznek iránba is az amcsik(ne legyen igazam), azt meg észre sem veszed, mert nem itt van, nincs fenyegetettséged.

Ebzon 2010.12.18. 16:51:55

@sárga nyúl: Vicc, hogy az amit ironizálsz a legnagyobb probléma a világon...

porthosz 2010.12.18. 16:59:44

@AnnaKarenina:
"Most azt nem hiszed el, hogy létezik H1N1 vírus? Nem egészen értelek. "

Nem. Megpróbálom összefoglalni:

Jelenleg bárki kreálhat egy világjárványt egy nem létező vagy szinte ártalmatlan virusból, majd aztán a nem létező járvány ellen kreálhat egy oltóanyagot amit jó pénzért értékesíthet.
A rendszere paradoxona pedig az, hogy az oltás beadása után az átlagember számára nem megkülönböztethető az hogy lett volna-e járvány vagy nem az oltóanyag nélkül, mivel nyilván a nem létező/ártalmatlan virus ellen akármilyen oltóanyag hatékonyan fog védeni...

Na most, hogy ez ne következhessen be, van egy csodás szervezet akit úgy hivnak hogy WHO, aki felel azért, hogy járványt tényleg csak indokolt esetben jelentsenek be és a megfelelően kezeljenek, hogy megelőzzék azt.

A probléma az, hogy megkérdőjeleződött az, hogy a WHO tényleg csak akkor jelent járványt amikor az indokolt és nem akkor amikor gipsz jakab gyógyszergyáros kitalálja hogy neki nagyobb profit kell. Olyannyira, hogy be kellet ismerni hogy talán felfújt és tulzott volt az egész járvány.

Sajnos a legnagyobb baj nem az hogy kamuzott a WHO, hanem az hogy ezentúl akkor sem fogják komolyan venni ha tényleg baj van. Mint a farkast kiáltó fiú esete...

Megjegyzem ez nem az első eset volt az elmúlt tiz évben, kezdve a kergemarhakórtól és társaitól...

Ebzon 2010.12.18. 17:02:50

@sárga nyúl: Nem akarlak megbántani, de itt nálam eldőlt, hogy bírka vagy:

"A hatásosságra nézve: ha minimális esélye is van, márpedig nyilván van, különben nem engedélyezték volna a forgalomba hozatalt,"

www.youtube.com/watch?v=PR7V-rCTnjw

Ebzon 2010.12.18. 17:04:34

@porthosz: Pontosan, köszönöm szépen.

sárga nyúl 2010.12.18. 17:04:34

@Ebzon: Na végre nevettem egy jót. :DDDDD
Pá.

Ebzon 2010.12.18. 17:05:46

Igen vicces, hogy HIV-el fertőztek meg 1 rakat embert? Van humorérzéked.

sárga nyúl 2010.12.18. 17:06:21

@Ebzon: Na, végre nevettem egy jót. :DDDD
Pá.

PHC 2010.12.18. 17:09:34

@sárga nyúl: Van egy sárga gumikacsám ami jó a rémálmok ellen most nagyon kedvezményesen adom.

Ebzon 2010.12.18. 17:10:12

"http://query.nytimes.com/gst/fullpage.html?res=9A00E4DA1F3EF931A15756C0A9659C8B63" Ha nem tudsz angolul ajánlom a google translate-et.....

Ebzon 2010.12.18. 17:13:13

De adagold csak az asztmás gyerekedbe a sok szart biztos segíteni fog neki, hozzáteszem én is az voltam, csak kinőttem, vagy csak eleget sportoltam, tudja fene...

PHC 2010.12.18. 17:18:40

Engem se hatnak meg a gyógyszerek...
Lehet hogy a normális kaja, vagy a sok mozgás.
Bármi is nem szokok le róla :D

Ebzon 2010.12.18. 17:23:38

@PHC: Persze hogy nem, hiszen a gyógyszer gyártó magasról szarik a te, vagy bárki egészségére. Őt a profit érdekli csaak, hiszen egy cég, semmi más értelme a létezésének, mint hogy a lehető legtöbb profitot termeljen. Persze van aki hisz a mikulásban....A háziorvosomnál voltam múltkor, mutatta mennyi vakcina maradt meg, hát nevetségesnek éreztem, főleg ha mindenhol annyi maradt, mint nála.

PHC 2010.12.18. 17:25:08

@Ebzon: Aztán nyögheti az elszállítási és megsemmisítési költségeket is :D

Ebzon 2010.12.18. 17:30:09

@PHC: Nyugi azt majd te fizeted, meg én. De fogkrémet is mindenki vesz a gyerekének pedig:
www.youtube.com/watch?v=yblka13FfCA&feature=related

ondol 2010.12.18. 17:30:59

@Ebzon: Érhető hogy akik elhitték a világjárványt, és beoltatták magukat, azok most dühösek. Én megértem én is az lennék.

Tudják, hogy zűr van a gyártó körül, tudják hogy az Európa Tanács vizsgálatot kért stb... stb...

Az ő szemszögükből nézve még vadabb lehet az átverés érzete..

Ebzon 2010.12.18. 17:32:07

És hányan néznének itt megint hülyének, ha leakarnám beszélni róla, hogy használja. Pedig mostmár a fogorvosok állnak ki a fluorid ellen.

Ebzon 2010.12.18. 17:37:13

@ondol: De nemérzi magát átvertnek, ezért hülyézik itt engem, pedig csúnyán átlett baszva(bocsánat), ezért mondom hogy tökéletes bűntett. Nem ellenőrizheted mi lett volna, a páciens megnyugodott, hogy nem kapta el (kerülhetett volna 10e ft/db-ba, azt is odaadta volna érte), és mégcsak nem is háborog, mert örül hogy nem beteg (lol mikor volt az ?)... És ez szerinte a józanész, "ha van rá lehetőség akkor oltassad be magad" LOL, kb uszítás ez a szöveg, hogy lődd be magadba te is, mert miért ne, bajod nem lehet....Nem is kell, hogy beadd magadnak akkor is átbasztak, mert államkasszából majd lecsapolják azt az összeget, amit nem vettek meg.

IoSonoGerardo 2010.12.18. 17:47:46

"Téveszme:
irreális gondolat, amely a beteg én-jével összefügg, de amely irrealitásáról a páciens nem meggyőzhető.

Üldöztetéses téveszme:

a beteg megfigyeléstől, követéstől, MÉRGEZÉStől, megöletéstől tart, ez a leggyakoribb paranoid téveszme"
(Tényi T. : A pszichiátriai betegvizsgálat alapvonalai c.)

Ehhez a témához már csak ennyit lehet hozzáfűzni :)
Topiknyitás óta már átmentem a Kübler-Ross modell 5 stádiumán...

Ebzon 2010.12.18. 17:49:27

@IoSonoGerardo: Ezek akik beoltatják magukat ?

sárga nyúl 2010.12.18. 18:00:56

@PHC: Szerintem a vaterán próbálkozz, így karácsony előtt jól fel fogják verni... :D

Leroi 2010.12.18. 18:02:04

A HiNi csak azok számára járvány, akik hajlamosak HiNi benne..

Leroi 2010.12.18. 18:02:58

Jön a smiley is...:)

Anatómus 2010.12.18. 18:04:12

@Ebzon: szódabikarbónát, fogport tessék!! az a lúgosítást is megoldja 2in1 (következő gumicsont) és formalin sincs benne, pedig arról én aztán hosszan tudnék mesélni :-)

A higanyellenes kirohanásokat pedig tessék már erőből, az intelligencia segítségével visszatartani(volt itt egy ilyen kör is). Ez oldatban fertőtlenítő hatású, és nem az a gurulós fém, ami a hőmérőkben van. Pláne, amikor megy a delikvens a biofogászatra, hogy vegyék ki belőle az amalgámot és pont akkor nyeli le a legtöbb higanyt (pedig annak a jó kis amalgámtömésnek még volt széli záródása... és baktericid hatása - most rehabilitálják éppen, ugyanis a fényrekötős műanyag vackokat zabálja az arra fanyolodó egyik bacisepcies) na de ez már annyira off, hogy inkább csatlakozom a bébiteknőcünket figyelő kiskorúhoz.

sárga nyúl 2010.12.18. 18:06:01

@Leroi: Félre ne érts, én nem hiszek a járványban, csupán abban, hogy elkaphatjuk az influenzát. :) Az meg nem finom. De ha lenne a nátha ellen oltás, az lenne a legjobb.

Ebzon 2010.12.18. 18:10:45

@Leroi: H1N1 ? Háegyenegy almát....

PHC 2010.12.18. 18:12:12

@Ebzon: Nana fogkrémet azért veszek a gyerekemnek mert egyszerűen az nem erős ;)

Amúgy mi másból lenne a fogkrém ha nem különféle homok keveréke :D

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 18:13:30

Mint az elején mondtam, én sem hiszek ebben a hókuszpókuszban, de...
Megfordítanám a stájszot. Rengeteg embert ismerek, aki beoltatta magát(én is). Egyet sem ismerek viszont, akinek ettől számottevő baja lett volna. Kofakalkulációval is akkor inkább beoltatom magam. Veszett már több is Kovácsnál.

PHC 2010.12.18. 18:15:37

pontosítok gyerekfogkrémet

Ebzon 2010.12.18. 18:20:27

@PHC: Néztem mint rozi a moziban :D, de így már ok. Csak gondolj bele hogy hány ember nem is tud erről. Azt már úgy tanítja, hogy: naponta moss fogat! Azt hogy mivel azt nem....

Ebzon 2010.12.18. 18:23:04

lemaradt: naponta háromszor moss fogat(vagy minden étkezés után) !! :)

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 18:24:31

A gélek nem tartalmaznak ásványi csiszolóanyagot.

Ebzon 2010.12.18. 18:25:31

@El Visco Stello: Nekem meg pont a legjobb barátom lett beteg. Mondta, ohgy beoltatja magát, mert hogy ingyen van. Hát nem pont ő betegedett le... Persze ez csak 1 ember akiről személyesen tudok, de mégis tömény irónia.

Leroi 2010.12.18. 18:37:57

@Ebzon:
Ez nagyon jó poén!:)

Ebzon 2010.12.18. 18:42:11

@IoSonoGerardo: Érdekes, ezek szerint rám gondoltál. Nemtudom, mondcsak miért alapnélküli az a feltevés, hogy engem meg sok millió embert átbasznak, ez volt a történelem során sokszor, miért hiszed hogy ez kivétel, mert jólinformált vagy a H1N1-ről ? Én nem utasítok el, semmit amit észérvel megtudnak magyarázni, ezt nemtudta még senki. És én nemattól tartok hogy megmérgezne, én csak 1szerűen nemlátom hasznát, de még így utólag sem. Volt vmi hatása a vakcinának, vagy ez olyan mint a Isten van is kész? Érdekes én azért haltam meg 1szer, mert az orvosom vmi szójaalpú altatót adott be(a szójára allergiás vagyok), és túlaltattak. De te az ilyen emberekben megbízol. Tudod van téveszmés(pl édesanyám az ha már így beletaláltál a témába), és van olyan hogy birka, ezekszerint....

Ebzon 2010.12.18. 18:44:31

Ja és több az olyan ember, mint az én exorvosom, ezt jól vésdd be!! És akkor utána gondolkozz, hogy hol kezdődik a bizalom.

Ebzon 2010.12.18. 18:46:32

@Ebzon: Ja és a harmadikat elfelejtettem, az a cégvezér, és ő hitegeti a bírkát, hogy a téveszmés őrült....

PHC 2010.12.18. 19:21:04

Na miről is volt szó?

Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében.

Még jó hogy emelték az adókat
volt miből fedezni az ilyeneket... :D

IoSonoGerardo 2010.12.18. 19:54:40

@Ebzon: ha rád gondolnék, akkor neked címezném.
Igen, "jólinformált" vagyok a H1N1ről, mert nem szeretek megalapozatlanul véleményt alkotni fontos(nak ígérkező) témákról (=>könyv, infektológusok, pubmed.com).
Valószínűleg naiv vagyok, de nem látok mindig mindenben összeesküvést. Talán azért, mert a balliberálisjudeoplutokratazsidógyógyszermaffia kimosta a agyamat, hiszen ők szabják meg, mit taníthatnak az egyetemeken, mit írhatnak a könyvek, tehát álláspontom alapjaként használhatatlanok (ahogy már több vitapartneremtől megkaptam).
Mérgezésről: a higannyal mérgezés és a legyengítettnek álcázott nem legyengített vírussal oltás a lakosság/magyarság/emberiség kiírtása céljából, chipbeültetés stb kimeríti a téveszme fogalmát. Nem láttam, hogy te ezek közül bármelyikről írtál volna, tehát nem "téveszméseztelek" le.
De aki ilyet terjeszt (orvosoktól is hallottam ilyet), az már erősen pszichopatológia.
Az oltás hasznáról: nekem használt, mert nem kaptam el :D:D
Szerencsére már nem derülhet ki, mi történt volna ellenkező esetben, de több, mint valószínű, hogy ugyanez=semmi. Mert a WHO túlbecsülte a problémát. De a H1N1 valóban jó eséllyel indult, hogy a Halál keserű szeleként seperjen tova világunk poros parkettáján, valahol a topik elején már írtam erről.
Az oltás hatékonyságáról több cikket is publikáltak, ahogy a mellékhatásairól is. A pubmed.comon szabadon hozzá lehet férni a cikkekhez, ill. az absztraktokhoz.
Ha közölted az altatóorvossal, hogy szójára allergiás vagy, ha nem, mindenképpen szörnyű ami történt.
Bizalomról: túlspecializált világunkban elkerülhetetlen, hogy megbízzunk olyanokban, akik egy adott területhez értenek. Ezt bőven lehetne ragozni, de felesleges. Ha emiatt lebirkázol, ám legyen.
(bocsánat a kesze-kusza fogalmazás miatt, ma már 12+ órája tanulok :D )

Ebzon 2010.12.18. 20:04:52

@IoSonoGerardo: Bocsáss meg én néztem el. Az a chip(amiről beszélsz) meg már létezik(hiszen állatokban van) , de azt én se hiszem hogy a h1n1ben az van(sőt biztos vagyok hogy nincs), de nem árt tudni, hogy létezik. Én sem hiszem, hogy bárkinek valaha adtak volna be ilyet a tudta nélkül (persze ezt hogy is tudhatnánk:D). De van 1 nő amerikában aki már rakatott magába ilyeet, sőt ha jól tudom a családja is. A WHO meg kártérítsen és levan a gond, csak nem fog.

SusanneF 2010.12.18. 20:09:48

Sziasztok!
Én eü.dolgozó vagyok,'82 óta,de sosem,semmilyen influenza ellen nem oltattam sem magam,sem a családomat.
Nem egy kollegám,ismerősöm van,aki beadatta,de rosszabbul viselte,mint előzőleg,oltás nélkül....

Ebzon 2010.12.18. 20:14:46

@IoSonoGerardo: Én se látok mindenben összeesküvést, hiszen a világ jóval bonyolultabb, mint hogy egy elmélettel lehessen magyarázni ami it folyik. De:profitorientált a világ, az emberélet, mondjuk ki szart se ér, a pénz az úr (sztem ez egyértelmű nem kell magyarázni). Egy ilyen világban mindenki többet akar, akinek meg több van az mégtöbbet. És kitől fogja elvenni? Hát attól akinek kevés van. Ajánlom figyelmében mindenkinek a www.thevenusproject.com/ szájtot, direkt nem a zeitgeist mondom, mert az a problémákat írja le, a venus projeckt egy megoldás("nem tökéletes, de 1000szer jobb mint amiben ma élünk"Jacque Fresco)

IoSonoGerardo 2010.12.18. 20:22:38

@Ebzon: "Én sem hiszem, hogy bárkinek valaha adtak volna be ilyet a tudta nélkül (persze ezt hogy is tudhatnánk:D)"

:)
Vannak, akik érzik, hogy néha atomjaira szaggatja őket x bolygó y faja által beültetett chip vagy radioaktív vírusokat sugárzik a fejébe vki másba ültetett csipp. Mi, tudatlan többség, csak találgathatunk :)
Az implantált azonosító érdekesnek tűnik, előbb-utóbb biztos szélesebb körben is bevezetik. Bőven felvet morális kérdéseket, nyomonkövetés stb. Viszont a mai okostelefonokkal bárki nyomonkövetheti az okostelefonnal rendelkező ismerőseit. Ez már végképp off, szóval abbahagyom és tanulok, nehogy jövőre az én tanulatlanságom miatt jöjjenek a negatív sztorik a praxisra :D

Ebzon 2010.12.18. 20:28:21

@IoSonoGerardo: Jó tanulást, és elnézést, hogy hergeltem, de ez egy olyan pofátlan lenyúlása sokezer embernek, hogy felmegy a pumpa.

Ebzon 2010.12.18. 20:36:11

A chip meg egy dologból érdekes csak, hogy azt is már elmondták pár(tíz) évvel ezelött hogy létezik(téveszmések), meg akaratunkon kívűl belénk rakják. Ebből annyi igaz volt, hogy létezik(mégis kamunak mondták), viszont a technológiai fejlődés miatt, muszáj volt kiböfögni, mert röhejes lenne ha mikrochippek világában ilyet nemtudnának összehozni. És most mivan? Felvan vki háborodva, hogy pedig ezt kamunak mondták, és mégis létezik ? Dehogy elvan felejtve, bevallom sokat én se hittem el ilyenek(téveszmék) közül.

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 21:54:04

Na, egy darabig megint nem fogok praxist olvasni... Nincs értelme...

bakela 2010.12.18. 21:58:18

A hini –vel sajna a wéháó + nemzeti járványügyek elvesztették a szüzességüket:
A Mehikói induláskor NEM lehetett tudni, mi lesz a járványból. Teljesen jogosan beindult a vakcinagyártó, + antivirális gyógyszer előállító gépezet. Részben a kormányaik megbízásából, részben a saját kockázatukra.
6 perccel Mehikó után, az első nyújorki hiteles adatok érkezésekor azonban már a szakembereknek tudni kellett, hogy a fogyasztásra szánt kása még sincs túlfűtve. /tutták is/ Persze a szaros tányér mosogatása 1 év múlva történt:
A tisztességes kormányok /pl: francúz, olasz, britis/ kidobta a tonnaszámra megmaradt vakcinákat.
De: a gyógyszergyárak nem akarták elkárolni a saját kockázatukra /extra-extraprofit reményében/ előállított termékeiket, ezért fillérekért kilóra megvették a zilletékes elvtársakat a wéháónál, ill. a nemzeti hatóságoknál is. Emléxem valami honkongi sárga p…ra, a másik sárga japcsi f..ra: még a világjárvány kihirdetésének kritériumait is átbuherálták- amikor láccott, hogy bukhat a bót.
Az eredmény soxor egész elképesztő volt: pl a viking Mc. drive-in tömegoltások.
Az alja talán Madzsari honban volt/van tapasztalható. Itt egy kísértetcég szállította a vakcinát a pilisi havasokból. Mekkgyőzikézésem, hogy a tulajdonosai között a legmagasabb eü vezetőink ottan csücsülnek. Az a mocsok szörvájvör kökény bizti, meg a bujdokló, de sztem a mikola is. /Kb. mintha a főtűzoltóké lenne a vízművek, meg a tűzijáték-csillagszóró- cirkókazán ipar/
Nálunk, amikor má tuti volt a vaklárma, naponta ontotta a média a falusbujdoklóberencsimegalópofájúfiataltyúkazoekből, hogy aki nem oltat/ olt, az nemzetárulórasszistafasisztaaljadékoláhsokácágens. A csúcs a köztörvényes gyerekkereskedő cájzel orvosdoktorprofesszor vót, aki korbáccsal hajtotta volna a terheseket a varrógép alá.
A háttérben ekkor má csak az dolgozott, hogy a Zomninveszt /veszt a sast: Omnin-nyer/ ne essen el a 4+ milliárd jó magyar florentinuszoktól. A jócskán megmaradt tavalyi szar „megmentéséért” már ismét szólnak a tam-tam-ok.
Madzseristán az 1-3. hely között van az átoltottságban, u csak 1-3. hely a halálozásban: hogyis vanezis?
Halálozás: Odáig ment a dolog, hogy a polytraumatizált szarrátört közlekedési baleset következményeiben elhunyt is hini áldozatként lett elkönyvelve, mera boncolásánál gyanús volt a lábszaga. Érdekesen halmozódtak a halálesetek is: egy sajátos geometriájáról közismert dél-alföldi, és egy közép-dunántúli intenzium osztály voltak a zeminensek. /nem akarok párhuzamot vonni a zegyfőre jutó maokispiroskönyvecskeésszabadtóramagyarázatok előfordulásának számával/
Kérdezem, mi lenne, ha egy valóban gyilkos járvány törne ránk- ki hinne ennek a prostituálódott bandának- oszt még sincs nyoma a zérintettek eltakarításának. /Jóvanna a bujdokló egy kicsit elbujdokolt, de sztem csak kágébé szintentartón van Szanksztpityerburgban,/
Hú, majnem efelejtettem: Egy- csak egy leány volt talpon a vidéken:
Ewa Kopacz, sőt EWA KOPACZ! Kérjük behozni madzseri királynőnek. /Cserébe Jadvigáért/
Na, ezaza: Tiszteletakivételnek.

Még egy hazai sajátosság: a hatalmi arrogancia erővel, fenyegetéssel a háziorvosokkal akarta megetetni a szart. Állami felelősségvállalás nélkül, hetente átírt alkalmazási előiratú, kb 100 egészségesen tesztelt /terhesen egyen sem!!/ ingyen, qrva agyatlan adminisztrációval mekkspékelt pilisi csodaelixír rabszolgamunkával beadandó oltásokkal.
Megjegyzem, jelenleg is, a háziorvosi munka egyik sarkalatos minőségi „indikátora” a zinfluenza oltások száma. Ki tud róla?- mi a sas lehet ott a Pilisben??
Ez még a legendásan konformistagyávanyúl háziorvosi karban is kiverte a biztosítékot.
Ebben a kormányváltáskétharmadosrevolúció semmit nem változtatott: hol itta szebbjövő?

A zinfulenzéria egyébként a légúti hámot támadja meg, azt gyönyörűen le tudja gyalulni. /ami néhány nap alatt tökéletesen gyógyul-hat/ A súlyos kimenetelű megbetegedések egy része ebből ered: A kialakult lecsupaszított „sebfelületen” könnyen támadhatnak egyéb vírusok, mycoplasmák, ill. a gennykeltő, és bélbaktériumok /+1-2 exotikusabb, egyébként ártalmatlam baktérium/ A kialakuló betegségspektrum nagyon széles: takony szimplex// garat/gége/légcső/hörgö/hörgőcske/orrmelléküreg/kötőhártya/középfül/mittomégmicsoda gyulladások, egészen a Tüdő Gyuláig bezárólag.
A másik gond a zinfl. általános tünetei, ebből is a No I. a magas láz. Az egyébként súlyos társbetegségben -krónikus-szenvedő áldozat szíve/ tüdeje/ veséje/mája/stb. nem biztos, hogy elviseli az extrém anyagcsere fokozódást/zokszigénszint csökkenést/szapora szívverést/vérösszetétel eltolódást/endogén toxintermelés növekedését/stb
Pl: idült szívbeteg, tüdőbeteg-asztma-COPD, téébéécé, alkoholista,veseelégtelen, immunkárosodott/károsított, cukros,endszóvan
A HxNx direktbennagyon ritkán szok ölni. Létezik a zelsődleges zinfluenzás vérzéses tüdőgyulladás. Ilyenkor maga a vírus támadja meg a tüdőszövetet, egészen a légzőhámig lefele. Asszem, esztet csak véletlenül lehet túlélni. /leginkább extracorporális oxigenizáció igénybevételével/ Ha azt hallom, valaki hipp-hopp felgyógyult a primer infl pneumóniából, asszem rossz volt a diagnózis.

Még egy szó az oltásról: a szervezetbe juttatott oltóanyag igG, és igM ellenanyagokat indukál, ami a keringésben, illetve a zemberben „belül” dolgozik. A nyálkahártyák felszínén, -ahol a zinflu támad, az igA látja el a védelmet. /volt/van is próbálkozás nyálkahártyára juttatott élő, „gyengített” vírussal igA védekezés létrehozására /egy tavaly Ámerikában asszem meghasalt, mivel az oltottak a vírust csepfertőzéssel terjesztették/

A terhesekkel meg valami nem stimmel, az is megérne egy misét, de efárattam: kukac Miklós??

bakela 2010.12.18. 21:59:06

Na ittvane kukac Miklóst elbarmoltátok!

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 22:28:31

@bakela:
Oké, megígérem, téged majd olvaslak!... :)

womanestomen 2010.12.18. 23:45:41

@bakela: @miklos.rabai: én is ettű tartoke: elbarmolás ne legyen má. most hízelegjelek szembe benneteket??? Igeeeen... tikteket kettőtöket nagyon hiányolnálak. ha bakela sokáig nem vagyon, én régibbibbakelákat olvasok - ez mán egy addikt ív? mániás humanista szocio-lópata énemet ne hagyjátok nyelvi és lelki manna nélkül:)
trolloknak meg troll a fülébe és egyéb nemes szerveibele.

Leroi 2010.12.19. 10:02:54

Bakela kollegánk megint tündököl, ahogy megszoktuk.
A magam részéről csak csodálni tudom.

NemesekErnyo 2010.12.20. 00:07:14

@bakela: Az utóbbi egy 19 komponenst tartalmazó vakcina volt - kényelmes, finom, nem invazív adagolású. Pont a tavalyi őrjöngés előtt eltűnt a gyógyszertárakból. Miért is nem vagyunk meglepve... ?

hohahohahohaho 2010.12.20. 08:21:28

@bakela: Igazad van. Amúgy én tégedet ismerlek.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 10:36:42

@bakela: ennek többször nekifutottam, de nem értem, nem is fogom valószínűleg. De néhány részletet azért egy kicsit bővebben, ha lehet:
1/Nem érdemes semmilyen fajta influenza ellen oltást kérni? Van a H1N1, meg az elsődleges, ha jól értettem. Ez utóbbi a veszélyesebb, de a H1N1 elleni volt a magyar biznisz ott Pilisben. viszont kétféle anyaggal oltottak tavaly. Akkor hogy van ez? Érdekel, mert a veszélyeztetettek körébe tartozom.
2/
Tényleg azonos a helyzet az oltásban és a halálozásban? Vagy ez utóbbi a beetetéshez tartozó adat?
3/a dél-zalai kórház egy nem maoista vezetésű városban van, igaz, az akkori polgármester azt hiszi, a villamoson kívül mindent el tud vezetni, de ettől még ez nem cseng össze ezzel: "maokispiroskönyvecskeésszabadtóramagyarázatok előfordulásának számával/", vagy ha igen,akkor miként?
4/Ki az az ewa kopacz?
5/A családtagjaim beoltatják magukat, ha kérem, de kérjem? ( Én nem vagyok oltható)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.12.20. 14:09:09

@tbjárulékfizető: Idén egy oltás van, összevont. Ewa Kopacz a lengyel eü miniszter, aki nem tartotta elégségesnek a WHO és a gyógyszercégek tavalyi tájékoztatóját és emiatt Lengyelország nem vásárolt oltáskészletet állami pénzből. A lengyelek nem hullottak halomra, az eredmény mindenki számára tanulságos.
Influenzaoltás ügyben nincs rossz döntés: opcionális.
Ajánlom magamat:
felicitasz.blog.hu/2010/12/16/h1n1_oltas_2010
és ugyanott a h1n1 taget is, az összes tavalyi cikkel.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 15:20:08

@Felicitasz: Egyrészt köszönöm a válaszodat, a blogodat nézegetni fogom.
Másrészt bizonyos dolgokra nem derült azért fény. Miért a nagykanizsai kórházban , a másikról nem tudom, hogy hol van, volt annyi haláleset? Elhallgatták a többit, vagy tényleg ott volt a több
ha igen, elgondolkoznék azon, hogy az egyik átmenő forgalom dél felé Letenyénél van, lehet, hogy egy járvány terjedésének földrajzi oka is van és Lengyelországban nem ilyen az átmenő forgalom.
azt is kéne látni, de nem találgatás szinten, hanem korrekt számokkal, hogy van-e az influenza oltásnak mérhető hatása, ) most mindegy, melyik törzsről van szó)azaz, ha oltunk, akkor jobb a helyzet, ha nem akkor rosszabb. De nem ilyen egyszerű összefüggésekre gondoltam, hanem egyéb tényezőket is figyelembe vennék. Konkrétan azt is megnézném, miben különbözünk még Lengyelországtól eü. szempontból, migrációs szempontból és talán még az időjárás is bejátszik, de a politikát semmiképpen nem szeretném belekeverni, meg azt, hogy kinek jó üzlet ez és kinek nem. A sosem használt beléptető rendszer, meg az ostoba kérdésekben elrendelt népszavazások korában ( e kettő egyébként már 9 milliárd Ft volt) nem igazán érdekel az állami megrendelés ténye.
Nekem a matematika a világom, abban vagyok otthon, tényeket és számításokat szeretnék látni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.12.20. 17:08:52

@tbjárulékfizető: Nem nagyon vannak tények és számítások. Kanadában (ezen belül Ontarioban) kormányzati program az influenzaoltás, ingyen. És mégis nagyon nehéz, több éves távlatban is, korrekt adatsorokat produkálni. Tekintve, hogy az oltás opcionális, nem fogjuk sose elérni azt a 90% körüli átoltottsági arányt amiből utána valóban következtetni lehetne, hogy az oltásnak összetársadalmi szinten van-e mérhető hatékonysága. Az egyén pedig csak annyira elég, hogy megnézzük rajta, hogy a konkrét oltás a konkrét esetben hatékony-e (kivált-e immunválaszt). Ha a népesség fele be van oltva, az a lakosság egészén nem fog annyival jobb járványstatisztikát eredményezni, hogy azt az oltásnak lehessen tulajdonítani. Lesz mondjuk 20-30% megbetegedés (csak vaktában mondtam egy számot), oltással is annyi, oltás nélkül is annyi, és az oltás csak ott látszik - ha látszik - hogy a betegek inkább az oltott vagy inkább a nem oltott társaságból kerülnek-e ki. Nyilván az utóbbi, de ez gazdaságilag csak nagyon áttételesen lesz hatékony. Mindenképpen a népesség 20%-a lesz beteg, és még pluszba költünk oltásra, és megérni onnantól kezdve fogja, amikor a gazdaságilag "fontosabb" népcsoport van beoltva és ússza meg a betegséget.
Kanada évek óta csinálja a programot, és még mindig kísérleti stádiumnak van tekintve az egész. Ontario influenzastatisztikája nem javult, a betegek összetétele azonban megváltozott amióta van oltás.
Kórházak - halálesetek: függhet olyan egyszerű dologtól, mint pl. hogy milyen gyakran van takarítás és cserél-e két kórterem közt kesztyűt a takarítónő. És ez csak egy faktor a hatszázból, amitől szintén függhet.
Ilyen jellegű adataim szülészeti ellátásból vannak - a kórházban szerzett (nem veleszületett) újszülöttkori fertőzés pl. függ attól, többek között, hogy a kórház oktatókórház vagy nem. A fene gondolná, de akkor is így van.
Én is szeretem a számokat, csak az egészségügyi ellátásban túl sok van belőlük; olyan többváltozós problémákat akarunk egy-két faktorra visszavezetni, amelyeket LEHETETLEN egy-két faktorra visszavezetni.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 19:03:59

Azért ez nagyon szép vizsgálati téma lehetne, nemcsak az influenza esetében.
Nagyon régen diplomáztam egy műszaki egyetemen, de még emlékszem a témára:gázfogyasztás hosszú és rövid távú prognózisa egy adott területen, korreláció és regresszió számítás. És nem két paramétert vettünk figyelembe, hanem nagyon sokat, látszólag nem is odaillőket. Akkor még nem voltak PC-k, egy nagy egyetemi gépen dolgoztam, ( ami ugye nem ad lehetőséget rugalmas kutatásra, most jutott még eszembe dolgokra) mégis nagyon érdekes dolgok jöttek ki. Jó 20 év múlva volt alkalmam ellenőrizni az eredményt, így még érdekesebb volt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása