Volt egyáltalán H1N1 világjárvány?

2010.12.18. 06:00

Kedves Praxis blog és olvasók!

 

Azért ragadtam billentyűzetet, mert nem igazán tudom, hogy mit gondoljak. Tudom, a blog eddig nem tanácsadó feladatokat látott el, de mivel úgy vettem észre, hogy sok egészségügyi dolgozó és orvos látogatja, talán érdemi választ kaphatok. Apropó, talán a tanácsadói funkció még érdekesebbé tehetné az oldalt, de ez csak egy javaslat.

 

 

Nos, a problémám a következő volna: Tavaly ilyenkor az összes sajtóorgánum, beleértve a televíziók és rádiók is reggeltől estig a H1N1 vírustól voltak hangosak. Naponta sorolták, hogy hol és mennyien haltak meg ebben a betegségben, gyakorlatilag rettegésben tartották az embereket itthon és külföldön egyaránt. Mindenkinek azt tanácsolták, hogy oltassa be magát, politikusok és közéleti szereplők kardoskodtak a képrenyőn az oltás fontossága mellett. Természetesen akadtak szkeptikusok (köztük magam is), akik úgy gondolták, hogy az egészet felfújták, túldramatizálták. Sokan emlegették a gyógyszergyártó cégeket és azon cégeket, amelyek érdekeltek lehettek a betegség túldimenzionálásában, talán már sosem derül ki, igazuk volt-e.

 

Azért érdekes, hogy az egész amilyen gyorsan jött, olyan sebesen abba is maradt. Mintha egy lufi hirtelen kipukkant volna. Valamelyik nap mintha hallottam volna valamit Angliáról és talán 10 megbetegedésről, de lehet, hogy tévedek. Egyszerűen nem értem, hogy akkor most mégis mi a nagy helyzet valójában?!Az ún. Spanyol nátha azért jóval keményebb volt, mint a H1N1, az valódi világjárvány volt, ez pedig sokak szerint nem járt több áldozattal, mint egy egyszerű, szimpla éves influenza járvány. Ehhez képest szinte horrorfilmeket megszégyenítő módon tálalták elénk a járványt, hisztériakeltés ment  javából.

 

Arra volnék kíváncsi, hogy önök mit javasolnak az idei influenza időszakra? Van értelme még oltatni, vagy megteszi a normál oltás is?Egyáltalán volt világjárvány?

 

Maradok tisztelettel:

 

K.
 

 

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leroi 2010.12.18. 06:56:11

A kérdés így, élesen nekünkszegezve elég kemény és kíméletlen...
De:
Hajlamos vagyok azt hinni, az utóbbi egy évtized USA-jának a szennyes külpolitikáját véve alapul (pluszmínusz Assange-jelentések, de anélkül is), hogy célzott pánikkeltés volt.
Volt az elmúlt tíz évben WTC-robbantástól (itt szándékosan nem repülőbecsapódást írok), közel-keleti érdekszférakibővítésen keresztül mesterségesen, utilitárius módon gerjesztett világválságig minden.
Valljuk be, hogy egy Bush-kaliberű tömeggyilkost 1946-ban Nürnbergben simán felakasztottak volna.
Ők maguk, az amcsik is, nemcsak a szovjetek.
Szóval belefér a kétezres évek világpolitiikájába egy világjárvány is...
A gyógyszerkonszernek keze legalább annyira "tiszta" ilyenkor, mint a háborúk idején a fegyverkonszerneké.
Ugyanúgy szükségük van a "járványokra", mint a fegyvergyártóknak a háborúra...
Ki jár rosszul mindkét esetben?
A balek közpolgár...

Summa-summarum: nem volt.
De oltassa csak be magát a kedves posztoló, ha ez megnyugtatja.

IoSonoGerardo 2010.12.18. 07:26:21

A poszt címe alapján valami olyasmire számítottam, hogy "csipppet ültettek belém, hogy a náza irányíthasson". Még szerencse, hogy végigolvastam :D

Én tavaly kértem az oltást, de nem a tiszteltmédia által keltett szenzáció miatt. Néhány szót az influenzáról: A vírust különböző tulajdonságai alapján A,B,C csoportra osztják, azokon belül a H=hemagglutináz N=neuraminidáz antigének szerint beszélünk altípusokról. A H fehérje segítségével kötődik sejtjeinkhez a vírus, az N a sejten belüli szaporodásához szükséges. Jelenleg 16 H és 9 N variáns ismert, ezek mindegyike megtalálható az élővilágban. Azonban egy bizonyos Hval rendelkező vírus nem képes minden faj sejtjeihez kötődni, van ami pl csak madarakban, van ami csak emberben okoz megbetegedést. Ami betegíti a csirkét, az nem feltétlenül betegíti Piri nénit és vice versa.
A sertések viszont nagyon komisz teremtmények, mivel mind a madarakra, mind az emberre jellemző receptorokkal rendelkeznek. Így a disznók elkaphatják a "madár"influenzát és az "ember"influenzát, akár egyszerre is. Ha ez megtörténik, akkor olyan génátrendeződés jöhet létre a "madár vírusban", hogy embereket is képes lesz betegíteni. Mivel ilyen típus eddig nem létezett, jogos a feltételezés, hogy súlyos járványt képes okozni, hiszen senkinek sem lehet ellene immunitása, azaz mindenki fogékony.
Ezért tudott világjárványt okozni a H1N1, ezért jelent meg gyakorlatilag az összes országban hónapokon belül, szerencsére jóval kisebb közegészségügyi problémát okozva, mint amire a média számított.
"Summa summarum", ezért oltattam be magamat.
Viszont idén a tavalyi oltást beadatni...az influenzavírusok híresek az évről évre kialakuló antigén driftről (azaz 1 év alatt soksok mutáció jön létre, ami az előző évi oltást kb használhatatlanná teszi).

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 07:36:31

@IoSonoGerardo:

Nem volt világjárvány.
Megbetegedések voltak, igazolt H1N1 nagyon kevés (a pandémiához). Azt, hogy a kontinensek között terjed ez egyedül a repülőgépeknek köszönhető és túrázó kedvünknek.

Magyarországon egyáltalán az influenzás megbetegedés az átlaghoz képest is kevesebb volt tavaly, ha lehet hinni Dr.Keszthelyi Gyulának. Csendben jegyzem meg, hogy én hiszek neki, ő legalább felelősen foglalkozott vele.

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 07:48:15

@IoSonoGerardo:
Ezt nem kell kiegészíteni!

Ami meg tavaly volt, azt nyugodtan hívhatjuk világjárványnak, mert mindenhol gyorsan megjelent a vírus.

Az már egy más kérdés, hogy nem okozott olyan következményeket, mint a spanyol nátha. De okozhatott volna (azzal a különbséggel, hogy a spanyol nátha következtében kialakuló bakteriális felülfertőződéseket, tüdőgyulladásokat akkoriban még nem lehetett kezelni antibiotikummal, ma már lehet, ez azért mindenféleképpen a mai helyzet mellett szól). Viszont ezt előre nem lehetett tudni.

Az oltásról annyit, hogy természetesen van veszélye, csak úgy, mint minden más orvosi beavatkozásnak is. Ez a veszély minimális, de létezik. A kockázatot mindenkinek magának kell vállalnia.
Egyebekben senkit sem fogok lebeszélni az oltásról, és rábeszélni sem fogok senkit! Mindenki maga dönt ebben a kérdésben, mert ez egy nem kötelező oltás.

Egyébként tavaly beoltattam magam!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 08:07:33

@miklos.rabai:

Jaj nekem!

Akkor itt a tökfej beteg aki immunszuppresszív szert szed. A háziorvos vállat vonogat és beadja, ha kérem.
A klinikus összevonja a szemöldökét és
- Ezt akarja?! Minek?
A többi az összeesküvés elmélet, hogy az oltóanyagot gyártó kinek a kije, a fel és lemenője... Ingyé, vagy pénzé...., mint indok...Huhhh!

A tudatlanság az én védjegyem.
Akkor tanácsot ki ad nekem? :(((

IoSonoGerardo 2010.12.18. 08:07:48

@Dr.laikus PhD: WHO kritériumai szerint világjárványnak számított. Az már más kérdés, hogy éppen a H1N1 miatt módosították a definíciót.
Tehát 2009től nem szükséges az adott kórképnek nagy halálozási aránnyal járni ahhoz, hogy pandémiáról (off: erről csak nekem jut eszembe, hogy pandavérűséget jelent?) beszéljünk.

health 2010.12.18. 08:10:51

Arról lehet beszélni, hogy világjárvány volt-e vagy sem. Azt viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy nyilvánvalóan azért nem érintett még több embert, mert sokan beoltatták magukat.
Akik annyira ágálnak az oltás ellen, azt javasolnám, beszéljenek azokkal a családokkal, akik egészséges kismamáikat látták lélegeztetve, aztán pedig a temetőben.

health 2010.12.18. 08:13:28

@Dr.laikus PhD: És minek alapján döntöd el, hogy kinek hiszel?

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 08:13:29

@Leroi:, @Dr.laikus PhD:
Az az érdekes az egészben, hogy azok az emberek, akik egy adott irányelv ellen lázadnak, csak annak köszönhetik létüket, hogy az a rendszer, amely az irányelvet bevezette lehetőséget adott nekik a lázadásra. Ezért hívják ezt a rendszert demokráciának.

Dr. Keszthelyi Gyula, meg a Wikileaks ugyanaz a jelenség. Valami ellen lázadnak. Persze azt már nem veszik számításba, hogy a bolygón még az emberiség harmada diktatúrában él, és vannak olyan helyek, ahol egy marék rizs a fizetség a napi robot végén. Lehetne ott is élni. Ja, de ott nincs internet, illetve lehet, hogy van, csak épp cenzúrázzák? Hupsz! Na, ez az a pont, ahol Dr. Keszthelyi Gyula és a Wikileaks már nem jutna szóhoz...
Amúgy ott nem biztos, hogy folyik meleg víz a falból. Persze nem baj, mert lehet melegíteni... De akkor lehet, hogy nincs angol WC. Persze nem baj, mert lehet pottyantani a kertben is...

Szerintem a lázadás végső soron mindez ellen is szól... Ha vissza akarjuk magunkat küzdeni arra a szintre, akkor romboljuk le ezt a rendszert, mert rossz...

Áh, hallgassunk inkább John Lennont:
www.youtube.com/watch?v=XLgYAHHkPFs&feature=related

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 08:15:31

@Dr.laikus PhD:
Hányszor mondjam még el, hogy az élethez kell egy kis szerencse (gondviselés)... :) Hm?

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 08:18:47

@IoSonoGerardo:

OK!
Én csak azt mondom, amit össze-vissza olvasok.
Öreg vagyok (frászt aki annak hisz!)- és szintén szakemberek szerint némileg védett, hisz átestem a valahai influenza B járványon. Akkurátusan, szövődménnyel tarkítottan, zsenge fehérszemély koromban.

Nekem is mindenféle eszembe jut. :DD

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 08:19:47

@miklos.rabai:

Jaj, de jókor mondod!
Kedden a gondviselőre bízhatom magam!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 08:23:40

@health:

Ec, pec, kimehecc....

Felicitászt is olvasok.
Meg ez a fránya immunrendszerem a gondviselő kegyeltje.
Évek óta még csak náthás sem vagyok, pedig nem vigyázok jobban, mint hogy mosok kezet, és nem ölelgetek látványosan beteget.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 08:29:19

@miklos.rabai:

Mondom, hogy öreg vagyok és ravasz, majd csak kimagyarázom magam....:)

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2010.12.18. 08:38:35

Politikus akkor hazudik, amikor mozog a szája.

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 08:39:53

Ugyan a kérdés nem nekem szólt, hanem az egészségügyiseknek, megaztán öreg is vagyok én még ehhez, előttem az egész halál. Magam is a szkeptikusok közé tartozom. Hogy mi a járvány, az szabályozva vagyon. Kérdés, hogy amikor meg lett határozva, mely lobbik voltak azok, akiknek befolyásuk volt rá? Erős a gyanum, hogy a gyógyszergyártóknak ehhez is van közük. Nyilván ez is túl van szabályozva, mint sok dolog a világon. Tehát a pánikhoz három dolog kell: Korrupt hatalom, maffiózó gyógszereladó cégek és kell járványocska. Járványocskát a média befesti korommal, hogy ijesztő legyen. Ehhez a médiának nem kell társtettesnek lenni, neki a természetéből fakad a túlzás.
A dolognak az a zsenialitása, hogy minél többen védekeznek a járvány ellen, annál kevésbé derül ki, hogy mi lett volna, ha nem...

Leroi 2010.12.18. 09:01:59

@miklos.rabai:
Az Imperium Romanum óta
a világbirodalmak egy mechanizmus szerint működnek csak egyre szofisztikáltabb eszközökkel és kifinomultabb taktikával...
A mai USA, ez a modern Róma, a maga őrültebbnél őrültebb cézáraival próbálja ma világhatalmát akár vezéráldozat árán is fenntartani, (tömeg)gyilkol, lop, csal, intrikázik, hazudik, zsarol, céljai elérése érdekében önnömnagát is megtépkedi olykor...
Nevetséges, ahogy egy (egyébként a köz által részben tudott, részben megsejtett) információkat felszínre hozó
egyént "üldözni" kezdenek.
Mi miatt?
Nemi erőszak vádjával...
Szánalmas giccstaktika...
A lényeg, hogy a bohócokról lerántotta a leplet, színészek maszkja alá engedett betekinteni, bebizonyította, hogy méregdrága jelmezeik mögött is ugyanolyan ócska komédiások, gyarló emberek akárcsak időnként az utca szürke kisembere...
"A király meztelen..."
Csak egy hang kellett a tömegből, aki ezt ki meri mondani...

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 09:11:36

A lényeget elfelejtettem: Természetesen beoltattam magam és a családom, mert nem látok benne kockázatot, csak nyereséget. Megaztán afelől is bizonytalan vagyok, hogy igazam van-e.

L-X-IR 2010.12.18. 10:19:45

ÁÁ, dehogy uraim! (és Hölgyeim)
Ez egy kísérleti stádiumban lévő szérum.
1. Azt vizsgálják, hogy mennyire vagyunk balekok.
2. És abból hányan.
Hányan dőlünk be a hisztinek, és reagálunk rá, és hogyan.
3. Kik a bátrak, és kiket lehet manipulálni.
4. A kísérlet jól sikerült, egy halom szérumot (ismeretlen anyagot tartalmazó) beadtak az embereknek.
Innentől kezdve:
vagy nem szaporodunk, mint a nyulak;
vagy betegebbek leszünk, és kihalunk;
vagy nyomkövető -- :))))

L-X-IR 2010.12.18. 10:24:11

Az én megítélésem szerint volt járvány, valamekkora, de nem akkora, mint amennyire felfújták.
Vagy csak lehetett volna, de nagyon OKOSAK és ÜGYESEK voltak az emberek, és mindent megtettek annak gigantikus méretű kitörése ellen.
Ezért érezzük azt, hogy hiszti volt.
Hogy most hova lett? Elvitte a válság....

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 10:24:20

@Leroi:
Értem, amit mondasz, és igazad is van!
De ha lerombolnánk ezt a világot, mert ez a világ rossz, akkor utána viszont ne siránkozzunk, ha valami olyan sül ki a dologból, amit tulajdonképpen nem is akartunk!
Mert tudva, amit tudok, inkább élek ebben a világban, ami korlátozottan ugyan, de enged dolgokat tudnom, mint egy másik világban, ahol viszont nem tudhatok semmit. Persze, ha nem tudnék semmit, akkor azt a világot tartanám a lehető világok legjobbikának! Mert a nemtudás áldás... A tudás viszont felelősség...

ccke 2010.12.18. 10:35:58

Csak annyit hozzá, hogy az egész történet úgy kezdődött, hogy megjelent egy új törzs, ami eddig még nem volt. Ekkor baromira nem lehetett tudni, hogy mi lesz a következmény. Lehet semmi, lehetett volna sokkal rosszabb is. Nem lehetett tudni. A járványügynek meg az a dolga, hogy figyelmeztessen, felkészítsen a lehetséges veszélyre (ami azért lehetséges, mert vagy lesz vagy nem, ha nem lesz örülünk). A média-politika-gyógyszergyárak meg egyértelműen eltúlozták a dolgot. De ez a lényegen nem változtat, hogy észleltek egy lehetséges veszélyt, azonnal tudósok ugrottak rá, megkeresték a lehetséges elhárítás módját, felhívták rá a figyelmet stb...
A tűzoltók se akkor mennek be a munkahelyükre, amikor már tűz van, sőt tűzjelzőt se akkor veszünk, ha már ég a ház, pedig az is jó sok pénzbe kerül.

wendytesztaburger 2010.12.18. 10:36:24

@Dr.laikus PhD: immunszupresszív egyénben a védőoltás hatása is kétséges szerintem.

L-X-IR 2010.12.18. 10:37:01

@miklos.rabai:
Azért a rizsföldeket túró szegénysorban élő is tudja, hogy létezik ennél jobb világ. Csak eszköze nincs hozzá, hogy kitörjön belőle.
Lerombolni, meg senki nem meri a jelenlegit, mert túl kényelmes nekünk ez így. A másik - talán élhetőbb világért -- meg túl sokat kéne küzdenünk, és áldoznunk. Gyarló az ember...

ondol 2010.12.18. 10:38:37

@health: A lengyelek kormánya nem engedte lengyeljeit oltatni. Európa közepén miközben "dúlt" a "járvány" a lengyelek vígan hancúroztak.

Kérdés az, hogy hogyan kezdte kommunikálni a WHO a világjárványt. Még nem volt megbetegedés, amikor már bőszen riogatott világszerte, karöltve a médiával. Tudom mi a pandémia, de messze nem az amit a WHO meghatároz. Be is ismerték hogy piszkosul eltúlozták.

Mi bizonyítja a betegek H1N1 fertőzöttségét? Kiderült hogy azok a tesztek még a szakértők szerint sem alkalmasak a meghatározására.

Még ma sem tisztázott igazán az említett betegek miben haltak meg, csak az hogy milyen tüneteik voltak, és az, hogy mennyit szenvedtek.
Ezt is tisztázni illene.

wendytesztaburger 2010.12.18. 10:41:22

@health: Ilyen minden évben van csak eddig nem tolták a képébe az embereknek a híradóban

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 10:42:10

@wendytesztaburger:

A nyavalygásom nem önmagáért való.

Az egyik vállat von és beadná, a másik meg leírtam.

Mindkettő orvos. panaszom eleddig egyikre sincs.
Csak nem beszél. Vagy ha igen hát....

Lennék én három majom, de hát ez nem ide való.
Maradunk Fortunánál(görög-római kultúra), vagy a gondviselésnél (zsidó-keresztény kultúrkör).

Ettől függetlenül nálam asszem ez mos egyébként sem aktuális. :-)

L-X-IR 2010.12.18. 10:43:39

@ondol:
Lényeg, hogy megszabadultak egy halom, esetleg már elavult szérumtól.
Ami nekem gusztustalan volt az egészben, és főleg itthon, hogy mekkora politikai cirkusz kerekedett belőle.
Sosem tudjuk meg, hogy kinek lett volna igaza.

L-X-IR 2010.12.18. 10:47:47

@Dr.laikus PhD:
És a legszebb az egészben az, hogy maguk a dokik sem tudták pontosan, hogy mit is csináljanak.
Ha nem csinálják, és tényleg kitör a frász, akkor felelősnek érzi magát.
Ha csinálja, akkor meg azért, vagy nem történik semmi, szerencsés esetbe. (ez is történt)
De mi van, ha később történik, a szer mellékhatása miatt? (amit ma még csak sejthetünk)

Németh András 2010.12.18. 10:48:47

Lehet hogy volt világjárvány, mint ahogy minden évben van sokkal több halottal, csak az emberek egyszerűen tökéletes idióták. Ha a tévé bemondja hogy 5000-en meghaltak egy influenza törzs miatt akkor összerezzen a hátsójuk mert nem képesek agyilag felfogni hogy minden évben tízezrek halnak meg influenzában.

Ja és ki emlékszik még a madárinfluenza pánikra? Akkor az ország nagyobbik része átment az út másik felé ha látott egy galambot, ha pedig egy veréb repült a kisgyerek kezében lévő szendvicsből lepottyanó morzsák irányábí akkor az anyuka otthon hipózta a kölköt fél órát.
A fejlett társadalmunk egyszerűen hülyébb mint hat pár rendőrcsizma, és így is viselkedik vele a média meg a politika.

Pákány

bastian 2010.12.18. 10:50:39

Azt hiszem elég beszédes a következő:

A WHO által szállított H1N1-t kimutató teszt teljesen megbízhatatlan volt, azaz néha mutatott valamit, néha nem, függetlenül a páciens betegségétől. Ezért a teszt gyártását le is állították (ilyen egyszerű járványt "kimutatni", ha a WHO-nak éppen ahhoz van kedve). Másrészt neves gyógyszergyártók vezető tisztségviselői ülnek a WHO vezetőségében is. Harmadrészt az Európa Tanács vizsgálatot indított a WHO ellen ez ügyeben.
Kérdés?

2002 2010.12.18. 11:00:43

Ez mindenhol így volt. Emlékszem még a SARS-ra is, mekkora riadalom volt, aztán hirtelen abamaradt.

MagyarZizzi (törölt) 2010.12.18. 11:02:35

Volt tavaly influenzajárvány, az egész világon, meg is haltak benne néhányan, de nem többen, mint a minden évben esedékes átlagos influenzajárványban, tehát nem világjárvány. Én nem oltattam be magam, helyette kilószám ettem a gyümölcsöt, zöldséget meg a C-vitamint, és még csak náthás sem voltam. Azt hiszem, az oltásnak sok esetben csak placebo-hatása van, az ember meggyőzi magát, hogy nem lehet influenzás, hiszen be van oltva.

L-X-IR 2010.12.18. 11:03:57

@bastian:
@Németh András:
Erről beszélek én is. Amíg az emberek ilyen majmok, addig mindent le lehet nyeletni velük.

Tippmix: jövőre mi lesz a sláger?

fátum 2010.12.18. 11:04:02

Persze, ha nem lett volna H1N1 kampány, és kitör egy világméretű járvány, akkor azok keresnék legbuzgóbban a felelősöket, akik most pánikkeltésről, meg gyógyszergyárlobbiról beszélnek (amiben, persze, van valami). De hát nekik ez a hobbijuk.
Másrész, akinek az a dolga, hogy védje az emberek egészségét, annak mindig a legrosszabbra kell felkészülnie. Én nem oltattam magam. Pedig ingyen lett volna, mert véradó vagyok, csak valahogy nem tudtunk megegyezni az időpontban.

L-X-IR 2010.12.18. 11:06:24

Bizony.
Egészséges életmód, tuti lét, és messzire kerül a baj. Már akit.

sárga nyúl 2010.12.18. 11:07:50

@miklos.rabai: Nagyon-nagyon egyetértek!
Ami mindig beállítja az adrenalinszintemet, az meg a hoxa auti topicjában az "oltási károsodottságról" beszélgető szülők oltás elleni kampánya. Szerintük minden oltás felesleges, hiszen ezek a betegségek már kihaltak. ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Én egyébként tavaly oltattam magam a H1N1-re, de mondván, hogy a másikat nem szoktam elkapni, arra nem. (Ezt hívják hülyeségnek...) Nem elkaptam? Olyan rosszul voltam...! 2 óra alatt felment 40 fokra a lázam, délután írattam Tamiflut, így 3. napra már jobban lettem. Nagyon durva, nem kívánom senkinek. Szerencsére a családot mindkettőre beoltattam.

sárga nyúl 2010.12.18. 11:08:43

@miklos.rabai: Ez a mondatod nálunk már szállóige. :D

L-X-IR 2010.12.18. 11:12:16

@sárga nyúl:
Normális esetben minden oltás felesleges.
Mi tettük ilyenné a világot. Most már csak a világot kellene beoltani.

sárga nyúl 2010.12.18. 11:12:35

@El Visco Stello: A gond csak az ezzel, hogy lehet, hogy a járvány csak járványka, de ha azok beoltatnák magukat, akik tehetik (noha lehet, hogy felesleges), akkor nem kellene aggódniuk a terheseknek, az immunszupresszánst szedőknek, és a megszállott auti szülőknek.

sárga nyúl 2010.12.18. 11:14:22

@L-X-IR: Mi? Tettük? Ezt? Ennyire azért nem hiszem, hogy ügyesek volnánk.

vezereger 2010.12.18. 11:14:29

Mexicovárosban volt pár hónap alatt százat sem elérő halálos áldozat.
Ez egy 20 milliós nagyvárosban kevesebb, mint az egy nap alatt közúti, háztartási balesetben elhunytak száma.
A súlyosan megbetegedettek és a súlyos balesetet szenvedők száma is valószínűleg ilyen arányban alakult, vagyis az egész statisztikailag szinte kimutathatatlan tartományban tartózkodott.

Persze ettől még érdemes volt ellene védekezni és érdemes is lehet, ha valami kis esélye van, vagy valaki az ún. veszélyeztetett immungyenge kategóriába tartozik.

Leroi 2010.12.18. 11:15:38

@miklos.rabai:
Igen, ki tudja, mi következne, talán egy új orwelli hagymázosan őrjöngő, nagytestvéres görcsvilág...

Mindenesetre Malraux jól megjósolta a múlt század derekán:
"A XXI. század vallásos lesz, vagy egyáltalán nem fog létezni..."

L-X-IR 2010.12.18. 11:16:42

@sárga nyúl:
Még annál is inkább....
képesek vagyunk fajokat kiirtani, miért ne irtanánk ki magunkat is?

vomita 2010.12.18. 11:16:59

Sokan azt írják, hogy alig néhányan haltak bele a betegségbe, azmeg elhanyagolható.
Ezeknél büdösebb, nagyobb parasztot nem hordott még a föld.

L-X-IR 2010.12.18. 11:18:01

@Leroi:
Karácsony elötti depi: az utóbbira voksolok.

kutya vacsorája 2010.12.18. 11:18:09

már tavaly sem értettem a szélsőséges érveket: csip, nasa, gyógyszerkonszernek összesküvése (még a szakmabelinek tűnő leroi elmélete is erre utal) vs. oltassunk azonnal, mert kihal az emberiség. nyilván egyik sem volt igaz. a média pedig, amikor rácuppan a hírekre nem a világösszesküvők szolgája, hanem a saját működéséé: az a hír, amikor a postás harapja a kutyát. tudósítottak olyan halottról, aki ma is él? nem. tehát senki sem hazudott. csak nem adott hírt arról az x millió emberről, aki néhány napig szarul volt, utána pedig meggyógyult ügyesen. miért nem? mert kit érdekel. őszintén. titeket igen?
más kérdés, hogy nem csak azért oltat, aki oltat, hogy ne haljon meg. én pl. "csak" nem szeretnék napokig izzadtan röfögi az ágyban és zölddzsuvát pökni. ha ezt nem is 100 százalék, de jó eséllyel elkerülhetem, akkor miért ne? párszáz forintért sztem megéri (mennyivel drágábbak az efféle betegségeket úgy-ahogy kezelő gyógyszerek? mennyivel többet veszít mondjuk egy vállalkozó, ha nem tudja kinyitni a boltját? ráadásul mennyi embernek adja tovább a vírust, mindegy is melyiket?), az pedig hogy a gyártó is jól jár, énszerintem korrekt üzlet. ráadásul az úgynevezett modern munkahelyeken, ahol szellőztetés helyett levegőkeringető kütyük vannak, a betegek nem mernek otthon maradni, mert féltik az állásukat stb., sokkal könnyebb megfertőződni, mint kvázi egészséges körülmények között. énszerintem.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 11:21:28

@bastian:

Hát pl. mellik ojság írta meg.

Mer, hogy ojságírónak nem hiszek.

Annyit ért hozzá, mint én, vagy még annyit sem.

Anno, leírt, elmagyarázott törvényt, helyette megírta a cikket a kolléganőm. Újságíró tömörített, kihagyva belőle az értelmét, helyettesítve avval amit értett belőle.
Kb. szenátorasszony színvonalú és tartalmú cikk lett belőle.

sárga nyúl 2010.12.18. 11:21:49

@L-X-IR: A népességszabályozás szempontjából kiváló ötlet, hiszen úgysem férünk el már itten a Földön ugyebár. :) Lehet is benne valami.

L-X-IR 2010.12.18. 11:22:19

@kutya vacsorája:
Nekem inkább csak üzletnek tűnik az egész.
Arról nem is beszélve, - bár elenyésző - hogy voltak olyanok, akik pont az oltástól lettek betegek. Tényleg elenyésző.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 11:23:55

@L-X-IR:

Jesszu! Ezt komolyan mondod?

L-X-IR 2010.12.18. 11:26:43

@Dr.laikus PhD:
Ezt melyikre érted? Mondtam én már mindent... :))

L-X-IR 2010.12.18. 11:30:08

@vomita:
Az egyén szempontjából teljesen igazad van. Itt statisztikáról beszélünk a járvány esetében. Ez pedig bármennyire is fáj, így van. Akár paraszt,a kár nem.
Képzeld, ha egyetlen halálesetből is világméretű cirkusz lett volna, másról sem szólna az életünk.

wOw 2010.12.18. 11:36:19

Én soha nem találkoztam eddig olyan emberrel aki h1n1-es volt, de olyannal sem aki ismert ilyet.

L-X-IR 2010.12.18. 11:38:10

@wOw:
Attól még léteznek, léteztek.
Persze nem kell mindent elhinni a médiának, de hát ennyien mondják csak van benne valami.
Azért az oltást beadattad, ugye? :))

wOw 2010.12.18. 11:42:46

@L-X-IR:
Nem adattam be semmit, senkinek.
Pont tegnap beszéltünk róla az egyik ovónővel, hogy tavaly mikor itt bezáratták az egyik óvodát, akkor full létszámmal üzemeltek pont abban az időben hetek óta, pedig elég ritka az ilyesmi egy oviban.

Android 2010.12.18. 11:43:30

Így utólag meglehetősen gusztustalan volt a terítés. Ha jól emlékszem még valamikor nyáron kezdődött a hiszti Mexikóvárosban. Emlékeztek? Média mit művelt? 1 héten keresztül napi szinten jelentették be az újabb áldozatokat. 70-ről fölment 150-re pár nap alatt, hisztit csináltak belőle, megállították az életet, félelmet gerjesztettek. Aztán meg halkan megjegyezték hogy a bejelentett áldozatoknak csak 1%-a halt meg bizonyíthatóan a H1N1-be, de addigra már a pánik eluralkodott. Amúgy ez igazi amerikai móka. Ők évente 1-3 alkalommal megkapják az arcukba a saját kis horrorjukat (gyilkos méhek, húsevő baktérium járvány, olajfaló stb.), de most csinálni kellett egy világ méretű próbát. Hál istennek nem jött be... legalábbis a világ nagyobb része még nem annyira ostoba hogy be lehet paráztatni őket holmi koholmánnyal.
Úgy 2010 június környékén a WHO bevallotta hogy kicsit elkapatták a H1N1-et, túlreagálva a híreket. Mindezt azért hogy eladjanak pár millió vakcinát. Hál istennek az emberek nem voltak olyan ostobák hogy hídjenek a médiának.
A statisztika azt mutatja hogy a H1N1 olyan influenza vírus ami jóval kevesebb halálos áldozatot követelt mint egy átlagos influenza.

wOw 2010.12.18. 11:46:25

@Android:

Engem nem érdekel az ilyesmi, de van pár furcsa vírus az utóbbi évtizedekben ami tutira nem véletlenül jelent meg hipp-hopp.
Tesztelgetnek a fiúk.

Gyarló Hintaló 2010.12.18. 11:46:55

Undorító mocskos gyógyszerlobbi!!!
Nem oltattam be magam tavaly, csak azért, mert valamelyik gyógyszergyár kiengedte a palackból a járványát!

Jól írják itt a hozzászólók, a félelemterror megkezdődött!!!!

L-X-IR 2010.12.18. 11:50:21

@Gyarló Hintaló:
Félelemterrornak nem hívnám, de piszkálásnak mindenképpen.
Aztán majd jön a tuti.

L-X-IR 2010.12.18. 11:52:18

@Android:
És képzeld el az egyszerű embert, aki maga él a földjén: semmit nem tud az egészről. És éldegél 110 évig.
Tojik az egészre.

kukatr 2010.12.18. 11:54:08

Akkor lett volna világjárvány, ha Afrikában, Indiában, Kínában százezrek halnak meg és milliók válnak ideiglenesen munkaképtelenné. Gondolom ez végül azért nem történt meg, mert az említett régiók több százmillió vakcinát vettek meg...
Azt azért megkérdezném az aktuális kormány(ok)tól, hogy ha egy ilyen járvány törne ki, akkor is pénzbe kerülne-e az oltószer.

ccke 2010.12.18. 11:54:08

@wOw:
én meg jópárral találkoztam, aki súlyos influenzás volt (hogy hini vagy nem azt nem tudom, mert teszteredmény csak pár nappal később lett, már nem ott, ahol dolgozom), köztük olyan is, aki később meghalt, vagy lélegeztetésre szorult.

persze ettől még nem volt óriási járvány, de voltak betegek, voltak halottak.
én azért oltattam be magam, mert sokat járok kórházban, illetve akikkel találkozom az egyetemen azok is.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 11:56:23

@L-X-IR:
Oltogatsz? Oltogatsz? :DDDD

L-X-IR 2010.12.18. 11:58:13

@Dr.laikus PhD:
H1N1-el? :)))
Hát, aki ennyire ritkán van jelen, már magam sem emléxem, hogy hol is kezdtük.
Egyébként igyexem mindent komolyan mondani.

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 12:00:17

Csak idén télen eddig 50-en fagytak meg a kis jóléti társadalmunkban. Igaz, rajtuk nem lehet olyan jól keresni.

L-X-IR 2010.12.18. 12:03:15

@El Visco Stello:
De ez már világfagyási méretek ölt!!!

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2010.12.18. 12:07:09

A megelőzésen volt a hangsúly, hogy ne törjön ki. De végül azt kell látnunk, hogy ez csak üzlet volt.

L-X-IR 2010.12.18. 12:11:15

@PokerKevin:
A megelőzés. Lehet, hogy jól sikerült?
Nem is volt semmiféle üzlet. A megelőzésen van a hangsúly, meg is előzték.
Ügyi!

cso zsi 2010.12.18. 12:11:34

@ccke: "megjelent egy új törzs, ami eddig még nem volt."
Ami ellen a 35-40 fölöttiek egyértelműen védettek voltak.
A haláleseteknél meg szinte mindig volt valami komolyabb betegség a háttérben.

L-X-IR 2010.12.18. 12:14:07

@cso zsi:
Igen. Azért az elég riasztó lett volna, ha azt mondják, hogy senki sincs biztonságban.

AnnaKarenina 2010.12.18. 12:16:06

Nem értem azokat, akik nem vették észre a tavalyi H1N1 influenzáról, hogy valamivel könnyebben és fiatalabban lehetett meghalni benne. (Mert persze, hogy minden évben sokan halnak meg az influenza miatt, de inkább a szokványos csoportokból: idősek, legyengült immunrendszerű emberek.)

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 12:28:57

@L-X-IR: Hogy a világon hányan fagynak meg évente, ezt te sem tudod, meg én sem. De nem is releváns, mert a világ éghajlata nem egyenletes. Fogalmazzunk úgy, hogy hiányból fakadó halál ok. Ez viszont durva becsléssel is felér bármelyik világjárvánnyal.
Én itt élek és itt gyártattak le, vásároltak meg és nem használtak fel egy csomó vakcinát.

AnnaKarenina 2010.12.18. 12:36:57

@El Visco Stello: Utólag mindenki okosabb, ezt ne felejtsd el. Ha nem gyártottak volna vakcinát, akkor meg azt mondták volna, hogy a kormány hagyja meghalni az embereket.

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2010.12.18. 12:38:12

Én örülök, hogy nem volt egy spanyolnáthához hasonló járvány... Többen haltak meg benne, mint a megelőző I. világháborúban.

PHC 2010.12.18. 12:40:05

Ismerőseim közül csak az betegedett meg aki beadatta magának.
Mivel az ellenszer a vírus gyengített változata, hogy felkészítse az immunrendszert(elvileg)...

Majd közölték hogy pár hónap és semmit se ér.
Magyarul ideiglenes és aki nem akarja elkapni az oltassa be magát minden évben vagy 5x :D

Én nem oltattam be magam.
Már akkor ezen röhögtem hogy majd mekkora hiszti lesz belőle jövőre ha kiderül jobb reklám volt mint a viagra spam :D

Hozzátenném a spanyolnátha na az járvány volt ;)

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 12:45:10

@AnnaKarenina: Itt nem ellenszerről van szó, hanem prevencióról. Ha mégis kitör a vizionált járvány, ez a mennyiség akkor is megmaradt volna.

cso zsi 2010.12.18. 12:47:46

@L-X-IR: De azt mondták.
Anno a járvány "kitörésekor" egy világkörüli túrán lévő család Mexikóban volt, majd USA-Európa-Távol-Kelet, és haza Ausztráliába.
Heteket töltöttünk együtt a "megfertőződött" családdal azon a nyáron.
Ősszel a gyermeket az óvodában kötelezték az oltásra, az asszonykám már "veszélyeztetett" korban volt.
Mindketten belázasodtak, és egymást ápolgatták. Addig semmi bajuk nem volt.
Idén sem volt még a "szokásos" taknyosságnál több, amit a metróval közlekedők "élvezhetnek".

Irkutszk 2010.12.18. 12:55:23

@Leroi:
Lehet (biztos), hogy én vagyok a naív, de szerintem nagyon sok jót is alkotott ez a világ. Elhiszem, hogy minden nemzet meg társadalom a hatalomra tör (nézzük csak meg kis hazánkban a politikai életet, a 'tök mindegy, csak ne a szomszéd' hozzáállást), de az USA néhány tekintetben legalább saját korlátait is megszabta.

Ebzon 2010.12.18. 12:58:37

@PHC: Vicc, hogy nekem is csak ilyen ismerősöm van, beadták neki és természetesen 1 hétre ki is lett ütve. Azt is nevetségesnek tartom, hogy vki úgyérzi így tesz meg mindent a saját védelmében, egy szurival.... Igaz ne együnk sok gyümölcsöt, ne tornázzunk, majd a szuri megoldja, meg a "vitaminok"(na meg a zsírleszívás). Aztán ha vki meg ilyen "puhány", ne csodálkozon hogy egy gyengített vírustól is lebetegszik. Ja meg írták itt, hogy :ha nem muszáj akkor nem köpköd zöldturhát. Sok esetben csak úgy alakul ki védelem vmivel szemben, hogy elkapod(ezt evolúciónak is hívják). Na most te konkrétan választasz a közül, hogy megbízol az emberekben(ez a mai világban bődületes baromságnak tűnik nekem) és beadod az általuk kifejlesztett akármit, vagy bízol a saját tested védelmében és segíted is azt (most az ismeretlen anyagok beadását nem venném ide, az szimplán felelőtlenség).

AnnaKarenina 2010.12.18. 13:03:05

@El Visco Stello: Szerintem a magyarok külföldre történő eladáshoz is gyártottak, valószínűleg innen maradt meg a felesleges készlet, mert -ha jól emlékszem- más országokban is gyártották a saját vakcinájukat.

AnnaKarenina 2010.12.18. 13:05:26

@Ebzon: Nem kellene elfelejteni, hogy nagyon súlyos betegségek rendszeres járványszerű elterjedését csak vakcinázással lehet megoldani. Így futott ki pl. a himlő elleni oltás, aminek Magyarországon több, mint 200 éves előélete volt.

Irkutszk 2010.12.18. 13:10:30

@Ebzon: Na csak mert szóba került.

Kétféle immunizálás létezik.
Az egyik az aktív immunizálás. Ilyenkor az oltásban a fertőző ágens (baktérium, vírus...) egy olyan 'darabkája' van, amelyet az ember immunrendszere felismer, reagál rá, úgy viselkedik vele szemben, mintha megkaptuk volna a fertőzést. Viszont az a része nem működik az oltással bevitt fertőző ágensnek, amely ténylegesen megbetegítene minket. Pl. nem bocsát ki méreganyagokat, vagy nem képes összeszerelődni a vírus a sejtjeinkben. Azzal, hogy immunrendszerünk reagál ezekre az oltásokra, szervezetünk immunissá válik az adott fertőzésre. Memóriasejtek keletkeznek, melyek adott, mérhető ideig biztosítják, hogy ha találkoznánk az eredeti fertőzéssel, immunrendszerünk sokkal gyorsabban tudná eliminálni a fertőző ágenst, minthogy megbetegedhetnénk (esetleg egy-két hőemelkedéses napot leszámítva).

Az immunizálás másik formáját akkor használják, ha már megfertőződött a páciens. Ezt (oh, mily meglepő) passzív immunizálásnak nevezik. Ilyenkor az oltásban az az anyag található meg (antitest), amelyet az emberi szervezet immunrendszere specifikusan termel az adott fertőző ágens elleni küzdelemben. Ezen anyag lényege, hogy az egyik vége specifikusan kötődik a fertőző ágenshez, a másik felét pedig felismeri az immunrendszerünk, olyan, mintha 'kiirtandó' feliratot ragasztanánk a fertőző ágensre. Ez az immunizálási forma nem okozza memóriasejtek képződését, hiszen a felismerő molekula nem saját szervezetünk apró, de annál csodásabb felfedezése, hanem kívülről jutott hozzá.

moncayo 2010.12.18. 13:12:07

Így lehet üzlete csinálni a tömegmédia korában. Ez volt az első ilyen teszt. Nálunk bejött. Mit gondolsz miért nem "normál gyógyszergyár (Egis, stb.) kapta nálunk a gyártás kizárólagos jogát? S miért egy off shore cég, mely tele van ex titkosszolgálatosokkal? S mért rendeltek annyit, hogy most külön vagyonért kell a ránkrohadt maradékot megsemmisiteni?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.12.18. 13:12:21

Szimpla hiszteria keltes volt.
A median keresztul csinalt a gyogyszergyarto egy hatalmas reklamot maganak.

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 13:12:46

@AnnaKarenina: Nem jól emlékszel. A lakosság számára megvásárolt és be nem adott vakcináról van szó. Voltak olyan kósza hírek, hogy megpróbálják korszerűsíteni(ami szerintem ostobaság).

Ebzon 2010.12.18. 13:12:57

@AnnaKarenina: Ez természetesen így van, de most influenzáról meg H1N1-ről van szó. Teljesen igazad van, én csak azt akarom mondani, hogy gondolkodjunk és ne higyünk el mindent amit a pofánkba tolnak. Én soha nem oltattam magam influenza ellen, és nem is tudom mikor kaphattam el utlojára, de az biztos hogy nem emlékszem rá. Édesapám azt mondta, hogy azért nemoltatta magát ő sem soha, mert úgyis egys másik törzset elfog kapni. 1szer oltatta be magát, és utána másikat elkapott. Nyílván mert benne volt a másik gyengítettje(legalábbis próbálok logikus következtetéseket levonni, mert orvos azért nemvagyok). Szóval ő se kapja el soha, én sem (ergo nincs szükség szurira). Persze nem azt jelenti, hogy nemfogom elkapni, de ez oltással is lehetséges, vagy akkor most oltassam be magam minden ellen ? Vagy az azért már tulzás?

SZ. J. Imant · http://szjimant.blog.com 2010.12.18. 13:13:20

A H1N1 NEM VILÁGJÁRVÁNY A HIV IGEN!!!! Influenzában mondjuk fél év alatt meghalt mondjuk 100 ember? A HIV vírus és az AIDS miatt naponta halnak sokszor ennyien!

Irkutszk 2010.12.18. 13:14:26

@moncayo: Ki kell ábrándítsalak. Magyarországon a legtöbb vakcinát az a cég gyártja, amelyik a H1N1 ellenit is készítette.

PHC 2010.12.18. 13:17:08

Igen valóban mondták hogy hazánkban gyártották, de ki mondta hogy magyar cég? :D
Erről esetleg hallott valaki valamit?

Ebzon 2010.12.18. 13:20:25

@Irkutszk: Ezt így kössz szépen, nagyából tisztában voltam vele, hogy működik, de ígyy tisztább. Viszont így meg méginkább megerősödik bennem a hit, hogy ezek a szerek csak gyengítenek a tested ellenállóképességén( persze nyílván ez is személyre van szabva), mert mesterségesen próbálod erősíteni azt ,de mi bizonyítja, hogy ez segít? Az, hogy nemkapom el a Flu-t? Mert már bőven több mint 10 éve nemkaptam el, akkor én most mérvadó vagyok a többi ember számára ? Kéne 1 statisztika arról is, hogy az oltottak és nem oltottak között mennyi a megbetegedés, és akkor talán el is hinnék pár dolgot.

hurkatona 2010.12.18. 13:20:42

Semmi értelme sincs oltani, mivel ezzel is csak tömöd 1-2 vicces ember zsebét.

Én már az elején megmondtam, hogy ez egy hatalmas átbaszás.. Le lettem ugatva, de mikor hirtelen "eltűnt" (ami nem is volt hogy tűnik el?!) egyből másképp néztek rám.

Arról nem is beszélve, hogy hogyan sikerült pár napa alatt "vakccinát" előállítani?

Irkutszk 2010.12.18. 13:20:50

@Irkutszk: Bocsánat, pongyolán fogalmaztam. Az Egis meg a Richter pl. nem gyárt vakcinát (nincs forgalomban vakcinájuk).

PHC 2010.12.18. 13:22:05

@Irkutszk: valami akkor se kerek az tuti :)

hurkatona 2010.12.18. 13:22:31

@hurkatona: Meg persze nem is volt feltűnő, hogy a 70 év feletti vastüdővel rendelkező (szinte zombikat) ölte meg a vírus meg pár terhest, akinek alapból le van gyengülve az immunrendszere... Sima báthába 20x ennyien halnak meg csak azzal már nem lehet eladni a fost.

Ebzon 2010.12.18. 13:22:56

Nem besszélve arról ugye, hogy magától az oltástól is megbetegedhetsz, ami így magában elég viccesé teszi, hogy aki a legjobban rohan az oltásért, az biztos, hogy elkapja(max beteg nem lesz).

Irkutszk 2010.12.18. 13:27:42

@Ebzon: A bizonyíték arra nézve, hogy egy aktív immunizálás működik az, hogy memóriasejtek keletkeznek. Az immunrendszer életében a különböző stádiumú fertőzésekben (első, második fertőződés ugyanazzal) különböző típusú immunglobulinok (Ig-k) keletkeznek. Annak kimutatásával, hogy az oltást követően megjelennek IgM immunglobulinok, bizonyítható, hogy a szervezet reagált az oltásra. Ezután más típusú immunglobulinok keletkeznek, amelyek már a memória funkciót mutatják.

Érdekességképpen az allergia is az immunrendszerünk 'eredménye'. Egy bizonyos típusú immunglobulin, IgE keletkezik, szervezetünkön belül ez az okozója az allergiás tünetek kialakulásának.

nothing.at.all (törölt) 2010.12.18. 13:29:20

számomra akkor került vicc kategóriába ez a dolog, mikor idén meghallottam, hogy oltópontok lesznek bevásárlóközpontokban is... mcdonaldsz mellet egy mcszúr. kb. ugyanazok az érdekek: a profit.

moncayo 2010.12.18. 13:29:40

@Irkutszk: pont így van. Ez az Omnivest Kft. Most éppen román cégtulajdonban. A román cég ciprusi tulajdonban. S a ciprusi meg Kajmán szigeti vagy valami hasonló egzotikus cégtulajdonban. Ez önmagában még nem lenne baj, csak éppen nem milliárdos állami támogatásokból kellene megtollasodni. Saját pénzből fejleszteni, gyártani és ha jó a termék (árban is) akkor eladni és gazdagodni.

Irkutszk 2010.12.18. 13:31:17

@moncayo: Ezt a felvetést nem értem. Az Omninvest maga fejleszti és termeli a vakcináit.

PHC 2010.12.18. 13:32:48

@moncayo: pontosan erre akartam rámutatni ;)

PHC 2010.12.18. 13:34:11

@Irkutszk: csaképpen nem mindegy mire megy el a zsé és hova megy az adónkból származó pénz, és hogy ebből mennyit és hova adózik a cég

nem véletlenül nevezik a fent felsorolt helyeket adóparadicsomnak :D

porthosz 2010.12.18. 13:34:56

Nem volt itt semmiféle világjárvány. Nagy biznisz, na az volt.

Hány ember is halt meg magyarországon?
~15, annak is a kétharmadáról kiderült hogy jóska bácsi megcsúszott az uton aztán átment a fején egy traktor, de utólag kimutatták a vérében a h1n1-et, szóval biztos azért halt meg. Nem ám azért mert átment a fején a traktor, á nem.

Ja és innen küldöm el a jó édes anyjába az összes olyan kommentezőt aki tavaly egyenesen tömeggyilkossággal vádolta meg azokat akik nem oltatták be magukat ez ellen a hihetetlen veszélyes virus ellen...

Ebzon 2010.12.18. 13:36:20

@Irkutszk: Jó, de a tested a gyengített verzióra reagál, ezzel nem csökken a védelem is ? Mert az ellenállóképességed sztem tuti(laikus vélemény), ugye nincs láz, turha stb.. Most "ami nem öl meg az erősít" elven vezetve a dolgot. Nincsenek tünetek, ami a valódi betegségnél van. Szóval én olyannak érzem az egészet(oltottak esetében), hogy vagy nem kapja el, vagy elkapja és szarabbúl lesz(mivel csak a semlegesítésre van felkészülve a test, a tünetre nincs) mint az aki hagyta magát lebetegedni, és magától kialakulni a védelmet. Persze ez az én meglátásom, és lehet hogy nem így van, de én ebben hiszek (persze ezt most csak influenzára levezetve)

porthosz 2010.12.18. 13:36:53

/off/

Amúgy meg nem kell félni, felteszek rá egy 5-öst hogy pár hónapon belül meg fog jelenni a még veszélyesebb még halálosabb h1n1++ virus (mint a mosóporoknál) ami ellen megint be kell oltani a fél világot...

Ebzon 2010.12.18. 13:41:59

@porthosz: Én megmondtam ismerősömnek is, ha ebbe halok bele, nyílván: "így volt megírva" :D:DD:D.

Maradjunk annyiban, hogy messze nem volt olyan veszélyes, mint a szezonális. Valakik jól megszedték magukat. Az viszont sztem jó jel, hogy ilyen sokan nem dőltek be, csak hány járványig lesz még ilyen ember, mert sztem egy biztos: amikor az utolsó oltatlan ember is megkapja a szurit, na akkor lesz az apokalipszis.

PHC 2010.12.18. 13:43:33

@porthosz: és még több állami illetve eus segítséget kérnek az előállításhoz
a média megint jóljár :D
itt mindenki jól jár
na ki nem? naugye...

Irkutszk 2010.12.18. 13:44:29

@Ebzon: Nem. Az immunrendszer az antigénre reagál (a fertőző ágens egy-egy darabkájára). A lényeg, hogy specifikusan felismerje, megjelölje, és elérhetővé tegye a falósejtek számára, amelyek bekebelezik, és jóízűen elfogyasztják (majd ha túl sokat ettek, elpusztulnak, és a társaik megeszik őket, tiszta kannibalizmus). Ha a szervezet (akár természetes akár oltás útján) védett egy betegséggel szemben, akkor nincs szüksége arra a mintegy két hétre, amíg kifejleszti az antigén-felismerő molekulát (antitest), hanem a memóriasejtekből felszabaduló antitestek azonnal neki tudnak esni a betolakodóra, és az egész szervezetet érintő tünetek előtt eradikálja azt.

Még valami. A tünetek egy része a szervezet reakciója a fertőzésre. A hőemelkedés, láz a szervezetünk védekezésének szerves része. A magasabb hőmérsékleten fehérjéink (ezek működtetnek minket) gyorsabban-hatékonyabban működnek, általában azonban a fertőzések nem szeretik ezt a magasabb hőmérsékletet. Ezért mondják, hogy hőemelkedést csak akkor csillapítunk, ha rosszul érzi magát a beteg, egyébként csak 38.5 felett. A taknyosság is részben szervezetünk védekezése. Ha légúti betegségünk van, ez az egyik legegyszerűbb módja az attól való megszabadulásnak, hogy a nyálkába ragadt baktériumokat-vírusokat a külvilágba ürítjük (ki a zsebkendőjébe, ki a levegőbe (hapci), ki a kabátujjába). Ez egyébként is minden nap megtörténik, hiszen a levegővel minden nap kapunk jópár fertőző ágenst a légutainkba.

Irkutszk 2010.12.18. 13:46:24

@Irkutszk: Azt hiszem, vagy többet kéne aludnom, vagy kevesebbet írnom...

szóval helyesen: 'neki tudnak esni a betolakodónak'

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 13:47:08

@PHC:

Itt megnézheted mindet, de mi a jelentősége?
Ha magyar akkor hat, ha mondjuk svájci akkor nem?

Irkutszk 2010.12.18. 13:48:03

@PHC: Azt hiszem, ez már a szigorúan vett szakmámon kívüli probléma, ezt meghagynám az erre hivatottaknak ;)

sanyix 2010.12.18. 13:50:39

kamu volt, hisztériakeltés, haszonszerzés céljából. És bizony kaszáltak is rendesen a gyógyszergyártók, adták is a pacsit a politikusoknak, az euroval meg dollárral, és sékellel megtöltött nokiás dobozokat meg közben bedobták a kézitáskába.

Fogadok hogy a világon mindenhol egy átlagos télen többen halnak meg átlag influenzában mint ebben a kamuvírusban tavaly...

Ebzon 2010.12.18. 13:51:49

@Irkutszk: Ergo azt mondod, hogy útmutató a fehérvérsejtednek, de megkérdezném, hogy minek neki útmutató amikor tudja, hogy mit kell keresni? Hiszen ha nemtudná akkor belehalna mindenki, aki influenzát kapna. A tünetekkel tisztában vagyok, de a páciens nem a tünetekbe fog belehalni ?

PHC 2010.12.18. 13:53:46

@Dr.laikus PhD: Természetesen nem arról beszéltem hogy hatásos e vagy sem!

PHC 2010.12.18. 13:57:41

@sanyix: Úgy biza!

Volt nekünk válságunk is.
Egy bank megroggyant a világon, és abban az évben ezen a válságon a többi bank rekord bevételt rakott a zsebébe :)

Majd egyszer ez is kidől...

De most a világjárványról van szó amiben kevesebben haltak meg (hazánkban) összesen mint egy téli napon az utakon (hazánkban)

ondol 2010.12.18. 14:01:44

@Irkutszk: "Annak kimutatásával, hogy az oltást követően megjelennek IgM immunglobulinok, bizonyítható, hogy a szervezet reagált az oltásra. Ezután más típusú immunglobulinok keletkeznek, amelyek már a memória funkciót mutatják."

Van valahol kimutatás, hogy a H1N1 oltás után H1N1-re specifikus immunglobulint képződött, és mérték?

Irkutszk 2010.12.18. 14:01:57

@Ebzon: Lehet útmutatónak felfogni. Általánosságban írtam a vakcinázásról, tehát a fekete himlő, a veszettség és a torokgyík védőoltása is ugyanezen elv alapján működik. Sőt, a TBC védettséget még ellenőrzik is, ha emlékeztek rá. Körülbelül ált. hatodikos korban kapnak a gyerekek egy bőr alá szúrt kis antigént, amelyre ha nem keletkezik egy centi sugarú piros válasz (immunreakció), akkor újraoltják a gyereket.

Na de a kérdések. Azért kell az útmutató, hogy a betegség teljes kialakulása nélkül kapjon védettséget az immunrendszer. Természetesen kialakul a védettség akkor is, ha elkapjuk a betegséget, épp ezt a szituációt használja ki a védőoltás, csak láz, meg fulladás, meg egyebek mentesen.

Az influenza esetén a problémát a bakteriális felülfertőződés szokta okozni. Az immunrendszerünk elkezd védekezni az influenza ellen, szervezetünk legyengül. Ilyenkor könnyen kap el az ember egyébként simán kivédekezett bakteriális fertőzést. Tüdőgyulladásban pedig nagyon sokan meghalnak ma is.

Irkutszk 2010.12.18. 14:02:54

@ondol: Különben nem törzskönyvezhették volna az oltóanyagot.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:03:59

@porthosz: @PHC: Ne is jusson eszetekbe, hogy kivételesen hány kismama esett bele és mi lett a sorsuk? Vagy az ismert sakkozó. Ennek súlyosabbak voltak a szövődményei és ez nem az a csoport volt, akik általában belehaltak volna egy influenzába, hanem fiatalok. Ha nektek ez nem elég rémisztő...

Anatómus 2010.12.18. 14:04:30

Olyan szomorú, hogy kb. 20 év alatt felnőtt egy olyan nemzedék, akik számára a megelőzés és pl. a társadalmi felelősség értelmezhetetlen szóvirág. Volt itt feljebb valaki (LXIR, azt hiszem), aki szerint az egész oltásosdi nagy marhaság - meg kellene erről azokat kérdezni, akik találkoztak még a feketehimlővel és hogy mennyire örültek aztán Jennings bácsi zsenialitásának (nem is mesélem el, mert biztosan mindenki ismeri a történetet a tehenészekről :-) ).
Az a kérdés, hogy miért nem lett óriási járvány rengeteg halottal (a "minél rosszabb, annál jobb" elvet alkalmazva), pedig cinikus szemforgatás. Hálistennek, hogy nem lett, és valószínűleg azért nem, mert a nemzeti ellenállás kimerült a pofázásban és utána mindenki sorban állt az oltásért. És ha elegen vannak beoltva, az védettséget jelent a nem oltott populációra, mert nem terjed róluk tovább a fertőzés. Angliai ismerőseink lettek betegek (nagyon), mert nem kapta meg a gyerek az oltást az - itt még az Omnivestet sem lehet szidni; és Tamifluval gyógyult meg.
Ami az immunszuprimált (sic!)állapotot illeti, a kemoterápiás kezelésem alatt (az régebben volt) is beoltattam magam, de nem alakult ki védettség. Aki pedig mindenféle késői hatásokkal riogat, az már túl sok zombis-vámpíros szakirodalmat olvasott. Közeledik az új középkor... hiedelmekkel és boszorkányokkal, de csak lesz majd egy újabb felvilágosodás kora is, én alapvetően optimista vagyok.

ondol 2010.12.18. 14:05:32

Kolera ellen mit tesz a WHO. Megvárja a világméretet? Ott halnak meg százszám az utcán.....

Ebzon 2010.12.18. 14:06:32

@Irkutszk: Kösz, akkor megbiztosítottál abban is amit idáig is tudtam, semmi értelme oltanom magam influenza ellen, mert max elkapok vmi mást mellé amibe még bele is halhatok. A takony, hapci, meg hányás idáig se volt ellenemre, tehát nincs ok amiért beadjam. Meg hát ahogy mondták ezekszerint 4-5ször oltatthatnám magam 1 évben, most vagy oltatok rendesen vagy nem....

Irkutszk 2010.12.18. 14:07:43

@Ebzon: Hát ha neked ez jött le abból, amit írtam a felülfertőződésről, hajrá. A te életed (meg a családodé, ha elkapják tőled).

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:07:54

Egyébként én már azzal is megelégednék, ha Magyarországon az influenzás ember otthon maradna és kúrálná magát és/vagy szájmaszk viselésével magát és másokat is óvná a cseppfertőzéssel terjedő betegségektől (ott, ahol még a "zsebkendőbe köhögj, tüsszents" sem annyira általános).

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2010.12.18. 14:08:46

Az egész h1n1 mizéria egy nagy átb@szás, illetve óriási üzlet a gyógyszergyáraknak. Influenza ellen a legjobb megoldás C+D vitamin kombó.

nol.hu/archivum/20100610-a_nagy_osszeeskuves

Ebzon 2010.12.18. 14:08:59

@AnnaKarenina: Hát nem az, képzeld többen halnak éhen (sokkal), mint h1n1-be, az sokkal ilyesztőbb. Meg az is, hogy haitin tombol a kolera....De nálad bejött a terror hadjárat.

cso zsi 2010.12.18. 14:09:47

@Anatómus: He? A már beteget meggyógyította az oltás?
Ha mindenki rohant volna beoltatni magát, akkor nem rohadt volna rá a gyártóra a cucc.
Pedig először "keveset" gyártottak, hogy a kiváltságosaknak jusson, majd a pórnépnek is.
Akinek meg semmi baja nem volt, ill. a spanyolnátha ellen védett volt, azt nem érintette a járvány.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:10:41

@ondol: Kolera ellen a legjobb, amit tehetnek, a folyadékpótlás. Ehhez tiszta víz szükséges. A kolera nem lesz világjárvány, helyi járványokat szokott okozni.

Ebzon 2010.12.18. 14:11:27

@Irkutszk: Jah az jött le, hogy semmi értelme, mert te magad mondtad, hogy mérhető az oltás hatása, ezek szerint elmúlik, tehát mehetek újért. Ha ezt akár csak minden évben megcsinálom sztem százszor rosszabbat teszek, mint ha 20 évben elkapom 1 szer, de te mondtad: ez az én döntésem.

cso zsi 2010.12.18. 14:14:05

@AnnaKarenina: Akkor a mi korosztályunkat ez védte meg.
Lassan újra kikerülhetnek a "Padlóra köpni tilos", meg a "járművön köpködni tilos" táblák. Mert amit a poros föld még elnyel, azt az aszfalt, és a metróaluljáró nem.

Irkutszk 2010.12.18. 14:14:27

@Ebzon: Az influenzavírus elleni oltással az én ismereteim szerint nem az a gond, hogy 'elmúlik a hatása', a memóriasejtek éveken keresztül keringenek bennünk, és immunitást biztosítanak számunkra. A problémát @IoSonoGerardo: írta le pontosan: a vírus mutálódik, változik (a HIV ellen is ezért nincs pl. vakcina).

Pl. a bárányhimlőt is vírus okozza, mégis életreszóló védettséget kap az, akit beoltanak (vagy átesik a betegségen).

Irkutszk 2010.12.18. 14:15:02

@cso zsi: Amely táblák pl. nagytestvérünknél (USA) jelen is vannak.

Ebzon 2010.12.18. 14:15:45

@AnnaKarenina: Ja értem, akkor aki kolerába hal bele(ami kezelhető) az nemérdekes, de aki egy olyan influenzába ami kb koholmány, azaz. Érdekes az életszemléleted, ami ott van az nemfontos, de ami hozzád elér az olyan ilyesztő, hogy már oltatni kell...

Irkutszk 2010.12.18. 14:17:01

@konyvlinehu: Kérem, hogy a zsírban oldódó vitaminokat ne ajánlgassuk nyakra-főre, mert túladagulásuknak is vannak mellékhatásai.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:17:35

@Ebzon: Én elhiszem neked, meg látom is. De elhiszem a járványügyi szakembereknek, hogy jönni fog olyan vírus, ami legalább annyira veszélyes lehet, mint annak idején a spanyolnátha. Mint ahogy elhiszem azt is, hogy az állatról emberre terjedő, többszörösen mutálódó influenzavírus olyan tulajdonságokkal bírhat már, ami tényleg halálosabb lehet. Elfelejtitek, hogy ma már sokkal jobban tudunk védekezni is, tehát, ha mégsem alakul ki világjárvány, abban ennek is szerepe lehet. Én pl. azt gondolom, hogy Mexikó reagálása nem csak példa nélküli, de példamutató is volt és szerintem ennek is jelentős szerepe lehetett volna. Ti csak akkor lennétek meggyőzve, ha tízmilliók haltak volna bele, a megelőzésnek nem lenne semmi szerepe.
Akkor lenne felelőtlen a WHO, ha hagyná kiterjedni a járványokat. Ma azt látjuk, hogy a legtöbb járványt már a kialakulás helyén sikerül (drasztikus módon ugyan) megfékezni. Ld. ázsiai influenzajárványok, amik tömegesen el sem jutnak más kontinensekre.

porthosz 2010.12.18. 14:19:16

@AnnaKarenina:

"Ne is jusson eszetekbe, hogy kivételesen hány kismama esett bele és mi lett a sorsuk?"

És hány kismama esik bele és hal meg a "hagyományos" influenzába? Hm???

Csak hogy tisztában legyél vele:
-h1n1-ben meghalt a világon kb. 5000 ember, úgy hogy ezek jórészénél nem is volt tiszta hogy tényleg abban halt-e meg (jó részéről pl. kiderült hogy végső stádiumban lévő rákos beteg volt)

Hagyományos influenzában meg évente meghal kb. 150 ezer ember...

Akkor szerinted melyik is a veszélyes?

Csak hogy átérezd, ez most olyan mintha én kötelezővé tenném a meteorbecsapódás elleni pajzsok használatát a házakon, de a kocsikba a biztonsági övet nem...

ondol 2010.12.18. 14:19:23

@Irkutszk: A WHO bejelentette a járványt, utána az Omninvest kifejlesztette az oltóanyagot, majd valaki erre az oltóanyagra kifejlesztette az immunglobulin tesztet.

Ez így mind szép is lenne, csakhogy a járvány bejelentése és az oltóanyag kifejlesztése között nagyon kevés idő van.
Vagy előre elkezdték gyártani, és akkor rögtön felvetődik az összefonódás kérdése. Immunglobulin tesztet ki fejlesztette ki?

Irkutszk 2010.12.18. 14:19:27

@Ebzon: A kolera egy enterális betegség. A környezetben lakik, és onnan jut a szervezetbe pl. koszos étel, nem fertőtlenített vízzel. A tetanuszt okozó baktériumot sem eradikáljuk, pedig nagyon félünk a tetanusz betegségtől (ez a földben lakik egyébként), mivel baktérium, sokkal könnyebb rá vakcinát kifejleszteni, mint a vírusokra.

emzperx 2010.12.18. 14:20:35

SARS, kergemarha-kór, száj- és körömfájás, madárinfluenza, H1N1 - most hirtelen csak ennyi ugrik be az elmúlt 10 évből.

Ajánlott olvasmány:

Kivaghy Krisztián -
A manipuláció tudománya

Anatómus 2010.12.18. 14:20:54

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 14:00:03
Immunrednszer:

hu.wikipedia.org/wiki/Immunrendszer

Olvassátok el! Érdemes!
--
Akik az oltás hatásosságát kérdőjelezik meg (itt, vagy egyéb fórumokon) nem akarnak a védekezési mechanizmusról vagy az immunrendszer elemeiről tájékozódni, őket nem kíváncsiság vagy tudásszomj vezérli, képzeld csak el, míg végigolvassák a komplement-rendszerről szóló részt :-) Sokkal inkább azt akarják hallani, hogy az egész egy nagy humbug volt, amin a "azok" megszedték magukat és nincs is semmilyen influenza vírus, az csak az imperialisták mákonya.

Ebzon 2010.12.18. 14:21:47

@Irkutszk: Igen ergo pont azt mondod el újra és újra, ha nem leszek beteg akkor nincs értelme oltatnom magam, ha meg az leszek az már úgyis vmi más lesz(legvalószínűbb esetben). Kérdés: a vakcina segít-e a mutálódásban(sztem elég valószínű). Ja és kezdjük ott, hogy semmilyen vizsgálat nem előzi meg a beadást, miből gondolják, hogy az egyénenkénti reakció nem más, és más ? Akkor hinnék az egészben, ha személyre szabott lenne, így meg vagy működik, vagy nem.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:21:53

@Anatómus: Egyetértek veled. De hát így megy ez. Az emberiség semmilyen hibájából nem tanul, így újból átélni kényszerül azokat - mondta már egy okos ember. Van, akinek kellene egy újabb gyermekbénulási járvány, vagy a kanyaró késői szövődményei, vagy rubeola a terhesség idején ahhoz, hogy értse.

porthosz 2010.12.18. 14:22:47

@AnnaKarenina:

"Ti csak akkor lennétek meggyőzve, ha tízmilliók haltak volna bele, a megelőzésnek nem lenne semmi szerepe.
Akkor lenne felelőtlen a WHO, ha hagyná kiterjedni a járványokat."

Jól látod de ez egy paradoxon is egyben. Ugyanis jelen esetben honnan tudhatod hogy ez tényleg egy veszélyes járvány volt és sikerült megakadályozni a WHO segítségével, vagy nem is volt semmiféle járvány?

Ha én holnap kitalálom hogy terjed a pestis,ami teljesen kamu lenne, majd mindenkit beoltatok sima csapvizzel, akkor verhetem a mellem hogy megakadályoztam egy világjárványt... Te meg még el is hinnéd.

ondol 2010.12.18. 14:24:07

@AnnaKarenina: WHO maga is elismerte hogy hazudott !!

Megingott a bizalom. A jövőre nézve ez legrosszabb, hogy nehezen fogják az emberek elhinni, ha valós veszély leselkedik majd járvány képében.

PHC 2010.12.18. 14:27:12

@AnnaKarenina: Nem sokkal előtte született a kisfiam. Mégse pánikoltam...

Ebzon 2010.12.18. 14:27:57

@AnnaKarenina: Na ez a legnagyobb baj az egész társadalommal, nem tájékozódik, elhisz mindent akárki akármit mond.Mert azt is elhiszed amit én mondok, pedig egy "névtelen" senki vagyok, de egyszerűbb rám hallgatni igaz ?

@Anatómus: Itt nem az oltás hatásosságáról van szó, elvagy tévedve, itt az oltóanyagot kérdőjelezik meg, elárulod, hogy arról hol van hasonló tanulmány, mint az immunredszerről ?

Irkutszk 2010.12.18. 14:28:05

@Ebzon: Természetesen van vizsgálat az oltás beadása előtt. Max csevelyként értelmezi a páciens.

Megint csak loSonoGerardo kommentjét tudom javasolni a mutálódással kapcsolatban. Mivel a vakcina egy működésképtelen vírust tartalmaz, amennyiben kombinálódna a vad vírussal, eredménye egy működésképtelen vírus lenne.

Az influenza attól még, hogy azt írtam, hogy a halálesetek nagy többségét a felülfertőződés okozza, egy betegség. Izomfájdalommal, magas lázzal, elesettséggel, vírusfertőzéssel. Miután a vírus megtámadta szervezetünket, az elesetté válik, harcol a vírus ellen, és ennek következtében fogékonnyá válik más fertőzésekre is. A halált általában az okozza, hogy az influenza mellett megjelenik még egy fertőző ágens, pl. egy gennykeltő baktérium, és a kettő együtt már beteszi a kaput az immunrendszernek.

Egyébiránt igen, minden vakcina úgy működik, hogy ha beteg leszel, akkor jó lett volna, ha lett volna, ha meg nem, akkor meg felesleges :D Ajánlom Móra Ferenc: Kisködmön c. művének Körtemuzsika fejezetét. Azt, hogy hatéves gyermekeink nem otthon fekszenek várva a fulladásos halált, a vakcinák megjelenése tette lehetővé. Capiche?

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:29:53

@Ebzon: Magyarországon 1831-ben volt az első kolerajárvány, ami aztán rendszeresen jelentkezett, pl. sokan mondják, hogy 1848/49-ben is szerepe volt az események alakulásában. Itt sem volt ismeretlen, és itt is megtörténhet, hogy felbukkan valahol, ha a köztisztaság feltételei nem állnak fenn.
Nem kicsinylem le, hogy máshol történik, csak annyi, hogy ilyen természeti katasztrófák esetén szinte természetes, mert tönkremennek a tiszta ivóvizet biztosító vezetékek, minden könnyebben szennyeződhet fekáliával.
Az jogos, hogy ilyen területeken a WHO bevethetné megelőzésre az ebben az esetben is létező oltást, illetve mivel valóban kezelhető betegség, erre is többet fordítanának.
De a járványügy nem vagy-vagy, hanem és-és, ha érted, mire gondolok.

IoSonoGerardo 2010.12.18. 14:30:17

@Ebzon: "miből gondolják, hogy az egyénenkénti reakció nem más, és más"
Ez alapján a diós bejglit is nemzetközi tanulmányoknak kellene alávetni, mert lehet, hogy valakinek ízlik, valakinek hererákja lesz tőle és lesz, aki megbénul.
Az oltás egy kb annyira egzakt biológiai rendszer működésén alapul, mint az emésztés-felszívódás-felhasználás-raktározás a bejgli esetében.

Irkutszk 2010.12.18. 14:31:00

@Ebzon: Leginkább az OGYInál, mint felügyeleti szervnél egészségügyi gyártások esetén.

Ebzon 2010.12.18. 14:31:25

@AnnaKarenina: Egyetkell hogy értsek veled: " Az emberiség semmilyen hibájából nem tanul, így újból átélni kényszerül azokat" pl te vakul hiszel bármiben amit a "rendszer" mondd, mert mi lenne ha..... Pedig megtanulhattad volna, hogy a csillagot is lekamuzza az égről neked a felső 10.000.

IoSonoGerardo 2010.12.18. 14:33:12

@IoSonoGerardo: Lemaradt az előbbiről: egyébként a h1n1 oltás ugyanúgy készült (egy tojásba injektált attenuált vagy elölt vírussal), mint az összes többi influ elleni korábban, hiszen a sok mítosz ellenére a h1n1 ugyanúgy egy a sokféle influvírus közül. Tehát nem kellenek előzetes óvatos, alapos vizsgálatok, mivel az előző x évben beadott oltás mellékhatásai érvényesek erre is.

Anatómus 2010.12.18. 14:33:26

@cso zsi:
A Tamiflu nem oltás, vagy ha nem erre gondoltál, akkor pardon, biztosan túl komplex volt a hozzászólásom.
----------
"ondol 2010.12.18. 14:19:23
@Irkutszk: A WHO bejelentette a járványt, utána az Omninvest kifejlesztette az oltóanyagot, majd valaki erre az oltóanyagra kifejlesztette az immunglobulin tesztet.

Ez így mind szép is lenne, csakhogy a járvány bejelentése és az oltóanyag kifejlesztése között nagyon kevés idő van.
Vagy előre elkezdték gyártani, és akkor rögtön felvetődik az összefonódás kérdése. Immunglobulin tesztet ki fejlesztette ki?"

Úgy emlékszem, hogy amint megjött a vad vírustörzs valamikor nyár közepén, azonnal elkezdődött a vakcinagyártás, ennek kb 6-8 hét a minimális ideje, és az első oltások szeptember végére, talán októberre készültek el.

Az immunglobulintesztet pedig nem kell mindig újra kifejleszteni, a módszer ugyanaz, csak a szubsztrátum változik. Az orvosi laborvizsgálatok során is kell néha IgE vagy IgA szintet nézni (ezek is immunglobulinok, azaz antitestek).

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:33:45

@porthosz: Leírtam, de nem tudom, miért nem veszed figyelembe. Minden olyan járvány ellen erősebben kell védekezni, ahol a fiatalok érintettebbek, mert ők még nem találkoztak hasonló vírussal. Ez olyan influenza volt, ami sokkal súlyosabb állapotba hozhatta a fertőzött embereket, mint ami egy átlagos influenzától elvárható.
Az átlagos influenza sok ember halálát okozza, de ők az idős korosztályból, vagy a légzőszervi betegségekben szenvedők közül kerülnek ki leginkább.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:40:10

@Ebzon: Nem hiszek mindenben, amit "felülről" mondanak, manapság meg aztán pláne nem. De a járványügy nem ilyen kérdés szerintem. A járványügy a szakmai részen túl az odafigyeléssel és a megelőzés rendszerességével tud hatásosan működni. Ha eltűnnének az oltásos megelőzések, visszasüllyednénk egy XIX. századi állapotba. (Bár a himlő ellen már akkor is jól védekeztek, de nem is ez okozta a nagy járványokat.)
És még egyszer mondom, hogy amíg a WHO világjárványról beszélt és más országok is védekeztek a H1N1 ellen, ha Mo. nem teszi, akkor gyilkosnak nevezték volna a kormányát. Nekem ez a pár milliárd (vagy nem tudom, mennyi) belefér, vannak ennél rosszabb pénzköltések is.

Ebzon 2010.12.18. 14:40:56

@Irkutszk: De most miért megyünk vissza mindíg kb a penicilinig? Szerinted nemvagyok vele tisztában, hogy van ami hatásos is ? De ezért ne hidd azt, hogy nem alakult volna ki magától is védettség(ez az amit soha nemtudunk meg), azért már párezer éve itt van az emberiség a Főldön, és leginkább magunknak köszönhetjük az újabb és újabb törzseket.

@AnnaKarenina: Pontosan értem, hogy miért van ott, ami. És pontosan azért mondom, hogy a h1n1 is ugyanaz a kategória, megvan a miértje, és a miért nem Te, vagy Én vagyunk, hanem vkinek a pénztárcája, ha ezt nem veszed(veszitek) észre nincs is miről beszélni. Az embereknek nem volt haszna ebből a vakcinából, vagy van vmi tanulmány erre, hogy megérte ennyit venni és ennyit beadni belőle ? Vagy ahogy írták föntebb, énis kezdjek el "meteor ellen védő sisak"ot árulni?

ondol 2010.12.18. 14:42:54

@Anatómus: "Úgy emlékszem, hogy amint megjött a vad vírustörzs valamikor nyár közepén, azonnal elkezdődött a vakcinagyártás, ennek kb 6-8 hét a minimális ideje, és az első oltások szeptember végére, talán októberre készültek el."

Én is így saccoltam, de járvány pláne világméretű nem volt, meg kellett várni amíg az oltóanyag megvan, és utána beindult a gépezet:-DD

Irkutszk 2010.12.18. 14:43:35

@Ebzon: A járványok az emberiség kialakulásában nagy szerepet játszottak. Megtizedelték az élővilágot. Amelyik egyed túlélt, az szaporodhatott, sokasodhatott. A mai világban pedig épp arról szól a közegészségügytan, hogy lehetőleg ne a te gyereked, vagy az én anyukám legyen az a 'tized'.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:48:05

@Ebzon: Én úgy gondolom, hogy itt különböző álláspontokat képviselve beszélgetünk valamiről. Járványügyben én a jobb félni, mint megijedni állásponton vagyok.
És csinálhatnánk egy jó kis összevetést arról, hogy hányféle csodaszer létezik a piacon, amire sokkal több pénzt hajlandók költeni az emberek, mert ezekről tényleg azt hiszik, hogy segítenek.
És mondom, tényleg elfelejtitek azt, hogy pl. a WHO segítségével hány ázsiai influenzajárványt sikerült helyben elfojtani.
A -mi lett volna, ha- itt nem játszhat szerepet, annak kell örülni, hogy nem lett világjárvány.

cso zsi 2010.12.18. 14:49:25

@Anatómus: "Úgy emlékszem, hogy amint megjött a vad vírustörzs valamikor nyár közepén, azonnal elkezdődött a vakcinagyártás, ennek kb 6-8 hét a minimális ideje, és az első oltások szeptember végére, talán októberre készültek el."

Vessük össze ezzel:

@cso zsi: "Anno a járvány "kitörésekor" egy világkörüli túrán lévő család Mexikóban volt, majd USA-Európa-Távol-Kelet, és haza Ausztráliába.
Heteket töltöttünk együtt a "megfertőződött" családdal azon a nyáron.
Ősszel a gyermeket az óvodában kötelezték az oltásra, az asszonykám már "veszélyeztetett" korban volt."

Közben meghaltunk, majd feltámadtunk, puszta ráérésből.
Vagy valami más lehetett az ok.

Anatómus 2010.12.18. 14:51:11

@Ebzon: "De ezért ne hidd azt, hogy nem alakult volna ki magától is védettség(ez az amit soha nemtudunk meg), azért már párezer éve itt van az emberiség a Főldön, és leginkább magunknak köszönhetjük az újabb és újabb törzseket."
az influenza vírustörzsei nagyon sokan vannak ÉS gyorsan mutálódnak, nem alakul ki védettség bennünk a további fertőzések ellen, mert az influenza nagyon sikeres vírus. Teljesen más a kanyaró, rubeola, vagy a bárányhimlő vírusa, azok kicsit "ügyetlenebbek" tehát a kiállott betegség után védettség alakul ki.

Ebzon 2010.12.18. 14:51:46

@Irkutszk: Ennek a végtermék a ma Földön élő 6,9 milliárd ember... Én a halálon nemszoktam fennakadni(biztos morbid dolog,de van mit a levesbe aprítani). De sztem most ott tartunk, hogy messze nem az egészségügy a legnagyobb probléma, az hogy háború van, éheznek stb. ilyenkor háttérbe szorul, mert féltjük a saját és családunk (elnézést) szaros életét. Tökéletes manipuláló eszköz, és tökéletesen bevállt. Az, hogy a technológia megvan arra, hogy minden fosszilis energiát kiváltsunk, meg a nyersanyagháttere is, ilyenkor nemszámít, mert tee saját magaddal vagy elfoglalva.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:52:12

@porthosz: Most azt nem hiszed el, hogy létezik H1N1 vírus? Nem egészen értelek.

AnnaKarenina 2010.12.18. 14:56:56

@Ebzon: Mindenkinek ez az egy élete van. Van, akinek az éhhaláltól és a betegségektől egyszerre kell félnie, máshol egyelőre még csak a betegségektől félnek. Itt Európában a legtöbbünknek a minőségi élet a kérdés, máshol tényleg pusztán a fizikai megmaradás. Attól, hogy mi itt nem veszünk igénybe egy oltást, nem fogjuk megmenteni egy afrikai éhező életét, sajnos.

tbjárulékfizető 2010.12.18. 14:59:43

Azért gusztustalan ez a vita az oltóanyagról, mert tavaly sikerült kampánytémává tenni. Az orbán fanok off shoroztak, a gyurcsány fanok bizonygattak, csak azt nem tudták, hogy mit.
De ki hallgatott meg egy pulmonológust is? És ki ismeri a nem publikált eseteket? mely szerint egészséges fiatalok is kerültek hirtelen menthetelen helyzetbe. Nem ismerek statiszikai adatokat, csak szoktam beszélgetni a tüdőorvosommal. Pl. arról, hogy ha engem is elér az influenza, akkor a család mit tegyen.
Aki szteroidot szed, az nem oltathatja be magát. A családtagjainak ajánlatos. És reménykedik, hogy nem kapja el, mert akkor nagy valószínűséggel kampó, a vírus elleni szerek bizonytalanok, meg az adminisztratív idő miatt esetleg későn jutok hozzá.
Először igazán influenzás 1972-ben voltam, aztán fél évig a tüdőkórházban próbáltam feléledni. A nagyhangúaknak leírjam, hogy az milyen volt?
Más: A nagy európai pestisjárványban sem halt ki egész Európa. Csak a népesség fele, két harmada. Ettől már nem veszélyes? A lakosság harmada számára nem. csak azt senki nem tudta, hogy ki melyik csoportba esik és miért.
Ha pedig statisztikára hivatkoznak itt egyesek, akkor kérek korrelációs számításokat arra nézve, hogy a beoltottak száma és a halottak száma hogy viszonyul, összehasonlítva olyan területtel, ahol nem voltak oltottak ( pl. Ukrajna, de lehet más is) és ott mennyi volt a halottak száma. És akkor lehet a korrelációs számítás még cifrázni életmódbeli eltérésekkel, korosztályokkal, veszélyeztetettségi faktorokkal. Van ilyen?
Aki meg büszke arra, hogy nem oltat, az szíveskedjen nem az arcomba köhögni a váróban, vagy bárhol, ahol lehet nagyobb számú ember. Bár én igyekszem ezeket a helyeket kerülni, de mindig nem lehet.

A pulmonológus is beoltatta magát.

Ebzon 2010.12.18. 15:00:31

@AnnaKarenina: Igen és ennyivel le is van tudva, nemvolt járvány, már nemfoglalkozunk vele, pár milliárd gazdát cserélt (ezt értsd úgy,hogy a te pénzedet megkapta vki ajándékba). Mi meg már tojunk rá, tökéletes "bűntett" ezt hívják kapitalizmusnak(és demokráciának). Most komolyan megkérdezem, ha én orvos vagyok, és azt mondom, hogy van(mondjuk) 2 hónapod(tök mind1 miből kifolyólag) és mondjuk eladományozod mindened. Azt 2 hónap múlva kiderül, hogy még itt leszel 1 dbig. Akkor is ilyen elnéző lennél, hogy az a szerencse, hogy még itt vagy ?NAgyon szélsőséges példa ezt nézzd el nekem.

@Anatómus: És az influenza is szurkálja magát ember"baci"-val ?

Ebzon 2010.12.18. 15:08:42

@AnnaKarenina: És miért kell az éhhaláltól félniük? Nincs elég élelem a világon, vagy összevarták a szájukat ? Olyan kisvonalakban gondolkozol, már ne is haragudj. Afrikában azért éheznek, mert te kidobsz havi x db kenyeret, meg egyéb nyalánkságokat. Meg ugye aki nemtud fizetni annak minek az étel. Haitin azért van éhezés meg kolera, mert nem adnak meg minden segítséget (vissza tartják, eltapsolják). Lásd vörösiszap, aki adományokat akar adni, az vegyen egy oda-vissza jegyet abból a pénzből, és adja oda a kezébe a maradékot, annak akinek szüksége van rá.

Anatómus 2010.12.18. 15:12:38

@Ebzon: Mire vagy kíváncsi? Az influenzavírusnak úgy kellünk, mint egy falat kenyér :-) Vagy a malacok, vagy a madarak, mindegy, the show must go on (mondja a genomja).

Anatómus 2010.12.18. 15:14:45

@Ebzon: Én a halálon nemszoktam fennakadni(biztos morbid dolog,de van mit a levesbe aprítani)."

Mit szoktál halál ellen a levesbe aprítani?

Ebzon 2010.12.18. 15:15:31

Azért AIDS-esek afrikában, mert elintéztük, hogy faszán azok legyenek(egyik gyógyszer gyár sikeresen hasznosított HIV vírussal fertőzött gyógyszert, persze a profit érdekében). Nincs rá megoldás ? MIért ne lenne, itt miért nem halnak bele ezrek az aids-be ? Tudnánk segíteni, felzárkóztatni? Persze hogy. Mi az akadálya ? PÉNZ... GG szép élet mi ? A Pénz a mi Istenünk. Minden a pénz körül forog, csak annyira a mindennapjaink része, hogy már nem is tom mit lehet ellene tenni.

Ebzon 2010.12.18. 15:18:28

@Anatómus: "Ennek a végtermék a ma Földön élő 6,9 milliárd ember... Én a halálon nemszoktam fennakadni(biztos morbid dolog,de van mit a levesbe aprítani)." nem én aprítok, hanem a halál. És a 6,9 milliárdra gondoltam. Hozzáteszem nem is félek a haláltól, de ezt egyesek úgyse hinnék el(egyszer már meghaltam és semmi különös) :).

Ebzon 2010.12.18. 15:19:33

@Ebzon: De másodszorra majd jobban megy a halálnak ,befejezi amit elkezdett :).

AnnaKarenina 2010.12.18. 15:27:22

@Ebzon: Te a kapitalizmust kritizálod, joggal. De ez nem az az eset, amikor az átlagember egymagában bármit is tehetne. Ha a fogyasztó társadalom az erőforrások kimerülés miatt eljut abba az állapotba, hogy erőteljes változásokkal lehet csak megmaradni, akkor azok elkövetkeznek.

Ebzon 2010.12.18. 15:27:52

@tbjárulékfizető: Aki oltat az köhöghet, tüsszöghet rád? Mert ez esetben átgondolom az egészet

Anatómus 2010.12.18. 15:37:19

@Ebzon: nem gyúrunk a halálra !!!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 15:39:52

@Anatómus:

Őszinte tisztelem Irkutszknak, hogy bírja szuflával és türelemmel.

Azt hittem ennyi tömény butaság elmúlt a középkorral.

Ha abba gondolna valaki bele, hogy van akit nem lehet oltani, az is védetté válhat a többiek védettsége miatt.
Így pusztulnak ki a kórokozók.

Itt írja az okostojás, hogy a mutálódás az oltás miatt van. Nincs róla meggyőződve. A tudományos főmunkatárs :(((

Pffffff....

sárga nyúl 2010.12.18. 15:44:23

@Anatómus: Teljesen igazad van. Én viszont nem vagyok optimista.

sárga nyúl 2010.12.18. 15:46:13

@Irkutszk: Az a baj, hogy nem csak az övé. Hanem mindenkié, aki az általa taknyos kézzel összefogdosott kilincset, busz kapaszkodót, stb megfogja.

tbjárulékfizető 2010.12.18. 15:49:54

@Ebzon: Nagyon vicces.
A statisztika szerint ha valaki oltat, nagy valószínűséggel elkerüli az influenza. A korrelációs együttható nem 1, de közelít hozzá.
És ha rám köhög, akkor olyat ad át, amit még átvészelhetek esetleg.
Amúgy volt valami az előző írásomban , ami valamennyire érthető volt, vagy teljes a sötétség?

Ebzon 2010.12.18. 15:50:16

@AnnaKarenina: Igen pontosan, addig meg foglalkozunk az alig létező influenzával, mert az rohadtul fontos. Jól látod, de közben mégis támogatod azt a féle magatartást, ami kedvez a pozicíókban lévőknek, és amikor majd összeomlik a világ, na majd akkor kitalálunk vmit. És ne szűkítsünk az influenzára, mert ugyan ezvan a hiteleknél is pl, elhitetik milyen jól jársz, aztán már nincs is tető a fejed felett. Az egész világ egy manipuláció, de ehhez teljesen önálló gondolkodás kell, hogy átláss rajta.

AnnaKarenina 2010.12.18. 15:54:12

@Ebzon: Míg a világ manipulációin gondolkodom, megehet egy influenzavírus szőröstül-bőröstül. Én nem keverném egyiket a másikkal.

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 15:54:48

@Anatómus:
Őszinte tiszteletem Neked is!

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:00:46

@Ebzon:

Te Ebzon!

Igen önálló gondolkodás kell, hogy hitelt akkor veszek fel, ha azt vissza is tudom fizetni.
Mi ebben a különös?
Nem kell kilopni a tudást!
Hozzá férhető!
Ajánlatokat kapsz, nem kell érte egy lépést sem tenned, csak mérlegelned.
Itt csak a józan paraszti eszed kell.

Az biztos, hogy nem fogják helyetted megmondani.
Az a baj, hogy a kapitalizmussal az erőszakos butaság is hangot kapott.

Miért, hogy ez jobban hat, mint a tudás?

Ebzon 2010.12.18. 16:04:25

@sárga nyúl: És miért kell influenzásan a buszon utazgatni ?

@tbjárulékfizető: Minek kellett volna átjönnie, hogy a te orvosod beoltatta magát? Az enyém meg nem, akkor melyiknek volt igaza ? Azzal, hogy te milyen beteg voltál nem kommentálnám, semmi jelentősége. A másik beteg aki ugyanazt kapja el meg nemvolt annyira beteg, akkor most mit bizonyítottál ? Hogy jobb félni mint megilyedni ?

@Dr.laikus PhD: jah bocs akkor már meg is áll az influenza ha mindenki beoltatja magát, akkor hajrá .... Nemtom, hogy ti milyen összefüggéseket láttok amit én nem. Az elöbb még épp az volt hogy gyorsan változik ergo szopópálya, akár oltom magam akár nem, max amiről épp tudunk azt tudják beadni. De, ha reziztens leszek vmire, az szted nem gyorsítja fel a vírus mutálódását? Ok biztos én vagyok hülye, hogy hiszek az evolúcióban...

Fekete Dália 2010.12.18. 16:05:07

Régi jól bevált , mérgező higanyos védőoltást nem adatok be, pláne így autoimmun betegen.
Tavaly Falus vagy kifene Ferenc állandóan azt szajkózta, hogy igenis be kell adatni.
A gyermekeim is állandóan belázasodtak minden egyes védőoltás után, valószínüleg pont allergiások voltak a higanyvegyületre, amelyet még mindig tartalmaznak a magyar oltások.
Most állítólag háromfajtát mixeltek össze, a háromféle influenza ellen.
Tavaly állandóan érkeztek a hírek a frissen oltott betegek súlyos szövődményeiről is.
Egyébként a férjem egyszer adatta be a sima influenza ellenit, aztán pár hét múlva beteg is lett.
Nekem ingyen biztosította volna a munkahely, mert már annyira nem akarta senki oltatni magát, mégsem kellett a kutyának se.

Leroi 2010.12.18. 16:07:55

Mi, a beoltottak, hadd maradjunk meg abban a hitben, hogy az oltás miatt nem betegedtünk meg, a magukat beoltatni nem akarók pedig, hogy Isten velük van.
Valahogy lecseng a vita erről a baromi blöffről, amivel beetették a világot az "etetőmesterek", mindenesetre jól csinálják, megvannak az eszközeik és megvannak a mindig hiszékeny, soha semmit nem tanuló alanyok is, akik beveszik.
Szoptunk be mi már nagyobb meséket is errefele, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen rendszereket is éltünk túl...

Ebzon 2010.12.18. 16:09:12

@Dr.laikus PhD: Igen akkor miért vesznek fel hitelt és miért buknak el emberek milliói ? Mert tudatosan butítják, elzárják a többi lehetőséget. Magyarázd már el légyszi egy falusi néninek, hogy mit hogy a bankban, azt se tudja mi merre mennyi, de elhiszi amit mondanak neki, csak nem érti meg hogy nem jár jól, vagy nincs más lehetősége. Ha szerintesd csak annak kell a hitel aki megteheti, akkor nem is tudom.....

Ebzon 2010.12.18. 16:14:31

@Dr.laikus PhD: Hát ez tök jó ,hogy azt az érvet hozod fel az oltás mellett, amit én ellene...

"Az biztos, hogy nem fogják helyetted megmondani.
Az a baj, hogy a kapitalizmussal az erőszakos butaság is hangot kapott."

Pontosan, és akkor most miért is volt szükség erre a h1n1 vakcinára több milliárdot költeni ? Olyan sokan belehaltak, vagy miért ?1 józan érvet. Mert az nem érv, hogy a gyerekem is belehalhat, mert akkor erre helyre annyimindent beilleszthetsz ami sűrgetőbb egy ismeretlen influenza kezelésénél.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:14:44

@Ebzon: Aki nem oltatja be magát, az beviszi a beteg gyereket az oviba, bemegy betegen dolgozni, édesmindegy neki, hogy épp influenzája van, kolerája, vagy bakteriális tüdőgyulladása. Magasról tesz rá, hogy más is elkapja, ő nem aggódik. De ja, lehet, hogy nem buszon megy, hanem kocsival...
Egyébiránt meg nyugodtan higyjél az evolúcióban, valakinek végülis ki kell halnia a fejlődés érdekében. Én mindenesetre az evolúciópártiakat kivédendő idén is beoltatom a családom. És nem érdekel, hogy ez kinek mekkora biznisz, és hogy a marslakók, vagy az amerikaiak fejlesztették ki a vírust. Javaslom, hogy ne adasd be a gyerekeidnek (ha vannak, lesznek) a kötelező védőoltásokat se, minek is, a gyermekotthonban majd beadják úgyis.
@Dr.laikus PhD: Látod, én nem vagyok Irkutszk, be is fejezem, nem szeretem a meddő vitákat. De szerintem hagyjátok ti is... :)

PHC 2010.12.18. 16:17:03

@Ebzon: Ezért történhetett meg több esetben is hogy a karácsonyi plazmatv ajándékra ráment a ház :D

Ezt nevezik ááám kapitalizmusnak... :D

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:19:29

@Ebzon:

Hát igen. Nem tudod, de jár a kenyérlesőd.

A falusi néni akkor vesz fel hitelt, ha nagyon nagy szüksége van rá és használja a józan paraszti eszét, mert az még soha nem csapta be.

Tele volt a sajtó, hogy miért ne vegyél fel frank hitelt, mekkora lehet a szorzó ha baj van. A polgár kiszámolta, hogy még akkor is megéri. Igaza van, megéri, csak avval nem számolt, hogy a jövedelme mekkora, hogy hosszú távon mire számíthat. Abban reménykedett, ha baj lesz, akkor majd nem fizet aztán segítenek.

Hát most segítenek, de adóemelés és mindenféle zabrálás az eredménye.
Ezt aztán beszopja egy-két polgár.
Nem baj, majd józanodik, aztán a saját kárán tanulja meg, hogy a figyelemfelkeltő ajánlat az lehetőség és nem kötelező.

Ebzon 2010.12.18. 16:20:37

@sárga nyúl: ok ne szeresd a meddő vitát, de remélem a te gyereked nem hal meg oltás szövődményének következtében, ugyanis ismert ilyen eset. Itt nem arról van szó, hogy egy cukorbetegnek inzulin kell. Azt se tudod, hogy kell te inkább kockáztatsz is beadod. Én kb 1-2szer voltam életembe influenzás, akkor most kezdjek el oltogatásra járni? Minek amikor már 10-en éve else kapom ? Csak ezt áruld el, kockáztassam, hogy megbetegedjek, azért hogy te ne ? Mert van rá sansz, és családi kórképet nézve: @fehérzaj:- t idézném. Faterom is akkor kapta csak el amikor beoltatta magát, amióta nem 1szer se kapta el, de te meg itéld el, sőt haragúdj arra, aki magán nem szeret kísérletezni.

tbjárulékfizető 2010.12.18. 16:21:42

@Ebzon: Annak kellett volna lejönnie, hogy egy nagy hatású járvány, pl a pestis járvány sem öl meg mindenkit, de attól még veszélyes. Elég volt a hajózásnak fejlődnie és a pestisbolhás patkányoknak a hajókkal bejárni a világot. És bizony, aki meghalt, az nagyon szerette volna, ha lett volna védőoltása.
Ma meg az emberek repkednek ide-oda, a járványok terjedése sokkal gyorsabb, mint a hajók és a lovas közlekedés idején. nincs idő a megfelelő természetes védelem kialakulására.
Egyebet már nem magyarázok, mert aki a megijedni szót ly-nal írja le,azzal nem vitázok.
És ha mégis influenzás lennél, akkor gyógyulást!

PHC 2010.12.18. 16:22:32

@sárga nyúl: Ki beszélt arról hogy ne adassad be?
Szíved joga.
A kötelező oltások meg nem véletlenül kötelezőek. Ténylegesen kellenek.
Itt kifejezetten arról van szó hogy egy létező betegségből egy világméretű hisztérikus járványt kovácsolt a média, ami nem véletlen hiszen sok sok milliárdot tettek zsebre!
A védőoltás mint fent említettem nem bizonyított hogy hatásos, de az ellenkezője sem.
Személyes tapasztalataink alapján ez egy oltári nagy üzleti fogásra volt jó!
:)

Dr.laikus PhD 2010.12.18. 16:22:41

@Ebzon:

Ez az evolúció! Csak kérlek ne a saját szájad íze szerint fordítsd le!

hu.wikipedia.org/wiki/Evol%C3%BAci%C3%B3

Állítsuk meg a ......... 2010.12.18. 16:23:26

Az európai lakosság 1/3 része rendelkezik olyan mutáns génnel, amely miatt sikerült túlélnie a pestist, amely miatt nem lesz belőle AIDS beteg.
Talán ezt a H1N1 nevű influenzát is túléLjük.
Egyébként miért mutálódik mostanában annyi vírus?
Kikerülnek "véletlenül" titkos laborokból?

PHC 2010.12.18. 16:24:25

@Ebzon: Nálunk csak belázasodott a gyerek a kötelező oltásoktól, de ez "normális reakció" 38,5˚C...

sárga nyúl 2010.12.18. 16:25:22

@Ebzon: Felőlem csinálsz amit akarsz. Én mindenesetre nem kockáztatom, hogy az asztmás gyerekem tüdőgyulladást kapjon. A társadalmi felelősségvállalás úgy működne, hogy ha a felnőttek, akik megtehetik, beoltatnák magukat egytől egyig, és így az arra érzékenyebbeknek nem kellene. Pl aki immunszupresszánst szed. Az interneten olvasott mende-mondákat meg neked sem kell feltétlen elhinni.
Haragudni nem haragszom arra, aki felelőtlen, csak utálom. Bocs.

Ebzon 2010.12.18. 16:27:42

@Dr.laikus PhD: Jah akkor még se elég a józan paraszti ész ? Akkor mégis mi kell, hogy legalább 2szer tönkre menjen? nemhiszem, hogy van vkinek akkora szerencséje hogy 2szer is tönkre menjen. A hitel bármely formája rablás, ez tény, akkor szted miért veszi fel ? egy-két polgár beszopja.... pff. Gyakorlatilag az egész világ ezt szopja, de különösebben nem baj(igaz nagyobb mint az influenza). Szóval se említettem a frankot, az külön nagy szopás. Tök mind1, hogy játszol végül mindened a bankba köt ki. Én még életemben nem vettem fel hitelt, nem is fogok, hál istennek nincs is rá szükségem, de pár év és unokámnak vagy fiamnak már fog kelleni, tökmind1 mennyit keresek össze.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:28:13

@PHC: Senki nem beszélt arról, hogy én ne adassam be, én sem arról írtam. Azt viszont írtam, hogy nem érdekel, hogy ezen ki mennyit keres. De ha neked ez annyira fáj, akkor fájjon az is, hogy a szomszédod, rokonod, ismerősöd fizetést, nyugdíjat, gyest kap, és jajjj! Lehet, hogy többet, mint a Te fizetésed. Rémes.

Ebzon 2010.12.18. 16:31:47

@tbjárulékfizető: Igen neked meg azt kéne felfognod, hogy van fontossági sorrend, és van hogy az értelem felülírja az emberiességet(pl ebbe annyi, a másikba ennyi ember hal bele), gondolok arra, hogy pl ha Haitin tudjuk, hogy mikell ahhoz hogy túléljenek, és meg is tudjuk adni, ehelyett inkább olyanra költünk aminek nem is tudjuk hogy lesz-e következménye. Annyit gyártottak abból a szarból, hogy már megsemmísíteni kell, szted abból az összegből, hány házat húznak fel ?

PHC 2010.12.18. 16:32:52

@sárga nyúl: Látom még mindig nem érted miről van szó :)
És amit mondtam még azt is félreértetted...

Amúgy engem aztán tényleg hidegen hagy ki mennyit költ illetve keres
Még azt is érdekesnek találom hogy szóba került. :D

Despota 2010.12.18. 16:33:41

OFF:
Legyen ma pozitív poszt? CSak mert most van időm kitenni.

Fekete Dália 2010.12.18. 16:34:10

@sárga nyúl:
Engem meg az akasztott ki, mikor a frissen oltott kolleganő, aki volt olyan hülye, hogy a rheumatoid arthritis-es 2 éves gyerekét és önmagát is beoltatta, bejött ránklehelni, pedig tudta, hogy a beoltott egyének az első pár órában terjesztik a vírust.
Az immunológus is lebeszélte az oltásról a gyerkőc miatt.
Mivel ő is ugyanolyan autoimmun beteg lett mint én, most idén már 3.-ik stádiumú a pajzsmirigy betegsége.

Ebzon 2010.12.18. 16:39:25

@sárga nyúl: Jah az a te döntésed, az meg az enyim hogy nem lövök magamba szarokat, csak én nem utállak azért mert bedőlsz egy propagandának...

@tbjárulékfizető: behalok, hogy még mindíg pestis stb téren haladunk, amikor nem sok köze van ahhoz amiről beszélünk, ez egy mesterségesen generált hisztéria semmi köze ahhoz amibe millióan belehaltak.

sárga nyúl 2010.12.18. 16:40:18

@PHC: Visszaolvastam valameddig, igen, Te a média bevételét sajnálod, nem a gyártóét. A hatásosságra nézve: ha minimális esélye is van, márpedig nyilván van, különben nem engedélyezték volna a forgalomba hozatalt, akkor élni kell a lehetőséggel.
Ha még mindig nem vagyunk egy hullámhosszon: bocs, nem olvastam el az elejétől a hozzászólásokat.

Ebzon 2010.12.18. 16:43:52

Itt még mindíg azzal akarjátok megmagyarázni az én hülyeségemet, hogy nemhiszek az oltásban.PEDIG DE, csak nem dőlök be minden szarnak. Azért, mert amikor bejelentették, hogy Mexikóban van 150 fertőzött, akkor röhögtem, hogy közben van 100000 szezonális fertőzött, ugyanott. És akkor lehet magyarázni, hogy de a 150 is emberélet, de akkor tessék tiltakozni a kapitalizmus ellen is...

Ebzon 2010.12.18. 16:48:46

Vagy akkor most félig vagyunk emberségesek ? Vagy csak a saját családodra korlátozva, a többi levan szarva ? A többi vakcinát miért nem osztották szét ? Nem kellett az embereknek, vvagy nemtudták megfizetni? Ha valóban olyan fontos, miért nem kötelező ? És akkor még van ezer ilyen kérdés amit feltehetsz, közben meg fúrnak még 30 olajkutat, meg még benéznek iránba is az amcsik(ne legyen igazam), azt meg észre sem veszed, mert nem itt van, nincs fenyegetettséged.

Ebzon 2010.12.18. 16:51:55

@sárga nyúl: Vicc, hogy az amit ironizálsz a legnagyobb probléma a világon...

porthosz 2010.12.18. 16:59:44

@AnnaKarenina:
"Most azt nem hiszed el, hogy létezik H1N1 vírus? Nem egészen értelek. "

Nem. Megpróbálom összefoglalni:

Jelenleg bárki kreálhat egy világjárványt egy nem létező vagy szinte ártalmatlan virusból, majd aztán a nem létező járvány ellen kreálhat egy oltóanyagot amit jó pénzért értékesíthet.
A rendszere paradoxona pedig az, hogy az oltás beadása után az átlagember számára nem megkülönböztethető az hogy lett volna-e járvány vagy nem az oltóanyag nélkül, mivel nyilván a nem létező/ártalmatlan virus ellen akármilyen oltóanyag hatékonyan fog védeni...

Na most, hogy ez ne következhessen be, van egy csodás szervezet akit úgy hivnak hogy WHO, aki felel azért, hogy járványt tényleg csak indokolt esetben jelentsenek be és a megfelelően kezeljenek, hogy megelőzzék azt.

A probléma az, hogy megkérdőjeleződött az, hogy a WHO tényleg csak akkor jelent járványt amikor az indokolt és nem akkor amikor gipsz jakab gyógyszergyáros kitalálja hogy neki nagyobb profit kell. Olyannyira, hogy be kellet ismerni hogy talán felfújt és tulzott volt az egész járvány.

Sajnos a legnagyobb baj nem az hogy kamuzott a WHO, hanem az hogy ezentúl akkor sem fogják komolyan venni ha tényleg baj van. Mint a farkast kiáltó fiú esete...

Megjegyzem ez nem az első eset volt az elmúlt tiz évben, kezdve a kergemarhakórtól és társaitól...

Ebzon 2010.12.18. 17:02:50

@sárga nyúl: Nem akarlak megbántani, de itt nálam eldőlt, hogy bírka vagy:

"A hatásosságra nézve: ha minimális esélye is van, márpedig nyilván van, különben nem engedélyezték volna a forgalomba hozatalt,"

www.youtube.com/watch?v=PR7V-rCTnjw

Ebzon 2010.12.18. 17:04:34

@porthosz: Pontosan, köszönöm szépen.

sárga nyúl 2010.12.18. 17:04:34

@Ebzon: Na végre nevettem egy jót. :DDDDD
Pá.

Ebzon 2010.12.18. 17:05:46

Igen vicces, hogy HIV-el fertőztek meg 1 rakat embert? Van humorérzéked.

sárga nyúl 2010.12.18. 17:06:21

@Ebzon: Na, végre nevettem egy jót. :DDDD
Pá.

PHC 2010.12.18. 17:09:34

@sárga nyúl: Van egy sárga gumikacsám ami jó a rémálmok ellen most nagyon kedvezményesen adom.

Ebzon 2010.12.18. 17:10:12

"http://query.nytimes.com/gst/fullpage.html?res=9A00E4DA1F3EF931A15756C0A9659C8B63" Ha nem tudsz angolul ajánlom a google translate-et.....

Ebzon 2010.12.18. 17:13:13

De adagold csak az asztmás gyerekedbe a sok szart biztos segíteni fog neki, hozzáteszem én is az voltam, csak kinőttem, vagy csak eleget sportoltam, tudja fene...

PHC 2010.12.18. 17:18:40

Engem se hatnak meg a gyógyszerek...
Lehet hogy a normális kaja, vagy a sok mozgás.
Bármi is nem szokok le róla :D

Ebzon 2010.12.18. 17:23:38

@PHC: Persze hogy nem, hiszen a gyógyszer gyártó magasról szarik a te, vagy bárki egészségére. Őt a profit érdekli csaak, hiszen egy cég, semmi más értelme a létezésének, mint hogy a lehető legtöbb profitot termeljen. Persze van aki hisz a mikulásban....A háziorvosomnál voltam múltkor, mutatta mennyi vakcina maradt meg, hát nevetségesnek éreztem, főleg ha mindenhol annyi maradt, mint nála.

PHC 2010.12.18. 17:25:08

@Ebzon: Aztán nyögheti az elszállítási és megsemmisítési költségeket is :D

Ebzon 2010.12.18. 17:30:09

@PHC: Nyugi azt majd te fizeted, meg én. De fogkrémet is mindenki vesz a gyerekének pedig:
www.youtube.com/watch?v=yblka13FfCA&feature=related

ondol 2010.12.18. 17:30:59

@Ebzon: Érhető hogy akik elhitték a világjárványt, és beoltatták magukat, azok most dühösek. Én megértem én is az lennék.

Tudják, hogy zűr van a gyártó körül, tudják hogy az Európa Tanács vizsgálatot kért stb... stb...

Az ő szemszögükből nézve még vadabb lehet az átverés érzete..

Ebzon 2010.12.18. 17:32:07

És hányan néznének itt megint hülyének, ha leakarnám beszélni róla, hogy használja. Pedig mostmár a fogorvosok állnak ki a fluorid ellen.

Ebzon 2010.12.18. 17:37:13

@ondol: De nemérzi magát átvertnek, ezért hülyézik itt engem, pedig csúnyán átlett baszva(bocsánat), ezért mondom hogy tökéletes bűntett. Nem ellenőrizheted mi lett volna, a páciens megnyugodott, hogy nem kapta el (kerülhetett volna 10e ft/db-ba, azt is odaadta volna érte), és mégcsak nem is háborog, mert örül hogy nem beteg (lol mikor volt az ?)... És ez szerinte a józanész, "ha van rá lehetőség akkor oltassad be magad" LOL, kb uszítás ez a szöveg, hogy lődd be magadba te is, mert miért ne, bajod nem lehet....Nem is kell, hogy beadd magadnak akkor is átbasztak, mert államkasszából majd lecsapolják azt az összeget, amit nem vettek meg.

IoSonoGerardo 2010.12.18. 17:47:46

"Téveszme:
irreális gondolat, amely a beteg én-jével összefügg, de amely irrealitásáról a páciens nem meggyőzhető.

Üldöztetéses téveszme:

a beteg megfigyeléstől, követéstől, MÉRGEZÉStől, megöletéstől tart, ez a leggyakoribb paranoid téveszme"
(Tényi T. : A pszichiátriai betegvizsgálat alapvonalai c.)

Ehhez a témához már csak ennyit lehet hozzáfűzni :)
Topiknyitás óta már átmentem a Kübler-Ross modell 5 stádiumán...

Ebzon 2010.12.18. 17:49:27

@IoSonoGerardo: Ezek akik beoltatják magukat ?

sárga nyúl 2010.12.18. 18:00:56

@PHC: Szerintem a vaterán próbálkozz, így karácsony előtt jól fel fogják verni... :D

Leroi 2010.12.18. 18:02:04

A HiNi csak azok számára járvány, akik hajlamosak HiNi benne..

Leroi 2010.12.18. 18:02:58

Jön a smiley is...:)

Anatómus 2010.12.18. 18:04:12

@Ebzon: szódabikarbónát, fogport tessék!! az a lúgosítást is megoldja 2in1 (következő gumicsont) és formalin sincs benne, pedig arról én aztán hosszan tudnék mesélni :-)

A higanyellenes kirohanásokat pedig tessék már erőből, az intelligencia segítségével visszatartani(volt itt egy ilyen kör is). Ez oldatban fertőtlenítő hatású, és nem az a gurulós fém, ami a hőmérőkben van. Pláne, amikor megy a delikvens a biofogászatra, hogy vegyék ki belőle az amalgámot és pont akkor nyeli le a legtöbb higanyt (pedig annak a jó kis amalgámtömésnek még volt széli záródása... és baktericid hatása - most rehabilitálják éppen, ugyanis a fényrekötős műanyag vackokat zabálja az arra fanyolodó egyik bacisepcies) na de ez már annyira off, hogy inkább csatlakozom a bébiteknőcünket figyelő kiskorúhoz.

sárga nyúl 2010.12.18. 18:06:01

@Leroi: Félre ne érts, én nem hiszek a járványban, csupán abban, hogy elkaphatjuk az influenzát. :) Az meg nem finom. De ha lenne a nátha ellen oltás, az lenne a legjobb.

Ebzon 2010.12.18. 18:10:45

@Leroi: H1N1 ? Háegyenegy almát....

PHC 2010.12.18. 18:12:12

@Ebzon: Nana fogkrémet azért veszek a gyerekemnek mert egyszerűen az nem erős ;)

Amúgy mi másból lenne a fogkrém ha nem különféle homok keveréke :D

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 18:13:30

Mint az elején mondtam, én sem hiszek ebben a hókuszpókuszban, de...
Megfordítanám a stájszot. Rengeteg embert ismerek, aki beoltatta magát(én is). Egyet sem ismerek viszont, akinek ettől számottevő baja lett volna. Kofakalkulációval is akkor inkább beoltatom magam. Veszett már több is Kovácsnál.

PHC 2010.12.18. 18:15:37

pontosítok gyerekfogkrémet

Ebzon 2010.12.18. 18:20:27

@PHC: Néztem mint rozi a moziban :D, de így már ok. Csak gondolj bele hogy hány ember nem is tud erről. Azt már úgy tanítja, hogy: naponta moss fogat! Azt hogy mivel azt nem....

Ebzon 2010.12.18. 18:23:04

lemaradt: naponta háromszor moss fogat(vagy minden étkezés után) !! :)

El Visco Stello (törölt) 2010.12.18. 18:24:31

A gélek nem tartalmaznak ásványi csiszolóanyagot.

Ebzon 2010.12.18. 18:25:31

@El Visco Stello: Nekem meg pont a legjobb barátom lett beteg. Mondta, ohgy beoltatja magát, mert hogy ingyen van. Hát nem pont ő betegedett le... Persze ez csak 1 ember akiről személyesen tudok, de mégis tömény irónia.

Leroi 2010.12.18. 18:37:57

@Ebzon:
Ez nagyon jó poén!:)

Ebzon 2010.12.18. 18:42:11

@IoSonoGerardo: Érdekes, ezek szerint rám gondoltál. Nemtudom, mondcsak miért alapnélküli az a feltevés, hogy engem meg sok millió embert átbasznak, ez volt a történelem során sokszor, miért hiszed hogy ez kivétel, mert jólinformált vagy a H1N1-ről ? Én nem utasítok el, semmit amit észérvel megtudnak magyarázni, ezt nemtudta még senki. És én nemattól tartok hogy megmérgezne, én csak 1szerűen nemlátom hasznát, de még így utólag sem. Volt vmi hatása a vakcinának, vagy ez olyan mint a Isten van is kész? Érdekes én azért haltam meg 1szer, mert az orvosom vmi szójaalpú altatót adott be(a szójára allergiás vagyok), és túlaltattak. De te az ilyen emberekben megbízol. Tudod van téveszmés(pl édesanyám az ha már így beletaláltál a témába), és van olyan hogy birka, ezekszerint....

Ebzon 2010.12.18. 18:44:31

Ja és több az olyan ember, mint az én exorvosom, ezt jól vésdd be!! És akkor utána gondolkozz, hogy hol kezdődik a bizalom.

Ebzon 2010.12.18. 18:46:32

@Ebzon: Ja és a harmadikat elfelejtettem, az a cégvezér, és ő hitegeti a bírkát, hogy a téveszmés őrült....

PHC 2010.12.18. 19:21:04

Na miről is volt szó?

Ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett a Budapest V. kerületi Rendőrkapitányságon a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az Omninvest Development Kft. számára 2006-ban nyújtott kétmilliárd forint összegű állami támogatás odaítélése ügyében.

Még jó hogy emelték az adókat
volt miből fedezni az ilyeneket... :D

IoSonoGerardo 2010.12.18. 19:54:40

@Ebzon: ha rád gondolnék, akkor neked címezném.
Igen, "jólinformált" vagyok a H1N1ről, mert nem szeretek megalapozatlanul véleményt alkotni fontos(nak ígérkező) témákról (=>könyv, infektológusok, pubmed.com).
Valószínűleg naiv vagyok, de nem látok mindig mindenben összeesküvést. Talán azért, mert a balliberálisjudeoplutokratazsidógyógyszermaffia kimosta a agyamat, hiszen ők szabják meg, mit taníthatnak az egyetemeken, mit írhatnak a könyvek, tehát álláspontom alapjaként használhatatlanok (ahogy már több vitapartneremtől megkaptam).
Mérgezésről: a higannyal mérgezés és a legyengítettnek álcázott nem legyengített vírussal oltás a lakosság/magyarság/emberiség kiírtása céljából, chipbeültetés stb kimeríti a téveszme fogalmát. Nem láttam, hogy te ezek közül bármelyikről írtál volna, tehát nem "téveszméseztelek" le.
De aki ilyet terjeszt (orvosoktól is hallottam ilyet), az már erősen pszichopatológia.
Az oltás hasznáról: nekem használt, mert nem kaptam el :D:D
Szerencsére már nem derülhet ki, mi történt volna ellenkező esetben, de több, mint valószínű, hogy ugyanez=semmi. Mert a WHO túlbecsülte a problémát. De a H1N1 valóban jó eséllyel indult, hogy a Halál keserű szeleként seperjen tova világunk poros parkettáján, valahol a topik elején már írtam erről.
Az oltás hatékonyságáról több cikket is publikáltak, ahogy a mellékhatásairól is. A pubmed.comon szabadon hozzá lehet férni a cikkekhez, ill. az absztraktokhoz.
Ha közölted az altatóorvossal, hogy szójára allergiás vagy, ha nem, mindenképpen szörnyű ami történt.
Bizalomról: túlspecializált világunkban elkerülhetetlen, hogy megbízzunk olyanokban, akik egy adott területhez értenek. Ezt bőven lehetne ragozni, de felesleges. Ha emiatt lebirkázol, ám legyen.
(bocsánat a kesze-kusza fogalmazás miatt, ma már 12+ órája tanulok :D )

Ebzon 2010.12.18. 20:04:52

@IoSonoGerardo: Bocsáss meg én néztem el. Az a chip(amiről beszélsz) meg már létezik(hiszen állatokban van) , de azt én se hiszem hogy a h1n1ben az van(sőt biztos vagyok hogy nincs), de nem árt tudni, hogy létezik. Én sem hiszem, hogy bárkinek valaha adtak volna be ilyet a tudta nélkül (persze ezt hogy is tudhatnánk:D). De van 1 nő amerikában aki már rakatott magába ilyeet, sőt ha jól tudom a családja is. A WHO meg kártérítsen és levan a gond, csak nem fog.

SusanneF 2010.12.18. 20:09:48

Sziasztok!
Én eü.dolgozó vagyok,'82 óta,de sosem,semmilyen influenza ellen nem oltattam sem magam,sem a családomat.
Nem egy kollegám,ismerősöm van,aki beadatta,de rosszabbul viselte,mint előzőleg,oltás nélkül....

Ebzon 2010.12.18. 20:14:46

@IoSonoGerardo: Én se látok mindenben összeesküvést, hiszen a világ jóval bonyolultabb, mint hogy egy elmélettel lehessen magyarázni ami it folyik. De:profitorientált a világ, az emberélet, mondjuk ki szart se ér, a pénz az úr (sztem ez egyértelmű nem kell magyarázni). Egy ilyen világban mindenki többet akar, akinek meg több van az mégtöbbet. És kitől fogja elvenni? Hát attól akinek kevés van. Ajánlom figyelmében mindenkinek a www.thevenusproject.com/ szájtot, direkt nem a zeitgeist mondom, mert az a problémákat írja le, a venus projeckt egy megoldás("nem tökéletes, de 1000szer jobb mint amiben ma élünk"Jacque Fresco)

IoSonoGerardo 2010.12.18. 20:22:38

@Ebzon: "Én sem hiszem, hogy bárkinek valaha adtak volna be ilyet a tudta nélkül (persze ezt hogy is tudhatnánk:D)"

:)
Vannak, akik érzik, hogy néha atomjaira szaggatja őket x bolygó y faja által beültetett chip vagy radioaktív vírusokat sugárzik a fejébe vki másba ültetett csipp. Mi, tudatlan többség, csak találgathatunk :)
Az implantált azonosító érdekesnek tűnik, előbb-utóbb biztos szélesebb körben is bevezetik. Bőven felvet morális kérdéseket, nyomonkövetés stb. Viszont a mai okostelefonokkal bárki nyomonkövetheti az okostelefonnal rendelkező ismerőseit. Ez már végképp off, szóval abbahagyom és tanulok, nehogy jövőre az én tanulatlanságom miatt jöjjenek a negatív sztorik a praxisra :D

Ebzon 2010.12.18. 20:28:21

@IoSonoGerardo: Jó tanulást, és elnézést, hogy hergeltem, de ez egy olyan pofátlan lenyúlása sokezer embernek, hogy felmegy a pumpa.

Ebzon 2010.12.18. 20:36:11

A chip meg egy dologból érdekes csak, hogy azt is már elmondták pár(tíz) évvel ezelött hogy létezik(téveszmések), meg akaratunkon kívűl belénk rakják. Ebből annyi igaz volt, hogy létezik(mégis kamunak mondták), viszont a technológiai fejlődés miatt, muszáj volt kiböfögni, mert röhejes lenne ha mikrochippek világában ilyet nemtudnának összehozni. És most mivan? Felvan vki háborodva, hogy pedig ezt kamunak mondták, és mégis létezik ? Dehogy elvan felejtve, bevallom sokat én se hittem el ilyenek(téveszmék) közül.

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 21:54:04

Na, egy darabig megint nem fogok praxist olvasni... Nincs értelme...

bakela 2010.12.18. 21:58:18

A hini –vel sajna a wéháó + nemzeti járványügyek elvesztették a szüzességüket:
A Mehikói induláskor NEM lehetett tudni, mi lesz a járványból. Teljesen jogosan beindult a vakcinagyártó, + antivirális gyógyszer előállító gépezet. Részben a kormányaik megbízásából, részben a saját kockázatukra.
6 perccel Mehikó után, az első nyújorki hiteles adatok érkezésekor azonban már a szakembereknek tudni kellett, hogy a fogyasztásra szánt kása még sincs túlfűtve. /tutták is/ Persze a szaros tányér mosogatása 1 év múlva történt:
A tisztességes kormányok /pl: francúz, olasz, britis/ kidobta a tonnaszámra megmaradt vakcinákat.
De: a gyógyszergyárak nem akarták elkárolni a saját kockázatukra /extra-extraprofit reményében/ előállított termékeiket, ezért fillérekért kilóra megvették a zilletékes elvtársakat a wéháónál, ill. a nemzeti hatóságoknál is. Emléxem valami honkongi sárga p…ra, a másik sárga japcsi f..ra: még a világjárvány kihirdetésének kritériumait is átbuherálták- amikor láccott, hogy bukhat a bót.
Az eredmény soxor egész elképesztő volt: pl a viking Mc. drive-in tömegoltások.
Az alja talán Madzsari honban volt/van tapasztalható. Itt egy kísértetcég szállította a vakcinát a pilisi havasokból. Mekkgyőzikézésem, hogy a tulajdonosai között a legmagasabb eü vezetőink ottan csücsülnek. Az a mocsok szörvájvör kökény bizti, meg a bujdokló, de sztem a mikola is. /Kb. mintha a főtűzoltóké lenne a vízművek, meg a tűzijáték-csillagszóró- cirkókazán ipar/
Nálunk, amikor má tuti volt a vaklárma, naponta ontotta a média a falusbujdoklóberencsimegalópofájúfiataltyúkazoekből, hogy aki nem oltat/ olt, az nemzetárulórasszistafasisztaaljadékoláhsokácágens. A csúcs a köztörvényes gyerekkereskedő cájzel orvosdoktorprofesszor vót, aki korbáccsal hajtotta volna a terheseket a varrógép alá.
A háttérben ekkor má csak az dolgozott, hogy a Zomninveszt /veszt a sast: Omnin-nyer/ ne essen el a 4+ milliárd jó magyar florentinuszoktól. A jócskán megmaradt tavalyi szar „megmentéséért” már ismét szólnak a tam-tam-ok.
Madzseristán az 1-3. hely között van az átoltottságban, u csak 1-3. hely a halálozásban: hogyis vanezis?
Halálozás: Odáig ment a dolog, hogy a polytraumatizált szarrátört közlekedési baleset következményeiben elhunyt is hini áldozatként lett elkönyvelve, mera boncolásánál gyanús volt a lábszaga. Érdekesen halmozódtak a halálesetek is: egy sajátos geometriájáról közismert dél-alföldi, és egy közép-dunántúli intenzium osztály voltak a zeminensek. /nem akarok párhuzamot vonni a zegyfőre jutó maokispiroskönyvecskeésszabadtóramagyarázatok előfordulásának számával/
Kérdezem, mi lenne, ha egy valóban gyilkos járvány törne ránk- ki hinne ennek a prostituálódott bandának- oszt még sincs nyoma a zérintettek eltakarításának. /Jóvanna a bujdokló egy kicsit elbujdokolt, de sztem csak kágébé szintentartón van Szanksztpityerburgban,/
Hú, majnem efelejtettem: Egy- csak egy leány volt talpon a vidéken:
Ewa Kopacz, sőt EWA KOPACZ! Kérjük behozni madzseri királynőnek. /Cserébe Jadvigáért/
Na, ezaza: Tiszteletakivételnek.

Még egy hazai sajátosság: a hatalmi arrogancia erővel, fenyegetéssel a háziorvosokkal akarta megetetni a szart. Állami felelősségvállalás nélkül, hetente átírt alkalmazási előiratú, kb 100 egészségesen tesztelt /terhesen egyen sem!!/ ingyen, qrva agyatlan adminisztrációval mekkspékelt pilisi csodaelixír rabszolgamunkával beadandó oltásokkal.
Megjegyzem, jelenleg is, a háziorvosi munka egyik sarkalatos minőségi „indikátora” a zinfluenza oltások száma. Ki tud róla?- mi a sas lehet ott a Pilisben??
Ez még a legendásan konformistagyávanyúl háziorvosi karban is kiverte a biztosítékot.
Ebben a kormányváltáskétharmadosrevolúció semmit nem változtatott: hol itta szebbjövő?

A zinfulenzéria egyébként a légúti hámot támadja meg, azt gyönyörűen le tudja gyalulni. /ami néhány nap alatt tökéletesen gyógyul-hat/ A súlyos kimenetelű megbetegedések egy része ebből ered: A kialakult lecsupaszított „sebfelületen” könnyen támadhatnak egyéb vírusok, mycoplasmák, ill. a gennykeltő, és bélbaktériumok /+1-2 exotikusabb, egyébként ártalmatlam baktérium/ A kialakuló betegségspektrum nagyon széles: takony szimplex// garat/gége/légcső/hörgö/hörgőcske/orrmelléküreg/kötőhártya/középfül/mittomégmicsoda gyulladások, egészen a Tüdő Gyuláig bezárólag.
A másik gond a zinfl. általános tünetei, ebből is a No I. a magas láz. Az egyébként súlyos társbetegségben -krónikus-szenvedő áldozat szíve/ tüdeje/ veséje/mája/stb. nem biztos, hogy elviseli az extrém anyagcsere fokozódást/zokszigénszint csökkenést/szapora szívverést/vérösszetétel eltolódást/endogén toxintermelés növekedését/stb
Pl: idült szívbeteg, tüdőbeteg-asztma-COPD, téébéécé, alkoholista,veseelégtelen, immunkárosodott/károsított, cukros,endszóvan
A HxNx direktbennagyon ritkán szok ölni. Létezik a zelsődleges zinfluenzás vérzéses tüdőgyulladás. Ilyenkor maga a vírus támadja meg a tüdőszövetet, egészen a légzőhámig lefele. Asszem, esztet csak véletlenül lehet túlélni. /leginkább extracorporális oxigenizáció igénybevételével/ Ha azt hallom, valaki hipp-hopp felgyógyult a primer infl pneumóniából, asszem rossz volt a diagnózis.

Még egy szó az oltásról: a szervezetbe juttatott oltóanyag igG, és igM ellenanyagokat indukál, ami a keringésben, illetve a zemberben „belül” dolgozik. A nyálkahártyák felszínén, -ahol a zinflu támad, az igA látja el a védelmet. /volt/van is próbálkozás nyálkahártyára juttatott élő, „gyengített” vírussal igA védekezés létrehozására /egy tavaly Ámerikában asszem meghasalt, mivel az oltottak a vírust csepfertőzéssel terjesztették/

A terhesekkel meg valami nem stimmel, az is megérne egy misét, de efárattam: kukac Miklós??

bakela 2010.12.18. 21:59:06

Na ittvane kukac Miklóst elbarmoltátok!

Nem én vagyok, hanem én 2010.12.18. 22:28:31

@bakela:
Oké, megígérem, téged majd olvaslak!... :)

womanestomen 2010.12.18. 23:45:41

@bakela: @miklos.rabai: én is ettű tartoke: elbarmolás ne legyen má. most hízelegjelek szembe benneteket??? Igeeeen... tikteket kettőtöket nagyon hiányolnálak. ha bakela sokáig nem vagyon, én régibbibbakelákat olvasok - ez mán egy addikt ív? mániás humanista szocio-lópata énemet ne hagyjátok nyelvi és lelki manna nélkül:)
trolloknak meg troll a fülébe és egyéb nemes szerveibele.

Leroi 2010.12.19. 10:02:54

Bakela kollegánk megint tündököl, ahogy megszoktuk.
A magam részéről csak csodálni tudom.

NemesekErnyo 2010.12.20. 00:07:14

@bakela: Az utóbbi egy 19 komponenst tartalmazó vakcina volt - kényelmes, finom, nem invazív adagolású. Pont a tavalyi őrjöngés előtt eltűnt a gyógyszertárakból. Miért is nem vagyunk meglepve... ?

hohahohahohaho 2010.12.20. 08:21:28

@bakela: Igazad van. Amúgy én tégedet ismerlek.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 10:36:42

@bakela: ennek többször nekifutottam, de nem értem, nem is fogom valószínűleg. De néhány részletet azért egy kicsit bővebben, ha lehet:
1/Nem érdemes semmilyen fajta influenza ellen oltást kérni? Van a H1N1, meg az elsődleges, ha jól értettem. Ez utóbbi a veszélyesebb, de a H1N1 elleni volt a magyar biznisz ott Pilisben. viszont kétféle anyaggal oltottak tavaly. Akkor hogy van ez? Érdekel, mert a veszélyeztetettek körébe tartozom.
2/
Tényleg azonos a helyzet az oltásban és a halálozásban? Vagy ez utóbbi a beetetéshez tartozó adat?
3/a dél-zalai kórház egy nem maoista vezetésű városban van, igaz, az akkori polgármester azt hiszi, a villamoson kívül mindent el tud vezetni, de ettől még ez nem cseng össze ezzel: "maokispiroskönyvecskeésszabadtóramagyarázatok előfordulásának számával/", vagy ha igen,akkor miként?
4/Ki az az ewa kopacz?
5/A családtagjaim beoltatják magukat, ha kérem, de kérjem? ( Én nem vagyok oltható)

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.12.20. 14:09:09

@tbjárulékfizető: Idén egy oltás van, összevont. Ewa Kopacz a lengyel eü miniszter, aki nem tartotta elégségesnek a WHO és a gyógyszercégek tavalyi tájékoztatóját és emiatt Lengyelország nem vásárolt oltáskészletet állami pénzből. A lengyelek nem hullottak halomra, az eredmény mindenki számára tanulságos.
Influenzaoltás ügyben nincs rossz döntés: opcionális.
Ajánlom magamat:
felicitasz.blog.hu/2010/12/16/h1n1_oltas_2010
és ugyanott a h1n1 taget is, az összes tavalyi cikkel.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 15:20:08

@Felicitasz: Egyrészt köszönöm a válaszodat, a blogodat nézegetni fogom.
Másrészt bizonyos dolgokra nem derült azért fény. Miért a nagykanizsai kórházban , a másikról nem tudom, hogy hol van, volt annyi haláleset? Elhallgatták a többit, vagy tényleg ott volt a több
ha igen, elgondolkoznék azon, hogy az egyik átmenő forgalom dél felé Letenyénél van, lehet, hogy egy járvány terjedésének földrajzi oka is van és Lengyelországban nem ilyen az átmenő forgalom.
azt is kéne látni, de nem találgatás szinten, hanem korrekt számokkal, hogy van-e az influenza oltásnak mérhető hatása, ) most mindegy, melyik törzsről van szó)azaz, ha oltunk, akkor jobb a helyzet, ha nem akkor rosszabb. De nem ilyen egyszerű összefüggésekre gondoltam, hanem egyéb tényezőket is figyelembe vennék. Konkrétan azt is megnézném, miben különbözünk még Lengyelországtól eü. szempontból, migrációs szempontból és talán még az időjárás is bejátszik, de a politikát semmiképpen nem szeretném belekeverni, meg azt, hogy kinek jó üzlet ez és kinek nem. A sosem használt beléptető rendszer, meg az ostoba kérdésekben elrendelt népszavazások korában ( e kettő egyébként már 9 milliárd Ft volt) nem igazán érdekel az állami megrendelés ténye.
Nekem a matematika a világom, abban vagyok otthon, tényeket és számításokat szeretnék látni.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2010.12.20. 17:08:52

@tbjárulékfizető: Nem nagyon vannak tények és számítások. Kanadában (ezen belül Ontarioban) kormányzati program az influenzaoltás, ingyen. És mégis nagyon nehéz, több éves távlatban is, korrekt adatsorokat produkálni. Tekintve, hogy az oltás opcionális, nem fogjuk sose elérni azt a 90% körüli átoltottsági arányt amiből utána valóban következtetni lehetne, hogy az oltásnak összetársadalmi szinten van-e mérhető hatékonysága. Az egyén pedig csak annyira elég, hogy megnézzük rajta, hogy a konkrét oltás a konkrét esetben hatékony-e (kivált-e immunválaszt). Ha a népesség fele be van oltva, az a lakosság egészén nem fog annyival jobb járványstatisztikát eredményezni, hogy azt az oltásnak lehessen tulajdonítani. Lesz mondjuk 20-30% megbetegedés (csak vaktában mondtam egy számot), oltással is annyi, oltás nélkül is annyi, és az oltás csak ott látszik - ha látszik - hogy a betegek inkább az oltott vagy inkább a nem oltott társaságból kerülnek-e ki. Nyilván az utóbbi, de ez gazdaságilag csak nagyon áttételesen lesz hatékony. Mindenképpen a népesség 20%-a lesz beteg, és még pluszba költünk oltásra, és megérni onnantól kezdve fogja, amikor a gazdaságilag "fontosabb" népcsoport van beoltva és ússza meg a betegséget.
Kanada évek óta csinálja a programot, és még mindig kísérleti stádiumnak van tekintve az egész. Ontario influenzastatisztikája nem javult, a betegek összetétele azonban megváltozott amióta van oltás.
Kórházak - halálesetek: függhet olyan egyszerű dologtól, mint pl. hogy milyen gyakran van takarítás és cserél-e két kórterem közt kesztyűt a takarítónő. És ez csak egy faktor a hatszázból, amitől szintén függhet.
Ilyen jellegű adataim szülészeti ellátásból vannak - a kórházban szerzett (nem veleszületett) újszülöttkori fertőzés pl. függ attól, többek között, hogy a kórház oktatókórház vagy nem. A fene gondolná, de akkor is így van.
Én is szeretem a számokat, csak az egészségügyi ellátásban túl sok van belőlük; olyan többváltozós problémákat akarunk egy-két faktorra visszavezetni, amelyeket LEHETETLEN egy-két faktorra visszavezetni.

tbjárulékfizető 2010.12.20. 19:03:59

Azért ez nagyon szép vizsgálati téma lehetne, nemcsak az influenza esetében.
Nagyon régen diplomáztam egy műszaki egyetemen, de még emlékszem a témára:gázfogyasztás hosszú és rövid távú prognózisa egy adott területen, korreláció és regresszió számítás. És nem két paramétert vettünk figyelembe, hanem nagyon sokat, látszólag nem is odaillőket. Akkor még nem voltak PC-k, egy nagy egyetemi gépen dolgoztam, ( ami ugye nem ad lehetőséget rugalmas kutatásra, most jutott még eszembe dolgokra) mégis nagyon érdekes dolgok jöttek ki. Jó 20 év múlva volt alkalmam ellenőrizni az eredményt, így még érdekesebb volt.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása