Nyugdíjasok csak délelőtt mehetnek orvoshoz

2010.12.14. 06:00

Kedves Praxis!

 

Ma egy elég érdekes dolgot láttam nálunk a körzeti orvosi rendelőben. Régi háziorvosunk nyugdíjba ment, egy fiatal és nagyon szimpatikus fiatalember került a helyére, de bizonyos dolgok teljesen megváltoztak és nem vagyok benne biztos, hogy előnyükre. Szóval a helyzet annyi volt, hogy elmentem a rendelőbe, mert az utóbbi időben kibírhatatlanul fájni szokott a derekam és szerettem volna egyrészt kapni fájdalomcsillapítót (valami hatásosabbat, mint a recept nélkül kaphatóak) és egy kivizsgálás is rám férne.

 

 

Amikor beléptem a rendelőbe, egyből szemet szúrt egy papírlap a falon, amely arról hívatott tájékoztatni a betegeke, hogy decembertől a nyugdíjasok csak és kizárólag a délelőtti rendelési időben szíveskedjenek az orvost látogatni, kivéve igazán súlyos, indokolt esetben.Ilyen papírlapból még három darabot számoltam a rendelőben, pedig elég kicsi a helység.

 

Na már most. Értem én, hogy sokan beszélgetni járnak a háziorvosukhoz, vagy gyógyszert felíratni és hasonlóak, de egyszerűen nem értem, hogy ilyet komolyan meg lehet-e tenni.Mi számít igazán indokolt esetnek?Mi az, ami annyira súlyos, hogy indokolttá teszi a délutáni orvoslátogatást és mi az, ami nem fér ebbe a kategóriába? Egyáltalán ki dönti ezt el? Teszem azt Piri néni odamegy délután ötkor, mert fáj a lába, akkor azt mondják neki, hogy tessék szépen hazamenni és holnap visszasántikálni?


Nem vagyok meggyőződve afelől, hogy jogszerű ilyesmit kitenni egy körzeti rendelőben és az idős betegeket kitenni egy ilyen helyzetnek. Próbáltam beszélni erről az új doktorunkkal is, de ő annyit mondott, nem az ő ötlete volt és ahhoz tartja magát, amit neki megmondtak.

 

Az én esetem szerencsésen végződött, mert írt fel nekem fájdalomcsillapítót és beutalót is kaptam, de sajnos csak 2011 elejére.

 

Tisztelettel:

 

Hubicsák Tibor

 

 

 

Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 16:59:41

@Irkutszk: természetesen a Ho-hoz betérő orvoslátogatókkal.
Aki borítja a fent leírt rendszert,akinek a munkája biztos fontos neki is ( jutalék), meg az orvosnak is ( ismeret), csak a türelmetlen beteg ezt nem fogta fel. És eddig a többiek még sikeres összefogást csak a nyugdíjas nyakának kitekerésében produkáltak, most bedobtam egy új szidni valót a sok önérzetes, aktív, a nyamvadék nyugdíjast eltakarítani akaró aktív és fontos embernek.
Jó azt érezni, hogy milyen sokan egyetértenek valamiben.

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 17:00:20

@DarthVader:

Nálunk nincs ebből probléma.
Asszisztens fél órával előbb jön, megírja a recepteket, ha gondom van, megvárom az orvost.
Ha 4-5 percnél tovább tart, mert tanács kell (mint most is), akkor kérek időpontot. Ismernek (nyilván nem csak engem), megkérdezi mi a gondom, időt így állít be.
Ebbe mindig belefér a beeső beteg. Ha még nem volt és pampog a többi helyre teszi.

Viszont ez egy ilyen környék, még nem romlott el, itt ez így is működik.

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 17:03:10

@füles1098:

Ja már én sem fogok kapni.
Bőven nyugdíjas korú vagyok, de dolgozom.
Jól ráfizettem a fene egye meg!

Irkutszk 2010.12.14. 17:07:12

@tbjárulékfizető: Kérdezzük meg Darth Vadert, ő hogyan oldja meg az orvoslátogatók helyzetét. Bár szerintem időpontot egyeztet velük (patikában is sokszor így működik, telefonálnak és időpont egyeztetés alapján jönnek).

füles1098 2010.12.14. 17:11:50

@GG84: Nálunk is elvitte az állam a nagyapám földjeit,sőt kuláklistás volt. De az anyukám azt mondta anno, a kérdéseimre, ez a rendszer sem fenékig tejfel, de nektek már nem kell elmenni cselédnek, tanulhattok, talán kicsivel szebb jövő vár rátok. Én már a Kádárkorszak jobbik felébe születtem, a szüleim nem politizáltak, tették a dolgukat. '56-tal én hadilábon állok még mindig, nem fogadom el egyik fél magyarázatát, szerintem a kettő közt van valahol az igazság. De ez az én véleményem. A kegyetlenkedésekről eddig azt gondoltam, a buta ember kegyetlen, ma már szembesülök azzal is, hogy a művelt is az. Azt hiszem, ez is embertől függ.

füles1098 2010.12.14. 17:14:54

@Esperes úr: én úgy látom, te is a butákhoz tartozol.

Leroi 2010.12.14. 17:19:18

@Esperes úr:
Tiszteletes uram...
Áldás, békesség...
Kívánom, hogy ÁLDÁS szálljon majd öreg éveire, ne kelljen gumós szobanövényként egy ágyban, saját vizeletében és székletében pácolódva tengetnie a napjait, ne lógjon ki hólyagkatéter a már működésképtelen hímvesszőjéből és ne kelljen folyton zacsiban szemlélgetnie a saját levét, ne éljen bébipapin vagy az orrán át a gyomrába juttatott szürkészöldes trutyin, ne érezze azt, amit egy elhagyott öregember érez, hogy nyűg, kín már a jelenléte ezen a földön és már mindenki arra vár a környezetében, hogy búcsút intsen a porondnak...
És BÉKESSÉG-et kívánok a lelkében, ne ezt a lenéző, arrogáns túlfűtöttséget amit jelenleg érez az előző, leharcolt, agyondolgozott, éhbér-nyugdíjon tartott generációval szemben, hisz valahol belőlük vétettünk, nekik köszönhetjük, hogy /még/ ennyire fitt és tettrekész gyerekek vagyunk...segítsük hát az öregeket, ha már kinyírta őket a sors...nem fosszíliák, őskövületek, hanem a gyökereink, akikből mi, a zöldellő szárak sarjadtunk egykor...

tocibacsi 2010.12.14. 17:23:13

@ondol: bocs, de ez nem egy EÜ kassza, mint ahogyan annak a nyugdíj esetében lennie kellene... a társadalomBIZTOSÍTÁS más. Az autód kötelező biztosítását sem azért fizeted, hogy majd ha idős korodban balesetet okozol, abból majd kifizetik...

Mindazonáltal:
- Egyfelől számomra is furcsa egy ilyen plakát
- Másfelől teljesen jogos a kezdeményezés...
- Harmadrészt nem értem a kérdést indokolt/nem indokolt esettel kapcsolatban. Idős korban nagyon sokan járnak az orvoshoz időszakosan: vérnyomásmérés, szokásos, állandó gyógyszer feliratása, állandó kontrollra szoruló akrámilyen panaszok. Ezeket simán lehet délelőttre szervezni...

Egyszóval kultúrált stílusban szeritnem telejsen ÉSSZERŰ egy ilyen általános KÉRÉSSEL fordulni a betegekhez...

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.14. 17:23:49

csak érdekességképpen említem meg, hogy az élhetetlen, fasiszta Koppenhágában csúcsidőben a nyugdíjasok csak teljes árú jeggyel utazhatnak.

itthon meg a leggusztustalanabb réteg lassan a nyugdíjas, tisztelet a kivételnek persze. de a többségről süt egy gusztustalan, lenéző felsőbbrendűség minden fiatal iránt, mindig mindenhol tolakszanak, megjegyzést tesznek, nekik minden azonnal, és elsőként jár. áttaposnak bárkin, meghazudtolva hajlott korukat. és megfigyelésem szerint a ratkó-nyuggerekkel csak még rosszabb lesz a helyzet, a többségük már most azt hiszi, hogy ő szarta a világmindenséget.

Irkutszk 2010.12.14. 17:27:44

@Leroi: Ez szép volt! Nem olvastam Esperes úr hozzászólását, mert gyorsan működik cenzorilla, de bármi lett légyen is az, ez nagyon szép, stílusos megnyilvánulás!

füles1098 2010.12.14. 17:30:01

@GG84: nekem nem fáj, ha bárki, akármelyik bevásárlóközpontba megy vásárolni. Nem ezzel van bajom,(zömében én is oda járok) hanem a minőséggel, az egyoldalú választékkal.Eltűntek a régi magyar, pl. finom zamatos gyümölcsök, amik tárolhatók. Nézz alaposan körül 1x ezekben az üzletekben, mi kapható, az igaz, folyamatos az ellátás, külföldi gyümölcsökből is, de hol vannak a mi ezerféle gyümölcseink. Nagyon egysíkú a kínálat, és ez az egészségre is ártalmas, mert éretlenek, télen/nyáron szinte ugyan azt kapod, az egészséges táplálkozáshoz változatosság is kell, mert mindennek meg van a maga élettani hatása, és szüksége van rá a szervezetünknek. És most csak a gyümölcsökről beszéltem, zöldségfélékről, gabonáról, nem, pedig ezek is léteznek és fontosak.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 17:30:38

@DarthVader: És erre mit válaszolsz?
@Dr.laikus PhD: A sorszámos rendszer is nagyon rosszul tud működni.
Egyszer a kórházi labor előtt sorba állítottam a jelölteket, mert összevissza mentek be, sorszámot letép, leül, majd egyszer csak az ajtóhoz áll..
A Medrolnak két hatása is van:
az egyik, hogy immunrendszered nincs, vagy alig, ezért nem akarsz a sok beteg között állni, ülsz és figyeled a számokat.
A másik, hogy nem félsz, hogy kapsz egy pofont, amikor odaállsz kiabálni, hogy most pedig mindenki felmutatja a sorszámát. Akinek magasabb, mint az előzőé, az hátrébb áll.
Volt aki visszaszólt, de ő mellé meg a férjem állt oda. Rend lett.
Máshol viszont sorszám nélkül is flottul megy a vérvétel, nincs vita, mert a jól bejárt rendszer van és megszoktuk.
A másik csodálatos tudomány, ami kialakul bennem egy idő után, hogy az adott központi kórházban ambuláns rendelés ügyben mit hol keressek.
Mert tábla, piktogram, vagy egy A4- papír a sarkoknál, fordulónál az nincs.
mint ahogy tűzvédelmi rajz sincs kint sehol, ahonnan azt tudnám, hogy most itt állok és merre a kijárat, meg amúgy tudnám, hogy az adott rendelő, UH. stb . hol van.

A nyugdíjasoknak Viktorunktól küldött levél kb. 170 millióba került. Ebből hány információs tábla készülhetne el?

Leroi 2010.12.14. 17:31:52

@Irkutszk:
Én köszönöm Neked a méltatást...
Kissé szívenütött, hogy így bánunk az idős generációval.
Mert ahogy apáinkkal
bánunk, azt érdemeljük majd a fiainktól...

Erdőtársulás 2010.12.14. 17:32:56

Gondolom ez akart megoldás lenni arra a problémára, amiért én sem megyek el a háziorvosomhoz, kivéve, ha már halálomon vagyok... semmi kedvem küzdeni a nyugdíjasokkal, akik "nem ragaszkodnak" semmiféle érkezési sorrendhez, meg csak egy kiló barackot hoztak a doktornőnek, meg csak visszajönnek valami lelettel, meg csak gyógyszert kell felírni, stb. Én meg ott rothadok több mint 2 órán át betegen, majd kilehelem a lelkem. Múlt évben voltam (előtt 5 évig nem), gyulladt epével és már hasnyálas összenövéssel hogy küldjön már el kórházba, hát nem 2 órát kellett szenvednem ott úgy hogy előtte a mentősöktől is kaptam fájdalomcsillapító injekciót, ami már egyáltalán nem hatott? Nem izgatta az öregeket hogy döglődöm, pedig majdnem az átlagnyugdíj kétszeresét fizetem havonta a kasszába a munkáltatómmal együtt, simán soroztak (volna) be előttem. Csakhogy agresszív vagyok és a sokadikat megállítottam szépen úgy határozott kézmozdulattal. Agressziv bunkó aki nem ismeri az illemet.

füles1098 2010.12.14. 17:33:59

@cenzorilla: :) megint olyat írtam amit nem kellett volna?
Sajnálom, csak válaszolok, azért az ne várd, hogy megtagadjam önmagamat :)

füles1098 2010.12.14. 17:39:15

@Leroi: erről van szó!
Mégegyszer! Nagyrészben a HO-on is múlik, hogyan oldja meg a "beteg elosztást" . Ezt lehet ám udvariasan is csinálni!

Irkutszk 2010.12.14. 17:40:19

Ehh.
@Leroi: Lehetséges, hogy az így nyilatkozóknak nem voltak olyan szülei, nagyszülei, mint nekem, vagy Neked?

Számomra a nagymamám (már csak ő él a négy nagyszülőm közül) maga az élő lelki támasz. Senki nem tud úgy megnyugtatni, annyira feltétlenül szeretni, olyan gyorsan megbékíteni bárkivel, olyan kérdéseket felvetni és feltenni, mint ő. Régóta úgy gondolom, hogy ő Isten áldása, de az ilyen megnyilvánulások csak egyre jobban elmélyítik eme vélelmem igazát. És nagyon remélem, hogy ez a neuroncsoport mindig tüzelni fogja a glutamátokat a hippocampusomban, és sosem feledem ezt a tényt.

cenzorilla 2010.12.14. 17:41:57

@füles1098:

??? Nyomj egy pontot, vagy ismételd meg.

Nem lettél törölve.

Chance4U · http://www.jatekosoldal.hu 2010.12.14. 17:46:00

@DarthVader: Napi 4 óra rendelés? Hol uralkodnak ezek a paradicsomi állapotok?
Amúgy nálunk dobozka van a falon a váróban, abba reggel bedobja az ember a nevét, kívánt gyógyszert tartalmazó cetlijét, és legkésőbb a rendelés kezdetére mindenkinek megírja az asszisztens a receptet. És kezdésre mindenkinek, akinek kell vérnyomást, vércukrot, egyebeket mér, és a doki máris kevésbé terhelt. Abban a 1,5 órában, hetente 2x... :) Sok idős ember van a faluban, alig van középkorú, aktív dolgozó. Így a rendelő 95%-ban nyugdíjasokkal van tele. A dolgozók vagy ügyeletre járnak, vagy az immunrendszerükre bízzák a gyógyító munkát, vagy ha mázlijuk van, másnap éppen van rendelés.

Danek Úr 2010.12.14. 17:49:04

Nagyon örülök, hogy olvastam olyan kommenteket, amiket én is pofázok évek óta, bár mindig nagy felháborodást vált ki pl. saját szüleimből is (bár ész érvek logikus ütköztetése során mindig az a konklúzió, hogy igazam van).
Szóval igenis megfogadom, hogy nyugdíjas éveimben csakis délelőtt megyek orvoshoz,mert nekem is jobb, ha nem kell annyit sorban állni. Csak délelőtt megyek postára, nem cseszek ki azzal, aki örül, hogy hétig odaér meló után. Nem megyek szombat délelőtt bevásárolni, mert állandóan nyitva van, csóró melós meg álljon sorba miattam elq.va a hétvégéjét. Nem tolakszom be a liftbe előre, mikor úgyis csak a másodikra megyek. EGY A LÉNYEG: A FIATALSÁG A MULANDÓ, NEM A HÜLYESÉG.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.14. 17:49:46

@Irkutszk: én is szeretem a nagymamámat, és az ő személyisége is csak megerősít abban, hogy komoly baj van az idősek fejében. sajnos ő a kisebbséghez tartozik az optimista, realista, mindenre nyitott szellemiségével, türelmével és bölcsességével. 17 éve özvegy, mégsem "hülyült" meg, vannak barátnői, velünk is napi kapcsolatban van. a többség viszont zsugori, öntelt, élhetetlen ember lesz öregkorára, és csodálkozik, ha le sem szarja a családja, mindenki elkerüli a boltban, stb...

akkor megy a tesco-ba meg postára, amikor tudja, hogy kevesen vannak, hiszen abból neki is előnye van. nem sír a nyugdíja miatt, szépen beosztja.

ironic_man 2010.12.14. 17:54:59

@Kivlov:

Nem mintha védeni akarom a munkakerülő, szociális rendszeren élősködő személyeket, de azért azt tegyük hozzá, ahogy ők "elélnek" munka nélkül egész életükben, azért neked gondolom abszolút nem ugyanazok az igényeid és az életszínvonalad, mint az ilyen, mélyszegénységben, munkát sosem látott embereknek...

Te valószínűleg nem tudnál ilyen életvitelben élni, de ők ebben nőttek fel... nekik nem igényük a legújabb elektrotechnikai kütyü, egy verseskötet, egy könyv, egy külföldi nyaralás, egy múzeum, stb. stb.

Szóval persze, elélnek munka nélkül évtizedeken keresztül, de gondolom te nem választanád a munka nélküli tengődést és a szociális rendszeren élősködést, hogy olyan életszínvonalon éljél, mint ami nekik "tökéletes"...

Csigorin 2010.12.14. 17:55:55

@GG84: Ongondoskodas, nagyszeru... tudod ez ketoldalu dolog. majd ha az allam nem nyulja le a fizetesem felet, akkor nem is fogok tole varni se sult, se fott galambot. Annyi penzbol viszont amennyit lenyulnak meg lesz szives flambirozni is!!!
Viccet felreteve: hagyja nalam az adot, akkor en se fogok tole "gondoskodast" varni, sot.

Masik: a technikai fejlodest nem osszekeverni a jolettel. A PC meg az auto mar jobb, hogyne, de ez husz ev technikai fejlodes eredmenye nem a rendszer vivmanya.
A kerdesre valaszolva: rosszabbul elunk. Egyertelmuen rosszabbul, mind anyagilag, mind biztonsag, mind minden egyeb szemppontjabol. Cserebe mit kaptunk? Xar lett, de legalabb kimondhatjuk hogy xar... hat kosz. Az azelottirol nem mondhattuk, csak az cserebe nem volt xar.

ironic_man 2010.12.14. 17:57:47

A fenti bejegyzéshez pedig annyit, hogy egyet értek az orvossal - ennyi információ alapján.

A nyugdíjasok totálisan ráérnek délelőtt elüldögélni az orvosnál, a fiatalok meg munka, iskola, egyetem, stb. után sok esetben csak délután érnek rá... Nem elég, hogy napközben, csúcsidőben rohannak piacra, meg boltba a nyugdíjasok nagy része (tisztelet a kivételnek), és még ők vannak felháborodva, délután az orvosi rendelőben ne kelljen már feleslegesen várakozni...

Másrészt pedig nyilván sürgős esetben abszolút megértő, és nem fogja elküldeni a nyugdíjasokat se délután...

ironic_man 2010.12.14. 17:59:55

@Csigorin:

Szerintem sötéten látod a helyzetet. Kinyílt a világ, ha sötét és borzalmas Magyarország minden embernek ALAPVETŐ ALKOTMÁNYOS joga a kivándorlás (és a bármikori visszatérés), szóval nincsen semmi korlát, hogy itthagyd ezt a borzalmas (xar, ahogy írtad )országot.

Ha le lennének zárva a határok, na az már baj lenne, de nincsenek...

Leroi 2010.12.14. 18:00:37

@Irkutszk:
Nálam érdekes a nagyszülők kormegoszlása...
Születési éveik apai részről 1895, 1899, anyai részről 1902 és 1919...
Én pedig alig vagyok túl a negyvenen, ebből következik, hogy szüleim késői gyerekek voltak mindketten, tehát a nagyszüleim közül alig ismerhettem akár egyet is...
Igen, a nagyszülők mintha egy rég letűnt, szép világ késői követei lennének, lelki nyugalommal, egyszerű, de sziklaszilárd elvekkel, erkölcsi tartással...a közelségük biztonságérzetet ad. Az ő idejükben a kimondott szónak súlya volt, a szóbeli ígéret is felért egy Lloyd-biztosítással, annyira adtak a szavukra az emberek...
Ez az, ami mára elsekélyesedett, elértéktelenedett, már csak nyomokban lelni fel imitt-amott... :(

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 18:02:46

@d'oh:

Ezek a fiatalok akik így beszélnek mennyire lesznek szelíd nyugdíjasok?

Néha látok türelmetlen élelmes idős embert. Ha rászólnak a stílusuk megegyezik az itt beszélő fiatalokéval.

Csigorin 2010.12.14. 18:04:23

@ironic_man: Kinyilt? Mi a kulonbseg akozott ha azert bonyolult utazni mert nehez elintezni az adminisztraciot, vagy azert mert nincs penz? Nem latok elvi kulonbseget...
Kinyilt, aha, papiron. Csak epp a lehetoseget nem adjak meg hozza. Papiron minden szepen le volt irva a sztalini alkotmanyban is.
Mellesleg: miert gondolod hogy a fennallo hatalommal elegedetleneknek kellene a hazajukat hatrahagyni? Mindig csak az lakjon az orszagban aki egyetert a hatalommal? Eleg ostoba erveles ez a "ha nem tetszik el lehet menni". Vagy ugy gondolod hogy az akinek nem tetszik az amit az orszaggal muvelnek az mar kevesbe erzi magaenak a hazajat?

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:05:37

@Danek Úr: Hát ez mennyire találó mondat volt, gratulálok!
A hülyeség tényleg nem mulandó, van, aki már most is az, pedig hol van még a nyugdíj!
És szép az is, ha valakinek ennyi önismerete van és azt világgá kiabálja a nagybetűivel.
A szüleinek üzenem: gratula a gyerekhez, bár nem most kellett volna felháborodni miatta, hanem jóval hamarabb megnevelni.

Irkutszk 2010.12.14. 18:11:43

@Csigorin: Én még egy dolgot tudok, ami nagyban változott. Mégpedig, hogy remélhetőleg nem termeljük az államadósságot, hanem csökkentjük. Remélhetőleg...
Azt felejti még el néha az átlagpolgár (köztük én is), hogy az állam én vagyok, mi vagyunk. Az adót, amelyet befizetünk úgy is fel lehet fogni, mint olyan részét a fizetésünknek, melyet nem mi, hanem a közösség oszt el. Azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire jól vagy mennyire nem jól működik, de szerintem azon, hogy nem akarunk befizetni egyáltalán adót, felesleges. Persze, bárki megpróbálhat egyszemélyes államot alapítani. Néhányan egyes szigeteken meg is próbálnak. De attól még szükségük van egy társadalomra, amelyik kidolgozta magából a hajó működését/létezését, az utak elvét és létezését, a házépítés trükkjeit és a téglákat, a tűzhelyet vagy a kanapékészítést.

Danek Úr 2010.12.14. 18:14:37

@tbjárulékfizető: Pontosan azt mondtam, hogy az idősek között pont annyi nemnormális hozzáállású van, mint a fiatalok között, attól, hogy valaki megöregedett,nem biztos, hogy bölcsebb is lett.
Egyebekben elég régóta vagyok "járulékfizető", tehát félúton vagyok a reménybeli nyugdíj felé. Amit írtam, nem puszta önismeret, hanem évek tapasztalata, és továbbra sem tud senki meggyőzni, hogy kis odafigyeléssel nem tudjuk megkönnyíteni egymás életét.
Írták itt mások is, hogy az idősek egy része magától rájön erre, és aszerint él, aki meg nem jön rá magától, és szólnak neki, az meg mélyen fel van háborodva emiatt...Pedig csak gondolkodni kéne, de erről az ő generációjuk le lett nevelve.

Irkutszk 2010.12.14. 18:17:55

@Danek Úr: Sosem tudhatod, hogy a másik embert hol és hogyan rágta, tépte, rúgta meg az élet, és mitől viselkedik öreg korában úgy, ahogy.

Csigorin 2010.12.14. 18:19:08

@Irkutszk: Azert azt se felejtsuk el hogy 68 az uj gazdasagi mechanizmus, de meg inkabb a hetvenes evek vege elott nemigen volt meg allamadossag, vagy csak jelentektelen, es akkor se volt eppen rossz az elet.
Az elmult nyolc evben tobb kolcsont vettek fel mint a teljes negyven ev alatt, szoval mirol is beszelunk?
Azt en is csak remelni tudom hogy most nekiallunk vegre csokkenteni az adossagot, varom is hogy talan most elindul valami jo iranyba, amig elunk remelunk ugye...

A tobbivel maradektalanul egyetertek, en se az ado mint olyan ellen vagyok, ezek nyilvanvalo igazsagok. Elnezest, csak attol tud neha kinyilni a bicska a zsebemben amikor pokhendi modon "ongondoskodast" varnak a polgartol mikozben szandekosan elfelejtik azt hogy amit adunk azert bizony valami jarna is. Tessek szepen oszinten kiallni es megmondani, hogy emberek, ennyi penz jon be, ennyi jut, adnank tobbet is de sajnos ennyire futja. Nem pedig bicskanyitogato modon felhaborodni hogy mit kepzel ez a pofatlan nep hogy akar is valamit a penzeert cserebe...

Vagy mindjart 89ben megmondani, hogy emberek, szocialista vivmanyokat NEM lehet kapitalista keretek kozott fenntartani mert belerokkanunk. Tessek valasztani a tenyek ismereteben, melyik rendszer kell. De ehelyett azt hazudtak hogy jobb lesz minden, jon a nagy jovilag, aztan nagyon nem ez lett belole.

Az oroszok hetven ev szocializmus utan vezettek be uj rendszert, aminek rengeteg hibaja van, nem is kicsik, de ott peldaul az atlagember szamara mar teljesen nyilvanvalo hogy a minoseget meg kell fizetni. Hogy az allam legfeljebb besegit, de nem csinal semmit helyettunk. Nagy pofon volt a jelcini era, de kijozanitotta oket...

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:20:36

@Danek Úr: Már majdnem jó volt, csak az utolsó mondat nem kellett volna.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:26:28

@Csigorin: Ajánlom Róna Pétert. Kicsit többet tudnál az állalmadósságról és az eladósodásról.
És még valami: 1945 után jóvátételt fizettünk az oroszoknak, az ország romokban és 10 év alatt -utána lehet nézni- mennyi munkahely, lakás és egyéb jött létre.
Most hagyjuk a Rákosi korszakot, azt hozta haza amit az oroszoknál látott, de ez az ország állt még rajta kívül kb. 10 millió egyénből.
Összehozták azt, amit a maiak már nem tudnak. És akkor ismét Róna Péter könyveit, előadásait ajánlanám.

Aztapaszta 2010.12.14. 18:31:05

@tbjárulékfizető: Akkor mindenki dolgozott.......

Most hogyan vennéd rá a nemdolgozó réteget, hogy mennyen el 80000Ft-ért dolgozni, amikor segélyből megvan 60000Ft.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.12.14. 18:36:41

@Dr.laikus PhD: hát remélem, hogy inkább lelőnek majd mint egy elvadult, öreg vadászkutyát, ha meghülyülnék öregkoromra. képletesen persze.

az időskori személyiség egy folyamat része... engem nem nagyon érdekel, hogy mikor született valaki, elvárom, hogy megadják ők is a tiszteletet (én meg szoktam adni, mert így neveltek, de sokan nem érdemlik meg).

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:38:18

@Aztapaszta:
KMK
A gyáron belüli munkanélküliség létezett, de a termelékenységért nagy árat fizetett a társadalom. Eltűnt az önbecsülés ( munkás vagyok), eltűnt az összetartás, eltűnt a példakép.
Spektrum film: kiirtották az elefántokat, a megmaradt fiatalok felnőttek, törtek, zúztak, nagy kárt okoztak a földeken, gyilkoltak is.Mrt jó a hosszú távú emlékezetük.
Sok mindennel próbálkoztak a vadvédelmisek, végül odatelepítettek egy kifejlett vezérbikát. Nagyon hamar rendet tett.
Van valami áthallás a mai viszonyokra?

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:39:10

@Dr.laikus PhD: össze-vissza jönnek a kommentek. Miben?

Frankeistein 2010.12.14. 18:41:33

igazándiból a poszt vitatható, de én nem érzem igazságtalannak... pl. anno szeptemberben másfél órán át ültem a fülészeten, (mint később kiderült egy erős középfülgyulladással) és ott az előttem várakozó nyugdíjas néni teli vigyorral közölte, hogy hát ő már úgyis régen látta a doktorurat, hát most jött meglátogatni. ez volt du. 4-kor...
viszont abból a szempontból nem túl előnyös, hogy a nyugdíjas diszkriminálva érezheti magát, de mondjuk sok anyázástól kímélődhet így meg, ha a munkaidő alatt intézi gondját-baját!

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 18:41:40

@d'oh:

Tisztelet az nem érdem kérdése.

Még nem láttam, ha valakihez tisztelettel közelednek tiszteletlenséggel viszonozta volna.

füles1098 2010.12.14. 18:42:09

@Csigorin: ez nagyon szépen hangzik, csak hát itt inkább saját zsebre mentek a dolgok.
@tbjárulékfizető: Nem olvastam Róna Pétert, de sanda gyanúm, hogy hasonló következtetésre jutottunk, pedig én csak 1 egyszerű homoki emberke vagyok, csak vettem a fáradtságot is végig gondoltam a folyamatot

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 18:42:25

@tbjárulékfizető:

Róna Pétert akartam ajánlani én is.

Irkutszk 2010.12.14. 18:48:17

@d'oh: Ha 'meghülyülnél' saját szavaiddal: Vagy lesz egy rettenetesen rossz öregkorod, mert mindig panaszkodni fogsz mindenre, vagy kapsz egy kis nyugtatót, hogy kevésbé érdekeljen a bánatod.

Szerintem egyik lehetőség sem csábító. Mi lenne, ha szépen belenyugodnál az életbe, és megpróbálnád a pozitívumokat látni minden helyzetben? Lehet, hogy nehéz, erőt próbáló, cserébe viszont építi a szellemet, boldog érzést nyújt kívülről-belülről egyaránt, csökkenti a betegségek kockázatát, és növeli a négyzetcentiméterre vagy percre számított unokamosolyok számát.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:48:41

@Dr.laikus PhD: szerintem ott és akkor nőttél fel, ahol én ( MO) és valahogy az átkos, népnyúzó, kommunista és így tovább Hofival, korszak ellenére több ép és saját gondolatunk maradt, mint ezeknek a türelmetlen, nagyon fontos(kodó) fiatalabbaknak. Én még nem vagyok nyugdíjas, de az akarok lenni.

Irkutszk 2010.12.14. 18:51:23

@tbjárulékfizető: Én is! Amióta elkezdtem az egyetemet, onnan szeretnék nyugdíjba menni. :( Lehet, kéne nézni valami második egyetemet? :)

(Félreértések elkerülése végett: Nem, nem 24-25 évesen szerettem volna nyugdíjba menni, hanem nyugdíjkorhatárig szeretnék játszani, tanulni, nem pedig belefásulni valami egyféle munkába.)

tbjárulékfizető 2010.12.14. 18:57:43

@d'oh: Amíg nincs legális eutanázia, azt a lövést nem fogod megkapni. És meghalni , hosszú öregség után nem megy könnyen, a könnyű halál nagy adomány.
A másik : Mit tiszteljen benned az idős ember, nem ismer?
Amikor a fiatalabb és jól nevelt korosztály tiszteli az időseket, az szocializáció kérdése is, egységes társadalmi elfogadás kell hozzá, sok helyen van ilyen a világban, Pl Japánban, Kínában, néhány arab országban.
Magyarországon nincs ilyen.
Látszik a kommentekből. De ha megérik, a most méltatlankodó nagyhangúak is lesznek öregek. És akkor, mert ez az egész eszkalálódik, jaj lesz nekik. Most még csak a hajléktalanokat gyújtja fel néhány unatkozó fiatal. Ki tudja, velük mi lesz?

Dr.laikus PhD 2010.12.14. 18:58:28

@tbjárulékfizető:

Én sem vagyok még, de nem a korom miatt, hanem egyszerűen így tartom karban az agyam és magam. :)

Gondolkodni nem volt szabad, habár a Közgáz azért mindig kinevelte a maga kurucait.
Ami tilos azt nyilván ki kell próbálni.
Most nem tilos gondolkodni, de nincsen zsinór mérték sem.
Tőlünk meg úgy látszik nem tudják megtanulni.
Sok az álforradalmi szöveg. :(((

El Visco Stello (törölt) 2010.12.14. 19:00:40

...hogy szalad az idő!
A rendszerváltás óta már több, mint a fele eltelt a szocializmusban töltött időnek. Nem kéne ugródni egyet?

epres négercsók 2010.12.14. 19:01:14

@GG84: Félreérthető voltam, a kéréseim, hogy miket kellene mellőzni, mindenkinek szóltak. Csak az első mondatot szántam neked.

Leroi 2010.12.14. 19:01:40

@tbjárulékfizető:
Mindez az emberi gyarlóságon alapszik.
Ha letarolnak egy országot, életveszélyes helyzetbe sodorják a népét akkor életrekél annak egészséges életösztöne, ami nagyon kemény motiváló erő...
Eltakarítja a romokat majd építeni, szépíteni kezdi az országot, alkot.
Ez addig tart, amíg felépítette, fejletté tette és kialakít a maga számára egy viszonylagos jólétet...
Ha megszűnt a motiváló vagy kényszerítő erő, akkor a nép elkezd tunyulni, lazsálni, kibúvókat keresni a munka alól, a becsület, tisztesség árfolyama is zunhanórepülésbe kerül...és a szép, felépített ország belülről elkezd rohadni.
Minden ország, minden birodalom átment történelme során legalább egyszer ezen a metamorfózison.

Irkutszk 2010.12.14. 19:03:56

@El Visco Stello: Az általam ismert becslések szerint egy emberöltőnyi időre van szükség, azaz 30 év még hátra van ;) Reméljük, kinőjük egyszer.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:06:33

@Irkutszk: Frissen végzett mérnökként komolyan méltatlankodtam azon, hogy amíg fiatal vagyok, addig alig élek, csak a meló, a háztartás, meg a gyerek, aztán hétvégén néhány szabad óra. Bezzeg, ha nyugdíjas lehetnék! Főleg az egyetem után hiányzott a laza életmód, a felelősség lényegesen kisebb mennyisége.
Úgy látom, más is átélte ezt.
De aztán belejössz, főleg, a teszel is azért, hogy ne fásulj el. Én , ha már untam és nem okozott örömet, tovább álltam a munkahelyemről, mást csináltam. És másfajta szakmákat is kipróbáltam. két véglet: Egyetemi óraadó tanár a KLTE-n és biztosítási üzletkötő. Mindkettőt élveztem, bár az utóbbival kerestem többet.
A mostani munkámat is élvezem, ehhez 52 évesen tanultam egy főiskolán szakmai ismereteket. Csak fél éves volt, de nem egy szokásos gyorstalpaló.
És még valami, amit az első években tanultam tanult kollégáimtól: " A szart is lehet színvonalasan lapátolni"

Bikli néni 2010.12.14. 19:06:57

Látom, menthetetlenül sikerült elkanyarodni a témától, úgyhogy a következő mondatommal még a végén off leszek: Azért nem csak a nyugdíjasokon múlik. Jó, persze rajtuk is, de néha a dokin is. A korábbi háziorvosunk (szintén nyugdíjas :D) pl. direkt marasztalta a betegeket. Ezért se jártam oda soha, mert minimum fél óra volt egy beteg. Egyszer velem is előfordult, emlékszem, hogy egy október 6-i napon evett oda a fene, hát, ne tudjátok meg, micsoda történelmi kiselőadást hallgattam végig...

Irkutszk 2010.12.14. 19:13:37

@Bikli néni: A másik véglet :)
De azért remélem, minden beteg megkapta a maga kis orvosi csomagját (recept, tanács, ellátás). Kíváncsi vagyok, hány TAJ kártyája lehet(ett).

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:15:04

@Dr.laikus PhD: Én nem éreztem, hogy tilos volt gondolkozni. De az is igaz, hogy sohasem fogtam görcsösen az íróasztalomat és szakmailag mindig nagyon sokat tudtam, mert tanulni nagyon jó dolog. Meg így kellően magabiztos lehetsz egy férfitársadalomban. Rebellis természetem van, kétségtelen, de nem féltem felállni és tovább menni. A férjem is ilyen, soha nem volt ebben vita köztünk. Menjünk? Menjünk. Majd lesz valahogy. Lett. Néha azonnal, néha később.
Láttam megtörni nagyhatalmú vállalatvezetőt, szúrni a hasába az inzulint, a beosztottjai átalakulását, a sok kiskirályból csicska lett az új -olasz-tulajdonos mellett. Sohasem értettem, mi az, ami ott tartja őket.
Nem vagyunk tehetősek, annyi van, ami elég, de belül béke van bennem.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:17:04

@Leroi: spirális fejlődés. valami ilyesmi a neve a szakzsargonban. De azért van itt más is, lehet, hogy tényleg nem ismeri Róna Péter könyvét?

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:21:53

@Irkutszk: Mióta tart?
Az én fiam 8 évig bírta. Azt mondta, nagyon szép hobbi, de megélni nem lehet belőle.Most mást csinál, azt is élvezi, aztán ki tudja, mit fog a jövőben tenni?
És mindent tudok használni a régi munkáimból, minden tapasztalat csak segít abban, hogy a jól megálljam a helyem, mert csak egyet csinálni, az nagyon egyoldalúvá tesz.

Irkutszk 2010.12.14. 19:35:10

@tbjárulékfizető: Idén PhD-ztam. Dolgoztam mellette gyógyszertárban félállásban majdnem mindvégig. Vállalhattam volna ügyeletet is gyógyszertárban. Akik természettudományi vagy pl. vegyészmérnöki végzettsége van, sokkal rosszabb helyzetben vannak, mert nem tudnak ilyesmit vállalni, mint én tettem/tehetten volna.

A kutatólét egy kicsit gyökértelennek tűnik nekem jelenleg. Oda megy az ember, ahol munkát talál, és ezt nemzetközi szinten értem. Még egy lehetőséget tudok kutatónak, a gyógyszergyár (Magyarországon korlátozva Budapestre és Debrecenre, ha jól emlékszem. Ott épül(t) a TEVA-nak valamije.)

Irkutszk 2010.12.14. 19:36:41

A nyelvtani hibákért elnézést.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 19:50:49

@Irkutszk: nem, több gyógyszergyár is van.
a TEVA Budapesten, Gödöllőn és Sajóbábonyban van, a Sanofi Veresegyházon és Budapesten, , a Biogal Debrecenben.
A fiam fizikus és programozó. Fizikusként a + programozói tudásával volt előnyben, most programozóként a fizikusival.
Dolgozott Nasa programon, egy másik munkán egy amerikai egyetemnek is, de ehhez nem kellett külföldre mennie. Nem is akart állandóan, csak amikor kellett, kiutazott.
Mindig elcsodálkozom rajta, pedig én is használom, hogy a net mit jelent. Hogy a skypon egyszerre beszél a japán, a norvég, a spanyol barátjával. Nekik( nektek) már kinyílt a világ így is, virtuálisan.
De bocs, nem akarlak bántani, de ha én jobban ismerem a gyógyszergyárakat, akkor hol akarsz kutató lenni, milyen témában, rákészültél erre tényleg?.

Bikli néni 2010.12.14. 19:54:19

@Irkutszk: 1500-2000 kártyája minimum volt az öregnek, és ez csak a mi kisvárosunkban, a többi községet ide se vettem. Ma már az utódjának sokkal több van, de az egy fiatal kis csaj, és nagyon a sarkára állt, egy beteg sem tölt bent öt percnél többet :) A kis dokinéni csak vizsgál, egy post-itre felírja, hogy milyen gyógyszer kell, azt a szomszéd szobában odaadja az asszisztensnek, aki még 5-10 percig elvan az emberrel. Ez sokkal jobb rendszer. Ja, és új váróterem van, kellemes zenével :D (kár, hogy elköltöztem otthonról...)

bakela 2010.12.14. 20:01:34

Reggel óta, -mióta átfutottam a posztot- egyfolytában azon törtem a fejem: miként is lehet, hogy hozzám mindenki kizárólag délelőtt jár a rendelésre?

WAZZE! Rájöttem!

Csak délelőtt rendelek.

ondol 2010.12.14. 20:03:07

Elfárasztott az a gyűlölethullám amit ma tapasztaltam.
Én bírom a fiatalokat, szemtől szembe nem ilyenek mint amit itt összeírtak.

Elfelejtik, hogy ők a "panel"-generáció, és ha megöregszenek többen lesznek, mint a mai nyugdíjasok.

@tbjárulékfizető: világéletben én is mindig tanultam. Nem szeretek úgy dolgozni, hogy ne értsek hozzá. Volt, hogy haragudtak a tanulásomért a munkahelyen, mivel tudták, hogy nem zsarolhatnak semmivel, mert ott tudom hagyni őket. Ez ad egy tartást, és én ezt szeretem, ez ad nyugalmat.

apolka11 2010.12.14. 20:20:13

@ondol: Most minden más kérdést félretéve, hogyan lesznek többen a mai fiatalok mint a mai nyugdíjasok? Nem folyamatos népességcsökkenés van?

apolka11 2010.12.14. 20:22:32

@Irkutszk: Egy volt osztálytársam is PhD-zott gyógyszerész, jól él belőle egy svájci gyógyszercégnél dologzik. És szereti is.

Mi a férjemmel a bölcsészpályán (haha) csináltuk ugyanezt, na, ez tényleg max. hobbi, megélni, még minimum szinten sem lehet:):)
Neked viszont drukkolok!

tbjárulékfizető 2010.12.14. 20:23:14

@ondol: de azért ez csak így visszanézve ilyen könnyű, legyünk őszinték. Azért van egy kis félsz, amikor kilépsz és azt kérdezed, na most innen hogyan tovább?
De ha sikerül, akkor minden a helyére kerül. Nincs olyan tapasztalatom, amit sikerrel ne alkalmaztam volna később.
Biztosítási ügynök, van egy ki bukéja. De a tárgyalás technika, amit nagyon jól megtanultam ( jól kerestem ebben a szakmában)nagyon hasznos lett a későbbiekben. És hány ember nem veszi észre, hogy manipulálják! Néha kis ujjgyakorlatokat tartok most is, hogy nem felejtettem-e el. Sok megmaradt, sokat felejtettem.
Valami ilyesmi lehet az itteni reakciók sokaságának magyarázata is. Rengeteg agyilag manipulált hozzászólót olvastam.
Ők lesznek, akik mindent megszavaznak ezen túl is, főleg, ha a hatás a mostani horizonton túl érződik majd. De nem ez a politikusok álma?.

Bikli néni 2010.12.14. 20:27:50

@bakela: És ezt hány körzetben? Nálunk még otthon a doki azért rendelt csak délelőtt vagy délután, mert a nap másik felét 3 faluval odébb a másik rendelőjében töltötte.
Tényleg, ezt ti, orvosok határozzátok meg szabadon, hogy mikor rendeltek, vagy van erre valami szabályzat?

tbjárulékfizető 2010.12.14. 20:29:34

@ondol: azért ez csak visszanézve ilyen egyszerű, legyünk őszinték.
Az itt kommentelő nyugdíjas ellenesek a politikusok álma. Nem gondolkozik, szúk a horizont, amit lát maga előtt, mindent megszavaz, ha jól manipulálják. ha sikerül találni egy bűnbakot, akit szidhat a nyomora miatt.
Engem is elfárasztott ez az egész, mára befejeztem.

tbjárulékfizető 2010.12.14. 20:30:42

Az előző komment nem ment át, megírtam rövidebben. Maga mindent kétszer mond, mindent kétszer mond? nem csak így jött ki. Jó éjt.

Irkutszk 2010.12.14. 20:33:22

@tbjárulékfizető: Elnézést, ismerek több gyárat is, csak úgy nagy általánosságban a helyszíneket mondtam :D Nekem Veresegyháza=Budapest, stb. :D

Nem gyógyszergyárban, hanem alapkutatásban dolgozom.

bakela 2010.12.14. 20:37:07

@Bikli néni:
A szabály:
heti min 15 óra, napi min 2 óra.
Ennyi: slussz-passz.

pakesz (törölt) 2010.12.14. 20:40:04

@tbjárulékfizető: "Az itt kommentelő nyugdíjas ellenesek a politikusok álma."

en nem vagyok nyugdijasellenes sot!!!
csak tegyenek ok is ezert a kurva orszagert
es ne kapjon tobbet egy nimand oreg aki belso munkanelkulikent reszelte a f@szat mint egy mai melos

mert tobbet kap
es ez engem nagyon bant

amugy meg a sok nyugdijas akit pl. most a cocik kivittek az az alma a politikusoknak!!! ugy kimentek hogy fogalmuk sincsen hogy mi ez a manyup

nem gond, csak pl. a gyerekeknek kene adni szavazati jogot igy ki lenne utve a nyugger powa

Ugyandehogy (törölt) 2010.12.14. 20:41:45

off (kérlek, ne töröljétek azonnal):
24 ÓRÁS ÜGYELET:
stop.hu/articles/article.php?id=789878

füles1098 2010.12.14. 20:55:29

@pakesz: még is mit szeretnél, hogy tegyen egy hetven felett járó ember?
Gondolod nem tett eddig épp eleget?
Te, Viktorálma!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.14. 21:02:11

Noha tudom, hogy illetlenség, de visszatérnék a bejegyzéshez...

"A nyugdíjasok szíveskedjenek délelôtt jönni."

Tehát nem arról van szó, hogy máskor visszautasításra találnak, csupán arról, hogy ha a kedves nyugdíjas magától nem akar figyelmes lenni mások iránt, akkor a papírlap felhívja rá a figyelmét.

Amely nyugdíjasnak egyszerûen elkerülte a figyelmét, hogy bizony valószínûleg ô szabadabban választja ki az orvoslátogatás idôpontját, mint mások, az alkalmat kapott rá, hogy homlokára csapjon, "ejno, valóban".

Aki pedig sem figyelmes nem akar lenni, sem a papírlap hatására nem jön rá, az levelet ír a praxisblognak.

Pedig szimplán lehetnénk kölcsönösen figyelmesek és udvariasak is.

Leroi 2010.12.14. 21:52:08

@Babette_:
Igen, ez a valódi MEDICÍNA...
Zachert hallottam egy pár alkalommal továbbképzés kapcsán előadni, brilliáns előadó, fantasztikusan jó szakember...

huncut 2010.12.14. 23:11:02

@szomorutojas: Légy nyugodt, a nyugdíjas sem ellensége önmagának, ugyanúgy nem szeret feleslegesen várni, mint te vagy én. Az előjegyzés-kérésnél meg, mint már említettem, nyugodtan lehet neki javasolni, hogy inkább a délelőtt jöjjön, ha nem sürgős a baj. De ne döntsük el helyette, neki mi a jobb, és különösen ne írjuk ki papírlapokra, hogy nyugdíjasok csak délelőtt jöjjenek. Ugyanolyan joguk van az orvosi ellátásra, mint másoknak.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.12.14. 23:51:42

@huncut: jog? joga van. no és? Nekem meg jogom van az autómmal a legnagyobb hóban elindulni, oszt mégsem teszem, pláne ha rádió bemondja, hogy kérik ne tegyem.

Ha a nyugdíjasok eddig is akkor mentek, amikor a legkevesebbet kellett várni, vagy másokat váratni, vajon a papír miért született?

huncut 2010.12.15. 00:06:04

@szomorutojas: Mert bűnbakot kell találni ahhoz, hogy ne a rendszer helyességében kételkedj, hanem legyen kin levezetned a dühödet, a frusztrációdat.
Tényleg semmi más nem kellene, mint komolyan venni az előjegyzési rendszert, és mint ahogy itt néhány orvos is állítja, nem kell feleslegesen várakozni senkinek, megy ez, csak akarni kell. De bűnbakot állítani könnyebb.

Állítsuk meg a ......... 2010.12.15. 08:01:05

Nálunk a háziorvosnál sok gondot okoznak még az időseken kívül, az előretolakodó csókos betegek, a jogsit meghosszabbítók.
Mivel a doki üzemorvos feladatokat is ellát, azt is a sima rendelési időben teszi, a valóban beteg emberek kárára, így előfordul, hogy a mocskos biztonsági cég alkalmazottait pofátlanul hamarabb hívja be, aztán lehet várni fél órát, mert nekik kell EKG, meg egyebek.
Történt már olyan, hogy a egyik labdarúgó úrfi, a senkiházi besétált, persze, hogy a huszonéves nyikhaj azonnal a rendelőbe került.
Ráadásul a doki minden nap csak egyszer rendel, hol délelőtt, hol délután.

Friedman 2010.12.15. 09:52:30

@Csigorin: A technikai fejlődést valóban nem lehet összekeverni, de azért az, hogy Trabid volt vagy Ladád, az nem a technikai fejlődéssel függött össze. Nyugaton már bőven teljesen jó kocsikkal jártak, mikor itt még mindig a szoci autók pöfögtek.

Az, hogy kinek mikor volt jobb az egyéni tényezőkön is múlhat (20-30 éve még fiatalabb voltál, az mindig jobb). Na de azért nekem ne mond, hogy ma nem tudsz megengedni magadnak sokkal több mindent, mint régen. Elmész moziba, megnézed a legújabb filmeket, esélyed van külföldre utazni, akkoriban erre semmi esély nem volt, hacsak nem Te voltál a párt fő üdvöskéje. Az, hogy mennyi volt a kenyér meg a tej, az teljesen irreleváns kérdés. Államilag szabályozott ár volt, semmi köze nem volt közgazdasági racionalitáshoz. Romániában is ez volt, csak ott nem vettek fel hiteleket, ezért üresek voltak a boltok polcai. Itt ment a gulyáskommunizmus, a GDP 100%-ára rúgó adóssággal sikerült megteremteni egy relatíve elfogadható életszínvonalat. Az emberek ennek ellenére valmiért mégis leváltották a rendszer 89-ben (úgy ahogy 56-ot is megcsinálták).

Persze minden rendszernek vannak haszonélvezői, Te lehet, hogy azok közl tartoztál, akik beléptek a pártba, hogy előnyökhöz juthassanak, most pedig hiányoznak ezek a kiváltságok. A kapitalista világ azoknak kedvez, akik tudnak küzdeni, tanulni, dolgozni. Sajnos Magyarországon már több az olyan, aki nem ebbe a kategóriába tartozik. De mégis ez a réteg viszi előre az országot, termeli a nyugdíjakat, egészségügyi ellátást, ingyen oktatást, szociális segélyeket, srb.

pakesz (törölt) 2010.12.15. 10:06:11

@huncut: ez a rendszer, hogy idoalapon beosztjak, aki raer barmikor az menjen akkor amikor a tobbi nem er ra
amugy nem lattam dühöt vagy frusztrációt szomorutojas hozzaszolasaban
ugy tunik inkabb te vagy duhos meg frusztralt amint ez a tema szobakerul

Csigorin 2010.12.15. 12:28:52

@GG84: Na de azért nekem ne mond, hogy ma nem tudsz megengedni magadnak sokkal több mindent, mint régen

Marpedig mondom, mert igy van. Akkor olcsobb volt a mozi, manapsag egy mozijegy ketnapi kajam ara.
Kulfoldre siman volt esely utazni ha elinteztem az adminisztraciot, nehezkes volt, illetek kellett meg ablak az utlevelbe, de pusztan burokratikus akadalyai voltak, nem anyagi.
Manapsag meg hiaba adnak utlevelet automatice ha egyszer nem telik ra hogy utazzon az ember.

A partba se lehetett csak ugy az utcarol belepni, felvettek azt akit arra erdemesnek talaltak. Felre ne erts, megvetem azokat akik csak elonyokert, aljas kepmutatasbol leptek be, es sajnos lathatolag tobben voltak.
Nem voltam tag, koromnal fogva, de minden tovabbi nelkul lettem volna, mert egyetertettem es egyetertek most is az elvekkel, ellentetben az elvtelen koponyegforgatokkal.

Valo igaz hogy minden rendszernek vannak haszonelvezoi, kerdes hogy milyen aranyban. Akkor az egyszeru ember elott sok lehetoseg nyitva allt, manapsag meg van egy felsoi tizezer aki a penzebol mindent megvehet, van egy igen csekely letszamu kozeposztaly aki csak kicsit el rosszabbul mint azelott, meg vannak milliok a nyomor szelen.

huncut 2010.12.15. 13:26:40

@pakesz: Nem láttál te még engem dühösnek. :-)

Viszont tényleg szomorú vagyok, hogy bedőltök az ilyen demagóg szövegeknek, hogy csoportok egymás ellen fordításával el lehet terelni a figyelmeteket a rendszer hibáiról. Ha most hagyjátok, hogy a nyugdíjasok háttérbe szoruljanak a pillanatnyilag dolgozókkal szemben, akkor a következő szembeállítási kísérletnél már más szempontok alapján osztják tovább a "felül maradt" csoportot. És majd csak nézünk, hol a határ. Ki végez felelősebb munkát? Ki kerülhet mások elé: az igazgató vagy az esztergályos?...
Holott baromi egyszerű a megoldás: 40 fokos lázzal nem kell elmenni a körzetihez, mert ilyen állapotban senki se mászkáljon, de kimennek hozzá, ha valaki csak gyógyszert akar vagy beutalót, az kérjen olyan időpontot, ami tetszik neki, és működjön az előjegyzési rendszer. Érdekes módon a lányom orvosánál működik, sosincs két embernél több egyszerre a váróban. Más orvos is írta, hogy náluk működik a dolog. Akkor miért nem lehet javítani egy előírt és egyébként is működő módszerrel azon, hogy sokan elégedetlenek a várakozási idők miatt?

Friedman 2010.12.15. 13:30:17

@Csigorin: Hát, nem tudom melyik kommunista elvvel értesz egyet, de ezt már Te tudod. Ideológiai vitába nem mennék bele feleslegesen.

Neked ezesetben tényleg Észak-Koreát tudom javasolni (esetleg Kubát, de ott már eléggé felpuhultak a hagyományos kommunista elvek) :)

Viszont az egész országra ne kényszerítsd rá a világlátásodat, ez egy kapitalista ország. Ha újra a kommunizmus irányába lépnénk, akkor megígérem, én fogok lelépni (mondjuk az USA-ba).

Csigorin 2010.12.15. 13:42:17

@GG84: En azert maradnek a sajat szulofoldemen, ha nem problema :)
Amit gondolok azt nem sozkasom masokra rakenyszeriteni, ugyanezt varom el visszafele is. JELENLEG kapitalista, az teny, szeretni nem kell, de ez van, ehhez kell alkalmazkodni...

Mondjuk ha mar Eszak Korea, hat... a csinnadratta az megmaradt, a dzsucse meg megmagyarazhato a marxizmus talajan, sot, annak nem mond ellent alapjaiban, de a Kim Dzsong Il fele shongun iranyzat, ami az osztalyelmelet helyebe a hadsereg vezeto szerepet teszi, hat, maradjunk annyiban hogy elegge meredek. Szoval azert vannak ott is ideologiai attitudok, nem beszelve a dinasztikus utodlasrol ami aztan minden csak nem egy demokratikus, szocialista vivmany.
Mellesleg nem tudok koreaiul, ugyhogy oda nemegyhamar lepnek le :) spanyolul se, bar azt szandekozom tanulni.

Node ez mar tenyleg messzemenokig OFF :))))

DenisaM 2010.12.16. 16:18:43

Szerintem remek ötlet! Már csak a bkv-n kéne bevezetni, hogy ne a reggeli-esti csúcsban mászkáljanak a banyatankkal, és máris kellemesebb lenne dolgozónak lenni és gyerekkel közlekedni... :)

Irkutszk 2010.12.16. 17:19:05

@DenisaM: Itt egy hozzászóló említette, hogy régen azt hiszem, Szegeden (?) a különböző munkahelyek direkt elcsúsztatott időkben kezdték a munkát. Nekem az az ötlet is tetszett, bár hozzá kell tenni, hogy akkor mindig ugyanolyan legyen a munkakezdés, hogy a családok élete ettől függetlenül állandó lehessen. A változó munkabeosztás a legrosszabb, szerintem.

hawkeye 2010.12.19. 08:37:35

@Gabiiiiii: Nem, kettővel errébb... :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása