A piaci alapú kapcsolat nem tesz jót a gyógyításnak.

2010.11.05. 13:00

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy a legmorcosabbnak és legtagadóbbnak tűnő ember/orvos a valóságban nem a leglelkiismeretesebb-e... Itt mindenkinek van valamilyen kialakított képe. De hogy mi a valóság?

 


A kiégés tényleg probléma, és ha a körülmények ilyenek maradnak, egyre fiatalabb korban mennek majd tönkre az emberek (Szerintem amúgy nem csak az orvosok. Ismerek pár fiatal mérnököt, például ők is nagyon szívnak.)


De az is hozzájárul az egészhez, hogy régebben más volt az orvos-beteg viszony, ez volt a "paternalisztikus" kapcsolat, amikor az orvos megmondta a betegnek, hogy mi a teendő, és a beteg azt tette. Az idősebbek ma is ilyenek, általában nem kérdezik meg az orvostól, hogy mért ez a gyógyszer és mért nem másik, és ha van is kérdésük, az a gyógyszer szedésének a módjára stb. vonatkozik, egyébként azt mondják, hogy "drága doktor úr, ön az orvos, azt teszem, amit mond". Sok ember egyébként a túl partneri kapcsolatot úgy értelmezi, hogy az orvos bizonytalan.


Ahogy fokozatosan (vagy nem fokozatosan) kialakult a piaci társadalom, megváltozott az orvos-beteg kapcsolat, a betegek sokszor ügyfélnek tartják magukat (ez itt a blogon is kiderül), sőt megrendelőnek. Ez a piaci alapú kapcsolat sokak szerint nem tesz jót a gyógyításnak.


A fönti két rendszer ideális keveréke lehet az, amit, ha jól emlékszem szociológia meg kommunikáció óráról, "konszenzus-modellnek hívnak", ahol az orvos-beteg találkozást, mint két szakértő konzultációját írják le. Az orvos a betegség szakértője, a beteg pedig saját magáé, ő ismeri a körülményeit, a lehetőségeit, céljait stb. Ketten együtt dolgoznak a betegség ellen.


A gond az, hogy a "paternalisztikus" modellben nevelkedett emberek a piaci modelltől kb. sokkot kapnak. (Egyébként a szélsőséges formájától én is, de valószínűleg jobban tudom leplezni). A betegek pedig, akik egyrészt megszokták, hogy a banki alkalmazott akkor is mosolyog rájuk, ha belerúgnak, másrészt pedig rossz egészségügyi tapasztalataik vannak, igyekeznek a kiszolgáltatottság-érzésüket szélsőségesen piaci viselkedéssel kompenzálni.


Ami azért megint nem realitás, ismerve az egészségügy finanszírozottságát, helyzetét.


A cél a konszenzus-modell lenne.


Ha valaki eljutott idáig az olvasásban, annak köszönöm a türelmet.

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P75 2010.11.05. 12:27:08

@Borcsika: "vislkedése a nagyszüleim korúakban alázatot, mig az én korosztályomban mérhetetlen dührohamot okoz."

Igen és ez a reakció frusztrálja is rendesen az ilyen orvosokat. Nem tekint rájuk mindenki istenként :-(

Borcsika 2010.11.05. 12:37:30

@P75: ha ez bárkit is bánt, én sem tekintem őket sem Istennek, sem magamnál többnek. Ugyan úgy viselkedem az orvossal, mint bárki mással, mindaddig, amig nem él ezzel vissza. De onnantól kezdve, hogy elindul az fennkölt viselkedés, és a beszólogatás, sajnos én sem fogom vissza magam, hanem beolvasok. Nem káromkodva, nem durván, csak tudatom vele, hogy ő orvos, de én meg beteg vagyok, és marhára nem érdekel, hogy reggel jobb, vagy bal lábbal kelt, de viszonyuljon ő úgy énhozzám, ahogy én viszonyulok hozzá.
adja meg a tiszteletet, különben "amilyen az aggyonisten, olyan lesz a fogaggyisten".
fel kéne nőni végre a társadalomnak, és észre kéne venni, hogy az orvos nem több, mint mi, csak mást tanult. Nem a 30-as években vagyunk, faluhelyen, ahol az orvos ellátott 3 falut, és bármit is tett, mégiscsak ő volt a non plus ultra. ma már ez nem igy van.
aki pedig megcsömörlött, és nem tud uralkodni magán, az válasszon másik szakmát. nem kötelező orvosnak lenni, és az éjszakai meg hétvégi ügyeletet sem én kérem, hogy vállalja be, ergo ha odamegyek, akkor lásson el szájhúzogatás és beszólogatás nélkül.

Droidfigyelő (törölt) 2010.11.05. 12:45:31

@Scala:

Muszáj visszajutni ide, mert ez a lényeg:) Csakrákkal vagy anélkül (ez ugye meggyőződés, akár hit kérdése), az ember hihetetlen összetett jelenség, nem csak orvosi, hanem minden értelemben.

adamantium 2010.11.05. 12:46:21

@miklos.rabai: "Egyébként minden rák gyógyítható lenne ma is"
ezen finomítsunk kicsit, a cholangiocarcinoma, glyoblastoma multiforme, kissejtes brochuscarcinoma és még sorolhatnám jelen tudásunk szerint nem gyógyítható

pakesz (törölt) 2010.11.05. 12:46:35

@Irise: azert vannak olyan orvosok akiknek nem ilyen egyszeru a haladast elerni valljuk be :)
amikor kronikus nyavajak jonnek es a beteg meg allandoan jartatja a bagolesojet

Scala 2010.11.05. 12:51:01

@Borcsika: Pont hogy a másodévesnek nagy az arca, ez teljesen érthető. Minden szakmának van egy íratlan elvárásrendszere, amihez azonosulva megkönnyíted a haladást (egyetem, nehéz elméleti vizsgák, általános fellépés, gyakorlati teljesítmény, klinikai osztályvezetővel állásinterjú stb.). Rengeteg intellektuális, érzelmi és pénzügyi kihíváson lendít át. Ha ezen túl vagy, visszavedlesz emberré, kb. 35 éves kor körül.
Emiatt kár berzenkedni.
A többiben amit leírtál, van igazság.
@Irise:
amikor gyorsan kell, a penge, rohadt agilis, bevallottan adrenalinfüggő traumatológusra van szükség. Semmi vita.

Az autoimmun betegségekről és a rákról írta, hogy valódi 'okok és valódi megszüntetés'.
Ááá.
Hagyjuk.

pakesz (törölt) 2010.11.05. 12:56:20

@pakesz: ja es hozzatennem hogy azert biztos ami biztos alapon korbelatogatja az orvosokat, marmint szakorvosokat
most akarjak ezt is megreformalni vegre csak betegut menedzselesnek fogjak hivni...
ja es lesz orszagos szintu ellatas is, ami azt jelenti, hogy bizony bizony nem lesz specko osztaly minden XI keruletnel kisebb kis pocs varoskaban...

Scala 2010.11.05. 12:57:14

@Droidfigyelő: Igen.
(van egy kis kavar a fejekben az istenhit és a tömör fizikai testen túli 'dolgok'-ban való hit között, de mindegy... egyetlen szó a nagyokosoknak: kvantummechanika)

Droidfigyelő (törölt) 2010.11.05. 13:26:58

@Scala:

Így van, de én a hitet sem becsülném le. Az erős istenhit segíthet pl. a betegségnél is. Mindenesetre az élet nem csak kémia, biológia és fizika.

Borcsika 2010.11.05. 13:47:18

@Scala: hát én is azt mondom, hogy a másodévben már szélesvásznúban nyomják.
az a baj, hogy 35 éves korukra már annyi beteggel találkoznak, akikben felmerül, mi a fenét képzel magáról ez az ember, hogy addigra már hiába vetkőzné le az effajta viselkedést, vagy nem sikerül neki, vagy már mindegy mert a betegek nagy része utálja

aesculap 2010.11.05. 14:36:26

@miklos.rabai: Csak néhány tévedésedre (pontatlanság) hívnám fel a figyelmet:
- a rák (carcinoma, cancer) hám eredetű rosszindulatú daganat, vagyis soha nem lehet jóindulatú. Aminenek tokja van és nem ad áttétet, az benignoma (adenoma, fibroma, lipoma etc.), vagyis nem rák. Hozáteszem,hogy nem minden rosszindulató daganat rák, (pl.sarcoma, mesenchymális daganatok, GIST, stb),sőt, ezek viselkedésüket tekintve általában malignusabbak a ráknál.
- a hasnyálmirigyrák öt éves túlélése csak akkor o%,ha nem operálják meg időben. A prognózisa, sajnos, még így is rossz, de a 0 %-nál sokkal jobb. Vannak gyógyszeres kezelésre és besugárzásra is nagyon rosszul reagáló daganatféleségek, ilyen a hasnyálmirigy ráh, vagy az Adamantium által említett cholangiocarcinoma, de ezek is időben operálva (különösen a Klatskin tumor) eltávolíthatóak, tehát a beteg "meggyógyul" - vagy legalábbis daganatmentessé tehető).
PS : lám, én megtörtem a hallgatást (igaz, Orövoár-t idézve, megnyuszultam), ezért tisztelettel kérem Hatodévest, Ő is szólaljon meg. Hiányoznak értékes észrevételei, amelyekkel nagyrészt egytértek (hogy mivel nem, azt leírtam). Komoly felnőtt ember nem játszik sértődősdit. A világ sokszínű, a benne élő emberek különbözőek, a vélemények eltérőek. Ezért még nem kell egymásra haragudni. Az indulatos megjegyzést pedig sajnálom, nem akartam megbántani.
Tisztelettel: Tódor Piroska NÉNI.

Dr.laikus PhD 2010.11.05. 14:46:27

@P75:

Javított! Daganat. A többi leírva. :-))

Scala 2010.11.05. 14:52:24

@Borcsika: Addigra már túl sok kárt tett, kivégezni a nagypofájút mind! 20 évesen! :-D
Ez az összes 'elit szakmára' igaz, akkor már...

Dr.laikus PhD 2010.11.05. 14:53:47

@P75:

A tudást miért nem lehet tisztelni?
Ez kijár mindenkinek. Mérnöknek, közgazdásznak, orvosnak, tanárnak.
Mindenkinek aki munkát fektetett a magasabb szintű tudásba.

Ha én elmegyek hozzád, hogy tervezd meg a házamat, vagy annak fűtését, nem szólok bele, pedig megfizetlek nyilván jól, de tisztelek benned valamit amit én nem tudok.

Mi a frász irritál mindenkit csak az orvos? Sejtem, hogy ki kell bányászni a felismert, vagy meg nem figyelt tünetekből, hogy mi lehet a bajunk.
Ez egyfajta kérdezéstechnika.
Baromira idegesíti a beteget, hogy ő mond valamit és még van kérdés.
Neki minden tiszta. Fáj és nyom és dagadt és veres, és görcsöl és lázas.
Azonnal gyógyír.
Ja hogy ettől még ez sok minden lehet és még annak az ellenkezője is, még a felelősség is az orvosé?
Hát ezért utáljuk, hogy nem gondolatolvasó.

Dr.laikus PhD 2010.11.05. 15:00:35

@Scala:

Mamma mia!

Belegondoltam a kvantummechanika átrendez minden mai tudásunk és hitté hiedelemmé válik.

És mégis betegek leszünk, mert a többség hite, hiedelme irányítja az életünk, mert a beilleszkedés képessége nélkül életképtelenek vagyunk.

Persze a hit tagadása is egy fajta hit.

Ohmmmmmmmmmmmm. :-)))

aesculap 2010.11.05. 15:06:43

@aesculap:
Az utóirat békítési kísérlet akart lenni.

Scala 2010.11.05. 15:16:14

@Dr.laikus PhD:
Nem átrendez, kiegészít.
Többség-kisebbség: lehetetlenül hangzik- számomra is, de ha jól értem az egység a cél, csak arra már baromira nem emlékszünk.
"Mégis betegek leszünk": C. G. Jung: a félelem archetípusának hívja, le kell majd tenni.

Irkutszk 2010.11.05. 16:24:33

@orövoár: "Csak a gyógyítás szó itt nem állja meg a helyét. Adtunk neki haladékot a kezeléssel, oszt annyi."

Ha neked 20 év csak haladék, akkor az egész élet is csak egy haladék a halál előtt.
Ma már mérik a betegek életminőségét, úgyhogy akár statisztikát lehet arról szerezni (talán), hogy az ötéves mellrák túléltek milyen életminőségben tengetik sorsukat, átlagosan. És eszerint lehet sajnálni őket, vagy megemelni a kalapot az orvostudomány és művelői előtt.

Leginkább Junggal értek egyet. Az orvostudomány (az ő korában) csak segíteni tudta/tudja az emberi szervezetet a gyógyulásban. KIVÉVE! az antibiotikumokat (antimikotikum/antivirális szerek, stb), amelyek az emberi szervezetet ért támadó felet elpusztítják.

Leroi 2010.11.05. 16:36:23

Gyerekek, addig örüljetek, amíg a magyar egészségügy ilyen és a habzó pofákat jó keményen befogni.
Agyongyötört, szénnéegzercíroztatott és (mint ezen a blogon is tendenciózusan történik x-edszer) agyonszidott orvosokkal, minden tök ingyen és azonnal van, b@szd meg, rögvest, szempillantás alatt.
Van tőlünk keletre egy EU tagállam, ahol bennt ülsz a haldokló nagyapa ágya mellett a kórteremben, TE cseréled a pelenkát, TE mosod ki a fenekét, TE csinálsz mindent és végül TE fogod le a szemét, ha elhuny.
Nem a nővérekikel nyalatod a beteg seggét és sajátodat, nem az orvost b@sztatod napestig a legmarhább követelőző ötleteiddel.
Nem, b@szd meg, TE CSINÁLOD.
És tudod mit?
Miután mindez lezajlott és már a temetéshez készülődnél, jön egy számla, amely tételesen tartalmazza
az összes gyógyszer, kötszer, mosószer, étel, injekcióstű, fecskendő, infúziós szerelék, 0,9 % NaCl stb. kp.-ben kifejezett és nem is kis ÁRÁT, amelyet aztán qrvára kicsengettetnek veled.
Szóval FIZETSZ a végén, érted?
Érted, tükörsimára nyalt fenekű, Fenséges Magyar Beteg?

ondol 2010.11.05. 16:50:32

@Leroi: ideges vagy, beteg leszel, oda lesznek a csakráid meg vissza:-)

"habzó pofákat"...Te most itten nem habzol????:-DD

Leroi 2010.11.05. 16:53:04

@ondol:
De de...:)
Azonban dühít a jóllakott újgazdag rinyálása, csak mert ez a habos sütemény nem az a habos sütemény.
Miközben máshol ilyen ellátásról még álmodni sem mernek.

Leroi 2010.11.05. 16:56:52

@miklos.rabai:
A 100 évvel ezelőtti országhatáraink közt, mai technikai színvonalon...;)
Jó kérdés volt...:)

Dr.laikus PhD 2010.11.05. 17:03:37

Magyar beteg egy kicsit figyeljen már!

giulio.freeblog.hu/

orövoár 2010.11.05. 17:16:38

@Irise:
"Úgyhogy elmehetsz te a b.p.-ba. Az összes csakráddal együtt."

Nem szívesen írom le, de te egy igazi paraszt vagy és ezen a diplomád sem segít. Nem én kezdtem a "szívcsakrázást" és nem is értettem vele egyet. Olvasd vissza, talán sikerül.

Leroi 2010.11.05. 17:25:18

@Dr.laikus PhD:
Az orvosegyetemi drill az felér egy kőkemény K.u.K. katonasággal, hat évig...És még itt sem ért véget, innen csak "talppal előre" lehet leszerelni.
A világ legszigorúbb hadserege, kőkeményen kikövetelt rangtisztelettel, vasfegyelemmel és komoly következményekkel járó büntetéssel, ha nem menetelsz uniszonóban az anyaggal, a tudással...

orövoár 2010.11.05. 17:30:22

@cenzorilla: A cenzorillától meg kérdezem, hogy ha Leroi kiverte a biztosítékot, hogyhogy a "b.p.-zás" meg nem?

Leroi 2010.11.05. 17:33:31

@orövoár:
A b.p. az egy elhanyagolt női nemi szerv, a b...meg, az meg egy nemzési aktusra való felszólítás...:))
Differenciálni kell a fogalmakat...:)))

orövoár 2010.11.05. 17:35:05

@Leroi: Ah!!!
Azt hiszem, elértük a mélypontot. Akar még valaki tovább fúrni?

Leroi 2010.11.05. 17:36:17

@orövoár:
Ne bomolj már, tréfáltam...

Leroi 2010.11.05. 17:39:41

@orövoár:
Chére Au Revoir, moi aussi..:*

orövoár 2010.11.05. 17:50:56

@Leroi: C'est gentil. Mais avant de fixer un rendez-vous, je dois savoir si tu es un docteur, ou pas. Si c'est le cas, je passe... :-(((
:-)))

Leroi 2010.11.05. 17:51:55

@orövoár:
Donc, je suis vraiment un docteur, malheureusement...:P

orövoár 2010.11.05. 17:56:29

@Leroi: Bon, tant pis. Merci pour la conversation!

orövoár 2010.11.05. 18:03:22

Hát gyerekek, ez a Leroi milyen egy édes ember! Én ünnepélyes kijelentem, hogy minden hozzászólásával hátrafelé és előrefelé is tökéletesen egyetértek.

Leroi 2010.11.05. 18:11:01

@orövoár:
Hehe, jó a humorod...:)

2010.11.05. 19:46:10

@miklos.rabai:
Sokat látott belgyógyász apám erre azt mondja, hogy ha annyira jó a jádeköves ágy, miért nem ügyelnek ők?

Amúgy a konszenzusmodellhez: vegyük csak példának az antibiotikum témát. A "megfázást" vírus okozza mégis, számos beteg két nap nátha után megjelenik a rendelésen, és sokakon messziről látszik, hogy antibiotikumért jöttek. Elmondhatom én a kiselőadásomat a rezisztenciahelyzetről stb, de látszik a szkeptikus tekintet. Ekkor szabadkozom.
Máskor már eleve úgy vezetem fel a javaslatomat, hogy a saját gyerekemmel vagy anyámmal vagy magammal mit tennék, mit szedetnék, de ettől függetlenül ő úgy dönt ahogy akar.
Én megtanultam az anyagot, ő használhatja a tudásomat ha akarja, ha nem meg lelke rajta. Részemről mindent dokumentálok...

Leroi 2010.11.05. 19:51:42

@doktrina:
Praxisom első öt-tíz évében az ördög pokolköve sem tudott ártani az egészségemnek, oltást sem vettem fel, minden fitt és flott volt, az utóbbi két évben viszont olyan influenzaszerű tüneteket produkálok, hogy komolyan terveztem a nekrológom megírását.
:)
A kezdet multivitaminos, sőt nullterápiás hév alábbhagyott és bizony mostanában gyakran nyúlok AB-hoz (ezalatt nem a szegény Alkotmánybíróság értendő:) és sokszor sikerrel.

adamantium 2010.11.05. 19:54:14

@Borcsika: a kommunista agymosás megtette a hatását nálad. minden civilizált helyen az számít, hogy adott szakemberből mennyi van, ha kevés akkor nagy az értéke, ha te főzni tudsz, azt 5 millióan tudnak ebben az országban, orvos 40 ezer van innen egyszerűen következik, hogy 125 ször ritkább dolgot tud, tehát valószínüleg a társadalmi szerepe sokkal nagyobb. ismerek olyan kollégát aki egy olyan műtéttipust végez amit senki más az országban és van úgy évi 200 kliense, akkor most ő fonstos ember vagy olyan mint te, mert ha te lebetegszel akkor majd megfőzi a levest a szomszédasszony, de ha ő felbaszódik és elmegy akkor az az évi 200 beteg mehet bécsbe műttetni magát. enyit a társadalmi fontosságról

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 19:54:25

...hátszóval úgy is, mint Fenséges Magyar Beteg el vagyok szömpöntyörödve. Hogy merjek ezután orvoshoz menni?
Jól látom, hogy nem követikegymást az elhatárolódások?

adamantium 2010.11.05. 19:58:27

@Borcsika: magasnyomású távvezeték-szerelő??? az mi? nem magas feszültségről akartál írni?

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 19:58:39

Egyébként meg semmi baj azokkal a csakrákkal, ha rendesen szedi az ember a gyógszert.

2010.11.05. 20:23:46

@doktrina: Újraolvastam amit írtam, az utolsó előtti mondat elég nagyképűen hangzik, de persze a beteg felé ez rendkívül udvariasan, mondjuk úgy, konszenzusosan van tálalva :)

Leroi 2010.11.05. 20:31:05

@adamantium:
Bizosan a "fotonnyomás" az optikai kábelekben...:)))

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 20:34:31

Ez a társadalmi fontosság dolog elég vérlázító. Nem hinném, hogy komolyan gondolod.
Borcsika, nyugi, van olyan energetikai közmű, aminek az a neve, hogy nagynyomású(nem magasnyomású) távvezeték.

Leroi 2010.11.05. 20:39:17

@El Visco Stello:
Gondolom, a Mexikói öbölben és olaj kering benne...

Nem, nem, az orvosnak nincs társadalmi fontossága.
Presze.
Tegyünk egy próbát.
Holnap, nov.6.-án, szombaton egyetlen orvos egyetlen kisujját se mozdítsa meg Magyarországon.
Mi, a 40 ezer jellegtelen, haszontalan tahó legyünk bár egyetlen egyszer olyanok, amilyennek leírnak bennünket egyesek.
Próbáljunk akár egy napig is naplopók lenni.
Vasárnap reggelre előre borítékolom a következményeket...

Hatodéves 2010.11.05. 20:42:05

@aesculap:
Kedves Aesculap/Tódor Piroska, egyáltalán nem vagyok megsértődve, csak most jutottam a nap folyamán először nethez. Arra a kritikára meg tulajdonképp rászolgáltam, úgy és olyasmit írtam, amit nem kellett volna. Részemről nincs harag, és köszönöm az üzeneteket :)

P75 2010.11.05. 20:43:16

@Dr.laikus PhD: dehát megkapják a tiszteletet! A többség nem jár részegen rendelőbe randalírozni és orvost verni. Persze hülye betegek vannak, ahogy hülye diákok, hülye vevők, hülye megbízók, stb is.
Én nem értem, honnan ez a tévhit, h az orvosokat nem tisztelik! Nem magasztalják őket az egekig, ahogy egy generációval korábban, ez igaz! De attól, hogy valakit nem bálványként tisztelnek, attól még tisztelik. Aki arra vágyik, hogy sámánként tiszteljék, az menjen el törzsi gyógyítónak, hát komolyan már.

adamantium 2010.11.05. 20:44:01

@El Visco Stello: és oszlopokon helyezkednek el azok a vezetékek? mert az se mindegy :)

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 20:50:03

@Leroi: Okés! Holnap nem dolgozunk, hanem elmegyünk sörözni egyet:)))
Ha úgysem akarsz operálni, akkor nem kell energia sem. Én is lerántok minden kart amit érek, oszt jónapot! A többiek meg - már aki túléli - legalább kialussza magát:)))

P75 2010.11.05. 20:52:34

@adamantium: egyszer egy ismerősöm mesélte, hogy az ő babája császárral fog megszületni, nincs különösebb oka a dolognak, csak annyi, hogy nagyon nehezen jött össze, és ezért szociálisan értékesebb mint a többi baba, úgyhogy nem kockáztathatnak egy sima szülést.
Nagyon kinevettem.

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 20:55:17

@adamantium: Hát igen, de nem szeretnék okostojáskodni. Az a domborzattól is függ, meg attől is, hogy mi van abban a fránya veztékben. A gőzcső pl előszeretettel tartózkodik oszlopokon.

adamantium 2010.11.05. 20:58:57

@El Visco Stello: magyarországon soha nem fog összefogni semmilyen társadalmi csoport sem, gondolom ismerős vicc:
lekerül a mi emberünk a pokolba és az ördögök körbevezetik, odaérnek egy nagy üsthöz amiben fortyog a szurok és benne rengeteg ember, az üst körül egy csomó fegyveres őr:
-itt kik vannak?
-hát az oroszok
-és miért nem menekülnek el?
-nem látod? van egy csomó fegyvere őr, ha valaki menekülni próbál lelövik
mennek tovább, odaérnek egy másik üsthöz, abban is emberek főnek a szurokban, nincs őr csak egy tábla: "az üstöt tilos elhagyni"
-itt kik vannak
-a németek
-és miért nem menekülnek el
-mert azok rendes emberek, ha ki van írva, hogy tilos, akkor azt be is tartják
odaérnek egy hamadik üsthöz, se őrök se tábla
-itt kik vannak?
-a magyarok
-és miért nem menekülnek el
-fölösleges, ezek olyanok ha valaki menekülni akar a többi visszahúzza

adamantium 2010.11.05. 21:02:35

@El Visco Stello: igen, a cső az vezeték is lehet, és ahogy van arritmológus úgy biztos van "magasnyomású távvezeték-szerelő", következő életemben arra szakosodok :)

adamantium 2010.11.05. 21:04:08

@P75: ööö, és most ezért ki is a hibás? mert az egyik förum azért károg mert sok a császár, és az orvosoknak az kényelmes meg pénzes, a másik meg, hogy mennyire is jó dolog a császár

Hatodéves 2010.11.05. 21:13:09

Igen, gyakran ismételt eszmefutattás, hogy mondjuk egy ezrelék halálozás egy súlyos betegségben mást jelent az orvosnak és más a betegnek. Az orvosnak azt, hogy ezer betegéből kilencszáz-kilencvenkilenc meggyógyult, az ezredik beteget viszont ez nem érdekli, csak az, hogy ő száz százalékig meghalt.

A rengeteg krónikus betegség léte valóban egyike azoknak a tényezőknek, amelyek (nemcsak Magyarországon) az o.tudomány tekintélyét megingatták...

Az orvosok nem istenek, nem is jó, ha valaki annak tartja magát, viszont szerep, ami nem lehet egyenlő a valódi személyiségünkkel. Például a daganatos betegség elfogadása során van olyan időszak, amikor a beteg csalódott az orvostudományban, dühös az orvosra stb, és ezt ki is mutatja. Vagy lehet, hogy a várakozástól, a fájdalomtól indulatos, amiről tegyük fel, hogy nem az adott orvos tehet, mégis neki tesznek szemrehányást. Vagy lehetnek olyan helyzetek, amikor az orvos fél, szomorú, haragos. De nem reagálhat csak úgy, mint ahogy emberként, spontán tenné.

Például ha előttem ül valaki, hozza a leletet, ami bizonyítja, hogy áttétei vannak, pedig korábbi eredményei biztatók voltak, akkor nem kezdhetek el hangosan sírni, hogy "az isten verje meg az összes hülye könyvet, meg engem, hogy nem tudok segíteni és maga halálra van ítélve." (Persze vannak kezelhető, sőt gyógyítható áttétes daganatok is, a példa egy nemilyen helyzetre vonatkozott.) A mentős sem mondhatja hangosan, hogy "szörnyű az ekg-je, fogalmam sincs, mit csináljak, magának mindjárt leáll a szíve." Szintúgy nem mondhatom azt, hogy "igen, a maga gyereke agyhalott, képzelje, olyan boldog vagyok, tegnap megkérték a kezem".

Ezek persze sarkos példák.

Az embernek meg kell tanulni ezt az orvos szerepet játszani. Ennek a sikeressége helyzettől függően változó, és az ember időnként mindkét irányba kileng, minél rutintalanabb és bizonytalanabb, annál jobban. Ezért lehet a másodéveseknek nagy pofájuk, ők túljátsszák a szerepet. Először megtanul az ember "maszkban" járni, különválasztani az orvos és a magán személyiségét. Utána ideális esetben megtanulja, mikor, milyen formában, mennyi érzelmet lehet, tilos, kell kimutatni, milyen szavakat használni.

De egy orvos viselkedése sosem lesz teljesen spontán, ahogy pl. a tanároké sem, sosem fog tudni teljesen úgy viselkedni a rábízott gyerekekkel, mintha csak összefutna velük a játszótéren. És más szakmákra is igaz ez, mindegyik egy szerep, aminek a megtanulása a képzés része.

Az orvosokkal kapcsolatban az egyik gond, hogy az emberek alapból kritikus, kiszolgáltatott, fájdalmas helyzetben találkoznak velük, és ezért érzékenyebbek. A másik, hogy az orvos nem feltétlenül érez rá arra, hogy épp abban a percben mi aggasztja a beteget, pl. mert ő húsz éve ultrahanggal dolgozik, szereti a gépét, tegyük fel érdekli a beteg is, szívesen megvizsgálja. De nem tud azzal a szemmel látni, mint ő, akinek a fehér fal és a köpenyes doktor szorongáskeltő, és még ott az ismeretlen gép, ami majd megmondja, hogy semmi baja, vagy halálra van ítélve. (A valóban beképzelt, felsőbbséges orvosokkal meg nyilván az a baj, hogy ilyenek, de szerintem nincsenek olyan sokan, mint az itt kommentelők gondolják).

Sajnos ezeket a dolgokat nem lehet ösztönösen tudni, nem is jó, hanem meg kellene tanulni (de ezt már írtam egyszer). Konkrétan, hogy mire mit kell válaszolni stb.

Régen voltak ezekre valamilyen módszerek, arccsipkedés, atyáskodás, paternalizmus, amiket ma nem szeretnek az emberek, mert megváltozott a világ.

Reméljük, hogy idővel ez ki fog alakulni, az egyetemen és a klinikumban is egyre nagyobb teret kap a kommunikáció, és az orvosok-betegek újra "hangot találnak egymással", és lesz annyira norma ezeknek a dolgoknak az ismerete, használata, hogy minden dolgozó rákényszerül, hogy ilyen irányba is fejlessze magát.

Hasonlóképp az egészségtudatos magatartásnak, a szűrésekre járásnak, a saját egészségünkért vállalt felelősségnek pedig a lakosság körében kellene normává válnia.

Na, most írtam egy optimista kommentet :)

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2010.11.05. 21:13:52

@adamantium: vagy legyél bal oldali buszhegesztő. Az uram azt mondja tényleg van olyan :)

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 21:14:18

@adamantium: hátbizony a technológia kiköveteli magának, hogy legyen szakértője minden területen:))
Vissza a számarányokból levezetett társadalmi fontossághoz: Látom lelki szemeim előtt, hogy mennyire pöffeszkedik most egy hebrasztikus. Ő aztán ritka, mint afehér zorró.

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2010.11.05. 21:22:53

@Hatodéves: nagyon jó gondolatok!
Épp ez van itt a blogon, hogy ha az orvosokból kijön az ami a spontán önmaguk, és itt nem a szerepükben vannak, akkor jönnek az olyan kommentek, hogy "úristen, te orvos vagy, csak soha ne kerüljek a kezeid közé", meg hogy "ezért tartunk itt, mert ilyen orvosok vannak, stb." deklarálni kéne akkor valahogy, hogy akkor most mi ide orvosszerepben jöjjünk, vagy jöhetünk emberként, szomorúan, félve vagy haragosan, ahogy te mondtad.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.11.05. 21:32:25

@Hatodéves:

Egyetértek.

Engem arra tanítottak:

"Kedves kollégák, nem a betegséget kell gyógyítani, hanem a beteget."

adamantium 2010.11.05. 21:33:57

@El Visco Stello: a számításba azt is bele kell venni, hogy mekkora a felvevő piac, mert ugye kajálni 10 millióan kajálunk, megbetegedni is 10 millióan tudunk, de héberül hányan is akarnak tanulni? vagy mekkora annak a felvevőpiaca mert főleg 45 előtt de utána is igencsak megritkult az ismert okok miatt.
egyébként nekem a kedvenc érvem, hogy ha egy jó sebész életében kivesz 10 ezer vakbelet, akkor az a 10 ezer ember életben marad, adót termel, tehát az operáló orvos közvetve 10 ezer ember adóját termelte meg, az már igencsak kiemelkedő társadalmi hasznosság

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 21:41:35

@doktrina: Úgy jössz ide, ahogy akrsz. A blog - jellegéből adódóan - mindent elbír. Ha mégis úgy érzed, hogy buzog benned a feleősségtudat, a hivatástudat, esetleg érzékeny vagy a köz problémáira és a tetejében még jobbító szándékod is van, akkor bizony ennek megfelelően kell viselkedned.
Én ugyan nem orvos, hanem beteg vagyok, de ha már irogatok ide - és néhányan megtisztelnek azzal, hogy olvassák is - megpróbálok a kommentjeimmel úgy hatni, hogy az éppen aktuális probléma ne elmélyedjen, hanem kicsit veszítsen az éléből.

doktrina (törölt) · http://haziorvos.blog.hu 2010.11.05. 21:45:21

@El Visco Stello: én is erre igyekszem :)

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 21:47:07

@adamantium: én meg úgy számolok, ha ma nem iszom meg a sörömet, 8 nap múlva szomjan haltam volna. A buszvezető meg minden fékezéssel életeket ment. És csak ma úgy kerestem 100e forintot, hogy átmentem 3 piroson és nem büntettek meg.

adamantium 2010.11.05. 21:58:15

@El Visco Stello: de azt magadnak kerested nem a társadalomnak, ugyanis azáltal, hogy téged nem büntettek meg a társadalom lényegében vesztett némi pénzt. egyébként azt nem lehet összehasonlítani, hogy: ha nem verem szét a házat akkor azzal spórolok 10 millát, vagy ha felépítem a házat, vagy megmentem a tűz elöl azzal termelek v. megmentek 10 millát. a rossz dolog meg nem tevését ne állítsuk már be jó cselekedetnek. ilyen alapon ha nézem, hogy megerőszakolnak meg megölnek egy gyermeket akkor jó csávó vagyok, bár nem tettem semmit a rossz megakadályozására, de legalább nem vettem részt benne

Leroi 2010.11.05. 22:01:06

Jaroslav Hasek híres regénye a kedvenceim közé tartozott, töredékességében, befejezetlenségében is remekmű, többször végigolvastam az utolsó betűig.
Nos,a Svejkben van egy nagyon filozófikus gondolkodású, rendkívül eszes egyéves önkéntes, akit Hasek rengetegszer beszéltet és mindannyiszor
nagyon de nagyon igaza van, éleslátó, igazságérzete csúcsokat döntöget. Sokszor az az érzésem, hogy a szerző önmagát idézi, amikor az egyéves önkéntest megszólaltatja.
Nos, Hatodévest ilyennek képzelem.
Ő a mi hadseregünk "egyéves önkéntese", orvospalánta, már nem civil de még nem orvos :), "kadét", hozzászólásai hatalmas emberismeretre és ugyanakkor sztoicizmusra is vallanak.
Kell, nagyon kell egy Hozzá hasonló
hozzászóló erre a blogra.

bakela 2010.11.05. 22:01:14

@Leroi:
Hát, Löroá!
Sztem is a legnagyobb balfékség, amit a zember kitalált, az "általános és titkos választójog". Főleg az általános!

Leroi 2010.11.05. 22:03:47

@Hatodéves:
"Régen voltak ezekre valamilyen módszerek, arccsipkedés, atyáskodás, paternalizmus, amiket ma nem szeretnek az emberek, mert megváltozott a világ..."

Semmi nem változott, minden a régi.
Hippokratész, Galénosz óta.
Minden, minden evonatkozásban, hidd el...

El Visco Stello (törölt) 2010.11.05. 22:04:50

@adamantium: Szerintem érted te:)))
Azt te sem gondolod komolyan, hogy egy vakbélműtét után a páciens összes további érdeme az orvost illeti.

Leroi 2010.11.05. 22:05:27

@bakela:
A nevedről mindig Bageera és Akela jut eszembe, így együtt...:)
Hogy a választójog?:)

apolka11 2010.11.05. 22:12:35

@Hatodéves: teljesen igazad van ebben a szerep-dologban. És a komment külön értéke, hogy irtó összeszedetten meg is tudtad fogalmazni.
Egyszerűen összehasonlíthatatlanul más helyzetben van az ember, akivel közlik, hogy menthetetlen és az orvos, aki közli (hiszen hogyan is élhetné bele magát annyira, mint a beteg, akkor a harmadik halottja után mindenki öngyilkos lenne).
A halál minden vonatkozásában irreális, félelmetes, az emberek számára kezelhetetlen dolog, naná, hogy az orvos, akit ezzel kapcsolatban a legtöbbet látunk, hallunk sem tudjuk a helyén kezelni.
pedig - és ezt fenntartom továbbra is- a többség tisztelettel és az elvárható részvéttel tájékoztat.
nagymamám és nagypapám is rákban haltak meg, mindkét esetben eljött a pont, hogy nem volt tovább, és mindkétszer normálisan, szépen közölték.

Á, szokás szerint összevissza írok megint, lényeg: tetszett a kommented és sztem nagyon fontos problémára világított rá.

apolka11 2010.11.05. 22:15:23

Egyébként az orvospártiságomat tegnap egy szonográfus-asszisztens (na jó, nem volt orvos)igencsak megrengette a megjegyzéseivel, gondoltam írok is eg jó kis gyalázkodó posztot...hihi

adamantium 2010.11.05. 22:16:15

@El Visco Stello: azt írtam közvetve. ezt csak arrafel írtam, hogy egyesek azzal védekeznek, hogy állítólag az egészségügy csak viszi a pénzt de nem termel semmit

Borcsika 2010.11.05. 22:20:47

@adamantium: de igen, utólag jót vigyorogtam a marhaságomon, kivácsi voltam, mikor "emlékezik" meg róla valaki. Te vagy a Valaki, ezek szerint Te vagy az egyetlen, aki nem funkcionális analfabéta. :-D

Leroi 2010.11.05. 22:21:38

@apolka11:
A Székelység teljes létszámban jelen...:)))

apolka11 2010.11.05. 22:24:27

@Leroi: na de csíkiak-e mind?:)

apolka11 2010.11.05. 22:26:30

@Leroi: ez nem derült ki múltkor, csak tippeltem:)

Leroi 2010.11.05. 22:28:05

@apolka11:
Nem épp csíkszentkirályi és krasznahorkai, mint az Andrássyak...:)))
Csak marosszéki...:)

adamantium 2010.11.05. 22:30:30

@Leroi: hova való vagy pontosabban, ha nem vagyok indiszkrét?

Hatodéves 2010.11.05. 22:32:46

@Leroi:
Most már tényleg zavarban vagyok ;)
Tudok én is kiábrándult és igazságtalan és hisztis is lenni...
Mindegy, amúgy az én Apám is nagy Svejk-rajongó :)

apolka11 2010.11.05. 22:39:22

@Leroi: Mi az hogy "csak"?:)
Én sem vagyok Andrássy:), simán csak Csíkszeredából kerültem ide.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.11.05. 23:07:50

Írta fent valaki, talán Borcsika, hogy az orvosok attól vannak kibukva, hogy nem tekintik őket istennek.
Én már annak is nagyon tudnék örülni, ha embernek tekintenének minket.

Leroi 2010.11.05. 23:13:49

@adamantium:
Csaba királyfira mondom, egész Erdély itt blogol...:)))
Egyébként Marosvásárhely...

@radiologus.hu:

Nocsak, nekem a családom kisbaconi és árkosi eredetű...:)))

Leroi 2010.11.05. 23:15:33

@Hatodéves:
Igazán örülök, hogy szereti Haseket...
Nagy volumenű könyv, érdemes végigolvasni...

adamantium 2010.11.06. 09:54:46

@Leroi: és marosvásárhelyen is dolgozol?

Leroi 2010.11.06. 18:21:52

@adamantium: Nem, Magyarországon élek.

kasbor 2010.11.07. 09:30:20

Mintha elkalandoztatok volna magán felségvizekre.

Kérdezném tanult hölgyektől és uraktól: mammográfián 10-12 mm-es rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizálnak.
Mik a következő lépések?
Tiszteletem.

Leroi 2010.11.07. 10:57:01

@kasbor:
Sebészet, onkológia...:(((

kasbor 2010.11.07. 15:22:55

@Leroi: húha, ne ilyen nagy léptekkel légyszi, még kezdő vagyok.
Tehát szerinted előbb vágunk, aztán gondolkozunk? Mondjuk pld. labor? majd csak ha már elvérzett a beteg?

Leroi 2010.11.07. 19:26:49

@kasbor:
Azt írtad, hogy ROSSZINDULATÚ daganatot kórisméztek (valakinél)...
A sebészeten történő megjelenés nem jelent okvetlenül "vágást". A sebész is előbb megvizsgál és utána (ha szükséges) beutal. És még akkor sem biztos, hogy "vág"...

Amúgy, ha ilyen mindentudó (és még kek is) vagy, mért kérdezel?!

rikavagyok 2010.11.07. 20:35:32

@kasbor:
Messze nem vagyok szakértő, de amikor találtunk tapintható elváltozást a sürgin,(és úgy tűnt, h nem várható a betegtől, h magának lemenedzseli),
úgy csináltuk, h:
átment sebészetre és ott leírták miket szeretnének:
-komplex emlővizsgálat(mammographia, UH),
-cytologia (azt a pathologián intézték),
-staging(h van-e áttét): hasi UH, és mellkas CT.
Aztán ezzel a halom papírral ment vissza a sebészetre.
Egyébként ha jól tudom, ilyenkor hivatalosan a háziorvos dolga leszervezni ezeket.

Leroi 2010.11.07. 20:57:36

@rikavagyok:
Q.E.D.
De itt már megvolt a mammográfia.
Ezt követné a sebészet, ahol a sebész inspectio és palpatio után, megnézve a mammaographias eredményt is, véleményt mond
A labort azt rutinból lekapják ilyenkor.
Ezután axilla-ultrahangvizsgálatra küldi...
Hogy végeztet-e cytologiát...
Azt opus után...
De ha a malignus folyamat egyértelmű, akkor operál.
Tehát az aduász ilyenkor a sebész.
Utána abszolút az onkológus...

kasbor 2010.11.07. 22:06:39

Eddig köszönöm, rikanak is.

Mit jelent a Q.E.D.?
Mit jelent ITT az opus?
"Axillaris áttét nem kimutatható" , hogyan tovább?

Leroi 2010.11.08. 17:23:03

Q.E.D. = Quod erat demonstrandum, ami kb. annyit jelent, hogy "ez szorult bizonyításra" vagy "ez az, amit bizonytanunk kellett"...
Az opus am. műtét.
Az, hogy a hónalji nyirokcsomókban nincs még áttét, kezdeti stádiumra is utalhat.
De:
Sebészet, sebészet, sebészet...

Légyszi...
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása