25 évesen beleőszültem a történtekbe

2010.09.25. 06:00

Tisztelt Praxisblog!


Előre is elnézést kérek a hosszú levélért, mert ugyan még nem tudom melyik végéről kezdjem a 4, lassan 5 éve tartó kimondhatatlan dühöm levezetését, és nyilvánosságra hozatalát azt tudom hogy hosszú lesz. A gyógyszerek dózisát a lent leírt okok miatt emlékezetből írom, és mivel teljesen laikus vagyok nem biztos hogy nem irreálisak a számok. Kérem ne vegyék csúsztatásnak, nem célom, és vegyék figyelembe hogy már lassan 4 éve történt, egy számomra még mindig felfoghatatlan eseménysorozat kapcsán. köszönöm.

 


Az eset 4, lassan 5 éve történt, én akkor 21 éves voltam, a férjem pedig 24. Azon a nyáron, 2006-ban összeházasodtunk, elég fiatalon, gondtalanul tekintettünk a jövőre.

A férjem aztán szeptember elején kapott egy hasmenős vírusnak látszó dolgot, levert volt, és étvágytalan. Első körben nem akart orvoshoz menni, mert gondoltuk az iskolában szedte, össze ahol akkortájt angolt tanított. Bekapott pár széntablettát, és vártunk. Eltelt pár nap, akkor már görcsei lettek, és fátyolos sárgás réteg ült a szeme köré. Vasárnap elégeltem meg a dolgot, és hívtam az ügyeletet, gondoltam adnak neki valamit, amitől holnapig lábra tud állni a további kivizsgálásokhoz. Nem így lett. Az ügyelet azonnal hívta a mentőt, ami a Szent László Kórház fertőző részlegére szállította a férjemet.


Az ügyeletes orvos hangnemében egy kiképzőtiszttel volt egyenértékű, elkezdte faggatni a férjemet. Alkoholfogyasztás, szexuális élet, drog, stb. A válasz mindenre nemleges volt, normális konszolidált életet éltünk. Csak ezt valamiért nem akarták elhinni nekünk elsőre.Meg másodjára sem. Természetesen a vasárnap este úgy telt, hogy még egy infúziót se, vagy egy fájdalomcsillapítót sem kapott, ennyi erővel otthon is maradhattunk volna. Viszon így tönkretettük az életünket.


Másnap a fertőző részlegen megjelent orvoscsapat vizitálni kezdte a betegeket. Maszk, és kesztyű, és minden nemű sallang nélkül. Le is vették a férjemtől a vért, másnapra ki is jött az eredmény hogy nincs se Hepatitis A-B-C-je sem nem HIV pozitiv, és nagyjából semmilyen beazonosítható vírust nem találtak nála. Ekkorra viszont már teljesen besárgult, és kiszáradt mert minden kijött belőle. Ezután kértem őket hogy mivel szemmel láthatólag nem fertőző beteg, ne legyen a fertőzöttek között. Jól van, pont van egy szobánk, de hát annak ára van, 50 ezer forint. Mennyi? Kérdeztem én akkor 2006-ban, mikor ez egyhavi lakbérünket tette ki.Gyorsan kölcsönkértem a családomtól, -21 éves egyetemista voltam ugye- az összeget, és rohantam ahogy csak tudtam a kórházba. át is tették egy privát szobába még aznap. A labor alapján súlyos májfunkciózavart állapítottak meg, és annyit közöltek hogy nem vírusos és nem is toxikus eredetű.


A billirubin érték nagyon magas volt, ezért közölték hogy az infúzió mellett, nagy dózisú szteroidot fognak neki adni. Mivel korábban sosem szembesültem semmilyen kórházi esettel, szemrebbenés nélkül fogadtam el azt amit mondtak. Ekkor a főorvos közölte hogy az is lehet hogy autoimmun betegséggel állunk szemben, de OLYAT Ő MÉG CSAK NŐKNÉL LÁTOTT, tehát nem tartja valószínűnek.
Megkezdték a szteroid adagolását, a férjem, aki egy nagyon akkurátus okoskodó alkat egyébként, elég sokat tudott a szteroidokról, és nagy "nerd"-ként lenézve gondolt minden "gyúrósra" aki ilyenekkel él.


Szóval félt is a mellékhatásoktól,de részletesen kikérdezte az orvost hogy ekkora dózisnál mire számítson. Mivel amerikában nőtt fel, (tehát kettős állampolgár) nem nagyon értette az olyan szavakat hogy vizelet, széklet nyilván otthon senkinek nem így hívja az anyukája ezeket a dolgokat. ő márpedig csak konyhanyelven beszélt magyarul. Az orvos, aki már akkor közel egy hete kezelte, minden alkalommal 5 ezer forintot kért vizitenként, mondván angolul ennyi. ez gyakorlatban úgy nézett ki hogy amit mondott, lefordítottam angolra, ő meg bólogatott hogy yes yes.. ekkor jártunk 100 ezer forint körül, nővérekkel, mindennel együtt.


Eladtam a laptopomat és vártam a javulást. viszont ehelyett ugye 2006 őszét írva más dolgokról értesültem minden reggel a látogatásokkor. Az orvosok a betegek füle hallatára az orvosiban CIGARETTÁZVA, kávézva vitatták meg az aktuálpolitikát, és kaján vigyorral a képükön járkáltak a betegek között, nagyjából fittyet hányva rájuk.(itt jegyezném meg, remélve hogy az olvasók nem ezen fognak lovagolni, mert nem szándékom ilyen irányba gúnyolták ki. ha ennyit tettek volna csupán, higgyék el említésre se lenne méltó a dolog. mindenki azt gondol orvosként is, ami neki tetszik, szóval nem egy ilyen mártírkodás akart lenni)


A folyosón zokogó hozzátartozók vették tudomásul napról napra hogy ennyi, nincs tovább. Az orvosunk autóját megrongálták, vagy ellopták, nem tudom végül, de bejelentette hogy sürgős intéznivalói miatt nem jön pár napig, de a kezelés folytatódik. A férjem pedig egyre rosszabb bőrben volt. Nyugtalan lett, sebesre vakarta a bőrét, a sárgaság mintha már zöldes árnyalatúra váltott volna, ingerülten csapkodott, és továbbra is hasmenése volt. Az étrendje májregeneráló jellegű volt, tehát mézes, cukros dolgokat kértek hogy hozzak, ők is mákostésztát, és süteményt adtak neki. Az állapota egyik napról a másikra rohamosan romlott. a leletei alapján a billirubin csökkent ugyan, viszont a GPT, GOTT minden egyre rosszabb mutatókba szökött át. És egyre ingerültebb lett.


Egy csütörtöki napon bementem hozzá, de közölték hogy elhagyta a kórházat, saját felelősségre. Zárójelentés nélkül. Gyógyszerek nélkül. Gyanús volt ez így nekem, ő nem az a fajta ember aki csak lelépne. hívtam telefonon, összefüggsételenül beszél, és közli hogy szineket lát, és az a sejtése hogy megmérgezték. Akkor abban a percben mondjuk összeomlottam lelkileg, hogy mi történt a férjemmel, a szerelmemmel, de minden erőmet latba vetve rávettem hogy visszajöjjön a kórházba. Megint egy újabb hiba. Ők ekkor közölték, hogy a férjem ön és közveszélyes, az állapota STABIL, ezért átadják a SOTE pszichátriájának. Zárójelentésben beírják hogy a zárt osztályra, nekem a szemembe pedig hogy neeem nem a zártra. minek?


Másnap megyek be a pszichátriára, és a hatágyas zárt részlegen, hetedikként középen fekszik a férjem. A szeme fennakadva, a szájából folyik a nyál, nem reagál, nem ismer fel.Elkérem a kórlapot, látom hogy a billirubin megint nagyon magas. Kitakarom, látom hogy új ágynemű kell neki, vállat vonnak hogy majd csak reggel. Nézem milyen gyógyszert kap. Haloperidol kúrát. Ekkor, felhívtam az orvos ismerősömet, és elkezdtem rimánkodni hogy jöjjön, és csináljon valamit, mert meg fog halni a férjem úgy érzem.


Eljött az orvos ismerősöm, hozott 25 ezer forintot, a férjemet megfürdethettem, és kapott tiszta ágyneműt. Beszélt a pszichátrián ügyeletes doktornővel, aki közölte hogy nem tud mit tenni, a férjem hallucinál színeket lát, és hangokat hall. Ekkor ránézett az ismerősöm a kórlapra, és látja hogy (AZT HISZEM) 200 mg szteroidot kap gyakorlatilag 2 hete, mindenféle csökkenés nélkül, emellé pedig nagy adagban 100 mg haloperidolt. Kérte hogy vegyék figyelembe a májgyulladást, és csökkentsék az adagot, de semmilyen jelentőséget nem tulajdonítottak neki. Én zokogtam a tehetetlenségtől, az osztályon fekvő mániákus depressziósokkal együtt, egy nővér, még gúnyosan oda is vetette hogy mennyire beleillek a képbe.


Ekkor szóltam a főorvosnőnek, aki megértéssel fordult hozzám, és megígérte hogy tesz az érdekemben. A férjem ekkorra már nem tudta megmondani a nevét. Másnap mondta a főorvos, hogy nem tehet semmit, mert a pszichátriáról nem vesznek csak úgy át betegeket máshova, ÉS A FÉRJEM KÓMÁBAN VAN.


Megkérdeztem mennyi, és azt mondta adjak 25 ezret a férjemet kzelő orvosnak, meg álljak a sarkamra, hogy márpedig betegjogi képviselőhöz fordulok. Az orvos, aki éppen kényszertáplált a folyosón egy magán kívül örjöngő nőt, úgy hogy a hajánál fogva rángatta, kinevetett mikor fenyegettem. Ekkor elfutott a méreg, bevágtattam a betegjogihoz, akinek közöltem hogy egy amerikai állampolgárt tartanak fogva a zárt osztályon,kómában van, és a diplomáciai segétségért fogok folyamodni ha azonnal nem kapom meg a megfelelő segítséget. nem tudom mi szállt meg ott egyébként azóta sem. Azonnal időpont a kórház igazgatójával, másnap átvétel a SOTE1 belre. Ott rögtön vérvétel, és hát egy addig számomra ismeretlen eszköz a vércukormérő is előkerült. Kiderült hogy a férjemnek abban a percben 22-es volt a cukra. ekkor azonnal elfelezték a haloperidolt, mivel azonnal abbahagyni nem lehet az ilyesmit, és lenyomták a szteroidot, és sürgősen kapott inzulint. Megkérdeztem mennyi, azt mondták hogy hozzak egy szép csokor virágot a pultra.


A kezelés ezek után hetekig tartott. Egy idős professzor kezdett vele foglalkozni, napról napra javult az állapota, és tért vissza bele lélek. Elkérték a Lászlóból a kórlapokat, ahol kiderült hogy napi rendszerességgel váltogatták a szteroid dózisokat, egyszer-kétszer össze is cserélték egy másik beteggel, volt hogy valaki beírta hogy lázas-nekem ilyenről sosem szóltak, és a férjemnek sem - kapott lázcsillapítótól elkezdve vízhajtón át mindent.
véletlenül.


A betegség konkrét okát nem tudtuk kideríteni. A professzor által csinált biopszia eredménye teljesen irreleváns, ismeretlen eredetű májgyulladás. Viszont az autoimmun hepatitisz tesztje pozitiv lett, így a szeptemberben kórházba került ember márciusban került olyan szintre hogy immunszupresszánssal kombinálhatták a kezelést.


A kórtörténetben tehát SZEREPEL:
Ismeretlen eredetű májgyulladás.
Szteroid indukálta diabétesz
Szteroid indukálta pszichózis
Autoimmun Hepatitisz


Szerencsére a kitartó önfegyelemnek, azóta inzulinra nincs szükség, csak szénhidrátkontrollra, az immunszupresszáns mellett naponta 2 mg szteroidot szed, már egy éve. Ha azt nézzük sikersztori, hiszen él, a végén jó kezekbe került. Ha azt nézzük egy életre megnyomorították és nincs felelős,akkor iszonyatos düh. azóta az a részleg megszűnt a Lászlóban. Amíg volt, a betegjogi képviseleten egyébként ott annyi panaszos lézengett mintha pénzt osztottak volna. Ha azt nézem hogy az egyetlen helyem ahol nem kértek pénzt mentették meg a férjem életét azt mondom sikersztori. ha azt nézem hogy ez a hely az aki eltusolta, korrigálta a Lászlóban elkövetett sorozatos bakikat, mintegy védve az orvoskollégát olyan módon, hogy a mai napig nem hajlandók kiadni egyetlen, az üggyel kapcsolatos dokumentumot sem, azt mondom hányinger.


Ha azt mondom hogy 25 vagyok, és minden szál hajam ősz, elfog a sírhatnék.


Amennyiben az írás megjelenne a honlapon, és elötte Ön-Önök átszerkesztenék, megvagdosnák, kérem elötte küldjék el nekem azt a verziót. Ha arra gondolok, hogy a végső stádiumban lévp májcirrózisos gyuszi bácsi volt a lászló akkori betegei között az orvosok számára istenkirálynak titulálva, nem pedig Puskás Öcsi, aki szintén ott volt, és nem pedig egy 24 éves fiatal ember, törni zúzni tudnék haragomban, hogy hogy voltam olyan ostoba hogy szemrebbenés nélkül elhittem amit mondanak.


Mindenesetre én ott voltam, végig csináltam, és kibírtam. Ha nagyon érzelgős, akkor az azért van, mert azt mondják hogy ennek az 5 évnek kellene életem legszebb éveinek lennie.


Köszönettel,
Emilia

 

 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bikli néni 2010.09.25. 09:01:26

Úristen... nem is találok szavakat. Ahogy olvastam a történetet, komolyan nem tudtam eldönteni magamban, hogy mi lesz a történet végkimenetele.
Emília, én nagyon felnézek rád, hogy ezt képes voltál végigcsinálni, más már rég összeomlott volna.
Egyetlen kérdésem lenne: a férjed családja nem akart volna jönni Amerikából, hogy segítsen? Most nem az eladott laptopra gondolok, mert ilyen helyzetben ez az ember legkisebb gondja, de bennem akkor is felmerülne, hogy a beteg családját anyagi és lelki segítségül oda hívjam. Nem beszélve arról, hogy egy amerikai embertől talán jobban megijedtek volna az orvosok, mint egy 21 éves egyetemistától.
A továbbiakkal megvárom az orvosok véleményét.

Bikli néni 2010.09.25. 09:02:41

Hogy nyuvadna meg már ez a retek blogmotor...

Hatodéves 2010.09.25. 09:18:31

Sok fájdalmas pont van ebben a történetben, elő is fognak kerülni a hozzászólásokban úgyis, ezért nem sorolom fel egyesével őket.

Ami külön bosszant, mert már nem először hallok ilyet, az az, hogy nyilvánvalóan kezelésre szoruló organikus betegeket így helyeznek át a pszichiátriára...
Főleg egy májbeteget, akinek a betegsége, a kezelése, vagy valamilyen egyéb, a máját is károsodó kór is okozhatja a pszichotikus tüneteit.

A belgyógyászoknak kevés fogalmuk van pszichiátriáról (általában), a pszichiáterek biztosan nem tudnak májbetegeket ellátni... És a belgyógyászati osztály sincs felkészülve rá, kapacitásuk sincs, hogy pszichotikus beteget ellássanak. De az organikus eredetű pszichózis ilyen átpasszolgatós módon nem kezelhető jól, csak sajnos a jelenlegi rendszer más lehetőséget nemigen kínál.

Elméletben az jobb lehetne, ha már a két intézmény egy metrómegálló távolságra van egymástól, hogy hívják át inkább a pszichiátert, nézze meg, mondja meg, milyen gyógyszer és dózis kell ahhoz, hogy ne szökjön el és ne tegyen kárt senkiben, és utána lehet arról gondolkozni, hogy milyen belgyógyászati betegség okozza a tüneteket (Mert ugye annak viszonylag kicsi a valószínűsége, hogy egy időben, egymástól függetlenül autoimmun hepatitis és skizofrénia kezdődjön.)

Ezt amúgy Nyugaton konzultációs (liason) pszichiátriának hívják. Sajnos Magyarországon még nem működik. Talán ez előbb-utóbb meg fog változni.

És nagyon sajnálom, hogy a fiatal párnak, rögtön az esküvő után ennyi szenvedésen kellett keresztülmennie.

Az, hogy "egy életre megnyomorították", pontosan mit jelent? Maradt valamilyen tényleges belgyógyászati vagy pszichiátriai károsodás, vagy "csak" a sok szenvedésre, lelki károsodásra gondolt, amit semmiképp sem lebecsülendő?

(Annyit még hozzátennék, hogy vércukrot a vénásan vett vérből is meghatároznak, így az, hogy a hölgy a belklinikán látott először ujjbegyszúrós vércukormérőt, nem jelenti azt, hogy korábban nem történt vércukormeghatározás. Nem tudom, hogy a laborleleteken szerepel-e cukormérés, és mikor volt az utolsó ilyen.

A szteroidtól nem véletlenül tart mindenki, de vannak helyzetek amikor szükség van rá. Helyes adásnál is meg van a kockázata, hogy súlyos mellékhatásokat okoz. Sajnos a konkrét esetet ennyi információ alapján nem tudom megítélni, és amúgy is nálam járatosabb ember kellene hozzá.)

Okusaba 2010.09.25. 09:23:01

Kedves Posztoló, gratula a kitartásodért, a küzdeni tudásodért. Az amerika "állampolgár fogvatartása" beszólásod nagyon jó.:)

"Magyarország, én így szeretlek"
Levontam a konzekvenciát. Amíg egy ilyen eset előfordulhat, (beleértve a pénzkérdést, az emberi és a szakmai hibákat) addig egyetlen egy orvosban sem szabad megbízni feltétel nélkül. Tudom, hogy a többség becsületes és lelkiismeretes, de sose tudhatja az ember, hogy akihez kerül, épp melyik csoportba tartozik.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 09:42:37

@Hatodéves:

Saját pozitív példám okán tudom mondani, hogy disznóság.

Autoimmun beteg vagyok én is.
A diagnózis után nálam is magas dózisú 100mg Madrollal kezdett a klinika.
Elmagyarázták, hogy megfigyelnek, elmondták ritka esetben felléphet pszichózis, akkor azonnal abba hagyják a gyógyszer adását.
Rohangáltam én is mint a mérgezett egér, nem tudtam aludni, az indulataimon nehezen uralkodtam, szerencsém volt a szobatársaim szívesen hallgatták a vicceim, jókat nevettek rajta. A személyiségem én is úgy éreztem majdnem szétesik.
Figyeltek.
Orvos, nővér, éjszakás nővér mindenki.
Imádkoztam, hogy ne legyen baj.
Ezt a dózist viszonylag rövid ideig kaptam, jóval alacsonyabb dózissal mehettem először hét végére, majd végleg haza.
Hetente a klinikán vérvétel a kezdeti időkben, és sokáig közvetlen kontroll, majd a háziorvos.

Mindenről tájékoztattak, akkor amikor erre idő volt. Sokszor ügyeletben este 9-kor. Először a rezidens, a diagnózis után a kezelő orvos.

Nem is értem ez hogyan lehetett.
Ha nem kapja a szteroidot a tünetek megszűnnek.
Ambulancián találkoztam ilyen beteggel akinek ez lett volna a legjobb megoldás és a pszichózis miatt kellett más megoldást keresni.
Ma már én is immunszupressziv szert szedek, ezt is állandó kontroll mellett.

Nagyon szomorú történet és felháborító, hiszen lehet másként is.

Jobbulást kívánok.
Lelkileg nagy-nagy erőt.
Fiatalon borzasztó nehéz tudomásul venni, hogy az életét már másképp nagyon odafigyelve kell élni.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 09:45:43

@Hatodéves:

Bocsánat!

Mindenkinek szántam, véletlenül nyomtam a nevedre.

Köszönöm, hogy itt vagy, a jövő következő emberséges orvosa.

Bikli néni 2010.09.25. 09:50:54

@Dr.laikus PhD: Az immunszupresszív szer pontosan mit is jelent?

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 09:55:02

@Bikli néni:

Meggátolja a túlzott reakcióját a szervezetnek.
Nem produkál a betegségre jellemző elviselhetetlen tüneteket.

Az esetemben tabletta egy bizonyos dózisban. :))

Hatodéves 2010.09.25. 10:16:02

@Dr.laikus PhD:
Bocsánat, véletlenül elküldtem, még mielőtt befejeztem volna a mondatot. Szóval semmi gond, és köszönöm.

@Bikli néni:
Az "autoimmun betegség" fogalom általában azt jelenti, hogy a szervezet immunrendszere (fehérvérsejtek stb) nem tudják jól elkülöníteni a saját és az idegen anyagot, és valamiért megtámadnak egy vagy több saját szervet/molekulát.

Az immunszupresszív szerek ezt megakadályozák. Általában azzal, hogy az immunrendszer működését legyengítik (van egy-két specifikusabb gyógyszer is, amit néhány konkrét betegségben használnak, de ma még ezek nem olyan gyakoriak).

A szteroidok általános immungyengítő hatásúak, gyorsak. Sürgősségi kórképekben nélkülözhetetlenek, illetve hirtelen fellángoló betegségben. A súlyos mellékhatások miatt igyekeznek utána leépíteni, vagy más gyógyszerre beállítani az érintetteket, de akutan igen nagy dózisokban is szükséges lehet a sztreoid.

A mellékhatásaira figyelnie kellene az orvosnak, erre nem nagyon van mentség.

Az immunszupresszív szerek nem csak a tünetek enyhítése miatt kellenek, hanem azért is, hogy megvédjék a szervet (Pl reumás sokízületi gyulladásban gyógyszer nélkül idővel teljesen tönkremennek az ízületek. Az autoimmun májbetegség pedig a májat veszélyezteti.)

Leroi 2010.09.25. 10:29:16

A steroid sajnos szétlőtte az anyagcseréjét is, nem kizárt, hogy átment egy ketoacidózisba (minden psyches tünetével együtt), amire a haloperidol (!!!) feltette a koronát...
Haloperidollal én legfeljebb orrszarvút altatni mennék zimbabwei vadászatra, irtózatosan ütős gyógyszer.
Psychosisban tiapride. Maximum.

Sajnálom a posztolót és családját.

Bikli néni 2010.09.25. 10:35:56

@Leroi: Következő kérdés, hadd okosodjak. Haloperidol mire való?

@Hatodéves: Köszi a részletes magyarázatot!

Leroi 2010.09.25. 10:38:09

@Bikli néni:
A haloperidol ún. antipsychotikum, a psychiáterek zavart, igen veszélyes betegeknél használják.

Hatodéves 2010.09.25. 10:48:12

@Leroi:
Igen (bár megesik, hogy használnak haloperidolt, hogy jól teszik-e, azt nem tudom), és még nagyobb hülyeség, hogy beállították egy fix dózisra, napokon keresztül. Miközben nyilvánvaló volt, hogy organikus betegség okozza, ráadásul a májkárosodásnak egyik antipszichotikum sem tesz valószínűleg jót, arról nem is beszélve, hogy kiüti a beteget, és elfed minden esetleg fellépő fájdalmat, idegrendszeri tünetet.

Annyi gyógyszert kellett volna kapnia, hogy akutan megnyugodjon, és utána gőzerővel keresni az oko(ka)t, amelyek között a cukormérésnek, és a szteroid szerepére való gondolásnak az elsők között kellett volna lennie.

adamantium 2010.09.25. 10:48:28

@Bikli néni: szupresszió az elnyomás. egyes betegségekben (jelen esetben is) a szervezet valamilyen, többnyire megmagyarázhatatlan ok miatt a saját szerveit, sejtjeit, idegennek ismeri fel azokat támadja. ilyenkor az immunrendszert el kell nyomni eleinte nagyon majd meg kell találni egy egyensúlyi állapotot, hogy ne tegye tönkre saját magát de azért külső behatások ellen még tudjon védekezni. erre használják a szteroidokat, melyek a szervezetben amúgy is jelenlevő hasonló hormonok hatásmechanizmusát követi

adamantium 2010.09.25. 10:50:55

@Leroi: hát nekem volt egy betegem, bokáját műtöttem, 4x10 tiapridalt, 2xhaloperidolt és estére seduxent kapott, hogy a deliriumában ne járja szét a bokáját, ennek ellenére vígan sétált a folyosón a frissen műtött lábán a járókerettel a hóna alatt

Bikli néni 2010.09.25. 10:53:37

Leroi, adamantium, köszi az okítást!

Adamantium, örülök, hogy végre megint itt látlak. Már csak Szabidoki hiányzik :)

Bikli néni 2010.09.25. 10:55:47

Káin, mióta eltűnt, állandóan engem szekíroz a blogmotor... Káin, azonnal gyere vissza! :)

Káin 2010.09.25. 11:03:11

@Bikli néni: Vagyok, vagyok, figyelek csendesen :). De feláldozom magamat :D.

Bikli néni 2010.09.25. 11:15:27

@Káin: Na, mi történt, már ezer éve nem láttalak itt. Tessék szépen aktivizálni magad :) (ne csak a blogmotor kedvéért, természetesen)

Scala 2010.09.25. 11:29:16

eddig se volt jó véleményem a belgyógyászokról, de aki a szteroiddal kezelt májbetegség miatt előállt hallucinációkat, zavartságot, elcsatangolást sima pszichózisként fogja fel SÍKHÜLYE! A pszichiátriai osztály ebből a szempontból dettó! Senki nem látta a pszichiátrián pl. a beteg bőrének a színét? (ha már a leletekbe fárasztó belenézni...)

A 'legszebb évek az életben' kijelentés pedig egy ócska, bántóan rossz vicc szerintem öreg és reumás emberektől, egy más világból. Kérdezd csak az én generációmat, vagy néhány ismerősömet, indulatosan elhajtunk bárkit ezzel a hülyeséggel.
Sajnálom, ami veled történt, az embert nem veszik komolyan, amíg nem üvölt. De akkor meg fennáll a veszélye, hogy elküldenek pszichiáterhez. Ez egy ilyen ország, agresszív önérvényesítő senkikké válunk a végére mind.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2010.09.25. 11:33:00

Atyaég, nagyon szomorú a történet, még a pozitív (?) végkifejlet ellenére is.
Nem tudom, mit mondhatnék. Kitartás kívánok mindkettőjüknek.

És bár nem ide tartozik, de nagyon jó a kép. Ha ilyen a haja a posztolónak, semmi gond, különlegesen szép.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 11:47:12

Ajaj, ismét a "tüneteket kezeljük, nem a betegünket gyógyítjuk" felfogás. :-((((

adamantium 2010.09.25. 11:48:36

@Bikli néni: mostanában keveset voltam, most úgy egy hétig vagyok de aztán egy darabig megint nem leszek, lévén, hogy költözködöm, ki tudja mikorra végzek vele

Scala 2010.09.25. 11:52:58

@kekecke: és a legszomorúbb, hogy nem merült fel bennem, h. kamu. Bár az orvosi szobában cigaretta melletti politikai diskurzus és kigúnyolás rész nem tiszta.
Gondolom Gy. Ferencen túl a beteg nemi irányultsága, szokásai és elesettsége kerülhetett szóba, nagy biztonsággal inszinuálva, ha már diagnózis nulla...

_Molly 2010.09.25. 12:11:54

Az orvosi részhez nem értek, ezért a poszt ezen részével kapcsolatban szeretném tisztelettel megkérdezni, hogy ez mi?!

- "Ezután kértem őket hogy mivel szemmel láthatólag nem fertőző beteg, ne legyen a fertőzöttek között. Jól van, pont van egy szobánk, de hát annak ára van, 50 ezer forint."

- "Az orvos, aki már akkor közel egy hete kezelte, minden alkalommal 5 ezer forintot kért vizitenként"

- "..azt mondta adjak 25 ezret a férjemet kzelő orvosnak, meg álljak a sarkamra, hogy márpedig betegjogi képviselőhöz fordulok"

*
A Munkahelyi Terror blogon egyre gyakrabban visszatérő javaslat a titkos hang (ill. kép-) felvétel készítése. Ezt ugyanis a bíróságok - saját mérlegelési jogkörükben - elfogadják bizonyítékként (bár az ilyen illegális felvételek nyilvánosságra hozatala természetesen továbbra is tilos).

Kezdem úgy érezni, talán a kórházakban is időnként be kéne kapcsolni a fölvevős mobilokat...

Scala 2010.09.25. 12:22:14

@_Molly: alapítványi szoba sztem az első, ahol a beteg külön van, egyedül, és nem a nagy kórteremben.
A vizitenként 5e az angol nyelv miatt volt, ezt magyarázza is a levél. Más kérdés, hogy nem igazán tett érte semmit az orvos.

A 25 ezer a pszichiáternek meg azért kellett, hogy az ön- és közveszélyes pszichotikus beteget el lehessen vinni az osztályról. Nekem úgy tűnt minden óra számít, a történet ezen pontján szerintem igenis jól tette hogy pénzelte az orvostudomány no meg a humanizmus bajnokai osztály orvosát...

_Molly 2010.09.25. 12:33:34

@Scala: "A 25 ezer a pszichiáternek meg azért kellett, hogy az ön- és közveszélyes pszichotikus beteget el lehessen vinni az osztályról."

Az nem úgy van, hogy senkit nem lehet akarata ellenére a pszichiátrián "fogva tartani"?
Miért kellett ahhoz megvesztegetni az orvost? :-o

Scala 2010.09.25. 12:42:41

@_Molly: Sztem nem.
Csak a szcientológia szeretné az ellenkezőjét...
Más kérdés, hogy a pénzhiány miatt mindenki szélnek eresztve kószál Budapesten...
de ha nincs így ahogyan írom, ezt a beteget nem ki, hanem ÁT akarták vinni, sürgősen! Ezért kellett a lé.

Hatodéves 2010.09.25. 12:46:07

@_Molly:
Nem a "fogvatartó" orvosról volt szó, hanem a fogadó osztályról: a belosztályok a pszichotikus beteget nem annyira szeretik átvenni, és gondolom, ezen akartak segíteni a pénzzel.

Amúgy lehet "fogvatartani", de ahhoz bírósági végzés kell, a pszichiátriai osztályra elmegy egy független csoport (3 vagy 4 fő, szégyen, de nem tudom, az biztos, hogy bíró és pszichiáter is van közöttük), és ők döntenek, azonban ők is csak pár napra, utána újra felül kell vizsgálni.

De ebben nem ez volt, hanem, amit fent leírtam. (És igen, szerintem is undorító ez a megvesztegetősdi: vagy tudja az osztály fogadni az adott beteget, mert megvannak hozzá a feltételei, vagy nem.)

_Molly 2010.09.25. 12:54:09

Az előbb kimaradt, pedig ez is szép (?) része a történetnek:

"Kitakarom, látom hogy új ágynemű kell neki, vállat vonnak hogy majd csak reggel. (..) Eljött az orvos ismerősöm, hozott 25 ezer forintot, a férjemet megfürdethettem, és kapott tiszta ágyneműt."

ondol 2010.09.25. 13:02:32

@Hatodéves: "Amúgy lehet "fogvatartani", de ahhoz bírósági végzés kell, a pszichiátriai osztályra elmegy egy független csoport (3 vagy 4 fő, szégyen, de nem tudom, az biztos, hogy bíró és pszichiáter is van közöttük), és ők döntenek, azonban ők is csak pár napra, utána újra felül kell vizsgálni."

Akit a pszihón Haloperidol-oznak azt lekötözik, azaz akarata ellenére fogvatartják ha jól tudom. Csak a lekötés után kezdik el, a bírósági eljárást, úgy hogy a páciens azt se tudja mi ez az egész.....lekábítva olvasni sem tud rendesen, a megértése az eljárásnak sem tutti részéről..tiltakozni sincs módja.

És mindez megalázó...plusz a bírói eljárás anyagát az önkormányzat megkapja.. miért is?

Ismerősömet láttam így, mintha egy állattal bánnának, olyan volt, azaz az állat alól kiszedik a pisit kakit, az ember alól csak kérésre...pénzért.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 13:17:13

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99700154.TV

X. fejezet szól a a pszichiátriai kezelésről.

Kiemeltem a szerintem ide vonatkozó részt.

Nem kapja meg az önkormányzat a bírói eljárás anyagát, különös jogok védik a beteget.

Nem kötözik le a beteget, ha tehetetlen.

A higiénai hát igen, az hagy kívánni valót maga után. Jellegzetes húgyszag terjeng egy zárt osztályon még ma is.

Pszichiátriai betegek jogaira vonatkozó különös szabályok

189. § (1) A pszichiátriai beteg személyiségi jogait egészségügyi ellátása során - helyzetére való tekintettel - fokozott védelemben kell részesíteni.

(2) A pszichiátriai betegnek a 6-25. § szerinti jogai - egészségügyi ellátása során - csak az e törvényben foglaltak szerint, a feltétlenül szükséges mértékben és ideig, továbbá - a 193. §-ban foglalt kivétellel - abban az esetben korlátozhatók, ha a beteg veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. Az emberi méltósághoz való jog azonban ebben az esetben sem korlátozható.

190. § Minden pszichiátriai beteg jogosult arra, hogy

a) pszichiátriai gyógykezelése lehetőség szerint családi, illetőleg lakókörnyezetében, továbbá

b) pszichiátriai gyógykezelésére az állapotának megfelelő és a többi beteg fizikai biztonságát védő, a lehető legkevésbé hátrányos és kellemetlen módszerrel, illetve

c) gyógykezelése során a 192. § (1) bekezdés szerinti korlátozó intézkedés alkalmazására feltétlenül indokolt esetben, csak veszélyeztető vagy közvetlenül veszélyeztető magatartása esetén

kerüljön sor.

191. § (1) A pszichiátriai beteg gyógykezeléshez való beleegyezésére az általános szabályok az irányadók [15-19. §]. A 196. § b) és c) pontja alapján kezelt beteg esetében addig, ameddig a beteg veszélyeztető vagy közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsít, el lehet tekinteni a beteg beleegyezésétől az ezek elhárítását célzó korlátozások tekintetében, de a tájékoztatást ilyen esetben is a lehetőséghez képest meg kell kísérelni.

(2) A pszichiátriai intézetbe felvett beteget a 13. § szerinti általánosan előírt tájékoztatáson túlmenően szóban és írásban tájékoztatni kell jogairól, különös tekintettel a bírósági eljárás lényegére, a betegnek azzal kapcsolatos jogaira.

(3) A veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás megszűnése után a beteget az általános szabályok szerint (13. §) részletesen tájékoztatni kell.

192. § (1) Személyes szabadságában bármely módon (fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai módszerrel, illetve eljárással) csak a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély elhárításához feltétlenül szükséges.

(2) A korlátozás elrendelésének oka lehet az (1) bekezdésen túl, ha a 199. § (1) bekezdés szerinti sürgősségi, illetve a 199. § (5) bekezdés és a 200. § szerinti kötelező gyógykezelés alatt álló beteg engedély nélküli eltávozása másként nem akadályozható meg.

(3) A korlátozás elrendelésére és módjára a 10. § (4)-(5) bekezdései az irányadók. A korlátozásról az orvost haladéktalanul értesíteni kell, akinek 2 órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást haladéktalanul meg kell szüntetni.

(4) A korlátozás ideje alatt a beteg állapotát folyamatosan ellenőrizni kell, amely magában foglalja a fizikai, higiénés és egyéb szükségletek felmérését és ezeknek a beteg állapotának megfelelő kielégítését.

(5) A pszichiátriai betegekre vonatkozó korlátozó intézkedések alkalmazására, az időszakos ellenőrzésre, a gondoskodásra, ezek dokumentálására, valamint az elrendelés időtartamára vonatkozó részletes szabályokat külön jogszabály tartalmazza.

193. § A pszichiátriai beteg esetében kivételesen korlátozható a betegnek az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való joga, ha alapos okkal feltételezhető, hogy a beteg gyógyulását nagymértékben veszélyeztetné, vagy más személy személyiségi jogait sértené az egészségügyi dokumentáció megismerése. A korlátozás elrendelésére kizárólag orvos jogosult.

194. § (1) A 192-193. §-ban foglalt korlátozások elrendeléséről a betegjogi képviselőt és a beteg törvényes vagy meghatalmazott képviselőjét haladéktalanul értesíteni kell.

(2) Az e fejezetben foglalt betegjogi korlátozásokat részletesen dokumentálni és indokolni kell.

195. § (1) A betegnek joga van a terápiás foglalkoztatáshoz, de sem terápiás, sem egyéb munka végzésére nem kényszeríthető.

(2) Lehetővé kell tenni, hogy a beteg önként részt vehessen az intézet fenntartását szolgáló munkák végzésében is, ha ettől állapotának javulása remélhető.

(3) A beteg munkájáért díjazásban részesül a miniszter rendeletében foglaltaknak megfelelően.

2. Cím

Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelése

196. § Pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésbe vételének

a) a beteg beleegyezésével vagy a 16. § (1)-(2) bekezdés szerinti személy kérelmére (a továbbiakban: önkéntes gyógykezelés),

b) azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevő közvetlen veszélyeztető magatartás esetén, az azt észlelő orvos intézkedése alapján (a továbbiakban: sürgősségi gyógykezelés),

c) a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést elrendelő határozata alapján (a továbbiakban: kötelező gyógykezelés)

-------------------

Sürgősségi gyógykezelés

199. § (1) Ha a pszichiátriai beteg közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít, és ez csak azonnali pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe vétellel hárítható el, az észlelő orvos közvetlenül intézkedik a beteg megfelelő pszichiátriai intézetbe szállításáról. A beteg beszállításánál szükség esetén a rendőrség közreműködik.

(2) A beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24 órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának megállapítását és a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán belül határozatot hoz. A bíróság határozatának meghozataláig a beteg ideiglenesen az intézetben tartható.

(4) A határozat meghozataláig elsősorban a veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartás megszüntetésére kell törekedni. A szakmailag lehetséges mértékben és módon kerülni kell az olyan beavatkozások elvégzését, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a bíróság a személyes meghallgatás során a beteg aktuális pszichés állapotát megítélje. Amennyiben erre mégis sor kerül, azt részletesen dokumentálni és indokolni kell.

(5) A bíróság a sürgősséggel felvett beteg esetében akkor rendeli el a kötelező gyógykezelést, ha a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít és fennáll az intézeti gyógykezelés szükségessége.

(6) A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi egy független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

(7) A bírósági eljárást a sürgősséggel felvett betegnél akkor is le kell folytatni, ha a beteg a határozat meghozataláig beleegyezését adta az intézeti gyógykezeléshez.

(8) A bíróság a gyógykezelés szükségességét harmincnaponként felülvizsgálja.

(9) A pszichiátriai intézetből el kell bocsátani a beteget, ha intézeti gyógykezelése a továbbiakban nem indokolt.

Kötelező gyógykezelés

200. § (1) A bíróság annak a pszichiátriai betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt.

Hatodéves 2010.09.25. 13:26:18

@ondol:
Két különböző dologról beszélünk.

1. Ha valaki akutan ön- és közveszélyes állapotban van, akkor igen: nyugtatózzák, lekötözik, amíg fel nem tisztul. Ami emberalatti és megalázó, de sokszor nem elkerülhető.

Ha behoznak valakit, aki konyhakéssel a kezében üvöltözik, székeket dobál, mindezt az utcán teszi, és több mentőautó, kommandósok (volt már ilyen) kell hozzá, hogy megközelítsék, akkor azért az ember nem bánja, ha nem császkál az iskolák-játszóterek stb. közelében az illető.

2. Az antipszichotikumok nem nyugtatók: ezek a skizofrénia (és más pszichotikus állapotok) gyógyszerei. Normál dózisban, a téveszméket, hallucinációkat, és más tüneteket csökkentik/megszüntetik (Ugyanakkor az egészséges embereket valóban kiütik). Rendszeresen kell őket szedni, gyakran egy életen át. (A skizofrénia gyakorisága 0,5 - 1% körüli, gyógyszerrel jól beállított érintettek közül nem egy felelős beosztásban dolgozik, családja van, és ránázésre nem mondható meg, hogy van ez a betegsége.)

Ha valaki akutan bekerül osztályra, és szükséges, akkor nagyobb dózisban kapja ezeket, plusz kap mellé nyugtatót és ha kell lekötik. Ahogy az akut pszichózisa rendeződik, arra kellene törekedni, hogy a nyugtatók és egyéb helyett beállítsák antipszichotikus szerre és rávegyék, hogy szedje azt rendszeresen. (Ez nem egyszerű, mivel a betegségtudat hiánya a skizofrénia egyik tünete.) Ha ezzel nem boldogulnak, és a betegnek olyan tünetei vannak, hogy nem engedhetik el (Pl. azt mondják neki a hangok, hogy öljön meg valakit, vagy önmagát), akkor jön a bírósági eljárás.

Ezek nehéz dolgok, homályos határokkal, és nem vitatom, hogy a pszichiátriák időnként túllőnek a célon.

De a jelen történetben szerintem az orvosok örültek volna a legjobban, ha tudják hová áthelyezni a beteget, akinek a belgyógyászati betegségéhez nem értenek, a szteroid-dózidához nem mernek hozzányúlni stb... Nem ők nem engedték el. Az utcára nem tolhatták ki.

Az más kérdés, hogy az általam elképzelt ideális világban a pszichiáterek a jelenleginél jobban értenének a szomatikus betegségekhez, a belgyógyászok-sebészek pedig nem sikoltoznának egyből zárt osztály után, ha a betegük zavart lesz...

formed 2010.09.25. 13:47:15

Szerintem a legnagyobb baj az, hogy senkinek nem jutott eszébe a steroidpsychosis. Mint tudni kéne, a steroidok olyan zsíroldékony vegyületek, melyek könnyen bejutnak a sejtekbe (mivel az is jelentős mértékben lipidekből épül fel-->ld. másodéves biokémia), onnan pedig a magba, ahol a génkifejeződés szabályozásán keresztül hatnak az anyagcserére. Többek közt az idegrendszer anyagcseréjére is. Ld. negyedéves farmakológia. Ha valakinek még ez sem elég, antipsy. s neurolepticumokkal (a Halo is ezek közé tartozik) történő gyógyszerelésnél módosítani kell az adagot. Ld. alkalmazási előirat.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 13:51:16

@Hatodéves:

Amíg tünetei vannak és akkut állapotban vitték be nincs bírósági eljárás.

200. § (1) A bíróság annak a pszichiátriai betegnek a kötelező intézeti gyógykezelését rendeli el, aki veszélyeztető magatartást tanúsít, de sürgősségi gyógykezelése nem indokolt.

Tehát nem engedik ki és nem kell bírósági eljárás.

Itt az eljárás további része:

(2) A kötelező gyógykezelés elrendelésére irányuló eljárást az annak szükségességét megállapító pszichiátriai gondozóintézet szakorvosa, büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése esetén, amennyiben a beteg további intézeti gyógykezelése szükséges - az elbocsátás esedékessége napjának megjelölésével - a kényszergyógykezelést végző szerv főigazgató főorvosa a bíróság értesítésével kezdeményezi és javaslatot tesz a gyógykezelést végző pszichiátriai intézetre.

(3) A bíróság az értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül határoz a kötelező intézeti gyógykezelés elrendeléséről.

(4) A bíróság a határozat meghozatala előtt meghallgatja a beteget és a meghallgatásra idézett független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértőt, valamint az eljárást kezdeményező szakorvost.

(5) Ha a beteg a bíróság idézésére nem jelenik meg, a bíróság elrendelheti elővezetését. Egyéb kényszerítő eszköz azonban nem alkalmazható.

(6) Ha a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését és a beteg a jogerős határozat kézhezvételétől számított három napon belül nem jelenik meg a végzésben megjelölt pszichiátriai intézetben, az eljárást kezdeményező orvos intézkedik a beteg beszállítása iránt. A beteg beszállításához a rendőrség szükség esetén közreműködik.

(7) Ha a büntetőeljárás során elrendelt kényszergyógykezelés megszűnése után a beteg további intézeti gyógykezelése szükséges, a bíróság a beteg kötelező intézeti gyógykezelését a kényszergyógykezelés megszűnésének napjával rendeli el. A bíróság elrendelő határozata alapján a kényszergyógykezelést végző szerv főigazgató főorvosa intézkedik a beteg átszállítása iránt a kijelölt pszichiátriai intézetbe. A beteg átszállításában a rendőrség szükség esetén közreműködik.

(8) A bíróság a kötelező intézeti gyógykezelés szükségességét a 198. § szerint meghatározott időszakonként felülvizsgálja.

(9) A kötelező intézeti gyógykezelésre kötelezett beteget az intézetből el kell bocsátani, ha gyógykezelése már nem indokolt.

Maga a beteg mondjuk skizofrénia esetén (ezt ismerem) járhat nagyfokú disszimulációval és valóban nincs betegség tudat. Nagyon kell szenvednie ha már segítséget kér, de a doxazmái irányítanak sok mindent.
A doxazmái viszonyt nem minden esetben veszélyesek.

Ebben az esetben nem is értem hogyan került pszichiátriára, nem volt ön és közveszélyes.
Az egész történet nagyon szomorú hihetetlen és felháborító.

Az egyetlen jó benne, hogy most már jobban van. Ez kicsit megnyugtat.

KenSentMe 2010.09.25. 14:20:38

Jó, hát én úgy érzem, hogy a mostanában megjelenő cikkek fő tanulsága, hogy amint elkérik az első vastagabb borítékot, érdemes összecsomagolni, és elmenni valahova egész máshova.. mert az az orvos, aki emberileg nincs rendben, az valószínűeg szakmailag sincs a toppon.

fuerte 2010.09.25. 14:23:59

Valami hasonlót csináltak velem is a békéscsabai 3-as belgyógyon. Kiderült, h Crohn-beteg vagyok, persze rendes kezelést nem adtak(még akkor nem is hallottunk ilyen betegségről), de a főorvosnő szedte a pénzt dögivel.
Rá 3 hónapra több helyen elzáródott vékonybéllel vittek el szüleim a szegedi belygógy klinikára. Ott azt mondta a prof, hogy egy paraszthajszál választott el a haláltól, egy ilyen betegséget őrültség kezelés nélkül hagyni, mert az 2-3 hónap alatt halálos is lehet.
Szerencsére akkor még nem kellett megműteni, de 1 év kőkemény szteroid kúra kellet, h helyrejöjjek.

Szerintem nem ez volt az utolsó eset, hogy az igentisztel doktorurak/nők félrekezelnek egy autoimmun beteget.

Bikli néni 2010.09.25. 14:24:49

@adamantium: Költözködés macera... azért visszavárunk.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 14:28:36

@fuerte:

Ha megnyugtat, nagyon nehéz a diagnosztizálása az autoimmun betegségeknek.

A Te betegséged különösen az egyik legrosszabb ilyen szempontból.

Nick the dick (törölt) 2010.09.25. 14:30:47

Szerintem kb addig volt remény a gyógyulásra, amíg a pszichiátriára nem került az illető, mivel ott már nem képesek gyógyítani, azt csak kvázi elfekvőként használják a kórházak.

Aki agresszív, az telenyomják nyugtatóval, mert addig sem csinál bajt, aztán ha a sok nyugtató miatt addig alszik amíg kiszárad és besűrűsödik a vére, akkor simán elintézik azzal, hogy embólia (apámat így nyírták ki a Lipótban).
Egy ismerősöm apját szabályosan agyonverték az ápolók, mert nem tudták máshogy lenyugtatni (a halott tiszta kék-zöld volt, onnan tudják a hozzátartozók). És több mint egy hónap után adta csak ki a kórház a boncolási jegyzőkönyvet, mert egyetlen boncorvos sem volt hajlandó aláírni azt az egyértelmű hazúgságot, hogy az illető természetes halált halt. Aztán a végén nagy nehezen talűltak egy alkoholistát, aki aláírta.

Ha a posztoló a pszichiátrián nem állt volna a sarkára, a férje valószinűleg rövid időn belül elhúnyt volna.

hower 2010.09.25. 14:35:22

Vicces, hogy törölted a hozzászólásomat, pedig semmi durva nem volt benne, csak az, ami a legtöbbünk eszébe jut, amikor egy ilyen történetet olvas.

Tudod, attól, hogy törölsz valamit, a kiváltó ok még nem szűnik meg. Lehetne vele vitatkozni, érvelni ellene, ha nem értesz egyet vele.

Te szerintem a legrosszabb megoldást választottad.

ssrat 2010.09.25. 14:38:19

Nagyon durva, reszvetem. Tudom, hogy gyakorlatilag lehetetlen, de eszembe jutott, hogy szivesen latnek neveket, cimeket, fenykepeket is. Marmint az orvosokrol. Szivesen meg is latogatnam vmelyiket, hogy egy vascsovel emlekeztessem az orvosi eskujere.

cenzorilla 2010.09.25. 14:40:28

@termik:

Néha ha eszünkbe jut valami ha nem mondjuk ki akkor nagyobbat szól. :-)

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.25. 14:42:06

@Dr.laikus PhD: A Medrol nálad nem okozott súlyfelesleget? Csak kíváncsiságból kérdem.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 14:47:14

@Babette_:

Egy keveset, ezt megtartottam.

Átalakult a formám, sajnos nem előnyömre, kevés mellékhatás maradt, de az kellemetlen, inkább szépség hiba.

Ha fiatal lennék hamarabb múlnának, de talán már maradok pocakos és csontritkulással küzdő.

Én még jól megúsztam, lehetne ennél rosszabb is. sokáig kellett szednem nagyon.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 14:47:35

Kedves Emília!
Örülök, hogy a férjed meggyógyult (ezt annak lehet nevezni?).
Én a te helyedben most keresnék egy jogász ismerőst - lehetőleg ügyvédet - és átbeszélném vele a dolgokat.
Mundérbecsület védése címszó alatt nem adják ki az orvosi dokumentációt? Elmehetnek a p...ba!
Akkor szépen el kell ballagni a rendőrségre, feljelentést kell tenni foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Ha szépen kérik a rendőr bácsik, akkor a doktor bácsik is összeszarják a lábszárukat és önként, dalolva adják a szükséges dokumentációt.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

Btk.171. § (1) Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(2) A büntetés

a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, ....

.....

(3) Ha az elkövető a közvetlen veszélyt szándékosan idézi elő, bűntettet követ el, és az (1) bekezdés esetén három évig, a (2) bekezdés esetén - az ott tett megkülönböztetéshez képest - öt évig, két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A büntető feljelentéstől persze még nem lesztek beljebb, sőt az is lehet, hogy a bűnöst nem sikerül beazonosítani és így nem lesz büntetőjogi felelősségre vonás, de a LÉNYEG meglesz, mert a büntetőeljárásban beszerzett ORVOSI DOKUMENTÁCIÓ alapján polgári peres eljárásban érvényesítheti a férjed a vagyoni és a nem vagyoni kárigényét. (Sikerdíjként a kártérítés összegének bizonyos százalékát fel kell ajánlani az ügyvédnek.)
A lényeg az, hogy minden ilyen esetben jól meg kell fingatni a lelkiismeretlen egészségügyi dolgozókat éppen azért, hogy mással már ne merjék megtenni ugyanezt. Na meg aztán úgy látom, némi kárt is okoztak, amit illene valakinek megtéríteni.
Azt a kurva nővért, aki beszólt, a diliházban, hogy beleillesz a képbe, elég lesz egy sötét sikátorban alaposan felpofoztatni, külvárosi kocsmában 3-5000 forintért már vállalnak ilyesmit.

Kedves érintettek, tisztelt "kommenttársak"! A fentieken nem kell felháborodni, mert ha jól megnézzük, akkor még mindig megúszta egy falka fehérköpenyes hiéna a vesztegetés miatt jogosan megérdemelt büntetőeljárást, tehát a postoló a feljelentés és a kártérítési igény benyújtása ellenére még mindig nagyvonalú volt.

hower 2010.09.25. 14:48:59

@cenzorilla: Lehet, hogy igazad van. De akkor elképzelhető, hogy a blog mint _kommentelhető írásmű_ esetleg nem a tökéletesen megfelelő médium ide. ;)

OK, téma részemről lezárva, és további jó napot!

gpetersz 2010.09.25. 14:52:52

@Okusaba: "Tudom, hogy a többség becsületes és lelkiismeretes, de sose tudhatja az ember, hogy akihez kerül, épp melyik csoportba tartozik. "

Mindig ez a PC megközelítés! Honnan a francból tudjuk? Nálam olyan 40-50% -os a találati arány a nem gyilkos orvosok számát tekintve. Az igazán lelkiismeretes pedig 20% alatt van. Nade lehet, hogy tényleg én nyúlok mindig mellé...

Kata78 2010.09.25. 14:54:49

Kedves dokik, en ugyan a laikus, de amennyire tudom, a pszihozis es egyeb vislekedesi rendellenessegek mogott all valamilyen agyi nem normalis "tevekenyseg". Meg ha gyogyszer valtja is ki. esetleg nem azon kellene elgondolkodni ilyenkor, mi is valtja ki?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:02:16

@Hatodéves: A kórházak bírói szemlének hívják. Bíró, (bírósági titkár), ügyvéd és igazságügyi orvosszakértő hetente tart szemlét és megvizsgálja, hogy a beteg önként van-e bent, aki pedig nem önként, annak a zárt osztályon való bent tartása orvosi szempontból indokolt-e.
Más kérdés, hogy a postbeli férj nyilván nem volt olyan állapotban, hogy a bíróság nyilatkoztathatta volna, illetve a szakértő megállapította, hogy az állapota miatt indokolt bent tartani.
Azt már nem vizsgálta a bírói szemle, hogy mi okozta az állapotát.

kacsa! 2010.09.25. 15:03:08

Hálát adok az égnek, hogy a családom és én egészségesek vagyunk hellyel-közzel. "Borzalmas" sztorikat olvasni itt...

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:07:01

@VRbagoly: Tökéletes meglátás. Gratula!

Hatodéves 2010.09.25. 15:10:34

@Kata78:
Kedves Kata!

Persze, minden pszichiátriai betegségben vannak idegrendszeri eltérések (például skizofréniában az agyban a dopamin nevű átvivő anyag túltermelődése. A skizofrénia kezelésére használt antipszichotikumok egyébként anti-dopaminerg szerek (többek között). Depresszióban kevesebb szerotonin, noradrenalin van az agyban, az antidepresszáns gyógyszerek ezeket növelik valamilyen módon.

Hogy ezek miért alakulnak, ki, az nehezen megfogható (a skiziofrénai egyébként rendkívül intenzíven kutatott terület).

Genetikai terheltség, környezeti hatások, életesemények, és más tényezők együttes hatásán múlik, hogy valakinek lesz-e egy adott pszichiátriai betegsége.

A szteroid nem a konkrét betegséget váltja ki: hanem pszichotikus tüneteket okozhat. Ebben az esetben a szteroid az oki tényező, abbahagyásával a tünetek megszűnnek.

Organikus eredetű pszichózisnak azt mondják, amikor nyilvánvaló szervi megbetegedés (agydaganat, gyógyszer, hormoneltérések stb.) áll a tünetek mögött. De ez a ritkább eset.

Ha valaki pszichésen beteg (és itt nem a hétköznapi problémákra gondolok, amik miatt sokszor egészséges ember is igányel átmeneti pszichoterápiát; hanem a nagy pszichiátriai kórképekre), akkor annak nem lehet csakúgy megtalálni az okát és megszűntetni (Vagy ha igen, akkor Nobel-díjat adnak érte).

Egyébként bizonyították, hogy az antidepresszánys gyógyszer és a pszichoterápia ugyanúgy befolyásolja az agyműködést, az átvivő anyagokat (képalkotóval kimutatható módon), csökkenti a depressziót (Ezt csak azért írom le, mert szerintem érdekes).

Hatodéves 2010.09.25. 15:13:29

@Krumpli Bogart:
De őt nem erőszakkal tartották bent, hanem nem volt fogadó belgyógyászati osztály, aki átvegye, mert az osztályok nem akartak elvállalni egy pszichotikus beteget. Legalábbis a leírás szerint.

Legfeljebb haza tudták volna küldeni.

Más kérdés, hogy szerintem valahogyan mégis csak meg kellett volna oldaniuk...

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 15:13:49

@Krumpli Bogart:

Ezt honnan látom, hogy ennek így kéne lennie? Hol van ez szabályozva?

Zárt osztályról van szó.
Nyílt osztályról meg akkor megy el beteg amikor akar.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:17:38

@Hatodéves: Nem is állítottam, hogy erőszakkal tartották bent. Én úgy látom, hogy sikerült olyan állapotba kezelni a beteget, ami miatt már indokolt lett a zárt osztályon tartása.
A válaszomban csak azt akartam pontosítani, hogyan történik az elmeosztályi kezelések bírói felügyelete, amit ti orvosok bírói szemlének nevezetek. Magam is folytattam ilyen eljárásokat kb. egy évtizede.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:19:14

@Dr.laikus PhD: Pontos jogszabályhelyet keressek? Azt hiszem a polgári perrendtartásban van, de ha pontosan kell, akkor megkeresem.

Kata78 2010.09.25. 15:19:24

@Hatodéves: Egy ondiagnosztilzalt BPD-ssel beszelgetsz am..... (elso orvosi megerosites megvan)

tehat nem kotekedek, csak sajat tapasztalat alapjan azt mondom, hogy ha az ember viselkedeseben nem ok, attol nem biztos, hogy le kell kotozni.. siman csak lehet oka...

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:25:36

www.toldykorhaz.hu/korhazkep/Osztalyok-2.pdf

Itt, ebben a dokumentumban a 133-134 oldalon találsz erről nem jogi, hanem laikusoknak szóló leírást.

(Remélem, használható a link.)

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 15:26:48

@Krumpli Bogart:

Megtaláltam. Ide is másoltam.

Fölösleges kérdés volt.
Az ember tudata beszűkül, ha valami mélyen érinti, bármily régen is volt.
Okokat és jogszabályokat keres valamire amit nem lehet betartani.
Jogszabály van rá, csak 22-es csapdája, elszenvedőnek, jogalkalmazónak is.

tavasz21 2010.09.25. 15:32:34

Elképesztő amin keresztülmentetek. Erőt, egészséget és kitartást kívánok.

Rotoxis 2010.09.25. 15:33:05

Szép napot mindenkinek! Sajna elbújt a nap, a hangulat is lefelé tart mindenkinél.

Mára sikerült igazi hétvégi posztot találni. Valódi, olyan levelet, amelynél a nagyközönség kedvére kibálhat kígyót-békát az egészségügy sötét bugyraira. Ha netán valaki csak megkapirgálná a posztban lévő néhol münchauseni állításokat, azonnal lehet negálni, hogy az a mundér becsületét védő szemét meghazudtolja a posztolót, ezért vascsővel kell agyonütni a hasonszőrűekkel egyetemben.

A véleményem a történtekről. A fiatalembernél súlyos májbajt állapítottak meg, amit szteroiddal kezdtek kezelni (helyesen, különben meghalt volna). Mellékhatásként cukorbaj és elmebaj jelentkezett. Ez utóbbit az adott kórházban nem tolerálták, így elmeosztályra került. Ez a hozzátartozónak (érthető ok miatt) nem tetszett, így sok pénzzel elintézte, hogy máshová vigyék.
Az elmebaj és a cukorbaj a szteroid mellékhatása volt, amely a gyógyszeradag csökkentésével szintén csökkent. A csökkentésre nem a megfizetett orvos jóindulata és odafigyelése miatt került sor, hanem azért, mert a májbaj leküzdéséhez kevesebb is elég volt.

Kérem jelentkezzen az a posztoló, aki szívesen feküdne belgyógyászati osztályon egy dühöngő elmebeteg mellett. Ebből a szempontból pedig tök mindegy, hogy az elmebetegséget gyógyszermellékhatás okozta, vagy "von Haus aus" hozta.

Ennyi. A többi drama queen.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:36:17

@Dr.laikus PhD: A semminél ez is jobb. Az átkosban politikai okból tárolták diliházban azokat, akiket nem mertek eltenni láb alól. A szabályozás politikai, nem pedig jogi-garanciális eredetű.

Kata78 2010.09.25. 15:37:57

@Rotoxis: ezt a hozzaallast amugy mar vartam.... duhongo elmebeteg? nem volt kulonszoba, ha az okosok tudjak, hogy mi a mellekhatasa a kezelesnek? vagy, ha mar elmebaj, akkor valahol zajak ra az ajtot, azt csokolom, gond megoldva?

Hatodéves 2010.09.25. 15:38:54

@Kata78:
Ja, most jobban értem az előző kérdést is. Csak nem tudom, hogyan válaszoljak.

Vannak tünetek, vannak betegségek, illetve olyan állapotok, amik hajlamosítanak betegségekre/tünetekre (Ilyen egy személyiségzavar is, bár a BPD inkább betegség, vagy egyes gondolkozásmódok).

A pszichózis önmagában egy tünet. Olyan, mint egy apilepsziás roham. ha valakinek tartós rohama van, adsz rá gyógyszert, hogy megszűnjön.

Utána keresni kell az okot, ez teljesen igaz. Ha valakinek valamilyen tünete van, életében először, akkor nagyon nagy hiba bármilyen betegséget rásütni, és nem kizárni a többit.

Például súlyos depresszióban lehetnek pszichotikus, vagy annak látszó tünetek.
És súlyos életesemények hatására is, pl. gyász.

De azért ezek máshogy néznek ki, jól képzett szakembernek fel kell ismernie, vagy gyanakodnia kell, még akkor si, ha a pszichiátriai diagnózisok mesterséges kategóriák, és már az is nagyon nehezen megfogható, hogy mi egészséges még és mi nem az, és mi az, amit kezelni kell.

(Hiszen időnként mindannyian szorongunk, agreszívek vagy türelmetlenek, vagy szélsőségesen babonások, egy-egy nehéz időszakban huzamosan levertek vagyunk...)

Krumpli Bogart 2010.09.25. 15:39:57

@Kata78: Dehogy nem volt külön szoba. 50 ruppóért, rögtön az elején....

Kata78 2010.09.25. 15:50:22

@Hatodéves: abban azert egyet kell ertsunk, hogy mire valakire rasutik, hogy elmebeteg vagy csak siman nehez idoszakon megy keresztul, kicsit keves a Xanaxot neki vagy kotozzuk le kategoria... amit elmagyarzni probalok az az, hogy sokkal egyszerubb valakit "hulenek" belyegezni, mint utana jarni, mi van mogotte.. ( ma lehe velem vitatkozni, jo napom van :) )

@Krumpli Bogart: kicsit felre ertesz... HA es amennyiben erre kepzett emberek tudjak, hogy a szteroidnak van ilyen mellekhatasa, akkor a kulon szoba nem elvarhato lepes lett volna-e... 50ruppo nelkul is..

adamantium 2010.09.25. 15:51:46

kezd elfajulni a helyzet? szabad véleménynyilvánítás van vagy nem? neki más a véleménye a dologról és kész. ha valakinek ez nem tetszik akkor egyből megy a "bazdmeg" meg az anyázás? és még csodálkoztok, hogy mindenki itt hagyja az országot

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:00:00

@adamantium: én határon túlról is tudok bazmegelni :)

egyébként meg miért csodálkoztok, hogy drama queen? idéznék a levélbôl:

"Alkoholfogyasztás, szexuális élet, drog, stb. A válasz mindenre nemleges volt"

nemleges válas szexuális életre... pff

Kata78 2010.09.25. 16:01:26

@szomorutojas: en is onnan nem ertek egyet am :) de ez a komment meg nekem is tul cinikus :) :D

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:04:40

@Rotoxis: Ha mellékhatásként jelentkezett elmebaj, akkor miért engedték el saját felelôsségére, és miért nem utalták át sajátkezûleg pszichiátriára?

"Egy csütörtöki napon bementem hozzá, de közölték hogy elhagyta a kórházat, saját felelősségre. Zárójelentés nélkül. Gyógyszerek nélkül."

Amennyiben a zavarodott állapot az amúgy hibátlan orvosi tevékenység mellékhatása, nem kellene ezt valamiképpen kezelni? Nem gyógyszerekkel, hanem példának okáért azzal, hogy nem engedik saját felelôsségére el a kórházból?

Ebben látok jócskán nemtörôdömséget.

Hatodéves 2010.09.25. 16:09:51

@Kata78:
Nem gondolom, hogy vitatkoznánk, sőt szerintem hasonló dolgot állítunk, csak lehet, hogy nem fejeztem jól ki magam, vagy nem értem a kérdést.

Akutan pszichotikus ön/közveszélyeztető embernél antipszchotikum, Xanax, lekötözés kell (Nem egyszerre és mind, hanem annyi, hogy hasson.) Illetve ki kell zárni az organikus okokat, például hormon vagy anyagcsere problémák.

Hogy mi okozta ezt, azt utána ki kell találni. Ha az jön ki, hogy skizofrén (ami nem egyenlő azzal, hogy "hülye"), akkor annak további okát már nem nagyon lehet találni, azt a betegséget kell kezelni.

A BPD-nek, a depressziónak, és a többi betegségnek, állapotnak is vannak jellegzetes tünetei, amik alapján rá lehet jönni, ha kell.

Az elmebetegség egy spektrum, nem egy kategória, szerintem senkire sem kell rásütni, hogy hülye. Szerintem aki együtt tud úgy élni egy skizofréniával, hogy szedi a gyógyszereit, végzi a munkáját, megtanulja, hogy mik a tünetei (Ez ám nem olyan egyszerű. Azt mondani, hogy ja, én most csak képzelődőm), az szerintem hős és nem (a szó rossz értelmében vett) elmebeteg.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:14:17

Ez a bírói felülvizsgálat szabályozása:
1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről
X. Fejezet

PSZICHIÁTRIAI BETEGEK GYÓGYKEZELÉSE ÉS GONDOZÁSA
Az önkéntes gyógykezelés

197. § (1) A gyógykezelés akkor tekinthető önkéntesnek, ha abba a cselekvőképes beteg a pszichiátriai intézetbe történő felvétele előtt írásban beleegyezett.

(2) A korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen beteg a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére vehető pszichiátriai intézeti gyógykezelésbe.

(3) A bíróság az intézeti gyógykezelés indokoltságát és a beleegyezés érvényességét

a) az (1) bekezdés szerinti esetben a beteg, illetve a 16. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott személy kérelmére,

b) a (2) bekezdés szerinti esetben hivatalból vizsgálja.

(4) A pszichiátriai intézet, osztály (a továbbiakban együtt: pszichiátriai intézet) vezetője a (3) bekezdés a) pontja szerinti kérelmet köteles haladéktalanul továbbítani a bíróságnak, a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben pedig a felvételről haladéktalanul értesíti a bíróságot.

(5) A bíróság az értesítés beérkezésétől számított 72 órán belül megvizsgálja, hogy az önkéntes gyógykezelés feltételei fennállnak-e. A bíróság a határozathozatal előtt meghallgatja a beteget, az intézet vezetőjét vagy az általa kijelölt orvost, valamint beszerzi független - a beteg gyógykezelésében részt nem vevő - igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét.

(6) A (3)-(5) bekezdésekben meghatározott eljárás során, amennyiben a gyógykezelés nem indokolt, a bíróság elrendeli a beteg elbocsátását. Ebben az esetben a beteget a bíróság jogerős határozatának közlésétől számított 24 órán belül el kell bocsátani az intézetből. Az önkéntes gyógykezelés alapjául szolgáló beleegyező nyilatkozat, illetve kérelem érvénytelensége esetén - amennyiben annak az e törvényben meghatározott feltételei fennállnak - a bíróság elrendeli a beteg kötelező intézeti gyógykezelését.

(7) A cselekvőképes beteget kérelmére, a cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes beteget a gyógykezelésbe vételét kérő személy kérelmére az intézetből el kell bocsátani.

(8) Az önkéntesen felvett beteg nem bocsátható el, ha a gyógykezelés során veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít és emiatt fennáll az intézeti gyógykezelés szüksége. Ekkor a 199. §-ban szabályozott eljárást kell lefolytatni.

198. § (1) A 197. § (1)-(2) bekezdése szerinti esetben a bíróság az intézeti gyógykezelés szükségességét időszakosan felülvizsgálja. A felülvizsgálatra pszichiátriai fekvőbeteg-gyógyintézetben harmincnaponként, pszichiátriai betegek rehabilitációs intézetében hatvannaponként kerül sor.

(2) A 197. § (1) bekezdése szerinti esetben a bíróság általi felülvizsgálatra csak akkor kerülhet sor, ha ez ellen a beteg nem tiltakozott.

Rotoxis 2010.09.25. 16:15:45

@szomorutojas: Zárójelentés nélkül. Gyógyszerek nélkül."
Tehát megszökött (nyílt osztály)

Kata78 2010.09.25. 16:17:38

@Hatodéves: egyetertunk... tovabbi tanacsadasert privit kerek :) nem egyszeru az biztos... egyik oldalon sem... ebben a sztoriban ami bosszant az az, hogy valakinel az orvosok okoztak az "elmebajt" esutana huvosre kuldtek gondolkozas nelkul...

epres négercsók 2010.09.25. 16:17:55

Ne durranjon el az agyatok. Kulturált, érvelős véleménynyilvánítást tessék, és nem kollektív ekézést.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:18:48

@Hatodéves: A John Forbes Nash Nobel díjas tudós (játékelmélet) életét bemutató, Egy csodálatos elme című film éppen egy ilyen betegségét kezelni megtanult skizofrén pasiról szól.

aklubisz 2010.09.25. 16:19:04

fú bakker de örülök hogy nem élek többé magyarországon.

ez egy iszonyú sztori volt, én valószínűleg beleőrülnék ha így kéne látnom a páromat. minden tiszteletem emíliáé

persze, talán könnyebben viselném a helyzetet, ha valaki elmagyarázná mi miért történik, ha nem kellene azon aggódnom, (az országban maradt fiatal magyar értelmiségiként) hogy miből fizetem ki, amit már amúgy vastagon kifizettem, és pluszban még nem aláznának szét azok akiknek a kezébe letettem a társam életét.

bár valószínűleg én is drámakvín vagyok.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:20:17

@Kata78: Nem értettelek félre, te nem értetted meg az iróniát.

Kata78 2010.09.25. 16:21:06

@Krumpli Bogart: lehet, hogy meg sincs jo napom :D bocsi :)

Hatodéves 2010.09.25. 16:22:00

@Kata78:
Nem vagyok pszichiáter (bár szeretem), de ha tudok, szívesen válaszolok. :)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:22:40

@Rotoxis: node könyörgöm, ha valakinek elmebajt okozok, akkor nem készülök fel rá, hogy megszökik?

Vagy ez a normál üzletmenet?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:23:38

@szomorutojas: Nemtörődömséget látsz a magyar egészségügyben? Hát hogy? Hát mér'? Hát ilyet! Hallatlan!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:24:15

@aklubisz: még jó, hogy költözés elôtt felmérted a kinti egészségügyet!

Kata78 2010.09.25. 16:25:16

@Hatodéves: jelentkeztem :)

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:27:56

@Krumpli Bogart: számomra nem egyértelmû, mármint képes vagyok elválasztani az itteni rémtörténeteket a saját tapasztalataimtól.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:33:57

@szomorutojas: Szerintem fel sem tűnt, hogy valakinek elmebajt okoztak. Csak a feleségnek tűnt fel a telefonbeszélgetés során, hogy nem teljesen komplett a párja.
Magyarországon rendszeresen keresnek kórházból (pl. decemberben egy szál pizsiben, strandpapucsban) kisétált begolyózott embereket.

dr.pszicho 2010.09.25. 16:38:21

Őszinte részvétem a betegnek. Nem értem miért él még itt az országban, és miért nem ment haza Amerikába?
Nagyon sötét a történet, és tökéletesen leképzelhető...sajnos. Úgy gondolom, hogy az áthelyezéshez először kellett egy konziliárusi vélemény a pszichiátriáról. A szteroid-pszichózis nem öt perc alatt alakul ki, így biztosan napok alatt került ilyen állapotba.
Sajnos ami a pszichiátrián történt, az is hihető, és mindennapos eset. Látott már valaki olyan esetet, amikor a Bíróság kiengedett valakit?
Nekem a saját nagynéném úgy tíz éve került így kórházba. Körzeti orvos, este zavart állapot (73 éves, ismert II típusú diabetes), kórház, pszichiátria, ott akármi (nem sikerült kideríteni) és reggelre halott volt. A reggel!!!megérkezett sürgősségi labor szerint vércukra 24 volt!!
mire sikerült az orvos hozzátartozóknak szólni, már nem élt!

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:39:22

@Krumpli Bogart: ezesetben Rotoxis vélelmezése nem áll meg. Mármint hogy ez mellékhatás, ami része a bulinak.

Ha orvosként tudom, hogy felmerülhet ez, akkor odafigyelek, tehát itt gondatlanság van.

Ha nem tudom, akkor jogos a kritika, nem ismerem a várható (?) mellékhatást.

dr.pszicho 2010.09.25. 16:39:46

miért nem jelenik meg ???

Szélmalomharcos 2010.09.25. 16:40:39

A poszt végén azért elég hiányos a leírás a férj jelenlegi állapotáról. Elmúlt-e teljesen a pszichózisa, mentálisan rendbejött teljesen? Ha rendbejött akkor nem indokolt arról beszélni, hogy tönkretették az életét, hiszen csak egy múló epizódról van szó. Ha viszont maradtak tünetek akkor talán más is lehetett a háttérben. És mi van a májával?
Egyébként az immunszuppresszánsok nem veszélytelenek, mint ahogy a szteroidok sem, nem ilyen fekete-fehér, csak az egyiket goromba stílusban adták a másikat meg mosolyogva

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:48:45

@dr.pszicho: Kb két évig csináltam bírói felügyeletet tíz éve. A Pszichiátriai osztályokon lévő kommunikációképes betegek kivétel nélkül úgy nyilatkoztak, hogy önként vannak ott és nem kívánják elhagyni a kórházat (ezek jellemzően a kinti életet nem bírták elviselni, az volt a bajuk, ha néha hazaküldték őket).
A kommunikálni képtelen betegek általában olyan állapotban voltak, hogy semmiféle akarattal nem rendelkeztek, ilyenkor az orvosszakértő megnézte a dokumentációt, év véleményt adott a bent tartás indokoltságáról, amit nem volt okom kétségbe vonni.
Soha nem fordult elő olyan eset, hogy valaki szeretett volna haza menni, ennek ellenére nem engedtük. Soha.
Megjegyzem, a nővérek gyakran panaszkodtak arra, hogy idős, demens embereket egy kis zavartság miatt a hozzátartozók, vagy éppen az idősgondozó otthonok azonnal benyomtak az elmeosztályra - elfoglalva a helyet a valódi elmebetegektől - és aztán ottfelejtették őket. Volt olyan beteg, akit hivatalosan az osztályon nem látogattak, hanem a kórház kertjében titokban találkozott a rokonaival, nehogy hazaadják nekik az öregasszonyt.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 16:51:42

@szomorutojas: Jaj már! Te sem érted az iróniát?

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 16:58:04

@Krumpli Bogart: értem én, csak praxison óvatos vagyok, néha még olyankor is iróniát láttam, amikor komoly volt a téma ;)

bajor gizella 2010.09.25. 17:09:03

Kedves Praxis Olvasók!
Én írtam a levelet, visszaolvasva nagyon zavaros, nem tudtam hogy szerkesztés nélkül kirakják, illetve reménykedtem hogy nem:) szóval bocsánat a sok extra körökért meg a zavarosságért. még nem írtam le szerintem sose a globális helyzetünket.
A kérdésekre
@Szélmalomharcos: A férjem jelenleg pszichésen rendben van, lehet elkerülte többek figyelmét hogy a vércukra is nagyon magas volt, tehát valószínű hogy a szteroid indukálta diabétesz okozott nála pszichés zavart. (Legalábbis a belklinikán nekem, laikusnak így magyarázta a Tanár Úr.)
szerencsére ezt inzulinos terápiával kezelték. Fél év elteltével csökkentek kéthetente egy vizsgálatra a kórházi látogatások.
az hogy ön és közveszélyes lett volna semmi sem bizonyította, csak nagyon ingerülten kérte hogy az anyanyelvén beszéljenek vele, és sírni kezdett hogy nem érti mi történik vele. agresszív megnyilvánulásai nem voltak. az orvosok a lászlóban azért ijedtek meg, mert többször ismételgette hogy szerinte őt megmérgezték, és ő úgy látta hogy 6-7 féle gyógyszert adtak neki. így kijelentették hogy nem tud együttműködni a beteg velük, irány a pszichátria.
mikor később többször visszalátogattam a lászló kórházba hogy elkérjem a papírokat, és közöltem hogy a gyógyszer mellékhatása lehet a pszichózis, amiről minket nem tájékoztattak, valamint a kórlapon teljesen más érték szerepel mint a zárójelentésen, az orvos közölte, hogy "na ja, akik alapvetően idegileg érzékenyek, azok bekattanhatnak". amikor közöltem vele, hogy a feltett kérdések közt benne volt a van e cukorbeteg a családban rész, és mi igennel válaszoltunk gondolniuk kellett volna a vércukor monitorozásra, ahogy a másik kórházban ezt megtették. valamint hogy a napi szinten futó laborleletek tetején szereplő éhgyomri 12-es vércukorszint miért nem tűnt fel senkinek. közölte hogy ő még ilyen érdekes esettel nem találkozott soha, és nem a mellékhatásokra, hanem a kiváltó okokra koncentráltak.
miért mondom hogy tönkretették az életünket? az immunszupresszáns ahogy te is mondod, eléggé veszélyes holmi, brutál mellékhatásokkal, ami mellé egy folyamatos szénhidrátkontroll társul, élete végéig. jelenleg 50 körüli saccolják a várható élettartamot, ha addig nem kap rákot, ami egy ilyen gyógyszer mellékhatása szokott lenni. viszont bizakodó vagyok, sokminden történhet még ez ügyben az orvostudomány területén addig.
miért nem pereltünk-perelünk?
voltunk több, jónevű ügyvédnél, az egyik egy amerikai érdekeltségű cég ügyvédje többször próbált segítséget kérni a Belklinika orvosaitól, de ők írásban és szóban is kijelentették hogy rájuk ne számítsunk, mert azt fogják mondani hogy mindenki indokoltan járt el az ügyben. mivel nincs haláleset, és a beteg felépülőben van, képtelenség lett volna bárminemű kártérítés. akkor ott magyarországon. egy meleg kézfogásért meg nem hurcoltatja meg magát, meg a lábadozó férjét az ember, tekintve hogy a mai napig is gyógykezelés alatt áll a belklinikán. ott írnak neki gyógyszert. ebben az évben még csak kétszer járt náluk.
miért nem megyünk amerikába?
mert jelenleg nincs olyan biztosító amerikában aki 300 dollár/ hó alatt biztosítaná a féjemet.
most már kicsit összeszedettebb vagyok, ha van még kérdés, és normális hangnemű akkor mindre szívesen válaszolok.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 17:10:55

@szomorutojas: Én is jártam már így....
Visítva röhögtem egy jogszabálytervezeten, mert azt hittem, hogy vicc, mert ilyen hülye nem lehet valaki.... Mert ilyen nincs, nem létezik....

Aztán megjelent a Magyar Közlönyben a marhaság szó szerint.

Behajtó70 2010.09.25. 17:21:24

Ismét csak érthetetlen, hogy miért tartod titokban az ebben a bűncselekményben résztvevő orvosok nevét?!?!?!

Miért véded még te is őket?

Tudod mit? Mivel nincs név, számomra az egész csak egy blog-életbentartó mesének minősül!

Krumpli Bogart 2010.09.25. 17:25:51

@bajor gizella: miért nem pereltünk-perelünk?
voltunk több, jónevű ügyvédnél, az egyik egy amerikai érdekeltségű cég ügyvédje többször próbált segítséget kérni a Belklinika orvosaitól, de ők írásban és szóban is kijelentették hogy rájuk ne számítsunk, mert azt fogják mondani hogy mindenki indokoltan járt el az ügyben. mivel nincs haláleset, és a beteg felépülőben van, képtelenség lett volna bárminemű kártérítés. akkor ott magyarországon. egy meleg kézfogásért meg nem hurcoltatja meg magát, meg a lábadozó férjét az ember, tekintve hogy a mai napig is gyógykezelés alatt áll a belklinikán. ott írnak neki gyógyszert. ebben az évben még csak kétszer járt náluk.

Hú! Itt jön még egy bazmegelés.....

Az ügyvédnek nem a Belklinika orvosaitól kellene segítséget kérnie. Pláne, ha jó nevű. Mellesleg kártérítési perben, vagy éppen büntetőeljárásban éppen leszarják, hogy az érdekelt doktorbácsik mit mondanak, igazságügyi orvosszakértő mond majd véleményt. (Kevésbé neves, de lelkiismeretes és agilis ügyvéd jobb lenne.)
A férjed a Belklinikán áll gyógykezelés alatt, a hibát pedig a Lászlóban követték el. Én a helyedben nem hagynám magam, jó pár millióra perelnék, mert úgy tűnik, hogy a férjed maradandó egészségkárosodást szenvedett, továbbá a jövőben is várható egy-két megpróbáltatás, ami még komoly anyagi áldozattal jár majd.
Persze te tudod.....

epres négercsók 2010.09.25. 17:26:23

@Behajtó70: Sokadszor mondjuk el, hogy az orvosok nevét nem lehet leírni. Ha le is írta volna, ki kellett volna szedni a neveket a történetből.

bajor gizella 2010.09.25. 17:27:22

@Behajtó70:
több praxisblogos bejegyzést elolvastam mielött nekiültem a levélnek, és nevek sehol sem szerepelnek.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 17:27:50

@Behajtó70: Itt nem lehet neveket közölni, a hivatalos eljárás megindításától pedig fél.

Mária 2010.09.25. 17:30:53

@Krumpli Bogart:

"Dehogy nem volt külön szoba. 50 ruppóért, rögtön az elején...."

A posztoló férjének a problémái szerintem akkor kezdődtek, amikor a hiénák megszimatolták, hogy a beteg amerikai állampolgár.

bajor gizella 2010.09.25. 17:39:29

@Krumpli Bogart:
Fura nagyon otthon a rendszer, még furább volt akkoriban. a pereskedés fontolgatását márciusban vetettük fel, mikor a férjem már elhagyhatta a kórházat.
Ekkor a lászló azon részlege, tulajdonképpen papíron nem létezett, valamint egyesítések folytak az istvánnal. nem néztem utána csak egy gyors keresés, ma már együtt is van az istvánnal.a kórlapok kiadásakor pl erre előszeretettel hivatkoztak.elég nehéz dolgod van, ha az intézmény pl megszűnik, átalakul, más kézbe kerül. egyébként 3 ügyvédi irodából egy vállalta volna el, elég sok pénzért, és csak úgy ha a belklinika együttműködik. ha tudtok mondani olyan ügyvédet, aki nem elsősorban nőgyógyászati orvosi perekben járatos otthon, megfontolom. nem sok van.
ha nem velem történt volna, én is azon a véleményen lennék, hogy már csak azért is perelni, hogy ilyen többet ne történhessen. harcolnék az igazamért, mert az van. csak nem véletlenül nem perelnek az emberek egy ilyen után otthon.

PerryMason 2010.09.25. 17:43:00

Kedves Emilia!
A mulasztó, gondatlan orvosokat feljelenteném (foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés), az eü intézményeket beperelném kártérítésre. Az öt évet nem adja vissza egyik sem, de legalább enyhíthet a következményeken.

Hatodéves 2010.09.25. 17:44:09

@bajor gizella:

Megértem, hogy nehéz ezzel a krónikus betegséggel és a rossz élmények emlékével együtt élni.

De az immunszupresszív szert az alapbetegség miatt kell szedni. (Először szteroiddal kezelik, aztán adnak mellé immunszupresszív szert, ha jól tudom, azatioprim-et, majd a szteroidot minimálisra csökkentik, vagy elhagyják, de a másik gyógyszert szedni kell, mert különben tönkremehet az érintett ember mája. Ez nem az orvosok hibája sajnos, hanem ilyen a betegség :(.

Amit leírt, az szörnyű, és egy 21 éves lányt inkább segítenie kellett volna az eü személyzetnek, ez tény.

És én továbbra is úgy gondolom, hogy az akut (és immunszupresszált) májbeteg helye nem a pszichiátrián van, mert a pszichiáterek nem értenek hozzá, nem is vették észre a diabetest.

Szerintem legalábbis meg kellett volna próbálni a belosztályon kezelni (és pszichiátriai konzíliumot hívni), ahol vannak eszközök, gyógyszerek, a májhoz valamennyire értő orvosok.

Lotyó Bridzsida 2010.09.25. 17:45:19

Szabadjon megjegyezni, hogy én egy pszichológust is ajánlanék, ugyanis érezhetően nem tudja a posztoló feldolgozni a történtetek. Nem vagyok szakember, nem világos milyen maradandó következményei lette a férjére nézve az egész herce-hurcának, de ÉLNEK MINDKETTEN. És tovább kellene lépniük. Ehhez pedig úgy tűnik szakemberre volna szüksége/ük.
A haraggal és az elfojtott bánattal többet ár magának mint bmilyen egyéb fizikai betegséggel.
Nagyon sokat tudna az életükön minőségileg javítani, ha különböző terápiás módszerekkel kidolgoznák magukból ezt a veszteséget.
A legjobbakat kívánom és sok erőt a továbbiakhoz.

PerryMason 2010.09.25. 17:50:58

@bajor gizella: nem lenne etikus, ha mondanék elérhetőséget: magam ügyvéd vagyok és egészségügyi joggal foglalkozom. Pl. ilyen jellegű esetekkel is. Egyáltalán nem látom reménytelennek az ügyet. Sőt. Mivel itt és most talán tényleg etikátlan lenne elérhetőséget mondanom: csak annyit, hogy szerintem nézzetek körül, mert vannak olyan kollégák (ismerőseim között is), akik nem nyúlnak le, figyelemmel vannak a helyzetetekre és reális díjat számítanak fel. És ami a legfontosabb: ha elvállalják, akkor valóban rajta vannak az ügyön. "Not making claims, just winnig them"

őoltergeist 2010.09.25. 17:56:44

Jó lenne minél hamarabb a feljelentést megtenni pl. az ügyészségen,amely elrendeli nyomozást,melyet a rendőség köteles lefolytatni.
Ez nem kerül pénzbe. Ha megállapítják a László kórház orvosainak és a pszichiátria vétkességét /szándékos,vagy gondatlan/ akkor jöhet a polgári kártéritési per.
Persze attól is függ ennek eredménye hogy a férjed,egyáltalán munkaképes.ill
dolgozik-e valahol.

Történt e egyáltalán maradandó egészség károsodás?
Mi a prognózis a jövőt illetően?
Ezt csak iü.orv. szakértő állapíthatja meg.

Pesten is foglalkoznak egyes ügyvédek az ilyen jellegű perekkel

Azzal sem ártana konzultálnod..

Minél hamarabb lépni kell,mert az orvosi iratok,leletek egy idő után /úgy tudom 5 évente/irattározásra és leselejtezésre kerülnek.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 18:00:18

@PerryMason: létezik olyan Magyarországon, hogy sikerdíj? Mármint akkor fizet a kedves ügyfél, ha a kedves ügyvéd meg is nyeri a pert?

"A nem látom reménytelennek" úgy is hangozhat, hogy nem látja az ügyvéd úr reménytelennek, hogy kedves examerikai exbeteg odajár majd hónapokig óránként 20e-ért, aztán csak lesz valami.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:03:54

@bajor gizella: Ezek a kórházak állami intézmények, mindig van jogutód. A kártérítést nem az orvos fizeti (sajnos), hanem a jogutód intézmény.
Azért jó ilyen esetben büntetőeljárással indítani, mert véleményem szerint itt a gondatlanság megállapítható, ti. kellő gondosság mellett nem fajulhatott volna idáig a helyzet. Egy büntetőeljárásban sok minden kiderül, mert a vallomástétel során megszorongatott ember igyekszik tisztázni magát, tehát beszél, amiből jó eséllyel ki lehet bogozni, hogy mi történt valójában, kinek mi volt a kötelessége, annak eleget tett-e, ha nem, mi volt a mulasztás oka, stb. Büntetőeljárásban nehezebb előadni a "mi orvosok összetartunk, mint tetűk a var alatt" című-kezdetű műsorszámot. A büntetőeljárás során puhulnak a polgári jogi megegyezés lehetőségei is.

Itt több nagyon durva dolog történt:
-Az alkalmazott kezelés lehetséges mellékhatásairól nem adtak kellő tájékoztatást. Ha megtették volna, előre tisztázható lett volna, hogy mi történik akkor, ha jelentkeznek a mellékhatások.
-A mellékhatásokat kezdetben nem is észlelték, mert akkor nem engedték volna el saját felelősségére. Már ekkor bármi baja történhetett volna a férjednek.
-Úgy tűnik, hogy a cukorbetegségre való hajlamot nem tisztázták kellő körültekintéssel és ezt a folyamatot nem is kísérték kellő figyelemmel, erre visszavezethetően maradandó egészségkárosodása keletkezett.

Nem tudom elfogadni azt az érvet, hogy mivel nem volt haláleset. Amennyiben kellő gondossággal jártak el, akkor a halálesetért sem kellene felelniük. Amennyiben viszont nem jártak el kellő gondossággal, akkor a maradandó egészségkárosodásért is felelnek. (Fent hivatkoztam a büntető jogszabályt, a polgári jogi részét mellőzném, de minden károkozás jogellenes.)

PerryMason 2010.09.25. 18:03:57

@őoltergeist: Bocs, szerintem annak önmagában nincs jelentősége, hogy maradandó - szomatikus - károsodás történt-e. A károsodás jelenlegi és esetlegesen maradandó ténye csak a megállapított károkozás miatti jogkövetkezmény szempontjából van jelentősége. Az öt évi kálvária miatt akkor is kártérítésnek van helye, ha maradandó károsodás nem történt (amit egyébként kétlek).

adamantium 2010.09.25. 18:05:08

látom megint a perek irányába ment el a dolog. szerintem itt a pert csak a paraszolvencia miatt lehet jó eséllyel megnyerni, szakmailag minden ellenvélemény ellenére igazán nagy vétség nem történt.
van egy súlyos és ritka alapbetegség melyet tünetileg elkezdtek kezelni, hatékonyan. jelentkezett egy-két mellékhatás ami szintén ritka ilyen rövid idő alatt, mert hát milliók szednek szteroidot de kevésnél alakul ki cukorbetegség meg pszihózis főleg nem ilyen rövid idő alatt. tehát az, hogy átkerült a pszihiátriára az is kimagyarázható ott nem belgyógyászok kezelték ráadásul saját felelősségére elment, ez olyan mintha megtagadná a kezelést, ez is az ott dolgozókat menti, az is, hogy igazából a belgyón se tudták meggyógyítani csak tünetmentessé tenni. szal a lényeg, hogy minden laikus ellenvélemény ellenére ez a per nem lenne nyerhető max a paraszolvencia miatt, azt meg utólag lehetetlen bizonyítani

bajor gizella 2010.09.25. 18:06:00

@Lotyó Bridzsida:
Többször voltam különböző szakembereknél ezzel kapcsolatban, eredendően én is pszichológiával kezdtem a tanulmányaimat, annyira nem idegen tőlem az ilyesmi.
Tényleges segítséget talán az jelentette hogy telt az idő. Az eset után egy évvel is simán rámjöttek rohamokban az ilyen poszttraumás stresszek, buszon, villamoson itt-ott.
Most már nagyon ritkán jut eszembe, ahogy a poszt hangulata jelzi, akkor azért még nem vagyok a helyzet magaslatán, de igyekszem.
Egyébként a totális mélypont nyilván a pszichátria volt, iszonyú látványban, és bánásmódban volt mindvégig részem. A lászló kórházról továbbra is az a véleményem hogy a csapat félvén az átszerveződésektől teljesen inkompetens, mulasztásokkal teli munkát végzett, ami nyilván nem elfogadható, de akár mint emberi tényező megérthető. ők egész egyszerűen szakmailag NEM VOLTAK ALKALMASAK EGY AUTOIMMUN BETEG ELLÁTÁSÁRA. legnagyobb hibájuk nyilván az volt, hogy mikor kiderült hogy nem vírus, nem továbbították sehova.
a pszichátrián uralkodó hangnem, és bánásmód-nem csak velem nyilván- egész egyszerűen már a kegyetlenkedés határát súrolja, ami például egy teljesen leszedált, később kómába esett ártalmatlan embernél totálisan értelmezhetetlen. Nyilván nagyon nehéz lehet a klinikumban dolgozni nap nap után, de a SOTE zártján nincsenek dühöngő elmebetegek. Skizofrének, illetve mániás depressziósok vannak, akiknek egy-két atrocitást leszámítva totális nyugalomban telik a napjuk. behoztak egy nőt, aki hangosan zokogott, és azt állította hogy nincs gyomra. őt a folyosón látták el, nem volt üres ágy.ő hangoskodott egyedül, mikor kényszertáplálták.
Szerencsém van hogy aztán olyan rendes és tisztességes, bár nagyon leterhelt csapattal végződött ez a kálvária mint amilyen a az egyes bel.

PerryMason 2010.09.25. 18:07:04

@szomorutojas: "No win No fee".

Igen, van ilyen. Magyarországon is van: bármelyik ügyvéd alkalmazhatja. Egyébként az ügyvédnek előzetesen amennyire csak lehetséges a legkorrektebb módon tájékoztatnia kell az ügyfelét arról, hogy mire és mennyi esély van.

Bikli néni 2010.09.25. 18:08:47

@Krumpli Bogart: Az a baj, hogy ha indítanak egy büntetőeljárást (ami azért itt szerintem kétséges), és ott felmentik a dokikat, akkor a polgári per megnyerésének az esélye szinte a nullára csökken.
Tényleg hasznos lenne tudni, hogy volt-e, illetve milyen maradandó egészségkárosodás, mennyiben befolyásolja ez a normális életvitelt, milyen anyagi vonzatai vannak.
Senkit nem akarok elkeseríteni, de ahol halva vagy súlyosan károsodva születik egy gyerek, arra se nagyon szokták megállapítani a kártérítési felelősséget. De ezt nem tudom biztosan, nem vagyok eü. szakjogász.
(És mielőtt nekem estek, ez nem véleménynyilvánítás arról, hogy szerintem perelni kell-e az orvost, vagy nem, csak azt írtam le, ami várható ilyen esetben.)

bajor gizella 2010.09.25. 18:13:42

@adamantium:
nagyjából a papírok bemutatásával erre utott az az ügyvéd is, aki a belklinika nélkül nem akart belevágni. igen sikerdíjért:)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.09.25. 18:14:23

@cenzorilla: Látom megint volt valakinek egy olyan véleménye, amin nem tetszett, mert csak.

adamantium 2010.09.25. 18:15:09

@Krumpli Bogart: ne haragudj de egyáltalán nem értek egyet veled, részben mert rosszak az információid részben mert helytelen az elméleted. az orvos a saját elméleti tudását kombinálja a kórház szakmai és fizikai adottságaival.
egyrészt ha a kórháznak nincs meg a megfelelő műszerezettsége, nincs meg a szükséges paraklinikai és konziliárus kapacitás akkor miért is az orvos a hibás abban, hogy nem a legjobban kezelte a beteget? mindenkinek MR meg CT meg tömegspektrográffal mért 100 féle hormonszint mint a dr. Houseban és akkor a 10. beteg után csodálkoznál, hogy a törött bokádat két ággal rögzítik mert gipszre sincs pénz. így korrekt lehetne az ellátás az első 10 betegnél, utána meg bantusztánia. budapesten jellemzően a kórházak nem rendelkeznek minden osztállyal egy helyen mint egy klasszikus megyei kórházban tehát a konzilium sem olyan egyszerű. tehát az orvos a hozott anyagból a kórház által biztosított feltételekkel dolgozik, van biztosítása is és a felelősség is közös, ezért fizet az orvos önrészt a biztosítója által a kórház meg zsebből.
persze ha olyan jellegű a dolog akkor perelheted konkrétan az orvost is magánvádas eljárással és akkor tőle is kaphatsz pénzt, de bukhatsz is.
egyébként elárulom civilizált országokban az ilyen perek úgy kezdődnek, hogy a kedves beteg a perelt összeg 10%-át letétbe helyezi, ha nincs igaza akkor bukta az összeget, így próbálnak elejét venni a túlzott pereskedésnek, és ezért nyer relatíve ritkán pert magyar páciens (de messze nem annyira ritkán mint hiszitek)mert a perek nagy része marhaság és ebben az országban szabadon perelhet aki éri.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 18:15:39

@PerryMason: köszönöm.

"Egyébként az ügyvédnek előzetesen amennyire csak lehetséges a legkorrektebb módon tájékoztatnia kell az ügyfelét arról, hogy mire és mennyi esély van."

Azért ezen mosolyogjunk egyet közösen, bal szemmel csippantok is hozzá egyet, majd mély sóhajjal, szánk sarkában mosollyal hörpöljünk bele egy sörbe.

polly graph 2010.09.25. 18:16:18

Én hasonlókon mentem át 2004-ben a Szent László gyermek fertőzőosztályán, ahol a fiam kivizsgálása zajlott. Megjegyzem, semmilyen fertőző betegsége nem volt, elsősorban anyagcsere-betegségekre (lisztérzékenység és mucoviscidosis) gyanakodtak és alacsony volt a vasszintje. (A háziorvosa utalt be minket a fertőzőre, arra hivatkozva, hogy jól ismeri az ottani orvosokat.)

Persze egyik kórkép sem igazolódott be, másfél hónapig tartottak fogva minket, miközben a gyereket szinte módszeresen megkínozták diagnosztika címén. Végül a hátsó ajtón keresztül szabályosan elmenekültünk.

A levélíró, Emilia minden szava igaz, beleértve a folyosón terjengő cigarettafüstöt: a gyerekfertőzőn az egyik fehér köpenyes hóhér szerintem pipázott is.

Nem akarok részletekbe menni, csak azért szóltam hozzá, hogy ezúton üzenjem meg az említett osztályon dolgozó ápolóknak és orvosoknak (a fiam nevében is), hogy náluk érzéketlenebb, idiótább, tehetségtelenebb orvosokat azóta sem láttunk, valamint reméljük, hogy mindannyian elnyerik egyszer méltó büntetésüket.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:16:51

@Hatodéves: Én nem értek ennek az esetnek az orvosi részéhez, de józan ész szabályai szerint pszichiátrián azt kell kezelni, akinek pszichiátriai betegsége van, nem pedig azt, akinek egyértelműen gyógyszerezésre visszavezethető pszichiátriai tünetei vannak.
Az egész ügyből azt érzem, hogy a kezelőorvosok nem tudták, hogy a kezelés ilyen mellékhatásokkal jár, mert akkor a logika szabályai szerint erről előre tájékoztatást kellett volna adni, másrészt a tünetek megjelenésére és a komplex probléma (elme+cukor+máj) kezelésére a megfelelő módot meg kellett volna találniuk.
Egy bírósági eljárás során abban a kérdésben kellene állást foglalni, hogy kellő gondosság mellett észlelni kellett volna-e a problémát és azt milyen módon kellett volna szakszerűen megoldani. Ha helyesen jártak el, nincs felelősség, ha nem helyesen jártak el, megállapítható a felelősség.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:18:40

@Bikli néni: Nem igaz. A jogi felelősség megállapítása önálló a két jogterületen (büntető és polgári).

Lotyó Bridzsida 2010.09.25. 18:20:50

@bajor gizella:

Értem, és nagyon megértem és sajnálom.

Viszont tudd, hogy léteznek alternatív megoldások és gyógymódok is, amelyekkel oldatók ezek a traumák. Saját tapasztalat.:) Azt gondolom abból, amennyit leírsz, hogy meg kellene emelni a rezgésszámodat, és azzal nagyon sok feszültség kioldódna belőled. A férjedről nem írsz, ezért csak rólad beszélek. Családállítás, prána-reiki kezelés, bach terápia, ezek mind nagyon sokat tudnának segíteni. Ha részletesebben érdekel, priviben szívesen megosztom ezek részleteit.
Azt szeretném kérdezni, hogy magadnak megbocsátottál-e? Mert ilyenkor hajlamos az ember magát is hibáztatni a történtekért, hogy többet is tehetett volna, ha... Érzed-e magad hibásnak?
Ha túl személyes, vagy "sok" akkor befogom a szám.

adamantium 2010.09.25. 18:25:02

@Krumpli Bogart: és mégis honnan tudták volna, hogy a gyógyszer okozza a tüneteit? amikor rengetegen szednek szteroidot mégse hülyül bele a nagy része

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:25:34

@adamantium: Nem értek egyet. Aki nincs olyan állapotban (gyermek, kóros elmeállapotú, zavart, stb., az nem mehet el önként, legalább a családot értesíteni kellett volna. Egy orvosnak még ha bőrgyógyász, akkor is fel kell tűnjön, hogy bejött egy normális beteg ember, elkezdtem lóadag gyógyszerrel kezelni, meghülyült, valami kapcsolatnak lennie kell.
Paraszolvencia miatt perelni nem, csak feljelenteni lehet.

Bikli néni 2010.09.25. 18:27:34

@Krumpli Bogart: Igen, ezt én is tanultam az egyetemen :) Azonban a bíróság mérlegel, és ha azt látja a periratokban, hogy volt itt egy korábbi per, amiben a kolléga megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, az óhatatlanul is csökkenti a polgári perben a pernyertesség esélyét. Ettől még a kártérítést meg lehet neki ítélni, nincs akadálya, csak az esélyt csökkenti.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:28:09

@adamantium: Ha elolvastad a szakmailag hozzáfűzött kommenteket, akkor láthatod, hogy ez egy ritka mellékhatás.
Azt majd az igazságügyi szakértő megállapítja, hogy kellő gondosság mellett fel kellett-e ismerni az ilyen tünetet, vagy sem. De azért abból nehéz kimászni, hogy fel sem ismertem a tünetet, saját felelősségre hazaengedtem. Majd rögtön át is helyeztem a diliházba. Szóval ez nagyon gáz....

bajor gizella 2010.09.25. 18:29:10

Ha már ittragadtam, még hadd mondjak el valamit. A férjem kómába esett, egy olyan osztályon ahol a vérnyomásmérő volt a legkomolyabb orvosi eszköz. Semmilyen monitorra nem voltak hajlandóak rákapcsolni, akár meg is halhatott volna. egyszerűen annyit tudtam róla hogy semmilyen ingerre nem reagál. A pszichátria pedig végig kötötte az ebet a karóhoz hogy nem beszámítható. Ezzel tudtunk volna még peres körülmények között operálni, mivel a belklinikán nyilvánvalóan benne szerepel a záróban, és mindenhol hogy a beteget kóma állapotában szállították át. vagyis eleve ők llapították meg hogy kómában van.
viszont a pszichátriai kezelés során semmilyen gondatlanságot nem követtek el, mert nem alkalmas az osztály egy kómás beteg ellátásához. az hogy nekem fenyegetéssel, és igazgatói közbenjárással sikerült még aznap új osztályra rakatnom, egy kétsoros betegjogi jegyzőkönyvben van rögzítve, ami szerint megjelentem ott, és kértem hogy helyezzék át. mivel megtették, végleg nem igazolódik be, hogy akár ott hagyták volna meghalni...pedig így van.

Szélmalomharcos 2010.09.25. 18:29:41

@bajor gizella:
Így már kicsit tisztább, de azért távolról sem egyértelmű. Az értékelést viszont közben megírták, tehát hogy a férjed alapbetegségét a jelek szerint helyesen diagnosztizálták, fő vonalát tekintve megfelelően kezelték, de a kezelés mellékhatásait nem követték az elvárható módon (feltéve ha tényleg így volt, és nem csak az információhiány miatt tűnik úgy)

Tény hogy Amerikában teljesen mást jelent a beteg tájékoztatása, ezen lehet vitatkozni hogy melyik a jobb, csak el kell olvasni egy ottani gyógyszer betegtájékoztatóját: tele van életveszélyes fenyegető mellékhatásokkal, felkészületlen hazaiak rögtön ki is dobják a gyógyszert ha elolvassák, kb. ugyanez csak sokkal szuggesztívebb formában az orvosi tájékoztatás ("uram önnek rosszak az esélyei a gyógyulásra, számoljon a fatális kimenetellel"). Ez részben a kulturális különbségből, részben a jogi gyakorlatból (perek sokasága) adódik, nem egykönnyen adaptálható. Pár napja volt itt egy poszt ahol elmagyarázták a szülőanyukának mi baja lehet a gyerekének ha nem működik együtt, erre fel több órás sírógörcsöt kapott, szóval ebben a kérdésben sem könnyű konszenzusra jutni. Ráadásul a dolognak ez a része a legnehezebben bizonyítható, mármint hogy elhangzott-e a tájékoztatás

Bikli néni 2010.09.25. 18:30:08

@polly graph: Vidéki nagyváros pszichiátria: A, B és C osztály, ahol C a zárt osztály. A és B o. betegeit a C-re küldik át a folyosóra cigizni, mert ott van a kijelölt dohányzóhely. Ha valaki mondta volna, nem hinném el, hogy ilyen létezik, de én ezt a saját szememmel láttam.

Hatodéves 2010.09.25. 18:30:48

Ok, én nem szeretnék többet hozzászólni, mert mindent elmondtam már, amit gondolok.

Csak még egy szempont. Nem tartom jó ötletnek egy bizonytalan kimenetelű, elhúzódó perbe beleheccelni egy olyan embert, aki (Mint ő maga is látja), azóta is PTSD-s... (poszttraumás stressz zavar).

Egy jó pszichológus szerintem többet érne, mint több tárgyaláson sorra feltépni a sebeket. És ha elbukja a pert, csak még rosszabb lesz, és ha nyer, attól sem gyógyul meg a férje betegsége.

Mérlegelni kell, hogy ők mit szeretnének (tudom, erkölcsi jóvátétel, satöbbi), de kívülről nagyon könnyű meggondolatlan tanácsokat adni.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:32:01

@Bikli néni: Ebben az esetben (ha egyáltalán eljut bírói szakba) max. bizonyítottság hiányában lehet felmenteni a tagot. Ez pedig nem jelenti annak megállapítását, hogy nem történt bűncselekmény.
A büntetőeljárás azért jó, mert előkerülnek az orvosi dokumentációk, amik a polgári perben felhasználhatók. A polgári bírót nem érdekli a bűncselekmény, csak az, hogy történt-e károkozás.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2010.09.25. 18:32:26

@Lotyó Bridzsida: ohh, a kép megtévesztô, már rég voltam bocs.
Véleményeddel pedig megtisztelsz.

bajor gizella 2010.09.25. 18:36:39

"Az, hogy az Ön férje autoimmun hepatitisszel távozott a kórházból, nem bizonyíték arra, hogy azzal is került be."
Ennyit mondott nekem az az orvos aki a mai napig kezeli ezzel. Mivel két hónappal korábbi vérvétel alapján semmilyen autoimmun tünetet nem mutatott, mondhatni makk egészséges ember vérképét produkálta, ez elég valószínű. Az orvos, aki hepatológus, tehát nem immunológus szerint az immunválasz viszont az egész belső szerveire kihatott, hiszen a pankreastól elkezdve az epéjén és a máján át minden gyulladásba torkollott.
Ezzel szintén lehetett volna a perben operálni, mert a lászlóban ismeretlen eredetű májgyulladás szerepel a kórlapján. az hogy neki autoimmun májgyulladása van diagnosztizáltan, az eset után fél évre datálható.

Bikli néni 2010.09.25. 18:37:53

@Krumpli Bogart: Erről a kérdésről jó lenne, ha egy olyan ügyvéd nyilatkozna, aki ebben benne van. Nem tudom, hogyan van lehetőség a periratok áttételére két teljesen különböző eljárásban.
Nem csak erre az esetre értendően, hanem úgy általában - nem csak itt a blogon, hanem odakint a világban is állandóan felbukkannak ilyen műhibagyanús ügyek.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:39:34

@Hatodéves: Ez itt nem a tanácsadás helye. Csak elmondjuk a véleményünket. De azért vérlázító, hogy ilyen eljárást rendre meg lehet úszni, miközben pl. tilosban parkolásért üptre-hoptra bírságolják az embert.
Ez egy következmények nélküli ország.
Ezért.
Mindenki tudja, hogy az orvosi hivatás nehéz, hogy nehéz döntéseket kell hozni, sok a hibalehetőség. Ezt a körülményt egyébként a bíróságok is mindig mérlegelik. De ezzel a védettséggel azért nem kellene visszaélni és röhögni azon, hogy bármit megtehetek, úgysem lesz semmi bajom.
Szerintem ez a magatartás méltatlan az orvosi hivatáshoz és magának a szakmának kellene fellépnie az ilyenek ellen. Ilyesmit még sosem tapasztaltam. Orvos egy másik orvosnak csak akkor megy neki, ha az keresztezi az üzleti érdekeltségét.

bajor gizella 2010.09.25. 18:39:57

a vírusos májgyulladások egyébként olyanok, hogy van egy ablakjelenség, tehát ha nem kapod el időben a tesztjét, sose derül ki. A gyógyszerek okozta szervezeti sokk által kiváltott autoimmun folyamatok lejátszódása a legvalószínűbb ebben a történetben. viszont ezt már sosem tudhatjuk meg biztosra.

epres négercsók 2010.09.25. 18:40:08

Szomorútojás, Bridzsida, a posztra koncentráljatok.

egy maréknyi dollár 2010.09.25. 18:42:21

@Mária: Megszimatolták?Szerepelt az irataiban,nem?Egyébként a posztoló először kettős, később amerikai állampolgárként aposztrofálja a saját férjét.Nem mindegy az ellátás költségeinek szempontjából.Ha költségtérítéses az ellátás, akkor is nehezen hihető el,hogy az orvos minden vizitkor elkér bizonyos pénzösszeget a betegtől.Még azt nem értettem,hogy amikor a posztíró a pszichiátrián szembesült azzal,hogy férje szennyes ágyban fekszik, miért hozatott be orvos ismerősével 25ezer forintot?Kinek adta?Azért egy ágy-áthúzásért ez elég borsos összeg.
Meg az sem világos,hogy miután észlelték/?/,hogy férje "szemmel láthatólag nem fertőző" beteg, miért kellett 50 ruppóért külön szobát vásárolni neki, mikor a kórházban működik nem fertőző hepatológiai,gasztroenterológiai belosztály is.
Mindentől függetlenül a posztolónak megnyugvást, és mindkettőjüknek jó egészséget kívánok.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 18:42:40

@Bikli néni: Nincs "perirat áttétel". Az orvosi dokumentációt bizonyítékként használják fel a büntetőeljárásban is, meg a polgári eljárásban is. Akinél először lett része az iratanyagnak, az küld a másiknak egy másolatot "a másolat az eredetivel megegyezik" hitelesítéssel és kész. A két ügynek semmi, de semmi köze nincs egymáshoz.

adamantium 2010.09.25. 18:46:54

@Krumpli Bogart: megint téves információ, egyrészt magyarországon garantált a személyi szabadság hacsak nincs gyámság alatt vagy nincs valamilyen korlátozó intézkedés ellene az bizony szabadon járhat kelhet. a paraszolvencia miatt pedig lehet feljelenteni is és perelni is mert ha hátrányos megkülönböztetés ér akkor az perképes történet. itt pedig ha jól értem 5000 ft/vizsgálat volt az angol fordítás, számla?
a 2. kommented meg annyira gyenge és összefüggéstelen, hogy kár rá időt pazarolni: én is azt mondtam, hogy ritka szövődmény, ha valami ritka akkor ugye a gyakoriakra gondolunk először, mert ugye a fejfájáscsillapító is tud egyeseknél fejfájást okozni mégse az az első ötletünk, hogy ha bekaptunk egy algopyrint, hogy attól fáj mégjobban a fejünk

Bikli néni 2010.09.25. 18:46:59

@Krumpli Bogart: Valami ilyesmit értettem iratáttétel alatt. Ha automatikusan fel lehet használni a keletkezett iratokat, az hasznos, tekintve, hogy az orvosi dokumentációt előszeretettel "elfelejti" becsatolni az alperes (kórház), ráadásul másolatot a beteg csak a saját kőccségére készíthet. Ezért hasznos, ha az egyik per lezárultával a másik bíróság elé is odakerülhetnek ugyanazok az iratok, és nem kell újra az iratbeszerzési tortúrán végigmenni. Ránézésre így evidens (lenne), de nem tudom, hogy a valóságban is működik-e ilyen olajozottan.

adamantium 2010.09.25. 18:48:30

@bajor gizella: "egy olyan osztályon ahol a vérnyomásmérő volt a legkomolyabb orvosi eszköz. Semmilyen monitorra nem voltak hajlandóak rákapcsolni" bocs de a monitor az a vérnyomásmérőnél komolyabb műszer, sokkal, akkor ha csak vérnyomásmérő volt akkor milyen monitorra is kapcsolják? megint keverjük az orvost az intézmény felszereltségével

bajor gizella 2010.09.25. 18:53:07

@adamantium: nos, ha van egy beteg, akinek az állapota az osztály hatáskörét meghaladja, akkor minden külön eljárás nélkül át kell helyezniük egy intenzívre. a sote pszichátriáján van-volt ilyen szoba, de tele volt. az osztályon semmilyen felszerelés nem volt adott. kötelesek lettek volna átadni a férjemet egy másik osztályra, másik kórházba. de nem tettek semmit, elég ráérősen vacakolgattak meg latolgatták az esélyeket.
ha ezt a helyzetet nézem, ez így veszélyesztetés. de mivel még aznap átkerült egy másik osztályra-mert megfenyegettem őket- nem történt semmi hiba.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 19:09:25

@Bikli néni: Még le sem kell zárulnia az egyik ügynek, mert a két ügynek semmi köze egymáshoz. A büntető ügyet csak azért ajánlottam, mert tudom, hogy az orvosi dokumentáció a perben nehezen kerül elő, viszont a polgári perben a bizonyításra kötelezett felperes csak az alperesnél lévő és általa gondosan kimazsolázott dokumentációval tudná bizonyítani az igazát.
Ha viszont a feljelentés nyomán a rendőr bácsik "mindent visznek", akkor már könnyebb a bizonyítás a polgári perben. Gondolom, ezt mindenki érti.
Természetesen négy év távlatából a postoló már fújhatja az iratokat. Ha időben kerül ügyes jogászhoz, akkor egy gyors feljelentéssel begyűjtik az iratokat és annak birtokában lehetett volna tárgyalni "akárkivel".
Késő bánat ebgondolat. :-(

Krumpli Bogart 2010.09.25. 19:11:18

@adamantium: Pattanj már le a hülyeségeiddel. Perelhetek magánváddal, meg baromságok. Fent idéztem az egészségügyi törvényt, mélyedj el benne, egyébként meg tényleg pattanj le rólam.

martav 2010.09.25. 19:23:48

Kedves Emilia!
Remelem elolvasod a kommenteket, mert neked szeretnek irni. Hasonlo eset tortent meg velem is 3 evvel ezelott, igaz 40 evesen es gondolom meg vagyunk nehanyan. En mar annyira rosszul voltam 3 eve telen, hogy elmentem egy teljes orvosi kivizsgalasra maganrendelobe. Itt ssemmit sem talaltak, pszichiatert ajanlottak. Par hetre ra a haziorvos szinten hasonlo velemeny utan valami depresszio ellenes szert irt fel amitol annyira rosszul lettem hogy 4 napra ra rohammento vitt a korhazba. Itt a vervizsgalat utan csodalkoztak hogy meg elek, de nem tudtak megmondani mi lehet a bajom. Es ez igy ment 3 honapig. Eleinte csak szteroidot meg infuziot kaptam, de miutan nekem is beadtak az elso haloperidol injekciot, masnap mar az intenziven voltam. Na ott aztan nem volt megallas, a haloperidol melle meg 4 hasonlo hatasu nagyon eros gyogyszerrel tomtek infuzion at, mire harmadnapra mar csak nagyon homalyosan lattam, enni egyaltalan nem birtam es lefogytam 35 kg-ra. Ezutan lyukat furtak a gyomromba, mondvan nem tudnak maskepp taplalni. Mar vittek volna a zart osztalyra, ugyanis tenyleg nem voltam magamnal a rengeteg szertol, de szerintem ezt az ottani orvosok kozul sokan nem is eltek volna tul. De valahogy kijuttatott a parom a sima osztalyra, ahol a kevesebb gyogyszer hatasara rogton tudtam enni es kicsit jobban lettem. De hogy mi lehet a bajom, azt tovabbra sem tudtak. Voltam AIDS-es, leukemias,bulemias, depreszios, tudorakos, volt lupusom, stb. Minden napra jutott valami tipp, amit a ferjemmel naponta kozoltek. 3 honap utan egy egyszeru celzott vervetellel kiderult a betegseg, amit kezdettol fogva allitott az egyik orvos, de a tobbiek lehurrogtak es mar o maga sem hitt benne. Azota en is szteroidot kell hogy szedjek eletem vegeig, meg hat mar sosem leszek egeszseges, de azert sikerult ezen a harom honapon tullepni. Orulok hogy eletben maradtam, 42 evesen szuletett egy kislanyom, ami ezzel a betegseggel szinte lehetetlen, es aki teljesen egeszseges, ertelmes es gyonyoru. Javaslom neked is, hogy probalj meg elore nezni es elfelejteni az egeszet, hidd el 24 evesen meg elotted az elet. A betegsegem egyebkent a talalgatasok miatt mellekveseelegtelenseg, semmi koze egyik felmerult betegseghez sem. Marta

Krumpli Bogart 2010.09.25. 19:24:34

@bajor gizella: 25 éves kómás beteget pszichiátriára átrakni? Eszem megáll!
De ha kómás volt, akkor miért volt ön és közveszélyes, aki nem maradhatott a "normális" betegek között???
Anno (10 éve) a pszichiátrián ágy volt, nővér, meg orvos. Bármi baja volt az ott kezelt betegnek, vitték át a kórház másik osztályra, még az organikus ideg is külön szakterület volt.
Mit gondoltak, mi lesz ott a kómájával, meg az alapbetegségével?

Claritas 2010.09.25. 19:25:41

szerintem ez a poszt egy bazi nagy átverés. ezt onnan gondolom, hogy hasonló helyzetbe kerültünk. férjecske összeszedett egy nyaralás alatt valamit, amitől hasonló tünetei voltak. azonnal ugyanerre az osztályra került. valóban voltak megalázónak tűnő kérdések ( prostik,drog,stb ), de mivel a hepatitis 2 fajtája is így terjed,sajnos ezek a kérdések jogosak voltak.
a bekerülés után jöttek a folyamatos vérvizsgálatok, szűrések. ezek nem egynapos vizsgálatok...és pláne nem egyszerre történnek, hanem akkurátusan sorra egymás után: vírusok,bakteriális fertőzések,stb. mivel rohadtul időhúzásnak éreztem a dolgot, rákérdeztem,nem lehetne-e egy vizsgálattal eldönteni,mi a baj. hát nem lehet, gondolom,van erre valami protokoll, de a többi beteg és a doki elmondta a férjemnek,hogy minimum hetek múlva engedik haza, pont mert sokáig tartanak a vizsgálatok.a kezelő orvosok meglepőek voltak számomra, mindenről tájékoztatták a férjemet, elmondták,mi miért történik, és mi fog következni. soha nem kértek pénzt, élelmiszert,ilyesmit,sőt,kifejezetten kérték,hogy a beteg csak azt kapja,amit a kórház biztosít ( pláne nem édességet...)
nálunk szerencsére a betegség magától elmúlt, de azok,akik a Hepatitis súlyosabb változataiban szenvedtek,figyelmes bánásmódot, és mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptak.
bár az élmény nem túl jó ( féltünk a halálosabbnál halálosabb kóroktól), de annak az osztálynak a munkáját csak dícsérni tudom.
még annyi,hogy egyetlen doki sem fogadott el egy fillért sem, talán a nővérek egy doboz bonbont, de pénzt ők sem, pedig ez ritka manapság.

adamantium 2010.09.25. 19:33:59

@Krumpli Bogart: én benne élek a rendszerben, a nem egy kollégám foglalkozik ilyen peres ügyekben szakértéssel, nálunk dolgozik a területileg legfelsőbb szakértő is, hidd el több peres ügyet láttam lefolyásában és eredményében mint te. egy az elmélet és más a gyakorlat

adamantium 2010.09.25. 19:35:55

@bajor gizella: hát nem olyan egyszerűek a dolgok, először is az intenzív osztályra kerülésnek is vannak bizonyos szakmai kritériumai, olyan állapotok melyek az életet veszélyeztetik, de még gyakran az ilyen betegek sem kerülnek az intenzívre mert nincs elég intenzív ágy

Krumpli Bogart 2010.09.25. 19:36:59

@PerryMason: Hopp, egy kolléga! Örülök, hogy egyezik a véleményünk, ezt az ügyet a leírt tényállás alapján én sem látom reménytelennek, de azért kérdéses, hogy ennyi idő távlatából az idő közben történt átszervezésre is tekintettel hogyan lehet előásni a bizonyítékokat.

Rotoxis 2010.09.25. 19:38:52

Ma délután olyan fél négy körül írtam egy kommentet a bloghoz.
Tisztelettel érdeklődöm, mi lett vele, mert most nem találom.

adamantium 2010.09.25. 19:39:35

@Krumpli Bogart: először olvasd el mi a kóma aztán írj ekkora marhaságokat, a kómás beteg eszméletlen, akkor mégis, hogy megy el saját felelősségére. tudod én se kommentelek olyanokban amihez nem értek

adamantium 2010.09.25. 19:46:18

@PerryMason: ne haragudj már de visszatér a kommentjeidben ez az 5 év kálvária amit a csúnya gonosz orvosok okoztak. én a jelen írásból arra következtetek, hogy heteket, esetleg hónapokat tartott míg beállították a kezelést, hol az 5 év? azt, hogy utána gyógyszert kell szedjen azt az alapbetegsége adja nem az orvosi kezelés esetleges hiányosságai

epres négercsók 2010.09.25. 19:49:57

@Rotoxis: Én nem szedtelek ki. Egyebet nem tudok.

Bikli néni 2010.09.25. 19:51:16

@Krumpli Bogart: Kit értesz konkrétan "kolléga" alatt? A zügyvédeket, vagy úgy általában a többi jogászt is? :)

Rotoxis 2010.09.25. 19:53:12

@epres négercsók: Köszi a választ. Azért szeretném tudni, hogy mi történt. Csak úgy nem szoktak eltűnni a kommentek.

adamantium 2010.09.25. 19:57:25

@Rotoxis: szerintem arra a kommentre kezdődött az anyázás, amire én írtam egy kommentet, de mire megírtam eltünt mind a két nem odaillő komment és szerintem a tied is mellékesen

cenzorilla 2010.09.25. 20:01:26

@Rotoxis:

Én látom a hozzászólások között.

kvadrillio 2010.09.25. 20:03:19

Nem értem.

Csak egy kérdés: És akik ezt tették a férjeddel ORVOSOK VOLTAK ?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 20:03:43

@adamantium: A postból kitűnik, hogy nem akkor volt kómás bazdmeg, amikor elment.
Az is kitűnik, hogy a kálváriája MÉG MOST IS TART.

Az viszont tényleg újdonság, ilyet még nem hallottam huszonöt éves jogászi pályám során, ezért felettébb kíváncsi vagyok, hogy ki, vagy mi az a "területileg legfelsőbb szakértő"????

Rotoxis 2010.09.25. 20:07:03

@cenzorilla: Köszi, már én is látom.

2010.09.25. 20:12:07

@bajor gizella: Engem személyes okokból nagyon érdekelne melyik osztályon feküdt. Ha úgy döntesz, hogy elárulod, csak annyit írj az első, második vagy harmadik emeleten.
Köszönettel.

Bikli néni 2010.09.25. 20:12:16

@Krumpli Bogart: Kolléga, ne veszítsd el a fejed :)

Krumpli Bogart 2010.09.25. 20:16:54

@Bikli néni: Nem veszítem el. Csak unom már, hogy ezeken a blogokon nem lehet használni emotikonokat, amivel hangulatot lehetne jelezni. Ezért b+elek néha. (Ha hiszed, ha nem, élőszóban sosem teszem. :))
Jó lenne, ha lehetne jelezni az iróniát, a felháborodottságot, bármit. Így olyan sótlan az egész.... :(

Bikli néni 2010.09.25. 20:20:48

@Krumpli Bogart: A szmájlikkal kell lavírozni. :P ;) :O :@ :S - én ezekkel szoktam kifejezni az iróniát és a felháborodottságot. Sajnos ez az írott kommunikáció hátránya, hogy könnyebben félreérthető...

Krumpli Bogart 2010.09.25. 20:24:44

@Bikli néni: Jó, hogy te ,ki tudod fejezni, de ebből én csak ezt a kettőt értem: :o és ;).

Bikli néni 2010.09.25. 20:33:16

@Krumpli Bogart:
:P - ez valami incselkedős-szerűség, kidugott nyelv + vigyor.
:@ - ez a vérvörös fejjel dühöngő arc
:S - ez meg a zavart arc
(via windows live)

Krumpli Bogart 2010.09.25. 20:35:46

Itt most egy türelmetlenséget kifejező emotikont kell elképzelni.
Várom a választ, hogy mi lehet az a területileg legfelsőbb szakértő.
Addig, amíg megérkezik a válasz, elmondom, hogy a bíróságok és más hatóságok amennyiben az előttük folyamatban lévőeljárásban orvosi szakkérdésben kell dönteni, igazságügyi szakértőt rendelnek ki.
Az igazságügyi szakértő a szakértői intézet által minősített és nyilvántartásba vett szakorvos, akit a szakértői névjegyzékből lehet kiválasztani. A szakértői névjegyzékben szereplő orvosok egyenrangúak, egymással nem állnak hierarchikus kapcsolatban. A kirendelt orvosszakértő elvégzi a szükséges vizsgálatokat és a FELTETT KÉRDÉSEKRE megadja a választ (tehát nem ő dönti el, hogy felelőssé tehető-e a kollégája, hanem a feltett kérdésre válaszol).
A bíróság, vagy más hatóság az eljárásban ismerteti a szakvéleményt és amennyiben bármely szempontból aggályossá válik a szakvélemény, lehetőség van másik szakértő kirendelésére. A másik szakértő szintén megadja a kérdésekre a választ. Amennyiben a két szakvélemény eltér és a szakértői vélemények ütköztetésével nem lehet feloldani az ellentmondást, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) dönt.
A véglegesen elfogadott szakvéleményben adott válaszok, mint szakmai bizonyítékok mérlegelése alapján dönti el az ügyet az eljáró szerv.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 20:43:02

Hááááát. Szinte személyesen ismerem a Lászlóban az összes dokit a fertőző osztályon. Közeli ismerősöm kezelik már 30 éve. Ami kész csoda, az hogy él még!
Soha nem kértek pénzt, el sem akarták fogadni, ezért egy idő után nem is erőltette. Viszont meggyógyítottak már olyant is akit vidéki kórházból meghalni küldet mondván, ha valaki, akkor tán ti tudtok még valamit tenni vele.
Ahogy én látom azért először meg kell állapítani a betegséget, ez ugye még a Dr House nál is időigényes. Ezt nem az ujjukból szopják, hanem a szakirodalom írja le a tüneteket és a kezelést is az határozza meg. Ha a beteg telenyomva Prednisolonnal saját felelősségre elhagyja a kórházat, akkor sokra már ne számítson

Krumpli Bogart 2010.09.25. 20:48:53

@Megszívtuk-Waze: Ha a beteg telenyomva Prednisolonnal saját felelősségre elhagyja a kórházat, akkor sokra már ne számítson

Miért ne?

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 20:54:32

@Krumpli Bogart: Mert még Nem szokta meg a szervezete a nagy adag steroidot és mellékhatásként akár ettől alakulhatott ki a magas glukóz szint.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 20:55:36

@Megszívtuk-Waze:

Attól még a történet igaz.

Nem fertőző beteg, hanem autoimmun.

Más szakma, főleg ha egy ritka kórképe.

A szteroid nagy dózisa okozhat pszichózishoz hasonló tünetet, de erre figyelni kell.
Immunológusok ezt tudják.

Nem oda tartozott, tovább kellett volna küldeni immunológushoz.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:00:31

@Megszívtuk-Waze:

Nem is kell, hogy megszokja, viszonylag rövid ideig mintegy megtolják vele, de utána jóval kisebb adagban kell tovább szedni (ami azért még magas szint).

Ilyen állapotú beteget nem lehet elengedni, ha már 5000.- Ft-ért van aki ért angolul akkor meg lehet vele értetni.

VAGY észre venni, hogy mitől zavart.

errrrrrrrrr 2010.09.25. 21:05:04

Másik bp-i kórházban dettó ugyanez a történet játszódott le egy éve velem.
Miért nem perelek? Mert a mai napig megfélemlítve, megszégyenítve, kihasználva és semmibe véve érzem magam és próbálom felfogni azt, hogy magukat orvosnak nevező szakbarbárok kedvükre játszottak az életemmel. Próbálom elfelejteni. Egy per során pedig szakadnak a sebek. Vagy újak keletkeznek.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 21:05:20

A történet alapjaiban valóban lehet igaz.
De! A hozzátartozó zaklatottsága, idegessége ami érthető mikor először találkozik valaki azzal, hogy nem csak a rák a halálos betegség, számos helyen túlzó. Mikor egészséges, fiatal ember szembesül a halandósággal és kiderül, hogy nem csak az öregek halnak meg, nagy valószínűséggel zavarodik össze, vádol mindenkit, az egész világot a szerencsétlensége miatt de nem fogadja el, hogy ez az élet sajnos ilyen. Én ugyan nem vagyok beteg, de a közeli ismerős igen, így pont a Lászlót ismerjük már kívűl belül. Ahogy olvastam, mások is megismerték már és semmi ilyent nem tapasztaltak. Tehát inkább a tagadás helyett a nem jellemző kifejezést használnám. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy biztos számtalanszor eltér a valóságtól.

adamantium 2010.09.25. 21:09:16

@Krumpli Bogart: Krumpli Bogart 2010.09.25. 19:24:34
@bajor gizella: 25 éves kómás beteget pszichiátriára átrakni? Eszem megáll! te írtad. akkor mikor is volt kómás? te azt írod, hogy amikor a pszihiátriára került, szerintem meg ott került esetleg valamilyen stuporozus állapotba ami miatt a belgyóra került.
ha olyan nagy jogász lennél egészségügyben akkor tudnád, hogy vannak orvosi szakértők, van régiónként egy szakmai főfelügyelő, általában az adott orvosi egyetem tanszékvezető egyetemi tanárja, illetve van egy országos szakmai kollégium ami az ajánlásokat kiállítja, tehát adott szakmai vita esetén ez a sorrend, ugyanis bármilyen furcsa magyarországnak az orvosi szakmai szabályai nem feltétlenül egyeznek az amerikaiakkal, tehát hiába láttad a doktor Houseban, hogy ezzel pert lehet nyerni mert szakmai vétség történt ha a szakmai kollégium nem úgy látja

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:09:44

@Megszívtuk-Waze: És ezt a betegnek tudnia kellett volna? Úgy értem, a konkrét ügyben a magyarul konyhanyelven beszélő beteget felvilágosították arról, hogy "Uram, önt szteroiddal kezeljük, aminek mellékhatásaként magas glükózszint alakulhat ki, ami azt jelenti, hogy ha ön kísérő nélkül elhagyja intézményünket, akkor .....ilyen és ilyen problémája lehet, tehát javasoljuk, hogy hívja ide egy hozzátartozóját." Vagy aláíratták vele, hogy saját felelősségére elmehet és szartak rá, hogy mi lesz vele, a lényeg az, hogy a papírt aláírta.

A gyerekem iskolai oltása alkalmával a fékezhetetlen agyvelejű orvos a következő papírt akarta aláíratni belem:
"Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy gyermekem nem áll gondozás alatt és akut betegsége nincs".
Mondtam neki: Tündérke! A gyerek gondozás alatt áll, hiszen én gondozom, de ha az állami gondozásra gondolt, azt nem nekem kell igazolnom, mint nemleges tényt, hanem az állami intézetnek kell igazolni, hogy a gondozásában álló gyermek az oltást megkapta.
Az pedig, hogy van-e akut betegsége, orvosi szakkérdés, tehát vizsgálja meg és döntse el, hogy oltható-e.
Ha azt hiszi, hogy hülye papírfecnik aláíratásával mentesülhet bármiféle felelősség alól, akkor nagyon téved.
Hát persze, hogy ő volt felháborodva. És persze, hogy az osztályban minden szülő aláírta a papírt. :@ (Mérges arc!!!)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 21:10:04

@Dr.laikus PhD:
A zavartságot kiváltó okot egyes esetekben soha nem tudják tisztázni.
Az agy ezen tevékenységét még nem teljesen tárták fel. Hála az OPNI bezárásának és az ott tárolt preparátumuk megsemmisítésének, nálunk már nem is fogják.
A beteg pedig a saját elhatározásából távozott. Aki nincs gondnokság alatt, az még az elmeosztályról is elmehet.
Megjegyzem ha kettős állampolgár lennék, azért én hazamentem volna.
Mintha az USA fejlettebb lenne,ezen a téren is

bagamoyo 2010.09.25. 21:12:00

Családunkban volt hasonló eset.. Én azóta orvosnál, akár betegként, akár látogatóként, csak digitális diktafonnal a zsebemben. Mert, ha elverem akkor duplán mázsálnak.. marad a bizonyítás..

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:14:51

@errrrrrrrrr: Hát ezért sajnálom én a károsultakat. :-( A szívem szakad meg....

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:15:46

@Megszívtuk-Waze:

Köszönöm szépen.
A szerettemet nagyon fiatalon ilyen körülmények között látni és harcolni kényszerülni érte.
Nem kis teljesítmény.

Hidd el, még egy darabig elkísérik a rémálmok.
Minden szerencsétlenség között azért a szerencse, hogy van diagnózis.

Tudom miről beszél, hisz én is autoimmun beteg vagyok.
Mire megszületett a diagnózis eltelt jó pár hónap.
Pedig én jó helyen voltam és mégis.
Mindent megtettek, de ritka kórképpel ez sajnos elő fordul.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 21:16:02

@Krumpli Bogart: Valaki aki írta ez a levelet, ott volt vele. Kérhetett volna, és tán kapott is tájékoztatást.
Imerősöm 3x kapott interferont, kapott Steroid kezelést is, minden alkalommal elmondták, hogy mire számíthat.
Igen súlyos mellékhatásokkal küszködött, meg nem gyógyult de él! És ezt a Lászlós orvosoknak köszönheti kik 1979 óta kezelik.
Az is tudomásul kéne venni, hogy mindenkit nem lehet meggyógyítani de kezeléssel életben lehet tartani úgy, hogy közel teljes életet élhet. Fiatalon ezt nehéz elfogadni, de ez van. Attől még élhet, lehet családja, élvezheti az életet.

bakela 2010.09.25. 21:16:52

-Autoimmun hepatitis = ismeretlen eredetű hepatitis /még akkor is, ha a gasztroenterologia orvosi polcán 1.5 folyóméter található a témáról.
-Az ismert etiológiájú májgyulladások lefolyásában is nagy szerepe van az /aoto/immun mechanizmusoknak.
-A steroid /glucocorticoid/ gyógyszerek legalábbis átmenetileg, -talán csak a steroidtúltermeléssel járó betegségre nem áll (Cushing) -majd a világ összes betegségének tüneteit csökkenthetik- elfedhetik. Éppen ezért meglehetősen nagy a visszaélés velük. Mellékesen iszonyú sok potenciális mellékhatással / cukor, vérnyomás, fekély, hasnyálmirigy-gyula, csontritkulás, asepticus csontelhalás, /combnyak/törés, depressio, mellékveseatrophia, csökkent immunvédekezés-> fertőzések, /TBC!!/ daganatok, károsodott stressreakciók, bőrkárosodás, hajhullás, hízás, jellegzetes arc- és testalkati változás, izomatrófia, vizenyők, szívelégtelenség, fokozott vérsűrűség- viszkozitás /vvt^/ sexuális diszfunkciók, növekedési zavar, szürke-/zöld hályog, alvászavar és még a jó Ég tuggy'a mik.
-A haloperidol egy qrva jó szer. Kezelhetővé teszi a bengáli tigrist is 2 percen belül. /persze nem jó „rajta maradni”+ van egy ritka a laikusok számára rémísztően bizarr mellékhatása – torzios dystonia/ Ún . nagy potenciálu antipsichoticum. A tiapridal viszont közepes potenciálu antipsichoticum,- csak el nem ítélhető módon nyu'ktatónak /is/ használjuk. Bengáli tájger<->puma.
-Ha az amúgy már zöld, bőrét szétvakaró májbeteg nyugtalan, csapkod, netalán lepkézik, irritált, zavart, agressziv/ v. aluszékony, színes ablakokat lát, -hát nekem inkább a fenyegető májkóma ugrana be, mint a pár napja kapott Solu-Medrol.
-A dolog ettől függetlenül sz@r, igazi szörvájvör sztori. Gratula a túléléshez.

-DE: Mindentől függetlenül- érdekelne /vesszőparipa/: mennyi volt a kedves beteg, illetve idesszülei által a magyar TB kasszába befizetett járulék az elmúlt 20 évben? /mivel a leírt többszörös gyilkossági kísérlet -pfuj, fehérköpp'enyes gyilkosok!- úgy 10 misi körüli végösszeget adhat ki./ Élek a gyanúperrel: kilfeldi-magyar kettős/hármas/álompolgár, egyetemista- állampolgári jogon jár MINDEN. Vagy, amitől viszont én őszülök már meg, havi 4500 /NÉGYEZERÖTSZÁZ/ HUF befizetése mellett, a KÖVETKEZŐ NAPTÓL, MINDEN, MINDIG, AZONNAL, A LEGMAGASABB SZÍNVONALON, KERÜL-AMIBE KERÜL igénybe vehető.

- Biz' szaladgálnak az utcán gyakorló őrültek szép számmal, csak azért, mert a megfelelő fél órában az aranyos bírónővel kedvesen, összeszedetten el tudtak elbeszélgetni.

-Régen má'ajánlottam: „http://www.384ugyvediiroda.hu/” Itt igazán autentikus személy adhat iránymutatást SOTE elhárítótiszt> etikaprof>No.I. műhibaspec.
A nagyobbik buxát ne felejtsétek otthon!
- A betegjogi képviselet, ebben a formában egy viccgyűjtemény- Csehák pénzszivattyú: „http://www.jogvedok.hu”

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:21:02

@Megszívtuk-Waze:

Nagy dózisú szteroid adása esetén erre figyelni KELL.

Rossz helyen volt. A diagnózis felállításakor nem a szakmai kíváncsiság kellett volna győzzön, hanem immunológust kellett volna hívni.

Már az is furcsa, hogy egy fertőző osztályról immun beteget automatikusan nem helyeznek át.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 21:21:37

@Dr.laikus PhD:
A betegség, halál nem válogat, hogy szeretünk e vagy sem. Én is szeretem azt akit írtam. Ez tragédia és szar 100 000 -ból egynek lenni. Gyerekek halnak meg fúk, lányok, apák, anyák.
Ha betegen is, de életben maradnak szeretteink, kis idő után rájövünk, hogy hálásak lehetünk a sorsnak. Én sem lennék most ha anno nem fogadja el az ismerős, hogy ezentúl így kell élnie.!

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:23:54

@bakela:

Semennyi.
Amerikai állampolgár. :DDD

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:24:59

@Megszívtuk-Waze:

Nem értelek!

Nem erről szól a poszt, mint amiről Te beszélsz.

Olvasd el bakelát.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:26:48

@Megszívtuk-Waze: Kérhetett volna? Hogyan? Doktor úr biztos, hogy mindent elmondott? Nem kell esetleg még valamit elmondania? Nem! Az orvosnak van tájékoztatási kötelezettsége, neki kell tudnia, hogy milyen körben és milyen részletességgel kell tájékoztatnia a beteget. Ezt tessék nagyon jól megjegyezni!!!!!
Továbbá, ha kellően tájékoztatták volna, akkor nyilván nem érte volna váratlanul a férjét is és őt is a férfi állapotában bekövetkezett változás. Akkor tudta volna, hogy aha, megmondta az orvos, hogy lesz ilyen mellékhatás, de a máját meg kell gyógyítani. Az egész post arról szól, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy mi zajlik.

Egyébként a saját példámból tudom, hogy az orvosoktól SOHA nem kapunk teljes körű és megfelelő tájékoztatást. Egyszerűen azért, mert a honi gyakorlatban az orvosok nincsenek felkészítve erre, nem tudnak kommunikálni a laikus beteggel az adott ember értelmi színvonalának megfelelően. (Gondolom, ez képzési hiba.)
Nálunk szerencsére több orvos is van a családban, ezért van kitől pótlólag tájékoztatást kérni. Megjegyzem, a húgom gyógyszerész, tőle tudjuk meg a leghasznosabb dolgokat.

adamantium 2010.09.25. 21:28:14

@Dr.laikus PhD: én úgy látom, hogy csak a SOTE bel 1-en csináltak immunológiai vizsgálatot, tehát addig nem volt ez csak egy feltételezett diagnózis volt, utólag könnyű azt mondani, hogy nem ott volt a helye, de mivel májgyulladást általában fertőző betegségek okoznak (és ezek nem csak vírusosak lehetnek, illetve nem csak a HVA-B-C vírusok okoznak hepatitist). egy olyan beteget akiről tudjuk, hogy májgyulladása van amit 99% ban talán valamilyen fertőző ágens okoz (és nem mindig kimutatható módon) és csak igen alacsony hányadban autoimmun betegség te alapjáraton hol kezelnél?

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.09.25. 21:31:35

@Krumpli Bogart:
Minket a László fertőző osztályán mindig tájékoztattak!

adamantium 2010.09.25. 21:32:03

@Krumpli Bogart: van egy tájékoztatási kötelezettség, úgy orvosi esetekre mind a gyógyszerekre (gyógyszereknél szokott is szerepelni a gyakoriság pl: 1/10000). a korházba került betegek tájékoztatásába is csak a bizonyos hányadot meghaladó szövődményeket vagy köteles bevonni (ha jól emlékszem 1/1000) mert másrészt azt kellene mondjad, hogy ez a gyógyszer mindent okozhat amit el tud képzelni, pl halált meg bénulást, igaz csak 1 esetet írtak le 100 év alatt és 1 milliárd betegből aki ilyet szedett (az se biztos, hogy ettől halt meg) de lehet maga lesz a következő. szerinted hány ember venné be a gyógyszert?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:35:11

@bakela: -DE: Mindentől függetlenül- érdekelne /vesszőparipa/: mennyi volt a kedves beteg, illetve idesszülei által a magyar TB kasszába befizetett járulék az elmúlt 20 évben? /mivel a leírt többszörös gyilkossági kísérlet -pfuj, fehérköpp'enyes gyilkosok!- úgy 10 misi körüli végösszeget adhat ki./ Élek a gyanúperrel: kilfeldi-magyar kettős/hármas/álompolgár, egyetemista- állampolgári jogon jár MINDEN. Vagy, amitől viszont én őszülök már meg, havi 4500 /NÉGYEZERÖTSZÁZ/ HUF befizetése mellett, a KÖVETKEZŐ NAPTÓL, MINDEN, MINDIG, AZONNAL, A LEGMAGASABB SZÍNVONALON, KERÜL-AMIBE KERÜL igénybe vehető.

Ebben tökéletesen igazad van, ez nekem is a vesszőparipám. Igaz, én nem vagyok részrehajló, így az orvosok OEP felé űzött "ügyes-okos elszámolásaitól" is falnak tudok menni. :)))

Az viszont tény, hogy a postbeli esetet nem lehet finansziális szempontból megközelíteni.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:37:42

@adamantium:

Megállapították, hogy autoimmun betegség. A diagnózis már itt helyes.

Jól csinálták a szteroiddal, de nem a szakterületük és nem számoltak a zavart viselkedéssel.

Engem is figyeltek éjjel, nappal, küzdöttem magammal, de tudtam, mert megmondták, hogy lehetséges a rossz reakció.

Tényleg a rossz kommunikáció és a pszichiátria ami miatt az ember felháborodik.
Indokolt esetben nehéz bekerülni, indokolatlanul meg nehéz kikerülni. :((

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:41:41

@adamantium:

Persze mosollyal fogadd amit a kezelésről mondok.
A sajátomat ismerem, én csak jót mondhatok.

Góckutatás, téves következtetések, a talpamtól a fejem búbjáig mindent aprólékosan kivizsgáltak.
Én mentem pszichiáterhez, hogy bennem van a hiba.

De van diagnózis és élek. :)))

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:42:56

@Megszívtuk-Waze: Elhiszem. Engem meg szinte soha, sehol nem tájékoztattak teljeskörűen. Mindig sikerült megtudnom valami újat. Volt, hogy nem mondták meg, hogy egy gyógyszert ugyan naponta 3x kell bevenni, de nem a három étkezéshez, mint az szokásos, hanem pontosan 8 óránként, mert csak így tartható fenn a megfelelő gyógyszerszint a szervezetben.
S még valami. A szóbeli sietősen eldarált információáradatból sok mindent elfelejthet a beteg, pláne, ha már nem húszéves. Soha nem írnak le semmit a tájékoztatásból.
De azt le tudják írni, amivel a felelősséget lerázhatják magukról.

Az állatorvosom a megbeszélést követően emailben szokta elküldeni, hogy mit, mikor kell csinálnom, mikor kell kontrollra, oltásra menni és még előző nap szintén emailben figyelmeztet. Nem, nem ér rá nagyon, reggel 9-től szünet nélkül, folyamatosan rendel este 7-ig.

Dr.laikus PhD 2010.09.25. 21:44:32

@Krumpli Bogart:

Itt tanított, fizetett járulékot, de közel nem annyit amennyibe a betegsége kerül.

De ez a szolidaritási rendszer.

Nyilván már dolgozik, fizet járulékot és már nem kerül sokba.....

Krumpli Bogart 2010.09.25. 21:55:56

@Dr.laikus PhD: Bocs, látom nem tettem idézőjelbe @bakelát.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:01:59

@Dr.laikus PhD: Én is. Megyek is aludni. Fölösleges itt felhúzni magam.
Ilyen postoktól bennem is felkavarodnak a családban megesett horrorisztikus történetek.
Nagyon kell vigyázni, észnél lenni és a legelső gyanús jelre minden létező ismeretséget megmozgatni, hogy legyen kontroll.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:02:09

@Krumpli Bogart:

"A gyerek gondozás alatt áll, hiszen én gondozom, de ha az állami gondozásra gondolt, azt nem nekem kell igazolnom, mint nemleges tényt, hanem az állami intézetnek kell igazolni, hogy a gondozásában álló gyermek az oltást megkapta."

Hja, hogy te nem tudod, mit jelent a "gondozás"?

Rendszeres orvosi ellenőrzést, általában krónikus betegség miatt, mondjuk a gyerek lehet cukorbeteg, akkor a diabetológus gondozza.

Az meg, hogy általad ismert akut betegsége nincs, nem orvosi szakkérdés. Az, hogy lázas-e a gyereke, még egy jogász ;-) is meg tudja állapítani.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:08:21

@Krumpli Bogart:

A tájékoztatási kötezelettség egy gumiparagrafus, akkor szokták elővenni, ha már nincs mibe belekötni, mert még a takarítónő is köszönt a kórházban.

Lehetetlen, ismétlem, lehetetlen olyan jellegű "teljes körű" tájékoztatást adni, amilyet te elegendőnek tartanál.

Egyetlen megoldásként csak az amerikai módszer van: kap a páciens egy vékonyabb könyvet. Az a betegtájékoztató. Ha aláírta, hogy elolvasta, és nincs több kérdése, akkor kezdik ellátni.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:14:37

@radiologus.hu:
Konkrétan az állami gondozásra utalt a kérdés, megnéztem a jogszabályt (ugyanis ebben az esetben az intézet gondoskodik az oltásról és ezt jeleznie kell, hogy ne oltsák kétszer a gyereket). De ha mégsem, a kérdés akkor sem volt elég konkrét, mert a válasz IGEN-NEM aláhúzás lehetett, nem kérdezett rá, hogy milyen gondozás alatt áll, vagy nem áll.
S ha reggel nem volt lázas a gyerekem, erről nyilatkoztam, de délben már lázas volt akkor én viszem el a balhét? Lakatos Gazsi anyukája is tudni fogja, hogy mi az "akut betegség", amikor aláír?
Gondolkozz már ember! Így íratjátok alá a saját felelősségre mentem haza című nyilatkozatot.
Saját felelősségről akkor beszélhetünk, ha egy személy akaratnyilvánításra és mérlegelésre képes szellemi állapotban, valamennyi lényeges információ birtokában dönt arról, hogy a szakember javaslata ellenére cselekszik úgy, hogy az hátrányára válhat. Ez nem csak egy kifejezés, ennek komoly tartalma is van.

Nyugtass meg, hogy te nem vagy orvos!

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:19:32

@radiologus.hu: Nem mert mindennek ésszerű tartalma van. Tehát ha a férfi elkezdett zavartan viselkedni, akkor meg kellett volna mondani, hogy ennek a nagy dózisú gyógyszer lehet az oka. Ezt nem mondták meg. S a leírásból úgy tűnik, azért nem tájékoztatták, mert nem tudták, hogy ez mellékhatás.
Kérdés, hogy tudniuk kellett volna kellő gondosság mellett, vagy sem.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:21:44

@radiologus.hu: Egyetlen megoldásként csak az amerikai módszer van: kap a páciens egy vékonyabb könyvet. Az a betegtájékoztató. Ha aláírta, hogy elolvasta, és nincs több kérdése, akkor kezdik ellátni.

Tehát akkor, ha a kezelés során történik valami váratlan, akkor már soha többé nem kell őt tájékoztatni, mert az elején aláírt egy általános halandzsát tartalmazó tájékoztatót? Viccelsz?

adamantium 2010.09.25. 22:29:00

@Krumpli Bogart: általános halandzsa az amit te itt produkálsz, abban a tájékoztatóban a szakmai kollégium véleménye van az adott betegségről, ha az orvos e szerint jár el akkor le van védve, pont ez szab határt a pereknek

bajor gizella 2010.09.25. 22:38:52

Tb támogatás. A férjem dolgozott, valamint magyar állampolgár is. Ennél fogva jogosult volt minden orvosi ellátásra. Attól fogva hogy nem otthon dolgozik, járulékot fizet. amikor kötelező volt a vizitdíj, akkor a járóbetegkezelés során fizettük. Amennyiben fel tud mutatni egy 24 éves szimpla magyar egyetemista-minden más állampolgárság nélkül- annyi járulékot amennyibe ez a betegség került, az nagyon ügyes. Egyébként én már nem hergelem ezen sem magam, mert nem itt olvastam elöször hogy tulajdonképp hálásnak kell lenni hogy ellátták ingyen.
Az meg hogy lesz mindig valaki, akinek jók a tapasztalatai, annak nagyon örülök. Őszintén. Én csak arról tudok nyilatkozni hogy velünk mi, és késséggel elhiszem másoknak a jó tapasztalatait.

adamantium 2010.09.25. 22:43:54

@bajor gizella: erről kár vitatkozni, volt biztosítása és kész, a magyar biztosítási rendszer olyan, hogy nem tesz különbséget, hogy 50 éve vagy 1 hónapja fizetsz, amíg ez így van addig teljes joggal tartott igényt minden ellátásra, amit az adott kórház adni tudott a szakmai és technikai határok közt (pl hiába kért volna PET-CT-t ha ott nincs de egyébként ami van az jár)

adamantium 2010.09.25. 22:44:44

@Krumpli Bogart: ugye zavar ha bebizonyítják, hogy hülyeségeket beszélsz :D szerintem téged kellene kimoderálni már végre csak látom nincs a helyzet magaslatán az elbírálóbizottság

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:46:37

@bajor gizella: Ezt a mennyi TB-t fizetett megjegyzést nem kell komolyan venni. A tisztelt doktor bácsik az anyám TAJ-számára még prosztata műtétet is elszámoltak, tehát nem kell őket félteni.
:)))))))))))))
Ennek a postnak éppen a rossz tapasztalat a témája.

Hatodéves 2010.09.25. 22:48:26

@bajor gizella:
Ilyen alapon az újszülötteknek a légútjait sem lehetne leszívni, mert még nem fizetett TB-t? Vagy esetleg félretenni a számlát az inkubátorról 18 éves koráig...

Ha racionálisan akarunk gondolkozni, akkor egy huszonéves ember meggyógyítása állam- és közérdek, hiszen dolgozni fog még rengeteg évet, gyerekeket fog nevelni, akik majd a következő dolgozó nemzedék tagjai lesznek.

A nemracionálist meg fel sem vetem inkább.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:48:34

@adamantium: Primitív ostobaságokat írsz össze-vissza, baromira nem érdekelsz.
Tényleg hagyj már, mert viszketek tőled.
:))))))))))))))

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:50:20

"Saját felelősségről akkor beszélhetünk, ha egy személy akaratnyilvánításra és mérlegelésre képes szellemi állapotban, valamennyi lényeges információ birtokában dönt arról, hogy a szakember javaslata ellenére cselekszik úgy, hogy az hátrányára válhat. Ez nem csak egy kifejezés, ennek komoly tartalma is van."

Gumi, ismét csak gumi.

Ma azt, hogy valaki korlátozottan csleekvőképes, csak a bíróság állapíthatja meg, megfelelő eljárás után.

És hol húzódik a "lényeges információ" határa? Ha akarjuk, két logikai lépésnyire. Ha akarjuk, akkor meg ötre.
Minden vénás injekció járhat olyan kockázattal, hogy a bőr elszíneződik, véraláfutás keletkezik. De elvileg azzal a kockázattal is jár, hogy az illetőnek végül amputálni kell a karját.

Tájékoztassuk-e e szerint a pácienst, vagy se?

A betegtájékoztató "észszerű tartalma" meg pont annyi, amennyit a sikerdíjas sztárügyvéd megcsicsereg a volt évfolyamtárs bíróval. Nincsenek illúzióim a magyar jogszolgáltatás tekintetében.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:51:00

@Krumpli Bogart:

Nem, ha váratlan dolog történik, akkor kap egy újabb könyvecskét.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:51:41

@adamantium: Basszuskulcs. Ki a rákot érdekel a szakmai kollégium véleménye? Ember! A tájékoztatásnak az a lényege, hogy a tájékoztatott megértse. A szakmai kollégium véleménye a szakmának szól, nem Kolompár Izaurának, aki esetleg olvasni sem tud.
Halványlila segédminiszteri szellentésed sincs arról, hogy mi a tájékoztatás.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:55:45

@Krumpli Bogart:

Nem általános halandzsa, hanem teljes körű tájékozatás.

Mondjuk úgy kezdődik, hogy "Ön eleshet a kórházi folyosón és eltörheti valamelyik végtagját".

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 22:56:48

@Krumpli Bogart:

A betegtájékoztatók a szakmai kollégium laikusok számára megfogalmazott véleményét tartalmazzák, nem orvosi szakzsargonban íródtak.

Szíves tájékoztatásul.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 22:57:23

@radiologus.hu: Szerintem meg a tartalom nélküli aláíratás a gumi. Aláírathatod, de nem véd meg semmitől. Ugyanis vita esetén nem tudod bebizonyítani, hogy eleget tettél az oktatási törvényben előírt tájékoztatási kötelezettségednek. Saját érdeked, hogy tartalmat adj a tájékoztatásnak. Pl. azért is, mert a gyógyuláshoz a beteg közreműködésére is szükség van. A beteg viszont nem tud együttműködni, ha nem tudja, hogy mikor mit kell csinálnia. Kár, hogy ezt nem vagy képes felfogni.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:00:51

@radiologus.hu: És az újabb könyvecskében pont az ő konkrét esetére vonatkozó váratlan dolog magyarázata és az azzal kapcsolatos teendők lesznek leírva? Ez egy személyre szóló könyvecske lesz?
Vagy olyan lesz, mint az én gépjárműadótól szóló 6 oldalas határozatom, amiben minden létező szankcióval megfenyegettek, arra az esetre, ha nem fizetem be határidőben a 0 forint tartozásomat? Így bírták közölni, hogy nincs hátralékom.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:03:17

@radiologus.hu: De a VÉLEMÉNY kit érdekel?
Engem, ha beteg vagyok a konkrét bajom, az enyém érdekel. Ne általánosságban a betegség.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:04:13

@radiologus.hu: Ezt komolyan mondod, vagy vicc?

adamantium 2010.09.25. 23:04:40

@Krumpli Bogart: súlyos agybaj mondom én, pláne, hogy megint mondtál egy orbitális marhaságot. nem is olyan régen el lett magyarázva, hogy hogyan történik ez az úgy nevezett "elszámoltak a számlámra nem létező beavatkozásokat", hogy ezeknek mennyire kevés közük van az orvosokhoz és intézményekhez és mennyire sok a csaló betegekhez, de erről gondolom fogalma sincs egy tapasztalt jogásznak :D jogásznak :DDD

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:08:34

@adamantium: Tényleg agybaj! A kisebbségi komplexusodat kellene kezeltetni, mert ez így még engem is fáraszt, neked meg borzasztó lehet.

adamantium 2010.09.25. 23:14:29

@Krumpli Bogart: remélem magadból és a szakmai tudatlanságodból indulsz ki, amennyit ma összehordtál úgy marhaságot mint úgymond szakmai "tudást" és "bazdmeg"-et, csak azt lehet mondani, hogy vagy nagyon gyenge a magyar jogászképzés vagy te max takarítani jársz egy igazságügyi intézménybe 25 éve

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:15:27

@Krumpli Bogart:

Ha jogászkodunk, jogászkodjunk rendesen. :-)

Nem "tartalom nélküli aláíratás". Ott van írásban a teljes körű tájékoztatás, plusz, ha még vannak kérdései, azokra is választ kap.

Hja, hogy lusta elolvasni a könyvet? Azért íródott, nehogy meg lehessen támadni a kórházat, hogy kifelejtettek valamit a teljes körű tájékoztatásból.

Természetesen a valóságban Magyarországon csak 1-2 A/4-es lapnyiak a tájékoztatók, köznapi nyelven írva.

Ha a páciensnek nem mondják meg, mi fog történni vele, az valóban hiba.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:16:57

@Krumpli Bogart:

Nagy eséllyel olyan lesz, mint az adóhatározatod.

Természetes önvédelmi reakció az intézmények részéről.

adamantium 2010.09.25. 23:17:36

@radiologus.hu: fölösleges kínlódni vele úgy nézem, egy fekete lyukban is nagyobb a világosság mint az ő fejében, vagy álomvilágban él vagy soha nem találkozott még az életben ezekkel a problémákkal, nemhogy 25 éve ezzel foglalkozna

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:19:22

@Krumpli Bogart:

Ha nekem kellene fekvőbeteg-ellátó intézményi betegtájékoztatót írnom, ezt (illetve bővebb változatát) az általános részbe mindenképp belevenném.

A kórházi tartózkodás ugyanis kockázatos dolog, és a tájékoztatásnak teljes körűnek kell lennie.

Vagy nem?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:19:31

A könyvben benne lesz, hogy milyen kiterjedésű pl. a prosztata daganata? Milyen kezelést javasolnak, mit lehet választani, milyenek a gyógyulás esélyei, változik-e a szexuális élete és megmarad-e a nemzőképessége?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:20:26

@Krumpli Bogart:

A szakmai tájékoztatást részben írásban, részben szóban megkapod.

Az írásos az általános, a szóbeli a személyes.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:23:27

@radiologus.hu: Az a baj, hogy a teljes körű tájékoztatás nem azonos az általános tájékoztatással. A teljes körű tájékoztatás minden esetben egyénre szabott. Mert a beteget nem az általános dolgok érdeklik, hanem az ő konkrét betegsége.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:24:33

@radiologus.hu: És abban benne vagy, hogy diktafonra felvegyem a szóbeli tájékoztatást?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:25:57

@Krumpli Bogart:

Egy, a prosztata daganatában szenvedő embernek?

Konkrétan igen, lehetőség szerint szakirodalomból származó statisztikai adatokkal alátámasztva.

Egyik fajta beavatkozástól X % gyógyul, másik fajta beavatkozástól Y % gyógyul, de az egyikben N %-ban, a másikba meg M %-ban vannak szövődmények, melyek Q %-ban a nemzőképesség elvesztését, W %-ban a közösülési képesség elvesztését is magukban foglalják.

Aztán a beteg eldönti, hogy egyik vagy másik fajta bevatkozást választja.

Nincs ám paternalizmus, hanem partnerség! Nem holmi orvosok vagyunk, hanem igazi szolgáltatók!

A világ most efelé halad. Szerintem ez nem jó irány, de attól még a változás egyértelmű.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:28:40

@radiologus.hu: Persze, bele lehet venni, de gondolom, a problémák, perek jelentős része nem abból ered, hogy elesik a beteg a folyosón.
Szerinted akkor az ilyen veszélyeztetettségi tájékoztatóba bele vehetjük, hogy vegye tudomásul a kedves beteg, hogy előfordulhat, hogy műtét során a hasában felejtünk egy ollót, egy kendőt, esetleg kisebb terjedelmű nővérkét, de ilyen esetben reklamációnak nincs helye? :)))

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:29:05

@Krumpli Bogart:

Előre ismert hangfelvétellel szerintem nem kifogásolható a dolog.

Tisztává teszi a helyzetet a megfelelő dokumentáció, a beteget is erősen védi.

Kétségtelen, hogy így a prosztatarákosok kénytelenek lesznek 3-4 évet várni a műtétre, mert az orvosuk naphosszat csak teljes körűen tájékoztat, de hát ez az idők szava.

adamantium 2010.09.25. 23:32:40

magyarországon a gyógyításnak 3 formája van:
önkéntes: ilyenkor te mint beteg vagy a gyámod elfogadod/ja a feltételeket és aláírod a papírt, ha nem tetszik valami akkor nem írod alá és keresel másik orvost
kényszergyógykezelés: ilyenkor bizonyos törvényes határok között a beteg beleegyezése nélkül lehet bizonyos beavatkozásokat tenni, ma már nagyon kevés betegség esik ebbe a csoportba, talán még a veszettség
ha a beteg nem beszámítható, nem képes kooperációra és életveszélyben van ilyenkor feltételezhető a beleegyezése és a kezelés 2 orvos aláírása mellett megkezdhető.
jelen eset is az első kategória, vagy elfogadod vagy kereshetsz neked jobban tetsző orvost/intézményt, nálam/nálunk ez van a beleegyező nyilatkozatban másutt talán más (kevés az esély rá de ki tudja)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:33:49

@Krumpli Bogart:

Nem vagyok otthon a műtétes szakmák efféle finomságaiban.

A műtéti kockázatba sok minden beletartozik, tudtommal a műszer bent hagyása is. De természetesen amint leltárhiány mutatkozik :-), korrekten meg kell vizsgálni a pácienst, nem benne van-e a drága holmi.

Egyébiránt soha nem értettem, hogy a sajtóban olvasható esetekben miért nem készült egy egyszerű röntgenfelvétel, amint azonnal meglátszik egy fém eszköz.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:34:07

@radiologus.hu: Értem. Az orvos szempontjából talán jobb, ha a beteg választ, mert övé a felelősség.
S mi van akkor, ha a beteg nem kérdezett rá a nemzőképesség elvesztésére, mert pl. nincsenek olyan biológiai alapismeretei, ami alapján tudná, hogy ez lényeges kérdés.
Akkor erről kell őt tájékoztatni az orvosnak, vagy sem?

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:35:53

@radiologus.hu: Én már láttam ilyen felvételt. Olló (nak látszó tárgy) volt a hasában. Nem Magyarországon történt.

Krumpli Bogart 2010.09.25. 23:43:43

@adamantium: Mik a feltételek és azok milyen módon vannak rögzítve a "jelen esetben"? Mit írtak alá? Erről nincs szó a postban.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:44:12

@adamantium:

Nekem van egy betegem, akit én nem vagyok hajlandó a jövőben megvizsgálni.

Eütv. 131. §. 5/c.
"c) vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, kivéve, ha e magatartását betegsége okozza"

egy maréknyi dollár 2010.09.25. 23:44:53

Te gizella,ez azért túlzás.Először kettős,később amerikai állampolgárságú férjed/magad írtad/ legutóbbi hozzászólásodban már magyar, aki így Magyarországon ingyenes orvosi ellátásra jogosult.Ehhez képest az első hét a Lászlóban százezer forintotokba került;a kezelő orvos naponta konkrét összeget kért az ellátásért.Legutóbb viszont azt kommentelted,hogy egyesek szerint "...hálás lehetek,hogy ellátták ingyen."
Üti egymást a kettő,nem?
Had' kötekedjek még egyet:a cikk elején kétszer is említed,hogy "4, lassan öt éve" kezdődött a történet.Pár mondat után megtudjuk,hogy férjed 2006. szeptemberében került először kórházba.Na, erre mondják, hogy pontosan négy éve.
Nem gondolod, hogy ezzel a sok össze-vissza beszéddel megkérdőjelezed a szavahihetőségedet?
Na, lehet ekézni,kiszálltam,minden jót a végkimerülésig kitartóknak.

adamantium 2010.09.25. 23:47:03

@radiologus.hu: hacsak nincs életveszélyben és tudsz biztosítani neki megfelelő szintű kezelést más kolléga által nyugodtan visszautasíthatod valakinek az ellátását
@Krumpli Bogart: minden osztályos felvételkor alá kell írni (nálunk legalábbis) 2 papírt: beleegyező nyilatkozat és adatvédelmi tájékoztató, ezek nélkül nem kerül fel senki (persze ha a beteg aláírásképes)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:48:05

@Krumpli Bogart:

Elvileg az írásos, de legalább a szóbeli tájékoztatónak tartalmaznia kellene, hogy TUR műtét után retrograd ejakuláció várható, azaz a műtéten átesett férfi hagyományos módon igen kis eséllyel fog gyermeket nemzeni.

A nemzőképesség teljes elvesztése egyébként orvosilag szerintem csak akkor történik meg, ha a here végzetesen károsodik, de a pontos meghatározás miatt így éjféltájt nem fogok felhívni egy urológust. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:50:18

@adamantium:

Nincs életveszélyben, időnként kontrollra küldik. A közelben van intézmény, ahol ellátják.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.25. 23:51:31

@adamantium:

A karszalagot az adatvédelmi tájékoztatóban írja alá a beteg nálatok?

adamantium 2010.09.25. 23:56:38

@radiologus.hu:
1. akkor tiszta ügy
2. régebben úgy volt, de mostanában mindenki kap egyet és ha akarja akkor saját felelősségére leveszi, így még biztosabb :D

Krumpli Bogart 2010.09.26. 00:05:19

@radiologus.hu: Itt nem az orvosi problémával van gondom, hanem azt kérdeztem, hogy a nemzőképességet érintő körülmény olyan lényeges körülménynek minősül-e, amire kiterjed a tájékoztatási kötelezettség akkor is, ha a beteg nem kérdez rá. Tehát ha a beteg nem kérdez rá, s nem is tájékoztatták erről, akkor sérült-e a tájékoztatáshoz való joga. Pl. ha tudta volna, hogy a betegség ilyen következményekkel jár, akkor spermabankot vett volna igénybe.

Engem ez a post pusztán azért izgat, mert ebben az esetben úgy tűnik, hogy minden probléma a tájékoztatás hiányából fakadt. De nem tudom megállapítani, hogy ebben az ügyben a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásáról volt-e szó, vagy egyszerűen nem tudták, hogy mi okozza a riasztó tüneteket. A történetet csak a beteg szemszögéből látjuk értelemszerűen.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:13:48

@Krumpli Bogart:

Szerintem sérült a tájékoztatáshoz való joga.

Ha írásban megkapta és aláírta, hogy elolvasta, akkor persze nem.

adamantium 2010.09.26. 00:14:43

@Krumpli Bogart: meg kell vizsgálni, hogy szteroid adása esetén ennek a két mellékhatásnak a kialakulásának mennyi az esélye, illetve mennyi az esély rá, hogy ilyen gyorsan alakuljon ki. ha ennek 1/1000 nél kisebb az esélye akkor ez egy ritka nem várt mellékhatás és nem szükséges előtte tájékoztatni a beteget, mert egyes betegségek és kezelések mellékhatásairól könyvtárakat írnak, nem várható el, hogy 2 hónapig napi 8 órában tájékoztasd a beteget aláírás előtt mert mire kiokosítod lehet meghal

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:16:00

@radiologus.hu:

A "mit tett volna, ha" már csak pusztán a kártérítési igények felturbózására szolgáló ügyvédi trükk.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:17:36

@adamantium:

Nekem a posztról az a benyomásom, hogy a nagy belgyógyászkodás közben elfelejtkeztek az "organikus pszichoszindróma" fogalmáról.

adamantium 2010.09.26. 00:19:30

egyáltalán mennyi ilyenkor az elévülés mert ha 4 évnél nem több akkor kár az egészről vitát nyitni

Krumpli Bogart 2010.09.26. 00:24:19

@adamantium: De akkor sem tájékoztatták, hogy ez a riasztó állapot, amit lát a felesége ez éppen egy mellékhatás! Kit érdekel jelen esetben már, hogy mi az esélye? Itt nem esélyről volt szó, hanem konkrétan fellépett a mellékhatás, de nem mondták meg nekik, hogy ez az. Miért nem? Mert nem tudták? Tudniuk kellett volna?

A barátnőmnek méhnyakrákja volt, kemoterápiát, sugárkezelést, mindent kapott. Előre megmondták neki, hogy milyen kellemetlen tünetei lesznek, tudomásul vette és kész. Senki nem kérte számon, hogy mit tettek vele, hiszen a gyógyulás reményében vállalta.

Krumpli Bogart 2010.09.26. 00:28:49

@adamantium: Mármint milyen elévülés. A polgári jogi elévülés 5 év, a büntetőjogi esettől függ, de legalább 3 év.
Egyébként pedig nem a felelősségre vonáson van a hangsúly (attól nem lesz egészséges), hanem azon, hogy az ilyen esetekből tanulni kell. Az okos ember tanul a saját hibájából. Elemzi és tanul belőle, hogy máskor ne kövesse el.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:30:06

@Krumpli Bogart:

Benne van az urológia egyetemi tankönyvében.

Tehát elvileg és gyakorlatilag tudnia kellett valamennyi urológusnak.

adamantium 2010.09.26. 00:31:35

@Krumpli Bogart: már írtam a fejfájás csillapítók fejfájást okozhatnak. minden mellékhatást nem lehet és nem is kell elmondani, mert egyes esetekben lehetetlen is és nem is biztos, hogy mérvadó: pl az algopyrintől gyógyszertől kínában egy 96 éves nőnek kihullott a bal lábszáráról a szőr (fiktív történet) de lejelentették annakidején amikor ennek a gyógyszernek folyt a klinikai vizsgálata, és van ilyen "lehet, hogy van köze hozzá" eset ezer, akkor mindegyiket fel kell olvasni? vagy csak a bizonyos gyakoriságot elérőket?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:31:51

@Krumpli Bogart:

Ebbe ne menjünk bele, olvastam én orvosi szaklapokban mindenféle kártérítési peres igényeket, épp csak a tárgyalásra vett ruha számláját nem nyújtották volna be.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 00:33:15

@radiologus.hu:

Az meg megint más kérdés, hogy mennyit jegyez meg a páciens abból, amit az orvos neki mond, ezért kellenek az írásos dolgok.

Krumpli Bogart 2010.09.26. 00:39:44

@adamantium: Tényleg nem érted amit írok, vagy csak rájátszol? Nem azt kifogásolom, hogy előre nem tájékoztatták a beteget arról, hogy a szteroidtól akár meg is hülyülhet, hanem azt kifogásolom, hogy amikor meghülyült, akkor nem mondták meg nekik, hogy nincs gond, a pasi a szteroidtól hülyült meg, de az majd elmúlik, most fontosabb, hogy meggyógyuljon a mája. Ja, és kicsit cukorbeteg is lett, amit kézben tartunk, de még mindig jobb így élni pár évtizedet, mint most rögtön elpatkolni májgyulladás miatt.

adamantium 2010.09.26. 00:42:17

@radiologus.hu: jellemzően semmit nem jegyez meg, de amit a szomszédasszony mond azt garantáltan. én már láttam olyant, hogy haza lett engedve a beteg steril betadines kötéssel visszajött kötéscserére de akkor már egy káposztalevéllel a seben mert a szomszédasszony szerint az jobb, a paradicsomról, sült hagymásról meg az ecetes szalonnáról ne is beszéljek azok a legjobbak kelésre

adamantium 2010.09.26. 00:44:43

@Krumpli Bogart: de ezt is leírtam már ma 2 szer, hogy ha ez egy nem gyakori szövődmény akkor miért kellett volna erre egyből gondoljanak? egy sokkal kézzelfoghatóbbra gondoltak: konkrétan, hogy a kórházban fekvéstől, a lassú gyógyulástól miegymástól megomlott pszihikailag a beteg, nagyobb a valószínűsége. utólag persze már tudjuk, hogy konkrétabb oka volt de akkor ezt még nem biztos, hogy tudták

Krumpli Bogart 2010.09.26. 00:54:56

@radiologus.hu: Pontosan ezt írtam feljebb. A tájékoztatás legfontosabb részét illene leírni. A 65 éves anyám sosem tudta megmondani, hogy mit mondott neki az orvos. Ezért elkísértem. Hát... Voltunk olyan reumatológiai szakrendelésen, ahol elmondták, hogy három hónap múlva kell ide visszajönni, de előtte egy héttel jöjjünk be csontsűrűség vizsgálatra (az alagsorba kell lemenni, onnan át egy kisfolyosón a félemeletre, aztán visszajövünk a leletért és leadjuk a nemtudomhol.... Jegyzeteltem. Valószínúleg kifelejtettem a szóáradatban, hogy vérvételre is kell menni, de lehet, hogy elfelejtették mondani.
Három hónap előtt egy héttel elvonultunk alagsor, kisfolyosó, félemelet, vártunk másfél órát, majd közölték, hogy a csontsűrűség vizsgálatra be kellett volna jelentkezni, de itt és most nem lehet. A Reumatológián pedig egy hét múlva lecsesztek, hogy nincs meg a vérvétel.
Azóta inkább nem járunk oda és nem is kezeljük az anyám csontritkulását.

Erről ennyit.

Krumpli Bogart 2010.09.26. 01:03:07

@adamantium: A kérdés az, hogy kellő gondosság mellett tudni kellett volna-e, hogy ez egy szövődmény. Az, hogy nem gyakori, nem jelenti azt, hogy nem kell felismerni, vagy lehetőségként számba venni és kizárni. Azért a vércukorszint figyelmen kívül hagyása neccesnek tűnik. Mert az akár szövődmény, akár nem, olyan tünet, amit kezelni kellett volna.
Azt pedig végképp nem tudom, hogy indokolt volt-e a leírt dozírozás, amit utóbb jelentősen csökkentettek.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 01:13:50

@Krumpli Bogart:

Az általad írt, prosztataműtéttel kapcsolatos dolog szerepel az egyetemi tankönyvekben, én radiológusként is tudtam róla, bár urológiával utoljára 1998-ban foglalkoztam.

Tehát az urológusoknak is tudniuk kellene.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 01:15:22

@adamantium:

Hú, most megéheztem. Szalonna, sült hagyma, paradicsom...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.26. 01:16:44

@Krumpli Bogart:

Akkor menjetek el máshová, a csontritkulás erősen veszedelmes dolog.

Csontritkulás - combnyaktörés - egyéb, akár végzetes szövődmények, általában a hosszas fekvés miatt.

Sánta Jómadár 2010.09.26. 04:35:11

Nos, nem egészen egészen értem ezt a "mennyi TB-t fizetett" mizériát...
De azért felmerül bennem a kérdés, hogy valóban ennyire kell függeni az orvos akaratától, valóban a kiszolgáltatottságig (akár a halálig) meg kell bízni egy ismeretlen emberben, csak azért mert Ő az ORVOS? Ha nem lehet faképnél hagyni a slendrián, az empátiát nélkülöző, a felületes hozzá nem értő, netán kísérletező kedvű doktor urakat és hölgyeket, esetleg egész kórházi osztályokat, akkor nem fog az orvosi szakma megítélése egyhamar megváltozni. Sajnos a hétköznapokban a "tudok egy jó orvost", "az egy jó kórház" tartalmú párbeszédek, bár tárgyában nem a teljes orvostársadalomról szólnak, de sajnos valójában mégis.

martav 2010.09.26. 08:46:52

@Babette_: Ugyan nem tolem kerdezted, de en is autoimmmun beteg vagyok es 15 mg Cortefet szedek naponta. Ez is olyan mint a Medrol, allitolag egy kicsit jobb. En a gyogyszer szedesevel tudom szabalyozni a sulyomat. Eleinte meg 30 mg-ot irtak fel naponta, hat akkor en is rohamosan hiztam, heti 3 kg-t is. Lecsokkentettem 10, 15 mg-ra es most igy stabil a sulyom. Viszont ha keves gyogyszert szedek be, amellett hogy kezdek rosszul lenni, 1-2 nap alatt kilokat lefogyok. Persze nem tudom a te betegsegeddel ilyen gyorsan megerezni-e, hogy jo-e a gyogyszerbeallitas.

hower 2010.09.26. 09:57:29

@Veg_: "máshonnan jöttem, konkrétan a poszt és a posztiró miatt, és kicsit se a blog miatt."

Különösebb teteje ennek a blognak nincs, valóban, hiszen ellenőrizhető tények nem hangzanak el rajta. Mindenki fantáziál valamit a kapott nulla információ alapján, aztán ír valamit maga is. Amit esetleg gyorsan kicenzúráz a bloggazda, nehogy kellemetlensége legyen belőle, mert annyira nem bátor ő sem. Intellektuális maszturbálás így ez az egész.

Dr.laikus PhD 2010.09.26. 10:09:07

@hower:

Cenzúrázva a gorombaság van.
A vélemény az nincs.

Egyébként pont ebből a posztból nem hiányzik semmi.
Lehet róla beszélni pro és kontra.

Minden információ adott.

miskabá 2010.09.26. 12:23:54

Van olyan hogy megőszül valaki pszichés hatásra? Úgy tudom ez csak olyan legenda, amit másokról mesélnek, egyes szám első személyben még nem hallottam

adamantium 2010.09.26. 12:34:39

@miskabá: az a verzió, hogy egyik napról a másikra az mese, mert a haj az nem egy élő szövet tehát önmagától változásra sem képes. de egyébként nem lehetetlen

aesculap 2010.09.26. 20:56:18

Ügyeleti elfoglaltság miatt csak most olvastam a posztot és a kommentek egy részét. Nem igazán áll össze számomra a kép, de nyilván bennem van a hiba.
Sárgasággal járó májbetegségben - hacsak nem elzáródás okozza -a szteroid általában jó hatású és indokolt, autoimmun eredetűnél különösképpen.
Psychosist szteroidtól még nem láttam, pedig nagyon sok betegnél alkalmaztam, sokszor nagy adagban is (persze, ettől még lehet mellékhatás, de lehet független betegség is).
Ami számomra értehetetlen (majdnem azt írtam, hogy hihetetlen, de ilyent itt nem illik irni),az a dokumentáció visszatartása. A hatályos eü.tv. már 13 éves, és ha mást nem is, azt minden szolgáltató megtanulta, hogy a doukemntációról a beteg rendelkezik, és ha kéri, mérlegelés nélkül ki kell adni minden, a kezelés során keletkezett iratot (nemcsak a vizsgálati leleteket, konziliumokat, zárójelentést, hanem az orvosi - és ápolási dekurzust, lázlapot, műtéti leírást, adott esetben a boncjegyzőkönyvet, stb.) A kórház a másolatért kérhet önköltségi árat - általában 100 Ft oldalanként -,de rendszerint ezt sem kérik, hogy úgymond ne ingereljék az egyébként is elégedetlen pácienst. Szerintem Mo-n ma már nem fordulhat elő olyan eset, hogy a kh. megtagadná a dokumentáció kiadását.

sorica123 (törölt) 2010.09.28. 16:26:43

@bakela: minden nagyon oké, amit írsz, de a pénzes résznél megeakadtam azzal, hogy mindent a legnagyobb szinten vár el a beteg, holott CSAK ennyiannyit fizet be. Az, hogy a doki utánanézzen annak, hogy autoimmnun-betegsége van-e a paciensnek, nem kerül súlyos ezresekbe, se hosszú munkaórákba. Nem olyanokat várnak itt a kórháztól, amihez ilyen gyógyszer-olyan gépek-amolyan túlórák kellenek, csak egyszerűen annyit, hogy legalább amire van lehetőség, azt tegyék meg. Nem mert a paciens amerikás (vagy egyáltalán akármi), hanem, mert ez viszont a munkájuk, nem plusz szolgáltatás, nem kerül plusz pénzbe, nem akkora plusz meló. Persze, nem véletlen nem dolgozom eü-ben, engem a guta ütne meg, hogy ha akarok, ha nem kb szerzetesnek kell legyek, és már az óriási háromszoros hurrá, ha a rezsit be bírom fizetni meg bevásárolni az akciósból:/(me nyilván én nem állnék neki magánpraxisozni, hogy egyfelől lehúzzam a betegeket, másfelől kilógjon a belem a dupla műszakoktól. Senkinek se jó az.)
@aesculap: ezek az adminisztrációs furaságok nekem is érthetetlenek, én addig jártam volna a nyakukra, amíg nem adják ki a zárót. Nem mert perelni akarok, hanem, mert hadd tudjam már, mi a baj. És esetleg utána tudok nézni hol kezelik eredményesen stb. Amúgy én nem tudom, mit csinál a szteroid (azt hallottam, hogy ekcémára is használják gyógyszerhez), de ha jól értem, az idegek működésére is hat. Lehet, hogy aki pont erre hajlamos, annak tönkreteheti az idegeit?

Mocsár 2010.09.30. 11:06:22

@egy maréknyi dollár: szerintem meg csak neked van szövegértési problémád. Gizella azt írta a levélben, magyar-amerikai kettősállampolgár, a kommetben meg azt, hogy mivel magyar állampolgár (IS), és itt él, itt dolgozik, ide adózik, ide fizeti a TB-t és nem Amerikába. Az, hogy a pszichiátrián a sarkára állt, és kijelentette, hogy egy "amerikai állampolgárt tartanak fogva", jogilag helytálló, hiszen magyar állampolgár IS és amerikai állampolgár IS. Nem beszélve arról, hogy az így emlegetett "diplomáciai segítség kérése" volt az, ami végül megmentette a férfi életét, hisz szemmel láthatólag összeszarta magát az, akivel Gizella beszélt.

Mivel a férj magyar állampolgár IS, itt adózik, itt dolgozik, ide fizeti a TB-t, jogosult az ingyenes ellátásra. Amit Gizelláék fizettek, az mind zsebbe ment a doktor uraknak, ha nem vetted volna észre, ilyen-olyan címszó alatt (pl. "angol nyelvű ellátás", mikor Gizella maga fordította az orvos szavait, és nem kijelölt tolmács, akit fizetni kellett volna, és nem az orvosnak kellett megerőltetnie magát). Pontosan ezek miatt a nővéreknek és orvosoknak zsebbe vándorló hálapénz miatt felháborító, hogy bárki olyasmit mert mondani nekik, hogy "örüljenek, hogy ingyen ellátták". Mert gyakorlatilag rengeteg pénzükbe (és nem kevés aggodalomba) került.

Úgyhogy leülhetsz kisfiam, egyes!

kárrendező 2010.11.05. 10:53:00

Emilia! Együttérzek veletek és szeretnék segíteni - 15 éves célirányos szakmai múlttal - a megfelelő biztosító felé kárigény beadásában. Tudom, hogy az éveket nem tudjuk visszahozni, de a kiadásokat megtéríttetni és nem vagyoni kárigényt beadni igen. Biztos vagyok benne, hogy lesznek még szép évek. Az elévülési idő öt év. Szívesen válaszolok konkrétabban a szofer50@gmail.com címen.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása