A Társadalombiztosítótól a kutyafitnessig

2010.09.06. 06:00

Nyugodtan állíthatom, hogy kutyába se vesznek! A bőrgyógyászom bőrdaganatot talált a szemem sarka és az orrnyereg között, s miután jól rám ijesztett, már nyomta is a kezembe a beutalót, mert az nem odavaló és a lehető leggyorsabban el kell távolítani! A doktornő ajánlotta, hogy minél előbb jelentkezzem a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban, s lézerrel egy pillanat alatt eltüntetik a gyöngyházszínű képződményt!


A kórházban a szolgálattevő hölgy azonnal át szeretett volna a Rendelőintézetbe (lánykori nevén SZTK) irányítani, de kérdésemre, hogy ott van-e lézer, azt válaszolta, hogy az csak a kórházban van. Hát akkor biz én ide szeretnék jönni, mert ragaszkodnék a lézeres műtéthez.


Közel két hónap „várólista” után jelentkeztem a szemészeten. Mint kiderült, két hónapot csak azért kellett várnom, hogy megnézzék a gyöngyház-gödrömet! Az előjegyzés 14 órára szólt, ehelyett fél öt körül kerültem sorra. Betűlátás, szembogárba világítás, gyöngyházszínű elváltozás megtekintése 15-20 perc, elsápadás! „2010. március végére tudjuk előjegyezni, hagyományos sebészi beavatkozással, mert a szemészeten bőrlézer nincs , de lézerrel egyébként sem lehetne az eltávolítást megoldani, mert túl közel van a szemhez” – tájékoztat az ügyeletes doktornő! Továbbá csak annyi beteget tudnak előjegyzésbe venni, amennyit a TB kifizet!


Gondoltam, akkor mégsem olyan veszélyes a dolog, ha ráérek várni még fél évet, de a doktornő egyáltalán nem nyugtatott meg. Az ő véleménye is az volt, hogy az nem oda való, a félév várakozás nem javasolt! Keressem meg talán a Szemklinikát Budapesten, ott hátha kisebb a sorban állás! (?) A Szemklinikán karácsonyi ajándéknak talán meg is lett volna a műtét, ha addig a folt rákos daganattá nem válik!


Magánrendelő, nem nagy távolságra a veszprémi Csolnoky kórháztól! Az orvos nem kuruzsló kórházban is rendel. Pénteken telefon, hétfőn időpont egyeztetés, kedden háromnegyed óra várakozás, belépek a rendelőbe. Beszélgetés, adatfelvétel, műtét: összesen 20 perc! Képzeljék: lézerrel és a szemem is megvan! Egy hét múlva a heg is leesett, a seb begyógyulva, persze a helye még látható.


Ki az az eszement, aki a volumenkorlátot kitalálta? Nekem van egy biztosításom, s a biztosítóm akkor fizessen, amikor nekem arra szükségem van, ne fél év múlva, amikor lehet, hogy már késő! Akkorra egyébként is már sokkal többe kerülhetnék, ha a folt rosszindulata nem akar várni! Mondja már meg nekem valaki, miért nincsen a TB-befizetésem és a cégem TB-befizetése az én számlámon, amikor egy utánfutó néhányszáz, vagy ezer Ft adóját is képes az APEH rendszám szerint nyilvántartani? A befizetések egy részét közösségi számlára kéne tenni a járulékok egy bizonyos hányadával pedig egy csekkfüzettel, vagy éppen a TB-kártyán lévő biztosítási díjjal magam rendelkezhetnék. Erre az állam által szavatolt számlára annyi magánbiztosítási díjat fizethetnék be, amennyit jónak látnék. A magánbiztosítókat pedig válassza az, aki azt szeretné!


Hol van itt az igazságosság, ha a doktorok a volumenkorlát, vagy a ki nem fizetett műtétek miatti eladósodás okán lófrálnak a kórház folyosóján, miközben én két hónapot várok, hogy egyáltalán megnézzenek ahelyett, hogy gyógyítanának! Hol van az én biztosítási pénzem, amivel nekem kellene rendelkeznem, nem az irodistának, vagy akár a miniszternek, amikor arra nekem éppen szükségem lenne?!


Hol a pénz? Mennyit költ magára a biztosítási díjakból a TB Igazgatóság, nézte ezt már valaki? Hol a pénz, amikor az emberek korán halnak, amikor a nők túlnyomó része magán-nőgyógyászhoz jár, amikor az emberek jelentős része magánfogászatra, magánszemészetre és egyéb privát gyógyhelyekre jár, mert a több hónapos várakozás után már okafogyottá válna a megjelenés?! És mindezekért a biztosítónk egy fillért sem fizet! Miért nincs a Csolnoky Ferenc Súlyponti Kórházban és a Rendelőintézetében bőrlézer, amikor már a jobb magánrendelőkben is rendelkeznek vele? Továbbá miért nem keresi a TB a szakszerű, de kedvezőbb megoldásokat is, hogy ne kelljen a gyógyításra hónapokat várni? És sokat fizetni!


Ez a műtét a lézeres, magán-klinikai megoldással bruttó tizenezer Ft volt. Megkérdeztem a kórházi ellátás díját, 50-60 ezer Ft „TB-díjszabás”. Ebből a pénzből hány hasonló műtétet lehetett volna megfelelő eszközökkel, hozzáállással elvégezni?

 


Talán oldalakon át kérdezhetnék, de inkább emlékeztetném baloldali kormányunkat, bizonyára emlékeznek még a szlogenjükre: „Nálunk legfőbb érték az ember”! De csak a kutya után?


112 millió Ft támogatást kapott Drégelypalánkon egy vállalkozás a kutyák fittségének folyamatos fenntartására, ahol hidroterápiás futópadokon őrzik majd a kutyák egészségét. Lesz itt vízforgatós hidrokád, egyéb úszást elősegítő eszközök, úszómellény a világszínvonalú kutya-egészségügyi centrumban az állatélet-program kialakítására! Drégelypalánkon erről még semmit nem tudnak, ott semmi fejlesztés eddig nem történt, de közel 50 milliót már előlegként át is utaltak, amíg a kisvállalkozások többsége még megnyert pályázat esetén is csak utófinanszírozásban reménykedhet!

 

Az emberélet-program kialakítására mikor lesz néhány milla? Majd a kutyák után?


Németh Zoltán
 

 

Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használd Kórházértékelőnket!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ave 2010.09.06. 13:49:44

Ha nem venned eszre a dilettans orszag megoldotta, hogy ne legyen maganbiztositasod az elkovetkezo 20 evben biztos marad ez a szopas.

DarthVader 2010.09.06. 13:49:53

@Dr.laikus PhD: Csakhogy én lennék az első, aki népszavazást kezdeményezne ellene :)) (Mer'hazuttak!!)

pakesz (törölt) 2010.09.06. 13:52:40

@radiologus.hu: koszi hogy valaszoltal, de az alapkerdes az volt, hogy pl. a pszichologia az beleszamit-e az amcsi egeszsegugy GDP aranyaba :)
tehat beleszamit es ha igen akkor mennyire?

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 13:55:40

@pcmci: Ezt honnan vetted, hogy azért lettek kivetve?

Az élvezeti cikkek adója mindig is az állam legnagyobb adóbevétele volt.

Sajnos a befolyt pénzekből egy államot kell működtetni. Neked, nekem most fontos az eü. Ha nem lennénk betegek akkor nem is gondolnánk rá és feleslegesnek tartanánk.

Szóval másra is szükség van, de racionalizálni kell az eü-et az biztos, mert ez is nagyon fontos, csak nem mi fogjuk eldönteni, hogy mikor.

beaaaa 2010.09.06. 13:57:35

halkan hozzátenném, hogy a volumenkorlát nem 1-2 éve jött divatba...
sámánkodás meg mindig volt, lesz, amíg nem fogják k* keményen büntetni...
(ugyebár finanszírozási csalás)

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 13:59:22

@radiologus.hu:

Mert megkérdeztek, hogy akarok-e völgyhidat.

Nem már. Nem méltó ez hozzád.

Máshonnan kell megközelíteni ha tényleg lehet tenni, ez így csak indulatot korbácsol, megoldást nem teremt.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 14:08:42

@pakesz:

A pszichiátria egészen biztosan beleszámít az egészségügyi kiadásokba, de hogy ez az Egyesült Államokban mekkora, azt nem tudom.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 14:10:28

@DarthVader:

Émmeg nem adnám neked az igenem!

Hány aláírást kell összeszedni?

Elképzellek az aluljáróban a kis kocsinál gyűjtöd az aláírásokat.

Kérdezik: Méééééééér?
Mondod. Csak!.

Személyi szám, lakcímkártya, meg három xxx kész is.

tarkamarha 2010.09.06. 14:10:49

Két dolog jutott eszembe. Ismerősöm térdszalag műtétjére 9 ÉV!!! múltára kapott beutalót - akkorra fért be. Másik ismerős porckorong műtétre 6 év - ezen már meg sem lepődtem.

Másik: A kutyám szájával történt valami. Megdagadt, nem tudta kinyitni, nem tudtam megnézni. Telefon az állatorvosnak, aki gyakorlatilag azonnal fogadott. Szép berendezett, tiszta rendelő fogadott. A dolog természetéből adódóan altatni kellett az állatot. (Erre az altatóra persze nem jár TB támogatás, ez majd a számlánál lesz érdekes.) A kutya elalélva szépen össze is mocskolta a berendezést, nyál, vizelet volt ott bőven. A doki zokszó nélkül takarított. Ellátta az állatot, nem volt komoly baja, csak átharapta a saját arcát. Fertőtlenítőt kapott, majd a doki segített a magatehetetlen állatot kicuccolni a kocsiba, ahol is (lévén még mindig folyt belőle mindenféle) "megágyazott" a kutyának papírtörlőkkel. Ez után fizettem kb. 4 eFt-t. Rögtön az ötlött fel bennem, hogy emberként nem kaptam volna ilyen gyors és gondosodó ellátást - pláne ennyiért, holott a TB-t fizetem rendesen...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 14:10:53

@Dr.laikus PhD:

Teccett volna a népeknek a völgyhíd ellen tüntetni. :-)

Kétségtelen, hogy egy-egy völgyhíd-méretű apróságon nem múlna az egészségügy, de sok kicsi sokra megy.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 14:12:22

@pakesz:

A világon mindenütt van várólista.

A várható igénybe vételre nincs megbízható időbeni statisztika csak mennyiségi.
Hogy a kihasználtság maximális legyen, a várólista többek között ezért is van.

Ringlósztár 2010.09.06. 14:26:10

@radiologus.hu:
Melyik volt előbb? A csalás vagy a miatta bevezett volumenkorlát?
Nem vagyok meggyőződve, hogy ennek így kell történnie, azonban az valóban tény, hogy a kórház becsapta a TB-t, amit mi tartunk fenn.
Azt nem tudom, hogy az én érdekemben történt-e a csalás, lehet, bár az én eszemmel nem tudom hogyan lesz az általam meg nem evett (de elkészített és kiszállított) ételből stb. beruházás, hiszen egy fillér megtakarítás nem kapcsolódik az esethez, viszont olyan el nem végzett szolgáltatásokat számlázott a kórház az TB-nek, amihez működési költségek és nem beruházási források tartoznak.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.06. 14:31:12

@Dr.laikus PhD: bocs, de a segélyben sem részesülő (pl. én) fizetheti a havi 5000Ft-okat, ha azt akarja, hogy az orvosa egyáltalán szóbaálljon vele!

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 14:33:56

@Ringlósztár:

Azért csak elgondolkodom, hogy ugyan van pénteken beteg felvétel, de hét végén csak ügyelet van, akkor minek.

Elbocsájtásnál ugyanez. Az ágy kihasználtsága ebben az esetben - megint a statisztika - ugyan jó, de minek?

Ezért csalnak szerintem. különben annyival kevesebb ágy lenne.

Azt már OEP nagy okosai nehezen tudnák kivonni, hogy minek 2 napra igénybe venni valamit aminek semmi haszna nincsen.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 14:35:28

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

Azért írtam, ha nem tudja fizetni, mert még kajára sem elég, nem hogy eü-re

DarthVader 2010.09.06. 14:43:20

@radiologus.hu: Hát ez az, apa! Azért lett völgyhíd, mert a népek tüntettek (két falu lakossága) a nem völgyhíd ellen!

Tele van a törököm ezzel a völgyhíddal, az idiócia tipikus példája, mindenki azt harsogja, hogy ez micsoda pazarlás, a szocik ezt is elkúrták. Nem mintha a szocik nem kúrtak volna el sok egyéb mindent, de speciel ehhez a szociknak nem sok köze van. Zamárdi meg Köröshegy lakói tiltakoztak az egyetlen hídmentes nyomvonal ellen, mivel kisajátításokkal járt volna, meg közelebb lett volna a faluhoz a pálya, ezért még az Orbán-kormány idején áttervezték a nyomvonalat. Ha nem ekkora híd lett volna, délebbre ment volna a nyomvonal, akkor lett volna vagy 15 km-es kitérő, és akkor is kellett volna egy - jóllehet kisebb - hidat építeni. Nem sokkal került volna kevesebbe.

Ugyhogy a völgyhíd pont a zemberek óhaja miatt épült fel.

pakesz (törölt) 2010.09.06. 14:51:01

@DarthVader: a Volgyhidnal vagy 40 onkormanyzati megbeszeles volt...
nalunk az M3as elmehet csaladi haztol 10 meterre ott nem, mert joguk van a Zembereknek...
persze az a kis falu az majd 50 ev mulva fog eltunni :)))
a hid meg allni fog 150 ev mulva is, remelem a falu falait meghagyjak mementonak a leszarmazottaknak, hogy mi az amikor kikerik a birka nep velemenyet

gyakorlatilag karteriteskent 2-3 Mrd -bol meguszhattak volna az egeszet

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 14:51:38

@DarthVader:

Így rémlett nekem is, kerestem az előzményeket.
Nem emlékeztem pontosan mi történt. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 15:18:22

@DarthVader: "mivel kisajátításokkal járt volna"

Ez mióta probléma?

Mihu 2010.09.06. 15:28:33

@Ringlósztár:

Valószínűleg azért vettek téged így fel, mert a diagnózisod és műtéted alapján kapnak egy HBCS besorolást, aminek van egy alsó határnapja. Ha nem éri el a benntfekvésed ideje akkor csak csökkentet díjat kap az eü szolgáltató.
A HBCS-t ha jól emlékszem 1995-ben alakították ki. A karbantartásukat nem igen felügyeli senki. Általában akkor szoktak rá figyelni ha valamilyen költségcsökkentést akarnak elérni az OEP részéről (sok elszámolt eset van az adott HBCS-ből csökkentik a súlyszámot ergo kevesebb finanszírozás)
Neked jó lett volna, hogy a teljes időre bennfekszel a kórházban?

DarthVader 2010.09.06. 15:32:19

@atpijkamo: hát a lakosok számára valószinűleg az, aztán a polgik meg a zemberek akarattyát (vagy fonyódját) képviselték.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:06:47

@Ringlósztár:

A volumenkorlátot a jelenlegi formájában konkrétan az IMF óhajára vezették be.

A nem kielégítő finanszírozás miatti csalások meg azóta zajlanak, amióta nem elég a pénz, azaz a teljesítményfinanszírozás (HBCS-német pontrendszer) bevezetése óta.

Az egyáltalán nem biztos, hogy az ételedet megrendelték.

Beruházás egyébként igazán nem ebből lesz (illetve csak áttételesen, trükkökkel), mert az OEP működési költséget fedez.

A legális megoldás egyébként az lett volna, hogy nem engednek haza arra a 3 napra, hanem bent töltöd a hétvégédet.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:10:21

@Dr.laikus PhD:

Nem az ágykihasználtsági statisztika miatt van a dolog.

Minden fekvőbeteg-HBCS-hez tartozik egy alsó és felső határnap (mondjuk "mandulaműtét, minimum 3, maximum 10 nap"). Ha a páciens ebben az időtartamban fekszik bent, akkor a kórház megkapja a pénzét.

Ha "túl gyorsan" vagy "túl lassan" gyógyítanak, akkor meg kevesebbet kap.

Ez volt a baj régebben az egynapos sebészettel is: mindenki az alsó határnap előtt ment haza.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:11:23

@DarthVader:

Az a kérdés, hogy a "zemberek" mekkora számosságát vesszük alapul.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:13:13

@radiologus.hu:

Hát a hitelező diktál.

Most is ő fog. Az évértékelő beszéd egyértelmű. A többi hablaty.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:13:45

@radiologus.hu: "A legális megoldás egyébként az lett volna, hogy nem engednek haza arra a 3 napra, hanem bent töltöd a hétvégédet."

Előttevsló hétvégére berendelnek, vagy utána kell ott maradni, de azért saját felelősségre haza lehet menni. Naná!

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:15:39

@radiologus.hu:

"Ez volt a baj régebben az egynapos sebészettel is: mindenki az alsó határnap előtt ment haza."

Ez hogyan sikerült?

baloo112 2010.09.06. 16:17:56

Ez magyarorszag. Mert mindenkinek jar a laser, egy szar kis basaliomara is, amit le lehet nyugodtan operalni, vagy kaparni vagy egetni.
Erre itt sirunk hogy a gonoszok.
Rohej.
Gyöngyhazfenyu daganat nem ad metasztazist, tulajdonkeppen nem rosszindulatu.
Ha csomos akkor operalni kell.
Ha laserrel szedik le, akkor nem latja a szovettanasz hogy kiszedtek e az egeszet. Akkor meg visszanöhet.

Anti Anyag (törölt) 2010.09.06. 16:18:09

@szabidoki: Magándoki tízen-valahányért ugyanezt elintézte.

Maradjunk abban, hogy a közellátás drága, igénytelen és sajnos sok esetben szart sem ér. Továbbá rengeteg a csalás.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:19:18

@Dr.laikus PhD: >>"Ez volt a baj régebben az egynapos sebészettel is: mindenki az alsó határnap előtt ment haza."

Ez hogyan sikerült?<<

1<3

adamantium 2010.09.06. 16:20:04

@Ringlósztár: el kellene olvasni a vonatkozó jogszabályokat mielőtt marhaságot írsz. a kórház nem kap finanszírozást napra lebontva, hanem egy beavatkozás megoldásáért kap X HBCs-t (ha 10 beavatkozást csinálnak rajtad akkor is csak egyet fizetnek ki). tehát pl a mandulaműtét 100 ezer forint, akkor is ha 2 napot vagy bent akkor is ha 10 et. egy kivétel vagy ha annyi ideig vagy benn ami eléri az adott beavatkozás normatív napjainak számát+5-öt, mert utána tényleg áttehetnek a krónikus állományba, feltéve ha van az adott osztálynak krónikus ágya. az, hogy valakit papíron többet tartanak bent mint amennyit bent ül valójában annak két oka van: 0-2 nap közt: olyan beavatkozást végeznek rajtad amit ambulánsan is el lehet végezni de úgy a TB nem fizet érte semmit, ezért osztályos kell legyél, hogy kapjon valamit a kórház, 2-végtelen közt ezek zsonglőrködések az ágykihasználtsággal, hogy ne vegyen el az OEP ágyakat az osztálytól vagy ne szüntesse meg az osztályt. következtetés: ha sokat vered a nyálad amiatt, hogy túl sok napot számoltak el a városod fül-orr-gégészetén, akkor az OEP kiszáll és bezárja azt mert nem hatékony és te mehetsz 100 kilométerre egy konzultációért

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:22:19

@Anti Anyag: "Maradjunk abban, hogy a közellátás drága,"

Igen, a tékozló koldus esete. De azért ha a költséghatékonyságot megnézed, tőlünk nyugatabbra ennyi pénzből nem tudnak gyógyítani.

"igénytelen"

Sok rosszat el lehet mondani rőluk. De el kell ismerni, pár életet azért megmentenek.

"és sajnos sok esetben szart sem ér."

Pl.?

"Továbbá rengeteg a csalás."

Bele van építve a rendszerbe, rá vannak kényszerítve. Ha mindenki csal, nekik is kell, különben nem kapnak pénzt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:23:47

@Dr.laikus PhD: Ha mindegyiknél három nap az alsó határ, akkor az egynapos sebészet szükségszerűen alsó korlát alatt teljesít.

Egy (1) napos sebészet.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:23:51

@DarthVader:

Egyébként tudtommal az M6-os síkvidéki alagútjai is időspórolás miatt épültek - a számtalan kis telek kisajátítása évekbe telt volna.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:25:08

@atpijkamo:

Saját felelősségre akkor mész haza, amikor csak akarsz. De egyébként bent kell töltened X napot.

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.06. 16:26:31

@Dr.laikus PhD: hétfői műtéthez nem vehet fel hétfőn, mert "utcáról nem műtünk"

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:27:10

@Dr.laikus PhD:

Úgy, hogy nem volt külön "egynapos sebészet" finanszírozás.

Mondjuk egy epehólyag-eltávolítás alsó határnapja 3 nap, de az egynapos sebészeten belül laparoszkóppal végezve a műtétet, a beteg másnap (1 nap után) hazamehet.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:27:36

@Ringlósztár: "Melyik volt előbb? A csalás vagy a miatta bevezett volumenkorlát?"

A nemtörődöm felügyelet, ami korlátozta a pénzt, már a volumen korlát előtt is, de az ebből következő csakásokat ellenőrzés hiányában engedte.

Csak olyankor buktak le, mikor az öregek otthonában mindenki kapott csúcsszuper hallókészüléket, de a fiókok mélyén - mert nem igazán kellett - a gagyi készülék volt.

adamantium 2010.09.06. 16:29:14

@Babette_: sok helyen az előjegyzett betegek laborokkal aneszt konzíliummal a műtét reggelén jelentkeznek a kórházban

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:29:25

@radiologus.hu: Persze, hogy hazamegyek saját felelősségre, mikor mindenki tudja, hogy csak alibiből tartanak benn. Azért nem olyan vidám hely.

Pasit beteszik egy szobába, este a bal oldali szomszédja hal meg, reggel a jobb oldalit viszik el lepedőben. Doktor úr, miért nem tartanak fenn külön kórtermet a haldoklóknak? Röhögni fog, ez az.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:29:30

@atpijkamo:

1 napos sebészet az nem 3 nap.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:30:02

@Dr.laikus PhD: "1 napos sebészet az nem 3 nap."

Ezt mondom.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 16:31:43

@atpijkamo:

Kétségtelen.

Ha viszont saját felelősségre távozol, távolról sem elegáns utólag verni a nyálat.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:32:45

@Babette_:

De igen műtenek.

Most néztem utána. Magán klinika szuper körülmények között TB alapon külön fizetés nélkül végez 1 napos műtéteket.

Minden vizsgálat előtte, műtét napján befekszik és műtéttől függően a kötelező megfigyelés után aznap haza.

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.06. 16:35:40

@adamantium:
felvettek szerdán csütörtöki műtétre, majd hazaküldtek aludni, mert "utcáról nem műtünk".
idézet.
azóta persze változhatott.

adamantium 2010.09.06. 16:35:40

@Dr.laikus PhD: külön kellett pályázni az egy napos sebészetre, szinte teljesíthetetlen feltételek mellett és az amit adnak érte kevés, ugyanis magyarországon a műtét jelentős részét (néha a 200-300%-át :)) az anyagköltség teszi ki, ha tehát nyerek valamit azon, hogy két napig nem adok kaját a betegnek még nem kompenzálja azt, hogy a TB feleannyit fizet a beavatkozásért

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.06. 16:36:43

@radiologus.hu: epeműtét van egynaposban? ez jó.
minden kórházban?

adamantium 2010.09.06. 16:37:37

@szita szita péntek: keresztszalagra nálunk 2 hét alatt akár mikor volna időpont még a legleterheltebb embernél is max 3 hónap. porckorong is szerintem max pár hónap, de ott is szerintem pár hét múlvára be lehet rendezni magadat és jobb korházban dolgozok mint eger vagy miskolc

adamantium 2010.09.06. 16:38:47

@Babette_: nálunk is előtte nap vesszük fel a betegeket de tudok olyan helyet ahol az előjegyzett betegek 80-90%-át a műtét napján veszik fel

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:40:28

@Csigorin: "Nekem pl a francia modell tetszik, a kettő átmenete: van TB, ami a költségek kb 70%át téríti."

Nálnk is ez van, lásd hálapénz.

tizenhárom 2010.09.06. 16:43:02

@szabidoki: Lehet, hogy ez esetben ezt nem tudják elszámolni, de nálam most épp egy magánklinikán elvégzett 15000-es vérvizsgálat verte ki a biztosítékot. Én kifizettem a klinikán, és az OEP felé is kiszámlázták (ügyfélkapu regisztrációval megnézhető adatok között amúgy is találni érdekes - el nem végzett - vizsgálatokat, de azok miértjét már ismerem, és nem is csodálkozom). Ezt kissé pofátlannak érzem. Legközelebb megpróbálom a vizsgálatot felíratni a háziorvossal: végülis szakorvos kérte...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 16:44:04

@adamantium: "tehát nyerek valamit azon, hogy két napig nem adok kaját a betegnek még nem kompenzálja azt, hogy a TB feleannyit fizet a beavatkozásért"

Ha látja TB, hogy nem kelendő az egynapos sebészet, akkor növellni kell az érte adott pénzt. Persze nme ész nélkül. Mindenkinek jobb és olcsóbb lesz.

adamantium 2010.09.06. 16:46:10

@atpijkamo: ebben az országban ne keress ilyen logikus lépéseket :)

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:53:06

@adamantium:

Magánklinikának miért éri meg szuper körülmények között ingyen végezni TB finanszírozásra?

A reklám miatt nem linkelhetem be.

adamantium 2010.09.06. 16:57:07

@Dr.laikus PhD: sunyiság van a dologban az biztos, van amiről én is tudok de nem mondhatom el, és van olyan amiről én sem tudok

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 16:58:36

Hócipőm tele.

Megtalálom a BNO kódot, megtalálom a HBCS kódot, hol találom mennyit fizet utána az OEP?

Mert, hogy a klinika leírja a beavatkozás általa számlázott árát, ha nem TB alapon csinálja.

Grrrrrrrrrrrrr

adamantium 2010.09.06. 16:59:30

@Dr.laikus PhD: 1 HBCS 146000 ft, de nem minden BNO kompatibilis minden beavatkozás kóddal

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 17:02:51

@adamantium:

Van vagy nincs nem tudom.

Olyanok vagytok, mint egy rossz tantestület :))))

Azt hiszem a saját finanszírozással kompenzálják a TB veszteségét.

Nyilván a szerződésükben benne van, hogy bizonyos számú finanszírozott műtétet el kell végezni.

Minden esetre a hirdetésben feltűnően hivatkozik a 0 Ft-os beavatkozásra luxus körülmények között.

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 17:05:33

@adamantium:

Ettől nem lettem okosabb, :))))

Azt hiszem nem is kell ez nekem.

Öreg vagyok én már a "mindent tudni akarok"- hoz.

Nem leszek már kórházi gazdasági vezető.

szita szita péntek 2010.09.06. 17:05:44

@adamantium: Akkor jó neked. :) Ugyanakkor ez nem igazán vigasztalja az érintetteket! Ha már az ilyen elhúzódó időkről beszélgetünk, akkor eszembe jut, hogy Miskolcon egy szimpla mammográfiai szűrővizsgálatra az előjegyzési idő fél év. :) Természetesen telefonon nem lehet jelentkezni, tehát édesanyám szépen bebuszozik Miskolcra, feliratkozik (ezzel el is megy a napja), majd fél év múlva, amikor mehetne eppen influenzás lesz és lázasan nyomja az ágyat. No, ekkor új beutalót kell kérnie, újra bebuszoznia, majd fél év múltán reménykedni, hogy az adott szentséges napon NEM lesz beteg. Szűrővizsgálat... Remek...

DarthVader 2010.09.06. 17:06:52

@radiologus.hu: M6-tal is tele van a törököm. Azt pofázza mindenki, hogy síkságon alagút. Nézze meg a tájat előbb!
50-60 méteres dombhátak (16-20 emelet!) hosszan elnyúlva 500m-1 km-enként. Még ha 1 km széles a völgy, akkor is 5-6%-os emelkedők lettek volna benne, ami autópályánál nonszensz (érdi emelkedő nincs 3 %-os) vagy olyan lett volna, mint a vitézkötés. Közkedvelt vélekedés szerint meg a bevágásból kivett "földből" kellett volna töltést építeni. Ja, ha föld lett volna. Csakhogy a bevágásból kitermelt löszt el kellett volna szállítani, a töltéshez meg valahonnan földet hozni, ugyanis a lösz ha megázik, folyik mint a híg fos. (ezért szakadt be az egyik alagút is) A bevágást is agyon kellett volna erősiteni, mert az is folyik. (Más blogban írta valaki, hogy alagútépítő mérnökök mondták, hogy újra kellett tanulniuk a szakmát, annyira más a lösz viselkedése,mint az eddigi talajoké) De hát ehhez is mindenki baromira ért.

inebhedj - szerintem 2010.09.06. 17:07:52

@Kivlov:

vállalkozni sem kötelező, mást sem.

viszont (ind)ok.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 17:09:56

@DarthVader: "a lösz ha megázik, folyik mint a híg fos. (ezért szakadt be az egyik alagút is) A bevágást is agyon kellett volna erősiteni, mert az is folyik."

Hát sokkal kevésbé meredek faak kellenek, mint a sziklában. Ugye a dombok azért nem folynak el síksággá?

szita szita péntek 2010.09.06. 17:10:04

@adamantium: Hoppá, még egy az eszembe jutott! Közvetlen agyvérzést követően negyedéves várakozás MR vizsgálatra Miskolcon? Na? Jól szól?

DarthVader 2010.09.06. 17:13:13

@szita szita péntek: itt az a probléma - ha nem is fogadom el, de legalább értem - hogy a telefonos előjegyzés nálunk, Mo-n nem igazán működik jól. (Miért pont ez működne) Ugyanis a paciens bejelentkezik a vizsgálatra, de el nem megy, mer' közbejött valami, de le már nem mondja időben, mert az minek? És ha elég sok ilyen van, akkor a kórház kettőt tehet: az el nem végzett vizsgálat árát behajtja a betegen (Angliában precedens pert nyert orvos azért, mert a paciens nem jelent meg az előre fixált időpontban!) de mivel ilyen nálunk soha a büdös életben nem lesz, marad a másik, eltörli a telefonos előjegyzést. (Esetleg ugyanazon időpontra több beteget is berendel, ha esetleg nem jönne mind, na ekkor szokott mindenki megjönni, és a tumultus miatt megy a káromkodás :)

is 2010.09.06. 17:14:27

@radiologus.hu: mert ennyit ertesz meg belole. valojaban a TB hinnyal kuzd, tehat meg a szazezres befizetes sem eleg.

harom ut van:
1. emelni a jarulekot - 300Ft
2. csokkenteni a kiadast - volumenkorlat, tobb biztosito
3. tobb emberrel fizettetni - EHO kiterjesztese

az elso kettot leszavaztad, a harmadikat kormanyok toroltek el. a TB hiannyal kuzd. mi legyen?

DarthVader 2010.09.06. 17:15:11

@atpijkamo: a lösz képes rá, hogy elfollyon. De még mindig fennáll a probléma, hogy hová vigyék a rengeteg kiszedett lösztalajt és mivel? (Képzelj el egy 10 emelet magas, "kevéssé meredek" bevágást mondjuk 200 m hosszan. )

adamantium 2010.09.06. 17:15:37

@DarthVader: a bécsi dombon van 10% os emelkedő is, a most erdélyben átadott kolozsvárt elkerülő autópályaszakaszon még durvábbak

adamantium 2010.09.06. 17:17:29

@szita szita péntek: és mit akarsz látni az MR-en? miért nem jó a CT? közvetlenül agyvérzés után meg az ember kórházban van a kórház meg osztályos betegnek sürgősségiben végez MR-t ha kell

Dr.laikus PhD 2010.09.06. 17:18:30

@is:

Nem lesz jobb, hiszen ez a költségvetés oldaláról kiadás.

Márpedig ezt csökkenteni kell. Ha nem lesz nagyobb baj a világban, kb. 4 évig szívunk, mint a torkos borz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.06. 17:19:27

@DarthVader: "hová vigyék a rengeteg kiszedett lösztalajt"

Ez a szépsége a dolognak. A dombból kitermelt talajt a két domb közti völgybe teszik.

szita szita péntek 2010.09.06. 17:20:53

@adamantium: Mit tudom én? Nem vagyok orvos. Konkrétan a jóember nem feküdt kórházban (csak pár napot). Ne kérdezd miért, nem értek hozzá. Csak azt tudom, hogy kapott egy beutalót MR-re, gondolom nem véletlenül. 3 hónapot kellett várnia rá. Nekem azt senki ne mondja, hogy ez normális...

adamantium 2010.09.06. 17:20:56

@is: magyarázd meg nekem, hogy egy olyan vizsgálat melynek anyagköltsége gyakorlatilag nincs, a gép megvan, amortizálódik, lehetőleg állandóan kell futtatni mert különböző okok miatt nem állhat le soha (lásd MR) oda minek a volumen korlát? mert ha nem rakunk be csak 100 protézist évente 200 helyett akkor 100 árát megtakarítottuk (bár az a 100 ember ha egy évvel hamarabb visszatérhetne a munkába biztos befizetné adóban a proti árát de ez már más tészta)

adamantium 2010.09.06. 17:22:01

@szita szita péntek: mivel nem ismerem az esetet gí se pro se kontra nem nyilatkozom. én agyvérzésre CT-t szoktam kérni de gondolom megvolt az indok

adamantium 2010.09.06. 17:23:21

@atpijkamo: mintha a horvát autópályán lennének olyan szakaszok ahol 100 sziklafal van a pálya mellett és nem úgy nézem, hogy magától süllyedt be a dombba az út, tehát máshol sziklába is bele lehet ezt vágni

kerdesek05 2010.09.06. 17:23:25

Melyik magánrendelőbe jutott végül el a páciens Németh Zoltán? Érdekelne!
emilben is: kerdesek kukac indamail pont hu

szita szita péntek 2010.09.06. 17:28:08

@DarthVader: A lényeg fölött elsiklottál. A csapból is az folyik, hogy a szűrés mindenek felett. Mi a francért kell várni egy szűrővizsgálatra fél évet? Ha feltesszük, hogy a rendszer áteresztő képessége fix és mindig fél évet kell várni, akkor nem kéne behozni a lemaradást (akár többletköltségen) és utána mehetne 1-2 napos előjegyzéssel? Nyilván nem. Akkor ugyanis az emberek el is mennének a szűrésekre és a rendszer nem szegné a kedvüket ez a pocsék rendszer. Azt már nem is merem megkockáztatni, hogy az emberek ugye várakozás közben halnak, így kevesebb nyugdíjat kell fizetni, ami dupla haszon...

szita szita péntek 2010.09.06. 17:31:13

@adamantium: Nem is vártam. Egyezzünk meg annyiban, hogy bármilyen szükséges vizsgálatra túlzás a több hónapos várakozás. Vagy kell a vizsgálat, vagy nem. Előbbi esetben minél hamarabb (mondjuk az azonnal jól hangzik), utóbbiban meg minek költeni rá?

lac64 2010.09.06. 17:32:05

Az is volumenkorlát miatt van, hogy térd medialis meniscus szakadás gyanuval MR-re nem akarnak küldeni, viszont rögtön meg akarnak műteni (3x röntgen, UH nem igazolta a diagnózist)? Azaz a műtétre van még pénz, az MR-re meg nem?

Ugyandehogy (törölt) 2010.09.06. 17:35:23

@adamantium: bármibe lehet utat vágni, az nem mindegy, meddig tart és mennyibe kerül. lásd a nullás szélesítését.

DarthVader 2010.09.06. 17:42:27

@szita szita péntek: ne azon erősködj, mennyit kell várni egy szűrővizsgálatra - elvileg ez amúgy egészséges embereknek van szervezve, és ráér - hanem hogy egy gyógyitó beavatkozásra miért kell fél évet várni? Ez igalmasabb téma :)

DarthVader 2010.09.06. 17:45:11

@atpijkamo: csakhogy akkor vagy egy viszonylag kis alapterületű löszdombot csinálnak a völgyben, széltében vagy hosszában, vagy ha vékonyabb rétegben terítik, akkor a lösz elhelyezésére szolgáló területet is ki kell sajátitani, lerakni a löszt, aztán lehet árulni a területet, amin iszonyat trágyázás nélkül évekig semmi nem fog teremni. Egyszerű ez, mint a faék :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 17:50:33

@lac64:

Igen, intézményenként és beavatkozásonként-vizsgálatonként külön-külön korlátok vannak.

szita szita péntek 2010.09.06. 17:53:42

@DarthVader: Igazad van. Ugyanakkor a gyógyító beavatkozások esetében a hosszú várakozás (remélem) kirívó példa, a szűrésnél meg a napi rutin része. De tényleg igazad van...

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.09.06. 18:10:16

@is:

A befizetők körének szélesítése az egyetlen reálisan járható út, és biz' a nyugdíjakból is kellene fizetni.

akira2 2010.09.06. 19:43:12

De most mit csodálkoztok, hogy az egészségügyben várólista van, meg szar a szolgáltatás, meg kilopják azt a kevés (?) pénzt is, amit oda befizetünk?

Hiszen az egészségügy még ma is szín tiszta szocializmus!

Amíg az egészségügy állami monopólium szolgáltatásostul és biztosításostul, addig ott ez lesz, a szocialista gazdasági modellből nem jön ki jobb. Vagy láttatok már valaha jobbat valahol?

Ja, igen, a magánrendelőben, ahol KP-ban kell fizetni a számlát. Ott igen, ott valóban JÓ szolgáltatást is kaphatsz. Nem mindenütt, de ha nem tetszik, kereshetsz JÓ-t is. Lehet, drágább lesz, de ez már nem szocializmus,

DarthVader 2010.09.06. 20:03:24

Azt hittük, a régi mondás csak vicc, pedig igaz:

A magyar egészségügy magas szinvonalú, mindenki számára hozzáférhető, és ingyenes. Sajnos, a fentiekből egyszerre 2 teljesülhet csak. Ami magas szinvonalú, és ingyenes, az nem mindenki számára hozáférhető, ami mindenki számára hozzáférhető, és ingyenes, az nem magas szinvonalú, ami pedig magas szinvonalú és mindenki számára hozzáférhető, az nem ingyenes.

Balaint 2010.09.06. 20:07:37

Gyurcsány a hibás, ha nem ő akkor Molnár Lajos és/vagy Horváth Ágnes!

kvadrillio 2010.09.06. 21:09:15

Háát nem véletlenül vontak ki sokkkmilliárdot az egészségügyből !
Viszont többezer/egybe ! wellnessünk van, ahol minden beteg ember igénybe vehet kényeztető masszázsokat !
Így épül nálunk a kapitalista több biztosítós rendszer....
..közben nagyon tsúnya mondatok jutnak még az eszembe...

pakesz (törölt) 2010.09.06. 21:32:33

@adamantium: "mintha a horvát autópályán lennének olyan szakaszok ahol 100 sziklafal van a pálya mellett és nem úgy nézem, hogy magától süllyedt be a dombba az út, tehát máshol sziklába is bele lehet ezt vágni"

ha veletlenul lenne megfelelo ismerosod aki ert is hozza az felvilagositott volna, hogy az M6nal osztrak mernokok voltak, es hogy ok elotte lehet hogy nagyobb sziklakat vajtak ki, de itt meg rajukommlott a lösz

pakesz (törölt) 2010.09.06. 21:45:28

@radiologus.hu: "A befizetők körének szélesítése az egyetlen reálisan járható út, és biz' a nyugdíjakból is kellene fizetni. ": hat igen a szent tehenek...

amugy a 300 Ft os tema pont a nyugdijasokat kapta volna el azzal a kitettel, hogy 15e -ben maximalizalta volna az eves dijukat, es azt meg a jegyzotol kerhettek volna vissza...

adamantium 2010.09.06. 21:58:10

@pakesz: hát éppen azért nem kellett volna alá menni hanem egy árkot vájni rajta keresztül. egyébként ismerem a történteket és van ismerősöm a kérdéses autópályépítő cégnél

szita szita péntek 2010.09.06. 21:59:23

@pakesz: Bocs, de ezzel nagyon nem értek egyet. A 300 Ft-ra indokot ezermilliót lehetett (lehet) találni, de a lényeg akkor is az, hogy fizetni kellett volna az ellátásért. Most vagy tb-sdit jáccunk és a díjadért látnak el, vagy fizetned kell. A kettő mixe csak egy szerencsétlen kutyakomédia, ahol ráadásul többe került volna a leves mint a hús. Mondjuk ha a jónép benyelte volna a 300-at, akkor azt szééépen lehetett volna évről évre növelni. Fogadok, hogy ennél a díjnál mást értettek volna infláció követés alatt, mint a béremnél! :(

pakesz (törölt) 2010.09.06. 22:05:46

@szita szita péntek: persze mindenkitol ja!!!
az lett volna a lenyeg, csak tudod en elfogadom, hogy lehet raszorulo valaki es hogy nincsen penze, csak ezt allami szinten (ami most van!!!) lehetetlen eldonteni, ezert lett volna jo a jegyzos :)
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása