Elegem lett a nagy magyar egészségügyből
Tisztelt Blog!
Az előző levelet olvasva úgy gondoltam, nekem is közzé kell tennem a legutolsó esetünket a helyi (vidéki) kórházzal.
Édesanyámat utalta be a háziorvosa az urológiai szakrendelésre, mert veseproblémákra gyanakodott. Korán mentünk, reggel fél 7-kor voltunk ott, hogy minél hamarabb megtörténjen a kivizsgálás. Elektronikusan beregisztráltunk, mert a kartonokat már számítógépes rendszeren küldik a szakrendelésekre, így kb. fél 9-kor édesanyám már bent is volt az orvosnál.
Itt kapott beutalót röntgenbe és ultrahangra, majd azok megtörténte után vissza is mentünk hozzá. Az orvos a felvételek alapján nem talált urológiai eredetű betegséget, így átküldte anyukámat a nőgyógyászatra. A beutalót az orvos a számítógépes hálózaton küldi a másik orvosnak, így az újabb szakrendelésre a betegnek nem kell már bejelentkeznie. Ez dél körül lehetett.
A nőgyógyászaton is meghallgatták, megnézték a papírjait, majd átküldték a belgyógyászatra. Közben kaptunk papírokat is, melyeken fel voltak sorolva, hogy milyen vizsgálatokban részesült, és azok mennyi ideig tartottak. Persze felét sem kapta meg, és az alatt a pár perc alatt amíg bent volt az orvosnál, nem is kaphatta meg. A belgyógyászatra fél 2 körül érkeztünk, ahol 2 óra várakozás következett. Közben feltűnt, hogy utánunk érkező betegek mennek be az orvoshoz, ezért megkérdeztem a néha-néha kinéző nővért, hogy mi mikor következünk. Megkérdezte édesanyám nevét, majd visszament a rendelőbe.
Ezután következett a meglepetés. Kinyílt az ajtó, kijött a belgyógyász orvos, és elkezdett velünk a többi várakozó beteg előtt kiabálni, hogy mit gondolunk mi, hogy ő csak úgy megvizsgál minket beutaló nélkül? Őt ki fogják rúgni ha ilyet tesz, meg egyebek. Próbáltam neki nyugodtan elmagyarázni, hogy a nőgyógyászatról küldtek minket át, de a méregtől szerintem először nem is hallotta.
Harmadjára mondtam el neki, hogy nem magunktól jöttünk, erre ugyanolyan hangnemben odavágta, hogy akkor meg nem küldték át neki a beutalót a nőgyógyászatról, reklamáljunk ott. Fél négykor mentünk vissza a nőgyógyászatra, persze ott már nem volt senki. A folyosón kaptunk el egy nővért, aki mit tesz isten pont azon az osztályon dolgozott, és mikor elmondtam neki hogy mi történt, megijedt, majd rohant elküldeni a beutalót.
Ekkor már én is felemeltem a hangom, és elegem volt az egész nagy magyar egészségügyből. De anyukámnak is, mert azt mondta, hogy ő ehhez a belgyógyász orvoshoz be nem megy, őt ez ne vizsgálja meg. Így otthagytuk a kórházat, mondanom sem kell hogy egész napos várakozás után érdemi vizsgálat nélkül, és egy csomó papírral, amin kamu vizsgálatok voltak, gondolom az egészségbiztosító felé számlázva.
Mindennek tetejébe más hibája miatt, aki elvégzett egy orvosi egyetemet, a többi beteg előtt veszekszik meg kiabál velünk.
Bocsánat a hosszú történetért, azért remélem ha tényleg orvosok is olvassák a blogot, tanúságos lesz nekik.Üdvözlettel: Zoltán
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
epres négercsók 2010.08.30. 13:37:47
adamantium 2010.08.30. 13:37:50
Leroi 2010.08.30. 13:39:51
Erősen ki van már vesézve a fenti poszt.
Nem árt egy kis változatosság, amúgyis amit leírtunk, részben kötődik, lévén, hogy rendelőről van szó és várakozásról, nagyvonalakban...
Leroi 2010.08.30. 13:41:13
És mégis "hazudik" a szikszói polgármester...
adamantium 2010.08.30. 13:50:16
adamantium 2010.08.30. 13:52:15
Fekete Dália 2010.08.30. 14:01:36
Érdekes nekem már legalább 4 hozzászólásomat törölték ma.
Cenzorilla már írásbeli figyelmeztetőt is adott.
Legközelebb már ellenörzőt is kérnek.
Azt sem tudom ki lakozik a Cenzorilla név mögött.
adamantium 2010.08.30. 14:02:59
Leroi 2010.08.30. 14:06:27
Gondold el...fekete bőrszerkó, neccharisnya, térden felüli vadászcsizmák és brrr...hétfarkú korbács...:))
Fekete Dália 2010.08.30. 14:06:49
Leroi 2010.08.30. 14:07:59
:(((
És ezek után még legyen őszinte az ember mosolya, ha vákuumozzák az agyát jobbról-balról...:(
Fekete Dália 2010.08.30. 14:10:32
Hááát lehet hogy neked ez bejön, de én maradnék egy magas, kék szemű, sármos pasinál.
mothe 2010.08.30. 14:10:44
gld 2010.08.30. 14:14:44
Pont ilyen az "orvoshoz járós ruhám" :D
mothe 2010.08.30. 14:19:00
szerintem meg másképp volna.
Fekete Dália 2010.08.30. 14:19:51
Ezér' is én leszek kimoderálva, mert dominának írtad le.
gld 2010.08.30. 14:20:21
ondol 2010.08.30. 14:29:17
Azért ez durva. Ha ezt így van, akkor nagy baj van az informatikai rendszeretekkel. Sürgősen tegyetek ellene, nyúvasszátok a rendszergazdát.:-DD , mert erre rá lehet bacni, de nagyon.
A TAJ számmal kapcsolatban igazad van, zűrös az máshol is...
mothe 2010.08.30. 14:31:23
mothe 2010.08.30. 14:42:14
„El kell látogatni mondjuk a nagy keleti szomszédok valamelyikébe (UKR,ROM) és azután véleményt mondani a mi egészségügyünkről.
Háromszor feltörlik a beteggel a folyósót, amíg megvizsgálják.
Csak miheztartás végett.”
csak hogy érzékeltessem, hogy mennyire nincs értelme az effajta összehasonlítgatásnak.
Leroi 2010.08.30. 14:45:26
Jó megállapítás egy b...-től...:))
fehérzaj
Nem tudtam, hogy nőből vagy, bocs...:)))
Kék szemmel nem tudok szolgálni, a többiből van bőven...:P
pakesz (törölt) 2010.08.30. 16:02:06
nem lehetne amugy megis megoldani ezt a reszet?
persze te irod hogy hat azt merik feltetelezni orvosokrol, csak hat ha olyat olvas az ember, hogy szerbek jartak ide at muttetni magukat Szögedre...
Mufurc Manó 2010.08.30. 17:44:49
Fekete Dália 2010.08.30. 17:49:07
Jaj, egyébként mindkettő hírszerző szolgálat, tehát bármikor összefuthatsz velük.
El Visco Stello (törölt) 2010.08.30. 19:10:35
Persze szem előtt tartva az erősebb szabályokat, törvényeket.
Ha mindezekkel együtt sikerül hitelesnek maradnom, akkor olvasott lesz a blogom, ha nem, hát nem.
Jelen blogon kicsit neccesnek azt érzem, hogy első látásra mintha a betegek érdekében lenne. A beteg ezt bekajálja, kisírja a lelkét, majd a Tudós Urak lépésről-lépésre cáfolják, szavanként kérdőjelezik meg a hitelességét. Kb. a századik komment után pedig kialakul egy szakmai cset, ahol már a "beteg" szó el sem hangzik, csak hajlongás egymás nagysága előtt.
adamantium 2010.08.30. 19:21:18
mothe 2010.08.30. 19:31:46
gld 2010.08.30. 19:39:17
Ezt erősen cáfolnám... Még ha ki is alakul egy "szakmai cset", olyan még nem volt, hogy ha ilyenkor laikus kérdez valamit, arra a dokik ne válaszoltak volna, vagy nem magyarázták volna el...
adamantium 2010.08.30. 19:45:55
gld 2010.08.30. 19:52:06
epres négercsók 2010.08.30. 19:59:33
Tehát, sokadszor:
- nem a kommentelők iránt érzett szimpátia vagy ellenszenv vezérel minket,
- nem feltétlenül és nem minden esetben értünk egyet a törléssel,
- igen, szólás- és véleménynyilvánítási szabadság van, bizonyos korlátokkal. Tessék szépen elolvasni a blogszabályzatot, és tudomásul venni, hogy ha olyat írtok, annak a törlését kérhetik az olvtársak, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, akár orvos a kommentelő, akár nem.
adamantium 2010.08.30. 20:03:23
adamantium 2010.08.30. 20:04:51
El Visco Stello (törölt) 2010.08.30. 20:07:33
gld 2010.08.30. 20:11:28
Írok egy példát:)
vizsgálat, összes pntérték 750
injectio in articulatio összes pontérték 203
Kiegészítő pont betegmegfigyelésért 140 pont
Az ellátásért az egészségbiztosítási finanszírozás keretében igényelhető legmagasabb összeg: 1585 FT
Nekem ez kissé röhejesnek hat...
Ja, ez kb. 3 éves cucc.
adamantium 2010.08.30. 20:14:04
én soha nem misztifikáltam a szakmámat, tudom, hogy van olyan orvos aki még kollégái előtt is misztifikálja azt amit csinál de értelmetlennek tartom, attól, hogy elmagyarázom valakinek, hogy, hogyan készül majd a gamma szege nem fogja jövő héten ő is megpróbálni a sufniban (remélem :D)
adamantium 2010.08.30. 20:18:03
az itt felsoroltakból ugye ki kell jöjjön a rendelő fentartása, a személyzet fizetése, a takarítás, a fecskendő, tű, eszközök sterilizálása stb - nem igazán fog kijönni de hát ez van. ha bármi többet csinálsz a beteggel minthogy kikérdezed az veszteséges (igen már a kesztyűs vizsgálat is az)
adamantium 2010.08.30. 20:19:00
gld 2010.08.30. 20:20:20
El Visco Stello (törölt) 2010.08.30. 20:27:19
...mert Te nem az egészségügy problémáit említetted. Az egészségügy problémája csak következménye az áltad említett társadalmi gondoknak. Keverheted akárhogy az egészségügyi kártyapaklit, amíg ezek a gondok léteznek, ugyanezek a lapok fognak kijönni.
Ezért bátorkodtam azt állítani, hogy nekünk betegeknek és nektek gyógyítóknak saját viszonyunkat kell rendezni elsősorban. ...mert ez nem pénzkérdés. Ez a legtöbb, amit ma a két fél tehet.
Leroi 2010.08.30. 20:27:20
Leroi 2010.08.30. 20:34:02
Az eü. nem szolgáltatási szektor. Nem a cipődet javítjuk meg, vagy a bugyidat foldozgatjuk, hanem a belső szerveid, idegrendszered stb. működési állapotát hozzuk helyre...az ország legértékesebb elemének, a lakosságának az egészsége fölött őrködünk...
Egy kicsit más, mint egy "szolgáltatási szektor".
Aki az orvost pincérré degradálja, az ne csodálkozzon, ha kocsmavendégként kezelik.
adamantium 2010.08.30. 20:35:40
adamantium 2010.08.30. 20:38:12
gld 2010.08.30. 20:38:57
adamantium 2010.08.30. 20:39:07
adamantium 2010.08.30. 20:42:42
gld 2010.08.30. 20:43:55
El Visco Stello (törölt) 2010.08.30. 20:53:07
Ez tömören annyit tesz, hogy néhányan összedobjuk a suskát, oszt ha véletlenül valakinek csípőprotkó köll, az ebből kikönnyezzük.
A gond az, hogy az egyébként is kevéske pénzt gondatlanul kezeli az, akire rábíztuk. Ne adj Isten, esetleg meg is dézsmálja.
gld 2010.08.30. 20:54:30
adamantium 2010.08.30. 21:02:54
epres négercsók 2010.08.30. 21:09:06
Despi, egyébként is szerettem volna kérni, hogy az offtopicot tedd már ki légyszi címlapra, hogy szem előtt legyen!
adamantium 2010.08.30. 21:23:44
Leroi 2010.08.30. 21:34:07
Amíg sor kerül szegény betegre az orthopaediai várólistán, addig a másik TEP-re is szükség lesz...
gld 2010.08.30. 21:40:22
adamantium 2010.08.30. 21:56:41
pedig sok esetben az ízület nem egyenletesen van kopva egy tengelykorrekciós műtét sokkal előnyösebb lenne a betegnek, de azokat az OEP meg nagyon szarul finanszírozza, gyakorlatilag a hozzájuk szükséges nagyon profi lemezek és csavarok ára nem jön ki az összegből. ezekre a műtétekre nincs szinte várólista mert kevesen csinálják mert sokkal nehezebb mint egy protézis és nem éri meg gazdaságilag. fiataloknál inkább ezeket kellene alkalmazni de hát teljesen más a trend, pedig az én véleményem szerint az ortopédia csúcsa nem a protézis hanem az ízületmegtartó műtét
adamantium 2010.08.30. 21:57:51
pakesz (törölt) 2010.08.30. 22:21:19
ez egy oreg hiba...
ha nem fizet TB jarulekot miert kellene hogy megkapja?
amugy meg en megfizettetnem a 15% -t a koltsegnek a csipoprotezisossal
mert miert is ne?
jo jo nem fizettetetnem meg hanem
1., felemelnem meg jobban az adokat, hogy meg tobb ember menjen at adozni mashova
2., rablancra vernem az orvosokat, meg a csipoprotezis gyartokat
gld 2010.08.30. 22:23:01
pakesz (törölt) 2010.08.30. 22:32:48
tudod az biztositas
ha azt nezzuk hogy 250 bruttora a delikvens befizet 22.5e -t, mig a fodrasz/festo/munkanelkuli/... meg 5e -t, akkor ez igy nagyon nem jol van...
ez biztositas, na most ha en munkanelkuli vagyok miert nem lehet benyogni az unalmast hogy a Cascot azt csak harmadertekben fizetem?
illetve a sajat magat adoztato vallalkozo miert kene -Horn Gyulus szavaival elve!!!- hogy magahoz nyuljon? hogy tobb adot fizessen?
ez a potyautas problema...
Gyurcsany legalabb kotelezove tette a 4.5e -t mindenkinek hogy az APEH hajtsa be, mit tett Csehak, Surjany meg a tobbi masik?
miert van az hogy az egeszsegugyben a tobbi otvaros ganet nem szidjak?
gld 2010.08.30. 22:37:11
pakesz (törölt) 2010.08.30. 22:53:13
en mint jarulekfizeto inkabb azt javasolnam, hogy adjuk el a szerveit :)
adamantium 2010.08.30. 23:35:42
pakesz (törölt) 2010.08.30. 23:49:21
meg a novereknek is hogy dolgozzanak rendesen azert a keves penzert
a Nyenyi melle javasolnam nalatok ezt is kituzni:
hu.wikipedia.org/wiki/Alekszej_Grigorjevics_Sztahanov
adamantium 2010.08.30. 23:55:00
adamantium 2010.08.30. 23:59:02
pakesz (törölt) 2010.08.31. 00:14:16
leirtam korrektul:
"illetve a sajat magat adoztato vallalkozo miert kene -Horn Gyulus szavaival elve!!!- hogy magahoz nyuljon? hogy tobb adot fizessen?
ez a potyautas problema..."
nem lesz bevetel ha csak azt fogjak hajtogatni, hogy jajj hat tenyleg kell neked csipoprotko? hat empatiazzunk egy jot, es lesz neked...
szabidoki 2010.08.31. 00:15:47
pakesz (törölt) 2010.08.31. 00:28:22
de ha nem fizetett rendesen jarulekot, akkor ne adjak meg neki
tudod, valahogy ugy tudnam ezt festoien atadni, hogy ha valaki egy lumpen elem(= csoves), nem dolgozik semmit, akkor zsiros kenyeret azt adjunk a hajlektalanszallon, de ne libamajjal tomjuk
mothe 2010.08.31. 07:47:31
úgyhogy mostantól, ha kisstílű személyeskedés nélkül nem vagy képes érvelni, szerintem inkább ne tedd, mert már unalmas nézni, ahogy folyamatosan lejáratod magad.
mothe 2010.08.31. 08:01:02
egyébként a pincérnek csak akkor fizetek, amikor kiszolgál, az egészségügynek pedig minden áldott hónapban. a gyógyászati készítményeket pont ugyanúgy marketingolják, mint egy cipőt, az orvosi egyéni tarifák pedig kiderülnek a kórteremben. ha speciális ellátásra van szükségem, általában elintézem magánorvossal (aki pénzért szolgáltat, tudod), ha táppénzre kell mennem, kénytelen vagyok a körzeti orvoshoz menni. műtétem életem 38 éve alatt nem volt, és egyetlen napot sem töltöttem kórházban a születésemen kívül. viszont húsz éve fizetek.
ha ezt az állami orvosok semmivé degradálják, akkor ne csodálkozzanak, ha cserébe én se tartom őket nagyra.
summa summarum: a magánorvosnak akkor fizetek, amikor szükségem van a szolgálatára, a tb-nek meg átalánydíjat fizetek, azért, hogy ha szükségem lesz a szolgálatára, akkor ne kelljen hirtelen nagyobb összeget fizetni. az átalánydíj mértékét és a cserébe kapott szolgálat minőségét sajnos nem én állapítom meg, ráadásul az átalánydíj fizetése közelező. tehát kötelezve vagyok arra, hogy megvásároljak egy szolgáltatást, amiben a szolgáltatók alul vannak fizetve, ezért semmibe veszik, hogy én kifizettem, amit kellett. szolgáltatás ez, csak balkáni. a cipész eggyel nyugatibb szemléletű manapság.
Leroi 2010.08.31. 09:06:49
Soha nem kértem egy betegtől sem pénzt a "szolgáltatásért", amit nekik nyújtottam, ha adtak, önszántukból adták. Ezt én természetesnek veszem, mert a tevékenységért ,amit kifejztek, nem a fizetésem jár, hanem annak minimum a négyszerese. Emellett magánrendelőm is van, ahol minimális összegért bárki el van látva, ahogy az orvosszakma megkívánja.
Ha táppénzt kérsz az orvostól, akkor nem a szolgáltatást kéred, hanem a tb-kasszát pumpolod meg, őt megvesztegetéssel okirathamisításra készteted, tehát bűnrészesek vagytok egy csalásban.
A beteg sem angyal, angyalom...:)
Nos miután fentebb ilyen szépen leegyengetted az orvostársadalmat a gyep szintjére, gondolom, negédes mosollyal mész be egy rendelőbe. Mint akinek minden, de minden megfelel...Pfúj...
Leroi 2010.08.31. 09:10:42
mothe 2010.08.31. 09:46:39
ezt kifejtenéd bővebben? ha influenzás vagyok, akkor ne menjek táppénzre? és ki mondta, hogy én ezért fizetek a háziorvosomnak?
egyébként én is szeretlek, ha már így legerincteleneztél a nagy semmi alapján. remek diagnoszta lehetsz. :)
mothe 2010.08.31. 09:53:07
pakesz (törölt) 2010.08.31. 21:58:14
miert menne az a beteg a maganrendelesedre ahol kell fizetni ha megtehetne a rendes rendeleseden ingyert?
ez a fenti kerdes nem kerdes, hanem valojaban egy olyan allitas, aminek a bizonyitasara nagyon okos emberek egy hatalmas nagy taliga apromajommal elvegztek egy forradalmi kiserletet!!!
ez az erdekes kiserlet a 3.5 millio birka(=hatalmas nagy taliga apromajom) reszvetelevel ugy 2 evvel ezelott tortent, ahol a sok barikat betereltek a savazofulkebe, es megkerdeztek hogy akarnak-e 300 Ft -ot fizetni egy vizsgalatert
Leroi 2010.09.01. 12:26:32
A sokmillió birkának előbb bezárták több tucat kórházát, köztük a 150 éves OPNI-t (hadd ne mondjam, miféle körök és miféle aljas telekspekulánsi megfontolásból), a megmaradt kórházak ágyszámát csökkentették ( így a várólisták várakozási ideje tovább nyúlt), a Hospinvest nevű klón segítségével sikerült pár nagyon jó kórházat tönkretenni (Eger, Hatvan, Gyöngyös), onnan orvosokat elzavarni és feltölteni...közelkeleti import dokikkal, akik előbb kirázzák belőled az utolsó fityinget, utána szép csendesen megölnek...szóval az ilyemi ellen lázadozzon a magyar beteganyag és ne a belét lógató magyar orvos ellen...
pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:13:12
volt egy kerdes
miert menne hozzad az a sok taliga apromajom?
amikor ingyen is ellatod? vagy nem?
amugy ez az OPNI ami kint van budakeszin?
en mar miota de miota mondom hogy a Janos korhaz is megerett egy disznovagasra...
olyan draga teruleten az bun
pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:25:50
az hogy milyen az orvosi munka minosege meg JOL TUDJA MINDENKI, hogy nem merheto :)))
a cocik merhetove szerettek volna tenni de a foorvosi lobbi elszabotalta
"a megmaradt kórházak ágyszámát csökkentették ( így a várólisták várakozási ideje tovább nyúlt)"
mintha a sok debil fideszest hallgatnam, mar megbocsass!!!
korhazi agy != mutet ok?
Romaniaban 3 evvel ezelott terdmutetet mutatta ott valaki, hogy milyen erdekes, ezzel ot hazakuldtek, pedig meg 5 evvel ezelott biztosan 2 hetig labadozott volna
lehet hogy ott nem volt ilyen "konstruktiv" ellenzeke a kormanynak(csak neked Kurmanynak)
Leroi 2010.09.01. 18:16:57
Romániát ne keverd ide, ott egészen más viszonyok uralkodnak (az ittenit és ottanit egyformán jól ismerem, úgyhogy
össze tudom hasonlítani)...
Neked tudom, tökmindegy, ha az OPNI-t leépítik, vagy bezárják, ugyan mi köze egy kívülállónak egy kórházhoz? (ha az illető szadeszes, akkor kb. ennyi, egy molnárlajcsit és egy horváthágit kitermeltek magukból, az egyik echte elmebeteg, a másikból médiamajom lett, úgyhogy hatalmas grt. hozzájuk)
Amúgy az OPNI a Hűvösvölgyben van.
Leroi 2010.09.01. 18:23:50
Megéldegélek a szakmámból.
Capisci?
pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:55:25
Leroi 2010.09.01. 20:41:33
Ez most valami vicc?
Bárhol, bármikor feltalálom magam, a szakma a kisujjamban van (angolul, franciául, németül)...
Még ha az ördögöt nagybetűvel is írod.
A továbbiakban ignore on.
pakesz (törölt) 2010.09.01. 22:50:27
az hogy egy atlagember rogton arra gondol a jol meno orvosnal itt kis hazankban, hogy jo kis korrupt?
hogy a foorvoslobbi az lerendezi a dolgokat, a fiatal tehetsegek meg mehetnek kulfoldre szerencset probalni mert fizetos beteget addig amig a foorvos ki nem pusztul addig soha nem kapnak?
hat igen ez a mukodesi modell tenyleg vicc, igazad van
pakesz (törölt) 2010.09.01. 23:08:01
mivel ez a blog cime es Leroi kerdezett vicces dolgokat...
az is egy vicc, hogy a betegre "vizsgalat" cimszoval ranyitjak az ajtot aranyervizsgalat kozben, es megsugjak neki, hogy hat a maganrendelesen exclusive kiszolgalast kap?
vagy hogy az egyik orvos azt mondta a masiknak, hogy hat ugy kell banni a beteggel az allami rendelesen, hogy legyen kedve elmenni a maganrendelesre?
es az a vicc, hogy ezek az ugynevezett "halapenzes" orvosok voltak a leginkabb az egeszsegugyi reformok ellen?
sot akik kopasztottak a betegeket azok alltak ki legjobban a betegek "mellett", hogy ne kelljen 300 Ft -ot megfizetni?
Scala 2010.09.02. 00:26:54
Budakeszi, én úgy tudom, ott Korányi TBC szanatórium és az Orvosi Rehabilitációs Intézet van, meg talán még valami.
Szt. János Kórház telek nagyobb biznisz, mint a XII. ker. - Budakeszi határán lévő intézmények... egyelőre.
pakesz (törölt) 2010.09.02. 01:22:14
a szovjetek ott jottek be eloszor Budapestre, tehat elegge regi epuletekrol beszelunk :)
en elhiszem hogy nagy lopasok vannak a privi kozben, ami szomoru, de a lenyegen nem valtoztat, a Janos korhaz az nagyon rossz strukturaju
amugy ez a biznisz amit te emlitesz, az inkabb az onkormanyzatnal manifesztalodik...
volt egy eset a II keruletben, hogy az allam el akarta adni az epuletet, erre az onkormanyzat valtoztatasi tilalmat rendelt el, rogton esett az ingatlan erteke 300 milliot (igy 700 millio lett)
es csak egy onkormanyzati testulet ult ossze!!!
2 ev mulva meg majd "meggondoljak" magukat
mennyi penz is az? 150 milla / testuleti ules?
www.origo.hu/itthon/20071122-ertekes-ingatlanokon-huzakodnak-a-budai-kruletek-a-kvivel.html
Scala 2010.09.02. 07:17:54
Az említett kórházak telkére is elrendelték ezt a tilalmat, mind a II. ker., mind a XII.
Nem mennék bele, de az akkor és ott indokolt volt, sztem, mind2 esetben.
Lesz azonban változás, ha nem is idén... nem mindenkinek fog tetszeni.
Egyébként nem értek veled egyet a racionlalizálás témában, a 150 éves múlttal rendelkező intézmények bezárása, összevonása egy épületbe egy másik, pesti kerületben, majd a telek értékesítése, és obskurus továbbértékesítése (annak szándéka) elég gáz, pláne az OPNI és a széchenyi-hegyi gyermek tüdőszanatórium esetében. (Szépkilátás Szamos cukrászdánál, ha így beugrik... :-D)
Az utolsó 100 komment: