Egy halott mellett jöttem - mentem

2010.08.18. 06:00

Kedves mindenki!

 

Édesanyámat a kerepestarcsai kórházból tették át a Rókus kórház ápolási/fizetős/ osztályára. Mivel rehabilitációs szó szerepelt az osztály nevében naívan azt hittem, hogy itt talán megerősítik annyira hogy otthon lehetne ápolni.Sajnos édesanyám cukorbeteg és tavaly fél lábát is amputálni kellett.


A tarcsai kórházba sajnos kapott egy baktériumos fertőzést / EDSL termelő/. 2-3 nap múlva rá kellett ébrednem, hogy ez halálgyár, sajnos 30 betegre , melyből 28-at etetni kell, mert még inni sem tudnak önállóan 2 nővér jut. Én naponta bejárok /ez oda- vissza 100km/,de tragikus amit tapasztaltam hiába a borravaló egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen van a XXI. században Magyarországon.


Csak 2 eset:


Délelőtt 10 óra édesanyám remeg alig beszél.Kérdem evett?Kapott insulint? Válasz kapott, de nem akar enni. Gyorsan megetettem , rögtön jobban lett. A mellette lévő néni direkt számoltam 4 kanál ételt kapott a harmadik szondás néni 1 fecskendő teát, aki szintén cukros.


A másik eset:


6 óra körül mentem be és néztem hogy az egyik ágy milyen rendetlen, de rögtön édesanya etetésébe kezdtem, így nem foglalkoztam tovább a "rendetlen ággyal". Kb. fél óra múlva bejön egy nővér két cédulával a "rendezetlen ágyhoz" megy és ráköti az elhunyt nénire a cetliket. Ezek szerint én egy halott melllett jöttem- mentem.Súlyos szívbeteg vagyok 2 éve tüdőembóliám volt el lehet képzelni milyen rosszul lettem.Nem én voltam az egyedüli látogató Ők is rögtön kifordultak sírva a szobából.


Ennek tetézése az esti vizit volt, mikor bejön a doktornő, megáll az ajtóba, és a megmaradt fekvő, beszélni alig vagy egyáltalán nem tudó betegekhez így szól:Jó estét kívánok, hogy vannak? Van panasz?


Mivel válasz nem érkezett sarkon fordult és kiment.


MI 3-an látogatók csak álltunk kővé válva a döbbenettől és arra gondoltunk, hogy a 4. néninek már jó, mert nem érhette meg ezt a megalázó orvosi viselkedést. Sajnos ez is a Rókus kórház.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dwokfur 2010.08.18. 16:05:29

@Egyed Ildikó:

Ha nem jött volna be, akkor most azon káromkodnál, hogy miért nem érdeklődött a hogylétük felől, kispajtás?

Dw.

_Molly 2010.08.18. 16:06:59

@Dr. Morcz: "Ha valóban verseny lenne, piaci viszonyok lennének, akkor nem menne el egy orvos sem."

Az általad idézett Svédországból is tömegesen mennek el az orvosok és ápolók Dániába. Attól tartok, ez nem ilyen egyszerű.

Hozzá Szóló 2010.08.18. 16:10:39

Hú basszus, Tarcsára remélem, már csak boncolni visznek. A legbotrányosabb eset, ami valaha történt velem, ott volt....

Dwokfur 2010.08.18. 16:10:50

@_Molly:

Le ne csessze már, mert 24 év tanulás után többre vágyik a fizetésből, mint egy májkrémre...

Csak egy érdekes adat: előző évben az amerikai radiológus átlagkereset magasabb volt, mint az amerikai elnök fizetése.

Radikális bérrendezés nélkül nem lesz átalakulás - ezt vésse az eszébe.

Dw.

Dr.laikus PhD 2010.08.18. 16:12:17

@_Molly:

Én olyan diplomáról beszéltem ami csereszavatos, amit használni is lehet.

Egy egyszerű diploma nélküli programozó aki "csak" érti a dolgát, tehetséges, rá lehet bízni önálló munkát keres 300-400 ezer Ft-ot. Max. nem működik teszteléskor a munkája és szétveri a monitort, ugyan sokat dolgozik, de nem felel senki életéért.

Nem a blog az amin tájékozódnod kell.
Nehezen hiszem, hogy több diplomával ne tudjon valaki elhelyezkedni.
Ott valami más baj is van.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.08.18. 16:15:20

@_Molly: Dehogynem, csak nem nemzeti, hanem (munkaerőáramlás szabadsága okán) EU-n belüli piaci viszonyok érvényesülnek.
Attól, hogy a svéd mondjuk Koppenhágában jobban keres, még nem változik az, hogy sokkal nagyobb különbség van a svéd és a magyar fizetés között.
Ha akarod, pontosítok: Ha nálunk valóban piaci viszonyok lennének, sokkal kevesebben mennének el. Így viszont egyre többen.
Én személyesen pont azért fontolgatom, mert nem csak a pénz felháborító, hanem az is, ahogy a betegek többsége viselkedik. Nem feltétlenül az orvossal, hanem a többi beteggel.
A magyar betegek rövidlátásának szép példája egyébként az itteni kommentek nagy része. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lenne sok elborzasztó eset, sok orvosi/nővéri hiba, csak azt, hogy az éremnek egy másik oldala is van.

_Molly 2010.08.18. 16:17:19

@Dwokfur: "És javaslom, hogy kezdjen el haladéktalanul ukránul és románul tanulni"

Mi a baj az ukránokkal és a románokkal? Ha idejönnek dolgozni, miért ne kéne tudniuk hozzá magyarul?

Vagy ez valami rasszista hozzászólás akart akart lenni?

Dr.laikus PhD 2010.08.18. 16:21:32

@_Molly:

Nekem volt munkatársam ukrajnai magyar fiú, erdélyi magyar lány.

Mintha nem magyarul beszélnének.

Hosszú idő mire megért és Te megérted.

Azonos szavak mást jelentenek, egész mást.

Egy darabig írtam, most nem találom.

Droidfigyelő (törölt) 2010.08.18. 16:23:54

Részvétem a poszt írójának. Az ilyen veszteség akkor is megrázó, ha a leírtnál emberibb körülmények között történik.

A kommentek stílusában és tartalmában nincs semmi meglepő, előre tudható, hogy minden posztra ugyanezek a válaszok jönnek. És majdnem nulla közeledést látok a két oldal között. Tisztelet a kezdeményezésnek, hogy lassuljanak már egy kicsit a mókuskerekek.

Halottat látni több mint sokkoló a civileknek. Még akkor is, ha az elfekvőbe járunk be látogatni a hozzátartozónkat. Sőt, akkor még rosszabb.

És kíváncsi vagyok, az hogy lehet, hogy az egyik kórháznak X milliárd az adóssága, a másik meg nem tartozik senkinek. Lehet, hogy van valami igazsága Csiba Gábornak?

Dwokfur 2010.08.18. 16:24:43

@_Molly:

Az a bajom, hogy sokuk nem beszél kellően jól a magyar nyelvet. Gyakornokként megtörtént velem, hogy egy ukrán származású anesztesnek nekem kellett besegíteni, hogy kikérdezzen egy nénit. Én sem értettem könnyen a nénit. Leginkább azért sikerült, mert magyar az anyanyelvem. Nem mindegy, hogy valakinek magas vérnyomása van és cukorbeteg mielőtt elaltatják. Ugyan a gyógyszerlapból ki lehet találni, de a készítmények nevei sokszor országonként is eltérnek, így ez eléggé megbonyolíthatja a dolgokat. Remélem sikerült érzékeltetni a probléma mibenlétét.

Twisk 2010.08.18. 16:27:27

Lehet, h. a svéd nyelvvel is lesz némi apró-kicsiny problémácska az első években?

Twisk 2010.08.18. 16:27:28

Lehet, h. a svéd nyelvvel is lesz némi apró-kicsiny problémácska az első években?

Twisk 2010.08.18. 16:28:07

A blogmotor meg üljön kaktuszba anesztes nélkül.

Dwokfur 2010.08.18. 16:28:15

@_Molly:

Tehát a nyelvtudásra gondoltam a poszt írásakor, nem volt másfajta gondolat mögötte.

Dwokfur 2010.08.18. 16:29:28

@Twisk: Ezen segíthet, ha a svédek elkezdenek Kelet-európai nyelveket tanulni... :)

Rotoxis 2010.08.18. 16:32:16

Na már megint a pénzről megy a szó. A minimálbérről, meg arról hogy örüljön az egészségügyista, hogy egyáltalán van munkája.

Akkor nézzük.
El lehet menni pl. segédápolónak (egyébként ha valaki önkéntesként szeretne dolgozni, általában ilyennek mehet). Ez a dolgozó alapvetően sz@rt pucol, beteget sétáltat, kiszalad a kacsával, megágyaz, etet, itat, stb. Na ez az a kategória, amelyik gyakorlatilag nem létezik.
A szükséges tanfolyam egy évig tart, tokkal-vonóval 281.000.- Ft (de találtam 385 ezerért is a neten). A lehetséges elérhető munkabér (fele nappalos-fele éjszakás műszakban, négy túlórával) nettó 84.135.- Ft.

Nos jöjjenek az ápolók, mondjuk jelen esetben mivel öregekkel foglalkozunk, a geriátriai szakápolók.
Érettségi után. Ápoló tanfolyam, két-három év (képzési formától függően), költsége 453.000.- Ft. Geriátriai szakápoló tanfolyam két év, költsége 315.000.- Ft. Tehát minimum négy év tanulással és több mint 760.000.- Ft megfizetését követően a munkabére majdnem eléri a 100.000.- Ft-ot.

Jelenleg egy szem nővért sem vesznek fel sehová, mert a kórházak képtelenek kigazdálkodni a bérüket. Azért tisztelettel megkérdezném: Ha lenne is felvétel, vajon hol találnának annyi elhivatottságból, hivatástudatból dolgozó embert, aki a fenti feltételek szerint vállalja a képzést és az azt követő szerintem elképesztő fizetést?

Az elvárások ugyanakkor megmosolyogtatóak tudnak lenni. Idézet egy előbbi posztból: "Másrészről én az alig 54 kg-al, meg sem tudtam mozdítani, forgatni a 85 kg-os idős hozzátartozót."
De az 50 kilós nővértől természetesen elvárjuk hogy megtegye, ugye?!

Irise 2010.08.18. 16:36:42

@pcr: Persze,hogy kell rohangásznom, de ez nem baj :) ezt szeretem. Egyik betegből ki, a másikba bele. Te problémáztál azon,hogy az általad látod filmben az USA-ban még pisilni sem volt ideje a doktornak. És akkor mi van? Hidd el, előbb-utóbb,mindenki pisil.

Magyarországon egy orvos ügyeletben szerintem általában sokkal túlterheltebb,mint Angliában egy orvos ügyeletben.

Lehet,hogy nem visznek neki szúrt sérültet, de az összes "3 hete meghúztam a jobb kisujjam" akkor fog menni, és verik az ajtót,hogy mikor kerülnek már sorra, és verik a balhét,hogy táppénzre akarnak menni,mert fáj a hajuk, és fenyegetik a személyzetet,ha nem az történik,amit ők akarnak.
Egyedüllét: a múltkor hoztak egy kiugrott vállú, részeg, agresszív relative nagydarab férfit,hogy tegyem helyre a vállát. Bilincsben volt a tag, 4 rendőr kísérte, plusz benn volt két kórházi biztonsági őr, azt hiszem 4 nővérke és én. Na ez már támogatás :D

@_Molly: Ugyan nem nekem írtad,de hadd válaszoljak én is rá:
épp tegnap volt egy idős férfibetegem, akit nem igazán értettem, de ő se engem. Idős, tájszólással beszél (én meg akcentussal), ő nagyot hall én meg nem vagyok az a kiabálós típus. Segítséget kellett kérnem egy SHO-tól,hogy magyarázza el neki,hogy mi is a helyzet.
Na ez lesz MAgyarországon is,ha jönnek a külföldiek dolgozni.

Turboanyu 2010.08.18. 16:48:04

@Rotoxis: Tehát akkor te sem bánod, ha a teszkóban keresgélve megkérdezel egy árufeltöltőt, aki csak félvállról odaveti neked, hogy "mittomén vazze, keresd meg, nekem kevés a fizetésem."?

Nem kötelező ápolónak menni, aki vállalja ezt az áldozatos munkát, az vállalja be, hogy emberi hangon beszél a betegekkel.

"De az 50 kilós nővértől természetesen elvárjuk hogy megtegye, ugye?! "

Lévén ez a munkája.... Akkor az árufeltöltést is végezze egy izmosabb vevő a nyeszlett 50 kilós alkalmazott helyett?

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.08.18. 17:11:06

@Izett: Kedves Izett!Miért mindig az egészségügyisek viselkedését nézzük?A betegekét miért nem? Nekem nap mint nap azzal a tudattal kell bemennem a munkahelyemre, hogy bármikor átrendezhetik az arcom.(amire semmi szükségem).Nem ezt vállaltam még mielött ezzel érvelnél, nem a pszichiátrián vagyok.Normális emberek gyógyulását szerettem volna segíteni, ehelyett minden nap agresszív, részeg, bedrogozott vagy csak szimplán hülye emberekkel kell foglalkoznunk.Én nem 92 hanem 78-at kapok mindezért és a bérletet én is megveszem.Eből is látszik, ha a férjem nem mérnök lenne akkor én nem tehetném meg azt a luxust, hogy az egészségügyben dolgozzak.

Dwokfur 2010.08.18. 17:12:27

@Turboanyu:

"Nem kötelező ápolónak menni, aki vállalja ezt az áldozatos munkát, az vállalja be, hogy emberi hangon beszél a betegekkel."

Ezzel a hozzáállással biztos lehet benne, hogy akkor is úgy lesz, amikor majd odakerül.

"Lévén ez a munkája.... Akkor az árufeltöltést is végezze egy izmosabb vevő a nyeszlett 50 kilós alkalmazott helyett?"

Ha Turboanyu lánya lenne az 50kg-os nővérke, aki munkaerőhiány miatt egyedül kénytelen forgatni a 117kg-os beteget, akkor tuti nem lenne olyan frankó.
Egyébként az árufeltöltést is végezze izmos munkaerő. Az ápolónőt pedig segítse egy izmos segédápoló.

Csak így tovább, Turboanyu!

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 17:22:10

@Rotoxis:

"De az 50 kilós nővértől természetesen elvárjuk hogy megtegye, ugye?!"

Az 50 kg-os ápoló nem is emelhet egyedül senkit! Lemosdatni max tudja egyedül (abban a szögben ahogy fekszik, különösebb beteg mozgatás nélkül), de mást nem.
Tudomásom szerint van munkavédelmi előírás, szabályozott, hogy nők maximum mennyit emelhetnek.

Ezt még irodai munkakörnél is meghatározzák, nyilván van valamiféle leírás, előírás ápolóknál is.

Egy régi irodai munkaköröm kapcsán is meg volt határozva, munkavédelmi előírásunk volt,nő maximum 20 kg-ot emelhet (igaz, az már nem leríva mindezt hányszor).
Az iroda más helyre költözésnél olyan spéci dobozokat kaptunk, amibe beraktuk a cuccokat és megtöltve iratokkal kb. darabonként 20 kg. volt. Aztán pakolhattuk mi, kiskosztümös nők a mikrobuszokba a dobozok rengetegét (vicces látványt nyújtottunk) és az új helyen is, autóról le és bent elhelyezni. Felemelő volt így az egész irattár szobát is átköltöztetni. Többen táppénzre kerültünk ezután, mert nem voltunk hozzászokva, megsérültünk. Akkor nem volt vicces, ma már csak nevetek rajta. Fiatal voltam még és naív, ma már ilyet senki nem követelhetne meg tőlem.

Témához visszatérve, az ápoló ért legalább az ápoláshoz, ez a szakmája. A hozzátartozók jelentős része meg gondozáshoz nem ért, max. így, vagy úgy kitapasztal hozzátartozójával néhány dolgot.

Én ápoló szakmára tutti nem váltanék akkor sem ha munkanélküli lennék, ennek egyik oka, hogy elájulok, nézni se bírom, ha beleböknek valakibe egy tűt. :) Én szorulnék ezután ápolásra.

Persze ha nem is így lenne, mégis bírnám a látványt, nem kéne földről felvakarni, akkor az általad felvázolt átképzésem költségeit amúgy sem vállalnám be.

Ellenben e képzési költségek mellé tegyük hozzá, ez csak azoknak van így, aki pl. felnőtt fejjel kitalálja, hogy szakmát vált, a jövőben ápoló lesz. Léteznek egészégügyi középiskolák, ahol szakképzetten kerülnek ki és diplomás ápoló, államilag finanszírozott főiskolai képzések is vannak. Tehát első szakmánál, első diplománál nappali tagozaton igen is lehet ingyen ápoló végzettséget szerezni.

Akinek már van szakmája, diplomája, az ha ápoló lenne az valóban sokat fizethetne ezért. Nem csodálkozom, hogy nincs tömeges jelentkezés, nem akarnak már csak a képzési költségek miatt sem sokan ápolók lenni.

Jeff 2010.08.18. 17:29:58

@Rotoxis: "De az 50 kilós nővértől természetesen elvárjuk hogy megtegye, ugye?! "
Nem. A kórháztól várjuk el, hogy oldja meg.

Izett 2010.08.18. 17:40:24

@nullnick: Nem A HIVATALBAN dolgozok.
De Ti tényleg az egészségügyben dolgoztok??? (Na, jó pár ember itt.) Ha igen, kétségbe ejtő, amit itt összehordtok.
Anitám83 igen is az egészségügyben dolgozók viselkedését kell néznünk. Hogy olykor átrendezik az arcod? Ezzel jár. Időnként én is átrendezném 1-2 eü. dolgozó arcát, amikor magánemberként vagyok kénytelen igénybe venni a mi kis egészségügyünket.
Rotoxis tisztában vagyok azzal, hogy mennyit tanul egy öregeket ellátó szakápoló. És? Akkor már feljogosítva érzi magát arra, hogy pl. "lepapázza" a beteget? Ja, mert keveset keres, meg 50 kg, meg hasonlók.

szabidoki 2010.08.18. 17:56:16

@Jeff: hát, ahogy most a dolgok állnak, várhatjátok ítéletnapig...
@Twisk: a svédek fizetnek egy három hónapos intenzív nyelvtanfolyamot, utána lehet dolgozni.
Aki meg abban bízik, hogy majd jön ide román-ukrán akármilyen orvos, az gondoljon bele, hogy mennyi idő megtanulni egy külföldinek magyarul és mennyi angolul/németül.

gld 2010.08.18. 17:56:34

Arról, hogy egy ilyen osztályon csak ennyi nővér van, vajon ki tehet? Költői kérdés volt...

Sajnos ilyen jellegű osztályokon gyakori, hogy egy beteg meghal. Nem vihetik, és nem is tudják azonnal elvinni a kórteremből a halottat, Persze lehet elkeríteni, ha van mivel... Mert ez se olyan természetes.

Esti vizit ügyben csak annyit mondanék, hogy nemrég feküdtem traumatológiai osztályon, ahol ugye azért általában műtött betegek vannak :) Az esti vizit ott is annyi volt, hogy az ügyeletes orvos az ajtóig merészkedett, udvariasan beköszönt, és megkérdezte, hogy mindenki jól van-e, van-e valakinek bármi gondja-baja. Mivel nem volt, távozott :) És senki nem várt többet tőle.

Sajnálom, hogy a posztolót ennyire megrázták a tapasztaltak.

Dwokfur 2010.08.18. 17:57:04

@Izett:

"Hogy olykor átrendezik az arcod? Ezzel jár. Időnként én is átrendezném 1-2 eü. dolgozó arcát, amikor magánemberként vagyok kénytelen igénybe venni a mi kis egészségügyünket."

Senki sem esküszik arra, hogy néhány bunkó beteg tettlegességét szótlanul kell tűrni. Az egészségügy nem erről szól.
Egyébként roppantul gusztustalan, amikor egy felfuvalkodott hólyag egy 50kg-os nőn tölti ki a dühét.
Kénytelen leszel változtatni a világképeden.

gld 2010.08.18. 17:58:58

@szabidoki: "Aki meg abban bízik, hogy majd jön ide román-ukrán akármilyen orvos, az gondoljon bele, hogy mennyi idő megtanulni egy külföldinek magyarul és mennyi angolul/németül."

Jaja, meg különben is, minek jönnének ide, mikor pár száz kilométerrel odébb nekik is jobb. Nálunk egy időben román nővérekkel volt tele a kórház. De csak "átutazóban", értsd: pár hónapig voltak itt, aztán tovább áltak, leginkább Ausztriába, de volt, aki messzebb.

Kalamona 2010.08.18. 18:01:28

Ma - esmételten - érdekes témát boncolgattatok a számomra: a halott látása/észlelése.
Szakmámból és koromból adódóan elég sokat láttam (legborzalmasabbak az autó alól kibukkanó bébicipők).

Azt nem értem a vén hülye fejemmel, hogy a születésre, szexre felhívják már az iskolaelőkészítőben a csimoták figyelmét, akkor a halálra miért nem?
Felnőtt emberek írogatnak itt és nincsenek tisztában azzal, hogy ha születünk, akkor meg is halunk és egy holttest látványa nem biztos, hogy megrázó.
Édesanyám 66 éves korában egy reggel nem ébredt fel. Mosoly volt az arcán, biztos szépet álmodott..., mert halálában is szép volt.
Az meg a látogatók inteligációjához kéne, hogy kapcsolódjon, hogy katéterezéskor, pelenkázáskor, a halott elrendezésekor stb., stb., ne maradjanak benn.
Visszasírom a régi látogatási rendet, amikor kedden és pénteken lehetett 16-18-ig látogatni
(temészetesen nem azokra gondolok, akik ápolni mennek be hajnalokhajnalán vagy éjjel).

gld 2010.08.18. 18:06:00

@Kalamona: "Azt nem értem a vén hülye fejemmel, hogy a születésre, szexre felhívják már az iskolaelőkészítőben a csimoták figyelmét, akkor a halálra miért nem?"

Hát ha belegondolok abba, hogy hány évtizeden keresztül "hozta a gólya" meg a tudom is én mi a babát, akkor gondolnám, hogy mostanában fog a halál a tabu skatulyából valami más helyre átkerülni :S

Amúgy meg egyet értek Veled.

gld 2010.08.18. 18:06:47

Kimaradt egy NEM :)

Szóval NEM gondolnám...

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.08.18. 18:12:02

@Izett:Igen az egészségügyben dolgozok.Te nem gondolkodtál el soha azon, hogy miért viselkednek Veled Úgy ahogy?Ha Te is "átrendeznéd" egy-két egészségügyis arcát, akkor szerinted mosolyogva és kedveskedve mindent meg fognak tenni érted?Soha sem szeretnék találkozni egy olyan beteggel, mint TE.Nekem tiszta a lelkiismeretem én 19.30-kor végzek, de nem teszem le a műszert addig amíg van beteg.Pedig engem is vár otthon a család.Nem egyszer mentem haza éjfélkor.Mindig kedves vagyok a betegekkel, már amennyire ez lehetséges egy agresszív embernél.Ezek után verést érdemlek?Ezt most nem kommentálom, mert nem akarok lesüllyedni a szintedre.

GiaMarie 2010.08.18. 18:18:13

Ilyen adóterhek mellett elég nevetséges az "oldd meg otthon idős rokonod ápolását" című felvetés.Nekem nagymamám volt,igaz nem elfekvőben,hanem idősek otthonában.Vele "semmi baj" nem volt egy kis szenilitáson és hirtelen 90%-os látásromláson kívül.Ellenben egyedül hagyni nem lehetett ezen okok miatt,illetve átlagos másfél szobás lakásba érdekes kérdés,hogy a 90 éves szenilis nagyit a gyerekszobába vagy a szülői hálóba szállásoljuk be,meg hogy ki marad otthon vigyázni rá,miközben mondjuk hitel van a lakáson.És most tipoikus átlagosékat írom le : 1,5 szobás lakás +2 gyerek,lakáshitel,2 magyar átlagkereset.Na,ebbe nem fér bele...

gld 2010.08.18. 18:20:02

@GiaMarie: Ne haragudj, de az idősek otthona, vagy az ápolási osztály belefér? Átlagosék azt se tudják ugye kifizetni...

Kalamona 2010.08.18. 18:28:27

Előjött a dezsavüm, hisz pár hónappal ezelőtt a dokik írogattak, hogy a kedves rokonok elfekvőnek nézik a belosztályt és a többit.
Már előre sajnálom magam, hisz előbb-utóbb én is ápolásra szorulok (emelkedik az átlagéletkor), ha az utódaimnak már most ilyen gondolatok járnak a fejében.
@va@ar megöregedni! az az egy vigasztal, hogy a jelen fiatalok is eljutnak majd ide.

Rotoxis 2010.08.18. 18:35:26

@porcsinrózsa: Vicceseket írsz. A munkavédelemről meg ilyenekről. Ha tehát van egy 85 kilós beteg, akkor majd négy nővérke fogja fürdetni. Éegfeljebb ha egy másik osztály osszes nővérét is áthívják. És mint ugye tudjuk, az átlagos magyar beteg az nem nagyon haladja meg a 85 kilót. :-))

Hatalmas tévedésben vagy az egészségügyi képzést illetően. Amit írtam (szakápoló képzés) az az érettségi utánra értendő. A még meglévő egy-két egészségügyi szakkozépiskola NEM ad szakmai végzettséget, azzal csak segédápoplónak lehet elmenni.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 18:46:28

@Kalamona:

ennek is megvan a maga pszichológiája, hogy "civilnek" miért megrázó halottat látni. Idegent pláne.

Saját hozzátartozó megrázó, de az másként, egy szeretett személy nincs többé, az egész más érzelmeket indít el.

Akinek az ápolás nem szakmája, nem mentős, tűzoltó...stb., az nincs hozzászokva a halott látványához és valóban felkavaró neki. Halottat átlagember max. közeli hozzátartozóját látja. Nem hamvasztásos temetésnél, a temetés előtt a ravatalozóba is nem véletlen, hogy zömmel csak családtag teszi be a lábát).

Egyszer azt is olvastam, az állatok (pl. majmok) is elhúzódnak a halott, saját fajtársuktól, messzebb mennek- persze kivétel itt is van, pl. bizonyos fajtáknál anyamajom sokáig hurcibássza a halott kölykét szélsőséges esetben még, vagy egyéb kivételek vannak. De az megint más.

Olvastam olyan szakember vélekedését, aki azzal hozta összefüggésbe, hogy ez lehet a természet rendje is, hogy alapvetően megijedjünk a halottól, hiszen a halott test sok veszélyt rejt (rejtett régen, így evolúciós haszna is volt ennek a reakciónak). Már régebben olvastam, nem tudom pontosabban leírni és a forrásra sem emlékszem már.

Úgy tudom, szociális intézetekben sem véletlen vannak szabályok, hogy egy, vagy két óráig ott kell hagyni a halottat, nem vitethetik el azonnal. A hozzátartozónak lehetőséget kell biztosítani, hogy beérhessen elszállítás előtt és el tudjon búcsúzni tőle. (A többi lakó, hozzátartozó lelki békéje érdekében ezért kellene paravánt használni, vagy külön szobába helyezni, mert őket meg pont sokkolja a halott test látványa, de még a paraván mögött is sokkolja a tudat is őket).

Az elhunyt "civil" hozzátartozója, ha a halálhír közlése után nem találja az intézetben a halottat (mármint ha szeretné megnézni minél hamarabb, van aki nem akarja még a saját hozzátartozó holttestét se nagyon látni), és már csak a hűtőkamrában láthatná viszont a hideg tepsin a családtagját, az pszichésen rendkívül sokkoló. Neki az nem csak egy test, nem egy idegen ember, hanem egy szeretett személy.

Szerintem teljesen természetes, hogy sírva távozik a helységből valaki egy idegen halott miatt.

Pláne megviseli a látvány, ha a saját családtagját abban a kórházi szobában van, ahol az idegen halott.

Ezekről pont az egészégügyi személyzet ne tanult volna néminemű alapvető pszichológiai ismeretet, milyen természetes "civil" emberi reakciók vannak? Szerintem kellene tanulniuk.

Én saját hozzátartozónál a ravatalozónál volt, hogy alig tudtam visszafogni magam, ne kezdjem el simogatni, utoljára had érinthessem még meg...stb.
De idegen halottnál menekülnék, az biztos...

GiaMarie 2010.08.18. 18:52:39

@gld: Idősek otthonára elég volt a nagymama nyugdíja.Borsod megye,nagyon korrekt,rendben levő intézmény.Ugyanakkor otthonmaradni vele a lakáshitel bedőlését jelentette volna,a többi körülményről nem beszélve.És igen,feltenném a nagy kérdést.Ott miért jön ki havi 80-ból a teljeskörű,normális ellátás kellő számú személyzettel,kultúrált,rendes körülményekkel 2-4 ágyas apartmanok (hangsúlyozom,APARTMANOK) ahova sokan úgy is bevonultak,hogy házaspárként egy kétszemélyesbe.Fejenként havi 80.000 körül volt.Akkor az állami szférában mindez miért nem megy???És volt rendes orvosi ellátás,foglalkozások,programok,nem négy fal,egy priccs meg napi 200 forintnyi kaja,mint az államiban.Sose jattoltunk,ajándékcsomagot vittünk a nővéreknek negyedévente kb 10.000 forint értékben.Ismerek olyat is,aki ott dolgozik,állításuk szerint br 89500-t kapnak+ kaját ingyen a munkahelyen meg abból haza is vihetnek,ez borsodban elfogadható,plusz ugye az ajándékcsomagok,amiket a hozzátartozók TÉNYLEG szívből és szívesen visznek,nem azért,mert elvárják.

gld 2010.08.18. 18:56:10

@GiaMarie: értelek. Sajnos a mi környékünkön egy ilyen intézményben nem helyezhetted volna el a Nagymamát, ugyanis a nyugdíja valószínűleg töredékét sem fedezte volna annak, amit itt havonta fizetni kell... Sok ismerősöm küzd hasonló problémával, ezért tudom.

Kalamona 2010.08.18. 18:58:39

@porcsinrózsa:
elolvastalak, de ezt a hosszú szöveget egyetlen félmondatban foglaltam ezt össze korábban ".... akkor a halálra miért nem?"
Minden eshetőséget ne, hogy felsoroljunk itt. Én egy szóval nem írtam arról - pedig tudom -, hogy mindenki másként dolgozza fel. Én csak azt és kizárólag azt kifogásoltam és kifogásolom, hogy miért nem természetes a halál ténye már gyermekkorunktól. Miért tabu téma, még családon belül is.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 19:32:13

@Rotoxis:

Nemrég volt sokadik X évi általános iskolai oszáltyalálkozóm. Van aki ápoló és eü szakközépbe járt. Nem segédápolóként alkalmazzák. Az érettségivel együtt rendes ápolói végzettséget szerzett anno.
Másik osztálytárs pedig eü szakközép után eü. fősikolára ment, szakközép után 4 év volt neki, ő diplomás ápolói státuszban van.

Azóta ennyit változott volna? Nehezen hiszem, ugyanis segédápoló ma lehet 8 általánossal, be nem fejezett közéspiskolával is valaki (szociális otthonban tudok konkrét példát, aki így dolgozott 2003 környékén, még mikor egyik saját hozzátartozóm ápolásra szorult).

Ma viszont már ami megszűnt (de az mindenhol), hogy az érettségi évében nem adnak OKJ szakmát (mármint olyan szakmáknál, ahol kell érettségi is)

Vannak olyan szakközépiskolák, hogy folyamatosan tanulnak szaktárgyakat, de érettségi után kell 5-öd, vagy 6-od évfolyamon maradni, OKJ papír miatt (régen nem így volt). Régen pl. könyvelő képesítést is kaphatott valaki érettségivel egyidőben (nem mérlegképest, arra régen is rá kellett tanulni), ma meg 4 év középsuli, érettségi, utána meg OKJ még egy-két év, attól függően középszintű, vagy emeltebb szintű szakmára tesz szert.

Tudomásom szerint iskola rendszerű képzésnél, első szakképpesítés megszerzésekor ingyenesek a szakképzések (legalább is nappali tagozaton kb. 22 éves korig biztos így van most), utána fizetős. Főiskolánál meg nincs nappali tagozatra sem korhatár, csak ez utóbbinál a feltételeknek meg kell felelni, - ponthatárok, egyebek. De felsőoktatásban ez érthető.
Egészségügy kivétel lenne oktatás táján? Nehezen hinném el.

Második szakképzésben, ill. felnőttképzésben már fizetősek szakma tanulás. Most keresgéltem a neten, amikre rábukkantam, azok felnőtteke vonatkozó oktatási hirdetmények voltak.

P. ezek is felnőttképzés keretében hirdetnek: (azt viszont nem tudom, egészségügyben mi igényel előzetes érettségit, mi nem, nem az én asztalom).
www.ferenczi.hu/levelezo.php

Én azt mondom aki valamilyen ápoló OKJ-t akar szerezni, annak igen is van lehetősége ingyen is annak lenni, feltéve ha még nincs másik szakmája. De ha van is, az előző, első szakmáját nagy valószínűséggel akkor is volt módja neki is ingyen megszerezni valamilyen iskolarendszerű képzésben...

gld 2010.08.18. 19:36:20

@porcsinrózsa: pedig tényleg sokat változott...

Én anno eü szakközépben végeztem, vagyis az érettségi bizonyítványomban szerepelt, hogy általános asszisztensi, és általános ápolói képesítést is szereztem.

Ezzel ugyan elhelyezkedhettem kórházi osztályon, vagy szakrendelőben, de attól függően, hogy ez milyen jellegű osztály, szakrendelő volt, egy úgynevezett szakosító tanfolyamon kellett részt venni, és a sikeres vizsga után kaphattam szakápolói képesítést.

Ez a tanfolyam, ha jól tudom, 2 év volt.

Most ugyanabban az iskolában akkor is csak érettségit szerezhetnék, ha az eü szakirányra járnék, viszont ha az érettségi után további két évet tanulok még ott, megkapom ugyanazt az általános ápolói, ill. asszisztensi végzettséget, amit anno az érettségimmel együtt kaptam.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 19:38:56

@Kalamona:

nálunk a családban soha nem volt tabu a halál téma, gyerekkoromban sem. Igen is téma a halál, max. nem minden családban, kérdés ki honnan származik.

Saját halott hozzátartozó látványa oké, de idegen ember holttestét nem óhajtom látni! Orvosok, ápolók...stb. nézegessék, ők ezt a szakmát választották, engem meg kíméljenek meg tőle!

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 19:47:56

@gld:

Igen, értem. Amit régebben 18 évesen megkaphattál, a maiak legkorábban 20 évesen kapnak kézbe olyan szakmai papírt + egyéb képzések (de ez mindenütt így van).

Szociológustól hallottam, hogy a fiatalok tanköteles éveinek kitolásával, gyakorlatilag a fitalakori munkanélküliséget lehet kicsit kitolni, kihasználható statisztika szépítésre is. De ezt nem részletezem, mert kimoderálnak a végén :)

Mindenesetre mikor ezekről hallottam, nem szakképzésre asszociáltam fő problémaként, hanem a megduzzadt felsőoktatásra :) De ezt befejzem itt és most. Elnézést kérek.

Rotoxis 2010.08.18. 19:48:32

@porcsinrózsa: Írtál 16 bekezdést feleslegesen. Jelenleg szakképzettséget kizárólag az OKJ szerint lehet szerezni. A korábban megszerzett képesítések után rövidített OKJ képzéseket szoktak indítani.
Ha nincs OKJ végzettséged, akkor egy esetleges munkahely váltásnál nem fognak szakképzett ápolóként alkalmazni.

gld 2010.08.18. 19:50:01

@porcsinrózsa: a felsőoktatás valóban "megduzzadt", és bizonyos területeken jóval több diplomást "termelünk", mint ahány jó eséllyel talál munkát a szakterületén... De azt gondolom, hogy ez pont nem az eü.

adamantium 2010.08.18. 19:59:32

én soha nem tartottam helyesnek, hogy 14-18 éves gyermekek tanuljanak nővérnek. nem érettek a feladatra. etikailag is kifogásolhatónak tartom, hogy egy 14 éves lány meztelen férfiakat lásson esetleg ápolási gyakorlaton azok nemi szervének megfogására is kényszerüljön (pl mosdatás során). tehát az, hogy a nővérek érettségi után érettebb fejjel vágnak bele a szakmába szerintem kifejezetten jó ötlet

gld 2010.08.18. 20:07:34

@adamantium: nálunk az első kórházi gyakorlat a második év végén volt. Utána kezdődtek a rendes évközi gyakorlatok. Amúgy meg igazad van... Nem kevés osztálytársam került néha igen kellemetlen szitukba, és aki esetleg érzékenyebb volt, az egészen biztosan nem választotta a későbbiekben magának ezt a hivatást, pedig akár jó nővér is lehetett volna. Fizikailag sem túl nyerő... Amikor 100+ kilós betegeket kell mozgatni egyedül egy 45-50 kilós kislánynak, és nem mindig van segítség. De én azért nem bántam meg, hogy ebbe is belekóstolhattam. Nem voltak kellemetlen élményeim. Egyetlen bajom volt: túlzott empátia :)

Mylady 2010.08.18. 20:12:15

@nullnick: Az, hogy valaki megpróbálja szociális intézményben elhelyezni az idős, magatehetetlen rokont, nem jelenti azt, hogy egy büdös bunkó.
Sok esetben nincs más megoldás. Sem anyagilag, sem lelkileg nem lehet bírni egy ilyen kitudjameddigtartó feladatot.
Az idősek otthona jó megoldás, szakszerű felügyelet alatt van a kedves rokon. Csak kicsit nehéz bejuttatni.

Saját példa:
Nagymama sokéve elkezdett zavartan viselkedni. Nemrég eljutottunk oda, hogy 24 órás felügyelet kell (etetés, fürdetés, pelenkázás, odafigyelés).
Nagymama lánya (anyám) már rég nem él. Maradtak az unokák. Mindenki egyedülálló (azaz családi segítség nincs), a legközelebb lakó is 100 km-re van. Leültünk, megvitattuk a lehetőségeket.
Szerinted ki az, aki feladja a munkáját, megélhetését és leköltözik egy vidéki kisvárosba azért, hogy ki tudja meddig napi 24 órában ápoljon egy magatehetetlen idős embert, miközben lelkileg tönkremegy és egyébként is éhenhal. (Az orvos szerint akár 10 évig is elélhet így, szép lassan leépülve)
Tudom, hogy a munkáltató köteles fizetés nélküli(!) szabadságot biztosítani a rokon ápolására (2 vagy 3 év, nem emlékszem). De vajon melyik munkáltató megy abba bele, hogy lelépek x időre (lehet, hogy évekre) és vajon visszavesz-e utána ugyanabba a pozícióba?

Nekem pl nagyon fájna, ha elveszíteném az állásomat, buknám a lakásomat (hitel!) és a nagymama nemegészen 70 ezer forintos nyugdíjából kellene kettőnk megélhetését biztosítani (plusz rezsi).

Lehet, hogy szemétségnek tartod, de mi úgy oldottuk meg, hogy fizettünk egy ápolónőt, aki naponta kétszer rendbetette a mamát, arra a pár hónapra, amíg nem sikerült elhelyezni egy idősek otthonában.

Nekem nincs lelkiismeretfurdalásom, mert tudtam, hogy ott jó kezekben van. Hogy orvos figyel rá, folyamatosan felügyelik és szakszerű ellátást kap.
És nem fogja a nyers húst megenni, mire hazaérek, vagy kidobni a nyugdíját a szemétbe. És nem megszabadultunk tőle, hanem a rendelkezésre álló lehetőségek közül a számára legnormálisabbat választottuk.

Nem tudom, hasonló helyzetben te mit tennél.

adamantium 2010.08.18. 20:34:09

@Mylady: hozzátok, vagy más leszármazottjához is költözhetne pl. nagyanyám nálunk halt meg, természetesnek vettük, az ápolását megoldottuk, nem volt könnyű. ha meg ehhez nem fűlik a foga valakinek, vagy nincs lehetősége kössenek eltartási szerződést, jah, hogy akkor ugrik az örökség ...

gld 2010.08.18. 20:34:30

@adamantium: még az jutott eszembe ezzel kapcsolatban, hogy valóban nem érett ilyesmire egy ennyi idős ember. De talán nem is a szó hagyományos értelmében.

Én pl. ahhoz nem voltam kellően érett, hogy feldolgozzak lelkileg olyasmit, amikor a volt általános iskolai igazgatóm kezét fogtam a tüdőrák végstádiumában az intenzíven, és gyakorlatilag én voltam az utolsó, aki élve látta. Vagy a tesóm egyik osztálytársa, aki villanyoszlopnak ment a motorjával, és szintén az én kezeim között halt meg. vagy az Apám munkatársának a felesége, akinek nem úgy sikerült az öngyilkossága, ahogy tervezte, és még hetekig az intenzíven szenvedett, mire szerencsétlen meg tudott halni...

Szóval, ez akkor és ott sok volt az én 17-18 éves lelkemnek. És valahogy nem tudta feledtetni a másik oldal, a sikerek. Ehhez voltam pl. én totálisan éretlen.

dr. Trebitsch 2010.08.18. 20:40:23

Teljesen megérdemli ez az ország, hogy az orvosok elmenjenek, ez a posztokból is látszik. Mert szar fizetés mellett az orvosnak kellene megvenni a gyógyszert a betegnek? (Az egyik posztoló a rossz gyógyszerellátásért az orvosokat okolja) Baj hogy ingerült néha az orvos... a posztolók normálisnak tarják, hogy 36 óra munka után is legyen még ereje kedvesnek és előzékenynek lenni? Amíg az orvostól olyan dolgokat vár el a nép, amit senki mástól, hogy minimum fizetség mellett, nélkülözve, csak a hivatás szeretete mellett gürcöljön, mikor néhány nap alatt 100-szoros fizetésért helyezkedhet el... hát bizony az ilyen nép megérdemli, ami van, dögöljön meg!

Mylady 2010.08.18. 20:45:17

@adamantium: Negyedik emeleten lakom, másfél pici szobában, lift nincs. Azaz felhozni sem lehetne, ha mégis megoldanánk, akkor kimenni nem tudna soha többet. Ráadásul akkor még nincs megoldva az, hogy mi van akkor, amikor dolgozom. Azaz reggeltől estig. Hogy oldom meg a 24 órás felügyeletet? Vagy ne dolgozzak? A legjobb megoldás. Csak akkor nincs fizetésem, ugrik a lakásom, a megélhetésem. ÉS miután meghalt, hova megyek dolgozni???
A többi unoka hasonló cipőben: albérlet (van, aki nem is egyedül, hanem csak szobát bérel), oda nem lehet vinni, meg egyetemista meg minimálbéres, ilyenek.
Nagyon humánus dolog az otthon ápolás, csak (nálunk) nem kivitelezhető.

Eltartási szerződésnek ebben az esetben nincs értelme. Nem arról van szó, hogy be kell vásárolni, meg kitakarítani, meg néha beszélgetni vele, hanem egy szinte teljesen magatehetetlen, demens személyt folyamatosan ápolni.
Ja! Örökség nincs. Semmi. Max a mama barna kardigánja van...

Másik nagymamámnál megoldottuk: egyik unokatesóm munkanélküli volt sokáig, ő ápolta (bár ott nem kellett folyamatos felügyelet, inkább csak segíteni neki).

Mylady 2010.08.18. 20:46:19

Ja, és nincs más leszármazott. Ennyi van. Kész.

zsiráfgomb 2010.08.18. 20:48:07

@Dr.laikus PhD: érdekes, a szüleim és én is orvosok vagyunk, Erdélyből származunk.
Sose tapasztaltuk, hogy a nyelvi eltérések gondot okoztak volna. Ezt azért írom, hogy legyen ellenvélemény is legalább.

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 20:48:32

@Rotoxis:

Hátha mást nem zavart ennyire a terjedelem mint téged (valakinek konkrétan válaszoltam, reagáltam gondolataira).

A korábban, más rendszerben megszerzett végzettségek nem vesznek el, hanem megfeleltetik az újnak.

Pl. konkrétan tudom, hogy egyik régi rendszerben érettségivel együtt megszerzett szakképzettség, egyenlő a mostani OKJ-s al,ami már csak érettségi után 5-éven, vagy felnőttképzésben szerezhető meg.

Sőt, magán az OKJ-n belül is vannak változások, tudok olyan képzésről is, ahol nem csak az OKJ képzés változott bizonyos szakmán belül, hanem a képzés megnevezése is, egyenértékű.

És bizonyára, ha OKJ helyett a jövőben mást találnak ki, nem érvénytelenítik az OKJ rendszerben végzettek papírjait sem :)

Saját példám, én még a bologna rendszer bevezetése előtt szereztem diplomát (nem egészségügyit), az én diplomám sem vették el, -még jó :)

@gld: igen,egyetértek (de ha emellé mégsem veszik fel az ápolókat pénzhiány miatt dolgozni kórházakba, akkor sehogy sincs jól ez így).

huncut 2010.08.18. 21:12:37

@Mylady: Rengetegen járnak hasonló cipőben. :-(

Anyósom, aki a fiával élete végéig otthon gondozta a teljesen leépült demens nagyit, megígértette velünk, hogy ha ő hasonló állapotba kerül, elvisszük valami ápolási otthonba...

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 21:15:36

@Rotoxis:

Ja, bocs, rövidített OKJ-t én eddig csak olyannál tudok (családtag), aki meglévő papírhoz plusz kiegészítőt csinált, ezáltal több kompetenciája lett, mint eredeti szakképesítése egyáltalán feljogosította volna.

Pár hónapos OKJ-ra járt, ellenben ezt nem lehet elkezdeni, ha az alap nincs meg, de az mindegy, hogy mely rendszerből való.

Avagy egészségügyben ennyire más lenne?

Van oktatásszervező rokonom, majd megkérdezem tőle :)

baloo112 2010.08.18. 21:17:47

Svédországozunk.
Kb 7-8x többet keresek orvosként mint otthon. Szigorúan heti 40 óra, csakis orvosi munka. Semmi felesleges papír meg hbcs gyártás. A betegen kell segíteni.

Tiszta jól működő rendszer. Az orvost a betegek tisztelik, megbecsülik. Az orvosok is a beteget.

Az ápolás sokkal profibb, sokkal több nővér, sokkal több középkáder, asszisztens segít a munkában, pont azért mert az orvos drága munkaerő.

Sokan írják, hogy bérrendezés nélkül nem lesz semmi. Ennél sokkal több kéne a magyar eü-ben. Bezárni, megszüntetni a felesleges kórházakat, ágyakat. Már azon is nagyon sokat lehetne spórolni. Költséghatékonnyá tenni a betegellátást.
Sok fájdalmas lépés lenne, sok felesleges embert el kéne zavarni, de pl sok nővért, ápolót gyógytornászt képezni alkalmazni.

Otthon egyetemi klinikán dolgoztam, és sosem éreztem hogy a beteg érdek lenne az első. Itt sokszor.

pakesz (törölt) 2010.08.18. 21:26:07

@porcsinrózsa: neked is: w.blog.hu/2007/05/09/anyagi_jog

van igy manapsag aki csoro még meg is hal az utakon!!!

Mylady 2010.08.18. 21:29:30

@huncut: Én hiszem, hogy a rokonnak is jobb. Attól még lehet szeretni és látogatni. Sőt, jobban lehet.

Bájos János 2010.08.18. 21:37:44

@baloo112: "Az orvost a betegek tisztelik, megbecsülik. Az orvosok is a beteget."

Ennyit nálunk sosem fognak fizetni.

huncut 2010.08.18. 21:46:14

@Mylady: Remélem, nem kell majd ezzel a dilemmával szembenéznünk, de ha mégis, akkor végig kell gondolnunk, mivel tudunk legtöbbet segíteni. Biztosan végiggondoltál alaposan mindent, és azt gondolom, jól döntöttetek. Jó lenne, ha többféle választása is lehetne néha az embernek...

pakesz (törölt) 2010.08.18. 21:46:54

@Mylady: te totalisan felreertetted!!!

o nem a te esetedet mondta!!!
ti normalisan, megfelelo helyre helyeztetek el, jol csinaltatok, senki nem mondta itt hogy otthon szenvedve kell ellatnia valakinek, ott a szocialis otthon az okes

amit nagyon sokan itt irtak (koztuk en is) az az hogy a mai nap pl. a Rokus rehab osztalyat elfekvokent hasznaljak, es pl egy masik posztban is bevagtak a 91 eves nagyit a korhazba pedig csak megfelelo SZOCIALIS ellatasra szorult volna

porcsinrózsa (törölt) 2010.08.18. 22:05:59

@pakesz:

elolvastam a linket, igen, anyagi jogon jár sok minden...
Eszembe jutott más bejegyzéshez komment (e blogon belül), annak figyelembevételével is írom alábbiakat (kommenteltél akkor te is).

"kispolák" kocsi példát mellőzöm, annyi jut eszembe:

azért a semmi, vagy a kampós végű pótvégtag, amivel saját szemét kaparja ki a delikvens, valamint a hiper-szuper robotkar közt azért kellene lennie elfogadható, emberhez méltó, kielágítő és elérhető átmenetnek :) Ez nem csak jól működő egészégügyi rendszert, hanem normális szociális hálót is igényel együttesen. Az pedig tényleg kapjon ellátást akinek _valóban_ nincs pénze, nem eltitkolja és feketén zsebbe.Ha már írtó okos, empatikus...stb. civilizált lényeknek tartjuk magunkat :D akkor az egészségügyi rendszer is tükrözze a szociális érzékenységet is vissza, és ne csak az kapjon, aki fent ül, van mit bőven tejbe aprítania, de nem is azt mondjon, hogy fentről bárki túl nagyot zuhanyjon, bizonyára enélkül is hozzá tud járulni, hogy neki ez ne fájjon nagyon, de a nincstelent ne hagyjuk kínhalálba menni.
Avagy ez lett volna az eredeti hazánkban kitalált egbizt rendszer lényege? Hova jutottunk ettől? Merre tartunk? Kinek az érdekei érvényesülnek? Ki az első, ki az utolsó? (a beteg érdekei hátul kullognak jó ideje-szerintem. A nem tehetőseké eddig is, feltehetőleg eztán is utolsók lesznek...Vagy mégsem?

Nyers Fa 2010.08.18. 22:13:36

Sajnos Phoenix a legjobb példa arra, hogyan működik ez az ország. Nem összemosva a szakmákat, de ugyanez figyelhető meg a BKV sofőrnél, a rendőrnél stb... A fejekben kellene rendet rakni, a legtöbb orvos azt hiszi a betegek vannak érte, pedig dehogy, a beteg a főnök, az orvos az ő "szolgája", a beteg fizet egy szolgáltatásért, alkalmazza az orvost és nem fordítva!

Mylady 2010.08.18. 22:18:29

@pakesz: Nem értettem félre, idős rokonoktól szabadulni akaró hozzátartozókról beszélt.
Nem teheti meg mindenki, hogy az idős rokont otthon ápolgatja, gondozza (nem orvosi ellátásról beszélek én sem).
Ez van. Szomorú, de ez van.

Mylady 2010.08.18. 22:22:25

@huncut: Kívánom, hogy ne legyen ilyen gondotok.

Exitus 2010.08.18. 22:27:12

Azért nem ártana ha a blog írója pontosítaná hogy melyik osztályról is van szó? A Rókusban van külön ápolási osztály, ahol szondás betegek nem fekszenek, holott Ő erről is említést tesz. Van több rehabilitációs osztály / belgyógyászati, ideggyógyászati, kardiológiai/ és van krónikus belgyógyászati osztály. Mindegyiken kell térítési díjat fizetni.
Ha már említi a kórház nevét, akkor nem ártana ha pontosan tudná az osztály nevét is, mert az a gyanúm hogy nem az ápolási részlegről mesélt.
És azért nagyon nem mindegy!!

Mylady 2010.08.18. 22:27:30

@Mylady: Ja, azzal viszont teljes mértékig egyetértek, hogy a kórházi ágyat nem lenne szabad erre használni.
Megfelelő intézmények kellenek.
Csak az a baj, hogy kevés állami van. A magán sokaknak nem megfizethető a pármillás beugróval. A nagymamámnál a városi idősek otthonában úgy állapították meg a havi díjat, hogy a nyugdíja fedezte azt is, az esetleges gyógyszerköltséget is meg egyéb költségeket. És még kicsi maradt is belőle. (Mondjuk ha többet kérnek, simán ráfizetünk, ezzel nem lett volna gond)

Nemrég olvastam (index? hvg?) hogy sok olyan idősek otthona van, ahol állatokhoz sem méltóak a körülmények. Éheznek, fáznak, nincsenek gondozva az idősek. És ez gáz. Nagyon.

nullnick 2010.08.18. 22:29:27

@Mylady:

elolvastad azt, amire reagáltál?
meg is értetted?

vagy csak csaholsz bele a világba süketen és vakon?

aszekelyek 2010.08.18. 22:30:48

Elmondom, hogy szakképzett, sok éve, tapasztalt egészségügyes felnőtt ápoéónő barátnőmmmm egyedül van egy szakképzetlen segédápolónővel egy súlyos tüdőosztányos. semmi pénzért. 8o se. etetni, fürdetni 5o fekvő beteget képtelenség és gyógyszerezni is. próbáljátokki!. Meg az is, aki ezt így összehozta. Ágnes legyen éjjel ügyeletben ennyiért, ilyen munkakörülmények között. Aláíratták vele, hogy újra, saját költségén végzi el a képesítettségéhez állítólag mostanság előírt méregdrága iskolát. MIKOR?? MIBŐL??? Nem igaz, hogy csak képzetlen pályamódosítókkal akartak végeztetni olyat.Másfél éve alá kellett írnia.Csak előbb megbuktak.

aszekelyek 2010.08.18. 22:37:03

@Exitus: jó a neved.....sztem gasztroenterológiai rehab osztályon volt a mamája. z enyém s olyan helyen volt de nem abba halt bele. A körülmények is jobbak voltak 8 éve, meg 9 éve, sokkal több nővér volt és rendesen ellátták. Az mondjuk a dél-pesti volt. No az az orvos is elpályázott oda, ahol lehet dolgozni, eskühöz méltón. Ma már biztosan ott is egy szál nővér van a magatehetetlenekre....Olyan remek ez az eü reform, nem is értem, mi baja van bárkinek ezzel? :(((((( Lényeg, hogy legyen blog ahol szidjuk az eü dolgozókat azok helyett, akik ezt a lehetetlen állapotot megcsinálták. Úgy, hogy eközben még van 4o milliárd adósságuk is a kórházaknak a beszállítók felé. A finanszírozást és a z ungárék féle költekezést nem említi senki??? érdekes....

aszekelyek 2010.08.18. 22:41:15

Még azt is elmondanám, hogy a németeknél az összes öreg remek színvonalú öregotthonokban van és nem ilyen gyalázatos helyeken. Ők építettek ilyen otthonokat. VAn orvos és ápoló elég. Meg lehet ezt oldani, csak nem az volt a cél.Mert költséges. Itt meg kivenni akarták a pénzt és meg is tették az eü finanszírozásból. Köszönjük szdsz !,

nullnick 2010.08.18. 22:52:24

@Mylady:

tévedsz:

DE,
félreértetted

szabidoki 2010.08.18. 22:52:32

@Nyers Fa: bár fizetne a beteg... De az a helyzet, hogy a tízmillió magyarból jó, ha három millió fizet egyáltalán tb-t, azok többsége is minimálbér után, de a szája mindenkinek nagyon nagy, az igények maximálisak. Fel kellene ébredni végre...

pakesz (törölt) 2010.08.18. 22:53:21

@Mylady: de felreertetted
de komolyan :)

@porcsinrózsa: hat hogy mi a megoldas az egyfajta tarsadalmi kozos nevezore jutas kellene hogy legyen
es nem az hogy havi 5e TB -bol valaki a csucs szuper mindenhez hozzaferjen mert a be nem fizetett adobol kemenyen meg tudja a dokit korrumpalni pl.
vagy jelen esetben az idos hozzatartozot nem veglegesen rakja le 150e / ho -ert hanem 40e/ho -val "megfizeti" az arat hogy korhazban legyen, hiszen az ugyis jar a "betegnek"...

hogy mi legyen?
szerintem ott a Zalkotmany, bele kell irni az elso oldalra oda a nyugdij GDP szazaleka melle, hogy 2 vagy 3 vagy 4% GDP mehet el minden evre az alap TBre, ami felul van az maganbiztositos tema, vagy hat zsebbol kifizeti a hazat eladja, vagy hat szimplan elviseli a betegseget es meghal

aztan evente osszeulnenek az egeszsegugyi szakertok es megtargyalnak, hogy mi is az a gyogyitasi ellatas es korhazi kezeles amit ez az alapTB-nek biztositania kell
kb ugy kell elkepzelni, mintha ma 1980 -ban lennenk es az orvosok mindent megtennenek ertunk

persze ezt a rendszert fokozatosan 20 ev alatt lehetne csak bevezetni de szerintem ez idealisabb, mert akarki akarmit mond nyugaton is nagy gebasz van az egeszsegugyben, az nem termeszetes hogy egy-masfel eves varolistak vannak, mint regen a cucializmusban a telefonnal

Mylady 2010.08.18. 23:15:53

@nullnick: csaholni süketen és vakon max te szoktál

olvastam
nem értettem félre

Reggie 2010.08.18. 23:25:29

Latszik hogy nem voltal haboruban. Ezek a mai fiatalok mar mind puhanyak.

egerészölyv 2010.08.18. 23:27:10

Tipikus esetek. Az orvosi alávalóság egyre jellegzetesebb példái.

nullnick 2010.08.18. 23:48:36

@Mylady:

a továbbiakban, kérlek, hanyagold a kommentjeimre való reagálást

reakcióid elolvasása feleslegesen rabolná az időmet

HgGina 2010.08.19. 00:00:35

Nekem 2003-ban volt egy nyombélfekélyem. A kórházban jött az orvos, megkérdezte a szokásos idióta orvosi módon: hogy vagyunk, hogy vagyunk? Majd választ se várva továbbment. Utánaszóltam, ha már volt olyan kedves és megkérdezte, vegye a fáradságot, hogy meghallgatja a választ. Mert igenis bajom van.
megdöbbenve megfordult, nyilván nem szokott hozzá, hogy a hentesmunkáját kritizálják.
5 emberre volt 2 db nem működő vérnyomásmérő, 2 db nem működő orvoshívó csengő, továbbá 3 db nem működő nővér.
Amikor összeestem a folyosón, jött egy nővér, megfogta a pulzusomat, és közölte, rendben van. És ezzel a lendülettel ott hagyott a hideg kövön feküdni.
Ez pedig 2003 decembere volt, Uzsoki III. belosztály. Na az is egy halálgyár.
És ráadásul előre alá akartak íratni egy nyilatkozatot, hogy megfelelnek az ISO akárhánynak, mert ha nem írom alá, akkor nem kezelnek. Nem írtam alá.

Mylady 2010.08.19. 06:27:51

@nullnick: hogy mire reagálok, azt én döntöm el, nem te
hogy mit olvasol el, azt meg nyilván te
de engem nem igazán érdekel

mondjuk azt nem teljesen értem, hogy mégis min sértődtél meg, de végülis mindegyis
konkrétan leszarom

Dr.laikus PhD 2010.08.19. 07:10:08

Ölég furcsa hozzá állás fiatalok.

Ami az egészségügyi rendszerben történik avval az idős emberrel akit otthon nem tudtok ellátni, mert magatehetetlen, demens - az hóhérért kiált.
Az írja itt valaki, hogy felvinni sem lehet pár emeletet, ha mégis, akkor lejönni nem tud soha - hogyan levegőzik stb...1,5 szobás a lakás meg még mit tudom én.
Kifogás, kifogás....

Másnak. Ha én aki szeretem és ismerem nehezen viselem, egy idegentől miért várom el amikor nem 1 személyről van szó, hanem túlterhelt intézményről ahová ÉN vittem?
Más kérdés persze, hogy jó lenne szakszerű segítség néha levegőt venni - mi eldöntöttük, hogy visszük magunkkal nem törődve mások furcsa reakcióival. Mert ezt eldöntöttük, nincsenek fura reakciók. :)))
A nyugdíjas otthonok hirdetései csili-vilik, sok mindent ígérnek nagyon-nagyon sok pénzért, de ha tényleg szakszerű ellátás kell akkor pénznyelő automata lesz és elveszett a lakás a havi nyugdíj és onnan sincs visszaút. Mert hová?

Tessék érdeklődni, utána járni!!!

Ha nem megoldható, nem akarom, nem tudom akkor a meglévőt kell körbe járni és szembe nézni a tükörrel minden reggel...
Akkor is ha NEM TUDOM MEGOLDANI.

A magyar egészségügy olyan amilyen.
Nem jó az idős emberhez, de az én kedvemért nem lesz jobb azonnal és ezt kell körbe járni.
Változtatni kéne rajta betegnek is, orvosnak is (aki még itt maradt).
A saját tájékozatlanságunk nem mentség betegként.
Orvosnak a szervezetlenség és a fenntartása erőszakkal egy ellátást nyújtani képtelen osztálynak, kórháznak.

Gazdag országok kórházai szinte olyan távolságra vannak egymástól, mint két megyeszékhely és azok is majd akkorák, mint a mi picurka országunk (mármint a megye).
A kicsiség nem mentség, hogy bokronként legyen kórház - mindegy milyen csak legyen.

Kicsit nézzen magába mindenki.
Ápolni ha tudunk nem az örökségért fogunk, hanem mert szeretünk, anyát, apát, gyereket, hozzánk tartozót.
Ha nem megy, utána nézek hová teszem, mit kap és mennyiért. Azzal aztán szembe nézek - vagy a tükörrel.

Az saját hülyeség nem mentség semmire!

Mylady 2010.08.19. 07:26:20

@Dr.laikus PhD: Kifogás??? Ezt komolyan mondod látatlanba, ismeretlenül?
Mindegy, magadat minősíted.

Dr.laikus PhD 2010.08.19. 07:35:56

@Mylady:

Ne érezd magad megcélozva. Olvass tovább!
Ha nem megy, nem megy.
Nem fogja senki megoldani helyettünk, de akkor mi van?

Ordibálunk? Tüntetünk? Pénzt tojunk?

Visszaírsz nekem?
Változott ettől valami?
Elsiratod és soha nem múló seb marad - mert magadnak nem tudsz hazudni.

A többi leírtam, olvass tovább.:)

Dwokfur 2010.08.19. 07:57:51

@egerészölyv:
"Tipikus esetek. Az orvosi alávalóság egyre jellegzetesebb példái."

Csak nem Kende Péterhez van szerencsénk? :)

pakesz (törölt) 2010.08.19. 09:07:48

@Mylady: @Dr.laikus PhD:
szerintem irrelevanson vitaztok, meg ennek a vitanak nincsen erteme

az hogy ki hogyan oldja meg az idos elhelyezeset az az egeszsegugy szempontjabol tok mindegy, csak tiszta vizet kellene onteni a poharba es oszinten bevallani hogy egy idos demens ellatasa nem egeszsegugyi feladat, hanem szocialis
legyen mas erte felelos es ne az egeszsegugy

Dr.laikus PhD 2010.08.19. 09:35:17

@pakesz:

Nem egészen.
ha idős ÉS beteg, az nem szociális probléma.Még akkor sem, ha az egészségügy csak a kor előre haladtával szociális problémának kezelné.

Megint más a tartós ellátás otthon, vagy intézményben.

Nem ugyanaz a kettő.

Nyilván szakember dönti el, hogy mikor tud javítani és mikor nem.
Kimondani, hogy 80 felett nem látom el, mert az nem egészségügyi probléma, kicsit embertelen és nem is igaz.

IrishOak 2010.08.19. 09:38:18

Az már csak úgy van, hogy minden népet pontosan jellemez, hogy hogyan bánik az öregjeivel.
Ez a post nem az egészségügyről szól, hanem egy családról, akik bevitték a nagyit egy "elfekvőbe" és ott kiderült, hogy az nem az aranyalkony otthon.
Hogy ott kevesen vannak, és nehezebb mint a csecsemős nővéreknek(pedig etet,pelenkáz,figyel, mozgat szval ugyan az, csak óriási mérettel) -az sem meglepő.
Ha volt szíve otthagyni a mamát, akkor nem nem kell jajgatni, hogy halnak meg emberek!A kórházi elhalálozásnak vannak formalitásai, az nem azért van, hogy idegenek bámuljanak,jajveszékeljenek.
Ha az ügyeletes a rokonnal teli szobában nem törte át magát, csak bekérdezett, hogy van-e kérés,vagy panasz -az csak tapintat. Aki látott már öregekkel teli szobát, az tudja, hogy éjfél után jön a java az életnek.Ha kell a doktornő-éjjel ott van.
Sajnálom a mai öregjeinket, és kívánom magunknak, hogy a mi gyerekeink ne rakjanak be minket ilyen elfekvőbe, mert onnan a legritkább esetben megy haza bárki is:-(Mi is ápoltuk otthon a nagyit 3 agyvérzés után, míg újra bekerült a "kórházba"! de sajnos a negyedik agyvérzés elvitte.Ugyan mi már üres ágyat találtunk,de ott is mondták, hogy két órát hagyták még, és oda hozták a kórházi koporsót.)
Születésünk pillanatában vagyunk halálra ítélve -és ez ellen nincs orvosság!

nullnick 2010.08.19. 09:44:49

mégegyszer

mert sok a hülye

AZ IDŐSGONDOZÁS NEM KÓRHÁZI FELADAT

MÉG BETEGSÉG ESETÉN SEM INDOKOLT A KÓRHÁZI BENTFEKVÉS, HA NEM IGÉNYEL INTENZÍV VAGY OPERATÍV ELLÁTÁST

pakesz (törölt) 2010.08.19. 10:00:12

@Dr.laikus PhD: ja ez egy masik kerdes amit feszegetsz!!!
amugy arrol is erdemes lenne beszelgetni :) hogy milyen gyogyaszati illetve korhazi ellatashoz juthasson hozza egy idos, elvegre pl. egy csipoprotezis egy 90 evesbe egy kicsit luxusnak tunik...

amit most nullnick beirt azza ertek egyet
AZ IDŐSGONDOZÁS NEM KÓRHÁZI FELADAT

pakesz (törölt) 2010.08.19. 10:13:53

@Dr.laikus PhD: oszinten nagyon sok itteni orvos leirta hogy hiaba nyulnak nemely esetben hozza az idoshoz, azzal csak siettetik a halalukat
de igazad van, egy megfelelo szakertonek kellene ezt leellenoriznie ha megis, de az fuggetlen szakerto legyen!!!

Dr.laikus PhD 2010.08.19. 10:33:09

@pakesz:

Így értek egyet minden szavaddal.
Súlyozni kell és úgy dönteni és megmondani a hozzátartozónak.

Akár 140 az IQ-ja akár csak 100.

Idő és ember hiányra hivatkozva némely orvos nem beszél, nem szervez még a saját munkáját sem, csak elege van.

Betegnek is elege van, hozzátartozónak is és nincs kihez fordulni segítségért, tanácsért.

Mindenkinek elege van. Most aztán körbe jártuk. De legalább valamiben egyezünk. :-((((

rikavagyok 2010.08.19. 23:40:58

@pakesz:
Mindig a delikvens biológiai korától függ. Nem is rég operáltattunk meg egy 90körüli nénit a vastagbél daganatával. Mikor legutóbb láttam a sebészet folyosóján traktorozott. (Magyarán nemcsak túlélte, de ki is lehetett szedni az ágyból műtét után, tehát jó döntés volt)

pakesz (törölt) 2010.08.20. 10:45:26

@IrishOak: "Ez a post nem az egészségügyről szól, hanem egy családról, akik bevitték a nagyit egy "elfekvőbe" és ott kiderült, hogy az nem az aranyalkony otthon."

"rehabra" vittek ami valojaban elfekvo volt

amugy az aranyalkony az az arany alkony? ott irtam hogy 150e/ho, az akkor normalis ellatas mar?

IrishOak 2010.08.21. 21:51:44

@pakesz:
nem"az" azaz Aranyalkony:-)
150e...korrektnek hangzik.De hogy ott bent mi van?Azt itt kintről nem tudni.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása