Maguknak okoz gondot egy kis késés?

2010.08.11. 06:00

Az ovlasok szíves figyelmébe ajánlom Dr Morcz legutóbbi bejegyzését, amelyet itt találtok:

 

Megkongatták a vészharangot a neurológus professzorok

 

 

Sziasztok,


Szeretném az egy héttel ezelőtti történetemet megosztani veletek. A
kórházat és az orvost nem szeretném megnevezni, ugyanis hivatalos
panaszt tettem és nem szeretném, ha a nyilvánosság bármilyen módon befolyásolná az ügy végkifejletét, egyébként nincs "félelem" vagy visszatartó erő.


Lányomat apróbb kamaszkori problémával az X kórházban szakorvos kezelte, heti egyszeri alkalommal, előzetes időpont egyeztetéssel. Általában az édesanyám vagy a feleségem vitte a leányt, soha sem ment egyedül, minden alkalommal időben, pontosan érkezett. Nem így a doktornő, aki több alkalommal is 5-15 perces késéssel érkezett annak ellenére, hogy leánykám volt az első páciens azokon a napokon.


Nemrégiben a doktornő közel 30 percet késett, az éppen ott lévő
anyukám ezt udvariasan, de határozottan (nem az a kiabálós fajta, ő is ügyfelekkel foglalkozik, tudja, hogyan kell kommunikálni) szóvá tette a recepción, ahol elmondták, sajnos nem tudják, merre jár, nem szólt, hogy késne vagy nem jönne.


Nos, kint várakoztak az utcán, amikor is kiviharzott az időközben
megérkező doktornő és messziről rájuk kiabált, hogy "maguk azok,
akiknek gondot okoz egy kis késés?". Anyukám higgadtan viszonozta a kirohanást, mondván, ha mi is meg tudjuk oldani, hogy időben megjelenjünk, akkor ugyanez az orvostól is elvárható". Erre a doktornő továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, hogy 15 perc késés nem a világ (jelzem, már túl voltak a 30 percen), meg majd jól megjegyzi magának a családot.


A lányom ezek után bement a kezelésre, ahol az orvos
kikérdezte a kinti "ordibálós cirkuszról" - természetesen szó sem volt
ordibálásról, sőt, részünkről emelt hangról sem -, elmondta, hogy ő
bizony messziről jár be dolgozni, majd kerek perec kijelentette, hogy
orvosként joga van átadni a beteget egy másik kezelőorvosnak, és nem szeretné, ha a lányom többé megjelenne a rendelésen.


Nos, nem is fog, az biztos, sőt, panasz tettem a főigazgatónál is.


Üdv,

Silver

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jim Raynor 2010.08.11. 08:05:01

az átlaghoz képest a 30 perc nem is sok. láttam én már két órás késést is.

a tanulság csak annyi, hogy aki bunkó, az akkor is marad, ha orvos lesz belőle.

Ugyandehogy (törölt) 2010.08.11. 08:44:22

Sajnos, kevés a pénz az egészségügyben. Azért van ez.
Biztos.
://///

Bikli néni 2010.08.11. 08:45:53

Az orvosok szinte mindig késnek. És szinte mindig van rá valami magyarázat. Pl. háziorvosnál a "betegnél voltam". Nem vitatom, hogy ilyenkor sokan vannak betegnél, de szerintem ez egy jó kis takarózás, ha az orvos mondjuk elalszik reggel.
A múltkor én is szenvedtem rendesen, mert gondoltam, reggel gyorsan lerendezem, aztán tiplizek dolgozni. Meg ahogy én azt elképzeltem. 9-re volt időpontom, az egy dolog, hogy a doktor bácsi 9.25-kor érkezett meg, de elfelejtette közölni, hogy rajtam kívül még öt(!) embert hívott 9 órára.
Nem az orvosra haragudtam, pedig mondták az asszisztensek, hogy ha előre kérnek ők engem, csakazértis utolsónak fog hagyni. Nem, én a betegtársakra haragudtam, akiknek szépen elmagyaráztam, hogy dolgozni kell mennem (mint kiderült, nekem egyedül hatunk közül), és csak egy nyamvadék receptért jöttem, süket fülekre találtam.
Még egyszer mondom, nem az orvosra (aki egyébként nagyon rendes ember, és tanár úr a megszólítása) haragudtam, hanem az önző betegtársakra. Én simán előreengedtem volna őket.

Twisk 2010.08.11. 08:47:50

Nos. Szerény véleményem szerint minden esetben, de ha kamaszról beszélünk depláne(!!!) fontos a beteg és orvosa közötti bizalom. Sokan ezért majd a véremet veszik, de vállalom, igenis van kémia. Két ember egymásra néz és "érzi", h. tud-e együttműködni a másikkal avagy nem. Olvasatomban az utóbbi lépett életbe. Nem volt bizalom, nem volt összhang, nem volt feladattudat. A gyermek érdkében mondom: jobb ez így.

"orvosként joga van átadni a beteget egy másik kezelőorvosnak, és nem szeretné, ha a lányom többé megjelenne a rendelésen."

Ez így van. Mondhatta volna, h.: "kérem, én nem kívánok evvel a gyermekkel foglalkozni", de nem tette, nyilván nem tudta volna ezt önmagával rendezni. Lelkiismeretes, szakmáját szerető embernek ez nem megy ilyen könnyen. Helyette hárító mechanizmusként az első konfliktust használta fel "menekülő útvonal-ként".
Így a jó. Ha a posztoló helyében lennék, nem másik orvoshoz, hanem másik intézménybe vinném a gyereket. Az orvosok is emberek, ezek után egészen biztos, h. a következő orvos fenntartással fogja a gyermeket és a családot is kezelni. Elővételezés, előítélet, stb.

Rotoxis 2010.08.11. 09:04:44

Lehet hosszan polemizálni a késés okairól. Hogy kevés a pénz, kevés az idő meg ilyenek, csak szerintem értelmetlen. Ha az ember munkaideje 9-kor kezdődik, illik háomnegyed körül megérkezni és 9-kor elkezdeni dolgozni (ez utóbbi nem csak illem kérdése).
Egyszer-egyszer előfordulhat vis major, ha rendszeres akkor szervezési probléma van. Az orvos rosszul szervezi az idejét.

Tudom, hogy kevés a gyerek-pszichiáter, ettől függetlenül a főnöke helyében megkérném, máshol kamatoztassa a tudását.

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:08:00

Ezek után nyilván hiába szab ki büntetést a főigazgató, a polgármester, Márió varázsló, az ENSZ tanácsa, a család nem fog az említett rendelésre járni. Igazából azokkal lesz kiszúrva, akik velük ellentétben elégedettek az ellátással, hiszen mint tudjuk, van ilyen és olyan is. Milyen büntetés a megfelelő egyáltalán? Azonnali felmondás, pénzbírság, akasztásos tarkólövés? :)
Konkrét esetben azt javaslom, hogy a reggeli első időpont helyett érdemes kipróbálni a rendelés végét. A páciensek komoly százaléka hasonlóan vélekedik.

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:11:14

@Rotoxis: Mi 3/4 órával korábban kezdünk, és ez szó szerint értendő: azonnal bele kell csapni a lecsó közepébe, hiszen mi az, hogy itt van, és nem dolgozik??:)
Amúgy a késést én sem támogatom. Rendszeresség esetén érdemes elbeszélgetni a kolleginával.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 09:15:29

@Bikli néni:

Nem is a Tanár úr a vétkes, hanem az asszisztense.
Kicsi kockás füzetecske.
Penna, vonalzó, számok, hogy mennyit szán a főnöke egy betegre oszt beosztás.

Hagyni helyet természetesen egy órában arra is aki csak úgy "beesik".

Rotoxis 2010.08.11. 09:20:07

@Dr.laikus PhD: Hja kérem, szervezni tudni kell(ene)!

Bikli néni 2010.08.11. 09:21:23

@Dr.laikus PhD: Nem az asszisztens adta az időpontot. Itt az a módi, hogy a Tanár urat kell személyesen felhívni (pontosan ezért, amikor szabadságon volt, az asszisztensről úgy lepattantam, mint légy az ablakról), és ő mondja meg, mikor lehet menni a rendelésre (természetesen csakis munkaidőben rendel).
De nem haragszom rá, mert a szakterületén (ezt másoktól meg az internetről tudom) egy Atyaúristen, úgy lettem beajánlva hozzá, és egy igen kedves ember, nagyon tisztelem. Igaz, kb annyira elérhető, mint a Szabadság-szobor kilátója NY-ban, de a szakmaiságához és a normális viselkedéséhez nem fér kétség.

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:22:14

@Dr.laikus PhD: Mi ugyanígy csináljuk. Kb. 15 ember kér időpontot, a beesők száma 40. Nyolc év alatt ennyit bírtunk "fejlődni", komolyan mérlegelendő az előjegyzéses rendszer törlése. Kár, hogy jogszabály megköveteli.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 09:27:31

@NemesekErnyo:

Sőt a 15-ből recipe...

Nem törölni kell, hanem használni, felvenni a telefont, vagy interneten intézni.

Mert - nekem közel van a rendeló - de alig tudok kapcsolatba lépni velük, telefonon ritkán.

Orvosunk beteghez nem jár ki, ahhoz ügyeletet kell hívni, gyógyszert íratni vizsgálat nélkül tudnék így is.
Időpont amikor a nővér kiadja a recipéket.

Nem ördöngősség ez, csak kis hangulatjavító - betegnek drog.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 09:30:18

@Bikli néni:

"Hja kérem, szervezni tudni kell(ene)!"
(Rotoxis)

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:32:36

@Dr.laikus PhD: A rendelés alatt telefonálókat simán elhajtani a búsba. Megmondani, hogy a mai telefonálásra kijelölt idő egy órával ezelőtt volt, következő alkalom holnap, köszönjük türelmét, viszonthallásra :) Lenne egy fájdalmas betanulási időszak, az előjegyzéses rendszer tanulsága nyomán 8 év nagyságrendjében gondolkodva akár, mire megszoknánk, megtelne a blog tárhelye.

Rotoxis 2010.08.11. 09:37:30

Szerintem megoldás lenne, ha a csak bejelentkezésre lehetne menni rendelésre (nem sürgősségi ügyeletről beszélek). Persze ehhez az is kellene, hogy valaki tényleg felvegye a telefont és tudjon kezelni egy primitív számítógépes programot, amely egy likba csak egy beteget engedne beírni és nem ötöt.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 09:38:01

@NemesekErnyo:

Nem tudok rajtad eligazodni.

Hol azt mondod, hogy az egészségügyben dolgozol - ahhoz néha orbitális butaságokat tudsz írni - hol nem

Ha ott dolgozol téged kéne simán elhajtani a búsba. A sok panasz, nyűg a teféléd miatt van.

NemesekErnyo 2010.08.11. 09:47:09

@Dr.laikus PhD: Mit nem értesz? Azt írtad, hogy a receptesek telefonáljanak. Erre válaszoltam, hogy a rendelési idő alatt telefonálók ugyanúgy zavarják a rendelést, mintha az ajtón kopognának, és soron kívül behívnák őket. A betegforgalomban a telefonon rendelők is benne vannak, amennyiben néhány perc múlva a gépből nyomtatunk valamit részükre. Biztosan nem örülsz, amikor vizsgál az orvos, és mellette telefonon megy a locsifecsi sárga kerek tablettáról, meg kenőcsről, amit maga írt kb. fél évvel ezelőtt, miközben harmadszor próbálsz összefoglalni valamit a veled foglalkozó orvosnak.
Telefonálásra külön időt kell kijelölni, azon kívül nuku.

Rotoxis 2010.08.11. 09:52:50

@NemesekErnyo: Ne haragudj, de nem tudok egyetérteni veled. Miért kellene a telefont az orvosnak, vagy az asszisztensnek/ápolónak felvenni. Szükség van egy különösebb képzettség nélküli érettségizett Gizikére, a táblázáshoz nem kell egészségügyi végzettség. A szakdolgozó meg tenné a dolgát.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 09:56:08

@NemesekErnyo:

Tudod minek örülök?

Ha profival beszélek, emberi stílusban.

Nem egy minden lében kanál kioktató stílusban beszélgető, szerepet játszó, blogoló NemesekErnyővel

Te értesz mindenhez, hol 20-on éves vagy, hol egészségügyi, ha szembesítenek vele, akkor nem.

Embergyűlölet lehet, de ne itt éld ki.

Ha meg egészségügyi dolgozó vagy, kérlek hagyd abba. Miattad vannak a panasz falak.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:02:10

@Rotoxis:

Még azt is el tudom képzelni, ha krónikus betegről van szó, hogy a receptjeit automatikusan a gyógyszertár kapja meg.

A beteg, vagy a hozzá tartozója elmegy, és elhozza. Noch Dacu annyi pirulát amennyire szükség van.

De ez nem kerül pénzbe, távoli álom csak.

Gest anyó férje 2010.08.11. 10:03:50

Nők lelki bajai, ajaj, okos férfi ilyenekbe inkább ne menjen bele. Az egyiknek orvosi kezelésre szoruló kamaszkori problémái (?) vannak, a doktornőnek meg láthatóan egyéb problémái vannak, aztán jönnek a klimaxos problémák meg egyebek. Nem elég hogy az orvosi pályát elözönlötték a szorgalmasan biflázó medikák újabban már lelkésznek, sőt papnak is be akarják nyomni őket, na ettől aztán Isten őrizzen meg. Jelen eset ha jól értem a pszichiátriai kezelésre szolgáló pszichiáternő esete?

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:03:58

@Rotoxis: Majdnem kimondtál egy kulcsszót, vigyázz, mert leharapják a fejed.

Rotoxis 2010.08.11. 10:09:24

@Dr.laikus PhD: Én nem értek egyet vele. A gyógyszereket általában egy hónapra írják ki. Egy krónikus betegnek sem árta, ha havonta egyszer találkozik az orvossal.

@Gest anyó férje: Éjjel dolgoztam, ez a gondolatmenet most nekem bonyolult egy kicsit. :-)

@NemesekErnyo: Általában nem szokták. Néhány troll néha betámad, de olyankor a többiek (értsd nem eü-sök) általában megvédenek.

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:10:42

@Dr.laikus PhD:
A posztról már írtam véleményt feljebb, most offolok :)
Én annak örülök, ha nem ülnek kint a nyanyák a falusi kispadon, hogy hallottad, mi történt Jencivel, Mari nénivel? Hát a tótfalusi Kovácsnéval? Jaajjjaj, Jézus Mária segíts! Ne foglalkozz azzal, hogy mit csinálok, milyen vagyok, amíg a fenti kategóriában szerepelsz. Maradjunk a tényeknél, személyeskedés nélkül. Ha el tudjuk dönteni, hogy a rendelés menetét a beteg, az orvos, a praktikum, pénz, jogszabály, idő, kényelem stb. irányítsa, akkor sínen vagyunk. Vagy törődjünk bele, hogy rugalmasan alkalmazkodunk ehhez-ahhoz, de néhány esetben nem mindenkinek kedvező.

Bikli néni 2010.08.11. 10:14:02

@Rotoxis: Nevezett asszisztensnő egyébként 3 hétig nem volt hajlandó felvenni a telefont, amikor a doktor bácsi szabadságon volt, és a saját közvetlen vonala - érthető módon - faxra volt állítva. Aztán, amikor személyesen odamentem ebédszünetben, felháborodva kikérte magának, hogy én komolyan azt hiszem-e, hogy ő képtelen felvenni a telefont. Nem mondtam neki, de komolyan ezt hittem. Még meg is kérdezte nagy pökhendien, hogy milyen számot hívtam. Mondom, amit a neten találtam, és ami egyébként, mint kiderült, valóban ott pihen mellette. Majd tüntetőleg elkezdett telefonálni(!), én meg rálegyintettem, és kijöttem. (Másik orvost meg nem hívnak hozzám, mert az nem írhat fel ilyen gyógyszert.) Mégis mi a francot kellett volna csinálnom?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:16:26

@Gest anyó férje:

Nem. Valószínűleg egy nótorius késő emberről van szó, aki mellesleg még orvos is.

Kompenzál, ezt Twisk kifejtett nagyon jól.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:26:42

@NemesekErnyo:

Stílus, stílus, stílus kedves....

Egyébként meg a fent nevezettek a betegek.
Velük, róluk kell emberi módon beszélni, velük foglalkozni.

Nem azt keresni hogy nem lehet, hanem hogyan jobban, kevesebb idő ráfordítással mindenki megelégedésére.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 10:45:02

Pár héttel ezelőtt rendelésidő vége felé mentem a körzetihez, kb.5-kor. A rendelő tele volt. Megtudtam, hogy a doktornő, akinek a rendelési ideje 2-kor kezdődött, négy óra után jött rendelni. Ezután elkezdődött a rendelés, és a protekciósok behívása, azaz nem is behívás. A technika a következő. Nő jön, mobil telefon elő: itt vagyok", asszisztens ki, és bekíséri a másik ajtón a hölgyet, ami természetesen a rendelő másik bejárata. A rendelőbe nem megy beteg, mert hogy vannak be. Félóra múlva, nő kijön, jön a takarítónő, plusz egy nő, és bemennek a rendelőbe, szintén nem a fő ajtón. Takarítónő kijön, nő még benn egy negyedórát...és ez így megy stb..stb.. A bácsi háromnegyed kettőre jött a rendelésre, és fél hatkor került be. Szép délutánja volt.

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:46:04

@Dr.laikus PhD: A kevesebb idő ráfordítás jól hangzik. Magam részéről simán kivágnám a dokumentációt, jogviszony ellenőrzést, jelentésrendszert. Vissza a békebeli időkbe... kár, hogy ezt már kipróbáltuk.

phoenix102 2010.08.11. 10:48:13

Tehát ha jól értem a posztot, egy doktornő valahol,ahol kamasz problémákat kezelnek többször 5-15 percet késett, és egy alkalommal 30 percet. A beteg hozzátartozója ezt kommentálta, mire a doktornő idegesen visszaszólt. Ezt a szituációt egy átlag ember a mindennapokban számtalanszor átéli. De nem lesz belőle poszt. Mert ugyebár még ilyen az életben soha nem fordult elő a posztolóval, hogy hivatalban, önkormányzatnál, xy helyen valaki késett és várnia kellett (az ilyen helyeken eddig legalább egy évet elraboltak az életemből a várakozás miatt, pedig nem vagyok idős). Ez a tipikus intoleráns viselkedés mindkét fél részéről az agyamra megy. Oda-vissza beszólogatunk. A betegnek nem kell mindent kommentálnia, az orvosnak pedig tudnia kell kezelni az ilyen helyzetet, és magyarázatot adnia (amit a negatív hozzáállású beteg úgysem hisz el, de azért meg kell próbálni)
Nem tudom miért késik a kolléganő rendszeresen, hogy álomkóros-e vagy mondjuk éjszaka dolgozott máshol (nem mert akart, hanem mert kellett). Ha a második verzó áll fenn, akkor elég ha az utolsó beteg az ügyelet utolsó fél órájában jön és meg van a késés. Szakképzésem alatt rákényszerítettek, hogy pesten a klinikán napi 8 órát lehúzzak az ambulancián (szakképzőhelyem) akkor is, ha előtte éjszaka ügyeltem egy vidéki kórházban (főállásom). Ez úgy nézett ki, hogy pl. hétfőn 8-kor kezdtem a klinikán, négyig dolgoztam, fél ötkor felültem a vonatra és 6-kor (örök hála ottani kollégáimnak a + 2 óra túlóráért) már a vidéki kórházi osztályon kezdtem az ügyeleltet, ami 7-ig tartott jobb esetben. Ilyenkor szerencsés esetben 8.15-re a klinikán voltam és dolgoztam délután 4-ig. (úgy hogy persze 8-tól osztották az időpontot a betegeknek, pedig tudták, hogy ilyenkor esélytelen volt a 8 órás érkezésem) Ha nem volt szerencsém, akkor 6.50-kor jött egy agyvérzett, és mondjuk 8-nál előbb el sem tudtam indulni pestre. A betegek ebből annyit láttak hogy hetente 2-szer kések. Beszóltak néha, de mondjuk én nem szoltam vissza, vagy ha agresszíven kérdezték, hogy sokáig néztem-e a meccset este és azért aludtam el reggel (mert azért a betegek közt van nem kevés olyan, aki ugrásra készen várja, hogy mibe lehet belekötni), akkor elmontam, hogy két napja nem láttam ágyat.

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:48:14

@batgirl: Aznap nem volt ideje interneten irkálni, levelezni :DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 10:50:15

Én negyed hétkor kerültem be, a doktornő rám sem figyelt, cseverészett az asszisztenssel, hogy milyen a magyar egészségügy, és neki már ügyeletben kellene lenni. 5 perc múlva figyelt csak oda rám.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:50:58

@NemesekErnyo:

Üzleti biztosító még több adatra kíváncsi.

Hamar felbontja a szerződést, ha a beteg panasszal él...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 10:51:42

@NemesekErnyo: elképzelhető, de az internetes írásomba, a doktor úrról volt szó, és nem a doktornőről:)) Ketten vannak:))

Gest anyó férje 2010.08.11. 10:55:46

@Dr.laikus PhD:
Kompenzál az milyen kategória? Én inkább hisztériát mondanék, ami régen benne volt a tankönyvekben (legyen hysteria) de most már nem illik oda mert nem eléggé tudományos meg aztán a női jogok, a megkülönböztetés tilalma. De attól még létezik, egy férfi nagy valószínűséggel másként reagál ugyanilyen helyzetben. Az is sokadszor köszön vissza, hogy nem a posztíró (férfi) állt a másik oldalon a konfliktusban hanem az anyja. Női adok-kapok hajtépés, tele van vele minden (elnőiesedett) munkahely, komoly férfi igyekszik kimaradni az ilyenekből

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:56:20

@phoenix102: Véleményem szerint az időpontosdinak ugyanúgy lehet nehézsége, mint a kötetlen beosztásnak. Beszélgettem a fodrászommal (egyéb dolgok kapcsán), mesélte, hogy mennyire nehéz kezelni az időt. Van úgy, hogy hajvágásra kérnek, de a székben ülve festésre gondolnak, vagy az előjegyzett vendég késik, emiatt nem fogad egy beesőt, végül egyikükkel sem tud dolgozni, hoppon marad. Ha beültet egy váratlant, megérkezik a késő, és sértődött, hiszen mára van időpontja. A munkák időtartama pontosan nem számítható ki, ez kifejezetten emberekkel dolgozó munkahelyekre vonatkozik, mert a tárgyak mások.
Meg lehet, és kell is próbálni, de tisztában lenni vele, hogy éveken át nem szívderítő bűnbaknak lenni miatta. El kell fogadni, ez van.

NemesekErnyo 2010.08.11. 10:58:18

@batgirl: Helyettesítésben gyakran bontják ketté a rendelést, pl. 2x2, vagy 2x4 órára, ez indokolhatja a 16 órai kezdést. El nem tudom képzelni, hogy a takarítónő mit keresett, lehet, hogy nem volt tudta a rendelési idő megváltozásáról? Passz!

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:58:24

@phoenix102:

Azért ez szörnyű, hogy a rezidenseket a világon mindenütt rabszolgának tekintik.

Amerikai unokaöcsémnek nincs ideje nősülni, még szerencse, hogy az ara jelölt is orvos.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 10:59:59

@NemesekErnyo:

A világon mindenütt működik az előjegyzési rendszer.
Nem véletlenül találták ki, hogy orvossal csak akkor találkozik beteg, ha szükség van rá.

Nem kell rossz dolgokat elfogadni.
Minek?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 11:03:21

@Gest anyó férje:

Nálunk is van egy notorius késő orvos, történetesen ő is hölgy.

Nem a nemének van ehhez köze, hanem a rendszeres késésnek.

Férfiban is láttam ilyen, üzleti partnerem volt egy, nem is dolgoztam vele, mert hystériásan utálom ha valaki késik. :)))

NemesekErnyo 2010.08.11. 11:05:37

@Dr.laikus PhD: Oda jobban kell tejelni, és a jó ellátásokért remélhetőleg többet fizet, megint csak a pénzhez lyukadunk ki. :) Megszabhatja a protokollt, és hiába kérne a doki CT-t, MR-t, nem indokolhatja meg. Esetleg kivehetnek belőle banális betegségeket, úgymint derékfájás, torokfájás, köhögés, hőemelkedés, kisebb balesetek. Kialakulhatna egy természetes szelekció, de csak akkor, ha szignifikáns különbség lenne anyagiakban az előző ellátási rendszerhez képest. Pár száz Ft nem tart vissza, láthatjuk ezt a ciginél, alkoholnál, vizitdíjnál.

NemesekErnyo 2010.08.11. 11:16:47

@Dr.laikus PhD: Az előjegyzési rendszer önmagában nem rossz, csak a régi előjegyzettek ötvözése a beeső betegekkel. Nálunk egy teljes óra időpont nélküli, az akut betegek részére. Ennek ellenére félig kitöltik a papírosok, receptesek, nem sürgősek, az igazi betegek pedig beszorulnak az időpontosok közé. Nyilván aki hirtelen lett beteg, hirtelen szeretne orvoshoz jutni. Még azt a megoldást tudnám elképzelni, hogy a krónikusaknak felírnánk egy zsák gyógyszert, nem vicc, valahol van ilyen :) Akár fél évre is. Összességében az előjegyzés csak "név a gyereknek", a napi munka pillanat szülte ötletelés: ki legyen a következő, ő még befér-e, megkérdezni tőle, mi járatban van, ha nem sürgős, későbbre datálni. Mondhatnánk, hogy szervezés, de ha ez a szervezés rendelési időre esik, leköt egy embert.

phoenix102 2010.08.11. 11:16:49

@Dr.laikus PhD: Így van, szinte mindenhol időpontra mennek a betegek, DE nálunk fejlettebb országokban úgy oldják meg a csúszás elkerülését, hogy pl. óránként 1 beteget osztanak be a szakrendelésre. Mert van elég orvos. Ha nálunk így menne, a következő szabad időpontom 2023-ban lett volna :)))
Németben napi 8 beteget láttam/nap. Pesten 28-at.

Csak a vicc kedvéért: 2002-ben dolgoztam pár hónapot Portugáliában Lisszabonban ösztöndíjasként a kardiológiai szakrendelésen (akkor még az akartam lenni, de a felmenőim között nem volt prof. vagy osztályvezető, így maradt a hiányszakma). Első nap kérdem, a főnököt, hogy hányra menjek dolgozni. Válasz egy vállrándítás.Kezdem nem érteni a helyzetet. Akkor a többi orvos hányra jár dolgozni. Válasz ismételten vállrándítás. Fogy a türelem. Akkor az első beteget hánykor szokták behívni. Válasz: úgy 8 és 11 között valamikor. Már vártam a másnapot, hogy hány cirkuszoló beteg lesz amiatt hogy mindenki úgy jön dolgozni, ahogy eszébe jut. Reggel fél 9-kor tele a folyosó, a betegek birka türelemmel várnak. Első szakorvos 10-kor fut be. Első betegnél várom az itthon megszokott reakciót. Semmi. Másodiknál semmi. Aki délután 4-kor jutott be, és kb. 10 órától az ajtó előtt ült, ő sem kommentálta a dolgot. Mindenki türelmesen várt. Szó nélkül. Nagymamik horgoltak az ajtó előtt. Diáknak kinézők olvastak. Tudták, hogy ha asztalt borogatnak és cirkuszolnak, akkor sem fogják jobban érezni magukat. A megdöbbentő az egészben még: egy betegen sem láttam órát :)))

szabidoki 2010.08.11. 11:20:40

Hát, nem is tudom... Ha valakinek több munkahelye van, és egyikről megy át a másikra, simán előfordulhat ilyesmi. Persze lehet hápogni, hogy izémizé, érjen oda időben, de ha ez nem megy, akkor meg ne legyen rendelés?
Az meg végképp teljesen korrekt, hogy ha konfliktus van, az orvosnak joga van megtagadni az ellátást (életveszély kivéve), pszichiátereknél meg főleg. Eü. törvény:
"131. § (1) A hozzá forduló beteg vizsgálatát a betegellátásban közvetlenül közreműködő orvos megtagadhatja,

a) ha ebben más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy

b) a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt"

Ha már ennyi okos pszichológus összegyűlt itt a kollégát elemezni, hadd tegyek én is egy észrevételt: nem lehet, hogy a kamaszkori probléma azzal kapcsolatos, hogy a leányzó sehova nem mehet egyedül, mindenhová kísérik? Esetleg netán a kollegina ezt meg is mondta...

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 11:22:29

@NemesekErnyo:

Nem kell többet fizetni, miért gondolod?

Sokat fizetünk most is, csak fenn kell tartani egy vízfejű nagy tehetetlen rendszert, ahol nem a biztosítási szemlélet a vezérlő fonal.

Ráadásul nem is kiegyensúlyozottan, ahol nincs meghatározva, mekkora befizetésre mi jár és hát a szociális ellátás (nincs mögötte biztosítás)..

A világ visszatér a szolidaritási rendszerre (a kalasszikus biztosítás is az), a viszonylag magas szintű alap ellátásra. (persze nem onnan indulnak ahonnan mi). Ezt lehet kiegészíteni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 11:30:27

@NemesekErnyo: Nem helyettesítésről van szó. A területen két orvos müxik. Az egyik délelőtt a másik délután.

phoenix102 2010.08.11. 11:35:38

@szabidoki: Igen ebben is lehet valami, hogy esetleg a doktornő kimondott néhány olyan dolgot, ami a hozzátartozónak nem tetszett. Ez is egy nem elhanyagolható konfliktus forrás.
Mindennapos eset a neurológiában 80 feletti leépült beteget hoznak, látom rajta, hogy már nincs mit tenni, terminális állapot (minden szerve kezdi felmondani a szolgálatot). Hozzátartozónak két dolgot szoktak ilyenkor mondani:
1. vigyék haza, családi körben búcsúzzanak el tőle, ne a kórházban töltse utolsó napjait, ahol úgysem tudunk már mit tenni. (ez lenne a normális és jó megoldás a betegnek és a családnak is)
2. persze felveszem az osztályra, adunk infúziót, mindent megteszünk stbstbstb (persze ezt is lehet, de attól még meg fog halni)

1. verzóban a beteg azonnal feljelent, vagy bepanaszol, mert hogy jövök én ahhoz, hogy nem akarom ellátni az idős hozzátartozóját.(pedig csak tényt közöltem)

2. verzióban reményt keltünk a hozzátartozóban, kínozzuk a haldoklót, majd miután meghalt akkor jelentenek fel, mert én azt sugalltam, hogy lehet segíteni rajta és mégis meghalt, biztos valamit rosszul csináltunk.

Én az 1. verzót szoktam válaszatni, mert a beteg az első. A hozzátartozó kívánságműsora másodlagos.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 11:35:55

@szabidoki:

Mán az is baj, ha a kollégát mentegeti valaki?

Aztán, ha a kamasznak magával van nagyon baja, akkor nem az anyját, apját borítja ki. Sokkal jobb a szakember kívülálló a nagyobb baj megelőzésére.

NemesekErnyo 2010.08.11. 11:36:07

@Dr.laikus PhD: Azok fizetnek sokat, akik valóban fizetnek, egy széles réteg semmit. Őket más országokban nem látják el, max. életmentő beavatkozást kaphatnak, nálunk viszont ugyanúgy kötelező. Nincs jelzés arról, hogy valaha be lehetett hajtani tőlük. Korábbi miniszterünk felvetett egy gondolatot, mely szerint az ellátást leginkább igénybe vevők (nyugdíjasok) is fizessenek jelképes összeget. Lényegében a vizitdíj ezt a célt szolgálta, hiszen ha nem vettük igénybe, nem voltunk érintettek. Aki többet használja, szálljon be jobban, avagy biztosítási szemlélet szerint fizessen nagyobb összeget. Valahogy át kell formálni a financiális hálózatot, mert az sem állapot, hogy a végponton dolgozó, nulla anyagiakból trükköző munkástól várjuk a színvonalat. Minden szakmában, amely hasonló rendszerben működik.
Jó étvágyat az ebédhez! :)

NemesekErnyo 2010.08.11. 11:37:14

@batgirl: Ezt nem tudtam, csak találgattam, a vidékünkön ismert rendszer szerint. Nem kérdezett rá senki konkrétan, mi történt?

szabidoki 2010.08.11. 11:58:38

@Dr.laikus PhD: nem baj. Ti a flúgost véditek, én meg az orvost. Így szokott ez lenni :)
Ahhoz kétség sem fér, hogy vannak esetek, amikor a szakember segítsége nélkülözhetetlen, nem is erre utaltam.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 12:04:05

@NemesekErnyo:

"Azok fizetnek sokat, akik valóban fizetnek, egy széles réteg semmit. Őket más országokban nem látják el, max. életmentő beavatkozást kaphatnak,"

Ez nem így van, csak más forrásból fizetik.
Nyilván senkit nem hagynak meghalni (Anglia a kivétel ahol a világ legxarabb rendszere van, de szerintem ha Irise idenéz többet tud mondani), még Ámerikában sem, ahol semmi szolidaritási rendszer nincs - illetve majd most lesz.
Angliában sem direkt, csak a rendszerben van a hiba lehetősége a várólisták és a szűrő rendszer miatt.

Az biztos, hogy racionalizálni kell a rendszert és felépíteni egy jobbat, ahol fizetni is lehet mellé, ha van miből.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 12:07:42

@szabidoki:

Nem flúgos, segítségre szorul.

Ki a flúgos? Ki mondja meg?

Nekem már az is flúgos aki mindig késik, mert ezzel az erővel pontos is lehet.

Meg az is aki kritikátlanul védelmez bárkit csak dr. legyen az előneve. :-))

Ne haragudj ezt le kellett csapni.

Védelmezni nem kell az orvost. Több a jó tapasztalat, de ez a panasz fal nem erről szól. Viszont létezik ez a sok bosszantó, kapcsolatot romboló hiba.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 12:09:25

@NemesekErnyo: No ne viccelj! Mármint kérdezte e valaki a doktornőt, hogy miért késett? Nem, tudtom szerint nem kérdezte. De! Miből tartott volna, ha a doktornő, amikor átmegy a rá váró tömegen, megáll és csak annyit mond" sajnálom, de ügyelnem kellett, vagy sajnálom, de lerobbantam, vagy sajnálom, de stb..stb..
Azt hiszem nem morgott volna senki. Megtisztelt volna bennünket azzal, hogy elmondja, hogy sajnálja, de..Nem félre érteni! Nem azt mondom, hogy magyarázkodjon, csak kommunikáljon.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 12:12:20

@szabidoki: Találgatni arról, hogy egy kamasznak mi a baja, hüjeség.Nem tudhatjuk, és nem is ez a poszt témája.

Twisk 2010.08.11. 12:23:42

"Lányomat apróbb kamaszkori problémával az X kórházban szakorvos kezelte, heti egyszeri alkalommal, előzetes időpont egyeztetéssel."

Ebből derült ki világosan, h. a gyermek "flúgos"????
Ez nem lehet bőrprobléma, hormonális gond, ortopédiai eltérés? Semmi más???
Aki hetente beszélget, az a szipológus. Pisziáter nem beszélget hetente.

szabidoki 2010.08.11. 12:46:42

@batgirl: nem én találgattam, mások már megállapították előttem, hogy biztos ilyen jellegű a probléma. Én mindössze nem akartam ezzel vitatkozni :)
Amúgy meg arról is hülyeség (ja igen, ezt így írják) találgatni, hogy valaki miért késik.
@Dr.laikus PhD: a flúgos jelző alapvetően a szülőre vonatkozik, mivel ő csinálta a teljesen felesleges feszkót fél óra késés miatt, aminek még az okát sem tudja. Jó, ez így valóban nem volt külön leírva, azt hittem, hogy egyértelmű, hogy a posztolóra gondolok.

genyamagyar 2010.08.11. 12:47:17

Érdekes, a bankszakmában, ha valaki úgy késik harmadszor, hogy elötte nem telefonál be, röpül, mint a pinty! És ott nem az egészségről van szó - ami a legfontosabb - hanem ügyintézésről.

egerészölyv 2010.08.11. 12:50:48

A tisztelt kárvallott helyesen tette, hogy nem írta meg a kórház nevét. Ugyanis mind ilyen. Plusz a háziorvosok.
Mondjuk a rendelési idő két óra. Ebből a doki eleve minimum 20 percet késik. Mert ÉLVEZI, hogy ő az ÚR, hogy ő a KÖZSZOLGA (ez UGYANAZ), akinek nem lehet beszólni, mert rendőrt hív. De amikor megérkezik, akkor sem lehet ám bemenni. Először még lezavar egy-két Fekete Macskát, megnézegeti a hotmailjét, csetelget. Ha bármi tiltakozás támad a rothadó mentalitása ellen, ha a beteg suttogva is adja elő, a többi beteget kényszeríti tanúskodni, hogy ordítottak szegény, dolgos fejével.

Félreértés ne essék: lehet annak magyarázható oka, ha elkésik. Akkor is, ha rendszeresen, mert mint pl. a Szent Imre Kórházban szokás, egy időpontra teszik a heti értekezletét a heti rendelési idejével. De ilyenkor viselkedjék úgy, mint ha EMBERNEK született volna, például szabadkozzék. Ez azonban hiú remény. Ettől a típustól.

isti77 2010.08.11. 12:53:17

Hála Istennek nagyon ritkán járok orvoshoz (sok évente egyszer), de néha kötelező, mint pl. amikor a jogosítványt kell meghosszabbítani, vagy az időszakos tüdőszűrés miatt zaklatnak. Egy ilyen alkalommal kellett kb. 20 percet várnom úgy, hogy senki nem volt bent előttem (mivel egy be-és kijárat van, erről könnyű volt meggyőződni), utána a "kedves" doktornővel összefutottam a közeli közértben, ahol emelt hangon szóvá tette, hogy csak egy pénztár van nyitva a négyből.
Meglehetősen zavarba jött, amikor hasonló stílusban megemlítettem a rendelőben tapasztaltakat.

Ugyebár, máséban a szálkát is...

Ez a "majd ha megfizetik őket, akkor rendesen dolgoznak" hozzáállás meg, amivel itt többen is mentegetik az egészségügyi dolgozókat, nem az igazi. Először is, a szar fizetés még mindig jobb, mint a semmi fizetés, vagy a segély, másodszor ha elvállalsz egy munkát, azt köteles vagy becsülettel végezni, vagy pedig abbahagyni, harmadszor: a szar hozzáállásra piacgazdaságban nem béremeléssel szoktak reagálni (hátha majd akkor...?), hanem elbocsátással.

Scala 2010.08.11. 12:54:04

írtam egy hosszút pontokba szedve, de megszakadt a kapcsolat... :-( Elveszett.

A lényeg: nagymama túlreagálta, a poszt akkor jelenjen meg, ha már leírható hol és mikor, és milyen szakrendelés; doktornő: a gyerekszoba és emberség hiánya, no meg az óvodás szintű női bosszú gáz. A pálya sztem eleve nem / kevés nőnek való.

Twisk 2010.08.11. 12:54:41

@egerészölyv: Szerintem ez nem orvos kérdés. Ez személyiség és ember kérdés. Volt olyan egyetemi tanárom, aki 2-3 óra késéssel jött be vizsgáztatni. Tudta, h. vizsga van, tudta, h. a hallgatók tűkön ülnek, de ő ezt szabályosan élvezte. Mondhatni direkt csinálta. Megtehette? Sajnos meg. Ez így működik. Az teszi meg, aki megteheti, és belefér az ő emberi-szakmai kategóriájába.

NemesekErnyo 2010.08.11. 12:57:45

@Dr.laikus PhD: Mi az a másik forrás? Az is a mi pénzünk, csak átcsoportosítva, más néven?

csilek 2010.08.11. 12:59:35

Tisztelt Mindenki! Ezeknek a történeteknek, hozzászólásoknak (talán az egész blognak) semmi értelme, amíg nem vállalja őket az ember (beszámoló, olvasó, vitatkozó, kommentelő) névvel, valamint hogy mikor történt az eset és hol.
Ha valakinek problémája van az egészségüggyel tegyen feljelentést, bejelentést, panaszt írásban. A szóban elhangzott dolgok 5 perc múlva már nem érnek semmit /feleslegesen idegesíti magát az ember/. Ha bajom van, megteszem írásban amire hivatkozhatok. Ha a hibás nem én vagyok, nincs félni valóm, a bűnöst elmarasztalják, és legközelebb jobban odafigyel. Amikor megvan a jogerős eredmény felrakhatom ide és máris tiszta és érthető minden. Szerintem ez egyszerű. Én a saját hibáimból tanultam a legtöbbet, amikre sokszor nem magam jöttem rá, hanem mások szóltak miattuk. Köszönettel: Csilek András

szaGértő 2010.08.11. 13:00:53

@NemesekErnyo: Feltalálták már a weboldalt is...

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:00:54

@batgirl: Ha nem kérdezték, nem válaszolt.
:) A kérdés nélküli szabadkozás eleve gyanús. Elfogadható eljárásnak tartom, ha pl. az asszisztensnő felhívja a doktort, miután jócskán elmúlik a kezdési idő - nálunk általában 5 perc után ütik az ajtót, mi lesz már-, megtudja a késés okát, és kiszól a váróba.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.08.11. 13:01:25

A rendszeres késést nem tudom elfogadni. Jelen esetben, ha tudja azt, hogy nem ér be 16 órára, miért hívja be akkorra a beteget? Miért nem mondja azt, hogy negyedre jöjjön?

Viviparus 2010.08.11. 13:03:49

@phoenix102:
Én meg 2 napja láttam a fizetési jegyzékem, amin majdnem 70.000 ft TB hozzájárulás van. Fizetek a szolgáltatásért, így a rendszeresen! késő orvos viselkedését nem igazán találom tolerálhatónak.
Én elhiszem, hogy 2 napja nem láttál anno ágyat, de ehhez a betegnek mi köze van? Késtél, ráadásul egy olyan doki kezelte a betegeket, aki 2 napja nem aludt...
A rendszer rossz, így minden egyes ilyen - akármennyire is úgy gondolod, hogy "a betegnek nem kell mindent kommentálnia" -esetből legyen is poszt és felhördülés.
Ne a szolgáltatásért fizetőtől várják el az abszolút toleranciát. Beteg, orvos, döntéshozó...úgy vélem ez a hierarchia alulról felfelé. Hát a beteg az orvost fogja számonkérni.Ha az orvosoknak nem tetszik, menjenek eggyel feljebb...boruljon már ki ez a fejős tehén alatti bili.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:04:39

@szaGértő: Oda, ahol még floppys jelentésekkel futkároz a takarítónő?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:06:26

@NemesekErnyo:

Nem mindegy?
A fizetésetek az is az adónkból van.

Ettől még nem kell hagyni meghalni senkit és nem is hagynak a világon sehol.
Pl. ha súlyos beteg akkor is ellátják.
Amerikában alapítványok, máshol az adók terhére.

Ellenben, mert adóból megy, nem hagyják herdálni sem az állam idejét és a pénzét még kevésbé.

Twisk 2010.08.11. 13:06:52

@csilek: A világban sok olyan dolog van, aminek semmi értelme, az emberek mégis megteszik. Vannak még köztünk is tökéletlenek. Sőt. Olyanok is, akik nem mindig és mindenkitől fogadják szívesen az építő jellegű kritikát.

"Ha a hibás nem én vagyok, nincs félni valóm, a bűnöst elmarasztalják, és legközelebb jobban odafigyel."
Erre azért nem vennék mérget. :)

Értem a mondanivalódat, köszönet érte.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:07:35

jo sokan beveszik azt a maszlagot, hogy az orvos van a betegert? meg hogy ingyenes az egeszsegugy?

inkabb Orbannak irjon egy levelet a tisztelt poszt tolo, hiszen az o agyreme volt a vizitdij eltorlese, lehet hogy a doki is pozitivabban allt volna hozza ha az a 500 - 1000 Ft -ot alkalmankent megkapta volna

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:08:33

@Viviparus: Szétverték a kamarát, a szakszervezetet, az eü-ben nem lehet sztrájkolni. Nincs kapcsolat a rendszer elemei között, fogalma sincs egy győri orvosnak, hogy miként vélekedik a miskolci. Majd ha kihalnak belőle a nyugdíjasok, borul a bili, addig várni kell. Akik nem akarnak, úgyis lépnek valamerre.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:09:36

@pakesz: Pont annyival csökkentették a havi finanszírozást, ezért kellett vele elszámolni. Aki nem szedte, annak megsaccolták a forgalmát, és kb. annyira megbüntették. Egyértelmű, hogy ki nyert...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.11. 13:11:44

@isti77: a szar hozzáállásra piacgazdaságban nem béremeléssel szoktak reagálni (hátha majd akkor...?), hanem elbocsátással.
Ez rettenetesen tetszik:)))))))))Milyen igaz!!!

Okusaba 2010.08.11. 13:12:26

Tényleg sokszor a rossz szervezés a gond. Az egyik rendelésen hiába kaptam 9.40-re időpontot, ha a tényleges sorrend az érkezés alapján történik. Pl előttem került sorra egy néni, akinek 11.40-re volt időpontja, de mivel a busza korábban jött, hát beült a rendelésre. Így semmi értelme a időpont osztásnak.
A másik rendelésen egy időpontra 5 beteget is behívnak... S ezek "csak" a szakrendelések.
Persze azért akadnak kivételek is, ahol érdekes módon jól működik a rendszer.
A fogorvosom nagyon jól megoldotta, nem szerettek bejelentkezni hozzá, (falu) főleg az idősebb korosztály. Nem küldte el őket, de garantáltan megvárakoztatta őket 2-3 órát. Hamar leszoktak a bepottyanásról:)
A háziorvosok esete más "tészta". Nálunk abszolút nem működik az időpontkérés, se a sorszám.A rendelés 8-kor kezdődik, az asszisztens fél 8-ra, a doktornő érkezik fél 9-re. Tehát receptírás ebben az órában van. Ha nem férsz bele, akkor várd ki a sorodat. Az időpont kérésről már leszokatták az embereket. Próbálkoztam én is már, de annyit mondtak, hogy menjek most. Odamentem és voltak 4-en. Lehet mondani, hogy az nem sok, de ez meg nem időpont adás.
Egyébként a családban a háziorvosnál is volt már jó példa. Az öcsém orvosa délutáni rendelés kezdetekor hazazavarta az összes nyugdíjast, hogy a délutáni rendelés a dolgozóké, jöjjenek délelőtt.
Egyébként minden esetben türelmesen kivárom a sorom, de jó lenne már eljutni oda, hogy tudomásul vegyék az orvosok, kórházak stb, hogy az idő pénz, nem csak az orvosoké, de a betegeké is.

Bikli néni 2010.08.11. 13:14:47

Azon gondolkoztam, hogy ha most újra kiírnák a népszavazást a vizitdíjról (utópia: a pártok befolyásolásától mentesen), akkor vajon mi lenne a végeredmény? Én is ellene szavaztam, és néhány indokomat a mai napig fenntartom, de összességében azt mondom, kicsit más formában, más elvekkel simán működhetne.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:15:17

@NemesekErnyo: na figyelj!!!
pont annyival csokkentettek a havi apanazst amennyi beteget ellatott abban a honapban?
NA NE VICCELJUNK MAR!!!

ha jo zseton egy elvegzett munka utan, akkor a doki ERDEKELT lesz hogy minel tobb pacianst ellasson, es igy pl. oda fog arra is figyelni hogy ne kessen!
ezt komolyan ilyen nehez felfogni?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:15:18

@NemesekErnyo:

Ugyan miért rohangál és ki a floppyval?

Roan 2010.08.11. 13:16:02

@szabidoki: Sajnálom, ha az orvosnak tényleg másik helyről kell jönnie, és ezért késik. De... Attól még lehet rendesen kommunikálni. Már olyat is láttam, amikor az orvos betelefonált az asszisztensnek, aki kiszólt, hogy a doktor úr x időt késik, aki nem tudja megvárni, az kérhet új időpontot.
Az is érthető, ha a beteg is ideges, gondolom, Te sem volnál nyugodt, ha a repülőd magyarázat nélkül fél órával később indulna, és ezért késnéd le a csatlakozást...

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:16:43

@Bikli néni: neked sincsen sok eszed akkor, remelem a magadfajta debil "vizitdijat-nem-fizetek-mert-nem-tudom-mert-nem" fog belepusztulni Orban egeszsegugyebe

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:19:02

@Dr.laikus PhD: Igen-igen kevés azon emberek száma, akik valódi termelő munkát végeznek, és közvetlenül állítja elő a fizetését. A többség átvitt értelemben termeli ki, pl. irodában szervezi, hogy tudjanak termelni a dolgozók, de ő maga konkrétan nem vesz részt benne. A gyári szalagsor számára az irodakukacok odafent csak egy here réteg. A legértékesebb termelő "eszköz" maga az ember.

Twisk 2010.08.11. 13:20:27

@pakesz: Bikli néni értelmi képességeinek megkérdőjelezése mennyiben lendít a helyzeten/témán?

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:20:47

@Dr.laikus PhD: Az OEP számára küldött jelentések mai napig floppy alapúak. Nincs lehetőség elektronikus küldésre, mert a magasságos intézmény még nem áll készen rá.

OftF 2010.08.11. 13:22:42

Erről is a minisztérium tehet, meg az EU :D

Twisk 2010.08.11. 13:23:01

@NemesekErnyo: Ez elég furcsán hangzik...
Már a MÁK is átállt az elektronikus rendszerre.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:25:11

@NemesekErnyo: Amúgy érdekes, hogy az EÜM ezzel kapcsolatos híreire 404 hiba, az oldal nem található üzenet jelenik meg.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:26:03

@Twisk: Tesztelés alatt áll, és jövőre ígérik. Tavaly pedig az idei évre.

SiKom 2010.08.11. 13:27:06

@Bikli néni:
"Én is ellene szavaztam, és néhány indokomat a mai napig fenntartom, de összességében azt mondom, kicsit más formában, más elvekkel simán működhetne."

Én azt mondom, hogy lehetne vizitdíj, de akkor aki dolgozó ember, és adót (TB-t) fizet, ráadásul havonta több tízezret, ne kelljen vizitdíjat fizetnie.

Twisk 2010.08.11. 13:27:20

@NemesekErnyo: És még azon megy a zsinnyegés, h. miért nem lehet neten időpontot kérni, receptet iratni? :(

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:28:16

@Twisk: ja nem csak ra mondtam, hanem a sok vizitdijellenesre, hogy ez van ezt kell szeretni
amugy nem gondolom hogy mindent megoldott volna, csak azt hogy elinditott egy folyamatot pozitiv iranyban

Bikli néni 2010.08.11. 13:28:59

@Twisk: Hagyjad csak, megszoktam, hogy itt egyesek magukat mindenkinél okosabbnak hiszik, és ezt abban látják igazoltnak, hogy másokat ledebileznek/leidiótáznak. Számomra ismeretlen emberek szövegelésétől igazán nem zuhanok meg :)

@pakesz: Azt pedig nem tudom, mi a frászról beszélsz. Amikor én szavaztam, azt abszolút politikai befolyástól mentesen tettem. Most is úgy tennék. Egyszerűen mérlegeltem, hogy jó a vizitdíj, mert, rossz a vizitdíj, mert. És arra jutottam, hogy abban_a_formájában_ nem jó. Máshogy jó lehetne. Csak a népszavazásnak nem ez volt a lényege. Hanem annyi: akarod-e, igen, nem? Nos, abban a formában: nem. Ennyi történt. De ha most valaki előállna egy olyan vizitdíjas rendszerrel, ami logikusan végig is van gondolva, talán másképp szavaznék. És az elmúlt hónapok kommentjei alapján úgy érzem, jó páran vannak még ezzel így.

OftF 2010.08.11. 13:29:17

@NemesekErnyo: Két oldala van az éremnek, tudod, az orvos a fizetését a beteg adójából kapja. Jogosan háborodik fel a beteg, ha még ezen felül az idejéből is kell a szükségesnél többet áldoznia, teljesen értelmetlenül.
Ha viszont az orvos felkéri a betegét, aki amúgy mondjuk asztalos, hogy készítsen neki egy előszobabútort, akkor azt meg ő fizeti, és joggal háborodik fel, ha a szaki is sunyít.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:29:32

@Twisk: Én csak itthonról netezek, másokról nincs ismeretem. Egy ismerős vidéki falu háziorvosa a hozzá tartozó négy faluban rendel papír alapúan (karton hónalj alatt), és este ellenőriz TAJ számot egyben. Erre van jogszabályi lehetőség, még aznapi tranzakcióban elfogadják.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:30:51

@NemesekErnyo: igen a vizitdijnak lett volna olyan vetulete is
nem allitom hogy a vizitdij lett volna a megoldas midnenre, de az egesz egeszsegugy reformjat vetettette el Orban a szimbolikus 300 Ft -kal, ezert aki elment szavazni ellene az most kerdezze meg Orbantol hogy hat akkor hogyan tovabb?
mert a dokik meg MINDIG kiskiralyok maradtak, korhazaknal nem tudod milyen a halalozasi statisztika pl., nem tudsz semmit, amit tehetsz az a korrupcio, es a szobeszed alapjan valo lejaras :(

OftF 2010.08.11. 13:31:55

Persze az is lehet, hogy az orvos a jövedelmének csak a kisebb részét kapja a beteg adójából, így érthető lenne a hozzáállása, LEHETSÉGES EZ? :D

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:34:14

@OftF: Nincs ezzel semmi baj, betegek százezreit meggyógyítják, és visszaadják a termelő munkának. A negatív tapasztalatok, emlékek mindig élénkebben élnek, ez természetes. Ha varázsütésre megoldható lenne, hogy ne legyenek orvosok, papok, tűzoltók, eladók, könyvtárosok, semmilyen iroda, nem élnénk boldogabbul.

SiKom 2010.08.11. 13:34:23

@isti77:
"Ez a "majd ha megfizetik őket, akkor rendesen dolgoznak" hozzáállás meg, amivel itt többen is mentegetik az egészségügyi dolgozókat, nem az igazi. Először is, a szar fizetés még mindig jobb, mint a semmi fizetés, vagy a segély, másodszor ha elvállalsz egy munkát, azt köteles vagy becsülettel végezni, vagy pedig abbahagyni, "

Ezzel is tökéletesen egyetértek.

Ez Magyarországon nem csak az orvosokra jellemző: sokan, akik úgy gondolják, hogy nincsenek megfizetve, szarnak bele a munkába.
Mondván: ha nincs rendes fizetés, nincs rendes munka sem. Ezzel általában a vevőt szivatják meg, aki viszont "rendes" árat fizet a szolgáltatásért, mégis rajta csattan az ostor.

Lehet választani: megfelelő-e a fizetés? Ha igen, akkor tessék dolgozni, ha nem, akkor más helyet kell keresni.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:34:28

@NemesekErnyo:

Hát ha oda akarod küldeni ami nem odavaló...

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:34:40

@Bikli néni: nezd, erre mondjak hogy aki disznok koze keveredik megeszi a korpat :)))
nagyon sok debil szavazaott ugy hogy 300 Ft fujj...
na azokank uzenem, most lehet menni Orbanhoz meg a MOKhoz es megkerdezni hogy akkor hogyan lesz most ez :)))

amugy te se hitted el hogy 300 Ft nal megallnak? most lehetett volna szakorvosnal 1000 Ft/1500 Ft a tarifa, sot Orban bevezethette volna az igazsagosabb vizitdijrendszert, ennek ellenere a te szavazatod is arra ment el, hogy jol bemossatok a kurcsay kormanynak, nem gond, csak a vizitdijat kilottetek sok idore mert a nep dontott...

Bikli néni 2010.08.11. 13:36:21

@Sir Kommentor: Én meg e mellé azt mondom, hogy legyen vizitdíj, de ne értelmetlen és felesleges dolgokra. Ha az orvos fel tudja írni 3 vagy 6 hónapra előre a gyógyszert, akkor ne kelljen már havonta odamenni (esetleg ezért szabadságot is kivenni), végigállni a sort a betegek között, majd kifizetni 300 (vagy akárhány) forintot. Plusz munka és probléma, időhúzás orvosnak, betegnek egyaránt.

Ne legyen az, hogy a beutalóköteles rendelések előtt, ha elmegyek beutalóért, azért is fizetni kelljen. (Tekintve, hogy ha direkt beutalóért megyek, annak a kitöltése nem igényel különösebben orvosi diplomát, mert rám se néz, csak írja, amit kérek.)

És ide még tudnék sorolni pár dolgot. Legyen vizitdíj, persze. Csak azt is ésszel kell csinálni. És akkor eléri a másik fő célját is: hogy azok járnak orvoshoz, akiknek muszáj, nem a beszélgető marinénik miatt ülsz 3 órát a háziorvos ajtaja előtt.

Bikli néni 2010.08.11. 13:40:45

@pakesz: Tudod erről, hogy ki milyen indíttatásból szavazott, az jut eszembe, amikor egyszer az egyetemen vizsgáztam. Az előttem lévő kolléga nem tudta a tételt, visszaadta, természetesen egyes, viszontlátásra. Én nem adtam vissza, felelgettem böcsülettel, aztán két óra után mégis kirakott. Ugyanaz a karó került be az indexembe, mint az előttem lévőnek. Pedig volt egy kis különbség a feleletünkben...
Remélem, érthető a párhuzam.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:42:44

@Bikli néni: Beutaló írása előtt elvileg meg kellene vizsgálnia az orvosnak. Más kérdés, hogy a valóságban nem működik, mert Mari néni közli, hogy aggyon egy papppirt a zortopédiára, mer fáj a lábam, ez ellen mit lehet tenni, eldöntötte, addig úgysem hagy békén, míg meg nem kapja. Vagy telefonon rendeli, és azt sem tudni, mégis mije fáj... jót röhögnek a szakrendelések, mikor lábfájás a diagnózis, miközben a lapockájára panaszkodik. Protokoll szerint szakrendelés az alapellátás kapuőri szerepe után kellene, hogy következzen. Álom, álom...

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:44:08

@Bikli néni: Ha ma népszavazás lenne arról, hogy kelljen-e fizetni a kenyérért, szintúgy nyerne.

Twisk 2010.08.11. 13:44:45

@NemesekErnyo: Találkoztam ennek az ellenkezőjével is. Amikor az orvos óvatosságból több szakrendelésre is beutalt. Nem panaszkodom, alapos volt, de lehet felesleges.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 13:48:11

@Bikli néni: nem ertem...
aki elment szavazni az tudhatta hogy tisztan politikai a szavazas, hadd ne kelljen mar a vezerszolamokat bemasolni, csak ugy emekeztetoul: 7 szavazasos, vekker, nemzeti egyuttmukodes, 3 szavazas, osszegyujtese, hogy egybe legyen

ha tenyleg a gondolkodni tudoknak a velemenyere lettek volna kivancsiak, akkor a nyelvesznek a kerdesei is rajta lettek volna a szavazolapon, hogy a zemberek szavazatait kiszurjek :)

Bikli néni 2010.08.11. 13:49:35

@NemesekErnyo: Nyilván. De amíg ez a kapuőri szerep (meg sok más sem) nem működik, addig talán nem kellene erre építeni a vizitdíjat, mert ez így egy álságos és gusztustalan dolog. Persze, ha kell, fizetek. De annak legyen már értelme is.
Nagyon sokan nem azért ikszeltek a nemre, mert az egyik pártot gyűlölik vagy a másikat istenítik. Hanem, mert végiggondolták, hogy ebben a formában ez nem támogatható. Csak sajnos nem ért semmit, ha odaírtad a papírra, hogy de máshogy támogatnám...

Rotoxis 2010.08.11. 13:52:16

@Dr.laikus PhD:
"Ettől még nem kell hagyni meghalni senkit és nem is hagynak a világon sehol."

De bizony hogy hagynak. Ha nincs biztosítása, vagy nem fedezi a költségeket, akkor bizony hagyják meghalni. Olyankor ami jár az a fájdalommentes halál. S ez nem csak csak Ámerikában van így, hanem minden piaci betegbiztosítási rendszerben.

Bikli néni 2010.08.11. 13:52:52

@pakesz: Nem vitatom, hogy a legtöbben politikai felindulásból szavaztak arra, amire. Én nem. De erről igazán nem tartozom senkinek sem számadással, nyilván én magam tudom, mit miért teszek, akár meg tudok győzni erről arctalan idegeneket, akár nem.

Twisk 2010.08.11. 13:54:17

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Nem jó. Nem jön ki. Több az ember, mint a doki. Lesz olyan, (matematikailag) akit többen is megvernek. Kibírják ezt?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:54:18

@NemesekErnyo:

Ernyő hagyd abba. Már elhatalmasodott rajtad a buta beszéd.

Olvasol innen-onnan és tényleg butaságot írsz.

Nem kell jobban tudni mindent. Főleg próbálj a betegről emberi módon írni, mert ezzel senkinek nem teszel jót, ha úgy beszélsz ahogy tisztességes orvos soha.

NemesekErnyo 2010.08.11. 13:55:42

@Bikli néni: A háziorvosnál még nincs volumenkorlát, náluk a betegforgalom akár 70-80 is lehet. Egyszerűbbnek tűnik hozzájuk menni, mint négy hónapot várni szakrendelésre, de vajon ez minőségi munka háttere? Ha valahol megszorítják a strangot, másutt keletkezik túlnyomás.

Mille38 2010.08.11. 13:56:20

@phoenix102: Ez a te dolgod, hogy két állásod van. Tudom, pénz meg minden. De munkaviszonyban a munkaidődet adod el. Ha a főnököd nem teszi szóvá a késésedet (ami a munkaviszony szempontjából szerződésszegés), az még nem jelenti azt, hogy teljesen rendben van. A páciensek szóvá teszik, mert ők is alig tudnak eljutni orvoshoz, ugyanaz a munkaerőpiac nyomorítja őket, mint téged és bár nem közvetlenül neked, de fizetnek az eü ellátásért. Persze lehetne nyíltan elmondani, mikor megérkezel, hogy kedves várakozók, elnézést kérek a késésért - akkor talán elmaradnak a beszólások. Már megint az a fránya kommunikáció! Ezen a blogon mindig a kommunikációra lyukadunk ki.

egerészölyv 2010.08.11. 13:56:28

@Twisk: kedves Twisk doktor, persze hogy "ember kérdés" (sic!), ám ebben a blogban egy bizonyos TÍPUST igyekszünk megragadni. Nem az időre bejelentett betegre JELLEMZŐ, hogy fél órát késik, hanem az orvosok ZÖMÉRE. Nem a beteg fölényeskedik a doktorral, paskolja meg az arcát és hívja ketteskének, hanem megfordítva.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:56:48

@Rotoxis:

Megint belinkelem az országok biztosítási rendszerét este.

Nagyon kevés helyen van.

Nincs csak piaci alapú biztosítási rendszer, Amerikában volt, most alakítják át.

egerészölyv 2010.08.11. 13:57:44

@csilek: banda, inkább kedvesen megkérhetnénk a posztolót, hogy a vizsgálat lezárultával írja meg az általad hiányolt személyes adatokat.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:58:08

@pakesz:

Túl vagyunk ezen.

Jelenre keressünk megoldást.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 13:59:24

@NemesekErnyo:

VAN volumenkorlát a háziorvosnál!!!!

Twisk 2010.08.11. 13:59:46

@egerészölyv: Erősen mosolygok. :D
Elképzeltem, ahogy az előző felhívás kapcsán elverem az első dokit, majd fölényeskedve megpaskolgatom az arcocskáját. Hihi. :)
Bocsi modik, ez OFF, deeee....... :D

Bikli néni 2010.08.11. 14:00:29

@NemesekErnyo: Lehet, nem ugyanarról beszélünk, de mennyivel vagyok előrébb: ha nem kell beutaló, hanem egyből kérem telefonon az időpontot a szakrendelésre, vagy ha kell beutaló, és ezért sorban állok az orvosnál, rabolva mindkettőnk + a háziorvosi ellátást_ténylegesen_igénylők idejét is. Amely beutaló kiállítása mögött nagyon sokszor nem rejtőzik semmilyen szakmai, max adminisztrációs munka. És amely beutaló kiállítása után ugyanúgy felhívja a páciens a szakrendelést, és kér és kap egy időpontot mondjuk fél évvel későbbre. Na ezen kellene sürgősen változtatni valahogy.

Rotoxis 2010.08.11. 14:02:11

@NemesekErnyo: Kis tévedés, a családorvosoknál is van "volumenkorlát". Bizonyos számú beteg felett már nem kapják a kártyapénzt.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:03:03

@Bikli néni: A beutalók kötelezettsége a finanszírozási rendszer szüleménye, rajta egy új számmal, ún. ellátást igazoló adattal. Tartalmazza a praxis azonosítóját, a dátumot, a beteg sorszámát a rendelésen. Ez annyira fontos, hogy ennek híján vagy nem látnak el, vagy telefonon lekérik a háziorvostól.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:03:39

@Rotoxis: Az nem volumenkorlát, hanem degresszió. A napi ellátás számát nem befolyásolja.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 14:05:41

@NemesekErnyo:

Nincs link, csak volumenkorlát ott ahol én lakom

phoenix102 2010.08.11. 14:05:49

@Mille38: Na még egyszer, ha nem volt érthető. Munkaszerződésben rögzített módon Bpesten kellett lennem napi 8 órát, míg heti kétszer vidéki városban ügyeltem. Ezt egy munakszerződés rögzítette!! Egy helyről kaptam pénzt, és egy munkaviszony után. És kb. még pár százan voltak/vannak hasonló helyzetben. Ezt úgy lehetséges, hogy a főállású munkahelyem nem volt akkreditálva szakképzésre, így köteles kirendelni a legközelebbi képzőhelyre napi 8 órára a képzés időtaratmára (24hónap), fizetnie kell a munkabéremet, de kötelezhet a főállású munkahelyemen ügyeletre. De az már senkit nem érdekel, hogy fizikai lehetetlenség a két feladatot ellátni pontosan, késés nélkül. De ha nem írtam volna alá, mehettem volna munaknélkülinek. Az jobb?

BKV reszelő 2010.08.11. 14:07:08

@batgirl: Hogy nézne ki, ha a méltóságos asszony...ja, nem! dokinő minden rendelés előtt, amiről ráadásul el is késett 30 percet, még 5-10 percig magyarázkodna?! :D

egerészölyv 2010.08.11. 14:07:49

@NemesekErnyo: le is ugatják azonnal, ha telefonál.

Rotoxis 2010.08.11. 14:08:40

@Dr.laikus PhD: A "hagyjáák meghalni"-t ne úgy értsd, hogy kirakják a kórházból, oszt mehet amerre lát. Ha valakinek szüksége van mondjuk dialízis kezelésre, vagy mondjuk egy új vesére, de nem fussa rá a biztosításból, akkor nem végzik el a beavatkozást. Hasonló a helyzet az infarktusnál is. Ha nincs bizti, akkor nincs katéterezés, meg tágítás. A túlélés esélye ebben az esetben úgy 50-70 %-kal csökken. A stroke-ot is lehet kezelni CT és MR nélkül, csak kevésbé hatékony.

Ezektől még kezelik, méghozzá "konzervatív" módon, legfeljebb gyógyszerekkel. A szükséges és a tudomány mai állása szerinthatlkony kezelést azonban nem kapja meg, tehát igen jó esélye van arra, hogy meg fog halni, vagy túlélés esetén komolyan bánja az éleminősége. bánja.

Bikli néni 2010.08.11. 14:10:26

@NemesekErnyo: Jó, akkor azt mondd még meg nekem légyszíves, hogy miért kell az egyik szakrendelésre, és miért nem kell a másikra? Miért dönthetem el magam, hogy le akarok-e szedetni egy szemölcsöt (-->bőrgyógyászat), nem látom rendesen a könyvet (-->szemészet), vagy épp valami nőgyógyászati problémám van? És miért nem dönthetem el magam ugyanakkor, hogy fáj-e a lábam vagy a hátam, hogy szorít-e a szívem? Az előbbiekhez miért nem kell a háziorvos és utóbbiakhoz miért? Értem én, hogy szűrő meg kapuőr, de ebben nem látom a logikát.

OftF 2010.08.11. 14:10:40

@NemesekErnyo: A kőművesek nélkül, akik a kórházak falát húzzák fel, a gépészek, építészek, fizikusok, de még a takarítók, vagy neadj isten közgazdászok nélkül is lószarra se lehetne használni azt az orvosi diplomát.
Mindenkinek megvan a helye és feladata a társadalomban. És mindenkinek magvan a felelőssége, és igen is lehessen mindenkit számonkérni, mindenkit azért, amit csinál (illetve amit nem, vagy rosszul).

egerészölyv 2010.08.11. 14:11:04

@Sparhelt: és akkor még csak az elején tartunk az egész rendszer elborult kib-ságának. Mert a várakozási idő ráadásul durván növekszik a rendelés vége fele tartva. Ezek a 20-30 éve praktizáló csodadoktorok KÉPTELENEK hozzávetőleg is kiszámolni, mikorra hívják be a beteget???

egerészölyv 2010.08.11. 14:11:58

@Viviparus: a késés csak az egyik, bár fontos tünete az orvosi etika összeomlásának.

Twisk 2010.08.11. 14:12:55

@egerészölyv: Pedig tök egyszerű. Mindenki más "órákat" van bent, engem meg 2 perc alatt "kidob". :)

egerészölyv 2010.08.11. 14:13:05

@pakesz: ne röhögtess, nem a kórházorvos kapta meg.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:14:01

@Dr.laikus PhD: Úgy érted, hogy teszem azt, az 28. beteg után becsukják az ajtót, és aznap már nem látnak el?

phoenix102 2010.08.11. 14:14:15

@Viviparus: "Fizetek a szolgáltatásért, így a rendszeresen! késő orvos viselkedését nem igazán találom tolerálhatónak.
Én elhiszem, hogy 2 napja nem láttál anno ágyat, de ehhez a betegnek mi köze van? Késtél, ráadásul egy olyan doki kezelte a betegeket, aki 2 napja nem aludt...
A rendszer rossz, így minden egyes ilyen - akármennyire is úgy gondolod, hogy "a betegnek nem kell mindent kommentálnia" -esetből legyen is poszt és felhördülés."

tehát úgy gondolod, hogy robotként 36 óra munka után én szégyelljem magamat és kérjek elnézést a betegtől a késésért, mert a munkáltatóm beelkényszerít egy ilyen helyzetbe???
Köszönöm, ez nagyon kedves volt tőled. A havi 300 óra munka és a kiszolgáltatottság mellett meg még én járjak a döntéshozók után 28. kórházi orvosként???
Gratulálok a hozzászólásodhoz.

egerészölyv 2010.08.11. 14:15:29

@Bikli néni: hogyne! Van, aki egy éves korában hal meg, van aki százévesen.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:15:49

@OftF: Ezzel tökéletesen egyetértek. Az számít, amit csinál, és nem az, hogy kinek az adójából kapja a fizetést. Az eü-sök adójából is valaki kap, nem?

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:17:15

@Bikli néni: Szemészet, nőgyógyászat, sebészet, urológia, fülészet, bőrgyógyászat- ide nem kell beutaló. Hogy miért, ezt nem tudom, de jobb, ha nem reklamálunk, hátha bevezetik :)

egerészölyv 2010.08.11. 14:19:32

@Twisk: szubjektivista viccekkel nem lehet takargatni a tényt. Egyszerre mindkettő igaz! Veled két percig, unottan foglalkozik, a maradék 28-ban egyujjas gépeléssel adminisztrálgat minde szirt-sz@rt.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:20:04

@egerészölyv: Én csak akkor szoktam dühös lenni, ha nem is tudja, miért telefonál. Pl. gyógyszert kérek, de vááárjon, hozom a dobozát... a többség villámgyorsan diktál, egyeztetünk, megkérdezem, mikor jön érte. Kb. fél perc.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:20:18

@Twisk: Szerintem kevesebben olvassák ezt a blogot mint ahány doki van. Sőt! Ha mindenki aki ezt olvassa megver még ma 2 dokit, akkor is lesznek a mai napnak szerencsés megúszói az orvos társadalomban. Na foglalkozz semmivel komám, csak menj, és pofozd fel az első orvost akivel ma találkozol! :)

egerészölyv 2010.08.11. 14:20:42

@phoenix102: ne kérj elnézést, ha nem visz rá a lélek. Elég, ha piszkosul szégyelled magad, és látszik a magatartásodon is.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:21:10

@egerészölyv: próbáltam, de evésre használtam. Te hogy képzelted? Belefojtod az orvosodat egy tál pacalba? :)

egerészölyv 2010.08.11. 14:22:07

@NemesekErnyo: a "várjon" szó elhangzása után a vonal váratlanul megszakad. VAGY NEEEM?

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:22:28

@egerészölyv: Az időérzék nagyon relatív tud lenni :))) Fél órát várni szar, de utána az ablak alatt beszélgetni valakivel 3/4-et nem :D

egerészölyv 2010.08.11. 14:22:40

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: nem, a névválasztási problémádat akartam orvosolni.

egerészölyv 2010.08.11. 14:23:18

@NemesekErnyo: ne a doktor döntse el, hogy mire dobok ki 3 és fél órát feleslegesen.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:23:24

@egerészölyv: Sokadszorra megtörténvén elképzelhető, de hidd el, nem bír nevelő hatással a következő alkalomra.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:24:26

@egerészölyv: Ahol feleslegesen dobsz ki 3 és fél órát, oda ne járj.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:24:54

Egyébként hadd meséljek én is. Első gyerekem születésekor egy másik kismama mesélte az asszonynak, hogy ők 70 ezer forint védelmi pénzt fizettek az orvosuknak, és további 70 ezret a kórházban a szülészeti osztályvezető főorvosnak, hogy engedje az amúgy nem ott dolgozó szülésznek a szülés levezetését. Végül a szülést nem ő vezette le, hanem egy ott dolgozó ügyeletes orvos, mert ugyebár a 2x70 ezerbe nem fért bele, hogy ha eljön a szülés ideje, akkor a méltóságos doktor úr befáradjon dolgozni fél órára. 140 ezer a semmiért! Mi ez, ha nem védelmi pénz?

egerészölyv 2010.08.11. 14:25:12

@NemesekErnyo: nem nevelni kell a beteget. Mert egyszer gondol egyet, és ő kezdi el nevelni az orvost. De akkor vér fog folyni.

OftF 2010.08.11. 14:25:51

@NemesekErnyo: Már hogyne számítana, hogy milyen irányban közlekedik a pénz! Pont ez alapján lehet megállapítani, hogy ki a szolgáltató és ki a szolgáltatást igénybe vevő. Ez alapján dől el, hogy felháborodhatok-e, ha a megbeszélt időpontot rendszeresen nem tudja egy orvos tartani. Ez alapján háborodhatsz fel, ha ehetetlen kaját szolgálnak fel neked egy étteremben.

egerészölyv 2010.08.11. 14:26:09

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: ez is meglehetősen tipikus. Egyébként azt hiszem, ilyenkor risztelnek.

Bmw 2010.08.11. 14:26:33

ingyenes egészségügy: Az öregem agyvérzést kapott. 5napot volt az intenzíven, azt mondták minden rendben. Bal oldala lebénult. Átrakták a krónikus
belgyógyászatra, 30nap napi 1500ft,
utána 30nap napi 2000ft, utána minden nap 2500ft.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:26:38

@egerészölyv: a névválasztáson egy ideje túlvagyok. :) De miért pont pacal? Játékos visszaolvasás pébetűvel kiegészítve? :)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:26:48

@Viviparus:

"Én meg 2 napja láttam a fizetési jegyzékem, amin majdnem 70.000 ft TB hozzájárulás van. Fizetek a szolgáltatásért, így a rendszeresen! késő orvos viselkedését nem igazán találom tolerálhatónak.
Én elhiszem, hogy 2 napja nem láttál anno ágyat, de ehhez a betegnek mi köze van?"

És ahhoz, hogy te személyesen fizettél TB-járulékot, az orvosnak mi köze van?

Twisk 2010.08.11. 14:27:39

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Az a fogorvosom lesz. Őt nem bántanám amíg ki nem cibálta a bölcsességfogamat. :(
De erre van egy vicc: Egy hölgy a fogorvosi székben ülve elkapja a fogorvos "csomagocskáját". Az orvos zavartan jelzi: "Asszonyom, Ön éppen a tökömet markolja!" Mire a hölgy: "Igen doktorúr, és most mindketten gondosan ügyelünk arra, h. ne okozzunk a másiknak fájdalmat!" :)

egerészölyv 2010.08.11. 14:28:23

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: azért pont pacal, mert az nem lacaszerű. Mondhattam volna górugrányt is, csak akkor megsértődsz.

phoenix102 2010.08.11. 14:29:37

@Viviparus: "A rendszer rossz, így minden egyes ilyen - akármennyire is úgy gondolod, hogy "a betegnek nem kell mindent kommentálnia" -esetből legyen is poszt és felhördülés."

én is összeírhatom, ha gondolod, hogy hány beteg viselkedik naponta minden ok/várakozás/kellemetlenség stb nélkül bunkó módon az asszisztensemmel, vagy velem. Kb a betegek fele nem köszön, ne vizsgáljam meg, hagyjam békén, találjam ki anélkül mi a baja ő siet. Megköszönni valamit az luxus. És még sorolhatnám, a legdurvább esetekig. Ha egy ilyen késésből poszt lett, akkor lagyen ezekből is. Ja, hogy a másik oldal az nem érdekes, mert ugye a betegnek csak joga, az orvosnak meg csak kötelessége van ugye?

A TB-det pedig az OEP-nek fizeted, velük beszélgessél róla, hogy hova kerül, nem a kórházi orvos dolga, hogy melyik döntéshozó hova teszi rossz helyre a pénzedet.

Twisk 2010.08.11. 14:29:49

A blogmotort is fel kéne pofozni.....

Level7 (törölt) 2010.08.11. 14:29:50

Sajnálom a posztolót, hogy így alakult a helyzet, de ez közel nem példa nélküli...

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:30:42

@egerészölyv: Ahha. Így érthető. Igen, valóban az. Egyszerű hétköznapi maffia.

Twisk 2010.08.11. 14:32:36

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Ahogy én remegek a fogászaton, még be sem kellene a flexet kapcsolni.:)

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:34:11

@OftF: Akkor a minimálbéres adófizetőknek minimál ellátás jár?

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:35:27

@egerészölyv: Miért nem lehet? Megyén belül bárhová, azon kívül indokolt esetben.

Twisk 2010.08.11. 14:35:39

@NemesekErnyo: Miért? Para nélkül nem azt kapunk?:)

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:36:00

A minap jogsit hosszabbíttattam. A kormányzati portál szerint 6400 forint az egészségügyi vizsgálat díja. Elmentem a dokihoz, kezdődött a vizsgálat. Mondta hogy takarjam le a balszemem és olvassam neki sorban a számokat. Én erre végigolvastam neki az alsó sort. Ugyanez másik szemmel. EKG, vérnyomás+pulzus. Ha ugyanezt egy szívritmuspanasszal érkezve csinálja nekem végig, akkor ingyen van, de így elkért 6550 forintot. Számla nuku, hivatalos papír kiállítva. Az ocsmányirodában már csak ezt kérték. Fasza kis intézményesített zsarolás. Ha nem fizetsz az "ingyenes egészségügyben", nem kapsz jogsit.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:37:32

@Twisk: Csak követtem egy remek gondolat fonalát. Mármint a "mi adónkból éltek" típusút :)

Jim Raynor 2010.08.11. 14:38:54

@phoenix102:

oh értem. tegyük fel, hogy nem köszönsz a Tescóban a pénztárosnak, akkor ezek szerint neki joga van félórára eltűnve téged megváratni, majd visszatérvén még bunkó módon is viselkedni?

" TB-det pedig az OEP-nek fizeted, velük beszélgessél róla, hogy hova kerül, nem a kórházi orvos dolga, hogy melyik döntéshozó hova teszi rossz helyre a pénzedet."

ja, de akkor ti is az OEP-en verjétek le azt, hogy kevés a pénzetek, sok a munkátok, bla-bla-bla, és ne a betegen.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:39:32

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: 40 év alatt 6550 Ft. A kormányzati portál tré :) Az ocsmányirodában + 4000 Ft.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:40:06

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

A jogosítvány meghosszabbítását nem fizeti az OEP.

A 6500 forint egyébként meglehetősen alacsony összeg azért az ellátásért, amit kaptál, örülj, hogy az állam ennyire pofátlanul kis díjat kényszerít az orvosokra.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:40:15

@NemesekErnyo: Nincs minimálbéres adófizető. A jelenlegi minimálbérből ugyanis nem lehet megélni, aki ennyit vall be, az egyértelműen hazudik. Persze a banknak odaadják a hamis 400 ezer nettós jövedelemigazolást, hogy aztán kapjanak lakáshitelt, aminek a havi törlesztője 70 ezer. Utána meg sírnak, hogy az 50 ezres hivatalos bejelentett nettó fizetéséből 70 elmegy a csúnya banknak. Persze, a bankokat is fel kellene robbantani, de az ilyen médiában mutogatott adócsalókat is. Meg azt a sok buta zombit, akire az ilyen hatásvadász olcsó bulvárriportokkal hatni lehet.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:41:08

@Jim Raynor: Nem előre szoktunk hellózni neki, de ha már odaérünk, általában köszönünk egymásnak. Volt már rá példa, hogy nem köszönő beteget vissza kiültettek a padra? Ha igen, azonnal jelezni a betegjogi képviselőnek.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:42:27

@radiologus.hu: Akkor még egyszer: számla nuku. Ez a pénz teljes egészében ment a doki zsebébe. És mi az hogy nem fizeti az OEP? Ez egy egészségügyi vizsgálat, ami az orvosnak dolga. Magához a jogosítvány meghosszabbításához nincs is köze, azért külön 4000 forintot kellett fizetni az ocsmányirodában.

Bikli néni 2010.08.11. 14:42:49

@phoenix102: Írd meg nyugodtan! Despi kiteszi. Sok mindenről megy a vita ezen a blogon, de néhány dologban az olvtársak elsöprő többsége egyet ért. Többek között abban is, hogy sokszor a beteg a pokróc, és/vagy amit megkap az eü személyzettől, azt sokszor meg is érdemli.

Twisk 2010.08.11. 14:42:57

@radiologus.hu: Konkretizálnád, h. mit is kapott ezért a "pofátlanul kis díj"-ért?

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:43:12

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Hazudik, csal, lop, korrumpál.... izé... mérce... ööö.... hogyan is?

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:45:52

@radiologus.hu: Az idő amit rám szánt a doki, az 5 perc volt. Az EKG fogyasztott némi elektromos áramot, az a 10 másodperc alatt mondjuk 3 (HÁROM!!!) forintot. Tényleg, mi is az az ellátás, amiért a 6550 "pofátlanul alacsony"?

Bikli néni 2010.08.11. 14:46:38

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Kicsit sarkítva a dolgot: az egészséges élethez alapvető, alkotmányos jogod van. Ezért van az, hogy minden biztosítottnak jár elvileg ugyanaz az ellátás, függetlenül attól, hogy mennyit tett vagy tesz bele a közös kalapba.
Azért viszont senki nem böködi a hátadat vasvillával, hogy jogosítványt szerezz, vagy hosszabbíts. Ez a te magánügyed, teljes mértékben rajtad múlik, hogy akarsz-e élni vele. A szívpanasz viszont teljesen más dolog. A lejárt jogosítványba nem lehet belehalni, egy ki nem vizsgált szívbe igen.
Van, amit nem térít a TB. Jogosítványt, fegyverviselési engedélyt, szépészeti beavatkozást, satöbbi. És szerintem ez így is van jól. (De ha ez vígasztal, az enyémet is hosszabbítani kell jövőre :))

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:47:15

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Hogy nem kaptál számlát, az az adójogszabályok megsértése.

A jogosítvány hosszabbításához szükséges orvosi vizsgálat nincs benne az OEP által finanszírozott ellátások körében. Pont. Nézz utána a jogszabályoknak.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:50:01

@Twisk:

Vérnyomásmérés 5000
Szemészeti áttekintő vizsgálat 5000
Belgyógyászati fizikális vizsgálat (kop+hallg) 5000
EKG elkészítése és értékelése 8000

Ezek a kb. reális díjak.

Mindezekért összességében 6500 forintot fizetni iszonyatosan kedvezményes csomagár.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:50:10

@radiologus.hu: Azaz a jelentésben az ehhez tartozó BNO kódot, és ellátás okát megjelölvén a TB nem is ad finaszírozást. Talán néhányan nem tudják itt, de az érvénytelen jogviszonyú páciensek után sem, mert feltételezik, hogy ők vastagon fizettek. A számukra elérhető vizsgálatoknak számlás tarifája van, de általában elkezdődik a nincsen pééénzem nóta.

phoenix102 2010.08.11. 14:50:45

@Jim Raynor: én nem szoktam a betegen leverni semmit, fordítva annál inkább (miért ilyen rendetlen a kórház, miért 20 évesek az ágyak, miért potyog a vakolat - mert ugye én vagyok a kőműves és én nem csinálom meg). És nem értem a " ti" megszólítást a részedről. Még tudtommal csak egy személyiség lakik bennem. És szerintem olvass vissza, hogy hol kezdődött a történet, amiből látszlóag csak egy mondatot olvastál/értettél meg. Arra próbáltam rávilágítani (csak mégegyszer, hogy értsed), hogy a betegek jó része eléggé zaklatott módon érkezik meg a szakrendelésre (beteg, fáradt, siet, rosszul érzi magát), ami érthető, de én is joggal elvárhatom, hogy ő se rajtam töltse ki a dühét/idegességét vagy amit akar.
A fizetést pedig a közalkalmazotti bértábla határozza meg, nem az OEP.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:51:08

@Bikli néni: Még egyszer (immáron harmadszor): ez egy orvosi vizsgálat volt. Hogy ez dolga-e a dokinak vagy sem, azt nem az dönti el, hogy belehalhatsz-e a kihagyásába vagy sem. Egy egyszerű influenzával is ellát ingyan a doki, pedig abba sem halhatsz bele. Sőt! Ha egy hipohonder idióta vagy, és bemész a dokihoz hogy ugyanezeket a vizsgálatokat végezze el, akkor is ingyen köteles ellátni. Itt a 6550 forint egy olyan díj, ami megy a doki zsebébe adózatlan tiszta bevételként, ráadásul törvény által kötelezően. Magához a jogsi meghosszabbítási hivatalos procedúrához nincs köze, annak a díját az okmányirodában külön fizeted.

cenzorilla 2010.08.11. 14:51:43

@egerészölyv:

Idáig a vicc. Jó?

Ennél tovább ne fűzzétek, mert élek a jogaimmal

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:51:52

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Ld. eggyel fentebb.

És mennyiért is cserélnek ki neked egy csapot vagy javítanak egy mosógépet? Csak hogy lásd, mennyire olcsón megúsztad.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:52:49

@NemesekErnyo:

Akkor a "niiincsen péénze, niiincs ellátás" nótát kell fújni.

Twisk 2010.08.11. 14:53:11

@radiologus.hu: Akkor a patikában miért mérik meg ingyen a vérnyomásomat? Eskü átképeztetem magamat..... Veszek egy vérnyominger mérőt és 3000-ért mérek boldognak-boldogtalannak. :)
Ne is haragudj, de ezek arcátlan számok. Nem reálisak, hanem "húzzunk le mindenkit akit lehet" típusúak.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:54:07

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: A 6550 Ft-ot nem az orvos állapítja meg, hanem a kormány, minisztérium, illetékes személy, mittudomén, mindenütt ennyi az ára.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:54:59

@Twisk:

A patikában azért mérik meg a vérnyomásodat ingyen, mert ez a marketingük része.

NemesekErnyo 2010.08.11. 14:55:25

@radiologus.hu: Magyarországon az APEH az ingyenmunkát bünteti.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:56:25

@Twisk:

OK, mennyiért cserélnek nálad ki egy csapot? És mennyiért javítják a mosógépet? Netán mennyiért rakják le a kertedben a térkövet?

Twisk 2010.08.11. 14:56:44

@radiologus.hu: Nem fogok veled vitázni.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 14:56:48

@radiologus.hu:

"Vérnyomásmérés 5000"
He? Kézi pumpás ezeréves vérnyomásmérővel, 30 másodperces munka. Ez 600 ezres (!!!) óradíj, költség nélkül.

"Szemészeti áttekintő vizsgálat 5000"
Mi van? 15 másodperces munka, amit ráadásul én végzek. Két számsort végigolvasok. Ezt nevezet "áttekintő vizsgálatnak". Végül is áttekintettem egyik szobából a másikba... EGYMILLIÓKÉTSZÁZEZRES óradíj (!!!!!!).

"Belgyógyászati fizikális vizsgálat (kop+hallg) 5000"
Na hagyjuk. 10 másodperc, számold ki az óradíjat.

"EKG elkészítése és értékelése 8000"
Végül is itt volt a dokinak 3 forint (!!!) költsége, valóban reális a KÉTMILLIÓNYOLSZSZÁZNYOLCVANEZRES óradíj.

Szerintem ezt számold újra, ennyit még George Soros sem keres.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:57:25

@NemesekErnyo:

Hát épp ez az, szépen kimegy a rendelőből, és addig nem jön vissza, amíg nincs nála megfelelő összeg (díjtáblázat a váróban a faliújságon megtekinthető).

Twisk 2010.08.11. 14:57:54

@radiologus.hu: Kicsi kincsem..... ÉN közalkalmazott vagyok. Néha eszünk. Térkőre nem fussa...:)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 14:58:54

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Elvileg legalább 20-25 percet kellett volna veled dolgoznia a kollégának.

Akkor meg konkrétan az lenne a bajod, hogy miért molyolt ennyit. :-)))

Twisk 2010.08.11. 15:00:25

@radiologus.hu: És ezt vehetjük "fenyegetésnek" is? :)

NemesekErnyo 2010.08.11. 15:00:54

@radiologus.hu: Megyek utánad :) A beszélgetést ezennel befagyasztom!

Level7 (törölt) 2010.08.11. 15:01:46

Én egyébként azt szeretem, mikor átmennék munka után feliratni az állandó kis gyógyszeremet.... És nem sikerül, mivel fél7 és 8 között három embert hív be a kedves orvos, amiből kettő együtt megy be, és az egyértelműen kihallatszódó beszélgetésből a nem retardált versenyző rájöhet, hogy az orvos barátnői jöttek beszélgetni... (persze ebben én is hibás vagyok, hogy balga módon aznap megyek az orvoshoz, mikor már nincs, mert előtte nem tudom összeegyeztetni a melóból való hazaéréssel, mert messze lakom)
És először 3/4 8kor csak jelzem az asszisztens hölgynek, hogy ne haragudjon, esetleg szólna e a doktornőnek, mert szükségem lenne a gyógyszerre, és 8ig van gyógyszertár a közelben, hogy ki tudjam váltani... 8 után már tajtékozva mondtam a magamét a telefonba, kérve a családot, hogy átmennének e érte másnap az orvoshoz, mert lévén dolgozom, nem fogok tudni... addigra már inkább becsukta az ajtót az asszisztens...
Egy idő után megjelent a recepttel.
Állandóan szedendő gyógyszerről beszélünk... tudja az orvos. Mondtam hogy elfogyott...
És akkor induljon neki az ember az ügyeletes gyógyszertárnak valahova...
Vagy hagyja ki a gyógyszert... mert ő leszarja.

szabidoki 2010.08.11. 15:02:20

Már elnézést, hol vannak a moderátorok, mikor ilyen kommentek születnek: @Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: "Tessenek hát kérem házi feladatként felpofozni mindenkinek egy orvost! Még ma! "

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 15:02:49

@radiologus.hu: Hagyjuk! El vagy szállva, gondolom a radiológiai magánrendelődben te sem utasítod vissza a védelmi pénzt, legfeljebb adsz számlát érte. De a realitásoktól nagyon messze jársz.

Csirke72 2010.08.11. 15:03:10

Ez magyarország. Ilyet pl. németben nem hallasz, söt a kisfiam minden alkalommal kap valami meglepetést a dokitól, még az ügyeleten is....

Hajrá. Ez az ország egyre cikibb...:((((

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 15:04:01

@szabidoki: Miért, szerinted hol vannak a moderátorok, amikor egy provokatív blogban egy borotvált nemiszervű pucér apáca megjelenik, és ezt a posztot az index címlapon reklámozza?

Tina0611 2010.08.11. 15:04:58

Azért nem minden orvos késik. Az én háziorvosom mindig előbb ott van, mint a rendelés kezdete. Ilyenkor adja be pl. az injekciókat, hogy ne a rendelési idő teljen vele. A rendelő melletti postaládába pedig be lehet dobni a recept-kéréseket. Azok a másnapi rendelés kezdete előtt fél órával már átvehetők az asszisztenstől.
Igaz, ha hirtelen megbetegszik az ember, és nincs időpontja, akkor akár 2 órát is kell várni, de egyébként működik a dolog.

Rotoxis 2010.08.11. 15:05:23

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Az idő amit rám szánt a doki, az 5 perc volt. Az EKG fogyasztott némi elektromos áramot, az a 10 másodperc alatt mondjuk 3 (HÁROM!!!) forintot.

Ami neked 5 perc volt, az a kint ülőknek legalább egy óra. Egyébként pedig az általd leírt vizsgálat az adminisztrációval együtt úgy kb. 20-25 percig tarthatott.

A 3.- Ft-os költség igaz, ha te vitted az EKG-t és magad értékelted.

Fizetni meg azért kell, mert olyan alkalomból mentél vizsgálatra, ami magánügyed volt és nem betegség miatt kertested fel az orvosodat.

Tina0611 2010.08.11. 15:06:32

@Csirke72: Az én gyerekeim is kaptak különféle matricákat, míg kicsik voltak. Itthon. Magyarországon.

szabidoki 2010.08.11. 15:06:44

@Level7: és mi lenne, ha nem az utolsó pillanatban jutna eszedbe, hogy elfogy a gyógyszered?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 15:07:19

Szeretnék végre (a reményeim szerint) 10% jó fej orvosról is olvasni valami sztorit, mert a fenti történet és az ehhez hasonlók, az agresszív állatot hozzák ki belőlem.

Most ott tartok, ha szembejönne egy orvos, leütném. És ez nem jó.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 15:07:46

@Rotoxis: Ez az! Megtaláltuk mi, buta prolik az újabb sztereotíp ellenségképet: azok a k**va autóvezetők! Miattuk van az egészségügy minden baja, miattuk kell órákat várni a rendelőben, és különben is: büdös az autójuk, meg fúj, meg boaaaaaaaa... :)

egerészölyv 2010.08.11. 15:08:43

@NemesekErnyo: sancta simplicissima - ha már latinul beszélünk...

Van idős atyádnak (85 éves) egy undorító görény háziorvosa. Mit teszel? A képedbe röhög, hogy nyugodtan vidd egy másikhoz... Azonban senki más nem vállalja, hülye is lenne kínlódni egy 85 évessel...

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 15:09:18

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: De jó. Amíg 90%-a a hazai orvosoknak ilyen, addig jó. Na bumm! Lesz 10% szenvedő kissebbség, akik majd erősítik a szabályt.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:10:00

@egerészölyv: ez egy jogos felvetes hogy a vizitdijat ki is kapja meg...
ez korhaz lett volna amugy vagy szakrendelo?
leirtam utana hogy nem a vizitdij lett volna az egyeduli udvozito, hanem az egesz egeszsegugyi rendszer, piaci alapon, piaci mechanizmusokkal

amugy ha egy szakorvos sok beteget ellat es betegenkent nem csak a TBtol hanem kemeny kessbe is kap a szakrendelo, akkor nem az lesz, hogy az az orvos aki duplaannyit lenyom az jobban lesz "megbecsulve"?

ja vagy a Zegészségügy az nem penzre megy, nem piaci alapon, persze a doki ebben az esetben igy is ugy is megkapta a havi fizujat, hat minek strapalja magat :)))

Csirke72 2010.08.11. 15:10:50

@Tina0611:

Itt nem a matricán van a hangsúly, hanem a végtelene kedvességen és türelmen amit akár én felnött fejjel felteszek a dokinak és türelmesen válaszol.
Akár a gyerekdokinak is tehetek fel kérdést magammal kapcsolatban mig a kicsit vizsgálja és felettébb kedvesek...
Ez németország!

Ismerem a magyarországi orvosok hozzáállasát.... volt már korábban szerencsém hozzájuk.....

Ilyen stilust itt meg sem engedhet magának mert azonnal kibasszák, mert és miért nélkül...

egerészölyv 2010.08.11. 15:10:53

@cenzorilla: aha. Ugye te is rettegsz a cenzúrától, r. Fidesztől, a szólásszabadság alkonyától?

Twisk 2010.08.11. 15:10:54

@egerészölyv:

"Hajdanócok kora
(Kövületekről és kövült szavakról)

“Hanák és Mihálka, ti spanyol csizmái, ti kificzamítói a magyar ifjúság józan eszének!” Szarvas Gábornak, a magyar nyelvet pallérozó Magyar Nyelvőr szerkesztőjének sorait idézzük, 1877-ből. Volt egy korszaka a magyar tudománytörténetnek, valamikor a múlt század közepén, amely nélkül ma nem mondhatnánk azt, hogy adag, hogy csavar, eredmény, gyógyszer, higany, hőmérséklet, kísérlet, működik, rokonszenv, tanár. Más műszavai, megnevezései könnyűnek találtattak, vagy kikoptak a nyelvből, kérdőjeleit azonban ránkhagyta: miért és mennyiben volt zsákutca a fiahordó górugrány, a súlyföld, a torolvány, a röpújj? Történhetett volna-e másként? A magyar őslénytani szakszókincs történetéhez kapcsolódó írást Mihálka Antal emlékének ajánljuk."

www.szekelyfoldert.info/sznm/jutalom/hajdanoc.htm

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:11:30

@radiologus.hu: "A jogosítvány meghosszabbítását nem fizeti az OEP."

elmentem, semmit nem csinalt a doki
azert igenis sok az a 6500 Ft

egerészölyv 2010.08.11. 15:12:03

@radiologus.hu: hagyjuk már ezt a "hitlermégrosszabbbácsivolt"-érvelést...

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 15:12:16

@pakesz: "leirtam utana hogy nem a vizitdij lett volna az egyeduli udvozito, hanem az egesz egeszsegugyi rendszer, piaci alapon, piaci mechanizmusokkal"

Ahol ez működik 30 éve, ott mostanában látják be, hogy ez igazából nem működik. Nagyon lejárt lemez ez így 2 év után, azt hittem már túl vagyunk ezen.

egerészölyv 2010.08.11. 15:13:00

@szabidoki: azóta megjelent cenzorilla, ne aggódj.

epres négercsók 2010.08.11. 15:13:43

@szabidoki: Itt vagyok, kiszedtem. Csak más dolgom is akad így napközben ;)

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: nem egy kommentedet szedtem már ki. Tessék kicsit visszavenni a hangnemből. Köszönöm.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:13:47

@Tina0611: "Azért nem minden orvos késik. Az én háziorvosom mindig előbb ott van, mint a rendelés kezdete. Ilyenkor adja be pl. az injekciókat, hogy ne a rendelési idő teljen vele."

a haziorvos per kopf kapja a penzet neki erdeke hogy meg legyenek az emberek vele elegedve, ez a fenti eset szakorvos volt
igy a peldad kicsit sarkitva olyan mint amikor en azt mondanam, hogy minden doki kap paraszolit, meg a korboncnok is :)))

szabidoki 2010.08.11. 15:13:55

@pakesz: 300 Ft-jával irdatlan sok beteget el kellene látni, hogy érdemi mennyiségű pénzt lássanak belőle. A kórházaknak nem is volt különösebben nagy bevételük a vizitdíjból, pár milliót szedtek össze évente, viszont a kórházak költségvetése jellemzően milliárdos nagyságrendű.

Twisk 2010.08.11. 15:14:04

@Csirke72: Hát ezért nem megy ki jó néhány külföldre.:)

(Na, meg azért, mert a család, stb. ide köti, vagy csak egyszerűen maradni akar)

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:15:08

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: TENYLEG ???
Finnorszagban is belattak hogy a piaci mechanizmus nem mukodik?
kuldjel mar linket rola, mert addig csak tomeny butasagnak tunik amit lehelsz

phoenix102 2010.08.11. 15:17:12

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: Elvittem a kocsit szervízbe égőt cserélni, mert plombálva van a fényszóró hátlapja, nyitáskor törik.
1 perc volt a csere, 10.000 Ft-ot fizettem. Akkor a szervíz óradíja a logikád szerint 600.000 Ft. Ahhoz sem kell semmi, mivel ez csak a munkadíj volt. Két kézzel csnálta, láttam. A plombáért 200 Ft-ot fizettem külön.:) Gratulálok a számításhoz. Ez aztán komoly érv. Ja és voltam közjegyzőnél is. Hitelesíttetni. Beattam a papírt, 1 perc mulva visszakaptam a számlával egyetemben. Pecsétnyomás + fénymásolás 30 mp volt, 12e-t fizettem. Akkor a közjegyző most szerinted 1.440.000 Ft óradíjért dolgozik? Tiszta óvoda. :))
Az én apukám úgyis erősebb.

egerészölyv 2010.08.11. 15:18:52

@pakesz: nem látok erkölcsi különbséget kórház, szakrendelő és házi orvosi rendelés között.

Sőt, kapaszkodj, a magánorvosok sem ma született bárányok. Mondok is egy vicceset. A sérvműtétre kapnak európai pénzeket azzal a kikötéssel, hogy a betegtől nem kérhetnek érte pénzt. Erre mit találnak ki ezek a cukik? Előtte KÖTELEZŐ SZAKTANÁCSADÁS tízezerért, ami abból áll, hogy indokolás nélkül közlik veled, nem vállalják a műtétet. Kész. - Menjen állam bácsihoz, ha valami nem tetszik - röhögik a képedbe.

szabidoki 2010.08.11. 15:19:07

@pakesz: egyrészt kormányrendelet szabja meg az árakat, illetve hogy mit fizet a tb és mit nem, de szemléletesebb a régi vicc az autószerelőről, a kalapácsról meg az 1001 Ft-os munkadíjról...
@Csirke72: ez szép, csak német földön a magyar fizetés sokszorosáért dolgoznak jóval kevesebbet. Ki kellene itthon is próbálni, hogy 10x annyi pénz, betartjuk a heti 40 órás munkaidőt. Szerintem a kollégák többsége szépen kisimulna, nyugodtan lehetne kérdezni, beszélgetni... :)

Twisk 2010.08.11. 15:19:23

@phoenix102: "visszakaptam a számlával egyetemben."

Na, ez a nem mind1.

egerészölyv 2010.08.11. 15:20:30

@Tina0611: persze hogy nem minden doktor késik. A múltkor az urológián ott ült egy mellettem, ő is a sorára várt, hajszálpontosan érkezett. Ügyvéd volt amúgy.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:21:02

@szabidoki: hmm...
ez szakrendeles volt?
az is csak 300 Ft lett volna?

15% -ra kell az onerot beloni az mar elegge nagy penz, es ne feledjuk ha a betegnek ki kell fizetnie valamit egy szolgaltatasert akkor tudatosabb lesz, igy oda vezet hogy a rossz/flegma orvosokhoz nem mennek, illetve nem lesz az hogy csak ugy brahira beirjak a korhazak az ellatast, hiszen az nem csak ingyen van hogy a beteg alairja a lapot hogy midnennel ellattak!!!

tehat ez a vizitdij nem a 300 Ft -rol szolt hanem sokkal tobbrol(osszegben is!!!)
ne mondd mar komolyan hogy egy szakorvos is korrekt hogy 300 Ft legyen mint egy mezei haziorvos!!!
nem tagadom rosszak voltak a reszletek, de Orban nem a reszleteket kritizalta hanem az egeszet
ezert mondtam, tessenek Szent Orban Nagyurhoz menni es jol kepen torolni

cenzorilla 2010.08.11. 15:21:28

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Utolsó figyelmeztetés! Kitiltalak ha nem hagyod abba!

egerészölyv 2010.08.11. 15:22:05

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: hamarabb ütnek ők le téged, emiatt ne aggódj. De hagyom a fr@ncba, cenzorka megsértődik a végén.

cenzorilla 2010.08.11. 15:22:38

epreske, ha itt vagy én kilépek, beteszünk itt egymásnak :)))

egerészölyv 2010.08.11. 15:23:13

@Twisk: köszönöm!

Na, erről beszélek.

:)

Csirke72 2010.08.11. 15:23:35

@Twisk:

Nálam más szempontok vannak. Magasan jobb jövedelmek amiböl a család profitál, megbecsült ember, magas nyugdij, emberi módon való megélhetés...

A család pont, hogy kényelmesebben tud külföldön élni, no stressz.

Az pedig, hogy otthon szeretne élni az faszság. Mindenki otthon szeretne élni, na de nem a fertöben és az erkölcstelen korrupt hazafik között.

Otthon is lehet élni, mikor 50-el hazamész és csak megmosolygod a magadfajta "otthon akarok élni" emereket akik a nagy magyarságuk lévén még 70 évesen is gályáznak....

egerészölyv 2010.08.11. 15:23:49

@pakesz: 6500? Akkor te gyerek vagy... :(

Csirke72 2010.08.11. 15:24:34

@szabidoki:

Akkor nem kell dokinak menni:)
Senki sem erölteti....

Aki orvosnak megy tisztában van a körülményekkel....

Level7 (törölt) 2010.08.11. 15:25:18

@szabidoki:

hidd el, nem gyakran fordul elő...

Csirke72 2010.08.11. 15:25:48

@szabidoki:

Na meg akkor külföldre kell menni. Hidd el itt tártkarokkal várják a munkaeröt:)

mothe 2010.08.11. 15:26:44

@Dr.laikus PhD: könnyű rajta eligazodni, elég ocsmány, felsőbbrendű hozzállása van.

Twisk 2010.08.11. 15:27:12

@Csirke72: Ez a Te véleményed. Ugye azért megengeded, h. másnak más legyen? :)

epres négercsók 2010.08.11. 15:27:57

@cenzorilla: Még egy órát vagyogatok, de utána ne menj messzire, mert innen egyenest a dokihoz visz az utam... reggel óta alig élek :s

Csirke72 2010.08.11. 15:30:05

@Twisk:

Ez nem vélemény, ezek tények.

Nem nyöszörögni kell, hanem lépni ha nem felel meg a helyzeted.

De ha neked tetszik ez akkor hajrá.

A magyar ember hajlamos megideologizálni miért marad a posványban(mert pl. Budapest is annyira lepukkadt az utóbbi években, hogy az ember mély depresszióba zuhan ha 1x Pestre kavarodik 1 évben)....

Twisk 2010.08.11. 15:30:05

@egerészölyv: Az "újmagyar" kifejezéssel csínján bánni.:)
Lásd Mária Terézia "Regulatio Cigarorum" rendeletét.

Bocsos sorry az OFF-ért!

Csirke72 2010.08.11. 15:30:38

@Twisk:

Asszem ez nem csak az én véleményem, külömben nem lenne ez a blog:)

mothe 2010.08.11. 15:31:11

@szabidoki: szokás szerint, szívem, nem észrevételt tettél, hanem a jellemedből fakadó rosszindulat tett megjegyzést:

„Ha már ennyi okos pszichológus összegyűlt itt a kollégát elemezni, hadd tegyek én is egy észrevételt: nem lehet, hogy a kamaszkori probléma azzal kapcsolatos, hogy a leányzó sehova nem mehet egyedül, mindenhová kísérik? Esetleg netán a kollegina ezt meg is mondta...”

egyébként mint minden más embernek, az orvosnak is úgy kell megszerveznie a másodállását, hogy ne ütközzön a főállással. erre nincs mentség, se az, hogy valaki orvos, se az, hogy jaj szegény rákényszerült a másodállásra. aki ezt nem képes megszervezni, annak jár a bünti. nálunk is, nálatok is.

Twisk 2010.08.11. 15:31:45

@Csirke72: Rólad most az jutott az eszembe, amit az egyik kollégám szokott mondani:

"A vélemény olyan, mint a végbélnyílás. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra."

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 15:32:31

@cenzorilla:
Megosztanád velem a cenzorálási szempontjaidat?
Az enyém "sértette" a blog olvasóit?

szabidoki 2010.08.11. 15:32:56

@Csirke72: akkor meg ne legyen itthon orvos? Szerinted mennyire reálisan ítéli meg a helyzetet egy 16 éves kamasz, amikor eldönti, hogy orvosira szeretne menni?
A másik kommentedre válaszolva, egy másik poszthoz beírtam, de ide is be kell, hogy idén az első félévben kb. 400 orvos ment külföldre dolgozni. Összehasonlításképp, az évente az egyetemről kikerülő, végzett orvosok száma kb. 600.

Twisk 2010.08.11. 15:33:24

@Csirke72: Ahha. Tehát ez a blog azért van, h. fikázzuk azokat akik Magyarországon élnek. Értem. Eddig mást gondoltam, de köszi, h. szóltál. :)

egerészölyv 2010.08.11. 15:34:02

@Twisk: mea culpa! (Továbbra is bírom a latint.)

Twisk 2010.08.11. 15:35:46

@egerészölyv: Én már azt se merem leírni amit leírok. Jobb a béke. Vagy a béka. Bár ez mind1.:)

epres négercsók 2010.08.11. 15:36:07

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Nem tudom, cenzorilla itt van-e még. Addig is, míg kiderül, javaslom olvasásra a blogszabályzat 2. pontját.

praxis.blog.hu/2010/06/23/blogszabalyzat_7

Twisk 2010.08.11. 15:37:18

@Csirke72: Remek. Eklatáns példa arra, h. kiket nem siratunk ha nincsenek itt. Egyébként nem tudom, h. mit akarsz tőlem. Te ott és ez így van jól. Akadj le rólam csibe. :)

Csirke72 2010.08.11. 15:38:01

@egerészölyv:

Nem baj. Nálink ezt igy nyomják:))))

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:38:29

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

"hanem az egesz egeszsegugyi rendszer, piaci alapon, piaci mechanizmusokkal"
mondjuk tenyleg ezt irtam le :)
hat elnezest :)
nem nem csak a teljes lehet piaci alapon, az tenyleg amerika :)

kistaska.tatk.elte.hu/cikk.php?cikkid=551
"A bismarcki rendszer elvén működő egészségügyi rendszerrel rendelkezik Ausztria, Franciaország, Németország; a Beveridge modell elvén Anglia, Dánia, Finnország, Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország, Svédország egészségügye
...
A rendszerben a köz- és magántulajdon hasonló arányban részt vesz, ezen kívül a magánbiztosítások száma alacsony. A piaci szerep létezik, azt az állam szabályozza"

bocsi tenyleg nem az amcsi modellt akartam irni, hanem amikor reszlegesen bevezetik a piacot

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 15:38:48

@epres négercsók: Olvastam. A második pont harmadik bekezdése lehet esetleg(!) érvényes a moderált kommentemre. Bár nem történt közvélemény kutatás, kit sértett.

szabidoki 2010.08.11. 15:38:51

@Csirke72: , @Twisk: van annak bája, mikor két ilyen főokos egymásnak esik :)
Sebaj, addig sem engem szapultok :)

Twisk 2010.08.11. 15:39:31

@Csirke72: Te pedig az vagy, aki több ponton megsérted a blogszabályzatot mások minősítésével. :)

szabidoki 2010.08.11. 15:40:24

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: amiket te szoktál írni, az nem annyira sértő, mint inkább fájdalmas...

pakesz (törölt) 2010.08.11. 15:41:30

@egerészölyv: "nem látok erkölcsi különbséget kórház, szakrendelő és házi orvosi rendelés között."

en nem ertek annyira hozza, van nemi ralatasom, de az egesz rendszer rohad :(
ezt meg kellene valtoztatni, de most is mi megy? mi lesz a mostani valasztasi ciklusban? nekialltak bevaltoztatni?
amugy az egeszsegugy az tipikus komcsi orokseg, mint a mezogazdasag vagy a MAV, vagy a kozigazgatas
ezekhez nem nyultak meg hozza erdemlegesen, es az a baj hogy lassan fognak, meg menni fog a maszatolas...

Twisk 2010.08.11. 15:41:55

@Csirke72: Nyugavér csikánó.:)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.08.11. 15:43:45

@phoenix102: Ez nem mostanában lehetett, az utóbbi legalább 5 évben, ha jól tudom, az első 24 hónapot az állam fizette, a kórház a többit.

egerészölyv 2010.08.11. 15:43:49

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Én...?!?! Szolidaritás az orvosokkal?!!!! Valamit benézel...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 15:44:26

@szabidoki: Na látod. Akkor felesleges moderálni. Fájjon nektek is egy kicsit.

Bár nem tudom mennyire emlékszel a hosszabb "eszmefuttatásainkra", de sajnálom, hogy csak a fájdalom szó maradt meg.
Nem tudtam, hogy fájdalommal jár új szinapszisok létrehozása az agyban... HOHOho..

mothe 2010.08.11. 15:45:22

@radiologus.hu:

„Vérnyomásmérés 5000
Szemészeti áttekintő vizsgálat 5000
Belgyógyászati fizikális vizsgálat (kop+hallg) 5000
EKG elkészítése és értékelése 8000”

vérnyomásmérés 5000, hát hogyne. szemészeti vizsgálat 5000, persze, persze.

te mikor voltál utoljára orvosnál? eg szemészeti vizsgálat bármelyik optikában 2000 Ft. a vérnyomásmérés a patikában 100 forintért elvégezhető.

a magánfogorvosom 3500 Ft-ért fúr és töm, 2000-ért szed le fogkövet. honnan vetted az áraidat?

nincs semmi közöd a valósághoz, ugye?

summerstorm 2010.08.11. 15:45:45

Háááát....
most lehet, hogy furcsán hangzik,de feltalálták a mobiltelefont. Csörögni az asszisztensnek, hogy elnézést, de késik.
Ilyen van. Bárkivel előfordul. Amilyen a mai közlekedés, annak alapján meg főleg.

epres négercsók 2010.08.11. 15:46:06

Csirke, Twisk, nyugi már!

Csirke72 2010.08.11. 15:46:24

@Twisk:

Ezen amugy kár itt vitázni, nem vagyunk(szerncsére)egyformák.

Èn biztiosan nem mennék ahoz a dokihoz többet és 1/2 óra késést is leszarom.
Nem idegeskedem ilyen apróságon...

Nyugalom a hosszú élet ritka:)

summerstorm 2010.08.11. 15:46:34

A további viselkedés inkább a gáz része...

Twisk 2010.08.11. 15:46:56

@epres négercsók: Epres én kérek elnézést. Részemről ennyi volt.

egerészölyv 2010.08.11. 15:48:18

@pakesz: megmondom neked, mi lesz a mostani választási ciklusban. Semmi. Semmi komoly. A nagy elosztó rendszerekhez hozzá sem fognak érni, az álrokkantak meg röhögnek a markukba.

Azért Egerben láttunk ám egyetsmást a magánegészségügy brillírjéből... :(

Twisk 2010.08.11. 15:48:22

@Csirke72: Most komolyan kérdezlek: hol írtam én olyat, h. megyek ilyen orvoshoz?
Olvass vissza kérlek.

mothe 2010.08.11. 15:49:03

@szabidoki: mi van, szívem, megijedtél? :) juj, óvónéni kérem, a pisti bánt!

Twisk 2010.08.11. 15:49:52

@mothe: Ne provokáld. Minek?

mothe 2010.08.11. 15:51:45

@Rotoxis: oké, 20 percre kapott 6500 forintot. az ha a költségeit levonjuk is minimum 15000 forintos órabér. az egy két és fél milliós fizetés, gyugyi. hol élsz?

Gest anyó férje 2010.08.11. 15:52:03

Ilyen sok nyálverés, már vagy 300 bejegyzésnél tartunk egy fél órás munkahelyi késés kapcsán! Amiről persze megint csak nem ismerjük a leginkább érdekelt véleményét

Mennyi alkotó energia megy pocsékba ebben az országban

mothe 2010.08.11. 15:52:18

@Twisk: igazad van, elég ha magát alázza.

cenzorilla 2010.08.11. 15:52:24

@Csirke72:

Tudsz valamit hozzá tenni a poszthoz, ha nem kérlek hagyd abba.

szabidoki 2010.08.11. 15:53:52

számítógép: 100000Ft
internet: 7000Ft
mothe, Twisk, ingenium, stb: megfizethetetlen...

Bikli néni 2010.08.11. 15:54:12

@Gest anyó férje: Az a baj, hogy a nyálverés nem a munkahelyi késésből ered, hanem megint a személyeskedésből... És az ilyen félsoros bökdösődésekből jön össze a 300 komment.

cenzorilla 2010.08.11. 15:58:12

@mothe:

Kérlek csak kulturáltan.

szabidoki 2010.08.11. 15:59:53

@mothe: megnézném én azt a háziorvost, aki összeszed jogosítványhoz kiállított igazolásokból havi két és fél millát...
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: "Ki nem találtam volna! " Az a baj, hogy tényleg nem találtad ki :(

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 16:00:21

@cenzorilla: Most már tényleg elmondhatnád, mi alapján cenzúrázol!?

A gyugyi az sértő?

Twisk 2010.08.11. 16:01:35

@szabidoki: Növekszik attól a népszerűséged ha másokat piszkálsz?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 16:02:27

@szabidoki: Ezt is legtöbbet orvosoknál tapasztalom. Szimplán hülyének néznek mindenkit. De ha egyszer ez az út vezet a boldogság felé.. :)

cenzorilla 2010.08.11. 16:06:58

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Nem az orvosok sértegetése a cél, hanem a közös megoldás keresés.

Sértegetés nem fér bele.

epres négercsók 2010.08.11. 16:07:30

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Témába nem illő hozzászólás, a másik hozzászóló nyílt vagy burkolt sértegetése, személyeskedés.
Ha van még az eredeti témához értelmes hozzáfűznivalód, mondd el nyugodtan, de hagyd abba légyszíves a többiek ekézését.
Többiek: kérlek, ti meg ne feleseljetek vissza.

S1lver 2010.08.11. 16:12:09

Mint a levél írója, megpróbálok reflektálni a véleményetekre:

@phoenix102: nyilván megpróbálod védeni a kollégádat, ebben semmi meglepő sincs. De álljanak itt a tények: a rendelés első időpontjára érkezünk, nincs tömeg. A doktornő otthonról érkezik (ezt ő maga mondta), nincs extra rendelése vagy ügyelete előtte. Mint írtam, a késés nem első alkalommal fordult elő, egyetlenegyszer sem tettük szóvá korábban.

A betegnek joga és lehetősége elvárni az emberileg és szakmailag kapható legmagasabb szintű ellátást. Kötelessége visszajelzést adni az orvos számára, amit az orvos el kell fogadjon. Minden egyéb mellébeszélés.

szabidoki 2010.08.11. 16:12:39

@epres négercsók: nem gond, ha kiszeded a kommentemet, de akkor azt szedd ki légyszi, amire reagáltam, mert engem meg az sért!

S1lver 2010.08.11. 16:14:25

@szabidoki: a lány 13 éves, nem budapesti lakos. Örömmel és szívesen vittük el kocsival minden alkalommal, hogy időben megjelenjen a rendelésen. Képes egyedül közlekedni, nem ön- és közveszélyes, egy trauma érte a közelmúltban, amit jobbnak láttunk szakemberrel megvizsgáltatni.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.08.11. 16:15:06

Nekunk volt, hogy 16e/ora maganorvos kesett fel orat a rendelojebol, azt se mondta bakfity.
Egyebkent a korzeti is erdekes. Nemreg koltoztunk ide. A weben es a bejaratnal is az van kiirva, hogy 8 ig van rendeles. Munka utan negyed nyolckor azbasszisztens nyanya nem akarta mar a kartont elovenni, mert nondvan hogy hetig ide kell erni, mert utana a doktorno mar betegekhez megy. Mondom, nyolc van kiirva. "az nem erdekes". Mondom neki " de honnan kene tudnom?" "mindenki tudja, aki ide jar"
Utana odamentunk egy masik ugyben, fel hetre gondosan, es egyedul voltunk, kongott a folyoso, es nyitott rendeloajto mellett a doktorno es a nyanya 40 percig beszelgetett, es az interneten nezegettek valami csaladi kepeket.

Twisk 2010.08.11. 16:15:36

@S1lver: Találtatok azóta másik szakembert?

Bikli néni 2010.08.11. 16:18:36

@Pete Gorilla: Ez a mi orvosunknál is így van. Meg nyilván még egy csomó helyen. Csak nálunk az utolsó egy órát az adminisztrációra szánják, saját bevallásuk szerint. Viszont, sürgős akkut esetet ekkor is ellátnak. (Nálunk a doki néni beteghez kimenni a rendelés elején szokott, amikor kb ötvenen ülnek a váróban...)

SiKom 2010.08.11. 16:18:39

@radiologus.hu:
"Vérnyomásmérés 5000"

He-he-he.
Vérnyomásmérő készülék: 30-40 ezer Forint
Vérnyomásmérés: kb. 2-5 perc (se).

Ez neked 5 ezer Forint??? Na ne szórakozz.

Akkor majd a gumis is 30 ezerért fog neked téli-nyári gumit cserélni, mert ez a reális.
Mármint a 30 ezer csak a munkadíj, rezsi.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.08.11. 16:19:09

@cenzorilla:
Egy:

Itt mindenki nick név alatt fut, esetleg erősen sejteni lehet, ki a doki. Amíg nem vállalja névvel, címmel, addig engedtessék meg kritikát, esetleg sértegetést megfogalmazni "szerény" személyük irányában.

Kettő:

A megoldást gondolom nem egy kommentből várod, hanem valamiféle összegzést gyártasz a postok végén magadban, esetleg (ha vagy olyan perverz) excelben.
Sok jó javaslatot olvashattál már, ami nem feltétlenül az arcon csapkodás, (bár én nem lennék ellene)amit gondolom kigyűjtöttél.

KIGYŰJTÖTTED UGYE? Mert tök jó hablagyolni közös megoldásról, csak sajnos kedves orvosnak látszó kommentelőink nem hajlandóak SEMMILYEN KOMPROMISSZUMRA (pedig volt a blogon rengeteg jó ötlet) ami felzavarná az állóvizet. Mert nem érdekük.

És hagyjuk a kettős mércét. Az a minimális sértegetés mindkét részről megvan. Nem kéne prűdnek lenni, vagy csak ne vedd magad annyira komolyan.

S1lver 2010.08.11. 16:20:06

@csilek: elolvastad a levél első bekezdését? Panaszt tettem, de nem szeretném a(z esetleges) vizsgálatot befolyásolni.

Rotoxis 2010.08.11. 16:20:29

@mothe: "oké, 20 percre kapott 6500 forintot. az ha a költségeit levonjuk is minimum 15000 forintos órabér. az egy két és fél milliós fizetés, gyugyi. hol élsz?"

Akkó' számoljunk. Adott egy vállalkozás, amely 20 percenként kaszíroz 6500.- Ft-ot, mint vizsgálati díjat. Összes árbevétele 2,457 e Ft.

Kiadásai: rendelő bérleti költségei 250 e; munkabér (asszisztens) 450 e; amortizáció 100 e; fejlesztés 50 e; EH eszközök, tesztek 50 e; vállalkozás költségei 150 e; társasági adó 225 e.

Marad 1,182 e Ft, amit ha egy az egyben kivesz mint jövedelmet, akkor jövedelem < 400 e Ft.

Milyen két és fél millióról beszélünk?

(Megjegyzem nagyon szűken számoltam.)

S1lver 2010.08.11. 16:20:42

@Twisk: még nem, az eset egy hete történt, most keresünk valakit.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.08.11. 16:22:15

@Bikli néni:
Nem ertrm, hogy a beteghez kimenes miert a remdelesi idoben van. Az egy masik szolgaltatas. A rendeles lenyege a 4-8ig ott ules.

cenzorilla 2010.08.11. 16:22:21

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

Nem nagyon izgat a Te ingerküszöböd meddig ér.

Nem kell kölcsönösen sértegetni egymást és kész.

epres négercsók 2010.08.11. 16:25:15

@szabidoki: Egy kis időre le kell lépnem, meglátogatom az egyik kollégádat :)
Utána, ha visszajöttem, és esetleg nincs rend, takarítunk.
Addig is kéretik mindenkitől az önkontroll.

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Nem szerettem volna, de sokadszor szóltunk. Egy napot pihennek azok a hangszerek.

Twisk 2010.08.11. 16:25:24

@cenzorilla: Szabad itt segíteni a másiknak, vagy az csak privátban mehet?

szabidoki 2010.08.11. 16:25:57

@Rotoxis: fölöslegesen számolgatsz, megmondták már a tutit: legyen ingyen és kész! :)
@S1lver: várjuk meg a vizsgálat végét.
@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: mutass már párat azok közül a jó ötletek közül... De igazi ötlet legyen, amit meg is lehet valósítani, ne csak hagymázas álmok, hogy "énígyakarom!!!"

pakesz (törölt) 2010.08.11. 16:26:18

@Rotoxis: ott szamoltal rosszul hogy lehet hogy a sajat otthonaban csinalja mint a mai fogaszok (nahat!!! ilyet is lehet???)
meg nem tart asszisztenst, ugyanis azt se tartanak a fogorvosok
tudod ha sajat penzre megy a dolog, akkor mar nagyon kreativak tudnak lenni!!!

Urbán Gorilla (törölt) 2010.08.11. 16:26:26

En azt sem ertem, hogu mehet a korzeti 1 honapos szabadsagra egyhuzambam.

cenzorilla 2010.08.11. 16:27:26

@Twisk:

Szerintem szabad, de ha nem, kapunk a fejünkre Despitól :-)

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.08.11. 16:29:11

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Valószínűleg kevés jelen vagy volt Eü. miniszter / más döntéshozó kommentell ide...

Twisk 2010.08.11. 16:29:33

@cenzorilla: Oké, köszi:)

S1lver! Nézzetek körül itt:

www.orvostudakozo.hu/index.php?menu=institution&id=2164&list=1

Orvost direkt nem írtam, de sokat nem tudsz tévedni.:)

szabidoki 2010.08.11. 16:29:37

@epres négercsók: jobbulást!
@Dr. Morcz: az a baj, hogy úgysem hiszik el, amíg tényleges ellátási zavarok nem lesznek, akkor meg már régen késő lesz. Mondjuk már most is jócskán elment ez a vonat...

szabidoki 2010.08.11. 16:32:06

@pakesz: ööö, jogosítványhoz szükséges orvosi igazolás kiállításáról volt szó, azt meg egyrészt nem csinálhatja fogorvos, másrészt meg a háziorvos is csak a rendelőben.

Twisk 2010.08.11. 16:33:48

@cenzorilla: Nincs mit. Tudod! A kisdobos..... :)

i23kovacs 2010.08.11. 16:38:00

@phoenix102: szerintem sok múlik a nővéreken is. Sokszor van, hogy a beteg csak annyit lát, nincs rendelés, pedig lennie kellene, és hiába kérdezi a nővért, az csak a vállát vonogatja, vagy pofákat vág.
Legutóbb az egyik pesti klinika ambulanciáján időpontra mentem és két órát csúszott a dolog. Nővérek semmi tájékoztatást nem adtak, betegek özönlöttek, 1 doki rendelt. Nyilván nem az az egyetlen doki tehet róla, de
- vagy szarul van megszervezve a munka
- vagy ugyan jól van megszervezve, de valaki az nem jól végzi el (pl lassú, nem küld helyettest, etc.).

Könyebb a betegnek is várakozni, ha emberi hangon szólnak hozzá, főleg, ha tájékoztatják.

Volt olyan esetem is, hogy a rendelést kezdetét követő egy órában sem jelent meg a doki, nővér egy mukkot sem szól (xy kórház kihelyezett szakrendelése körzeti rendelőben). Felhívom a kórházat, kérem a dokit, mennyire meglepődtem, amikor adják. Mondom itt az van kiírva, hogy ő rendel. Ő helyettest küldött - csak épp nem érkezett meg. Nagysokára helyettes megjön, nővér meg jó hangosan mószerol: ez volt az, amelyik telefonált.

ha tudom, hogy késik 1,5 órát, dönthetek úgy hogy elmegyek. ha semmit nem mondanak, okkal érzem, hogy mások pazarolják az időmet.

Rotoxis 2010.08.11. 16:45:21

@pakesz: A saját házában nem tudja csinálni, mert nem kap rá ANTSZ engedélyt, ha pedig nem tart asszisztenst, akkor nem végez 20 perc alatt. Mindössze ennyi a bibi.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.08.11. 16:45:47

Ó, köszönöm a reklámot!

Bennem amúgy az a kérdés, hogy a neurológián kívül mi a helyzet a többi szakmával? Mert ha máshol is ez a helyzet, akkor nagy a gáz, nem lesz ki gyógyítson minket, már ha megérjük 2020-at egyáltalán.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 16:47:56

@szabidoki: aham es akkor az asszisztent neki kell kigazdalkodnia? meg a rendelot is fullra ki kell vennie?

amugy egy gyokerkezelesnel miert bonyolultabb a jogsi elintezese? nezzel ra egy tablara, meg megkerdezik, hogy van-e valami problemaja, max egy 5000 Ft -s vernyomasmerot rarak 1 percig
azert bonyolultabb mert azza teszik, de ne kelljen mar a 6500 Ft -ot elfogadnom hogy milyen occo

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 16:52:44

Az ún. "ingyenes egészségügyet vártok állambácsitól mint a kommunizmusban?" demagógiához: jelenleg a minimálbér 70 ezer körül van, a kötelező egészségbiztosítás 7%. Vagyis ha minimálbérrel vagy bejelentve, akkor is havi 4900 forintot fizetsz egészségbiztosítás címen. Akár szükséged van egészségügyi ellátásra, akár nem. Aki nem hiszi, nézze meg a bérfizetési bizonylatát, azon megtalálja. Lehet hogy az összegek nem pontosak, de a nagyságrend stimmel. Kérdem én: mi ebben az ingyenes? Ha meg már fizettem érte, akkor milyen alapon várja el bárki, hogy még fizessek? És itt most mindegy minek nevezzük, lehet az vizitdíj, kórházi napidíj, védelmi pénz, paraszolvencia, háladíj, fagyipénz, stb. A vizitdíjjal és kórházi napidíjjal kapcsolatban: egyszerű hisztériakeltés volt a bevezetése is és a lenépszavazása is. Ha a 7%-ot csak fél százalékkal megemelik, abból nem lett volna egyetlen hír sem sehol, az embereknek fel sem tűnt volna, és a bevétel is jóval magasabb lett volna. A cél tehát nyilván nem a bevétel növelése volt, hanem a minél nagyobb sajtóhisztéria keltés.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 16:53:55

@Rotoxis: tehat amikor en elmentem a haziorvoshoz akkor az asszisztenst o fizette?

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 16:54:52

@pakesz:

Mindent neki kell kigazdálkodni az asszisztenst is, mert az ő alkalmazottja.

Nagyon szűken számoltak, mert van még iparűzési adó, ha a saját lakására kap engedélyt akkor is, ha elszámolja kiadásként a bérleti díjat, bevétel a magánembernek, több adóval, mintha mástól bérelne rendelőt.

Nem olcsó mulatság a praxis fenntartása.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 16:57:34

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: te valamit nagyon el szoktal nezni...
70e minimalberen az ha brutto akkor 20e a munkaltato altal fizetett jarulek na most ha nem akar a munkaltato egy fini APEH ellenorzest akkor 40e lesz...
tehat 40e -t fizet be aki minimalbert kap, de abbol sokmindenre megy es megis tamogatni kell az egeszsegugyet

bevezetni meg azert kell mert a sort sem adjak ingyen...
elvegre a sort sem ingyen adtak volna hanem az adobol fedeztek volna!!!

i23kovacs 2010.08.11. 17:04:35

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: szerintem te nem az ellátásért fizetsz, hanem a biztosításért. Nem egészen ugyanaz. Próbáld meg piaci alapon, meglátod, nem havi ötezer lenne.
Ráadásul van benne némi szolidaritási elem: van aki keveset fizet, és sokat visz, más meg sokat fizet, de nem veszi igénybe.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 17:05:18

@Dr.laikus PhD: A feleségem nőgyógyászánál egy rendelés 8000 forint, ezért kábé 20 percet dolgozik a doki. Ez a szakmában olcsónak számít, és ehhez még hozzájön, hogy tényleg jó doki. Így a páciensek egymás kezébe adják a kilincset nála, nincs megállás. Vagyis tényleg lehet nyugodtan számolni a 24 ezer forintos óradíjjal, ami tekintve hogy számlát sem ad, tekinthető nettónak. Ez havi 4.032.000 forint. Ebből egy asszisztensnek ad mondjuk jó esetben 150.000-et (szintén ébenfeketén), bérleti díj a rendelőért mondjuk 60.000 (amiért viszont kéri a számlát, igen, ilyen demagóg vagyok). Iparűzési adó 2%, de van ahol olcsóbb. A bevallott céges bevétele után kell fizesse, ami mondjuk 200.000, így az havonta 4.000 forint. Fenntart e mellett egy autót, havi 150.000-ért, ebben benne van a benzin, törlesztőrészlet, adók, biztosítás. Csúcs berendezéseit 5 évente leamortizálja, így ez további 200.000 forint havonta, és van még rezsije is, ami tekintve a rohadt pazar hangulatvilágítást, mondjuk havi 25.000. Telefonköltsége 0, általában őt hívják. Akkor tehát marad neki 3.443.000
forint minden hónapban. Ebbe nem fér bele hogy pontos legyen és udvarias?

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 17:07:40

@pakesz: te nézed be a dolgokat. 70 ezer bruttó a minimálbér, ha képzetlen munkaerőt alkalmazol. Ami munkaadói költségeket említettél, azok meg nem egészségügyi járulékok. Lehet hogy a huncut költségvetés mondjuk a kötelezően központi költségvetésbe fizetett részét a nyugdíjjárulékodnak az egészségügyre költi, de akkor ez sikkasztás legfelsőbb szinten.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 17:10:43

@i23kovacs: He? Mi az hogy "te nem az ellátásért fizetsz, hanem a biztosításért"? Ha fizetem a casco-t és ellopják az autómat, akkor a biztosító azt mondja, hogy "fizess még 200 ezret ha azt akarod hogy szóba álljunk veled, mert semmi sincs ingyen"? Ez hülyeség. A biztosítást az ember azért fizeti, hogy ha egyszer a jövőben bekövetkezik egy biztosítási esemény, akkor annak költségét legyen miből finanszírozni. Innen nézve nem lehet szétválasztani, és pláne nem lehet öncélúsítani a biztosítási díjat. Nincs olyan, hogy én "a biztosításért fizetek és nem az ellátásért". Aki csak azért fizet egy biztosítást hogy villoghasson vele hogy ő fizeti, az hülye.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 17:11:02

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Ne a nőgyógyászt vedd alapul.

Ráadásul ő pontos és udvarias.

Ott ahol a pénzt reméli, ahol nem, ő is a fáradt, kimerült orvos.

Rendelőben csak a körülmények nagyon rosszak, de még nem találkoztam udvariatlan nőgyógyásszal.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 17:14:04

@i23kovacs: Aztán meg ha nem elég, akkor tessék úgy megfállapítani a (mondom: KÖTELEZŐEN FIZETENDŐ ÉS KÖTELEZŐEN BE IS FIZETETT? ÉRTSD: FIZETÉSEDBŐL HAVONTA LEVONT) biztosítási díjat, hogy megérje. Mellesleg meggyőződésem, hogy ki lehet hozni ennyi pénzből, tekintettel arra, hogy ezt 5 millió ember fizeti. Ja, hogy ebből 3 és félmillió munkanélküli, aki nem fizeti, és a maradék másfél millióból 800 ezer minimálbéren van bejelentve? És így marad 700 ezer akik az egész szolidaritási terhet cipelik 10 millió ember helyett? Na kérem, itt van a kutya elásva!

Twisk 2010.08.11. 17:20:37

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: És jó eséllyel éppen pont ennek a rétegnek szokták az arcába vágni: "nincs pénz, fizess! Kicsi pénz, kicsi foci, ennyiért ennyi jár, pofád lapos puthana!"

i23kovacs 2010.08.11. 17:23:59

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: el kell olvasni a biztosítási feltételeket. Pl. a jogsi meghosszabításához szükséges orvosi vizsgálatot nem fedezi a biztosításod. Vannak más beavatkozások is, amelyeket nem finanszíroz az OEP. Nehogy már azt hidd, hogy a havi 5ezerért mindent megkapsz.
Egyébként a casco sem téríti új értéken az autódat, ha ellopják. Avultatják szépen, oszt kapsz valami piacinak mondott értéket, amiből levonják az önrészedet. Ha totűlra törted a kocsit, akkor levonják még a roncsértéket is.
Kár itt hőbörögni.
Senki nem azért fizeti az egészségbiztosítási járulékot, mert hülye, vagy mert villogni akar vele, hanem mert kötelező, és olcsó.

i23kovacs 2010.08.11. 17:30:46

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: szerintem nem fizetnek ötmillióan. És ez a nagy baj. Azt sem értem, hogy a nyugdíjasoknak miért nem kell járulékot fizetni, hiszen az aktív korban fizetett nyugdíjjárulékkal csak a nyugdíjra előtakarékoskodtak, nem az egészségügyi ellátásra.
Szerintem kevesen fizetnek, sokan vesznek ki belőle, az orvosok meg a szolgáltatók mélyen alul vannak finanszírozva, ezért sok a trükközés. Más szavakkal, szar az egész, de senki nem emri borítani a bilit.

schlkat 2010.08.11. 17:40:38

summa summárum, a munkaidő kezdete mindenkire vonatkozik!
A kereset magánügy, na de azért nem sírjanak már..

Twisk 2010.08.11. 17:43:32

@i23kovacs: "az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege havi 28.500 forint"

Ez ma, itt. Szerinted ebből is lehet tb-t fizetni? :(

schlkat 2010.08.11. 17:46:15

@Twisk: Persze, sőt, fel is fordulhatna minden nyugdíjas egyesek szerint.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 17:47:26

@Dr.laikus PhD: ez mi akart lenni?
tudom en is berkalkulatort hasznaltam
ja tenyleg a
Munkaadói TB járulék (24%):
16.800 Ft
oksi mea culpa!!!
tehat 34e

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 17:51:51

@pakesz:

Nem értem mit számolsz?

Egészségügyi hozzájárulás.

Tb járulék az a nyugdíjad.

epres négercsók 2010.08.11. 17:53:09

OFF, csak azért, mert gyalázkodó emaileket küldözgettek egy napos kitiltás esetén, nem fogtok hamarabb visszajönni. Ezen kívül ez nem engem, hanem a levél küldőjét minősíti. Szóval kár rá pazarolni az időt. ON

i23kovacs 2010.08.11. 17:53:20

@Twisk: ebből megélni sem lehet, nemhogy fizetni.
Nem akarnék belemenni a számszerűségekbe, mert mindig lehet ilyen példákat felhozni. Amit te mondasz, az szociális probléma, nem társadalombiztosítási.
Nekem az alapelv hiánya nem tetszik:
- sokan azt gondolják, nekik az jár, ingyen jár.
- semmi nincs ingyen, mindenért fizetnie kell valakinek.
- fizessen kicsit, fizessen jelképesen, de fizessen valamennyit.
- és legyen tisztában azzal, hogy mire elég az, amit fizet.

i23kovacs 2010.08.11. 17:56:17

@schlkat: gondolom nem rám célzol, mert én nem ezt mondtam.

Azt is mondhatnám, mások szerint meg jár a nyugdíjasoknak a 13. és a 14. havi nyugdíj is.

Bizonyára amikor ők fizették a járulékot, akkor még 13 meg 14 hónap volt egy évben ...

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 18:04:38

@i23kovacs:

Nyilván ez a rendszer nem tartható fenn.

Bevezetni újat kb. 10 év alatt lehet, fokozatosan.
Eleve a mai fiatalnak kell megérteni, hogy kiegészítő biztosítást most kell fizetni, mert egyszer ennek a sokszorosát fogja igénybe venni.
A tapasztalat, hogy én nem fogok megöregedni, mert én már addigra meghalok.

20-on évesen nekem is öreg volt mindenki aki 30 év felett rám nézett, de azért még láttam öreg embereket és nem gondoltam, hogy az én gerincem nem lesz hajlott és reméltem, hogy nem leszek cukros.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak jövedelme drámaian csökkent, ahogy munkáltatói hozzájárulást már nem kapták - azt is ingyen.

i23kovacs 2010.08.11. 18:07:41

@Dr.laikus PhD: én a nyugdíjról már lemondtam. De legalább az egészségbiztosítást érdemes lenne fenntarthatóvá tenni, hogy addig is több kevesebb egészégben araszoljon el az ember ...
Kár, hogy a politikus meg a demamgóg egymás szinonímája lett az elmúlt években.

Igaz, kissé OFF-topik vagyunk ...

vakvarju 2010.08.11. 18:18:30

Miért vagyunk felháborodva! Éger doktor megmondta, ott tesznek keresztbe, ahol tudnak. Remélem ezt körlevélben nem erősítette meg!

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 18:44:31

@Dr.laikus PhD: mondom, stimmel. Bruttó 70 ezer, ebből egészségbiztosítási járulék 5250. Nagyságrendek helyükön vannak, én 4900-at saccoltam.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 18:47:18

@Dr.laikus PhD: tenyleg a TB jarulek nagy resze a nyugdij...
nem is ertem mire nagy a pofajuk akkor a Zembereknek hat ennyi penzert oruljenek hogy a dokik szoba allnak veluk

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 18:49:18

@i23kovacs: "Senki nem azért fizeti az egészségbiztosítási járulékot, mert hülye, vagy mert villogni akar vele, hanem mert kötelező, és olcsó."

Ööööö... Hümm!! Ha drága lenne, akkor miért is fizetnénk? Mert kötelező. Be kéne vonni a foglalkoztatottak körébe a kieső 3 és félmilliót, akiket a gyerekek és nyugdíjasok mellett a másfél millió foglalkoztatott tart el.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 18:51:56

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Egy baj van csak. Nem azért nem dolgozik, mert nem akar, hanem nincs mit.

Munkahely kell és nincs.

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 18:52:17

@pakesz: Ha ennyi pénz nem elég a dokinak, akkor nyisson magánrendelőt, magánműtővel, magánvizsgálóval, és ne használja magánrendelésre a kórházi infrastruktúrát. Vagy ha ez nem tetszik neki, akkor menjen el vájárnak, vagy zöldségesnek, vagy a pi**ba. De ha egyszer elmegy a nyomorult az állami egészségügybe munkát vállalni, akkor ne sírjon a szája hogy kevés a pénz! Elfogadta a feltételeket, aláírta a szerződést. Annyi pénzt kap, amennyi a munkaszerződésében szerepel. Fosom össze magam. Mi olyan bonyolult ezen?

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 18:54:15

Oké. Tehát van 10 millió ember kishazánkban. Ebből másfél cipeli az összes terhet. És ez a másfél még a korrupt dokinak is fizessen? Sőt! A többi 8 és félmillió helyett is netán ő fizesse a védelmi pénzt az orvosnak? (Igazából ő fizeti.)

Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán 2010.08.11. 18:57:04

@Dr.laikus PhD: Azért erre is vannak ellenpéldák. Szabolcsban egy vállalkozó textilüzemet akart nyitni, a helyi munkanélküli, segílyből élő lakosságnak felajánlotta, hogy havi 150 ezret fizet mindenkinek aki nála dolgozik. Valljuk be: egy képzetlen szövőgyári betanított munkásnak a szabolcsban ez egy álomfizetés.
Na? Kitalálod mi volt erre a válasz?
Segílyt kap 130-at, és azért nem kell 9-kor felkelni. Na, ez ám az igazi off!

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:11:27

2.1.12. A gazdaságilag aktívak száma korcsoportok szerint, nemenként

portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf013b.html

_Molly 2010.08.11. 19:13:50

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: "70 ezer bruttó a minimálbér, ha képzetlen munkaerőt alkalmazol. Ami munkaadói költségeket említettél, azok meg nem egészségügyi járulékok."

Rosszul tudod.

1.) A semmilyen képzettséget nem igénylő munkakörre járó minimálbér 2010-ben 73.500 Ft. (A garantált szakmai minimálbér 89.500 Ft.)

Ebből:
2.) munkaadói egészségbiztosítási járulék (3%)=2.205 Ft (vagy 2.685 Ft)
3.) munkavállalói eü-i járulék (6%):
4.410 Ft (vagy 5.370 Ft)

Csaxólok.:)

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:17:52

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

Azt sem kell elfelejteni, hogy két generáció óta nem dolgoznak.

Ezt a segélykét Szabolcsban 130.000-ért, szerintem urban legend.

Eleve a könnyűipar a béka se..e alatt van. 130.000.- betanított munkáért?
Kezdő egyetemet végzett kap ennyit, ill.- kicsit kevesebbet.
Ez biztosan nem igaz.
Van aki nem megy el dolgozni, mert a segélye ennyi, de van is 6-8 gyereke.

Gondolkozz kérlek!

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:19:06

@_Molly:

A foglalkoztatási statot is feltettem.
Az utolsó sor 2010.

Viviparus 2010.08.11. 19:21:25

@phoenix102: én gratulálok a te hozzászólásodhoz...nekem, mint fizető betegnek mi közöm ehhez:

"tehát úgy gondolod, hogy robotként 36 óra munka után én szégyelljem magamat és kérjek elnézést a betegtől a késésért, mert a munkáltatóm beelkényszerít egy ilyen helyzetbe???"

igen, kérj elnézést, és amikor már unod, szégyelled a sok elnézést, akkor talán fordulj a munkáltatódhoz..te tényleg nem érted, hogy éppen mit írtál le?

Viviparus 2010.08.11. 19:25:06

@radiologus.hu: fizetem a TB-t,most mondjam végig a láncot... nekem mi közöm ahhoz, hogy egy orvos mennyire terhelt? talán én osztom be x ügyeletbe?

huncut 2010.08.11. 19:26:33

Válalkozóként havonta az egészségbiztosítási és a munkaerő-piaci járulékra fizetek 15 ezer forintot, a nyugdíjra 49 ezer forintot. Számoljatok!

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:28:42

@Viviparus:

Azért ennyire szemellenzősnek nem kéne lenni.

Megtagadhatja a munkát, sőt abba is hagyhatja az élesztésed amikor lejár a munkaideje.
Szerinted?

Ne élezd ki ennyire.

Viviparus 2010.08.11. 19:30:19

@phoenix102:
" Ja, hogy a másik oldal az nem érdekes, mert ugye a betegnek csak joga, az orvosnak meg csak kötelessége van ugye?"

a betegnek milyen kötelezettségei vannak az orvos felé, leszámítva, hogy normál esetben betartja-mint mindenki- az emberi viselkedés alapszabályait?

"A TB-det pedig az OEP-nek fizeted, velük beszélgessél róla, hogy hova kerül, nem a kórházi orvos dolga, hogy melyik döntéshozó hova teszi rossz helyre a pénzedet."
tehát ha te azért késel, mert előtte 2 napig nem aludtál az ügyelet miatt, akkor menjek az OEP-hez? Ezt komolyan mondod?:)
Ha megtudom, hogy egy orvos 2 napig nem aludt és így akar megvizsgálni, felhívom a betegjogit utána pedig egy másik ügyvédet.
Jelzem, velem ilyen még nem fordult elő, de nagyon durva késésért már tettem hivatalos panaszt édesanyám miatt..ne szórakozzunk egymással, ennyi

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:31:42

@huncut:

Ebből az édesanyád, az apukád és a gyermekeid egészségügyi ellátását is fizeted.

Papa mama akkor, ha nyugdíjas. Nem kell hozzá csak egy súlyos hosszan tartó betegség, amit addig befizetett egy hónap alatt elolvadt.

Csak a szolidaritási rendszerben lehet ezt csak így finanszírozni.

Ha lesz kiegészítő biztosítás az más, mert az a pénz máshol is fial, de csak arra a legmagasabb ellátásra leszel jogosult amit fizettél.

Viviparus 2010.08.11. 19:35:39

@Dr.laikus PhD: nem élezem ki, szerintem durva, hogy egy orvos 2 nap talpon és utána még rendel..és kinek tegyem szóvá? őszintén, te szeretnéd ha téged vagy hozzátartozódat egy ennyire kimerült orvos vizsgálná ki?
A példa, amit felhoztál, az a kiélezett..senki sem beszélt vészhelyzetről, egyszerűen arról volt szó, hogy ő a rendelés/ügyelet előtt a beosztása miatt 2 napig nem aludt és úgy ment be késve..és ezt a beteg tűrje? Miért? Miért ne tehetne panaszt, amit majd a kórház intéz, mert ezeket meg kell oldani.

Dr.laikus PhD 2010.08.11. 19:45:35

@Viviparus:

Egyetértek.

Egyszer jártam így a gyerekemmel.
Annyira fáradt volt az orvos, borostás, izzadt, hogy azt hittem részeg.

Ideggyógyászhoz küldte, mert egy csontig lenyúzott elég nagy területről hirtelen mozdulattal letépte a pedagógus által kezelt beszáradt kötést. Telibe öntötte egy habzó fertőtlenítő folyadékkal, a 8 éves hirtelen felordított, erre mondta, hogy nem fáj.

Ugyanez másik kórházban.
Orvos kérte kölköt fogd anyu kezét, szorítsd, ha sírni kell sírj, ez fájni fog.
Gyerek férfiasan egy szót nem szólt.

Panaszt tettem én is. Akkor derült ki, hogy végig operálta az éjszakát, előtt egész nap dolgozott, másnap reggel ambulancia.
Nem embernek való.

huncut 2010.08.11. 19:55:54

@Dr.laikus PhD: A papa és a mama már rég nem él(a mi családunkban nem szokás terhelni a nyugdíjrendszert), a gyerekek meg hál istennek makkegészségesek. Nincs nekem bajom a szolidaritással, de asszem én nettó befizető vagyok. :-)

schlkat 2010.08.11. 19:56:33

@i23kovacs: dehogy céloztam rád, félreértettél

schlkat 2010.08.11. 20:03:34

@Dr.laikus PhD: az iparban megvan a kötelező pihenőidő, minden munkakörben. Talán képviselhetnék magukat az orvosok is.

sunwind 2010.08.11. 20:32:45

Komolyan nem értem. Egyszerű ez nagyon – papa, mama is tanította azoknak, akiknek volt gyerekszobájuk. Ha kések egy előre megbeszélt találkozóról – tök mindegy, mi okból – elnézést kérek és nem pedig hepciáskodok.

Érdekesnek találom, hogy bár végigfutottam a kommenteket, egyetlen orvos hozzászóló sem volt képes erre a viszonylag egyszerű következtetésre jutni. Nem értem, hogy a hosszas képzés, meg a dolgos hétköznapok során hol és mikor veszik el az alapvető társadalmi és etikai normák tisztelete – a többségből legalábbis.

S1lver 2010.08.11. 20:48:00

@sunwind: köszönöm, a levelem erről szólt.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 20:48:27

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán:

"El vagy szállva, gondolom a radiológiai magánrendelődben te sem utasítod vissza a védelmi pénzt, legfeljebb adsz számlát érte."

Elmész te a jó büdös francba.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 20:49:55

@Csirke72:

Mennyi is a németek befizetése évente fejenként?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 20:52:23

@pakesz:

Hja, ha neked a jogosítványod semmit nem ér.... :-)

szabidoki 2010.08.11. 20:55:17

@schlkat: ha mondjuk jövő január elsejétől minden eü. dolgozó betartaná a 48 órás munkahetet és a 12 órás műszakokat, igen hamar be kellene zárni a kórházak és sztk-k túlnyomó többségét. Szerintem nem húznák ki a januárt sem... @Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: elég sok orvos megy külföldre, egy-két év múlva már nem lesz ekkora szád...

ZioN 2010.08.11. 20:55:38

Tudjátok,az a hatalmas probléma,hogy az egész egészségügyet néhány(néhány,vastagon kiemelve) elhivatott orvos-nővér stb viszi a hátán.Tisztelet nekik, mint a kivétel.
De sajnos lássuk be(esetleg nézz körül?),az orvosok javarésze kicsit(enyhén szólva) etikátlanul dolgozik,kommunikál.Mit értek ez alatt?Tudjátok pontosan,nem kell itt nekem kifejteni.
Most azért mert neki van két betű meg egy pont a neve előtt neki szabad késni?Én 15 percet kések munkából már mehetek is haza és másnap sem kell menni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 20:56:34

@Viviparus:

1:1, te az állami egészségügyben egy vagy a sorban, tökmindegy, hogy vered-e a melled a járulékfizetéseddel, vagy nem. Attól nem leszel sem előbb, sem később, és pont annyi jogod van szóvá tenni akármit, mint annak, aki soha az életében 1 fillért nem fizetett be.

Oldd meg a TB-vel, ha bajod van. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 21:00:51

@schlkat:

Akkor meg azon megy a pampogás, hogy miért nincs rendelés, meg hogy miért van 4 hónapos előjegyzés egy pajzsmirigy-ultrahangra.

Szóval ha az orvosok kiállnak, annak az állami rendszerbeli betegek isszák meg a levét.

Nekem van egy kis OEP-finanszírozott szakrendelésem, gyakorlatilag haverságból csinálom. Vagy fél éve kaptunk egy levelet, hogy az OEP-finanszírozás a felére csökken. Én meg nem dolgozom fél pénzért, hanem szépen felére csökkentettük az előjegyzett betegek számát. A várólista meg persze elkezdett nőni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 21:03:18

@Viviparus:

A beteg kötelezettségei
26. § (1) A beteg az egészségügyi szolgáltatás igénybevételekor köteles tiszteletben tartani az erre vonatkozó
jogszabályokat és az egészségügyi szolgáltató működési rendjét.
(2) A beteg - amennyiben ezt egészségi állapota lehetővé teszi - köteles az ellátásában közreműködő egészségügyi
dolgozókkal képességei és ismeretei szerint az alábbiak szerint együttműködni:
a) tájékoztatni őket mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv
elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről,
gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
b) tájékoztatni őket - saját betegségével összefüggésben - mindarról, amely mások életét vagy testi épségét
veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és
állapotokról,
c) az egészségügyi miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől
a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
d) tájékoztatni őket minden, az egészségügyi ellátást érintő, általa korábban tett jognyilatkozatáról,
e) a gyógykezelésével kapcsolatban tőlük kapott rendelkezéseket betartani,
f) a gyógyintézet házirendjét betartani,
g) a jogszabály által előírt térítési díjat megfizetni,
h) jogszabályban előírt személyes adatait hitelt érdemlően igazolni.
27. § (1) A beteg és hozzátartozói jogaik gyakorlása során kötelesek tiszteletben tartani más betegek jogait.
(2) A beteg és hozzátartozói jogainak gyakorlása nem sértheti az egészségügyi dolgozóknak törvényben foglalt
jogait.
(3) A betegjogok gyakorlásának módját - e törvény keretei között - a szolgáltató működési rendje (gyógyintézet
házirendje) szabályozza.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 21:07:14

A kiinduló problémáról annyit, hogy ha az orvos valamiért késik, szóljon be időben a rendelőbe, hogy késik, hogy miért és hogy előreláthatólag mennyit.

Aztán el lehet dönteni, hogy a beteg marad-e, vagy kér más időpontot - ilyenkor én extra időpontokat szoktam megnyittatni.

Ha elmondom, hogy mi történt - volt, hogy összementek előttem az alsó rakparton, volt, hogy balesetet szenvedtem, és volt, hogy a délelőtti rendelésre még beesett egy mentős beteg, meg szokták érteni, hogy mi volt az ok.

S1lver 2010.08.11. 21:13:29

@radiologus.hu: ugyanakkor:

10. § (6) A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.

sunwind 2010.08.11. 21:15:17

@radiologus.hu: Köszi. Ez szerintem tök korrekt. Ha nem rendszeres a késés, akkor szerintem az ok a Te magánügyed, nem tartozik senkire. Ha még azt is elmeséled, az nálam már az extra lélekápolás és plusz kedvesség kategóriájába tartozik.

Ami szerintem elvárható:
- mobilon beszólni a rendelésre, hogy a betegek tudják, mire számíthatnak
- érkezéskor egy "Elnézést a késésért."

(Nálam legalábbis ez az eljárás, ha kések az ügyfelek közötti rohangászások közepette. :-))

S1lver 2010.08.11. 21:15:31

@radiologus.hu: ugyanakkor:

10. § (6) A beteget csak méltányolható okból és ideig szabad várakoztatni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 21:21:09

@sunwind:

Szerintem érdemes elmondani, nehogy azt higgyék, sörözni voltam. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 21:22:02

@szabidoki:

Akkor az lesz a baj, hogy miért ennyire drága...

2010.08.11. 21:47:16

Sziasztok!
Az orvos azért orvos, mert az a munkája, hogy orvos. Ezt dolgozza, hogy orvos. Én meg mást dolgozom, nekem más a munkám. Ha én nem vagyok pontos, már valószínű, hogy ferde szemmel néz rám az üzleti partner, amit kutyakötelességem lenyelni, sőt még kurvárakibaszottul bocsánatot is muszáj kérnem, hadd nagsúlyozzam: a saját magam jól felfogott érdekében. mert hibáztam, bazmeg. és, ha ezt nem teszem, sőt, még elkezdek cinikus hangnemben beszélni ("gondot okoz egy kis késés?"), úgy rúgnak ki, mint macskát szarni. Namost, kedves orvos(oka)t védő polgártarsaim, elvtársaim stb., miben különbözik az orvos tőlem? vagy miben tőletek? mégis, mi a retkes úristen az ok, amiért (például) a jelen helyzetben védeni kezditek az orvost? elmondom én tinektek, hogy mivel az orvos azért (esetenként) visszavonhatatlan, akár halálhoz is vezető ügyekkel játszadozik, még sokkal inkább korrekt kéne, hogy legyen, mint én, vagy te, akik maximum suskától esnek el, ha ekkora oszlopos, büdös tahók. Ebbe minimum az tartozik, hogy ha késik (kutyát nem érdekli, hogy mi az oka), legalább kétszer annyira elnézést kér, mint én, vagy te, de legalábbis nem még neki áll feljebb. Ha mégis, azt hatalmi arroganciának, vígy egyszerűbb esetben tahóságnak nevezzük. és nincs mentség. Aki pedig megvédi, az sem jobb egy fokkal se.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 22:09:38

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: felvetetted a klasszikust hogy ha elment orvosnak akkor miert sir a doki szaja?
nem sir!!!
o kivasalja a penzt beloled, belolem!!!
ha meg belefut nehany nagypofajuba aki nem tejel de a szaja nagy akkor kiosztja(pont ez van a blogban is!!!)

tudod a te gondolkodasodban az a hiba, hogy ha te jo szakember vagy a sajat szakmadban, es azt nem becsulik, akkor te elmesz mashova, ez az orvosoknal nincsen meg,
igazad van nem szep ha sir a szajuk, de szeritnem nem sir, hanem megcsinaljak amit akarnak...
ha neked nehany 10e -t meger az egeszseged sok sikert, kellenek mindig az ontudatos emberek :)))

Viviparus 2010.08.11. 22:26:40

@radiologus.hu: a TB baja, ha az orvos késik? netán a TB-nek kezdődik pl. 8-tól a munkaideje?
Ezeket te komolyan gondolod?
Amiket itt felsoroltál teljesen rendben vannak, az orvossal szembeni kötelezettségek szakmai részét képezik, valamint azt - nembikkfanyelven - , hogy kultúráltan viselkedjünk rendelés alatt az orvossalés más egészségügyisekkel...nekem és a posztolónak ezzel szerintem nincs is gondja
De ha rendelés 8-kor kezdődik akkor legyen szíves az orvos 8-kor ott lenni, vagy ha rendszeresen késik, akkor vállalja a következményeit, mint bármilyen más közalkalmazott/közbármi/munkavállaló.
Kicsit leegyszerűsítve:
Ha a boltban romlott húst veszek, nem az őstermelőt keresem meg, hanem visszaviszem a boltba. Majd ott elintézik a többit.
Orvos, tényleg nem érted?

pakesz (törölt) 2010.08.11. 22:27:39

@killersalmons: neked is a gondolkodasod!!!

nezzuk mashonnan ok?
ha en munkaidomben amikor fizetnek(fel milla havonta) nem jarok be dolgozni de bizonyithatoan focizgatok, es ha bemegyek akkor az erdemi munka helyett csak szolok a csicskasomnak hogy rofogjon oda ha kimentem en meg a haverok, hogy nekunk ez igy nem koser, raadasul amikor (munkakorombol adodoan!) egy problemat hivatalosan meg tudnek oldani de direkt nem oldom meg hivatalosn, hanem devians magatartast felvallalom es elbontom azt a kordont

erted ugye? ez a fenti sem maradt volna meg rendes munkahelynel, ez van a dokiknal is, nem rendes a munkahely, megtehetik :)
te is menjel oda ugassa be, csak nehogy en ott legyek mert lehet hogy tolem nem teszed zsebre a dolgot :)))

pakesz (törölt) 2010.08.11. 22:30:59

@Viviparus: ne hasonlitgassuk mar a piaci viszonyokhoz!!!
nem piac!!!
Orban elmondta a Zegeszseg nem ÜZLET!!!
te meg pont egy hentesÜZLETtel hozod elo? hat milyen 2/3 ez ha ilyen trollok idejohetnek es huzhatjak a fennseges 2/3 -os tobbseget??? :)))

Viviparus 2010.08.11. 22:33:48

@pakesz: :))))nem is üzlet, ergo ha dottore közegészségügyben dolgozik, hogy mer magánzónak is elmenni??;))..remélem egyszer sem késett, mikor magánrendelésről jött:))))
egyébként a hentesüzlet sem piac!!az emberek esznek:))

rikavagyok 2010.08.11. 22:36:35

@Scala , @Gestanyó férje:
Tipikus férfisovinizmus.
Ne legyen nőgyógyász,ne legyen sebész,ne akarjon katéterezni, ne legyen mentős... (az utolsó kivételével tipikusan az ne legyen, amivel pénzt lehet keresni).
Hát speciel, már az oviban is én másztam legjobban fára...és hogy a további sztereotípiáknak elejét vegyem: se leszbikus, se bűnronda nem lettem

rikavagyok 2010.08.11. 22:41:32

@schlkat:
Hivatalosan van is. Mert ugye az aki ügyel, az másnap nem dogozHATNA. Csak ha nincs más a helyedre, akkor bizony fogsz.

pakesz (törölt) 2010.08.11. 22:44:22

@Viviparus: a maganzo az mar uzlet!!!
az hogy prosztatavizsgalatnal az SZTK-ban kinyitjak az ajtot az is megertheto, hiszen lehet hogy valaki a folyoson szakmai konziliumra jott
nem kell ra odafigyelni, ugyan mar, az meg hogy 3 oras varatas es nyilvanos prosztatavizsgalat utan az ember a maganrendelest valasztja hat nem kenyszeritettek :)

Viviparus 2010.08.11. 22:46:54

@pakesz: :)
mindegy...vannak dokik, akik ezt sosem fogják megérteni:)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 22:49:45

@Viviparus:

Egészen pontosan annyira voltam empatikus veled, mint te szabidokival.

Ugye, milyen jó az?

:-)

Viviparus 2010.08.11. 22:56:14

@radiologus.hu: bizonyára túlóráztál:) több pontosságot, doktor úr..egy szót sem írtam szabidokinak, keversz valakivel

Viviparus 2010.08.11. 22:59:13

ja, hogy ő..hát nálam ez kicsit ütött tőle:
"tehát úgy gondolod, hogy robotként 36 óra munka után én szégyelljem magamat és kérjek elnézést a betegtől a késésért, mert a munkáltatóm beelkényszerít egy ilyen helyzetbe???"

Nem hiszem, hogy ide kéne empátia a részemről. De már mondtam, ha nem érted meg, sosem fogod.:)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 23:05:03

@Viviparus:

Semmi baj, ha nincs benned empátia (ugye ez adottság), de akkor te se várd el.

Viviparus 2010.08.11. 23:06:25

@radiologus.hu: Az ő irányában nincs, sajnálom, ez van. Ad hominem-be azért ne menjünk, szerintem:)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.11. 23:09:58

@Viviparus:

Sebaj, hozod az átlagos magyar polgárt. :-)

Irise 2010.08.12. 01:26:01

Hali!

Bakelának , mint mindig, most is igaza van :)

Ahogy sok hozzászóló írta:ha nem tetszik az orvosoknak a fizetés,ha nem tetszik,ahogy a betegek bánnak velük,ha nem tetszik a két nap nem alvás, zombilét, alvajárás - tessék váltani.

Tetszettek látni,mit reagált Viviparus és még jópáran mások:
Magyarországon a kutyát nem érdekli,nemhogy a betegeket, hogy mi van az orvosokkal. Írjátok le bárahányan, hogy beledöglötök,annyi a munka és minimális a bér, legfeljebb azt a választ kapjátok,hogy "úgy kell nektek".

Én megfogadtam a hű honpolgárok tanácsát anno. Kijöttem külföldre, dolgozom, jól élek.
Ami a legfontosabb: a betegek köszönnek, udvariasak. Ha kis problémával jönnek be, elnézést kérnek,hogy foglalták az időmet. Valamelyik nap fáradt voltam. Az egyik beteg hozzátartozója,mikor a saját apjának vitt egy üdítőt,hozott egy pohárral nekem is. Pedig akkor még nem is derült ki,hogy én leszek az orvosuk.
Ja és én. Kipihent vagyok, nyugodt,mert telik mindenre,ami kell. Így egyetlen munkahelyemre mindig időben érkezve, kedvesen, udvariasan,mosolygósan látom el a betegeket.

Ebben az évben 400 kolléga lépett külföldre. Nincs utánpótlás. Osztályokat zárnak be.
Azoknak az orvosoknak,akik 36 óráznak egyfolytában, nem lesz idejük/erejük tenni valamit azért,hogy a rendszer megváltozzon.
Ezért igenis a társadalomnak, a betegeknek kellene küzdeniük.
Mer' az óra ketyeg, egyre hosszabb lesz a várólista és nektek lesz egyre rosszabb,ha nem javítotok rajta...

Oszt' itt lehet ordítani, csibéim, de amikor majd fetrengtek a fájdalomtól és vártok a műtétre, de nem kerültök sorra,mert már egy egész megyét lát el az a 3 szakorvos, aki maradt.. jusson eszetekbe,hogy mi szóltunk!

ZioN 2010.08.12. 01:54:27

Miszter Radiológus úr nem kéne kicsit lejjebb venni a fölényes kivagyoként?

huncut 2010.08.12. 07:14:09

@Irise: Ha az orvosok nem képesek a saját érdekeiért sem kiállni, összefogni, elmagyarázni a helyzetet(nemcsak itt, viszonylag szűk körben), akkor hogyan várod el tőlünk, akik csak beesünk a kerekek közé, hogy mi képviseljük a ti érdekeiteket is szakmai körökben is? Ti jobban tisztában vagytok a játékszabályokkal, mi csak elszenvedői vagy nyertesei vagyunk.
Igaza van annak, aki odébb áll pár országgal, ha jobb életre van esélye, de nem mehetünk el mindannyian. Viszont itt mi is élhetnénk jobban, ha jobban odafigyelnénk másokra is. És ez oda-vissza kéne hogy működjön; nem fenyegetőzni kell, hanem együttműködni, nekünk, közösen. Ha megfogalmazzátok, mit akartok és hogyan, kiálltok a betegek érdekéért is (szakmai körökben is!), nemcsak a sajátotokért, akár a hibázó kollégákkal szemben is, akkor lesz támogatótok. Egyébként meg igen, vagyunk jó páran, meg is fogalmaztuk nemegyszer, hogy méltatlanok az itteni fizetések és sokszor a körülmények az egészségügyben (is), de csak pénzért sírni, és akkor minden rendben lesz, az sajnos nem működik.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 07:25:41

@Irise:

Azt elfelejtetted, hogy 1. évek óta számtalanszor nyilatkozta sok orvos, hogy baj lesz, és azt is, hogy miért, 2. bármilyen nyomásgyakorlási kísérletre válaszként előkerül a hippokratészi eskü.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 07:29:20

@huncut:

Nézd csak meg ezt a blogot: sokszor írtuk le, mi a baj, a t. kommentelők meg nem hajlandók megérteni.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 07:33:41

@Irise:

"Ebben az évben 400 kolléga lépett külföldre. Nincs utánpótlás. Osztályokat zárnak be."

Valójában ez a társadalom igénye, ha nem ez lenne, akkor nem történne így.

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 07:37:29

@huncut:

"csak pénzért sírni"

Az sem érthető, hogy milyen logikai úton jutunk el odáig?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 07:53:59

@Irise: Ez a szokásos befenyegetés nagyon tetszik:/Ezért igenis a társadalomnak, a betegeknek kellene küzdeniük.
"Mer' az óra ketyeg, egyre hosszabb lesz a várólista és nektek lesz egyre rosszabb,ha nem javítotok rajta...

Oszt' itt lehet ordítani, csibéim, de amikor majd fetrengtek a fájdalomtól és vártok a műtétre, de nem kerültök sorra,mert már egy egész megyét lát el az a 3 szakorvos, aki maradt.. jusson eszetekbe,hogy mi szóltunk! "

Azt hiszem mindenkinek jobb, hogy kimentél külföldre dolgozni. Sok sikert kívánok Neked ott kinn.

huncut 2010.08.12. 08:05:20

@radiologus.hu: Bocsánat, kicsit sarkítottan fogok fogalmazni, de muszáj, hogy megpróbáljam világossá tenni, mire gondolok: Azt látom, hogy szinte minden egyes poszt esetében jönnek olyan reakciók, hogy örüljünk, hogy lyuk van a kerekebbik felünkön, tűrjünk és hallgassunk bármilyen kioktató, nyegle helyreutasításban van részünk, akármennyire nem figyeltek a betegre, mert szegény orvosok agyonhajszoltak, alulfizetettek és különben is...
Mintha nem egy térfélen játszanánk, mintha nem rajtunk csapódna le minden tehetetlenség, minden szervezetlenség, minden kicsinyes düh. Mintha nem lenne hibás az orvostársadalom is abban, hogy nem értették meg az emberek többségével, hogy mi célt szolgálna a vizitdíj, miért tartjátok rossznak vagy jónak a bevezetését, ehelyett demagóg módon az orvosok többsége is azzal a szöveggel keltett hangulatot, hogy ne a nép fizesse meg... Mintha nem mi fizetnénk meg így vagy úgy.

Ti látjátok át jobban a rendszert, nem mi, ti tudtok javaslatokat tenni, akkor pedig tegyétek. De ne csak a fizetésetekről szóljon a nóta, legyen benne az is, hogy nekünk is jobb legyen, ne legyünk ennyire kiszolgáltatottak. Szívesen segítenék, ha tudok valamiben, ha igény van rá, ha partnerek vagyunk. A változtatás mindannyiunk érdeke.

Twisk 2010.08.12. 08:15:03

@radiologus.hu: Ezen nagyon erősen kell mosolyognom. :)))))))

Twisk 2010.08.12. 08:25:50

Végig olvastam az esti termést. Ha nagyon szigorúan értelmezem az derül ki, h. kvázi a betegek tehetnek arról, h. az orvosoknak ki kell vándorolniuk.
Mindig azt mondjátok javaslatokat vártok. Nekem lenne néhány:
1. Minden magyar család fogadjon örökbe egy orvost. Etesse, itassa, lássa el, szállítsa, nyaraltassa, szponzorálja. /ha kell, természetesen hitelből, de ez lényegtelen./
2. Minden felnőtt állampolgár mondjon le a jövedelme /bér, segély, nyugdíj/ feléről és ezt osszák szét havonta az orvosok között.
3. Jöjjön vissza a régi kaláka rendszer, természetben is járuljunk hozzá a kiadásaikhoz: Bözsi néni süssön kenyeret, Józsibá' hízlalja a disznót, Jolánka járjon főzni, mosni, takarítani, a Lajos rakja le a térkövet, stb. /hol is volt ilyen? kora középkor, jobbágyi robot? hm.../
4. Az egészségesek kötelesek lelökni Taigetosz híján a Gellért hegyről /Dobogókő még elfogadható megoldás/ beteg társaikat.

Mielőtt a kedves kommentelő társaim a véremet vennék, szólok előre: irónia.:)

Egy öteletem tényleg van, de erről még soha senki nem akart hallani: a zsebbe véletlenül becsúszó "segély" kerüljön be jövedelemként a bevallásokba, ennek adó- és járulék vonzataiból pedig emeljük meg a jó doktorok munkabérét. :)

mothe 2010.08.12. 08:32:35

@cenzorilla: kedves cenzorilla! kérlek, mondd meg, mi volt a nem kulturált a bejegyzésemben! köszönöm.

cottonmouth 2010.08.12. 08:33:05

@Irise: Ez a "bunkó betegek" általánosítás kezd végtelenül sértő lenni. Igen, sajnos vannak bunkó emberek, akik nyilván betegként is azok maradnak. Én viszont rengeteg kedves és udvarias embert ismerek, akik biztos, hogy az orvosnak is köszönnek. Pl. én is szoktam, kedvesen, mosolygósan beszélek. Ennek ellenére tapasztalam már, hogy jónéhány orvos semmibe vett, esetleg leereszkedően beszélt velem. Kevés orvos bánik velem egyenrangúként. Saját tapasztalatom szerint több a felsőbbrendűségi érzéssel telített orvos mint a bunkó beteg. Ennek ellenére nem általánosítok.

cottonmouth 2010.08.12. 08:33:47

@cottonmouth: csak szót ismétlek, elnézést :)

cottonmouth 2010.08.12. 08:39:03

@radiologus.hu: Értem én, hogy tényközlés, és sajnos igaz is. Azzal is egyetértek, hogy a pénzkérdés a legégetőbb probléma, amivel nagyon sürgősen foglalkozni kell. De biztos, hogy minden felvetett problémára ez a helyes válasz? Nem lehetne ezzel párhuzamosan meghallani egymás problémáit, és addig is megtenni, amit pillanatnyilag tudunk?

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 08:51:47

@cottonmouth:

Amit érdemben meg lehet tenni, jórészt megtették a legalsó szinteken. A többi pénzkérdés.

Mondjuk egy előjegyzéshez az se ártana, ha a betegek legalább 80 %-a el is menne az időpontjára.

cenzorilla 2010.08.12. 08:53:48

@mothe:

Nevezd néven akivel beszélsz, - gyugyu vagy mit szoktál írni ha dühös vagy - ettől aztán elfajul minden.

Nem méltó hozzád. :)))

Twisk 2010.08.12. 09:02:40

@cenzorilla: Tűnődtem, tűnődtem, de jelentem: Rájöttem! :)))

cottonmouth 2010.08.12. 09:05:17

@radiologus.hu: Igen, igazad van, el kéne menni és nem kéne késni.

Az első mondatoddal nem teljesen értek egyet. Pozitív példa saját háziorvosom. Az előjegyzéses rendszer működik, az asszsztend rendkívül jól végzi a dolgát, az orvosnak tényleg a gyógyítás marad. A betegek türelmesen várnak, az orvos jókedvű, udvarias, türelmes és egyenrangúként kezel. Nem is hagyom ott, pedig már elköltöztünk. Neki hogy sikerülhet, ha másnak nem?

pakesz (törölt) 2010.08.12. 09:22:40

@Irise: oksi akkor en is viszek neked uditot, akkor visszajossz?

amugy te lehet hogy ott kint meg tudod venni az eppen aktualis plazmaTVt, de rendes helyen rendes ingatlant sose fogsz olyat venni mint itt egynemely orvosok...
ja hogy oket nem szidtad? a nem gond fo a tisztanlatas :)))

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 09:32:22

@pakesz: Én nem szeretném, ha IRISe visszajönne. Baj?

mothe 2010.08.12. 09:37:43

@cenzorilla: általában mindenkit gyugyinak szoktam nevezni, ha dühös vagyok, szívemezek. ez nem ütközik a blogszabályzatba. ugyanúgy, ahogyan Irise csibéim megszólítása sem (csak neki nem mondtad, hogy kulturáltan kéne fogalmazni).

ezt a figyelmeztetést tisztelettel visszautasítom.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 10:25:10

@mothe: nezd itt en annyit vedtem az orvosokat hogy nem igaz, elkuldtem az jo edes bus faszba akik nyomtak hogy hat orvosnak hivatasa kellene hogy legyen...
erre ez az Iris meg idejon es a legbunkobb hulyekkel egy kalap ala vesz, hat szopjon meg ebben igazad van :)

komolyan egy uditot hozott hat bassza meg, amikor en a dokinak 10e -t becsuszatatok az aranyermutetem utan, ami kb 5-10 percig tartott(az allami SZTKban), ne basszon mar meg az uditojevel ok? mert mindennek van hatara, habar lehet hogy felfedem az anonimitasomat, es mindenkinek viszek uditot a korhazban legkozelebb sot inditok egy olyan blogot is hogy aznap hany dokinak vittem uditot

huncut 2010.08.12. 10:33:54

@batgirl: Pedig jó lenne. Az már azt jelentené, hogy megéri itthon maradni, és volna mit félteniük a hibázóknak.
És persze, működhet rokon- vagy ellenszenv, de akkor lehet mást orvost választani.

huncut 2010.08.12. 10:45:57

@mothe: Hát nem tudom, lehet, hogy nem bántásnak szánod, de én sem örülnék, ha bárki legyugyizna. A csibéim mégis csak kedvesebben hangzik. :-)

Twisk 2010.08.12. 10:49:55

@pakesz: mothe nem szólított fel senkit orális aktusra. :)

De viccet félre. Ne mérgelődj, felesleges. Ha lekaparjuk a dologról az indulatot egy dolog derül ki. Az orvosok egy része és a betegek között olyan szinten helyeződött üzleti alapokra a kapcsolat, h. ettől már eleve kizárt az emberi gesztus gyakorlása.
Irise üdítője ezt akarta megmutatni. Ez nem paraszolvencia volt, nem üzlet, csak egy elvben totálisan természetes emberi megnyilvánulás. Ha a betegek oldaláról nézed, akkor ez fordítva is igaz: ha tőlem várják a "szociális segélyt", akkor bennem sem az embert nézik, hanem a balatoni nyaraló medencéjének felújítását. Ehhez vigyek üdítőt? Jogos.
De hangsúlyozom: ezt az orvosok és a betegek EGY RÉSZE alakította ki.

Egyszer volt egy eset. Strandolás után bedugult a fülem. Persze mindez vasárnap. Jó beteg módjára kivártam a másnap reggelt és a fülészeten kezdtem. Éjszaka semmit nem aludtam, mert a fülemben zajló "koncert" szétidegesített. Bejutottam és egy nagyon kedves fiatal doktornő kb. 5 perc alatt megszabadított ettől a rossz érzéstől. Örültem kellően, és amikor tettem el a papírjaimat, megláttam, h. van a táskámban egy tábla csoki. Kivettem és mondtam: "nekem már jó napom lesz, engedjék meg, h. evvel járuljak hozzá ahhoz, h. nekik is egy kicsit jobb napjuk legyen." Irultak-pirultak, köszöngették. Nem értettem. Aztán jöttem rá: elszoktak az emberi gesztusoktól. Érted a mondókám lényegét?:)

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 10:54:08

@huncut:

Hát ha valaki dühös akkor nem szánja enyhe bántásnak?

Dehogy nem. Ez a cél, hogy bizonyítani lehessen, hogy a beteg mekkora nagy bunkó (tud lenni).

Beteg a kiszolgáltatott, orvos keveset keres és sokat dolgozik.

Tőlünk várja, hogy tüntessünk, de kezet nem fog velünk?

Mothe ezen bepöccen. aztán elkezdik zrikálni őt, és aztán durvul az egész poszt.

Irise meg arrogáns, külfeldről osztja az észt és áll még arrogánsabb kollégák mellé.

i23kovacs 2010.08.12. 10:58:04

@Mindenlacaszerűnévfoglaltmárezenaszarindán: hát ezzel csak egyetérteni tudok.

Az olcsó alatt pedig azt értettem, hogy még mindig ez a lehető legolcsóbb. Egyrészt azért, mert sokan vannak a rendszerben, másrészt pedig azért, mert nonprofit. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem pazarló.
Mindenfajta piacosítás drágulást fog eredményezni, ráadásul amíg az OEP nonprofit, addig a piaci biztosítóknak a profitot is ki kell termelni.

szabidoki 2010.08.12. 11:07:47

@huncut: mi már számtalan javaslatot tettünk, annyi volt bennük a közös, hogy mind le lett hurrogva. Itt a blogon is, meg a való életben is - nem véletlenül lehetetlenítették el az orvosi kamarát.
Persze értem én, hogy senki nem akar többet költeni az egészségügyre, mert így is sokan nyomorognak, csak akkor ne tessék hápogni, ha gondok vannak, meg nem kéne a német ellátással példálózni. A magyar orvosnak nem dolga megreformálni a rendszert - azt nektek kell kikényszeríteni a politikusokból, már ha van rá igény.
Még valami: aki most itt habzó szájjal fröcsög az orvosokra, remélem magába száll úgy négy-öt év múlva, mikor olyan posztok jönnek, hogy "három hétre adott időpontot a háziorvos", meg "két év a várólista egy sérvműtétre", és kicsit elgondolkodik...

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 11:11:07

www.oep.hu/portal/page?_pageid=34,35856,34_6814653,34_1668804&_dad=portal&_schema=PORTAL

Létszám és bérgazdálkodási adatokat kell nézni.

Azért a nonprofit-tol messze van. Nem is az. állami gazdálkodó szervezet.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 11:21:59

@Twisk: bcsi batgirl -nek akart volna az menni elnezest :)

huncut 2010.08.12. 11:25:11

@szabidoki: Ha egyszer veszem a fáradságot, és kitapasztalom, hogyan lehet valakinek a blogbejegyzéseit összegyűjtve végigolvasni, isten bizi kijegyzetelem a javaslataitokat, hátha előrébb jutunk. :-)

Twisk 2010.08.12. 11:28:37

@pakesz: Semmi gond. Mothe értelmes és nem sértődős.:)

@huncut: Megtettem, de nem volt benne sok öröm.:(

huncut 2010.08.12. 11:32:43

@szabidoki: Ja és még valami: "A magyar orvosnak nem dolga megreformálni a rendszert - azt nektek kell kikényszeríteni a politikusokból, már ha van rá igény." A reform a ti érdeketek is, és belülről jobban látjátok a rendszert, nem lehet mindent ránk hárítani. A parlamenti rendszerünk meg olyan, amilyen... Ehh, ezt inkább hagyjuk.

Twisk 2010.08.12. 11:35:36

@huncut: Tegyük hozzá, h. az orvos ugyan olyan választópolgár, mint az összes többi állampolgár.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 11:40:59

@huncut:

A nevére rányomsz és megjelenik az összes hozzászólása a blog-on, /balra fent a nevére:)/

Irise 2010.08.12. 11:59:22

@Twisk: "Az orvosok egy része és a betegek között olyan szinten helyeződött üzleti alapokra a kapcsolat, h. ettől már eleve kizárt az emberi gesztus gyakorlása.
Irise üdítője ezt akarta megmutatni. Ez nem paraszolvencia volt, nem üzlet, csak egy elvben totálisan természetes emberi megnyilvánulás. "

Köszönöm szépen,pontosan ezt akartam kifejezni.

És ez az empátia dolog oda - vissza nagyon jól működik.

@pakesz: "erre ez az Iris meg idejon es a legbunkobb hulyekkel egy kalap ala vesz, hat szopjon meg ebben igazad van :)
komolyan egy uditot hozott hat bassza meg, amikor en "
Hozzászólásaid alapján valóban senkinek semmi oka nincs rá,hogy téged a legbunkóbb hülyékkel egy kalap alá vegyen. *irónia*

@mothe: bocs a Csibéimért - visszaszívom,ha megbántottam vele bárkit is!

@radiologus.hu: Nem felejtettem el - évek óta folyik ez a "gigászi küzdelem", de általában úgy érzem,hogy a dolog menthetetlen. A legtöbb ember (köszönöm, cottonmouth) nem látja át,hogy amit ma még paraszolvenciával, üvöltéssel, adott esetben veréssel el lehet intézni, azt 4-5 év múlva már így sem.
És amit a legjobban sajnálok, az az,hogy ezek a betegek nem látják,hogy igazából egymással tolnak ki. Hogy egymást lökdösik hátra a várólistán, hogy amiatt,mert nem fognak össze azért,hogy jobb legyen nekik, ezért a saját gyerekeiknek lesz rosszabb.
És nem lehet velük/értük tenni semmit.

mothe 2010.08.12. 12:32:07

@Irise: nekem a világon semmi bajom a csibéiddel. :)

az a problémám, hogy a vadonatúj nick mögé bújó moderátornak nem elég a blogszabályzat betartása, hanem megengedi magának, hogy úgy beszéljen velem, mint egy gyerekkel, anélkül, hogy okot adtam volna rá (csak neki személy szerint nem tetszett valami, amit mondtam).

mothe 2010.08.12. 12:35:02

@huncut: senki se gyugyizott le senkit. a negatív előjelet ti tettétek a dolog elé. azt látsz bele a hozzászólásomba, amit csak szeretnél, de ezért hadd ne én vállaljam a felelősséget. ez mégiscsak egy blog, nem a sixtusi kápolna.

Irise 2010.08.12. 12:38:34

@mothe: "megengedi magának, hogy úgy beszéljen velem, mint egy gyerekkel"
akkor hívd mamerátornak :o) hátha akkor érti,mi a problémád.

Egyébként pedig a "gyugyi" ha tudni akarod, sokkal súlyosabb,mint a "szopjon le",örülhetsz,hogy még nem tiltottak ki egy napra. *nagyon röhög*

pakesz (törölt) 2010.08.12. 12:46:08

@Irise: hat szerintem a te gondolkodasmodod meg iszonyuan primitiv!!!

egy uditovel jossz, es kozben mondod hogy nincsen semmi anyagi gondod!
most akkor hogy van? az uditoket ujra eladod? es azert nincsen semmi anyagi gondod? vagy uditon elsz, napi egy udcsi es akkor mar nem kell plazmaTV meg nem kell este kajalnod, meg alvas nelkul kibirod?
*cinizmus*

amugy amit neked irtam arra valaszoljal! ne arra amit nem neked kuldtem!!!

ha veletlenul nem tudna eljutni a primko kis agyadig ez lett volna: "pakesz 2010.08.12. 09:22:40"
fokent a tobbi orvost terhelo felelosseg viszonyaban

amugy meg nekem tele a futykosom azokkal a betegekkel akik nyaljak a doki sejhajat(== uditot adnak neki) de egy kurva 2000 Ft ot sem kepesek atadni, mert ok hat mar megfizettek, es (most vegre a poszt tolorol van szo!!!) nagyon orulok hogy vannak ilyen dokik akik jol leb@sszak a hulye primko beteget aki fizetni nem fizet de elvarja hogy a buszvezeto bereert idore jelenjen meg a SZAKORVOS!!!

pakesz (törölt) 2010.08.12. 12:47:13

@Irise: latom te se tudod rendesen elolvasni, nem volt semmilyen szopjon le, az elso aki ezt irta az te vagy(most en a masodik)

cenzorilla 2010.08.12. 12:52:39

Hahóóó!

Figyelek! Kulturáltan kéretik!

pakesz (törölt) 2010.08.12. 12:54:33

@pakesz: jo akit bantott ez a megelozo kirohanas, akkor jojjon a rendes verzio:

Irise kedves szerintem a te gondolkodasmododdal problemak vannak...
egy uditovel jossz, es kozben mondod hogy nincsen semmi anyagi gondod!
most akkor hogy van? az uditoket ujra eladod? es azert nincsen semmi anyagi gondod? vagy uditon elsz, napi egy udcsi es akkor mar nem kell plazmaTV meg nem kell este kajalnod, meg alvas nelkul kibirod?

amugy legyel kedves valaszolni a neked intezett kerdesemre:
"pakesz 2010.08.12. 09:22:40"
fokent a tobbi orvost terhelo felelosseg viszonyaban

amugy szolidan megjegyeznem hogy
nagyon nem tetszik az a mentalitasa azoknak a betegeknek akik nagyon odavannak az orvosert dicserik(== uditot adnak neki) de az mar nem jutna eszukbe hogy az orvosnak akar 2000 Ft-ot is atadjanak, mert ok hat mar megfizettek, es (most vegre a poszt tolorol van szo!!!) nagyon orulok hogy vannak ilyen dokik akik jol megtanitjak a sok onerzetes betegnek, hogy itt valami nem stimmel

es ez a doki sokkal nagyobb elismerest valt ki bennem, mert o tesz ezert valamit, mint a tobbi aki csak szepen gyavan elfut

praxis.blog.hu -- ha gondoljatok az eredetit toroljetek :) probaltam rendesebben eloadni magam koszike

mothe 2010.08.12. 12:57:55

én pedig kijelentem, hogy a gyugyit sem negatív, sem lekicsinylő megszólításnak nem szánom. a szívemet annál inkább. úgyhogy, mivel mindenki gyugyi, nem ér besértődni.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 13:02:34

@pakesz:

Elkerülte a figyelmed, de a posztoló leírta a hiányzó információkat.

vidékről jártak, rendszeresen késett, otthonról jött, kikérte magának.

Azt azért nem tudod fizettek-e. biztosa igen, vagy utólag akartak.

Oka volt, hogy jönni kellett, ráadásul vidékről.

Nem a hálapénz fizetése a megoldás. Akkor nem fog késni? Vagy mi?

Fizetés legyen normális, Még senki orvos itt le nem írta mennyi lenne az igény, az elvárt fizetés, nem jövedelem.

Belinkeltem ide az első negyedév fizetési adatait, összevetve az előző évvel. Nem jogászi fizetés, de jogász nem is közalkalmazott.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 13:16:29

@Dr.laikus PhD: nezd, nem akarok szemelyes adatokat itt kiadni meg szemelyeskedni, de van oka hogy vedem a dokikat :)

tehat bocsi a fizetessel kapcsolatban, de szoval orvos 350 brutto?
210 netto?

index.hu/belfold/budapest/2010/01/18/bkv-sztrajk_hitek_tevhitek_osszeskuves-elmeletek/?rnd=913
"A megállapodással [1] most a buszvezetőnek a nettó fizetése felmegy 216 ezer forintra. Egy turpisság ezért van a dologban. A BKV a bérjellegű- és béren kívüli jutattásokra 59 milliárdos plafont határozott meg."

tehat 236e... (+2 BKV berlet)

na ne vicceljunk ok?
amugy mint Churcill mondana...
tehat az 50+ eves buszvezetok kapnak ennyit, mert ez egy kifuto jellegu szerzodes, a fiatalokat mar nem ennyiert veszik fel
de hat kerem szepen volt fulkeforradalom, ott a 2/3-ot megkaptak, csinaljanak valamit, ha behivnak en megyek buszvezetot verni :)))

Irise 2010.08.12. 13:20:44

REmélem, a blogmotor nem fog keresztbetenni ezúttal.

Pakesz, te nem vagy azon a színvonalon,hogy válaszoljak neked. Emberekkel szoktam beszélgetni.

Továbbá kérem,hogy a moderátorok kicsit figyeljenek jobban. Pakesz olyan szavakat használhat,amiért másokat, pl mothe-t már leszúrtátok. Ez azért így nincs egészen rendben, úgy érzem.

mothe 2010.08.12. 13:20:55

@pakesz: mi a baj 210 nettóval? az egy szép fizetés, meg is lehet belőle élni és magasabb is mint az átlagfizetés, és akkor még ott a jatt.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 13:22:19

@pakesz:

Én sem bántom az orvosokat.

Ne fedd fel, hogy miért.

Vagdalkozás megy. A beteg csak azt látja, hogy fenyegetik és tőle várják a megoldást, közben az érintettek egymás között sem tudnak megegyezni.

Nem a buszvezetővel kell összehasonlítani, és ne az indexen keresd az adatokat. Dolgozom én is de megkeresem az eski linkjét és bemásolom megint.

Beteg most is fizet zsebbe amit tud, egy nagy műtétért nem 2000.- Ft-ot fizet, hanem jóval többet. Háziorvosnak havonta, szóval nem jó így.

Orvosnak se, mert ég a bőre, nekem se, mert ég a bőröm.

Twisk 2010.08.12. 13:29:25

@pakesz: Buszvezetőket sem illik verni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 13:31:40

@mothe: Szeretném, ha valaki felvilágosítana, hogy mit jelent a "gyugyi" ??? Könyörgöm, tudom, hogy primitív csibe vagyok, de legyetek szívesek avassatok be!

Viviparus 2010.08.12. 13:35:19

@Irise: ha 8-tól van a rendelésed és rendszeresen 8:10-15 körül érsz be, akkor ki a hibás?

Irise 2010.08.12. 13:38:31

@Viviparus: Én.
Ha az állam kényszerít,hogy 36 órát dolgozzak egyfolytában, olyan munkahelyen,ahová fizikai képtelenség átérni a kezdési időre,akkor ki a hibás?

Twisk 2010.08.12. 13:41:03

@batgirl: Azt te nem akarod tudni.... A csibék még alkalmatlanok erre. :)))

cottonmouth 2010.08.12. 13:42:49

@Irise: Igazad van, de az ott várakozó beteg ezt nem tudja. Ha tudná, nem problémázna, és lehet, hogy néhány még kávét is vinne :) Jó, lehet, hogy a legbunkóbbak még így is problémáznának, de azok nincsenek sokan (remélem).

Viviparus 2010.08.12. 13:44:21

@Irise: Részleteznéd, milyen kórház/klinika, etc?

pakesz (törölt) 2010.08.12. 13:47:50

@Irise: hehehe jo fej vagy!
2szer valaszoltal mar nekem, es ez az utolso meg egy mero nagy sertegetes volt...
a korrekt kerdesre meg nem vagy kepes valaszolni

most mar tenyleg ugy latom jobb ha a magadfajtatol megtisztul a magyar tarsadalom *ironia*

egyebkent hajra jojjon a moderalas, de akkor a nyilvanvalo trollkodassal kezdjek, ha lehet kerni
"Irise 2010.08.12. 01:26:01"

Viviparus 2010.08.12. 13:53:16

Főállás és szakképző hely: az utóbbinál ki választja ki, hogy melyik legyen? Az előbbinél tudjuk.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 13:53:36

@mothe: az altalad emlitett jatt az nem jatt...
azt legtobbszor korrupcionak hivjak es ez gond

ugy kellene hogy az evi 100 Mrd -t osszak szet, de ezt a foorvosok nem fogjak elinditani mert ok a mostani rendszer haszonelvezoi, kiskiralyai
aztan van egy masfajta korrupcio is, az a beszallitoi, arrol meg a nemzet Orvosat(Mikola) kene megkerdezni mi is van a Szent Imrevel, megy meg a bolt?

ezert IS volt Irise tomeny betegellenessege egy hatalmas nagy trollkodas, mert nem csak a betegeken mulik

tisztelt moderator egy kis info:
en.wikipedia.org/wiki/Troll_%28Internet%29

mothe 2010.08.12. 13:56:29

@batgirl: a világon semmit nem jelent a gyugyi :) pont olyan megszólítás, mint a galambom, bogárkám, drágám, csak mivel ilyen szó nincs, ezért politikailag is korrekt. :)

Irise 2010.08.12. 13:57:24

@cottonmouth: Teljesen egyetértek veled.
Nagyon fontos a betegek tájékoztatása. Én adott esetben körbe szoktam küldeni vöröskeresztes segítőket,hogy kérdezzék meg a várakozókat,hogy kinek vigyenek kávét/teát.

@Viviparus: Gondolom te is a phoenix által beírt esetre hivatkoztál , én is arra.
Egyébként nyilván nem fogom megmondani,hogy én melyik kórházban/klinikán dolgoztam korábban :)
Hogy miért?
Korábban volt olyan,hogy pl hajnal 2-kor a saját otthonomban kicsöngetett a szomszédasszony (jelzem,nem volt kitéve,hogy dr. Sz. M itt rendel,nem is volt rendelőm, csendes otthonom, éjszaka). Kimegyek, éjfélkor értem haza a munkából, gondolhatod mennyire voltam ébren.
Mire szomszédasszony mondja,hogy adjak neki nyugtatót,mert ő ideges...
Mondtam neki,hogy én nem tartok otthon nyugtatót. Fáradjon be az ügyeletre, vagy a patikába.
Mire ő: akkor írjak receptet.
Csak így. Előtte,ha kétszer beszéltünk életünkben.
Nem akarta elhinni,hogy nem tudom a kórházi receptjeimet otthoni gyógyszerfelírásra használni.

mothe 2010.08.12. 13:58:35

@Irise: ha olyasmire kényszerítenek, ami lehetetlen, akkor szólsz annak, aki kényszerít, hogy gondolja át. akkor is szólnál, ha arra kényszerítenének, hogy reanimáld a halottakat, mert a kormány zombikatonákat rendelt.

cenzorilla 2010.08.12. 14:00:45

@pakesz:

Mindenkit figyelmeztettem, hogy hajrá a jó modor felé.

Magadra vetted?

Viviparus 2010.08.12. 14:00:55

@Irise: nem konkrét adatokat kértem:)
Visszakerestem..ha jól értem van egy főállás és van egy szakképzőhely..engem ez utóbbi érdekel, ezt ki választja ki egy orvosnál?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:02:37

@Irise: Irise kedves, téged már nem kényszerít a magyar állam, hogy 36 órát dolgozz.Csak egy kérdést, engedjed meg nekem: Mennyi pénz lenne az, amiért vállalnád itthon az orvosósdit? Mennyi az az összeg amiért kedves embereknek tekintenéd a magyar betegeket? Mersz árat mondani?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:04:05

@mothe: Már megijedtem, hogy köztudomásul ocsmány szó, és még nem hallottam:)))

Irise 2010.08.12. 14:04:16

@Viviparus: Amikor én jártam abban a cipőben, akkor úgy volt,hogy te választod ki a főállásod. A szakképzési helyet a grémiumvezető választja ki,ha jófej,akkor megad 2-3 kórházat,hogy mik között választhatsz.
Voltak olyan kollégáim,akiknél ez úgy nézett ki,hogy nem elég,hogy 36 órázniuk kellett egyben, de havi egy hétvégét ingyen kellett ügyelniük,mert ezt a kórházigazgató elrendelte.
De nyilván vannak szerencsésebbek is.

Twisk 2010.08.12. 14:05:43

@batgirl: Ha jól értem nem csak az összeggel van gond, hanem a munkaidővel, a leterheltséggel, a létszám- és forráshiánnyal és a szervezetlenséggel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:06:16

@mothe: Legyugyizhatsz ha akarsz, de ha szívemnek szólítasz, ledöflek az egeremmel!!!

Viviparus 2010.08.12. 14:07:25

@Irise: és mi van, ha egy orvos szóvá teszi a kórházigazgatónál, hogy ingyen nem dolgozik?

Twisk 2010.08.12. 14:09:30

@batgirl: Látom lelki szemeim előtt amint éppen kiképzed az eszközt: "Véregér! Torokra!"

:D

Viviparus 2010.08.12. 14:10:17

@batgirl: ne bántsd, nem írna ide és nem olvasgatná ezt a blogot, ha nem érdekelné, hogy mi van itthon

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:10:38

@Twisk: Minden megfizethető! Mennyiért viselné el ezeket a dolgokat?

Viviparus 2010.08.12. 14:12:32

@batgirl: te mennyit gondolsz elfogadhatónak?
én spec. 400.000 nettó körül (nem vagyok orvos)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:14:58

@Viviparus: Én bántom????mint primitív csibe, aki alig mer néha beteg lenni? Tudom hogy fáj neki, hogy nem itthon orvos, mert ha nem fájna, akkor nem járna ide állandóan fikázni azokat akik nem orvosok. Lehet, hogy nagyon menőnek érzi magát külhonba, de közben q-ra magányos lehet. Nem bántom, csak fájnak a hozzászólásai.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 14:15:09

@cenzorilla: aaa nem
csak jobb villogni az alkalmi tudassal :)

"That phrase is itself derived from the fishing technique of slowly dragging a lure or baited hook from a moving boat, waiting for fish to strike, a technique known as trolling."
ez valami olyasmi hogy egy horgot lassan huznak es fennakad ra a hal

es amikor az EÜ mint komcsi maradvany, megmetelyezve a korrumpalodassal, kiskiralyokkal, szerencsetlenkedessel, politikai jatszmakkal(lasd a hodmezovasarhelyi massziv alkeszt), finanszirozasi valsaggal(hiszen mar a rakot is tudjak gyogyitani, az meg draga) amit regen nem kellett de ma mar elvarjak hogy gyogyitsak, ezt meg reszben az orvosokkal fizettetik ki hogy keveset keressenek(de halapenzt hajtsanak fel!)

na erre tisztan es erthetoen a betegeket egyedul tenni felelosse es nyiltan hirdetni hogy el kell menni es ott meg uditot is visznek, hat az pont a trollkodas

Twisk 2010.08.12. 14:16:37

@batgirl: Volt az életünknek egy olyan szakasza, amikor az édesapám mocskos sokat keresett. Cserébe nem volt életünk. Nem volt éjjel, nem volt ünnep, nem volt hétvége. Amikor pár órát itthon töltött csak aludni akart, semmi mást. És eljött egy olyan pillanat az életében, amikor már a pénz nem motiválta többé. Egyszerűen nem érdekelte. És nem volt az a pénz, amiért tovább csinálta volna. Végigéltem, ezért tudom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:17:15

@Viviparus: Nem tudok összeget mondani, hiszen mindenkinek más az elvárása ezzel kapcsolatban. Én tényleg komolyan kérdeztem, hogy mennyi pénzt tartanának elfogadhatónak? Az Irise név egy álarc, semmilyen hátrány nem érné, ha megmondaná az összeget!

Irise 2010.08.12. 14:19:57

@mothe: a példa rossz,mert imádok újraéleszteni :))
de értem mit akarsz mondani,és persze mindig van választás.
Csak mikor azt mondod egy munkahelyen,hogy akkor ennyi,felmondok, és megkérdezi a főnököd, segélykérően,hogy: és mi lesz a betegeiddel?
Nehéz lehet elhinni,de az orvosokat a végtelenségig lehet revolverezni azzal,hogy mi lesz a betegeivel. Nézd meg mennyi élemedett korú háziorvos van. NEm tudnak elmenni nyugdíjba,mert nincs aki továbbvigye a betegeiket.

@batgirl: Ha visszamennék, az állam ugyanúgy kényszerítene a 36 órára.
Egyébként 200 nettoért simán maradtam volna. Vissza viszont nem mennék. Nekem sokkal jobban tetszik az angolok mentalitása, az összetartásuk, az,ahogy egymást segítik. Szeretem,hogy én is tudok segíteni, jótékonysági kiárusításon vásárolni stb.
Amikor nemrég hazamentünk Magyarországra, szinte arcon vágott,ahogy az emberek közlekedtek, ahogy beszéltek egymással (itt megszoktam,hogy a boltban kedvesen ráköszönök a pénztárosra,megkérdezzük egymástól hogy vagyunk,akkor is,ha először látjuk egymást. Hát ezt emgcsináltam otthon is... alig néztek hülyének), mekiben épphogy arcomba nem vágták az ételt,mikor ketchupot kértem hozzá utólag stb.. ez már nekem nem hiányzik :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:20:49

@Twisk: Nálam is volt ilyen időszak. Ma már válogatok a munkákban. Épp ezért kérdezem, hogy lenne e olyan összeg, amiért vállalná, ezekkel a körülményekkel a gyógyítást?

Irise 2010.08.12. 14:22:17

@batgirl: Ez aranyos, egyedül a magyar nyelv hiányzik, ezért olvasok Szabó Magdát, Fekete Istvánt a kisfiamnak is. Hiányzik egy-két rokonom, barátom.
De sajnálom, én sose voltam vérbeli magyar. Nekem tényleg teljesen mindegy,hogy milyen bőrszínű embert gyógyítok, mert tényleg mindenki ugyanannyit ér.

Irise 2010.08.12. 14:23:00

Elnézést,mennem kell.

Viviparus 2010.08.12. 14:25:07

@batgirl: értem én, és sajnálom, hogy elment és nekem is rosszul esett a csibézés, de hát ez van...
Én azt szeretném az orvosoktól megtudni, hogy ha a rendszer amibe kényszerítik őket igazságtalan, sőt törvénytelen akkor miért várják el hogy a beteg tegyen a rendszer hibái ellen?

Néha - sőt, nem is csak néha- az az érzésem, hogy a magyar kórházigazgatók, egyetemi orvosprofesszorok akkora kiskirályok, hogy megengedhetik maguknak a törvénysértést, amikor a fiatal orvosokat ilyenekbe kényszerítik..de a fiatal orvosok nem mernek ezek ellen szótemelni, és sajnos azzal, hogy a beteg felé lesznek elvárásaik tolerancia ügyben, csak a meglévő, igen rossz rendszert szolgálják ki.

Twisk 2010.08.12. 14:27:46

@Viviparus: Sajnos mindenki lefelé osztja az áldást.

cenzorilla 2010.08.12. 14:28:30

Ez nem troll még, csak arrogáns..

Viviparus 2010.08.12. 14:29:08

@Irise: én vérbeli magyarnak tartom magam de nekem is mindegy milyen színű emberrel dolgozom..ezt most miért kellett?

cenzorilla 2010.08.12. 14:29:24

4-ig legyetek jók!

Ide nézek, de nem sokat, dolgom van.

Viviparus 2010.08.12. 14:30:41

@Twisk: ez is gond...hogy te úgy gondolod, hogy a beteg "lefelé" van...persze megértem és sokszor én is így érzem..ezen a mentalitásunkon változtatnunk kell:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:30:52

@Irise: Nettó 200000.- Ez nem sok. Ha megtaláltad az angoloknál helyedet, akkor ok, örülj neki, de az innen vitt keserűségedet, mért kell ránk ontanod? Azt hiszed, hogy mi nem vagyunk elkeseredve? Nekünk jó ez így? Elárulok egy titkot, én ritkán jövök ki a sodromból,de múltkor tajtékoztam. Egy cég gazdasági igazgatója vagyok, és mint ilyennek, van éves prémiumom, nem kevés, de nem is olyan sok, egyes prémiumhoz képest. számszerűsítek:
1500000 BRUTTÓ prémiumból 639000 Nettó maradt nekem. Na itt kezdtem el dühöngeni. 861000 Ft az állam bácsi zsebébe vándorolt, és most nincs kedvem kiszámolni, hogy ebből mennyi volt a Tb-nek befizetett összeg. És erre kedves doktornénik és doktorbácsik, jönnek azzal, hogy " tetszenénk többet befizetni, mert az csak egy töredék"...
Hát, tudod...

Twisk 2010.08.12. 14:31:13

@Viviparus: Milyen az aki "vérbeli magyar"?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:32:45

@Irise: a magyarság nem a bőrszínről szól, hanem a hazáról.

Viviparus 2010.08.12. 14:33:39

@Twisk: olyan mint én:) Amúgy nem tudom, pontosan ő mire célzott, de a soraiból nekem az jött le, hogy a vérbeli magyar az rasszer...remélem félreértettem.

Twisk 2010.08.12. 14:36:57

@cenzorilla: Igenis! Értettük!
:)
@Viviparus:
Elárulok valamit. Irise az egyik azok közül az orvosok közül, akik ezen a poszton "normálisan" kommunikálnak. Néha siet, néha arrogáns, de a szakmai tudása vitán felül áll. Természetesen próbál joviális lenni a kollégáival, és azt sem vitatja senki, h. "onnan" másképp látszik minden. DE. Hajlamos értelmes beszélgetéseket folytatni, nem ül olyan magas lovon, ahová nem lehet felkiabálni, és (igen!!!)van rá példa, h. leírja: tévedtem, elnézést.
:)

pakesz (törölt) 2010.08.12. 14:40:02

@Viviparus: tudod regen a kommeinizmusba is ez volt, volt pol tiszt, meg kiskiralyok, de ott jott a piaci valtozas igy ma mar nincsen, a TŐKÉS a kiraly

az egeszsegugy meg ilyen maradt, ennyi...
piaci alapokra helyezni nemely teruletet, hogy a tokes jol megmogyorozza a kiskiraly dokikat, ja hogy nem ez ellen kelt fel az orvostarsadalom hanem a vizitdij ellen?

hat ez szanalmas

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 14:40:52

@Viviparus:

Szerintem csak azt akarta mondani, hogy világpolgár.

Twisk 2010.08.12. 14:43:09

@Viviparus:
"Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások."
:)
Valahogy így?

pakesz (törölt) 2010.08.12. 14:43:21

@batgirl: rosszul latod!!!
elmesz az orvoshoz o meg felmer!!!
az ma az egyik vizsgalati kitetel, hogy kikerdez mit csinalsz...
es ha sokat fizettel be akkor toled o is sokkal tobbet akar...

undorito ez a rendszer, kellene a TB plafon, olyan 30e/ho, es aki meg csak 5e/ho -t fizet es jon a rak akkor ez van... a boncolas meg ingyenes!!!
(tudom ez igy trollkodasnak tunhetne, es en nem is a mostanira ertettem, hanem hogy 20 ev mulva ilyen legyen!!!, ott a 2/3 os forradalom, hat tessek bevezetni, de en nem akarok szocialis lenni az adocsalo festokkel meg fodraszokkal)

Twisk 2010.08.12. 14:46:27

@pakesz: Aki tényleg csak ötezret tud fizetni (mert olyan régióban él, kevés a munka, kevés a jövedelem, sok gyermeket tart el, stb.),
az tényleg haljon meg? De ha igen, minek boncolni?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 14:47:39

@pakesz: Ezt egy fodrász is megcsinálta velem:))Karácsonyra a gyerekeim (4 van)összedobták a pénzt és vettek nekem egy márkás táskát. A fodrász meglátta rajta a márkajelzést, és dupla árat mondott.Kifizettem, de többé nem mentem hozzá.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 14:53:32

@Twisk: nezd, ez hosszura vezetne, de igen ez lenne a jo... es amugy ez is lesz!!! ja es most ez is van tegyuk csak hozza :)))

tudod ha a fele GDP-t koltenenk egeszsegugyre, elmenne hidd el, nezd meg Csauszeszkut, gyerekek verevel frissitette a ven szaros eletet

@batgirl: hehehehe, jo poen volt :)

Twisk 2010.08.12. 15:01:08

@pakesz: Nem vagyok derülátó, és néhány orvos sem tartozik azok közé akiket meghívnék magamhoz karácsonyozni. De ebben most nem értek veled egyet. Lehet szerencse, de én még nem láttam ellátatlan gyereket. Láttam várólistát, láttam méltatlan bánásmódot, de nem láttam olyat, h. valakin ne végeztek volna el életmentő műtétet, mert szegény.
Igaz, néha későn, igaz, néha nem egészen szakszerűen, de megtették.
Tudod én azt gondolom erről, h. igenis a biztosítóknak is részt kellene ebben vállalniuk. Vannak emberek és esetek, amikor az egyén "önhibáján kívül" kerül egy élethelyzetbe. És itt lépne be a biztosítás. A magam részéről sokkal szívesebben fizetnék biztosítási díjat ilyen esetre, mint feneketlen kútba dobáljak pénzérméket.

szabidoki 2010.08.12. 15:02:59

@Viviparus: nem a professzorok meg a főorvosok a legnagyobb bűnösök a túlmunkában, hanem a politikai elit. Jelenleg elvileg az EU-s szabályozás kellene, hogy érvényben legyen itthon is, de van egy kormányrendelet, ami továbbra is szentesíti a 24-36 órás műszakokat azáltal, hogy az ügyeletben eltöltött időt 25 vagy 50%-on ismerik el munkaidőnek. Persze ez sem EU-kompatibilis, minden eddigi pert megnyertek a kollégák az ügyeleti idő elismerésével kapcsolatban, csak többnyire nem perelnek jobb a békesség alapon. Akiben meg van annyi spiritusz, hogy beperelné a munkahelyét, az inkább keres munkát külföldön, mert azzal sokkal jobban jár. Amikor csatlakoztunk az EU-hoz, én meg megmondtam a főnökömnek ügyelet után, hogy fáradt vagyok, hazamegyek, akkor hápogott ugyan, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit. Végül pár hónap múlva azt a "büntetést" találták ki, hogy az ügyelet utáni napokra nem fizettek munkabért, merthogy ugye nem voltam ott. Szóval szerintem sok kolléga nem is mer a sarkára állni, aki nagyon elégedetlen a helyzettel, az se keresi a konfliktust, hanem elmegy külföldre.
@huncut: a reform valóban nekünk is érdekünk lenne, csak nem igazán vagyunk cselekvőképes pozícióban. Pár tízezer orvos szavazóbázisnak igen csekély, a kamarát meg víz alá nyomták, amint kezdett hangosabb lenni. Persze kíváncsi vagyok, hogy szerinted mit kellene tennünk...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:04:36

@pakesz: Mármint melyik?:) hogy a fodrász duplán számolt nekem? Annyira azért nekem nem tetszett. Félreértések elkerülése miatt, közlöm, hogy nem vagyok gazdag ember. az összes vagyonom, egy hitellel terhelt félkész ház, és egy 14 éves matchboxnak csúfolt autó.

mothe 2010.08.12. 15:05:31

@Irise: értem és meg is értem, hogy be lehet zsarolni egy orvost ilyesmivel. ami persze jó, mert azt jelenti, hogy törődik a betegeivel, és nagyon rossz, mert a hatalom szeret visszaélni az ilyen hozzállással.

tényleg nincs minimális esély se arra, hogy az orvosok hassanak a főnökeikre?

Twisk 2010.08.12. 15:06:59

@mothe: Te tudnál hatni a tiédre?

mothe 2010.08.12. 15:08:28

@Viviparus: szerintem félreértetted.

mothe 2010.08.12. 15:10:44

@Twisk: egyedül nem, de volt már rá példa, hogy felállt egy emberként az összes kolléga velem együtt és rögtön megváltoztak a dolgok. ha az orvost be lehet zsarolni a betegeivel, akkor a főnökét be lehet zsarolni ugyanezzel. ha minden orvos feláll az osztályon, a főnökség hihetetlen sebességgel válna kezes báránnyá, mert megijedne, hogy 1) bezárhatja az osztályt, 2) hangos és kellemetlen ügy lesz a dologból. az pedig soha nem hiányzik, egyetlen vezetőnek sem.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 15:11:51

@Twisk: jo oksi, a gyerekeken meg megkonyorulnek, okes
a lenyegi elemben meg nem ertunk egyet, nem gond :)
olvasnivalo: w.blog.hu/2007/05/09/anyagi_jog
80as Volvo kulcs a kulcsszo

@batgirl: jo igazad van nem volt vicces :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:13:03

@mothe: VAN egy olyan sejtésem, hogy igazából akik tudnának segíteni az egészségügyön, azok nem itt vannak:)

szabidoki 2010.08.12. 15:13:55

@pakesz: tudod a tőkés nem a dokikat mogyorózná meg, hanem a hozzád hasonló okosokat. Nézd csak meg, mi zajlik az USA-ban! Ott a tőkések az urak az egészségügyben, az orvosok jól élnek, a kisemberek meg rettegnek, hogy ne legyenek betegek, mert még a biztosítottaknak is rámegy a gatyája egy komolyabb műtétre.

Viviparus 2010.08.12. 15:16:16

@Twisk: ezt láttam és nem is heccelem.
Ha a vérbeli magyart félreértettem, elnézést.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:18:07

@szabidoki: Már kezdtem szolidáris lenni az orvosokkal! Muszáj neked belerondítani????

pakesz (törölt) 2010.08.12. 15:24:42

@szabidoki: ki irta amerikat? finneknel nincsen piaci alapon a korhaz? ellatas?

amugy nem a dokikra irtam, hanem erre valaszoltam:
"
Viviparus 2010.08.12. 14:25:07
...
Néha - sőt, nem is csak néha- az az érzésem, hogy a magyar kórházigazgatók, egyetemi orvosprofesszorok akkora kiskirályok, hogy megengedhetik maguknak a törvénysértést, amikor a fiatal orvosokat ilyenekbe kényszerítik.."

ne mondd hogy ez jo dolog, hogy ennek az egyeduli ellentetje az hogy bevezetik az amcsi rendszert!

pakesz (törölt) 2010.08.12. 15:29:05

@batgirl: nem kell a dokikra haragudni, van egy 20 eves tapasztalattal levo borgyogyasz, na most
maganrendeles, fel oraig szedett mindent, volt egy akkora szemolcs is, amit SZTK-ban szikevel kaptak volna ki (== oltari ronda lett volna)

na o tisztan PIACI alapon 8e -t megcsinalta nekem, TBtol penzt nem kapott(ooo aki jobban otthon van erositse mar meg!!!)

tehat amikor a 6.5e "ranez doki kitolt jogsi papir" keves, o meg erdemben melozott egy csomot 8e -t haat en ezt szoktam piacinak mondani, erdekes o egy ambulans sebeszetet meg tudott oldani lakason mert ugyes, hat valami komoly problema van a penzekkel meg szabalyozasokkal!!!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:34:31

@pakesz: Nem sz összes dokira haragszom, van Doki barátom is. Az emberekre haragszom, akik ontják az igét dr.előjellel, akik le primitiveznek, akik fenyegetőznek, akik követelőznek, és akik szerint mi tehetünk erről az egészről. Én nem általánosítok. Én pl..haragudtam Irise-re a beszólásai miatt, már nem haragszom, legyen boldog angliába, és nem kedvelem egy-két itt felszólaló dr.-t sem. De ez csak személyre szóló és nem általános.

pakesz (törölt) 2010.08.12. 15:34:38

@pakesz: bocsi batgirl nem neked ment :)

csak ez a nagy piacellenesseg, es allandoan amerikat hozzak elo...

de hat konyorgom mi alapjan akarnak a donteseket meghozni?
hogy egy orvosi ellatas az jo, ha nem az ar/minoseg alapjan?
az hogy megversenyeztetik a korhazakat es piaci mechanizmusok alapjan kihullik a fergese?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.08.12. 15:35:33

Most haza megyek, legyen szép napotok.

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 15:36:29

@szabidoki:

Olyannal rémisztgetsz amit soha nem fognak bevezetni, hisz ott is csődöl.

Van ennek valami értelme így?

Irise 2010.08.12. 15:37:08

@mothe: "tényleg nincs minimális esély se arra, hogy az orvosok hassanak a főnökeikre? "

Ismertem egy kollégát, aki betartotta,hogy annyit dolgozott,amennyi munkaidőt kifizettek neki , nem 36 órázott,szépen hazament a munkaidő végén. Ugyanő megmondta a főnökének,hogy a rendszer,amibe bele akarja kényszeríteni a kollégákat - baromság (bár nem ezekkel a szavakkal, de határozottan felszólalt). Sokan bólogattak, még többen a padlót nézték. Két hónap múlva a kolléga már kereshette az új állást.

@Dr.laikus PhD: ez az,nem akartam azt mondani,hogy rasszisták a magyarok, azt akartam kifejezni,hogy mindenki ugyanannyit ér. Köszönöm.
Azt hiszem, nem vagyok a szavak embere :)

@batgirl: Miért vagyok még mindig a fórumon,ha nem élek ott? Mert szerintem Magyarország nagyon rossz irányba tart. Az embereket kizsákmányolták, depressziósok, lélekbetegek, fásultak.
Mivel tudnék segíteni - felemelem a hangom egy fórumon, szólok. Nem számít,ha utálnak érte, ahogy a beteg is utál,ha megmondom,hogy hülyeséget csinált,mikor abbahagyta a gyógyszerszedést - de ha ezután észbekap és változtat,akkor elértem a célom. Utáljon aki akar.

Viviparus 2010.08.12. 15:47:11

@Irise:
"Sokan bólogattak, még többen a padlót nézték. Két hónap múlva a kolléga már kereshette az új állást."
Ha keveseb bólogattak volna...:) Akkor mi lett volna 2 hónap múlva?
Én még mindig csak annyit szeretnék, hogy ne a betegnek kelljen felállnia egy olyan fórumon, amihez nem sok lövése van.
Ha késik az orvos, és tudja, hogy késni fog, legalább szóljon be a rendelőbe, hogy az ottlévők szólhassanak a várakozóknak. Ennyire vegyen már emberszámba.
Aki pedig rendszeresen késik, az igenis vállalja fel, és ne neki álljon feljebb, ha a beteg reklamál.
Nekem még mindig szimpatikusabb Irise elkeseredettsége, mint egyes orvosok pökhendisége. És én sajnálom, hogy elment.
Mindenkinek további szép napot!
:)

Twisk 2010.08.12. 16:19:35

@Viviparus: Hogyan is volt az a dolog Barabással?

pakesz (törölt) 2010.08.12. 16:28:31

@Viviparus: szoval
nem az volt a gond, hogy nem tudtak volna hogy kesni fog :)))
azt tudtak, a gond az volt, hogy nem 15 percet kesett hanem fel orat, es hogy a nagymami aki a piacon szocializaldott, azt hitte hogy beszolhat

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 16:34:11

@pakesz:

Miért gondolod?

Nem olvastad el, nem láttad mit írt később, bár mondtam neked.

Piacon sem késik a kofa, ha igen azt mondja bocsesz.

Vidékről jött rászorulónak diplomás orvos, pláne ha nincs oka késni, csak olyan "késős" fajta, nyugodtan annyit kell mondani elnézést elaludtam.
Kicsi korona leeseik? Dr. előjogot elveszik?
Ki az aki a piacon szocializálódott?

pakesz (törölt) 2010.08.12. 16:49:39

@Dr.laikus PhD: a nagymami szocializalodott a piacon (piac == versenyzo agensek)

ezt mar elmondtam :) az egeszsegugy nem piaci alapokon van jelenleg, hanem mashogy, de ezt te jobban tudod :)
(csak nehogy az amcsi peldat hozza valaki ezredszerre)
nem a dokit kell szidni, hanem a rendszert megvaltoztatni
amugy igaza is van, minek strapalja magat, kirugni ugyse fogjak ennyi penzert

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 16:59:45

@pakesz:

Amcsit dehogy, nekem a kanadai tetszik, csak ahhoz az államnak nincs elég pénze.

Másként értettem amit írtál, bocsánat :)

sunwind 2010.08.12. 18:01:28

@mothe: Dehogy, dehogy szól.
Az önérzetes, bátor, egészséges etikai normákkal megáldott doktor úr/hölgy minden (egyébként talán jogos) megalázottságát, bánatát, túlterheltség és alulfizetettség miatti agresszióját, frusztrációját, dühét a kedves betegen vezeti le. Miért? Tök egyszerű: mert azokon büntetlenül élheti ki ezeket. Hiszen a beteg ki van neki szolgáltatva.

Kíváncsi lennék, hogy az itteni kedves orvosok mikor is szóltak a főnöküknek, hogy ne küldje őket a másik rendelésre, mert ez időben összeegyeztethetetlen a másik munkájukkal, mikor szóltak a kórházigazgatójuknak, hogy a budipapírt, vagy az ilyen-olyan gépet ne a sógortól vásárolják duplaáron, mikor szóltak a főorvos úrnak, hogy ne magánrendeljen a kórházban, mikor szóltak a Kamarának, hogy ne feküdjenek keresztbe minden előremutató változásnak?
Borítékolom: soha.

Mert ahhoz tényleg vér kéne a pucába. Ja, hogy az nincs. Sokkal egyszerűbb azokon levezetni az agressziót, frusztrációt, akik a hatalmukban vannak, akik kiszolgáltatottak nekik.

Látod, kedves Adamantium, ezért nem jó a jelenlegi rendszer. Mert semmi más ellenőrző mechanizmusra nem támaszkodik, mint az eü-i dolgozók lelkiismeretére. Rajtuk múlik, hogy milyen színvonalon gyógyítanak. De ennyi ellenőrző mechanizmus kevés – ez az itteni orvos-megszólalásokból is látszik. Minden BŰN alól felmentitek magatokat és egymást – külső okokra hivatkozva, olyan indokokra, melyekről az adott, viselkedésetek hatásait megszívó beteg egyáltalán nem tehet.

A homo sapiens nem etikai lény. A homo sapiensnek kényszerek és érdekeltségek mentén működik. Belső indíttatásból nagyon kevés ember szorgalmas, jó, belátó, etikus. Láthatjuk: állat lesz. Aki levezeti a frusztrációját azon, aki a legközelebb van hozzá és a legkevésbé képes védekezni.

Ha az orvos bármit megtehet, mert tudja, hogy nincs fölötte kontroll, csak a másik holló, aki aztán biztosan nem fogja kivágni a hollótárs szemét, ha a kórházigazgató attól rendel, akitől és amennyiért akar, mert legrosszabb esetben úgyis kikonszolidálják a kórházát, ötödször is - akkor mindig így lesz.
A magyar egészségügy a hazai kommunizmus utolsó fellegvára. Teljhatalmú urakkal, akik bármit megtehetnek, úgy lavíroznak az ellenőrizetlen, zavaros viszonyok között működő intézményeikben, ahogy csak akarnak. Nincs ellenőrzés, nincs verseny. Dehogy kell ide verseny,meg átlátható viszonyok. Hiszen az nem lenne a doktorurak/hölgyek nagy részének ennyire kényelmes. A kis részük meg szív - de nem baj, mert a frusztrációjukat levezethetik a betegeken. Hiszen azok gyengék, kiszolgáltatottak, azokkal bátran lehet így bánni.

szabidoki 2010.08.12. 19:15:36

@pakesz: segítek, mert láthatóan elkavarodtál kissé, ezt te írtad:
"piaci alapokra helyezni nemely teruletet, hogy a tokes jol megmogyorozza a kiskiraly dokikat, ja hogy nem ez ellen kelt fel az orvostarsadalom hanem a vizitdij ellen?
"
Erre válaszoltam, hogy szerintem a tőkésekkel sem feltétlenül járnátok jól.
@Dr.laikus PhD: ne aggódj, tisztában vagyok vele, hogy az a rendszer nem működik, de pakesz emlegette a tőkést, hogy az majd megmogyorózza a dokikat... Azt mondjuk értem, hogy pakesz hadilábon áll az olvasással meg a saját hozzászólásaival, de hogy már neked is gondot okoz...

Irise 2010.08.12. 19:41:36

@sunwind: "Kíváncsi lennék, hogy az itteni kedves orvosok mikor is szóltak a főnöküknek, hogy ne küldje őket a másik rendelésre, mert ez időben .."

Irise 2010.08.12. 15:37:08

Itt írtam arról a kollégáról,aki ezt megtette. Úgy kirúgták,mint a pinty.

Ismertem olyant is,aki szólt,hogy ő nem akar bejönni ingyen ügyelni - megmondták neki,hogy gondolja át,vagy csomagoljon. Átgondolta.

Szóval nincs igazad,hogy nem próbálták meg. Megpróbálták, nem jött be. Egyéb ötlet?

Dr.laikus PhD 2010.08.12. 19:47:35

@szabidoki:

Mindig azt írod, hogy ne aggódjak.
Nem vagyok egy aggódós fajta.:)

De eszembe juttatsz egy aktuárius kollégám aki szintén mindig ezt mondta nekem amikor valóban aggódtam azért, hogy a nyugdíjpénztári törvény túl bonyolult, hogy a mezei pénztári tag megértse.

bakela 2010.08.12. 21:29:18

@cenzorilla:
Figyejjé Törpilla!
Ha állandóan kipiszkálsz, itthagylak!
Sztem, nélkülem kevesebb lesz ez a sz@r. /Háj módi + halacskák!/
A Te hiányodat észrevenné valaki?

huncut 2010.08.12. 21:31:32

@szabidoki: Bár tudnám, mit kéne tenni!...
De együtt gondolkodunk, és már az is valami. :-)

radiologus.hu · http://www.radiologus.hu 2010.08.12. 22:32:16

@többek:

Hogy mennyi lenne a megfelelő orvosi fizetés?

Erre két válasz is van.

Az egyik az évek óta asztalról lesöpört orvosi kamarai javaslat: keressen annyit az állami alkalmazott orvos, mint egy bíró. Egy az egyben. Doktor-doktor, szakvizsga-szakvizsga.

A másik meg a rezidensek között végzett felmérések eredménye: ez alapján nettó 200000 kezdő és 4000000 szakorvosi fizetésért már a rezidensen fele maradna.
www.rezidens.hu/?c=view&type=articles&id=605

Ezek távolról sem az angol 70 ezer fontos évi vagy német havi 2000 eurós fizetések.

Dr.laikus PhD 2010.08.13. 07:09:38

@batgirl:

Este volt már késő este... :-o)

sunwind 2010.08.13. 07:36:43

@Irise: : Írtam már ötleteket, hogy ha én döntéshozó pozícióban lennék, illetve bármilyen hatást tudnék gyakorolni azokra, akik abban vannak, akkor milyen irányokban kezdenék el gondolkodni.

Teljesen igazatok van (nektek, eü-i dolgozóknak), hogy ez így nem mehet tovább. Az, aki megítélésem szerint sokkal stresszebb, fontosabb, nagyobb felelősséggel járó munkát végez, mint pl. én, az ne keressen nálam kevesebbet. Annak legyen kinyalva a segge csontig, ragyogjon a szobája, legyen meg a társadalmi megbecsültsége, tudja tervezni az életét, a karrierjét, a szabadságát, annak legyen lehetősége két műszak között kipihennie magát.

Csak valahogy úgy tűnik, azt nem látjátok, hogy sokszor olyan posztok esetén is elindul a kollégátok felmentése, ahol pedig egyszerű a képlet. Pl.: Igyekszem nem késni. Ha kések, elnézést kérek. Ha egy kölyköt fertőzéssel hiába kezelnek több, mint egy hétig és láthatólag nem hatékony az antibiotikum, majd betegen szélnek eresztik úgy, hogy a hazaérkezés éjszakáján negyven fokos láza lesz, akkor ott hibáztak. Ennyi. Nem kell elkezdeni a szokásos köröket, hogy a poszt írója hazudik, ennyi pénzé ezt kapjátok, mér nem csapott az asztalra, stb., stb.

Nagyon tipikus emberi viselkedésforma az, amikor egy frusztrált embercsoport nem azokon vezeti le a frusztrációját, akik ezt a frusztrációt okozták, hanem azokon, akik a leggyengébbek, a legkiszolgáltatottabbak. Csak az elmult évszázadban meghaltak emiatt az attitűd miatt pár millióan. (Nem tudom, ismered-e azt a kísérletet, mikor egy embercsoportot kettészedtek börtönőrökre és rabokra. A kísérlet tervezett vége előtt be kellett avatkozni, mert azok, akik korlátlan hatalmat kaptak mások felett, lassan az életüket veszélyeztették a "raboknak". Ilyen az emberi psziché, sajnos.)

Ezért kellene olyan ösztönzőket és ellenőrzéseket beépíteni a rendszerbe, amitől megszűnik a jelenlegi állapot, hogy az eü-i dolgozó teljhatalmú ura a helyzetnek, a beteg pedig totálisan kiszolgáltatott. Keresleti piac van és ha így megy tovább, egyre inkább az lesz. Ha tisztességes fizetések lennének, érdemben akkor sem nagyon változna a helyzet. Mindaddig, amíg nincs szabad orvos és intézményválasztás, amíg a biztosító (és más sem) semmiféle kontrollt nem gyakorol az intézmények és az orvosok felett, addig a rossz munkaerő éppúgy megél a rendszerben, mint a jó.
És erre nem érv az, hogy ha több lenne a fizetés, akkor többen választanák az eü-i szakmákat, ill. a többen maradnának itthon. Mert az ugyan igaz, hogy mennyiségben talán több dolgozó lenne, de a minőségi szelekciót továbbra sem végezné el senki. Ill. a főorvos, az intézményvezetés elvégezhetné éppen - ha jó az az intézményvezetés. Ha nem jó, akkor pedig ugyanúgy hagyná, hogy a selejtesebbje ellavírozzon a kórházában, rendelőjében.

Sztem az útnak annak kellene lennie, hogy a rendszer valahogy elinduljunk a verseny felé, jó volna, ha az az orvos/intézmény jutna több pénzhez, amely hatékonyabb (gondolom lehet ezt mérni mindenféle műtéti sikerességi mutatókkal, beteg elégedettségi felmérésekkel, stb.) és igenis kell valamifajta kontroll az intézmények fölött. Természetesen nem a totálisan piaci viszonyok elérése lenne a cél, de valamelyest el kellene tolni a magyar eü-et ebből a posztszocialista állapotból affelé.

cottonmouth 2010.08.13. 09:15:49

@Irise: Ez nagyon ismerős... Ha elégedetlenkedni kell, mindenkinek nagy a szája (nem csak az egészségügyben, minden munkahelyen), de ha ki kell állni magukért, már nincs is baja senkinek. Sajnos pedig csak ez segít. Sok munkahelyen megszűnne a törvénytelen gyakorlat, ha mindenki perelne, akit sérelem ért.

pakesz (törölt) 2010.08.13. 11:48:47

@sunwind: ha piaci viszony lenne a korhazak szintjen akkor megszunne az az ostoba politikai jatszadozas is hogy a korhazi agyszammal csiki-csukiznak
es nem fentrol kellene az ambulans mutet utani korhazi agyszamcsokkentest erobol vegrehajtatni

ja hogy a Főourvos Úr az tobbet tud kisajtolni a naiv betegbol paraszoli cimszo alatt ha 2 hetre befekteti a beteget? meg alairatja vele hogy meg a hetveget is ott toltotte?
mig ha ambulansan 2 ora alatt "osszedobjak" akkor a paraszoli se lesz olyan nagy?
egy kis erdekellentet latok felfedezni a hatekony orvoslas es a jelenlegi rendszer kozott? ami amugy komoly koltsegekbe kerul adofizetoknek es az egessegugynek(hiszen ott mukodesi koltsegre megy el a nagy lovetta es nem a berre)?

amugy elso kezbol tudom hogy egy nagy multi ami ellat nagy piacot (valoszinuleg OLCSON!!!) az a magyar egeszsegpiacra csak a maganrendelokbe szallit nagyon kis tetelben de a korhazakba nem, mert korrupcio van, es ezt a nyugati multi nem komalja

Dr.laikus PhD 2010.08.13. 12:05:31

@pakesz:

Pakesz.Összeszednéd, hogy mire gondolsz pontosan?

Nem nagyon értem. Arra gondolok, hogy vedd figyelembe azt, hogy egy rendszer létezik, amit nem nagyon tudsz varázsütésre megváltoztatni.

Így nem jó igaz, de hogy gondolnád.

Mert a piaci alapon - az lehet sok féle - de konkrétan az egészségügyben Te hogyan gondolod úgy, hogy az ismerősöd első kézből lévő információit kihagynád belőle. (nem sértésként, de hát tudod az igaz amit megtapasztalsz).

A működés költsége maga az orvoslás eszközigénye, sokkal többe kerül, mint az épület fenntartása és üzemeltetése.

pakesz (törölt) 2010.08.13. 12:34:24

@Dr.laikus PhD: megversenyeztetni az egeszsegugyi ellatohelyeket, ennyi
azt hogy hogyan kell azt tudjak jo sokan hiszen nyugaton is ez van, es ott ez mukodik es nem AMERIKA!!!(lementem ezt a mondatom)
most en irjam le neked hogy kell?
nehany resze itt mar ki volt fejtve: "sunwind 2010.08.13. 07:36:43"

amugy hogy pontosan mi a menete, nem tudom oszinten de amikor pl. a Janos korhaza nezek(60 eves???) es a politikusokra, akik nem engedik azt bezarni akkor en mint adofizeto kinyilik a bicska a zsebemben es tőkésért kialtok, tudod pl. a vizmuvek is mar tokes lett es az aramszolgaltato is... es az a ketto is nagyon-nagyon fontos alapmukodes mint az egeszsegugy...

ezzel az akadekoskodassal hogy nem hiszed az en altalam emlitett beszerzesi korrupciot, ezzel rogton allitsuk azt hogy minden a legnagyobb rendben zajlik az egeszsegugyi beszerzesek teren?
kezdem ugy erezni hogy te a vedhetetlent veded :)))

nem ertem ezt a nagy tokeellenesseget komolyan, neked is van most pecsenyed amit sutogetsz? joval tobbet kapsz mint a tobbiek? a szemetdombon a 3 krajcaros az ur vagy mi a motivaciod?

pakesz (törölt) 2010.08.13. 12:40:24

egészségügy es tőkés:
www.eski.hu/hol/cikkh.cgi?id=2285

cimszavak:
"Finn"

"További lendületet adott az a kormányzati törvény, amely arra ösztönözte az önkormányzatokat, hogy több szolgáltatást vásároljanak a magánszektortól, csökkentve ezáltal az állami szektorban a várakozási időt. "

"A kérdés az, hogy milyen szervezeti formában, struktúrában, tőkefinanszírozásban és elérési módon kellene kialakítani. Végül egy testületi modell mellett döntöttek, amely a korlátozott társaság adaptált verziója, és amely részvényesekként magában foglalja a helyi önkormányzatokat, néhány azokat alkotó kórházat (biztosítva ezáltal az állami tulajdonlás elemét), egy helyi magánkórházat (amely már nem részvényes) és jelentős magántőke alapú részvénytulajdont. A Coxa Kft.-t hivatalosan 2001 februárjában hozták létre. "

"Minőség:
- A Coxa betegeinek 10 éves garanciát nyújt; ha felülvizsgálati műtét szükséges ezen időszak alatt, a beteg (vagy az önkormányzat) visszakapja a kezelés árának felét. "

"- Az átlagos tartózkodási idő 3 napra csökkent. "

ott van egy mar mukodo modell a finn, csak le kell masolni!!! ne kelljen mar nekem szajbaragosan elmondani mit hogyan csinalnek...

az hogy a mai orvostarsadalom elitje, aki tudna valoztatni zsebbe megkapja adozatlanul a fel milla - 2 millat es koszoni jol elvan az egy dolog
a masik dolog az amikor a Zorban hulyitette az istenadta nepet hogy az egeszsegugy nem uzlet
a harmadik dolog meg az hogy az EU fele vallaltuk hogy valtozni fognak a dolgok

Dr.laikus PhD 2010.08.13. 12:53:36

@pakesz:

Nyugi! Kérdeztem tőled valamit.

Le szoktam írni amit gondolok.

Még egyszer. Értem.

Dr.laikus PhD 2010.08.13. 13:00:51

@pakesz:

Milyen feltételek kellenek ehhez?

Csak kérdem....

Honnan van nálunk az önkormányzatoknak bevétele? Mit csinálsz a nyugdíjasokkal, a 10 évvel nyugdíj előtt állókkal?

Ez mind mind megoldandó feladata.
Tetszik a Finn modell, meg a Kanadai, meg a Svéd, mégy a Német is, bár annyira azért nem.

Nem arról van szó, hogy ne csináljunk semmit.
Mit csináljunk?
Hogyan?
Mennyi idő kell az átmenethez.
Ha bezárjuk hol lesz másik?
Tőkés jön, épít, joga meddig?

Azt hittem belegondoltál ebbe. Nem kell belegondolni, csak azt hittem belegondoltál.

Brainstorming (ötletroham) is jó, mert a legvadabb ötletek lehetnek, valami addig egészen más gondolkodás elindítói.

pakesz (törölt) 2010.08.13. 13:10:37

@Dr.laikus PhD: "Mert a piaci alapon - az lehet sok féle - de konkrétan az egészségügyben"

1936 -ban amikor ott volt a nemet aggresszio, a franciak reszlegesen allamositottak a repulogepipart, de szandekosan magankezben hagytak motorgyarakat hogy osztonozzek az innovaciot es a versenyt

bocsi errol hogy a modell pontos menete anno milyen volt halvany lila gozom nincsen, viszont mar akkor tudtak hogy verseny nelkul nem fog fejlodni...
az hogy a mai magyar elhiszi a versenyellenesseget igy 70 ev elmultaval azt en a kommunizmusnak es az elmult 4-6 ev kadari ellenzekenek tudom be

pakesz (törölt) 2010.08.13. 13:11:34

@Dr.laikus PhD: ja lenyugodtam :)
semmi csak probalom minel tobb reszrol megvilagitani
meg egyszer en nem vagyok uzletember hogy ezeket atlassam :) se szakerto abban a temaban

2010.08.14. 02:29:59

@pakesz: nem, kedves pakesz, nem értem, amit te nekem mondasz. egyrészt azért nem értem, mert mondatszerkesztésileg egyszerűen olyan szinten vagy, hogy (de ne sértődj meg, mert egyszerűen tényleg nem értem, mit akartál itt papírra vetni) az borzasztó. másrészt - előzőekből kifolyólag - azt sem értem, ki menne hova dolgozni, ha mi volna. harmadrészt nem szeretem, mikor fenyegetnek, noha a gyakorlatban ez általában nem szokott problémát okozni, mert egyfeleől elég nagy termetű vagyok, másrészt nem szoktam okot adni rá, hogy az emberek megszóljanak. egyben örülök, hogy végre valaki (te) megszóltál.
© 2009-2015 praxis
blogszabályzat
süti beállítások módosítása