Majd jöhetnek, ha felszárad a kő


Tisztelt Praxisblog!
Az alábbi történetet küldeném, amely ebben a hónapban esett meg velünk.
11 hónapos kisfiam kedvenc foglalatossága az egész lakásra kiterjedő csúszás-mászás-mászkálás, és kortársaihoz hasonlóan, természetesen utál bárminemű ebben való korlátozást, pl.: járóka. Július 5-én is így volt ez, amikor is a feleségem feltett a gáztűzhelyre egy kávékiöntőbe vizet forralni a kávéjához.
Amint a víz felforrt, az edény egyszerűen magától felborult, kicsi fiam pedig pont alatta mászott és a víz pedig egyenesen az oldalára folyt. Egy felnőtt tenyérnyi helyen lett rajta égési seb. Ezek után legjobb tudásunk szerint megfelelő hűtést adtunk neki, és irány a kórház. Padlógáz, előzés mindenkit, veszélytelen helyeken lelkiismeret furdalás nélkül át a piros lámpán, mert a Megyei Kórház Miskolcon a város másik végén van.
Beálltunk a GYEK elé (kb. 6 óra volt délután), és ahogy mentünk be a sebészetre, egy nővér cigizése közben már kint az udvaron látta, hogy mi újság, látta a gyerek hólyagos-vörös testét, mondta is, hogy menjünk be a váróba és szólítanak.
Nem volt senki a váróban. Bementünk és vártunk. És vártunk. És vártunk. Már vagy 10-15 perc biztos eltelt (fél órának tűnt), amikor feleségem nem bírta cérnával és bekopogott. Egy kedves hölgy/nővér mittudoménmi kinyitotta az ajtót és értetlen arccal közölte, hogy még nem száradt fel, és be is csukta az ajtót.
Első pillanatban nem is értettük, hogy mi van, aztán lassan összeálltak a szavak, amiket mondott, ránéztem a feleségemre és "tolmácsoltam" neki, hogy még nem mehetünk be, mert felmosták nemrégen a követ, és még nem száradt fel. Az egész váró - ami közben megtelt - döbbenten vette tudomásul a történteket. Mintha egy vicc lett volna az egész, annyira nem volt valószerű. Döbbenetemben nem is tettem semmit, amikor még kb. vagy 3-4 perc múlva behívtak sem reklamáltam. Pedig azt aztán tudok rendesen.
Hát ez volt. A dolog emberség oldalát ne is említsük, ezt már sajnos el sem várja az ember.
Kérdésem talán csak az, hogy szakmailag megfelelően jártak el? Egy másodfokú égési sérülés (mert azt állapítottak meg) egy 11 hónapos csecsemőnél annyira lényegtelen, hogy nem számít negyed óra várakozás egy felmosott kő miatt?
Sándor Miskolcról
ui.: kisfiam bőre szépen gyógyul, már szép rózsaszín a seb helyén, reméljük nem fog látszódni a helye.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
P75 2010.07.28. 07:31:03
További jobbulást a kisfiadnak! Bár nem szorosan ide tartozik, egy jótanács: konyhába 5 évnél fiatalabbat felügyelet nélkül NE!!! Tűzhelyhez 60 cm-nél közelebb felügyelettel SE!!! Bár gondolom, ezt most Ti is megtanultátok :-(
bakela 2010.07.28. 13:12:46
Feleségem egy felelőtlen némber.
Én meg jobban vezetek, mind Fittipaldi.
Tehát:
Dögöljön meg az összes egészségügyis.
Meg csak előre kérik a lóóóvééét.
Meg a kommunikáció.
Minden nővér lusta qrva.
A tesco píztárost bezzeg kib@ββák.
Kávéznak a mocskok.
Hyppo Karesz.
Én fizetem a téééébééét.
Pofán kell vágni.
Beperelni: Áááááááááááááádááááááám, hol vagy?
lehet más a handa-banda 2010.07.28. 13:43:16
Minden sztoriból csak annyit kapunk amennyi kell az izgalom fokozásához, ezt hívják bulvárnak.
Aztán a folytatás? Nyilván nyomtalanul begyógyult és a gyerkőc mindent elkövet hogy ráömöljön a következő adag lé
Cicmaláj 2010.07.28. 13:53:00
Cicmaláj 2010.07.28. 13:56:34
Cicmaláj 2010.07.28. 13:57:05
TamásD 2010.07.28. 16:00:36
nextdoor · http://www.lelenc.hu 2010.07.28. 16:16:19
Ha meg nem mosnak fel és kosz van, az a baj...
mothe 2010.07.28. 16:25:54
piroseperke 2010.07.28. 17:16:19
mothe 2010.07.28. 17:18:21
Droidfigyelő (törölt) 2010.07.28. 17:43:19
Ja, meg a vakbélbe belehalt srác is megérdemli, a kurva anyját az ilyennek.
Még olvasó sem maradok, nincs miért.
trimalchio 2010.07.28. 17:45:52
"bakela különösen gusztustalan - és zagyva - hsz.-eket produkál..."
Na látod ebben tévedsz. Ezek a hozzászólások csak akkor lennének gusztustalanok, primitívek, általánosítók és megvetendők, ha egy nem orvos írja. Így viszont találóak, és az intellektuális humor olyan mélységeit mutatják, amiket mi meg sem érthetünk.
Droidfigyelő (törölt) 2010.07.28. 17:48:34
Persze, hogy nem érted, mert az se tudod felfogni, hogy ez is azért van, mert keveset keresnek az eü dolgozók.
Despota 2010.07.28. 17:49:54
TamásD 2010.07.28. 18:19:19
mothe 2010.07.28. 18:40:51
Irise 2010.07.28. 18:57:18
Ha bármilyen torzító heg marad, azt utána a plasztikai sebész oldja meg.
Én személy szerint valóban nem helyeslem,amit a takarító/nővér csinált, de ezért nem a kórház a felelős, hanem csak az az egyetlen egy "némber". De :ha a gyereknek nem volt nagy fájdalma, megfelelően hűtötték előtte (és ezt írta Sándor), akkor nem történt baj.
Az viszont,hogy 11 hónaposat egyedül hagyni a konyhában.. vazze. Én a két és fél évesem nem hagyom egyedül a konyhában,pláne nem,ha valamit főzök, vagy sütök. Főzni csak és kizárólag a belső lap(okon) szabad,ha kisgyereked van. Soha semmi forrót le nem tenni a földre/asztalra,mert egy pillanat és megvan a baj.
Piros lámpán (bármilyen biztonságos is a hely Sándor szerint) soha,de soha át nem száguldunk. Nagyon könnyen összejöhetett volna,hogy az egész család a traumán köt ki súlyos koponya/mellkas/hasi sérülésekkel, plusz egy égett és sérült kisbabával. Ez borzasztó felelőtlen volt.
Az utolsó,amit tanácsolnék bármelyik betegnek/hozzátartozónak,hogy vágódjon kocsiba és tépjen befelé a kórházba. Aki már vezetett idegesen, tudja,hogy ez nem egy életbiztosítás.
Amit tenni kellett volna: lokális hűtés, fájdalomcsillapító a babának, közben anyuka hívja a mentőket, ők tudnak segíteni a sebellátásban, hűtésben, fájdalomcsillapításban is, és bevitték volna az ügyeletre őket.
Irise 2010.07.28. 18:58:39
Nehogy félreérthető legyen, ezt úgy értettem,hogy ez az,amit nem tanácsolnék.
nextdoor · http://www.lelenc.hu 2010.07.28. 19:10:23
mothe 2010.07.28. 19:14:18
nextdoor · http://www.lelenc.hu 2010.07.28. 19:20:44
Elég kispályás...
lehet más a handa-banda 2010.07.28. 19:39:29
mothe 2010.07.28. 19:45:42
mothe 2010.07.28. 19:46:24
szabidoki 2010.07.28. 21:21:37
@Droidfigyelő: nem veszítünk veled, ne aggódj!
@piroseperke: a hiba a te készülékedben van.
mothe 2010.07.28. 22:03:14
zsebibaba12 2010.07.28. 22:48:41
mothe 2010.07.29. 05:25:42
Twisk 2010.07.29. 09:36:14
2010.07.29. 13:31:55
bakela 2010.07.29. 21:37:57
Bakela nem ír posztot, hudöfáfizkucorgó kitette.
Kéretik megmutatni, ha Bakela 1x is valótlant pötyögött.
Bakela nem gyűlöl: Az egy érzelem, bizonyos /agyi/ aktivitást feltételez, ami nekem nem éri meg //Pedig kapacitás lenne//
Az esztergályos miért is gyűlöné azt a qrva va'zsdarabot???
Bakelának az itt olva'zsgatás szórakozás- nektek meg a Zoxigén.
nol.hu/velemeny/20100729-el_kellene_mondani_
Bakela pontosan 2002-ben rájött arra, amit itt ez az Ondó-Hervatt nevű némber írt, hogy ez egy SZOLGÁLTATÁS /a taplók 100%-a szerint-- hango'sztassátok is eleget itten/ Tehát annyit szolgáltat, amennyi ellenszolgáltatást kap / még 1x: nem para -lesz@rom/
Azóta felülről nézi magát, -meg 'tikteket is, és úgy tud csinányi veletek, mint a cakó, - jó magasról.
¿ưƳȣȹɤʘʞψϾϿѾ҉Ұ۩ᴥῲ�