Ordibáltak a betegekkel


Sajnos rossz tapasztalat nem csak a pszichiátrián terem. Édesanyámmal a neurológián esett meg az alábbi történet. Közel 2 hónappal ezelőtt sajnos stroke érte. Viszonylag hamar kórházba került, a felépülése is a körülményekhez képest gyorsan zajlott.
Újra tudott beszélni, a jobb oldala mely lebénult, újra mozogni kezdett, járni egyedül ugyan nem tudott, de jelezte a szükségét, így pelenkázni már nem kellett. De történt egy napon, hogy a "lebénult" oldala zsibbadni kezdett. Az előzmények miatt nem mertünk kockáztatni: orvos, mentő, kórház. A kórházban kizárták az újabb stroke-ot, de legnagyobb elképedésünkre tovább szállították abba a kórházba, ahol előzőleg feküdt, mondván ott az anyaga és a kezelőorvosa. Volt mindez pénteken délután.
A hétvége elképesztő meglepetéseket hozott. Vasárnapra kiderült, hogy nem a régi orvosa a kezelőorvosa, hanem az, aki felvette. Mivel ő azonban szombaton reggel hazament, keddig nem elérhető. Az ügyeletes orvos nem tud mit mondani az állapotáról, a nővérek nem mondhatnak semmit. Az előző orvosa ugyan ügyelt, de feltehetően elégedettlen volt a paraszolvenciával, mert érdeklődésemre csak annyit felelt: "közöm nincs az anyjához".
Az osztályon elképesztő állapotok uralkodtak. A nővérek ordibáltak az agyongyógyszerezett, magatehetetlen betegekkel. Nagyon hideg volt, de zoknit nem vehettek fel, egy szál pléd volt a takaróhuzatban, az is mocskosan. A maradék ételt tegyük a hűtőbe, de írjuk rá a beteg számát /neve nincs???/. Kérdeztem, hogyan fog hozzájutni, ha nem tud felkelni? Vállvonogatás. Naív kérdés: megmelegíthetem-e az ebédet amit hoztam? Nem, a mikro a nővéreknek van és nem a betegeknek. Anyukám pelenkában. Kérdeztem miért? A válasz: mert állandóan ugráltatja őket az ágytállal.
Se jó is, hogy kérdezem, azonnal vigyek be pelenkát, mert nincs erre a kórháznak pénze. Ezért napi két pelenka az adag, egy nappal, egy éjjel. Anyukám mellett fekvő nullára szedált beteg hölgy álmában zokogott és azt kiabálta: "minden nagyon fáj!!!". Szóltam a nővérnek, csinálna-e valamit??? Csinált. Bejött és leordította a beteg fejét, hogy hová jutna a világ, ha mindenki kiabálna akinek fáj valami? A nővérek a szobájukban tévéztek, cigarettáztak, a nővérpultban neteztek és személyes sértésnek vettek minden kérést, kérdést.
Fürdés? Minek? Nincs meleg, nem mozognak, nem izzadnak a betegek. Még lemosás, letörölgetés sem. Anyukám az ablaknál feküdt. Kint volt kb. 10 fok. Ablak rányitva: kell a szellőztetés. Szegényem amennyire tudta, magára húzta a takarót, de a pléd ilyenkor kevés. Mire beértem, keze-lába kékre fagyott. Tüdőgyulladással vittem haza. 4 napot töltött bent. Sosem tudtuk meg miért zsibbadt. Amikor hazakerült azt mondta, a jövőben letagad mindent ha bármi baja is van, inkább meghal otthon, de ODA vissza többé nem megy. Az egyik betegtárs hozzátartozója cinikusan így fogalmazta meg: "aki itt kinyiffan, tuti nem jön többé vissza, és ez a cél".
Értem, hogy a nővérek fáradtak, leterheltek és pénztelenek. Cserébe aki ténylegesen ápol és gondoskodik - mert ilyet is láttam - máshonnan kapja a fizetését? De megyek tovább: az ügyelet orvosnak nem feladata az osztály ellátása az ügyeleti ideje alatt? Értem, hogy a kórház és az osztály érdeke az, hogy a beteg ne kerüljön vissza, de a beteg érdeke az túró? Nem tudom hogyan oldom majd meg, ha anya újra kórházi kezelésre szorul, hogy ne ide kerüljön. De gyanakszom, ha ez megismétlődik, tisztelgő látogatást fogok tenni az igazgató főorvosnál és a betegjogi képviselőnél. Egy dolog tart vissza. Édesanyám kérése: "gyermekem ne tedd, te elmész, én itt maradok". Mindez zajlott 2010 májusában, Magyarországon. Én kérek elnézést a bocsánatért.
Üdv a praxisblognak: V. I.
Csak röviden tudok írni a bejegyzéssel kapcsolatban. Ez a magatartás a nővérek részéről elfogadhatatlan. Kiabálni a beteggel, rányitni az ablakot, nem mosdatni, stb. nem szabad. Mint ahogy az ügyeletes orvos is köteles a betegre ránézni, ha friss panasza van. Ezeket a dolgokat nem akarom magyarázni, mert felesleges.
Viszont van pár dolog, ami pontosításra szorul.
A stroke-ellátást kb 2 éve átszervezték. Akut stroke esetén kiemelt centrumba viszik a betegeket, ahol az arra alkalmasak vérrögoldó kezelést kapnak (max. 3 órával a tünetek kezdete után szabad beadni, addigra egy csomó vizsgálatnak kész kell lennie, szerintem a betegek 1-2%-a alkalmas erre). Aki nem kap ilyen kezelést, az megy a területileg illetékes kórházba. Ha nem így lenne, a stroke-központ "bedugulna". Tehát a továbbszállításon nincs mit csodálkozni, akkor se, ha pénteken vagy hajnal 2-kor kerül rá sor.
Azt, hogy a beteget most másik orvos kezeli, gondolom az döntötte el, hogy ki vette fel. Kórházanként változóak a szokások. Az jogosan kifogásolható, hogy milyen stílusban közölte ezt a korábbi orvos a beteg családjával.
Ami a nővéreket illeti, megint a pénznél lyukadunk ki. A mi osztályunkon is sok az idős, fekvő, magatehetetlen, mosdatást-ágytálazást-etetést igénylő beteg. Az ágyak száma 30 feletti, nappali műszakban 3 nővér jut rá, éjjel egy. Ezért aztán az éjjeles kb. 5-kor kezdi mosdatni a rászorulókat. Mikor Dániában voltam tanulni hasonló osztályon, ott nappal kb. 15 nővért és 5 gyógytornászt számoltam össze egy 30 ágyas osztályon. Jelentős különbség volt a felszereltségben is. Nyilván könnyebb ott mosolygósnak, készségesnek lenni.
A mi nővéreink 1-2 kivétellel kifejezetten jófejek, de látom rajtuk, hogy abban mennek tönkre, hogy esélyük sincs jól ellátni a betegeket, mert fizikailag kevesen vannak. Azt gondolom még, hogy a nővérek hozzáállása azon is múlik, milyenek az adott helyen az orvosok, mennyire teszik szóvá a szóvá teendő nővéri hibákat, ill. mennyire védik meg őket a hatalmaskodó hozzátartozóktól. Merthogy ilyen is van, nem is kevés.
Én, ha tehetném, több nővért és jobb pénzért vennék fel, kb 5 évente fél évre elküldeném őket pihenni, ebből 4 hetet kötelezően a Bahamákon vagy valami hasonló. Időt és lehetőséget adnék nekik arra, hogy testileg-lelkileg kipihenjék magukat.
A pelenkáról meg annyit, hogy az OEP pl. egy stroke-beteg kezelése után kb. 150.000 Ft-ot fizet. Ebben benne van mosás, fűtés, takarítás, kaja, gyógyszerek, CT vizsgálat, minden. A mi kórházunkban is maximálták a kiadható pelenkák számát, és ha csak lehet, kérik a betegeket, hogy hozassák be (ez olyanoknál megy, akik már otthon is pelenkások voltak, mert bennfekvőnek nem lehet pelenkát kedvezményesen felírni, a kórház viszont teljes áron (ÁFA, minden) kapja meg.
Végszóként, nem védve a bunkó, nemtörődöm stb. eü. dolgozókat, az egész eü-t alapból és sokszor ok nélkül fikázókat arra kérném, csak egy hétig jöjjenek el egy ilyen osztályra önkéntes ápolónak, hátha változik a véleményük.
Dr.Morcz
Van egy sztorid a magyar egészségügy helyzetéről? Megvárattak, félrekezeltek, megaláztak? Küldd a praxisblog@yahoo.com címre!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
drpeti 2010.06.23. 08:17:32
Káin 2010.06.23. 08:33:30
gld 2010.06.23. 08:37:44
Tudom, hogy írtátok már, hogy ez az "orvosom" duma csak nálunk létezik, és hogy nyugaton, meg a jó ég tudja hol minden esetben máshoz kerül a beteg, de ez nem nyugaton van, hanem itt, és ha beledöglök sem fogom fel, hogy mennyivel jobb ez az ide-oda rakosgatósdi...
Nem tudom, hogy a korábbi tapasztalatok milyenek voltak, de ez felháborító és megalázó helyzetek sokasága, és totál megértem szegény Nénit, egyrészt, hogy ilyen körülmények között jobbnak látja, ha senki nem szól semmit, mert valszeg ő issza meg a levét, másrészt, hogy inkább nem kívánkozik ide vissza.
Káin 2010.06.23. 08:40:34
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 08:42:07
Nekem fényképeim vannak a lekötözött fekélyes beteg kezéről.
Kórház letagadta, aztán mégis történ utána valami...
Be kell menni egy időseket, demenseket, strokosokat utókezelő osztályra és nem lesz ekkora arcod hidd el
gld 2010.06.23. 08:42:15
Káin 2010.06.23. 08:43:47
Káin 2010.06.23. 08:44:47
Terézágyú 2010.06.23. 08:47:38
Káin 2010.06.23. 08:48:49
index.hu/belfold/2010/06/21/rosszul_lett_egy_fideszes_kepviselo_a_parlamentben/
kendike 2010.06.23. 08:49:31
gld 2010.06.23. 08:50:15
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én kussolnék, nem az a fajta vagyok... De sajnos a nagy átlag inkább megalkuszik, valahogy kibekkeli azokat a napokat, amit ott kell tölteni, és a hozzátartozók a lehető legtöbb időt töltik bent, hogy a hasonlóan elesett Néniket, Bácsikat legalább ettől megóvják...
Terézágyú 2010.06.23. 08:51:04
"Agyvérzés, de mostanában tényleg mindenhol stroke-nak írják."
Mert így szebben hangzik, hogy strokéja van?
Káin 2010.06.23. 08:53:34
Despota 2010.06.23. 08:55:47
praxis.blog.hu/2010/06/16/tobb_napos_hugytocsa_allt_az_agya_alatt
gld 2010.06.23. 08:57:21
Terézágyú 2010.06.23. 08:57:39
Nem is tőled kérdezem, hanem mindenkitől, aki használja :)
Egyébként igazad van abban, hogy változás csakis a betegek (ill. hozzátartozók) oldaláról indulhat ki. Máshonnan nem fog.
Káin 2010.06.23. 08:57:48
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 08:57:59
Lehet kiabálni érdekeket érvényesíteni, évekbe telik, anyánk közben ellátatlan marad.
Szomorú, de 97 éves anyánkra is aki nem demens csak a rövidtávú memóriája idegesítően rossz:) képes azt mondani a háziorvosa hagyjuk már békén. Mondja ezt 15 éve. Lehet, hogy ezért él még, de az ő és a mi életünk lenne könnyebb, ha nem kerülő úton kéne infózióra vinni a kórházba, a beállított gyógyszereit a háziorvos állítaná át a hatás után. Nem nekem kéne az ágya mellett ápolni addíg amíg ébren van, hogy az átszúrt vénájáért rögtön szóljak, mert a nővér szúr, beköt, rohan tovább, nem várja meg hogy púposodik, vagy csíp, én kísérem be a fürdőszobába, szóval ápolom a kórházban a nővér helyett, aki tényleg a nővér szobában fekszik az ágyon.
Ez nem pénzkérdés, hanem az etika hiánya. És ne kiabáljon orvos itt, hogy azért van, mert nem fizetik meg a nővért, 40 éve elfekvő osztályokon ezek a "nővérek" dolgoznak, itt mindig is baj volt, csak most rosszabb.
Despota 2010.06.23. 08:58:54
gld 2010.06.23. 08:59:22
Hozzá Szóló 2010.06.23. 09:01:15
Káin 2010.06.23. 09:01:36
Aggie 2010.06.23. 09:09:16
Ennek ellenere voltam olyan pszichiatrian, ahol megdobbentoen embersegesek voltak a noverek, mindent megtettek a betegekert es oszinten csodaltam oket.
En azt gondolom, hogy mindig a fejetol buzlik a hal, ha olyan vezetese van az osztalynak, aki ezt hagyja, akkor barmit megteszel, legyen az penz, fenyegetes, levelek irasa, betegjogi kepviselo semmi nem fog hasznalni. Ha az osztalyvezeto foorvos, fonover ezt nem turi, akkor egy levelnek, egy telefonnak is lesz hatasa.
gld 2010.06.23. 09:09:31
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 09:13:02
Káin 2010.06.23. 09:16:04
lioliom 2010.06.23. 09:17:49
"Leona" 2010.06.23. 09:17:55
Brekkancs 2010.06.23. 09:18:12
Káin 2010.06.23. 09:20:22
Rocky 2010.06.23. 09:22:33
Így az egésznek annyi értelme van, mintha azt írnám, hogy tegnap vettem egy tv-t, de bedöglött, ne vegyetek tv-t!
Despota 2010.06.23. 09:24:00
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:24:43
Az a baj a stroke fogalmával, hogy nem tesz különbséget agyvérzés és agyi érelzáródás között. A tünetek kb. azonosak, a kezelés egészen más. Azt, hogy vérzés vagy nem, eldönti egy koponya CT. Szerintem aki orvos, az a CT után nem kéne használja a stroke kifejezést, mert saját magát kavarja meg vele (meg az összes többi orvost, a beteget és családját stb). A baj az, hogy - bármennyire is megértem az orvosok gondjait - az orvosok egy része leszokott a gondolkodásról, ezért mond ilyen hülyeségeket.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:26:57
Alikam 2010.06.23. 09:27:49
Durva az eset, viszont azt nem értem, ha már ennyire ótvar helynek látszott az elején is, akkor miért nem vitted haza anyukádat saját felelősségre?
Egy nap eltelik, ha nincs rosszabbul, akkor megkockáztatható, inkább, mint hogy ilyen patkány helyen feküdjön.
Amúgy meg miért nem verted ki a balhét? Nem értem az embereket, ha az én anyámmal így bánnának, tuti, hogy megráztam volna a pofonfát. Leszarom, hogy rendőrség meg minden.
Káin 2010.06.23. 09:29:07
Viola, a ló 2010.06.23. 09:29:45
Rocky 2010.06.23. 09:33:59
Jöjjenek a perek!
Vannak jogvédők, akik szívesen vállalják ingyen is a jogi képviseletet!
Nem ez lenne a cél???
Egyébként elárulom, hogy nem jönnének, mert annyira a kórházak sem hülyék, hogy ő maguk kezdjenek peres eljárásba, amikor ők hibáznak(tak)...
Felmerül a gyanu, ha a blog gazdája ennyire fél a "perektől", akkor ez az egész szájkarete nem azért van-e, hogy a betegek ne pereljenek, hanem itt adják ki tehetetlen dühüket!
Ameddig ebben az országban a PER egy olyan fogalom lesz, hogy jajajajcsakodanekelljenmennimertanagyapámatiskoncepciósperbenítéltékhalálra, addig itt semmi nem fog változni!
A bíróság az IGAZSÁGszolgáltatás helye! Nekünk kellene oda menni, nem attól félni, hogy a kórház majd beperel minket!
Nyíljon már ki a szemetek!
(v.ö. nem merik bemutatni a többszáz ember halálra ítéléséért és kivégzéséért felelős gyilkos kommunista belügyminiszterről készül filmet, mert a lányai perrel fenyegetőznek (Biszku Béla)) (Orbánék helyében az MTV1-2, a Dunán a vasárnap estei főműsoridőben levetítettem volna!!!)
Rocky 2010.06.23. 09:35:28
Nem olvastam figyelmesen!
Bocs! Elnézést!
Despota 2010.06.23. 09:35:39
Despota 2010.06.23. 09:36:21
pazola 2010.06.23. 09:40:52
Eladni, de azonnal. Ennel nem lesz rosszabb.
( csak azok mondjak, hogy de, aki nem latta, mi megy a korhazakban, klinikakban. Tessek befekudni csak ket napra. Aztan lehet visszajonni szabadkozni, hogy elnezest, igazam volt )
pakesz (törölt) 2010.06.23. 09:41:26
nem a zsomle lett kisebb a pofank lett nagyobb :)
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:42:30
A stroke-ellátást kb 2 éve átszervezték. Akut stroke esetén kiemelt centrumba viszik a betegeket, ahol az arra alkalmasak vérrögoldó kezelést kapnak (max. 3 órával a tünetek kezdete után szabad beadni, addigra egy csomó vizsgálatnak kész kell lennie, szerintem a betegek 1-2%-a alkalmas erre). Aki nem kap ilyen kezelést, az megy a területileg illetékes kórházba. Ha nem így lenne, a stroke-központ "bedugulna". Tehát a továbbszállításon nincs mit csodálkozni, akkor se, ha pénteken vagy hajnal 2-kor kerül rá sor.
Azt, hogy a beteget most másik orvos kezeli, gondolom az döntötte el, hogy ki vette fel. Kórházanként változóak a szokások. Az jogosan kifogásolható, hogy milyen stílusban közölte ezt a korábbi orvos a beteg családjával.
Ami a nővéreket illeti, megint a pénznél lyukadunk ki. A mi osztályunkon is sok az idős, fekvő, magatehetetlen, mosdatást-ágytálazást-etetést igénylő beteg. Az ágyak száma 30 feletti, nappali műszakban 3 nővér jut rá, éjjel egy. Ezért aztán az éjjeles kb. 5-kor kezdi mosdatni a rászorulókat. Mikor Dániában voltam tanulni hasonló osztályon, ott nappal kb. 15 nővért és 5 gyógytornászt számoltam össze egy 30 ágyas osztályon. Jelentős különbség volt a felszereltségben is. Nyilván könnyebb ott mosolygósnak, készségesnek lenni. A mi nővéreink 1-2 kivétellel kifejezetten jófejek, de látom rajtuk, hogy abban mennek tönkre, hogy esélyük sincs jól ellátni a betegeket, mert fizikailag kevesen vannak. Azt gondolom még, hogy a nővérek hozzállása azon is múlik, milyenek az adott helyen az orvosok, mennyire teszik szóvá a szóvá teendő nővéri hibákat, ill. mennyire védik meg őket a hatalmaskodó hozzátartozóktól. Merthogy ilyen is van, nem is kevés.
Én, ha tehetném, több nővért és jobb pénzért vennék fel, kb 5 évbente fél évre elküldeném őket pihenni, ebből 4 hetet kötelezően a Bahamákon vagy valami hasonló. Időt és lehetőséget adnék nekik arra, hogy testileg-lelkileg kipihenjék magukat.
A pelenkáról meg annyit, hogy az OEP pl. egy stroke-beteg kezelése után kb. 150.000 Ft-ot fizet. Ebben benne van mosás, fűtés, takarítás, kaja, gyógyszerek, CT vizsgálat, minden. A mi kórházunkban is maximálták a kiadható pelenkák számát, és ha csak lehet, kérik a betegeket, hogy hozassák be (ez olyanoknál megy, akik már otthon is pelenkások voltak, mert bennfekvőnek nem lehet pelenkát kedvezményesen felírni, a küórház viszont teljes áron (ÁFA, minden) kapja meg.
Végszóként, nem védve a bunkó, nemtörődöm stb. eü. dolgozókat, az egész eü-t alapból és sokszor ok nélkül fikázókat arra kérném, csak egy hétig jöjjenek el egy ilyen osztályra önkéntes ápolónak, hátha változik a véleményük.
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 09:44:28
Magadhoz költözteted és felosztod a testvérek között ki hogy tehermentesíti a másikat.
Rocky 2010.06.23. 09:44:49
persze-persze
aztán mire felébredsz a buta álmodból, addigra még csak a pisában sem feküdhetsz, hanem a kórház közelébe sem engednek, mert nem vagy jogosult az ellátásra!
Terézágyú 2010.06.23. 09:47:23
Tényleg nem a nővéreket védem, de a kívülállónak nagyon gyakran tűnik úgy, hogy ordítoznak vele, holott nagyon sok idős ember, főleg ha "be van gyógyszerezve" rosszul hall, hangosabban kell neki mondani valamit.
Én már láttam olyat, hogy valaki otthagyta a pulton a tárcáját, annyira sietett, és mivel két lépéssel már méterekre volt, a pultos utánaszólt, hogy "A tárcája!", majd mivel nem hallotta az illető, még hangosabban, hogy "Hahó, a tárcája!", mire az illető visszajött, elvette a tárcát, és rászólt a pultosra, hogy "milyen jogon kiabál velem?"
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:48:37
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.23. 09:48:51
Rocky 2010.06.23. 09:49:51
Ausztria nagyjából ugyan ennyi pénzből, ugyan ennyi embert lát el, fele ennyi egészségügyi alkalmazottal!!!
Annyi az önkéntes munkára jelentkező, hogy nem tudják őket beosztani, pl. mentő kísérő, önkéntes ápolónak fél éves városlistája van...
Persze ott, mindenki szépen kijön a fizetéséből, nyugdíjából és gazdagon tud jótékonykodni, segíteni másokon és egyben önmagán is!
CyberPunK 2010.06.23. 09:49:59
"Nagyon remélem, hogy valaki olvassa, aki illetékes. Barátnőm most hívott, bőrgyógyásza elküldte a jános immunológiai-tűdőgondozói részlegébe, mert fájt a mellkasa, rosszul volt. Azért onnan oda került, mert Lupus gyanúval kezelik, tucatnyi gyógyszert szed éppen. Most hívott, hogy tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála, be kéne feküdnie, de állítólag nincs szabad ágy, meg valami szervezési gond van, ezért menjen haza és naponta menjen be infuzióért. Ez így oké? Ha elvileg be kéne feküdnie, akkor mennyire veszélyes ez a hazaküldés?
Még újabb, papíron felveszik, de az lesz a papíron, hogy saját felelőségre hazament. Állítólag így csinálják mindig, ez így korrekt. Nekem ez rohadtúl nem tetszik... "
Fejlemények:
-Bőrgyógyásza azt javasolta, hogy járjon be naponta, ha roszabbodik az állapota, akkor szóljon, segít, ezzel nem lesz gond, legroszabb esetben egészségbiztosító alapon én is el tudom helyeztetni elvileg.
-Jánosban eddig semmilyen papírt nem kapott még.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:51:40
pazola 2010.06.23. 09:53:53
Olvasd mar el mit irtam, te feleszu.
Terézágyú 2010.06.23. 09:54:06
"Az ágyak száma 30 feletti, nappali műszakban 3 nővér jut rá, éjjel egy."
Hát igen.
Ugyebár sokan mondják, hogy nekik otthon kell maradniuk a krónikus beteg, elfekvő stb. hozzátartozójukkal, s hogy ez mennyire egész napos munka, hogy lefoglalja az egész embert... Tehát az, hogy EGY magatehetetlen beteget ápolnak...
Itt meg egy nővérre 10 ilyen beteg jut, és csodálkozunk, hogy nem megy tökéletesen...
Mostanság egyébként az ember már nem attól fél, hogy beteg lesz, hanem attól, hogy beteg lesz ÉS kórházba kerül, és AZT hogy fogja kibírni.. :(
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:54:46
...Akartam már tegnap éjjel is írni, de kiütötte vmi a fejemből.
aniriga 2010.06.23. 09:56:21
CyberPunK 2010.06.23. 09:59:21
Ott történt ez tegnap. Igazából azért ijesztő helyzet ez, mert rengeteg gyógyszert szed, és a bőrdoktora is mondta, hogy kap valami olyat is ami legyengíti az immunszervezetét.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 09:59:54
Despota 2010.06.23. 10:01:10
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 10:01:52
Most mennem kell, de sok sikert.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 10:03:06
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 10:05:20
deflorator 2010.06.23. 10:06:32
Despota 2010.06.23. 10:06:47
Despota 2010.06.23. 10:16:31
Irise 2010.06.23. 10:20:38
Alikam 2010.06.23. 10:23:30
És meg lehet nézni, hogy a hospinvest is mennyire jól fellendítette az egri kórházat...
Az a probléma, hogy a sok gazember azt akarja a népbe pumpolni, hogy csak a privatizáció oldja meg az állami szolgáltatások gondjait.
Pedig a francokat, lehet minőségi szolgáltatás állami szinten is, csak a korrupciót kéne megszüntetni.
fogyókúra 2010.06.23. 10:24:03
Idős főorvos meg úgy mászkált a folyosókon, mint egy atyaúristen, ha a vizsgálóban bugyira vetkőzött nőt vizsgáltak, akkor is bevitte a saját férfibetegét, bár egyszer sem jött be a saját betegéhez a szobába.
Nővéreket hiába hívtuk, nem jöttek, elfelejtettek fájdalomcsillapítót adni, lekezelően beszéltek azzal, akivel mertek. Velem rögtön műtét után összevesztek, mert mondtam, hogy ne ágytálazzanak, kimegyek WC-re, csak segítsen rámadni a hálóingemet. Ez akkora kérés volt, hogy kiverte a biztosítékot náluk. A WC-k egyébként rosszak voltak, az ablakok zárja szintén, pedig van a kórháznak saját karbantartó csapata.
Én arra jutottam az ott eltöltött pár nap alatt, a magyar egészségügyben nem (csak) az alacsony fizetések a legnagyobb gond, hanem az évek óta ott dolgozók mentalitása, a nemtörődömség és a lelketlenség. :-((
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 10:24:38
Nem mertem bemenni utána a nénihez, annyira sajnáltam, hogy nem voltam képes segíteni neki.
Watchman 2010.06.23. 10:28:17
Leülhetsz fiam.. egyes. Fel kellene végre fogni, hogy a hatékonyság nem azon múlik, hogy magán vagy állami az intézmény. Megfelelő szakértelem, finanszírozás és kontroll kell függetlenül attól, hogy honnan jön a pénz. Amíg a hármasból bármelyik hiányzik (nálunk jelenleg optimistán nézve kettő nincs meg, pesszimistán egy sem) fölösleges javulást, és elfogadható színvonalt várni.
CyberPunK 2010.06.23. 10:29:09
fogyókúra 2010.06.23. 10:31:14
Kell egy jó biztosítási rendszer, és az ember oda megy betegnek, ahol őt úgy szolgálják ki, ahogy elvárja. A biztosító oda fizet, ahová a beteg ment. Akkor majd érdeke lesz a kórháznak, hogy a hanyag orvost kirúgja, meg a nemtörődöm bunkó nővért.
Amíg az állam ebbe bele van keverve, mindig lesz mutyizás és korrupció. :-(
lioliom 2010.06.23. 10:32:46
jean sol partre 2010.06.23. 10:33:29
Két hétig tartott, amíg stabilizálták vhogy az állapotát, aztán még egy hetet volt ott, mire találtunk új helyet neki.
Persze szerettük volna azonnal egy jobb kórházba vitetni, Pestre, (hugommal Pestről jártunk le naponta, amíg cegléden feküdt), de elég jó közvetett ismeretségeink révén sem tudtuk ezt elérni: mindenhol azt mondták, hogy amíg az állapota nem stabil, addig nem tudják átvenni.
A ceglédi kórházban (II. bel osztály) az állapotok a posztban is leírtakhoz haonlóan katasztrófálisak voltak. Mivel én is dolgoztam hasonló helyen (Angliában), meg eleve tudtam mire számíthatok, ezért nem harcoltunk a személyzettel, meg nem rohangáltunk a betegjogi képviselőhöz (már csak azért sem, mert tisztában voltam vele, hogy mennyit ér), illetve egyszer igen, de az már tényleg nagyon durva volt: este 6-kor értem oda aznap(péntek), látom apukám naon rosszul néz ki, reszket, sápadt. Szaladok nővérkéhez, azt mondja minden ok, egy órája járt arra, akkor semmi baja nem volt. Kérdezem szobatársait, azt mondják egész délután ilyen volt már, szóltak is a nővérnek. Az általunk bevitt digi fülhőmérővel, ami a kisszekrényén volt mellette, gyorsan megmértem a lázát: 39,8.
Vissza a nővérkéhez, mondom mi a helyzet: neki most nincs ideje, mindjárt jön úgyis a vizit, majd a főorvos úr megmondja mi legyen. Megkerestem a főorvost, elmondatm mivan, jött egyből persze és lebaszta a nővért, mert sajnálkozott, hogy nem tudja hogy fordulhatott elő.
Ez a második hét végén volt. Innentől kezdve ez a nővér ott baszott ki velünk ahol tudott, plusz ahogy beszélt...
Emiatt próbáltuk megkeresni a betegjogi képviselőt, de egy hét alatt nem sikerült találkozunk vele, pedig órákat töltöttünk ott minden nap.
Mosdatást, pelenkacserét, etetést stb. mindent mi csináltunk - ha épp ott tudtunk lenni. Egy alkalommal ebéd után érkeztem: egy órával az inzulin beadását követően a kajája még ott volt a szekrényen. Senki sem etette meg.
A kezelőorvosa 50000-et kapott, a nővérkék alkalmanként 1-2 ezret, bonbonnal, csokival stb. - összesen a három hét alatt leglább még egy ötvenest szétosztogattunk. (az ominózus eseményig az említett legtirpákabb nővérke is kapott).
Szerencsére 3 hét után sikerült egy jó rehabilitációs intézetbe bejuttatni (200000 HUF a zsebbe). A kezelőorvosa a kapott pénz ellenére is irtó flegma és nemtörődöm volt: azt mondta két-három hónapot kell várni egy rehab ágyra, addig az elfekvőben tudja elhelyezni.
Természetesen amint tudtuk, vittük haza és otthon ápoltuk. Szerencsére egyre jobban van.
Abramelin 2010.06.23. 10:33:33
gld 2010.06.23. 10:33:50
Akkor is lesz, ha nem lesz belekeverve. Ebben az esetben is EMBEREK (vagy mik) mutyiznak, és abban a rendszerben is azok fognak... A korrupció az emberek sajátja sajnos, és totál mindegy, hogy milyen módon van intézményesítve a cucc.
Watchman 2010.06.23. 10:37:55
Screepy 2010.06.23. 10:38:17
Rocky 2010.06.23. 10:43:44
akkor magyarul azt szeretnéd, mint amit az USA-ban most csináltak vissza nagy keservesen, hogy a 260 millió emberből, 30-40 millióval egyszerűen nem kötött szerződést az (magán)egészségbiztosító!
Nem arról van szó, hogy valaki nem fizet!
Hanem arról, hogyha te féllábú-munkanélküli-aids-s vagy, akkor ha van pénzed és akarsz fizetni, akkor sem kötnek veled biztosítást, így jogosult sem leszel!
Nem tartozol bele a célcsoportba! Így kizárnak! Nem azért mert nem fizetnél, hanem azért, mert nem vagy "biznisz" a biztosítónak, sőt ráfizetés vagy!
Ezt kellene már felfogni!
Ja hogy VELED biztosan kötnének, mert TE egészséges vagy és egy fizeti helyetted a munkáltatód a tb? És ez neked milyen jó!
A többi szerencsétlen meg pusztuljon!
Ezért gyönyörű az ÁLLIBERÁLIS piaci szemlélet!
Mindenki aki nem liberális az ott dögöljön meg ahol van! Mert nem úgy gondolkodik, ahogy ÉN, aki azt hiszi, hogy mindenki más és ezt el kell fogadni!
De ha nem így gondolkodik, mert "más", akkor dögöljön meg a konzervatív fattya...
kovácspisti bevittek az erdőbe téged nagyon
megbuktál már dobókockából, de jövőre már bújócskából sem fogsz átmenni, mert újra lesz buktatás!
:DDD
Shinnotenshi 2010.06.23. 10:44:02
Hasonló okok miatt ezen már nagyon sokat gondolkodtam! Szívesen elmegyek, mert tudni akarom, hogy melyik oldalon van az igazság. Nem fog leesni a karikagyűrű az ujjamról.
Légyszi írd meg, hogy hogyan lehet egy hétre önkéntesnek menni!
Üdv Sh.
jean sol partre 2010.06.23. 10:45:02
Én 1 évig dolgoztam kint, segédápolóként és ugyanezt a hozzáállást tapasztaltam.
a kórházakban ugyan valóban több nővér jut egy adott beteglátszámra, de az ápolási otthonokban ez már nem igaz. ezne kívül az alkalmazottak színvonala sokkal rosszabb.
Szerintem is nagyon sokat számít, hogy milyen orvosok, milyen ápolási vezetők vannak egy helyen (mármint emberileg) az határozza meg az egészet.
sajnos az átlagos helyeken, ha egy alkalmazott lelkiismeretes, és próbál küzdeni azért, hogy normálisan bánjanak a betegekkel (legalább ne ordibáljanak velük, ne alázzák meg őket és ne bántsák őket fizikailag!) az hamar összatűzésbe kerül a teammel.
gld 2010.06.23. 10:46:18
Amúgy valahol ott lenne a megoldás, ha érdekeltté lehetne tenni az embereket, h eü-ben dolgozzanak. Az anyagi érdekeltség több embert vonzana a pályára, ami már lehetővé tenne egy bizonyos szintű szelekciót is. Ebben a helyzetben, ami most van, sajnos az eü intézmények nem engedhetik meg maguknak, hogy csak "a pályára alkalmasakat" foglalkoztassanak. Örülnek, ha bárki odamegy. Elég szomorú helyzet, és szerintem messze túl mutat azokon a határokon a probléma, amit egy átlagember átlát. Ezért marha nehéz is konstruktív ötletekkel előállni arra nézve, hogy mit lehetne tenni. Illetve ötletelni lehet, de az jórészt megmarad az álom szintjén.
Irise 2010.06.23. 10:48:07
MagyarZizzi (törölt) 2010.06.23. 10:54:43
Alikam 2010.06.23. 10:55:22
Meg nehogy azt hidd, hogy te majd 5 biztosító közül választhatnál.
Komolyan annyi sok naív ember él ebben az országban.
És mindig az van, hogy aztán visszasírjuk a régi állapotot.
Az állami egészségügyet kell rendbehozni, nem kell magánbiztosítás.
főboszorka45 2010.06.23. 10:56:46
Ha privatizálnak, akkor viszont tényleg jól meg kell nézni, ki veszi meg a kórházakat. De nem privatizálni kellene, hanem inkább tisztességesen megfizetni az eü dolgozókat, orvosokat és nővéreket egyaránt, hogy vonzó legyen a szakma, legyen megtiszteltetés és egzisztencia ápolónónek és orvosnak lenni... Érdekes, tőlünk nyugatabbra ez természetes...
Irise 2010.06.23. 10:57:27
"Mamámat kellet bevinnem este,mert beutalták (egy idióta szakorvos!) du.a rendelőből egy csúnya sebbel a lábán a kórházba.Sajnos csak késő estére 1/2 8-ra értünk be"
de miért idióta a szakorvos?
és miért mentetek olyan későn?
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 10:59:35
Nekem mi közöm az anyám mellett fekvő beteghez, akit én pelenkázok be, mert Te nem? Ingyen. Emberségből. Basszus már!
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 11:00:45
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 11:02:07
fogyókúra 2010.06.23. 11:06:17
Nem vagyok naív.A mai egészségügyben a finanszírozás nagyon nagy része arra megy, hogy a fenti önsorsrontó életmódot folytató emberek betegségeit kezeljék. Ezeket inkább megelőzni kéne.
Pl. ilyen életmód mellett magasabb díjat fizet valaki. Akkor eldöntheti, hogy fizeti a magasabb díjat vagy pl. leszokik a cigiről...
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:07:53
Despota 2010.06.23. 11:09:50
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:11:06
énis 2010.06.23. 11:11:41
3 hétig feküdtem kórházban, szerettem volna hazamenni,de nem engedtek. /Belgyógyászaton voltam/Azt a sok hülye betegtársat, mintha szállodában lennének, pihenni feküdtek be, meg társaságra vágytak.. szórnám ki őket rendesen!!
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 11:12:47
Aham, és azt, hogy sportol a kedves beteg, azt kondibérlettel kellene igazolnia?
Shinnotenshi 2010.06.23. 11:14:30
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:14:41
énis 2010.06.23. 11:15:04
Márpedig, akkor az összes olyan ember magasabb kockázati besorolást kap eleve, ha a családjában előfordult rákos megbetegedés és mondjuk nem dohányzás következtében.
Ezért vagy naiv, mert nem a mozgásszegény és káros szenvedélyek jelentenek csak kockázati tényezőt egy elbírálásban.
Aggie 2010.06.23. 11:15:52
Nagyon nehez ez, hogy szabad-e lekotozni egy beteget. Nekem a nagypapam lett ilyen koborlos, demencias beteg 90 eves korara. Mi is rettenetesen lekotozes ellenesek voltunk, nagy csalad vagyunk, mindig volt vele valaki, mi furdettuk, pelenkaztuk, etettuk a korhazban is. Nappal igy tudtunk is ra vigyazni, de ejszaka nem maradhattunk vele, a noverek meg nem tudtak allandoan figyelni. Igy egy hajnalban az utcarol szedtek ossze, novemberben, pizsamaban, mezitlab - szerencsere volt rajta karszalag, mert a nevet sem tudta megmondani. A csodaval hataros modon nem fazott meg, de onnantol kezdve mi kertuk, hogy ejszakara finoman kotozzek le arra az idore, mig korhazban van. A lekotozesnek nem lett nyoma, otthonrol vittunk be kendoket es azt kotoztek a labara, kezere, finoman es nem szorosan. Otthon be tudod zarni a lakas ajtajat, de egy korhazban lehetetlen minden ajtot zarva tartani.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:17:20
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:18:12
Pedig mi szeretnénk a legjobban. A mentőbejárattal kezdenénk :)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:19:05
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:19:48
Sakk-matt.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:21:57
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:24:06
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 11:26:41
Őt valszeg nem fogják kikötözni és külön szobát kap majd az előélete miatt.
Édesanyám egyszer elmesélte, mit kellett szenvedniük egyszer, egy orvos család által a sebészetre bejuttatott, elfekvő prof beteg miatt.
Aggie 2010.06.23. 11:31:02
Igen, volt biztonsagi or, a nőverpulttal szemben levo szobaban feküdt, eppen az allapota miatt, volt portas, ennek ellenere kiment!A demencias betegekben hihetetlen ero tud lenni es nemhogy a racsos agybol ki tudnak maszni, de meg a keritesen is kepesek atmaszni! A nagyapan konkretan ezt csinalta, keritesen atmaszott, ablakparkanyra kimaszott ha nem volt maganal. Ha maganal volt, akkor alig volt ereje. Altatozni ejszakara nem lehetett, mert ezeknel a betegeknek pont az ellenkezo hatast eri el.
Mit csinalnal, ha hajnalban csonget a rendorseg, hogy az utcan talalta meg ejszaka egy kukasautos brigad es eppen a szemetbol falatozott? Te mit tennel? Kockaztatnad, hogy meg egyszer kimenjen vagy hagynad, hogy arra a par napra, amig korhazban van lekotozzek? Mitol lesz nagyobb lelkiismereturdalasod, hogy hagytad lekotozni vagy attol, hogy nem hagytad es elcsapta egy auto ejszaka vagy megfagyott az utcan? Nem konnyu kerdesek ezek.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:31:10
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:33:34
Aggie egyébként már elmondta, ami az orvos aggálya ilyenkor. Bocs, nem fogok tudni most erről tovább polemizálni, várnak valahol.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 11:34:55
Egyiket sem kívánom neked!
Mármint sem a demenciát, sem az infarktust.
Bár 80-90 évesen jobb egy gyors halál mint a demencia.
Azért legyen hosszú életed ezen a földön.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:34:57
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 11:36:01
Shadow75 2010.06.23. 11:41:38
egerészölyv 2010.06.23. 11:49:19
Paraszolvencia? El lehet felejteni. Kútba vetett pénz. Semmi eredménye. Ha idős, magatehetetlen szerettünk van a kórházban, egyetlen megoldás van: ÉJJEL-NAPPALI ROKONI ÜGYELET AZ ÁGYA MELLETT egy sámlin vagy állva, esetleg az ágya szélén ülve.
egerészölyv 2010.06.23. 11:51:07
Pipetta Ofélia 2010.06.23. 11:52:03
A büdös életben a lábunkat ide be nem tesszük többet. És mindent lehet mondani, kevés pénz, kevés ember. De aki ilyen mértékben veszíti el az emberséget, az a magányos szigeten kívül máshova nem való.
Ha valakit érdekel, apám azóta jól van, azt az antibiotikumot kapja, amire reagál (egy szavamba került), az összes mérési eredményt megmondják neki, és köszönnek és bemutatkoznak, ha bemennek hozzá. És persze kezelik is.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:53:02
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 11:55:39
Angliából osztod az észt egy aggódó hozzátartozónak akinek a barátnője autoimmunbeteg. Nem tudod mit szed, nem láttad a röntgent, nem ismered a leleteket, semmit nem tudsz, messze vagy, de nemvagynővérhanemorvos.
Hát bizony viselkedni lehet, hogy mégis csak mamától kell megtanulni, nincs az a prof. aki a lelkedbe verné.
Kérlek ne gyere haza, veled csak több diplomás lenne, de orvos egyel kevesebb.
egerészölyv 2010.06.23. 11:56:16
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:57:29
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 11:59:37
egerészölyv 2010.06.23. 11:59:41
szabidoki 2010.06.23. 12:02:00
A kikötözést is lehet ésszel, emberséggel csinálni, és sajnos van, hogy az az egyetlen megoldás. Nyugtatózni nem lehet a végtelenségig, a rácsos ágyból is ki tudnak mászni, legfeljebb leesnek, és még meg is sérülnek, a biztonsági őrök/portások meg általában elég tompák. A zárható kórterem azért nem jó, mert akkor az épelméjű beteg háborog (joggal), hogy nem mehet ki éjszaka wc-re/cigizni.
Ja, mindenki, aki magánbiztosítóra vágyik, nézze meg a Sicko c. filmet, és utána mondjon véleményt.
Twisk 2010.06.23. 12:02:21
egerészölyv 2010.06.23. 12:05:17
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 12:05:22
egerészölyv 2010.06.23. 12:08:20
Mindössze 10 ezer Ft-ot kell "tanácsadásért" leperkálni - a tanácsadás egyetlen szó. Megműtenek? Igen - nem. Indokolni nem kell, ez magánklinika. Bemegy az ember, leszurkol tízezret, ráröhögnek: "nem", szevasz tavasz.
ebfül 2010.06.23. 12:09:07
Ez a "nem megyek jogorvoslatért, mert anyám azt kérte" kifogás olyan átlátszó. Megjegyzem, tele van a net az ilyen név nélküli, időnként több éves sérelmeket hánytorgató írásokkal. Sok értelmét nem látom. Nyulak országa.
gld 2010.06.23. 12:12:39
Igen, az ilyen látvány baromira megviseli az ember lelkét, és igen, nekem is volt olyan családtagom, akivel ezt tették. Nem vagyok lelketlen ember, csak próbálom néha megérteni, hogy mi miért történik. És hangsúlyozom, SAJNÁLOM, hogy néha ez az egyetlen megoldás...
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 12:13:34
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 12:17:01
ebfül 2010.06.23. 12:18:43
De te nem itt élsz, ha azt hiszed, hogy néha a kis hang elhalltszik a nagyokhoz. Mégis kihez?
Ezek az írások max. az író lelkivilágának tesznek jót. Hogy kibeszélhette a sérelmét. Persze nevek nélkül, mert azt már nem vállaljuk, ugye?
Nem kell minden sérelemmel jogászhoz fordulni, (ezt én sem állítottam), de ezért vannak a jogászok kb. pár ezer éve, mi több nálunk felnőttebb országban is szépen megélnek.
gld 2010.06.23. 12:19:49
Ha így volt, akkor az valóban szomorú...
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 12:22:06
A betegjogi képviselő helyett egy hivatalba kapcsoltak, ahol egy semmirekellő orvosigazgató asszonyság (én tudom, hogy ő 8 év alatt végezte el az orvosit)akarta meghallgatni a panaszt.
Nem tudom a betegjogi képviselők milyen kapcsolatban állnak a orvosigazgatóval, de gyanítom rögtön továbbadják az infót.
Engem jobban meggyőzne a betegjogi képviselet akkor, ha a kórháztól, vagy klinikától elkülönülve, más telefonszámon, nem a klinika irodájában, hanem önálló irodában működnének, nekem úgy tűnik, mintha őket is ugyanaz a kéz igazgatná.
gld 2010.06.23. 12:23:00
Egyet értek.
ebfül 2010.06.23. 12:23:52
Mindezzel nem azt mondom, hogy a posztírónak nem volt igaza. Sajnos nem egyedi a történet. De amíg mindenki kussol, addig semmi nem for történni. A "nagyok", ahogy batgirl nevezte őket, meg nem olvassák a blogokat. Erre mérget vehetsz!
végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.06.23. 12:24:08
ebfül 2010.06.23. 12:25:14
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 12:27:42
Aggie 2010.06.23. 12:30:46
en 10 eve inditottam egy kampany egy nagy, specialis intezetben (nem irom miben, mert nem lehetek kokret, ugye, Despota)hogy a betegfelvetelen adott kartonon a nevem es a szuletesi datumom utan nem az alljon, hogy a "halal(tavozas) idopontja", hanem az, hogy a "tavozas(halal) idopont".
Megmozgattam mindent, senki nem erezte ugy, hogy ezen valtoztatni kellene. Nem kell feleslegesen remenyeket ebreszteni senkiben, de azert nagy kulonbseg, hogy azert lepek be valahova, hogy meggyogyuljak vagy azert, hogy meghaljak. Na ilyen kerdesekben nem megy semmire a betegjogi kepviselo stb.vel, pedig ehhez intezeti dontes kell.
Egyebkent nekem az a tapasztalatom, ha te emberseges vagy a noverekkel es nem emeled fel a hangod, amikor o megteszi, megkerdezed, hogy van, kerdezel tole 3 kedves mondatot, megkerdezed, hogy tudsz-e neki te segiteni valamiben, megeteted, megfurdeted, atpelenkazod a rokonodat es nem oket ugraltatod, akkor alapvetoen megvaltoznak es sokkal-sokkal kedvesebbek lesznek.
ebfül 2010.06.23. 12:36:50
Irise 2010.06.23. 12:37:43
1.A tegnapi posztban már beszéltünk a barátnő tüdőgyulladásáról. Mivel ott kicsit részletesebben kitértem,mire kell ügyelni, úgy gondoltam , nem ismétlem meg. Csak Morcznak írtam,hogy ez a tüdőembóliáért aggódás kissé túlzásnak tűnik az infok alapján.
Nem cybernek, nem neked.
2.Mivel nekem ez a szakmám, rengeteg tüdőgyuszit és rengeteg pulm . emb.-et láttam már. El tudom különíteni. Tudom miről beszélek. Ha te túl buta vagy ahhoz,hogy tudd,mi a különbség, az a te bajod. Tanultál volna többet, vagy felejtettél volna el írni: mindkettő jót tett volna.
3.Lesza@om,hogy nem tetszik a stílusom neked. Te csak,mint a neved is mutatja, egy laikus, semmit nem értő, de mindenbe belepofázó emberke vagy.Egyes, picim, leülhetsz.
4. A blog hivatalos lelkitámasza dr. Morcz.
ebfül 2010.06.23. 12:39:46
A probléma komplex, nem is most kezdődött és nem is fogjuk itt megoldani.
Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2010.06.23. 12:49:38
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 12:50:11
Akkor kérdezem én a nővér mit csinál?
Gondolkozzon már el valaki, hogy egy családban miből tudják előteremteni a pelenka, az esetenként többezer forintba kerülő popsikenőcs, és gyógyszerek árát.
A legutóbbi infóm egy kolleginától az, hogy édesanyjának a szociális otthon dokinője 8000 ft-os kenőcsöt írt fel(a pelenkához), plusz cukor, szív és egyéb gyógyszerek az ellátáson felül.
Namost ebben a rendszerben ki tudja megtenni, hogy ottthonmarad az idős szüleivel?
gld 2010.06.23. 12:59:21
Alapvetően egyetértek, bár ez a "megdobnak kisbaltával, dobd vissza kenyérrel" szemlélet nem mindig lép életbe, amikor a tök beteg hozzátartozódért aggódsz, és alapból sík ideg vagy :)
elkoltozott. 2010.06.23. 13:05:03
Engem nehezen lehet kihozni a sodrombol, es nem voltam meg szerencsere ilyen helyzetben igy nem tudom hogy hogy viselkednek..de valoszinuleg ugy vagnam szajba az orvost aki ilyet mond hogy ejszakara o is az osztalyon maradna.
Amugy meg meg kellene fizetni az orvosokat, a novereket meg plane. viszont aki penzt fogad el azt okrokre kizarni az orvosi kamarabol. Aki meg penzt ad azt meg kitenni a korhazbol.
Szep almok ezek... Itt sosem lesz rend.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 13:15:20
És akinek nincs hozzátartozója, aki pelenkázza és kedves legyen a nővérekkel...stb..???
Pipetta Ofélia 2010.06.23. 13:24:05
jkf 2010.06.23. 13:25:19
Kórházban dolgoztam. Váltottam. Idegileg nem bírtam. Viszont azt gondolom, hogy aki ebben a hivatásban marad, soha sem engedheti meg magának azt, hogy a beteg így érezze magát. Szerettem a munkámat, de nem tudtam 3 gyereket eltartani belőle. Ha megkapnám a jelenlegi fizetésemet, zokszó nélkül visszamennék. Aki ápolóként dolgozik, mindig jusson eszébe az, hogy egy kedves szó, egy mosoly neki semmibe nem kerül, viszont a betegnek biztonságot ad, s egy kicsit könnyíti az amúgy is nehéz helyzetét. Nincs mentség ezeknek a nővéreknek a viselkedésére. Még a kevés pénz sem lehet ok a bunkóságra. Ettől függetlenül igenis szükség van arra, hogy jobban megfizessék az eüben dolgozókat, s ha eljutunk erre a szintre én is visszamegyek, ez az ami lelkileg egyben tart... másokon segíteni, még csak ha egy mosoly futja, akkor is....
lkjpoi 2010.06.23. 13:27:42
A lekötözött néni esetén eszedbe sem jutott, hogy annak a 2 nővérnek a felelőssége 20-30 beteg, és nem érnek rá állandóan azzal foglalkozni, hogy a zavart néni merre kóvályog?
Sok család ráadásul csak beadja az idős rokonait a kórházba (fizet az orvosnak érte), hogy ne kelljen otthon gondoznia, így foglalják az ágyat és a nővérek energiáját a valóban betegek elől. Így lehet, hogy az egyik kommentelő barátnőjének már nem maradt ágy, hogy befeküdjön.
Twisk 2010.06.23. 13:34:13
Esetleg lehet más alternatíva is. Mi van, ha nem karrierista "csak" meddő? Vagy ha volt gyermeke, de már sajnos elhunyt? Ha pl. én otthon maradok az idős, beteg hozzátartozómmal, ki neveli fel az én gyermekeimet? A kockának sem egy oldala van ám.:)
lkjpoi 2010.06.23. 13:34:38
Pipetta Ofélia 2010.06.23. 13:35:42
A nővérhez senki nem szólt magas hangon, megkértem, hogy legyen olyan szíves átpelenkázni és lemosdatni apámat. Ja, és köszöntem, valamint bemutatkoztam előtte.
Igen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy jogász és per. Irgalmatlan mennyiségű idő, energia, évek telnek el, minden alkalommal összeáll a gyomrod, olyan országban élünk, ahol egyáltalán nem biztos, hogy az igazad kiderül. A derék szülőt vegzatúrának teszed ki, és jó eséllyel, mire vége a pernek, ő már rég odafent lógázza a lábát. (91 éves, mint említettem.) Rengeteg olyan dolgom van, ami ennél hatékonyabb. És igen, le kell írni, hogy mik történnek. És ha lehet, ne az az orvos szégyellje magát, aki nem így működik. Rengeteg ilyen van.
lkjpoi 2010.06.23. 13:37:59
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 13:43:35
Láttam már ilyet:((
A család majdnem tönkrement, mert a nagykamasz fiúknak is be kellett segíteni a 80 feletti nagymami pelenkázásába, ellátásába, mert máshogyan nem ment.A két szülőnek dolgoznia is kellett mellette, mert valamiből élni is kellett.
flora.a 2010.06.23. 13:45:11
Tehát a nővéreket is meg lehet érteni valahol, másrészt meg ha már ilyen állást vállaltak, igenis őrizzék meg emberségüket, és ebben segítse őket a munkáltatójuk. És rettegek előre, hogy majd idős koromban ilyen méltatlanul, ridegen bánjanak velem. Én nem adnám a szüleimet egy kórház kezére sem.
lkjpoi 2010.06.23. 13:50:54
Hahaha, akkor ennyi erővel nem lesz senki, aki elvállalja az "ilyen állást", az jobb volna? Majd lesz orvos, meg a hozzátartozó, aki bejár pelenkázni, etetni, fürdetni, lázat mérni stb...
az volna az igazi, nem?
Azt is elmondanám, hogy tényleg nővérhiány van, nem állnak sorban az emberek az "ilyen állásért", nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ez azt jelenti, hogy a kórházaknak nincs választási lehetőségük, aki jelentkezik ápolónak, azt fel is veszik, ennek pedig ez az eredménye.
Twisk 2010.06.23. 14:01:42
lkjpoi 2010.06.23. 14:07:07
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:09:40
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:10:44
Egyébként látott valaki mostanában ápolói álláshirdetést?
Most a 15 %-os bértömeg elvonás után is lesznek valahol leépítések:((
Ez szép, hogy elmondják mindenhol mekkora a nővérhiány, csak nincs rá bérkeret, velük spórolnak.
gld 2010.06.23. 14:14:24
Én láttam :) Soproni Erzsébet Kórház.
flora.a 2010.06.23. 14:15:34
lkjpoi 2010.06.23. 14:16:08
Azért szerencsére a legtöbb hozzátartozó normálisan áll hozzá ezekhez a dolgokhoz. Meg a legtöbb ápoló is.
Van olyan is, aki nem. Őket általában a kollégáik sem szeretik túlzottan, csak hát régóta ott vannak, pont a főnökkel vannak jóban, sosem fogják eltávolítani őket, és egyébként sincs a helyükre senki.
Twisk 2010.06.23. 14:16:59
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:17:20
Szerinted az állás szabad lenne még akkor amikor odamennél jelentkezni?
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:18:29
Ez nagyon nem jó. Problémáid lesznek még az életben. A sors ráfog döbbenteni arra, hogy nem minden úgy műxik ahogy te gondolod.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:20:13
Akkor valamelyikünk rosszul tudja.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:23:17
Lehet, hogy behívnának elbeszélgetésre, próbamunkára, de nagy a gyanúm, hogy az állás már régen egy protekciósé lenne.
Azért a felesleges köröket eljátszatnák veled.
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:23:35
Bandulka 2010.06.23. 14:24:55
Pelenkáznak, etetnek, mosdatnak, igaz egyik-másiknak a szája elég nagy, de ez ekkore terhelésnél még belefér. Hozzá kell tennem, hogy ugyanúgy állnak hozzád, ahogyan te hozzájuk. A jó szó, megfelelő hangnem viszonzásra talál. Látom, hogy tényleg vanank olyan betegek (nem magatehetetlenek!), akik félóránként csöngetnek ezért-azért. Mint egy szállodában.
gld 2010.06.23. 14:25:12
lkjpoi 2010.06.23. 14:26:50
@flora.a: persze, hogy tudom... azért kórház és kórház között is van különbség, általánosítani nem szabad. Mint ahogy azt sem szabad elvárni, hogy az ápolók kinyalják a beteg seggét, mint ha szállodában volnának.
Vajon amikor azt írjátok, hogy a nővér a szobájában ücsörög és nem csinál semmit, nem épp arra az öt percre gondoltok, amikor a 12 óra munka közben le merészel ülni pihentetni a lábait?!
Hát minek nézitek ti az ápolókat, robotnak?
Bandulka 2010.06.23. 14:27:45
lkjpoi 2010.06.23. 14:31:42
Így van, köszi, ez a lényeg.
Toleránsnak kell lenni velük szemben is, a 12 óra munkájuknak csak egy nagyon kis részével találkozik a hozzátartozó, nem kell mindjárt az első nem tetsző szóra nekiállni hisztizni, mint egy ovis. Ha egyébként a dolgát jól végzi, hadd engedje már meg magának, hogy nagy szája van. Hangsúlyozom, nagy szája, semmiképp sem bunkó, vagy megalázó.
A fél óránként csöngető unatkozó uraságokkal/úrnőkkel pedig meg kell értetni, hogy nem szállodában vannak, és van náluk fontosabb dolga is a személyzetnek.
Valószínű az ilyenek egyébként azért kerülnek ilyen helyzetbe, mert már a saját családjuknak is az agyára mennek. Persze a családjuk is megéri a pénzét, mert az örökség az kell, de a törődés a rokonnal annyi, hogy befizetik a profnál befekvésre.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:31:54
Pedig általában ez történik.
Egy végzős osztályból, akik eü-s középiskolába jártak 4+3 év, végig szakgyakorlatok, főleg az utolsó 3 év, azok egy része nem fog tudni elhelyezkedni.:(
A mostani kormány meg beígérte a rezidenseknek is az 50%-os emelést, na azt vajon miből fogják kigazdálkodni....
Twisk 2010.06.23. 14:34:16
lkjpoi 2010.06.23. 14:34:35
Aggie 2010.06.23. 14:37:56
azert "kell" mosdatni, etetni es torodni a szeretteiddel, mert szereted oket. Es azert, mert egy idos ember olyan anyatlan tud lennei, mint egy kisgyerek - ahogy flora.a is irta. En minden alkalommal megfurdetem az egyetlen elo nagyanyamat, megmosom a hajat, becsavarom, levagom a kormet, kiszedem a szemoldoket, es iszonyatos oromet okozok neki ezzel. A nagyapammal ugyanezt csinaltam az elete utolso 10 eveben, mert keptelen volt egyedul ki/beszallni a kadba, pedig atletaban sem lattam korabban olyan szemermes volt. Aztan kesobb pelenkaztam is, pisiltettem is. Hidd el, csak elsore furcsa meztelenul latni oket, aztan megszokjatok mindketten. Es meg egy fontos dolog, ez a torodes nagyon kozel hoz egymashoz benneteket. Valahogy egy kisbaba kakis popsijat kitorolni az OK, a nagyit megszabaditani a "csomagtol" mar nem az. Pedig ugyanaz tortenik!
Bandulka 2010.06.23. 14:39:40
Ezen az osztályon a főnővér tisztaságmániás, meg is látszik. Még az éjjeliszekrényeket is letörlik, meglepődtem, amikor bekerültünk, hogy nem nekem kell takarítással kezdenem.
gld 2010.06.23. 14:39:57
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2010.06.23. 14:40:25
lkjpoi 2010.06.23. 14:40:56
lkjpoi 2010.06.23. 14:42:21
Menj el tizenkettőzni, meglátjuk pár hónap után mekkora ember leszel! Így csak egy szánalmas szájhős vagy, és még sértegeted is a tisztességes nővéreket, aki a többség!
flora.a 2010.06.23. 14:42:47
Mindazonáltal én hálás vagyok azért, hogy meggyógyítottak, és én magam egy másik kórházba sem megyek a jövőben, csak ide, ahová akkor véletlenül kerültem (ügyeletesek voltak). Attól még az emlékeim velem maradnak.
lkjpoi 2010.06.23. 14:49:20
Aggie 2010.06.23. 14:51:25
"Alapvetően egyetértek, bár ez a "megdobnak kisbaltával, dobd vissza kenyérrel" szemlélet nem mindig lép életbe, amikor a tök beteg hozzátartozódért aggódsz, és alapból sík ideg vagy :) "
De nem mindegy, hogy kin vezeted le az idegessegedet, mert ugye o nem tehet rola, hogy a hozzatartozod beteg
@batgirl:
nagyon nehez lehet annak, akinek nincs senkije. De ugy latom, hogy annak sem konnyu, akinek van valakije. Nagyanyam egyetlen baratnojevel sem torodnenek igazan a gyerekei. Az, hogy bemennek a korhazba es ugraltatjak a novereket, az nem torodes. Az az apolas, amit ok termeszetesen adtak a sajat szuleiknek azt ok nem kapjak meg a sajat gyerekeiktol. Nekem ez termeszetes, de ugy latom, hogy nagyon sok embernek nem az. Pedig a mi gyerekeink ezt latjak, ezt fogjak tovabbadni majd ha mi leszunk idosek.
gld 2010.06.23. 14:53:00
lkjpoi 2010.06.23. 14:56:28
EZ AZ!!! Azt várjuk 40 év szocializmus után, hogy az állam majd kinyalja a seggünket! HÁLLÓ-HÁLLÓ fel kellene ébredni, mert bajok lesznek!!!
lkjpoi 2010.06.23. 14:59:16
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 14:59:37
Egy kezdő eü-s középsulit végzett ápoló bére 115-125+ pótlékok ez nem sok, de tudok olyan diplomás ápolónőről is aki 200-at visz haza, nem tudom ő szokott-e betegeket tisztába tenni, neurológián dolgozik.
Mondjuk olyan hosszú műkörmökkel nem tudom mit is szokott csinálni.
lkjpoi 2010.06.23. 15:07:17
lkjpoi 2010.06.23. 15:09:30
Bandulka 2010.06.23. 15:10:49
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:12:40
Egyébként én sem pelenkáztam még felnőtt embert, nem is tudom, hogyan oldanám meg, mert nem költözhetek el addig családomtól.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:15:52
Nem főnővér csak diplomás nővér, de velem együtt már két családtag is kijelentette, hogy nem nyúlhatna hozzánk, ha bármi lenne.
Hál istennek nem vérrokon, csak megvan az esélye ha ITO-ra(stroke) kerülnék, akkor ő ott lenne:(
szabidoki 2010.06.23. 15:16:22
lkjpoi 2010.06.23. 15:17:33
Mondjuk beszarni kínosabb, mint pelenkát cseréltetni a fiaddal. Ez az élet rendje, fel kellene fogni végre, és nem finnyáskodni.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:18:19
Először majd megnézném, hogy egy doki ezt hogy csinálja, na aztán majd én is kipróbálnám.
lkjpoi 2010.06.23. 15:21:48
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:22:51
Miért ez a normális?
Ne sértődj meg de nálatok több generáció lakik egymás hegyén-hátán?
Valaki mindig ráér otthon lenni?
Mi van azokkal akik 50 km-re laknak a szüleiktől?
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:26:50
Hagyjuk már ezt a rezidens rinyálást.
Amúgy egy nem jajveszékelő szakorvosjelöltnek köszönhetem, hogy meggyógyult a fiam, nem hallottam tőle egy rossz szót sem, még ügyeletben is a helyzet magaslatán állt.
Bandulka 2010.06.23. 15:27:38
Utánanéztem, a fizetős segítság százezres nagyságrend havonta, az ingyenes pedig naponta egyszer benéz egy órára. S ha nem pont akkor kell tisztába tenni??? Érdekes lesz, én nem maradhatok ki a munkából, mert 3 embert tartok még el magamon kívül, az ápolási díj meg a gázszámlára, ha elég. Borúsan látoma jövőt, de az krónikus belt sem tartom jó megoldásnak, főként mert fiatal emberről van szó.
Aggie 2010.06.23. 15:35:58
ez nem tavolsag kerdese, amikor nagyapam haldoklott o 260 km-re volt tolem, en Budapestrol minen hetvegen, neha hetkoznap is leautoztam, hogy ejszakara felvaltam anyamat. 5 orakor beultem a kocsiba 2 ora mulva ott voltam, reggel 6-kor vissza. 1-1 ejszakat ki lehet birni alvas nelkul vagy nagyon keves alvassal. Megjegyzem van meg 3 unokaja, mindharom 15 kilometeren belul lakik, van aki 5 percre gyalog, egyiknek sem jutott eszebe odamenni, allitolag tulsagosan sajnaltak... no comment.
A pelenkazasrol: tapasztalatbol mondom, hogy eleg hamar elkezdi csipni az alfeledet az ouput, ugyhogy nagyon gyorsan el fogod felejteni azt, hogy szegyenlos legyel. Kipirosodott popsival ulni a kakiban nagyon fajdalmas.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:44:49
Minden elismerésem, de én nem tudnám megoldani édesanyám ápolását, mert dolgozni kell, és reggel hiába pelenkáznám be, valakinek napközben is etetni, pelenkázni kellene, mert én kb5-re érnék oda.Persze tartok tőle, hogy a másik két testvéremnek csak addig volt jó, amig nekik osztotta a pénzét, mikor ápolásra kerül a sor már én is jó leszek:((
Anyósomék meg 50 km-re laknak, de nem tudnánk leküzdeni a távolságot, a munkahely miatt, tudod a vonat meg nem meg mindig.
Állítsuk meg a ......... 2010.06.23. 15:46:44
Minden elismerésem, de én ezt nem tudnám megoldani, nálatok napközben édesanyád vigyázott rájuk.
Aki dolgozik az nem tud ott lenni egész nap, egész héten.
jkf 2010.06.23. 15:55:38
pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:21:38
szulesnel tok termeszetes hogy hat korhazban hogy midnen jo legyen hat miert nem lehet ezt megtenni a masik oldalnal, profikra bizni
pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:24:00
drpeti 2010.06.23. 16:26:27
nem arcoskodtam, csak furának találom, hogy ugyanaz az osztály, ahol előzőleg feküdt, "hirtelen" megváltozott. Hidd el, sokféle osztályon megfordulok, nem kell bemutatni.
@Káin:
a felismerés már rég volt, te sem értetted a mondandóm lényegét. lsd feljebb...
jean sol partre 2010.06.23. 16:27:31
Nagyon nehéz kérdés ez, mert sokan hiába szeretnék megadni ezt a rászoruló szüleiknek, nem tudják. (Persze vannak olyanok is, akik tényleg elhanyagolják szüleiket és inkább bedugják vhova, de ez nem változtat az előző tényen. És olyan is van pl.-én, és a hugom, akivel az apja soha igazán nem törődött, most mégis mi gondozzuk, töröljük a fenekét is, szeretettel.) Ráadásul egy idős ember többnyire kerül olyan helyzetbe, ami hoszabb-rövidebb kórházi tartózkodást igényel.
Én mint írtam voltam segédápoló, fél évet még itthon egyetem alatt, egy évet pedig Londonban. Láttam, hogy nem a kevés pénz számít: van aki ugyanannyit keres és mégis emberséges. Angliában egy ápoló nem a legalja keresetet kapja mégis sok a minősíthetetlen tahó.
Ezen kívül, mint szintén említettem, én egy héten akár tízezer forintot is adtam egy ápolónak, és maximálisan kedvesek voltunk velük. Nem sokat számít. aki normális, az normális egyébként is, aki meg megalázza a beteget az nem fog ettől megváltozni, maximum akkor viselkedik máshogy ha te ott vagy.
pakesz (törölt) 2010.06.23. 16:28:31
mondjuk a dolog nem volt veszes, mert nem nezett ki sok mosogatas :)
amugy meg hagytam volna abba a melot? LOL
nem azokrol beszelek akiknek fiatalt kell apolni, oket nagyon sajnalom, de amikor van egy 80+ eves beteg haaat elje le minosegileg azt a 80 evet a vege meg mit szamit :)
jujj ezt ebben a bigott hulye tarsadalomban ugy honoralnak hogy "anyadat is megolned te kis geci", de ez csak azt jelenti hogy nem kepes aterezni a problemat, hogy ott van a felnovo generacio akinek viszont egy kereso szulore van szuksege es nem egy szart moso valakire
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 16:30:26
Az orvos, az már kicsit furcsa, az ő viselkedése a kérdőjel
drpeti 2010.06.23. 16:36:39
mothe 2010.06.23. 17:34:15
nem azt mondom, hogy ez a kórház, az orvosok, vagy a nővérek hibája - képtelen vagyok tisztán látni ebben a történetben. de a körülmények önmagukban is rettenetesek voltak és egy beteg, ijedt, kiszolgáltatott emberre egészen biztosan csak rossz hatással vannak.
Dr.laikus PhD 2010.06.23. 17:46:59
Itt sem volt pozitív vége, de ennél többet nem tehettek, megkönnyítették amennyire lehetett a hátralévő időt.
Ijesztő hely valóban. Sajnos oda nem kerül egészséges ember. Én feküdtem csontsebészeten valaha, csak jót tudok mondani.
mothe 2010.06.23. 17:56:19
mothe 2010.06.23. 18:16:55
mothe 2010.06.23. 18:20:25
úgyhogy tiszteljünk mindenkit, aki tanult, az aljáról kezdte és jól dolgozik.
szabidoki 2010.06.23. 18:29:44
lkjpoi 2010.06.23. 18:48:47
mothe 2010.06.23. 19:57:57
Rotoxis 2010.06.23. 20:12:36
Az "ápolóság" szintjei (nem pontosan, de érthetően:
1. segádápoló
2. ápoló
3. szakápoló
4. diplomás ápoló.
Külön-külön végzettséggel. A segédápolónak is kell szakképesítés, úgy hívják ápolási asszisztens. Rövid és célratörő képzés, de elméletileg kell.
Az igazi problémát az jelenti, hogy az összes (ismétlem, az összes) kategóriába tartoztó ápoló ugyanazt a tevékenységet végzi kis hazánkban, pedig mindenkinek más-más lenne a feladata. Egy nálunk lényegesen fejlettebb egészségüggyel rendelkező országban a szakképzett ápoló nem fürdet, nem pelenkáz, nem turkál a ...-ban. Ez a segédápoló dolga. Nálunk ugyanezt végzik a diplomások is! Szinte félve teszem hozzá, hogy pl. Romániában egy szakképzett ápoló hozzá nem nyúl a pelushoz (haza is mentek a tíz év előtt idejött ápolók).
Pipetta Ofélia 2010.06.23. 21:06:46
bakela 2010.06.24. 00:13:31
„sokmillió-billiót fizettem a tébébe” Tu'ggyuk, lássuk, hisszük.
„idős ember általában előbb vagy utóbb bekerül a kórházba”---Miért? A sintértelepen 3000 Ft-ért pikk-pakk megoldják. A te anyád BIZTOSAN bekerül az elfekvőbe.
A határon túli ápolónők jelentem má' hazamentek!!!
Hogy a g...i zorvos, meg g...i diplomás ápoló nem méricskél vérnyomást/ágytálaz/??? Hülye vagy Wazze???
Elfekvőbe, idősek otthonába csak cselekvőképes öregnek szabadna menni, saját akaratából, saját finanszírozással. Minden ellenkező esetben BTK : tartási kötelezettségek elmulasztása /gyerek, szülő, házastárs/
A libbolsi kurzus 1 az 1-ben megszüntette a nővérképzést. Érted, Wazze -NINCS-
Az utolsó lexarabb miniszterük meg, a Máris, meg közmunkásokat szabadított az intézményekre.
Érted, Wazze, azokat, akik a parlagfű tépkedésre sem voltak alkalmasak.
Különben becsukni az összes ilyen nővért, meg zorvost! Megérdemlik!
Csak akkor még jobban ráqrtrok, mert ma a madzsari állam 1 börtönférőhelyre, 3x Érted, Wazze:
HÁROMSZOR annyit költ, mint egy kórházi ágyra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jó a képzelőerőd? Próbáld meg: Ez a tojásfösték, em'meg a fing.
Mindenki mehet a 3,14csaaba!
Irise 2010.06.24. 01:20:39
Egyébként,ha ennyire empatikus vagy mások baja iránt, miért nem mentél el ápolónak? Akár diplomásnak?
mothe 2010.06.24. 07:51:54
mothe 2010.06.24. 07:54:37
Van isten. :) Még mennyi kell ahhoz, hogy ne szólj hozzá többé?
Dr.laikus PhD 2010.06.24. 08:46:49
Csak akkor még jobban ráqrtrok, mert ma a madzsari állam 1 börtönférőhelyre, 3x Érted, Wazze:
HÁROMSZOR annyit költ, mint egy kórházi ágyra!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"
Ezt is bakela írja.
Valami ötlet kéne. Beteg, orvos szentségel, jobb híján egymásra mutogat.
mothe 2010.06.24. 09:42:48
„Történetek az egészségügyből. Orvosnál jártál és nem ment minden zökkenőmentesen? Megaláztak, megvárattak, félrekezeltek? Nem hajlandóak foglalkozni veled? írd meg nekünk történetedet és küzdjünk a nyilvánosság erejével egy jobb egészségügyi ellátórendszerért!”
Ha nem akarjuk, hogy ilyen történetek kerüljenek ide, akkor azt kell odaírni:
Történetek az egészségügyből. Kedvesen, odaadóan, hozzáértő módon és empatikusan bántak veled, amikor beteg voltál? Írd meg a történetedet, mutassunk példát a rossz hozzáállású betegek és egészségügyi dolgozók előtt!
Szívesen olvasnám azt is. De az az érzésem, hogy az ilyen bakelafélék ott nem tudnának mit mondani, mert ott nem volna értelme fröcsögni.
Van itt néhány tök rokonszenves orvos meg nővér egyébként, és nem minden beteg akarja tarkónlőni az összes fehérköpenyest.
Szerintem a mutogatás leginkább abból adódik, hogy néhányan személyes támadásnak veszik a posztokat, néhány hozzászóló meg semmi mást nem tesz, mint bagatellizál és idegesítő nyafogásként fogja fel az egész diskurzust.
Ebből a szempontból ez a blog állati nagy csapda, mert az ember válaszul a felhívásra megírja a sztoriját, aztán néhány rosszindulatú fasz leugatja, hazugnak nevezi, ostobának, meg elmondja, hogy mennyire megérdemelte.
Az egyik komentelő például annyit bírt hozzátenni az egyik poszthoz, hogy megkérdezte a posztoló bőrszínét. Nagyon szeretném megszavazni neki mint orvosnak, hogy ezzel valami építő jellegű dolgot akart kifejezni, netán segíteni próbált... csak nem megy.
Meg kéne érteni, hogy erre a blogra azok az emberek írnak posztot, akiknek rossz tapasztalatuk van az egészségüggyel kapcsolatban. Olyan orvosoknak, nővéreknek kéne erre reagálni, akik javítani szeretnének a helyzeten. Keserűségből senki nem tud objektívan írni, természetes, hogy a posztok többsége elfogult, túlzó vagy dühös. Nem a stílusra kéne reagálni, meg bagatellizálni a problémát, hanem megpróbálni kicsit a mélyére látni a dolgoknak. Nem látom be, hogy a „Mindenki mehet a 3,14csaaba!” hol konstruktív.
Sajnálom.
Dr.laikus PhD 2010.06.24. 10:11:11
Dr.laikus PhD 2010.06.24. 10:57:38
Egészségügyi séták Kanadában.
Csak és kizárólag a kommunikációs standardokra kéne figyelni.
Bakelának írtam, nem válaszolt rá.
Természetesen ez nem pénz kérdése, de a szervezéssel rengeteg dolgot lehet megoldani.
Este megpróbálok összeszedetten írni, bocsi, mamámnak ma rosszabb napja van kicsit ingerszegénynek érzi a társaságom, leviszem sétálni :)
@mothe:
Irise 2010.06.24. 12:07:23
Amúgy nagyon igazad van,hogy a keserű tapasztalattal rendelkező betegek itt nyilván a negatívumot fogják kiírni magukból. De ha nekik szabad,akkor úgy gondolom,hogy el kellene fogadni,hogy néhány keserű tapasztalattal rendelkező orvos is leírhatja az ő tapasztalatát.
Vannak egészen nyíltan agresszív emberek itt a fórumon,akik a "dögölj meg - szemét - pénzéhes" stb. vonalon mozognak. Ez verbal abuse, és amennyiben megengedjük,hogy a társalgásban részt vevő egyik fél így beszéljen,akkor a másiknak is joga van ilyennek lenni (és nem kellene amögé bújni,hogy dehát ő orvos - a társalgásban részt vevő másik fél sem beteg ugyanis).
És mindig csodálkozom: hova tünnek a meggyógyított-megmentett betegek? Értem én,hogy nincs keretük hálapénzre, nekem aztán nem is kell. De egy jó szó egy fillérbe nem kerül, mégis olyan kevés ember jön ide,hogy elmondja, hogy neki megmentették az életét, jól kezelték a tüdőgyuláját stb. Miért?